|
|
Szent István Csanádot küldi Ahtum ellen. — Az oroszlámosi harcz. — Csanád-vár és környéke az országhoz vissza-csatoltatik. — Gellért püspök. — Sz. István itteni adományai a bakony-béli és zalai monostoroknak és egyebeknek. — Vatta lázadása a keresztyénység ellen s annak elfojtása. — Endre király e vidéket Béla herczegnek ajándékozza. — Gellért vértanú tetemei határunkon át szállíttatnak Csanádra. — Ez alkalommal több rendbeli csudák esnek a holttesttel. — A csudák befolyása a nép lelkére.
A magyarok bejövetele után több mint száz éven át semmi írott emlék sem szól egyenesen e vidékről s csak 1. István király uralkodása alatt foglalkoznak a feljegyzések azzal, a mennyiben Szent Gellért életrajzában az iratik, hogy e vidék Ahtum törzsfőnök tartományába esett, a byzanczi császár felsősége alatt állott, — és így ekkor nem is igen tartozhatott a magyarok országához. Ő maga, a Névtelen szerint, kit Horváth Mihály is követ, Glád fejedelem utóda s így bolgár lett volna, bár Karácsonyi újabb egybevetések alapján magyarnak állítja.
ki valószínűen 1014 táján lépett fel István királyunk ellen. Hihetően pogány volt, nem hét felesége miatt, mint Gellért élet írója állítja, mert a bolgároknál ez időben a több nejűség meg volt engedve s maga István király is, mikor Ahtum legyőzetett, ennek nejeit a maga győztes vezérének ajándékozta: hanem, mert ez időtájt a király ellen az ősi hit czége alatt lehetett rendezni nagyobb mérvű fölkeléseket, a mint ezt Gyula és Koppány esetei tanusítják. Ahtum birodalma pedig „a Keres folyótól az erdő-elvi részekig, Viddinig és Szörényig (Turnu Severin) terjedt, a 'honnan a királyon fegyveresei sokaságával túltesz és őt fel sem veszi vala".2
E haderő nagyságát pedig csak úgy lehet megfejteni, hogy az ő birtokára menekültek az ország egyéb részeiből is az ősi hit makacs vallói, a király által már előzetesen legyőzött lázadók, mely lakás változtatás az itteni gyér népesség s az akkori nomád életmód mellett igen könnyen történhetett. A király ezt s még inkább Ahtum azon eljárását, hogy „a királynak a Maroson szállított sója felett a folyó révein a Tiszáig hatalmat bitorolt", vagyis attól vámot szedni merészkedett, zokon vévén, készületeket tett az elbizakodott pártütő megzabolázására.
E feladattal a király a maga unokaöcscsét, Csanádot bízta meg, ki „mikoron a Tiszán átkelt volna, megütközött Ahtummal és hadseregével. Nagy csattogás és lárma keletkezett, a harcz délig tartott és sokan elhullottak megsebesülve itt és amott, mindkét részről." A szerencse ez úttal nem kedvezett Csanádnak, úgy hogy ez éjszakára Szeged déli vidékén, Szőreg bozótjai mögé vonult vissza. Mégazon éjjel azonban Oroszlámosnál újabb támadásba ment át s Ahtumot és seregét véletlen meglepvén, legyőzte és megölte s annak fővárosát, Marosvárt elfoglalta. A király az ekkép' 1029 megszerzett nagy területet országához csatolván, annak egy részét, Marosvárral együtt, mely ezentúl Csanádról nevezteték, a győztes vezérnek adományozta,3 más részét pedig jobbára a papoknak ajándékozgatta, midőn egyszersmind elérkezett annak ideje is, hogy Gellért, a már korábban kinevezett marosvári püspök, azelőtt Imre királyfi nevelője, ki nehány év óta az udvartól a bakony-béli zárdába vonult vissza remetéskedni, püspök sége színhelyére költözzék s itt apostoli feladata után lásson.
Mikor azonban Gellért új lakóhelyére érkezett s a zárdából egyéb papok közt két barátot is magával hozott az itteni magyarság térítésére: ezek megismerkedvén a mi tájékunkkal s ennek hal bőségével, figyelmeztették erre elhagyott társaikat s szerzetes előljáróikat, kiknek a hal eledelre különösen szükségök volt, minek következtében ezek zárdájuk számára oklevelet eszközöltek ki a bőkezű, jámbor királytól egy itteni nagyobb birtokról, melyről az 1036-ban kiadott adománylevél4 rendelkezik.
1. sz Szent Gellért csanádi püspök.
E szerint ugyanis a tiszai Nandur halastó halainak hetedrésze a bakonybéli apátságot illesse, mely tó a velünk határos Csany területén esett.5 „Adják oda" így szól a levél „a hetedik halat egyszerűen, vagy pedig a hetedik esztendőt halászásra. Az ott levő fák gyümölcséből is adják oda a hetedik részt. A Tenerere6 halastót egészen oda adtam. Mindezen halastavakat egészen Szent Móricznak" (kinek tiszteletére volt ajánlva a zárda) „ajándékoztam." A Sz. Móricznak ajándékozott majorságok vagyis birtokok nevei pedig ezek: Cuppan,7 Pannanád,8 Arpas,9 Magos,10 Quiarnul,'Ocul,11 Palarnuk.12
Ezeken kívül ugyan ebben a levélben több helyeket is ajándékoz a király az apátságnak, melyeknek másutt (a Duna, Dráva, Rába mentén) való fekvése a szövegből elég világosan kitűnik. Egy másik levélben a zalai monostort látja el a királv új adományokkal s egyebek közt neki ajándékozza a Balaton tava, a Dráva és Zala folyók mentén eső területeken kívül a „Szent Adrian martyr nevű pusztát" is, „a Tisza mentén eső földet, a halfogással s minden haszonvétellel és mindazzal, a mit föld szül, a teljes tizedet a nevezett birtok után."13 Habár mind e fekvőségekről, mivel hasonnevűek az ország más tájain is fordultak elő, föltétlen bizonyossággal nem állíthatjuk, hogy azok (t. i. Cuppan, 'Pannanad és Magos) területünkhöz tartoztak, de ez oklevélből kétségtelen, hogy az apátságnak ezen a tájon volt birtoka s hogy annál fogva a keresztyénség itt már ez időtájon ismeretes volt.
Az új vallás terjeszkedését azonban egy időre a Vata lázadása feltartóztatta. A pogányság visszahatása volt ez a keresztyénség ellen, egyszersmind a magyar nemzeti és természeti erkölcsi érzés kitörése a magukat befészkelt, feslett életű és kapzsi idegenek ellenében. A jelszó volt: "Visszaállítani az ősök vallását, eltörölni a tizedet, leölni a papokat és idegeneket!"
E lázongásnak, mint tudva van, a kegyes életű Gellért is áldozatául esett. E dühöngés és visszahatás azonban csak rövid ideig tarthatott, mert Endre, a mint megerősítése magát királyi székében, azonnal kiadta a parancsot, hogy a zavargók fejvesztés alatt „vetkőzzenek ki a pogányságból, térjenek vissza a keresztyén hitre s szabják magokat mindenben István törvényeihez."14 Nincs rá egyenes adatunk, hogy a király mennyiben volt rajta, hogy e parancsot végre is hajtsák, sem arra nézve, hogy e részben Tiszántúl nem képezett-e kivételt? Annyi azonban áll, hogy I. Endre ez országrészt Béla' herczegnek adta át. ki is nejével s fiaival, Géza, László és Lomperttal Lengyelországból haza térvén, itt fejedelmi joggal s teljes önállósággal uralkodott;15 és mivel ő és családja tudvalevőleg a keresztyénség hívei közé tartozott, feltehető, hogy annak terjesztésén teljes erővel rajta volt. A papságon sem múlt semmi s e célból azon kor gondolkodásához képest a csudák egész sorozatával állott elő, hogy a hiszékeny és érzelmi befolyások alatt álló népre annál nagyobb hatást gyakoroljon.
E czélra már a Gellért tetemei is kitűnő anyagot szolgáltattak, a mennyiben híre terjedt, hogy azok meg nem rothadtak, sőt, a szentek maradványaihoz illően, kedves illatot terjesztettek, a kik ahoz hozzáértek, sánták, vakok s egyéb betegek, rögtön meggyógyultak. Még az oktalan állatok sem maradtak érzéketlenek e szent befolyás irányában, mert a Gellért koporsóját szállító lovak az egész úton, Pesttől Csanádig, sem nem ettek, sem nem ittak, mégis könnyen haladtak.
Természetes tehát, hogy a merre a holttestet vitték, a nép seregestül kitódult a koporsóhoz. „A küldöttség" így ír Karácsonyi, kinek egy időre átadjuk a szót a csudás történet további elbeszélésénél „útját egyenes irányban vette, körülbelül Csongrád felé s a bődi révnél átmenvén a Tiszán, a mai Hódmezővásárhely irányában vonult Csanád felé... Egy nagyobbszerű hajóra ráteszik a kocsit a testtel együtt s evezőikhez kapnak, hogy a hajót áthajtsák. De minden erőfeszítésök hiába való. a hajó nem mozdul; neki áll az egész sokaság, próbálja a hajót a parttól elmozdítani: de hiába, a hajó nem mozdul. Mintha csak azt akarná megmutatni az ég Ura, hogy nem kell akkor semmi erőszak, mikor Szent-Gellért hívei közé, székhelyére akar sietni s nekik Istentől még holta után is kegyelmeket óhajt kieszközölni. Mikor látják, hogy emberi erővel semmire sem mehetnek, elvetik az evezőt s a hajó oly gyorsan vágja át a Marost, hogy evezővel oly gyorsan sohasem lehetett volna áthajtani."16
Csanádra érkezvén, ott a szent teste a temetés megtörténteig újabb és újabb csudákat vitt véghez, melyeknek az írások kétség kívül csak kis részét jegyezhették föl. Elképzelhetjük, hogy mind ezeknek minő hatása lehetett egy fogékony és kellően előkészített lakosság lelkületére, holott tudjuk, hogy még ma is a legalsó népréteget semmi sem ragadja meg jobban, mint egy alkalmas módon esett új csuda. Az is föltehető pedig, hogy efféle csudák nemcsak Gellért tetemeivel estek, hanem másokkal és más alkalommal is történtek, mert a jámbor néphit és a középkori papság afféléknek soha sem volt szűkében.
Ha még ehhez vesszük a királyi szoros parancsolatot és az országos törvényt a keresztyén vallás elfogadásáról s a pogányság eltávoztatásáról: bárki előtt is természetesnek látszik, hogy az itt lakó nép az új hit külformáinak tiszteletteljes félelemmel meghódolt s apái vallásából jóformán kivetkőzött — a nélkül azonban, hogy a vidék, sőt az egész Tiszántúl, Csanádot s egyes elszigetelt zárdákat kivéve, községenként rendezett egyházi szervezetet alkotott volna.
Jegyzetek:
|
|