|
|
Géza király itteni adományozásai a benczések javára. — Az elajándékozott halastavak. — Ezek határai s egyéb helyek. — A benczések és a jámbor adományozó. — A vidék néptelensége és kezdetleges kulturája. — A kunok betörése és dúlásaik az alvidéken. — László király megveri őket s egy részöket itt letelepíti.
II. Gejza királyunk a garanszentbenedeki apátságot az ország különböző részein s vidékünkön is sok és nagy javadalmakkal ajándékozta meg.1 Már említők, hogy vidékünk Ahtum 1075 legyőzetése után részben Csanád vezérnek ajándékoztatott, részben pedig királyi birtok maradt, úgy hogy az uralkodó ház tagjai abból egyházi czélokra még bőséges alapítványokat tehettek. A benczések alapító levélének igaz eredetűségéhez ugyan kétség fér, melyet Knauznak legújabb, nagy tudományossággal előkeresett érvei2 sem oszlathatnak el teljesen, de a levélnek II. Endre király által kiadott 1217-iki átirata minden esetre valódi.
Úgy hogy, habár az — első formájában birtoklási jogalapnak nem válik is be, de régi topografiájáért s a kort jellemző adataiért, méltán igen becses adaléknak s városunk története szempontjából is nagy érdekű oklevélnek tekintendő. A jámbor szerzetesek tehát ez oklevél szerint Gézával még herczeg (dux) korában roppant kiterjedésű birtokokat ajándékoztattak „Szent Benedeknek" a Garan, Zsitva, Vág és Duna mentén s az Alföldön, a Tisza vidékén. Ez utóbbi helyekről többek közt így ír az oklevél: „Azt a földet is neki" (Sz. Benedeknek) „adtam, mely a Tiza vize mellett fekszik, a Tyza folyóval együtt, a mely föld felett Chonu3 nevű halász falu van, melynek parókhialis egyháza Jézus idvezítő keresztjének tiszteletére épült, a mely falu halászai a Tizában halásznak. Azon a földön pedig a Tiza mindkét oldalán halastavak vannak,melyek így neveztetnek: „Ostra," Wolue,4 Sarostou,5 Kemby,6 Saperies,7 S u 1-mus,8 Ecetowa,' Filu,fi Ertue,9 Nandur-tou".10
Ezután az oklevél tüzetesen leírja az adományozott földek tartozékait és határait, miközben említi egyebek közt Deucha tisztviselő tanyáját (Dócz-ot), Márton faluját (Kun-Szent-Márton), Csongrádot és a Cunutout, a Tisza partján eső Geghivel (Győ) együtt, Alpárt, Sághot, a Benildi (Böldi) tiszai révet és a Curicea (Kurcza) vízen levő vámot is, melyek mind odaajándékoztattak. A vallásos érzésű herczeg, ki ép' úgy, mint atyja, Endre, az ország harmadrészét s ebben a Tiszántúlt fejedelmi joggal bírta, „a maga és testvérei, nemkülönben fiai és szülői lelki üdvéért" teszi e nagy adományokat, melyek egy vármegye területével felértek, — az akkori idők gondolkodásához és irályához képest „a maga veszendő javait" egyenesen „a kiválasztott szentnek, jelen esetben Szent Benedeknek, ajánlván fel és ajándékozván" : noha az irat készítő barátoknak gondjuk volt arra, hogy világosan kifejeztessék az is, hogy „a szántott és szántatlan földek, a szőllőhegyek és szőllőskertek, a rétek és legelők, a halastavak és halfogó helyek, a szolgák és cselédek, a vámok és minden egyéb javak", ezek közt világosan kiírva a tized, a széna, a halak, a kenyerek és bor, őket t. i. a barátokat, illessék.
Az oklevél leírásaiból az látszik, hogy e vidéken még igen gyéren voltak a községek s a roppant terjedelmű földeket és vizeket alig volt, a ki művelje és használja. Imitt-amott egy-egy szolga és cseléd, Csongrádnál a király lovait őrző csikósok, csanyi, csongrádi, alpári, szolnoki, tordai emberek. A megnevezett területek legnagyobb része még falut sem képezett (Szolnokon volt biró), hanem csak „föld" néven említtetik, mi azt mutatja, hogy az emberek jobbára szétszórtan laktak s szorosabb polgári és egyházi kötelékben már ennél fogva sem lehettek. A mit a föld és a vizek magoktól nyujtottak, leginkább a pásztorok, halászok és révészek útján azt szállíttatták és használták el a jámbor benczések, erdős vadonban, de elragadó szépségű helyen fekvő monostorukban megvonulva, s ott vallásos gyakorlataik közben, élvezték közel és távoli vidékek felhalmozott javait, koronként el-el látogatva e fekvőségekre, melyeken azonban közép kori szokás és szerzetesi szabályok szerint nemcsak a vallásosságnak, hanem lassanként a keresztyén kulturának, földmívelésnek és iparnak is megalapítóivá és fejlesztőivé lőnek.
Meddig maradtak az alföldi javak az ő birtokukban: nincs tudva. Adat van rá, hogy Csany helységet még 1344-ben is bírta a monostor. Knauz szerint csak a XV. és XVI. századokban veszítették s illetve cserélték volna el ama birtokokat, de valószínübb, hogy egy részök Kálmán király ama rendeletének esett alá, mely szerint az egyházaknak adott felesleges javakat s halászó vizeket azoktól el kellett venni.
2. sz. Harcz a kunokkal.
Azalatt, míg az itt lakó népek a papoknak s szent királyaink polgárosító törvényeinek hatása alatt lassan-lassan kivetkőztek nomád életmódjokból s pogány erkölcseikből, egy új népvándorlás özöne fenyegette elborítással hazánkat s ennek főleg keleti vidékeit, — még pedig a kunok részéről.
3. sz. Sz. László király.11
Történetünk idejében ezek elegyesen laktak a besenyőkkel a Dnister és Dnieper között és Oláhországban, tehát hazánk közvetlen szomszédságában s onnét Salamon királyunk idejében hazánk földére is berontottak, de Gejza és László királyi herczegek segítségével Cserhalomnál megveretlek.
Mintegy tíz év múlva a László király ellen ármánykodó Salamon vissza őket hazánkba, 1089-ben pedig Kapolcs vezérlete alatt rontottak be az országba s Erdélyt felprédálva Biharon át a Tisza mellékére értek s azt, valamint a Duna-Tisza közét „Becse váráig" kegyetlenül kipusztították és felprédálták. Egyik csapatuk Szolnok—Csongrád irányában haladt s így vidékünkön vonult át. Roppant zsákmánynyal és nagy számú foglyokkal megrakodva, kik közt előkelő nők, leányok és gyermekek is valának, Becsénél csapataik összetalálkozván, elhatározák, hogy innét hazatérnek ama büszke kijelentéssel: ..Harczolva jöttünk s vadászgatva megyünk haza!" László, a nagy király, hadseregével épen Horvátországban volt elfoglalva, midőn a maga népének siralmas sorsáról értesült. Rögtön haza felé fordult tehát a rablók ellen s őket a Temes vízénél utol érvén, megtámadta és tönkre verte. Kapolcs és főbb vitézei magok is elhullottak. A hon maradtak e vereséget meg-bosszulandók. Ákos vezérlete alatt újabb betörésre készültek, de László Orsova táján ezeket is legyőzte s Ákost maga szurta keresztül. Történet íróink állítják, hogy dicső királyunk az e harczok alkalmával foglyul esett nagy számú kunokat részint a Jászságban, részint a Tiszán innen és Tiszán túl telepítette volna le: a kérdés azonban még nincs kellően tisztázva. Annyi áll, hogy a kunok e vereségek után körülbelül másfél századon át megkímélték hazánkat beütéseiktől.12
Jegyzetek:
|
|