|
|
A helyzet Nagy Lajos király alatt megjavul. — Zsigmond alatt újra összezavarodik. — Ennek viszonya IX. Boni-fáczius pápával. — A pápa bucsul engedélyez Szent-Király falu temploma javára. — Ennek földesurai. — Tembesiné. — A hód-vásárhelyi uradalom a Herczeg és Tamási családok kezén. — A réti falvakat Solti Dávid birja.
Bárkinek is feltűnhetett, hogy az adatok nagyobb része, mely t. i. a királyság megalapításától kezdve mindez ideig szólott, egy vagy más alakban a földbirtok és annak haszna feletti egyenetlenkedést és küzdelmet tartalmazza. Ezt az állapotot I. Lajosunk erélyes és bölcs kormányzása szüntette meg egy időre, kinek hosszú, dicsőséges uralkodása nyugodtabb és fényesebb korszakot hozott hazánkra s kétségkívül alföldünkre is. Alatta történt a Csanád nemzetség vagyonának békés felosztása is. Az urak rablásairól és erőszakoskodásairól nem szólnak az akkori iratok: a vármegyei önállóság is megalapíttatván, a jog és ártatlanság oltalma új, s az eddiginél erősebb biztosítékot nyert. Ha voltak is a nagy királynak hadjáratai, azok vészei alföldünket megkímélték s reá és a honra rendszerint dicsőséget és hasznot eredményeztek; elégületlenségnek, a királyival való ujjhúzásnak vagy lázongásnak s a főurak egymás elleni háborúzásainak nyoma sincs többé. A jobbágyság elnyomása is jóformán lehetetlenné volt téve a kitűnő kormányzás és a szabad költözködés miatt; így érthető, hogy határunkon nagyszámú, jólétben és népességben virágzó községek és egyházak állottak fen, melyekről, mint később tüzetesen látni fogjuk, ásatásaink tanuskodnak.
Kívül azonban, az ország határához közel, már vészterhes felhők tornyosultak, mert a törökök Európában kezdtek hódítgatni, de a nagy király, bölcsen, veszteg maradt, midőn a pápa harczra szólítgatá a hitetlenek ellen. Ezek azonban a ráczok és bolgárok ellenszegülését megtörve, lassanként a Balkán-félszigetet hatalmukba kerítették, majd a Nagy Lajost követő gyenge uralkodók alatt ellenállhatatlan áradatként borították el az útjokban eső aldunai tartományokat s azokat hazánktól elszakították. Zsigmond király Nikápolynál magyar-, cseh-, német-, franczia és burgund csapatokkal szembeszáll a rettenetes Bajazettel, de a keresztyén sereg iszonyú vereséget szenved, Zsigmond maga is csak futással mentheti meg életét, — a török portyázók pedig az ország déli részeit is dúlják. Általában a régi rossz idő fordult ismét a hazára. A királynak szeszélyes, gyáva és könnyelmű magaviselete, erőszakos, eszélytelen és zsarnok országlása tiszteletet nem tudott ébreszteni személye irányában. A főurak pártoskodásai és garázdálkodásai is megujultak, a háborúskodás miatt a nép terhei és szenvedései növekedtek, a köz jólét annyival inkább megrendült, mert hazánk ezen részét a török elől menekülő ráczok özönlötték el, a kik a Tisza-Duna mentén telepíttettek le, főleg 1404-ben. Pár évtized múlva Zsigmond az egész Rácz-ország urává lett, az itteni erősségeket az ő csapatai szállották meg. melyekért a rácz deszpotát, Brankovics Györgyöt magyarországi uradalmakkal kárpótolta.
A század közepén a krassó megyei Haram és Torvisca vidékéről is jöttek rácz gyarmatosok Csongrádmegyébe, Alpár környékére.1 Majd, minekutána a török mindinkább előnyomult, a ráczok népvándorlása még nagyobb mérvet öltött s 1460 táján Brankovics, István és Vuk vezérletök alatt Szerem-, Bács és Csanádmegye területét, mely utóbbihoz akkor a mi határunk is tartozott, újabb menekült csapatokban szállották meg. Mátyás korában a Tisza-Maros mentére a szorongatott menekülők ujabb raja tódult be, úgy hogy ekképen a vidék lakossága jóformán megelegyedett, s a személy- és vagyonbiztonság a nyers és vad tömegek által — melyeket a keresztyén erkölcsök megszelidíteni még nem birtak, s melyek új hazájok pallérozottabb szokásaihoz, életmód jához és törvényeihez alkalmazkodni sem akartak — igen sok sérelmet szenvedett.
Visszatérve Zsigmondra, habár az ország állapotja alatta mindinkább romlott, neki egyelőre megmaradt a pápa barátsága, ki alatt IX. Boni-fáczot értjük. Ez, állásában maradhatását egy részt Zsigmondnak köszönheté, mert mikor a fejedelmek az egymással veszekedő két pápa letételét s egy harmadik választását elhatározták s mikor az egyik czivódó pápát, XIII. Benedeket VI. Károly franczia király tényleg le is mondatta: Zsigmond közönyösen vette a dolgot, sőt azokkal tartott, kik Bonifácz ellen semmit sem kezdtek. Ily szolgálatért igen csekély viszonzás volt az, hogy Bonifácz búcsú-levelekkel ajándékozgatta meg a király országában eső egyes községeket s ezek közt a csanádi Szent-Erzsébet templomot2 és a határunkbeli Szent-ki r á l y falut is, hogy azok jövedelméből az Ur hajlékait kijavíthassák.
Tudva van, hogy a búcsújárás, mely a pogányok és zsidók közt is szokásban volt, a keresztyén egyházban igen korán elterjedt. Eleintén csak nagyobb jelentőségű helyekre (Róma, Jeruzsálem, Lorettó stb.), majd egyébüvé is zarándokoltak a hívek, hol valami szent ereklye őriztetett, vagy a hová őket a papság imádkozás-, bűnbocsánatnyerés- és kegyes ajándékok lerakása okáért irányította.
9. sz. IX. Bonifáczius pápa.
Efféle búcsúk jövedelméről fogalmunk lehet, ha meggondoljuk azt, hogy még „felvilágosodott" korunkban is mennyi pénz folyik be egy-egy ilyen alkalommal a kegyhelyekperselyeibe.
Miért is községeink mindenkor szerencséseknek vallhatták magokat, mikor a pápai búcsúlevelet, kétségkívül püspöki ajánlás és királyi közbenjárás következtében, Rómából megnyerhették.
IX. Bonifácz pápa tehát — hogy tárgyunkhoz közelebb térjünk — 1400. okt. 11-én búcsúlevelet adott ki a szent-királyi templom javára3 melyet később a falu külön történetében egész terjedelme szerint közlünk.
Ez a búcsú a mi szentkirályi templomunknak mindenesetre hasznára vált. Erősen és díszesen épült az fel. Erről tanúskodtak omladékai, melyek közül a késő utódok 4—500 év múlva is láthatták és hordhatták a négyszögletes faragott köveket. De valami állandóan nagyobb hatásra mindamellett sem lehet gondolnunk, mert Bonifácznak nálunk csakhamar minden tekintélye elveszett, a miatt, hogy Durazzói Lászlónak, Zsigmond egyik vetélytársának, pártjára állván s azt magyar királynak elismervén — Zsigmond megtiltotta az országabeli papoknak, hogy a pápától bármi tekintetben függjenek. Különben is ez időben 2—3 pápa lévén egyszerre, kik egymást kiátkozták, a keresztyén világnak inkább botránkoztatására, mint építésére szolgáltak, annyival inkább, mert e fejetlenségben a papság erkölcse is mindinkább elfajult. Ez alatt Szent-király faluban, melynek templomáról a pápa ekkép gondoskodott, a régi földesúri család mellett egy új birtokos foglalt tért. Tembesi Miklós ugyanis, kiről már fentebb emlékeztünk, fiú nélkül halt el s özvegye, Szkolasztika asszony, ott állott, hogy halála esetén az ő birtoka oldalági rokonaira száll át. Ily helyzetben a különben is gazdag úrnő nem volt fukar hű emberei jutalmazásában s így történt, hogy itteni tisztjét egy nemesi kuriával és 100 hold földdel ajándékozta meg.
Ezt a dolgot azonban a reménybeli örökösökkel is jóvá kellett hagyatni, hogy mikor majd Szkolasztika asszony nem lesz életben, ne háborgassák a hű embert az ajándék élvezetében, mire a Gyáli atyafiak annyival inkább ráállottak, mert e javadalmasok egyszersmint az ő tisztjeik voltak. Erről szól az az okirat, melyet a csanádi káptalan ez időtájon állított ki. E szerint t. i. Gyáli István és János személyesen felkeresték a káptalant s a magok és hozzátartozóik nevében kinyilatkoztatták, „hogy gondolóra vévén az ő szolgáiknak, András fia Sebestyénnek és Antalnak hűségöket és lelkiismeretes szolgálataikat, melyeket azok a magok helyén és idején teljesítettek és jövőben is teljesítendenek, nekik falujokban, Szent-királyban, H ó d-v á s á r h e 1 y falu felől, egy egész udvartelket adnak és ajándékoznak 100 hold földdel s a telek egyéb járandóságaival együtt, Sebestyén és Antal korábbi szolgálataikért, mely adomány firól-fira s minden későbbi utódra szálljon, a szerint, a mint mindezt régebben is a nemes Szkolasztika urnő, néh. Tembesi Miklós özvegye, István atyja testvérének lánya, egy másik privilegialis levelök közbejöttével nev. Sebestyénnek és Antalnak már oda ajándékozta és átadta, mely Szkolasztika úrnő adományát ők is helybenhagyják, megerősítik," stb.4
Ez uj birtokosok pedig a Szentkirályi család ősei voltak.5
Az adománylevélnek azonban az a hibája volt, hogy Gyáli István csak három leány gyermeke nevét iratta abba bele, mint a kiknek nevében t. i. ő az adományozáshoz hozzájárul, de negyedik gyermekéről, fiáról, s annak beleegyezéséről semmi említést sem tett az okiratban. S így történhetett, hogy a Szentkirályiak birtokjogát a Gyáliak később törvényesen megtámadták, a mi annál nagyobb baj volt, mert amazok időközben annyira megszaporodtak s birtokukat is úgy megnövelték, hogy a falunak több mint fele az övék volt.
E negyedik gyermeket, a ki egvébként az oklevél keltekor már önjogú, érettkorú családos ember volt, Jakabnak hitták. Mikor tehát Szentkirályi Kálmán, a fél falu tulajdonosa, Zsigmond királytól adománylevelet eszközölt ki Szent király falu felére s a király a csanádi káptalanhoz rendeletet küldött, hogy Kálmán urat a káptalani kiküldött jelenlétében a királyi ember által, „a ki lehet Kopáncsi Dávid vagy Kopáncsi Miklós, vagy Makófalvi Dénes, vagy Fildeáki Demeter, vagy Fildeáki János", a helyszínén „az oda törvényesen egybehívott szomszédok jelenlétében az uradalomba igtassa be6 s a káptalan a meghagyásnak eleget teendő, egyik tagját, t. i. András kanonokot, néhány nap mulva oda kiküldötte s ez Makófalvi Dénessel együtt a szomszédok jelenlétében a beigtatást foganatosítani akarta: akkor a nev. István fia, Gyáli Jakab, vejével, Gyáli Balázs-zsal együtt előállott s a beigtatás ellen óvást tett, úgy hogy az el is maradt1 s valószínűen azután sem foganatosíttatott, legalább annak a későbbi írásokban többé semmi nyoma, bár a Szentkirályiak azért a faluban, mint látni fogjuk, továbbra is tényleges birtokosok maradtak. Határunk nagyobb része, a mint az oklevelek felsorolják, Hód és Vásárhely, Ábrány, Tarján, Sz.-Mihály-utczája, Csomorkány és Sámson, ez időben valószínűen a Szekcsei Herczeg nemzetséghez tartozó Tamási család birtokában volt, mit onnét tudhatunk, hogy ez időtájon adott ki Zsigmond király bizonyítványt arról, hogy Tamási János erdélyi vajda kértére megengedte, hogy ennek több vármegyében, úgym.
Somogy, Tolna, Baranya, Valkó, Arad, Csanád megyékben fekvő javai magtalanság esetén legközelebbi vérszerinti atyjafiaira, Szekcsei Herczeg Lászlóra és Istvánra szálljanak. János vajda házassága ugyan nem volt gyümölcstelen, de fiai, László és Henrik, magok is hozzájárultak atyjuk ilyetén rendelkezéséhez és néhány évvel később a király előtt személvesen megjelenvén, magok kérték ezt, hogy atyjuknak fentebbi akaratát erősítse meg, s illetőleg az erről korábban kiadott levelet új formában ismét adja ki s királyi helybenhagyásával lássa el. Zsigmond tehát teljesíti a kérelmet s az erről szóló levelet kiadja.7 Bárkinek is feltűnhetik, hogy János vajda a maga roppant kiterjedésű jószágait az oldalági rokonokra örökíti át, holott magának is vannak fiai s intézkedik olyan esetre, melynek épen az ellenkezője forgott fen.8 E körülmény felől a magyarázatot később fogjuk megadni. Most csak azt emeljük ki, hogy az érdekeltek később is nagy súlyt helyeztek az 1405-diki rendelkezésre s messzire kiható igényeket formáltak abból.
A mi egyébiránt a szóban forgó nemzetséget és egyéneket illeti, tudvalevő dolog, hogy e nagy nevű, de már kihalt család elei, Volfer és Hedrik (Henrik) vitézek egy lovas csapat élén még Géza vezér korában költöztek be Németországból hazánkba s ettől fogva századokon át utódaik, ezek közt a Héderváriak, a Szekcsei Herczegek, kiknek ősanyjuk a történetünk folyamán már ismeretes Moys nádor leánya volt, a Tamásiak, az Újlakiak, Drágfiak, Roz-gonyiak, a Kakasok kitűnő állást foglaltak el királyaink oldalánál s a közügyek körül.9 A nemzetség Szekcsei és Tamásii ágai az ősi birtokok felosztására nézve már egy félszázad előtt megegyeztek10 s mint az előneveli is mutatják, azok Dunán túl feküdtek. Hédervárát épen az egyik nemzetségi törzs (Hedrik) alapítá. szintén a Duna mentén. De az alföldön, nev. Békés megyében, szintén korán szereztek birtokokat.11 Szekcsei Herczeg Péter, mint a német-ujvári grófok által támasztott hosszú és véres lázadás egyik feje, akkori kártételéért 250 márka bírságot fizetett 1327-ben.12
Zsigmond hosszú uralkodása alatt sok birtok cserélt gazdát nemcsak a természeti halandóság és magszakadás következtében, hanem különösen a miatt, mert több ízben ellenkirályok léptek fel, kik őt a trónról letaszítni akarták; ezeket az urak közül számosan támogatták, kik aztán a mozgalmak leverése után javaikat vesztették és még többen voltak, kik viszont a király iránti hűségüket tanúsították s annak jutalmát földadományokban kapták. Efféle szolgálatokat jutalmazhatott a király 1408-ban, midőn Solti Dávidnak ajándékozta határunk egy részét, „azon hűséges szolgálatokért és számtalan kedveskedésekért, melyeket ő a királyi ház iránt dicséretesen és fáradhatatlanul teljesített13. Különben a kir. oklevél szerint Solti Dávid, László és Péter és egy másik Solti Péter, kinek neje Deák Orsolya, osztályos atyafiak14, már az előtt is birtokosai voltak e jószágoknak, melyek a következők: „Csanádmegyében Bart, Kocsut-háza15 és Kökényes falvak,16 továbbá Solt-Márki S., Mária királyné cz. művéből (Magy. tört. életrajzok).
10. sz. Zsigmond király.
réve nevű rév vagy kikötő, nemkülönben Ete, Kerektó, Laponya, Sasér, Atka, a két Köveskéthely, a három Melhorgonya, a két Gémes, Hosszú tó, Solt, Ökres, Sártó, Sulymostó, A ndasvesze h e l y e, Sárnyak, Nagysár és Kövesd halastavak — Csongrád megyében....................... erdeje s.................... és Bárt nevűek". Most pedig e jószágokat „minden haszonvételeikkel és tartozékaikkal együtt", melyeknek nevezettek már eddig is élvezetében és birtokában voltak, „ide értve a szántott és szántatlan földeket, erdőket, ligeteket, cserjéseket, vizeket, a vizek lefolyásait, a réteket, kaszálókat, legelőket, a mezőket, a laposakat, nádasokat s egyáltalán mindennemű haszonhajtó részeket, azok igazi és régi határait és mesgyéit véve, akárhogy17 nevezzék is azokat, — melyeket nevezettek eddig is országunk szokása szerint békésen birtak, azon a jogon, melyen azok a király adományozása alá tartoztak, nevezett atyafiaknak és azok örököseinek uj adományképen örökös joggal és visszavonhatatlanul ajándékozza s azokat abba törvényesen beigtatni rendeli" — minek foganatosításával a csanádi káptalant bízza meg, hogy megbízottat küldjön a hely színére, királyi embernek vagyis törvényes meghatalmazottnak. „Hichadi1 Dénest, vagy Pétert, vagy Miklóst, vagy Györgyfia Jánost, vagy Amusdi Miklóst, vagy Batidai Jakabot, vagy Dénest, vagy Szentkirályi Sebestyént" vegye maga mellé s a hely színére kimenvén, ott, az egybehívott szomszédok jelenlétében, hajtsa végre a beigtatást. A káptalan sietett a királyi parancsnak eleget tenni s még azon évben, nyár közepén, kiküldte egyik tagját a hely színére, hol a szomszédok kihallgatása után s jelenlétökben Szentkirályi Sebestyén, mint királyi ember, a fentírt tulajdonosokat nevezett birtokokba beigtatta, ide értve Solt falut is, habár arról a királyi rendelet nem is szólott.
A beigtatásnak semmi részben senki sem mondott ellent18 s így a Soltiak, határunk nyugoti részének továbbra is — az eddiginél még erősebb jogalapon — birtokosai maradtak. Minthogy a király levele „Árky-révben" kelt (a Szávánál), hol a király akkor fordult meg, midőn ez év nyarán a boszniai hadjáratból visszatérőben volt, ez okon gyaníthatjuk, hogy Solti Dávid az alkalommal szintén a király táborában harczolt. Az oklevélben említett helyek nagyobb része — nevét egész a mi korunkig híven megtartotta s azok határunk földiratában feltalálhatók. Kivételt képeznek: An-d a s v e s z e h e l y e, Kökényes és S á r n y a k, melyek helyeit nem tudjuk kimutatni. Nagysár azonos ami Nagy-sártónkkal, Eteről II. és IV. Béla királyok leveleiben van említés;19 s mivel az Tápé és Körtyélyes közé helyeztetik, igen valószínűen szintén határunkban keresendő. Talán Athila pusztájával azonos, mely mint láttuk, szintén e tájon létezett. Kövesd Lele határában, mint szomszédos hely, előttünk ismeretes.
Jegyzetek:
|
|