|
|
Hód-Vásár helyet a király Hunyadi Jánosnak visszaajándékozza. — Az erről szóló oklevél lényeges tartalma. — Özvegye és Szilágyi Mihály öröklik a Hunyadi-féle birtokokat. — Az államfők gyakori tartózkodása az alföldön. — Mátyás király tiltja a vásárhelyieket Szent-király elfoglalásától. — A város ujabb hatalmaskodása. — .4 király szigorúan megfenyegeti a várost. — Ennek mentsége. — Intézkedés a halár kiigazítása tárgyában. — G. Horváth Gergely, mint a város új földesura, ennek ellenszegül. — Egyezség Horváth és Szentiványi közt. — A király elajándékoz gátja itteni javait: de édes anyja ez ellen tiltakozik.
Városunk földesura ez időben Mátyás, az ifjú király volt, ki időközben elhunyt atyjának itteni birtokait kezénél tartotta. Azokat t. i. már Hunyadi János visszakapta, mert V. László király belátva, hogy minő igazságtalanságot követett el e jószágoknak a Bothos-család részére történt adományozásával, csakhamar megváltoztatta akaratát s" az ország főrendeinek tanácsára új adománykép' a nagy hősnek visszaajándékozta azokat.1
Az erről szóló privilégiumos levélben azt vallja a király, hogy ő a maga „uralkodásának állandóságát .... alattvalói szeretetére" építeni s ezeket maga iránt jótéteményeivel lekötelezni akarja. „Gondolóra vevén tehát őszintén kedvelt hívünknek, a tekintetes és nagyságos Hunyadi Jánosnak, az előtt Magyarország kormányzójának, most pedig Besztercze örökös grófjának dicséretes hűségét, nagyszerű vitézségét, sok rendbeli és hősies szolgálatait, a ki nemcsak tökéletes hűségével tűnt ki mások felett, hanem hathatós vitézségével egész a mi korunkig nagylelkű fentartója és oszlopa volt királyi trónunknak és méltóságunknak s ennek az országnak" —: annak okáért, habár „e kiváló szolgálatokról és nagy tettekről" a király már másutt tüzetesebben is megemlékezett, mindazáltal „ezúttal is hitelre méltó tanubizonyságot tehet a felől és kinyilatkoztatja, hogy e mi Magyarországunk a korábbi években, melyek alatt mi még gyermek korban és más nevelése alatt voltunk, kívülről a német zsarnokság hatalma alatt, belülről a teljes meghasonlás és hazaárulások miatt nyögve — csaknem a megsemmisülés szélére jutott. Azonban János grófnak olykor magában álló, olykor legnagyobb buzgalma és nagylelkűsége, hírneves tettei s páratlan vitézséggel vivott harczai és számos diadalai kiragadták azt szintúgy a külső bonyodalmakból, mint a polgár háborúkból s nemcsak megtartották, hanem határait kiszélesbítve, tetemesen meg is növelték s azt nekünk és a mi nevünk alatt megtartották, megoltalmazták, rendbe hozták s végtére nemrég a mi békés birtoklásunkba hűségesen át is bocsátották.
Annak okáért e nagy érdemű férfiunak hasznát és tisztességét, — a ki sok vállalataiban és országos bajaiban a háború dulásai közt nemcsak az által szenvedett rövidséget, hogy számos barátait, rokonait és tisztjeit elveszítette, hanem a maga vérét is igen sokszor hullatta, — előmozdítani s királyi bőkezűségünk jótéteményeivel nemcsak az eddigi módon közölni, hanem azokat tetézni is kívánván: a Csanád megyében fekvő Hold és Vásár-hel, nemkülönben Csomorka n, Királyhegyes, Sámpson, Donát-tornya, Fecskés, Kutas, M o n y a r o s-f e c s k é s, S z ő ll ő s, Csókás és Perek nevű falvakat, úgyszintén Csorvás, Sekrestyésegyháza, Kétzöldes, Gorsa, Derek-egyház. S z i l a s-e g y h á z, T á r k á n, másik Dere k-e g y-ház, Rárós, Varjas, Kigyós-kutas, Csókás és Urdöngös-egyháza nevű pusztákat, továbbá a Békés megyében helyheztetett Szentetornya, Szent-András és tsaba-csüd falvakat, valamint Gádoroslábasegyház, Ötszegü-egyház, Zileméres, L i b e c z-egyház, Tőkemonostora, Csorvás, G e 1 lér t-e g y-háza, Apácza-egyháza, Kétkupa és Tompa nevezetű pusztákat az azokhoz tartozó többi pusztákkal és az azokban szedetni szokott adókkal együtt, melyeket egyébként már a felséges fejedelem ur, boldogult Zsigmond római császár és magyar király, a mi kegyes elődünk, adományozott és ajándékozott nevezett János grófnak s ő azon jószágok békés birtoklásában az adományozás idejétől fogva mind a mai napig állítólag benne is volt", mindezen jószágokat tehát, sőt még többeket is, melyek Csanád, Temes és Arad megyék területéről egyenként szintén megneveztetnek, a király új adomány czímén tulajdonjoggal Hunyadi Jánosnak és örököseinek ajándékozza s erről a pecsétes levelet a fentebbi napon Budán kiadja.2
Hogy mennyiben felelt meg a valóságnak az az állítás, hogy a vásárhelyi uradalmat, melyet a király Hunyadi páratlan érdemeinek megjutalmazására illőnek talált, a nagy hazafi Zsigmond kora óta folytonosan birta, miután a Bothos-lányok adománylevelében ennek ellenkezője állíttatik, nem tudjuk eldönteni. Nem lehetetlen, hogy mivel Hunyadi befolyása egy időben az udvarnál igen alászállott, sőt megsemmisült, e javaktól őt tényleg csakugyan megfosztották s azok, mint már fentebb láttuk, egy időre az öreg Bothos vagy leányai birtokába mentek át. De ez nem tarthatott sokáig. Kétségtelen, hogy Hunyadi már 1455. előtt ismét birtokában volt itteni uradalmának, mert ez időről földesuri minőségben küld parancsot a vásárhelyi bíráknak s különben sem lehet képzelni, hogy miután a nagy hazafi ismét a legfőbb méltóságokat és tisztségeket viselte, temesi gróf, Szörényi bán, belgrádi kapitány, erdélyi vajda volt s hadsereg élén állott, birtokaitól megfosztva lett volna; — az a győzelmes hadvezér, a ki a hon alsó részeit egész a Tiszáig az ott dúló török ellenségtől ép' ez időtájon tisztította meg.3
Így hát a Bothos-lányok nem sokáig örülhettek a vásárhelyi uradalomnak, s őt ügyök a nagy hősnek nem sokára ezután bekövetkezett halálával sem fordult jobbra, mert Hunyadi özvegye, Szilágyi Erzsébet, nagy gondot fordított férje szerzeményeinek megtartására s habár az erdélyi, dunamenti és felvidéki várakat egyezségszerűen kényszerült is visszaadni László királynak,4 de többi várai és magán birtokai kezén hagyattak s ezekre az özvegy annyira féltékeny volt, hogy mint látni fogjuk, még az ellen is óvást tett, hogy fia, Mátyás, mint király, eladományozza vagy eladja azok egyikét vagy másikát.5
Különben László király Hunyadi után csakhamar elköltözött e világból s a kiskorú Mátyás király gyámja, Szilágyi Mihály szintén rajta volt, hogy a Hunyadi uradalmak el ne idegeníttessenek. Ezek központjául már épen a Csanád megyei jószágok tekinthetők s ez lehetett egyik oka annak, hogy özv. Hunyadiné és Szilágyi Mihály, macsói bán és belgrádi kapitány, Szegeden találkoztak Garai László nádorral, hogy szövetkézzenek vele Mátyás királyivá választása tárgyában s hogy Mátyás mind azelőtt, mind azután több ízben időzött e városban s itt nem egyszer országgyűlést is tartott.6 Az államfők itt tartózkodását azonban a honvédelem érdeke is kívánta, mert a török hadak az ország déli részébe mélyen benyomultak s Csanád megyében is több várat ostrom alá fogtak, miért is Albert csanádi püspök a maga székhelyét szükségesnek látta erődítvényekkel ellátni, habár ebben a káptalan ellenkezék, ugy hogy a kanonok urakat a pápának egyházi átokkal kellett engedelmességre szorítani.
Itt, t. i. Csanádonjött össze s békült ki a király Szilágyival is, kire ekkor az Alföld oltalmát bizta7 s ki, mint Szőllős és Hollós ura, maga is birtokos volt e megyében,8 sőt, mint Mátyás gyámja, határunkhoz ismét egész közel férkőzött, a mennyiben a Maróthiak Zeleméres faluját, mivel az olyan területen épült, melyet Szilágyi a királyénak tartott, lerontatta s annak lakosait az általa kijelölt közeli helyen telepítette meg, melyet Királyságnak nevezett el.9
Hogy a török pusztítások ez időben Vásárhelynek nem igen ártottak s hihetően annak határához nem is férkőztek, onnan következtethetjük, hogy e tájék védelme épen Szilágyira, mint Belgrád és az Alvidék főkapitányára volt bízva,10 ki egyszersmind az ország kormányzója is volt, hogy Vásárhely ép' ez időtájon is megtartotta városi rangját s hogy lakosai még Szilágyi eleste után is felbátorítva érezték magokat arra, hogy, nem férve meg a saját határaik között, a szomszéd Szent-király falu területét ujra elfoglalják. Ezt Mátyás király és Gáji Gergely földesurak leveleiből tudjuk, melyek ez időből ránk maradtak. Az első levélben a király szemökre hányja a vásárhelyi bíráknak és polgároknak, hogy Szent-király falu egy némely szántóföldeit, rétjeit kaszálóit és legelőit jogtalanul elfoglalták és bitorolják s ekképp a helység földesurát Szentiványi Mihályt, a ki udvari tisztje volt az uralkodónak, károsítják, egyszersmind meghagyja nekik, hogy e területek használatát azonnal bocsássák át a tulajdonosnak s jövőre a régi igaz mesgyéket tiszteletben tartsák.11
12. sz. Mátyás király. 1
A magas helyről jött parancsolatnak azonban semmi foganatja sem lett, sőt a sérelmek még nagyobbodtak, mert Szentiványi a másik évben ismét panaszt tett a királynak, hogy a vásárhelyiek a falura rámentek, a birót elfogták s magokkal elhurczolták „a falu kaszálóit és legelőit, vizeit és szántóföldeit jogtalanul elfoglalták s ez által a panaszlón tetemes jogsérelmet ejtettek és neki nagy kárt okoztak, sőt még a király levelét sem vették semmibe se, a mi igen súlyos beszámítás alá esik". A királyi földesúr tehát „a maga városa bíráinak, esküdteinek, egyéb polgárainak és az egész községnek szorosan meg- parancsolja, hogy a panaszos jobbágyait ezentúl semmi tekintetben se tartóztassák fel, azoknak semmi sérelmet és kárt se tegyenek, az elfogott bírót is ereszszék ki fogságából, a faluhoz tartozó kaszálókat, legelőket, vizeket és szántóföldeket, melyeket magok számára foglaltak el, azonnal bocsássák ki birtokukból s az okozott károkat minden részben térítsék meg : egyébként utasítja a megye főispánját, alispánját és szolgabiráit is, hogy őket mindezek teljesítésére szigorúan szorítsák rá".12 A királyt a vásárhelyiek erőszakoskodása annál inkább bánthatta, mert Szentiványi és annak faluja Mátyásnak különös kegyében állott, melyet ő csak nem rég azzal tanúsított, hogy a nevezett földesúrnak és ott lakó jobbágyainak a kamara nyereséget ép' ez időtájon engedte el.13
Most a vásárhelyiek fölterjesztéssel éltek s a király előtt kifejtették, hogy ők jogos téren állanak, azok a területek, melyek elfoglalásáról a szomszéd földesúr panaszkodik, az ő tulajdonukat képezik s nem tartoznak Szent-királyhoz. Legalább ilyesmit lehet következtetni a király harmadik leveléből, melyben a két község határainak új és biztos kijelölését rendeli el, s e részben a csanádi káptalanhoz Brassóból így ír: „Nemzetes hivünk, Szentiványi Mihály, udvarunk tisztje jelentette minékünk, hogy az ő, Csanád megyében fekvő Szent-király nevű faluja határainak, mely békességesen van az ő kezén, igen nagy szükségük van arra, hogy azok törvényesen újra feljárattassanak és megállapíttassanak.
Azért is hűségteknek szigorú utasításban ezennel meghagyjuk, hogy magatok közül hitelre méltó megbízottat küldjetek ki, kinek jelenlétében Simon vagy Boldizsár Kopáncsról, vagy Ozsvát ugyan azon Kopáncsról, vagy Effi János, vagy János Gorsáról, mint királyi ember, nevezett Szent-király faluba a hely színére menjen ki, hová az ottani szomszédok és mesgyések is általában törvénvesen meghívandók és egybegyűjtendők s ott a falu igazi és régi határait járják fel, a hol szükségesnek mutatkozik, határdombokat is állítsanak, az ekképp feljárt s mások birtokától határjelekkel is elválasztott és megkülönböztetett területet hagyják meg nevezett Szentiványi Mihálynál s rendeljék el, hogy ő azt, mint örök tulajdonát, jogosan bírhassa, a mennyiben ellenmondásra nem találandnak: ha pedig ellenmondókra találnának", ezeket szabályszerű határidőre idézzék a király elébe, hogy ott ellenmondásuknak okát adják. A káptalan és Boldizsár úr Kopáncsról a megbízásban a lehető legnagyobb gyorsasággal jártak el, nevezetesen utóbbi Panádi Domonkos kanonok társaságában még karácsony előtt, decz. 21-én, kijöttek Szent-királyra, hová az összes szomszédságot is rendelték, hogy a határt feljárják és utasítás szerint megjelöljék: azonban ugyan ott megjelentek „nemzetes Gáji Gergely diósgyőri kapitánynak Vásárhelyen lakó szolgái és tisztjei, u. m. Szigeti György és Gergely diák is, s ellenmondás örve alatt útjokat állták és őket a határjárástól eltiltották".14
A diósgyőri kapitány, — kinek teljes nevét másutt Gáji Horváth Gergelynek irják, — tisztei ilyetén eljárásának kulcsa pedig azon körülményben található fel, hogy ő Mátyás király jóvoltából egy idő óta Vásárhely földesura is volt,15 a királynak különben is kedvelt embere, kit ő nem sokára a maga királyi udvara tisztjévé, budai kapitánynyá, sőt országbíróvá is léptetett elő : tehát törvényben jártas ember, a ki tudta, mit csinál, mikor a határ megigazítását ellenezte, mely bizonyosan az ő rovására történt volna. Minthogy azonban a viszálkodás a két hely birtokosai és lakossága közt évről-évre tovább tartott s Szentiványi a király előtt újra meg újra panaszkodott, végre Gáji is megunta ezt az állapotot s miután az udvarhoz került és Szentiványival együtt szolgált, „egynémely jámbor ember közbenvetésére és tanácsára" kölcsönösen abban állapodtak meg, hogy a vitás kérdés eldöntését választott bíróságra bízzák, melybe Szentiványi-nak Szent-királyon levő jobbágyai közül négy alkalmasat, becsületest s megfelelő korút, Gáji választ, Gájinak vásárhelyi jobbágyai közül pedig szintén négyet Szentiványi nevez ki. Ezek a parasztok aztán, minekutána az evangyéliomra felesküdnek, mutassák ki a két község földein és vizein azokat a régi határokat, melyeket a korábbi szent-királyi földesurak is megtartottak, azonban ezúttal határdombokat ne hányjanak.16
Általában ez időtájon új birtokos nemesség jelent meg határunkban és ennek vidékén s a Hunyadi-ház jószágai is jobbára ennek kezére mentek át, ugy hogy, a mily nagy szerző volt egykor a török verő Hunyadi János, ép' oly pazar bőkezűséggel osztogatta szét e javakat iia, a király. A főpapok, különösen a közeli csanádi püspökségben ülők s más világi urak, kiket a királynak érdekében is állott maga iránt lekötelezni, mindenkor résen állottak, hogy a gyakorta pénzszükségben levő, bőkezű s fiatal királytól jószág adományozásokat eszközöljenek ki magok javára.
Azonban a gondos jó anya, Szilágyi Erzsébet, őrködött, hogy a nagy örökség könnyelműen el ne forgácsolódjék; ez az egyenes lelkű derék nő, a ki egyébként maga is roppant összegeket költött fiának Podiebrádtól kiváltására és hadak fogadására. Így emelte fel tiltó szavát akkor, midőn afelől értesült, hogy Hangácsi Albert csanádi püspök és Lábatlan János vagy 27, Csanád, Békés. Arad és Zaránd megyék területén fekvő falut, melyek valamennyien egymás szomszédságába esvén, egy óriási birtoktestet képeztek volna s melyek közé Csomorkányt, Király-hegyesét, Demenget, Rét- Szilágyi Erzsébet pecsétje.17
kertet, Kecskést, Donát-tornyát, Szentetornyát, Kutast, Köldvárt is számították, a királytól fölkérték s ez hajlandónak is mutatkozott azok átadására. A nagy asszony ekkor tisztjeit Teleki Varjasi Jánost és Czirei Benedeket küldte le az aradi káptalanhoz, hogy ott az ő képében óvást tegyenek a király szándéka ellen s a püspököt és Lábatlant letiltsák a szóban forgó Hunyadi-jószágok birtokba vételétől, a mit ezek ott pontosan teljesítettek is.18
Jegyzetek:
|
|