|
|
Összeesküvés a király ellen. — Mátyás a hozzá hű maradtakat, köztük Országh M.-t és Ongor Jánost jutalmazza. — Ezek kapják határunk nagy részéi is. — A rokonok és korábbi birtokosok óvás tétele, ennek eredménytelensége. — A csanádi püspök s a többi egyháziak itteni terjeszkedése. — Országos és vármegyei dolgok. — Dóczi P. városunk földesura. Pozsegai János panaszai Dóczi P. ellen. — Ennek joga Földvárhoz. — A földvári zendülés. Ennek szerzői és vizsgálata.
Mátyás király már több év óta a Podiebrád elleni dicstelen és haszon nélküli háborúban emészté a maga és a nemzet erejét. Ellenei ezt jó alkalomnak találták az elégületlenség szítására és összeesküvés tervezésére, melynek czélja volt Mátyást a trónról letaszítani s helyébe Kázmért, a lengyel király fiát, ültetni. A főpapság, élén Vitéz János esztergomi érsekkel és a nemesség legnagyobb része az országból távol levő Mátyás ellen foglalt állást s 75 vármegyéből csupán 9 maradt meg mellette. De hű maradt hozzá a nádor, Ország Mihály, és a kalocsai érsek, György, kiknek segélyével, de legkiváltképp eszélyes és bátor magaviseletével, sikerült a lázadást elfojtania s az eltántorodott nemzetet magának újra megnyernie. Ekkor tájon halt meg Szeri Pósafi István, nagy hírű nemzetsége utolsó sarja, óriási birtok ura, mely 5—6 vármegyére terjedt ki. Most hát Mátyás hű embereinek, Ország Mihálynak és Ongor Jánosnak adományozta a gazdátlan örökséget, melyhez Peres-Kutas s egyéb határunkbeli falvak is tartoztak.
Guthi Ország Mihálynak már ez időben a hon különböző vidékein (Csongrád, Arad, Zaránd, Temes, Bihar, Szabolcs Heves, stb. megyékben) nagy számú birtokai voltak. Birta Sólymos várát is, melyhez 75 falu tartozott, 1440 óta.1 Ugyan ő 1437-ben Csongrád megyének is főispánja volt.2 Családja a Gut-Keled nemzetségből származott.3 Már Zsigmond király alatt királyi kincstárnok, 1458. óta nádor, hazájához és a Hunyadi házhoz rendületlenül hű, Mátyásért 1461-ben kezességet is vállal.4 Neje valószinűen Rozgonyi leány,5 A másik adományos Nádasdi Ongor János, a Hunyad megyei Felső-Nádasról neveztetett s birtokai is, melyeket Hunyadi János és Mátyás adományoztak, itt feküdtek, — bár előzőleg már Nógrád, Bereg. Ugocsa, és Szatmár megyékben is földesúr volt.6
A király nem sokára azután, hogy a lázadás hírére itthon termett, Esztergomban, melynek főpapját elcsukatta, írta alá a Pósafi örökségről szóló adomány levelet. Ebben előadja, hogy „a hozzá hű maradottak hűségét és készséges közreműködését kellő előrelátással jutalmazni és királyilag bőkezűen, méltó ajándékkal meghálálni kívánván s szivében őrizvén a maga híveinek, ú. m. nagyságos Guthi Ország Mihálynak, Magyarország nádorának, és nemzetes Nádasdi Ongor Jánosnak, udvari tisztjének, kitűnő hűségüket és dicséretes szolgálataikat, melyeket Magyarország szent koronájának és a királyi fölségnek különböző helyeken és időben", teljesítettek — a hon különböző részein, nevezetesen Temes, Csongrád, Arad, Csanád, Krassó, és Keve, vármegyékben fekvő s egyenként is előszámlált és megnevezett 3 várat, 8 várost, és 88 falut, melyek az előtt a Szeri Pósafi István sajátját képezték, de ennek magtalanul elhalása következtében a koronára szállottak vissza, adományoz örökös joggal, még pedig oly kikötéssel, hogy az adományozott helyeken egyfelől a nádor és fia, László, továbbá a nádor unokái, vagyis Ország János fiai, Zsigmond és Imre s végezetre a nádor testvére, Ország János fia Lőrincz, — másfelől Nádasdi Ongor János, és édes testvérei, László és Miklós, egyenlő arányban osztozzanak.
A Csongrád és Csanád megyei birtokok ekképp soroltatnak elő: „Szernek, Győnek és Szegnek fele, továbbá Csemerkén, Mágocs, Sáp, Szent-András7 faluk tartozékaikkal, Szentes, Szent-György, Anyás és Körtvé1yes, úgyszintén Geredkuta,Derekegyház, Bére8 és Korhan,9 hasonlókép' tartozékaikkal Csongrád megyében, ... Kutos, tartozékaival, Csanád megyében".10 Ugyan azon napról, melyen e levél kelt, a király egyszersmind utasítja az aradi káptalant, hogy az adományosok javára a beigtatást teljesítse s a királyi embernek valók közt Szentlászlai Tamást nevezi meg. A káptalan tehát ennek következtében a törvényes szokás szerint a helyszínére a nevezett Szentlászlai mellé kirendeli a maga megbízottját, t. i. Rábai György mestert, kanonokot, ugyan oda összehívja a szomszédokat, kik közt a mi vidékünkről Farki István, Tompa László és Bathidai Benedek jelennek meg, mindenütt rendre beigtatja az új földesurakat a birtokba és sehol, sem akkor, sem később, az erre kitűzött törvényes időben és helyen, ellenmondással nem találkozik.11
Pedig voltak szép számmal atyafiak, kik az örökségre igényt tartottak s kik, mielőtt a beigtatásra került volna a sor, már jó előre elküldöttek meghatalmazottjukat a csanádi káptalanra, hogy ott az ő nevökben óvást tegyen Pósafi István hagyatékának eladományozása és birtokba vétele ellen. Ezek egyfelől a Szeri Pósa György leányai s illetőleg leányági ivadékai, férjes nők és hajadonok s amazok sarjai, a Maczedóniai, Gimesi Forgács és főleg a Geszti családok tagjai12 voltak, kiknek képviselője a Csongrád Arad és Temesmegyei birtokok elajándékozásától tiltja a királyt s ellentmond annak, hogy Guthiék a jószágokat „melyek minden jog szerint őket illetik" megszerezzék, elfoglalják, birtokba és használatba vegyék.13
Más felől a Gersei Pethő család tagjai is előállottak óvástételökkel, mint a kik a kérdéses javaknak már egy idő óta tényleg és törvényesen birtokában voltak. Ez utóbbiakkal Ongor János, ki időközben vajda is lett és így a szükséges karhatalommal rendelkezett, igen röviden elbánt, a mennyiben őket a birtokból egyszerűen „kivetette és elűzte." 14 S ebből jóformán kitalálhatjuk azt is,hogy mi sorsa lett a leányágiak tiltakozásának s mennyit adtak az új tulajdonosok a just kereső atyafiak követelésére. Annyit bizonyosan tudunk, hogy az új birtokosok néhány év múlva ismét fölkérték a királytól a Pósai-jószágokat s ez a kérelmezők adománylevelét igaz eredetűnek és hibátlannak találván, a korábbi adományozást egész teljességében megerősíti s erről a szokott formában privilegiumos levelet ad ki, mi által a birtokváltozás ügye végleges befejezést és szentesítést nyert. Guthiék legalább megvárták Pósafi István halálát, s úgy tették rá kezöket a gazdátlanul maradt jószágokra. Szokoli János csanádi püspök azonban nem győzte ezt az időt bevárni, hanem még István úr életében birtokba vette Peres-Kutas falut, melyet különben már püspök előde is használt, úgy hogy már István hiába tiltakozott a dolgok ilyen rende ellen.
A püspök nem sokára a maga káptalanának ajándékozta a falut,15 egyszersmind pedig a Jaksicsokkal fogódzva a földvári, fecskési, bagdi, és teleki birtokokra vetette szemét, úgy hogy azok birtokosa, Teleki Varjasi János, szükségét látta annak, hogy azok felkérésétől és elfoglalásától őket tilalmazza, Mátyás királyt pedig azok eladományozásától óvja.16 Általában az egyháziak ez időtájon ugyancsak igyekeztek e vidéken szaporítani birtokaikat. Mert nem sokára ezután a budavári prépost és kanonok bírták rá az áldott lelkű Szilágyi Erzsébetet, hogy a szomszédos Szente-Tornyát ajándékozza nekik, a mire a jámbor nő rá is lett s Mátyás király a budai káptalant utasította, hogy a papokat a különösen szép fekvésű s gazdag talajú helység birtokába igtassa be.17 Más felől maga a prépost és a budai káptalan is kapott 15 falura kiterjedő birtokot Csanád, Torontál és Temes megyékben, Muroni Kanyo Demeter özvegyének,) Szajáni Posztós Agathának kegyéből és vallásos buzgóságából, a mint e felől Ország Mihály bizonyságot tett.18
Különben pedig e vidéket ez idő tájon ismételten nagy csapások érték, a mi egy időre a birtokszerzők kedvét is elvehette volna az itteni terjeszkedéstől. Az alatt ugyanis, míg a királyt a sokáig elhúzódott cseh és lengyelországi bonyodalmak és háborúk északon lekötve tartották s nem engedték, hogy a délvidék oltalmára tetemesebb haderőt állítson ki: a török ide s az ország közepébe három felől is beütött s a tiszántúli vidéket, különösen Nagy-Váradot, továbbá Tót-országot, Dalmácziát és Krajnát pusztította és rabolta. A másik csapás pedig a sáskák sokasága volt, mely ez évben országszerte sok kárt tett a vetésekben.19 A következő év folyamán azonban Mátyás bevégezi a lengyelcseh háborút, hosszasabban Szegeden tartózkodik,a Temesvár könyékén tanyázó törököt megveri, Szabácsot beveszi, s az elbizakodott ellenséget mindenütt legyőzi és hátra szorítja. Azután a sokáig elhanyagolt országos ügvek kormányát veszi erős kezeibe. A kikiáltott gyűléseket melyek a rendkívüli helyzetben, úgy a hogy, intézkedtek, megszünteti, kivéve a déli vármegyéket, köztük Csanádot is, „melyekben a különféle tolvajságok, lopások, tagcsonkítások, emberek eladásai, fejvételek s a gonoszságok sok egyéb más nemei20 elszaporodtak, a mire tág alkalmat nyújtott az az újjhúzás is, melyben egyszerre 8-10 falu népe állott egymással. Így péld. Szilágyi Erzsébet donáttornyai, csaba-csüdi, királysági, komlósi, szentetornyai stb. jobbágyai versengtek a csanádi püspök csomorkányi, hegyesi és szentlőrinczi, jobbágyaival, kiknek összebékítése végett a nagyasszony a maga gazdatiszteit Vásárhelyre rendeli.21
Ezeknek a köz biztonságot veszélyeztető bűnöknek megtorlása és korlátozása végett az efféle gyűléstartások ott továbbra is meghagyattak, annak kimondása mellett, hogy a védköltségek és bírságok szedésétől a gyűlés óvakodjék, sőt a birtokviszonyok elbírálásába se bocsátkozzék.22 Ez utóbbit annál könnyebben megállhatták a birtok után áhítozók, mert a birtok kérdéseket a nélkül is alkalmasan el lehetett intézni. Így látjuk nevezetesen, hogy a kövi káptalan a budai káptalant az özvegy Kónyánétól nem rég nyert birtokba beigtatja.23 Várdai Péter kalocsai érsek pedig a temesi főispán, Somi Józsa, utján törekszik a szegedieket arra szorítani, hogy neki adózzanak.24
A ki azonban legtöbb jószágot összeszerzett ez időben határunkon és a vidéken, az egy temesi másik főispán, Dóczi Péter volt, oly család tagja, mely a hadi erények mellett élete fő czéljául a birtok szerzést tekintette. Hárman voltak testvérek, t. i. László, Péter és Imre, valamennyien kedvelt, jó vitézei Mátyás királynak, de a kik abban is versenyeztek, hogy a vagyongyűjtésben melyik múlja felül a másikat. Előnevöket a pozsonymegyei Nagy-Lucsétől, család-nevöket pedig a velünk határos Dócztól vették.
A családi közös vagyon Temesmegye falvaiban (mintegy 10 helyen) feküdt, s a három fitestvér leginkább itt szaporította azt (mintegy 65 helyen.) Ezen kívül még Arad, Zaránd megyékben 27, Csanádban szintén 27, Krassóban pedig 2 helyen szereztek birtokot, úgy hogy a család 20—25 év alatt mintegy 120—130 falut és pusztát mondhatott részben vagy egészben magáénak.25 nem is számítva a békési, csongrádi, bihari, nyitrai, barsi jószágokat, melyeket leginkább a család többi ága birt. Péter úr különben, mint nándorfehérvári kapitány26 és mint a III. Frigyes császár ellen harczoló magyar sereg egyik hadnagya 27 szerzett érdemeket, de része volt a szendrei nagy győzelem kivívásában is. Ö szerezte meg Gáji Horváth Gergelytől városunkat, Tompa és Rárós falvakkal, Panád, Urnépr Varjas, Szent-Albert és Szent-Erzsébet pusztákkal együtt zálogjogon 6000 forintért. Az összeg nagysága azonban azt gyaníttatja, hogy az több volt egyszerű zálog ügyletnél, a minthogy 3 év múlva már mint tulajdonost látjuk őt itt rendelkezni, a mennyiben két vásárhelyi jobbágy telket elcserél egy rét-kopáncsi birtokért.28
Az ilyen szerzési buzgalom nem szokott ment maradni az erőszakoskodástól sem, a mire az alkalom most már annyival kedvezőbb volt, mert Mátyást osztrák hadjárata és foglalásai, majd betegeskedése, asszonyi befolyás alá jutása és elkedvetlenedése mindinkább képtelenné tették országa belügyeinek hatályos vezetésére és ellenőrzésére.
Dóczi Imre ellen a király egyik udvari tisztje s itteni birtokos, Posegai Gáspár, emelt panaszt, a melyben előadja, hogy az ő testvére, Posegai István, ezelőtt 6 vagy több évvel egy ezüsttel díszített s aranyozott szablyát29 zálogosított el Dóczi Imrének bizonyos pénzösszegben, de az, habár a panaszos testvére elhalása után a tartozást lefizette, a szablyát nem akarja kezei közül kiadni. Továbbá, s ez a másik tárgya a panasznak, ugyan csak Dóczi Imre pár hónappal ez előtt két fegyveres emberét t. i. Nagy Ambrus uradalmi szolgát és Gyárfás István jobbágyot, mindkettőt János-házáról, Földvárra küldte s innét a panaszt tevő jobbágyainak több mint 40 lovát elhajtatta a szomszédos János-házára, hol azokat akolba záratta s mindaddig ott tartotta, míg csak a kárvallott jobbágyok értök nem mentek s azokért eskü mellett biztosítékot nem nyujtottak, miből a panaszosnak érzékeny sérelme és nagy kára következett. — Mátyás király tehát rendeletet küld Csanád megye „ispánjának vagy alispánjának, szolgabiróinak és esküttjeinek," hogy tartsanak vizsgálatot ez ügyben, hallgassák ki hit alatt a szükséges és alkalmas tanukat, aztán pedig a megyei bíróság mondjon abban ítéletet, melyet, hogyha abban a panaszos meg nem nyugodnék, egész terjedelme szerint a királyi kuria elé terjeszszenek.30 Tudva van, hogy az efféle hatalmaskodások elkövetői rendszerint azzal igazolták eljárásukat, hogy nekik a kérdéses területhez, melyen a cselekmény lefolyt, joguk volt. Itt is valami efféle ok szerepelhetett, mert Varjas puszta, mely Földvárral hihetően már együvé olvadt, néhány év óta zálogjogon a Dócziakat illette, mely pedig azelőtt a Varjasié volt, kiről, mint itteni birtokosról, fentebb már szólottunk.
Időközben Varjasi meghalt s özvegye Posegaihoz ment újra férjhez, kire, mint az özvegy birtokába beleült uj földesúrra, a régibb szomszédos urak, sőt saját jobbágyai is görbe szemmel nézhettek. Legalább nem tudjuk egyéb okát adni annak, hogy ezek egy része idegenkedéssel viseltetett irányában, annyira, hogy ebből a bujtogatók formaszerinti zendülést támasztottak Földvár ellen.
A dolog úgy történt, hogy a már ismert Gyárfás István a mondott év tavaszán egy napon megjelent a földvári bírák, Pétre Demeter és Pordányi Gergely előtt s tudatja velők, hogy egyik jobbágytársa Földvárról a szomszéd Bodzásra át akar költözni s Gyárfás azért jött, hogy helyette a földbért lefizesse. Megjegyzendő, hogy a szabad költözés az időben a jobbágynak legféltettebb joga volt, az egyedüli fegyver, melyhez nyulhatott, mikor rossz helyzetén javítni akart, mely előtt a földesúr is meghajolni tartozott. A földvári birák azonban várakozásra s minden egyéb tartozásai lefizetésére ítélték a jobbágyot, azt akarván, hogy az elköltözést, mely által a faluban maradottakon a teher súlyosodik, a földesúr haszna pedig apad, lehetségig megnehezítsék. Gyárfásék azonban átláttak a bírák szándékán s hogy ezt kijátszák, a jobbágy holmiját titkon szekérre rakták s az átköltözést tényleg végrehajtották. Néhány nap múlva a földvári bírák előtt egy másik, szintén költözni vágyó jobbágy jelentkezett s mikor a bírák itt is a húzás-halasztás rendszeréhez nyultak, ez a jobbágy is ingóságaival együtt titkon megszökött a faluból s a szomszédos Meggyesen telepedett meg. Á bírák ekkor a könnyen ragadóssá válható példákon felindulva, elhatározták, hogy a szökevényeket megbüntetik s azok üldözéséhez fogtak.
A megszökött két jobbágy azonban a környékbeli falvak, u. m. Bodzás, Meggyes, Gerendás, Sofron, Apácza, Ott-laka parasztságát fellármázta a földvári bírák erőszakossága hírével, annyira, hogy ezek egymást felbujtogatva összebeszéltek, hogy fegyverhez nyúlnak s a földvári zsarnokokat meglakoltatják. Mintegy 60 főnyi csapat alakult a zendülőkből, mely nagy lármával tört a kicsiny falura. A bírák a közelgő veszedelmet látva elmenekültek, a dühöngök pedig az öreg bíró házát teljesen szétrombolták, majd a Posegai udvartelkére rontottak, annak egyik szolgáját, ki ellenállani akart, leszúrták s a földesúr házára és udvarára nyilakat lövöldöztek: de oda, tartván a súlyos büntetéstől, mely a nemesi udvar megtámadóit törvény szerint éri, nem törtek be, hanem lárma, szitok és fenyegetődzések közben szétoszlottak. Meggondolva már, hogy a zendülők közt Dóczi Imre jobbágyai, Nagy Ambrus és Gyárfás István ott voltak s hogy Dóczinak foga fájt a földvári gazdag határra s ahhoz volt is némi-nemű joga, valószínűnek tarthatjuk, hogy az egész zendülésben az ő keze játszott. Posegai Gáspár azonban a rajta és faluján esett nagy sérelemért elégtételt kért a vármegyénél, minek következtében a megye a Füldeákról való Pető Bereczk szolgabírót s Dékán Sebestyén esküdtet bízta meg a helyszínen tartandó vizsgálattal.
A vármegye kiküldöttei töméntelen tanút hallgattak ki, ezek között első sorban a szomszédos S z ő ll ő s falu lakosait, kik a zendülés idején épen Földváron voltak. A vallomásokból a fentebbi tényállás kiderült s a Posegain esett nagy sérelem bebizonyosult:1 de nincs nyoma annak, hogy legkisebb orvoslást is talált volna s a paraszt zendülés részesei az akkoriban hallatlan merényletet valószínűen szárazon elvitték.
Jegyzetek:
|
|