III. AZ EGYES HELYEK KÜLÖN TÖRTÉNETEI.

3. rész

Líbecz falu.

Nevét a Libecz személynévtől1 vette, melyet a helység első birtokosa viselt, miért is egyáltalában nincs szükség a libuc vagy libicz (oláhul is libuc, liboc = bibicz) madárra gondolni, bármennyire kedvezett is az e tájon elvonuló Kakasszék nagy és széles medenczéje e vízi szárnyasok tenyészetének.

Midőn a hely kútfőinkben először feltűnik, már akkor nem lakták, mert az íródiák oda sorozta a Hunyadi János Békés megyei nagy uradalma pusztái közé, mely a megye délnyugati részét csaknem egészen magában foglalva, Szent-Andrástól  lenyúlt a határunkbeli Tompáig.2 Az újabb adománylevél szerint1 mind e helyek a nagy hősnek már Zsigmond király által adomány oztattak s birtokában is voltak. Még ekkor Libecz-egyháza volt a hely neve, mert emlékeztek arra, hogy valamikor egyházas falu volt. Idők multával, bár a templom romjai fenállot-tak, megrövidült a puszta neve, melyet még Mátyás király elidegenített. Ily módon az többek kezére jutott, kik közt Halomi Blasko Albertet említik. Ez t. i. a maga libeczi és mágocsi földjét Nagy-váthi Porkoláb Mártonnak, nejének Erzsébetnek s leányuknak, Katalinnak 60 arany forintért zálogosítja el.4 Ugyan ő pár évvel később a földeket, melyekről az van megírva, hogy voltaképen a Hügyei Bakony Péter tulajdonához tartoztak, rokonai beleegyezésével, bizonyos szükségére való tekintetből, a fentebbi birlalóknak s rajtok kívül még a Márton testvérének, Mihály papnak, teljes joggal és örök áron eladja.5 Minthogy Márton ur a mágocsi birtok többi részét is nem sokára megszerezte, őt ugy kell tekintenünk, mint e vidék legnagyobb földesurát, ki, mint később látni fogjuk, erősen tartá kezeiben, a mit egyszer megfogott, Libecz azonban ő alatta sem népesült meg többé s végleg a puszta helyek sorában maradt.

Meg kell még említenünk, hogy Byzerei János, a szomszéd helyek egyik földesura, a Szeri családdal   való   rokonság   révén e kihalt  család birtokaihoz s ezek közt Libeczhez is szintén jogo formálván, a Csongrád és Békés megyei uradalmak közül akkora területet, mely 17 falu határát ölelte magába, Gybarthy Keserű Mihály alnádor-nak száz arany frton örök áron eladott.6 Bvzerei azonban e hallatlan olcsó ár mellett is jó" vásárt csinált, mert Keserű a birtokokból tényleg aligha kapott meg valamit.

A falu valamikor Mágocs és Újváros északi határain feküdt s emlékét ottani L e b u k i-dűlőnk és Lebuki-csárdánk rejtegetik — jól megmagyarosított köntösük alatt.

A Mágocs nemzetség az ős foglalók közé tartozik,8 melynek nevével — Magos, Mogos, Mágus, Mogus stb. alakban9 — személy és birtok elnevezéseknél a XI. századtól fogva okiratokban elég sűrűn találkozunk.10 Hogy e nemzetség tagjai a Szenté-családdal birtokaik területére nézve is találkoztak, azt a Mágocs szomszédságában fekvő Szenté-Tornya tanúsítja. A két család rokonság vagy sógorság útján ily módon korán össze is olvadt s már az Árpádok korában a Szente-Mágocs (Senta et Maguch, Sente-Macus, Zenthe-nagus, Zeenthemagoch steff.11) nevet vette fel.5 A név törzsének Mag-ot tekinthetjük, melyből másmás képzővel Magi, Magod, Maglód stb. is formálódtak.12 A mi helynevünk tehát a kicsinyítő -c.v képzővel formálva — először Magcs volt, a mint az másutt fordul is elő s csak a könnyebb kiejtés okáért módosult Mágocs-csá : tehát ép' úgy alakult, mint Bogács (Bogból), Dabócs (Dab-ból), Dargócz (Drog-ból), Patócs (Pat-ból) stb., nem is említve Bakóczot, Bodóczot, Dobóczot stb. A mag ősmagyar gyök-szót, mint a mely ma is meg van nyelvünkben, értelmezni felesleges. A név származtatása okáért tehát idegen nyelvhez (péld. az örményhez)13 folyamodni, nem szükséges.

Hogy a falu első tulajdonosa nevét viseli, a fenebbiekből kétségtelen: hogy már 1145 előtt is e néven állott fen, az előhozottakból sejthetjük. Magáról a Mágocs családról különben annyit tudunk, hogy az Dunán túl is birtokos volt s hihetően Tolna megyéből eredt,14 mig a Szente-Mágocs nemzetség birtokai ezen kivül leginkább Sáros, Szabolcs és Szatmár megyékben feküdtek. A Bécsi képes krónika szerint a II. Endre korában élt Bánk bán is e nemzetség tagja. Másik tagja volt e nemzetségnek Dénes, a Jurk fia, ki részt vett a hódi csatában,15 kivel a nemzetség Mágocs nevű tagja is egy időben élt.16 Hihető, hogy e nemzetségnek határunk déli részén is volt birtoka, mert a réten levő Dethalom szintén e nemzetség egyik tagjára utal.17 A birtokok fekvése és a személynevek közössége után itélve, valószínű, bár okmányokból ki nem mutatható, hogy a Szente-Mágocsoktól származott a Bór s az ezzel egy közös törzsből eredt Szeri nemzetség is, melynek kezén a XIII. században e tájon több birtok, nev. Elles, Szeg, Pusztaszer, Tömörkény, Anyás18 s ezek  közt   Mágocs   is  volt.  Így történt, hogy a Szeri Pósafi lányokat ez utóbbi falu birtokába Zsigmond király rendeletére beigtatták. Sz. Pósafi István, nemzetségének utolsó sarja, e jószág kezelését 1460. előtt a Csongrád megyében s valószinűen Mágocson is birtokos Lábatlani Gergelyre, Világosvár kapitányára bizta, „vagy talán egy részét neki is adományozta, mert ő meg azt Hangácsi Albert csanádi püspöknek engedte át, Szokoli János püspök pedig azt nem akarta Pósafi Istvánnak visszaadni."19 Pósafi azonban nem sokáig követelhette a maga jogait, mert ezután pár évre elhalt. Mátyás király ekkor a koronára szállott gazdátlan birtokokról akkép' rendelkezők, hogy azokat s közelebbről Mágocsot, mely akkor egy birtok-testet képezett Csomorkány, Körtvélyes, Derek-egyháza, Korhány és Kutas falukkal, két hű emberének, Guti Ország Mihály nádornak és Nádasdi Ongor Jánosnak, udvari tisztjének, ajándékozta.

Az új adományosok nem siethettek eléggé a beigtatással, mert a fiágon kihalt család lányági sarjai, u. m. Szeri Anna és ennek Maczedoniai Jánostól származott gyermekei, nemkülönben Szeri Katalin, Geszti Jánosné és gyermekei alig egy hónap múlva elküldték Csanádra, a káptalan elé, a magok meghatalmazottját, Pyenicsi Károly Imrét, hogy a királyi adományozás ellen óvást tegyen s anéh. István úr itteni javait, melyek közé Szent-Györgyöt, Szentest és Győt is sorozták, az ő számokra követelje.20 Ennek azonban nem sok foganatja lett, mert a beigtatás pár hónap múlva mégis megtörtént, s Mátyás négy év múlva nev. hivei javára újabb privilégiumos levelet is adott ki az összes Szeri Pósafi birtokokról.21 Ettől fogva azonban a falu határa mindinkább feldaraboltatott s e rész-birtokok gyakran változtatták gazdáikat. Ongor nevezetesen a maga birtokának egy részén nemsokára túladott, a mennyiben azt szent-Andrási földjével együtt egyik tisztjének, Nagyváthi Mátyás deáknak ajándékozta „hűséges szolgálataiért"' örök adományul, oly föltétel alatt, hogy ha gyermekei nem lennének, a birtok adományozójára szálljon vissza, miről maga a király tett bizonyságot.22 A Lábatlani család benmaradt a faluban, mert az oklevelek Lábatlani Andrást, Zemplénmegye főispánját, az imént említett Gergely testvérét is itteni földesúrnak említik, mint a kinek mágocsi jobbágyai, névszerint Tót György és Temeskezi György Donát-tornyán és Királyságon, a szomszédságból, törvényes bizonysága képen megjelennek, mikor t. i. az ó-budai "káptalan megbízottja és Orosházi Komlósi Balázs a nyul-szigeti apáczákat ez utóbbi falvak birtokába Ulászló király rendeletéből beigtatják.23 A főispánon kívül, vagy épen ő tőle, a Hügyei Pakonyiak és Halomi Balaskó Albert, ez előbbiek útján Laki Parnó Ambrus, a Csanádi káptalan s a Kamarjai Vitézek szereztek még itten több kevesebb birtokot, kiknek egy része ezen — rövid idő múlva ismét túladott Nem tekinthetjük itteni számba vehető birtokosnak a szomszédos Gellért-egyháza, Apácza, Csorvás-egyháza és Monyorós-Fecskés földesurát Byzerei Jánost sem, habár ez anyai ágon a Szeriekkel rokonságot tartván, ezek Csongrád és Békés megyei hagyatékából egy rengeteg uradalmat s ebben Mágocsot, mint ezt Libecz alatt láttuk, Gibarti Keserű István alnádornak a bácsi káptalan előtt eladott s annak árát előre felkölcsönözte és elköltötte,24 hihetőleg a nélkül, hogy akár a vevő, akár az eladó, a nagy uradalom tényleges birtoklásának valaha örvendhettek volna. Ellenben Ongor János ez idő tájt még mindig birtokos volt a faluban, mert Csanád megye törvényszéke bizonyítja, hogy a nyúl- szigeti apáczák Donát-tornyán lakó tisztjének teljesen igaza volt abban, hogy Ongor gazdatisztje az apáczák jobbágyait erőszakosan eltiltotta a Kék-tóban való nádvágástól, holott pedig annak a tónak használata Donát-tornyát, Mágocsot és Derek-egyházát egyformán megilleti. Másik, még állandóbb és legnevezetesebb földesura a falunak az ifjú Porkoláb Márton lett. Ez t. i. az időközben elhunyt Nagyváthi Mátyás leányát, Erzsébetet, nőül vevén, az árva leánnyal együtt kapta ipának itteni javait is. A fiatal pár aztán a rákövetkező évben 60 arany frtért zálogba veszi Halomi Blaskó Albertnek itt és Libeczen levő részbirtokát,25 egy idejüleg pedig Porkoláb a szomszédos Fábián-Sebestyén tulajdonjogát is megszerzi. Majd pár év múlva Blaskó-tól 200 arany forintért azon mágocsi és libeczi jószágoknak, melyek utóbbi időben Hügyei Péter kezén voltak, tulajdonjogát is megvásárolja olyképen, hogy abban Mártonon, nején s ekkor tájon született lányukon, Katalinon, kívül Márton testvére, Mihály áídozár, is osztozzék. Az aradi káptalan az új földesurakat még azon évben be is igtatja.26 Porkolábék ilyen formán jól berendezett és kiterjedt gazdálkodást űzhettek e buja termékenységű vidéken, mert néhány év múlva már három gazdatisztjük volt itt, kiknek neveik Bajai János, Nagy Benedek és Vajkadi Deák János.27

Azonban Mártonon kívül mások is buzgólkodtak, hogy itteni birtokaikat gyarapítsák, kik közt a nyúl-szigeti apáczák, a Csanádi káptalan és a Gersei Pethők említendők. Utóbbiak TI. Ulászló királytól eszközöltek ki az Ongor család birtokaira, s ezek közt Mágocsra, Derek-egyházára és Kutasra adománylevelet,28 bár valószínű, hogy ekképp nyert jogaikat, legalább itt a mi vidékünkön, nem érvényesíthették.29 Az apáczák ellen pedig a csanádi káptalan nyújtott be panaszt a miatt, hogy ezek gazdatisztje, Inokai Lénárt, donát-tornyai és királysági jobbágyaival Mágocsra tört és ott a káptalan jobbágyain (Szetelcsi István, Kis Miklós, Boldizsár Salamon, Luin Mihály, Magyar Ilyes, Szabó Ambrus és Mészárus Demeter) erőszakoskodott és ezeken sarczot vett. Szent-györgyi és bazini Gróf Péter országbíró ennek következtében az aradi káptalanhoz rendeletet küldött, hogy a dologban vizsgálatot tartasson s a bűnösöket idéztesse" meg.30 A villongásra pedig az adott okot, hogy Mágocs és az apáczák birtokai közt nem volt biztos határ s a tisztelendő nénikék tulajdon-joga, melyet ők D. Dánfi Andrástól kegyes hagyományból nyertek, valami kifogás alá esett. Az apáczák a bajon ugy segitettek, hogy a magok donáti és királysági uradalmára Ulászlótól új adománylevelet eszközöltek ki. Ennek alapján magokat a birtokba ismét beigtattatták, mely alkalommal a szomszédok sorában Porkoláb Márton mágocsi gazdatisztjei is megjelentek. Másfelől pedig az apáczák a határok biztos megjelölését kérték a királytól, minek utána azok felett Porkolábékkal ujjat kell huzniok, az eligazitó irományok pedig egyenesen a Porkoláb kezei közé jutottak. Ily körülmények közt Ulászló megparancsolja Csanád és Békés vármegyék közönségének, hogy a régi határokat az ottani lakosok kihallgatása mellett állapítsák és jelöljék meg.31 Márton úr ez időben már Mágocson lakott, egyébként pedig az özvegy Korvinné, Frangepan Beatrix, birtokát képező gyulai várnak volt kapitánya, kivel tehát a jó nénék királyi beavatkozás nélkül aligha tudtak volna elbánni. S Mártonnak nemcsak hatalma, hanem pénze is volt bőven, mit onnét tudhatunk, hogy évről évre gyarapítgatta itteni földeit s korábbi birtokos társait a faluból rendre kifizette. így 200 arany forintért és „hűséges szolgálataiért" magához váltotta örök áron a Hügyei Pakoni János és Hügyei Péter fiainak itteni részbirtokait, miről a fentebb nevezett országbíró állított ki bizonyítványt.32 Esztendő multán pedig Pakoni Máté, a Péter fia, engedte át ugyan csak Mártonnak, egyelőre zálogképen, 46 arany forintért, a maga, még megmaradt részbirtokát.33 Ekképp kiegészítve lévén a birtok, Márton királyi adománylevéllel erősíttette meg magát annak tulajdon jogában, mely levélben Mágocson kívül Dócz, Fábián-Sebestyén s még két Baranya megyei falu tulajdon joga is benfoglaltatott, a mint mindezt a budai káptalan hitelesen bizonyítja.34 Mindazáltal ez a birtoklás sem volt épen zavartalan, mert Pethő János országbíró a faluhoz jogot tartott s addig nem nyugodott, mig magát abba valamint a többi Szeri Pósafi-féle jószágokba ugyan csak a budai káptalan által be nem igtattatta, Porkolábné ugyan e beigtatás ellen óvást tett, s Pethőt törvénybe idéztette : de mivel ott a várnagyné meg nem jelent, sem meghatalmazottat nem küldött, az asszonyság, „ha csak helyes okát nem adja távolmaradásának" II. Lajos király által forma szerint elmarasztaltatott.35

A falu helyét, melyet az okiratok Békés megyéhez számítanak, Bél Mátyás4 nem egész pontosan teszi Vásárhelytől „egy mérföldre keletre", mivelhogy az, mint a földrajzi részben írtuk, tőlünk inkább északra esik, a várostól 2 és 1/2 régi mérföldnyire. E vidéket és környékét már az ó-korban és a népvándorlás idejében emberek lakták, a mint a régi leletek (bronz szíjvégek, függők stb.) tanusítják.36 A falu belterülete a puszta közepén, a régebben u. n. Mágocsi-t eleken, keresendő, mely a Mágocs-ér északi partján, a Határ-halom és a Gunyhó-telek közt feküdt, nem messze a hatvanas években fenállott majorsági épületektől. Innét kerültek ki 1824. táján a földből a barbár kornál említett régiségek, s itt volt még a negyvenes években is látható az elpusztult „Árpád kori" templom kő alapzata.37

Hogy a hely azonos a régi Sz.-Adorján-Mar-tyrral, azt legelőször városunk jeles szülötte, Széli Farkas, mondta ki.J bár ugyan azt később Lichner „egyenesen  saját  kutatási  eredménye"   gyanánt hirdette,38 ép' olyan joggal, mint Pesty Frigyes39 és Csánky3 is tehették volna, minthogy e két utóbbi is szinte önálló buvárlatok útján jutott ugyanazon felfedezésre.

A kath. egyház hivei előtt ismeretes Szent-Adorján hősies bátorsága, melylyel iszonyú megkínoztatását és kivégeztetését viselte. Egy ily vértanu bajnok különösen tiszteletet és rokonszenvet ébresztett a harczias magyarok közt, annyival inkább, mert ő, az által hogy tetemei Morseburgban vagy Mozburgban, a későbbi Zalavár helyén, nyugodtak,40 félig-meddig nemzeti szentté is vált, kiről később haza szerte számos falut neveztek el.

I. István királyunk megemlékezvén Sz.-Ador-jánnak zalavári tiszteletéről, tudvalevőképen az időközben elpusztult kolostor helyére újat építtetett s a benczések számára apátságot alapított,41 melynek számára egyebek közt itt a mi vidékünkön is terjedelmes földeket, halászó vizeket és tizedeket ajándékozott s ezek közt „Szent-Adorján marty pusztát.42 A jámbor szerzetesek földesurasága alatt alakult tehát itt a keresztyén falu, oly korán, hogy keletkezése idejét tekintve, azt területünkön legelsőnek mondhatjuk. Mikor a pápai tized-szedők a falvakat országszerte feljárták s a papságot a szent atya pénztára javára megadóztatták, a csongrádi fő-esperességben, mely ekkor nagyon elpusztult állapotban lehetett, —mert onnét csak három egyházközséget írtak be számadásukba, — Apor és Szermellett megtalálták Szent-Adorjánt is, a kinek papja, János, ez alkalommal hitet tett arra, hogy az ő parókhiális jövedelme „két márkánál nem ér többet".43 Idők multán a falut a Bór nemzetséghez tartozó Szeri Pósafiak tették sajátukká, úgy hogy, mikor a zalavári apátság azt újból birtokba akarta venni, azok e szándéklat ellen a budai, majd pár év múlva a Csanádi káptalan előtt óvást tettek. Ugy látszik, hogy ennek nem lett meg várt foganatja, s a szerzetesek lettek ismét uraivá a helynek, mert a Szeriek erőszakhoz folyamodtak, miből per keletkezett. Imre nádor ekkor az adrian-1374 martyri ügyben hatalmaskodás miatt elitélt Pó-safiaknak többek közbenjárására az ítélet következményeit elengedte. Mindazáltal a Szeriek nem nyugodtak, mert Pósafi István újra tiltakozik a nádor előtt az ellen, hogy László mester Adrian-martyrt elfoglalta.44 Minthogy a körülfekvő falvakat, u. m. Anyást, Illés-monostorát, Szeget (Szegvár), Tömörkényt, Szert már a XIII—XIV. században a Szeriek birtokában találjuk,45 s minthogy ugyan azon időtájról adatunk van rá, hogy a Tisza folyó fele Tömörkénytől Körtvélyesig, mely vonalon esik Mártély is, „ősidőktől fogva" ugyan ezeké volt, s e körülmenyek arra mutattak, hogy ők e nagy birtoktesttel együtt az azt kiegészítő Mártélyt is joggal magokénak tekinthették: ezért nem csoda, hogy ha a dél-magyarországi vármegyék szegedi országgyűlésén újra felemelték szavukat az apát ellen a falu miatt ;46 de mind ennek a nagy befő- lyású apátság ellen, melynek birtokjogát az ado-mánvozásbeli elsőbbség is védte, nem volt eredménye; a falu továbbra is a barátoké maradt, minek bizonysága az, hogy néhány évtizeddel később a zala-vári apát folyamodik a királyhoz engedélyért, hogy a faluban a Tiszán révet állithasson, a mit meg is nyert.47 Mikor a Csanádi káptalan Hunyadi Jánost a hód-vásárhelyi uradalomba visszaigtatja s ez okból a szomszédos községekből tanukat állít elő, ezek sorában „Adrian-martir falu földesurának, Pál zalavári apát"-nak nevével ismét találkozunk, mint a ki helyett Bertalan bíró vett részt a törvényes cselek-ménvben.48

A falu határa a Tisza mindkét partján terült el s túl felől a Hosszutóig, a város felől pedig a mind-szenti határtól a Sebes-fokig nyúlt el. Az ős kori és nép vándorláskori gazdag leletek e terület északi csúcsában, mely már Korhányhoz számítható, találtattak, mely utóbbi falu határa még a mohácsi vész előtt teljesen beolvadt Mártélyba. Ez előtt körülbelől egy negyed századdal a  Tisza  töltését  erősítették,  mely  alkalommal a Szűcs József földén levő Mártélyihalmot is megbontották. Akkor tűnt ki, hogy az rendetlenül halomba hányt emberi csontokból alakult, melyet alig 5 — 6 cm. vastag föld takart. Ezt és a csontokat, melyekből mintegy 10 kocsira való rakomány telt, belehordták a töltésbe.49 Ettől csekély távolban esett a Maczelka József földén a másik két halom, az u. n. Mártélyi-kettős-halom, mely szintén csontokból volt rakva. E testhalmok jelölik a tért, hol a hódi csata végső jelenetei lefolytak. Azoktól kapta a vidék Korhány nevét, a mint ezt az általános részben, s Korhány alatt előadtuk. A közép kori falu belterületét a Maczelka földtől északra Szűcs József és Szél Ferencz tanyaföldeiken, szintén a védgát tövében, kell keresnünk. Azt — a gát 1880-diki megerősítésekor, véletlenül fedezték fel, mikor is Lichner G. plebános a helyet nagy területen felásatta s az emberi csontvázak mellől sok régi pénzt, kardokat és sarkantyúkat steff. szedett ki, de a melyek időközben elkallódtak. Hasonlókép' elvesztek azon „apró ezüst pénzek" is, melyek a csanyi parton találtatták. 1894. évben Varga Antal újból ásatott Szűcs József gazda földén, egy kő törmelékkel borított dombos helyen. Ekkor töméntelen össze-vissza hányt ember csontot találtak ott, de csak egyetlen egy ép' sírt, melyben a csontok mellett ócska vas darabok (talán kard részei) feküdtek. A Szél Ferencz-féle szomszédos tanyaföldön ugyan ekkor szintén újra kezdte a nevezett tanár az ásatást, mely alkalommal vagy 6 bolygatatlan sírt is talált, s azokból több kardtöredék,   fülbevalók és  gyűrűk,  kék  gyöngyök, vas kések kerültek napfényre, ugyan ekkor, s illet, más időben, e tájról még egy agyag orsó-fej, egy enőkő,   IV.   István   és   IV.   Béla réz érmei, réz csattok és egyéb ruhadíszek steff. jutottak gyüjteményünkbe.

33. sz. Mártélyi, közép kori leletek.

A sírban talált csontok annyira elkorhadtak már, hogy egy koponyát sem lehetett épségben haza szállítani. A mostani Mártély falu távolabb esik a Tiszától s azt e helyre csak 50—60 évvel ezelőtt telepítették.

Két ízben találkozunk nevével. Először midőn Mátyás király-palota-mesterének, Kállai Pálnak adományozza, mint Kasza-Pereg város egyik pusztáját; aztán később, mikor Teleki Varjasi János szerzi meg a helyet s magát abba be-igtattatja. Ekkor már az Veres-egyháza, Szilasegyház, Háromlábú és Domándi-Mihály-telek pusztákkal együtt — Földvár kiegészítő részét képezte.50

E korban csupán egyszer találkozunk névé- . vel, t. i. a hód-vásárhelyi uradalomról szóló adomány levélben, mely szerint V. László királyunk a többi puszták közt Wrdengeseg-haza-t is, mint az uradalom egyik tartozékát, Hunvadi Jánosnak ujra oda  ajándékozza. Hogy a hely valamikor falu volt s templommal bírt, melyet valamely Ördöngös nevű földesúr építtetett: neve mutatja.

Abban az időben Csanád megyéhez számították. Helyét Rárós és Derek-egyháza közt a ma is fennálló Ordöngösi major őrzi, mely a legújabb korban is sokáig a vásárhelyi határhoz tartozott volt, bár most már attól el van szakítva. A templom az Ordöngösi- és Tompa-háti-majorok közt, a Tárkány Pál földjén, a Zöld-halomtól mintegy 100 ölnyire épülhetett valaha, egy halmon, melyet 1896-ban hordtak el, midőn benne soros sírokat s azokban háborítatlanul fekvő csontvázakat találtak.

Panád puszta.

Panád nevű helységek régen hazánk más vidékem több felé találtattak51 s találtatnak ma is. A szó tót nyelven úrnőt jelent. Talán ezért, hogy t. i. annak e nyelven világos értelme van, történt, hogy a hely eredeti magyar nevét, melyet az Panna úrnőtől nyert,   később   az  ide  került rácz lakosok elszlávosították. Mikor azonban az idegen elem itt elfogyott s a helyett ismét a magyarság jutott túlsúlyra, ez, mivel rá nézve a szláv elnevezés volt érthetetlen, annak nevét lassanként visszamagyarosította s arra a határ más részéből ismert Panna-hát nevet adta, mely néven azt ma is hívják.

Legelőször Sz. István király említi Kopáncs mellett azon tisza-menti jószágok közt, milyeket a bakony béli benczéseknek adományozott.52 Azután csak négy század múlva találkozunk ismét vele egy nemesi névben, melyet a csanádi káptalan egyik tagja, t. i. Panádi Domonkos kanonok viselt,53 kit a szomszéd Szent Király faluba küldtek ki határjárás és beigtatás foganatosítása végett. Mikor Dóczi Imre e vidéken a birtok szerzéshez nagyobb mértékben hozzálátott, nevezetesen Vásárhelyt s a körülte levő falvak és puszták egy részét Gáji Horváth Gergelytől zálogba vette: ez utóbbiak közt a területileg ma is szomszédos helyek, u. m. Tompa, Rárós, Úrnép, Varjas stb. sorában Pana is újra említtetik/'

Fekszik a Mágocs-ér mentén, Mágocs falunak a vásárhelyi határra dűlő részén, a Hét-halom és a Szendrey-major közt, mely utóbbinak gazdasági területéhez tartozik Panna-hát is. E vidéken termett hajdan nád is elég, ugy hogy a Pannanád elnevezés könnyen érthetővé válik.

Másik Panád az, mely a réten fekszik a Lőrincz-ér és Batida közt, a Püspök-föld mellett, s melyet szintén neveznek Panna-hátnak is.54

Peres-Kutas vagy Veres-Kutas falu.

Nevét az itteni kúttól vette, mely veres vagy peres volt, mivel mindkét jelzővel képeztek helyneveket. A régi írásokban kizárólag Peres áll : a mai lakosság azonban Vörösnek véli, bár rendszerint egyszerűen csak Kutasnak nevezi. A helyi hagyomány szerint Vörösnek az itteni csárda (a mostani külterületi orvosi lakás helyén) vörösre meszelt faláról, — Pörösnek pedig a pörlekedésről és czivódásról nevezték volna, melybe az itteni kúton a méneseket és gulyákat itató pásztorok egymással keveredtek:55 de az eredeti előnév Peres volt s ez a tulajdon jogért folyt hosszú perről ragadt a helyre, melyet a XV. és XVI-diki birtokosok egymással folytattak. így nevezték el a szomszéd szegvári határban is a Pörös-rétet, melynek Kutassal egy gazdája volt.

A falu nevezetesen régtől fogva a Szeri nemzetségé volt, melynek egyik tagjáról, Szeri Pósáról, ki előbb sebesi és elyedi várnagy, majd krassai főispán volt, nevezték el a falu határában a ma is ismert Pósa-halmot   s  ki egyszersmind a szomszédos Ellést Szegvárt  (akkor még csak   Szeg), Tömörkényt és Gyöt is bírta.

34. sz. A Lábatlani-család síremléke.2

Szeri Pósafi György fi örökös nélkül levén, a falut lányaira, Katalinra és Annára örökitette Zsigmond király engedelmével. Ezek útján jutott ahhoz Lábatlani Gergely is, ki azt a csanádi püspöknek, Hangácsi Albertnek, ajándékozta. Szeri Pósafi István Albert utódától, Szokoli J. püspöktől már hasztalan követelte vissza a birtokot, mert a püspök azzal inkább a maga káptalanját örvendeztette meg.56

35. sz. II. Ulászló király.:

Pósafit végre is a halál akasztotta meg a pereskedésben. Minthogy benne nemzetsége utolsó fiu sarjadéka halt el, Mátyás király az ek-kép' rászállott nagy uradalmakat s köztük Kutast is Guthi Ország Mihály nádornak, G. Ország Lőrincznek és Nádasdi Ongor Jánosnak adományozta,57 bár a Szeri Pósafi György leányai s ezek ivadékai, a Maczedo-niai, Gymesi Forgács és Geszti család tagjai, óvást tettek az eladományozás ellen,59 a minek természetesen nem sok hasznát láttak-. Nagyobb befolyásuk volt a kanonok uraknak, kiket a nagy hatalmú új adományosok sem tudtak a birtokból kivetni. Ily körülmények közt az uj javadalmasok szükségét látták annak, hogy adomány levelöket a királyival ujra megerősíttessék, a, mi csakhamar meg is történt, a három év előtt nyert egész nagy ura- dalomra nézve. II. Ulászlónál Gersei Pethő János nagy befolyáshoz jutván kivitte, hogy a király több Csongrád, Csanád és Arad megyei jószágokkal együtt Kutast és Mágocsot neki és testvérének, Gergelynek s ennek fiának ajándékozta, kik is azokat menten birtokba vették, s mikor e miatt On-gor vajda indulatba jőve, az új földesurakat a birtokból kizavarta, a király a Pethőék javára szóló adományleveleket fél év múlva újra megerősítette és a maga titkos pecsétjével ellátva ismét kiadta.60

36. sz. Gersei Pethő János czimere

Most hiába volt a Csanádi kanonokok tiltakozása is, melyet az elfoglalás ellen az káptalanban emeltek. Valamint hiába volt Kutas és Mágocs irányában Porkoláb Mártonná óvása is. Utóbbik a két falu birása felett Pethőékkel perbe keveredett, de mivel elég szerencsétlen volt a kir. személyes jelenlétű törvényszék által kitűzött tárgyalási határidőn meg nem jelenhetni, ezért, mint vesztes, elmarasztaltatott.61 A nyertesek azonban utoljára is a kanonok urak lettek, mert a korszak végén már ismét ők voltak urai a falunak, melyet, minthogy így csaknem folytonosan per alatt állott, méltán nevezhettek Peres-Kutasnak.

E helyről nevezte magát, mint itteni birtokos család tagja,62 Kutasi Lukács, ki a hires rákosi országgyűlésen Csanád megyének követe,3 idővel pedig a királyi tanács bírája volt.

A falu külterületének közepét a kies helyen emelkedő Pósa-halom képezi, melynek lábjában körös-körül a Kovács János, Czitus M. Mihály és Varró Mihály tanyái feküsznek. Ezeken, ide értve magát a halmot is, régészeti ásatásaink semmi eredményre sem vezettek. Attól 5—6 km. távolságban, délre, a veres-kutasi dűlőben, a Kut-völgy északi partján levő magaslaton, jelenleg a Bálint József földén, állott egykor a falu temploma, melynek lábazata még e század elején is 2—3 . lábnyi magasságban megvolt. Idő közben azonban az épület alapjait s annak környékét is a kincs és épitő anyag után kutatók felhányták, s a téglákat és faragott köveket fenékig elhordták, ugy hogy mikor 1893-ban Tergina Gyula kir. tanfelügyelő és Varga Antal tanár urak kérésemre ismételt izben megásták e helyet, a roppant tömeg tégla törmelékben, az alap formája után már hiába kutattak, s mind össze is csak egy másfél méter hosszú 3 tégla sort tartalmazó fal darabot találhattak az omladék között. Az emberi csontok is feltúrva és összevissza hányva feküdtek az omladék körül, kisebb-nagyobb mélységre a földben: de már mellékletek nélkül. Ép sírt sem lehetett többé találni. Úgy hogy ez alkalomból néhány koponyán és kereszt alakú téglán kivül, minők az omladékban bőven találtattak, gyűjteményünknek semmi gyarapodása sem lőn.

Rárós falu.

Rárónak őseink egy madár-fajt hittak, mely-lyel ma már nem vagyunk tisztában Némelyek' a halász-sast, mások64 a fekete gémet, mások a kócsag fajta gémet, mások végre a sólymot értik alatta. A természet-rajzban nem használják többé e szót, s alkalmazása leginkább a kocsisok közt maradt fen, kik lovaiknak szokták e nevet néha adni. Hajdan több helységet is neveztek el e madarakról, a hol t. i. azok tartózkodtak s az ilyen nevű helyek száma akkor nagyobb is volt. mint ma; mert egyebek közt találunk ilyeneket Temes,65 Krassó66 és  Csanád  megyékben67 is,  hol azok már régen elenyésztek. Kéktó-Rárósnak a Kék-tó nevű nagy terjedelmű víztől írták az oklevelek, melynek partján a falut telepitették: bár a XVI században Kék-tó falu külön is említtetik, mint ezt később látni fogjuk s ily formán a Kéktó-Rárós inkább a két egyesült falut jelenti. Először azonban Ráróst ülték meg s ez sokkal korábban történt annál az időnél, melyből az első irott adat reánk eljutott. Ez időben, ugyanis, a hely már el volt pusztulva s mint ilyen Hód és Vásárhely tartozékát képezte, egyéb e tájon fekvő pusztákkal együtt, melyek Hunyadi Jánosnak megnevezetten újra adományoztattak.68 Még a Hunyadiak korában ismét helyreállott a község, úgy hogy mikor Gáji Horvát Gergely a vásárhelyi uradalmat magának megszerezte, már ekkor Ráróst annak tartozékai közt, mint falut, említik. Ez idő tájon Dóczi Péter volt e vidéken a legnagyobb vagyon szerző. Ő vette zálogba nem sokára a vásárhelyi uradalmat is 6 ezer írtért,69 mely összeg azonban, az akkori pénzértéket véve tekintetbe, oly magas volt, hogy annak föltevésére készt, hogy az egyezség eredetileg is aligha több nem volt zálogügyletnél. Pár év múlva ugyan ezen Dóczi fiai, János és Miklós, Vásárhelyen levő két jobbágy telköket elcserélték Rét-kopáncsi Vincze Imre és neje kéktórárósi részbirtokukért.70 Mindazáltal Dóczi még így se lett az egész Rárós ura, mit onnét tudunk, hogy mikor tíz évvel később a földvári   zendülés   történt,  a  kihallgatott  tanuk közt Serjényi László rárósi jobbágya, Rárósi Osvát és felesége is említtetnek.71 Ez a László birtokos volt az ide közel eső Mező-Szőllősön is. De bár a falut a mellette elterülő tóról nevezték: még sem volt ebben magának a falunak része, a mit Kerei Bálint alispán és Csanád megye szolgabirái bizonyítanak abból az alkalomból, midőn vizsgálatot tartottak a felett, hogy Ongor János vajda és Derek-egyház földesura, a nyul-szigeti apáczák donát-tornyai jobbágyain erőszakoskodott s midőn megállapították, hogy a terjedelmes tóban a nádlás joga „ős idők óta folytonosan Donát-tornya, Mágocs és Derek-egyháza falvakat közösen illette";72 a mi az ököljog ezen korszakában alig jelentett egyebet, mint, hogy Rárós újdonsült birtokosai a nevezett faluk földesuraival hatalom és befolyás dolgában éppenséggel nem versenyezhettek, bár tudjuk, hogy idővel a Serjényiek és Dó-cziak befolyása is megnövekedett, oly arányban, a minőben mind több földet és hivatalt szereztek. Ez azonban csak a másik században történt.

37. sz. A rárósi templom alapja.

A falu temploma a Veres-halmon állott, hol azt Varga tanár által 1894-ben ásattam meg. A munka nem ment könnyen, mert a templom déli része a halmon keresztül vivő dűlő-utra esett, míg az északi és keleti oldalak, a halom elkopása következtében, már a sík földre kerültek le. Mind a mellett az alap tégla sorai itt maradtak meg legépebben, egyebütt pedig csak a furkózott földrétegek mutatták az építési vonalat, néhol pedig már azok is hiányoztak.

38. sz. Rárósi, közép kori leletek.

Az emberi csontok a templom alap közelében általán véve rendetlenül szétszórva találtattak s csupán az északi részen találtak 4 bolygatatlan sírt, azokban 4 darab bronz haj gyűrűt, egy darab nyílt ezüst fülbevaló karikát, két darab fülbevaló karikát, és egy darab   drótból font bronz haj gyűrűt,  melyek az Árpád-korra utalnak. A koponyák közül egy pár szintén gyűjteményünkbe jutott. Az omladékból végezetre egy szentelt víz-tartó összeilleszthető darabokban, 2 darab márványkő és agyag cserép töredékek is kerültek elő.

Kék-tó falu külön létezett s róla az újkorban lesz szó.

Sámson falu.

A falu hihetően alapítójától kapta nevét. Minthogy a szomszédságban (Kutas stb.) a Bór nemzetség volt birtokos s minthogy Sámson, ez a ritkán használt személynév, az Árpádok korában épen e nemzetségnél előfordul, valószínűnek tarthatjuk, hogy e helység Bór Sámsonról neveztetett el, kiről egyebet nem tudunk: mint hogy IV. Béla uralkodása alatt becslő volt.73               

Mikor a faluról az írások beszélni kezdenek, akkor az a hód-vásárhelyi uradalom tartozékát képezte, mely tudvalevőképen már Zsigmond király idejében Hunyadi János tulajdona volt s mint ilyet nyerte azt vissza az országgyűléstől a Székesei Herczegek ellen folytatott perében, midőn t. i. ezek hamis oklevelek alapján a hőst ez uradalmától megfosztani akarták,74 bár e levélben a tartozékok külön megnevezve nincsenek, de annál pontosabban megvannak a koholt levelekben,75 melyek szerint a hód-vásárhelyi uradalomnak s azok tartozékainak tulajdon joga a Szekcsei Herczegeket illeti. Azután, hogy a nagy hős az udvarnál kegyvesztett lőn, V. László király az uradalommal együtt Sámson falut is megnevezetten Harapkói Bothos Andrásnak. — majd, ennek csakhamar bekövetkezett halálával, Bothos leányainak, Annának, Szekcsei Herczeg Pálnénak, s Margitnak, Bazini Gróf Györgynének adományozta.76 E rendelkezés azonban nem hajtatott végre, mert Hunyadit még ez év őszén is, mint Vásárhely tényleges földesurát, látjuk intézkedni.77 A másik év tavaszán pedig a király formailag is visszaadta Hunyadinak elvett javait s ezek közte falut is,78 melyet ő ezután nem sokára bekövetkező haláláig birt. Ekkor, tudvalevőképen, a király a Hunyadi javak jó részét ismét elvette az örökösöktől, de a vásárhelyi uradalmat, ebben Sámsont is, azoknak meghagyta, úgy hogy a falu Szilágyi Erzsébet özvegyi élvezetében maradt akkor is, mikor Mátyás trónra jutott. Albert Csanádi püspök és Lábatlani János e vidéken terjeszkedni akarván, szemet vetettek a falura, s azt a szomszédságban levő néhány más helységgel (Csomor-kány, Fecskés, Kutas, Földvár stb.) együtt fölkérték a királytól. Az özvegy kormányzóné azonban a dolognak neszét vévén, a maga tisztjeit, u. m. Teleki Varjasi Jánost és Czira Benedeket Aradra küldte, hogy az ottani káptalan előtt fiát, a királyt, letiltassa az apai örökség eladományozásától s az idegen foglalás ellen óvást tegyen.79 Ez eljárásnak eredménye lett, hogy a nagyasszonytól nem vették el javait, mig élt: de a mint e világot ide hagyta, Mátyás e vidéki birtokainak nagy részébe jó vitézeit, a Jaksicsokat ültette, kiknek nagylaki uradalmához nem sokára Sámson is oda csatoltatott, ép' úgy, mint a szomszédos Csomorkány, Fecskés, Tót-Kutas falvak, melyek lakossága ettől fogva lassanként ráczokkal keveredett meg. Később a falu a Korvin János tulajdonába ment át.80

A falu beltelke valószinűen a Száraz-ér túlsó partján, a mostani falu helyétől északra, feküdt, mint a hol a földből, a 60-as években, sok tégla és cserép törmeléket ástak ki.81

Solt falu.

A Solt személynevet,  melyen  Árpád  fiát, a fejedelmet, ismerjük, hajdan nemesek és közrendűek egyaránt viselték.82 Amazoktól aztán több helységet is neveztek el.83 A szó (szultan) arab származású és hatalmast jelent.3 melytől a kun szoltan (= király) is eredt.84

Hogy a mi falunk alapítója melyik Solt lehetett: adatok hiányában nem tudjuk eldönteni. Birtokosai közt elsőnek a Zács vagy Miskócz nembeli85 Miklós nádort találjuk, ki egy itteni lopási ügyben biráskodott akképen, hogy a feleket tüzes vas próbára Váradra küldötte.86 Azután, a közbe jött tatárjárás idején, a falu elpusztult és sokáig nem is állott helyre. Idők multán a Kalán nembeli Pósafi Nána főispán és ennek neje említtetnek, mely utóbbi az Árpád királyi házzal volt rokon. Ezek minden javaikat, köztük azt a részbirtokukat is, mely a „Soud földön" volt, végrendeletileg a margitszigeti apáczáknak hagyományozták.87 További birtokosai a helynek a Solti nemzetség tagjai voltak, kiket, névszerint, Solti Dávid, László és Péter testvéreket s ezek gyermekeit Zsigmond király, minekutána adomány levelöket megújította, a csanádi káptalan által a birtokba újra beigtatni rendelt. Az uradalomhoz akkor Barcz, Kotucz-háza és Kökényes falvak, a Solti rév a Tiszán s egy rakás halastó tartoztak, melyek nevei ezek: Éte, Kerek-tó, Laponyag, Sas-ér, Atka. mind két Köveskét-h e l y, mind három M é 1 y -h o r g o n y a, a két Gémes, Hosszu-tó, Solt, Okres, Sár-tó, Sulymos-tó, András-Vesze-helye,88 Sárnyak, Nagy-sár és Kosd,89 melyek nagyobbrészt ma is feltalálhatók városunk földrajzában. A birtok túlnyomó része tehát halászó vizekből állott. Solt, mint falu, ez adomány levélben sem említtetik. A Solti testvérek azonban idővel szereztek maguknak falvakat is eleget, mert pár évtizeddel később már 14 Csanád megyei községbe igtattatják be magokat.90 Solt falu maga ez alatt egy részben a Szeri nemzetséget uralta Szerrel, Szentessel, Kutassal s több itteni helyekkel együtt; más része pedig a falunak a Zeleméri családé volt Körtvélyessel, Dóczczal, Anyással, Szeggel (Szegvár), Szelevénynyel stb. egyetemben, mely birtokokra nézve Mátyás király a leleszi convent útján parancsolja meg Zeleméri Mihálynak, hogy azokból testvérének, Zeleméri Márthának, törvényes örök részét adja ki. Mihály úr azonban nem követte a királyi utasítást, miért is testvérével együtt a király elé idéztetett.91

E közben a Szeri családnak magva szakadt, s birtokai egy részéhez a leány-ágon rokon Bi-zerei János is jogot tartott, mint ezt Libecz alatt láttuk, s János úr a maga örökségét, ide értve a solti, körtvélyesi, dóczi stb. részbirtokokat, Giberti Keserű István alnádornak eladta száz arany forintért, a mint erről a bácsi káptalan által kiállított adás-vételi szerződés tanuskodik.92 Annak azonban semmi nyoma, hogy az alnádor birtokba is vette volna a Szeri család javait, miután azok tulajdon jogához  a  korona  tartott igényt.

A falu a Solti-, vagy Hunyadi-halom körül állott, a Tisza vize és a védgát közti hullámtérben, a Tarján végi és a körtyélyesi tiszai utak közt, középen, Török Imre földén. Varga tanár 1895-ben e halmot megásatván, benne teméntelen mészkő és tégla-törmelékre talált s kevés ember csontra is. Templomának falai a XVII. században még jóformán fenállottak.93

Komlósi Ferencz kuriai jegyző birta Füldeáki pusztával együtt, mint a ki azt fia nem létében leány-ágra akarta hagyni. Az időben Komlós tartozékát képezte, de határunkhoz számítható helységek társaságában említtetik.94

Valamikor falu volt templommal, mint neve igazolja, azonban mi már csak mint pusztát ismerjük, abból az időből, midőn Mátyás király azt, mint Mogyorós-Fecskés tartozékát s mint a maga anyai részről való tulajdonát, Teleki Varjasi Jánosnak s általa Tercsi Lászlónak és Bizerei Jánosnak s általa mostoha fiának, Tatár Jánosnak és testvérének, Jakabnak, ajándékozta. A beigtatást a csanádi káptalan egy hónap múlva teljesítette a Jaksicsok és Komlósiak, mint a szomszéd földesurak, ellenmondása mellett.95

A Sós-tó partján feküdt, Szent-Albert puszta.

Mikor Mátyás király Hód-vásárhelyet Gáji Horvát Gergely diós-győri várnagynak adományozta, ez utóbbi a város körül még egy csomó falut és pusztát is szerzett magának, u. m. Tompa és Rárós falvakat, Pana, Urnép, Varjas és Szent Erzsébet pusztákat.96 Ezek közt említik Szent-Albertet is Varjas és Sz. Erzsébet közt. Mindezen helyeket, tehát Szent Albertet is, Dóczi Péter nem sokára zálogba vette 6000 írtért Horváttól, mitől fogva a puszta Dóczi birtokai közé számítandó.

Minthogy a XVII. századbeli iratok is Csanád megyében, Sz. Erzsébet mellett, sorolják fel, a mint később látni fogjuk: valószínű, hogy ennek szomszédságában terült el. Valamint az is hihető, hogy régebben falu volt, melynek templomát Albert vagy Adalbert vértanú tiszteletére szentelték, kinek a Csanádi székes-egyházban is voltak oltárai97 s kiről hajdan több falut neveztek el országunkban,98 melyek közül azonban ma már egy sem áll fen többé.

Régen haza szerte nagyszámú falunak és pusztának adták e nevet, melyek közül ma is meg van még 29. A Szent Király alatt pedig í. Istvánt értették, kinek tiszteletére a mi falunk templomát is emelték.99

Ez kétségkívül oly időben történt, mikor még csak egy szent királya volt az országnak, vagyis mielőtt még I. Lászlót a népies kegyelet vagy a kánon a szentek közé avatta volna. E szerint e kies helyen fekvő falu legrégibb községeink közé tartozik, de azért nem előbb, mint a pápai tizedszedők lajstromában találunk rá először nevére, mikor t. i. a szent atya javára sorba megadóztatták a hazai papságot s a maroson-túli főesperességben Nagy-lak és Vásárhely között felkeresték Szent-Királyt is és Gergely nevű papjára, jövedelme tizedrésze fejében, nehány garast vetettek, t. i. első izben 6-ot, másodízben 5-öt, harmadízben 4-et.100 A garas ez időben a márkának vagy girának 48-ad részét tette s 48—53 szemer ezüsttel volt egyenlő értékű, melyből   14-et   számítottak   egy   forintba.101   Gergely papon ez oly adó volt, melynél többet a két első évben az esperesség egyik papja sem fizetett; kevesebb volt adója a vásárhelyi lelkésznek is: a mi azt mutatja, hogy Szent-Király e vidéken a legnagyobb falu lehetett, bár az adó egészben véve sem mutat nagyobb jövedelmű állásra.

Valószínű, hogy már ekkor a Gyáli Kakas nemzetség birta e falut, mert ennek egyik tagja, Gyáli Tyúk Tamás, királyi fő-étekfogó és pohárnok, valamint testvérei, Miklós és Antal ezután nem sokára panaszt emeltek Nagy Lajos királyunk előtt, hogy mig ők a király szolgála-tában fáradoznak, az alatt „egynémely szomszédok és mesgyések" az ő Csanád megyei szentkirályi földeiket hirök és tudtok nélkül eladogatják és zálogba vetik, mi ellen formaszerüen tiltakoznak.102 Ezek a bepanaszolt „egynémely szomszédok és mesgyések" minden valószínűség szerint a hódi és vásárhelyi urak voltak, mivelhogy Szent-király határa ezek földébe nyúlt be s később is ezek foglalásai miatt volt sok baj Szent-királyon. Tamás egyébként a nagy király előtt kedvességben állott, mert fi örököse nem lévén, megengedtetett neki, hogy minden javait leányára, Szkolasztikára, ki Tembesi Miklós felesége volt, örökithesse át.103 Tembesiné azonban unoka-testvéreivel, Kakas Istvánnal és Barnabással, közösen birta Sz.-Királyt s a kölcsönös kellemetlenkedések eltávoztatása okáért történt, hogy az atyafiak néhány év múlva a budai káp- talán előtt barátságosan megosztoztak a falun s minden egyéb nemzetiségi birtokon is.104

Ezek maradtak földesurai a falunak s kegyurai az egyháznak hosszú időn keresztül Lajos király halála után is s hihetően ők eszközölték ki a megyés püspök és Zsigmond király pártfogása mellett, hogy IX. Bonifáczius pápa a szent-királyi templom javára bucsut engedélye- zett. A búcsúlevél szövege t. i. ez volt: „Bonifáczius stb. minden Krisztusban hívőknek, kik e levelet látandják, üdvöt! Azzal az óhajtással lévén, hogy a cenádi Szent-Erzsébet egyházát a Krisztusban hívők illő tisztelettel látogassák, ez okból mindazon igaz bűnbánoknak és gyónóknak, kik az Úr Jézus Krisztus születése, körűl-metélkedése, nyilatkozása, feltámadása s menybe menetele ünnepén, nemkülönben űrnapkor és pünkösdben, — továbbá azoknak, kik a boldogságos Szűz Mária születése, megjelenése, tisztulása, látogatása és menybemenetele ünnepén, Keresztelő Szent János, Péter és Pál apostolok napjain és Mindszentek napján, — végezetre azoknak, kik karácsony, vízkereszt, húsvét, áldozócsütörtök és úrnap nyolczad napjain s a pünkösdöt követő hat napon át — a nevezett egyházba évenként ellátogatnak és annak fen tartására segélyző karjaikat kinyújtják, a rajok rótt vezeklésből az ünnepek mindenikén, két évet és negyven napot, — a nyolczadok és az említett hat nap bármelyikén pedig száz napot, irgalmasan elengedünk. Kelt Rómában, Szent Péternél okt. 5-dik idusán, a 11-ik évben".105

Bőséges alkalom volt tehát nyújtva a jámbor híveknek, hogy a szent-királyi templomban imádkozhassanak,   alamizsnálkodhassanak   és bűnbocsánatot nyerhessenek — az egyházi évnek minden szakában és ez, képzelhetőleg közelből és távolból vonzotta ide a törődött szívű híveket s ilv módon a bucsu nemcsak módot nvujtott a templom díszesen való helyreállításához, hanem egyszersmind a hely forgalmát is emelte. Ha a pápai tizedszedők most jöttek volna, hogy az ottani plébánost megadóztassák, aligha elégedtek volna meg azzal a 4—6 garassal, mellyel Gergely atya ez előtt hetven évvel minden tartozását lerótta. De míg a templom ily módon megújult, azalatt a falu egykori földesúri családja az elfogyatkozás felé közeledett. Szkolasztika asszonynak nevezetesen férjétől, Tembesi Miklóstól, nem maradt gyermeke s az atyai vagyonnak, ha ő is meghal, az oldal-ági rokonokra kellett szállania. Mielőtt ez megtörtént volna, még életében gondoskodott tehát egy pár hűséges gazdatisztjéről, név szerint András fia Sebestyénről és Antalról, hogy őket hűséges szolgálatukért illően megjutalmazza. Ezeknek, ugyanis, benn a faluban, Hód-vásárhely felől egy egész udvartelket, kün a határban pedig 100 hold földet ajándékozott s ez ajándékozáshoz a leendő örökösöknek, Gyáli Istvánnak és Jánosnak, beleegyezését is kinyerte, a mit ezek később, Szkolasztika halála után, a csanádi káptalan előtt forma szerint is kinyilatkoztattak.106 Úgy volt megírva e nyilatkozatban, hogy az eképp elajándékozott földből 40 hold esett a Katra földön,107 másik 40 a Meszeshalom   környékén,   20  hold  pedig  a   Badus-halom-telek e közelében. Ezekkel járt még egy rekesz a Feredőveszehely nevű halastóban, mely a Katra-föld felé nyúlt, továbbá réti nádas és egyéb haszonvételek. Sebestyén bele is ült az ekképp nyert nemesi birtokba s magát innét nem sokára Szent-királyinak nevezte. Az új birtokos család ez után mindinkább terjeszkedett. Utóda, Szent-királyi Kálmán, már a fél falu birtokára eszközölt ki Zsigmond királytól adománylevelet, azonban a beigtatásnak Gyáli Jakab, nevezett István fia és annak veje ellenmondottak.108 Ez időben még maga Sebestyén is életben volt, mit onnét tudunk, hogy a Solti család beigtatá-sán még pár évvel ezután is személyesen részt vett.109 Jakab fia Pál ezalatt nővére, Ágnes, nevében a Sebestyén fiával, Mátéval, tűzött össze, a mennyiben ellene bizonyos darab föld elfoglalásáért, mely a Szent-királyiak belsőségéhez tartozott, peres keresetet indított, melyet azonban idővel „némely jámbor és nemes férfiak rendeletére és intézkedésére, kik köztök a békesség helyreállításán fáradoztak", megszüntetett, mikor is a peres felek akkép' egyeztek ki, hogy Máté azt a nemesi udvartelket, melyben akkor lakott, minden tartozékaival és haszonvételével együtt tartsa meg, mivelhogy azt az ő elődei bizonyos szolgálatok teljesítésért kapták, de másfelől Máté és utódai is kötelezzék magokat arra, hogy Pál irányában ezután „valósággal és tökéletesen teljesítni fogják a kérdéses szolgálatokat és segédkezéseket", miről az aradi káptalan állított ki egyezséglevelet.110

Ez időben Kakas Pálon és Ágnesen kívül még Kenyeres Márton, nemes birtokost ismerjük Sz. Királyról, továbbá Ábrahámfia Istvánt és Imrét. Előbbik gazdatisztje, utóbbik pedig alügyésze volt a fentebbi Pálnak. István, mint szomszéd, törvényes bizonyságképen szerepelt Hunyadi Jánosnak a hód-vásárhelyi uradalomba beiktatásakor,111 Kenyeressel és Imrével pedig a Telegdi főispán által, a keresztúri tó ügyében, megtartott vizsgálaton találkoztunk, midőn mindketten a Csanádi káptalan javára tanúskodtak.112

A Kakas Pál nemzetsége is azonban kihaló félben volt, mert fia, János, idő előtt sírba szállott. Pál tehát úgy rendelkezett, hogy halálával összes javait sógora, Hániki János nádori főjegyző, és Sáry Péter, fehérvári kanonok, Hunyadi János kormányzó kanczellárja s ezek testvérei örököljék. Ebbe azonban a leány-ági rokonok nem nyugodtak bele. Vecsési Sarutha György nevezetesen s özvegy Báboni Jánosné négy gyermekével pert indítottak Pál ellen. De ő ezeknek a budai káptalan előtt olyan leveleket mutatott fel, melyekből belátták, hogy a birtokok lányágra nem szállhatnak, miért is magok részéről belenyugodtak Pál rendelkezésébe.113 Ez a per tehát nem tartott sokáig s jól végződött Hánikiékra nézve. De annál hosszabb és nehezebb volt a küzdelem, melybe ők Kakas Pál csakhamar bekövetkezett   elhunytával  a hagyaték   érdekében belebonyolódtak. Mert bár a Kakas-féle javakról a magok részére László királytól adománylevelet eszközöltek is ki s magokat azok birtokába minden ellenmondás nélkül törvényesen be is igtatták: de hogy, hogy nem, ugyan azon javakat a király néhány nap múlva másoknak is elajándékozta, kiket azok birtokába törvényesen és ellenmondás nélkül szintén beigtattak. Az uj javadalmasok Varjuhegyi Krom-pergi Német Lőrincz, Tolnai Deák Bereczk és Lusoni Deák György voltak, kik egyszersmind módjátlelték annak, hogy a gazdátlan jószágokat kezökhöz vegyék, azok birtokába bele helyezkedjenek, a mit Kakas Pál özvegye, Zsófia asszony sem tudott megakadályozni, ki egyébként testvére volt Hánikinak s ezután csakhamar újra férjhez ment Kenderesi Balázshoz s Hánikival és Sáryval ugy egyezett, hogy őt is vegyék be magok mellé az érdek-szövetségbe, melyből előbbik férje kihagyta. Azonban Varjuhegyi sem engedte a maga jogát s követelődzésével elért annyit, hogy Sáry kanonok — valószinűen a többi érdektársak nevében is — Varjuhegyiéket pénzzel kielégítettes rábírta arra, hogy azok a jószágokat kiadják s a további jogkereséstől elálljanak, a mikor egyúttal a többi javadalmasok megosztoztak a birtokon. Pádóczi László országbíró előtt Budán történt meg az egyezkedés, melyen személyesen résztvettek Hániki és Kenderesi, utóbbik, felesége, Zsófia asszony, nevében is, Sáry Péter, testvéreinek, Barnabásnak, Fábiánnak és Gellértnek s unoka-testvérének, Balázsnak nevében is. A három falu határában eső földek 2—2 egyenlő részre hasíttattak s ezek egyike Hánikinak, testvérének Gáspárnak, Kenderesinének s az ő örököseinek esett, a másik fele pedig Sárynak és rokonságának. Mindenik fél kötelezte magát arra, hogy ha még ezután valaki a Kakas-rokonságból, vagy bárki más idegen, a vagyonhoz jogot formálna s e végből a tulajdonosok ellen törvényes keresetet indítana, egyik fél se tegyen semmiféle intézkedést, sem egyezséget ne kössön a másik fél tudta és beleegyezése nélkül, hanem a tulajdon jog ügyében mindent közül-akarattal végezzenek s hogy az esetre, hogy ha bármelyik fél magtalanul halna el, utána az életben maradt többi felek örököljenek.

Mikor azonban az egyezség ekképpen létrejött, Hánikiék előtt új nehézségek merültek fel Szent-Királyra nézve. A falut, ugyanis, időközben Hód-vásárhely város által Hunyadi János magának elfoglaltatta s a vásárhelyiek azt most nem akarták kezökből kibocsátani. A szerződött felek tehát Hunyadihoz fordultak s jogaikat az oklevelek felmutatásával igazolták, mikor is Hunyadi rendeletet küldött a városhoz, hogy a falut Zsófia asszonynak és érdektársainak minden vonakodás nélkül adják át.

A város azonban nem sietett az engedelmességgel, más felől Varjuhegyi is megbánta az egyezséget s László királytól a maga és testvére, Gáspár,javára újabb adománylevelet eszközölt ki s magokat a birtokokba újra beigtattatták, egyszersmind, mivel László király időközben meghalt s az ország kormányát a gyermek Mátyás király helyett Szilágyi Mihály vitte, panaszt emelt Szilágyi előtt Hánikiék ellen. Ez utóbbiak személyesen jelentek meg az ügy tár- gyalásán, mely alkalommal Szilágyi és az ország zászlósai előtt mindkét fél felmutatta jogai igazolása végett a maga okleveleit, melyeket a fentebbiekből már ismerünk. Az ítélet, természetesen, Hánikiék javára ütött ki. Varjuhegyiék pedig keresetükkel elutasittattak. Most még csak az volt hátra, hogy a falut a hód-vásárhelyiek kezéből kivegyék. É czélból Szilágyi rendeletet küldött a városra, melyben tüzetesen előadja, hogy a falu tulajdonjoga Hánikiékat illeti s annak következtében szorosan meghagyja a biráknak s a város egész népének, hogy Sz. Királyt Hánikiéknak „bocsássák át, kezeiket az egész ügvből húzzák ki s Szent-Király falu dolgába ezentúl beleelegyedni soha és semmiképpen se merészkedjenek" stb.

Hániki János, alighogy ily módon Szent-Királyhoz hozzájuthatott, nemsokára elköltözött ez árnyékvilágból. Sáry Péter tehát ezentúl egyedül maradt, hogy a pörös jószágért küzdjön, melynek bajai néhány év múlva ismét megujultak, még pedig nagyobb mérvben, mint valaha. Kenderesi Balázs ugyanis, kinek felesége időközben valószínűen szintén meghalt, nem akarta a birtok fele részét kezéből kiereszteni s a kanonoknak átbocsátani. E miatt Sárynak perelnie kellett, de a hiteles okiratok nem voltak kezénél, melyekre a pörben szüksége volt, mert ezeket meg a nádori főjegyző halálával Hániki Gáspár tartotta magánál. Sáry ily helyzetben először is Gáspár ellen indította meg a keresetet s Budára Palóczi László országbíró elébe idéztette őt meg. Palóczi felszólítására Gáspár félre tett minden vonakodást s átadta a leveleket az országbírónak, hogy azokról hiteles másolatot készíttethessen. Ez meg lévén, a kanonok Kenderesit   idéztette   meg   szintén   Budára,   Palóczi elébe s ott ezt a Kakas-féle három falu birtoklásától letiltatta. A kúria azonban az ügyben ezúttal nem hozott ítéletet, hímem Kenderesi kértére a Sáry által felmutatott oklevelek hiteles másolatát annak kiadta, mely fordulatával a dolgoknak a kanonok aligha lehetett megelégedve.'

Voltaképen Szt. Király már ekkor sem egyik, sem másik peres felé nem volt, mert Mátyás király időközben alkalmasint annak jött tudatára, hogy a Kakas-féle jószágok legjogosabban a koronát illetik. Egyelőre tehát a falut Lippa várához kapcsoltatta, mely ekkor Szilágyi Mihályé volt, majd nem sokára egyik udvarin Tisztjének, Szentiványi Mihálynak, Pest megyei földes urnák, ajándékozta azt.114                     

Peres birtokokkal szemben többet megengednek a szomszédok magoknak, mint rendesen, de nincs is, a ki a határokra gondosan felügyeljen: igy hát nem csoda, hogyha Szent-Király és Vásárhely határai idő közben összezavarodtak s a vásárhelyieket azzal vádolták, hogy a szent-királyiak földeit elfoglalták. Mátyás e miatt két izben irt rá a városra, ezenkivűl a csanádi káp- talant is utasította, hogy a két község között határjárást tartson. Mind ennek nem volt kellő foganatja, sőt a határjárásban a káptalan embereit Vásárhely ekkori földesura, Gáji Horváth Gergely   meg   is  akadálvozta.115   Végre   is   a   két szomszéd földesúr barátságos egyezkedés utján, a helyben lakók véleménye szerint állapította meg a határokat.                                           

Szent-király tehát ily módon általában uj földes urakat nyert, de a háboruság lelke ezeket is ugy megszállotta, mint a régieket. Szentiványin kivűl t. i. Budai Mátyás, Székely Tamás és Kápolnai Jakab két fiával birták a helyet, de a kik mindannyian szemben állottak egymással s „az ujj-huzásnak, hatalmaskodásnak, kártételnek, bántalmazásnak, törvénykezésnek és pereskedésnek különféle nemeivel" és eszközeivel keserítgették egymást. Végre azonban megelégelték az ilyen életet s a budai káptalan előtt békére és egyezségre léptek egymással oly feltétel mellett, hogy minden, bárhol levő javaik két egyenlő részre osztassanak s ezek egyike a Szent-iványié, másika a Kápolnaié és két fiáé legyen, de oly móddal, hogy Szent-Király falunak a Kápolnaiakat illető felét is még 12 éven át Szentiványi haszon-élvezze.116 Ezen kívül még a Sáryaknak is volt birtokuk a faluban: sőt Sáry Zsigmond özvegye, Anasztázia, még sokkal később is jogát tartotta Sz.-Királyhoz.117

A másik század első részében már Pestyéni Gergely földesurat is itt találjuk a faluban. Róla szól nevezetesen Perényi Imre nádor egyik levele, mely szerint Pestyéni a miatt panaszkodik, hogy a vásárhelyi földesuraságok emberei az ő szent-királyi lakára és udvarára rárontottak s onnét egy jobbágyát és 32 marháját elhajtották. A vádlottak azonban, hihetőleg ügyvédi fogással élve, még azt is kétségbe vonták, hogy panaszosnak ez időben háza lett volna Szent-Királyon. Pestyéni részéről az ő ekkori jobbágyai közül Kónya Péter, Kónya Kelemen és Szőllős János névszerint is megemlittetnek a periratokban.118

A falu az u. n. Szent-Király-telken feküdt, a Hód tava kanyarulatánál, ennek keleti partján, kies magaslaton, a mai szent-királyi szőllők Makóra néző végében. Itt, t. i. a városból kivezető gorzsai ut három felé ágazik el s ez elágazások közt tűnnek fel a közép kori falu nyomai. Régebben e hely még magasabb volt, de a 40-es években a partot 4—5 láb mélységben levágták s a töltésbe hordták. Akkor nem kevés téglát és négyszögletű termés-követ szedtek ki a Varga József földjén létezett egykori épület alapjából. Ma is sok tégla- és cserépedény-törmelék van még ott a föld színén: ásatnunk azonban nem lehetett, mivelhogy a kutatás idején (1893) a föld luczernával volt bevetve. Keletre e területtől, a katra-széli ut túlsó oldalán, a Hódi István és a Lukács földek északnyugati végeiben, szintén sok tégla és cserépdarab fedi a föld színét, itt azonban régészeink, bár több helyen ásattak kémlő árkot s mindenütt kevert és többször megbolygatott földre találtak, értékesebb lelet birtokába nem juthattak: csupán 3 vas kés (egyik töredék állapotban), vas zabla részek, egy égetett agyag korong, 2 darab agyag orsó fej, egy bronz csatt peczek nélkül és egy kova kerültek gyűjteményünkbe. Három év múlva újra ásattunk itt, a midőn is a Hódi-féle földön talált soros sírokból egy nyil-vasszeges véggel s egy kis bronz gyűrű jutott felszínre. Szemben e helylyel, a Varga István földje sarkában, hol az a Csó Imre földjével ér össze, régi bögrék kerültek elő csoportosan a föld alól, melyek azonban nem jutottak el gyűjteményünkbe.

39. sz. Szent-királyi leletek.

Csak egyetlen egyszer találkozunk nevével, t. i. azon per irataiban, melyet a Székesei Her-czegek Hédervári Lőrincz nádor ellen, egyebek közt a hód-vásárhelyi uradalom érdekében, folytattak. A peres iratok nagy része ugyan koholt: de arra, hogy földrajzi adatokat szolgáltasson, nagy régiségeért alkalmas. Itt van t. i. a székes-fehérvári káptalannak egy beigtató levele is. mely a nagy uradalomról s ennek alkatrészeiről a következőket mondja: „Hód és Vásárhely városok, Toron, Ábrán. Tarján. Szent-m i h á l y-u t c z á j a, Csomorkány, Sámson falvak, melyek a nevezett Hód és Vásárhely városokhoz tartoznak"119

A falu talán szemben Tarjánnal, a Szigetben feküdt, a Lichner által ú. n. Kun-halmok táján, mert ezek egyikében találtunk tégla alap falak maradványai közt soros sírokra, melyek együttvéve templomról tanúskodnak. A városi belterületnek ily nevű része tudtommal soha sem volt s jelenleg sincs.

Jegyzetek:

1. Székely István krónikájában említtetik: Michael Lybecz a Wilman, ki a krakkói egyetem anyakönyvében M i c h a é 1 Lybocz Wylmianu s-nak iratik 1553-ban. A martyrologium vetus-ban is olvashatjuk L i b os i u s vértanú nevét (Szilády Áron szives közlése), mely valószínűen a latin libo = áldozom, igétől ered. A Váradi Begestrumban szintén fordul elő Villa Libecii. Ez adatok kétségtelenül igazolják, hogy itt régi személynévvel van dolgunk, melyről haza szerte másutt is (Somogy és Nyitra megyékben) képeztek helyneveket.
2. Csánky, i. ml. 659. Haan L. Békés vm. hajd. 1.225.Karácsonyi a Békés vm. évkönyvben XII. 36.
3. Münch másolat a Békés vm. múzeum levltárában. (Haan L. szívességéből).
4. A budai káptalan erről szóló bizonyítványa a Nemz. muz. (Keglevics) ltárában. (Borovszky szíves közlései).
5. Az adás-vételi oklevél Pesty Frigyes hagyatékában.(Bor. szives közlése).
6. A bácsi káptalan   oklevele   az   adas-vetelrol. Ursz. lt. Dl. 21061.
7. Horváth Istv. kézirati műve az ős magyar nemzetségekről
8. Jerney, Magy. nyelvkincsek 88.
9. Voltak ily nevű falvak Baranya, Esztergom, Somogy, Sopron, Tolna, Zemplén m.-ben, melyek nagyobb részt ma is fenállanak.
10. E nemzetségről bővebben lásd Wernert i. m. II.334—337-ig.
11. Már 1145 ben így említik a nemzetséget. (Fejérnél II. 122)
12. Kubinyi a Turulban 1885   172.
13. Ezt teszi az Arménia, XII. évf. 10. füz.
14. Itt állott Mágocs-monostora, melynek szerzetes lakói 1355-ben az ábrahámi barátokkal pöröltek. (Fejér, IX , II. 455.)
15. Századok, 1875. 46.
16. Hazai Okmt. VI. 375.
17. Fejérnél (VII., III. 97.), hol Szente-Mágocs-csal együtt ü e t h k a említtetik.
18. Wertner, II. 116—120.
19. Borovszky, II. 338.
20. Lásd ezt Orsz. lt. Dl. 17282.
21. U. o. 17273.
22. Mátyás levele a Keglevics lt.-ból a Nemz. muz. lt. fol. lat. 2255. (Borovszky úr szívességéből.) 3 Orsz. lt. Dl 20323.
23. A bizonyítvány, Orsz. lt. Dl. 20884. - Gr. Keglevics lt. iratai a Nemz. muz.-ban, fol. lat. 2255. (Borovszky úr szívességéből.)
24. U. o.
25. Orsz. lt. Dl. 36349 és 21815.
26. L. e. Fejérnél, V. 397—403 (az 1507-ki   átírásban).
27. Borovszky, Csan. vm. t. II. 140.
28.   A káptalan jelentése. Orsz. lt. Dl. 21784. (Borovszkv úr szíves közlése.)
29. Orsz. lt. Dl. 21898. (Borovszky szives közlése.) 3 L. e. a   gr.   Keglevics  ltrból   Nemz.   muz.   lt.-ban, fol. lat. 2255. sz. a. (Borovszky szívességéből.)
30. U. o.
31. U. o.
32. A király ítélete Pestynél, Krassó vm. tört. IV. 4.
33. Commentatio in Comitatum Csongradiensem, Esztergomi Batthyány ltr. Ered. kézirat.
34. Farkas Sándor az Arch. Ért.-ben 1886. 35.
35. Lichner a Vás. Közlönyben 1881. 36. sz.
36. Szegedi Híradó, 1870. 143. sz.
37. Csánky, M. orsz. tört. frajza I. 678.
38. Pesty," i. h.
39. Vás. Közi. 1881. 35. sz.
40. Magy. orsz. helynév. I. 206.
41. Csánky, M. orsz. tört. frajza I. 678.
42. Arnulf császár   888-diki   oklevele   Fejérnél, I. 220.
43. Fejér, I. 304. V. 466. — Wlassics Gy. a Századokban, 1870. 165. (Az év nem lehet 1019, hanem későbbi. Lásd Horváth M. A keresztyénség első százada 20.)
44. Fejér, I. 307—310 («Praedium Zenth adrian martyr vocatum. Terram Tityam cum capturis piscium ac utilitatibus universis et ex omnibus de terra nascentibns plenam decimam de predictis possessionibus»).
45. A tizedjegyzék, Mon. Vatic series príma, volumen I. 254. (A márkában a nálunk birtokos Gyáli Kakas nemzetség 4 frtot számit. Géresinél gr. Kár. okit  I. 326.).
46. Pesty, i. h.
47. Wertner I. 117-119.
48. Pesty i. h.
49. Csánky i. h.
50. Gr. Teleki, Huny. kor. X. 259—262.
51. Schweiger Józsefnek, a munkások akkori felügyelőjének közlése.
52. Jászai orsz. lt. Scrin. 13. no. 27.
53. így Arad megyében Panad 1323-ban (ürsz. lt. kincstári oszt. N. R. IV. 502. 2), ugyanott Kis- és Nagy-Panad 1764-ben (Orsz. lt. A. N.'R. 1826. no. 48.), ugvanaz 1510-ből (Pesty, Krassóm. tört. I., III. 487.). Erdélyben a XV. században (Századok. 1889. 42.) Békésmegyében 1214-ben (Vár. Reg. 324. §.) Vésztő körül, (Haan, Békés vm. hajd. .1. 318. Karácsonyi II. 261.) Egy Panna-hát van a szegedi határban is.
54. Fejér, i. m. 1. 328.
55. Gr. Károlyi nemz. Itra Bpesten, 36. fiók, 25. sz.(Voltaképen itt «de Parnad» áll. Minthogy azonban ez oklevélben, mint másutt is megjegyeztük, több rendbeli másolási tévesztések fordulnak elő s minthogy Parnad helység a hazai földrajzban ismeretlen: méltán Panádot érthetünk az alatt.)
56. Borovszky, i. m. I. 119. II. 218.
57. Így az ármentesitő társulat birtokomban levő térképe.
58. Sós János, i. m.
59. A Századok 1869-iki évfolyama után. (A felirat így olvasandó : Hic est sepultura nobilium de Lafaatian. Anno Dominni — így — millesimo quadringentesimo, = Itt van a nemes Lábatlaniak sírja. Az Urnák ezernégyszázadik évében).
60. Wertner, i. m. 118—120. V. ö. Orsz. lt. DL 17273.
61. Borovszky, i. m. II. 482.
62. Orsz. lt. Dl. 17273. sz.
63. A Weszerle-féle érmészeti táblák után.
64. U. o. Dl. 17282
65. Az oklevél, Hazai okmt. V. 397 -403.
66. A kir. ítélete Pestynél, Krassó vm. tört. IV. 4 3 Adóösszeirás 1561-ből. V. ö. Nagy  Iván XVI. 518. 3 Az országgyűlés tagjai névsora Hazánk és Külföldben, 1866. 5., 12.
67. Czuczor-Fogarassi, M. ny. szótára.
68. Jerney. Magy. nyelvkincsek.
69. Ráró sziget,   Pesty,   Krassóm. tört. II., I.  74., 138.
70. Ráró sziget, u. o. II., II. 205.
71. Rárósteleke, Borovszky, II. 504.
72. Az adom. levél, a müncheni kir. államlevéltárból másolva, a békésm. múzeumban. 4 Borovszky, I. 119-120. 3 U. o.
73. Fejérnél i. m. IV. II.   519.   V.   ö.   Wertner I. 119.
74. Az országgyűlés végzése gr. Telekinél, Huny. kor. X. 248—256.
75. L. ezeket Orsz. 11. Dl, 1816. (Megjelentek  M.  tört.tár. VI. 28. s köv. 1.)
76. Orsz. It. Dl. 14942
77. Géressy, gr. Károlyi okit. II. 182.
78. Müncheni állami levéltárból vett másolat a Békés megyei régiségtárban.
79.   A káptalan erről szóló levele 1463. aug. 9-ről, Orsz.
80. lt. Dl. 15862
81. Csánki, i. m. I. 711.
82. :i Somogyi L. sámsoni ref. lelkész közlése.
83. 1 Példák: Solth pártos főúr 1130 táján (Thuróczi-nál LXIIL), Solt 1221-ben (Fejérnél VII, í. 204), Solthi Pál fehérmegyei alispán 1431-ben (u. o. X, VII. 351.). — Sahtu szolga, Sotha molnár 1138-ban (Knauz, Mon. Strig. I. 88.) A váradi regestrumban (CCCLXI. §.) két egyén viseli e nevet. A besenvőkishasználták.(Marci chronica 68. f.).
84. így Swth, Soth, Solth 1360—1462 a mai Torontál megyében (Borovszky. i. m 11.530). Solt. Soch 1231—1330-ig Szerem megyében (Csánkv, i. m. II. 252. — ma Sót), Zuld 1232. Fejér megyében (Haí. okmt. VI. 24.), Sodou XIV. sz. az esztergomi érsek faluja (Knauz, i. m. II. 659.), Sody 1222-ben, valószínűen Békés megyében (Fejér, i. m. III., II. 122.). Végül a pestmegyei ismeretes Solt falu és Solth-szék 1504-ben a kunok egvik kerülete (Gvárfás, Jász-kunok tört. IV. 719.).
85. Szilády Áron szives közlése.
86. Gr. Kuun, Cod. Cumanicus. (A helyi hagyomány Sót-ot a sututói — sajtó — származtatja, mely nevet onnét nyerte volna e hely, mivel az árvíz azt. mint a Tiszához igen közel eső helyet, leginkább sutul t a. Pokomándy Gy. H. M. V. term. leírása kzrt, 7. I.) fi V. ö. Wertner. i. m. II. 183. 0 Váradi Regestrum, XCII. §.
87. Fejér, Cod. dipl. IV., III. 315—320. 3 Vésze a háló egy neme.
88. Fejér, Cod. X., III. 86, 90.
89. Fejér, i. m.
90. Két levél a leleszi conv.  ltárában, Elench. Introd. Stat. P. 284., 1488.
91. Orsz. lt. Dl. 21061.
92. Orsz. lt. Act. Neoreg. 366, 24.
93. II. Lajos kir. fiusítási engedélye  Komlósi  számára Ha annál, Békés vm. hajd. II. 148.
94. Orsz. 11   Dl. 16298.
95. Borovszky, i. m. II. 218.
96. U. o. II. 88.
97. Hozzánk közel, Békés megyében, K.-Tarcsa és Sz.János határaiban is volt egy. (Karácsonyi, Békésvm. tört.II. 305.)
98. A Duna mentén, 1272-ben, S a n c t u s S t e p h a n u s R ex volt egy falunak neve (Knauz, Mon. eccl. Strig. I. 599.), melyet ma egyszerűen Szent-Királynak hínak Még a XIII. században is csupán Istvánt értették okirataink azon név alatt, a mint ez világosan kitűnik azon nádori vizsgálat jkvéből, melyet a pannonhalmi apátság és cselédsége ügyében tartottak. (Wenzel, Árp. k. új okmt. VI. 437.) Ez volt az írók nyelv használata is. A Képes Krónika péld. igy ir: < Azután a szent király fiával, szent Imrével, és a királynéval együtt azon városba jött, melyet Ó-Budának hinak». (XXXIX.). De VIII. Bonifáczius pápa világosan is megírta, hogy a mi Sz. Királyunkat Istvánról nevezték el. (Monum. Vatic. I., IV. 234.)
99. Az adólajstrom, Mon. Vat. Ser. I. vol. I. 148., 154., 156. 11.
100. Rupp, M. orsz. pénzei 7. 8. 11
101. Géressynél, gr. Károlyi okit. I. 161. a U. o. I. 334. 3 U. o. 329.
102. Az  oklevél  a  Monum.  Vaticana-ban  Ser. I.  Vol. 4. fol. 234.
103. A káptalani bizonyítvány, Orsz. lt. Szentiványi-féle iratok 35—41.
104. Katra-dülő   Szent-Királyon,   ily  név alatt, ma is ismeretes.
105. Géressynél, I. 536.
106. Fejér, Cod. dipl. Hung. X., III. 86.
107. Géressynél, II. 249
108. A beigtató levél gr. Telekynél, Huny. kor. X. 256.
109. Orsz. lt. Dl. 29489.
110. A levél Palóczy László országbíró 1469-ki átiratában a gr. Károlyi nemz. budapesti levéltárában, 42. fiók, 42. szám
111. Az oklevél ezt választékosan így fejezi ki: «en seggel és a maga tulajdon erejével*.
112. Á szt.-királyi örökösödésre vonatkozó összes iratok Palóczi országbíró 1469-iki átiratában a gr. Károlyi nemzetség budapesti levéltárában 42. fiók,42. sz. (Az oklevelek nagyobb részét más átirat után Géresi is közli i. m. II. 283—317.)
113. Orsz   lt   acta post. advoc. mórt. 35—41.
114. A levelek a gr. Károlyi nemzetség b.-pesti ltárában, 36. fiók, 25. sz.
115. Orsz. lt. acta post advoc. mórt. 35—41.
116. Orsz. lt   Dl. 16734.
117. Borovszky, i. m. II. 559.
118. Orsz. lt. Dl. 22823.
119. A per iratai Orsz. lt. Dl. 1816. (Megjelentek a Tört. tárban.)