Előző fejezet Következő fejezet

I. ÁLTALÁN0S KÜLTÖRTÉNET

2.

Szulejmán a tiszántúli tartományt János-Zsigmondnak aján­dékozza. A Körös-Maros köze kormányzója Fráter György püspök lesz, tényleg azonban a török csapatok özönlik el. — Hivatalosan hol Magyarországhoz, hol Erdélyhez számítják — A Jaksics uradalmakon Fráter és Petrovics kapkodnak. A török e vidéket hadi és közigazgatási tekintetben szervezi Csak Gyula vára áll még, honnét zsarolják vidékünket. Vá­sárhely a Pestyéni örökösöknek adományoztatik, tényleg azon­ban a defterbe beiratik, ezzel a Szultán birodalmába be-kebelezteiik s járási székhellyé tétetik. Mindamellett Körtvélyes és Zsolt, nemkülönben Vásárhely, Rárős és Rétkopáncs birtoka felett a Parlagi és Zeleméri, továbbá a Pestyéni, Móré és Losonczy családok törvénykeznek. Egyidejűleg Izabella is kormányhatalmat gyakorol itt. A bátori egyezség által Magyarhonhoz kapcsoltatunk. Fráter újabb kísérlete a Jak­sics uradalmak elnyerése tárgyában. A bátori egyezség a törököt felbősziti. Szeged veszedelme. Vármegyénket harcz dúlja. — A birtokos nemesség elmenekül. A vár­megye feloszlik. A közigazgatás megmaradt szervei. — A káptalani és püspöki jószágok közprédára jutnak. A földesurak a távolban is biztosítják itteni jogaikat Móré Kata, a Pestyéniek és Losonczy István, ki mielőtt hősi halált halna, leányaira örökitteti Vásárhelyt. — Községeink állapota ez időben. Egyetlen erősségünk Gyula vára, mely a királyi, földesúri és püspöki adókat behajtja s melynek tartozékaivá tétetünk. A birtokos nemesség ez ellen fellázad. A király a hűtlenek javait s a gazdátlan birtokokat elajándékoz-gatja. Mágocsy G.P.-Kutast, Újvárost és Mágocsot, Olcsárovics Csomorkányt és Tót kutast nyerik. Csomorkány, Földvár és Fecskés urai. Osztály a Jaksics örökösök közt. Sámson és T.-Kutas Dóczynénak esik. A tiszántúli urak elszakadnak a királytól s Erdéllyel egyesülnek. 1539—1556.

6. sz. György barát.59
 
7. sz. A dunai tartományok a XVI. sz. közepén.

János király ezután nemsokára elhalálozott. Ezzel azonban nemhogy fogyott volna, (1540. júl.) de még inkább szaporodott a főhatalomra törekvők száma. Ugyanis a király neje, Izabella, kevéssel János halála előtt fiat szülvén, a kórágyon fekvő király a váradi egyezmény félretételével most már gyermekére kivánta trónját hagyni s őt ajánlotta a hatalmas Szulejmán kegyeibe. A hon nagyjai, köztök a csecsemő gyámjai, egy ideig tanács nélkül állottak s ide-oda ingadoztak : míg végre a szultán akarata döntött, aki úgy bánt el hazánkkal, mint a maga meghódított birodalmával, s a tiszántúli részt s Erdélyt János csecsemő fiának, János-Zsigmondnak ajándékozta,56 Temesvárt pedig szandcsákul Petrovics Péternek adta. A gyer­mek király helytartója, a Körös-Maros közének kormányzója, Martinuzzi György váradi püspök lett, kit korábbi szerzetességeért közönségesen csak Barátnak (Fráternek vagy Monachusnak) hittak. Izabella, az özvegy királyné, 1542-ben Erdélybe. Gyulafehérvárra költözött, hova ily módon a tiszán­túli megyék kormánya is áttétetett,57 bár ezek az Erdéllyel való kapcsolatot s az attól való függési egyelőre igen laza értelemben vették. A rákosi or-szággyülés is a csecsemő királyra (1540. szeptem.) adta ugyan szavazatát:58 de ennek, éppúgy, mint az erdélyi rendek tordai hasonértelmű határozatá­nak, szomorú értelmezést a török csapatok adtak, melyek nemcsak Erdély alsó részeit, hanem Dél­magyarországot, sőt Budát is csakhamar elözön­lötték és elfoglalták. Ily módon a vidék erősségei, Csongrád, Zombor, Szeged a félholdnak hódoltak meg, mely utóbbikat hadászati fontossága miatt a török mindjárt egy nagy kerület központjává is tette. A félelmet gerjesztő hadak itt vonultak fel az ország felé, melytől elszakadniuk a földesurak egy-részének, a vármegyéknek és a városoknak nehéz fájdalmukra esett. Ezek a haza egysége érdekében ké­szek lettek volna Ferdinánd hűségére áttérni, amint ezt a miskolczi és váradi országgyűléseken(1541—1542.) ki is fejezték.61 Azonban uraink a töröktől való féltökben, s a némettől és katonáitól való idegenkedésök miatt, — némelyek azonban pártoskodási hajlamból is — tényleg a török és Izabella kor­mánya alatt maradtak meg, úgyhogy e vidéken leginkább ő gyakorolta ez időtájon a felségi jogo­kat. Ő az, aki Jaksics Jánost az özvegy Jaksics Márkné nagylaki pinczéjében elkövetett hatalmas­kodásért törvénybe idézteti, s aki a Ferdinádhoz pártolt Mágocs yGáspárt megfosztja Má (1541.) gocs, Fábiánsebestyén, Algyő és Dócz birtokától, s ezeket Gáspár testvérének, Andrásnak adomá­nyozza, kire Izabella a Körös-Maros köze (1542.) végrehajtó hatalmát is bízta, mivel a Ferdinándhoz szitó Martinuzziban csakhamar nem lehetett többé bizodalma, bár Petrovics, a Bánság kormányzója sem igen érzett ez időtájon másképen, akármint gyűlölte is egyébként a barátból lett püspököt. A török azonban mindkét magyarhoni hatalom terüle­tét meg-meg nyirbálta, úgyhogy a megyék és városok, sőt még a kormányzók is, olykor magok sem tud­ták volna megmondani, hogy az egymáshoz tartozó hatalmasságok melyike alá tartoznak voltaképpen. Jobbára tehát a hadi szerencsére néztek, s hol egyiknek, hol másiknak területéhez csatlakoztak. A kétszinűség megtestesülése pedig maga a barát volt, ki egyidőben Izabella helytartója s Ferdinánd kincstartója volt, valósággal pedig úgy kormányzott, mintha Tiszántúl a maga személyére nézve akarna független hatalomra szert tenni. Ugyanő ez időben az Erdélyhez kapcsolt Makó, Csanád, Szeged,(1542.) Becskerek vidékét Ferdinánd királyságához számítja, de ezeken alól már minden a töröké volt.62 Másik évben a tiszántúli megyék, melyek egy hóval ezelőtt hódoltak meg ujolag Ferdinándnak, mikor a a török hadak közeledtéről értesülnek, Gyulán egy igével sem emlékeznek többé a királyról, ha­nem a baráttal együtt csak Izabelláról és fiáról gondoskodnak, amire a barát annyival inkább kö­telezve volt, mert ő nemsokára Erdély és a tiszai részek helytartójává és főbirájává választatott meg.63 Ugyanekkor Szeged lelkében a János (1543. febr.) király utódaihoz húzott, de Ferdinándnál is segélyt kért,64 tényleg pedig az ott székelő török bég pa­rancsainak hódolt. Ezen hazug és megbízhatatlan magatartásból következett aztán, hogy a hűtlen földesurak jószágait a főhatalom birtokosai egyre-másra elkobozták s a magok híveinek adományozgatták, s hogy akadtak elég nagy számmal, kik a zavarokban mindenképen halásztak a nemesi ura­dalmakra. A példát erre magok a kormányzó urak adták meg. A barát maga, ki a kormányhatalmat tényleg gyakorolta, nagy birtokokat ragadt magá­hoz,65 s vidékünkön különösen a Jaksics uradal­makra vetette kezeit, melyek részben hűtlenség, majd magszakadás miatt a kincstárra szállottak. A fent említett gyulai országgyűlés azok kö­zött, kik egyesek jószágait és az országos jövedel­meket magokhoz ragadták, a csanádi püspököt s a helytartó és kincstárnok barátot is megnevezi. De benne voltak a névsorban Pétrovics temes­vári kormányzó, valamint a mi földesúrunk, Losonczy Antal is. Amaz, amint az utolsó férfi Jaksics lehunyta a szemét, rátette kezét a gazdátlan uradalmakra s azok jövedelmét a most igen nagy fontosságra emelkedett véghelynek, Temesvárnak, fenntartására forditotta.66 Csomorkány, Sámson és Tótkutas tehát ettől fogva e vár tarto­zékai lettek s kétséges, hogy özv. Jaksics Márkné és leányai, kik a török közeledésére Nagylakról elmenekültek, vájjon megkaphatták-e ezek után a nekik járó leánynegyedet is? Egyébiránt a magán­birtokokból e vidéki uraknak ez időtájon (1548.) általában kevés hasznuk lehetett, nemcsak azért, mert a jobbágyság egy része a földesurak válto­zásai következtében jóformán azt sem tudta már, ki legyen jogos gazdája? hanem főleg azért, mert a török, kit Ferdinánd hadi készülődései s még inkább a barátnak a némettel való szövetkezése s a szegediek botor támadása felbőszitett, teljes igye­kezettel rajta volt, hogy az alföldet, mint a maga hódított tartományát közigazgatásilag rendezze s hadászatilag is megerősítse. A rém birtokos nemesség természetesen a rendezkedés állandóságát nem hitte s szerzeményeit jövőre is magáéinak te­kintette. Emeggyőződés vezette egyebek között a Mágocsy testvéreket is, kik, névszerint András. Gáspár és Tamás ez időben osztoztak(1543. máj.) meg mágocsi és fábiánsebestyéni birtokai­kon, s az osztálvos egységben67 mindenféle nehézségre gondoltak, csak a törökre nem. Formailag és tényleg csakugyan nem kebelezték még be határunkat akkor a szultán birodalmába, sőt e vidék az egész hazával együtt éppen ekkor várta Ferdinánd és Károiv császár seregeitől a felszabadulást. De közel hozzánk köröskörül már a hatal­mas padisah seregei állottak. Délkeletre Szeged megerősített várfalai közt Mehemed dizdár ült,68 kinek hatalma Duna és Tisza közt Bácsig és Titelig terjedt. Észak felé, a pestmegyei Soltnál és Szentesnél a budai és szolnoki szandzsák, délkeletre a temesvári pasalik környezett, olyanformán, hogy Apor és Tömörkény (a tiszai révvel) Szegedhez, Bökény, Tápé, Sövényháza, Algyő, Felgyő Kecske­méthez, Csongrád pedig Szolnokhoz osztatott be.69 Csupán észak-keletre volt még meg összekötteté­sünk70 haza testével melyet Gyula vára tartott fenn elég gyöngén és gyarlón, mert a vár urainak még mindig nagyobb gondjuk volt a jószágok ragadozására és a Jobbágyok zsarolására, mint a ke­zeikben levő végvár megerősítésére. A földesurak egyrésze s a kisbirtokos nemesség ugyan a gyulai és debreczeni71 országgyűléseken erősen tiltakozott(1545.) a rabló garázdaság ellen s fenyegetődzött, hogy a kártevőket közös erővel fogja meglakoltatni és sereggel fogja megtámadni : de ennek foga­natosításához nem volt többé lehetőség a haldokk) vármegyék uraiban, a mindenfelől fenyegetett bir­tokosságban pedig mégkevésbé volt meg az erő és egyetértés.

8. sz. A Pestyéni család czímere.2

Vásárhelyet sem volt, ki megoltalmazhatta volna az erőszakosko­dások ellen, mert föl­desura Pestyéni Gergely országbíró időközben elhalt, özve­gye PakosAnna pe­dig ez időtájon már a Turóczban lakó Révay Ferencz felesége volt, s mint ilyen, férjével együtt híve Ferdinánd­nak. A király tehát ezek kértére az elhalt Pestyéninek (1544. jan.) mindenjavait, melyeket az egykor Móré után bírt, azok közt városunkat is, új adomány czimén Anna asszonynak és országbíró fiának, Pestyéni Andrásnak ajándékozta.73 Révay ék a királyi adományozást kétségkívül abból a számításból eszközölték ki, hogy a birtok az örökösök kezén maradhasson az esetben is, ha a hely ismét Ferdi­nánd hatalmába jut vissza. Ez azonban hiábavak) gondoskodás volt. A nagy remények, melyekkel ekkor Ferdinánd az országot egyesült hadainak si­kerei felől biztatta, csakhamar ismét füstbe mentek — annyira, hogy a két német hatalmasság nemsokára maga esedezett tartós békéért Szulejmannál, melyet azonban ez csak egy évre engedélyezett: városunk birtokának pedig sem egyik, sem másik magyar föl­desúr nem örvendezhetett, mert azt ez év- ; (1545.) ben beírták Khalil bég budai török kincstári elnök híres defterébe, vagyis abba az adójegyzékbe, me­lyet a budai török helytartósághoz tartozó szandzsá­kokról a hatalmas Szulejman készíttetett s me­lyet ő és utódai száznegyven esztendeig mint meg-ronthatatlan zsinórmértéket tekintettek arra nézve, hogy meddig terjed Magyarországon a félhold ural­ma. Vásárhely ekkor az új hatalmasság területén járásbírósági székhely lett s Mártély, Gorsa, Körtvélves, Szent-Király, Férged, Derek-egyháza, Újváros, Kéktóráros, s még vagy 10 falu a környékből csatoltatott hozzá. A ti­szántúli megyék74— köztük a mi vármegyéink,— Békés, Csanád, Csongrád is, melyek eddig részint a barát, részint Ferdinánd felhívására külön ország­gyűléseket tartottak, tapasztalván, hogy utóbbitól nincs mit várniok, elhatározták, hogy ismét Erdély­hez fognak szorosabban csatlakozni, de egyszersmint a töröknek is adót fizetnek, hogy kíméletre számithassanak. Shogy az egyesülésnek külsőleg is kifejezést adjanak, elküldték követeiket(1544. aug.) a tordai országgyűlésre.75 Ferdinánd tekintélye pedig annyira alászállott, hogy még a birtokában levő megyék is megtagadták részére a hadi adó fizetését.76Mindamellett, minekutána neki a mi vár­megyéink előzetesen többször meghódoltak, s ez országrészek átadását a barát és Izabella évek előtt forma szerint elhatározták,77 s a hazai jog szerint a szent koronához tartoztunk : Ferdinánd is jogot tartott hozzájuk. Így történt azután, hogy határun­kon is mindkét uralkodó rendelkezett s Ferdinánd és Izabella egyaránt gyakorolták az államfő jogait. Így Ferdinánd Pozsonyból vizsgálat(1547. máj. 11.) tartásra utasítja a leleszi konventet a részben, hogy Pariagy László kielégítette-e már Zeleméry Kamarás János özvegyét Katalint a zeleméri részbirtokért csongrádmegyei birtokkal ? Ez utasítás következtében a konvent megtartja a vizsgálatot, s megteszi a maga jelentését, mely szerint Katalinra nézve a kielégítés több e tájon fekvő falubeli birto­kokkal s ezek közt a határunkhoz tartozó Körtvélyes és Solttal csakugyan megtörtént.78 Fél­évvel később ugyanez a király szószerint átírja és megerősíti a Vásárhely felől Révay Ferencz és Pestyéni András javára pár évvel ezelőtt kiadott adománylevelet.79 Bakith Péternek pedig Rárós ts más ehhez tartozó jószágát adományozza.80 Csulai Móré László lánya, Katalin, most Feledy Lesták neje, azonban résen állott, mert még nem felejthette, hogy édesatyját mint fosztották meg alföldi gazdag uradalmaitól, s annak következtében ő is mily károsodást szenvedett. Ugyan­azért a pozsonyi káptalan előtt óvást tétetett az ellen, hogy az ő itteni birtokait s ezek közt Vásár­helyt, Ráróst, Rétkopáncsot a király(1548.) valakinek eladományozza.82 Etiltakozásnak azonban kevés hatálya lehetett, nemcsak azért, mert a Pestyéniék javára szóló királyi levelet már ki­adták, hanem mert a jószágok tényleg Losonczy Antalna kés Istvánnak kezében voltak, amennyire t. i. a török hódítás által teremtett új viszo­nyok megengedték. Katalin asszony ekkor test-vérével Csula Péterrel egyetértve, újabb lépé­seket tett az apai vagyon biztosítása czéljából, mi­nek következtében aztán Ferdinánd országbirája, Nádasdy Ferencz a leleszi konvent útján a két Losonczyt inti, hogy a Vásárhely, Rárós és R.-Kopáncs birtoklásáról szóló okleveleket Katali-néknak adják ki, vagy pedig, ha ezt tenni nem akarják, előtte a törvényben kitűzött időre jelen­jenek meg.83 Ez idézőlevelet a király embereinek(1549.) volt módjuk kézbesíteni, mert ezek ugyanez évben még annak is szerét ejthették, hogy a köz­ségeket megyénk területén adóra összeirogassák.84 Izabella kormánya részéről vidékünkre vonat­kozó adománylevelet nem ismerünk ugyan, de két­ségtelen, hogy a végrehajtó hatalmat itt ő is gyako­rolta, minek bizonysága egyebek közt az, hogy Pitvarosi Korláth Istvánhoz és a csanádmegyei szolgabírákhoz és rovókhoz ez időtájon az (1547.) özvegy királyné rendeletet küldött,85 Szeged alá a barát és Petrovics közmunkára rendelték ki alattvalóikat86 s előbbik a csanádi káptalant (1548.) utasította, hogy a békésmegyei szolgabírákkal(1549.) együtt tartsanak tanúkihallgatást arra nézve, hogy a donáttornyai határból Mágocshoz csatolt földek az apáczákat illetik-e, vagy Mágocsyt?87 De Izabella nevében a barát éppen akkor lépett alkura Ferdinánd biztosaival Nyírbátorban (1549. aug. 1.) arra nézve, hogy a tiszántúli részek és Erdély a királynak átadassanak, miután ez Petrovicsot is rávette, hogy Temesvárt s a többi délvidéki várakat neki átadja — cserébe a munkácsi urada­lomért. A barát most újra kísérletet tett, hogy a Jaksics uradalmakat magának kaparitsa : de a király a fölkérésre ismét elutasítólag válaszolt. Magok a tiszántúli részek, melyek a néhány év óta tartó békesség alatt szépen gyarapodtak, (annyira, hogy maga Csanád megye egykor 78 községet számlált, helységeink közül pedig 15 állott fenn)88,sze­rették volna magokat kivonni a török főhatósága alól s ezért követeik útján kérték Ferdinándot, hogy »terjessze ki gondjait az ország e részeire is, me­lyek a délen történt török foglalások következtében igen megnépesedvén, hatalmas támaszul szol­gálhatnak a török ellen«: mire a király azt a biztató választ adta, hogy fő gondja leend az ország e részeinek nyugalmat és biztonságot szerezni89 Azonban csakhamar kiderült, hogy a politika, (1548. nov.)melynek a barát eleinket és Izabellát meg­nyerte, borzasztó romlást és pusztulást hozott e vidékre s épen azt a nyugalmat és biztonságot dúlta fel, melyet Ferdinánd király nekünk ígért. Szulejmán ugyanis, amint az egyezség hirét vette, s meghallotta, hogy Ferdinánd hadai az ő hódoltságának s János-Zsigmond örökségének elfoglalására megindultak, nagy haragra lobbant, s Mehemed pasát, az anatóli begler béget Görög­országból roppant hadsereggel Erdély és a tiszán­túli részek elfoglalására s a gyermek fejedelem bi­rodalmának helyreállítására rendelte fel; másfelől Izabella ugyanezen czélból Losonczy Antalt, Patócsy Ferenczet és Petr ovi csőt bizza meg sereg gyűjtéssel, mely utóbbi különösen a ráczokat szólította fegyverbe, hogy Csanádot ostro­molják. Ily módon az ország déli részét s különö­sen Csanád-, Temes- és Aradmegyéket a harcz tüze egyszerre elbontotta. Minthogy bennünket dél és kelet felől rácz telepek környeztek, sőt ilyenek határunkban is voltak, igen valószínű, hogy a harcz északi községeink lakosait is fegyverbe állítá, sőt, hogy annak veszedelme Vásárhelyt sem ke­rülték el. Most tűnt ki, hogy mekkora könnyelmű­ség kellett ahhoz, hogy egy önmagában is meg­hasonlott nemzetet, melynek csapataiban a király által ideküldött idegen hadvezérek a lelkesedést le­hűtötték, a mindenütt túlnyomó erővel fellépő s győzelemittas török sereggel szembe állítsák. Ebo­torságnak szembeszökő példáját adták a mieink is Szeged ostromával, melyben határunk földesurai : Dóczy Miklós, Mágocs yGáspár és Varjasy János is csapataikkal részt vettek. Következése a ma­gyar sereg és az ottani lakosság nagyobb részének lemészárlása lőn. Még csak Temesvár (1552. febr.) és Gyula váraiba lehetett bizodalom, (melyeket a király magának ekkor tájon megszerzett s melyek elsejébe parancsnoknak egyik földesúrunkat, Losonczy Istvánt, állította.) mert a többi délvidéki várak, ideértve Nagylakot is, honnét határunk északkeleti részét kormányozták, gyöngeségök tudatában jobbára meghunyászkodva nyitottak kaput a török előtt. A barát "hadserege ugyan Yarkocs Tamás vezérlete alatt a Csanádot ostromló ráczokat nagy vérontással tönkre verte, mely (1550.) szept alkalommal, egyéb e tájon fekvő falvak közt, Férgedet elfoglalja törvényes urától Makó Miklóstól, egyszersmint a Petrovics jószágait és kerületét is feldúlta : de nemsokára Csanád is kaput nyitott a töröknek, s ezzel a mi három vármegyénk(1551. szept.) tényleg hosszú időre teljesen elszakíttatott Erdélytől is, s a győztes pogány hatalmába esett, mely azt hirtelen elözönlötte és feldúlta. A polgár­háborúban szereplő hazai ellenséges csapatok is, melyek keresztül-kasul járták s fosztogatták a vi­déket, nagyon megsanyargatták a lakosságot. Most hát, mikor a török feltartózhatlanul nyomult előre, itt volt az ideje a nemesség és lakosság általános meneküléséne k.90Az iszonyú hírre, hogy »Jön a török« — futott mindenki, aki csak tehette. Megszűnt a vármegyei hatóság, jórészben felbomlott a törvényes rend, mivelhogy megyéink­ben ettől fogva több mint félszázadon át alispán, szolgabíró névleg sem volt található,91 habár arról gondoskodtak, hogy a falvak elöljáróság nélkül még se maradjanak, sőt a felsőbb hatóságnak is, (melyet a pozsonyi kamra gyakorolt,) voltak megbízottai a gyulai kapitányok személyében, noha ezeknek, mint korábban, most is jóformán csak a községek adóztatására volt gondjok. A csanádi kápta­lan, mely néhány évvel ezelőtt még városunkra vetette szemét, s ott a Csáky Demeter, Kende Pétér. Su1yok Feréncz és Móré Péter bir­tokait akarta elfoglalni,92 — maga is feloszlott s hosszú, igen hosszú időre megsemmisült, birtokai úgyszintén a püspökség javai is idegen foglalóknak, nagyobbrészben pedig a helyben maradt jobbágy lakosságnak, maradtak szabad zsákmányul.

A földesurak s a távolra menekült nemesi csa­ládok azonban a szorongattatás ezen idejében is gondoltak itteni birtokaikra, s mikor azokhoz közel nem férkőzhettek, tartózkodási helyeiken végez­tették el a hatóságok által azok jogügyleteit. így a már fentebb említett Móré Katalin egyéb jó­szágai közt a vásárhelyi, rárósi és rétkopánc s irészbirtokokba beiktattatja magát(1551.) .93 A Pestyénieknek, nevezetesen Pestyéni Fárkas szent-györgyvári tiszttartónak és Pestyéni Andrásnak ez hírül esvén, a beiktatás­nak ellenmondottak.94 A harmadik s legtekintélye­sebb jogkövetelők a Losonczyak sem hagyták azonban ősi örökségüket — bár Losonczy István most Temesvár védelmével volt a legnagyobb mértékben elfoglalva. Hiába könyörgött Ferdinánd­nak és fővezérének, hogy neki a tengernyi török sereg ellenében nagyobb segítséget küldjenek ; hiába merítette ki a vitézség és bajnoki elszántság min­den erejét: végre is kénytelen volt (1552. júl. 27.) feltárni várkapuit Amhát pasa előtt, s elveszni a vérszomjas és szörnyű ellenség fegyverei alatt. Az utolsó napokban arra kérte Ferdinándot, hogy leányát fiusithassa s a maga és testvére javait ezekre hagvhassa. A Passauban időző király épen a temes­vári katasztrófa napjaiban tett ele­get a kérelemnek, úgyhogy arról Losonczy már nem is értesülhe­tett. Eszerint a nyolcz várme­gyében fekvő roppant kiterjedésű birtokok, melyek között a vásár-helyi kastély, a rétkopáncsi és rárósi puszták is megemlíttetnek, azon esetre, hogyha Lo­sonczy Temesvár ostromában »az isteni végzet rendelkezéséből« fiú örökös nélkül halna el, hogy »a leánymagzatok idegenbe ne legyenek kénytelenek meghúzódnia, örök tulajdoni joggal a leányokra szállanak.96 A levél 9 vár, 3 kastély, 11 város, 152 falu, 74 puszta és 7 részbirtok adományozásáról szólott ugyan, de ezek nagyrészéhez s köztük Vá­sárhelyhez is a török miatt most közelíteni nem lehetett. A beiktatást tehát az ezzel megbízott esz­tergomi káptalan csak távolból teljesítette, t. i. űgy, hogy a kiküldött kanonok urak a határunkbeli(1558. febr.) szomszédokat s illetve azok embereit a kö­zelebb eső királyi várba, Pankotára, idézték ma­gok elébe.

Az év vége felé azonban javultak a viszonyok, mert mikor november utolsó hetében Ferdinánd király adóösszeirói e vidéket feljárták, már akkor határunkat is meg lehetett közelíteni és rögtön rá meg is adóztatni a király részére. A lajstrom, me­lyet ez alkalommal készítettek, ma is megvan, s Belőle az tűnik ki, hogy Földváron, M.fecs-késen, Vásárhelyen, Tótkutason, Ujvároson M.-szőllősön, Mártélyon több-kevesebb lakott portát vehettek fel adóalapnak. Körtvélyesen, Tompán s a vármegye legtöbb községében nem vettek fel semmit, mert a községek részint el voltak pusztulva, részint tehetetlen nyo­morban tengődtek. Borsod megyéből, melyhez a 3 utolsó hely számíttatott, mindössze is csak 4 községből szedhettek össze 36 Irinyi adót, mert bennök nem volt több 36 portánál" ebből is 20 magára Szentesre esett. Az egész, rengeteg kiter­jedésű Csanád megyében pedig nem volt több fizető falu, mint amennyit határunkból fentebb elő­soroltunk. Eszerint, úgyszólván, csak a behódolt helységek maradtak meg, a többiek elpusztultak.97

Azonban megmaradt községeink is ki voltak élve és fosztva. Ezt nemcsak az adólajstromok írják világosan, hanem onnan is következtethetjük, hogy az időtájról Vásárhelyről és falvairól semmi tizedet sem szedtek be Gyulavár számára. Temesvár és Lippa elestével ugyanis az alföld egyet­len védbástvája Gy ula lett, melynek terjedelmes vizektől környezett vára elsőrendű erősség lehetett volna, hogyha falait kellően megerősítették s az őrséget hadiszerekkel és költséggel jobban ellátták volna. De minden szűken volt Ferdinándnál. Kész­pénz helyett mintegy tíz közelebb eső vármegyét csatoltak a várhoz, s ennek őrségét arra utasították, hogy e roppant területen szedje be az országos adót, s a földesúri és püspöki tizedet, melyek a jogos birtokosoktól most olcsó áron, kerek összegekben, váltattak meg a vár számára. Amint tehát a török valamely helyet üresen hagyott : ott a vár tisztei jelentek meg lovas csapat kíséretében és a községi elöljárók közreműködésével a helységeket hama­rosan megadóztatták. így küldte Hennyei István kapitány s a vár gazdája98 a mi vidékünkre (1553.) is katonáit, s összeszedette az adót, a földesurakat és a püspököket illető dézmát a gazdasági termé­nyekből és állatokból, úgyszintén a bormérési jö­vedelmekből is s elszállította Gyulára, mely alka­lommal azonban a tisztek »ajándék« czimen a magok számára is különféle élelmi, ruházati és ház­tartási czikkeket követeltek. Hogy ez az adóztatás, oly községeknél, mint a mieink, melyek a török­nek is rendesen fizettek, nem volt egészen méltá­nyos, (bár az országos adók felét az ilyen helyek javára el kellett engedni) s nem ment végbe erő­szakos zsarolás nélkül, mindenki elgondolhatja. Mindazáltal ez így folyt 12—14 éven keresztül, míg csak a vár fennállott. Csanád-, Békés- és Csongrád megyék községeit hol egyik, hol másik vártiszt szállotta és sarczolta meg, s amit a török még meg­hagyott, azt majd szépszerével, majd erőszakosan elvették a végvár fenntartására, amint erről a vár egykorú számadásai évről-évre bizonyságot tesz­nek. 99 A fentebbi évben ugyan Hennyei városunkból és vidékünkről semmit sem vezetett számadásba, de a következő évekből pénzt, búzát, árpát, bort, szarvasmarhát, juhot, baromfiakat szedtek össze községenként, ahová csak a töröktől eljuthattak, vagy ahol a faluk még teljesen el nem pusztultak. A földesurak, kik távol vidékre menekültek el, ily módon a magok jövedelmeitől elestek, még pedig királyi rendelet következtében, mely vármegyéinket a gyulai vár tartozékának nyilvánította.(1554. júl.) A tiszántúli birtokos nemesség ekkor elkese­redvén ínségre kárhoztatott állapota felett s mind­inkább meggyőződvén, hogy Ferdinánd képtelen országát a török ellen biztonságba helyezni, nyílt háborút indított a király ellen, Izabella na kés János-Zsigmondnak hódolt meg s Petrovicsesal és a törökkel szövetkezve Nagy­vára dot és Gyulát igyekezett elfoglalni. Epártütés következése lett, hogy sokan megfosz­tattak javaiktól. Ide járult az országszerte dúló nagy pestis, mely szintén sok birtokot tett gazdát­lanná. Végezetre a tengernyi egyházi javak is ren­delkezés alatt állottak, melyek nagy részét a király uralkodása kezdete olta honvédelmi czélokra fordították. Így aztán Ferdinánd sűrűn osztogathatta az adományleveleket, melyekkel első helyen is Gyulavár védőit jutalmazta, kik ily módon ha­tárunkban is nagy uradalmakat kaptak. így ajándékozta a csanádi káptalan javait Pereskutast (1555. júl. 25.) , Újvárost és a mágocsi rész­birtokot Hennyei utódának, Mágocsy Gáspárnak, a gyulai vár kormányzójának, hogy

azokat mindaddig bírhassa, míg a káptalan régi virágzó állapotát vissza nem nyeri.101 Egy másik gyulai vártiszt, Olcsárovics Demeter, a ráczok kapitánya, ugyancsak a káptalan javait nyerte a szomszédos Csókáson, M.kopáncson és Dalegyházon,102 de már előbb elfoglalta az azokkal határos C s omorká ny tés Tótkutast(1556.) is, bár utóbbi falura nézve Artándyné panaszt emelt Ferdinánd előtt, kérve, hogy Mágocsy útján tiltsa le Olcsárovicsot a foglalásról.103 Csomorkány ra nézve szintén másképen ren­delkezik a király, amennnyiben ezt Szula Bol­dizsárnak és Gál Andrásnak (1555. decz.) adományozta, akik mellé társul 3 év múlva még Vizkeleti Jakabot rendelte.104 Földvári Új városy János is a hűtlen urak közé tartoz­ván, az ő birtokát, Földvárt és M-fecskés egyrészét Kozárdy Ferencznek és Berini Mihálynak ajándékozza Ferdinánd.105 Ugyancsak M-fecskésen a mag nélkül elhalt Albani György ré­szét s ennek egyéb Csanád- és Zaránd medvéi birtokait Csaby Akhácz és Bakay Miklós komá­romi vajdáknak adja a király.106 Egyébként(1565. máj.) pedig határunk északkeleti része épen csak ez adományozások megindulása előtt osztatott fel a Jaksics örökösök közt, miután Márk öz­vegye, Polyxena asszony hihetően a pestisben elhalálozott. Eszerint Szkolasztika, Zeleméry László né, kapott Csanád megyében 5 falut és egy várost, Temesmegyében 3 1/2 falut; Erzsébet, özvegy Ioczy Miklósné Csanád megyében 6 falut, köztük Sámsont és Tótkutast, Temes­megyében 3 1/2 falut; Csomorkány város és Nagylak külön-külön felosztattak köztök. A Lúgos melletti 8 falu nem került felosztásra.107

Mig ily módon határunk és a környék számos részei új urakat nyertek, másfelől az országgyűlés azzal kivánt enyhíteni a katonai uralmon és ostrom­állapot szigorán s a tiszántúli részek elhagyatottságán, hogy azok kapitányságát a váradi püspökre, a hadi 'tehetségekkel is ékeskedő Zaberdin Mátyásra bízta,108 kinek azonban hatósága (1555. júl.) gyakorlására nem volt megfelelő ereje. A kormány, melyet a király a pozsonyi kamarára bízott, még tehetetlenebb volt irányunkban, mert a nagy távolság és a felkelők által segítségül hívott török jelenléte miatt most megközelíthetetlenek vol­tunk reája nézve.109 Bármily erősen harczoltak azért a gyulai várőrség vitézei az összeesküdt nemesek csapatai és a vár ellen támadt törökök ellen, s bármennyire sikerült is Mágocsynak, a nemzeti királyság" párthíveit a borosjenei és csabai várak­ban megtörnie :110 ezek megkezdett utjokon többé nem állottak meg. Mikor ugyanis az erdélyi ren­dek Izabellát és János-Zsigmondot Vissza­hozták örökségökbe: hozzájok csatlakoztak a ti­szántúli vármegyék urai is, melyek ily módon ki­váltak a »római király« birodalmából, »kinek(1556.) hatalmába úgyis csak váratlanul és erőszakosan estek«, s Varkocs Tamás kezébe111 tették le az esküt, ki seregével ismét Izabella pártján harczolt s ez időben neveztetett ki váradi kapitánynak. Voltaképen azonban e vidék a török hatal­mában volt, annyira, hogy itt hosszabb ideig a gyulai vár katonái sem mertek tartózkodni az adó és dézma beszedése czéljából. Másfelől pedig az Erdélyhez való csatlakozás sem foganatosíttatha­tott, mert vármegyei hatóság nem lévén, ennek követei nem jelenhettek meg az erdélyi ország­gyűléseken, s ezekről a mi megyénk képviselete rendszerint hiányzott.


Lábjegyzetek

  1. Podhraczky, Két magy. krónika 61—62.
  2. Emegyék : Csanád, Csongrád, Békés, Zaránd, Temes, K.-Szolnok, Bihar, Arad.
  3. Fraknói, Magy. orsz. gy. eml. II, 280,
  4. A trakostyáni vár ered. olajfestménye után a Szi­lágyi-féle Magy. nemzet tört.
  5. Lászlófalvi Vélics, M. orsz. török kincstári defterek I. 7.
  6. Fraknói, i. m. II. 284, 166. és Budai F. M. orsz. polg. hist. lexik. II. 333—5.
  7. Károlyi A., Fráter György levelezése 63.
  8. Szilágyi, Erd. orsz. gy. eml. I. 123, 188.
  9. Reizner, Szeged tört. I. 99.
  10. Szederkényi, Hevesm. tört. II. 66.
  11. Múzeumi ktr. Fol. lat. 2201. b. 1. (Borovszky ur szívességéből.)
  12. L. e. Borovszky gyűjteményében.
  13. Vélics, i. m. I. 31.
  14. Lászl.'Vélics. i. m. XXXIII. (Előszó)
  15. V. ö. (54—69, 121, 432. ].
  16. Fraknói, i. m. II. 600.
  17. Siebmacher, Wappenbuch des Ung. Adels után.
  18. Liber regius, magv. orsz. rész, lib. I. fol. 315. (Orsz. ltr.)
  19. Khalil defteréit lásd Szalaynál, Adalékok a magy. nemz. történetéhez, Pest, 1861. 204.
  20. Szilágyi S. Erd. orsz. tört, I. 289.
  21. Fraknói, i. m. a n.-szombati orsz. gy. végzései.
  22. Szilágyi i. m. II. 466.
  23. Az oklevelek a leleszi konvent ltban, no. 39. fasc.
  24. 1547.
  25. Liber regius i. h.
  26. Az ad. levél Kaprinaynál 4° XXVII. 1.51. 1. Egyei. ktr.
  27. Az óvástétel a pozsonyi kápt. ltban. Elench. Prot. VII. folio 134.
  28. Az idézőlevél a leleszi konv. lvtban. No. 16. fasc. 6. 1549.
  29. Csanád megye adóösszeirása az orsz. lt. példánya után Csanádm. lt.-ban, közölte RáczK. Zaránd m. tört. 112.
  30. Borovszky, i. m. I. 337,
  31. Szilágyi, Erd. orsz. gy. eml. I. 239.
  32. A vizsgálati jkv az orsz. ltban, Monial. Poson. Miscell. fasc. 44. nro 40. és fasc. 58. nro 58. (Borovszky ur szívességéből.)
  33. Ezek voltak: Vásárhely, Batida, Gorsa, R.-Ko-páncs, Földvár, Férged, Szentkirály, Csomorkány, Új­város, Mágocs, Pereskutas, Monyorósíecskés, Mezőszőllős, Tompa, Tótkutas, Sámson. (Adóösszeirás 1549-ből Csanádm. ltban.)
  34. Magv. tört. eml. I, oszt. II. köt. 169, 179.
  35. Tüzetesebben : Ortelius, Kriegsempőrungen, Nürnberg 1613. I. 88—91, 1614. I. 82, 83. —' Pető Gergely, (M. Ko­vács) Magv. Krónika 1551 alatt. Magv. tört. eml. I. oszt. II. köt. 275. 328. 33ü. — Károlyi, Fráter ily. lev. 328. — Yerancsics munkái II. 95, VII. 148. — Tinódi S. Krdélyi históriák, II. rész 22—23, 37—47, 468—472. és Szegedi ve­szedelem 970—1140 sorok. — Thurynál, Török történet­írók II. 258—260. — Szentkláray, Becskereki vár. — Losche Leonh. Totius regni Hungáriáé descriptio 1615-ből. — Sieg-ler, Chronologia, Bélnél, Apparátus 72. — Zeiler, Breschrei-bung des Kőnigr. Ungarn, 1660. 260—2. — Borovszkv, Csan. m. t. I. 182, 183, II. ,82. — Beizner, Szeged tört. I. 121—3. — Karácsonyi, Békés vm. tört. I. 122. — Emene­külés alkalmával rejthette el valaki határunkban a Faragó István-féle éremleletet, melyet 1882-ben a belügyminiszterium útján a Nemz. Muz. régiségtára vásárolt meg. Az érmek közt II. Ulászló és I. Ferdinánd aranyai is vannak. A legkésőbbi 1552-ik évi veretű.
  36. Adóösszeirások az Országos levéltárban. Conscript. dicarum, lib, XI. tom XIII.
  37. Sváb Frigyes ur szives közlése a gr. Csáky család kassai ltából.
  38. Esztergomi főkápt. lt. caps. 3. fasc, 6. no, 3,
  39. Gr. Károlyi nemz. bpsti It. 36 fiók, 128. sz.
  40. Siebmacher Wappenbnchjából.
  41. Az adományozás először pátens alakban történt jul, 20-án. Ezt 1. Bécsi Liber regius III. 103. és az Orsz. Itrilib. reg. II. 75. A privilégiumos levél júl. 25. kelt, mely az esztergomi káptalan beiktató levelében olvasható. Esztergomi főkáptalan levéltárában, caps. 15. fasc. 3. no. 4. Ugyanezen oklevél megvan egy 1574-iki hiteles másolat­ban Orsz. lt. NRA. A. fasc. 397. nro 31.
  42. Az adóösszeirások az Orsz, ltban Conscript. dicarum lib. XI, tom, XIII
  43. Frovisor arcis.
  44. Eszámadások az Orsz. ltban, Kincstári osztály. Ugyanerről értekezik Csánky Dezső a Békésvm. évkönyv­ben VIII. 71. s köv. 11.
  45. Karácsonyi, Békésvm. történetéből.
  46. Bécsi lib. reg. III. 269. (Az adomány 1558-ban megerősíttetett. U. o. III. 513.)
  47. Orsz. lt. lib. reg. II. 224.
  48. Orsz. adóösszeirás 1553-ból és Borovszky i. m. II. 603.
  49. Bécsi lib. reg. III. 267. 558.
  50. Orsz. lt. lib. reg. II. 334.
  51. U. o. lib. reg. II. 585.
  52. U. o. Neorog. acta fasc. 759. no 43 (kelet nélkül).
  53. Fraknói, M. orsz. gy. eml. III. 469—479.
  54. Mikor tehát Ferdinánd részére Csanád megyéről 1556-ról adóösszeirást készítenek (Palugyaynál, M. orsz. leguj. leírása IV. 24.) azt nyilván csak a korábbi jegyzé­kekből és nem a helyszínén írták.
  55. Karáesonvi, i. m. I. 140. Haan, Békésvm. hajdana I. 27.
  56. Szilágyi S., Erdélyi orsz.-gyül. eml. II. 4.

 

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet