Előző fejezet Következő fejezet

I. ÁLTALÁN0S KÜLTÖRTÉNET

7.

A magyarhoni kormány befolyása vidékünkön mindinkább erősbül. Bercsényi adománylevelet szerez Vásárhelyre, Peresknlasra és Monyorósfecskésre. A régibb tulajdonosok elhallgatnak. A vidék közjogi viszonyai Rákóczy György és vetélytársa, a porta és a magyar királlyal szemben ismét összezavarodnak. A város újra elpusztul, de csakhamar helyreáll. - A végkeli tisztek elfoglalják és védik a vá­rosi. Ilosvayné Körívélyes, Szőllős, Mágocs, Kétlebecz, Leng használata ellen óvást emel. A város Szentkirályt az Őfy nővérektől megszerzi, Kegleuich M.iól pedig Mágocsót, Pereskutast, Újvárost és Körtvélyest bérli. Bercsényiné sé­relmével. A vásárhelyiek és makaiak gyűlölködése a szomszéd rácz telepesek ellen. Ali bég e miatt panaszt tesz. Turóczy, Jakucs és Csanádi) Csomorkányt és Fecskést kap­ják. Széli Mihály Butidat, Csárpát, Derekegyházát, Gorsát, Fecskést, Márlélyt, Szőllőst veszi birtokába. Kerekes János Batida és Gorsára, K. Kis Péter és András Fecskés s Oros­házára, D. Erdélyi G. Férgedre, a Keresszegi Kisek szintén Férgedre erdélyi, Kovács, Zólyomi, Török Bálint Fecskésre, Leiére, Csárpára, Tólknias és Pereskutasra magyarhoni ado­mányt kapnak. A török tiltakozása. Szentesi harcz s a vidék elpusztulása. A korona befolyása növekszik. Csongrád megye Heveshez csatoltatik. — Vásárhely Csongrád­megye kötelékébe lép, de Borsod is magáénak követeli. Visszakapcsoltatás Borsodhoz s adózás a magyar királynak. 1635—1649.

31. sz. Pest­megye czímere.246

A török hatalom érezhető meggyöngülésének s I. Rákóezy György fejedelem iránti ellenséges indulatának következése volt egyebek közt az, hogy a magyar kormány befolyása a rég elveszített tiszántúli részeken lassankint erősbült. Csongrád és Csanád megyék ugyanis tényleg és a békekö­tések értelmében még a szultán birodalmához szá­míttattak : de Eszterházy Miklós (1635.decz 17.) nádor, ki, mint láttuk, itteni birtokos volt, s felesége révén maga is különösen erős szálakkal volt fűzve e megyéhez, már rendeletet adott ki, hogy Csongrád vármegye Szegeddel együtt, melynek vá­rában a török bent ült, Pest megyéhez csatol-tassék, melyhez ez időben Nógrád­megye is tartozott.244 Tudjuk, hogy vá­rosunk és határunk nagy része ez idő­ben még nem Csongrád, hanem Csa­nád megyéhez tartozott: de azért a nádor amaz intézkedése ránk nézve is új korszakot jelentett, mely mutatta, hogy e vidéken a magyar kormány hatalma erősbödik. Néhány hónapra azután Béresénvi Imre, kit hasznos szolgála-taiért a király jutalmazni, s a jövőre is lekötelezni akart, határunkra nézve adománylevelet eszközölt ki, mely szerint Ferdinánd király az egész Vásár­helyt, Pereskutast és Mogyorósfecskést (1636. ápr. 7.) Bercsényi Imrénének Lugasy Bor­bálának ajándékozza, kit ama javak apai örökség­képen különben is illetnek. A vásárhelyiek és a pusztaiak jól tudhatták, hogy kik legyenek az ő törvényes magyar földesuraik s azért, mint fentebb irtuk, régóta tiltakoztak a Bercsényi földesurasága ellen. Később tüzetesen látni fogjuk, hogy ez ado­mánylevél telve van hibákkal és valótlan állítások­kal : mindazáltal, mivel a felség nevében elkövetett tévedések kiigazítása, s az ellenbirlokosok közti bíráskodás nem az ő dolguk volt, másfelől, mivel a többi törvényes tulajdonosok úgy sem jelentkez­tek, a nagy befolyású Bercsényi pártfogásától pe­dig magokra nézve még jót is várhattak : ez újabb királyi rendelkezésnek útjába akadályokat nem gör­dítettek, bár arra sincs adat, hogy a taksa fizetés­ben ettől fogva nagyobb készséget fejtettek volna ki. Csak 1639-ről tudjuk megint, hogy egy félévi taksát megfizetett a város, de ezt Bercsényiné annyira keveslette, hogy a város útban levő elöl­járóit el akarta fogatni.247 Az érdekelt régi földes­urak örökösei nem lehettek elég éberek jogaikra, mert az akkori viszonyok közt nem tudhatták, hogy a kir. kanczelláriában egyik-másik birtokot kinek adományozzák el, s itt vagy amott kit igtatnak be abba ? így hát valószínű, hogy az új ado-mányos beigtatása minden ellenmondás nélkül esett meg, s a sok érdekelt közül nem állott módjában egynek sem, a maga jogai védelmére szót emelni. A Zay, Liszthy és Viczmándy családoknak, melyek Vásárhely által különösen érdekelve voltak, sem volt tudomásuk az esetről, mert az 1637/8-diki országgyűlésen, mikor a szintén Csongrádmegvébe eső martonosi uradalmuk eladományozása és a kor­mány részéről való elfoglalása ellen panaszt emel­tek, melyek Arad és Bács megyékbe is benyúltak, a vásárhelyi sérelemről említést nem tettek.248 Áz álla­potok egyébként az egész Alföldön zavarosak és fel­fordultak voltak, most különösen amiatt, hogy a porta által fejedelemnek kinevezett Bethlen István sere­gével Gyula vidékére vonult, kinek segítségére a török is csapatokat rendelt. Rákóczy nem várta be, hogy vetélytársa Váradra vagy Erdélybe törjön, hanem Szalontánál összemérte fegyverét(1636. okt.) vele, azután pedig Lippa felé húzódott le.249 Csakhamar ezután a porta és Ferdinánd is kiegyez­tek vele, úgyhogy a király nemsokára eltiltotta a tiszántúli megyéket attól, hogy akár Bethlennek, akár a töröknek valami részben támogatására le­gyenek.251 Városunk e hadjárat alatt csaknem egé­szen elpusztult, vagyis lakosai által üresen hagya­tott,252 hihetően a miatt, hogy a királyi intésnek s a pozsouyi kamara tisztjeinek, kik e vidéken mind­inkább kiterjesztették hatalmokat, engedve a török iránti tartozások teljesítését megtagadta, de csakhamar ismét megnépesült s nagy mérvű fejlődés­nek indult, mert az uralkodó Rákóczyval és a tö­rökkel békességre lépvén, az anyaországhoz visszacsatolt várost a végbeli vitézekkel (Buják, Szendrő, Ónod, Nógrád, stb.) őriztethette, kik most annak vidékén ugyanazt a szerepet vették át, melyben évtizedeken át az erdélyi fejedelmek embereit, a borosjenei ás lippai tiszteket láttuk forogni, vagyis a védelem mellett egyszersmind tulajdonjogokat" is szereztek az itteni és a környékbeli jószágokra, s élték és koronkint fosztogatták azokat. A dolgok ilyetén fordulata azonban méltó aggodalomba ej­tette a korábbi tulajdonosokat, s így történt, hogy ezek egyike Mocsáry Erzsébet asszony, Ups-vay István özvegye, kinek az ország különböző részeiben, Csongrád és Csanád megyékben is, szá­mos birtokai voltak, a leleszi konventben (1636. juq. 2.) személyesen óvást tett ezeknek, (köztök Szer, Körtvélyes, Szőllős, Mágocs, Kéllebecz, Leng, Szentes stb.) királyi vagy nádori eladományozása s bárki által való elfoglalása és élése ellen.253 Másfelől Szendrei Bornemisza János felsőmagyarországi katonai parancsnok Köpy Gergelynek több csongrádmegyei részbirtokát, melyek egynémelyike Körtvélyes, Tőke, Máma határain feküdt, zálogjogon kapja királyi jóváhagyással(1639. jan. 5.) .254 A dolgok új rendét s a kedvező alkal­madat a gyorsan erőhöz kapott vásárhelyiek is igyekeztek fölhasználni. Az ősi Szentiványl család utolsó női sarjainak, Ury MagdqInának, Sz a bó Mihálynénakés testvérének, Ory Krisztiná­nak, Csüry Sándoniénak, sürgős szükségük lévén kétszáz tallérra, hogy azon birtokot vásárolhassanak, ez összeget a város biráitól kölcsön föl­vették, majd végleg is megtartották, s annak fejé­ben a városhoz legközelebb fekvő elpusztult falu­jukat, Szentkirályt, s annak egész határát örök tulajdonul a város közönségének átengedték és el­adták.255 Ez időben Keglevich Miklós volt az ónodi vár főkapitánya, 'kinek neje. Móricz lány, a magvaszakadt Mágocsy családból származott. Keglevichnek már előbb sikerülvén e tájon nagyobb kiterjedésű birtokokat szerezni, a város ezek egy-részét, t. i. Mágocsot, Pereskutast, Újvá­rost és Körtvélyes csanádmegyei falvakat 110 tallérért és bizonyos számú karmazsin csizmáért tőle bérbe vetfe ki,256 mely szerződés, amennyiben (1640.) Peres kutasra is kiterjedt, azt tanúsítja, hogy a város inkább akart azért Keglevichnek fizetni, hogysem a már ekkor özvegységre jutott Bercsényiné jogát elismerje,— mely viselkedé­sen ez, mint láttuk, haragra gyuladt. A vásárhelyiek most, kik ilv módon a magvar végbeli vitézek oltalmára számíthattak, másfelől színről-színre látták a török hatalom megfogyatkozását, mely csak kevés számú őrséget tarthatott váraiban, s ezeket e miatt elhagyni nem bátorkodott: félre tettek minden további tartózkodást, s habár Csanád­megyéhez még a félhold tartotta jogát, meg­tagadtak minden függést pogány uraiknak, egyszer­smind pedig ellenséges lábra helyezkedtek" azok ellen, kik a töröknek hódoltak, s ennek rendelke­zéséből az üresen hagyott pusztai területeket meg­szállották. Erről tett bizonyságot a csanádi vár telepeseinek szomorú esete. A csanádi várparancs­nok, Ali alaj bég t. i. a pozsonyi kamarával úgy egyezett meg, hogy a bég a Vásárhely és Nagylak közti pusztaságra jobbágyokat telepit, kikre a magyar kormánynak is gondja leend. A bég, minthogy magyarok elegendő számban nem ke­rültek, jobbára ráczokat küldött Csókásra, Ki­rályhegyesre, Figedre, Palotára, Mezőhegyesre, Denengre, s kérte a kamarát, hogy adjon ezeknek igazi magyar földesurakat, kik megoltalmazhassák a kóbor katonáktól és rablóktól. Ekérelemnek azonban a kamara nem felelt meg. Pedig arra annál nagyobb szükség lett volna, mert a vásárhelyiek és makaiak, kik a pusztákat eddig szabadon legel­tették, agyarkodtak a jövevényekre, hihetően azért, mivel az ekkép' szomszédságba jutott ráczokkal, ezek garázda és fékezhetetlen természetök miatt, gyűlölködésbe estek. Azzal fenyegették nev. őket, hogy »megnyuzzák, vagy megsütögetik«, ha ide mer­nek telepedni. Ezt ugyan.nem váltották be, hanem más fegyveres rablók Öcsödről egy János nevű embernek a feleségét Mezőhegyesen csakugyan megsütögették, akik Szoboszlóról s egyébbünnét való kóbor tolvajokkal szövetkezve nagy sarczokat is csikartak ki a szegény ráczokon, úgyhogy azoknak előszerzése végett minden marháikat el kellett adniok. Hasonló erőszakot követtek el az új telepe­seken a buja ki őrség tagjai, tizenhármán, vala­mint Járomy András, ki azzal fenyegette őket, hogyha más urat keresnek, minden marhájukat elhajtatja. Az emberséges Ali szive megesett tele­pesei nyomorúságán, s keresetlen vonásokkal raj­zolja ezt a nádorhoz és a pozsonyi kamará­hoz irt leveleiben, oltalomért könyörögve (1641—2.) ártatlan jobbágyai részére, kiket maga nem tudott megoltalmazni.257 Valóságos szerencse volt tehát ez időben, hogy a gazdátlan birtokok olyan földesúrra te­hettek szert, akinek katonai ereje volt a rabló csapatok távoltartására, Sebben a szerencsében csakhamar részesültek határunk egyes részei, melyeket érde­mes vitézek, jobbára ismét hajdúk és a végházak tisztei, szerezgettek meg magoknak. így nemzetes Túróczy István, Csanády János és Jakus János, Polgár városában illeté­kes hajdú A'itézek, hadi érdemei­kért kírálvi adománvba nyerték a Csongrád megyéhez számított s pusztaságban álló egész Csömörkény, Tés, Orosháza és Fecskés birtokokat(1642. nov. 7.) , ámbár utóbbikat csak néhány évvel ezelőtt Bercsényinének aján­dékozta a fölség, ele most az adománylevelet szerkesztő kanczellár-püspök legfölebb annyit kötött ki, hogy az által az egyházak jogai nem csorbulhatnak.259 Még több birtokot szerzett e tájon Széli Mihály, aki 1642—1662-ig határunk nagyrészét s Csanád-. Csongrád- és Békésmegyék köz­ségeit igen nagy számban adózóivá tette. Neki hó­doltak be Batida, Csárpa, Derekegyháza, Gorsa, Kisfecskés, Mártély, Szőllős és Varjas falvak s a vidékből is még" mintegy 49 más falu, vagy puszta. Eleintén csak Mártélyt tette adózójává: de majd, főleg 1648-tól fogva, sikerült oly roppant területen elismertetni a maga uraságát, hogy e részben vele e vidéken senki sem mér­kőzhetett. Néhol az egész községre rótta ki az évi taksát készpénzben és iparczikkekben (bocskor-csizma, karmazsin csizma, végpatyolatok, papla­nok s szőnyegek), másutt a lakosokat fejenkint kötelezte adózásra, jobbára 1—2 forint üzetése mellett, amit az akkori körülmények közt méltán terhesnek mondhatunk. Idővel némely falu ura­ságát Dobóczy Ferenczczel osztotta meg.260 Annak magyarázata pedig, hogy az alföldi falvak ily tömegesen hódoltak meg Széli Mihálynak és Dobóezynak, az volt, hogy ezek a borsodmegyei Szendrő várának, mely egyszersmind a megyei székhelyet is magában foglalta, voltak tisztjei, s mint ilyenek, katonai csapatokat tartottak-készen az alföldi birtokok feljárására, s ezeket olykor vár­megyei hivatalos megbízásokkal is látták el, mivel­hogy a törvényhozásé tájon Csongrád megyét Borsoddal egyesítette. A végbeli vitézeknek (1642.) e kirándulásai képzelhetőleg a közbeeső vár­megyéket is érintették, s olykor szélesebb kitéré­sekre és kicsapongásokra is vezettek, amint ezt fentebbi levelében Ali bég írja, aki a bujáki ka­tonák zsarolásait is elpanaszolja a pozsonyi ka­mara előtt, s aki, miután azokért a magyar kor­mánytól semmi orvoslást sem kapott, végre a katonákat elfogatta. Hasonló panaszok emeltettek a magyar végbeliek garázdálkodásai ellen az erdélyi oszággyűlésen is, minek következtében a (1642.) rendek Eszterházy nádort kérték oly intézke­dések tételére, hogy a magyarhoni nemes urak az Erdélyhez tartozó megyekőén ne hatalmaskodja­nak, károkat ne tegyenek, ne pusztítsanak »holmi csavargók küldése által«.261 Hogy pedig a rendek az Erdélyhez tartozó vármegyék alatt minket is értettek,"ez I. Rákóczy György fejedelem ren­delkezéseiből látható, aki t. i. Batida, (1644.) Gorsa és Le le pusztákról Bihari Kerekes Jánosnak, a fejedelem fia udvari tisztjének, ja­vára adománylevelet állított ki, »mint aki azok birtokában attól fogva, hogy megszerezte, ezideig békességben megvolt«, hogy azokat »további ren­delkezésig békességcsen bírhassa,«262 stb. Az ado­mánylevél ugyan Kassán keletkezett, hol a fejede­lem a nemzeti és vallási szabadság miatt felkelt magyar urakkal szövetkezve hadat izent Ií. Ferdi­nándnak, s tévedésből Biharmegyébe helyezi e pusztákat: de nyilvánvaló volt, hogy a fejedelem C songra d- és C s a nád várm e-gyékhez is jogot formált, mert a béke (linczi) megkötése után is rendre adományozgatja az itteni helyeket(1646.) így Keres szegi Kis Péter és András hűséges hadi szolgálatait, melyeket »szeretett hazánk és nemze­tünk szabadságának helyreállításáért és biztosításáért Isten segedelmével kezdett s nem rég befejezett háborúk­ban Osgyáni Bakos Gábor kapitánysága alatt ve­zető tiszti minőségben teljesitettek«, a Csanádvár-megyében eső Fecskés, Orosháza és Palota egész puszták birtokával jutalmazza meg, mint amely területek néhány év óta földesuraiktól »el­hagyattak, s gazdátlanul állva, a fejedelem rendel­kezése alá szállottak vissza«.264 Egy másik, szintén biharmegyei vitéznek. Derecskéi Erdélyi Gás­párnak hasonló érdemeiért szintén terjedelmes jószágokat adományoz vármegyénkben (1646. aug. 5.) a lejedelem, amidőn Zombor, Tömpös, Fér­ged és Serked helységek határaiban fekvő rész­birtokokat, melyek azelőtt a Tépei Kovács Péter főldesiirasága alá tartoztak, de magszakadás következtében a tejedelemre szállottak, további rendelkezésig neki ajándékozza.265 Még nagyobb ki­terjedésű birtokokat nyertek a Keresszegen lakó hajdú kapitány, Kis Márton és fiai György, Péter és András, kik régibb idő óta az erdélyi fejedelmek szolgálatában állottak, s közelebb (1646.) »Szalontánál az erős török sereggel vivott ütkö­zetben, nemkülönben a legutóbbi hét éves háború­ban, mehet édes hazánk hitének, tűzhelyeinek megoltalmazása végett voltunk kénytelenek foly­tatni ... a legnagyobb hűséggel, buzgó készséggel s katonai vitézségök dicséretes kitüntetésével« szol­gáltak a fejedelemnek, miért is ez nekik egyéb helyeken kívül, a Csanád megyében eső Zomfior, Férged, Pordán és Tömpös pusztai birtokokat ajándékozza további rendelkezésig.266 (1647. márcz. 20.) De míg egyfelől a fejedelem így osztogatta vidékünk területeit a maga hű embereinek, s főleg a hajdú vitézeknek, azalatt másfelől a felsőmagyarországi urak is akartak részesülni az alföldi kövér legelökben, s különösen a közelebbi magyar vég­házak tisztjei rajta voltak, hogy azokhoz tulajdon­jogokat szerezzenek. Széli Mihályon kívül, ki­nek foglalásait már fentebb láttuk. Kovács János, Zólyomy György és Török Bálint eszközöltek ki III. Ferdinánd királytól 13 csanádmegvei fa-luröl adománylevelet, mely szerint (1646. decz. 5.) a király egyebek közt Tompos, Fecskés, Le le, Csárpa, Orosháza, Tótkutas, Pereskutas és Szentetornya pusztákat (melyek egyrésze tény­leg Széli Mihály hatalmában volt másrésze pedig a esanádi püspök régi tulajdonát képezte, melyre ez ép' ekkor is megnjitá igényét,) egészen nekik ajándékozza, s megbízza az egri káptalant, hogy a beiktatást teljesítse. A káptalan »a török zsarnoki erőszakától való félelem « miatt a helyszínére, ter­mészetesen, nem jöhetett, s a lehető legszűkebb körben, Szendrő várában, ejtette azt meg, annak rendé és módja szerint, mi ellen azonban már nevezett Kis András atyja és testvérei nevében a káptalan előtt személyesen óvást emelt.267

32. sz. Gyula a XVII. században.250
 
33. sz. Várőrség a XVII. században. Szilágyi, Magy. nemz. tört, VII. k. után.
 
31. sz. Csanády-ak ezimere.258
 
35. sz. Szendrő vára a XVJI. században. Peeters A. egykorú Landtkartene után.
 
36. sz. Csanád megye czímere.263
 
37. sz. Dunai tartományok a XVII. század közepén.

Hasonlóan jártak cl Csanády,lállos, Turóczy István és Jakus András hajdútisztek, kik szintén a» egri káptalan előtt tiltakozást jelentettek (1647. decz. 12.) be az Orosháza, Fecskés Tés és Csomorkány újabbi eladományozása, beiktatása, el­foglalása és haszonvétele ellen, s óvást tettek Széli, Kovács, Zólyomi és Törö kminden ideirányuló lépésök ellen.268 Az özvegy Bercsényinének, habár ekkor épen Pozsonyban lakott, hol Ferdinánd másnak ajándékozta az ő birtokát, aligha jutott tudomására a királyi kanczellária ezen sérelmes intézkedése, mert különben ép' úgy, mint ez időben a barsmegyei péli birtokára nézve tette,269 szintén felemelte volna tilta­kozó szavát. A török azonban ébren volt, s nemcsak Rákóczy fejedelmet intette oly intézkedések téte­lére, hogy a gyulai, szolnoki és lippai szandzsá­kokból elbujdosott »puszta falubeliek«, kiknek »föl­dét némelyek kapdosván, magok közt felosztották« — elhagyott falvaikba visszaküldessenek, elmaradt adójok megfizetésére szoríttassanak. »a régi diploma vagy hátname« értelmében a hódoltsághoz visszatérjenek, s a török szpahiak kezeknél birtok­ban hagyassanak« :270 hanem Férdinánd ellen egyenesen sikra is szállóit s Szentes környékén annak csapataival keményen összetűzött, (1647.) habár a harezmezőn az utóbbiak maradtak fölény­ben.271 Ehadjárat a folytonos zsarolások és foszto­gatások miatt különben is gyér népességű vidéket annyira elcsigázta és elgyöngitette, hogy a falvak és városok jóformán mind pusztaságra jutottak.


Lábjegyzetek

  1. Zsilinszky, Csongrád vm. tört. I. 205.
  2. Korabinszky Atlasa után.
  3. Az adománylevél Orsz.ltár, Kanczellár. irat. 111. sz. és Lib. regius 202 1. Thaly, gr. Bercsényi család I. 122. 123, s ugyan ő a Századokban 1884, 318 s köv. 11.
  4. Thaly. i. m. I. 180.
  5. Orsz. lt. Kanczellár. iratok. Az l637/8-diki orsz. gvül. irománvai, a 61, 62, 63 sz. (Gravameo.) Lásd az 1638 :62. t.cz". és Századok, 1888. 105. 1.
  6. Szilágyi, Erd. orsz. tört. II. 182. Erd. orsz. gvül. eml. IX. 240-7.
  7. Egykorú rézmetszet kisebbített másolata.
  8. A kir. rendelet 1(536. nov.ről. Orsz. lt. kancz. ir. 311.
  9. Váczi püspöki dézma jegyzék l653-ból. A váczi e. m. urad. lt.ban.
  10. A leleszi konvent bizonvitványa 1636. jún. 28-ról a konvent. lt.-ban. Elench. 1600—1700. 75. proth. 197. 3.
  11. Liber regius. VII. 112., IX. 177.
  12. Az Orv lánvok nyilatkozata ez adás-vételről 1639. ápr. 17-ről, leleszi "Orsz. ll. Elench. 1600—1700. 78. pvoth. 72 v.
  13. Borovszky, i. ni. í. 234., II. 226,
  14. Ali bég levelei 1641. és 1642-ből, Orsz. lt. Kamarai lt. 1640—9. C) csomag és Pálffy (kisebb) lt. (Borovszky szívességéből.)
  15. Márki, Aradvm. tört. II. köt. után.
  16. Orsz. lt. Liber regius VII. 303. és bécsi Liber regius IX. 454., i«asolatban a gr. Károlyi nemz. bpesti lt.-ban is, 31. fiók, 91. csomó.
  17. Széli Mihály egykorú adójegyzéke Connotationes diversae ab. ao. 1642. usque ad annum 1667. Az Orsz._ lt.-ban NRA 1838. csomó, 61. sz. (Borovszky szívességéből.)
  18. Erd. orsz. gyűl. eml. IX. 442.
  19. Az adománylevél, Orsz. lt. gy.feliérvári liber regius XXI. 55. és az erdélyi kir. főkormányszék osztályában levő Lib. reg. Georg. Rákóczy, Tom. V.
  20. Korabinszky Atlasából.
  21. Az adoml. Orsz. lt. Erd. liber reg. XXI. 173—4.
  22. A Munkácson kelt adom. 1. Orsz. lt. erdélyi kir. főkorm. szék osztálya, Liber regius Georgii Rákóczy, X. 557.
  23. Orsz. lt. Erdélyi lib. reg. XXII. 6. és azerd. kir. főkormányszék iratai kőzt'Lib. reg. Georg. Rákóczy X. 601.
  24. Az egri káptalan egykorú jelentése a kir. adomány­levéllel együtt, a leleszi Orsz. ltban. Elench. introd. statiit. K. 109. 1 (»!(>. V. ö. Zsilinszky, Békésvm. rég. társ. évk. 1881 2-ről 11). 1. (Szilágyi Sándortól.)
  25. Az egri káptalan bizonyítványa az óvástételről a gr. Károlyi nem. bpesti llr.-ában, 35. fiók, 91. és 92. sz.
  26. Pozsonyi kápl. lt. Elén. cap. capsa 30, fasc. 11, nov. 9. Őrig. de anno 1617.
  27. Ibrahim szultán levele Rákóczyhoz, Haan és Zsi­linszky, Békésm. okit. 1877. 229.
  28. Mindszent, végy. tart. hetilap, 1887. júl. 16-iki sz.
  29. Csongrádmegvei összeirás 1647-ből, Hevesm. ltban. Reg. ao 1647. no 3. "és Századok, 1892. 220.
  30. A szatmárnémetii zsinat végzései Lampe-nál, Hist. Eccl. Reform. 1728., 442. lap.
  31. A váczi püsp. urad. lt. Egykorú tiszttarlói számadás a dézmáról.
  32. Csongrád megyei összeirás 1647-ből, Hevesm. ltban. Reg. ao. 1647. no 3.
  33. Borsod megye ekkor a szendrci és ónodi őrségek portyázó hadai által hatalmát egész idáig kiterjeszti, amit az akkori körülmények által teljesen igazoltnak és helyesnek lehet tekinteni.
  34. Corp. jur. Hung., III. Ferdinánd III-ik végzése koronázás után, 108. ez.
  35. Korabinszky Atlas-a után.
  36. Corp. jur. i. h. 2. §.
  37. Nemz. muz. Ura, íbl. lat. 2255. Keglevich It. Coin. Csöng, fa se. 2. no. 7. (Borovszky szívességéből.)
  38. Orsz. lt., Kancelláriai iratok, 1648. 247, 345, 410, 422, 423, 427.
  39. Reizner, Szeged tört. I. 150.
  40. Borsodvm. jkvi töredékek könyve 272.1. a vm. ltban,
  41. Szederkényi, Hevesm. tört. III. 58, 59.
  42. Mozdori levele Kassáról 1619. szept. 20-ról Borsodvm. It-ban, Polit. actorum matériáé. III., fasc. I., fr. 1826.
  43. Borsod- és Csongrádmegye ónodi gyűlésének j.könyve 1649. jún. 20-ról, u. o. 657. lapon.

 

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet