Előző fejezet Következő fejezet

Lébény története

 

Hanság északkeleti peremén fekvő nagyközség gazdag históriája hét évezred emlékeit őrzi. A falu határában végzett ásatások leletanyaga azt igazolja, hogy a település közvetlen környéke az időszámításunk kezdete előtti V. évezredtől kezdve folyamatosan lakott hely volt. Előbb a vonaldíszes kultúra földművelő, állattenyésztő népe, később a lengyeli kultúra vadászó, állattartó, szántóvető közösségei éltek itt. Őket a rézkorban és a középső bronzkorban virágzott dunántúli mészbetétes kultúra képviselői követték, majd a késővaskori kelták telepedtek meg a falut övező dombhátakon. Amikor az i. sz. I. században a mai Dunántúl - Pannónia provincia részeként - a római birodalom határtartományává vált, Ad Flexum (Magyaróvár) és Arrabona (Győr) között félúton, a Lébényhez tartozó Barátföldpuszta helyén megépült, s két évszázadon át látta el a határ védelmét a Quadrata nevű római katonai erőd. Az erődítménytől délnyugatra egy kis település állt, ahol a tábort kiszolgáló polgári személyek s a katonák hozzátartozói éltek. Az erődtől alig egy kilométernyire délkeletre, a ma Római-dombnak nevezett területen egy IV. századi temetőt tártak fel a korszak kutatói. Az V. század elejére a római uralom véget ért Pannóniában. A rómaiakat a hunok követték, majd Nagy Teodorik keleti gótjai s a longobárdok pásztornépe váltották egymást a környéken.

A VII. század végén - 680 körül - lovas nomád avarok szállták meg a Lébény környéki dombokat. Egy századdal később az Avar Birodalmat leigázó frankok az avarok mellé karantán szláv népességet telepítettek. Nagy valószínűséggel tőlük ered falunk neve, amely eredetileg talán személynév lehetett. Ezt az avar és szláv népességet találták itt honfoglaló őseink - Lél (Lehel) törzsének népe - a X. század végén. A honfoglalás korában s a kora Árpád-korban itt élt földművelő, állattenyésztő elődeink nyomait a Billedombon, a Gyepföld-dűlőben s a Göbeháza-dűlőben feltárt ősi települések leletanyaga őrzi.

Kézai Simon krónikájából úgy tudjuk, hogy Lébénynek a honfoglalás utáni első birtokosai a bizonytalan eredetű Győr (Geur, Jeur) nemzetséghez tartozó Poth utódai voltak. Kézai műve alapján valószínűsíthető, hogy Poth Szent István felesége, Gizella királyné kíséretének tagjaként bajor földről érkezett Magyarországra. Az ő leszármazottja a 12.-13. század fordulóján élt öt testvér - a Győr nembeli István fiai - Saul, Poth, Chepan (Stephan), Mór és a Kubechnek is nevezett Sándor. Ők voltak a Győr nemzetség "nagy generációja". Országos méltóságok viselői: Saul előbb Csanádi püspök, majd kalocsai érsek, Chepán nádor, soproni és bácsi ispán, Poth nádor és mosoni ispán, Mór is mosoni ispán, s - bár magas tisztségeket nem viselt - a király kegyéből Sándor is jelentős földadományok birtokosa. Ők voltak a lébényi apátság alapítói.

Lébényt III. Béla (1172-1196) adományozta Saulnak, aki azonban a III. Béla halálát követő trónharcok során - a pápa álláspontját képviselve - szembekerült az új uralkodóval, Imrével (1196-1204), s ezért birtokvesztéssel sújtotta őt a király. Amikor azonban hatalma megszilárdult, III. Ince pápa közbenjárására megbékélt Saullal, s 1199 körül visszaadta neki és fivéreinek, Pothnak és Chepánnak Lébényt, Reugent (Rajka) és Sásonyt (ma Zurány). Saul 1202-ben bekövetkezett halála után Poth és Chepán a birtokot nem tartották meg, hanem - talán azt is bizonyítandó, hogy érdemesek a frissen visszanyert királyi kegyre - előbb egy Szent Jakabnak szentelt templomot és monostort emeltek Lébényben, majd a hozzá rendelt birtokokkal együtt a szentmártoni bencéseknek adományozták. Végrendeletében testvérük, Sándor, továbbá Mór nevű testvérük fia, István is birtokadományokkal járultak hozzá a monostor alapításához, mely a bőkezű adományoknak köszönhetően a leggazdagabb magánkegyúri apátságok egyike lett. A történelmileg nem igazolható helyi hagyomány a monostor és a templom építésének évét 1206-ra teszi. Valószínű, hogy az adat helytálló, egyéb források is azt a feltevést erősítik, hogy az alapításra közvetlenül Saul 1202-ben bekövetkezett halála után kerülhetett sor. Azt hogy a bencés monostor két évvel az alapítás hagyomány őrizte időpontja után már ténylegesen létezett, oklevél is bizonyítja. Egy 1208-ban kelt okirat szerint Magyarország királya, II. András (1205-1235) összeíratta a lébényi kolostor birtokait, számba vette szolgálónépeit, s az apátságot megerősítette birtokaiban. A monostor jószágai ekkor Lébény, Szentmiklós, Baldázorma révvel, a Duna közelében Bilié falu, mellette1 Komlószarm falu (Barátföld) és Gran sziget. A Győr nembeli Sándor hagyatékaként birtokolta az apátság a Reugen közelében fekvő Bán jószágot (ma Horvátjárfalu) és Sásonyt (Zurány), továbbá Sárt egy malommal (Veszprém megye), Nosztrajt szőlőkkel, (Zala megye), Bérnél faluban is szőlőt (Somogy megye), Andocson (Somogy megye) 10 ekényi és Lörente mellett (Veszprém megye) is 1 ekényi szántóföldet. Bizonyos, hogy 1212-ben már állt a templom is.

1241-42 telén a tatárok dúlták fel a megye falvait. Moson földvára mellett csak a lébényi monostor s a templom menekült meg a pusztulástól. A templomban menedékre lelt lébényiek túlélték a veszedelmet, a falut azonban kifosztották és felégették a visszavonuló tatárok.

A tatárjárást követően a Győr nemzetségbeli István fia, Altenburgi (Óvári) Konrád, Moson megye legnagyobb birtokosa lett a templom patrónusa. A lébényi apátság XIV. századi viszonyairól a korabeli krónikák és oklevelek szinte semmit nem mondanak, csupán az apátsági birtok egy részét használó, de a bérleti díj fizetését rendre megtagadó Mórichidai Jánossal folytatott perekről maradt fönn néhány adat.

átyás királynak (1458-1490) III. Frigyes német-római császárral vívott háborúi során a nyugati határok mentén állandósultak a németek betörései. Az ellenséges hadak végigdúlták Moson megye falvait. A monostor is leégett, kifosztották, szolgáló népeit kirabolták, s az ősi kolostor templomával együtt pusztulásnak indult. A monostor nyomorúságos állapota láttán Mátyás király 1478 tavaszán úgy rendelkezett, hogy vissza kell adni az apátság elveszett jószágait: Lébényt, Szentmiklóst, Hosszúfalut (Mécsért), Hányt, Sásonyt, Juhalt, Andocsot, Berneit, Nosztojczot, dunai, rábcai, lajtai halászó helyeit, s a Hanyban bírt részeit. Az említett halászó helyek a hadiadó fizetése alól is mentességet kaptak.

árom évvel a mohácsi csata után Szulejmán szultán Bécs ellen vezetett hadjáratot. 1529 októberében a császárváros sikertelen ostroma után visszavonuló török hadak - miként az egész vármegyét - feldúlták és kifosztották Lébényt, felgyújtották a Szent Jakab templomot, amelynek északi tornya ekkor ledőlt, a főhajó boltozata beomlott. A hadjáratot követően az állandósult török veszély okozta létbizonytalanság elől menekülve a bencés szerzetesek a nagyobb biztonságot ígérő anyakolostorba, Szent Márton hegyére menekültek, s Lébényt magára hagyták. Az 1529-es török hadjárat során elhurcolt vagy elpusztult lakosság helyére részint németek, részint a török elől Dalmáciából menekült horvátok települtek Moson megye falvaiba. Lébényben is ekkor jelentek meg az első katolikus horvát, és evangélikus vallású német telepesek. Az ekkortájt létrejött, s létszámában egyre növekvő evangélikus közösség az ellenreformáció térhódításáig, az 1660-as évtizedig meghatározó szerepet töltött be a falu életében. Az evangélikusoké lett a Szent Margit plébánia templom. 1663- ban a templomot elvették, a lelkészt és a tanítót elűzték. 1786-ig nem volt Lébényben evangélikus gyülekezet, a hívek ezen idő alatt Tétre jártak templomba.1683 nyarán Kara Musztafa Bécset ostromolta. A hadjárat kudarcot vallott, kéthónapnyi sikertelen ostrom után a török sereg az egyesült keresztény hadaktól súlyos vereséget szenvedett. A Bécs alól visszaözönlő oszmán sereg kifosztotta, felégette Moson megye falvait. Feldúlták a lébényi monostort, s felgyújtották a templomot is, melyet - megint csak téglapótlásokkal - a jezsuiták javíttattak ki. A súlyos károkat szenvedett megye elpusztult, elhurcolt, elmenekült lakosságát ismét német és horvát telepesekkel pótolták. A török átvonulást követően pestisjárványtól sújtott Lébénybe is nagyszámú német jövevény érkezett. A Rákóczi-féle szabadságharc éveiben - 1703-1711 között - Moson megye területe is hadszíntérré vált. Lébény lakóit is többször megsarcolták a faluban megszálló, vagy itt átvonuló labanc és kuruc hadak. 1710 őszétől - miként vármegye-szerte mindenütt - itt is pusztított a háborús idők szinte természetes velejárója, a "fekete halál".

1713-ban a helyi kézműipar fejlődésének jeleként Lébényben is létrejöttek a szentmiklósi kézművesekkel közösen létrehozott varga-, csizmadia-, takács- és szabócéhek. A mosonmagyaróvári levéltárban ma is olvasható szabályzataik túl azon, hogy értékes ipartörténeti emlékek, a korabeli lébényi nyelvhasználatnak is becses dokumentumai. A pápa ■ XIV. Kelemen - 1773 júliusában feloszlatta a jezsuita rendet. Birtokaik - így lébényi jószágaik is - a katolikus iskolák fenntartására létrehozott Tanulmányi Alap kezelésébe kerültek. A birtokát vesztett lébényi apátság 1773 után már csak címzetes apátságként volt adományozható. Ettől kezdve a Szent Jakab templom is gazdátlanná vált, gyakorlatilag nem használták, a falu katolikus plébániatemplomaként a Szent Margit templom szolgált.

z evangélikus gyülekezet 1786-ban újjászületett, s alig egy évtized múltán - Zeles Imre lelkészsége idején - megépült az evangélikus templom és az iskolaház. A templomot 1795. augusztus 20-án szentelték fel. 1838-ban a már összeomlással fenyegető Szent Margit templomot is lebontották. Helyette a templom kegyura, gróf Zichy Henrik - nem akarván vállalni a Szent Margit templom helyreállításának tetemes költségét - a Szent Jakab templomot ajánlotta fel a falunak plébániatemplomul. Az ajánlatot az egyház elfogadta. Az 1831-es nagy kolerajárvány Lébényben is szedte áldozatait. Az ekkor 2098 lakost számláló faluban 288-an betegedtek meg, s a fertőzötteknek éppen fele, a község lakóinak 7 százaléka meghalt. 1832 júliusában új korszak kezdődött Lébény történetében: a fejlődő jobbágyfalu mezővárosi jogállást kapott. 1844 tavaszán a macedón eredetű, dúsgazdag bankárcsalád sarja, Báró Sina György és testvéröccse, Báró Sina János vásárolták meg Gróf Zichy Károly örököseitől a Lébényszentmiklósi uradalmat. Az új tulajdonosok már 1845-ben hozzákezdtek egy később európai hírűvé lett cukorgyár, a "Fabrika" építéséhez. Az üzem - amely Európa ekkor legnagyobb és legjobban vezetett cukorgyára volt - a hatvanas évtizedben jelentkező pénzügyi válság, s az európai piacot is elárasztó, olcsó amerikai nádcukor következtében tönkrement, s 1865-ben beszüntette működését. (A gyár berendezéseinek egy részét áttelepítették Ercsibe.

1848 márciusában a forradalmi lelkesedés Lébényt is megérintette, 152 lébényi férfi jelentkezett a nemzetőrség soraiba. Adataink szerint a honvédsereg tagjaként 29 lébényi férfi vett részt a szabadságharc küzdelmeiben. A fegyveres harcok hónapjaiban Lébény lakóit is sújtották a háborús viszontagságok, s 1849 júniusában itt is dühöngött az orosz csapatok által behurcolt kolera, amely Lébényben 70 körüli áldozatot szedett. 1862-64 között, három éven át zajlottak a Szent Jakab templom belső helyreállítási munkálatai. A felújított templomot 1864 őszén szentelték újra. A Dingráff Gáspár plébános által kezdeményezett, s báró Sina János által 20 000 forinttal támogatott felújítási munkák eredményeként a templom belső tere visszanyerte eredeti formáját, stílusegységét, puritán, eszköztelen mivoltában is impozáns szépségét. 1872-ben megkezdték, s 1879-ben befejezték a műemléktemplom külső restaurálását. A munkálatokat - miként korábban a belső helyreállítást is - August Essenwein irányította a neves német műépítész, Friedrich Schmidt közreműködésével. Ekkor nyerte el a templom mai formáját.

kiegyezést követő gazdasági fellendülés hatása Lébényben is megmutatkozott. Ekkor, a század utolsó évtizedeiben épült fel a régi községháza, a régi tűzoltószertár és a községi nagyvendéglő. Új iskolaházak épültek 1875-ben, 1880-ban, 1908-ban és 1913-ban. 1910-ben épült az új orvosi lakás. Az 1898-ban létesült, s kezdetben bérelt helyiségben működő községi óvoda számára 1906-ban emeltek új épületet. Közben a Sina-uradalom is gazdát cserélt, 1884 végén Gróf Wenckheim Frigyes s felesége, Wenckheim Krisztina vásárolta meg. 1 800 000 forintot fizettek érte. A gazdasági fellendülést megtörte az első világháború, amely Lébénytől is nagy anyagi és véráldozatot követelt. A háború éveiben behívott mintegy hatszáz frontszolgálatos katona közül 173 soha nem tért haza, életüket vesztették Galíciában, a szerb és a román fronton, s a doberdo-piavei csatatereken. A község 1930-ban állított emlékművet hősi halottainak.

Az 1936-tól a mezőgazdasági termékek felvásárlási árainak emelkedésében is megnyilvánuló, lassú fellendülést a II. világháború szakította meg. A hat évig tartó világégés ismét súlyos áldozatokat követelt a község lakóitól. Az 1992-ben emelt II. világháborús emlékmű gránitlapjain 98 hősi halott, 21 polgári személy, s 19 zsidó vallású helyi lakos neve olvasható. Lébény községen, 1945 húsvétján vonult át a front. 1945 tavaszán megjelent a földreformról szóló rendelet, s megkezdődött a Wenckheim-uradalom felosztása. Az 1956-os forradalom napjaiban, Lébényben is megalakult a 16 tagú Nemzeti Bizottság.

forradalom leverését követően az események szervezői, irányítói közül többeket bebörtönöztek, internáltak, rendőri felügyelet alá helyeztek vagy4 súlyosan bántalmaztak. Nevüket - 2006. október 23 óta - a polgármesteri hivatal falán elhelyezett emléktábla őrzi. A Győr-Sopron megyei Tanács határozata alapján 1979 áprilisában Lébény község elnyerte a nagyközségi jogállást.

Kiszeli Lajos

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet