|
|
Adlmann Máté lett Lébény plébánosa. 1775-77-ben a győri szeminárium növendéke volt, 1778-ban Oroszváron lett káplán, majd 1782-től ugyanitt plébános. 1800-tól 1816-ban bekövetkezett haláláig szolgált a lébényi plébánián. Káplánja Molnár Mihály volt. (40)
Ezen a napon született Lébényben Schroth Róbert Pál, Benedek-rendi szerzetes.
Beöltözött 1820. október 15-én, fogadalmat tett 1826. március 23-án, áldozópappá szentelték 1827. augusztus 26-án. Hitszónokként majd gimnáziumi tanárként működött Kőszegen, jószágkormányzó volt Celldömölkön és Tömördön, lelkész Aszófőn, majd rendházi lelkiatya Tihanyban. Itt érte a halál 1866. december 9-én.
Tsapó Józsefet nevezték ki a katolikus iskola tanítójává. 1820-ig szolgált mint községi nótárius és iskolamester.
Körmendi István a bíró.
Hencz Sámuel lett az evangélikus gyülekezet lelkipásztora. Tisztét 1829-ig töltötte be. A napóleoni háborúk okozta gazdasági nehézségek ellenére sikerült stabilizálnia az adósságokkal küszködő gyülekezet pénzügyi helyzetét. Tartozásaikat kifizették, bővítették a templomi karzatot, s a Győrben működő Elgász Ferenc orgonaépítő mestertől egy orgonát is rendeltek a templom számára.
Az erdőhasználat dolgában hoztak döntést a lébényi gazdák.
„Anno 1804, Die 18. Marty Körmendi István bíróságában választottunk az Tölös erdőnkben két őrző, és pedig érdemes embereket, nevezet szerént Török Istvánt mint azon időben egyszer s mind tanátsot, és pedig a Gazdák részéről, ugy nem külömben Lázár Jósefet az zsöllérek részéről, akik is lelkek ösméreti szerint tartoznak hiven és igazán az mondott erdőt meg őrézni, a büntetés pedig a vétkesek eránt ugy szabattatott ki, hogy
1° Ha valaki a fönt nevezett erdőnkben épületnek való vagy nevendék fát le vágno, a nélkül, hogy azon fát is el veszti, fog és köteles lesz az erdőt őrző(nek) fizetni 2 f.
2° Nemkülömben aki vagy somfát vagy abrontsnak és a kertet fonni való veszőt vágno, vagy szárazfát is endgedelem nélkül szedne, tartozzon fizetni ugyan az erdő őrzőknek, azt is ide értvén, hogy a lopott fáját el veszti 2 f.
3° Továbbá minden darab Marhátol, ha erőszakosan oda hajtatik, lészen a fizetés 30 xr.
4° Még is minden darab Marhától, ha szökés képpen találtatik ott lenni, fog fizettetni 6 xr.
5° Ki ki a reá föl méretett árkot köteles lészen a Május Holnapnak első napjáig föl hánni, külömben az ennek ától hágója köteles lészen a Bérónál fizetni lf.
Melly mint ezek szentül való meg tartására magunkat kötelezzük.
Költ Lébent a fönt ki tett napon és esztendőben.
Az újonnan szegődtetett kovács, Kántor Mihály szerződésében a kovácsmunka díjtételeinek rögzítése után a következő áll:
„A földet, amint ez előtt bírta volt az előttö való kováts Klausz Pál, ő is úgy bírhassa, hozzá tévén azt is, hogy a Lencsés tói rétért tartozik a Helység részére meg kívánható minden munkáit ingyen meg tenni.
Mellre hogy magamat obligállom, adom Nevem alá írását és keresztvonyásomat."
Az 1804. október 2-án kelt szerződésen az írástudatlan kovács aláírását helyettesítő „keresztvonyás" mellett a következő nevek olvashatók: Prémus Márton bíró, Kiss Mihál kamarás, Vandrasek Ferentz, Szabados György, Török István, Német János, Veisz György tanácsbéliek, továbbá Német György, Molnár Péter, Kaszás Mihál, Bojnár István gazdák. (Lébényi Krónika)
(obligáció = kötelezettség, kötelezvény)
A lébényi evangélikus gyülekezet irattárában fennmaradt az egyházközség iskolájának 1804-ből származó tanrendje. Értékes információkat tartalmaz arra nézve, hogy milyen tananyagot tanítottak, milyen pedagógiai módszereket alkalmaztak a korabeli lébényi oskolamesterek, s milyen tankönyvek, segédletek álltak rendelkezésükre napi munkájuk során.
„Mindenek előtte pedig az oskola Tanítók szoros kötelességeknek tartsák, hogy: A Rendelésekhez magokat szorosan tartsák, és ugyan az Oskola házakat is úgy betsüljék, mint Sz.(ent) helyeket, a mellyekben az isten különösen munkálkodik, a végre a dohányzást, s.t. a féléket abban véghez vinni ne bátorkodjanak, kivált a letzkék alatt.
Minden Reggeli és Dellesti tanulásokat Énekkel és Imádsággal kezdjék és végezzék. A Reggeli Imádság után pedig minden napon a Hübner Históriájából egy Pensumot olvastassanak, magyarázzák és röviden repetálják. A dél előtti iskola előtt mondandó imádsághoz az Étel előtt mondandó imádságot, a Dellesti oskola előtt mondandó imádsághoz pedig az Étel után mondandó imádságot is naponta elmondassák.
Vasárnap Reggel
A nagyobbak a Szombat nap odahaza tanúltt Evangyéliomot mondják fel, az apróbbak pedig az Evangyéliomból egy Dictumot tanuljanak és fel mondjanak, ugyan azért még az első harangozás előtt meg jelenjenek az oskolában.
Dél után a Predicatio repetáltassék és a templomban délután leendő Cathecizálás Pensuma eleikbe adassék, ezen alkalmatossággal a Bibliában, vagy legalább az Új Testamentomban a Dictumoknak serény fel keresésére is oktattassanak. Immár ez előtt két esztendővel Feő Tisztelendő Superintendens Úrnak azt méltóztatott rendelni, illy alkalmatossággal a már oskolába nem járó ifjúság is az oskolában hogy meg jelennyen. Igen hasznos (volna), azért sürgetni kell.
Hétfőn Reggel
A szokott Ének, imádság és a Hübner Historiájának olvasása után a nagyobbak Vasárnap leírt Predicatio Summáját mutassák bé, úgy a többi Írók is az írásokat. Azután a szokott könyvekből már oda haza meg tanult letzkéiket mondják fel. Mellynek vége lévén, a számvetés gyakoroltassák. Erre következik a második Letzke tanulás, fel mondás, ének és imádság.
Az írnya tanulók az után a Tanító szeme előtt két három rendeket írjanak. Azon is kell igyekezni, hogy a Tabula Cebetist szorgalmatossan meg tanulják, de nem az oskolában, hanem oda haza, és azt az oskolában részenként fel mondják.
Dél után a Letzke fel mondás után akár a Szükségben segítő, akár az Egésséget Tárgyazó katekismusból egy Pensum olvastassék, magyaráztassék és repetáltassék, de tsak a leg szükségesbb tzikkelyek adassanak elő. Arra következik a második Letzke, ének, imádság és a templomba való menetel.
Kedden Reggel
Írás bé mutatás, oda haza tanúit Letzkék fel mondása után a Természet Historiájából olvastassék, az magyaráztassék és repetáltassék. Erre következik a második Letzke, és a többi, mint Hétfőn.
Dél után az első Letzke mondása után a Kis Tükörből olvastassék és taníttassanak. Ha az Oskola Tanítók közül a Hazabéli Egyházi Historiában némelyek olly jártasak, hogy az Egyházi Históriából, a Hazabéliből valamit tudna elöl adni, az is jó volna.
A második Letzke után Ének etc.
Szerdán Reggel
A nagyobbak a Kis Katekizmusból mondják fel a Letzkéjiket. Azután a kissebbek kedvéért az Abcéből egy vagy két kérdések adassanak elöl. Arra következik a rend szerint való katechizálás, de D. Luther Márton kis katekizmussá mellől senki el ne merészeljen állani, hanem a szerint taníttassék a keresztény tudomány. A Catechizálás után a második Letzke következik etc.
Dél után az Ének nótáira taníttassanak és az Énekek fel keresésére. Ha az Harmonica Éneklést bé hozhatnánk, igen szép volna; amely oskola Tanítók, sőtt Tiszt. Atyák a Reformátusoknál tanultak, azok tudhattyák.
Tsötörtökön
a miképp Hétfőn, Pénteken a mint Kedden, Szombaton pedig úgy, a mint Szerdán, úgy folytassanak a Letzkék.
Ha valamely oskolában olly gyermekek találtatnának, a kikhez méltó volna, hogy a fellyebb való Deák oskolákra készéttetnének, azokat az okos oskola Tanító úgy fogja vezetni, hogy arra is készéttessenek " - fejeződik be a feltehetően az egyházmegye valamennyi evangélikus népiskolájára érvényes dokumentum.
(Hübner Historiája = Johann Hübner (1668-1731) német pedagógus számos magyarra fordított tankönyvének egyike, amely 2x52 bibliai történetet tartalmazott.
dictum = elmés, gyakran idézett mondás.
pensum = kiszabott lecke, feladat.
Tabula Cebetis = szorzótábla.
harmonica éneklés = többszólamú éneklés.
Kis Tükör = Losontzi István (1709-1780) Hármas Kis Tükör című munkája, amely 1773 és 1868 között hetvenegy kiadást ért meg, s országszerte elterjedt eszköze volt a népiskolai oktatásnak.)
Napóleon 1805. november 12-én elfoglalta Bécset, s csapatai három nappal később Pozsony térségében átlépték a magyar határt. A francia hadsereg katonái - rövid időre ugyan - Lebenyben is megjelentek.
Az eseményt Tsapó József nótárius a következőképpen jegyezte fel a Lébényi Krónikában:
„Frantzia huszárok Lébenyben 1805.
Anno 1805, die 29a Novembris.
Minek utána a Frantziák az akkori háború alkalmatosságával Bonapartinak vezérlése alatt, aki már akkor megkoronázott frantzia Császár volt, Bécs városában bé szállottak és Pozsony városában is bé rohannak volna, ide Lébénybe is a fönt emlétett napon kilencz Frantzia Huszár bényargalt és akkori Bíró, Prémusz Márton háza előtt egyszerre megállapodván Bort kévántak magoknak felestekemre, akiknek minek utánna kívánságok szerint elegendő bor adatott volna, innend el nyargaltak Szentmiklósra által egész Eöttevényig, a honnand ismétt Pozsony felé vissza mentek. Tsapó József nótárius." (28)
Bőjtelő hava 19. napján a vármegye gyűlésében „felolvastatott Lébenyi Helységnek könyörgő levele, melly szerént az Olasz országból visszatérő Katonaság számára szolgáltatott élelmek árának megfizetését kéri."
A vármegye a lébényiek kérését a mosoni lakosok hasonló beadványával együtt bírálta el, s miután a kérelem „az összeült Comissió által jogosnak ítéltetett", a helytartótanácshoz továbbította avval, hogy a kifizetést illető intézkedést „Eö Felségénél hathatóssan eszközleni méltóztassék".
A helytartótanács intézkedése igencsak késlekedett. Az Andrássy József generális katonáinak élelmezésére 1805-ben adott katonatartás kifizetésére még 1808. februárjában sem került sor, így az üggyel ekkor ismételten foglalkozni kényszerült a vármegye. (Mvm. kgy. jkv. 1807/163)
A bécsi egyetemre beiratkozott magyarországi születésű hallgatók névsorában lébényi nevekkel is találkozhatunk. (83)
A beiratkozáskor rögzítették a hallgató nevét, születésének helyét, édesapjának foglalkozását, a beiratkozás évét, s a fakultást, ahova beiratkozott.
Eszerint 1807-ben iratkozott be az orvosi karra Wetschkovitsch Johann, aki Liebenben született, édesapja foglalkozása „chirurgus" (seborvos).
Jandel Mathias, akinek édesapja „Schmid", azaz kovács, 1820-tól hallgatta az előadásokat az állatorvosi fakultáson. A lista szerint születési helye Leuden.
Leydenben született Grissmeyer Johann, aki édesapja foglalkozását választva 1824-től folytatott chimrgusi tanulmányokat a bécsi egyetemen.
A Lébényi Krónika tanúsága szerint „ezen esztendőre meg fogatta az helség úgy mind Molnár Mihát Kovátsnak."
„Hogy én Molnár Mihály ezen föntt kitett Contractusra mái alább írt napon bé szegődtem, és jövő Szent György napkor minden hátra maradás nélkül helyre fogok jönni, arra magamat szorossan le kötelezem" - szól az augusztus 9-én aláírt szegődőlevél.
(contractus = szerződés
helyre fogok jönni = az álláshelyet elfoglalom)
Győr szabad királyi város tanácsa lébényieket is érintő örökösödési ügyben kérte Moson vármegye hitelesítő pecsétjét.
Történt ugyanis, hogy Lébény község „arrul adott bizonyíttó levelet, minemű pénzeket vett légyen kezihez Verkel Jakab az eö Hitvesétül, Leiner Máriátul."
A Lébény község által kiadott igazolás vármegyei hitelesítésére annak eldöntéséhez volt szükség, hogy első férjének, Lampek Ferencnek halála után „Leiner Marinkát és első házasságából származó Lőrinc fiát" milyen „osztálybéli örökségek" illetik.
Ezért Kisasszony hava 24. napján a vármegye által „Szemre hivattattak Lébényi Községnek elöljárói, úgy mint Vandratsek Ferentz, nemes Modrovits Mártony és Szabados György ... az általok adott bizonyíttó Levélnek meg hitelesíttésére.
Kik is mivel azon Leveleket le tett hitekkel és több Környűlállásoknak meg világosíttásával meg erősítették, annak írásba vett foglalattya a mondott Bizonyíttó Levéllel együtt a fenn említett Városi Tanácsnak" elküldetett. (Mvm. kgy. jkv. 1807/530, 866)
Lébény község elöljárósága - hogy a háborús viszonyok közt folyamatosan emelkedő munkabérek további növekedésének gátat vessen - úgy határozott, hogy szabályozza a községbeli gazdák által szolgáiknak fizethető béreket.
„Folyó 1807dik Esztendőben 9ber Holnapnak 30dik napján tartatott falu gyűlésében a következendők végeztettek. Ugy mint
Minthogy a Szolgák az eö béreket tsak ugyan a magok akarattyok szerint szabták, 's mintegy a Gazdáknak tronfokra béreiket föllyebb föllyebb emelték, oka ezen Háboruságos idő, melly az 1794dik esztendőtül fogva a fönt nevezett esztendeig tartott, ez meg szűnvén, s egyszer 's mind a Gazdák is látván az eö károkat, ezek által azt határozták meg, ugy mint
| 1. Egy öreg szolgának azaz feleségének | ||
| kész pénz fizetése lészen | f25 | |
| 2. Két mérő alá való zöld búza vetés | f 10 | |
| 3. Egy pár Csizmára | f3 | |
| 4. Két pár fehér ruhára | f3 | |
| 5. Két marha tartás | f6 | |
| 6. Egy Dolmány szűr | Summa f 49 |
f2
|
| Kiss szolgáké |
|
|
| 1. Kész pénz | f20 | |
| 2. Egy pár Csizmáro | f3 | |
| 3. Két pár fehér ruháro | f3 | |
| 4. Egy kalap | Summa 26 f 45 kr |
kr45 |
Ezen végezésnek föl törői mind a két részrül egy aranyra fognak büntetődni.
A lébényi jobbágyok urbariális (az urbáriumban szabályozott jobbágy-földesúr viszonyt érintő) pert indítottak a „Sz. Miklósi földes Uraság" ellen a kilenced fizetése körüli viták rendezésére.
A vita tárgyává tett kérdésben („kilenczednek meg adása a fonyásbul és kenderbül a vagy lenbül járandó szolgálatok eránt") a helytartótanács után a vármegye is állást foglalt, s a törvényes előírásokra hivatkozva „az Urbáriumnak 7ik Pontyában levő 4ik Szakaszban" foglaltak betartására utasította a a peres feleket.
A jobbágyok - miután előttük „a mondott ítélések és az azokhoz kapcsolva tett felsőbb Rendelésnek czikkelyei szorul szóra felolvastatván meg magyaráztattak, azokkal tellyességgel meg elégedtek."
Kérték egyúttal azt is, hogy ha a használatukban lévő földek nagyságának felülvizsgálata során az derülne ki, hogy az nagyobb az urbáriumban meghatározottnál, azt „az uraság tőlök el ne vegye", sőt a jobbágytelkek határát ésszerűsítse, „tiszttyei által a mennyire lehet, hozassa egyenességre".
A pert követő rendezés nyomán „a Lébenyi Község számára készített új Urbáriumnak és ahhoz tartozandó Tabellának a Törvény Széken leendő meg vizsgáltatása" során „a mondott Tabella a Jobbágy Helyekre s az azoktul teendő szolgálatokra nézve... mindenekben helyesnek lenni találtatott". (Mvm. kgy. jkv. 1808/779, 1252, 1517)
(urbariális tabella = a jobbágyi haszonvételek és szolgáltatások számbavételének táblázatos formája)
„Következendő végzés tétetett a Közönséges Gazdák által, hogy a Ráptza melléki Réteken a sarjú meg tartasson, ha tehát véletlen szalad bele marha, minden marháról fizettessen 9 kr., aki pedig kész akarva hajtja oda marháját, köteles lészen minden darab marhárul 1 f-tot hajtó pénzt fizetni, ha valaki a Réteken ki fog, és a marháját el engedi, az is minden darab marhárul 1 forintot fizessen." (Lébényi Krónika)
1809-ben kiújult a francia háború, s Napóleon hadai ismét Ausztria területére léptek.
1809. március 3-án I. Ferenc utasította József főherceget, Magyarország nádorát, hogy készítse elő a magyar nemesi felkelés fegyverbe hívását.
Az ezt követően hozott országgyűlési határozat alapján „T.(ekintetes) N.(emes) Mosony vármegyében lévő nemességnek a fegyverben leendő gyakoroltatása, és ha a környül állások úgy kívánnák, fel kelése végett" részletes adatfelvételt készítettek a vármegye nemességéről.
A felmérésből „ki tetszik, kiknek lészen kötelességjek személyesen a fegyverbéli gyakorlásra ki állani, kiknek magok helyett mást állítani? Kiknek kell ebbéli kötelességet a magok költségén tellyesíteni, kiknek ismét az öszve adandó pénztárbul a végre segedelmet adni?
Végtére azok közül kik legyenek a lovasság közé, kik pedig a gyalogsághoz tartozandók?"
A névsorban latinos írásmódú lébényi nevekkel is találkozhatunk:
Mathias Adlmann katolikus plébános, Samuel Hencz evangélikus prédikátor, Stephanus Modrovits, Josephus Hatos, Stephanus Hatos, Paulus Hatos, Martinus Hatos, Sámuel Fördős, Stephanus Tóth, Adalbert Fejes, Stephanus Fejes, Josephus Tompos, Franciscus Patonai. (Mvm. nemességi iratok 1809/185)
Böjtmás hava 11. napján a Lébény községben lakó „nemes személyek" kérelmét tárgyalta a megyegyűlés. A lébényi nemes gazdák sérelmezték ugyanis, hogy a háborús viszonyok között mind a nemesektől, mind a nemtelenektől megkövetelt szolgálatokat elvárja tőlük a vármegye.
„Lébeny Helységben Jobbágyi Hellyel bíró Nemes személyek, ugymint N. Tóth István, Modrovits István, Fejes István és a többi, bé nyújtott könyörgő levelekben elöl adván, hogy noha a királyi segedelem fizetésére és a fegyverre való kelésre különösen mint N.(emes) személyek elő vétetnek, mind azon által más köz terheket, mint más nemtelen gazdák viselni kénteleníttetnek, esedeznek tehát, hogy mind a személyektül és ahoz tartozandó vagyonjaiktul és értékeiktül fizetendő adótul, mind az katona tartástul, mind pedig az Ország utaknak csinálásátul és más közönséges szekerezésektül menten hagyattassanak..."
A megyegyűlés elzárkózott a kérés teljesítése elől. A döntés indoklása szerint a megyében élő nemesek „.. .az ő személyekre és ingó Javaikra nézve az adófizetésiül esztendőnként kihagyatnak", e tekintetben tehát panaszra a kérelmezőknek nincs okuk, „...a mi a kérelmeknek többi czikkeleit illeti, azok e mostani környül állásokban tanátskozás alá nem vétetődhetvén, boldogabb időre hallasztattnak." (Mvm. kgy. jkv. 1809/281)
A Napóleon ellen vívott háborúk során minden hadra fogható fegyveresre szüksége volt a hadseregnek, olyannyira, hogy amikor április 11-én sor került a magyar nemesi felkelés fegyverbe hívására, a nádor ismét megvizsgáltatta az egykori lébényi apátsági birtokok katonaállítási kötelezettségének ügyét.
„Eö Császári és Királyi Fő Hercegsége, az Ország Nádor Ispánnya" úgy rendelkezett, hogy „az eltörlött Lébenyi apáturaságnak Jószágaira nézve a Megyéhez egy lovas fel kelő katona állíttasson." A katonaállítás költségeit a volt apátsági birtokok kezelőjének, a Tanulmányi Alapnak kellett állnia. (Mvm. kgy. jkv. 1809/401)
Napóleon csapatai ismét benyomultak Magyarország területére, s a Győr melletti Kismegyernél június 14-én leverték az utolsó magyar nemesi felkelést. A hadjárat során Lébény is francia megszállás alá került, s június 14-től november 17-ig a falu lakóinak 100 francia huszár és lovaik eltartásáról kellett gondoskodniuk.
Ezzel kapcsolatban a Lébényi Krónikában Tsapó József nótárius tollából a következőket olvashatjuk:
„..1809. esztendőben Nápoleon Frantzia császár az ő népével erőt vévén a mi Hadi Seregeinken, minekutánna Bétset el foglalták és Győr városát a frantziák bé vették, június holnapnak 14dik napján ezen Lébenyi Helységben is mint egy 100 lovas frantzia katonaság meg jelent, a melly naptul fogva az ellenség november holnapnak egész 17dik napjáig ezen tájékon meg maradott, országunknak a Rába folyó vizén felüli való részét el foglalva tartván, hanem minekutána Győr várasa bástyáit négy helyen puskaporral felvettette, a békesség kötés punctumai szerént emiétett 9ber holnapnak 17 napján el takarodott, és hazájába vissza költözött, akiknek Országunkban való ittlétele ideje alatt tsak magábul Lébényi Helységbül 162 db vágni való Szarvas Marhákbul 130 darab az
Tsapó József feljegyzése a franciák lébényi tartózkodásáról (1809)
Ausztriában fekvő Ellenség számára Bétsbe, 12 darab Győrré, 20 darab pedig Szent Páli Nemes Győr Vármegyei Szigetközi Helységbe hajtatott el, azon föllül el vett az ellenség a Lébényi gazdáktul erőszakosan még 8 darab Szarvas Marhát, 28 lovat, 3 ökör szekeret, 21 kocsit és így öszve számlálva ezen károknak az itten az Helységben reájok tétetett költségeknek számát, került Lébényi Helységnek az Ellenség itteni létele és tartása Hetvenezer Három száz tizenhét forint tíz krajtzárokba, mellyért az említett helység leg kevesebb jutalmazást sem nyert, hanem ezen 70317 f. 10 kr. ezen helységnek kellett szenvedni.
Amidőn az Ellenség itten tartózkodott, minden személy válogatás és tekéntet nélkül nem tsak a jobbágyok házaiba, hanem a Catholicus Plébános Úrhoz, úgy az Oskola Mesterhez, nem külömben az akkori Evangelikus Predikátor Hencz Sámuel Úrhoz is be quartélozott, és a Tisztek erőszakossan inkább ezeket szállották meg, mellyeket örök emlékezetül feljegyezni kívánom."
(9ber holnapnak 17dik napján = november 17-én. A római naptárban az év március 1-jén kezdődött, így az év kilencedik hónapja e naptár szerint november volt. A ma is használatos Gergely-naptár megőrizte az év utolsó négy hónapjának eredeti latin nevét: septem = 7, octo = 8, novem = 9, decem = 10.
A római naptár, s a hónapok latin nevének eredeti jelentése szerinti írásmódot alkalmazza Horváth Ferenc is, amikor arról ír a Lébényi Krónikában, hogy 1848 őszén 4dik 8berben, tehát október negyedikén jelentek meg Lébényben Jellasics „horvát csordái". (—> 1848. október 4.)
Tsapó József nótárius azt is feljegyezte, hogy ebben az időben egy mérő búza ára 40, egy mérő rozsé 35 forint, egy font hús 24, egy itze bor 30 krajcárba került.
(1 bécsi font = 0,561 kilogramm.
1 icce = 0,8484 liter
1 mérő = 54,3 liter)
A franciák elvonulása után, az általuk okozott károk helyrehozására a vármegye 1 220 300 Ft hadiadót vetett ki. Ebből Lébény községre 12 195 Ft esett.
A nemesi felkelés résztvevőiként Lébény szülöttei is harcoltak Napóleon hadai ellen. Írásos nyoma nem maradt ugyan, mégis joggal feltételezzük, hogy az 1809. márciusában készült nemesi összeírásban szereplő Fejes, Fördős, Hatos, Modrovits, Patonay, Tompos és Tóth családok férfitagjai nem voltak restek „a fegyverbéli gyakorlásra ki állani".
Patonay Ferenc szinte bizonyosan ott volt Kismegyernél. 1834. október 12-én halt meg, 61 éves korában. Nevét az evangélikus halotti anyakönyv a következőképpen őrzi: „Nemes Patonay Ferentz Lébenyi lakó és vóltt Insurgens."
A Kismegyernél csatázó fölkelő sereg legénységének csak egy része volt nemes, a többit az újoncállításra is köteles községek állították ki.
A Lébényi Krónikában a falu nótáriusa gondosan följegyezte a község által a napóleoni háborúk éveiben, 1804 és 1814 között assentált (besorozott) lébényi férfiak nevét, nemzetiségüket, vallásukat, s utal arra is hogy hazatértek-e, vagy odavesztek Európa csataterein.
1804. Vurtzinger.. . /?/ (hazajött)
1805. Öreg András fia Czehmeiszter György (meghalt), Kováts István (meghalt), Horváth András (hazajött), Lichthámer (hazajött).
1807. Egett György (hazajött), Flucht... /?/ (meghalt), Hutflesz... /?/ (hazajött).
1809. Pénzváltó György (meghalt), Börzsei György (hazajött), a kanász fia (meghalt), Farkas Márton (meghalt), Ruder Márton (meghalt) Böős Mátyás (meghalt), Szebik György (meghalt).
1812. Matsek György, Mészáros Tamás, Pék Mátyás, (hazatértükről vagy halálukról nincs adat)
1813. Simon Mihály (hazajött), Fülöp Márton (meghalt), Csányi Lőrintz (meghalt), Hoffer Mátyás (meghalt), Varga János (meghalt), Rákász János (meghalt), Simon István (hazajött), Göltl Gergöly (hazajött), Smitzhoffer Gergöly (hazajött), Tsengei Mihály (meghalt).
1814. Hegyi István (hazajött), Büki János (obsitot nyert, hazajött), Kitzinger Mátyás (meghalt), Vurtzinger János (hazajött), Rutits Mihály (hazajött), Kováts György (hazajött), Gyökeres János (meghalt), Láng János (hazajött), Pinitz György (hazajött), Vieland István (meghalt), Geiselinger János (hazajött), Hersák György (meghalt), Unger György (hazajött), Farkas Mihály (hazajött).
Dokumentumok nem bizonyítják, feltehető azonban, hogy az 1809 márciusában besorozott, s a harctéren elesett lébényi férfiak egy része a kismegyeri csatában veszett oda.
A község bírája ekkor Vandrasek Ferenc, kamarás Modrovich József, tanácsbéliek Kiss Mihály, ifjú Magyar János, Németh János, Prémus Márton, Varga Márton és Weisz Mátyás.
A helység plébánosa „Feő Tisztelendő Adlmann Máté Úr", az evangélikus prédikátor Hencz Sámuel.
(insurgens = nemesi felkelő)
Szöllősy Pál, Moson vármegye főszolgabírója 1809. június 2. és november 20 között naplót vezetett a franciák által megszállt Moson vármegyében zajló eseményekről. A gondosan vezetett, részletes naplót lapozgatva megtudhatjuk, hogy a Schönbrunnból Pozsonyba, majd onnan Győrbe látogató Bonaparte Napoleon az Óvár-Moson-Öttevény-Abda útvonalon haladva Lébény területét, a barátföldi vendéglő melletti útszakaszt is érintette. (12)
„Augusztus 31.
...Délelőtt 1/2 12 óra körül két lovas vadász érkezett; kevéssel utánuk egy futár jött sebesen; ez után nem sokkal két francia lovastestőr, majd egy hatlovas kocsi. Ebben a kocsiban ült Napoleon császár az itáliai alkirállyal (Eugén Beauharnais-val) és két mar-sallal, ezek után egy harmadik kocsi jött, négy öszvér húzta, ebben ült Napoleon orvosa. A kíséret 12 olasz dragonyosból állt. Mosonban a nyolc lovat késedelem nélkül pihentekkel cserélték ki, és továbbutaztak Győrbe.
Adatok a napóleoni háborúkban részt vett lébényi katonákról
Délután 4 óra körül megjelent Pozsonyból méltóságos gróf Pálffy Lipót úr, és többek között azt a hírt hozta, hogy az elmúlt éjszakát Napoleon császár Pozsonyban töltötte, lóra ülve az egész várost és várat bejárta, és néhány rendelkezést adott ki."
„Szeptember 1.
...Ma reggel Napoleon császár - miután Győr városát megtekintette - erre tért vissza ugyanazokkal a kocsikkal, amelyekkel odafelé ment; katonasága is ugyanaz volt, mint ami testőrként Győrbe menet kísérte."
Más forrásokból tudjuk, hogy a császár augusztus 31-én két órakor érkezett meg Győrbe. A Bécsi-kapun át hajtatott be a városba, s harangok zúgása közben fogadta a karmeliták temploma előtt felsorakozott főtisztjei és tábornokai tisztelgését.
A jelentések elhangzása után gyalogszerrel a közeli Bezerédj-házban lévő szálláshelyére ment. Érkezésének híre a városban futótűzként terjedt, s rövidesen a kíváncsiak hatalmas tömege tolongott a Bezerédj-ház körül. Rövid pihenő után, három órakor a császár lóra ült, s hadsegéde kíséretében kilovagolt a várból. Megszemlélte Győr várának külső védműveit, ellenőrizte a vásártéren elhelyezett ágyúállásokat, majd a Fehérvárikapun át visszatért szállására. Délután 6 óra tájban Győr város magisztrátusának küldöttsége kérte, hogy a császár elé járulhasson, részben, hogy hódolatát kifejezze, részben, hogy a városra kivetett nagy összegű hadisarc mérséklését kérje. Napoleon nem fogadta a küldöttséget. Tábornokaival megbeszélte az időszerű feladatokat, majd pihenni tért, s még az éjszaka folyamán elhagyta a várost. Hajnalban már Bécs felé közeledett. (52)
A császár győri villámlátogatását megelőző napon községünkön - Győr irányába masírozva - francia csapatok haladtak át.
Erről tanúskodik Szöllősy Pál augusztus 31 -i naplójegyzete, mely szerint „...Egy... ember, aki Lébényből jött Óvárra, azt mesélte, hogy Lébényen át 800 főnyi francia gyalogság vonult Győr felé."
(Más adatok is dokumentálják, hogy az uralkodó győri jelenléte miatt a franciák a város térségébe jelentős erőket vontak össze.)
Korábban is volt rá példa, hogy Lébényen nagyobb létszámú francia egységek vonultak keresztül. Június 23-án például azt jegyezte fel naplójába Szöllősy Pál, hogy a franciák által június 14-től június 24-ig ostromolt Győr alól „.. .Mosonba Koroncóról és Egyedről Kimlén és Lébényen át 200 sebesült francia érkezett." (12)
Elkészült a község új urbáriuma.
Mária Terézia 1767-ben kibocsátott úrbéri rendelete úgy intézkedett, hogy az időről-időre felülvizsgált, s az időközben bekövetkezett változások figyelembe vételével átdolgozott új urbárium és tabella elkészítése annak helyszíni kihirdetésével záruljon, s a dokumentum egy példányát a földesúr, egy példányát a község kapja meg.
A rendelet előírásai szerint járt el Szöllősy Pál főszolgabíró, amikor 1810 februárjában arról tájékoztatta a vármegyét, hogy a „Sz. Miklósi Uradalomhoz tartozandó Lébeny helység községének a Nagy Méltóságú Kir. H.(elytartó) Tanács által helyben hagyatott Urbáriumát" a „Földes Uraság Tisztyeinek és az egész Községnek jelenlétében nyilvánságossá tévén ... a Vármegye petsétjével meg erősétette, azon Urbariumnak s mellette levő szokott Tabellának egyik Példázattyát pedig az említett községnek mindenekben leendő meg tartás végett által adta légyen."
Az új Urbariális Tabella szerint Lébényben 109 jobbágy gazdálkodott egész, 40 töredéktelken, a szántófölddel nem, csak réttel rendelkező kisháziak száma 127, a lakó zsellérek száma 18. (Mvm. kgy. jkv. 1810/320)
A Böjtmás hava 26-án tartott megyegyűlésen ismertették az alsó-ausztriai kormányszéknek azt az írásos megkeresését, melyben a hivatal a vármegyétől Lébény községgel szembeni „kénszeríttő intézkedést" kért.
Erre okot az adott, hogy a község számára - tévedésből - 650 forinttal többet fizettek ki „a Bétsi Magazinumba hordatott 411 1/2 mázsa szénáért", mint amennyi megillette volna.
Kényszerítő intézkedésre azonban nem volt szükség, mert az elöljáróság „a legkisebb Ellenvetés nélkül azon 650 forintokat kézhez szolgáltatta", s azok „a Királyi tanácsnak elküldettek". (Mvm. kgy. jkv. 1810/523)
(magazinum = raktár, közraktár)
A napóleoni háborúk idején a vármegye számára is fontos volt a postaszolgálat gyors és pontos működése. A feltételek megteremtésében és folyamatos biztosításában a falvak népének, így Lébény jobbágylakosságának is részt kellett vállalnia.
A Böjtmás havában tartott megyegyűlésre „a Franczia Háború alkalmatosságával a permanens Deputationak Rendelésébül a leveleknek serényebb változtatása végett Barátföldi Vendégfogadóba Lébenyi helységbül rendeltetett három lovas legények számára az említett Helység által szolgáltatott 120 Portio zab és (ugyan)annyi széna Portiokért járandó 111 fnak kifizettetéséért esedezve" kérelmet nyújtott be a vármegyéhez Lébény elöljárósága.
A vármegye - a Szöllősy Pál főszolgabíró és Temlin Zsigmond esküdt által is támogatott követelést jogosnak ismerve el - intézkedett a 111 forintok kifizetéséről a következők szerint:
„... azon Lovas Legényeknek számára, kik e Vármegye rendelésébül a Levelek hordatása végett Barátföldre parancsoltattak, ki szolgáltatott Élelembeli Tzikkelyek megtéríttetnek." (Mvm. kgy. jkv. 1810/529)
(porció = rész, adag
permanens deputatio = állandó bizottság.)
Bár 1809 márciusában az e tárgyban benyújtott kérelmet a vármegye elutasította, esztendő múltával Lébény község „nemes gazdáit", azaz „a Jobbágy Helyeken Lakozó Nemeseket" - egyéb kötelezettségeik mellett - az úthálózat karbantartásában való részvétel kötelezettsége alól is felmentette. Nem intézkedett azonban arról, hogy ki vegye át a lébényiektől az eddig általuk ellátott feladatot.
„Lébeny Helységnek Községe bé adott kérelem Levélben azért esedezik, hogy mivel azon helységbéli Nemes Gazdák mind az Katona be szállíttástul, mind pedig az Fuvarozásoktul és Utak tsináltatásátul a nemes Vármegye által fel szabadíttattak, azok által eddig tsináltatott és jobbíttatni szokott 107 3/12 ölnyi hosszaságra terjedő Utnak tsinállása a többi helységek közt egyenlőképpen osztasson fel."
A beadvány nyomán a vármegye gyűlése úgy intézkedett, hogy a vármegyei „Földmérő Úr" által „a kérdéses utak karbantartásának kötelezettsége más községekre... fel osztattasson". (Mvm. kgy. jkv. 1810/635)
„Lébenyi Gazdák, úgy mint Nemes Fejes István, N. Modrovits István, Hajós István, Németh Márton és Göltl Lőrincz a múlt 1809. esztendőben általak Mosony és Magyar Óvári Mező Városokba szolgáltatott 364 mázsa 70 kg széna árának kifizetésiért esedeznek."
A vármegye a kérést elutasította. A döntés indoklása szerint „azon községek, mellyek Szénával bővelkednek, s mellyek közé a Lébenyi község is számláltatik, annál kevesebb kárt vallottak az Ellenség számára való Széna adásban, mivel előbb, mintsem tőlök afféle adás kívántatott volna, afféle Termesztményeket más szűkölködő községeknek drága pénzen el adták, ezért most is a fenn kitett folyamodásnak helyt nem lehet adni, hanem ha fellyebb említett szénát nem a község, hanem magányos gazdák adták öszve, tartozik a község azt nékik meg térítteni." (Mvm. kgy. jkv. 1810/1146)
„Szöllősy Pál Feö Szolga Bíró és Simon József eskütt Urak" által a megyegyűlésen adott tájékoztatás szerint „bizonyos Nátz Márton Lébenyi Lakos a Lébenyi Birkás Ház előtt az Ország Ut mellett lévő kövéts gödörben a midőn követset a földbül ásni akart volna, több Lébenyi Gazdáknak jelenlétében a föld alatt vesszőbül kas formára fonyott, meg vasalt, de már egésszen öszve dűlt Ládára akadott légyen, melyben a következendő Szerek találtattak, úgymint két Csizma kefe, egy Borotva, egy késsebb és nagyobb Féső, egy darab vörös és zöld selyem Bojt, egy gömbölű Öveg benne lévő kevés Tobákkal, egy avítt bőr Haj-por tartó Zacskó."
A leletről szóló írásos értesítést a vármegye irattárba tette. (Mvm. kgy. jkv. 1810/1568)
Vázsonyi Dániel az evangélikusok iskolamestere. Tíz esztendeig dolgozott az iskolában.
A lébényi evangélikus iskola tanulói az alábbi recept alapján készítették a napi munkájukhoz szükséges gubacstintát:
„Végy 5 lat gubacsot, ezt porrá zúzván és ritka szitán által szitálván tedd egy itzés övegbe, ehhez végy egy, legfellyebb 1 1/2 lat gálitz követ, mellyet is apróra kell zúzni. Ezen Ingredientiákhoz tölts egy meszely, vagy fél itze vizet az övegbe. Ezt nyáron napra, télen a meleg kállhára tévén gyakran napjában fel kell rázni, hogy a Species jobban fermentálhasson. 24 óra alatt jó a Ténta, és már előbb is, és hová tovább jobbá lészen. Mind az övegben, mind a kalamárisban ne sajnáld tsak néha meg rázni.
A gubatsoknál arra kell vigyázni, hogy likatsosok ne legyenek. Erre nézve inkább egy lattal többet kell venni, hogy a likatsosokat el lehessen hányni."
(1 bécsi lat = 17,53 gramm
meszely = fél icce, azaz 0,417 liter
ingrediencia = hozzávaló
fermentál = erjed
species = /anyag/ fajta)
A lébényi gazdák nagy távolságra szállítandó áruk fuvarozására is vállalkoztak, melyből tisztes jövedelmet húztak. Arra is volt azonban példa, hogy becsapták őket.
1811 szeptemberében azt panaszolták „Lébeny Helységnek némely Lakosai", hogy „eök a múlt év Sz. Jakab havában bizonyos Mustapha György János névű Győri Rátztul Bécsbe leendő fel szállítás végett Pamuk fuvart" vállaltak.
A 13 szekérnyi pamut bécsi címzettje kész lett volna a fuvardíjat a szállítás után a helyszínen azonnal kifizetni, de a lébényi fuvarosok kíséretében levő Brigovátz Mátyás - a szállítmány tulajdonosának, Mustapha György Jánosnak az intézője - ezt megakadályozta, mondván, hogy a fuvardíjat majd Győrbe visszatérve kapják kézhez. Győrben azonban azt közölték a megrökönyödött fuvarosokkal, hogy az 1600 forint fuvardíjat nem fizetik ki, „sőtt még nekiek kellene fizetni, mivel a Pamukos Bálákba nagy heányosság találtatott."
A vármegye a panaszt intézkedés céljából „Nemes Győr Város Magistrátussának" továbbította. Hogy milyen eredménnyel, annak Moson megye levéltárában nem maradt írásos nyoma. (Mvm. kgy. jkv. 1811/1084)
A Rábcán nemcsak csónakkal, hanem dereglyékkel is közlekedtek, s a part menti uradalmak - a rábaközi utak rossz minősége miatt - Győr felé irányuló áruforgalmuk nagy részét a folyón bonyolították le.
Az áruszállítás zavartalanságának biztosítására kereskedő- illetve hajóstársaságok alakultak, melyek bérleti díjat fizettek a partmenti birtokosoknak a Rábcán való hajózás jogáért. A szerződések kikötötték, hogy az év meghatározott időszakában - általában Szent György naptól Szent Mihályig - a dereglyéket csak emberi erővel szabad vontatni, nehogy a vontató ökrök, ritkábban lovak a part menti rétek értékes füvét letapossák.
Vitás ügyek persze így is adódtak.
1811 őszén a Rábcát szállítási útvonalként használó „Bő-Sárkányi Fenyő Kereskedő Társaság" bepanaszolta a szentmiklósi és lébényi jobbágyokat, mert azok, bár a bősárkányiaknak „a fenyő talpaknak a Rábcza vizén leendő vontatása határozatlanul meg engedve vagyon, mégis a Sz. Miklósi jobbágyok 150 ftokat, a Lébenyiek pedig 75 ftokat a Talp vontatóktul helytelenül meg vettek légyen." A bősárkányiak 225 forintnyi káruk megtérítése mellett azt kérték Moson vármegyétől, hogy „az említett Helységbelieket efféle helytelen cselekedeteknek el követésétül tartóztatni ... ne terheltessen a Vármegye."
A megyegyűlés úgy határozott, hogy az ügy tisztázása érdekében „környűlállásos vizsgálást fog végbe vinni" s ezt követően teszi meg a szükséges intézkedéseket.
A hosszan elhúzódó ügy végére csak 1813. január 27-én tett pontot a vármegye. A panaszt elutasította.
Az indoklás szerint „a Ráptza vizén Sz. György naptul fogva Kisasszony hava 1sö napjáig felfelé Talpakat, az az Fenyő Szálakat" vontató fakereskedők „a Partok mellett termett nádat és füvet vonyó Marháikkal le tiprattyák", ezért „azon 225 ftokat, mellyeket az említett Holnapok alatt 1811dik esztendőben tett vontatáskor a Lébenyi és Szentmiklósi Lakosok Beö-Sárkányiakon vettek büntetésül, vissza nem fizetteti."
A döntést érdemben nem befolyásoló körülményként arra is kitért indoklásában a vármegye gyűlése, hogy az ügyben érintett bősárkányi fakereskedők többsége nem vitatta a lébényi és szentmiklósi jobbágyok eljárásának jogos voltát, mindössze egy kereskedő fordult védelemért a nevében aztán eljáró Sopron vármegyéhez.
Az ügy lezárásaképpen Moson megye azt kérte a királyi helytartótanácstól, hogy miután „a Talp vontatásokkal, ha azok vonyó Marhákkal folytattatnak, sokkal nagyobb kár okoztatik az említett Helységeknek Adózás alatt lévő Rétjeikben, mint a mennyire a kereskedők haszna menne, tehát olly rendelést tenni méltóztasson, hogy addig az ideig, méglen a széna bé nem hordatik, köteleztessenek a vontatást emberek által végbe vitetni." (Mvm. kgy. jkv. 1811/1223)
„Lébeny helységben lakozó Kaszás nevű Jobbágynak" ellopott lova ügyében folytatott le eljárást a vármegye. Az ellopott ló tudniillik az alsó-ausztriai „Berg névű helységben lakozó Wenth Mihálynál megtaláltatott", de mire a hatóság a ló nyomára jutott, az az új tulajdonos által már „megdöglöttnek lenni mondatott." Wenth Mihály két tanút is állított, „kik hittel is készek erősíteni, hogy midőn a Kérdésben lévő Lovat meg vette az isméretlen embertül, azon Ló valósággal oly nyavalás volt, hogy annak megvételét mások nem is javaslották, s azért is volt olyan oltsó, hogy 48 ftkon könnyen megvehette."
Mindezek alapján a vármegye álláspontja szerint „a Ló megdögölvén, már vissza adni nem lehet", s tekintve, hogy a lopást bizonyíthatóan nem Wenth Mihály követte el, kártérítési igényét „a Kaszás Mihály nevű Jobbágy" az alsó-ausztriai hatóságoknál csak peres úton érvényesítheti. (Mvm. kgy. jkv. 1811/ 234, 779, 1159)
Megint a „Fátzános Erdő" használata, illetve az ez után fizetendő adók dolgában támadt vita a vármegye és a Zichy-uradalom, meg a lébényi jobbágyok között. A megyegyűlés ugyanis azt a kérdést vetette fel, hogy „...a Rovataioknak föl osztásában és ki vetésében foglalatoskodott Tiszti öszve ülésnek azon jelentésére, hogy Lébenyi Helység határában lévő, és azon Községhez tartozandó Erdőt, melly a Rovatalbéli fel jegyzésbül ki vagyon hagyva, nem volna e szükséges a Jobbágyoknak az ahhoz való Jussok nagyobb erősíttésére a közönségessen fizetendő adó alá vetni."
(A „rovás" vagy „rovatai" az egy portára jutó adó alapja, egy számított, mesterséges adókulcs. Egyik eleme lehet a közös haszonvételek sorában az erdőhasználat is.)
A kérdésre 1813 januárjában tért vissza a megyegyűlés, amikor a Zichy-uradalom a „Lébenyi Jobbágyok használása alatt lévő Erdőnek Rovatai alá vételét elmellőzni igyekezik azt állítván
1sőben. Hogy az 1791 ik Esztendőben kezdődött és 1804. Esztendőben el végeztetett Urbariális Perbül is, és abban hozatott Itéletektül ki tettzik, hogy azon Erdő a Földes Uraság által tsak bizonyos Edgyesülés Levélben és a Fajzásért fizetendő Bérben légyen engedve a Jobbágyoknak.
2szor Hogy azon Erdő soha se volt még adófizetés alatt, és a Tulajdonosnak akarattya ellen azt nem lehetne olyan terh alá vonni.
3szor Mivel az Uradalmi Tulajdont ily módon nem lehet terhelni, ha a Jobbágyság (erdő)használása az adófizetés alá tartozandó (lenne is), tsak a 49 fkát és 36 krkat, melyet azok az Uradalomnak esztendőnként fizetnek, mint ki Bérlést kellene adófizetés alá vonatkoztatni."
A vármegye az indoklást elutasította, mivel álláspontja szerint „azon birtoknak (az erdőnek) Földgye a Földes Uraságé légyen ugyan, de a haszonvételtül köteles a Jobbágyság adót fizetni."
Tekintettel arra, hogy a „Jobbágyi Község az említett Erdőbül Esztendőnként átaljában 21 öl fát szokott vágattatni", a község az adónyilvántartásba „annyi személlyeket írjon bé", ahány személyt a „község Rendezete vagy is Classisa szerént" ez a famennyiség megilletne. Az adót pedig - a királyi pénztárba illetve a megye házipénztárába - be kell fizetni. (Mvm. kgy. jkv. 1812/ 390)
(edgyesülés levél = szerződés.
a község rendezete = a község földjeinek adóosztályokba sorolása.)
Modrovits József a lébényi bíró.
Marhavész pusztított a faluban, melynek elmúltával „Hőnisch János Orvos által be adatott Megyebeli Bánfalu és Lébeny Helységekben támadott marha dögnek állapottyárul készített három rendbéli tabellák valóságos mássai a Királyi Helytartó Magyar Tanácshoz felküldetve lévén a többi iratmányok közé tétetnek." (Mvm. kgy. jkv. 1812/1035, 1036)
A Zichy-uradalom lickópusztai és barátföldi szántóit művelő, jobbágytelekkel nem rendelkező zsellérek adóztatása ügyében intézkedett a vármegye. Ferentzy János királyi kamarai ügyész által ugyanis „az eránt adatott be kérelem levél, hogy mivel a Barátföld és Liszkó nevezetű Puszta Helyeken lakozó adózók semmi tulajdont, hanem tsak ollyan földeket bírnak, mellyek az Uraság kegyességébül maguk könnyebb táplálása végett nekiek adattak, erre nézve tehát az illyes Földekre rovatott adónak fizetésétül az emiétett adózók fel szabadíttatván, egyedül a személyektül járandó adónak fizetése alatt hagyassanak."
A megalapozott döntés érdekében a zsellérek ügyét részletesen feltáró „környülállásos jelentést" kért a főszolgabírótól a vármegye gyűlése.
(A Mária Terézia-féle úrbérrendezés óta a házas zsellérek évi egy forint cenzussal azaz földbérleti díjjal, továbbá kilenceddel és 18 nap kézi robottal tartoztak a földesúrnak. A házatlan zsellérek viszont - s a barátföldi meg a lickói zsellérek e kategóriába tartozhattak - csupán 12 nap kézi szolgálatot teljesítettek.)
Megkezdődött a Hanságba ömlő folyók 1840-ig tartó szabályozása. Elkészült a Hansági Főcsatorna, melynek feladata a Hanság-medence árvizeinek kordában tartása, s a Mosonszentpéter határáig terjedő Lébényi-Hany víztelenítése volt. (Ez véglegesen csak 1900 és 1930 között valósult meg.)
A Főcsatornát - vízének fekete színe miatt - „fekete metszés"-nek (Schwarzes Canal) nevezik a környék lakói.
1796-ban Edward Jenner angol orvos felfedezte a himlő elleni védekezés hatékony módszerét, a tehénhimlővel való oltást, a vakcinációt (vacca = tehén). 1813-ban már Magyarországon is rendeletben kötelezték az orvosokat a védőoltások elvégzésére.
Moson megye főorvosának, dr. Johann Costein-nek köszönhetően a himlőoltás bevezetését az elsők között, már 1802-ben megkezdte a vármegye, s komoly erőfeszítéseket tett az oltások fontosságának megismertetéséért, alkalmazásának minél szélesebb körben való elterjesztéséért.
A védőoltás az első időkben nem volt kötelező, s bár a szérum árát, meg az oltást végző seborvosok díjazását is magára vállalta a vármegye, a szülők egy része - tájékozatlanságából eredő oktalan félelmei miatt - vonakodott azt igénybe venni.
A vármegye ekkor levelet intézett az egyházak lelkészeihez, s kérte őket, hogy a szószékről is, meg a hívekkel folytatott beszélgetéseik során is próbálják meggyőzni a szülőket az oltás hasznáról.
Egy, az evangélikus egyházközség irattárában megőrzött dokumentum arról tanúskodik, hogy a szóban forgó levelet 1814 nyarán a lébenyi evangélikus lelkész is kézhez vette, s átérezve ennek fontosságát, a himlő elleni védőoltás igénybevételére buzdította híveit.
„Jó Szülők
A Természetnek nagy Mindenható alkotója megáldván bennünket Magzatokkal, egyszeris mint Szent kötelességetekké tette, hogy azoknak életjeket minden veszedelem ellen oltalmazzátok.
A sok veszedelmek közé, mellyek a Magzatjaitokat mindjárt születésektől fogva körül veszik, tartoznak valóban a hajagos himlők; ezek irtóztató képpen dühöskednek az ártatlan kisdedek között; sok ezereket ölnek meg minden esztendőben, sok ezereket, mellyek meg menekednek, el rútíttatnak, vakokká, süketekké, bénákká, egész életjekben nyomorultakká teszik.
Ki volna közöttetek olly embertelen, olly gyilkos, hogy nem akarná magzatját ezen irtóztató betegségtől meg menteni.
Ime, az égnek leg szebb ajándékja, az emberi ész fel talált egy hatalmas, bátorságos, bizonyos eszközt, melly által Magzatjaitokat tökélletesen meg menthetitek a rút hólyagos himlőktől, és egyszer s mind az egész Emberi Nemzetnek jótévői lehettek, midőn a leg gyilkosabb betegségnek egész ki irtását elő mozdítjátok.
Ezen leg hasznosabb találmánya az el múlt századnak a Mentő himlő, vagy a Tehén himlő. Ennek bé oltása által sem az emberi szépség el nem rútíttatik, sem egéssége meg nem sértetik, a veszedelmes himlőtől pedig meg mentetik.
Ezért is ezen bé oltás az egész pallérozott világban el terjesztetett.
Leg kegyesebb királyunk, Felséges Urunk meg győzettetvén ezen szép találmánynak leg nagyobb hasznairól az emberi nemre nézve, olly rendeletet tett, hogy mindnyájan részesekké tehetitek Kedves Magzatjaitokat e jó téteményben.
Ne késedelmeskedjetek tehát Barátim Magzatjaitoktól el téríttetni az irtóztató himlő betegségnek veszedelmeit, siessetek azokat mennél hamaráb a bé oltás által meg menteni; külömben Szent kötelességtek ellen vétkeztek, és ha Magzatjaitok a dühös himlő betegség által életeknek virágjokban el esnek, vagy szépségektől, egészségektől meg fosztatnak, Tik Szülők lesztek tsupán tsak okai ezen veszedelmeknek, Tik magok Magzatjaitoknak gyilkosai."
A felvilágosító, intő szó azonban csak nagyon sokára hozta meg a várt eredményt. Bizonysága ennek, hogy két évtized múltán is akadtak még lébényi szülők, akik felszólítás ellenére sem adatták be gyermekeiknek a kötelező védőoltást. (—>1834. július 14.) Lébény e tekintetben nem számított rendkívüli kivételnek, a himlő elleni oltás csak az 1840-es évekre vált megszokottá s elfogadottá.
„Lébenyi községnek a Rápcza vize ki öntése által (okozott) károkra nézve adó elengedés adatik".
A vármegye adatai szerint a Lébény községet ért becsült kár mindösszesen 12 946 forint 30 krajcár, „az adóbul leendő elengedés" 776 forint 47 krajcár. Szentmiklós kára 5707 forint 30 krajcár volt, elengedett adója 342 forint 27 krajcár. (Mvm. kgy. jkv. 1815/491)
Meghalt Adlmann Máté lébényi katolikus plébános. Január 24-én készült végrendeletének egyik hitelesítője Moór Xav. Ferenc, Mecsér plébánosa volt. Az 1817. évi névtár szerint ő lett Adlmann Máté utóda a lébényi plébánián. A testamentum további hitelesítői Tsapó József lébényi nótárius és oskolamester, Zsálik János mecséri nótárius, Modrovics József „Libenyi Helség Biraja" valamint Jager János „Helység Kammarása".
Adlmann Máté latin nyelven írt végrendeletében - miután lelkét Teremtőjének ajánlotta - úgy rendelkezett, hogy testét a köztemetőben, a vörös kereszt előtt építendő új kriptába temessék. A kereszt fenntartására 40 forintot hagyott. 100 forintot rendelt arra, hogy kamataiból leendő utódai az ő lelki üdvéért évente énekes szentmisét celebráljanak. A győri szemináriumnak 35 forintot juttatott, a lébényi Szent Margit templomra, továbbá az oroszvári Szent Magdolna egyházra (melynek húsz éven át plébánosa volt), s az ugyancsak oroszvári Megostorozott Jézus kápolnára 50-50 forintokat hagyott.
Rokonai javára is végrendelkezett.
Fekete óráját Laáb (Adlmann) Lucának hagyta. György nevű bátyjának, továbbá Pál nevű bátyja Mátyás nevű fiának és nővére Mária nevű leányának 50-50 forintokat testált. Nem feledkezett meg házvezetőnőjéről, Ronglicsics Máriáról sem. Neki elmaradt 40 forint fizetésén túl 200 forintot rendelt, végakarata végrehajtóinak pedig 20-20 forintokat hagyott.
Ami ezek után még megmaradt, arról úgy rendelkezett, hogy az két részre oszoljon. Egyik fele Plohovits Magdolna nevű nővéréé, másik fele pedig János nevű testvérének gyermekeié legyen. (40)
Megkezdte szolgálatát Moór Xav. Ferenc, Lébény új plébánosa.
Leírás készült az apátsági templomról. A Barcza Leander által idézett leírás szerint a - feltehetően barokk stílusú - főoltárt Szent Jakab apostol, Loyola Szent Ignác és Assisi Szent Ferenc szobrai díszítették. A főoltár a mellékhajókban lévő oltároktól egy-egy kis kiugró faltaggal volt elválasztva, s fa kancellusa volt az áldozók számára. A szentélykorlátot négy kőlépcső, az oltárt még kettő emelte magasra. A baloldali mellékhajó szentélyét Nepomuki Szent János, a jobboldaliét a Szent Kereszt oltára díszítette. A fő- és mellékhajókban 47 puhafapad és a gyóntatószék állt.
Az északi torony aljától 27 csigalépcső vitt a kórusra.
Volt a templomnak egy 1653-ban készült fa szószéke a második oszlopba illesztve, melyhez 12 falépcső vezetett.
A sekrestye fölötti második szintet egy hálószoba, egy konyha és egy nappali szoba foglalta el. Innen átjáró vezetett a templomtól délre fekvő „abbatialis residentia" - az egykori kolostor - északi szárnyának emeleti részéhez. A kolostor épülete 1830-ban történt lebontásáig a ma is látható régi plébániaépület, s a plébánia meg a templom közé eső virágoskert helyén állt. (07)
(kancellus = térelválasztó korlát, mellvéd, melyet általában díszes kőrácsként képeztek ki
abbatialis residentia = apátsági lakóépület)
Andreas Grailich zurányi evangélikus lelkész „Moson vármegye leírása" című, 1818-ban készült német nyelvű munkájában Lebenyről a következőket írta:
„Lébény (Leiden, Lébeny) nagy magyar-német falu, részint római katolikus, részint evangélikus parókiával és templommal. A Rábca folyóhoz igen közel fekszik. Van egy régi, gótikus stílusban épített temploma, mely néhány vele határos házzal együtt a Szent Jakab apátsághoz tartozik. Az apátságot Hédervári Chepan és Poth alapították 1209-ben. Először bencés szerzetesek, majd a jezsuiták rendezkedtek be itt. A rend feloszlatása után az apátság a királyi kincstárhoz került, majd a vallásalaphoz. A helység 291 házat, és a három közeli pusztával együtt 2.048 lakost számlál: 1.437 katolikust és 611 evangélikust, köztük 115 jobbágyot és néhány nemest. Földje és rétje jó. Szántóföldje 3.436 hold, rétje 3.149 kaszás. Megadott marhaállomány: 376 igás ökör, 279 tehén, összesen 655 darab. A lovak száma 340, a sertéseké 127. Némi erdeje is van.
1816-ban a hadi pénztárba 3.229 ft 38 krajcárt, a házi pénztárba 12.147 ft 20 krajcárt fizetett, összesen 15.377 forint 8 krajcárt."
A Lébény-közeli pusztákról a szerző az alábbiakat közli:
„Baromház, Bormász Lébénynél egy gazdasági épülettel és 88 lélekkel; egyébként a tanulmányi alaphoz tartozik.
Barátföld a győri országút mellett fekszik, egy fogadóval és juhászattal. 55 lakosa van.
Lickó (Liczko), Mecsérnél, 60 lakossal. Mindhárom eddigi puszta gróf Zichy birtoka."
Ha a szomszédos községekről írottakra is vetünk egy pillantást, Szentmiklósról a következőket olvashatjuk:
„Szentmikós (St. Niclas, St. Niclo, Lébeny-Szent-Miklós) kellemes hely, szelíd dombon található nyári kastéllyal, Győrtől 2 mérföldre. Saját római katolikus plébániája és temploma van, és az uradalom igazgatása is itt található. Házainak száma 155. 1.010 katolikus magyar lakja, kevés evangélikust nem számítva, köztük 49 jobbágy. A Rábca folyótól nincs messze, Eöttevénytől félórányira van. Szántóföldje 1.794 4/8 hold, rétje 938 6/8 kaszás, szőlője 339 kapás. Megadott marhaállomány: 128 igás ökör, 54 fejőstehén, 46 egyéb marha, összesen 228 darab. A lovak száma 174, a sertéseké 26. 1816-ban a hadi pénztárba 1.575 ft 44 krajcárt, a házi pénztárba 5.926 ft 45 krajcárt fizetett, összesen 7.502 forint 29 krajcárt." (30)
(kapaalja, kapás = szőlőültetvények mérésére szolgáló földterület-mérték. Nagysága helyenként és koronként változó, eredetileg egy ember által egy nap alatt megkapálható szőlőterület. A XVIII-XIX. század fordulóján egy kapaalja általában 750-1200 négyzetméternyi területet jelent.)
Andreas Grailich imént idézett munkája szerint Moson vármegyében az ágostai hitvallású evangélikusok öt egyházközséget alkottak, úgymint négy németet: a gálosit, a rajkait, a hegyeshalmit és a zurányit, melyek önálló szeniorátust képeztek és a dunáninneni egyházkerülethez tartoztak, valamint egy magyar-németet Lébényben, amely a győri esperességhez, s így a dunántúli egyházkerülethez tartozott.
Az evangélikus közösségek összesen 6809 lelket számláltak (Gálos 1548, Rajka 1631, Hegyeshalom 1468, Zurány 1368, Lébény 794) és 9 templomuk volt. „Ennél jóval több templom és lelkészség volt az 1673-mas esztendőt megelőzően, amikor - a legtöbb községben augusztus hónap 24. napján - a megyén belül véget ért a protestáns vallásgyakorlás" - írja Grailich.
(A 794 tagú lébényi egyházközség tagjai közül 611 volt lébényi lakos.)
Egy erős, egészséges, jófajtájú igavonó vagy tenyészállat a korban jelentős értéket képviselt. Bizonysága ennek, hogy amikor „Lébeny nevezetű helységben bitang ló találtatott", „ezen bitang ló eránt Első Vice Ispány Úr által Posony, Győr és Soprony Vármegyékhez tüstént (levél) íratott, egyszersmind pedig Ország szerte való hirdetés végett a Nagy Méltóságú Királyi Helytartó Tanáts is meg kéretett."
A helytartótanács aztán - az általános gyakorlatnak megfelelően - az ország valamennyi vármegyéjéhez eljuttatta a Lébény határában kóborló gazdátlan ló hírét s leírását. (Mvm. kgy. jkv. 1818/1747)
„Lébenyi Helység éjjeli vigyázója fizetésének feljegyzése
Esztendőnként ád néki
Minden fély helyes gazda 1 fertály mérő Rozsot és 1 Kenyeret,
Fertály helyes gazda 1 octál mérő Rozsot és 1/2 Kenyeret,
Egész zsellér ad 1 octál mérő Rozsot és 1/2 Kenyeret,
Fély Zsellérek ketten adnak 1 octál mérő Rozsot és 1/2 Kenyeret,
Minden házas Lakó ad esztendőnkint 3 Krajczárt.
A Helység pedig ad a Falu házátul 3/8 mérő Búzát,
Minden esztendőben egy pár Tsizmát,
Három Esztendőre egy öreg Szűrt,
Az öregek sírjának ásásátul jár néki nyáron 18 kr.
Télen pedig midőn a föld fagyos 21 kr.
Gyermekek sírjának ásásátul mind télen mind nyáron jár 15 kr.
Modrovits Jóseff Város Birája"
(Lébényi Krónika)
Bolla Mihály lett az evangélikus tanító. Tíz évet töltött Lébényben.
Az ő munkáját is meghatározó, 1820-ban kelt tanrend - mely az evangélikus gyülekezet irattárában ma is olvasható - tartalmát tekintve az 1804. évihez képest jelentős eltérést nem mutat:
Hétfőn
Dél előtt:
Dél után:
Kedden
Dél előtt:
Dél után:
Szerdán
Dél előtt:
Dél után: 1. Ének, Nóta tanulása
2. Bibliai dictomok fel keresése
Tsötörtökön
Dél előtt:
Dél után: Úgy, mint Hétfőn délután
Pénteken
Dél előtt is
} mint Kedden"
Dél után is
(dictom = bibliai idézetek, elmés mondások
arithmeticai exemplum = számtanpélda
orthographia = helyesírás)
A lébényi evangélikus iskola működésébe, az oskolamesterek hétköznapjaiba enged betekintést a munkájuk rendjét, szabályait, sok tekintetben életvitelüket is meghatározó „közönséges és különös regulák" gyűjteménye.
I. Közönséges Regulák
A Seniorátus által eleikbe írott Rendet és Taníttásnak módját minden önként való választása nélkül kövessék.
A Taníttásra rendelt órákat a nélkül, hogy a helybéli Lelki Taníttónak meg jelentenék, soha el ne mulasszák, annál inkább is soha magok tetszések szerint szokatlan vacatiokat (szüneteket), sem tanításra való órákat ne adgyanak.
Az oskola tartási ideje alatt az Oskolából ki ne futkozzanak, és a gyermekeket magokra ne haggyák vagy a nagyobbakra ne bízzák, hanem az egész oskola végeztéig tanítványaik között maradjanak.
Az Oskolai foglalatosságot akkor is mindenkor fő dolognak nézzék, ha egyszer s mint notariusi hivatalt is viselnek, és az elsőt ezen utolsó miatt soha el ne mulasszák, hanem az ehhez tartozó munkákat Oskola után vigyék véghez.
Az Oskolát nyáron is, ha akármelly kevés tanítvány mutatkozik is, szorgalmassan tartsanak.
A Közönséges Examen a Seniorátus által kirendelt időben minden Esztendőnként okvetlenül meg legyen, és Examen után a Letzkék rendje, a Tanítványok Catalogussa és némelly próba írások az illető Senior Úrnak két Exemplárban (példányban) béküldessenek.
Az Oskola, amely a gyermekeknek az, ami az időssebbeknek a templom, mindenkor illendően meg bötsültessék. Ehez képest a Mesterek abba taníttáskor soha feltett kalappal v. főleg és dohányozva st. ne mennyenek, azt minden esztendőben ki fehéréttessék és ki igazíttassák, Oskola tartáskor gyakran kisepressék, ki szellőztessék, a falakba szegeket (verni) a gyermekeknek ne engedgyenek, a padokat és asztalokat el rontani és tsufíttani ne hadgyák; abban mikor iskola nem tartatik is, se majorságot ne eresszenek, se semmit oda nem valót ne tartsanak, egy szóval semmi tisztátlanságot ne szenvedgyenek.
Feleségeiknek, saját gyermekeiknek, annál inkább Tselédgyeiknek a Tanítványokon semmi Uralkodást, vagy akár melly alkalmatlankodást is ne engedgyenek.
Az Oskolai gyermekeket gyermek dajkálásra, kert mívelésre, Szoba, Konyha, Udvar, Istálló, Óllak és Marhák körül való szolgálatra, vagy széllel küldözésre, vagy akár melly más inaskodásra ne fordítsák.
II. Különös Regulák
A.) Taníttásra nézve
Minden Oskolai Taníttásra jól el készüljenek, magokat próbálgassák, hogyan kelljen a gyermekek meg foghatosságához szerentséssebben leereszkednének, rövid és mégis értelmes kérdéseket formálniok, a feleletekben meg tévedőket útba igazítaniok, és tanítványaikat a figyelemre ébreszteniek.
Minden Oskolai Taníttást énekléssel és imádsággal kezdgyenek és végezzenek.
A tanulókat bizonyos Osztálokra, p.o. bötüzőkre, olvasókra, betéve tanulósokra, írókra, éneklésekre és fellebb készületekre osszák fel.
Egy osztálbéli tanítványaikat egyszerre és egy seregbe állítva letzkéztessék, még pedig ne mindenkor olly renddel, a mint állanak, hanem a figyelem ébersége végett némelykor a rendet meg bontva is.
Az ábétzéseknek és bötűzőknek a táblán mutassák a bötűket, azoknak külömbségét és azoknak öszve rakását.
Amennyire lehet minden Tanítványaikat mindenkor egyszer és mind igyekezzenek foglalatoskodtatni, p.o. míg a kissebbeket a táblán betűzni tanítják, az öregebbeknek aritmetikai példákat tsináltassanak, mikor az öregebbekkel Orthographia tanítása végett diktáltatnak, a kissebbekkel a diktálás közben elő jövő egyik másik szót syllabizáltassák s.a.t.
Mindent a mit tanítanak, jól meg magyarázzanak. Sokféle kérdéseket tegyenek, áltáljában értelmes embereket formálni igyekezzenek.
Igyekezzenek minden a hivatalhoz szükséges esméretekben és tudományokban naponként elől menni, és többet tanulni, és e végre részszerént költsön kértt, részszerént magok által vett hasznos nevelésű könyveket olvasni.
Minden hét végén repetáltassanak a nagyobbakkal, és a serényebbeket és a magok jobb viseletűeket egy vagy más módon különböztessék meg.
B.) A' Nevelésre vagy fenyéttékre nézve
Ne tsak az értelmet, hanem a szívet is kitelhetőképpen igyekezzenek formálni, az erköltsi érzést minden alkalmatossággal gyarapíttani és tökélletesétteni.
A tiszta erköltsön kívül külső tisztaságra, tsinosságra s emberségtudásra szoktassák tanítványaikat
A Templomban mind hét köz napokon, mind Vasárnapokon szorgalmassan el járassák az Oskolabéli gyermekeiket, kivévén nagy hidegben a gyöngébbeket és ruhátlanabbakat; különössen Vasárnapokon az Isteni tisztelet előtt egy vagy fél órával rendeljék őket az Oskolába az Evangyéliomnak ki kérdezése végett, s onnét seregben, s párosan késérjék őket a templomba.
Az Oskolából a természet szükség tevése végett egyszerre férfi és leány gyermeket ki ne eresszenek.
A fenyétékben se igen kemények, se igen lágyak ne legyenek. Evégre mindeneknek előtte igyekezzenek a gyermekeket nem annyira kénszeréttés, mind intő szók által a jónak meg szeretése, a rossznak meg utálása által javítani, a büntetést, valamíg tsak lehet, el távoztatni. A gyermekek hibáit leg elsőben mindenkor szép móddal orvosolják, s tsak akkor nyúljanak keményebb eszközökhöz, amikor a szép mód nem használ. A fenyétékben is külömbséget tegyenek, máskép büntessék a szilaj és makatsot, máskép a félénket és gyenge szívűt, máskép az érzékent és érzéketlent, máskép a jó elméjüt és a gyöngébb tehetségűt, máskép azt, aki veréshez szoktatott és azt, aki erköltsi módon neveltetett.A veréshez tsak a nagyobb hibáknál folyamodgyanak, p.o. ha valamelly gyermek lop, rágalmaz, hamisan árulkodik, szánszándékkal engedetlenkedik, vagy a rá bizonyított vétket makrantzon tagadgya; a verés pedig ne indulatossan, s ne tüstént, hanem szívre ható intés után vitessék véghez, szánakozást bizonyíttó ábrázattal, had lássa a gyermek, hogy a tanító akaratja ellen büntet. Végre semmi féle büntetés se légyen kegyetlen, a testét meg ne sértse. Evégre az Ortzatsapás és a fejre verés mindenkor tilalmas, hanem midőn a büntetés el múlhatatlan szükséges, a hátat kell a páltzával ütni, a padra való lehúzás pedig tsak a büntetésnek leg nagyobb neme légyen, és tsak ritka esetekben találjon helyet.
Tanítványoknak soha semmi tsuf nevet ne adgyanak.
Hogy nevelések annál foganatossabb légyen, az Oskolán kívül is vigyázó szemekkel legyenek, sőt azokat otthon is egyszer másszor meg is látogassák, Szülőiket a vigyázásra és jó nevelésre intsék.
C.) A' Templomban és halottnál való foglalatosságra nézve
Az Éneklésben és Orgonálásban magokat naponként tökélletesétsék, s hogy az Éneklés annál helyesebben mehessen véghez, idősb és talentumosabb tanítványaikat készéttsék segédjekké. Ezen készéttés végett a szorgalmasabb Oskola mesterek Vasárnap sem restellik tanítványaikat öszve gyűjteni.
A Templomban Oskolabeli Gyermekeknek magokhoz közel adattasanak helyet, hogy reájok ott is vigyázhassanak
A Templomban a Prédikátziók velejét szorgalmatossan jegyeztessék fel, hogy nagyobb Tanítványaiktól azt annál jobban kérdezhessék.
Halottas házhoz éneklés végett tsak O.(skola) után mennyének, és estvéli 10 óránál tovább virrasztóban ne maradgyanak, ott pedig magokat példássan viseljék.
Halott késéréshöz tsak idősbb és ruhásabb tanítványokat szóllítsák.
D.) A' Prédikátorra nézve
A Mesterek a Prédikátoroknak rész szerént segédjeik és eszerint a hivatalban Subordináriusaik (alárendeltjeik), ehez képest:
Szükség idején a Prédikátor helyett ne tsak könyörgéseket tegyenek, hanem prédikáljanak, azzal a meg jegyzéssel, hogy az utolsó esetben vagy a Prédikátor Úr által nékik adatott prédikatiot mondgyanak el, vagy valami nyomtatott Prédikatziót olvassanak, mellyet a Prédikátor eleikbe ád.
A Prédikátor híre és engedelme nélkül házoktól még tsak fél napra se mennyenek el, ha az által Oskolát vagy Templomot kellene elmulasztani, egy egész napra vagy többre pedig még akármelly Vacatio idején is hír vagy engedelem nélkül el ne mennyenek.
Általjában a Tisztelendő Prédikátor Urakat úgy nézzék és tartsák, mint a gyülekezetnek lelkiekben elöljárójukat és felvigyázóját, és azokhoz, mint legközelebb való egyházi Fölsőségekhez, illendő szeretettel, bizodalommal és engedelmességgel viseltessenek a tapasztaláson fundált okos vigyázásnak következendő regulái szerint:
A Tisztelendő Prédikátor Urakkal soha magok vetésekből ne disputáljanak, vélek ujjat ne húzzanak, s perbe ne szálljanak, nékik szemtelenül ellent ne mondjanak, őket ne tanítsák, ne fenyegessék, meg ne hazudtolják, hanem nékik okosan engedgyenek, és előllök az öszveütközés helyén szép módgyával kitérjenek.
Ha a Tiszt. Prédikátor Urak velek az Oskolai vagy más hivatalbeli foglalatosságokra észre vételeiket közlik, azt jó néven vegyék, ne pedig, mint némellyek szoktak, kelleténél érzékenyebb szívvel, vagy éppen hánykódó büszke és bosszúálló indulattal.
Ha a Mesterek észre veszik hogy az ekklézsiának ez vagy amaz tagja a Tiszt. Prédikátor Úrnak a jó akarója vagy ellensége, azon ne kapjanak, olyan embereknél magokat bé ne hízelkedgyék, és azokat ne bujtogassák, sőtt inkább valamikor valamely helyen ollyan beszélgetés fordul elől, melly a Prédikátor vagy a prédikátori famillia ellen, s annak meg szóllására van intézve, tehát az ollyan beszélgetésben nem tsak helyben hagyáskép részt ne vegyenek, hanem ha a Prédikátort és házát menteni nem tudják vagy nem akarják, leg alább vagy egészen hallgassanak, vagy ami még jobb, onnét szép módgyával el távozzanak, és az ollyan helyekre gyakran ne járjanak annál inkább is.
A tisztelendő Prédikátor Urat maguk mások előtt ne critizálják, nevetségessé ne tegyék, utána vagy háza népe után ne spionkodgyanak, ellene ne áskálódgyanak, vagy ami még meg botsáthatatlan volna, sértegető költeményeket ki ne gondoljanak, el ne terjesszenek.
A Prédikátor Úrnak trutzára (ellenére) se házasodni, se barátkozni, se öszve komáskodni tsak azért, hogy rajta ki foghassanak, ne igyekezzenek.
Más Confession lévő (más vallású) helybeli Mesterekkel, Nótáriusokkal vagy Uradalmi Tisztekkel titkos tanátsokat ne tartsanak, azokkal semmit alattomban és a Prédikátori háznál gyanút gerjeszthető módon ne végezzenek.
Ha a Mesterek egyszer is mind helységbéli Nótáriusok is, ott magok (java) végett az elöljáróknál a Tisztelendő Prédikátor Úrnak ártani meg ne próbálják, és annak házától (híreket) a Bírónak ne hordjanak.
Feleségeiknek a T. Asszonyokkal méllységes barátkozást, mindennapi együtt társolkodást s egymástól való költsönzéseket ne engedgyenek, még kevesebbé engedgyék meg nékiek a ruházatban s viseletben való vetélkedést, vagy gyermekeiknek, kivált leányoknak a Prédikátor gyermekeivel való éjjeli nappali öszve tartást, s különösen a pap lányainak mindenben való majmozását.
Ha a T. Prédikátor Urakkal egyben másban osztozniuk kell, az elsőséget mindenkor ezeknek engedgyék által, és képzelt rövidségek miatt az után alattomban vagy házról házra ne panaszolkodjanak.
Ha a T. Prédikátor Urakkal egy Udvarban laknak, és köztük közkerítés nincsen, akkor barmaikat s a baromfiakat olly gondviselés alatt tartsák, hogy a Prédikátor ház népének semmi panassza ne lehessen.
Ha valamelly vendégségben s mulatságokban a Tisztelendő Úrral és Asszonnyal vagy magok, vagy feleségestől együtt vagynak, ott se felejtsék az erántok a közönség előtt tartozó tiszteletet, következésképpen velek ne competáljanak (versengjenek), egyforma rangot ne affectáljanak (áhítsanak), ellenek ne példázódgyanak s ne vagdalkozzanak, tónust adni (hangadók lenni) ne igyekezzenek s.a.t.
Az Egyházi Fölsőség Currensit (köriratát) vagy akármely hivatalos írásokat, valahányszor azok a T. Prédikátor Urak által szálléttatnak, tisztán, igazán és olvashatóképpen minden magok vonogatása és fizetés nélkül le írni kötelességeknek tartsák
E.) A' Halgatóságra nézve
Nem tsak minden jó erköltsökben, hanem minden illendőségben és emberség tudásban is jó példát adni tartoznak; ez önként értetődik.
Mikor a Prédikátori hivatal meg ürül, magokat a Mesterek annak (...) projectálásában (ajánlásában), választásában, meg hívásában tellyességgel ne avassák, (...) fractiokat és szakadásokat alattomban ne tsináljanak azért, hogy azt hívják meg, akit ők akarnak, s akitől recognitiot (viszonzást) reménylhetnek.
A Templomban és a Temetéseken az Énekeket ne magok Incidentiájok s kedvek szerint (ne ötletszerűen), vagy szinte ismeretlen nótára, hanem az Ekklézsiában már szokásban lévő nótákra énekeljék, és az eránt a Tiszt.(eletes) Úrral vagy a hívekkel előre értekezzenek és senkit ne boszontsanak. A fellebb mondottakat a (...) Mesterek is szükséges módosétással alkalmaztassák; azokon kívül pedig még a következendőket is megtartani el ne mulasszák;
A Prédikatziokat mindenkor nyomtatott prédikátziós könyvből olvassák amint a Szili Sárkányi Districtuális (kerületi) gyűlésben végeztetett.
Az általok el temetett halottakat szorgalmassan fel jegyezzék és Materbéli T. Prédikátor Úrnak béadják.
A Materbéli Prédikátor Ur híre nélkül egy napnál tovább (...) el ne távozzanak.
Semmi olyan functioban, a mellyek tulajdonképpen a Prédikátornak valók, véghez ne vigyék (!), se magoknak prédikátort illető titulust ne affectáljanak (erre ne törekedjenek), szokásba ne hozzanak, sőt, ahol szokásba hoztak is, ezután meg ne engedgyenek
Egyéb eránt valamint a kötelességeiket híven követő O. Mesterek minden őket illető szeretetre, pártfogásra és szerencséjek elő mozdítására az Egyházi fölsőség részéről számot tarthatnak, úgy azok, akik az itt elő adott regulákat ezentől által hágandják, bizonyossak lehetnek benne, hogy a Tiszt. Megyebéli Senior Urak Relatioja mellett (az ő előterjesztésükre, kezdeményezésükre) érdemek szerént példássan meg fognak büntettetni."
Önként kevés ember vállalt katonai szolgálatot, ezért az általános gyakorlat szerint a katonákat kötéllel fogták, vagy a falvak elöljárósága által sorsolás útján kijelölt jobbágyokat kényszerrel sorozták. Az általánosnak tekinthető szolgálati idő 12 esztendő volt. Ennek letelte előtt a hadseregből nagyon nehéz volt a szabadulás.
Hegyi István lébényi közkatona mégis megpróbálta, s kérelmezte a hadseregből való elbocsátását.
A megyegyűlés jegyzőkönyve szerint „...Lébeny helységbül származó, egyéberánt pedig Herczeg Heszenhomburg Magyar gyalog Ezeredbül szabadsággal ide haza lévő Hegyi István Közkatonának tellyes elbotsáttása eszközlése végett bé mutatott Okokat Mészáros Ferentz Alszolga Bíró és Hegedűs Károly Eskütt Urak a Hadi Tisztnek jelenlétében meg vizsgálván jelentik, hogy a folyamodó egy Zsellér házzal és ahoz tartozandó 1/4 hold Réttel bír, és mint Takáts mester a mesterségének űzésére, Feleségének és gyermekének táplállására végképpen való elbocsáttásra érdemes.
Az előadott okokra nézve kérettetni fog a Nagy Méltóságú Helytartó Tanács, hogy a folyamodónak végképpen való elbocsáttását kegyessen eszközleni méltóztasson." (Mvm.kgy.jkv.1820/885)
Talán Hegyi István sikere buzdította arra Tulner Máriát, hogy György nevű fia érdekében ő ismegpróbáljon a vármegyétől segítséget kérni.
„Lébenyben lakozó Tulner Mária könyörög, hogy mivel 2 1/2 paraszt helybül álló gazdaságának folytatására sem a mostani Férje, Tulner Mártony, sem pedig a háznál lévő Pál fia beteges állapottyok miatt nem alkalmatossak, eszközölné a Vármegye első férjével, Unger Andrással nemzött György fiának a Katonaságbul való tellyes elbocsájtását."
„A járásbéli Szolga Bíró Úr a folyamodónak elő adásait a Verbungos Fő Hadnagy Úrnak hozzá járulásával meg vizsgálván, veendő tapasztalásárul jelentést fog tenni." (Mvm.kgy.jkv. 1820/1211)
A vizsgálat annak rendje és módja szerint lezajlott, mert a november 15-i megyegyűlésen
„Mészáros Ferenc Ali Szolga Bíró Úr jelenti, hogy Lébény helységben tartózkodó és Heszenhomburg Magyar gyalog Ezeredtül haza botsátott Unger György névű Katona mostoha Attya és édes Annya után 2 1/2 Urbariális gazdaságot vévén által, annak folytatására elkerülhetetlenül szükséges.
Kérettetni fog tehát a Nagy Méltóságú Királyi Helytartó Tanáts, hogy azon Katonának végképpen leendő elbocsáttását eszközleni méltóztasson." (Mvm. kgy.jkv. 1820/1562)
A katolikus parókia pecsétje 1820-ból
Mészáros Ferenc alszolgabíró a Lébény és Sövényház közötti híd állapotáról tájékoztatta a vármegyét. Úgy ítélte meg, hogy a híd és a töltés „most tűrhető állapotban van, mindazon által mihelyt az idő meg engedi, azonnal szükséges lesz azt fellyebb emelni és valamivel meg széllesítteni, és ezen kívül a Bormászi tóbul le folyó Érenn a Lébenyi Zsölléreknek kertyeik alatt mintegy négy öles hidat készíttetni, mert külömben az által kelés tellyességgel lehetetlenné válik, melly híd eránt a Lébenyi Uradalmi Tisztek által olly nyilatkoztatás tétetett, hogy ha annak fel állítása eránt Eö Exellentiája Gróf Zichy Károly a Vármegye nevében meg kérettetnék, reményleni lehet, hogy tisztelt Eö Excellentiája magát nem fogja vissza vonni."
A vármegye utasította az alszolgabírót, kérje fel gróf Zichy Károlyt, hogy az említett hidat „mind az uradalom mind pedig a Lébenyi Jobbágyok javára tekintvén, tulajdon költségén elkészíttetni méltóztasson."
Március 26-án az alszolgabíró már azt jelenthette, hogy „a Lébenybül Sövényházára vezető úton építendő hídnak elkészíttetését a Sz. Miklósi Uradalom már magára vállalván azon úton teendő egyéb javíttások is mihelyt a vetésnek ideje elmúlik az illető helységeknek erejével tellyesíttetni fognak."
A nyár és a kora ősz folyamán a szükséges munkákat a Zichy birtok jobbágyai bevégezték.
„... Az uradalom az éren a hidat elkészítette, a Rábcza hídnál lévő töltés is, amennyire szükséges volt felemeltetett, megszélesíttetett, és hogy Lébénytül egész a Rábczáig mindenkor szárazon lehessen menni a Zselléreknek kertyei alatt töltés készíttettetett, ennek a habok ellen való oldala fövénnyel meg fogattatván, nem külömben a Hosszú nevezetű éren 95 ölnyire, a Keskeny névű éren pedig mintegy 13 ölnyi hosszúságú töltés készült ugyan, de noha ezeknek elégséges magasság vagyon adva, még is szükséges lészen azokat, ha meg üllepednek még ezen esztendőben valamivel fel emelni, oldalaikat fövénnyel be fonyatni."
A jelentést a vármegye tudomásul vette, s úgy intézkedett, „hogy ezentúl minden szorgalmatossággal ki javíttsák ezen töltéseket, mihelyest a vizek vagy a szekerészek által meg rontva lenni tapasztalják, ne hogy a kisebb heányosságok ki javíttásának el mulasztásával sokkal több munkákot és költségeket okozzanak." (Mvm. kgy. jkv. 1821/260, 1126)
Az alispán arról tájékoztatta a megyegyűlést, hogy a közelmúltban „volt égi háború alkalmával a Villám által Lébenyben ... gyulladások történtek ... 3 házok elégtek."
Október 22-én már arról kapott szolgabírói jelentést a vármegye, hogy a „megyebeli Tétény és Lébény községekben a Meny kő ütés által okozott károk" felmérése megtörtént. A „betsültetés szerént" felmért kár „Lébeny helységre nézve 5475 frkat és 47 krkat tészen". A kárt szenvedett jobbágyok „a szokott adóbéli engedelemben részesültek."
Az égiháború alkalmával a villámcsapás okozta tűzben minden vagyonát elvesztette Hitzinger Mátyás, a falu akkor 46 esztendős seborvosa is. Kétségbeejtő helyzetében a vármegyéhez fordult segítségért:
Alább meg iratott az eránt mély alázatossággal esdezem tudni illik:
A midön a leg közelebb multt Julius holnapnak 23dik napjára verradóan Lébenyi Helységben az égi háború által véletlen tűz támadott, nékem is az emlétett Helységnek házánál lévén lakó szállásom, minthogy a Kő ottan ütött bé, 's az egész épület azonnal a Tűz lángjával bé boréttatott, valamit egész ekkoráig szorgalmatos fáradozásaim által nagy nehezen öszve szereztem, a Tűz által mind meg emésztetett, mivel pedig ezen szerentsétlenség annál nagyobb sérelmemre szolgál, mint hogy még neveletlen gyermekeim is vannak, azért esedezem alázatossan, méltóztassék Nagyságod nagy könyörületessége szerént a számomra felebaráti segedelemnek szedetését kegyessen rendelni, mellyért alázatossan esedezve leg főbb tisztelettel maradok Nagyságodnak alázatos fej hajtó szolgája
Aug. 2. 1823.
A bajba jutott seborvosnak a vármegye intézményes segítséget nem adott. Annyit tett csupán, hogy felhívta a lakosságot Hitzinger Mátyás megsegítésére, s kérte, adakozzon számára ki-ki tehetsége szerint.
Bizonysága ennek a megyegyűlések jegyzőkönyvének 1823. Mindszent hava 23. napján kelt bejegyzése.
„Hitzinger Mátyás Lébenyi seborvos esedezik, hogy mivel a folyó Esztendei Sz: Jakab hava 23ikán volt égi háború által támodott gyulladás minden vagyonnyát megemésztette, rendeljen a' Vármegye részére segedelem szedést.
Kerülő levelek (körlevél) által buzdittatni fognak a' Megyebéli Lakosok, hogy a folyamodónak, mint több neveletlen gyermekek attyának nevezetes kárát szivekre vévén segittsék őtet a' mennyire tőlök kitelik, 's a' mit részére bé fognak szedni a Helységek elöljárói, azt külgyék egyenessen Fő Szolga Biró Króner János Urhoz, hogy a folyamodónak által adhassa." (Mvm. kgy. jkv. 1823/1665)
Reitl Dániel barátföldi vendégfogadós kérelmét tárgyalta a megyegyűlés. A beadvány szerint a megelőző év szeptemberében és októberében „Boboth Károly Inzsener Úrnak a Hanság vizeinek letsapolására meg kívántatott előre való Inzsenéri munkáknál volt foglalatossága idején" ő gondoskodott a mérnök és segédei ellátásáról, s most a számla kiegyenlítését kérte.
Mivel a Hanság mocsarainak lecsapolásával kapcsolatos munkák elvégzésére Moson megye hatósága adott megbízást, a kérés jogosnak találtatott, s az „Inzsener úrnak és segédgyeinek táplállásáért" 58 forint 25 krajcárt fizetett ki Reitl Dánielnek a vármegye. (Mvm. kgy. jkv. 1824/615)
Kofran Ferdinánd lébényi fővadász veszedelmes ragadozót, farkast lőtt Lébény határában. A fővadász az elejtett vad levágott orrát az elejtés bizonyságaként bemutatva kérte a vármegyétől az ilyenkor szokásos lődíj kifizetését.
„Króner János Fő Szolga Bíró Úr azt a szóbéli jelentést tészi, hogy Kofran Ferdinánd nevezetű Lébenyi Fő Vadász közelebben egy Farkast lőtt agyon, és bé mutatván jelentő Fő Szolga Bíró Úr előtt ugyan ezen meg öletett Farkasnak orát, a nevezett Fő Vadásznak nevében könyörög, hogy rendeltessék meg a szokott lövő bérnek kifizettetése."
A vármegyei határozat szerint „Az Adószedő Hivatal Kofrán Ferdinánd Fő Vadásznak a Házi Pénztárbul 2 ft-ot ezüst pénzben lövő bér fejében ki fog fizetni." (Mvm. kgy. jkv. 1824/1898)
(Alapos oka volt annak, hogy a farkasok gyérítésére ilyen nagy figyelmet fordított a vármegye. Andreas Grailich Moson vármegye leírása című, 1818-ban megjelent munkájában a következőket írja:
„Az itteniekre a farkasok különösen nagy csapást jelentenek. Legtöbbször a sűrű nádasban és az erdei bozótban tartózkodnak, és kiváltképpen a fiatal csikókban tesznek sok kárt. Időről időre farkasvadászokat fogadnak fel."
Az elejtőnek fizetett lődíj nem eredményezte a farkasállomány számottévő csökkenését. Hogy Moson megyében később is nagy számban élt a farkas, annak bizonysága, hogy 1837-ben a veszettség terjedésének megakadályozása érdekében a vármegye elrendelte a farkasok irtását, miszerint azokra „évente vadászat tartassék".)
A magyar királyi kamara elszállíttatta a csak vasár- és ünepnapokon használt Szent Jakab templom mozdítható felszerelését és kegytárgyait, melyeket aztán a kisebb és szegényebb plébániák között osztottak szét.
Az apátság 1773-ban állami tulajdonba vett, s eddig a Tanulmányi Alap kezelésében volt földjei a Zichyek kezére kerültek.
A komáromi erődrendszer kiépítése idején kisajátított szőnyi és koppánymonostori birtokaikért a Zichy-grófok az államtól részben pénzbeli megváltást kaptak, részben csereföldekkel - köztük a lébenyi apátság birtokaival - kárpótolták őket. A lébényi földekért cserébe a Tanulmányi Alap 1817. október 5-én a Temes megyében fekvő ligeti, giládi, unipi és berényi jószágokat kapta az uralkodótól, I. Ferenctől (1792-1835). (77)
A tulajdonjogi kérdések adminisztratív rendezése alaposan elhúzódott, az új tulajdonos Zichyek jószágaikba való ünnepélyes beiktatására csak 1827 februárjában került sor.
A megyegyűlés Böjt-elő hava 5. napján kelt jegyzőkönyve szerint a „Zichy grófok a Lébenyi Apáturság javaiba statualtattnak".
„Második Ali Ispány Úr által említtetett, hogy Eö Felsége születése napjának ünneplése tekintetébül Fő méltóságú néhai Zichy Ferenc Minister Úr Fiainak a Lébenyi Jószágokba való törvényes Statutiojok nem folyó holnap 12-én, hanem a reá következő napokon fog tartatni.
Ezen környülállásokban tehát abban állapodott meg a közös meg egyezés, hogy a Vármegyének Rengyei a folyó holnapnak 12kén regvei az azon napon tartandó rendkivül való Isteni Szolgálatra jelennyenek meg, és Eö Felsége születése napjának jobbágyi buzgó tisztelettel való üllése után vagy azon napnak estéjén, vagy a következendőnek regveién a nevezett Fő Méltóságú Grófi Nemzetséghez vonzó köz tiszteletnek meg bizonyítására a Statutiora Lébenybe utazzanak." (Mvm. kgy. jkv. 1827/95)
(statutio = beiktatás)
Lébényben is szokásban volt, hogy a házasságkötést megelőző ünnepélyes eljegyzés alkalmával a leendő házasok illetve szüleik megállapodtak a házasságkötéssel kapcsolatos anyagi kérdésekben is.
Mint a Dunántúlon s a Felvidéken általában, Lébényben is megállapodás tárgya volt többek közt az úgynevezett hitbér, jegybér, vagy német eredetű szóval móringbér - az a díj, melyet a házasulandók a házasság megkötése esetére ígértek egymásnak, s amely nem azonos a hozománnyal.
A hitbért általában írásban, sokszor házassági szerződés formájában kötötték ki. Mértéke a helyi szokástól s a házasulandók vagyoni viszonyaitól függött. A megállapodást a menyasszony, a vőlegény, továbbá 2-4 tanú írta alá, s többnyire a jegyzőnél, az evangélikusok a gyülekezet lelkészénél helyezték letétbe. A szerződés érvényesítésének feltétele az volt, hogy a házasság gyermektelen legyen, s a férj vagy feleség halálával érjen véget. A férj javára szóló hitbér általában a fele volt annak, mint amit ő jövendőbelijének felajánlott. A menyasszony többnyire - a korabeli szóhasználattal ágynak nevezett - ágyneműjét kötötte le hitbér gyanánt.
1827 tavaszán Németh György és Győrig Katalin örök hűséget esküdtek egymásnak. A korban szokásos módon - Bolla Mihály lébényi evangélikus oskolamester kezeírásával - elkészült az ő móringlevelük is, melyet ma a Mosonmagyaróvári Hansági Múzeum őriz. (HMTDA)
„Móring Levél
Alább meg irtt ezen Nes. Vármegyének Lébeny helységében lakozó Németh György adom bizonyságul mindeneknek a' kiket ezen dolog illet vagy ennekutána illethet, hogy minekutánna Istennek Szent Törvénye és a keresztény Aanyaszentegyháznak rendelése szerént édes Szülőimnek is meg egyező akaratjokból a szent házassági életnek rendére lépni akarnék, el jegyzettem magamnak örökös házastársul Tettes Nes. Győr Vármegyébe helyheztetett Kapi helységben lakozó érdemes és betsületes Győrig Mihálynak hajadon, tisztességes, édes leányát, Győrig Katalint, kihez vonzó igaz szívbéli szeretetemnek nagyobb kinyilatkoztatása végett ha a bölts Úristen egy esztendőnek el forgása előtt szóllétandana ki az árnyék világból minden magzat nélkül, azon esetre ígérek és móringulok fellyebb említett mátkámnak
Ha pedig több esztendők el folyta után történne halálom, akkor is minden hátra hagyható magzat nélkül, azon esetre ígérek többször említett Mátkámnak 400 f az az Négy Száz Foréntokat és a' fellyebb meg jegyzett hozzá tartozandókat.
Nem külömben én is mint Menyasszony, fellyebb említett betsületes Vőlegény mátkámhoz viseltető engedelmes és kész hűségemmel, eránta való szívbéli szeretetemnek meg mutatása végett, ha én elébb kénteleníttetném itt hagyni e' mulandó világot mint sem többször említett mátkám, azon esetre ígérek és móringulok nékie országunkba bé vett szokás szerént fél ágyat.
Mellynek nagyobb hitelére adjuk ezen több érdemes és betsületes férfiaknak jelenlétekben készültt és nevünk alá írásával 's kezünk kereszt vonyásával meg erőséttetett móring levelünket. Költt Lébenyben.
Május 22én 1827.
Per Michaelem Bolla Schola Ev. Lebeniensis Rectorem m. p."
( m. p. = manu propria, azaz saját kezűleg)
Hogy mit értett az ifjú menyasszony „fél ágy" alatt, arra a most egybekelt Németh György és Győrig Katalin leányának, Németh Sárának, s a vele házasságra lépő nemes Hatos Istvánnak 1848. január 31-én kelt móringlevelében találunk utalást. (—> 1848. január 31.)
Az 1828-as országos összeírás szerint Lébény lakosságának jellemző adatai:
| Az összeírt lakosok száma | 834 |
| Jobbágy | 139 |
| Zsellér | 161 |
| Hazátlan zsellér | 25 |
| Testvér | 12 |
| Fiú | 102 |
| Lány | 68 |
| Szolga | 101 |
| Szolgálólány | 93 |
| Mesterember | 20 |
| A házak száma | 220 |
| Jószágok | |
| Ökör | 612 |
| Tehén (fejős) | 294 |
| Tehén (meddő) | 140 |
| 3 esztendős tinók | 157 |
| 2 esztendős tinók | 106 |
| 3 esztendős lovak | 363 |
| 2 esztendős lovak | 78 |
| Sertés | 130 |
Mint évszázadok során annyiszor, a Rábca áradása 1828-ban is megrongálta a gondosan karbantartott gátakat. A Karácsony havában tartott megyegyűlésen
„...Króner János Fő Szolga Bíró Úr által jelentetik, hogy a Sz. Miklósi határban a Rábcza vize folytában helyheztetett Töltés a romladozott Részeiben ezen Megyebéli Lébenyi és Sz. Miklósi községek által helyreállíttatott."
Fél esztendővel később, 1829. június 16-án már arról panaszkodott „a Sz. Miklósi Község, hogy a Rábcza vizei ellen újonnan készült töltést a vizek ott, ahol leg jobb volt, által szakasztották. Könyörög, hogy mivel azt maga erejével helyre nem állíthattya, rendeltessen néki más helységekbül segéttség."
A vármegye határozata szerint „az által szakadott Töltésnek Inzsenér Úrnak hozzájárulattya mellett eszközlendő helyre állítására a szükséges segéttséget meg fogja hová hamarébb rendelni."
A Boboth Károly „Inzsenér Úr" által vezetett gátépítés 1830 végére fejeződött be. A környékbeli községekből kirendelt jobbágyok mellett az ilyen jellegű munkákban a Lajta-szabályozás során nagy gyakorlatot szerzett tóásókat (kubikosokat) is alkalmaztak.
Az ő foglalkoztatásukat - hogy a községek által kirendelt munkásokat irányítsák - Boboth Károly földmérő kezdeményezte, s számukra a munkálatok befejeztével 90 napra napi 1 forint 30 krajcáros bérrel számolva összesen 135 forint napszámbér kifizetését kérte a vármegyétől.
Lébény község „a töltés mellett foglalatoskodott tóásók" béréből „Resch Antal Tóásónak és Társainak" 36 forintokat már korábban kifizetett, így ezt a falu számára megtérítette a vármegye. (Mvm. kgy. jkv. 1828/346, 1130, 2279)
A földmérők és térképészek számára kihelyezett háromszögelési pont, „a Lébenyi határban felállíttatott Trianguláris Torony eránt" volt kénytelen intézkedni a vármegye.
„Króner János Fő Szolga Bíró és Szalay János Eskütt Urak jelentik, hogy a Lébenyi határban a Királyi Földmérők által az 816ik Esztendőben fel állított Fa Torony a téli Szelek által el döntetett, mellynél fogva általak ollyan Rendelés tétetett, hogy annak fája a Lébenyi Községnek házába bé vitettessen, és ottan őrizet alatt tartasson. Melly történetrül a Nagy Méltóságú Királyi Hely Tartó Tanácsnál jelentés fog téttetni."
(Mvm. kgy. jkv. 1829/576)
Az egyházlátogatási jegyzőkönyvben a plébános járandóságairól a következők olvashatók az 1829. évben:
„Item a Parochianis habet (kap továbbá a plébániabeliektől) 12 öl keményfát és 100 rövid kéve rőzsét, a házaspároktól semmit sem, szintúgy az özvegyek sem adnak semmit. A községtől kap fizetés címén 72 ftot és búzából 4 mérőt, szt. Margit ünnepére 5 ftot, szt. Antal ünnepére 2 ftot, Úrnapra 2 ftot, szt. Márk napra 2 ftot, szt. Flórián napra 2 ftot."
(Kreskay Antal plébános 64 évvel később erre a jegyzőkönyvre hivatkozva állítja majd, hogy az ún. „plébániai fapénzt" nem a katolikus hívőknek kell összeadniuk, hanem a politikai községnek a költségvetésből kell kifizetnie. —> 1893. november 20.)
Élete 67. évében meghalt „Tiszt. Tudós Nemes Hencz Sámuel, a Meszlenyi Ev. Ekk. ban 11 Esztendeig, itt a Lébenyi Evang. Sz. Gyülekezetben pedig 25. Eszt. volt Lelki Tanéttó.
Utolsó két Esztendeiben többször betegeskedett, ereitől (erejétől) utóbb el fogyván több hetekig simbeskedett, végre üszög által a halál tőlünk el ölte."
Hencz Sámuelt Tatay Pál fő Senior, Perlaky Dávid bezi prédikátor, Győr vármegye táblabírája és Karsai Sándor réti prédikátor búcsúztatták a lébényi temetőben.
Utóda Nagy Sándor győri káplán lett, aki negyvenöt évet szolgált a lébenyi gyülekezetben.
(táblabíró = eredetileg a vármegyei ítélkezésben közreműködő, esküt tett ülnök; esküdt. A XIX. század elejétől a főispán által adományozott tiszteletbeli megbízatássá, funkció nélküli címmé vált.)
„Országgyűlésén hozatott Törvény szerint a lébenyi ágostai valláson lévő gyülekezetnek (1827. és 1828. évi) Matrikuláit" meg kellett volna küldenie „egy példázatban a Vármegye Leveles Tárába leendő le tétel végett."
Ennek a kötelezettségének a gyülekezet „a Lébenyi Ágostai valláson lévő Predicatornak idő közben történt halála miatt" nem tett eleget, így történhetett, hogy „azon gyülekezetnek Matrikulái hátra maradásban vannak" még a következő év augusztusában is. Ezért a szeptember 24-i „megyegyűlés által meghagyatik, hogy azokat minél előbb bé adni igyekezzenek." (Mvm. kgy. jkv. 1829/1306, 1830/12)
(matrikula = anyakönyv)
Horváth Ferenc lett a falu nótáriusa s a katolikus iskola tanítója. Iskolamesteri tisztét és jegyzői hivatalát 1850 áprilisáig töltötte be. Kötelmeit és javadalmait az alábbi szerződésben rögzítették:
„Contractus
Mi, alul irattak, Lébenyi Tettes Nemes Mosony Vármegyei Biró és Elöljárók mind közönségessen adgyuk tudtára mindeneknek kiket e dolog illet, vagy jövendőben illetni fog, hogy mi, alul írattak, köz akarattal meg fogadtuk jövendő bélyi Oskola mesterünknek és Notariusunknak Horváth Ferenczet, mostani Tettes Nemes Győr Vármegyei Markotai és Bödögei Notariust, kinek is Esztendőnként járandó füzetéssei az alább írt mód szerént határoztatott meg, úgy mint
1mo A Notariusság vagyon kész pénz füzetesse a helység Cassájábul folyó pénzbe 110 ft, 2 szekér apró széna, egyik esztendőn a Kesken Düllőben lévő 3 mérős szántóföld, a másik esztendőn pedig a Híd Szerben lévő 5 mérő Kukoricza alá, mellyet tartozik a Helység meg szántani, ülttetni, el boronálni, és a szénát vagy vetemént haza hordatni.
2szor Minden fél helyes Polgár ad egy öreg fertál Búzát, a fertálasak felyet, az egész zsellérek 1 fertál Buzát, a fél zsellérek fél öreg fertál Búzát.
3szor A kenyér helett az egész Polgár tartozik adni 2 octál rozsot, a fél polgár is 1 octált, de ha magának külön háza vagyon, hogy egy hajlék alatt a feles társával nem lakik, tartozik ez is 1 octál Rozsot adni eregetve, úgy értvén a Zsölléreket is, az egész Zsöllér egy octált eregetve, a fél Zsöllér annak felét, ahogyan a házaik száma vagyon.
4szer Az óra föl húzásáért és az ostya sütésért 8 mérő tiszta Búza, 50 Rőzse és egy öreg fertál mérő rozs a Helység Házaitul.
5ször A Gyermekek Tanittásátul minden Kántorra 15 kr., ha pedig ír vagy számat vetni tanul 30 kr., a Kántornak (...) pedig tartozik tüstént a Mesternek Házához vinni a kántor pénzt.
6. A Requiemtül vagy Énekes misétül vagyon 15 kr., Rosa Libera mondatik 30 kr.
| 7. Temetéstül vagyon | 15kr. |
| 8. Bucsusztatástul | 1 fl |
| 9. Minden Miatyánk | 3kr. |
| 10. Testamentum tételkor | 34 kr. |
| 11. Betsü levél írás | 34 kr. |
| 12. Süttö Szalma | 4 öll |
| 13. Tüzellő fa | 4 öll |
Horváth Ferenc oskolamester és nótárius kinevezése (1829)
14. Az Oskolyás Rétet a Szent Antal imádságáért tartozik (a falu) üdiben (idejében) kaszálni, föl gyűtteni és házához hordani minden Költség nélkül.
15. Vagyon szántó fölgyö az Oskolya házhoz a Hugaton két darabba 5 mérős, a Sovánhegyen egy darabba 5 mérős és a Romába szélrül 1 1/2 mérős, melyet tartozik a Helység meg szántatni, el vetni, le aratni és házhoz haza hordatni, ... ha pedig le nem aratnánk, az arató napi bért kötelesek leszünk néki le füzetni, s mellyette a Mesteri és Notáriusi földeken akármennyi Kukoritzája vagy Szárgyo lenne is, mindannyit tartozunk nékije házához haza hordani.
A Notarius pedig ha el akar tülünk költözködni, tehát fertál esztendővel előbb, mint Szent György napja, tartozik esztendeit föl mondani...
A Contractust olly formán nékie ki adgyuk egész Esztendőbélyi Jövedelmeinek le kötése mellett, ha valamellik fél máséttana, tehát mi tartozunk a Notariust és Mestert egész jövedelmeivel meg..."
...s a Lébényi Krónikában ránk maradt dokumentum szövege itt olvashatalanná válik.
(octal = űrmérték, a mérő nyolcadrésze
5 mérős, 1 1/2mérős stb. szántóföld = egy hold földre általában két pozsonyi mérő vetőmagszükséglettel számoltak, egy ötmérős földdarab tehát két és fél hold. A két mérő vetőmag után az őszi vetésnél holdanként tíz, a tavaszinál holdanként tizenkét mérő gabonatermést lehetett várni.)
A Rábcára és a Mosoni-Dunára telepített vízimalmok tulajdonosai gátak, rekesztékek építésével próbálták a víz sodrát felerősíteni, s a felgyorsult folyású vizeket malmaik felé terelni. Ezzel azonban károkat okoztak a partmenti földeket művelő gazdáknak, s veszélyeztették a rábcai és dunai hajósokat is.
„A Lébenyi és a Horvát Kémlei községeknek Elöljárói esedeznek, hogy a Kémlei és Litzkói Molnárok őrölhetés végett a Dunában valamelly kevés gátlást tehessenek.
Mivel a hajózásra nézve veszedelmes következései lehetnének a kívánt Engedelemnek, azért Mészáros Ferentz Ali-Szolga Bíró Úr az említett Molnárokat minden sövényezéstül el tiltván egyszersmind őket arra fogja kötelezni, hogy a mennyire talán az Engedelem meg nyerése fejében (reményében) gátlásokat készítettek volna, azokat nyomban ki húzni el ne mulasszák." (Mvm. kgy. jkv. 1829/1853)
Megkezdték az apátsági templommal egy építészeti egységet alkotó régi bencés kolostor romossá lett maradványainak lebontását. (07) Az épület egy részét - a templommal párhuzamos szárnyát - plébániává alakították át. (A korábbi plébániaház a Szent Margit templom mellett állt.)
A helyi hagyomány szerint a kolostor elszállított kőanyagát a komáromi erődrendszer építéséhez használták fel.
Kutsán József megkezdte szolgálatát az evangélikus iskolában. Három év megszakítással (1834-37) 1864-ig működött az evangélikusok iskolamestereként.
Családi tragédiák sora sújtotta a szerencsétlen sorsú tanítót. Felesége, Nemes Fekete Eszther a lébényi evangélikus anyakönyv tanúsága szerint Lébényben hét gyermeket szült. Közülük Ádám (1832), Zsuzsánna (1838), József (1841) és ismét Ádám (1843) szülés közben meghaltak, az 1845 januárjában született József nyolc és fél éves korában a kanyaró áldozata lett. Csak az 1833-ban született Zoltán és az 1847-ben született Mária érték meg a felnőttkort.
A község bírája Lázár István.
Egy hosszan elhúzódó elszámolási vita során derült fény arra, hogy Lébény község elöljárósága nem áll hivatása magaslatán, s számos mulasztás terheli. Az elöljáróság menesztését és úriszék elé állítását eredményező ügyet 1830 karácsony havában tárgyalta a vármegye.
„Mészáros Ferenc Szolga Bíró Úr, akinek annak meg vizsgállása vala meg hagyva, hogy miért nem adta bé a Lébenyi Község a Nunkovits András Úr által az utazó Szegény Sorsú Betegek ápolgatására tétetett Fundatiohoz (alapítványhoz) tartozandó Pénzek ka-mattyairul szóló számadását, azt jelenti, hogy ezen kamatokat az utóbbi időben ezen Község a katonai Portioknak vásárlására fordította, most azomban kölcsönzött Pénzbül meg térítette, és Számadását Számvivő Urnak már bé küldötte.
Tovább jelentő Szolga Bíró Úr azt is említi, hogy ezen Községnek réttyein kívül az ugy nevezett Laczi-Telekkel együtt mint egy 200 mérő alá való Szántó földgyei vannak, mellyek mivel régtül fogva a gazdáknál árendába vannak, az árendát pedig tsak kevesen fizetik, sőt még az sincs vóltaképpen tudva, hogy kiknél mennyi Földek lehetnek, tehát nem csak igen csekély jövedelme vagyon a Helységnek, hanem az is következhetik, hogy időjártával az Szántó Földektül a község egésszen el is maradhat. Végtére avval fejeztetik bé azon Jelentés, hogy a Község számadásai 6. Esztendőktül fogva az uradalmi Tisztségnek vizsgállása alá nincsenek bé adva.
A Községi Elöljárók ezen Jelentésben felfedeztetett és kemény feddést érdemlő, mert amint méltán gyaníttathatik, önhaszon keresésbe rögző gondatlansága méltó meg-elégedetlenségre szolgáltatván okot, Jelentő Szolga Bíró Úrnak meg hagyatik, hogy
1szor nyomban kötelezze arra a Község Elöljáróit, hogy a 6 Esztendei számadását okvetlenül terjessze az Uradalomnak szoros meg vizsgállása alá.
2szor okvetlenül és halasztás nélkül nyomozza ki, mennyinek kelletik azon Réteknek és Szántó Földeknek lenni, mellyek eddig a községé voltak, és nevezet szerént kinél és mennyi légyen árendában, és ki mennyi árendával tartozik, és ha ezek meg történtek, akkor
3szor az uradalmi Tisztségnek hozzájárulattya mellett eszközölje nevezett Szolga Bíró Úr az eránt Javallatot tétettni, hogy ezentúl mi leg hasznossabb és a Község jövedelmeinek gyarapíttására leg biztosabb módon fognak a Földek és Rétek használtattni.
Mind ezek pedig meg történvén, terjessze Jelentő Szolga Bíró Úr a Vármegye elejbe: a számadások melly foganattal lett meg vizsgáltatását - úgy a Telkek mennyiségének, és kinek kezén való léte ki nyomozását, és a 3ik szám alatt bé adni rendelt Javallatot szoros kötelességül meg hagyván az eddig való gondatlan Elöljáróknak, hogy amiért netalántán a számadásnak szoros vizsgálatok következésében eleget kelletik tenniek, az elmúltra (nézve) tegyenek eleget, a mostaniaknak pedig, hogy ily vétkes Rendetlenségeket jövendőben kerüljenek. Egyéb eránt az Uradalmi Tisztséget többször nevezett Szolga Bíró Úr arra fogja inteni, hogy ezen Elöljárókra figyelmetessebben vigyázzanak, vagy ha azt tenni nem akarnák, tehát jelentsék ki szándékjokat, hogy ezeránt sikeres Rendelések innét (a vármegye részéről) tétetthessenek."
A hanyag kezeléssel vádolt, s tisztségükből leváltott lébényi elöljárók elszámoltatásáról 1831. április 25-én kapott tájékoztatást a vármegye, amely ezt követően utasította a szolgabírót, hogy
„... a Lébenyi Község Elöljáróit az Úri szék elejbe idéztetni, felelet terhe alá vonattatni, a község számadásait időrül időre meg vizsgáltottni, annak, mint ollyannak vagyonjait tisztába hozni igyekezzen."
Október 20-án az úriszék arról értesítette a megyegyűlést, hogy megtette a szükséges intézkedéseket, s „mindazokat megrendelte, a mellyek jövendőre nézve is a már e Tárgyban hozatott végzések következtében zsinór mértékül tartatni határoztattak."
(Mvm. kgy. jkv. 1830/1011, 1791, 1831/529,540)
Gróf Zichy Károly, Lébény és Szentmiklós földesura, Moson megye főispánja „Lébény helységében Esztendőnként 2szer úgymint Sz. Jakab hava 25én és Sz. András hava 4én Portéka és Marha Vásár tartására szükséges kiváltságos szabadság meg nyeréséért Eö Felségéhez" a királyhoz folyamodott.
Moson vármegye - az ilyenkor szokásos ügyrend szerint - a megye földesurainak és vásártartási joggal rendelkező helységeinek írásos véleményét is megkérte.
Kifogást senki sem emelt, „sőt némellyek a Nemzeti szorgalomnak illesztésére igen is kívánatosnak, és a helyheztetésre nézve alkalmatosnak is esmérik, ha Lébeny helységben a vásári eladásra és vételre alkalom nyújtatik."
Mindezek alapján Zichy Károlynak, „Eö Felségéhez nyújtandó Folyamodását" a vármegye is támogatta, s kérte I. Ferencet, hogy „a Lébenyben való vásár tartásra Kegyelmes Privilégiumát ki adni méltóztasson." (Mvm. kgy. jkv. 1831/786, 1107, 1431, 1732, 1832/267)
(privilégium = itt kiváltságlevél)
Koffrán Ferdinándra, a Zichy-uradalom fővadászára ismét rámosolygott a vadász-szerencse - megint farkast lőtt! Bizonysága ennek, hogy a Szent György havában tartott megyegyűlésen „Króner János Fő Szolga Bíró Úr bé mutat egy Farkas orot, mellyet Koffrán Ferdinánd Sz. Miklósi Uradalmi Vadász lőtt, az érette járó jutalom ki fizettetését megrendeltetni kéri. A meg határozott 2 pengő ft jutalom Koffrán Ferdinánd vadásznak az Adót szedő hivatalátul a Házi pénztárbul ki fog fizettetni."
(Mvm. kgy. jkv. 1831/770)
Egy Indiából kiinduló, a Perzsa-öböl felől Oroszországon, Lengyelországon és Galícián át Magyarországra érkezett veszedelem, a „napkeleti cholera" sújtotta az ország lakosságát. A főként kereskedők, fuvarosok, csavargók és más útonjárók által terjesztett ragályt 1831 tavaszán a máramarosi fuvarosok hozták át a Felső-Tisza vidékére, onnan a sószállító tutajosok közvetítésével jutott el az Alfölre, s terjedt rohamosan szerte az országban. (68)
1831 júliusában az akkor még fertőzésmentes Győr, Komárom és Moson vármegyék járvány elleni védelmének megszervezésével a Helytartótanács gróf Zichy Henriket bízta meg.
A július 18-án Bécsből Győrbe érkezett királyi biztos és a vármegyei hatóságok rendkívül szigorú intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy az „epekórság nyavalya" behurcolását Moson megyébe megakadályozzák. Katonai kordont állítottak fel a Mosoni-Duna vonalán, továbbá Moson és Győr megye határán Mecsér, Lébény és Szentmiklós térségében. A Dunán való átkelést megtiltották, a ladikokat lefoglalták, előírták, hogy minden hajó és hajómalom csak a folyó jobb partján horgonyozhat. A pozsonyi híd és Mecsér között csupán a halászi komp közlekedhetett.
A Győr megyéből Moson megyébe irányuló forgalmat is szoros ellenőrzés alá vonták. A július 5-i megyegyülés elrendelte, hogy Győr megyéből Moson megyébe „akár szekérrel vagy kocsival, akár gyalog egyedül tsak a Barátföldi Vendég fogadó mellett engedtessen meg a bé jövetel. Ennél fogva tehát minden utazó, akár Metsérnél, akár Sz. Miklósnál, akár Lébenynél jelenik meg, különösen felállítandó őrök által Barátföldre utasíttasson; arra nézve tzélerányosnak tartatik, hogy a Metséri, Sz. Miklósi és Lébenyi Községek Elöljárói kemény felelet terhe alatt arra köteleztessenek, hogy éjjel-nappal őröket állítsanak ki, kik az utasokat, ha más utakon szándékoznának a megyébe bé jönni, Barátföldre kerülni kénszeríttsék, magok az Elöljárók pedig az őrökre, ha (vajon) szentül tellyesítették é kötelességeket, minden szorgalommal fel ügyelni tartoznak."
A községi elöljárók arra nézve is szigorú utasítást kaptak, hogy a Sopron megyei Bősárkány felől érkező marhabőrös szekereket fordítsák vissza.
A szekerek és utasok megállítására, ellenőrzésére 2 ezüst forint napi bérrel megyei biztosokat küldött ki a vármegye.
„Köptsénybe Hegedűs Károly, Halásziba Mészáros Ferencz Szolga Bíró, Barátföldre pedig Modrovits Károly Esküdtt Urak álléttassanak szokott napi bérrel biztosképpen fel vigyázatra, és pedig ollyan utasíttással, hogy a f. h. (folyó hónap) 10. napjától kezdve további rendelésig minden sorsbéli, akár gyalog, akár szekeren vagy kotsikon járó utazókat vizsgálat alá vétel nélkül se éjtszaka se nappal által ne bocsátsanak."
Azokat, akik „N.(emes) Győr Megye felül Barátföldre jövet jelennek meg, tehát őket meg fogják állítatni, és utazó leveleiknek elő mutatására szoríttani.
Ha nem volna ollyan utazó levelek, mellyekből látni lehessen, hogy a cholera nyavalyától ment hellyekről és gyanún kívül való vidékekről jönnek, azon esetben személy válogatás nélkül, ha Postán (postakocsin) jönnek is, őket a Biztos Urak vissza fogják utasítani."
Akik igazolni tudták, hogy fertőzésmentes helyről érkeznek, a barátföldi biztostól kapott igazolással továbbmehettek Moson felé. A gyanús személyeket azonban visszatartották a barátföldi fogadó mellett épített, árokkal körülvett veszteglőhelyen, abban az épületben, melyet Eckhardt Ferenc óvári ácsmesterrel építtettek 1439 forint 12 krajcárért. A kirendelt biztos szigorú utasítást kapott arra nézve, hogy a vándorló céhlegényeket húsz napig, a kereskedőket negyven napig kényszerítse veszteglésre, s csak akkor bocsássa őket tovább, ha fertőzésmentes voltukról minden kétséget kizáróan megbizonyosodott.
A megyébe kivezényelt kétezrednyi katonaság alkotta védőkordon, az útzárlat, a karantén, a hetipiacok, vásárok, egyházi búcsújárások, körmenetetek betiltása ellenére a fertőzés megjelenését és a „napkeleti hányszékelés" terjedését Moson megyében sem sikerült megakadályozni.
(Ennek egyik oka - a betegség okának, terjedési módjának hiányos ismerete, továbbá az orvos- és gyógyszerhiány mellett - a kor higiéniai viszonyaiban rejlett. Jellemző e viszonyokra, hogy a „görcsmirigy" elleni védekezés lehetőségeit ismertetve az egészségügyi hatóság a rendkívüli helyzetre való tekintettel a test hetenként egyszeri megmosását ajánlotta.)
A járvány augusztusban már Lébényben is szedte áldozatait.
A védekezést irányító állandó vármegyei választmány jegyzőkönyve szerint Hitzinger Mátyás seborvos augusztus 6-án jelentette az első kolerában elhunyt lébényi lakos halálát.
„Hitzinger seborvos azt jelenti, hogy Lébenyben Simon János nevezetű 65 esztendős ember hirtelen meghalt."
A bejelentést az alispán azonnali intézkedése követte:
„Ifjabb Szále János Úr minden hallasztás nélkül Lébenyre le menvén azon Házat, mellyben a belül említett ember (Simon János) meg halálozott, elegendő számú őrökkel olly módon el fogja záratni, hogy a' házbéliekkel senki leg kisebb közösülésbe (érintkezésbe) ne jöhessen.
Az idő közben való felvigyázást leg terhessebb feleletnek következése alatt, úgy szinte azt is, hogy a házbéliek élelemre való czikkelyekben fogyatkozást ne szenvedgyenek, a' Község Elöljáróira bízván. Mellyeknek ekképpen meg rendelése után a ki küldött Úr egyszersmind nyomozást fog tenni: hol fordultt meg a' holtt vagy a' többi ház béliek az utolsó tíz napok alatt; kikkel, kivált idegenekkel volt-é, és hol társaságba? Mind ezekrül jelentést tenni köteleztetvén, úgy arról is, hogy azon háznál vagy máshol azon helységben nem tapasztaltatnak é hirtelen való meg betegedések? - melly esetben a' többi házokat is el fogja zárotni.
M. Ovárott Kis Asszony Hava 6dikán 1831dik Eszt.
Ifjabb Szále János vármegyei írnok az utasítás másnapján Lébénybe sietett, mire azonban a faluba érkezett, a helyi elöljáróság már megtette a haláleset miatt szükségessé vált intézkedéseket.
„Ifju Szálé János Ur Lébenybe ki lévén a' végett küldetve, hogy Simon János nevezetü hirtelen meg halálozottnak házát zárassa bé - azt jelenti, hogy már ezen házat bé zárva találta."
A fertőzött lakóház zár alá helyezése azonban már nem tartóztathatta fel a járvány tovaterjedését.
Augusztus 10-én „Böhm seborvos Úr arról tészen jelentést, hogy Lebenyben azon háznál, hol már egy személy meg halt, egy asszony ismét meg betegedett, és egy 14 esztendős fiu meg halt."
Az első halottakat naponta növekvő számban újabbak és újabbak követték, s a falun úrrá lett a félelem.
Amikor híre ment, hogy a barátföldi veszteglőhelyen a karanténba zárt vándorlegények és kereskedők között több kolerás megbetegedés és haláleset fordult elő, a járványtól rettegő lébényiek megtagadták az útzárlat őrizetében való közreműködést.
„A Mecséri, Lébenyi és Sz. Miklósi községek Barátföldre, ahol már a Cholera ki ütött, többé őröket adni félvén, kérik magukat ezen őrök adása terhétől fel szabadíttatni."
A kérés nyomán kialakult helyzetben a vármegyei állandó bizottság augusztus 13-án a következőképpen határozott:
„Nem lehetvén ezen községektől azt kívánni, hogy lakosaikat ezen környülállások között Barátföldre külgyék - az határoztatik, hogy a' Barátföldre szükséges segéd emberek fogadtassanak pénzért, a' hogy velek meg alkudni lehet, és ezek állandóul szolgáljanak, 's minden közösüléstől a Helységekkel szorosan meg óvattassanak."
Modrovits Károly, a barátföldi ellenőrzőpontra kirendelt megyei biztos is fokozott óvatossággal végezte munkáját, deszkából készült, a többi épülettől elkülönült ideiglenes szálláshelyen lakott, élelmezéséről a Zichy-uradalom - biztonsági okokból - külön gondoskodott.
Augusztus 19-én, amikor a lébényi halotti anyakönyvek szerint már 25-re nőtt a járványban elhaltak száma, a falu kétségbeesett elöljárósága orvost és gyógyszereket kért a vármegyétől.
„Lébeny községnek elöljárói azt jelentik, hogy náluk a Cholera betegségben már többen haltak meg, seborvosért esedeznek".
A vármegyei bizottmány előbb Lucas steinbrucki chirurgust, majd Roth Dávid bécsi orvost küldte Lébénybe.
Augusztus 21-én „.. .Roth, Lébenyben és Sz. Miklóson munkálódó orvos kér magának egy patikás inast és orvosi szereket küldetni."
A kért „orvosi szereket" s Reizinger Ferencz „patikárius legényt" azonnal Lébénybe küldte az alispán, a járvány azonban az egészségügyi szolgálat erőfeszítései ellenére egyre nagyobb méreteket öltött. Szerepe lehetett ebben annak is, hogy a tudatlan és bizalmatlan lébényi parasztemberek közül sokan nem vették igénybe az orvosi segítséget, s nem tartották be a járvány terjedésének meggátlását szolgáló egészségügyi rendszabályokat sem.
Bizonysága ennek, hogy augusztus 30-án „...Moór Ferenc Lébenyi Plébánus" segítségért fordult a vármegyéhez, „azt adván elő..., hogy a nép az orvoslást megveti, kérvén ezt szoros kötelességébe tétettni, hogy magát orvosolni el ne mulassza."
A vármegyei állandó választmány azonnali válaszában azonban - egyéb eszközök híján - csupán annyi „.. .ajánltatik a Plébánus úrnak, hogy mivel leg hathatósabbnak lehetne tartani az atyai intéseket, igyekezzen a' népet az ott szükséges rendtartások szoros megtartására kitelhetőképen ösztönözni."
(Az „orvoslás megvetésének" egyik oka az lehetett - volt erre számos példa a járványok történetében - hogy a halálos nyavalyától rettegő lakosság magát az orvost tekintette a fertőzés terjesztőjének. Az sem növelte az orvosok és chirurgusok hitelét, hogy az egészségügyi hatóságok teljesen felkészületlenül álltak a Magyarországon eddig ismeretlen betegséggel szemben, ezért intézkedéseik gyakran kapkodóak, ötletszerűek és hatástalanok voltak. Gyorsan híre ment annak is, hogy a zavarosban halászó kuruzslók és gyógyszerárusként fellépő szélhámosok drága pénzért semmire sem jó, hatástalan porokat árusítanak.)
Az ekkor 2098 lakost számláló községben 288-an betegedtek meg, s a vármegye által Lébénybe és Szentmiklósra küldött Roth Dávid bécsi orvos később pénzjutalommal és kitüntetéssel is elismert, tiszteletre méltó erőfeszítései ellenére a fertőzötteknek éppen fele, a falu lakóinak 7 százaléka meghalt.
A katolikusok Moór Ferenc által vezetett halotti anyakönyvében augusztus 6-án találjuk az első, s október 11-én az utolsó kolerára utaló bejegyzést. Október 11-ig összesen 89 katolikus hívő lett a „ragadványos epemirigy" áldozata.
Az evangélikus gyülekezet halotti matriculája a kolera évében összesen 94 temetést regisztrált. A halál okaként 55 esetben szerepelt a „cholera" ül. „epemirigy". Az első kolerában elhunytat augusztus 15-én, az utolsót október 6-án jegyezték be az anyakönyvbe. A holtakat Nagy Sándor prédikátor és „Kutsány Jósef oskola tanító" temette el.
A kolerajárvány lébényi áldozatai a halotti anyakönyvek adatai szerint:
| Időpont | Katolikus | Evangélikus | Összesen |
| Aug. 6. | 1 | - | 1 |
| Aug. 9. | 1 | - | 1 |
| Aug. 12. | 1 | - | 1 |
| Aug. 15. | 1 | 1 | 2 |
| Aug. 16. | 3 | - | 3 |
| Aug. 17. | 8 | - | 8 |
| Aug. 18. | 3 | 1 | 4 |
| Aug. 19. | 5 | - | 5 |
| Aug. 20. | 5 | - | 5 |
| Aug. 21. | 3 | - | 3 |
| Aug. 22. | 2 | 1 | 3 |
| Aug. 23. | 1 | - | 1 |
| Aug. 25. | 3 | 1 | 4 |
| Aug. 27. | 2 | 1 | 3 |
| Aug. 29. | 1 | - | 1 |
| Aug. 31. | 4 | 1 | 5 |
| Szept. 1. | 1 | 1 | 2 |
| Szept. 2. | 3 | 4 | 7 |
| Szept. 3. | 2 | 6 | 8 |
| Szept. 4. | 2 | 5 | 7 |
| Szept. 5. | 2 | 3 | 5 |
| Szept. 6. | 2 | 4 | 6 |
| Szept. 7. | 3 | 6 | 9 |
| Szept. 8. | 5 | 4 | 9 |
| Szept. 9. | 2 | 5 | 7 |
| Szept. 10. | 2 | 4 | 6 |
| Szept. 11. | 2 | - | 2 |
| Szept. 12. | 4 | 1 | 5 |
| Szept. 13. | 3 | 2 | 5 |
| Szept. 14. | - | 1 | 1 |
| Szept. 18. | 1 | - | 1 |
| Szept. 20. | 1 | - | 1 |
| Szept. 22. | - | 1 | 1 |
| Szept. 27. | 2 | - | 2 |
| Okt. 1. | 1 | - | 1 |
| Okt. 2. | 2 | - | 2 |
| Okt. 3. | 2 | - | 2 |
| Okt. 6. | - | 2 | 2 |
| Okt. 8. | 1 | - | 1 |
| Okt. 10. | 1 | - | 1 |
| Okt. 11. | 1 | - | 1 |
| Összesen: | 89 | 55 | 144 |
A járványveszély az ősz beálltával megszűnt, s szeptember 13-án a Helytartótanács felszólította a vármegyét, hogy a veszteglőhelyeket szüntesse meg. Október 3-án a kolerazárlatot az egész országban feloldották.
A járványban országosan több mint félmillió ember (536 517) betegedett meg, közülük 237 641 fő meg is halt. (E járványnak esett áldozatául augusztus 23-án a XIX. század eleji magyar irodalom kiemelkedő alakja, Kazinczy Ferenc is.)
A járvány elleni védekezés megszervezésére még július 5-én megalakult vármegyei állandó választmány első intézkedéseként úgy határozott, hogy a járvány leküzdésével összefüggő vármegyei kiadások fedezetét - mivel a zárlat miatt a termelőmunkában akadályozott jobbágyok erre képtelenek lennének - a megye nemességének és földbirtokosainak (cisztercita rend, a győri, a pozsonyi, a szombathelyi káptalan, Tanulmányi Alap) kell biztosítaniuk. A választmány által e feladatra létrehozott számvevő bizottság az előzetes költségvetést elkészítve a kolera elleni sikeres védekezéshez szükséges összeget 12 000 forintban állapította meg.
Bár az intézkedés az érintettek erős ellenállásába ütközött, a vármegye az 1827-es országgyűlésen megajánlott koronázási hozzájárulás mértékét alapul véve kirovatta, s a megye nemességétől és földbirtokosaitól be is hajtatta az előírt hozzájárulást.
A befolyt összegekről készült vármegyei lajstrom („Feljegyzése azon önkényes ajánlásoknak mellyek ezen T. Ns. Mosony Megye kebelében ki ütött epemirigy (cholera) nyavalának alkalmatosságával az illető Földes Uradalmak, Birtokos Nemesség, Egyházi Rend és a meg külömböztetett sorsúak által 12 000 forintokba tétettek") arról tanúskodik, hogy az uradalmak mellett a községi elöljárók, papok, tanítók is hozzájárultak a védekezés költségeinek viseléséhez.
A befizetett teljes összeg 12 144 forint 33 krajcár volt, ebből 526 forint 20 krajcárt az ő adományaik tettek ki.
Részt vállaltak a terhekből a lébényi „meg külömböztetett sorsúak" is a következők szerint:
| Gróf Zichy Károly Eö Exja örökössei | 844 ft 40 I |
| Ugyan azok a Fundus Studiorumhoz | |
| tartozó jószágok | 220 ft 27 kr. |
| Lébeny | |
| Plébános Úr | 1 ft 30 kr. |
| Káplánnyá | -15kr. |
| Az Evang Vallásbéli Predicator | 1 ft - |
| Az Uradalmi Számtartó | 1ft- |
| Az Uradalmi Ispány | |
| Barátföldön | 30 kr. |
| Ns. Fejes ... | 30 kr. |
| - " - Modrovits Márton | 15 kr. |
| - " - Modrovits István | 15 kr. |
| - " - Fördős Sámuel | 15 kr. |
| - " - Fördős János | 15 kr. |
| - " - Hatos József | 15 kr. |
| - " - Tóth István | 15 kr. |
(Mvm. kgy. jkv. 1831/978-1676)
(Fundus Studiorum = a volt apátsági birtokokat kezelő Tanulmányi Alap)
A Lébénybe beszállásolt katonaság erőszakoskodásai, túlkapásai ellen kért védelmet a falu elöljárósága.
„A Lébenyi Község Elöljárói azt terjesztik panaszul elő, hogy az oda szállottatott Lovas Katonaságnak a lakosok szekereket, ordináncz lovakat, szalmát, gyertyát és fát kényteleníttetnek a katonaság rendelésére és kívánságára ingyen kiszolgáltatni - kérvén e részben ezen helytelen zsarolásoktól és követelésektől magokat fel szabadíttatni."
A panasz nyomán a vármegye arra utasította a falu elöljáróit, „hogy mivel a katonaságnak ezen követményeket ki szolgáltatni a lakosok nem tartoznak, átalján fogva tiltsák el a lakosokat ezeknek ingyen való ki szolgáltatásától.
Végezetre pedig az illető katona Tiszttséget is azzal a tudtára leendő adással fogja a zsarolások meg engedésétől és a követelések tételétől el tiltani, hogy ha e részben a Vgyére még egy panaszos eset tétetik, ezen helytelen követelések meg szüntetésére a Vgye a N/agyméltóságú/ M/agyar/ K/irályi/ H/elytartó/ Tanátstól orvoslást fog eszközölni." (Mvm. kgy. jkv. 1831/1847)
(ordinánc, ordonánc = tiszt mellé szolgálatra beosztott katona; küldönc)
A vármegye összeállította az 1832 pünkösd havában tartandó tisztújítás során „választáshoz járulható Nemesi Rendnek" listáját.
Lébény nemesi jogállású illetve választásra jogosult lakosai e lista szerint:
| Breschmitzer Josef | Káplány Úr |
| Hatos Istvány | |
| Hatos Pál | özvegyei |
| Modrovits György | Nemes |
| Ifju Modrovits Istvány | - " - |
| Modrovits Vintze | - " - |
| Modrovits György | - " - |
| Tiszt. Moor Ferentz | Plébános Úr |
| Nagy Sándor | Predicator Úr |
| Patonai Ferentz | Nemes |
| Tóth András | - " - |
| Tóth György | - " -_ |
| Tóth Istvány |
„Sina György és János Báróságra emeltetnek" - adta tudtul a vármegyegyűlés jegyzőkönyve.
„Sina János és György testvéreket, kik Ő Felségének Németh Országi Biradalmaiban Bárók voltak, a Magyar Országba Bárói nevezetet engedni méltóztatott, (erről) hirdettetés végett tudósíttás adatik."
A hodosi és kizdiai előnévvel már 1818. április 3-án magyar nemességet kapott, s most magyar bárói rangra emelt Sina György és féltestvére, Sina János 1844-től fontos szerepet játszanak majd Lébény és Szentmiklós históriájában. (Mvm. kgy. jkv. 1832/857)
Új szakasz kezdődött községünk történetében - a fejlődő jobbágyfalu mezővárosi jogállást kapott.
Azt a vármegye által is támogatott folyamodványt, melyben gróf Zichy Károly, Moson megye főispánja, Lébény földesura 1831 áprilisában Lébény számára országos vásár tartásának engdélyezését kérte, Bécs kedvezően bírálta el.
A döntés nyomán kibocsátott, 1832. július 26-án kelt királyi privilégiumlevél értelmében Lébény a mezővárosok sorába emelkedett, s ezzel egyidejűleg jogot nyert arra, hogy évente két alkalommal országos vásárokat tartson.
A Szent Mihály havának 21 -ik napján tartott megyegyűlésen
„...Fel olvastatott és köz hírré tétetett a most uralkodó Ő Császári és Királyi Felségének Bécsben f e (folyó esztendő) Sz. Jakab hava 20ik napján nagy Mlgú (méltóságú) Gróf, és ezen megye fő ispánnyának vásonkeői Gróf Zichy Károly Úrnak kérelmére ezen Megyébe fekvő és tisztelt Gróf birtokában lévő Lebeny Helységének ki adatott mező városi és vásárbeli kiváltságos Levele..."
A község története szempontjából rendkívül becses latin nyelvű dokumentum (Mihály Ferenc nyugalmazott levéltáros fordításában) a következőket adta tudtul:
„MI, ELSŐ FERENC, Isten kedvező kegyelméből Ausztria császára, Jeruzsálem, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Galícia és Lodoméria apostoli királya, Ausztria főhercege, Lotharingia hercege stb. stb. stb. ...
Jelen sorainkkal emlékezetül adjuk mindazoknak, akiket illet, hogy általunk tisztelt hívünknek, a nagyrabecsült gróf Vásonykeői Zichy Károly valóságos belső titkos tanácsosnak, királyi kamarásnak, Moson megye főispánjának alázatos kérelmére, valamint az ő birtokát képező Moson megyei Lébény község lakóinak előnyére és hasznára, továbbá a szomszédos helységek lakóinak javára az azt kérelmező gróf, valamint utódai és örökösei iránti királyi kegyünkből kifolyólag különös kedvezést gyakorolván készségesen megengedjük, hogy az említett Lébény község mostantól és az elkövetkezendő jövőben mindenkor a mezővárosi elnevezésnek örvendjen, s hogy ezen felül most és a jövőben a mezővárosi rangra emelt Lébény község évi két kirakodó vásárt és állatvásárt tarthasson, mégpedig július 25-én és november 4-én, mindazon kedvezményekkel, melyek a többi szabad királyi városainkat, mezővárosainkat és községeinket a kirakodó vásárok és állatvásárok tartásával kapcsolatban megilletik. Megengedjük, hogy Lébény mezőváros mindezeket mindenkor gyakorolhassa, hozzátéve azonban, hogy amennyiben az engedélyezett évi kirakodó és állatvásárok nyilvános ünnepi napra esnének, ebben az esetben a vásárokat az ünnepet megelőző vagy az azt követő napon tartsák, magán az ünnepen azonban soha. Hozzáfűzzük továbbá, hogy jelen levelünk érvénye által a szomszédos helységekben tartandó kirakodó és állatvásárok egymást ne akadályozzák, amiértis minden egyes kereskedőt, felvásárlót és állathajtót, s minden másfajta vásározó embert kötelezünk arra, hogy mindezeket szigorúan betartsa. Biztosítjuk azt is, hogy az említett évi két kirakodó és állatvásárra az említett Lébény mezővárosban, mely Moson vármegyében található, portékájukkal a kalmárok szabadon, nyugodtan, minden félelem nélkül megjelenhetnek, s kereskedői dolgaikat a vásáron elvégezvén, otthonukba, vagy ahová visszatérni szándékoznak, személyi és vagyoni biztonságban, oltalmunk és védelmünk alatt maradva visszatérhetnek. Akarjuk mindezeket valamennyi vásár alkalmára érvényesen kinyilvánítani, ezért a közölteket titkos pecsétünkkel, amellyel mint apostoli király élhetünk, megerősítjük, mindezek után kiadjuk, és kihirdetni parancsoljuk.
Kelt kedvelt hívünk, tekintetes és nagyságos gróf Revisnyei Reviczky Ádám, a Szent István Rend nagykeresztjének, Lipót császár lovagkeresztjének valamint a Szent Márton és a Szent Lázár rend érdemkeresztjének tulajdonosa, valóságos belső titkos tanácsosunk, a magyar királyi kamara magisztere, Borsod megye főispánja, a pozsonyi kancellária elnöke által 1832. július 26-án, magyar és cseh valamint többi királyságunk 41. évében.
Ferenc
Gróf Reviczky Ádám
Dessewfy Bertalan"
A privilégiumlevélnek a megyegyűlésen történt „... felolvastatása után senkinek eránta észrevétele nem lévén, határoztatott, hogy az egész Megyébe is ki hirdettessen, sőtt, a nagy Mlgu Kir. Helytartó Tanács is meg kérettessen, hogy ezen Kegyelmes kiváltságos Levélnek tartalma szerént az említett Mező városba Sz. Jakab hava 25ik és Sz. András hava 4én tartandó országos vásári napoknak ország szerte való ki hirdetését kegyesen meg rendelni méltóztatná, melyre a szomszéd ns (nemes) megyék is Levél által fel szólléttatni rendeltetnek. A vásárbéli Tariffának ki dolgozása és be mutatása Első Ali Ispány Úrnak Elöl ülése (elnöklése) alatt tartandó Tiszti gyűlésre bizattatván."
A határozatnak megfelelően a privilégiumlevél kiadásáról Mosón megye értesítést küldött „Győr, Posony és Soprony Vgyékhez és Várassaihoz." Levelet intézett a helytartótanácshoz is, melyben alázatosan kérte, hogy „méltóztassanak ezen Lebeny Helységnek M. Várasok sorába vételét és az abban tartandó Országos Vásárok időnapjait ország szerte kihirdettetni."
November 26-án már „be mutattatik a Lébeny mező Városában tartandó Vásárok alkalmával sinór mértékül szolgállandó Vásári Tariffának ki dolgozására rendelt Tiszti ülésnek olly tartalmú Jegyző Könyve, hogy Lébeny Mező Városa Vásárjai tekintetébül Megyebeli Sz. János, Rajka és Boldogasszony Mező Városokkal egy rendezetbe helyheztetvén annak részére az ezekéhez hasonló, és az 1825ik Esztendei 812. szám alatti Végzésnek határozása szerint következő Vásári Tariffa adattasson: u: m:
Ezüst Papiros
pénzben
f. kr. f. kr.
| 1. Minden akárminémű Portékákkal megterhelt szekértül | 1 4/5 - | 4 1/2 |
| 2. Egy nagy portékás sátortul
A középszerütül ~ A kissebbektül ~ |
104/5
7 1/5 2 2/5 |
27
18 6 |
| 3. A Mester Embereknek Sátoraiktul | 14/5 | 41/2 |
| 4. A Zöldségtül és minden hüvelyes veteménytül melyek itzénként áruitatnak egy fertály
mérőn alul Azon felül ~ |
2/5 4/5 |
1 2 |
| 5. A Baromfiaktul és pedig 6 páron felül minden árulóra
nézve Hat páron alul ~ |
13/5 4/5 |
4 2 |
| 6. A jobban megterhelt
káposztás szekértül A kevessebbé terhelttül pedig |
33/5 23/5 |
9 6 |
| 7. Minden egy darab szarvas és
egyéb marhátul a Vevő Az el adó pedig |
14/5 1 1/5 |
41/2 3 |
| 8. Egy Sertéstül, Kecskétül,
Juhtól vagy Kostól, úgy egy pár Báránytul és Malactul |
2/5 |
1 |
Melly fizetéstül mindazon által azon Felek, mellyek a Hazai Törvények által fel vágynak szabadítva, mentek fognak lenni. A Mező Városi Elöljárók köteleztetvén ezen Tariffát nyilván kifüggeszteni.
Ezen javaslóit Vásári Tariffa el fogadtatván az illető Sz. Miklósi Uradalomnak hiteles Pecsét alatt ki adattatni és az Uradalmi Tisztek által nyilvános helyen ki függesztetni rendeltetik."
(tariffa = a vásározók által fizetett illeték, helypénz. Az ezüst- illetve papírpénzben meghatározott összeg különbsége az ezüst pengőforint és a papír váltóforint eltérő értékéből következik. Egy ezüstforint két és fél váltóforintot ért.)
A község történetét ismertető kiadványokban eltérő adatokat találunk arra nézve, hogy mikor kapott Lébény mezővárosi státuszt. Vannak olyan nem dokumentált, tényszerűen alá nem támasztott feltételezések, amelyek az „oppidum" jogállás elnyerésének idejét 1832 előtti időpontra (pl. 1780-ra) teszik.
E feltevések megalapozottságát erőteljesen megkérdőjelezi az a tény, hogy a rendelkezésünkre álló források 1832-ig Lebenyt következetesen mint „pagus"-t illetve „possessio"-t, azaz mint jobbágyfalut említik.
A fent ismertetett privilégiumlevél alapján bizonyos, hogy mezővárosi jogállását Lébény 1832-ben nyerte el, s más forrásokból tudható, hogy kiváltságos helyzetét az 1870-es évtized elejéig meg is őrizte.
Ekkor az 1870. évi XLII. tc. rendelkezései szerint a mezővárosi jogállás megszűnik, a legnagyobb mezővárosok törvényhatósági jogú (a vármegye joghatósága alól kivont) illetve rendezett tanácsú (a vármegye joghatósága alatt álló) városokká emelkedtek, a többség azonban - köztük Lébény is - a községek közé süllyedt vissza. (A 719 mezővárosból kettőt törvényhatósági jogú, 56-ot rendezett tanácsú várossá minősítettek, a többi nagyközséggé lett.)
Ezt Lébény lakossága s a község elöljárói is nagyon nehezen vették tudomásul. A „Lebeny mezzőváros" formulát hivatalos dokumentumaikban még sokáig használták, s a LÉBENY MEZZŐVÁROS PETSÉTJE köriratú pecsétnyomót is csak 1890-ben cserélték új bélyegzőre, melyen már a MOSONY MEGYE LÉBENY NAGYKÖZSÉG PECSÉTJE körirat szerepelt. (-» 1890. május 18.) (Mvm. kgy. jkv. 1832/1873, 2257, 2499)
Lébény mezővárosi kiváltságlevele. Részlet a vármegyegyűlés jegyzőkönyvéből (1832)
A lébényi bírót s a falu elöljáróit a vármegye törvényszéke elé idézték, „mivel az adónak bé hajtásában.. .hátra maradtak."
„A Lébenyi Elöljárók a Községbelieknek tehetetlenségérűl (fizetésképtelenségéről) és az idei igen rossz gabona terméssel mentegették az adónak be nem szedhetését, fogadták azonban, hogy ha későbben a szénát el adhatják az adózók, tehát fizetni is fognak, de szükségesnek tartják e helyen is az Executorokat."
A bírót - s a vele egyidőben törvényszék elé állított vállai, pomogyi és mecséri bírótársait - nem részesítette büntetésben a vármegye, de mindannyiukat arra figyelmeztette, „hogy a rájok bízott hatalommal élvén minden erővel igyekezzenek alattvalójikat adójuknak le fizetésére kénszerítteni." (Mvm. kgy. jkv. 1832/2186)
(executor = végrehajtó)
Nagy Lajos evangélikus tanító megkezdte hároméves lébényi szolgálatát.
A vármegyei egészségügyi hatóságoknak a himlőoltás elterjesztése érdekében tett erőfeszítései dacára a szülők egy része - tájékozatlansága, tudatlansága, bizalmatlansága miatt - megpróbálta elkerülni gyermekei beoltását.
„Elölülő (elnöklő) alispán Úr bemutatja Hitzinger nevű Lébenyi Sebésznek múlt Június holnapnak 9rül tett hivatalos Jelentését, mellyben arrul panaszolkodik, hogy Lébeny mezővárosában némelly szülők a himlő oltástul gyermekeiket szánt szándékkal elvonnyák, sőtt, hogy az oda való Község Elöljárói nékie ebbeli foglalatosságában elegendő segítséget nem nyújtanak."
A vármegyei alispán rendelkezése nyomán „mind az illető szülők, mind pedig azon Község Elöljárói a felsőbb Rendeléseknek szoros és pontos megtartására megintettni rendeltettek." (Mvm. kgy. jkv. 1834/1377)
Hitzinger Mátyás igencsak megneheztelt a lébényi szülők s az elöljáróság közömbössége, értetlensége miatt, s - bár a község ezt a következő évben kifejezetten kérte - nem vállalta a lébényi gyermekek himlő elleni oltását, helyette e feladattal Hitzinger kérésére másik orvost bízott meg a vármegye.
A történtek emlékét a következőképpen őrzi a megyegyűlések jegyzőkönyve:
„Lébeny Mezőváros Elöljárói Hitzinger nevű helybeli Sebrvoshoz, a' ki a' Tehénhimlő oltást a' helységben ekkoráig véghöz vitte tellyes bizodalommal lévén, esedeznek, hogy a' tehén himlő oltás ideje elérkezvén, a' nevezett Seborvos a beoltásra ismét meg-bizattasson.
Az egésség dolgára ügyellő Választottság jegyző könyve e'jelen gyűlésbe 1308ik sz. alatt felvétettvén s' helybe hagyattván, minthogy ott jelentetik, hogy a' Lébenyi Seborvos Hitzinger a himlő oltás véghöz vitelétül önkényesen elállott, 's azért Lebeny a Mosonyi Steyer seborvosnak által is adatott, a' folyamodók kérésüktül elmozdíttatnak."
(Mvm. kgy. jkv. 1835/1316)
Az év folyamán kétszer is tűzvész pusztított a hanyi réteken.
Július 14-én Mészáros Ferenc főszolgabíró és Nagy István esküdt arról tájékoztatták a vármegyét, „hogy f. e. (folyó esztendő) június 26-án a Lébenyi hanyban támadott tűznek dühös lángjai által 42 hold Réteken álló zöld fű elporhadt, noha pedig azon mezőváros Elöljárói által bizonyos Kováts Ferenc oda való Koldus hozattatott volna gyanúba, ezen feladásnak valósága mindazonáltal elölülő alispány úrnak meghagyásábul véghöz vitt vizsgálat alkalmábul ki nem világosodott", ezért az ügy részleteinek feltárását a vármegye az úriszék elé utalta.
A tűz keletkezésének körülményeit az úriszék kivizsgálta „de a gyanúba esett Kováts Ferenc koldusra ... semmi bizonyos ki nem világosodván, az illető úriszék által ártatlannak 1 enni találtatott légyen."
A kár becsült értéke 368 váltó forint volt.
Néhány hónap múltán, október 6-án azt rögzítette a megyegyűlés jegyzőkönyve, „hogy a Sz. Péteri helység által árendába bírtt Lébenyi hany a pásztornak vigyáztalanságábul felgyújtatott, és a tűz mind eddig el nem oltatott. Ne hogy ezen gyulladás támadható szél által még tovább terjedhessen ... a gyulladásnak elfojtására Sz. János, Sz. Péter és Szolnok helység lakosait" az oltáshoz „segéd kezeket" nyújtani rendelte ki a vármegye. (Mvm. kgy. jkv. 1834/ 1382, 1874, 1835/31)
Elkészült Lébény mezőváros megyei adóösszeírása, amely - Barátföldet és Bormászt is ideértve - részletes adatokat tartalmaz a lakosság számára, társadalmi rétegződésére és vagyoni helyzetére vonatkozóan.
| Személyek: | |
| Az adózó jobbágyok száma: | 108 |
| 16 esztendősnél idősebb fiaik: | 74 |
| 16 esztendősnél idősebb lányaik: | 33 |
| A háztartásukban élő testvérek száma: | 8 |
| Zsellérek száma: | 109 |
| Lakók (hazátlan zsellérek): | 3 |
| Szolga: | 109 |
| Szolgáló: | 22 |
| Mindenféle marhák: | |
| Ökrök | 368 |
| Fejőstehenek | 148 |
| Meddők | 76 |
| 2. esztendős tinók | 11 |
| 3. -»- tinók | 2 |
| Borjúk | 15 |
| Hámos lovak | 34 |
| Ménesbeliek | 22 |
| 2. esztendős csikók | 8 |
| 3. -"- csikók | 1 |
| Sörtések | 73 |
| Juhok | - |
| Kecskék | - |
| Házak száma: | 246 |
| Szántóföldek: | |
| Első rendű | - |
| Második rendű | 355 hold |
| Harmadik rendű | 2192 hold |
| Negyedik rendű | 889 3/16 hold |
| Rétek: | 3149 kaszás |
| Kézművesek száma: | 21 |
| (suszter, takács, varga, szabó, | |
| kümüves, kerékgyártó, asztalos) | |
| Közös legelőhasználat | |
| Lovak, ökrök tehenek után | 854 hold |
| Juhok, kecskék, sörtések után | 73 hold |
| Mindezek után a község lakossága által fizettetik: | |
| hadiadó: | 2597 forint |
| háziadó: | 1490 forint |
A hadiadó az államkincstáré lett, a háziadó a vármegye pénztárába folyt be.
(kaszás = kaszaalja vagy embervágó; egy ember által egy munkanapon lekaszálható rét; 1 hold)
A szülésznők működését a vármegye engedélyezte oly módon, hogy oklevelüket kihirdette, s ha ez megtörtént - az illetékes uradalom egyetértésével - jóváhagyta a megye falvaiban való letelepedésüket.
Kandler Teréz lébényi bába oklevelét 1835-ben hirdették ki, ezt követően kezdte meg működését Lébényben.
Annak ellenére, hogy képzett szülésznő működött a faluban, a vármegye egészéhez hasonlóan itt is nagy volt a gyermekhalandóság. A korabeli adatok szerint 1827-ben 90 gyermek született Lébényben, közülük egyéves kora előtt meghalt 14 (15,5 %).
Az 1837-ben született 84 kisgyermek közül nem érte meg az egyéves életkort 23 (27,2 %), s az 1848-ban világra jött 118 újszülött közül is csak 87 ünnepelhette meg születésének első évfordulóját. (73,2 %).
A vármegyei statisztika szerint ezekben az években Moson megyében minden negyedik kisgyermek egyéves kora előtt meghalt.
Lébény község „a múlt esztendő lefolytában uralkodó marhadög által történt rendkívüli megkárosítása miatt adóbeli elengedést nyer." (Mvm. kgy. jkv. 1836/1475)
Az 1830-as évtizedben egyre érzékelhetőbbé váltak a paraszti társadalomban élő feszültségek. Ezek egyik jellemző megnyilvánulása az 1831. évi észak-magyarországi ún. koleralázadás volt, melyet országszerte a parasztság különböző jellegű és eltérő hevességű megmozdulásai követtek.
Ezért is keltett nagy feltűnést, amikor a járványok, aszály, marhavész, tűzkár, a Rábca áradásai, a beszállásolt katonák hatalmaskodásai által sújtott, s nyomorúságos helyzetükben adójukat fizetni képtelen lébényi jobbágygazdák végső kétségbeesésükben az állataikat adóhátralék fejében elárverezni készülő vármegyei tisztviselőkre támadtak.
Az ügy törvényszéki iratanyagát áttekintve megállapítható, hogy ami a reformkor kiélezett politikai küzdelmei közepette a november másodiki vásárkor Lébényben történt, azt a konzervatív beállítottságú Moson vármegye jobbágyfelkeléstől rettegő urai vérlázító rebelliónak, zendülésnek, a fennálló rend elleni támadásnak tekintették.
Ez magyarázza a rendbontókkal szembeni rendkívül gyors, határozott és erélyes fellépésüket.
November 5-én „Sőtér Ferencz főügyész Ur panaszossan jelenti, hogy minekutánna a f. e. november 2án tartatott Lébényi vásár alkalmatosságával adóbeli hátramaradásban lévő, és tartozásaiknak befizetéséhöz semmi reményt nem nyújtó némelly Sz. Miklósi és Lébenyi Jobbágyoknak némü szükségtelenebb barmaikat az 1554. sz. végzésnek értelmében árverés utján eladattni, és úgy azoknak adóbeli tartozásaiknak behajtását végrehajtani igyekezett volna, akkoron elsőbben is Kaszás József Sz. Miklósi Jobbágynak fia, attyának eladatni szándékozott Tehenének elhajtását egy ganaj hányó vellával ellentállva ellenzette - továbbá Sz. Miklósi Horváth Györgynek egy süldő hízója bocsájtattván árverésre előbb is Meidlinger Mártony Lébenyi Lakos az alkudozókat lármássan eltávozni kényszerítette - utóbb pedig Meidlinger Mártony, Ns. Modrovich Vincze, Varga Istvány és Varga Mártony Lébenyi lakosoknak lázítására számosabb Lébenyi Jobbágyok, és ezek között Hajós Istvány is köz hatalmaskodásra vetemedvén nem csak a kezdetbe vett árverést végképpen félbeszakasztani, de utóbb a már eladott tárgyaknak vissza adatását erőhatalommal végbevinni, és jelentő Főügyész Urnak személlyét is tettleges fenyegető-dzések mellett megtámadni, s ekképpen a Vármegye határozásának tellyesítését gátolni merészelték.
Kérvén ezeknek tekintetébül mind megsértésére, mind a megye hatósága és tekintete, nem külömben a köz bátorság fenn tartására nézve elégtételt adattni.
Ezen köz megilletődéssel vétetett lázzasztó esetnek elkövetésével terheltetett személlyek közül Királyi Tanácsos és első alispány urnák rendelésébül Meidlinger Mártony, Varga Istvány, Varga Mártony, Hajós Istvány Lébenyi - és Kaszás József Sz. Miklósi Lakosoknak befogattatása azonnal megrendeltettvén - minekutánna azoknak ez úttal bemutatott vallomásaikbul és Fő Ügyész Urnák bemutatott jelentésébül is kivilágosodna, hogy a lázítás legfőbb okozójának méltán Nemes Modrovich Vincze tartathatik, sőt Lebeny mezővárosának még több lakosi is abban részvétellel terheltetthetnek - a bün eset közelebb környűlállásainak megvizsgáltatása végett Mészáros Ferenc fő szolgabíró, Csepcsányi Gábor alügyész és Nagy Istvány Eskütt Urak olly utasíttassál küldetnek ki, hogy a helybeli lakosoknak mostani, még talán felhevülésben lévő elméjüket tekintvén, ne hogy ezen helyheztetésükben a közelítő Bíró Választásnál újabb kicsapongásokra vetemedjenek, az illető földes Uradalmat előlegesen a Vármegye nevében Lebenyen és Sz. Miklóson tartandó Bíró Választásnak a panaszos történet befejezéséig leendő felfüggesztésére felszóllítván mind ezen végzésrül, mind pedig arrul is, hogy valamint Fő Ügyész Úr minden tetteiben szorossan a Vármegye határozatatit követte, úgy azt jövendőre is a szerint, sőtt úgy kívántattván Katonai segéd erővel folytattni fogja, az illető községeket értesítsék.
Annakutána pedig Fő Ügyész Úr jelentésének bemutatásához képest a kicsapongás eránti szoros vizsgálatot megtegyék és errül a közelebbi Közgyűlésre jelentésüket bemutassák."
Elrendelte továbbá a vármegye, hogy „a még ne talán támadható rendetlenségek megzabolázására, de leginkább másoknak üdvösséges példájára szükségesnek találtattván, hogy a megyében tanyázó lovas katonaságnak eggyik csapatja ideiglen Lébeny mezővárosába által helyheztessen."
November 25-én a vizsgálat lefolytatásával megbízott tisztviselők „noha az említett bűnös történetnek kinyomozására minden iparjukat fordították volna ... tanuknak heánya tekintetébül" csupán arról számolhattak be, hogy „leginkább Nemes Modrovich Vincze volt ezen lázitásnak és Zendülésnek kezdője, minthogy ez a szándékban vett két Tulkoknak eladását gátolta, és ez által a népet a történt ellenszegülésnek eszközlésére összecsődítette."
Beszámoltak arról is, hogy a lébényi és szentmiklósi jobbágyok a bíróválasztás felfüggesztéséről hozott vármegyei döntést „minden ellenmondás nélkül elfogadták", de sérelmezik, hogy a „vármegye fogházában raboskodó társaiknak vétkes Cselekedetjeik miatt az oda szállíttatott Katonasággal az egész község terheltetne", s mivel ők „az említett Katonaság és Lovai tartására elégtelenek volnának", kérik, hogy a vármegye vonja ki a faluból a rend fenntartására odavezényelt fegyvereseket. Cserébe „szentül ígérik adóbeli járandóságuknak a lehetőségig történendő befizetését."
A község elöljárói megpróbáltak közbenjárni a fogvatartottak érdekében is. Esedezve kérték, „hogy az itten letartóztatott Lébenyi kicsapongok házi környülállásaik, úgy szinte gazdaságuk folytatása tekintetébül addiglan is, míg ellenük ítélet hozattattna, az ... Elöljáróságnak kezességére haza bocsájtassanak."
A vármegye a bűnösökkel szemben kérlelhetetlen volt. Álláspontja szerint „a vétkes Lébenyi Kicsapongóknak felette vakmerő tettük olly mértékű, hogy azoknak ... nyomban történt befogattatásuk és jelenleg is tartó letartóztatásuk feletteképp megkívántatott - és ennél fogva is azoknak, noha Kezesség mellett kívántatott ideigleni kiszabadításuk, és a többi, általuk szintén felzendült nép közé leendő bocsájtatásuk vétkes tettükért érdemlett megbüntetésük előtt (tanácsosnak) nem találtatna" ezért tehát „további letartóztatásuk megrendeltetik."
„Egyéberánt mivel mind a felolvastatott Tiszti jelentésben érintett Tanú vallatásokbul, mind pedig az itten befogatott Kicsapongóknak vallomásaikbul nyilvánossan kitűnne, hogy leginkább Nemes Modrovich Vincze, ki a bíró házához kötve volt Tulkokat a népnek láttán leoldozván, és így azoknak megrendeltetett elkótyavetyéltetését elrögzött vakmerő szándékkal gátolni kívánván, ekkép pedig a nép öszvecsődítésének okot szolgáltatván - leginkább ez által okozta légyen a történt lazításokat és ellenszegüléseket
- ezen felhordott okoknál fogva tehát Nemes Modrovich Vincze ellen ezennel Ügyészi vád rendeltetik felálíttatni."
A katonaság Lébénybe vezénylésének dolgában már elnézőbb volt a vármegye.
„A legnagyobb hátramaradásban lévő Lébenyi Adózók ez idei adó járandóságukat nagyobb részint már lefizették - ne hogy ezen elrendeltetett Katonai beszállítás által az eggyes adózóknak tehetetlensége végett utóbb a Község Pénztára is nagyobb költségekkel terheltessen, megengedtetik jelentő Sőtér Ferenc fő Ügyvéd Urnák, hogy a Lébenyi községbelieket a további Katona beszállítástul és tártastul felszabadíttatván, az ottan szállva lévő csapatot tüstént a szokott téli lakására vissza bocsájthassa."
December 14-én került sor „a több nemű lármás és zendítő kicsapongásokkal vétkessé lett Nemes Modrovich Vincze mint első rendbeli, úgy nem külömben Maidlinger Mártony, Varga Istvány, Hajós Istvány, Varga Mártony Lébenyi - és Kaszás János Sz. Miklósi jobbágyok mint második rendbeli alperesek ellen" lefolytatott törvényszéki eljárás megindítására.
A vármegyei törvényszék által elsőként meghallgatott nemes Modrovich Vince előadta, hogy „T(ekintetes) Sőtér Ferenc Főügyvéd Úr őtet adófizetésre soha nem szorította, mivel ebben hátramaradása nem is volt", s elismerte azt is, hogy „tiszteltt fő Ügyész Úr sem véle, sem pedig másokkal ottan szilárdul (keményen) nem bántt, ... s az elkövetett vétségre okott nem szolgált - azonban hogy a f. e. November 2án volt Lébenyi Vásár alkalmával ő is a többiekkel az oda való Korcsmában borozván, és a bortul felhevülvén, ittas állapotjában a Vendégfogadóbul lakása felé, melly a Bíró házán alul fekszik, indulván - a Bíró háza előtt, ahol a Tulkoknak elkótyavetyéltetése tartatott, a rendkívül öszvecsoportozott népet látta volna - azon kívül Meidlinger Mártont azon szavakat: „Ennek nem lesz jó vége, mert még illyes Lebenyben nem történt" kiáltani hallotta volna - erre ő is, amúgy is bor által felhevülve, Meidlinger példájátul elragadtattva, és azon Csoport közé keveredve a Bíró ablakja alá magát vonván azon szavakat ejté ki: „hogy a Franczia berohanáskor tőle is 3 darab marha elvétetett légyen."
„Egyéberánt tagadást tévén abban, hogy ő Meidlinger Mártonyt erővel vezette légyen vissza a bíró házához, és hogy az ott kötve volt Tinókat elbocsájtotta volna, végtére hogy T. Sőtér Ferenc Fő Ügyész Urat méltatlan kifejezésekkel illette volna - hivatkozván is azért Angyal Sándor Tanubizonyságára - és ennél fogva midőn a folyamodó Modrovich Vincze annyibul, hogy felhevülésében Felsőbbsége ellen elkövetett vétkes tettét általlátná, és ebbéli tettének bánva tett megismerése mellett, védelmére más mentő okokat előadni képes nem volna - egyszersmind esedezik: hogy a józan útrul történt eltávozása előtt kimutatott példás viseletét, és a Felsőbbsége eránt már avval is, hogy adóját eddig mindég pontossan befizette, kibizonyított engedelmességét, nem külömben megöregedett annyának és nyomorult állapotban lévő tehetetlen báttyának sorsát, kiknek tudniillik segítségére és gazdaságuknak mívelésére ő oda haza szükséges, a T. Törvényszék kegyes figyelemre méltattni, és ezekhez képest érdemlett büntetését kegyesen mérsékelni méltóztasson."
A törvényszék természetesen a többi vádlottat is meghallgatta.
Meidlinger Márton „ki arrul vádoltatott, hogy a Zendülésnek kezdője volt, azon szavak kiejtése által: „No ennek nem jó vége lesz, ha már a marhákat is eladják, ez még Lebenyben nem történt", tettét nem tagadta. Vallomásában arra is kitért, hogy „ő nyilvánosan látta, midőn nemes Modrovich Vincze a Tulkokat eloldozta", sőt „a bíró szobájának ablakán is beszökött (beugrott)."
A tanúként meghallgatott „Földes József Lébenyi Bíró ... erre azt válaszolá, hogy ő nékie erről tudománnyá nincsen, mert Modrovics csak az ablakjára könyökölt midőn az ablak deszkáját öklével megütötte, és a vallásában (vallomásában) érintett szavakat bekiáltotta ... ő bizonyosan állítani nem meri, hogy nemes Modrovich Vincze - ki csakugyan boros állapotba érkezett oda, oldozta volna le a házához kötözött Tulkokat, mert ő eztet csak gyanítja onnan, hogy midőn az ő ablakán kinézett volna, épen akkor ugrott át nemes Modrovich Vincze a korlátokon, vagy is éppen akkor lépett által a háza előtt lévő Karfákon, és akkor az oda kötve volt Tulkok is le voltak oldozva."
„Elöl állíttatott továbbá Hajós Istvány, ki arrul vádoltatik, hogy midőn tiszte Itt fő Ügyész Úr őtet a csoport között lármázva látván kérdezte volna, mi légyen a neve? erre dühös indulattal azt felelte légyen: „Semmi."
Hajós István ezt tagadta, de azt megerősítette, „hogy ő látta midőn Nemes Modrovich Vincze a bíró ablakja körül megfordult, és annak ablakjain befenyegetődzött."
„Varga Istvány, ki arrul vádoltatik, hogy fő Ügyész Úr fele kinyitott kezével sietvén annak vállát ujjaival egynehányszor megillette, és midőn e végett tisztelt fő Ügyész Ur által többször felszóllítatott volna, nékie azt adta volna feleletül: „Hogy ne fognám meg, nem Istenem maga nekem" - a nékie felolvasott... vallását helybenhagyván még avval bővítette, hogy ő is látta, midőn Ns Modrovich Vince a Tinók körül járt."
Varga István vallomását megerősítette vádlottársa, Varga Márton is.
Modrovich Vincére, s házának asszonyaira nézve terhelő vallomást tettek Meidlinger Márton gyermekei, „Meidlinger Jakab és Anna nevű Testvérje," akik elmondták, hogy „Nemes Modrovich Vincét látták ugyan, ez mindazonáltal nékik nem szóllott - hanem csupán annak házbeli asszonyai voltak azok, akik (az ő) boros attyukat (Meidlinger Mártont), midőn ők aztot a zendüléstül félvén a Bíró házátul Karjánál fogva haza akarták volna vezetni, azon szavak kiejtése mellett „Kend öreg, Kend beszélni is tud, és illyen ember szükséges", ott karjaik közül kiragadva a visszamenetelre kénszerítették."
Kaszás József szentmiklósi jobbágy ellen elejtették a vádat, mert bebizonyosodott, hogy a vásár napján nem is tartózkodott Lebenyben, a „törvény színe elejbe állíttatott" viszont „Kaszás Józsefnek János nevű fia." Ellene tanúként „Frank Tamás Vármegye Katonája" hallgattatott meg, aki elmondta, „hogy midőn nevezett Kaszás János az eladandó lett volna Tehenet, mellyet ő már Lebenyig felhajtott, Főügyész Úr parancsának ellenére ismét visszahajtotta volna - erre a nevezett Katona, az említett Tehén végett Sz. Miklósra visszanyargalván Kaszás Jánosnak nyertt parancsát kinyilatkoztatta - mire nevezett Kaszás János néki azt feleié, hogy ő főügyész úrnak parancsára nem megy, annál kevesebbé pedig a Bírónak meghagyására, ki már most nem is Bíró, és soha többé Bíró nem is lészen - ezután pedig ganéj villát a kezében fogva az Istálló ajtajában állván őtet ezen szavakkal fenyegette: ha meg nem akar halni, ne jöjjön be az Istállóba, mert ő a Tehenét által nem engedi."
Nagy István vádlott a december 14-i tárgyalási napon nem jelent meg, így őt meghallgatni nem tudták.
Meghallgatták viszont Seebach Ágoston lébényi nyergest, „a ki azon árverés alkalmával mint dobos és kikiáltó vala", s aki szerint „Rauchwarter Mátyás Lébenyi Jobbágy" is a „fő Ügyész Úr körül állott lármázok között láttatott."
Vallomásának további részében Prémus József feleségét - „a kié t. i. az eladandó Tulkok voltak" - azzal vádolta meg, hogy német nyelven azt kiáltozta: „Üssétek le azt is, a dobost, ő sem különb, mint azok, akik ott, a szobában vannak!"
Ettől ő - Seebach Ágoston - úgy megrémült, hogy azonnal „tulajdon házi gazdájának, Klein nevezetű Lébenyi Szabómesternek szobájába be sietett", így a továbbiakban történtekről nincs tudomása.
Javasolta viszont Klein szabómester tanúkénti meghallgatását, neki ugyanis „a egész zendülésrül bővebb esmeretsége lehet."
A törvényszék december 16-án, pénteken folytatta a bűnper tárgyalását.
A második tárgyalási napon a „kihallgattattni rendelt Felek ... megjelentek, kivévén Prémus József feleségét, ki gyermek ágynak közelítvén betegeskedik, és Matsek Józsefet, ki Nemes Sopron Vármegyébe utazott."
Folytatódott a tanúk meghallgatása. Meghallgattatott „...mindenekelőtt tehát a Törvény elejbe állíttatott Klein József nevezetű Lébenyi Szabómester, kire ... Szebach Ágoston tanú hivatkozik, ez a dolgot így adta elöl: hogy midőn a történt lármára házábul, melly a Bíró házának általellenében fekszik, az uttzára kisietett volna, és Maidlingernek nagy lármáját hallván a zendülésnek okát a körülötte lévőktül kérdezte volna, akkor már látta, hogy a Tulkok le voltak oldozva, sött hallotta is, hogy azokat a gyermekek oldozták volna le - egyébb eránt az egész dologrul semmit sem tudván érinteni."
„Kérdőre vétettetett továbbá Rauchwarter Mátyás, ...ez szintén azt adá feleletül, hogy amidőn ő az öszvecsődült nép közé érkezett, már látta, hogy a Tulkok le voltak oldozva, egyebet semmit sem tudván elölhozni."
Nem ismerte el bűnösségét Nagy István sem, „a ki... tovább is tagadást tévén, hogy ő a feladott Kicsapongásban részt vett volna."
Utolsóként Nemes Modrovich Vince kérésére meghallgatták mentőtanúját, Angyal Sándort is.
„Felolvastatott továbbá a Lébenyi Elöljáróság által kiadott... Bizonyíttvány, melly szerint Nemes Modrovich Vincze egyéberánt józan viseletűnek lenni mondatik."
A vádlottak és a tanúk meghallgatása után a törvényszék kihirdette a perben hozott ítéletét, melynek bevezető részében a felderített tényállást a következőkben foglalta össze:
„Folyó évi Sz. András havi 2án Lebenyben tartatott országos Vásár alkalmával ... Sz. Miklósi Kaszás Józsefnek, nem külömben Lébenyi Prémus Józsefnek két Tinóját a bíró háza elejbe hozattatván, azokat az illető tulajdonosok öszvehalmosodott adójuk letörlésére nyilványos Kótyavetye útján el akarta volna adattni, - akkor megtörtént, hogy a 2ik rendbeli allperes Lébenyi Meidlinger Mártony illetlen lármával a Bíró háza elejbe érkezvén a szándékba vett Kótyavetyéltetést gátolta, mire midőn ez az ottan hivatalos-kodott fő Ügyvéd Úrnak parancsolatjára elűzettettvén, a tulajdon gyermekei által csakugyan a zendülés elül haza is vezettetetett volna, a Perben idézett első rendbéli alperes, Nemes Modrovich Vincze által azonban ingerlő szavakkal visszamenésre felszóllíttatván, és tulajdon gyermekeinek kezeibül kiragadtattván, Nemes Modrovich Vinczével együtt a Bíró háza elejbe nagy lármával ismételve visszasietett, melly ez által a nép öszvecsődítésének és nyilvános felzendülésre utóbb okot szolgálván, jelesül pedig az első rendbeli alperes a Bíró házához érkezvén az árverésre bocsájtott Tinókat erőszakossan leoldozván elhajtotta, és ez által a szándékba vett Kótyavetyéltetést szántszándékossan gátolta, evvel pedig még meg nem elégedvén olly vakmerőségre vetemedett, hogy még az ottan öszvecsoportozott népet arra is felszóllítani nem irtódzott, hogy az ottan foglalatoskodott Főügyész Urat a Bíró házábul kiragadják - mire minekutánna az ott volt népség többször Fő Ügyész Úr által az ablakrul szólva csendességre, a zenebonáskodó megnevezett első és 2ik rendű alperesek pedig felszóllítattván megintettek volna - erre Nemes Modrovich Vincze dühös indulatosságtul elragadtattva a Bíró ablakjához tolongván, és annak deszkáját öklével megütvén, az ablakon még azon szavakat is „ezelőtt a francziák elhajtották az adózóknak Barmait, most pedig ez (t.i. Fő Ügyész Urat értvén) bánik velünk úgy" - bekiáltani merészlette, - vádképpen előterjesztettvén továbbá a felperes ügyvéd által - hogy midőn az említett zendülés a már megnevezett 1. és 2. rendbeli Allperesek ingerlésére az Uttzán nevelkedett volna, erre a többi 2ik rendbeli Allperesek is, u.m. Hajós István, Varga Mártony és Varga Istvány a megnevezett zendülőkkel együtt rettentő lármával a Bíró-ház udvarára berohanván, és a többször érdeklett Fő Ügyész Urat, aki a nép csendesítésének eszközlése végett a szobábul kisietett - körül fogván, eztet több nemű illetlenségekkel megilletni meg nem szűntek -jelesül pedig hogy Varga Istvány fő Ügyész Úrnak vállát ujjával többször megtapintani, és midőn a végett megintetett volna, fő Ügyész Úrnak azon szavakat: „hogy ne fognám meg, nem istenem maga nekem" dühössen kiáltani - Hajós Istvány pedig nevérül megkérdeztettvén, azon szóval „Semmi" válaszolni meg nem félemlett - előadván végtére a felperes Ügyvéd, hogy midőn Kaszás József Sz. Miklósi adózónak Tehene ... ugyan az nap annak szolgáj a által Fő Ügyész Úrnak meghagyásábul Lébenybe hajtatott volna - erre Kaszás Józsefnek János nevű fia a Tehenet utol érvén visszahajtotta - midőn pedig azon Tehénért Frank Tamás Vármegye Katonája nyertt parancsolatjánál fogva említett Kaszás József házához jött volna - akkor a 2ik rendű allperes Kaszás János ganéj hányó Vellát kezébe ragadván, és magát az Istálló ajtóban erős állásba tevén, azon szavaknak kiejtése mellett, hogy ha a nevezett Vármegye Cselédje oda közelít, aztot kész mindjárt keresztül szúrni, fenyegetődzni és ez által magát nyilvánossan ellen szegezni nem irtódzott - melly ekképp előszámlált és felette vétkes cselekedeteknél... fogva a felperes tiszti ügyvéd az 1548. Észt. 27., nem külömben 1556. Észt. 23. Törvény tzikkely erejénél fogva kéri a jelen Perben idézett 1ső és 2ik rendbeli allpereseket mint köz adónak behajtását gátlókat és a köz Csend háborgatóit bűnös tetteikhez érdemlett szigorúabb büntetéssel megfenyítettni."
A vádlottak védelmét Molnár Lipót kirendelt ügyvéd látta el, aki védőbeszédében az elsőrendű vádlott, Modrovich Vince esetében hangsúlyozta annak töredelmes és megbánást tanúsító vallomását, továbbá azt, hogy beismerte a neki tulajdonított kijelentéseket, de tagadta, hogy Meidlinger Mártont a bíró házához visszavezette, s a tulkokat eloldozta volna. Enyhítő körülményként javasolta figyelembe venni a vádlott családi körülményeit, s korábban tanúsított józan magatartását. Mindezek alapján az ő ügyében kérte, hogy „érdemlett büntetése ... kegyessen mérsékeltessen".
A többi vádlott esetében „a védelmező ügyvéd" a törvényszék által mérlegelni „kéri azon okokat, mellyek a bevádoltatott allperesek csüggedését szülték és nevelték - azon okok közé pedig számlálván a pártoló ügyész (védőügyvéd) leginkább azon szomorú esetet, melly által a bevádolt szerencsétlen allperesek, kiket amúgy is a most legközelebben lefolyt egynehány esztendők alatt volt szárazság, és innen eredett marhadög által történt tetemes megkárosodások mellett a bal sorsnak minden súllyai érték ... védenczeit a Törvényszék Kegyességébe ajánlván, annál is inkább, hogy a történt Csínt (csínyt) az allperesek meg gondolatlanul, és mindnyájan a bor által lerészegülve követték el, esedezik: hogy azok az eddig szenvedett 6 heti fogságuknak büntetésül való beszámítása mellett további fenyítés nélkül szabad lábra bocsájtassanak."
A vallomások, továbbá a vád- és védőbeszédben elhangzottak alapján a Törvényszék - alapvetően abból a megfontolásból, „nehogy vakmerő ellentállásaikból és zenebonáskodásra czélzó igyekezeteikbül utóbb még reájok, sőtt maradékaikra, és az egész Jobbágyságra nézve még veszedelmessebb és károssabb következések háramoljanak, hanem ebbéli ellenszegülő és lázító tettekért veendő érzékenyebb büntetésük még másoknak rettentő példájára is szolgáljon" - a következő ítéletet hozta:
„Első rendű allperes Nemes Modrovich Vincze a mai naptul (december 16.) fogva a jövő 1837. esztendei Böjtelő hava (február) utolsó napjáig hetenként Víz és Kenyér mellett szenvedendő 3 napi Böjtölés mellett Vasban kiállandó fogságra - a 2ik rendű allperesek pedig az eddig kiáltott 6 heti Tömlöczöztetésüknek büntetésül számíttásán felül a mai naptul számlálandó, jelesül pedig Maidlinger Tamás (!) és Varga Istvány két holnapi, a szokott hetenkinti háromszori böjtölés mellett Vasban, Kaszás János pedig három holnapi; - Hajós Istvány pedig két hétig Vas nélkül kiállandó rabságra ítéltettnek: Varga Mártony pedig, akinek a letartóztatása hasonlóul büntetésül beszámíttatik, ezzel szabad lábra bocsájtottván."
Mellékbüntetésül „Varga Mártonyt kivéve mindnyájan egy tellyes esztendeig mindennemű községbeli hivataloknak viselésétül kizárattattni rendeltetnek", s nekik kell állniuk a tanúknak járó napidíjak és a fuvarköltségek 7 forint 24 krajcárra rúgó összegét is.
Történt mindez tizenkét esztendővel a jobbágyfelszabadítás előtt.
(Mvm. kgy. jkv. 1836/1857, 2157, 2372, 2382, 2383)
„Lébeny mezővárosában lakozó házas Zsellérek annál fogva, hogy Elejiktül némelly Kaszálló Rétek elvétettek, és mint Zsellérek, az Uraságnak nem 18, hanem 36 napi Robotot köteleztetnek szolgálni, orvoslásért esedeznek."
A vármegye az ügyet az uradalom úriszéke elé utalta.
Az úriszék azt állapította meg, hogy a zselléreket sérelem nem érte, hiszen „az eredetben is megtekintett ... Úrbéri Tabella szerint a Kis házasokat (zselléreket) öszvesen 41 embervágó, avagy hold rét illetné, és ezen illetmény tulajdon megismerésükhöz képpest is a panaszolkodóknak fogyatkozás nélküli birtokában volna - azon szóbeli világosító elöladás pedig, hogy nem ezen 41 holdat, hanem azt követelik, amit őseik bírtak, az ..Úrbéri Tabellával, melly szerint a Kisháziaknak 1791. esztendőben még éppen semmi kaszálójjok sem volt, nyilván megczáfoltattna."
Az úriszék álláspontja szerint nem megalapozott a panasz második része sem, hiszen „csak a két egymástul tökéiletessen elkülönözött, Úrbér szerint külön külön illetőséggel bíró házas Zsellérek szolgálnak 36, és így eggyenkint nem többet, mint 18 napot".
Ezért a „folyamodók helytelen keresetjüktül bíróslag elmozdíttattak."
Az úriszék ítéletét a vármegye törvényszéke is helyben hagyta.
(Mvm. kgy. jkv. 1836/2041)
„Lébeny mezővárosában lakozó Modrovits József" nemesi származásának elismeréséért folyamodott a vármegyéhez.
Kérelmének indoklása szerint a család nemességének elismertetésére irányuló eljárást még nagyapja, Modrovits Jakab elindította, időközben bekövetkezett halála miatt azonban az eljárás félbeszakadt. így történhetett, hogy miközben „öreg attyának, Modrovits Jakabnak István testvérjétül származott Mihály, János és Mártony fiai hasonló pert kezdvén ... Armális Levélért folyamodtak, mellyet utóbb ezek el is nyertek ... csupán a folyamodó attya ... maradott légyen nemtelen voltában."
Jóllehet a vármegye elismerte „a folyamodó levél csatolmányábul a folyamodó Modrovits Józsefnek Györgyiül, Györgynek Jakabtul - továbbá Jakabnak ismétt Györgytül, ezen Györgynek Balázstul, és ennek 1649ik Esztendőben nemesi armális Levelet nyertt Modrics, másképpen Modrovics Miklóstul, és így valóságos nemesi Törzsökbül lett származását", továbbá hogy „a folyamodónak mellékes vérségű rokonai valóságos Nemeseknek a többi időkre visszaható köz tudomány szerint is elismértettnének, és szakadatlan nemesi szabadsági gyakorlatban lévő kétségtelen Nemesek lennének - mindazonáltal a folyamodó azon Kérelme tellyesítésének, hogy a Nemes Vármegye őtet és fiait... a valóságos nemesek Lajstromába beiktattassa ... czélja elérhetésére a formális Legitimatorius Per útjára véli utasítandónak lenni." (Mvm. kgy. jkv. 1836/1272)
(legitimatorius per = nemességet igazoló eljárás.)
Másfél esztendőbe telt, mire a per lezárult, s Modrovits József elérte hőn áhított célját.
1838. Szent Iván hava 16. napján (június 16.) Mosón vármegye törvényszéke a peres eljárást lefolytatva végre kimondta a verdiktet: „...az ezen pert kezdő megyebéli Modrovits Jósef felperes származásának nemessége minden kétségen kívül valónak elesmértetik."
A Varasd megyéből származó Modrovich család helyzete is mutatja, hogy - mint általában Moson megyében - az apátsági és a Zichy-birtok árnyékában Lebenyben sem alakult ki birtokos nemesi réteg. A lébényi nemesi családok ún. armális vagy taksás nemesek voltak.
A fent idézett dokumentum szerint a Modrovichok, a XVII. században nyerték el armálisukat (címeres levelüket), jellemzővé azonban csak a XVIII. század közepétől vált az a jelenség, hogy a jobbmódú parasztok pénzért nemesi címet vásároltak. A tömeges nemesítést az udvar azért támogatta, mert a nemesi címet pénzért adta a pozsonyi kancellária. Nem ellenezték a földesurak sem, mert a nemesítési eljárást megelőzte egy, a jobbágyi sorból való felszabadítás, melynek díja, ha telkes jobbágyról volt szó, 100-200 forint, ha csak személyre szólt a felszabadítás, 50-60 forint bevételt jelentett a földesúr számára.
A pénzen vett címmel birtok nem járt, de lehetővé tette, hogy a nemesi sorba emelkedett jobbágyok a jobbágytelek utáni járadékot a földesúrnak egy összegben fizessék (taksás nemes). Az államnak és a vármegyének járó szolgálatokat (pl. adó) 1723-ig esetenként, ezt követően pedig rendszeresen fizetni tartoztak.
Jobbágytelken gazdálkodtak, gyakorlatilag paraszti sorban éltek.
Birtokukban tehát nem, személyükben azonban élvezhették azokat a kiváltságokat, amelyek a nemességet általában megillették.
(taksa, taxa = díj, ár, adó, illeték)
A Törvényszék megtárgyalta Nemes Modrovics Anna panaszát, aki a vármegyéhez fordult segítségért, „panaszképpen előadván, hogy néki az osztály szerint néhai attya után még egy Tehén volna járandó, melyet néki Testvérje, úgy mint nemes Modrovics Istvány és el hunytt testvérjének, Modrovics Mártonnak felesége kiadni vonakodnak - kérvén azért e részben magának orvoslást hozattattni."
Másik lébényi ügyet - Németh Jánosét - is e napon tűzte napirendjére a vármegye törvényszéke.
Németh János panasza szerint „minekutánna édes attya még 1806ik esztendőben néhai Kovács Pálnak neveletlen gyermekeit olly feltétel alatt magához vette volna, hogy ezeknek, míg felnevelkednek, értékükbül bejövendő esztendei Jövödelem a tulajdona legyen - a nevezett árvák azonban felnevelkedvén, a panaszolkodótul még 300 váltó forintokat kívántak volna visszafizettetni."
Az ügyeket - elintézés céljából - a vármegyei törvényszék kiadta „a Lébeny-Sz. Miklósi Uradalom" úriszékének. (Mvm. kgy. jkv. 1836/2385)
Meghalt „Hum. és Nemes Nagy Lajos Úr, a' Lébeni Ev. Gyülekezetnek három Esztendőktől fogva Oskolatanítója. Meg holt éppen meghívatása évi napján és eltemettetett éppen Lebenyre hozatása évi napján" (március 22-én). Megüresedett helyét a Lebenybe visszatérő Kutsán József töltötte be.
A vármegye közgyűlése elé „beadatik ... a Községek vagyonbeli állapotjának meg vizsgállásával, és ennek Kezellésében tapasztaltt visszaéléseknek megszüntetését czélzó Javallat elkészítésével megbízott Választottság" jelentése.
A 22. sorszám alatt Lébényről a következők olvashatók:
„Bevételei: Bormérésbül, Szántóföldekbül, Rétekbül, erdőkbül, fűzesekbül, a Község házainak árendájábul.
Kiadásai: alamizsnákra, Katonatartásra, Plébános Ur, Oskolamester, Jegyző, Bíró, Kis Bíró, éjjeli őrök, Pásztorok, fűbéresek, kamatok és adó fizetésére, oskolaház, két betegek háza, Pásztor, Kovács lakások javítására, napibérekre, tüz oltó szerekre, magmarhákra s.a.t. -
A Község mezei gazdaságának egy részét árverés útján árendába adja, a másik részét köz erővel miveli, a Bevételekre és Kiadásokra egy Kamarás vagyon rendelve, aki azonban a pénzeket az öszves Elöljárók jelenlétében kezelli, a Pénzek kettős zár alatt tartattnak, egyik Kulcs a Bírónál, a másik a Kamarásnál - a helységnek szép gazdasága van, és ha azzal jól bánik, abbul kiadásaira mindég elegendő jövödelmet nyer. - az eggyes Felek hátramaradásokkal tartoznak 1677 ft 58 kr., hasonlóképpen az eggyes Felektül beszedendő adóbul jönne a köz pénztárba megtérítendő 1720 ft öszvesen 3397 ft 58 kr.
A Község ellenben kölcsönzött Tőkével tartozik 3641 ft 17 kr, ezen felül Kamatokkal 218 ft 42 kr, öszvesen 3859 ft 59 kr. - a két Sommáknak öszvehasonlításábul 462 ft 1 kr. érték fogyatkozás láttzik, és az előre bocsájtottak a külön címzetű pénzeknek öszveza-varását bizonyítják.
Javallat: a gazdaság folytatásbeli szokás meghagyattatthatik, mivel tanácsossabb kevesebb földeket jól meg munkálni, a többiektül pedig bizonyos árendát szedni, mint talán sok földet kevés erővel mívelni, s így a rossz munka miatt kevés hasznot húzni. - az adónak és eggyes Feleknél lévő köz pénzeknek beszedése sürgettessen, az adóbul azon Sommá, melly a Községnek visszajár, adattasson vissza, és így a Kamatok fizetésétül való menekedhetés végett a szenvedő adósságok szüntessenek meg. - mivel azomban a vizsgálat alkalmábul az is említetett, hogy itt az alattomos gyülekezetek szokásban vágynak - ezek pedig makacs és engedetlen Jobbágyokat szülnek, javasolni lehetne az egész Községet szoros felvigyázat alatt tartani, és leginkább arra ügyelni, hogy az ollyan házi gazdák, akiknél az alattomos öszvegyűlésekben a felsőbb rendelések vitatás alá vonattattnak, legszigorúbban büntettessenek meg." (Mvm. kgy. jkv. 1837/425)
(betegek háza /ispotály, ispita vagy lazarett/ = eredetileg nem kórházat, hanem menedékházat jelentett, az olyan elöregedett és magatehetetlen személyek menhelye volt, akiknek sem vagyonuk sem eltartójuk nem lévén kegyelemkenyérre kényszerültek. Később felvettek ide olyan szegényeket is, akik valamilyen betegségük folytán ápolásra szorultak, s az ispotályok egyre inkább kórház jelleget öltöttek.)
Az 1807-ben országgyűlési határozattal megalapított Magyar Nemzeti Múzeum önálló épületének létrehozására, valamint az ún. Jankovich-gyűjtemény (60 ezer könyv, 1266 ötvöstárgy, 174 fegyver, 7000 érem) megvásárlására jelentős összeget szavazott meg az 1832-36-os országgyűlés, melynek előteremtése aztán a vármegyék feladata lett.
Az országgyűlés által „mind a Nemzeti Museum részére (annak megépítésére) ajánlott 500 000, mind a Jankovich Miklós Úr gyűjteményének azon nemzeti museum számára leendő megszerzésére szinte (szintén) ajánlott 125 000 pengő fkbul a Mosony Vármegyei Egyházi Rendre, földes Uradalmakra, Nemes Urakra és azokra, kiket a Törvény ezen név alatt foglalva értt", a vármegye „azon Kulcs szerint, melly az ország gyűlési Költségeknek felosztására sinór mértékül szolgált" kirótta a hozzájárulás összegét, a lébényiekre nézve az alábbiak szerint:
|
ft. | kr. |
| 1. fő Tisztelendő Plébános és | ||
| ttbeli Kanonok Úr | 5 | 49 |
| 2. Káplán Úr | - " - | 31 |
| 3. Prédikátor Úr | 1 | 3 |
| 4. Az Uradalmi Számtartó | ||
| Tóth András | 1 | 3 |
| 5. Fabianics Jósef Urad. | ||
| Számtartó Barátföldön | 1 | 3 |
| 6. Nemes Modrovich István | 31 |
| 7. - " - Modrovich Mártony | 31 |
| 8. - " - Tóth György | 31 |
(Mvm. kgy.jkv. 1837/496)
A földesúr és a jobbágyok által közösen használt legelőterület három összetevője a gyeplegelő, az adott évben ugaron hagyott szántó - kiegészülve a tarlóval - és az erdei legelőterület volt.
A XVIII. század második felétől országosan tapasztalható, hogy a faluközösségi legelők egyre növekvő földesúri igénybevétele krónikus legelőhiányhoz vezetett.
Ezért került sor előbb helyi egyezkedések, majd 1836-tól törvény alapján a legelőterületeknek a földesúr és parasztság közötti megosztására, a „legelőelkülönözésre", melynek során a falu gyeplegelője a földesúrétól szabad megegyezéssel, vagy - vitás esetben - úrbéri per útján elkülöníthetővé vált.
Ezzel a lehetőséggel kívántak élni a lébényi jobbágygazdák, amikor több megyebéli településsel együtt „Lebeny mezőváros a köz Legelőjüknek eránytalan használlásábul eredni szokott panaszok megszüntetése tekintetébül az újabbi úrbéri Törvények ... által nyertt szabadságánál fogva a Jobbágyságnak legelőjét a földes Uraságétul elkülönözni akarván" kérte, hogy a legelők „elkülönöztetésének eszközlésére egy megyebeli Választottság rendeltessen."
Az uradalom és a jobbágygazdák rossz viszonyának ismeretében nem meglepő, hogy a legelőelkülönözés sem történhetett meg viták és pereskedés nélkül. A vármegye által kiküldött bizottság megyeszerte különösebb bonyodalmak nélkül intézte a legelők megosztását, Lebenyben azonban nem tudta ellátni feladatát. A bizottság elnöke november 6-án arról tájékoztatta a megyegyűlést, hogy a „község Legelőjével kapcsolatos telki állományaiban okozott sérelmek orvosoltatása végett benyújtott könyörgésök még ... el nem intéztetett."
1838. november 13-án Szalay József, a legelőelkülönözés ügyében megbízott „választottság elnöke ... beadja azon kiküldöttségi munkálatot, melyből kitűnik,... mioknál fogva nem történhetett meg az uradalom és a jobbágyság közötti Egyesség."
A lébényiek nem bíztak a vármegye pártatlanságában - ne feledjük, gróf Zichy Henrik, Lébény földesura volt Mosón megye főispánja -, s „Lébeny mezző városa ... legelője elkülönözését szomszéd Sopron vármegyének kiküldöttségére bízattatni kéri."
A vármegye azonban úgy találta, hogy „a folyamodó levélben előadott okok a tett kérelemnek tellyesítésére általlyában elégtelenek, sőtt helytelenek ... a legelő elkülönözésére, hogyha ez barátságos úton nem eszközöltethetne, a törvényes út szabatnék ki."
(Mvm kgy.jkv. 1837/784, 1863)
1844 novemberében még mindig zajlott a legelő szétválasztása körüli pereskedés. „Seper Antal szolgabíró és Pintér Miklós eskütt urak jelentik, hogy Lázár József, Lebeny m. városának helyettes bírája és Horváth Ferenc, azon m.(ező) város jegyzője előttük személyessen megjelenvén az egész község nevében Major Páll hites ügyvédet a legelő elkülönözés iránt indíttandó perekben vallották ügyvédjükké, melyről a hiteles tanúi levelet nevezett ügyvédnek máris kiadták." (Mvm. kgy. jkv. 1844/2870)
Talán az ügyvéd tevékenységének is szerepe volt abban, hogy 1848 januárjában a királyi helytartótanács jóváhagyó intézkedésével pont került az 1837 óta húzódó, évtizedes legelőelkülönözési perre.
A pert lezáró döntés értelmében „az úrbéri lajstromban foglalt 198 4/8 jobbágytelek után, továbbá a 159 zsellérnek 19 7/8 teleknyi illetősége - a két vallásbéli felekezet Lelkészeinek 2, ugyan azok Mestereinek (iskolamestereknek) 1, végre a Jegyzőnek 4/8 telki járandósága fejében, egy öszvegben 221 7/8 telekre 14 holdjával járó 3106 2/8 hold elkülönözött Legelő kihasíttassék." (Mvm. alisp. 1848/76)
A végrehajtás határnapjául az alispáni hivatal 1848. május 29-ét tűzte ki. (—> 1848. május)
Martin Alajos a lébényi káplán.
A július 6-án tartott tisztújítás alkalmával „egyedül azon esetre (csak a tisztújítás alkalmára) és minden más következés nélkül (Moson megye) voksoláshoz járulható Nemes Rendéinek Jegyzete" az alábbi lébényi neveket tartalmazza:
A lébényi jobbágyok s a Zichy-grófok között több évtizede folyó pereskedésnek egy újabb állomásaként 1837. Szent Jakab havában a vármegyei kisgyűlés elé került „Lébeny Községnek abbeli panasza, mellynél fogva az Uradalom által elvett mindennemű földjeit vissza adattni, és több úrbéri sérelmeit elintéztettni kéri." (Mvm. kgy. jkv. 1837/1119)
A vármegye vizsgálatot rendelt el, melynek eredményeképpen november 7-én oly határozat született, hogy a panasz alaptalan, mert a „Lébenyi jobbágyságnak neheztelései, jelesül az uradalom által némelly haszonélvezetektől állíttólag lett kizáratása, és többféle, a jobbágyságot illető földeknek történt elfoglalása az uradalom részéről a vizsgálat alkalmával előmutatott, részént Úrbéri Szerződéseken, részént rendbeszedési intézkedéseken alapult". Mégis, tekintettel arra, hogy „ezen Jobbágyság nyughatatlan háborgásairól már elegendően meg van ösmértetve, és azért mint ok nélkül békétlenkedő, rövid úton panaszos kérelmeivel elutasítandó lenne, ... hogy a kívánt békének már egyszeri helyre állíttására minden lehető lépések megtétessenek", a vizsgálat anyaga „a Kir. Magyar Helytartótanácshoz felküldetni rendeltetik."
December 4-én ismét napirendre került az uradalom és a lébényi jobbágyok pere. A megyei törvényszék az 1791-ben és 1804-ben lefolytatott lébényi urbariális per irattári anyagára hivatkozva azt erősítette meg, hogy „az uradalom által (igazának bizonyítására) előhozott adatok valóságosok".
Mi volt tulajdonképpen a jobbágyi panaszok tárgya?
„1ször hogy az illető Uradalom a Jobbágyságnak apátzi Legelőjét elvette.
2or A hármas határi Gyöpöt búza földnek fel szegette.
3or hasonlóképp az ugy nevezett házi Gyöpöt fel szegette.
4er a jobbágyságnak hanyi Réttyeit u.m. alsó és felső új Nyilasokat, Katona réteket, hét rendes Kaszálójukat és a Kovács hányi legelőjeket elfoglalta."
E kérdésekben a Törvényszék a jobbágyoknak adott igazat, s a korábbi perekben született ítéletek alapján „a Jobbágyságnak elégtétel szereztetett."
„5ör Hogy Fuchs Vinkl nevezetű Erdejeket a hozzá tartozandó árok és parttal együtt, szintúgy a Községnek egy darab Erdejét, melly Éjszak résznek neveztetik - és a 7/8 gazdák fél Erdejeket az Uradalom magáévá tette, és hogy mind a mellett nékiek ettül eddig is adózniuk kelletik."
(Fuchs Winkel = Rókazug. Valószínű, hogy arról a határrészről van szó, amelyet Bolodár Ferenc lébényi plébános 1797. június 25-én kelt hagyatéki iratai „a Róka likak előtt" nevű földdarabként említenek.)
Ebben a kérdésben a döntést további vizsgálatok eredményétől tette függővé a vármegye, de azt megállapította, hogy a vitatott erdő miatt a jobbágyok „adó fizetés alá vetve nincsenek".
„6on azt állítják a panaszkodók, hogy azon hét osztályos gazdáiknak fél erdeiket, úgy szinte a kert allyai Marha legelőjeket az Uradalom fűz fákkal beültette.
7en pedig, hogy oltoványi pagonyokból és szőlleik alatt lévő földekből egy darabot erdőnek felhányatott."
Ezt a két foglalást az uradalom elismerte, s „a Jobbágyság által megkívánt módon ... pótolni ajánlotta."
„A 8ik ponti előadásban az említett Lakosok arrul panaszolkodnak, hogy az Uraság a közönségnek Rekettyés Erdejét elfoglalván magáévá tette."
A törvényszék e kérdésben - egy 1810-ben hozott ítéletre hivatkozva - úgy határozott, „hogy ezen kérdéses Rekettyés Erdő, (mely) másképpen Új Erdőnek neveztetik", az uradalmat illeti, ezért „a panaszlóknak e részben tett aggodalmok és kívánságok átallyán fogva alaptalan."
„9en Hogy az Uraság az ugy nevezett Csepe-szállási, felső és alsó Hugati, és Farkas dombi réti földjeiket elfoglalta."
A törvényszék megállapította, hogy „a kérdéses földeket a panaszló jobbágyok mindenkor csak úri engedmény mellett bírták", így a panaszt e pontban elutasította.
„10en Neheszteli a panaszló Jobbágyság, hogy az Uradalom a járandó 9ed és 10edet általyányosan az egész termésből ... tőlök megveszi, továbbá, hogy a bé nem vetett földekből is kénszeréttetnek a 9ed és 10ed adására."
A panasz második részét a jobbágyok visszavonták, az első részben kifogásolt eljárást viszont Ulászló király törvényére (!) és az úrbéri rendeletre hivatkozva jogosnak minősítette a törvényszék.
„11en Arrul tesznek panaszt azon Lakosok, hogy az Uradalom vetéseiket Szent György napig és tovább is legelteti, sőtt, hogy még saját Csőzei az Uradalmi cselédek által tetemesen meg verettetnek és kínoztatnak."
Az uradalom tisztjei azzal védekeztek a vádak ellen, „hogy bizonyos Rutics Mihálynak az uradalmi juhász cselédek által történt megverettetése az uradalomnak minden befolyása nélkül történt, sőtt, hogy a panaszolkodó Jobbágyságnak e részben bizonyosan elégtétel is szereztetett volna, ha azon vétkes Juhász legény időközben meg nem szökött volna."
„12er Arrul vádoltatik az Uradalom, hogy a Jobbágyságtól a Jenkoniczából (kukoricából), akár terem, akár nem, a dézsmát megveszi."
A vizsgálat során a jobbágyok elismerték, hogy ezt az uradalom megállapodás szerint, jogosan teszi.
„13or Végtére az a sérelem terjesztetett elől, hogy az Uradalom az 1/8 házos Zselléreknek rétjeiket elvette."
A törvényszék - hivatkozva arra, hogy a szóban forgó zsellérek ügyében 1836. Szent András hava 26-án hozott elutasító döntése ellen a jobbágyok a helytartótanácshoz fellebeztek - úgy nyilatkozott, hogy „a panaszlók sérelmeknek orvoslása a mondott Pernek kimenetelétől függ."
Végezetül - annak dacára, hogy a jobágyok által sérelmezett urasági intézkedések jogtalansága több kérdésben is bebizonyosodott - úgy határozott a vármegye törvényszéke, hogy „a nevezett Községnek békezavaró, és nyughatatlanságokkal az egész községnek helytelen költséget okozni kívánó Jobbágyok ... netalántani hasonló esetekben keményen megfeddessenek, ... a büntetésnek ki szabhatása végett a helytelen panaszok feladásának kezdői és okozói kinyomozandók lennének."
1838. május 20-án a Helytartótanács is állást foglalt a vármegye által január 5-én felterjesztett úrbéri panasz dolgában, s a lébényi jobbágyok sérelmeit alaptalannak minősítvén, állásfoglalását megküldte Mosón vármegyének.
A Lébenyi Jobbágyságnak úrbéri panaszos folyamodása érdemében f. e. Boldog asszony hava 5röl 39. sz. költ tudósíttassál nyilatkoztatott véleményük Tisztelt Uraságtok itt is jóvá hagyatott, és ennek következésében az Iroványok vissza szerkesztése mellett utasíttatnak Tisztelt Uraságtok: hogy a' folyamodó községet egy kiküldendő választmány által panaszainak helytelenségéről meg gyözettetni igyekezzenek - egyszersmind pedig felsőbb meghagyásbul az iránt utasíttassák: hogy azok, a' melyek már a' maga utján intézés alatt vannak, elhatározását nyugottan elvárni tartoznak. Mivel pedig a fentebbi tudósításból az is gyanitható, hogy ezen némi balingerlésekre halgató község oly számos folyamodásokra talán valami titkos ingerlő által buzdittatik, ez eránt véleményünk szerént még bővebb vizsgálatot tetetvén, ha ennek folytában valamely büntetést érdemlő eset nyomoztatnék ki, a' vétkeseket bünhözésekhez képest megfenyíttessék - mindenesetre pedig további tudósítást tegyenek.
Költ Budán a' magyar Királyi Helytartó Tanátsnak ezer nyóltz száz harmintz nyóltzadik Esztendőben Böjtelő hava huszadik napján tartatott Tanács ülésébül.
Tisztelt Uraságtok jó akarója
minden készséggel való
Eötvös Ignátz m. b."
A helytartótanácsi állásfoglalásnak megfelelően vármegye kis gyűlése 1838. szeptember 5-én olyan döntést hozott, hogy ha „a már annyiszor előhozott, és a maga helyein elintézett panaszokkal a nevezett bujtogató Lébenyiek még egyszer elöl állani vakme-rősködnének, akkor mindenek előtt a Község Elöljárói, akik ... alattvalóik között a köz csendet fenn nem tartják - kemény büntetés alá vonatandók."
Döntés született arról is, hogy „a nevezett Lébenyi adózóknak a feladott számtalan panaszoknak pontjait magába foglaló iratok ... a (lébényi) Bíróság ládájában meg tartván, minden Bíró választás alkalmával az erre megjelenő uradalmi tisztnek meg mutassák, és ez előtt a községnek és az új Bírónak hallattára felolvastassák - hogy akképpen jövendőben mindenki tudhatván a történteket, semmi a történtek sorából előttök és utóik előtt feledékenységbe ne menjen, és hogy senki se vakmerősködhessen azon számtalanszor előhozott, és mindig meg czáfolt helytelen panaszoknak megújjittasát indítványba hozni." (Mvm. kgy.jkv. 1837/1888,2110,2247, 1838/39,706, 1474, 1984)
„Lébeny ... helységben jégeső által okozott károknak hiteles becsűje (a vármegyegyűlésnek) benyújtatik."
Alig egy esztendővel az 1836. novemberi „zendülés" után ismét lébényi jobbágyok álltak a vármegye törvényszéke előtt.
„A Lébenyi jobbágyok kicsapongásai miatt" most - 1837. november 8-án - a Zichy-uradalom emelt panaszt.
„Takácsy Ignácz Lébeny Szent Miklósi Uradalmi köz ügyész azért esedezik, hogy miután a Lébenyi Jobbágyok a csordáikat az uraság földjein és rétjein éjjel legeltették, sőtt a vizsgálatra és zálogolásra kimenő uradalmi ispányt is megtámadták, ezen úrbéri kihágások megvizsgáltatására egy küldöttség rendeltessen ki." (Mvm. kgy. jkv. 1837/2088)
A megyegyűlés által elrendelt „környűlállásos vizsgálat" annak rendje s módja szerint lezajlott, s 1838. Boldogasszony hava 3. napján (január 3.) a vádlottakat a vármegye törvényszéke elé állították.
A bíróság a tényállást a következőkben foglalta össze:
„...ámbár némelly Lébenyi jobbágyoknak cselédjei a leg közelebb multt ősszel marháiknak az uradalmi tilosban legeltetése miatt nem csak meg fenyítve, de több ízben nagyobb sommá hajtó pénz fizetésére ítélet által is büntetve voltak, mind e mellett ugyanazok már azon vakmerőségre is vetemedtek, hogy a' multt évi Szent Mihály nap után az uradalomnak csirádzó vetéseit is ökreikkel öszve gázoltatván, annak Jenkoniczájába (kukoricájába) és répájába hajtottak, sőtt, hogy az őket a tilosból elűzni akaró uradalmi Ispány ellen magokat éjjeli időben ellenszegezték, az uradalmi embereket véresen öszve tagolták."
Vádlottként a törvényszék elé idézték Orbán Mihály, Kovács János, Kovács Márton János, nemes Patonay István, Stinner János, Csizmadia István, Kertész Mátyás, nemes Modrovits Ignácz, Schmidshofer Mihály, Kovács András, Thulner Antal, Nátz Márton, Czakó Mihály, Szebbik János, Tóth Pál, Limp József, Fördős István, Gránitz István és Török Sándor „Lébenyi legényeket".
A bíróság - bár a tárgyalást megelőző vizsgálat során már vallomást tettek - a vádlottakat ismételten meghallgatta. A tilosban fogott legények egybehangzó védekezése szerint ők nemes Modrovits Ignácztól úgy tudták, hogy az uraságnak a Magasparti dűlőben lévő földjein a legeltetés „az uradalmi Director urnak engedelméből szabadnak nyilatkoztatott."
Ez az értesülés bátorította őket arra - vallották - hogy marháikat az uradalmi földekre hajtsák.
A bíróság a vád tanúiként meghallgatta Navratyl Vince sajtost és Molnár Mihály vincellért is. (Ők mindketten tagjai voltak annak a sebtében összegyűjtött csapatnak, melyet az uradalmi ispán a „csirádzó vetéseket" legeltető legények ellen vezetett. Molnár Mihály a csapat egyik hangadójaként puskával fenyegette a tilosban járókat.)
A vád tanúinak vallomását is figyelembe véve a törvényszék a perbe fogottakat elítélte a következők szerint:
Orbán Mihály, mivel az uraság embereit „ön elösmerése szerint is meg tagolta", Kovács János, „mivel az uradalmi Ispányra dorongot emelvén azt meg akarta verni", Kovács Márton pedig, „hogy Navratyl sajtost agyon akarta verni...25 pálcza ütések elszenvedésére ítéltettek."
A többiétől különválasztotta a törvényszék a két nemesember ügyét.
Patonayt magát is a tilosban járók között fogták, Modrovitsot pedig a perbefogottak félrevezetésében találta bűnösnek a bíróság. Mindezekért „...Nemes Patonay Istvánt 3, - Nemes Modrovits Ignáczot pedig azért, hogy mintegy ingerléséből hajtottak a többi legények a tilalmasba, miután magokat ezen sommás törvényes utnak alá vetették, 12 napi tömlöczözésre" ítélte a törvényszék. (Ők - nemesemberek lévén - nem voltak kötelesek magukat a törvényszék ítéletének alávetni, fellebbezhettek volna elvileg egészen a királyig. Nem tették, a vármegyei törvényszék ítéletét tudomásul vették.)
Kertész Mihályt és Limp Józsefet „miután ezek ellen semmi vétkes tett ki nem bizonyosodott" felmentette a törvényszék, így ők „szabad lábra bocsáttatnak".
A többiek „részint azért, hogy hasonlóul a tiloson legeltettek, de leg inkább, hogy magokat az uraság emberei ellen vakmerően ellenszegezték, mindegyik 12 pálcza csapások tüsténti elvételére ítéltetnek."
Az elítélteket kötelezte a bíróság a felmerült költségeknek - a tanúként meghallgatott „Lébenyi Bírónak járandó 30 pengő krból álló napi díjjaknak", s a vádlottakat Lébényből Óvárra szállító 5 kocsi után járó 4 forint 30 krajcároknak - ezüstben történő befizetésére is.
Az uradalom 154 váltóforintnyi kártérítési követelését a törvényszék „azon okbul, hogy a beadott becsüjegyzék heányos lévén, és minden renden kívül készítve lenni találtatott", elutasította, s meggondolatlan, hatalmaskodó fellépése miatt az uradalom ispánját is elmarasztalta.
„Frank György uradalmi Ispány azon helytelen és önkényes cselekedetéért, hogy éjjeli időben felfegyverkezve, egy lármás csoporttal kimenvén, a tiloson talált legényeket megverette, a Törvény színe előtt érzékenyen megfeddetett."
Török Sándort - aki az első tárgyaláson „betegnek jelentetvén" megjelenni nem tudott - fél évvel később, Szent Iván hava 15. napján (június 15-én) állították a törvényszék elé.
„Vallásábul ki tűnik, hogy Török Sándor csak másoknak biztatására ment a' tilosra legeltetni, és hogy ő az uradalmi embereket közeiitteni látván szűrét nékiek zálogba ajánlotta, 's noha azt is felhozná, hogy ő az uradalmi emberek által kegyetlenül megverettetett, mind a' mellett mivel az is ki tudódott, hogy a' nevezett Török Sándor maga védelmére az uradalmi kocsisok közül egyikhez botjával hozzá ütött, és így némü ellenszegülésének nyilványos jelét adá, - ezért a vétkes itt a' Megye házába kenyér és víz mellett 24 órányi tömlöczözéssel megfenyíttetik." (Mvm. tv. i. 1838/3)
Nagy István szolgabíró jelentette, hogy „Lébenyben és Fekete Erdőn a marha dög megszűnt."
Lébény község kérte, hogy miután „az utóbbi vízáradás alkalmakor tapasztaltatván az, hogy a lapányban fekvő házaiknak jövendőbéli védelmére egy új töltésnek építtése szükséges, ezen munka tellyesíttésére a helyben lakó Boboth Károly Földmérő Úr kiküldettessen, s a szomszéd helységekbül ahoz segéd kezek rendeltessenek."
A kérést gyors intézkedés követte, mert november 30-án Nagy István szolgabíró már azt jelentette, hogy „a Lébeny határában lévő 1596 öl hosszaságú Rábcza melléki töltéseknek ki javíttását tellyesítette." (Mvm. kgy. jkv. 1838/873, 1721)
Ismét marhavész pusztított a faluban.
„A Lébeny és Szent Miklósi helységekben uralkodott marhadögben elesett marhák" számáról tett jelentést Nagy István szolgabíró, Jelentvén ez úttal, (hogy) az érintett helységekben a Marha dög már meg szűnt."
„A marhadög által okozott károsítások tekintetéből" Lébény község 61 ft. 57 kr. adóelengedésben részesült. (Mvm. kgy. jkv. 1838/1966)
A Szent Margit plébániatemplom állaga az idők folyamán annyira leromlott, hogy már-már összeomlással fenyegetett. A templom kegyura - gróf Zichy Henrik - nem akarván vállalni a templom felújításának tetemes költségét, az apátsági templomot ajánlotta fel plébániatemplomul. Ajánlatát az egyházmegye elfogadta, s az apátsági templom - némi felújítás után - a római katolikus plébánia és a hívek használatába került. Ekkor történt, hogy a kolostorépületnek a templom déli oldalával párhuzamos szárnyán az emeleti részt lebontották, másik szárnyát pedig a földig rombolták. A megmaradt földszintes épületbe költözött át a katolikus plébánia, mely eddig a lébényiek által ma pálos rendházként ismert, középkori alapokon álló épületben működött. Az ekkor funkcióját vesztett régi plébániaházban iskolát rendeztek be, majd rövid ideig - az 1848-49-es szabadságharc idején - hadikórházként használták.
1869-ben kelt följegyzésében Dingráff Gáspár - aki 1840 tavaszától volt a Szent Jakab templom káplánja, majd 1842 januárjától annak plébánosa - a következőképpen idézi föl a történteket:
„A Jezsuita rend eltörlése után a lébenyi (Szent Jakab) templom úgyszólván minden gondviselés nélkül maradt, ámbár ünnep és vasárnapokon a plébániai isteni szolgálat benne tartatott. 1826 körül a nm. (nagyméltóságú) Magy. K. Kamara minden átszállítható belső felszerelési tárgyakat elvitetett. 1838-ban ezen apátsági templom parochiális(plébániai) minőségre átváltoztatott, 's ez idő tájban a kolostor egyik szárnya felső emeletétől megfosztatott, másik szárnya pedig földig leromboltatott."
Az elárvult, használaton kívül került Szent Margit templomot, melyet villámcsapás is sújtott, 1838-ban bontották le.
Az épület bontásakor az 1779-ben meghalt, s ezidáig a templom kriptájában nyugvó Bolodár Ferenc esperes, tiszteletbeli kanonok, egykori lébényi plébános koporsóját sírkamrájából kiemelték, hamvait a falu katolikus temetőjébe vitték, s egyházi rangjához méltó külsőségek mellett eltemették.
Az újratemetésről 1838 novemberében a következőket jegyezte be a parókia halotti anyakönyvébe Moór Xav. Ferenc plébános:
„Anno 1838. post demolitam Eccl(esi)am S. Margarethae die 21 Septemb. corpus R(everen)dissi(mi) D(omi)ni Francisci Bolodár in Criptula sibi facta inventum, Tumba (...) utcunque integra post 59 annos, hinc ad (...) Coemeterium curru transportatum est, fuit idem hic Parochus annis 31 modo r.(equiescat) in pace."
(1838-ban, a Szent Margit templom lebontása után, szeptember 21-én, miután Bolodár Ferenc Főtisztelendő Úr holttestét a számára készített kriptában megtalálták, a koporsót, amely 59 év után is ép maradt, szekéren átvitték a temetőbe, itt volt plébános 31 esztendeig, nyugodjék békében.)
A Szent Margit templom helyén ma az apátsági templomtól északkeletre a Hanság kisvendéglő áll.
Lébény községet is említi a megyegyűlés jegyzőkönyve azon települések között, melyekben „az oskola házak részént szűk voltok miatt a nevendékek elhelyezésére nem elegendő térségűek, részént pedig egészen új alakítást kívánnak, ezért a szolgabíró urak által az illető földes uradalmak fel volnának szóllíttandók, hogy a szükséges javításokat és építéseket meg rendelni szíveskedjenek."
A felszólítás Lébény tekintetében hatástalan maradt. 1840. június 30-án a szolgabíró azt jelentette, „hogy a Lébenyi és mecséri oskola házak minden felszólítás mellett az illető uradalmak által mái napig sem javíttattak (ki), elleniben, hogy a Sz. Miklósi oskola ház, melynek célszerű épéttéséhez az uradalom a bé adott nyilatkozás szerint 1300 f ajánlott, jelenleg már is építtetik." (Mvm. kgy. jkv. 1839/1810, 1840/797)
Az uradalom és a jobbágyság közti elmérgesedett viszony, s a jobbágyok részéről tapasztalható bizalmatlanság következménye, hogy még a Hanság vizei szabályozásának mindkét fél számára fontos, és gazdasági előnyökkel járó kérdésében sem tudtak döntőbíró nélkül egyezségre jutni.
„Méltóságos Gróf első alispány úr (Zichy Henrik) a végett folyamodik, hogy osztályos testvéreivel bírtt Szent Miklósi Uradalom határában lévő hansági vidéknek kiszáríttása céljából ásatni szándékozott csatorna vonala eránt a (lébényi) Jobbágyság által tett ellenvetések megvizsgálására egy kiküldöttség rendeltessen."
A vármegye által kiküldött vizsgálóbizottság június 5-én Jelentését azon az egész Jobbágyság által kijelentett nyilatkoztatással terjeszti a Ns. Megye elejbe, hogy ha a tisztelt földes uraság által ezen csatornának ásására és töltéseire elfoglalandó adózás alatti földekért, de még az ásások kezdete előtt, alkalmatos helyen pótlás adatni, és a szükséges közösülésre (összeköttetés biztosítására) alkalmatos helyeken hidak állíttatni és fentartatni fognak, akkor a czélba vett ásást leg kevesebbé sem fogja gátolni."
A vármegye a megállapodást tudomásul vette, így november 17-én Nagy István szolgabíró már azt jelenthette, „hogy a Szent Miklósi Uradalom által a Lébenyi Hanban csatornafenéknek elfoglaltt adózók Réttyei vissza pótoltattak, s továbbá hogy a közösülésre szükséges hidak építtésére és javíttására az uradalom magát kötelezte légyen."
(Mvm. kgy. jkv. 1839/1071, 1170, 1842)
Ismét uradalmi földeken legeltették marháikat a lébényi jobbágygazdák legényfiai és cselédjeik. Közülük azokat, akik jobbágy- vagy szolgasorban éltek, az úriszék perbe fogta, elítélte, s ők az ítéletet tudomásul vették.
Nemes Modrovits Istvánt azonban - nemesember lévén - úriszék elé állítani nem lehetett, ezért őt Magyar József lébényi bíró „..., hogy az úriszék hatósága alá nem tartozó nemes félnek tettje büntetlenül ne maradjon...", a vármegyei törvényszéknél panaszolta be.
A Kisasszony hava 21. napján lezajlott tárgyaláson Modrovits István „...a kérdéses panasznak érdemére nézve ki hallgattatván azt adta fel, hogy noha igaz, hogy a többi társaival ökreiket a' vetésekben legeltették, - de mivel az oda érkezett váduló Biró (az ő) öccsét, szintén nemes Modrovitsot nem tsak kegyetlenül meg verte, - hanem még szűrét is elvette, e végett ő haza jövetkor társaival a' Biró házához menvén a szűrnek visza adatását kívánta, oly hozzá adással, hogy ő a kárnak, ha megbecsülve lészen, fizetője akar lenni, - de mivel erre a nevezett Biró a' helyett, hogy a kivánt szürtt vissza adta volna, - a' vádolt felet öccsével együtt ujabban öszvehunczfutulta, erre a' vádolt fél is harsagóbb szavakkal élvén, a Bírónak kifejezéseit illetlennek lenni mondotta, - tagadást tévén azonban abban, hogy ő a Birót öszve mocskolta vagy részegnek mondotta."
A bíróság a pontos tényállást az egymásnak ellentmondó vallomások miatt tisztázni nem tudta, „...mindazonáltal, hogy Nemes Modrovits Istvány félre tévén a Bírónak mint elöljárójának járó tekintetet és engedelmességet a Bíróval hásártoskodott, és annak tulajdon szobájába magát illetlenül viselte, - .. .ezen helytelen és bűnös tetteiért Ns. Modrovits Istvány a Törvény szék előtt keményen megdorgáltatván, tartozó engedelmességre utasíttatott.
Magyar József Lébenyi Biró pedig azon vakmerő cselekedetéért, hogy a' be panaszlott Ns. Modrovits Istványnak öccsét mint bírósága hatalma alá nem tartozót verésekkel illetni merészelte, a' mit maga is elesmértt - érzékenyen megfeddetett." (Mvm. tv. i. 1839/65)
Nagy István szolgabíró „Lébeny mezővárosi lakosok már 1345 ft és 7 krkra terjedt adóbéli hátramaradásaik" okairól szóló jelentésében arról tájékoztatta a vármegye gyűlését, „hogy ámbár egy részben a hátramaradások az egyes felek restségének, s az Elöljárók hanyagságának tulajdoníthatók", az adóelmaradásnak gazdasági okai is vannak.
A megyegyülés részletes jelentés elkészítésére utasította a szolgabírót, aki beszámolóját november 12-én elő is terjesztette.
Részletesen szólt arról „hogy a Lébenyi úgy nevezett hanyi, s 3148 embervágó (azaz hold) adózási rétekre nézve megjegyeztetik, hogy azok dél felől nagy tekervényekben, s csekély eséssel lefolyó Rábcza folyóval kerítetvék, s olly alacsony helyzetűek, hogy nemcsak ezen folyónak áradási, de a magasabban fekvő Szolnoki, Levéli és Mosonyi határokból lefolyó hó és esővizek rajtok poshadnak, s ez által annyira hasznavehetetlenekké válnak, hogy az illyes Réteket bérlett felek a kaszálásra fordítandó fáradságoknak jutalmát azokból nem reménylhetvén, azoknak letakarítását idegeneknek díj nélkül engedék meg."
„A szántóföldekre nézve pedig a választmány megjegyzi: hogy azok közül a magasabb fekvésűek termékenyek, de a lapányossakból az úgy is silányon kelő magot a hó vizek majd tellyessen kifojtják."
A körülményeket megismerve a vármegye gyűlése úgy határozott, „hogy a Lébenyi községnek adó könyvébe 495 ft 9 2/8 kr mint rétjeiktül járó adó fele részének elengedését beírjanak", a jövendőre pedig, „és mind addig, míg a megkezdett és folyamatban lévő csatornázások által" a rétek „haszonvehetőbbekké válnak... a Lébenyi kösségnek 3148 holdnyi hanyi rétjeitől a fenn álló kulcs szerint kivetendő adó mennyiségének mindenkor csak fele határoztatván fizettetni."
A 2192 hold szántóföldekre nézve is elfogadták a szolgabíró indítványát, aki „a 2ik rendezetben (adóosztályban) lévőket eddigi helyezetekben meghagyni, a 3ik rendezetben lévőket - míg czélszerű Csatornázások által a kártékony nedvek ellen megóvattatnak - a 4ik rendezetbe szállíttatni javasolja."
(embervágó vagy kaszaalja = eredeti jelentése szerint akkora rétterület, amelyet egy felnőtt férfi egy nap alatt le tud kaszálni. Pontos nagysága helytől, időtől függően 800-1300 négyszögöl között változott. Lebenyben - az „embervágó azaz hold" formula gyakori használata igazolja - egy holddal volt egyenlő.)
„Birk Fridrik vármegyei főorvos" arról tájékoztatta a megyegyűlést, „hogy Lébenyben egy, a veszettségtül gyanús kutya által 4 sertvés megmarattatott, mellyek is tüstént különös rekeszbe tétettvén ... vigyázat alatt tartatnak és orvosoltattnak."
November 9-én „Birk Fridrik rendes orvos úr" már azt jelentette, „hogy a Lebeny mezővárosában állítólagossan víziszonyos eb által megmaratott sertvések a veszteglési időt kitöltvén a jelenig is egésségesek." (Mvm. kgy. jkv. 1840/1151, 1787)
A lébény-szentmiklósi Zichy birtokon kb. 8000 darabból állt a tenyésztett juhállomány. Ez az egyetlen adat is elegendő magyarázatul szolgál a lébényi jobbágyok „legelőelkülönözési" törekvéseire.
Győr megye levélben kereste meg Moson vármegyét, melyben tárgyalásokat kezdeményezett a sövényházi hídon szedett vámok, valamint a híd és Lébény község közötti útszakasz megjavítása ügyében.
Moson megye a kérdés vizsgálatára bizottságot állított fel, amely egyeztető megbeszélést folytatott Győr vármegye, a lébény-szentmiklósi uradalom és a sövényházi földbirtokos képviselőivel.
Egyetértettek abban, hogy minden érintettre nézve gazdasági előnyökkel járna, ha a Győrt Mosonnal összekötő, és a sövényházi hídon áthaladó utat kereskedelmi útvonallá nyilvánítva megfelelő állapotba hoznák, a vámoltatás megszüntetése érdekében pedig a magánerőből épült hidat a két földbirtokos építtetőtől Győr és Moson megye megváltaná. (A vámoltatás - Lébény 1847-ben készült térképének tanúsága szerint - a mai Holt-Rábca túlpartján, a hídtól jobbra álló vámháznál történt.)
Az előterjesztett jelentés alapján 1841. Szent Jakab havának első napján a következő döntés született:
„A megye Rendei azon esetre, ha nemes Győr megye a kérdéses hídon megyéje kebelébe vezető utat kereskedési útnak tűzvén ki, ezt jó karba tenni, és állandóan fenntartani késznek nyilatkozik - a Lébeny-Sövényházi hídtól Lébenyig terjedő útnak jó karba tételét s fenntartását a kereskedés előmozdítása tekintetébül a megyei adózók közterhére felvállalni készek - a híd költségei megtérítése eránti alkudozás az illető uradalmakkal még ekkor is fennmaradván (azaz további egyeztetések szükségesek). Erről Győr megye tudósítatni rendeltetik."
Győr megye októberben válaszolt Moson megye megkeresésére, s közölte, „hogy a köz kereskedésre csak akkor vél hasznot háromlani, ha a kérdéses Sövényház-Lébenyi hídtul a Kereskedő út Lébenybül egyenes vonalban vitetik, ezen vonalnak úttá idomíttá-sát kívánja elrendeltetni, vagy ellenkező esetre a munkállódásokkal felhagyni."
Moson megye szerint azonban egy új útvonal kialakítása ésszerűtlen lenne, hisz a „Győr megye által építtetni kívánt útvonal, s a már létező, Lébenybül Szent Miklós és Barátföldnek arányzott vonal terjedése köztt köz tudomás szerint oly csekély a külömbség, hogy a megye Rendei amannak léteséttése által sem adózóikra sem a köz kereskedésre említésre méltó könnyebbséget nem reménylenek."
A tárgyalások eredménytelenül félbeszakadtak. (Mvm. kgy. jkv. 1841/553, 1143, 2046)
Kránitz István lébenyi születésű „ifjúlegény" és az ugyancsak Lébényből elszármazott Káldi Zsuzsanna szülőfalujuktól távol kívántak házasságot kötni. Nagy Sándor lelkész az alábbi - a Hansági Múzeum dokumentumtárában fellelhető - nyilatkozattal igazolta, hogy egybekelésüknek törvényes akadálya nincs:
„Alul írtt, ezennel hitelessen bizonyítom, hogy Lébeny Mezővárosi születésű és Ágostai hitvallású Kránitz István ifjúlegény házasságra lépni szándékozván ugyan itt Lébenyben lakozott néhai Nagy István lébenyi zsellér gazdának özvegyével, született Káldi Zsuzsannával, nevezett házasulandók között semmi vérségi, atyafisági vagy sógorsági összeköttetés nincsen, sem más egyébnemü akadály nem találtatik, melly a szent házasságot 's a törvényes egybekelést gátolhatná.
Annakokáért a jelen böjti napokra nézve a törvényessen előre bocsáttatni rendelt háromszori kihirdetéstől az illető törvényhatóság által felmentetnek, egybekelésük azonnal végbe vitethetik.
Mellynek valóságáról adom ezen saját nevem alá írásával és szokott élő pecsétemmel megerősített Bizonyság levelemet.
Költ Lébenyben, Mart 14kén 1841.
„Hardy István Szolgabíró s Tóth József eskütt Urak (május 3-án) jelentik, hogy Lében mező városában f.e. Szent György hó 24én éjjel tűz támadván, csak hamar 51 ház minden hozzá tartozó épületekkel, a két templom, négy pajta olly hirtelenséggel levének hamuvá, hogy a károsodottak még testi szükséges ruházatjukat, s a gazdasághoz tartozó eszközeiket sem mentheték meg -jelentvén egyszersmind, hogy a tűz Timiinger János jobbágy háza végénél zárva volt pajtában belülről ütött ki, s alapossan a pipa szívás gondatlanságábul eredetinek gyaníttatik.
Arról is tétetődvén jelentés, hogy a tűz oltásra mindenek előtt a Szent Miklósi fecskendő, azután a Liczkói jelent meg segítségül." (Mvm. kgy. jkv. 1841/947)
A Magyar József bíró és Horváth Ferenc jegyző által 1841. május 2-án a vármegye számára megküldött kimutatás szerint („Feljegyzése azon Lébenyi lakosok neveinek, mellyekk 25a Április verradóra 1841. a tűz által minden vagyonjaik porrá lettek") az éjjel 11 óra körül fellobbant tűzben leégett 60 jobbágyház, 2 zsellérház, 4 épület melyben saját házzal nem rendelkező zsellérek laktak, 4 censualista ház, 5 uradalmi épület, köztük a sóház, az evangélikus egyház 2 épülete, az iskolák, „a Váras Háza", a katolikus plébánia s a két templom.
A Lébényi Krónika is őrzi a katasztrófa emlékét:
„Örök emlékül belé iktatott Hogy ezen Tettes Nemes Moson Vármegyében Lébeny M. Városban a szerencsétlen tűziveszedelem kiütött 25dlk Április virradóra Timiinger János pajtájábul, mely tüz 1/2 óra mulva az alulirt házakat, pajtákat s élelmet porrá emésztette, egyéb nem volt, csak a szörnyű sivöltés, amint éjtszaka csak hogy ki futhattak a szobákbul az emberek.
Horváth Ferentz nótárius ezután felsorolja 77 tűzkárosult nevét, akiknek a jegyzék szerint „háza és pajtája" elégett a következők szerint:
Lázár Jósef egész épülette, de a pajtája megmaradt, ifj. Varga Márton, Modrovits István, Gruber János, Cvikl Mátyás, Magyar Páll, Fülöp Mihály, Rauvarter János, Horváth Joseff, ör. Varga Márton, Kiss Györgyné, Orbán Márton, Smitzhoffer Mihály, Smitzhoffer Pálné, Köteles Joseff, Körmendi Jánosné, Lázár István árváji, Modrovits Joseff, Modrovits Mártonné, Tóth Mihály, Kaszás Mihály, Ernim Alajzius, Pitzl Boldizsár, Rauvarter Mihály, Magyar György, Kertesi Györgyné, ifj. Holtzer János, Sipos Joseff, Gyökeres Joseff, Emmer János, Vandrasek Ferentz, Kováts Mihály, Kránitz János, Kováts Istvánné, Pere Ádámné, Susovits Mihály, Smitzhoffer András, Smitzhoffer János, Szigeti Joseff, Czehmeiszter Jakab, Horváth Mihály, Perger Mihály, Horváth Mihály, Hajós János, Varga Mihály, Ráizinger János, Ráizinger András, Holtzer János, Holtzer Joseffné, Timiinger János, Csizmazia Jakab, Magyar Mátyás, Kováts István, Stinner János, Magyar Mihályné, Magyar Andrásné, Prémus Jóseff, Győri István, Kováts János, Németh Mihály, Göltl Györgyné, Göltl Jánosné, Leinveter Pál, Szebik András, Kováts Mihály, Kováts János árváji, Hajós István, Kolovits Joseff, Tuller Mátyás, Nakovitz Páll, Pinitz György, Dabai Mátyásné, Klein Joseff, Lehner Joseff, Podrászki Joseff hajdú, Váras Háza, Váisz Mihály, Modrovits Mihály.
A felsorolást a középületekkel folytatja:
Hogy pedig ezen föllül írtt emberek böcsü szerént való káraikat lölköm ösmérete szerént én alul irtt, tulajdon kezeimmel és nem kevés fáradsággal ki dolgoztam, öszvösen teszen 102 330 f kat 50 xr váltóban (váltó forintban) az Uradalmi Házak és a Templomokon kívül.
Kelt Libent 10a Maj 1841."
Moson megye községei és birtokosai gyűjtést kezdeményeztek a károsultak megsegítésére. Kenyeret, lisztet, szalonnát, lencsét, babot, krumplit, nádat és készpénzt juttattak a kárt szenvedett lébényieknek. „A Lébenyi meg károsodott lakósok számára öszve adott segedelem pénzek sommája" Nagy István megyei főbíró adatai szerint 2227 forintra rúgott. Az összegyűlt pénzből a lébényi károsultak veszteségeik arányában 20-30-40 forint segélyt kaptak.
A tűzvészt követően, április 29-én gróf Zichy Henrik főispán vezetésével megyei és helyi vezetőkből álló bizottság tartott szemlét Lébényben. A bizottság - melynek tagja volt a vármegye részéről Nagy István főbíró, Hardy István szolgabíró, Baszel Ferentz esküdt, Csepcsányi Gábor főügyész, Godinger Károly földmérő, a helyiek képviseletében Moór Ferenc lébényi, Farkas Imre szentmiklósi plébános, Nagy Sándor evangélikus prédikátor, Fabianits József uradalmi tiszttartó, Barcza Sámuel és Tóth András számtartók továbbá Illyés János fővadász - a helyi elöljáróság tagjainak jelenlétében azt állapította meg, hogy „minekelőtte a leégett házak építtésbe vétetnének, a jövendőbeli nagyobb közbátorság tekintetéből czélirányos rendelkezések tétessenek."
Bejárták a falut, s megállapították, hogy főként a két templom környékének beépítettsége zsúfolt és ésszerűtlen, magában hordozza egy újabb katasztrófa lehetőségét. Ezért olyan döntés született, hogy az újjáépítés megkezdése előtt rendezni kell a falu központjában lévő telkeket. Azokat a házakat pedig, melyek ezt akadályozzák, nem szabad újjáépíteni, tulajdonosaik számára új építési telkeket kell kijelölni.
Elhatározás született arról is, hogy a most leégett uradalmi sóház helyén az elpusztult iskola helyett „tágas catholicus oskola ház és mester lakás épüljön", az eddig uradalmi tiszti lakásként használt épületet pedig úgy kell újjáalakítani, „hogy idővel ez Plébánusi lakásul szolgáljon, s így templom, plébánia és oskola együtt legyen - s midőn ez létrejön, az eddigi plébánia uradalmi tiszti lakássá váljék."
„Következett végtére az új házhelyeknek kijelelése. Erre egy czélirányos és mindenek várakozásának meg felelő hely találtatott Lébenyben, alul a Sz. Miklósra vezető út mentébeni szántóföldeken (....) ne hogy valaki iránti részre hajlás mondathatnék, sors húzás határoztatott."
Így kaptak új házhelyet Zechmeister Jakab, Lázár József, Timlinger József, Horváth Mihály, Csizmadia Jakab, Timlinger János, Susovits József, Susovits Mihály, Szigeti József, Nakovitz Pál és Thullner Mátyás.
A tűzeset tanulságaként a vármegye gyűlése azt az igényt is megfogalmazta, „hogy czélerányos volna a megyebeli lakosokat épületjeik tüz elleni biztosítására felszólítani", másrészt „hogy a gyakorta temérdek károkat okozó tűzi veszélyeknek lehetőlegi akadályozása céljábul bizonyos sinór mértékül szolgálló szabályokat kellene meg állapítani."
Arról is rendelkezett a vármegye, hogy „a megye fenn álló végzeménye szerint az első a Szent Miklósi, a 2od rendű jutalom a Liczkói segétségért lészen kiosztandó, s a Lajttal legelsőbben megjelenő Sz. Miklósi bírónak 1 aranybul természetben álló jutalom ki adatni rendeltetik".
„A károsodott Községbelieket a katonatartási s köz munkai terhektül" felmentette a vármegye, s tudomásul vette, „hogy a Lébenyi Helységbeli adózóknak adói hátramaradásuk az ottan támadott tűz általi károk tekintetébül végrehajtás útján béhajtatni nem eszközöltethetik." (Mvm. kgy. jkv. 1841/1085)
A község elöljárói ekkor a Krónika szerint:
„Magyar Jóseff, váras bírája, Győri István kamarás, Lázár Jóseff, Földes Jóseff, Váisz Mihály, Srott Mihály, Ráizinger András, Stinner János tanácsbéliek valamint Varga Mihály és Kránitz János kisbírók."
A rövidesen megkezdett újjáépítés során a két templom helyreállítására az elsők között kerítettek sort. Ekkor kerültek helyükre azok a barokk jellegű, harangalakú toronysisakok, melyek az 1872-79 között végzett restaurálásig díszítették az apátsági templom tornyait.
Az 1841-es nagy tűzvész emlékét így őrzi a Lébényi krónika
„Hardy István szolgabíró jelenté, hogy Német György és Jósef Beö-Sárkányi legények folyó hó 18-án a Lébenyi földeken malombóli jövetelökben kukoriczát tördelvén az őket észrevevő és zálogolás végett feltartóztató csősz testén keresztül hajtottak kocsijukkal és lovaikkal, és azt imégy megsebesítve, vérében fetrengőt otthagyták."
A szolgabíró a tolvaj garázdák kocsiját és lovaikat elkobozta, őket magukat „a bűntett megboszulása végett vérhatalommal felruházott Szent Miklósi uradalomnak" átadta. (Mvm. kgy. jkv. 1841/1760)
(vérhatalommal felruházott = főbenjáró ügyekben is eljáró, börtönbüntetés kiszabására is jogosult bíróság.)
Még márciusban történt, hogy „Illyés János Lébenyi fő vadásznak Kukuricza földjein némelly Lébenyi legények által szándékkal tett vétkes kártételek" ügyét tárgyalta az uradalom úriszéke, s a legelő marháikkal tilosban fogott legényeket - miután a szándékosságot egyértelműen bizonyítottnak tekintette - az okozott kár kétszeresének megfizetésére és botbüntetésre ítélte.
A legények a pénzbüntetést tudomásul vették, s március 23-án „Illyés János Szent Miklósi fővadász veteményeiben okozott kárának megtéríttésében Lenzsér Gergely, Török Sándor és Kertéz György Lébenyi legények Hardy István szolgabíró úr által meg-marasztaltatván" a vármegye pénztárába 9 ft 48 krajcár bírságot annak rendje s módja szerint befizettek. (Mvm. kgy. jkv. 1841/630) A botbüntetés dolgában azonban fellebbeztek.
A másodfokon eljáró vármegyei törvényszék szeptember 24-én tárgyalta az ügyet, s a következőképpen határozott:
„A kártevő felek ...kiszabott testi büntetése, jelesül Lencsér Gergely és Kertéz György 12, Török Sándor pedig egyszersmind azon vétkes makacsságáért, és engedetlenségéért, hogy a' Biró parancsának ellenére ezen törvény eleibe meg nem jelent, 18 pálcza csapások elszenvedésére ítéltettek, - a végrehajtás megrendelése az eljáró Bíróságra ruháztatván."
Török Sándor szolgalegényen azonban - aki 1838 júniusában hasonló ügyben egyszer már 24 órás tömlöcöt kapott a vármegyétől (<— 1837. november 8.) - nem lehetett végrehajtani az ítéletet, mert megszökött a deresrehúzás elől. (Feltehető, hogy szökésben volt már a tárgyalás idején is, ezért nem járult a „a törvény eleibe".)
Lébeny mezővárosa felülvizsgálta az oskolamestert megillető kántorpénz összegét, s a templomi szolgálatért eddig fizetett járandóság helyett „a Katolicus Kántornak 120, az Evangelicusnak 60 vfkat évenkénti fizetendőket ajánlott."
Döntés született arról is, hogy mivel „az oskola mesternek járó gabonának eddig divatban volt öszveszedése sok viszálkodásokra adván alkalmat ... ezen gabonabeli járandóság a helység bírája által szedettessék be."
Az evangélikus templomban elhelyezték az Elgász Ferenc győri mester által készített orgonát.
Fényes Elek - statisztikus és földrajzi író - Magyar országnak,'s a' hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geographiai tekintetben című, 1841-ben Pesten megjelent munkájában Lébenyről a következőket írta:
„Lébeny, Leyden, magyar-német m. v. (mezőváros) Mosony vármegyében, Győr vármegye szélén: 1288 kath., 549 ágostai lak., kath. és ágostai paroch. szentegyházakkal, 29 nemes személylyel.
A' katholikusok szentegyháza igen régi goth épület, melly a' szomszéd házakkal együtt Szent-Jakab apátság neve alatt 1209-ben Chepan és Poth Héderváry testvérektől alapíttatván: előbb a' benedekieknek, később a' jesuitáknak engedtetett, most pedig a' gr. Zichy Károly örököseit illeti. Tágas határa termékeny, 's második osztálybeli: 198 4/8 egész jobbágytelke, 109 telkes gazdája, 355 hold második, 30813/8 hold negyedik osztálybeli szántóföldje van. Rétje igen sok, mert csak a jobbágyok 3148 embervágót bírnak. Marhatartása virágzó, 's az uradalmi birkanyájakon kívül volt 1839-ben az adózóknál 322 jármasökör, 77 tehén, 243 hámosló; ezen kívül szénaszállításból sok pénzt vesznek be. F. U. (földesúr) a' Zichy grófok."
A Rábcáról Fényes Elek a következőket tartotta fontosnak papírra vetni:
„A' Rábcza Bősárkánytól kezdve lefelé Szent-Miklóson alul képezi a' határt Győr, Sopron és Mosony vármegyék közt. Folyása lassú; partjai mocsárasak, a' halak 's rákok benne iszapízűek."
A Hanságot így mutatja be:
„A' Hanság (németül Haide, Wasen), az egész Mosony megyét délre és keletre félhold formára bekeríti; 's bár nádat minden időben, szénát pedig szárazabb esztendőkben felette nagy mennyiségben szolgáltat, még is vizes években jóval tetemesebb kárt okoz, elborítván árjával nem csak a' réteket, hanem a' szántóföldeket is."
A megye mezőgazdaságáról szólva Lébényt külön is említi a szerző:
„Mosony vármegyének szép róna földje igen termékeny, úgyhogy régente nemhiába neveztetett Ausztria tárházának. Tisztabúzát legtöbbet termeszt, még pedig igen jót, híres sikerességére (sikértartalmára?) nézve a' szent andrási és a' lébényi..." (26)
Hatvannyolc esztendős korában meghalt „Főtisztelendő Moor Xav. Ferencz, Győri czimzetes Kanonok, Lébenyi Plébános, Mosony 's Győr Vgyék Táblabírája."
Huszonhat évet szolgált a lébényi plébánián.
Az elhunytat főtisztelendő Mogyorósy Mátyás győri címzetes kanonok, a mosonyi kerület alesperese, szentjánosi plébános kísérte utolsó útjára.
Utóda az ekkor 25 esztendős Dingráff Gáspár lett, aki 1840 tavasza óta már káplánként szolgált Lébényben, s helyettesítette a sokat betegeskedő, ezért feladatait ellátni egyre kevésbé képes tisztelendőt.
Dingráff Gáspár 1817. január 6-án Mosonban született. 1836-39 között a győri papi szemináriumban folytatott tanulmányokat, ezt követően került a lébényi plébániára.
Egy, az 1841. évi tűzvész károsultjainak juttatott adomány átvételét igazoló elismervényt „Sroth Mihály Varos Birájo" írta alá.
Antal szolgabíró „arról tészen jelentést, hogy Lébeny m. városának rétjei ez évben ugyan termékenyebbek valának - de ezen környülállás egyedül az idei szárazságnak legyen tulajdonítandó - a szántóföldekben pedig még az elvetett mag sem termett (meg); ennél fogva tehát azt véli, hogy ... az adó elengedés ez idén is elhatározandó." (Mvm. kgy. jkv. 1842/89, 2941)
Horváth József adózó könyvecskéje 1843-ból
Bár a gyógyulást keresők tisztában voltak azzal, hogy betegségükben tanult orvoshoz (medicus) vagy seborvoshoz (chirurgus) kellene fordulniuk, mégis gyakran a falusi bábától, esetleg egy kuruzslótól kértek segítséget, vagy azért, mert nem volt a faluban seborvos, vagy azért, mert - ha volt is éppen - szolgálatait nem tudták megfizetni.
A hozzánemértő „gyógyító" beavatkozás tragikus következményéről tudósít a lébényi evangélikus egyházközség halotti anyakönyvének 1843. április 20-án kelt bejegyzése, mely a 16 évesen meghalt Győri Éva halálának okaként a következőt rögzítette: „Egy kuruzsló gyógyítása következtében."
Történt mindez annak ellenére, hogy a korban már számos jele mutatkozott a közegészségügy általános fejlődésének. Ilyen jel többek között az is, hogy a gyógyítómunka mellett a vármegye egyre több figyelmet fordított a halottvizsgálattal és a temetésekkel kapcsolatos teendőkre, s több rendelkezés látott napvilágot a boncolásokkal kapcsolatban is.
A boncolásokat a vármegye seborvosa végezte. Mint azonban az alábbi lébényi eset bizonyítja, az egészségügyi szolgálat működése során előfordultak kisebb fennakadások.
Lébény mezőváros bírája 1843. október 2-án az alábbi sürgős jelentést tette az alispánnak:
Alázattossan jelentem a Tettes all Ispán Urnak aszt, hogy Szent Jánosi Pánkosi Mihálynak felesége, Hászszin Mária 18 Esztendős itt Lébent a sógoránál, Lehner Jósefnél tartózkodott már 10 nap ulta, ma regvel mint egy 8 óra tájban ötet a kutban találták halva lenni, a szükséges vizsgálatott méltóztasson Tettes all Ispán meg rendölni a Chirulgus által, holnap dél utánra van rendölve a temetésse a Tiszdő Plébános Urtul.
Kelt Lébent 2a 8bris 1843
A Tettes all Ispán Urnak alázatos feöhajtó szolgája
Sroth Mihály
Biró"
Seper Antal szolgabíró, Pintér Miklós esküdt s a megye főorvosa azonnal a helyszínre siettek. Kikérdezték a ház lakóit s a szomszédokat, majd a helybeli chirurgust, Hitzinger Mátyást maguk mellé véve elvégezték a holttest hatósági vizsgálatát, mivel azonban a megyei sebész nem jelent meg, a tetem boncolása elmaradt.
Seper Antal a következőképpen számolt be a Lébényben történtekről:
„Az ide visszamellékelt, és Tettes Alispány Urnak kiküldetésünket megrendelő hátiratával ellátott Lébbeny mező városa Elöljáróinak azon jelentésére, melly szerint egy ottani kis házas Lehner Jósefnek kúttjában October 2án reggeli 8ad
fél órakor ennek sógorasszonya, Szent Péteri lakó Koppi Pál neje öszvegunyorodva halva találtatott, a' vizsgálatot megteendők az illető Urodalomnak hozzájárultával, mellénk vevén a' Megyének 
főorvosát a helybéli sebésszel, a rendes Megyei sebésznek meg nem jelenése miatt; - a' helyszínén megjelentünk, és egybehivatva kihalgatván tanúképen a' háznak lakóit és szomszédjait, jelenlévén a megholtnak férje és attya, következendőket tapasztaltuk: hogy a' megholt Husszin Mária születésű, 18 éves, erős testalkatú, ez évi farsangon lépett Koppi Pál Szent Péteri lakóval házasságra, kivel ez idő alatt legkissebbé is civakodni észre nem vétetett, sőtt mint jó házas párnak tekintettek, 3 hónap óta a' férjnek állítása szerint viselős is volt, és a tanúknak vallomásokkint gyakori főfájások miatt panaszolkodott; - múlt hónak 30ik napján hozatott Lébenyre 60 éves sógora Lehner Jósef által a' végre, hogy nékie és 48 éves feleségének a' kender ásztatásnál és burgonya szedésnél segítségül lehessen, melly idő alatt is annak szájábul legkissebb panaszok nem hallatszottak, sőtt, legjobb kedéllyel végezte a' reája bízott napi munkákat; - eképen már több napok multanak, midön folyó hó 2ik napján reggel a házbéliek dolgaik után járandók, ötet főzés végett ellátva az ahhoz szükségesekkel otthon hagyták; alig fél óra elteltével azonban a' tehény kihajtástul hazatérő házi gazda, nyitva találván itt mindeneket, őtet nevéről szólítgatta, de választ nem nyervén a kert felé mentekor ennek ajtaja melletti -egyébként bétakart, de most nyitva talált kútban bétekintvén a' többször említettet a' két öl mélységű, melly négy láb magasságú vizet tart, kútban halva találta - egybehívta tehát annak megmentésére a' szomszédokat, elhivatván egyszersmind a' helybéli sebészt is, de életének visszaidézésére czélzó minden törekvések sikertelenek valának, mind ezekből, valamint az ide mellékelt látleletből is ugy hisszük elegendőleg kiderül, hogy ezen eset történetes esetnek tekintethetik.
Mivel a haláleset körülményei bűncselekmény gyanújára nem adtak okot, a jelentést a vármegye tudomásul vette, a boncolás elmaradása miatt azonban ismételten megerősítette azt a korábbi rendelkezést, hogy a boncolásoknál a megye főorvosának és fizetett sebészének is jelen kell lennie.
,,...a' boncolásnak későn történte miatt jövendőre nézve a' fő 's fizetéses seborvos uraknak minden bonczolás eseténél jelen lenni kötelességül tétetvén...ezen végzés a fő seborvos uraknak maguk alkalmazásuk végett ki adattván." (Mvm. kgy. jkv. 1843/2715)
A macedón-görög eredetű földbirtokos- és bankárcsaládból származó báró Sina György és féltestvére, báró Sina János megvásárolták gróf Zichy Károly örököseitől a lébény-szentmiklósi uradalmat.
Elhatározásukban minden bizonnyal szerepet játszott, hogy tudták, a Sina-bankház vezette pénzcsoport által finanszírozott Bruck-Győr vasútvonal a már elkészült tervek szerint az uradalom területén vezet át, s a vasút rövidesen várható megépítése megnöveli majd a birtok jövedelmezőségét s jövőbeni értékét.
A birtokvásárlást előkészítő egyeztetések során a Sina-testvérek több ízben tárgyaltak gróf Széchenyi Istvánnal is.
Megbeszéléseikre azért került sor, mert a lébény-szentmiklósi birtokos, gróf Zichy Károly 1834. december 15-i halálát követően Széchenyi 1836. február 4-én feleségül vette a gróf özvegyét, Seilern Crescenciát, s ily módon felesége révén maga is érintettje volt a birtok eladásának. Sina György és Széchenyi baráti kapcsolatának ismeretében az sem kizárható - vannak, akik így tudják - hogy maga Széchenyi javasolta a Sina testvéreknek a szentmiklósi uradalom megvásárlását.
Széchenyi naplójának tanúsága szerint a sopron-bécsújhelyi vasútvonal építését előkészítő megbeszélések során a gróf és báró Sina György Szentmiklós eladásáról is szót váltottak Bécsben 1843. november 12-én.
„Sinánál. Sopron-újhelyi vasút és Szentmiklós tárgyában" - őrzi az első megbeszélés emlékét a Napló.
A későbbiekben már az ifjabb testvér, Sina János tárgyalt Széchenyivel.
„Jean Sina meglátogat Szentmiklós dolgában" - olvashatjuk a Naplóban 1843. november 16-án.
1844. január 8-án már a birtok ára is szóba került a tárgyalásokon.
„Sina János nálam. 700 ezret ajánlott fel tegnap Szentmiklósért" -jegyezte fel másnap Széchenyi.
A Sina-testvérek végülis 757 530 forintot és 18 krajcárt fizettek a birtokért Zichy Károly örököseinek. (Zichy Károlynak első két házasságából hét gyermeke származott. 1819-ben vette feleségül gróf Seilern Crescenciát, tőle ugyancsak hét gyermeke született.)
Az 1844. Böjtmás hava 5. napján tartott megyegyűlésben „...Felolvastatott Gróf Szécheny Istvánné mint kis korú gyermekeinek, Gróf Zichy Mária, Geyza, Imre, Rudolf 's Ilonának törvényes gyámnoka, ugy Gróf Zichy Pál, Heinrich, Otto, Béla 's Aladár ő Nagyságuk által illető rokonaikhoz intézett előintés, mellyben kijelentvén, hogy a' Megyében, 's régebben Győr megyében helyezett Szt. Miklósi uradalmakat több igen fontos okokbul örökösen eladni elhatározván, e célbul testvér Sina György és János urakkal előleges szerződésre léptek, melly szerint a nevezett uradalom az előintés után elvárandó 15 napok után tiszteltt Báró uraknak jelesül 757.530 ft és 18kr. eft. megállapított vétel árnak egyszerre 's kész pénzben lefizetése után által adandó lészen...".
A tulajdonosváltást 1844. Szent György hava 16. napján a vármegyegyűlés is tudomásul vette, s a Sina-testvéreket megyebéli földbirtokosoknak ismerte el:
„Seper Antal szolgabíró és Pintér Miklós esküdt urak jelentik, hogy miután a' Lebeny Szt. Miklósi uradalom eladása eránt Gróf Zichy Henrik úgy is mint a' többi testvérek megbízottja mint eladó, és Báró Sina testvérek mint vevők köztt kötött, s a' f.e. (folyó esztendő) Martius 5ki közgyűlés alkalmával kihirdetett szerződésre nézve a' vérségi attyafiak törvényes előintése megtétetett, azomban annak határideje alatt senki közülök magát nem jelentette volna, az említett uradalom f.e. Martius 26án ünnepélyesen általadatott, 's így a vevő B. Sina testvérek.. .valóságos megyebeli földbirtokosnak tekintethetnek." (Mvm. kgy. jkv. 1844/442, 1077)
A Sina-család első, a Habsburg Birodalomban is ismert tagja az az idősebb Sina I. György volt, aki a Török Birodalomhoz tartozó dél-albániai Moschopolisban(Moskopolje) élő görög kereskedőként gyakran tett üzleti utazásokat Ausztria-Magyarországon, s aki 1767-ben a Bécsben élő török birodalmi állampolgárságú kereskedők lajstromában a következőképpen szerepel: „Georg Sinna zu Woskopoly in Mazedonien".
A Sina-család 1769-ben elhagyta Moschopolist. A török központi hatalom meggyengülése miatt anarchiától fenyegetett Balkánról menekülve számos görög-macedón családhoz hasonlóan ők is a Habsburg Birodalomba való áttelepülést választották.
1785-86 körül érkeztek s telepedtek le Bécsben. Útjuk időben s térben közbeeső állomásait pontosan nem ismerjük, de ha a kivándorlók szokásos mozgásirányát követték, akkor a Bitola, Veles, Nis, Szarajevo és Budapest állomások valószínűsíthetők. Az bizonyos, hogy Sina I. György fia, a Szarajevoban született Sina I. Simon (1753-1822) első feleségével, Iréne Tsippivel 1783-ban már Nisben élt, itt született 1783. november 23-án első fia, a nagyapja nevét viselő II. György. Röviddel fia születése után felesége váratlanul meghalt, s a rossz üzletmenet miatt anyagi helyzete is megrendült. Sina I. Simon ekkor csecsemő fiát felesége nővéréhez, a Thesszalonikitől 80 kilométernyire fekvő Serresbe küldte, ő maga pedig a macedoniai Bitolába költözött. Röviddel később Bécsbe utazott, s egy, az osztrák ipari termékek és a feldolgozatlan macedóniai gyapot cseréjére alapozott kereskedelmi vállalkozásba fogott. Kezdetben egy kereskedőcég társtulajdonosa volt, 1802-től azonban a tulajdonában lévő Sina kereskedőház már önálló vállalkozásként működött. 1791-ben magához vette s Bécsbe vitte akkor már nyolcesztendős fiát, Györgyöt, aki - miközben gondos nevelésben részesült - a kereskedőház irodájában már nagyon fiatalon apja mellett dolgozott, s 1806-tól apja társa lett. 1811-ben osztrák állampolgárságot kért és kapott, ettől kezdve vállalkozásaik az apa, Sina Simon révén a török állampolgárok, a fiú, György révén az osztrák kereskedőházak előjogait élvezték. Sina Simon ekkor átadta fiának a bécsi kereskedőház vezetését, visszaköltözött Serresbe, ahonnan fia cégének macedóniai gyapotot szállított, az pedig neki osztrák ipari termékeket küldött. Lehetőségeikkel jól sáfárkodva néhány esztendő alatt lefektették a család óriási vagyonának alapjait.
Sina Simon közben ismét megnősült, s Gyra Katalinnal Bécsben kötött házasságából 1804-ben megszületett második fia, János. Az apa és két fia 1818-ban I. Ferenctől hodosi és kizdiai előnévvel magyar nemességet, majd a két fiú - már az apa halála után, 1832. március 8-án - osztrák bárói rangot kapott, melynek érvényét még ebben a hónapban Magyarországra is kiterjesztették.
A nemesi cím adományozásáról szóló okirat szerint:
„György fia Sina Simont és fiait, Györgyöt, aki az első feleségtől, Irinitől (született Czippe) való, és Jánost, aki a második feleségtől, Katalintól (született Gira) való, továbbá minden törvényes örökösét és mindkét nembeli utódát, akik csak Isten kegyelméből születni fognak (...) a Magyar Királyság igazi, ősi és kétségbevonhatatlan nemességének közösségébe soroljuk, közéjük felvesszük és bejegyezzük (...)."
Amikor 1822. augusztus 3-án Sina I. Simon végrendelet nélkül meghalt, vagyonát a két fiú s a feleség, Gyra Katalin örökölték.
Az idősebb testvér, Sina II. György (1783-1856) kora egyik legtehetségesebb és legsikeresebb üzletembere, valódi kereskedői lángész volt, óriási vagyont szerzett. Kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokat épített ki elsősorban a keleti országokkal. A gyapot- és gyapjúkereskedelem fellendítése mellett a pamutfonás és szövés, a papírgyártás továbbá a dohánytermesztés terén ért el sikereket. Roppant birtokokat vásárolt Ausztriában, Cseh- és Morvaországban, de főleg Magyarországon. 29 uradalomban összesen 240 000 hold földje volt. Többek között az Osztrák Nemzeti Bank igazgatója, Görögország bécsi főkonzulja, a Bécs-Bruck vasútvonalat kivitelező részvénytársaság főrészvényese, s a Lánchidat megépítő részvénytársaság igazgatója volt.
(A Lánchíd ünnepélyes alapkőletételekor, 1842. augusztus 24-én az alapkőben egy díszes okiratot helyeztek el, amely - a király, továbbá számos előkelőség, köztük Széchenyi István aláírása mellett - Sina György és Sina János kézjegyét is őrzi. A Széchenyi bankárjaként is emlegetett Sina György neve a Lánchíd budai hídfőjénél felállított oroszlános emlékmű márványtábláján is olvasható.)
Amihez nyúlt, arannyá változott, nagyonis hihető, hogy - mint a kortársak közül is sokan tudni vélték - Jókai Mór róla mintázta Az aranyember című regényének főhősét, Tímár Mihályt.
Ezt látszik igazolni többek között az a Sina-vagyon eredetéről szóló - Pulszky Ferenc által is följegyzett - történet, mely szerint a családi vagyon megalapozója, Sina I. György a XVIII. század utolsó harmadában jelentős mennyiségű macedón gyapotot szállított az osztrák császárvárosnak egy olyan vállalkozás keretében, melyben neki, s a macedón tartományt kormányzó török pasának ötven-ötven százalékos részesedése volt. A pasa - félvén a szultáni selyemzsinórtól - megkérte üzlettársát, hogy az ő hasznát is Bécsben kezelje, s ha őt netán utoléri a végzet, akkor családjának - feleségének és fiának - adja át a vagyont. Félelme nem volt alaptalan, a selyemzsinór csakugyan megérkezett Sztambulból, ámde nemcsak a pasának, hanem fiának is, s az ítélet végrehajtói az egész családot megfojtották. Így a vagyon - bár a török kormány megpróbálta magának megszerezni - mint üzlettársának törvényes örökösére, Sina I. Györgyre szállt.
Ez a história alakult át Jókai regényírói képzeletében Ali Csorbadzsi szökésének és halálának, s Tímár Mihály meggazdagodásának romantikus történetévé.
A két fivér, György és János (1804-1869) közösen vásárolták meg a lébény-szentmiklósi uradalmat. Számos közös vállalkozásuk volt, ebből az üzletből azonban György rövidesen kivált, s az uradalom kizárólagos birtokosa Sina János lett, ő irányította a gazdaságot egészen 1869-ben bekövetkezett haláláig. Minden korabeli dokumentum őt nevezi meg Lébény és Szentmiklós földesuraként. Felesége Nicorussy Mária volt. Gyermekük nem született, ezért Sina János halála után a birtokot Sina Györgynek Derra Katalinnal kötött házasságából származó egyetlen fia, Sina Simon (1810-1876) örökölte.
Lébény-Szentmiklós új földesura, Sina Simon - akire apja 1856-ban 80 millió forint értékű örökséget hagyott - korának egyik leggazdagabb embereként bőkezű adományokat tett különböző gazdasági, kulturális és emberbaráti célokra. Kórházak, iskolák, árvaházak, vakok intézete, zenede, lovarda, a Nemzeti Színház, a Nemzeti Kaszinó, a Kereskedelmi Akadémia, a Szent István-bazilika, s mindenek előtt a Magyar Tudományos Akadémia Sina Simon által 80 000 forinttal támogatott palotája hirdetik nevét, mint bőkezű adakozóét.
Részt vett a Földhitelintézet és az Első Magyar Általános Biztosító Társaság létrehozásában, a vasút és gőzhajózás ügyének előmozdításában, folyóink szabályozásában, s mezőgazdasági állapotaink javításában. Számos elismerés övezte, magas hazai és külföldi kitüntetéseket kapott. 1864-től a Vaskorona-rend nagykeresztjének tulajdonosaként valóságos belső titkos tanácsos, 1871-ben a Lipót-rend nagy keresztjével tüntették ki. Megkapta a bajor Szent Mihály érdemrendet, a porosz Vörös Sas-rendet, a mexikói Guadeloupe-rendet, az orosz Szent Anna-rend gyémántkeresztjét, a francia becsületrend lovagja és két török rendjel kitüntetettje volt. Arad, Buda és Szeged városa díszpolgárává választotta.
Nagyvonalúan támogatta ősei hazáját, a függetlenségét 1830-ban visszanyert Görögországot is. Egyedül viselte az Athéni Akadémia megalapításának egymilliót meghaladó költségét, s bőkezűen támogatta a még apja által 1842-ben alapított athéni csillagvizsgálót s az egyetemet is. Nyolc éven át diplomáciai tevékenységet is folytatott, Ottó görög király kormányának képviseletében konzuli feladatokat látott el Bécsben, Berlinben és Münchenben. Diplomataként végzett munkájának elismeréseképpen nyerte el a görög Megváltó-rend nagykeresztjét.
Désánfalvy Ghyka Iphigéniával kötött házasságából egy fia és öt leánya született. Kata lánya, majd György fia is korán meghalt, vele a Sina-család férfiágon kihalt. Életben maradt négy leánya, Anasztázia, Iréné, Ilona és Iphigénia osztrák, görög és francia arisztokratákhoz mentek férjhez. Ők örökölték az egykori Sina-vagyont. Öt évvel Sina Simon halála után, 1881-ben özvegye - férje végakaratának megfelelően -felszámolta a Sina Kereskedő- és Bankházat, s a monarchia egyik legnagyobb vagyonát - a szóbeszéd szerint ebben az örökösök kártyaszenvedélye is közrejátszott - elfújta a szél. (Fotini Asimakopoulou: Sina György a hódító balkáni ortodox kereskedő, Budapesti Negyed, 2006/4)
A lébény-szentmiklósi birtokot Sina Iphigénia báróné - nem sokkal 1884. december 12-én bekövetkezett halála előtt- eladta gróf Wenckheim Frigyesnek. 1 300 000 forintot kapott érte.
A Sina-család tagjai a Bécshez közeli Rappoltenkirchenben, a családi sírboltban nyugszanak.
A SINA-CSALÁD
| Sina I. György | |
| Sina I. Simon | |
| (Szarajevó, 1753 - 1822. VIII. 3.) | |
| felesége Iréné Tsippi majd Gyra Katalin | |
| Sina II. György | Sina János |
| (Nis, 1783. XI. 20-1856. V. 18.) | (1804-1869) |
| felesége Derra Katalin | felesége Nicorussy Mária |
| Sina II. Simon | |
| (1810-1876. IV. 15) | |
| felesége | |
| Désánfalvy Ghyka Iphigénia | |
| +1884. XII. 12. | |
| György | |
| Katalin | |
| Anasztázia | |
| Iréné | |
| Ilona | |
| Iphigénia | |
A lébény-szentmiklósi uradalom új tulajdonosai már 1845-ben hozzákezdtek egy később európai hírűvé vált cukorgyár - ahogy itt nevezték „a Fabrika" - építéséhez.
A üzem létesítésekor kb. 80 felvidéki szlovák családot telepítettek le Ottómajorba, akik 700-800 holdon megkezdték a 1,5-2,5 méter vastag tőzegréteg kibányászását. Évente kb. hatvanezer tonna tőzeget termeltek ki, amelyet az 1847-ben kiásott, a Rábcától Ottómajoron keresztül a cukorgyárhoz vezető mintegy 10 km hosszú tőzegcsatornán dereglyékkel szállítottak a cukorgyárba, ahol az üzem 16 gőzkazánjának fűtőanyagaként használták fel.
A tőzeget „... a nép évszázadok óta bányászta, megszárítva tüzelőnek használta. Kéziszerszámokkal nehéz munka volt. A felső földréteget ásóval, kapával felszedték, az előkerült tőzeget tégla formájú darabokra vagdalták, a mélyebb szintekről pedig kikotorták. .. A száradó tőzeg különböző formáit figuráknak nevezték. Forgatni kellett, hogy jól megszáradjon..." - írja Rábaköz és Hanság című munkájában Timaffy László.
A tőzegcsatornán szállították az üzembe a Rábaközben termett cukorrépát is.
A Sina-féle cukorgyár Európa akkor legnagyobb és legjobban vezetett cukorgyára volt, kapacitását százezer tonna répa feldolgozására tervezték. Az üzem - amelyben évi 25 475 mázsa finomított cukrot állítottak elő a részben saját termelésű, részben más üzemektől vásárolt cukorlisztből - teljes kihasználtsággal sohasem működött, 1860-ban például egy főzési idényben negyvenezer tonna répát dolgozott fel. Az üzem által feldolgozott cukorrépa meghatározó hányadát a Sina-birtok és a magyaróvári főhercegi uradalom, kisebb részét a kapuvári Esterházy- uradalom továbbá a környékbeli kisbirtokosok, gazdálkodók szállították.
A gyár mázsánként 56 krajcárt fizetett a répáért, ami holdanként 150 mázsás terméssel számolva, három huszast egy forintba számítva - a forgalomban lévő ezüst húszkrajcárosokból Mária Terézia óta három darab, azaz hatvan krajcár tett ki egy forintot - 140 forintnyi tisztes bevételt jelentett a termelőnek.
Az 1849-ben felépült cukorgyár mellett az üzemmel egyidőben iskola is létesült, melyet aztán a gyár megszűnésekor Jánosházapusztára helyeztek át. A gyártelepi iskola első tanítója Ruzsicska Antal volt.
A cukorgyár exactorának (pénztárnokának), Nikisch Ágostonnak és feleségének, Robosz (Roboz) Ludovikának gyermekeként 1855. október 12-én a gyártelep 188-as számú házában született Nikisch Arthur, a késő romantika európai hírű opera- és hangversenydirigense, aki 1893 júniusa és 1895 augusztusa között a Magyar Királyi Opera karnagya és igazgatója, majd a lipcsei Gewandhaus Orchester és a Stadt-Theater igazgatója (1905-06) továbbá a Londoni Szimfonikusok vezetője (1904-14) volt. 1922. január 23-án, Lipcsében halt meg.
Seper Antal szolgabíró „a Lébeny mezővárosában ... mutatkozott taknyos lovak meggyógyulását" jelentette. (Mvm. kgy. jkv. 1844/1054, 1799)
Riedl János lébényi jobbágy pajtája leégett. A tűz okát kideríteni nem sikerült. Feltehető, hogy az 184l-es nagy tűzvész kárain okulva „az elégett tárgy a tűzkármentesétő intézet által biztosítva" volt, így adóelengedésre nem került sor. (Mvm. kgy. jkv. 1845/237)
Lázár József a lébényi bíró.
A vármegye által megbízott Nagy István második alispán és a lébény-szentmiklósi uradalom képviselői kitűzték azokat a „vadász-tilalmi" (a vadászterület határát jelző) táblákat, melyek gyakorlatilag az uradalom birtokainak határvonalával azonosak. A szomszédos uradalmakkal is egyeztetve összesen 46 táblát helyeztek ki, s ezek pontos helyét jegyzőkönyvben is rögzítették.
A jegyzőkönyvben előforduló határ- és dűlőnevek, illetve tájékozódási pontok a következők:
Béla-major, barátföldi kocsma, a Lébény és Lickó közti határvonalon lévő 7 határ domb, Halomrét, Gergely halmainak nevezett dűlő, Lakó rétek, Soós rét, Ökörmező, Malomszegleti rét, Apáczi-földek, Pontyfekvési-ér, Urhanja, Farkasdomb, Kövecses Han, Zsellér rétek, Ahfari legelő, Rábcza-szeglet, Új-erdő, Hétrendesi rétek, Római-töltés, Szarvaskút, Alsó-Hugat, Ottó-major, Fűzfa-sziget, Hatvanos-dűlő, Rákoséri földek, Gyapáros, Által-Nyilas, Hosszú-Nyilas, Kis-Nyilas, Vértesi-dűlő. (Mvm. kgy. jkv. 1844/2637)
Nátz János lébényi telkesgazda gyermekeként e napon született Lebenyben Nátz József esperes-plébános, író.
Győrben folytatott középiskolai és teológiai tanulmányai végeztével 1872. november 15-én szentelték pappá. Előbb Kismartonban, Fertőegyházán, Kisboldogasszonyban, Nagyhöflányban és Rajkán szolgált, majd 1876-tól 1927. november 28-án bekövetkezett haláláig Vértessomlyó katolikus plébánosa volt.
Az egyház által delegált tagja a Műemlékek Országos Bizottságának.
Részben saját nevén, részben Hoberdanacz (Hoberda, Hoberdanász) álnéven főként vallási tárgyú cikkek, tanulmányok sokaságát publikálta nyugat-magyarországi lapokban és az Archeológiai Értesítőben.
Önálló kötete: Wer ist der rechte Mann? /Pozsony, 1875/ (80)
Felmérés készült a Moson vármegyéhez tartozó települések elemi iskoláinak állapotáról. Az 1847. január 8-án kelt dokumentum, mely az „Elemi Tanodák állapotát ki mutató rovatos Jegyzék" címet viseli, a lébényi katolikus iskolára vonatkozóan az alábbi adatokat közli:
„Létezik é - 's milly minőségű Tanoda a községben? - a' két nembeli gyermekek elkülönözve vagy együtt oktattatnak é.
Létezik egy első osztályú elemi Tanoda, amelyben a' két nembeli
gyermekek együtt tanittatnak.
 |
Az evangélikus egyházközség pecsétje (1847)
Kereszt és Vezeték neve
Az Oskola Mesternek - Horváth Ferentz
A' Tanító Segédnek - Spák József
Tudományos miveltségrül minő Bizonyítványokkal bír? - melly idö olta oktat? - melly nyelveket beszél 's ír? - az oktatásra ki által neveztetett.
Az Oskola Mester:
Tanítási képességérül Győrött vizsgáltatott; oktat 1803ik év óta;
beszél és ír magyarul, kevéssé deákul 's németül; kineveztetett a
község és helybeli Plébános által az Urodalom helyben
hagyásával.
A Tanitó Segéd:
Oktatási képességérül Győrött vizsgáltatott: oktat 1842ik év
óta; beszél magyarul 's kevéssé németül; kineveztetett a
Plébános által.
A község népességének száma:
1942
Ezen népességből a tanodába járásra alkalmatos gyermekeknek száma:
Fiu 80
Leány 78
Öszvesen 158
A tanodába tettlegesen eljártt gyermekek száma:
Fiu 80
Leány 74
Öszvesen 154
Az ok nélkül elmaradásért a' büntetési dij beszedetett é? 's mire fordíttatott?
Az elmaradásért a' büntetési dij beszedetik, 's könyvek
vásárlására fordittatik.
Minő tudományokban, 's melly sikerrel oktattatik az Ifjuság? - melly szün napok tartatnak?
Oktattatik hittudomány, írás, olvasás, számvetés és a' magyar
nyelv elsőbb szabályai; meglehetős sikerrel. Szünnapok
tartatnak aratás idejiben két hónapig, 's egyébkint kedd, tsütörtök
napok délutánjain.
A magyar nyelv terjesztésére fordítatik é kellő figyelem, 's az melly sikerrel tanittatik?
A' lakosság nagy része magyar, a' németek pedig a magyar nyelv
tan főbb szabályaiban meglehetős sikerrel tanittatnak.
Az Oskola Mesteri hivatal a' Jegyző hivatallal egyesítve vagy attól elkülönözve vagyon e?
Egyesítve van.
Tanítói Járandóság
Az Oskola Mester járandósága különféle czimek alatt, mint:
Tanításért, jegyzöségért, Kántorságért s.a.t.
Készpénzbeli fizetése mint tanítónak 48 fr, mint jegyzőnek 44 fr,
különféle járulékok 10 fr 24 kr. - Termesztményben jár nékie:
ostyasütésért 8 mérő búza, telek szám szerint 18 1/2 mérő búza
's 7 1/2 mérő rozs; 9 szekér széna, 4 öli keményfa, 50 kéve rözse.
Van nékie 21 1/2 mérő alanyi földje, köz legeltetési joga.
A Tanodai Segéd Járandósága
A Ns. Megye végzésén alapuló 40 fr - szabad szállás 's élelem.
Tanodai épületnek - tanitói laknak, tanodai bútoroknak minősége 's állapotja.
Egy tágas terembül álló tanodai épület a' tanitói lakkal egy födél
alá helyezve nem régen hogy épült, és mind külsőleg, mind
belsőleg jól elrendezve van.
Kereszt 's Vezeték neve a Tanodák anyagi gazdálkodásának kezellésére a' felsőbb szabályok 49. § szerint felügyellö gondnoknak:
A' község Birája.
Kereszt 's Vezeték neve a' Tanítási módra a felsőbb szabályok 69. § szerint felügyellö gondnoknak:
A helybeli Plébános.
Hiányok 's ezek mikép pótolhatók, ugy egyéb általánosan megjegyzendő körülmények's észrevételek:
Megjegyeztetik: hogy a népesség öszves száma 1942, ebbül
azomban 650 evangelica vallásu; továbbá a' szomszéd Bormászi
praediumnak népessége 152, ebbül iskolára alkalmatos fiu van 16,
leány 6, tettlegessen jár fiu 9, leány 3."
Az már csak a jelentés vitája során derült ki, hogy a lébényi evangélikus iskolára nem terjedt ki az adatfelvétel.
„A laplatos Jegyzék megvizsgállásakor tapasztalván, miszerint Lébeny m. városban létező ágostai vallású tanittók 's tanulók száma felvéve, és azok tanodáinak miben léte feljegyezve nincsen, alsó járás beli föbíró ur ezen hiánynak jövendőbeni pótlására utasít-tandó." (Mvm. főszolg. 1847)
(Említésre érdemes, hogy az iskoláskorú és az iskolát ténylegesen látogató gyermekek aránya a többi településsel összehasonlítva nagyon jónak mondható. Szentmiklós 1223 lakosából például 101 fiú és 80 leány, összesen tehát 181 „a tanodába járásra alkalmatos" gyermek, de „a tettlegessen eljártt gyermekek száma" csupán 128, közülük 75 a fiú, 53 a leány.)
A Szent György hava 20-ik napján tartott vármegyei tisztújító választásokra elkészült a megye „voksoláshoz járulható Nemes Rendeinek jegyzete". (Mvm. nemességi iratai 1847/1194)
A listán a következő lébényi neveket találjuk:
„Dingráf Gáspár, Plébános Lébenyben
Fejes Pál, szolga
Hatos Istvány özvegye, urbarialis gazdanő
Hatos Pál özvegye, urbarialis gazdanő
Hatos Istvány, ennek fia, 24 esztendős
Modrovich Istvány urbarialis gazda
Modrovich György ennek fia, feleséges
Modrovich Istvány ennek öttse, feleséges
Modrovich Istvány meg holtt
Modrovich Vince Modrovich Mártony fiai
Modrovich József, Istványnak fia, 20 esztendős
Nagy Sándor, ágostai vallású lelkész
Patonay Istvány, lakó
Tóth András számtartó
Tóth György lakó
Tóth Sándor ennek fiai 24 eszt.
Tóth György 18 eszt.
Tóth Márton, urbarialis gazda"
(Lakó = hazátlan zsellér, lakózsellér, vagyis saját házzal sem rendelkező, módos parasztgazdánál vagy hozzátartozójánál lakó földműves.)
„Lebenyben 4433 f. 18 kr. adó légyen a régebbi, és mind eddig be nem hajthatott adóbéli hátramaradás." (Mvm. kgy. jkv. 1847/28, 1633, 3613)
Győr vármegye kérésére Mosón megye felszólította a szentmiklósi uradalmat, hogy a járhatatlanná vált sövényházi hidat a sövényházi uradalommal közösen javíttassa ki. (Mvm. kgy. jkv. 1847/2154)
Egy 1847-ben készült adatfelvétel szerint Lébényben az úrbéri telkek száma 198 4/8, az adófizető házak száma összesen 258. A mezei munkások számára fizetett napszámbér tavasszal és nyáron 20, ősszel és télen 16 krajcár. (Mvm. tisztv. 1847/483)
Lébény község térképe 1847-ből
Dingráff Gáspár katolikus plébános az uradalommal támadt vitájának rendezéséhez Króner Lajos első alispán intézkedését kérte.
A Lébeny Sz. Miklósi uradalomnak igazgató tisztje által felszólhattam, miszerint az urasági dűlővel határos szántóföldemet hason minémüségü földért cserébe engedném a' földesuraságnak. A' cz. igazgatói tiszt azonban egyházi főnökömnek erre való szükséges engedelmét - mely nélkül, a' mint a' cz. tiszt előtt is nyilatkoztam, ugy sem léphetnék miféle szerződésbe az urasággal - be sem várva a' kérdéses szántóföldemet elfoglaltatta, és az uraságnak hasznára forditatta. Minthogy az ilyetin önkintes elfoglaltatás általi károm nem csekély már az által is, hogy az elfoglalt szántóföldemet annak idejében nem miveltethetem; kénytelenitetem a' tettes első Alispány urat bizodalomteljesen megkérni: miszerint az 1802:22 és 1807:13 t. cz. erejénél fogva az urad. igazgatói tiszt által ön-kintesen elfoglalt szántóföldemnek elöbbeni birtokába engem rövid uton visszahelyezni - nem különben az önkintes elfoglalás magával hozta nem csekély káromnak megtérítését kieszközleni méltóztasson.
Különös tisztelettel maradok
alázatos szolgája
Dingráff Gáspár
Lébenyi Plébános
Lébenyben, Julius 10én 847."
Króner Lajos beavatkozására azonban végülis nem volt szükség, a plébános és az uradalom nézeteltérése békésen rendeződött. Dingráff Gáspár irattárba helyezett levelének hátoldalán a következő jegyzet olvasható:
„A felek időközben magok között barátságosan megegyezvén, ekképp a panasz érdeme megszüntetve lévén, ezen folyamodás az elnöki iratok sorába teendő.
Ovár Julius 24én 847
(Mvm. tisztv. 1847/363)
A lébényi bírónak nehézségei támadtak a felhalmozódott adóhátralék behajtásával. Hogy kötelességének maradéktalanul eleget tehessen, Króner Lajos első alispántól karhatalom kirendelését kérte.
„Tekéntetes első all Ispán Ur!
Alázatosan jelentem tettes első all Ispán Urnak aszt, hogy még a mult 30dik Septemberben, midön portiopénzt vüttem föl, kértem Tettes első all Ispán urat arra, hogy az adónak bé szedésére adjon mellyém egy megyebéli katonát vagy pandurt, de mind ekkoráig nem méltóztatott rendölni - azért könyörgöm Tettes első all Ispán urat, ne tovább, tsak 4 vagy 5 napokra méltóztasson eggyet le küldeni, mert még volna reménységem, hogy füzetnének adót az el adósodott felek, de ha nem méltóztatik segétséget le küldeni, én tőlök már igen csekély adót tudok bé szedni, s maradok Lébent 20a 8bris 1847.
(Mvm. tisztv. 1847/526)
Egy Bormászpusztán történt tragédiát jelentett a vármegyének Lázár József lébényi bíró.
Alázatosan jelentem Feöbiro urnak aszt, hogy tegnap, az az 27a 10bris délután 4 1/2 órakkor Bormászon Simon Györgynek felesége, ki terben lévén, a kútban véletlenüle vagy mikép belehalt, azért ha méltóztatik a Tettes feöbiro Ur a visgálatott meg tenni,
s maradok Lébent 28a 10bris 847.
alázatos feöhajtó szolgája
Lázár Josef Biro"
Az ügy kivizsgálására „Bach Fábián eskütt, orvosi kar részéről Polák Ignácz fő és Bőhm tiszt, seb orvos urak küldetnek ki az uradalom hozzájárultával." (Mvm. tisztv. 1847/617)
A már másnap, december 29-én lefolytatott vizsgálatról szóló jelentést, melyet Molnár Leopold és Bach Fábián írtak alá, január 5-én tették le az alispán asztalára. (Mvm. alisp. 1848/16)
„Te. E. 616. számú meghagyás következtében, melly szerint Bormászi szerződési gazda Simon György feleségének kutba esése okozta halála körüli vizsgálat teljesiteni rendeltetett, alázatosan jelentem, hogy Polák Ignátz fő orvos 's Böhm Ignátz seborvos urakkal helyszínén tartott vizsgálatbul kiderült, miszerint a' boldogult asszonynak halálát csak véletlen vizmeritésnéli egyensuly elvesztése, 's ez által kutba esése idézte elő. Az uradalom részérűl tartott vizsgálatbul is a boldogult asszony férjét vagy rokonit mi gyanú sem terheli.
M. Óvár Dec. 29én 847
Házasságot kötött nemes Hatos István és az 1827-ben egybekelt Németh György és Győrig Katalin leánya, Németh Sára. (<— 1827. május 22.)
A Mosonmagyaróvári Hansági Múzeumban az ő móringlevelük is fellelhető.
„A tellyes Szent Háromság egy Istennek nevében: Én alul is irtt ezen T. N. Moson Vármegyei helységben, Lébenben lakozó Nemes Hatos István Isten rendelése szerint való Sz. házosságnak rendibe lépni szándékozván eljegyzettem magamnak jövendőbéli házastársul ugyan fellebb nevezett helységben lakozó betsületes Németh György gazdának és feleségének, Győrig Katalinnak tisztességes hajadon leányát, Németh Sárát, a' kivel is több érdemes bizonyságoknak jelenlétükben és közbenjárásukkal e következő egyességre léptünk: ugymint
1ször Én Nemes Hatos István mint Vőlegény ígérek jövendőbéli hitvesemnek, Németh Sárának hűséget, szeretetet 's illő gondviselést, 's azon esetre, ha a' mindenható Úr Istennek megfoghatatatlan bölcs végzése szerint nékem kellene ez árnyék világból előbb ki mulni, mint néki, 's tőlem származott élő magzatok nélkül őt bús özvegységre hagynám, ígérek néki örökös móring képpen 155 fkát p. p. az az egyszáz ötven öt forintokat pengő vagy is ezüst pénzben, mellyek néki nevezett esetben örököseim által akármi néven nevezhető vagyonomból azonnal hiány nélkül ki fizettessenek.
2szor Én is Németh Sára, mint menyasszony, igérek jövendőbéli férjemnek, Hatos Istvánnak hűséget, szeretetet 's illő engedelmességet, 's azon esetre, ha az isteni végzések szerint nékem kellene előbb kimulnom, mint néki e világból, igérek néki egy dunyhát, egy párnát, két vánkost, egy felső 's alsó lepedőt, egy abroszt és egy kendőt, az az ugynevezett fél vagy katona ágyat.
Melly egyességünknek nagyobb erősségére és hitelességére adatik ezen saját neveink, ugyszinte a Szülők és az érdemes jelenvaló bizonyságoknak neveik aláírásával megerősített Móringlevél. Kelt Lébenben.
January 31én 1848.
Kováts Mihály N. Hatos István vőlegény
Szabó Ferencz Németh Sári menyasszony"
Hogy az ifjú házasulandók a környékben szokásos módon jártak el a házassági szerződés megkötésekor, annak bizonyságaképpen álljon itt egy korabeli, a szigetközi Kilitiből származó móringlevél.
„Házassági Kötés
Alul írottak a' Tettes Posony Megyében kebelezett Kiliti helységben, egyik részről Vargha Ferentz, másik részről pedig Sury Erzsébeth ezennel bizonyétjuk, hogy mi a' jó Isten szent rendelésiből, a' keresztény katolika anyaszentegyház szokása szerint egymást eljegyzettük, mellért is hogy egymás iránti vonzódásunkat és hűséges szeretetünket ki mutassuk, kötöttünk és móringoltunk következőleg -
Én Vargha Ferentz mint vőlegény, hogy a' mátkámról, Sury Erzsébetről való gondoskodásomat kinyilatkoztassam, kötök és móringolok irántom viseltetett hűséges szeretetiért az édes atyám és édes anyám tudtával 's jóvá hagyásával az egybekelésünktől fogva egy esztendő elfolyása alatt történhető magtalan halomásom esetében 45 ft az az negyven ött pengő fkat három huszast számítva egy fban, az egy esztendő eltelte után pedig három év elfolyása alatt történhető magtalan halomásommal a' mondott 45 pgő fnak évenkint mindannyiszor számlált öszvegét, még ezen három évek elfolyásával pedig, hasonlóul magtalan halomásommal, a' helyet oly móddal, hogy férjet is vihessen, 's jegyezhessen a házhoz.
Én Sury Erzsébeth pedig a' mátkámnak, Vargha Ferentznek hozzám mutatott 's ajánlott hűséges szeretetiért kötök és móringolok az édes atyám és édes anyám tudtával és jóvá hagyásával egybekelésünktől fogva egy esztendő folyása alatt történhető magtalan halomásom estében 35 ft az az harmintz ött pengő fkat három huszast számlálván egy fban, az egy esztendő elforgása után pedig három évek elfolyása alatt történhető magtalan halomásommal /: szinte a mátkám ajánlatánál érintve lévőt :/ 35 pengő fnak évenkint mindannyiszor számlált öszvetét, még ezen évek elteltével pedig értvén magtalan halomásomat, 200 ft az az kétszáz pengő fkat a' fentebb írt érték pénz neműben az atyai 's anyai reám jutómból.
Minek nagyobb ereire és állandóságára adjuk párban ezen házassági kötés levelünket, a' bizonyságok jelenlétiben. Kelt Kilitiben Boldog asszony hava 27ik napján 1849.
Vőlegény
Varga Ferentz vőlegényVarga Pál édes attya +Szabó Veron édes annya +Magyar István bizonságSzabó Pál bizonság + |
Menyasszony
Suri ErzsébetIdes Atya Suri PálIdes anya Rigó AnnaKálmán Mihál bizonságSzabó Mihál bizonság" |
Március 15-én Pesten győzött a forradalom. Április elején az uralkodó kinevezte az első független felelős magyar kormányt, s szentesítette a pozsonyi országgyűlés által megalkotott törvényeket.
Az április 11-én V. Ferdinánd által szentesített törvénykönyv előírta, hogy a vármegyék következő közgyűlésén szavazati joggal vehessenek részt a községek küldöttei is, s hogy ez a közgyűlés a részletesebb szabályozásig a megyei közigazgatás irányítására alakítson „minden születésrei különbség nélkül...egy nagyobb számú állandó bizottmányt."
Moson vármegye gyűlése május 1-jén választotta meg „a megyei hatóságot ideiglenesen gyakorlandó állandó bizottmányt". A 82 tagú testületbe Lázár József lébényi bírót, továbbá nemes Modrovits György lébényi gazdát is beválasztották. Lázár József tagja lett a megye „középponti választmányá"-nak is.
Pesten már a forradalom győzelmének másnapján megkezdődött a forradalmi vívmányok védelmére szerveződött önkéntes fegyveres alakulat, a nemzetőrség toborzása, amely az eredetileg 1500 fősre tervezett létszámmal szemben március 23-án már 4200 tagot számlált. A többi város és a vármegyék is követték a főváros példáját, s április 14-ig együttesen 60 000 nemzetőrt állítottak ki.
A nemzetőrség megszervezéséről szóló 1847-48. évi XXII. törvénycikk rendelkezése szerint „a személyes és vagyonbátorság, a közcsend és a belbéke biztosítása az ország polgárainak őrködésére bízatik."
A nemzetőrseregbe való felvétel jogát - a törvény szerint - vagyoni cenzushoz kötötték, csak azokat sorozták be, „kik városokban vagy rendezett tanáccsal ellátott községekben 200 pengő forint értékű házat vagy földet, egyéb községekben fél telket vagy ezzel hasonló kiterjedésű birtokot kizáró tulajdonul bírnak, vagy ha illy birtokot nem bírnak is, de 100 pengő forint évenkinti tiszta jövedelmük van." Az alsó korhatárt a törvény 20, a felsőt 50 évben állapította meg.
A törvény a nemzetőrség rendeltetését is szabályozta. Békeidőben a belső rend fenntartása volt a szervezet tagjainak feladata, rendkívüli helyzetben azonban állomáshelyük határán túl is részt kellett venniük a béke megőrzésében, így szorosabb értelemben vett katonai feladatokat is elláttak.
A törvény kihirdetését követően 152 férfi jelentkezett Lébény mezőváros nemzeti őrseregének tagjai közé.
Az „Öszveirása a' Mosony Megyei Lebeny mező városi Nemzeti Őrseregnek" címet viselő, május 17-én kelt, a jelentkezők életkorát is feltüntető dokumentum tanúsága szerint névsoruk a következő:
Lázár József helybeli bíró (45), Nemes Modrovics György (44), Grúber János (40), Zwickl Mátyás (48), Fülöp Mihály (46), Horvát Pál (40), Ifj. Varga Márton (40), Kiss Mihály (30), Orbán Mihály (44), Schmitzhofer Tamás (42), Ifj. Modrovics György (28), Nemes Modrovics József (27), Tóth Mihály (30), Pitzl József (21), Fürnstal Mihály (30), Kertay György (30) Zett István (27), Gyökeres Mihály (32), Hautzinger Mátyás kalmár (36), Vandraschek Ferentz (40), Nemes Tóth Márton (33), Kránitz János (39), Pere Mihály (28), Schmidszhofer András (41), Göltl Gergely (28), Lázár József (48), Rauwarter István (30), Susovics János (29), Nátz Mihály (34), Schönherr György (44), Rheberger Ádám (38), Szabó Albert (32), Grill József (23), Kránitz István (32), Reizinger István (40), Reizinger Mátyás (35), Horvát János (45), Schmidszhofer Pál (35), Magyar Gergely (38), Orbán István (25), Pausz Antal (45), Perger Mihály (48), Hajós János (35), Holtzer Mátyás (42), Kovács István (40), Stinner István (42), Stinner Mihály (30), Magyar Pál (33), Magyar Lőrintz (40), Győri Ádám (23), Kovács János (25), Szebik András (40), Kovács Mihály (48), Kovács István (26), Németh György (47), Körmendy János 100 f jövedelmes (38), Limp Mátyás 100 f jövedelmes (45), Tóth József csaplár, 100 f jövedelmes (20), Timlinger József 100 f jövedelmes (38), Lázár István 100 f jövedelmes (25), Susovics Mihály 100 f jövedelmes (48), Ifj. Kaszás István 100 f jövedelmes (25), Weisz Tamás csaplár 100 f jövedelmes (45), Valenta Jakab (40), Reichart István (45), Reichart József (32), Németh János alsó (44), Schrót János (30), Ifj. Német Mihály (31), Nemes Hatos István (24), Szabó Ferentz (47), Karsai Pál (42), Schrott Márton (22), Tóth Mihály (39), Kovács Péter János (47), Kovács Pál István (39), Tóth Sándor (30), Szebik János (27), Győri István (43), Németh János felső (21) Németh József (30) Magyar István (31) Modrovics János (24), Török János (48), Nemes Modrovics Vintze (45), Bojnár István (38), Nagy János (24), Modrovics József (30), Nátz János (48), Harnics András (48), Dingráf Gáspár helybeli katolikus lelkész (32), Nagy Sándor helybeli evangélikus lelkész (40), Szwerletzki Pál csaplár (24), Fekete József helybeli ispán (40), Horvát Mihály bormászi ispán (26), Würzler Frigyes barátföldi ispán (28), Krammer Ferentz barátföldi csaplár (36), Magyar András (31), Magyar István (28), Rauwarter Mátyás (43), Schmidszhofer János (20), Földes János (22), Kaszás László (40), Regner Mihály (31), Regner János (20), Meidlinger Jakab (28), Hartzi György (30), Riedl József (30), Wurzinger János (30), Tulner István (32), Molnár Márton (28), Varga Márton (22), Rauwarter József (30), Krikler György (30), Nitsch József (26), Hatzinger József (20), Weisz József (31), Tüli János (27), Hautzinger József (29), Tukovics István (26), Horvát István (33), Holtzer Pál (28), Renpeltesz Lőrintz (25), Schmidszhofer Mihály (26), Kovács Sándor (23), Hajós Gáspár (35), Németh András (25), Kovács János (30), Limp József (30), Timiinger Pál (43), Kovács József (24), Német Mihály (26), Frühwirth József (36), Csöngei János (36), Német Gábor (20), Német János (20), Weinhandl Lőrintz (31), Török István (35), Kaszás József (27), Weisz István (27), Kolovics János (30), Tulner Mátyás (30), Magyar György (23), Nátz György (24), Susovits Jósef (22), Nátz Márton (31), Lichthamer György (44), Földes Jósef (22), Stinner Samu (25), Nemes Patonay István (35), Győri János (32), Szabó Jósef (20).
A felsoroltak közül az alábbi 13 személy lovas szolgálatot vállalt:
Ifj. Modrovics György, Nemes Modrovics József, Nemes Tóth Márton, Kránitz János, Lázár József, Hajós János, Stinner István, Győri Ádám, Modrovics János, Nagy János, Modrovics József, Földes János, Kaszás László.
(Azok után a nevek után, ahol foglalkozás nem szerepel, az eredeti dokumentumban a „telkes gazda" illetve „telkes gazda fija" megjelölés áll.)
Május 16-án a kormány felhívást bocsátott ki az első tíz honvédzászlóalj felállítására. Két nappal később Kossuth Lajos pénzügyminiszter a hadseregszervezéshez szükséges pénzügyi alapok megteremtése érdekében kiáltvánnyal fordult a nemzethez, s az önálló magyar bankjegy kiadásához szükséges „ércalap" biztosítása érdekében pénzadományok illetve nemesfémek felajánlására kérte a haza szabadságszerető polgárait.
A felhívás nyomán Mosón vármegye is adakozásra szólította fel a megye lakosságát.
A vármegyegyűlések jegyzőkönyvében május 25-én keltezett bejegyzés szerint „segedelem szedésre" Lebenyben Lázár József „neveztetett", az ő feladata volt, hogy a község elöljáróit maga mellé véve összegyűjtse „a haza oltárára" szánt adományokat, s az összegyűlt pénzt 14 napon belül eljuttassa az alispánhoz. (Mvm. kgy. jkv. 1848/252)
Május 30-án lezajlott Lébényben a legelőelkülönözési per záróaktusa, a helyszíni bejárás, s az ügyet lezárta a vármegye. (<— 1837. április 14.)
Az uradalom és a mezőváros közt lefolyt évtizedes vita ismeretében nem meglepő, hogy az eljárás utolsó mozzanatát olyan zendülésszámba menő esmény előzte meg, melynek - még e forradalmi időkben is - törvényszéki eljárás és elmarasztaló ítélet lett a következménye.
A perbefogott Thullner Józsefet, Pinitz Györgyöt, Meidlinger Mártont és Matsek Józsefet Horváth Ferenc jegyző panaszolta be a vármegyénél 1848. április 8-án.
A legelőelkülönözési per eredményével elégedetlen vádlottak ugyanis „...hitelt nem adva annak, hogy a' Lébenyi legellő elkülönözési per (valóban) megyei és Fensőbb itélőszékeken fejesztetett be", továbbá mert „...a legellő elkülönözést tárgyazó egyezségnek balhiedelmük szerint a' megtámadtatott (Horváth Ferenc) volt szerkesztője", saját házában rátámadtak a jegyzőre, s agyonveréssel fenyegették.
Az önmagában is elítélendő cselekményt azzal tetézték, hogy a bíró és a jegyző tudta s engedelme nélkül összehívták a falu gyűlését, s ott - nem is minden siker nélkül - megpróbáltak hangulatot kelteni a legelők különválasztásának a vármegyei ítélőszék által jóváhagyott formája ellen. A gyűlésen lökdösődtek, hangoskodtak, s a jelenlévőket a falu és a vármegye vezetői ellen lázították.
Tovább rontotta helyzetüket, hogy a bejelentést követő tényfeltáró vizsgálat során nem voltak hajlandók együttműködni a hatósággal, sőt, „...a személyes megjelenés 's engedelmesség helyett ismét ujabb rendellenességet követve azt izenék a helybeli biró Lázár Jósefnek, hogy ők sem helybeli biró, sem szolgabíró előtt nem jelenendnek meg." A bíró és a jegyző mellett tanúként meghallgatott Fülöp Mihály és Földes János ehhez még azt is hozzátették, „.. .hogy Tuller midőn a' panasztevőket látá Óvár felé jönni, azt monda, csak menjetek Óvárrá, azok is oly cigányok, tudniillik az elöljárók, mint ti."
A törvényszék a tárgyalást május 24-ére tűzte ki.
Meidlinger Márton és Matsek József betegségük miatt nem tudtak bíráik előtt megjelenni, ezt a bíróság tudomásul vette.
Nem voltjelen a tárgyaláson Pinitz György sem. Ő azonban - két vádlott-társától eltérően - távolmaradásának okát nem igazolta, s „...ezen merész engedetlenségéért 14 napi börtön, minden 2. nap 1 óra kurta vasbani töltésére" ítéltetett azzal, hogy ügyében a vizsgálat tovább folytatódik.
Mindezek után a bíróság - a vádlottak többségének távollétében - azt állapította meg, hogy a történtek részleteinek pontos tisztázásához további vizsgálatra van szükség. Ennek lefolytatásával Bach Fábián megyei esküdtet bízták meg, s a tárgyalást elnapolták.
A vádlottak közül egyedüliként jelen lévő, s a törvényszék által főkolomposnak tekintett „...Tulnernek azomban mint fővétkesnek tüsténti elzárása elrendeltetett."
Két hónappal később, a július 24-re kitűzött második tárgyalási napon sem volt jelen Pinitz József, akiről az első tárgyalás óta lefolytatott vizsgálat során Bach Fábián azt állapította meg, hogy az ügyben „semmi körülménnyel nem terheltetik", s a tárgyalás idején „betegen Győrött fekszik."
Nem volt jelen Meidlinger Márton sem, ő az első tárgyalás óta „meghalálozott." (A halotti anyakönyv szerint Meidlinger Márton 68 éves gazda meghalt 1848. június 29-én.)
Megjelent viszont a másik két elsőrendű vádlott, Tullner József és Matsek József. A tárgyaláson őket, s további 13 másod- illetve harmadrendű vádlott-társukat hallgatta meg a bíróság.
A vallomások, illetve a tárgyalást megelőzően lefolytatott helyszíni vizsgálat alapján a törvényszék megállapította, „...hogy első rendű vádlottak, jelesül Tullner Josef és Mátsek Josef már régibb idő óta törekvésüket oda irányozzák, hogy a községbeli belbéke elenyéztetvén az egyenetlenség 's bizalmatlanság magvai minél inkább szét szórassanak, mihez járul még, hogy a főbírói rendeletet megvetve, előtte meg nem jelenének; valamint az is, hogy a helybeli bíróság hire s tudomása nélkül a községet összehivaták; - továbbá, hogy Tulner Josef még agyon veréssel fenyegeté a helység jegyzőjét, - Mátsek Jósef pedig álhirekkel ámítgatá a község belieket. Miután elősorolt tényükért (cselekedetükért) súlyosabb beszámítást igényelnének, 3 hónapi, - a községi gyűlés összehívásában 1ső rendü vádlottaknak segédkezet nyújtó Hautzinger Josef és Molnár Mátyás, nem különben a gyűlésben zajongó Kruidli Mátyás és Magyar Mihály 2 héti, végre Stadler János a nép között a gyűlésben ide 's tova futkozása által elő idézett zavarért 4 héti fogságnak - mely mindnyájukra 21ik Augusztustól számítandó - közmunka, vas 's szokott böjt melletti kitöltésére Ítéltetnek,... a többi vádlottak ... szigoru megfeddettetésük után felmentetnek." (Mvm. tv. i. 1848/ 88, 118, 170)
Mosón megye nemzetőrségének megszervezése májustól július végéig tartott.
Június 6-án megtörtént a nemzetőrségbe jelentkezettek számbavétele, s a nemzetőrsereg szervezeti egységeinek kialakítása.
A Mosón megyéből jelentkezett 3815 főt négy zászlóaljba sorolták, egy zászlóaljat 6 századra osztottak. A zászlóaljak létszámát 953, a századokét 159 főben állapították meg. Magyaróvár, Gálos, Parndorf és Nezsider mellett 139 gyalogos nemzetőrével Lébény is önálló századot alakított, melyet 1 kapitány, 1 főhadnagy, 1 alhadnagy, 2 őrmester és 12 tizedes parancsnokolt. A század kötelékébe 2 dobos, két ács és egy seborvos is tartozott.
A megye települései közül a legtöbb nemzetőrt Magyaróvár (256), Szentjános (254) és Mosón (240) után Lébény (139 gyalogos és 13 lovas nemzetőr) állította ki.
A felhívásra, mely szerint „az országnak nemzeti huszár őrseregre is szüksége leend", lovas szolgálatot Moson vármegyében 57-en vállaltak, közülük Halászi 7, Lébény 13, Mecsér 4, Mosón 11, Szentjános 7, Szentmiklós 15 főt adott.
Egy júliusban kelt miniszteri rendelet nyomán - amely a nemzetőrzászlóaljak létszámát a városokban 200, a falvakban 400 főben állapította meg - a vármegye nemzetőrségének „századonkénti osztályozata" megváltozott, ekkor az eddig önálló lébényi nemzetőrszázad beolvadt a 403 fős 3. századba, melynek állományából Arak 13, Feketeerdő 11, Halászi 103, Horvátkimle 13,Magyarkimle 24, Lébény 139, Mecsér 41, Szentmiklós 59 főt állított ki.
(Mvm. kgy. jkv. 1848/304, 595)
Június 8-án megjelent a Közlöny című hivatalos állami lap, amely mindenki számára hozzáférhetővé tette az új törvények, a hivatalos rendelkezések és az állampolgárokat érintő közlemények szövegét.
Lébény számára - már június 6-án - a két nyelven, magyarul és németül megjelenő kiadvány magyar nyelvű változatát rendelte meg a vármegye. A Közlöny példányait a mezőváros képviselője az öttevényi postaállomáson vehette át. (Mvm. kgy. jkv. 1848/303)
Lébény mezőváros által kiadott bizonyítvány Horváth Ferenc számára (1847)
Még 1847 februárjában történt, hogy Horváth Ferenc lébényi oskolamester több mint négy évtizedes tanítói és jegyzői szolgálat után királyi adományozású „érdem jelleli kitüntetése eránt" nyújtott be kérelmet a vármegye közigazgatási bizottságához. (Mvm. közig. biz. 1848/453)
„Tekéntetes Nemes Vármegye!
Minthogy én alul irott még fiatal éveimben elhetároztam magamat a szegény pórnép neveléssére, minélfogva egész életem folyását fel áldozám édes Hazámért, hogy abban tanultt oktatási módom szerént hasznos polgárokat és engedelmes alattvalókat nevelhessek. Miután tehát ezen Oskolya mesteri pállyámban mint rendes elemi Oskolya mester az ide mellékelt A. B. C. D. bizonyétmányaim szerént már 42 éveket eltöltöttem, s noha idöm korára nézve 61 évet által léptem, testi eröm fogyatkozássát naponkint sulosodni érzem is; - de azért hasznos működésemet félben szakasztani ippen nem akarom. Sött, ha az Isteni gondviselés igyekezetemet nem gátolja, holtig ezen Oskolya mesteri pállyámban örömmel fáradozni kívánok. Miután pedig édes Magyar hazának leg kegyelmessebb Királya a szegény pórnép nevelésében hosszassan fáradozó elemi Oskolya mestereket is érdemjellel megjutalmazni kegyeskedik, ugyan azért ennek meg nyerése végett leg méllyebb alázatossággal a Tettes Nemes Vármegye kegyes szine előtt esedezni bátorkodom, méltóztasson több évek olta ismértt hivatalos fáradozásomért szokott pártfogássába venni, s engemet Kegyelmes Királyunk áltol a meg aggott Oskolya Mesterek számára adni szokott érdemjel elnyeréssére közbenjárássá által ajánlani.
A Tettes Nemes Vármegyének
alázatos szolgája
Horváth Ferencz
Lében M. Városi Oskolya Mester
és Jegyző"
Kérelméhez Horváth Ferenc mellékelte az uradalom és Dingráff Gáspár plébános ajánlását, továbbá a lébényi szolgálata előtt Rábapordányban töltött éveiről szóló tanúsítványt. Támogatta az érdemes oskolamester kitüntetését Lébény mezőváros lakossága nevében a település elöljárósága is.
„Bizonyétván!
Alabb irtak hitelesen bizonyétjuk, hogy Horváth Ferencz Oskolya-mester és Jegyző Ur, ki Mező Városunkban fel vétetett még a mult 1829dik évi 8ber holnapnak 3dik napján, ki is ezen lefolt időkig a kisded gyermekeket az Isteni félelemre minden kitelhető módon iparkodot oktatni és tanéttani, hogy a hazánok engedelmes és hiv Jobbágyokat szerezhessen iparát (igyekezetét) reá fordétotta, a mi pedig maga viseletit illeti, ezen lefolt 18 évek alatt igen józanon, jámborul és példásson mint Oskolya-mester és jegyző hiven viselte, soha leg kevesebb panasz reá nem is tétetett, kit bizonyéttunk nevünk alá irássával és szokott elő petsétünkkel erősétve.
Lébent 2a Martii 1847
Lázár Jóseff Város Birája
És az egész Mezővárosbélyi
lakosok mind közönségesen"
Mindezek alapján a vármegye közigazgatási bizottsága a kitüntetés megadására tett javaslatot a vallás és közoktatási miniszternek. A forradalmi események azonban közbeszóltak, s a kialakult helyzetben a kért királyi elismerést Horváth Ferenc nem kaphatta meg.
A minisztérium 1848 júliusában kelt válasza szerint „noha az esedezőnek kérelme a közbejött körülményeknél fogva tellyessíthetetlenné vált, mégis annak (Horváth Ferencnek) a köz oktatás nehéz pállyaján 42 év alatt szerzett bokros érdemei tellyes méltánylást érdemlenek - neki a ministeriumnak különös tettzését a tanuló ifjúság s helybeli elöljáróság előtt ünnepélyesen kijelenteni rendelje, s e kitüntetést mások üdvös serkentéséül a tan kerületében működő többi közoktatási egyének tudomására is juttassa" a vármegye.
Moson megye közgyűlése sajnálattal vette tudomásul a kitüntetési kérelemre adott elutasító választ, s „a miniszteri rendeletnek tartalmát a megyében is köz hírré tétetni rendelvén, Horváth Ferencz Lébenyi oskola mesternek érdemei méltánylatának jeléül 60 ft ezüstpénzt rendelt" a főszolgabíró által kifizetni.
Lébény oskolamestere a „szolgálatait méltányló ministeri rendeletet, s az erre keltt megyei végzést hiteles alakban kiadatni" kérte, s kívánságára az elismerés és jutalmazás tényét a vármegye pecsétes levelével írásban is megerősítette. (Mvm. kgy. jkv. 1848/453, 816)
Lezajlottak az első népképviseleti választások Moson vármegyében. A választási eljárást szabályozó törvény szerint választójogukat a nemesek megőrizték. A nem nemesek közül a falvakban csak azok a parasztok kaptak választójogot, akiknek legalább negyedteleknyi földbirtokuk volt. Vagyoni helyzetüktől függetlenül részesültek választójogban az értelmiségiek, kizárták viszont a választás lehetőségéből mindazokat, akik „gazdai hatalom alatt állnak".
A mosoni kerület választási központja Szentjánoson volt, a lébényi választók is itt adták le voksukat. A választásra jogosultak közül mindössze 39-en vettek részt a szavazáson.
Közülük 17-en (Reizinger János, Hajós Istvány, Kovács Istvány, Reizinger András, Szabó Ferentz, Zentay György, Magyar Mátyás, Karsay Páll, Nagy Sándor, Kutsán József, Németh Sándor, Gránitz Mihály, Győri István, Tóth Mihály, Tóth Mártony, Stinner Mihály és Kiss Mihály) a liberális Imrédy Lipótra, 22-en azonban (Horváth Ferentz, Tóth Mihály, Zwickl György, Timiinger József, Modrovics János, öreg Magyar Pál, Susovits Mihály, Wandraschek Ferentz, Veinhandl Lőrinc, Modrovich Mihály, Vurczinger János, Nagy Istvány, Fülöp Mihály, Lázár József, Fürnstal Mihály, Rauvarter János, Schrott Mártony, Orbán Mihály, Modrovich György, Reihart Istvány, Nátz Istvány, Magyar Páll) a konzervatív Jankovits Antalra adták szavazatukat.
Képviselővé a kerületben Imrédy Lipót hédervári uradalmi ügyvédet, Kossuth Lajos későbbi nyolcvan kormánybiztosának egyikét választották. (Imrédyt Kossuth október 4-én nevezte ki Moson vármegye népfelkelési kormánybiztosává.)
A délvidéken szerveződő ellenforradalommal szemben a Batthyány-kormány megtette a kellő válaszlépéseket. Augusztus 13-án elrendelte a fegyveres harcokban is bevethető mozgó nemzetőr alakulatok toborzását, majd - augusztus 29-től - a hadseregfejlesztést jelentő újoncozást.
A szeptemberben megkezdett sorozás eredményeként a 61524 lakosú Moson megyének „127 lélekre két újonczot számítva öszvesen 972 honvédet" kellett „minél előbb kiállítani".
Lébénynek ekkor - Bormász és Barátföld nélkül - 1804 lakosa volt, ennek megfelelően 29 újoncot kellett a sorozóbizottság elé állítania. Maga dönthetett az önkéntes jelentkezést feltételező toborzás, és a 19-22 éves katonák sorshúzás útján történő kijelölése között.
A települések listáján önállóan szereplő Barátföld 51 lakosa 1, Baromház (Bormász) 130 lakosa 2 újoncot volt köteles állítani.
(Moson 3425 lakosának 54, a 2259 lakosú Szentjánosnak 36, az 1969 lelket számláló Magyaróvárnak 31 újonc toborzásáról kellett gondoskodnia.) (Mvm. kgy. jkv. 1848/1038) A sorozóbizottság munkájának irányításával Lébényben Böhm Ignác mosoni seborvost bízta meg a közigazgatási állandó bizottság. (Mvm. kgy. jkv. 1848/1038)
A Lébény mezőváros által kiállított újoncok 26 fős listáján csak 7 lébényi lakos neve szerepel.
A honvédseregbe lépett lébényi férfiak adatai:
Farkas István, 25 éves, pápista, nőtlen, földműves,
öt láb, két hüvelyk és egy vonás magas.
Tóth Márton, 26 éves, pápista, nős, földműves,
öt láb magas.
Csiszár József, 21 éves, pápista, nős, földműves,
öt láb, egy hüvelyk, két vonás magas.
Csiszár Vince, 22 éves, pápista, nős, földműves,
öt láb, két hüvelyk magas.
Lampek Ignác, 21 éves, pápista, nőtlen, földműves,
öt láb, három hüvelyk magas.
Lengyel István, 22 éves, pápista, nőtlen, földműves,
öt láb, öt hüvelyk magas.
Nits József, 22 éves, evangélikus, nőtlen, földműves,
öt láb, három hüvelyk magas.
A „Moson vgye részéről 1848ik évben többrendbéli Ministerialis rendeleteknél fogva 4 évre kiállított Honvéd ujjonczok név jegyzéke" címet viselő lista szerint a katonai szolgálatra kisorsolt Prémusz János, Hajós Gergely, Döry János, Suszovits (!) József, Földes Jósef, Hauczinger Jósef, Nátz Ferenc, Veisz Mihál, Ferschl György, Horváth Márton, Modrovics János, Földes János, Regner János és Nácz Mátyás nem vállalták a négyéves szolgálatot. Ők - miután a korabeli gyakorlat erre módot adott - kerestek és találtak is olyan jelentkezőket, akik ellenszolgáltatás fejében vállalták helyettük a katonáskodást.
A hadseregbe lépett katonák természetesen megfelelő ellátmányban részesültek. Minden fölesküdött közvitéznek húsz forint foglaló ütötte a markát, zsold címén kapott napi nyolc krajcárt. Tizedesnek tizenhat, őrmesternek huszonnégy krajcár volt a naponkénti járandósága, egy főhadnagy egész évi fizetése hatszáz pengő forintra rúgott.
A pénz vásárlóerejét jellemző adat, hogy 125 forintért ekkor egy jófajtájú „rudas lovat" lehetett venni.
A Magyaróvár és Mosón közötti területen ünnepélyes külsőségek mellett szentelték fel a Mosón vármegyei nemzetőrök zászlaját, mely ünnepségen természetesen jelen voltak a lébényi nemzetőrök is.
A haza fegyveres védelmére is vállalkozó 162 Mosón megyei nemzetőr Zichy Manó (Zichy-Ferráris Emánuel) nemzetőr őrnagy vezetésével Pápára, a dunántúli mozgó nemzetőrsereg gyülekezési helyére érkezett.
„A Lébenyen keresztül Pápára vezetett 162 nemzetőr számára ezen állomáson a Szt. Miklósi kenyér sütő által kiszolgált 162 kenyér részletért 11 ft 53 kr" fizettetett ki. (Mvm. kgy. jkv. 1848/1183)
Több mint két hónapig adósa maradt azonban a vármegye „Győri Ádám lébenyi lakosnak", kinek „a fegyvereknek Pápára tett szállításáért" járó 7 ezüst pengő forint kifizetéséről csak november 29-én hozott döntést a megye állandó bizottmánya. (Mvm. kgy. jkv. 1848/)
A jobbágy felszabadító törvények május 1-jén történt kihirdetésével megszűnt a jobbágytelek fölött fennállt feudális földesúri tulajdon. Eltörölte a törvény az úrbéri szerződések alapján eddig teljesített pénzbeli és természetbeni jobbágyi szolgálatokat, s megszűnt a papi tized fizetésének kötelezettsége is. A jobbágy-földesúr viszony egyéb kérdéseit azonban a törvényhozás következetlenül, ellentmondásosan szabályozta.
Ez volt a magyarázata annak, hogy - mint az országban mindenütt - április végétől Moson megyében is parasztmegmozdulásokra, birtokfoglalásokra, zavargásokra került sor. A paraszti elégedetlenség megnyilvánulásaival Lébény mezővárosában is találkozhatunk.
„Lébenyi Plébános Úr panaszolkodik, hogy hívei a neki járandó szolgálatokat megtagadták - sőtt meg is károsították."
A panaszt a vármegye azonnali intézkedése követte:
„A panaszos feladásnak vizsgálatával - a kárának becslésével és megtéríttésének megrendelésével - nem külömben a papi tartozások kiszolgáltatását makacsul tagadó Lébenyi Községnek az e részben leg közelebb érkezett ministerialis rendelethez képesti komoly intésével és kötelességének tellyesíttésére való szigorú szoríttásával Molnár főbíró úr megbízatik." (Mvm. alisp. 1848/507)
Három hónappal később, december 29-én az uradalom kért segítséget lébényi jobbágyaival szemben:
„Lébenyi Uradalom részérül panasz tétetik, hogy az oda való lakosok az Urad. Erdőt minden intés és letiltás ellenére erőszakosan vágják, s saját használatokra el hordják, miért is orvoslás kéretik."
A vármegye most is határozottan lépett fel a rendbontókkal szemben:
„Tegyei h.(elyettes) fősz(olga)bíró helyszínére azonnal kiküldetik, és a leg szigorúbb vizsgálatot azonnal tellyesítvén az erőszakos kártételektől a lakosokat keményen eltiltandja, a kárt megbecsülendi, és az igazságos megtérítést ha lehetséges azonnal esz-közlendi, a fő bűnösöket mások példájára a megyeházához azonnal bekésérendi, a többi kártevőket pedig az eredményrül beadandó jelentés mellett, hogy törvényszék elé idéztethessenek, szintén bejelentendi - magában értetődvén, hogy az eggyeseknél feltalálandó fa azonnal elkoboztatván az Urad.(alomnak) vissza adatik." (Mvm. alisp. 1848)
Jellasics horvát bán szeptember 29-én Pákozdnál megvert menekülő serege átlépte Moson megye határát.
Moson vármegye Állandó Bizottmánya az előzetes hírek alapján 5000 főre becsült horvát sereg ellen október 3-án népfölkelést hirdetett, amikor azonban kiderült, hogy az ellenség 25 000 fővel közeledik, a megye vezetése Króner Lajos első alispán javaslatára úgy határozott, hogy az ellenfél túlereje miatt az ellenállás értelmetlen, ezért békésen fogadják a horvát csapatokat.
A népfölkelés meghirdetésének másnapján, október 4-én a lébényi nemzetőrök is összegyűltek Lázár József bíró háza előtt, hogy Jellasics ellen vonuljanak, itt azonban kiderült, hogy a nemzetőröket fegyverbe hívó parancsot visszavonták, s a haza védelmére kész lébényi férfiak dolgukvégezetlen hazatértek.
Október 4-én „az estvéli órákban" ülésező vármegyei állandó bizottmánynak Króner Lajos azt jelentette, hogy „az ellenség már Öttevényen" és „a megyebeli Szt. Miklósi s Lébenyi határban ütötte fel táborát". (Mvm. kgy. jkv. 1848/1107)
A horvát sereg egy része kora délután táborozott le Lébény és Szentmiklós között, nagy valószínűséggel a mai Sajtos-réten, s csak ötödikén, a magyar sereg közeledtének hírére indult tovább Moson felé. Az ellenséges csapatok ellátásához természetesen Lébény lakosságának is hozzá kellett járulnia. Horváth Ferenc, Lébény Mezőváros nótáriusa és oskolamestere a következőket jegyezte fel erről a Lébényi Krónikában:
„Lébény Mező városa által kiszolgáltatott élelmek a midőn Magyar országban bé csapott horváth bán Jalesichs csordájának számokra adatott 4dik 8berben (október 4-én) 1848. az alább írt mód szerént."
(Ezután a feljegyzés név szerint feltünteti, hogy összesen 245 személytől hány kenyeret szedtek be.)
„A kenyerek beszedésének összvessége tészen 1188 1/2. Kiadás a kenyerekbül:
4dik 8ber (október 4-én) Öttevényre küldetett a horvátok számára 68, ugyanazon estve a Lágerbe küldetett ki 11 kocsin 550, 5dik octoberbe, midőn Lébénybül kiment a horvát csorda, ismét elvittek 8 kotsin 551, Tiszteknek adatott 16 1/2, kiadás öszvösséget teszen 1185 1/2 levonván maradt 3. A Lágerba szállított Lébény Mezővárosa Öttevényre 100 font szénát, 100 font zabot. Mosonyba pedig 400 font zabot, Összvösen: 100 font széna, 500 font zab, vagyis 62 1/2 mérő Forspontos szekereket pedig 2 lovat 80 kotsit, Hámos lovakat pedig 4gyet adott Lébény.
Nemkülönben pedig 16 ökröt, név szerint mint írva vagyon a betsü ára úgy mint
| Kiss Mihály | 2 ökör | 220 Ft | |
| Hajós István | 2 - „ - | 220 - „ - | |
| Gruber János | 2 - „ - | 200 - „ - | |
| Tuller Mihály | 1 - „ - | 125 - „ - | |
| Holczer János | 1 - „ - | 125 - „ - | |
| Orbán Mihály | 1 - „ - | 90 - „ - | |
| Lázár József bíró | 2 - „ - | 265 - „ - | |
| Kovács György | 2 - „ - | 245 - „ - | |
| Nagy István | 1 - „ - | 95 - „ - | |
| Schróth Márton | 1 - „ - | 110 - „ - | |
| Kováts Márton | 1 - „ - | 110 - „ - | |
| Öszvösen: | 16 - „ - | 1805 Ft bötsü ára | |
Ezen idő alatt volt egy mérő Búza 8 Ft 15 krajcár
egy mérő Rozs 5 Ft
egy font hús 17 krajcár
két ittze bor 12 krajcár
Ezen jegyző könyvbe mint ezen jegyzések vannak, mind a horváth csordának, vagyis a Jalesichs ezreddgyeinek adattak 4dik és 5dik Octoberben 1848."
Horváth Ferenc beszámolója szerint a „horváth csordák" a mezőváros bírájának, Lázár Józsefnek a házánál is megjelentek:
„A horváth csordának, vagyis Jalesichs népének bé jövetellé volt Lében Mező Városban leg elsőben a lovasok közül, 7 (és) dél után 4 1/2 óra közt 4dik 8berben élelmet kérni, vagy is meg rendölni egyedül csak Öttevényre, kevés vártatva Jalesichs generálisa, Krisánt nevezetű ismint (ismét) beküldött levelet, hogy élelmet a Lagerba készítsünk, alig hogy vettük tudosittását már be rohant Lázár József biró házához mint egy 300 emberrel egy kapitány és egy hadnagy, mely két tiszt Lázár József bírónál az ágyba is háltok, az első szobába, de a köz legények soha meg nem szűntek a birónál, egész éjjel főzték a temérdek hust, egész másnap regvelig, így is 5én regvei 8 1/2vagy 9 órakor meg indult a gyalogság és Mosony felé vette uttyát.
Alig hogy ezek ki mentek a mecséri utszán, a horváth lovas serege bejött egy tiszttel mintegy 150 emberével, azon lovas tiszt tsak egyedül aszt kérdezte meg, ha valjon ki szolgáltattuk azon élelembeli czikkelyeket, mellyeket Krisánt generális parantsolt, kinek a Bíró, Lázár József és Jegyző, Horváth Ferentz felelték, hogy kiszolgáltattuk; de ő nem hitte azt meg. A gyalogok tisztjeik után a lovasok tisztje utánnak futtatott, és tőlök meg kérdezte, ha valjon kiszolgáltattunk e mindeneket, kik is bizonyétották hogy kiszolgáltattuk, vissza futtatta a lovasság tisztje, és akkor kérte (a) már (a) Fuorspontos szekereknél meg írtt 4 hámos lovakat, a mellyek 3mad napjára jöttek haza. Ezeket midőn kiszolgáltattuk, a lovasság is útnak indult Mosony felé, de senkinek kárt nem tettek, vagy senkit Lébeny mező városban ki nem raboltak.
A Duna mellett Mosonynál (a)mint Káinokra be mennek a földek, ott telepedett meg a horváth sereg 16 ágyújával, de jegyzetre méltó, hogy azon a földeken most egyebet nem látott az ember, mint fejet, a Serviánusok állottak napnyugat felöl a földeken és a Szénáskertnél, két szemeimmel láttom 6dik 8berbe, Óvárá volt szándékom menni mint jegyző a Megyeházához, de nem mehettem tovább, mint a Mosonyi téglya kemence vagyon, vissza jöttem."
Az átvonuló horvát hadsereg a Lébény-közeli pusztákon is fosztogatott. Erről tanúskodik Bolgár Ignácz juhpásztornak az az 1850 januárjában kelt beadványa, melyben a horvát hadak átvonulásakor keletkezett kárának megtérítését kérte a vármegyétől:
„... akkor ... Sarolta majorba igen csekély fizetésre Bujtárnak tétettem, hol a horvátok és szerviánok (szerbek) által az annyi esztendőn meg kapart, s össze szedett házi bútoraimat öszve vagdalták, s ekkor egyik fiam az ablakon kiugrásával menté életét. Ami készpénzem volt, 200 V(áltó) Forint, azt a magam s feleségem, úgy hat gyermekeim nálam lévő viselő ruháival és minden ágy neműekkel, mellyeket nagyobb részént elvittek; és a tollasból többet szét metélve minden tollat szélnek eregettek, úgy szinte minden élelmemtől meg fosztottak, szóval csak a rajtam valómban hagytak, mely szerencsétlenség miatt kénytelen voltam Mecsérre bémenni, és ott az irgalmas kezektől a magam s feleségem, s vélem lévő kisebb és nagyobb gyermekeim szájokba tevő falatért és a legszükségesebb ruházatért esdekelni."
Horváth Ferenc a község tisztségviselőinek nevét is feljegyezte:
„Ezen veszedelmes üdőben ... volt 5-dik Ferdinánd fölséges királunk uralkodása, a Lébeny Mező városnak földes ura volt Báró Sina János, ... a Lébenyi Ispánt Fekete Józsefnek nevezték. Váras birája Lázár József, kamarás Körmendi József, Tanátsok: Földes József, Gruber János, Fülöp Mihály, Reisinger János, Kováts Mihály, Hápli Mihály, kisbirák: Török János és Kránitz János. Ezen írtak közül örök emlékre méltó meg jegyezni, hogy a megyei Tiszt urak közül senki bennünket nem kormányozhatott, de Lázár József, város bírája és Horváth Ferencz Jegyző úr legtöbbet fáradoztak éjtszakáknak üdején is a kenyereket szedték, a tanácsok közül Földes József és Gruber János voltak segítségre 5-kén kenyeret rakni, Reisinger János pedig Öttevényre volt, a két kisbíró mindig jelen volt, a kamarás pedig zab után fáradozott. De a többi Tanácsoknak hasznokat nem lehetett venni."
A horvát hadsereg nyomában az őket üldöző magyar katonák is átvonultak a falun: „Amidőn az őrsereg és az önkintesek mentek a horvátok után, itt Lébeny Mező Várasban, és a reguláris katonák, azok számokat lehetetlen megmondani" -jegyezte fel a Krónikába a község nótáriusa.
(1 bécsi font = 0,561 kilogramm)
A magyar honvédsereg az október 30-án Schwechat alatt elszenvedett veresége után visszavonult a Lajta mögé, s megtette az előkészületeket a várható osztrák ellentámadás feltartóztatására. Megtették a szükséges intézkedéseket az élelmiszerkészletek biztonságba helyezése érdekében is.
A főszolgabíró „Horvát Kimle, Magyar Kimle, Mecsér, Szent Miklós, Lébenyi községek érdemes Elöljáróinak" futárpostával juttatta el az alábbi körlevelet:
„Minthogy a felsőbb rendelések által az hagyatott meg ezen nemes megyének, hogy Mosonyban létező minden gabonát az ellenség elől el takaríttasson és Komáromba szállíttasson.
Ennél fogva meg hagyatott a Mosonyi gabona kereskedőknek, hogy minden gabonáikat burcsellákra hordassák. Mire nézve szükséges, hogy elegendő kocsik rendeltessenek Mosonyba. Meg hagyatik hát a kívül irtt helységek Elöljáróinak, hogy akár lóval, akár ökörrel előfogott kocsit és szekeret annyit küldjenek, amennyi csak kitelik, egyszersmind meg hagyják az embereknek, hogy ponyvát és zsákokat is hozzanak magukkal, mert külömben ezek nélkül a hajóra gabonát nem hordhatnak. A gabona a kamarákból a Dunáig pénzért fog szállíttatni, a szállíttási bért ki alkudás szerint fogják meg kapni a kereskedőktől.
Óvárott, 1848ki November 6án
Molnár Leopold fő szolga
Biró
Lébeny vette 3 órakor regvel 7 November 1848
Lázár Joseff Biro „
(burcsella = laposfenekű dereglye)
1848. november 9.
Az év októberétől a megye több településén pusztított a kolera.
A megyegyűlés jegyzőkönyve szerint november 9-én a „Lébenyi Bíróság jelenti, hogy ottan is kiütött az epemirigy, egy áldozattya lett, kettő pedig ugyan azon házban sinlődikk."
A katolikus halotti anyakönyv szerint november 5-én a 35 éves Török István, négy nappal később a 30 éves Török Sándor, 13-án pedig a 73 éves Török István jobbágygazda lettek a járvány áldozataivá.
15-én halt meg a 75 éves Németh György zsellér, 19-én pedig Rákász Pál zsellér 55 éves özvegyét, Szenvedy Évát ragadta el a járvány.
Az alispáni hivatal „a megyei sebész urat" küldte Lébénybe „a betegség miben létének kitudása, és orvoslása eránt ki adandó rendeletek megtétele végett." Az intézkedés - ideiglenesen bár - hatásosnak bizonyult, Lébényben csak a következő év júniusában jelentkezett ismét az „epemirigy". (Mvm. alisp. 1848/657)
Meghalt Dingráff Pál, Dingráff Gáspár „helybeli plébánosnak attya".
77 éves volt. „T. Parapatits János úr, Magyar Kimlei plébános temette" a lébényi katolikus temetőben november 12-én.
„Barátföldi Korcsmáros ellen panasz tétetik, hogy Győr Vármegye és város részérül kenyérrel küldött fuvarosokat a Korcsmába be nem eresztette, miért is a Kenyér több órákig ásztatott."
Molnár főbíró kivizsgálta az ügyet, „és ki sült, hogy a vád alaptalan."
(Mvm. alisp. 1848/671)
1848 tavaszán a pozsonyi országgyűlés a jobbágyság felszabadításáról, a népképviseleti országgyűlésről, a független felelős magyar kormány létrehozásáról szóló nagy horderejű törvények mellett az egyházak egyenjogúságáról is döntést hozott. Az 1848. évi XX. törvénycikk kimondta a bevett vallásfelekezetek közötti teljes egyenlőséget. Ez többek között azt jelentette, hogy az egyházak támogatása tekintetében is megszűnik a katolikus egyház kiváltságos helyzete.
A forradalmi események okozta zavaros közállapotok sem tartották vissza a lébényi lutheránusokat attól, hogy - törvényes jogaikkal élve - régi sérelmük orvoslását kérjék a vármegyétől:
„Lébenyi evangélikus lakosok a mezőváros közös jövedelmeibül... vallásbeli felekezetüknek aránylagos részt adatni ..." kérnek.
Molnár Lipót főbíró vizsgálatot, majd intézkedést ígért.
(Mvm. kgy. jkv. 1848/1192)
(A szabadságharc bukása ezt az 1848-as vívmányt is semmissé tette, az egyházak egyenjogúsításáról szóló törvény végrehajtásához csak az 1867-es kiegyezés teremtette meg a kellő feltételeket.)
December 13-án magyar földre lépett a Windischgraetz tábornok vezette 44 ezer fős császári hadsereg, s 16-án Parndorfnál áttörve a magyar vonalakat 24-én bevonult Magyaróvárra. Windischgraetz rövid itt-tartózkodás után a lébény-szentmiklósi uradalom központjába, a szentmiklósi kastélyba érkezett. Innen intézte december 26-án első felhívását Magyarország lakosságához. A vármegyegyűlés jegyzőkönyve szerint az ötezer német és ötezer magyar nyelvű példányban kinyomatott proklamáció azokat fenyegette, „kik Lukács Sándor győri kormánybiztos rendeletét követvén fegyvert használnak, és a cs. Katonaság bár mellyikét megtámadják."
Proclamatio
E percben mutattatott be nékem egy felhívás, mellyben a pártütők
egyik biztosa, Lukács Sándor, a népet Ő császári királyi Felsége
hadserege ellen fellázítani merészkedik, azt felszóllítván, hogy azon
hadsereg ellen fegyvert fogjon, s nekie a hol lehet csak ártson; sőtt
annyira vetemedik: a császári királyi hadsereget rablással, gyujto-
gatással vádolni, midőn még is ekkoráig csak a lázítók csoportjai kö-
vettek el illy gaztetteket, helységeket felgyújtván, ártatlan lakoso
kat rabokként magokkal hurcolván; végtére nem irtózik, minden ele-
venen vagy megölve eleibe hozandó császári királyi katonákért két
pengő forintnyi jutalmat igérni.
Bízok ugyan a magyar népnek Urunk s Királyunk iránti hiv-
ségében, s ragaszkodásában, de ha mégis valaki olly merész lenne,
a császári királyi hadsereg ellen a legcsekélyebb ellenséges tettet
megkísérteni, vagy elkövetni, illyféle vakmerőknek intésül és elret-
tentésül rendelem mint következik:
1-ször. Minden egyén, ki akár millynemű fegyverrel kezében
elfogatik, rögtön kötél által kivégeztetik.
2-szor. Azon helységek, mellyekbül több lakosok egyesülve,
a cs. kir. hadseregnek akármimódon kárt tenni törekvendnek, vagy
annak futárait, szállítmányait avagy egyes csapatokat megtámadni
merészkednének, tüzzel vassal elpusztíttatnak.
3-szor. A helységek elöljárói a csendnek fenntartásáért életük-
kel felelősek.
Kelt Szentmiklósi tábori főhadiszállásomon, Karácson hó 26-án 1848.
Herczeg Windischgratz Alfred,
császári királyi Tábornagy.
A császári hadsereg magyar földre lépésétől a szabadságharc bukását jelentő világosi fegyverletételig Moson megye - földrajzi helyzeténél fogva - az osztrák csapatok felvonulási területe maradt.
Az osztrák haderő állandó jelenléte, s a Mosonban felállított, teljhatalommal felruházott katonai parancsnokság intézkedései olyan helyzetet teremtettek, melyben a települések elöljárói - volt, aki készségesen, volt, aki meggyőződése ellenére tette - kénytelenek voltak az osztrákokkal együttműködő vármegyei tisztikar utasításai szerint eljárni.
Erre kényszerült Lázár József lébényi bíró is, aki az új esztendő negyedik napján az alábbi levelet intézte Króner Lajoshoz, Moson megye első alispánjához:
„Tettes (tekintetes) első All Ispán Ur!
Alázatosan jelentem első all Ispán urnak azt, hogy a Lébeny mező városbelyi önkéntes katonák közül kettő fegyverrel edgyütt hazajöttek, nevezetesen Domsits Mihály és Kiss János, a mellyekk ide haza maradások felől tudósettássát a Tettes első all ispán urnak el várom, hogy mi tévő legyek vélek, s maradok Lébent 4e Januarii 1849.
alázatos feöhajtó szolgája
Lázár Jósef Bíró"
Az első alispán azonnal intézkedett:
„Lébenyi Bírónak.
Hivatalos jelentésére oda utasítom, hogy az ottan megjelent két katonát ezen soraimat elöl mutató megyei pandurnak és egy helybeli esküttnek kíséretében fegyverestül Győrbe szállíttassa, nékem pedig az átadásról szóló értetvényt azonnal beküldje.
Január 4e 849.
Króner Lajos
alispán"
(Mvm. alisp. 1849/26)
Amikor a vármegye hírét vette, hogy a honvédseregből hazatért mecséri honvédek magukkal hozott fegyverükkel az uradalmi erdőben vadásztak, január 7-én más településekkel együtt Lébény elöljárósága is megkapta azt a megyei körlevelet, melyben „közhírré tétetik, hogy a községek elöljárói a hazatért nemzetőrök névjegyzékét bejelentsék, és mindennemű fegyvereket tőlök elszedvén a megyének beküldjék, az ifjakat addig, míg erántok felsőbb helyről rendelkezés fog érkezni, rendre utasíttsák, az engedetleneket és kicsapongókat pedig őrözet alatt a megye házához beküldjék." (Mvm. alisp. 1849/40)
„Az élelmi szerek tovább szállítására ... Lébeny 12 ... kocsit rendeljen." A császári haderő felszerelésének, élelmiszer- és egyéb készleteinek szállítása (a „szekerezés") súlyos tehertétele volt a vármegye jobbágyfalvainak.
Győr vármegye forradalmi kormánybiztosa, Szabó Kálmán 1848 decemberének végén a császári haderő elől visszavonulóban felszedette a lébény-sövényházi hidat, amely emiatt még január végén is használhatatlan állapotban volt.
„Sz.Miklósi község panaszolkodik, hogy a német hadsereg elérkeztével Szabó Kál(mán) volt biztos úr a Beziekkel a Rábcza hidat felszedette, kérvén azért a hídnak felállítását megrendeltetni, mivel a túlsó határban lévő földjeinek trágyázására arra szüksége vagyon."
Az alispán úgy intézkedett, hogy „a folyamodás kiküldése mellett (a Győr megyei) kir. biztos levél által meg fog kéretni, hogy a Bezieket a híd vissza állítására kötelezze." (Mvm. alisp. 1849/104)
(Azokat a hidakat, melyekre a hadseregnek nem volt szüksége felszedették, a megmaradókat pedig beszurkoztatták, hogy bármikor fel lehessen őket gyújtani.)
„1849. Bőjtelő hava 6ik napján" kezdte meg a megyei törvényszék Bojnár, másképp Nagy István és társai, Orbán József, Tullner István, Tullner Mátyás és Rauchwarter József lébényi lakosok bűnügyének tárgyalását. A vád szerint a felsorolt személyek az előző év októberében, Jellasics horvát bán hadainak átvonulásakor Fekete Józsefet, az uradalom ispánját lébényi lakásában megtámadták, bántalmazták, nyakkendőjénél fogva fojtogatták.
Fekete József röviddel a történtek után levelet intézett Bundsman Ágoston uradalmi igazgatóhoz. Levelében beszámolt az október 4-én Lébényben lezajlott eseményekről, ismertette az őt ért sérelmeket, majd az uradalomnak az elkövetőkkel szembeni határozott fellépését kérte.
„Tekintetes Igazgatóság!
Multt Szerdán, vagy is folyó October hó 4ik napján, a' midőn tudniillik a Horváth seregek Báró Jellasich Báró Úrnak vezénylete alatt itteni be szállittásra várattak, a Bormászi Erdőrül az uttza hosszán lakásomra haza sietvén tapasztaltam: hogy a helybeli lakosok egymással csoportonként az utzán tanácskoznak; öreg Modrovits Mihály háza előtt is egy tsapatot állani látván, ezek közt leg szájasabb volt Nagy másképp Bojnár István, mint a többieknek számos esetekben is tapasztaltt bujtogatója; a' Florián képe előtt elmenve öszve találkoztam a helybéli Bíróval, Lázár Józseffel, ki által megszóllíttatva meg kérdeztettem: tudom é, hova hajtattak a Méltóságos Uraság Gulya Marhái rejtekbe! mire én feleltem; nem tudom, és ezzel tovább mentem lakásom felé, mire Nagy István gyorsan fenn hangon utánnom felkiáltott, mondván: az nem szép, hát a szegény jobbágy egyedül állja tsak ki a bajt, és az Urodalom semmit se? ezt igen jól hallottam.
Mint egy óra negyeddel későbben szobámban nőmmel beszélgetvén őtet félelmétől bátorítottam, e szempillanatban az uttza ajtón, mellyet utánnom bezártam, zajos zörgetést hallottunk; az iszonyú zörgetést tűrni nem tudván magam mentem az ajtó kinyitására; a midőn kinyitottam, a' ház előtt számtalan nép tömeget láttam, és az első, ki a meg nyitás után hozzám belépett, Orbán József volt, ki azonnal, hozzám egy szót sem szólván, nyakamat erősen át szorítva engemet a falhoz szegezett olly annyira, hogy tsak kevés hibázott a meg fojtástol, és ha az őr sereg dobosa, Orbán István, ki mellette állott, őtet vissza nem tartóztatja, talán ki is végzett volna; - mit nőm is látván, Orbán Józsefet meg támadta; azonnal lábaival topogott, 's néki azt felelte, hallgasson az asszony, mi tsak a Marhát akarjuk tőle meg tudni, hogy hová hajtotta el az Uraság?
- mire ismét felém fordulva azt kérdezte tőlem,: most mondjam meg, hol az Uraság marhája, mert ők mindjárt lóhátára ülnek, el mennek utánna, és haza hajtják; - mire mást felelni képes nem voltam, minthogy a' Tölösi pusztán feltalálhatják; mit tőlem meg értvén el távoztak; a helybéli Biró pedig, látván a lakásomhoz tóduló nép csoportot; ezen szavakkal: „mit tsináltok, hagyatok békét és takarodjatok" őket haza parantsolta.
Miután tehát egy idő óta illy erőszakos meg támadások Lébenyben napi renden szoktak lenni; - a' történetet azon alázatos kéréssel jelentem be; - hogy életem és vagyonom biztossága illyképp felette veszélyeztetve lévén; méltóztasson a Tekintetes Igazgatóság maga utján erélyessen fel lépni, miként jövendőre nézve illy féktelenségnek gát vettetvén - a' rajtam el követett méltatlanságokért tökéletes elégtételt élvezhessek.
Lebenyben October 20kán 848 esztendőben
Fekete Jósef
ispán"
A sértett Fekete József és az uradalom nevében Bundsman Ágoston 1849. január 29-én a vármegyei törvényszékhez fordult.
Miután a volt földes úr és jobbágyok közt fennálló viszonyok a legújabb törvények által megszüntettek; - az utóbbiak félre értvén a törvény engedményeit, szabadosságnak és féktelenségnek indultak; - különösen Lébeny mezővárosa színpada lön a folytonos erőszakoskodásoknak és hatalmaskodásoknak. Igy történt ez mult October 4én is - midőn a Horváthországi seregek ezen megyébe beléptek; - mint ugyan az nap bizonyos Bujnár máskép Nagy István nevű Lébenyi gazda, ki minden kicsapongásoknál bujtogató szokott lenni, és mint főnök szerepelni - azt híresztelte el Lébenyben, hogy az alól irtt Uradalom marháit mind el hajtotta, és igy a hadi sereg élelmezésének terhe egyedül az adózókat fogja sujtani; - javalván nekiek, hogy ezt meg ne engedjék, hanem részint lóra, részint kocsira ülvén utána siessenek és azt ismét vissza hajtassák.
Ezen lázításnak azon szomoru következése lön, amint az %alatti feljelentésből kiderül, hogy egy meg nem számolható nép csoport a helybeli uradalmi tiszti lakba nagy zajjal betört, ott minden jobb érzelmű ember botránkozására a helybeli Ispányt, Fekete Józsefet és nejét megtámadta, - söt Orbán Jósef, a féktelen tömegnek vezére azt nyakánál fogva fuladásig fujtogatni merészelte; - valamint az magának Orbán Jósefnek ide % alatt csatolt vallomásából és a Helyszinére sietett Birónak bizonyittásából tellyes világosságba helyeztetik.
Meglévén arról gyözettetve, hogy illyes szomoru események, ha ideje korán meg nem zaboláztatnak, annyira elharapódznak, hogy végre a személy és vagyonbiztonsága is vesszélyeztetve lészen; de azt is tapasztalván, hogy az Uradalom részéről eddig mutatott engedékenység a helyi lakosság részéről csak háláttlansággal viszonyoztatik; - kéntelen az alól irtt Uradalom a tekintetes Törvényszékhez alázattal folyamodni;méltóztasson ezen erőszakos megtámadásnak főnökeit, Nagy Istvánt és Orbán Józsefet többi czimboráival együtt mint csend és rend zavarókat az érdemlett büntetésre vonatni, 's eképen mind a meg sértett Uradalomnak, mind pedig a méltatlansággal illetett uradalmi tisztnek illő elégtételt szerezni.
Sz. Miklóson Január 29én 849
A panasz vételét követően „Molnár Leopold, Moson vármegyei fő szolga biró és Teschenberg Ede, ugyane megye Esküttje" kihallgatták az uradalmi beadványban név szerint említett Orbán Józsefet, Lázár József helybéli bírót továbbá Orbán Istvánt, s vallomásukat jegyzőkönyvben rögzítették.
„Orbán József, 34 éves, pápista vallású, feleséges, és Lébeny mezővárosában egy negyed teleknek birtokosa" meghallgatása során a következő vallomást tette:
„A kérdéses napon az itteni nemzet őrök a városban összvegyülvén Nagy máskép Bojnár István hozzánk jött, és azt mondotta, hogy az Uraság mán minden marháját a közelittő Horváth hadsereg elül biztosítandó el hajtotta; azt adván hozzá, hogy azt ne engedjük meg, mert igy egyedül csak a község fogja a katonaság élelmezési terhét viselni; egyszersmint azt is javaslotta, hogy részint lóra kapjunk, részint szekérre üljünk, utána siessünk, és a marhákat ismét ide vissza hajtassuk - tanácsolta továbbá, hogy a helybei Ispány Urat meg kell kérdezni, hova hajtatta el a marhákat? ezen az iffjúság kapott, és igy én többed magammal egy seregben, mintegy ötvenen az Uradalom házához, hol az Ispán Ur lakását tartja, elmentünk, mivel pedig az ajtót becsukva találtuk, zörgettünk, erre Ispány Ur meg nyitotta az ajtót; én pedig ötet a gallérjánál megfogtam és kérdőre vettem, hogy a marhákat hova hajtották el, mire Ispány Úr szabodni kezdett, és kért minket, hogy őtet ne bántsuk, hiszen a marha Töllösön vagyon, és ott megtalálható."
A kérdésre, mely szerint „.. .kik voltak még azok, kik magával az Ispány házába bé tolakodtak? " így válaszolt:
„A Zsellérek közül Tullner Józsefnek két fiai és Rauhvarter Josef, a többiekre nem emlékezem, mert igen sokan voltak."
„Ennek következtében (ezt követően) a jelen volt mező városi biró, Lázár Josef is elismerte azt, hogy őtet is a Nagy, máskép Bojnár István felszólította, hogy rendeljen szekereket és lovasokat, kik által az Uraság marhája visszahajtathassék; de ő erre nem hajolván, a külömben is minden alkalommal izgató Bojnár Istvánt illy vakmerőségtől le tiltotta, azomban út közben a Florián képénél össze találkozott az Ispány Úrral, és attól kérdezte, igaz e? hogy az Uraság a marháit el hajtatta? azomban Ispány Ur ezt tagadván tovább is azt állította, hogy a marhák Töllösön vannak; - későbben a mező városból vissza térvén saját lakása felé, látta az Urodalmi Ispáni lak előtt összesereglett tömeget, és őket azonnal haza parancsolta; - Ispány Úr pedig azonnal panaszt tett előtte, hogy Orbán Josef őtet a falhoz szögezte, és nyakkendőjénél fojtogatta, mit annál valószínűbbnek lenni talált, mert az Ispány Úr nyakán egy kis véres karmolást is tapasztalt."
A kihallgatáson „...megjelent továbbá Orbán István nemzetőrségi dobos, kire az Ispány Úr mint tanura hivatkozott; ki hasonlóul el ismerte azt, hogy Orbán Jósef az Ispány Urat a falhoz nyomta; de az ő figyelmeztetésére, hogy ne bántsa, mert a dolognak nem lesz jó vége, engedett, és az Ispány Urat elbocsájtotta."
E három vallomás birtokában, s a vádlottként megidézett Orbán József jelenlétében kezdte meg az ügy tárgyalását a vármegyei törvényszék 1849. február 6-án. Az uradalmi panasz és a vizsgálat tapasztalatait összegezve a következőket állapította meg:
„Molnár Leopold fő biró Ur Szt: Miklósi Uradalmi Igazgató, Bunczmann Ágostonnak azon panaszát, mely szerint a Horváth seregnek October 4 's 5én történt bejövetelekor bizonyos Bujnár, máskép Nagy István 's Orbán Josef Lébenyi lakosok által Fekete István (!) Uradalmi Ispány, mivel az Urasági marhák a fentebbi Horváth sereg elöl általa bizonyos rejtekbe hajtattak - házánál nagy számu helybeli lakosoktól kisértetve megtámadtatott... sőt Orbán József által nyakkendőjénél fogva fojtogattatott is.
Az egész vizsgálat(ból), különösen pedig a panasz levélből az derülvén ki, hogy Bojnár, másként Nagy István volt előidézője, 's illetőleg a megjelent sokaság öszvecsődítő 's felingerlője - ennélfogva miután ezen főtettes nem csak hogy be nem rendeltetett, sőt a vizsgálatnál ki sem halgattatott, utasíttatik jelentő főbiró Ur, hogy nevezett Bojnár, máskép Nagy Istvánt, nem külömben Tulner Istvánt, Tulner Mátyást és Rauvarter Josefet - úgy a netalán ezek által kiadandó (további) tetteseket holnapig kihalgatván a Törvényszék eleibe rendelje be - többire Orbán Josef vádlottnak tüsténti bezáratása elrendeltetvén."
A határozatnak megfelelően Molnár Leopold főbíró - pótolandó a mulasztottakat - haladéktalanul megkezdte az érintettek kihallgatását. Vallomásukat jegyzőkönyvbe vétette, s mindannyiukat beidézte a másnapra, február 7-re kitűzött második tárgyalási napra.
A bűnügy gyanúsítottjai kihallgatásuk során a következő vallomást tették:
„Nagy, máskép Bojnár István, 57 éves, pápás, feleséges, fél sessio birtokosa.
Én azon nap, midőn Orbán Jósef Fekete uradalmi Ispányt meg támadta, akkor biró uramnak mondottam, ne engedjük el hajtani az Uraság marháit, mert jól emlékezem a franczia berohanásra, akkor is el hajtatta az Uraság a marháit, és az ellenség a jobbágyok marháit foglalták el, mire a biró uram nekem azt felelte, kend is el hajthatja a marháit, vagy akárki más is biztos helyre, az mindenkinek szabad, és monda, hogy ő vissza nem hajtatja az Uraság marháit. Ezen szóváltás a biró uram háza előtt történt, sokan voltak ott, kik hallhatták, mert az egész nemzet őri sereg az öreg templom felöl jött oda a biró házához. Én ezen szavaim által nem ingereltem fel senkit, mert ezt csak mint tapasztalásból merített tettet, óvakodás végett mondottam el a birónak, mert az akkori háborus idő minden történeteire úgy emlékezem, mintha tegnap történt volna. Én nem mondottam az embereknek, hogy támadják meg az Uraság ispányát, nem tudom Orbán azt mi okból tette."
„Tulner István, 32 éves, pápás, feleséges, gazdának fija, apámmal egy kenyéren vagyok.
Mikor a nemzetőrseregnek Jelasics tábora ellen ki kellett volna indulni, gyűlés helye a biró úr háza előtt volt, mint mindenkor, sokan voltak tehát ott, ott mondotta Nagy Istvány, az Uraság marháját mind el hajtják, ne engedjétek, arra mondották egynihányon, hogyan mennyünk utánnuk, hiszen ki se tudja, merre hajtották azokat, mire felele Nagy Istvány, kérdezzétek az Ispányt, tudja az, hogy hová hajtották őket, be rohantak azután az Uraság házába, és a konyhába menttek, hol az Ispány volt, én ugyan nem láttam, hogy az Orbán meg ragadta az Ispányt, de mások mondották nekem. Ötvenen lehettek, kik benn voltak az Uraság házában. Én az Ispány laka elött voltam a korlátok között, ki jövén az emberek, a biró úr megfeddette őket, hogy mért tesznek ilyesmit, hogy ennek rossz vége lesz, mire azután le csendesedve el széledtek haza. Nagy István még azt is mondotta, menjünk az Uraság által el hajtott barmok után, és hajtsuk vissza, én be fogok, hat hét embert el viszek a kocsimon, más is fogjon be, az is el vihet annyit."
„Tulner Mátyás 30 éves, pápás, feleséges, Pinitz György gazda veje.
Én az uttzán állottam akkor, midön Orbán be rohant az Uraság házába, azt nem tudom, meg ragadta e Orbán az Ispányt, mert nem láttam, csak hallottam, hogy valósággal meg ragadta, ember igen sok volt, mert a dob szóra mind oda csődültek a nemzet őrök, mert Jelacsics ellen akartak indulni, biró uram arra menvén feddette az embereket, mert már azok ki jöttek az ispánytól, mire csendesség lett. Bojnár azt kiáltozta a népnek, én be fogok, mások is fogjanak be, mindegyik kocsira rá fér öt hat ember, és vissza fogják az Uraság által el hajtott marhákat hajtani. Ezen szavakat ő még az előtt mondotta, minek előtte a nép az ispány lakába be tódult volna."
„Rauvarter Jósef 30 éves, pápás, feleséges, Gruidl János gazda veje.
Én az ispány lakához közel se voltam, az egész, amit az ispánynak Orbán általi megtámadtatásából tudok, abból áll, hogy én is, mint a többi nemzet őrök, dob szó jel adás után a biró ur háza elébe gyűltem, ott kiáltotta Bojnár István, én is be fogok, más is fogjon be, hat hét ember minden kocsira rá fér, eredjünk utána az Uraság által el hajtatott marhának. Egyebet nem mondhatok, mert én többet nem hallottam, nem láttam."
A február 7-i második tárgyalási nap végén a vádlotti vallomások ismeretében a vármegye törvényszéke - indoklása szerint azért, hogy a rebellióra hajlamos lébényi gazdákat hasonló jövőbeni cselekményektől visszatartsa, s ily módon azok súlyos következményeitől a mezőváros lakóit megóvja - a következő ítéletet hozta:
„Jóllehet Bojnár, máskép Nagy István ön vallomásában vádja ellenében azt adja elő - mikép a panaszolkodó Ispány házára történt támadás 's ennek következtében fojtogattatása épen nem az ő beszédjének következménye - sőt, ha azok valának is, azt épen nem rossz szándok, csupán tapasztalása után mondotta, hogy tudniillik ne engedtessen el hajtatni az Uraság marhája, mivel valamint a Franczia betöréskor elhajtatván az Uraság marháit, a jobbágyságtól vétetett el saját vonó marhája - úgy most szinte (szintén) csak az (tehát a jobbágyság) fog köteleztetni, ha az elhajtás megengedtetetik - mivel mind az által az akkori ingerlett 's izgatott állapotban lévő népre ha magát e meg gondolatlan beszéd által el ámíttatni engedi, a leg szomorúbb következményü lehet - de azért is, mivel a Lébenyiek jelenleg kicsapongó tényeik (cselekedeteik) miatt leg inkább ösmeretesek - hogy ezen önkényen leendő tovább haladástól vissza rettentessenek, a 13. Isz. alatt letartóztatott Orbán Josef fertály évi fogság, 's kimenetele előtt elszenvedendő 30 pálcza ütés - Bojnár, máskép Nagy István a bot ütés elhagyásával hason fogság - végre Tulner István és Mátyás valamint Rauvarter Josef is, mivel a ténynél jelen voltak, mindegyik 3 napi köz munka vas 's szokott böjt mellett kiállandó fogságra ítéltetnek, egyéberánt Lázár Josef bírónak tegnapi 's mai napi dijj 1 f 12 kr., ugy fuvar fejében 5 állomás után járandó 5 eft, valamint Orbán István tanunak 48 krnyi illetménye, vagy is öszvesen 7 eftnak a házi pénztárboli kifizetésére az adószedő hivatal utasittatik."
A határozat kihirdetését követően Bojnár István, s - elítélt öccse érdekében - Orbán Mihály lébényi gazda is kérelemmel fordultak a törvényszékhez, melyben a vádlottakra kirótt büntetés enyhítését kérték.
Kérését Bojnár István azzal indokolta, hogy ő „az urasági marhák visszahajtatását egyedül az urasági cséplők tanácsára sürgölé". Mentségére hozta föl azt is, hogy azon túl, amit tett, „az ellenséges tábor ellen mit sem követett el", sőt, mint ezt Lébény elöljárósága is igazolhatja, „azoknak éjjel 's nappal folytonos szolgálatot tőn".
Idegen kéz által papírra vetett kérelemlevelében a következőket írta:
A kegyelemnek utján szabad lévén minden meg öregült embernek, ámbár ha vétkei ugyan tettek is, a Tettes Nemes megye kegyes szine eleiben folyamodni, azért én is Bátorkodom ezen néhány soraim által a Tettes megye kegyes szinö előtt sorsomat föl födözni, és könyörgöm is a Tettes megyét, ha méltóztatnék azt tekéntetbe venni.
Szavamat nem gátolom és nem is gátolhatom, mit már a Tettes Nemes megye kegyes ítélet alá vett, hogy a Lébenyi Fekete Jósef Ispán uron tett erőszakos meg támadás volt a mult December (!) holnapban 848 - a midőn Báró Jelásics Jósef horváth bánnak népei már mifelénk lefelé indulóban voltak, de azon szavaim, mellyek történtek az Uraság marháinak el hajtása eránt, meg vallom aszt, hogy engem egyedül az Uraságnak cséplői vettek arra, hogy ne engedjük meg aszt, hogy ez el hajthassa marháit, így lett meg a fönt irtt Ispán urnak meg támadássa, és engemet mások vettek arra, s igy ártatlan szenvedésem, nem hogy én az ellenségnek ellenére lettem volna, hanem éjjel nappalomat arra fordétottam, hogy az ellenséges tábornak minden adagokat kiszolgáltathassuk, a birónál szüntelen jelen voltam. Azért nagy alázatossan esedezem a Tettes Nemes megye kegyes szine elött, méltóztassék most az egyszer tetteimrül meg engedni, és már ez reám kimondott, a Tettes Törvényszéknek reám hozott itéletit rajtam könnyebbétteni, vagyis az itt kitett maradásomnak ideit rövidétteni, mely jó tevésségiért maradok - s igérem pedig aszt, hogy soha többü leg kevesebbet senkit soha meg nem sértek. Kelt Lébent 13a Feb. 849.
A Tettes Nemes Megyének
legszegényebb alázatos fejhajtó
szolgája Nagy István"
Nagy István kérelmét Lébény elöljárósága is támogatta, kérelemlevelét záradékkal látta el.
„Én alul irtt meg vallom aszt, hogy ezen háborus üdőben Lébenyi Nagy Istvánnak több ízben hasznát vettem mind éjjel, mind nappal, kit bizonyéttok is. Lébent mint fönt.
A törvényszék Nagy, másként Bojnár István kérelmét megtárgyalta, majd úgy határozott, hogy „folyamodó ténye (cselekedete) a legszigorúbb büntetést érdemelvén, kérelmének hely nem adatik".
Orbán Mihály azzal az indoklással kérte öccse, József büntetésének mérséklését, hogy hosszú távollétének idején „a gazdaság nagy hátramaradást szenved." Kérelemlevelét ugyanaz a kéz írta, mint Bojnár Istvánét.
Alább irtt alázatossan folyamodom a Tettes Törvényszéknek kegyes szine eleiben, és könyörgöm ha méltóztatnék sorsomat tekintetbe venni.
Testvér öcsém Orbán Jósef, ki a Tettes megyeházánál az ő néki el követett cselekedete miatt már 7dik Februáriustul fogva tartva vagyon, azon idötül fogva a gazdaságomban annyira hátra vagyok, hogy azt meg sem is mondhatom, dolgosom senki a házomnál nintsen, egyedül magam vagyok, az ősszel is magam a táborban lovaimmal, kocsimmal edgyütt egész 29 napokig oda voltam, s végre még legjobb lovam is oda veszett a táborban, a fönt emiétett testvér öcsém az őrsereggel volt oda, akkor is a gazdaságomban nagy hátra maradást szenvedtem, most hasonlóan, azért nagy alázatossan esedezem a Tettes törvényszék kegyes szine előtt, méltóztassék sok kárvallásomért a gazdaságomra nézvést tekéntetbe venni, és ha emberi gyarlóságbul hibába esett testvérem, aszt minél előbb gazdaságomnak foltatássára haza bocsáttani ne terheltessen, mely nékem tett kegyessigiért maradok Lébent 10a Mártii 1849.
A Tettes Törvényszéknek
alázatos fejhajtó szolgája
Orbán Mihály"
Miként Nagy István kérelmét, Orbán Mihály folyamodványát is támogató záradékkal látta el a helybéli elöljáróság.
„Tekéntetes Törvényszék!
Mi Lébeny mező várasnak elöljáróik alázatossan esedezünk azon el zárt embereinkk előbb való hazajövetelyekért, hogy Orbán Mihálynak, mellynek testvérje be van zárva, a gazdaságában elöl adja hátro maradássát, valóban igaz, hogy senki dolgossa nintsen, Nagy István pedig a házát akarja épétteni, kivülöttö pedig nem lehet, hogy pedig ezeknek abban igazok vagyon, aszt bizonyétjuk is.
Lébent 10a Martii 1849.
A bíróság álláspontja szerint azonban az Orbán Mihály által benyújtott „kéret levélben felhozott okok" az ítélet enyhítésére elegendő alapul nem szolgálnak, „ennélfogva (a) folyamodó kérelmétől elmozdíttatik".
(Mvm.tv. i. 1849/13,25,46,71)
„Lébenyi bíróság jelenti, hogy a Bormászi erdő kerülő midőn a szekérre felülni szándékozott volna, véletlen puskája elsülvén golyó által agyon lövetett. A vizsgálatra Polák főorvos és Guzits biztos urak kiküldve lévén."
Röviddel később a kiküldöttek azt jelentették, az alispánnak, „hogy az agyon lövés véletlenül történt, és az agyon lövötnek, kinek neve Kovács Márton, saját vigyázatlanságából". (Mvm. alisp. 1849/296)
Az eset március 30-án történt. A katolikus halotti anyakönyv szerint „Kovács Márton erdei csősz vigyázatlanságból agyonlőtte magát."
Nagy (Bojnár) István tényleg nyughatatlan természetű ember lehetett, alighogy szabadult a vármegye börtönéből, máris szembekerült a mezőváros rendjéért és nyugalmáért felelős helybéli bíróval:
„Lázár József Lébenyi bíró nem régibe a megye börtönébül kiszabadult Nagy Istvánt lázításrul vádolja, és egyszersmind a bíróságról ez alkalommal lemond." (Mvm. alisp. 1849/187)
Az alispáni hivatalban az ügy Króner Lajos első alispán által „Teschenberg Ede eskütt úrnak oly utasíttassál adatik ki, hogy Libenbe kimenvén panaszlott Nagy Istvánt rendre igazítsa, és a Községet bár mily ellenszegülés káros és veszélyes következéseiről felvilágosítóan meg nyugtassa - hasonlóan Lázár József bírót és a kis bírót hivatalaik további viselésére utasítsa." (Mvm. alisp. 1849/371)
Poeltenberg Ernő, a későbbi aradi vértanú-tábornok számos felderítő és támadó akciót hajtott végre a császári haderő ellen Lébény térségében a vezénylete alatt álló VII. huszárhadtest élén. (86)
A Windischgraetz herceg által Moson megye teljhatalmú királyi biztosává kinevezett gróf Zichy Bódog elrendelte a forradalmi eszmékkel rokonszervezők őrizetbe vételét.
Lébényben május 22-én letartóztatták, s előbb Óvárra, majd Pozsonyba vitték Kucsán Józsefet, az evangélikus iskola tanítóját. (Mvm. alisp. 1849/726)
Ismét kolerajárvány pusztított Magyarországon. Az 183l-es nagy járványhoz hasonlóan ez is Indiából terjedt át Oroszországba, onnan a Havasalföldön s Moldván keresztül érkezett magyar földre.
Az első megbetegedéseket már 1848 tavaszán-nyarán tapasztalták Magyarországon, tömeges méreteket azonban a Galícia felől, a duklai hágón át érkező orosz hadsereg 1849. júniusi bevonulása után öltött a járvány. Ők hurcolták be, s csapatmozdulataik révén gyorsan, s nagy területen terjesztették a kórokozókat. A háborús körülmények kedveztek a járványnak, s a kolera nagy veszteségeket okozott a szembenálló seregek soraiban, különösen az orosz csapatoknál, ahol a kolerában elhaltak száma jóval nagyobb volt a harci cselekmények során elszenvedett tényleges katonai emberveszteségnél. Román T. Csetirkin ezredes-főtörzsorvos, az orosz hadsereg egészségügyi szolgálatának vezetője 1849. június 28-i jelentésében 6662 olyan kolerás betegről szólt, akiket a pozsonyi, nagyszombati és ezek alárendeltségében működő kisebb tábori kórházakban ápoltak. Hangsúlyozta, hogy ezek az adatok nem teljesek, mert nem vonatkoznak az Erdélyben és a Tisza vonalán működő orosz egységekre, másrészt azért sem, mert sok beteget a csapatoknál ápolnak, s az úton, kórházba szállítás közben is meghalt 5-600 katona. Csetirkin másfél hónappal később, 1849. augusztus 16-án készült jelentésében arról számolt be, hogy a magyarországi hadműveletek során 8114 orosz katona sebesült meg, közülük 956 meghalt, miközben 20 659 volt a kolerában elhunytak száma. (A jelentés csak a kórházi ápoltak adatait tartalmazza, nem szól a csatatereken elesett, kórházba nem került orosz katonákról.)
Természetesen a magyar hadseregben s a polgári lakosság körében is nagy számban szedte áldozatait a kolera, a járvány lefolyásáról, demográfiai következményeiről azonban a háborús viszonyok következtében pontos adatok nem maradtak az utókorra, az áldozatok számát illetően csak becsült adatokra támaszkodhatunk.
1848-49-ben az anyakönyvezett halálozások száma országosan 138 ezerrel haladta meg az 1845-47. évek átlagát. Bona Gábor történész kutatásai szerint 25-30 ezerre tehető a szabadságharc csatáiban elesett vagy eltűnt magyar katonák száma, vagyis az 1848-49-ben jelentkező halálozási többletből 100-120 ezer ember nagy valószínűséggel a kolera áldozata lett. (53)
1849 nyarán Lebenyben is felütötte fejét a „ragadványos epemirigy".
A kolerás betegek gyógykezelésére június-júliusban már sebészt rendelt Lebenybe a vármegye.
„Mecsér és Lebeny helységekben epemirigyben sínlődött szegény sorsú lakosok ápolása körül öszvesen 25 napokat jelesül pedig június 10-től július 6-ig felsőbb rendelet következtében töltött Szittó Ignácz Vállai sebésznek, napját 2 ftal véve, 50 eft" kifizetését rendelte el a megye közigazgatási bizottsága. (Mvm. kgy. jkv. 1849/415)
Június 15-én Szentmiklóson a magyar honvédek elfogták, s mivel osztrák katonai útlevéllel utazott, hadbíróság elé állították Hitzinger Mátyás 72 éves lébényi orvost. Mint a Poeltenberg Ernő vezérőrnagy által jóváhagyott felmentő ítélet indoklásából kiderül, a Lébényben működő hadikórház orvosa Moson megye tisztiorvosának megbízásából a kolerajárvány miatt látogatta a járvány által sújtott falvakat. (39)
Ensel Kálmán főhadbíró Poeltenberg Ernőhöz küldött jelentésében a következőképpen számolt be a történtekről:
„Hiczinger Mátyás 72 éves r. kat. Mosony megye gálosi születés, libeni lakos, orvos: folyó hó 15-én a cirkálók által Miklóson elfogatott, s miután ellene egyéb vád nem adatott be, mint hogy Schliktől való passzussal járt egyik faluból a másikba; - ezen vádra vonatkozólag kihallgattatott, azt adván mentségül elő, hogy néki, mint orvosnak a Mosony megyei physicus (főorvos) által tétetett kötelességévé, hogy az uralkodni kezdett kolera meggátlására mindent tegyen meg, különösen azon helységekbejárjon el, és avégre kapta az úti levelet Schliktől; - azért adatott pedig neki katonai úti levél, mert az ellenség magány úti levelekkel nem bocsájtott senkit se el.
Bírói vélemény
Fentebbi vádlott emberi kötelességét teljesítette, midőn betegek látogatására ment - és polgári tartozását, midőn honpolgárokat gyógyított - s egy veszedelmes ragadozó nyavalya továbbterjedését meggátolni iparkodott - annálfogva őt szabadon bocsájtható-nak véleményezem.
Ensel főhadbíró
Helybenhagyom
Poeltenberg Ernő
tábk"
(Schlik, Franz Heinrich = osztrák hadvezér)
Az orvosi ellátás ellenére magas volt az ádozatok száma. Az evangélikus egyházközség halotti anyakönyvében július-augusztusban 23 név mellett szerepel a halálozás okaként a kolera. Az elhaltak közül 12 személy az egyházközség öttevényi illetőségű tagja volt.
A lébényi anyagyülekezethez tartozó öttevényi evangélikusok helyzetét a pusztító járvány mellett tűzvész, s a komáromi várból kitört, Győr környékén portyázó magyar honvédalakulatok által elrendelt zárlat is súlyosbította.
„Ezen a napon rémisztő tűz támadván Öttevényen, ezen kisdedet az attya maga temette el, miután a Lébenyi lelkészért az ott tanyázó magyar katonaság ellenkezése miatt eljönni nem lehetett" -jegyezte egy kolerában meghalt hároméves öttevényi kisfiú neve mellé Nagy Sándor lébényi tiszteletes augusztus 13-án.
Az 56 éves Soós Anna, öttevényi özvegy szintén a kolerának esett áldozatul. Az ő neve után augusztus 19-i keltezéssel az alábbi megjegyzés olvasható:
„Ezen megholt is - az azon időben Öttevényen állomásozó Katonaság miatt a Lelkészt elhozni lehetetlen lévén - saját gyermekei által temettetett el, a' helybéli plébánus sem akarván őt elkísérni."
Ugyanebben az időszakban a lébényi katolikus matricula 37 kolerában elhaltat jelez, de - a kolera által sújtott időszakban is - számos elhunyt neve mellől hiányzik a halál okának megjelölése. Ha feltételezzük, hogy a július-augusztusban hiányosan dokumentált halálesetek nagyobb hányada a kolera pusztításának következménye, akkor a bizonyossággal határos annak valószínűsége, hogy a járvány katolikus áldozatainak száma 50 körül lehetett.
Korabeli forrásokkal adatszerűen nem igazolható, de feltehető, hogy Lébényben és környékén is a kolerától fertőzött orosz sereg június 27-28-i átvonulása okozta a kolerás megbetegedések és halálozások számának ugrásszerű növekedését. (—> 1849. június 28.)
Ekkor tárgyalta Győrben Ensel főhadbíró a június 15-én, Hiczinger Mátyással egy napon efogott, szentmiklósi illetőségű Krausz Anna ügyét.
„Krausz Anna, 40 éves, r. kat., születéshelyét nem tudja, miklósi lakos, Sinánál az ura kocsis - folyó hó 15-én Miklóson elfogatott a cirkálók által, mert az ellenséges seregbe élelmet vitt - mint markotányosné.
A vádlott maga bevallotta, hogy pálinkát, bort, kalácsot hordott az ellenséges sereg közé, mert nem volt miből élnie, - miáltal ugyan vétkezett, de nem ártott a magyar hadseregnek, amely vétségéért csekély büntetésre érdemes, annálfogva azon véleményben vagyok, hogy tábornok úr jogánál fogva mondja ki reá az érdemlett büntetést.
Ensel főhadbíró
Tíz napig elzárassék. Győr, jún. 16-án 849
Poeltenberg tábornok" (39)
Julius Haynau táborszernagy kíséretében Lébényben tartózkodott I. Ferenc József, az előző év decemberében trónra lépett, akkor 18 esztendős osztrák császár.
Bizonysága ennek az az 1849. október 25-én kelt levél, melyet Lébény mezőváros nótáriusa, Hováth Ferenc saját kitüntetése ügyében intézett a vármegyéhez. E levélben a következő - akkor nyilván köztudomású - tényekre emlékeztette a vármegye vezetőit:
„... most uralkodó Felséges Királyunk a mult (az elmúlt) nyáron Lebeny városában megjelenve magas jelenléte által városunkat kitüntette, és a helybeli biró eránt is királyi kegyelmének megbecsülhetetlen zálogát adta." (—> 1849. október 25.)
I. Ferenc József június 26-án érkezett a Julius Haynau táborszernagy vezette császári főerők magyaróvári főhadiszállására, s Gyulay Ferenc hadügyminiszter kíséretében szemlét tartott a Moson és Óvár között felsorakozott katonai egységek fölött. A Haynau parancsnoksága alá rendelt 70 000 főnyi osztrák-orosz hadsereg részeként ekkor már itt állomásozott Panyutyin orosz tábornok 8 ezredből álló, 12 000 főt számláló hadosztálya is. A szemlét követően az osztrák-orosz haderő - s vele az uralkodó - innen indult tovább Győr illetve Komárom felé, s 28-án bevette Győr városát.
Hogy a császár Lébényen való áthaladására június 28-án került sor, azt két korabeli hadijelentés valószínűsíti.
Benedek cs. kir. vezérőrnagynak a győri ütközetről készült, június 29-én Bőnyben kelt jelentése megemlíti, hogy a parancsnoksága alatt álló dandár egységei Győr ellen felvonulva az ütközetet megelőző napon málháikat Lébény mezővárosában hátrahagyták - 27-én tehát a császáriak már Lébényben voltak.
Hogy a császári erők főparancsnoka, Haynau június 28-án Lébényben tartózkodott, azt minden kétséget kizáróan bizonyítja az az utasítás, melyet „Lébény, 1849. június 28." keltezéssel Schneider ezredes dandárparancsnoknak és Moltke altábornagynak, a császári és királyi III. hadtest parancsnokának küldött. A Schneidernek szóló utasítást a táborszernagy a követekezőképpen zárta: „Előrenyomulásának menetéről haladéktalanul jelentést várok, amelyet küldjön Lébénybe." (38)
Helytállónak tűnik a következtetés, hogy az ifjú császár - Haynau táborszernagy kíséretében - 28-án haladt át Lebenyen. Talán arra is volt ideje, hogy fogadja a mezőváros hódoló küldöttségét, élén Lázár József bíróval, akit „...az utóbbi időkben az ö fölséges háza eránt tanúsított hű ragaszkodása elismeréséül" kitüntetésben részesített.
(A „szallagos érdempénzt", s a királyi elismerést tanúsító hivatalos okiratot a kitüntetett szeptember közepén vehette át. —> 1849. szeptember 14.)
Miközben a támadó erők Győrt ostromolták, Lébény és Győrsövényház térségében osztrák és orosz tartalék egységek állomásoztak, mint ez Haynau táborszernagynak az osztrák hadügyminisztériumhoz június 29-én, az elfoglalt Győrből küldött hadijelentése igazolja:
„Tegnap, 28-án az 1., 3. és a tartalék hadtestek felállításukból a Győr elleni támadásra teljesen az általános utasításban előírt módon előnyomultak, mialatt a Panyutyin altábornagy vezette császári orosz hadosztály és Bechtold báró altábornagy lovashadosztálya Lebenynél és Sövényházánál tartalékban álltak." (38)
A lébény-szentmiklósi uradalom orvoslást kérve „panaszt tészen, hogy folyó hó 2-án Győr felé vonult ausztriai és muszka seregek B(áró) Sina pusztáin iszonyú pusztításokat és rablásokat követtek el, okául felhozván, hogy a nevezett csapat tiszt nélkül vala, és mint kórházból jövőknek, zsoldjuk sem adatott." (Mvm. alisp. 1849/617)
Augusztus első napjaiban már nyilvánvalóvá vált, hogy a szabadságharc hadseregének veresége a 370 000 fős egyesült orosz-osztrák haderővel szemben elkerülhetetlen.
A Szegedre menekült kormány a Tisza-Maros szögbe vonta össze a forradalom hadseregét. Klapka György, a komáromi erőd parancsnoka azonban a bukás árnyékában is bravúros haditettet hajtott végre. Augusztus 3-án kitört a várból, s két nappal később visszafoglalta a császáriaktól Győr városát, mely augusztus 15-ig a magyar honvédek kezén maradt.
A Győrt megszállva tartó, s a város környékén portyázó honvédalakulatok Moson megye legkeletibb szögletébe, Lébénybe, Mecsérre, Kimlére és Szentmiklósra is benyomultak, sőt még toboroztak is.
Augusztus 5-én kelt rendeletükben Klapka György tábornok és Újházi László kormánybiztos a következőkről tájékoztatták a környék lakosságát:
„A Komáromi feldunai vitéz hadsereg e fhó 3án a várt környező osztrák zsoldosokat oly hatalmasan verte szét, hogy minden kellékektől megfosztott s elrémített maradványai legfellebb Posony falai alatt fognak megállapodni. Illy tökéletes győzelem érzetét a hív magyar kebel még nem élvezett.
Itt az idő s kötelesség felhasználni e győzelem eredményét. Midőn testvéreink a Tisza mellett küzdenek, a mi feladatunk a Duna jobb s balparti megyékben az ellenséget kiirtani, vagy onnan végképen kiűzni.
Így fogunk a nemzet várakozásának megfelelni.
Azon teljhatalomnál fogva tehát, mellyel az ország kormányzó elnökének Pesten július 1-én és Szegeden július 13-án 1849. kelt rendeletei által meg vagyunk bízva, fölhatalmazva; rendeljük amint következik:
Klapka György tábornok
Komáromi s felső hadseregbeli t.h. (teljhatalmú)
kormánybiztos Újházi László"
Ami a rendelet kibocsátását követően Lébényben történt, arról Moson megye másodalispánja már a világosi fegyverletétel után, augusztus 22-én tájékoztatta Rohonczy Ignátzot, a császáriak által megszállva tartott Moson megye és a környező területek királyi kerületi főbiztosát.
A mosonmagyaróvári levéltárban fennmaradt a kerületi központba. Sopronba küldöttjelentés irattári példánya, s kísérőlevelének fogalmazványa is:
„Méltóságos Rohonczy Ignátz
Kir. Ker. fő biztos Úrnak
Sopronba
Méltóságos Udvari Tanácsos és
Királyi Főbiztos Úr!
Értésemre adván, hogy a pártütők seregeinek utóbbi ittlétekor, vagy is f. hó 11ke körül Mosony megyétől elzárva volt Lébeny, Szent Miklós és Mecsér helységekben számosabb újjonczok emeltettek volna.
Én azonnal a dolog miben létének ki tudásával és bejelentésével az alispáni hivatalt megbíztam, honnan is vettem a mai nap alatt idefektetett tiszti tudósítást, mellyből csakugyan ki derül, hogy a 2., 3. és 4. alatti (mellékelt) parancsok következtében Libenybe 14, Szent Miklóson pedig 16 ujjoncz ki állíttatott, sőtt még a Sz. Miklósi plébános is a pártütők által elhurczoltatott, utóbb azonban ismétt szabadlábra bocsáttatott.
Mit is méltóságodnak azon megjegyzéssel, hogy a mondott ujjonczozásban és a pártütők parancsainak végrehajtásában a tisztviselők közül senki részt nem vett, bejelenteni szoros kötelességemnek tartottam.
Pozsony, augusztus 22. 849."
A levélhez csatolt jelentés - melyet Rozsy Bálint, Mosón megye aljegyzője készített a másodalispán számára - részletes tájékoztatást ad a Lebenyben és Szentmiklóson történtekről.
„Tekintetes Másod Alispány Úr!
Tegnapi szóbéli rendelete által oda utasítva lévén, miszerint a Komáromi várból folyó hó 3án kitört, s e megyei Lebeny, Szent Miklós, Mecsér és Horváth Kimle helységekben is beütött felkelő magyar hadsereg által tellyesített újoncz állítást, úgy a Lébenyi Plébánus házánál végbe vitt tények, valamint a Szent Miklósi Plébánus, Farkas Imre Ur miképi elhurcoltatását megvizsgálván, az eredményt körülményesen bejelentsem, - hivatalosan jelentem: hogy
1ször Lébenyben Lázár Jósef bíróhoz érkezett 4 huszárok legelőször lovaiknak zabot követeltek, azután kérdezték tőle: hol lakik Lázár? mire válaszolá: őtet is Lázárnak hívják, eltávozván egyszersmind a kívánt zab megszerzésére. Ez alatt a huszárok lovaikat elvezették, menés közben mondván a bírónénak, hogy férjét elviszik - a bírótól ilykép eltávozott huszárok a Plébániába menvén kérdezek, hol van a plébános, melly kérdésükre tudtokra adatott a plébánus eltávozása - mellynek tudomásukra jutása után azt mondták, vagyonait azonnal öszve kell írni - s ennek következésében három huszár a jegyzőért el is ment, a jegyző felszóllítatván a Plébános vagyona öszveírására, attól határozottan vonakodott, míglen az érette ment huszárok meztelen kardnak oldalához szegezése által nem kénszeríték a plébános vagyonai öszve írására - ki is látván nem menekülhetését, átment, s az első szobába lévő bútorokat két példányba öszveírá - ekkor elküldetett a bíróval együtt, hogy a másnap érkezendő 8000 honvéd számára szállást készítsenek. A Bíró s Jegyzőnek távozása után történt, hogy a plébánosnak egy asztalát, templom ládáját, almáriumát feltörték a huszárok, a két elsőbül semmit el nem vivén, az utóbbibul néhány pár fehér ruhát - továbbá Pinczéjébül hét akónyi bort - a második hordóba lévő egy akónyit tüstént elvendégeskedvén - végre mintegy 30 Ittzényi zsiradékát - innen eltávoztokban tettek még követeléseket bizonyos Gruber nevű Tanács és Kamaráson, ki azonban a vizsgálatkor hon nem lévén, hitelesen be nem jelentethetik.
Az ujjonczozást illetőleg későbbi napokban az I. alatti rendelet folytán, daczára az elöljáróság, különösen pedig a bíró ellenvetésének a II. alatti melléklet szerint, leg inkább maga a betört felkelő magyar sereg 14 újonczot állított, és azokat honvéd, s néhány huszár kisiretében azonnal Győrre szállíttatta. -
2or A Szt. Miklósi Plébánus úr elhurczoltatása ekép történt: ugyan is folyó hó 11 én 12 huszár jővén udvarába, kérdezték, hol a Plébános, erre tüstént közibök menvén kérdé, mit akarnak vele? Kik ezután kérdezték tőle, miért vétette le a toronyba függött három szinű zászlót, és miért tétette helyette a Császári szinüt? - erre válaszolá a Plébános, hogy ő nem vétette le, s tudomása az egészrül nincs, mire a huszárok felelék nekie, bizonyosan tudnia kell, hogy oda császári seregek érkezendnek, s kétségen kívül azért tűzette ki a császári szinű zászlót? Erre ismételve feleié a Plébános úr, semmi része, s tudomása az egészben, mire a huszárok spionnak nyilvánítván, kénszeriték, hogy közöttük gyalog tűstént Ötevényre menjen, s a Plébánosnak többszöri hozzájuk intézett kérelmére sem engedve, gyalog maguk közt elvivék: - hol azonban csak hamar a Posta mester, és uradalmi kasznár kiszabadítása végett az Ötevénybe szállásolt Bene honvéd kapitány s egy szinte ott lévő honvéd főhadnagyhoz mentek, kiknél azonban e kéret sikertelen volt. - Ezidő alatt bizonyos Bakó nevű huszár Kapitány az elő őrsök vizsgálatáról Szent Miklósra betérvén, az úttzán csoportozó néptől kérdezé, mi oka ezen össze csoportozásnak? Mire tüstént számtalanon felelék, mivel a Plébánusokat a huszárok Öttevénybe vitték; - kérdezősködött továbbá több lakosoktol, miért vitték el? Millyen ember, mit tett s.a.t ? mind ezen kérdéseire válaszolák, hogy ők nem tudják elvitetése okát, különben jó ember, semmit ellene nem mondhatnak; sőt többen a lakosok közül mindjárt egész vagyonukkali jót állásukat ajánlák, minek következtében az emiitett Huszár Kapitány tüstént Ötevényre külde, rendelvén, hogy az elhurczoltatott Plébános Szent Miklósra kocsin vissza vitessék, és e rendelet következtében az Öttevényen szállásolt, s fentebb érintett két honvédtiszt kisiretében Szent Miklósra vissza is hozatott, ott tüstént a legnagyobb kímélet és szerénységgel intézvén nyájas, s gyengéd kérdéseit a többször érintett Bakó Kapitány maga kihalgatta, - a Plébános úr előadása, úgy a községbelieknek érette tellyes kézségei ajánlott kezességi igérete által is meggyőzetvén nevezett Plébános úr ártatlanságárol, öt rögtön szabad lábra állitá. -
Az Újoncz állítás a -///- alatti s annak mellékletében lévő rendelet szerint hasonlag erőszakolva történt, melly ellen, noha több akadályt tőn az Előjáróság, azonban félve a rendelet mellékletében látható büntetéstől, a 4. alatti csatolvány tanúsítása szerint 16 újonczot kéntelenítettek kiállítani, kik szinte tüstént tovább szállitattak.
3or Mecsér és Horváth Kimlén huszárok csak előőrsképpen, s csak egyszer mutatkoztak, hol azonban semmi kihágást nem tévén, és újonczokat sem követelvén, vissza húzódtak.
Melly ekképen általam tapasztaltakról teszem alázatos jelentésemet.
Kelt Magyar Óváron augusztus 20án 849.
Rozsy Bálint aljegyző"
A jelentésben említett újoncozásra Lébényben augusztus 12-én került sor az aljegyzői jelentéshez II. számú mellékletként csatolt felhívás tanúsága szerint:
„A Lébenyi Elöljárósághoz!
Mivel tudomásomra jött, hogy a fiatalság a mezőn munkálkodik, és csak estvére haza várandók, ennek következtében meg hagyom az elöljáróságnak, hogy a' legnagyobb felelet terhe alatt holnapi reggeli 5 órára a' helységben és a' szomszéd pusztákon találtató valamennyi nőtelen ifjakat 19 évestől 30 évesig Szent Miklósra a' helység házához az ahoz meg kívántató kocsikon beszállítsák.
Ellenkező esetben a' helység, mint felyebb írám, a' legnagyobb felelet alá rekesztenek - csupán azok vétetnek ki, akik a' gazdaságban egyedül vágynak, úgy, hogy nálok nélkül férfi család a' háznál nem maradna, és akik már magok helyett állítottak újonczot.
Sz: Miklós, augusztus 11én 1849.
Balkó kapitány
m. k. „
A szentmiklósi elöljáróság a következő felszólítást kapta:
„A Szent Miklósi Elöljárósághoz.
Az ide mellékelt felsőbb rendelet következtében felszólítom az Elöljáróságot, hogy az ugyan azon rendeletben világosan megirtakat azonnal végre hajtsa, és az újjonczokat hónap reggeli 5. órára a' helység házához állítsa, ellenkező esetben a' helység elöljárósága a' legnagyobb felelet alá rekesztendő. Sz: Miklós, augusztus llén 1849.
Balkó kapitány
m. k. „
A felhívás nem volt eredménytelen, erről tanúskodik a Rozsy Bálint aljegyző által augusztus 20-án készített néhány soros emlékeztető:
„Feljegyzése azon legényeknek, kiket a Komáromi várból kitört pártütő magyar sereg Lébeny m. városából ujjonczozott:
Fehér Sándor, Tóth István, Győri Mihály, Kiss János, Szíj Mihály, Trüll János, Smitzhofer Mátyás, Orbán László, Tukovits Márton, Kaszás János, Győrig Mihály, Körmendy János, Fülöp Ferencz és Leinveter Pál.
Öszve írtam Lébenyben, Augusztus 20ik napján 849
Rozsy Bálint Mosony vgye aljegyzője"
(A Trüll nagy valószínűséggel elírás, helyesen minden bizonnyal Grüll. A név ez utóbbi formában fordul elő az evangélikus anyakönyvekben.)
Ránk maradt a szentmiklósi újoncok lajstroma is.
„Névjegyzéke azon legényeknek, kiket a' Komáromi várból kitört felkelő magyar sereg Sz. Miklós helységéből ujjonczkép magával vitt:
Frank György, Kaszás András, Horváth Ferencz, Srajner István, Kovács Jakab, Varga Márton, Hetz Ferencz, Kovács József, Domsi Máté, Vissi Ferencz, Szalántzi István, Hentz József, Varga Pál, Kováts János, Tilaji János, Horváth Mihály.
Öszve íratott Szent Miklóson, Augusztus 20ik napján 849
Rozsy Bálint aljegyző által"
A 14 lébényi és 16 szentmiklósi legény besorozásának másnapján, augusztus 13-án a magyar honvédsereg Világosnál letette a fegyvert.
(Cs. és kir. kormánybiztosi iratok. 1849/718)
Az alispáni hivatal iktatókönyvének tanúsága szerint „Lébenyi evang. gyülekezet közönsége Pozsonyba fogva lévő oskola tanító, Kucsán Józsefnek felszabadítását szorgalmaztatni kéri."
Az alispáni iratok közt fellelhető a királyi biztoshoz intézett, segítségért esedező levél eredeti példánya:
„Nagyságos Királybiztos Úr!
Mi, alulírott Lébenyi Ev. gyülekezet közönsége alázatosan, de bizalomteljesen könyörgünk Nagyságodnak, méltóztatnék szerencsétlen oskolatanítónknak, Kucsán Józsefnek, kit a császári katonaság folyó évi május hó mintegy 22kén befogott, és az ólta Pozsonyban elítéletlenül fogva tartatik, ügyét kegyesen felvévén, vagy mellette magas állásától fogva hathatósan közben járni, vagy nékünk biztos utat mutatni szabadítására.
Melly kegyességéért, midőn alázatosan esedeznénk, meg különböztetett tisztelettel öröklünk. (!)
A kérelmet az alispán hivatala a pozsonyi katonai parancsnokhoz továbbította.
(Mvm. alisp. 1849/726)
A szabadságharc leverését követő megtorlás jeleként Moson vármegye börtönében megsokasodott azoknak a fogvatartottaknak a száma, akiknek neve után a „Béfogatásának oka: honvéd" bejegyzés áll. A börtön rabkönyvét lapozgatva öt lébényi születésű volt honvéd nevével találkozhatunk.
Lampek Ignác (29 éves, 5 láb 4 hüvelyk magas, nős. Ábrázatja hosszas, szeme szürke, orra arányos, szája arányos, haja gesztenye. Béfogatásának költe: szept. 12. Oka: honvéd.)
Tóth Márton (43 éves, 5 láb magas, özvegy, szolga. Ábrázatja gömbölyű, szeme szürke, orra hegyes, szája arányos, haja barna. Béfogatásának költe november 25. Oka: honvéd.)
Leinwetter Pál (20 éves, 5 láb 4 hüvelyk magas, nőtlen, 1/4 telkes fia. Ábrázatja gömbölyű, szeme barna, orra törpe, szája nagy, haja barna. Béfogatásának költe: 1850. január 2. Oka: volt honvéd.)
Tukovits István (28 éves, zsellérfi, öt láb, három hüvelyk magas, nőtlen, ábrázatja gömbölyű, szeme szürke, orra rövid, szája arányos, haja gesztenye. Béfogatásának költe 1850. június 19., oka: honvéd.)
Kiss János (23 éves, nőtlen, szolga, öt láb, három hüvelyk, két vonás magas, ábrázatja hosszas, szeme kék, orra arányos, szája nagy, haja gesztenye. Béfogatásának költe: 1850. július 30., oka: honvéd volt.)
A bebörtönzött lébényi honvédek további sorsáról a rabkönyv nem ad tájékoztatást. A bejegyzések tanúsága szerint rövid időt töltöttek Mosón vármegye börtönében. Valószínű, hogy sorstársaikhoz hasonlóan őket is Pozsonyba szállították, ahol aztán - mint országszerte sokezer társukat - talán őket is besorozták az osztrák hadseregbe.
(A volt lébényi honvédek közül Nits Józsefről és Bierbauer Józsefről biztosan tudjuk, hogy büntetésképpen mindkettőjük „besoroztatott a cs. k. katonasághoz".
Bierbauert 1849. augusztus 27-én sorozták be a 21. gyalogezredhez, ahonnan három év múltával, 1852. július 30-án szerelték le. A szintén kényszersorozott Nits József viszont csak 1860-ban nyert végelbocsájtást. —> 1867)
A pozsonyi katonai parancsnok tudósította az első alispánt, hogy „Lázár Jósef Lébenyi bíró hív szolgálataiért Ő Felsége által a kisebb arany érdem pénzzel megajándékoztatott, által küldvén egy úttal a mondott érdempénzt az eredeti okirattal együtt."
Az értesítés mellékleteként az alábbi szövegű levél olvasható:
Ő császári királyi Apostoli Felsége utóbbi időkben az ő fölséges háza eránt tanúsított hű ragaszkodása elismeréséül kegyedet a szallagos polgári kisebb arany érdem pénzzel legkegyelmesebben meg ajándékozni méltóztatott.
Melly ebbéli leg felsőbb kitüntetés részesítésérül kegyed részére e jelen okirat ki-adatik.
Pozsony, szept. 12én 849.
Gedeon cs. k. altábornagy"
(Mvm. alisp. 1849/750)
Hitzinger Mátyás panaszt tett az alispánnál 1849. június 15-i őrizetbe vétele miatt.
„Hitzinger Mátyás lébenyi orvos panaszkodik, hogy leg inkább a Sz. Miklósi bírónak feladása miatt a' pártütők által elhurczoltatott, 's több napokig fogva tartatván keresetétül ez által megfosztatott, kérvén magának az ez által okoztatott kárt megtéríteni."
A bejelentést azonnali alispáni intézkedés követte:
„Ezen feladás következtében Molnár István t(ábla)bíró, Guzits és Teschenberg esküdt urak kiküldetnek, hogy a leg szigoruabb felelet terhe alatt a leg szorosabb vizsgálatot megtegyék, és ha a feladás valósul, a' bűnösöket vasban a' megye házához beküldjék.. .az eredményrül mi elébb kiküldött uraknak jelentések be váratván."
A kiküldöttek gyors munkát végeztek, szeptember 18-án már „...beadatik a vizsgálat azon megjegyzéssel, hogy a' vád valósága ki nem derítethetett". (Mvm. alisp. 1849/758)
„Pozsonyi hadi t. szék Lébenyi plébános Dingráf Gáspárt ottani evang. oskola mester ellen felhozott vádjának okokkali támogatására felszóllítattni rendeli."
Az utasítás vételét követően Króner Lajos első alispán a következő értesítést küldte Dingráff Gáspárnak:
„Tisztelendő Dingráf, Lébenyi plébános úr oda utasíttatik, hogy ezen parancsnál fogva Kucsán ellen felhozandó vádját vagy írásban nékem azonnal felküldje, vagy pedig a pozsonyi hadi t. szék elébe megjelenvén ottan személyessen előadja; ez utóbbi esetrül azonban engemet minden esetre értesítsen."
Az alispáni felszólítás kézhez vételét követően Dingráf Gáspár az alábbi levelet intézte Króner Lajoshoz:
„Nagyságos Királyi Biztos Ur!
Nagyságodtól hozzám intézett folyó hó 19-én kelt utasítás szerint ide mellékelem % alatt a vádpontokat Kutsán József ellen. Többekkel szaporíthatnám azokat, ha elébb felszóllíttattam volna. Egyébként úgy tartom, hogy ha szükséges lenne, egy itt helyben történendő szigorú vizsgálat még többet is napfényre hozna. - En a vádlottat a háború be végeztéig azért távoztatni kértem, mivel bizonyos körülményekben vészt hozhatott volna többekre.
Egy tényt ugyan tudnék ellene egész bizonyossággal felhozni még; de mivel az valószínűleg halálos büntetést hozna a vádlottra, azt mint papnak el kell hallgatnom, a mint Nagyságodnak tudva vagyon.
Ha gondoltam volna, hogy törvényszék előtt valaha fel kell lépnem, az adatokat előre fel írtam volna magamnak, hogy el ne felejdném, de több magas rangú urak biztosítottak, hogy soha in iudicium citari nem fogok, s csak azért tettem lépéseimet úgy, amint tettem.
Nagyságos Biztos ÚrnakLébenyt Szeptember 22én 1849. |
Magas kegyeibe ajánlott maradoklegalázatosabb szolgájaDingráff Gáspárplébános" |
(in iudicium citari = törvényszék elé idéztetni)
A királyi biztosnak címzett levélhez csatolt, gótbetűs folyóírással írt német nyelvű melléklet felsorolja a rebellis tanító elleni vádpontokat:
„Der vom hohen k. k. Kriegsgericht zu Pressburg am 19. September geschrieben Aufforderung zufolge erklart gefertigter Nachstehendes:
Erstens: Hat der evangelische Schullehrer Joseph Kutsán einen hierigen Insassen, mit Namen Franz Wandraseck durch dessen Dienstknecht sagen lassen: Er mögé sich wegen seine über Kossuth gethanen Lasterungen wohl in acht nehmen, denn sobald die Ungarn kommen, lasse er (der Schullehrer) ihn zuerst aufhangen. Diese Drohung war zu jener Zeit - Anfang Marz - besorgnisserregend, weil:
Zweitens: Besagten Schullehrer damals, als von einer Seite die Kaiserlichen, von der anderen die aufstandische Patroillen taglich mehrmal bis zur Rabnitz streiften, in Sövényháza mit den Husaren trank und conversirte. Welche Mitteilungen aber er ihnen machte, habé ich nicht erfahren können.
Drittens: Das genannter Schullehrer geheime Zusammenkünfte gehalten habé, kann ich gewissenhaft versichern von mehreren gehört zu habén, nur ist mir im Verlauf der Zeit schon entfallen wer diejenigen waren. Das er nicht die bestén Nachrichten verbreitet hat, erhellt zur Genüge aus der Gesinnung jener, mit denen er conversirte.
Wáre an Unterfertigten vor zwei oder drei Monathen die Forderung gestellt worden, so hatte er Mehreres und bestimmter aussagen können.
Kaspar Dingráff m. p. Pfarrer
Leiden, den 22ten September 1849."
A levél magyar fordítása a következő:
„A magas császári és királyi pozsonyi haditörvényszék felszólítására, mely íródott szeptember 19-én 1849-ben, alulírott a következő adatokat tudatja:
Először: az evangélikus iskolatanító, Kutsán József egy helybéli lakosnak, név szerint Wandrasek Ferencnek azt üzente annak szolgája által, hogy nagyon vigyázzon a Kossuthra tett gyalázkodó kijelentései miatt, mert mihelyt jönnek a magyarok, ő (a tanító) elsőnek fogja őt felakasztatni. Ez a fenyegetés abban az időben - március elején - ijesztő volt, mivel:
Másodszor: nevezett tanító akkoriban, mikor egyik oldalról a császáriak, másikról a felkelő járőrök naponta többször is a Rábcáig portyáztak, Sövényházán a huszárokkal ivott és társalgott. Hogy milyen híreket adott át nekik, azt nem sikerült megtudnom.
Harmadszor: hogy nevezett tanító titkos találkozókat tartott, lelkiismeretesen bizonyíthatom, hogy többektől hallottam, csak az idők múltával elfelejtettem, kik voltak azok. Hogy nem a legjobb híreket terjesztette, eléggé kiviláglik azoknak a beállítottságából, akikkel társalgott.
Ha alulírottnak két vagy három hónappal előbb kiadták volna ezt a kívánalmat, akkor többet és biztosabbat tudott volna mondani.
Dingráff Gáspár s. k. plébános
Lébeny 22. Szeptember 1849."
(Mvm. alisp. 1849/762)
Mosón vármegye rabkönyve szerint „1849. évi Szent Mihály hava 22-én törvényszékileg 2 havi fogságra és 22 pf. büntetésre" ítélték Schrott Márton 21 éves, egy-egy hónapra Limp Mátyás 46 éves és Limp József 30 éves lébényi lakosokat.
Bezárattatásuk okaként a „vérengzés miatt" bejegyzés szerepel a rabkönyvben.
A korabeli törvényszéki jegyzőkönyvek arról tudósítanak, hogy 1848 novemberében Schrott Márton vádlott - a kocsmáros, Limp József és annak testvérbátyja, Limp Mátyás által támogatva - véres kocsmai verekedésbe keveredett Hajós Jánossal, akit előbb saját nyakravalójával kis híján megfojtott, majd oly súlyosan bántalmazott, hogy a sértett a „folytonos pofozás, rugdozás, öklezés, taszigálás, huzás 's vonás" következtében jobb szeme világát veszítette.
A bűnügyet 1849 szeptemberében tárgyalta a vármegyei törvényszék.
„A boszuló tiszti ügyész előterjesztvén, miképpen Hajós János a község kortsmaházánál bátyja, Hajós István és egy napszámos közt folyt szóváltásokba be elegyedvén, Hajós János e miatt Schrott Márton által nem csak szóval megtámadtatott, sőt tettleg nyakkendőjénél fogva mindaddig ide 's tova ránczigáltatott, miglen a kendő el szakadása által csaknem a fuladástol megmentetett, ily körülmények közt lévő Hajós János egy kezében lévő üveggel ijjesztgette az őt megtámadó Schrott Mártont.. .ki azomban ez által vissza nem rettenve ...Limp Mátyás és József által gyámolíttatva fent nevezett panaszló Hajós Jánost nem csak kegyetlenül meg vérezték, hanem ugyan ez alkalommal folytonos pofozás, rugdozás, öklezés, taszigálás, huzás 's vonás közben jobb szemét is ki vervén munkára teljesen alkalmatlanná tevék."
A törvény elé idézett vádlottak védekezésükben a történteknek egy rájuk nézve kedvezőbb változatát adták elő.
Vallomásuk szerint az egész szerencsétlenségnek maga az 58 éves Hajós János volt az okozója. Ő volt az, aki hókonnyal (fejszével) támadt a bátyjával, Hajós Istvánnal vitába keveredett napszámosra, s ő volt az is, aki a napszámos védelmében beavatkozó Schrott Mártonnak a fejsze lapjával háromszor is „vállára vagdalt", majd egy „itzés üveggel" a vállai közé sújtott oly erővel, hogy kezében csak az összetört flaska nyaka maradt. A vádlottak szerint a „...fejét is el találta volna, ha az félre nem görböl". Mindeközben fenyegetően azt kiabálta: „.. .te német, az apád is üveg által halt meg, te is üveg által fogsz meghalni."
A dulakodás közben Schrott Márton a borkimérésre szolgáló asztalnak lökte Hajós Jánost, mire az asztalon álló bortároló zöld korsó fölborult, s a bor az ivó padlójára folyt. Elmondásuk szerint a Limp testvérek - a kocsma bérlői - csak ekkor, a további károk megelőzése, s a szerencsétlenség megakadályozása végett avatkoztak be a már tragédiával fenyegető verekedésbe. Hiába tettek azonban többször is kísérletet Hajós Jánosnak a helyiségből való eltávolítására, ő nem volt hajlandó az ivót elhagyni. Háromszor lökték ki az utca sarába, s ő háromszor tért vissza - igaz, harmadszorra már csak a bundájáért. Borát kifizette, s vérző orrát, szemét törölgetve távozott.
Kifolyt szeme megromlásának, „...mivel minek előtte Doctort hivatott volna, borszesszel gyógyította, maga volt okozója"- állították a perbefogottak.
A törvényszéki tárgyalás jegyzőkönyvéhez csatolt, még 1849 februárjában felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyvekből azt is megtudhatjuk, hogy a vád alapjául szolgáló verekedés majd' egy évvel a tárgyalás előtt, 1848. november 17-én történt.
(Hogy az ügy lezárása ennyire elhúzódott, abban nyilván a forradalmi események is közrejátszottak.)
A tanúk - a 78 éves Csöngey János, a 34 éves Tóth Mihály, a 28 éves Pere Mihály, a 41 éves Wandraschek Ferenc helybeli gazdák, továbbá Frühwirth Mihály 30 esztendős pékmester és Muszka József 26 éves kötélgyártó - vallomásukban elmondták, hogy a Hajós Istvánnal szóváltásba keveredett Mihály nevezetű „napszámos" nem helybeli lakos, hanem „...a Nemzetőri fegyvergyakorlatot tanító katona" volt, akiről csupán feltételezték, hogy korábban valahol napszámos lehetett.
A verekedés előzményeit tisztázó kérdésekre válaszolva előadták, hogy Hajós István, Hajós János bátyja „csak nem regvel óta" együtt ivott a „napszámossal". Már délután 4 körül járt az idő, mikor megunván az egyoldalú barátságot felszólította ivócimboráját: „Végy te is bort, egész délelőtt már én fizettem!" Amikor társa ezt megtagadta, ő szidalmazni kezdte, „...jött ment csavargónak nevezte, s az asztaltul elparancsolta, mire a napszámos vissza felelt: ha én jött ment csavargó vagyok, hát kend is az!"
Az ivóba nem sokkal korábban érkezett Hajós Jánost - nem volt egyébiránt a tanúk szerint részeg, „mert csak a második meszely bornak felét itta" - a módos telkesgazda sértett önérzete késztette arra, hogy bátyja védelmében közbelépjen: „...hogy mersz te bátyámat jött ment csavargónak nevezni? Van ennek Lébenyben háza, de neked se házad, se országod!" - káltotta a „napszámosnak", majd az egyik boroshordón fekvő fejszét fölragadva az idegenre támadt.
Bátyja, Hajós István nem vett részt a verekedésben, még a dulakodás kezdete előtt elhagyta az ivót, a „napszámost" pedig Schrott Márton tuszkolta ki a csapszékből a fejsze „fogonyát" markoló Hajós János dühödt indulata elől.
„Te! Minek fogod pártját ilyen embernek? Te is olyan német vagy, mint az, kit segítesz!" - kiáltotta Hajós János az idegent védelmező Schrott Mártonnak, majd előbb fejszével, aztán a pintes üveggel támadt a fiatal legényre, aki előbb csak csitította, aztán nyakravalójánál megragadva fojtogatta, végül ütve-rúgva tettleg is bántalmazta az őt durván sértegető Hajóst.
A sértett szemevilágának elvesztését illetően - a látleletet kiállító seborvossal szemben - a tanúk is azon az állásponton voltak, hogy a borogatás céljára használt „kámforos pálinka" okozhatta a verekedés végén hordók és rozsdás abroncsok közé esett Hajós János látásának súlyos károsodását. Hogy a sérülést az „öklezés, rugdozás", vagy a rozsdás hordóvas okozta-e, azt a tanúk nem tudták megmondani.
A törvényszék a vádlottak és a tanúk meghallgatása után „...enyhítő körülményül tudatván, hogy a panaszló is hason mód fenyítést érdemlett volna, valamint az is, hogy panaszló szeme megsértése 's kifolyásának mikor 's ki által történt okozása ki nem deríttethetett" úgy ítélkezett, hogy „...első rendű Schrott Márton 2, másod rendű alperes Limp testvérek pedig 1 havi közmunka 's könnyű vassal sujjosított megyei fogság, 's ezen felül a megvérengeztetett 20 eft. vérdíjja, nemkülömben a látleletért járó 2 eft. orvosi kölcségben egyetemlegesen megmarasztaltatnak."
Az elítéltek a verdikt kihirdetése után néhány hónapig „kezességre" szabadlábon maradhattak, büntetésük letöltését csak 1850. január 2-án kellett megkezdeniük.
Schrott Márton (21 éves, r. cath., feleséges, polgár ház birtokosa) március 1-jén hagyhatta el a börtönt, Limp Mátyás (42 eszt. r. cath., feleséges, gazda ember) és Limp József (30 észt. r. cath., 1/4 telkes gazda, község korcsmárosa) már egy hónappal korábban szabadultak. (Mvm. tv. i. 1849/27, 36, 54, 230, 496)
Schrott Márton nem okult a szeptember 22-i elmarasztaló ítéletből. Miközben börtönbüntetésének megkezdésére várt - a császári és királyi biztosi iratok iktatókönyvéből tudjuk - az ítélet után alig egy hónappal ismét verekedésbe keveredett, s ennek újabb eljárás lett a következménye.
„A Lébenyi Elöljáróság Gács Györgynek Schrot Márton általi véres meg verettetését panaszolja be; fel mutatja az orvosi látleletet 's Spindler Jakab megyei sebész úrnak költség jegyzetét, és ez ösméretes (közismert) verekedőnek meg büntettetését kéri."
A bejelentést követően a hatóság elrendelte Schrott Márton őrizetbe vételét,ő azonban megszökött az igazságszolgáltatás emberei elől.
Horváth Ferenc oskolamester levele, melyben említést tesz Ferenc József császár lébényi tartózkodásáról (1849)
„E f. évi october hó 23án leadott 's általam december 3án vett bűnténynek megvizsgállásával meg bizott al biztos úr jelenti: hogy a vádlott fél Lebenyből el távozott, 's tartózkodása helye ki nem puhatoltathatik" -jegyezte fel az ügyben eljáró főhivatalnok. (Cs. és kir. kormánybiztosi iratok iktatókönyve 1849/86)
Hogy mikor s miképpen került Schrott Márton mégis a törvény kezére, nem tudható, tény azonban, hogy a korábbi vétségéért szeptember 22-én rá kirótt büntetés letöltését a rabkönyvi bejegyzés szerint 1850. január 2-án megkezdte. Valószínű, hogy a Gács György megverése miatt indult eljárást csak szabadulása után folytatta le ellene a vármegyei törvényszék.
Horváth Ferenc nótárius és iskolamester az általa olyannyira vágyott, de az 1848 tavaszi-nyári események miatt el nem nyert királyi kitüntetés érdekében ismét kérelemmel fordult Mosón vármegye közigazgatási bizottságához. (Mvm. közig. biz. 1849/608)
„Tekintetes Közigazgatási Választmány!
A tövises és fáradságos tanítói pályán életemnek nagyobb részét eltöltvén, és magamat szünet nélkül a nevelési ügynek szentelvén; 1847dik esztendőben 1079 szám alatt bemutatott folyamodásomban ezen t. Megyénél avégett esedeztem: hogy öreg napjaimban vigasztalásul és érdemeimnek némi jutalmául Felséges Urunk s legkegyelmesebb Koronás Fejedelmünknél a polgári érdemek jutalmául legkegyelmesebben adatni szokott arany emlék pénzzel leendő díszesíttésem eránt közben járulni, és engem ajánlani méltóztasson.
Előterjesztett bizonyítványaim alapján a vizsgálat elrendeltetvén, miután a küldöttség is véleményében engem ezen kitüntetésre érdemesnek kijelentett, a pártoló felírás elrendeltetett; de az a legfensőbb (helyre) az akkori viszonyokban el nem jutott; hanem a magyar ministeriumban tárgyaltatván annak rendeletébül az ide csatolt megdicsérő leiratban buzgalmam ugyan méltányoltatott, de a legalázatosabban kikért jutalom és kitüntetés elmaradott.
Minthogy pedig most uralkodó Felséges Királyunk a múlt nyáron Lebeny városában megjelenve magas jelenléte által városunkat kitüntette, és a helybeli biró eránt is királyi kegyelmének megbecsülhetetlen zálogát adta, alólirtt a tekintetes választmánynak alázatosan esedezni bátorkodom, méltóztasson a fennebb hivatkozott felírást megújítani, és engem az arany emlék pénznek megnyerése végett annál is inkább ajánlani, minthogy a császári királyi hadseregek egész idei termésemet elpusztították, és ebbeli káromért semmi pótlást sem nyerhettem.
Költ Lébenyben October 25én 849.
Leveléhez Horváth Ferencz annak az elismerő levélnek a szövegét is mellékelte, melyet 1848 nyarán a Győrött székelő tanulmányi főigazgatóság - a kért érdemérem nélkül ugyan - az idős lébényi iskolamester tanítói működését méltatva intézett Mosón vármegyéhez.
„Lebeny mezzővárosi agg tanító Horváth Ferencznek, ki a' közoktatás nehéz pályáján mindenkori erényességet párosító ügyessséggel 's csüggedetlen buzgalommal már 42 év óta, haladott életkora daczára is, mind mostanig hasznosan működik, a' népnevelés körében aratott bokros érdemei teljes mértékbeni méltánylásából országunk magas ministeriuma nem csak különös tetszését a' tanuló növendékség 's helybeli elöljáróság előtt ünnepélyesen kijelenteni, hanem eme díszes kitüntetésnek mások üdvös serkentéséül, a' nevelés és közoktatással foglalkozó minden tanítók tudomására juttatását is, f. év sz. Iván hó 29-én 1916. szám alatt rendelni kegyeskedett.
Kelt a tanulmányi főigazgatóságból, Győrött sz. Jakab hó 5-én 1848. esztendőben." (Mvm. közig. biz. 1849/348)
1848. szeptember 24-én Dingráff Gáspár plébános panaszt tett a vármegyénél, „...hogy hívei a neki járandó szolgálatokat megtagadták, sőtt, meg is károsították." A panasz nyomán akkor tett vármegyei intézkedést nem találta kielégítőnek, ezért 1849. november 2-án sérelmének orvoslását kérve pert indított Lébény mezővárosa ellen:
„Tekéntetes Megyei Törvényszék!
A múlt évi (1848. évi 13. te.) szerint meg szüntetett ugyan az úrbéri kilenczed,'s a' papi tized; de ezen törvény alá tartozandónak nem ítéltetett az irtási, 's más olly földekről járandó dézma, mellyeknek semmi úrbéri minőségei nincsenek.
Illynemüek a' Lébenyi ugy nevezett „Papföldek", ezek sessióhoz soha nem tartoztak, 's rólok sem az uradalom kilenczedet, sem a káptalan tizedet nem kapott. A tized, melly rólok járt, egyedül a Lébenyi Plébánost illette.
Ezen jogát az alólirtt 'a zavaros időkben nem gyakorolhatta. Most a' béke helyreálíttatván, 's így az igazság kiszolgáltatása is könnyebben történhetvén, alázatosan kéri a T. Törvényszéket:
Kegyeskedjen törvény szerint őtet jogában meg erősítettnek kimondani, 's egyszersmind az 1848iki 's 1849iki el maradt, fenn említett nemű el maradt tized meg adatását rendelni.
Lébenyt November 2án 1849."
(sessio = jobbágytelek)
Fennmaradt a mosonmagyaróvári levéltárban az a keltezés nélküli keresetlevél, melyet ugyané tárgyban - feltehető, hogy a tényállás pontosabb értelmezése érdekében - már a jogban jártas prókátor, Nedeczky Pál „hites ügyvéd" fogalmazott.
„Tekintetes Vármegyei Törvényszék!
Törvényes igazság kiszolgáltatása végett előterjeszteni kénteleníttetem: miképen Lebeny mezőváros némely telkes gazdái a' Lébenyi határon fekvő, urbarialis telkekhez nem tartozó úgy nevezett „Papföldeket" minden tehertől menten, azon egyedüli kötelezéssel bírván, hogy a' helybeli RCath Plébános fentartására ezen földektől a' termő őszi gabonának tized részét, minden második évben pedig, midőn ezen földek ugarban hagyandók lennének, ugar helyett azomban még is kukoriczával bevettetnének, két mérős földtől akár bő, akár szűk legyen a termés, fél mérő kukoriczát földbér /cenzus:/ gyanánt megadni, és nevezett plébános lakjába vitetni tartoznak - ezen kötelezésüknek nevezett Papföldek birtokosai meg is feleltek mindenkor pontosan, egészen az 1848k esztendeig. Az 1848k esztendőben azomban azon törvényt, mely szerint a' papi dézma eltörültetett, ürügyül használván, tartozásaikat erőszakosan megtagadták, s azokat az ellenök intézett bírói 's több barátságos megintések daczára mai napig is megadni vonakodnak.
Miután az 1848: 13k törv. czikkely által csak a' szoros értelembe vett papi tized, mely régi törvényeink szerint a' főpapokat illette, nem pedig valami földektül járó földbér, eltörültetett:
Annál fogva - a' háborús időkben jogaimat törvény útján nem kereshetvén -jelenleg esedezem a' Tekintetes Törvényszéknek, méltóztassék Lebeny mezőváros elöljáróságát 's általa a Papföldek birtokosait maga eleibe törvényesen idéztetni, 's őket, mint az 1848k és 1849k esztendei, a' Papföldektől járó és megtagadott tartozásaikban, mind pedig a jövendőbeli tartozások annak idejében leendő pontos megadásában, valamint a' nékem okozott, s netalán még okozandó perköltségek és károk megtérítésében bíróilag elmarasztalni, 's ellenök a bírói végrehajtást elrendeltetni.
Alázatos tisztelettel maradván a Tekintetes Törvényszéknek
| Nedetzky Pál hites ügyvéd által |
alázatos szolgája Dingráff Gáspár mint Lebeny mezővárosi RCath. Plébános" |
A második évben, „midőn a földek ugarnak hagyandók voltak, és mégis bevettettek, bármivel voltak is elvetve, minden két mérős földtől fél mérő kukoriczát" kapott a plébános, s „azt a gazdák magok vitték a' plébánushoz". Márpedig „az 1848k évi 13k törvény czikk által eltöröltetett dézma a' gabonának csak azon neméből járt, mellyel a föld elvetve volt, ugarföldbeli termesztményekből, úgy a kukoriczából dézma nem volt járandó".
Mindezek alapján a törvényszék bizonyítottnak látta, „...hogy a papföldektőli dézma nem egyházi tized, hanem a lébenyi plébánia eltartására szolgáló valóságos földbér volt, ... mely egyedül és magánosan a lébenyi plébánust illeti", tehát az 1848. évi 13. törvénycikknek a papi tized eltörléséről szóló rendelkezése a lébenyi Papföldek esetében nem alkalmazható.
A mezőváros elöljárósága a Papföldek használóinak képviselőjeként megfellebbezte az elsőfokú ítéletet. A fellebbezésnek Major Pál ügyvéd által megfogalmazott, 1852. május 21-én kelt indoklása szerint az alperesek „a t. cs. k. megyei törvényszék ítéletét alapjában és lényegében hiányosnak" minősítették. Megítélésük szerint a döntés téves megállapításokra, hitelesnek nem tekinthető dokumentumokra hivatkozik, miközben figyelmen kívül hagyja az alperesek által bizonyítékként benyújtott úrbéri iratokat, holott „...ha valamely határbeli földnek úrbérisége forog kérdésben, ezen kérdést azon esetben, ha úrbéri conscriptiok, ezen alapuló tabellák, rendezési ítélet 's telekkönyv, az úrbériségnek ezen legfőbb okiratai fennléteznek, ezen köz okiratok nyomán szükség és lehet elitélni (kell és szabad eldönteni)". Márpedig a törvényszék ítélete „...a kérdéses földeknek urbériségét oly forrásokbul meríti, mellyek ezen köz okiratok irányában figyelmet nem érdemelnek."
Az alperesek szerint:
Mindezek alapján az alperesek a Győr megyei törvényszék elmarasztaló ítéletét megmásítani, s „..magukat az úrbéri úgynevezett Papföldek düllőtül való természetbeni tized- és kilenczedpótló tartozásoktól (...) felmenteni kérik".
Hogy a másodfokú bírói fórum méltányolta-e Major Pál ügyvéd meggyőzőnek tűnő érveit, s hogy a mezőváros vagy Dingráff Gáspár javára döntött-e a per lezárásaként, arra nézve Mosón vármegye levéltárában nem maradt fent adat.
(Mvm. tv. i. 1850/279, 308, 358)
Nem csupán a Papföldek úrbéri jellege vált vitatottá Lebenyben a jobbágyfelszabadítás gyakorlati végrehajtása során.
Az uradalom és a szentmiklósi szőlők birtokosai - köztük néhány lébenyi gazda - között per folyt arról is, hogy a szőlőkre nézve is érvényes-e az úrbéri terheket megszüntető 1848. évi 13. törvénycikk.
1849. Szent Mihály hava 19. napján tárgyalta a megyei törvényszék az uradalomnak Bundsmann Ágoston uradalmi igazgató által a szentmiklósi szőlőbirtokosok mint alperesek ellen benyújtott keresetét. Az uradalom azért fordult a bírósághoz, mert „...az alperesek által múlt 848ik évben megtagadtatván a szöllő termésből eddig kiszolgáltatott hegyvámnak természetbeni kiadása". Az uradalom a perben a Frank József szentmiklósi és Lázár József lébényi bíró által képviselt szőlőbirtokosoktól az elmaradt hegyvám és a perköltségek megtérítését kérte.
A törvényszék az első tárgyaláson az uradalom kersetét elutasította, az indoklás szerint azért, mert „.. .a felperes uradalom a kérdéses szöllőknek - mellyektől a kereset tartalma szerint múlt évre megtagadott nyolczad részt követel - (úrbéri) természetét ki nem mutatván, az alperesek a keretben jelen alkalommal meg nem marasztaltathatnak".
Szent Mihály hó 22. napján azonban a törvényszék ismét napirendre tűzte a kérdést, tekintve, hogy az uradalom „...a 847. évben befejezett rendező perhez VI. sz. alatt csatolt hiteles telek könyvnek a szöllők kiterjedése 's minőségéről szólló kivonatát hiteles másolatban felmutatja, - mellyből kiviláglik, miszerint a Szent Miklósi szöllők az úrbéri állományhoz nem tartoznak, és nem csak a helybeli lakosságnak állományán túli birtokában találtatnak, sőt idegen szomszédbeliek által is a lekötelezett uradalmi járandóságnak urijog elösmeréséül történt fizetése mellett szabadon adatnak és vétetnek..."
Hogy a szőlők nem alkották a jobbágy telki állományának részét, s ily módon nem tartoznak a jobbágyfelszabadításról szóló törvény hatálya alá, az uradalom egy 1839-ben Boboth Károly „hites földmérő" által készített feljegyzés hiteles másolatával is igazolta.
„Minekutánna a Sz. Miklósi helységben a szöllők az úrbéri állományhoz nem tartoznak, és mind a helybéli jobbágyságnak állományán túli birtokában találtatnak, söt idegen helybeliek által is az elhatározott adózási terhek viselése kötelezésével az uradalmi jogok fentartása mellett szabadon adatnak, vétetnek, s fel is osztatnak - azért a birtokosoknak minduntalani, és a szöllő kiterjedések naponkinti változása miatt csak egy tagban vétetett fel, ezeknek kiterjedésök 75 hold és 900 ölek.
Költt Szent Miklóson October 29én 1839ik esztendő
Boboth Károly sk hites földmérő"
Fentiekre tekintettel a törvényszék úgy határozott, hogy mivel „...már köztudomásra lévén több alkalommal juttatva, miszerint csak az úrbéri természetű adózások 's terhek töröltettek el a 848ik évi törvényhozás által - fenhagy(at)ván az urbértől külön vált 's szabad egyezkedés utján lekötelezett terhek további pontos kiszolgáltatása, ezeknél fogva Horváth János és Kuthy György hegymesterek a szöllő telek könyvek szavatosság terhe alatti kiadására, több Sz: Miklósi és Lébenyi szöllő birtokos alperes társaik a múlt évi termés hit alatti fel fedezésére (bevallására) köteleztetvén - az illy kép kitudandó termésből az uraság részére múlt évre járó hegyvámnak a végrehajtáskor megállapítandó 's kiszámítandó becsárában, úgy az % alatti 16 eft 12 krra rugó eddigi, valamint a végrehajtási kölcségekben megmarasztaltatnak".
Az uradalom számára nem az 1848-ban elmaradt, s a szőlőbirtokosok által most „hit alatt" bevallott termés nyolcadrészét jelentő hegyvám utólagos befizetése volt igazán fontos, hanem annak törvényszéki kinyilvánítása, hogy a szentmiklósi szőlőkre - azok úrbéri jellege híján - nem vonatkozik a jobbágyfelszabadításról szóló törvény, s a szentmiklósi és lébenyi gazdák által használt, de uradalmi tulajdonban lévő szőlők után a földhasználati díjat a jövőben is meg kell majd fizetni.
Bizonysága ennek, hogy 1850. Böjtmás hava 14. napján „...Mezey Ferentz főbiró Ur azt jelenti, hogy a Szt. Miklósi határban fekvő szöllőktöl járó hegyvámot a méltóságos földes Uraság az elmarasztalt alpereseknek elengedte".
Jelentését Mezey Ferenc arra az írásos bejelentésre alapozta, melyet az uradalom perbeni képviselője még januárban küldött meg a vármegyei törvényszéknek.
„Miután a Sz. Miklósi szöllők birtokosai Méltóságos Báró Sina János úrhoz bé adott folyamodásukban tettüknek helytelenségét elismerve tőle bocsánatot kértek, nekik a követelés és a hátramaradásba lévő hegyvám a múltra nézve elengedtetett - és igy a már bejelentve volt végrehajtás szüksége fenn nem forogván a per ugyan megszűnt, de a hegyvámnak ezentuli pontos meg adására az illető birtokosok figyelmeztettek.
Sz. Miklóson Január 17kén 1850.
Schott
felperes uradalmi ügyviselő"
(Mvm. tv. i. 1849/200, 229, 495, 565)
Horváth Ferenc katolikus tanító és nótárius - indoklása szerint Dingráff Gáspárral megromlott kapcsolata miatt - leköszönt hivataláról.
„Horváth Ferencz Lébenyi oskola mester és jegyző a közötte és helybeli lelkész úr közt fenforgó egyenetlenségek és viszálkodásoknál fogva hivataláról jövő 850. évi Sz. György napjára szolgáló lemondását feljelenti."
A lemondást a hivatal tudomásul vette, s a távozó iskolamester utódának személyére javaslatot kért Dingráff Gáspártól és a mezőváros elöljáróságától.
„Az egyenetlenségek megszűnte reménylhető nem lévén lemondása elfogadtatik, 's a Lébenyi Elöljáróság s lelkész úr oda utasitattak, hogy jövő év Sz. György napjára más alkalmas egyénnek ajánlatárul gondoskodjanak." (Cs. és kir. kormánybiztosi iratok iktatókönyve 1849/58)
„A cs. kir. Gensdarmeria parancsnokság ... Rybak Antal szabó legénynek Lebenyben történt elfogatását jelenti fel." (Cs. és kir. kormánybiztosi iratok iktatókönyve 1849/77)
|
|