|
|
Megkezdődött az abszolutizmus berendezkedése Magyarországon.
Az új közigazgatási rendszer kialakításának részeként a korábban mosoni és nezsideri járásra (kerületre) tagolt Mosón megyét három járásra - magyaróvári, nezsideri, rajkai - osztották. Lebenyt változatlanul a korábban mosoninak nevezett, most magyaróvári járásba sorolták, melyhez kezdetben 19, 1861-től 20 település tartozott.
Szvetelszki Pál, (neve a 48-as nemzetőrök listáján Szwerletzki változatban szerepel), az uradalmi kocsma bérlője kérelemmel fordult a vármegyéhez, melyben a Jellasics és Windischgraetz katonáinak 1848 őszén-telén kiszolgáltatott italmennyiség árának kiegyenlítését kérte.
„Lebeny Mező Városban lévő Szvetelszki Páll, méltóságos Báró Sina János földes uraságnak árendássá a múlt 1848dik évben, a midőn a méltóságos Báró Jelasits Jósef és Vindisgratz Alfréd ezredének bejövetelekor az alul írtt italokat adta, mellyekrül 16 darab nyugtatói is voltak, azon nyugtatók az el készétett Tabellya szerint a Tettes megyére általam, alul írtt által 13dik Januari 1849 be is adattak az alul írtt mód szerént u. m.............. "
A kérelemhez mellékelt táblázatos kimutatás szerint a kiszolgáltatott bormennyiség 2180 iccére rúgott, melynek ára 436 forintot tett ki.
Az elszámolás hitelességét Lázár József bíró és Horváth Ferencz jegyző aláírásukkal igazolták.
(icce = fél pint; két meszely; 0,8484 liter)
Az uralkodó még 1849-ben meghozott döntése alapján 1850. január 18-án megjelent a csendőrség (akkori nevén zsandárság) megszervezésére vonatkozó rendelet. A zsandárság katonai szervezettségű, katonai fegyelem alatt álló rendfenntartó alakulatként működött 1867-ben történt átszervezéséig, ekkor funkcióját a megyei pandúr-szervezet vette át. A helyőrségek telepítése már 1849 végén megkezdődött. Lebenyben is zsandár-helyőrség létesült. A zsandárok szálláshelyéül szolgáló épület biztosítása, kitatarozása, a szükséges berendezés és felszerelés (ágyak, az ágynemű anyagául szolgáló vászon, szalmazsákok, vaskályha, rézlábos, tányérok, ciroksöprűk stb.) beszerzése a község feladata volt.
„Lében Mező Várása a Sandárok részekre az alul írtakat vásáralta vagyis vette az 1849dik Évben" - áll annak a Lázár József bíró által 1850. április 3-án aláírt hosszú listának a fejlécén, amely szerint például egy fekete-sárga császári lobogóért 5 ezüst forintot fizetett a mezőváros elöljárósága. (Mvm. főszolg. 1850/2275, 2282)
A lébényi helyőrség parancsnoka azonban nem érte be a mezőváros és az uradalom által rendelkezésére bocsátott felszereléssel, s hatáskörét túllépve további követelésekkel lépett fel.
,,A' Sz. Miklósi uradalom panaszosan elöl adja: miként a' Lébenyi Gensdarm Brigados hatáskörét tul hágva, ámbátor az uradalom a' szoba felszereléséhez már két ágynak ki szolgáltatásával járult, azt önkénytesen még egy harmadik ágynak ki állítására kötelezte, kéri tehát illy hozzája nem tartozó fel osztásoktól őt le tiltani."
Az uradalom által 1849. december 12-én tett panaszra válaszként az illetékes parancsnokság közölte, „hogy hasonló hivatalbeli vissza élések meg gátlására a' szükséges intézkedések részéről már megtétettek". (Cs.és kir. kormánybiztosi iratok iktatókönyve 1849/101)
A szabadságharc leverését követően - többek között az osztrák közigazgatás bevezetésével - megkezdődött Magyarországnak a birodalomba való adminisztratív beolvasztása.
Az abszolutizmus szigorúan központosított közigazgatási gyakorlatának megfelelően minden tisztviselőt a felsőbbség nevezett ki, így a hivataláról lemondott Horváth Ferenc nótárius és oskolamester utódát sem a helybéli képviselőtestület választotta, hanem Moson megye császári és királyi kormánybiztosa, Króner Lajos nevezte ki, s iktatta be hivatalába.
„Nagyságos cs. k. kormánybiztos úrnak f. hó 7én kelt 350. számú magas rendeleténél fogva Czeh József, tekintetbe vévén annak 16 éveken át a tanításban tett hasznos szolgálatait, Lebeny mező városa jegyzőjének s oskola mesterének kineveztetett, miről a m.(ező) városi Elöljáróság ahhoz alkalmaztatás végett tudósíttatik.
M. Óvárott Április 10én 850."
Szálé János alispán egy lébényi lakos elleni rablótámadásról tájékoztatta Króner Lajos királyi biztost. (Mvm. megyefőnöki iratok 1850/718)
„Nagyságos megyei Elnök és cs. k. Kormányzó Biztos Úr!
Lébenyi lakosok Kartsai Pál, Kiss Mihály és Pere István mai nap estvéli 6 órakor nálam megjelenve azt jelentették, hogy Pere Mihály ugyan lébenyi gazda múlt csütörtökön, az az folyó hó 18in két zsidót, kik magukat Győri Héber kereskedő fiaknak lenni jelentették, és kiknek személyes leírását ide sub % mellékelve ezennel által szolgáltatom, mint fuvaros Pozsony felé szállítván, midőn Oroszváron túl fekvő töltésen átmenve ismét az ország útra tért volna, ottan a megjegyzett névtelen zsidók Slibovicza féle italt nyújtván nekie, ettől tüstént olly rosszul lett, hogy kocsijába hátra lépni és lefeküdni kéntelen vala, utóbb elme tehetségét egészen elvesztve a zsidók által a kocsiról ledobatott, és ezen elhagyott sorsban az éjszakát a gyöpön töltve csak más nap egy Sopronyi fuvaros által megszemléltetvén, ez által azon Raikai kortsmába, melly az ország út mellett létezik, további ápolás végett bé szállíttatott, ahonnan más nap ismét nyomorultan ugyan és gyalog hazafelé ballagott, hol betegágyában a rajta történt szerencsétlenségét a testvérjének, Pere Istvánnak elbeszélve azt jelenté egyszersmind, hogy a zsidók lovaival és kocsijával, melyek leírása sub ../.. foglaltatik, Pozsony felé hajtottak, melly ebbéli jelentését a fenn érintett Lébenyi három lakosoknak Tóth Biztos Úrnak hon nem léte miatt Nagyságodnak tüstént és sietve - minthogy holnap reggel már Győrré indulok - olly további kéréssel terjesztem fel, hogy a nevezett zsidóknak és általok elorzott lovak és szekér leírásának országszerte leendő hirdetését kegyesen eszközleni méltóztasson, melly hirdetés Mosony megyében is eszközölve van.
M. Óvár, Ápril 21én 1850
Szále János Alispány"
„A rabló névtelen zsidók leírása
Az öregbik mintegy 24-25 esztendős, vörösös, kondor, hosszúkás szakállú, hosszúkás képű, középszerű nyúlánk termetű, gesztenye színű hajú és szemű, ruházattya vala egy dohányszínű kaput (vagy is kabát) s ollyan színű sipka a fején, hamu színű pantalon nyári nadrág.
Az ifjabb széles képű, fekete szemű, barnás hajú és bajszú, szakálltalan, kicsiny köpczös termetű, kaputtya vala fekete posztóból, és olyan színű fekete pantalon nadrága, gömbölű kalapja keskeny karimával."
„A lovak leírása
Az egyik mintegy 14 markos, világos pej herélt ló, LX billeggel.
A másik hasonló magasságú herélt pej, minden billeg nélkül.
A kocsi könnyű paraszt kocsi, vas tengeles, egyenes oldalú."
(marok = a ló magasságának mértékegysége, az ökölbe szorított kéz szélessége = 4 hüvelyk = 105,36 mm.)
Az illetékes katonai hatóságok úgy intézkedtek, hogy „Öttevény helységnek tűz által lett elpusztulása következtében a katonai szállítási útvonalak Lebenyen és Szentmiklóson keresztül haladjanak, hogy a vonuló katonaság megfelelő ellátása ily módon biztosított legyen."
A lébényi legények véres kocsmai verekedésbe keveredtek a késő esti borozgatásukat félbeszakító, s őket hazaparancsolni akaró zsandárokkal. A bűnüggyé dagadt kocsmai dulakodás körülményeit feltáró vizsgálat során a vádlottak azzal védekeztek, hogy a verekedést nem ők, hanem a zsandárok kezdeményezték. A Gensdarm (zsandár) káplár volt az, aki az asztalra felugorva kardjával vagdalkozni kezdett, s a megvádolt legények - a 23 éves Hajós Gergely, a 28 éves Tukovits János és a 19 éves Hápli Imre - csupán védekezni próbáltak.
Az egyik tanú Hajós Gergely kezében kést látott ugyan, de hogy a káplárt ő szúrta volna meg, azt a gyanúba fogott legény erősen tagadta. Lehet - vallotta - hogy a káplár saját gombjával sértette meg magát, s kardja is akkor törhetett el, amikor elvétve a neki, Hajós Gergelynek szánt vágást az ajtó kilincsére sújtott, így aztán a kardja két darabra tört.
Hápli Imrére is csak egy tanú vallotta, hogy azt kiáltozta: „Várj, te hosszú lábú német, megnyúzlak!" Meg is bűnhődött érte, mert a zsandárok agyba-főbe verték a már földön fekvő legényt. (Mvm. tv. i. 1850)
(Gensdarm = a zsandár szó a francia „gens 'd armes"/ fegyveres emberek/ magyarítása révén született.)
Bírósági eljárás indult a lébényi lakos Hauszer Anna ellen, aki a falun átvonuló császári katonaság elleni tüntetés- és tiltakozásképpen hangosan kiáltozva Kossuth Lajost éltette.
„Tóth József cs. kir. j(árás) biztos ur Lébeny mvárosában a Gensdarmeria katonaság által azon okbul befogatott Hauszer Anna nevű személyt küldi a megye I. oszt. járás bírósághoz, mivel a cs. kir. utazó Katonaságnak Lébenyen keresztül tett utazása alkalmával több izben, a Katonaság nem csekély megütközésére /: Éljen Kossuth:/ kiáltott légyen, és ámbár evégett figyelmeztetve (lett), mégis ezen kiáltását ismételni bátorkodott.
Az álladalmi ügyvéd urnák e tárgybani intézkedés és a tapasztalandókhoz képesti rendelkezés végett kiadatott." (Mvm. törv. i. 1850/904)
Lébény lakosságának a császári katonasággal szembeni ellenérzéseit tanúsítja az is, hogy 10 nappal később, december 22-én az Ottómajorban tőzegkitermelésre alkalmazott napszámosok egyikét, a kiszolgált katonát, Ficht (Fichte) Mártont állították bíróság elé a „kir. Gensdarmeria megbecstelenítése miatt".
„Fichte Márton kicsapongásai miatt befogattatik.
Sz. Miklósi uradalomhoz tartozandó úgynevezett Ottohofi Turfa ásási telepvényen mint napszámos foglalatoskodott Ficht Márton által az ottan tanyázó cs. kir. Gensdarmeria történt megbecstelenitése miatt az emlitett egyénnek azon Katonaságnak parancsnoksága által rendelt befogatása, és e megye fogházába lett elszállitásának feljelentése mellett az érdeklett katonai parancsnokság egyszersmind Ficht Mártonnak a hadi szolgálattól lett elbocsátásáról szólló bizonyittó levelet, és a megjegyzett telepvényben lakozó Firze nevű ellenőrnek bizonyítványát terjeszti elő.
Ezen hivatalos jelentés mellékleteivel együtt a közelebb tartandó Coll. Tszék tárgyalása alá fog terjesztetni." (Mvm. törv. i. 1850/958)
Sem a Hauszer Anna, sem a Fichte Márton ellen lefolytatott eljárásról, sem az ellenük hozott ítéletről nem maradt ránk hiteles adat.
(turfa = tőzeg)
A faluban 1288 katolikus és 549 evangélikus élt.
1850 decemberében I. Ferenc József hozzájárult egy sorsjáték meghirdetéséhez, melynek teljes bevételét az itáliai és a magyar forradalmak leverésében érdemeket szerzett négy császári táborszernagyról, s a bécsi forradalmi tömegek által 1848. október 6-án lámpavasra húzott osztrák hadügyminiszterről elnevezett hadirokkant-ellátó alapítványok („Radetzky-, Welden-, Jellacic-, Haynau- und Latour-Stiftungen") céljaira fordították.
A névadók személye nyilvánvalóvá teszi, hogy az alapítványok a szabadságküzdelmeket vérbe fojtó császári hadsereg rokkantjainak támogatását tekintették feladatuknak.
„Hogy a fent említett humanitárius vállalkozásban általános részvételt biztosíthassunk, és minden igaz hazafinak lehetőséget nyújtsunk arra, hogy a...lottójátékon való részvétellel ne csak jelentős nyereményhez jussanak, hanem hozzájárulhassanak az utóbbi eseményekben megrokkant polgártársaik életkörülményeinek javításához is, szükséges lenne, hogy a nyereményszelvények az ország összes községébe lehetőleg egyenletesen elosztva eljussanak" - szólt a főszolgabírói hivatalokat együttműködésre felszólító német nyelvű körlevél.
A sorsjáték híre természetesen Lebenybe is eljutott.
A „Lébeny község által Radetzky, Welden és a. t. alapítványra össze szedett pénznek jegyzéke" szerint Lébény mezővárosának összesen 106 polgára 2-10 krajcáronként kereken 9 ezüst forintot fordított sorsjegyek vásárlására. 10 krajcárnál többet csak Lázár József bíró (20), Hautzinger Mátyás (24) és Modrovics Mihályné (20) áldozott a szerencse istenasszonyának. (Mj. főszolg. 1850/280, 2287)
Lébény elöljárósága azzal a kéréssel fordult Króner Lajos császári és királyi biztoshoz, „miszerint méltóztatna kegyesen rendelni, hogy a Lébenyi bíróságtól jutalom gyanánt eddig bírt 15 hold község földjei és 5 hold rétjei ismét a községnek visszaadassanak."
Az illetményföld megvonásának szándékát azzal indokolta az elöljáróság, hogy „az említett földek és rétek használatát azért engedte eddig a község a helybeli bíróknak, mivel fáradságaikért más jutalmok nem volt, most pedig 200 pft készpénzbeli fizetése lévén a helység bírájának, egyéb jutalomra alapos igénye nem lehet."
A bíró által eddig használt földekre szüksége lenne a falunak, „mert nem csak hogy leg újabban az oskolák építése sürgettetik, hanem más közhasznú kiadásai is vágynak, mellyek fedezésére az említett földekről járó jövedelem szükséges."
A levelet Gruber János kamarás, Kováts Mihály, Magyar Pál, Földes János, Schmitzhofer Tamás, Nátz János, Földes Josef, Körmendi János tanácsbéliek, Németh Sándor, Modrovits György, Kaszás István, Susovits Josef, Kránitz János és Limp Mátyás választmányi tagok írták alá.
Az ügyet Króner Lajos Tóth József főbiztosnak adta ki további intézkedés céljából.
A községi elöljáróság „örök időkre" évi 16 forintokat juttatott a magyaróvári piarista középiskolának.
A döntés előzménye az, hogy az 1739-ben alapított óvári kegyesrendi gimnázium, melyben 1845 óta magyar nyelven folyt az oktatás, a szabadságharc leverése után nehéz helyzetbe került, olyannyira, hogy működőképességének fenntarthatósága is kérdésessé vált. Az abszolutizmus egységesítő törekvéseivel összhangban álló új oktatási törvény ugyanis a régi típusú középiskola helyett létrehozta a nyolcosztályos gimnáziumot, a piarista középiskola azonban sem az új rendszerű oktatáshoz szükséges helyiségekkel, sem az előírt végzettségű tanári karral nem rendelkezett. Viták forrása lett az a törvényi rendelkezés is, mely szerint az oktatás nyelvének a helység lakói által beszélt nyelvnek kell lennie. Ez Óvár esetében a német nyelv lett volna, a város és a környék lakossága azonban ragaszkodott a magyar tannyelvű iskolához.
Végül kompromisszumos megoldás született: a hit- és erkölcstant, a magyar irodalmat és a történelmet magyarul, a többi tárgyat németül tanították, s négy osztállyal megkezdhette munkáját a piarista algimnázium. (57)
Az iskola működéséhez szükséges anyagiak előteremtése, s a törvényi feltételek folyamatos biztosítása érdekében Moson megye falvai pénzbeli felajánlásokat tettek. A mosonmagyaróvári levéltárban fennmaradt Lébény mezőváros adománylevele:
„Alapítványi oklevél.
Az alól írt mezővárosi közönség kötelezi magát a Magyar Óvári Algymnasium vagy is Reál oskolák czélszerűbb fentartása tekintetéből annak biztosítására - mind addig míg az ott fennállani fog, a község jövedelmeiből évenként az oskolai esztendőnek kezdetével, vagy is Október 1ö napján örök időkre szabad ajánlás képpen tizenhat forintokat pengő pénzben lefizetni, és ezen összeget a fenkitűzött napon a t. cs. Kir. járásbeli biztosságnál pontossan és hejány nélkül letenni; - ha azomban ezen tanoda idővel megszűnne,vagy máshová állíttatnék, ezen kötelezettség megszűnvén, az alapítványi adakozás is elenyészik.
Minek hitelére kiadtuk a község pecsétjével megerősített alapítványi oklevelünket.
Kelt Lébenyt Április 4. napján 1851. esztendőben.
Becsületére válik a község mindenkori elöljáróinak, hogy ekkor vállalt kötelezettségüknek még nyolvannyolc évvel később, 1939-ben is eleget tettek. (—> 1939. október 3.)
Lébény mezőváros és Szentmiklós község elöljárósága hosszas tárgyalások eredményeként megállapodást kötöttek a Csepete dűlőbe vezető gyalogút használatáról.
„Miután azon Lebeny mezővárosi szöllő birtokosok, kik a Szt. Miklósi határban fekvő, de azon nevű Uradalomhoz tartozandó és hegyvám megadása mellett bírt szöllőknek mostani birtokában vannak - Nagyságos Króner Lajos Mosón Vármegyei cs. kir. főnök úrhoz a végett folyamodtak, hogy nekik a Sz. Miklósi határban fekvő Csepete nevű düllő felső végén a többször említett szöllőkbe azoknak mívelhetése végett egy gyalog út engedélyeztessen - abbeli kérelmük pedig a Szt. Miklósi uradalomnak igazgatósága, mint szintén a Csepete dűlőben létező uradalmi táblának tulajdonosa által nem elleneztetett - a mai napon egy részről a Lébeny mezővárosi bíróság részéről azon folyamodó Lébenyi szöllőbirtokosok nevében; más részről a Szt. Miklósi helységnek elöljárói és illetőleg a Csepete dűlőben szántóföldeket bíró fertályos gazdák között a következendő barátságos egyesség köttetett meg úgy mint:
Lébény mezőváros alapítványt tesz a magyaróvári piarista gimnázium javára (1851)
Először: Mi Sz. Miklós helységnek elöljárói és a Csepete dűlőben birtokos fertályos gazdák - miután a S(ina) uradalmi igazgatóság is beleegyezését kinyilatkoztatja - ezennel a lébenyi szöllő birtokosoknak megengedjük, hogy a Csepete földjeink felső végén létező árkon, mellyet a lébenyi szöllő birtokosok saját költségükön töltés alakjában felemelni, és mindenkor jó karban fentartani köteleztetnek, gyalog utat készítvén azon szöllőkbe járhassanak, de soha semmi szín és ürügy alatt a Csepete dűlőn keresztül egyenes vonalú gyalog járást ne követelhessenek.
Másodszor: Mi Lébeny Mezővárosi Elöljárók magunk saját és illető szöllő Birtokossaink nevében magunkat lekötelezzük, hogy ha valaki közülünk ezen engedelemmel vissza élne, az érintett földeken valamit elidegeníttene, az ottan termett jószágot legyúrná vagy lefejezné, vagy pedig vesszőt szedne - azt nem csak a kár megtéríttésére szoríttani, de azon felül szigorúan meg is büntetni fogjuk - egyéb iránt ezen engedményből semmi más birtok viszonyi vagy használati következést venni jogunk nem lészen.
Minek nagyobb hitelességéül ezen egyező levél három hasonló példányokban mind a két részről aláírattatván; az illető községek pecsétjével megerősíttetett.
Kelt Lébeny Szt. Miklóson October hónak 2ik napján 1851. esztendőben."
Az alispáni hivatalnak is megküldött egyezséglevelet Varga László szentmiklósi és Lázár József lébényi bíró, továbbá a két település elöljárói írták alá.
(csepete, csepőte, csöpéte vagy csepőce = bokros, cserjés, csalitos erdő)
Lébény mezővárosa szerződést kötött Schlaffer Ferentz magyaróvári kéményseprőmesterrel, miszerint „a Mező Városban létező 359 kéményeket...minden fertály évben egyszer, és így egy év lefolyása alatt négyszer rendesen kitisztítja."
A telkesgazda-házak kéményeiért 24, a kisházi gazdák kéményei után 20 krajcárt volt köteles fizetni a tulajdonos. (Mj. főszolg. 1852/5998)
„...az evangélikus oskola czélszerűtlen, de egésségi szem pontból az egész község nevendék gyermekekre nézvésti veszélyes állapota" egy új evangélikus iskolaház építését tette szükségessé. (Mj. főszolg. 1852/4307)
Az iskolaépítésről vármegyei szinten hozott döntés indokoltságát Lebenyben senki nem vitatta, a költségviselés kérdésében azonban vita támadt a katolikusok és evangélikusok valamint a falu vezetői között. A nézeteltérés abból a kettősségből eredt, hogy míg a katolikus iskola tulajdonosa a község volt, addig az evangélikus iskola a felekezet tulajdonában állt, s a katolikusok tiltakoztak az ellen, hogy az új evangélikus iskola építésének költségeiből részt vállaljanak.
„A Lébenyi Evangyelikusok(nak) új oskola házra lévén szüksége, ennek felépítése felsőbb parancsolatok értelmében a községeknek tétetett kötelességül. Minthogy azonban a Mező Városi Közpénztár ezen Summának előállítására, melly az ide mellékelt terv és költségvetés szerint 1715 f. 12 kr. pengőre rúg (nem képes) - annakokáért alázatosan könyörgök Nagyságodnak, méltóztasson ezen összegnek kivetését a pótlék adó útján meg engedni és el rendelni" - írta 1853. február 5-én Lázár József lébenyi bíró Króner Lajosnak, Mosón megye császári és királyi biztosának, aki - mint a későbbiekből kiderül - hozzájárult a falu valamennyi adózóját sújtó pótadó kivetéséhez.
Lázár Józsefétől eltérő álláspontot képviselt az ügyben az 1854-ben megválasztott új bíró, Modrovits József, aki hivatalba lépését követően azonnal levelet intézett Króner Lajoshoz.
„Nagyságos cs. Kir. Megyei Főnök
és helytartósági Tanácsos Úr
Nagyságodnak múlt 1853ik évi Június 16á" 4065 szám alatt kelt azon kegyes határozata, melly szerént a lébenyi evangelicus oskolának újonnan építésére megkívántató 1715 fi. 12 kr. ezüst pénzbeli összegnek községi pótlék adó utján kivetése megengedtetett, alázatosan alulírottakkal közölve lévén, miután
1ör a Lébenyi evangelicus felekezet a lébenyi lakosságnak alig egy harmadát teszi, s az azoknak számát kétszeresen felülhaladó r. katholicusokkal a községi jövödelmekre hasonló jogokat nem igényelhetnek;
2or miután az eddigi szokás szerént Lebenyben sem a községi pénztár, sem egyes R. katholicus egyén az evangelicus felekezet szükségei fedezésére még nem köteleztetett;
3or miután az evangelicusok a katholicus egyház és iskolák szükségei fedezése tekintetéből még eddig nem adóztattak meg;
4er miután az evangelicus felekezet alap elveméi fogva is egyházi és iskolai ügyeit az állodalom befolyása nélkül egyedül maga igazgatja, egyháza és iskolája körüli költségeket maga tartozik viselni;
5ör miután a katholicus iskolaház egyszersmind a községi jegyzőnek lakháza, s ez szerént községi épület lévén az evangelicus iskola háznak azzal hasonló jogai nem lehetnek;
6or miután a katholicus iskolából az evangelicus gyermekek sem záratnak ki;
7er miután az evangelicus iskolaház építésére szolgáló tervhez egy helybeli katholicus egyénnek sem volt befolyása;
ezen okoknál fogva mély alázattal esedezünk, kegyeskedjék Nagyságod a katolicus egyéneket az evagelicus iskolaházhoz való adózástól felmenteni.
Mély tisztelettel maradván Nagyságodnak alázatos szolgái
Modrovits József még 1856. február 27-én is arról tájékoztatta a szolgabírói hivatalt, hogy „az evangelicus községgel oskolája felépítése végett még eddig eggyesség nem történt."
A viták dacára 1857-ben megépült az új, nádfedeles, egytantermes iskola és a tanítólakás. Arra vonatkozóan, hogy az evangélikus és katolikus hívek végülis hogyan osztoztak az építéssel járó pénzügyi terheken, nem maradt fenn hiteles adat, annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a község 4000 égetett tégla árával járult hozzá a költségekhez. Báró Sina János 15 000 téglát adott, ez az építés összköltségének húsz százalékát jelentette.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hónapjai alatt a jobbágyfelszabadítást és az úrbéri viszonyok megszüntetését kimondó törvény következetes végrehajtására nem kerülhetett sor. A függőben maradt bonyolult kérdések rendezésére vállalkozott az 1853 márciusában kibocsátott úrbéri pátens, amely átfogóan újraszabályozta a jobbágyfelszabadítás kérdését.
Ferenc József „nyílt parancsa" megerősítette, hogy az úrbéres földek állami kárpótlással a jobbágyok tulajdonába mennek át, a telki állományhoz (a jobbágytelekhez) nem tartozó úgynevezett maradványföldek megváltásának terhét azonban a parasztoknak kellett viselniük.
Az irtásföldek, szőlők továbbá a majorsági zsellérek kezén lévő földek megváltásának lehetőségét és feltételeit a földesúr szándékától tette függővé a pátens, s a megváltás terhét ezek esetében is a parasztokra hárította át.
Kötelezővé tette, illetve ahol ez korábban megtörtént, tudomásul vette a már végrehajtott legelőelkülönözéseket, s a volt úrbéres jobbágyoknak annyi erdőt biztosított, amennyiből az általuk korábban is kitermelt mennyiségű fához juthattak.
A rendkívül bonyolult, s hosszan elhúzódó végrehajtás során a volt jobbágyok azt is eldönthették, hogy a földek kimérését össze kívánják-e kapcsolni a tagosítással is, vagy azt akarják, hogy a nyomásos gazdálkodás viszonyai közt kialakult birtoklási rendnek megfelelően minden dűlőben minden parasztnak jusson föld.
A császári nyílt parancsban szabályozott módon Lebenyben is megkezdődött a törvény végrehajtása, melynek eredményeként a korábbi jobbágytelkek az egykori jobbágyok tulajdonába kerültek.
Katonákat szállásoltak be Lebenybe. Kilenc tiszt, 370 közember, továbbá 146 ló és 16 kocsi elhelyezéséről, ellátásáról kellett a község lakosságának gondoskodnia.
1858-ban a Vasárnapi Újság című hetilapban megjelent Ráth Károlynak „A Libényi templom" című tanulmánya, melyben a Szent Jakab templom leírása után Lebenyről a következőket olvashatjuk:
„Lakosainak száma 1853-ban 1336 kath., 580 ev. protestáns, 17 zsidó, 214 kath. iskolába járó gyermekkel. Nyelvre nézve legnagyobb rész magyar, sokkal kevesebb német. E helységtől nyugatra már magyar helységet nem találhatni Mosonymegyében."
Lébényben is pusztított a kolera. A halotti anyakönyvek adatai szerint augusztus 16 és október 20 között 39 katolikus és 18 evangélikus lakos lett a járvány áldozatává.
Átadták a Bécs-Budapest közötti vasútvonal első szakaszát, a Bruck-Győr közötti 78 km-es vonalszakaszt. Megnyitásakor mellőztek minden ünnepélyességet, az eredetileg erre szánt összeget - karácsony lévén - szétosztották a vonal mellett fekvő települések szegényei között. A segélyezetteket az érintett települések lelkészei segítségével választották ki.
Lébénynek és Szentmiklósnak közös vasútállomása volt. Az újonnan átadott vonalszakasz állomásépületei - a győri kivételével - kicsiny, jellegtelen, földszintes épületek voltak, egyedül a lébény-szentmiklósi állomás emeletes épülete készült a győrihez hasonló klasszicizáló stílusban. Nyilvánvaló szerepet játszott ebben az a körülmény, hogy a vasútállomás mellett üzemelt Sina János európai színvonalú cukorgyára, s természetesen az is, hogy Szentmiklós a Sina uradalom gazdasági központja volt. Kiemelt szerepére utal, hogy a Pozsonyban megjelenő Pressburger Zeitung 1855. december 25-i száma a vonal megnyitásáról tudósítva azt közölte, hogy Wieselburg (Mosón), Miklós (Lébény-Szentmiklós) és Raab (Győr) állomásokat az áruforgalom számára megnyitották, oda és onnan az áruk korlátozás nélkül feladhatók.
A lébényi gazdák minden bizonnyal felismerték s nagyra értékelték a vasútépítés gazdasági jelentőségét, nehezményezték azonban, hogy a vasúttársaság céljaira kisajátított földjeik megváltása még 1856 szeptemberében sem történt meg. Modrovits József bíró a kárvallott földtulajdonosok érdekében kénytelen volt a szolgabírói hivatal közbenjárását kérni.
„Minthogy sok szegény birtokos a föld megváltását nehezen várja,...kéretik a Tekintetes cs. k. Szolgabírói hivatal, minélfogva a kifizetést a t. ez. Vasúti társaságnál sürgetni méltóztatná, egyszersmind a birtokosok a cs. k. adót is erről két év óta fizetik, mit szinte (szintén) megtérítve a t. ez. Vasúti társaság által szívessen látnák és óhajtják.
Lébeny m. Városában Szeptember 17én 856."
Carl Hesse orgonaépítő mester bécsi műhelyében elkészült a Szent Jakab templom kétmanuálos, neogótikus sípszekrényű orgonája.
Elkészült Lébény mezőváros határának a mosonmagyaróvári levéltárban ma is föllelhető, rendkívül részletesen és pontosan kidolgozott térképe.
A 40 térképlap kalligrafikus szépségű betűkkel írt határ- és dűlőneveit szemmel láthatóan magyarul nem tudó térképész vetette papírra:
Ottohof, Marienhof, Kis Nyilos, Alsó Dűllő, Mogos Port, Felső Dűllő, Baratfőld, Kis tiz Rendes Dűllő, Öreg tiz Rendes Dűllő, Dömötör Hugat, Egyes Dűllő, Boromasz, Közép Dűllő, Rákos Ere Legellő, Hatvanoshegy, Alájáró, Jánosház, Gyöp Dűllő, Öreg főid Dűllő, Tölgy Erdő, Pintérhany Dűllő, Rabzi Dűllő, Urhanya Dűllő Rit, Tizenkét Rendes, Szeletszeg, Schwarzes Canal, Raptz Melléki Dűllő, Követses Hany, Ofar Legellő, Szigeti Legellő, Disznokut, Keskeny, Heres.
1850-ben Bécsben felállították azt a bizottságot (Kaiserliche und Königliche Central-Commission für Baudenkmale), melynek feladata a Habsburg-birodalom területén található építészeti műemlékek számbavétele, leírása, felvételi rajzainak elkészítése és közzététele volt. E bizottság működésének eredményeként irányult a szakemberek figyelme 1856-ban - elsőként a magyarországi műemlékek közül - a lébényi középkori templomra.
August Essenwein (1831-1892), az akkor még pályája kezdetén álló, később európai hírűvé vált német építész, építészettörténeti író elkészítette, s 1857 január-februárjában a bizottság hivatalos lapjában közzétette az apátsági templom rajzait és leírását, előkészítve ezzel annak restaurálását.
Munkája során mindvégig szoros, az idő múltával barátsággá mélyülő munkakapcsolatban állt a templom plébánosával, Dingráff Gáspárral, akinek nagyon sokat köszönhet a lébényi műemléktemplom. Az a rajongó csodálat, melyet az ifjú Essenwein Szent Jakab temploma iránt érzett, Dingráff Gáspárt is megérintette, s benne is lángra lobbantotta azt a lelkesedést, melynek hatására az akkor negyvenéves plébános Szent Jakab egyházának teljes helyreállítását élete céljául választotta.
A kor politikai és gazdasági viszonyai közt az ő elhivatottságára, tetterejére, kitartására és szervezőkészségére volt szükség ahhoz, hogy a templom helyreállítására irányuló szándék megvalósulhasson.
Összeállították „Lébény Mezőváros tagosított határa dűlők szerinti Telekkönyvé"-t, amely 61 határrész, dűlő nevét sorolja fel.
A tagosítás eredményeként a korábbi 61 határrészt 38 tagba vonták össze, így részben már a korszerű művelési igényeknek megfelelő egytáblás birtokok jöttek létre.
A tagosítás alapjául szolgáló adatfelvétel során 330 volt úrbérest (a telek használatáért szolgáltatással tartozó jobbágy), 22 kisházit (bérelt földön gazdálkodó személy) és 51 olyan lakost írtak össze, akik a földhasználatért csak kézi szolgálattal tartoztak. (86)
Ebben az évben született Lébényben Borcsai Józsefné Nagy Erzsébet, színésznő. Színi pályára 1883. október 13-án lépett Miklóssy Gyula színigazgató társulatában. 1908. december 10-én halt meg Szatmáron. Férje is színházi ember, súgó és komédiás volt.
A birodalom központosítását célzó törekvések kudarcát belátva az udvar 1860. október 20-án kibocsátotta az úgynevezett októberi diplomát, amely megalkotóinak szándéka szerint Bécs és Magyarország kiegyezésének záloga lett volna, s amely részben visszaállította az 1847-es közjogi állapotokat, így a megyék önkormányzatát is.
December 6-án Moson megyében megalakult az új megyei bizottmány, melynek december 28-i ülésén készült jelenléti ívén 147 tagjának neve szerepel.
A tagok névsorában ott találjuk báró Sina János lébény-szentmiklósi földbirtokos, Dingráff Gáspár „lébényi r. cath. lelkész", Modrovics György „földművelő gazda" (ő tagja volt az 1848. május 1-jén alakult állandó bizottmánynak is) és ifj. Modrovics György „lébényi földművelő" nevét.
Távozott a községből Hudy István segédjegyző. A Hansági Múzeum dokumentumtárában őrzött kéziratos kötetében ránk maradt 22 - többnyire hazafias tárgyú - költeményének egyike a Lebeny címet viseli.
A vers rímei nem mindig csengenek tisztán, ritmusa is meg-megdöccen néha, s szerzőjét jóindulattal sem sorolhatjuk a magyar irodalom halhatatlanjai közé, mégis, a vers rokonszenves bizonysága annak a vonzalomnak, melyet Hudy István Lébény, s a jóféle bor iránt táplált.
1861
Lébény - Arakkal, Feketeerdővel, Halászival és Szentmiklóssal egyezően - a jegyzői teendők ellátásával is oskolamesterét bízta meg.
A megyei bizottmány szeptember 16-án tartott ülésén a jegyzők napról napra bővülő feladatkörére hivatkozva a döntést elutasította, s - egy, még 1841-ben hozott vármegyei döntésre hivatkozva - úgy intézkedett, hogy „a községi jegyzői állomásnak az oskola mesteri állomástól való elválasztása foganatba vétessék."
„Lébenyi özvegy Szebik Julianna a 49ik gyalog sorezredben szolgáló fia, Szebik Györgynek a katonaságtóli elbocsájtásáért" folyamodott.
(Mvm. tgy.jkv. 1861/365)
Az óvári gazdasági akadémia hallgatói egy nyilvános rendezvényen a Szózatot énekelték.
Moson megye főispánja és az alispán eltérően ítélték meg a történtek politikai tartalmát, s vitájukat eldöntendő kérték a helytartótanács állásfoglalását. A főszolgabíró valamennyi községhez, így Lébény elöljáróságához is eljuttatta a helytartótanács válaszként küldött leiratát, mely „tudatja, hogy a Szózat dalnak forradalmi színezete nincsen, és azért tilos dallamnak nem is tekénthető, mindazonáltal annak nyilványos helyeken, ünnepélyes alkalommal nagyobb tömegek vagy iskolás gyermekek általi énekeltetését azért kívánnya gátoltattni, mivel ez által csak a tüntetési viszketeg ébresztetik, miért is annak éneklése nyilványos helyeken tömegek vagy iskolás gyermekek (számára) megtiltandó, és a főtényezők megbüntetendők, ha késérleteket tennének intések daczára."
(Mvm. főisp. 1861/618)
„T. ez. Kitti Ágost helybeli Községorvosa épen most f.é. Június 22én délutáni 4 órakor az '/. alatt alázatossan ide csatolt jelentését beadja, miszerint tegnap, mint f hó 21én Simon János Bormászi lakos a Rábczában megförödvén belehalt" -jelentette a főszolgabírónak Pitzl János lébényi bíró.
A királyi helytartótanács Mosón megye főispánjának „átküldi kézbesítés végett azokat az okmányokat, mellyeknél fogva Eöfelsége a múlt árvizek alkalmával tanúsított áldozatos közreműködés elismeréséül legmagasabb megelégedését többeknek nyilváníttani méltóztatott."
A levél mellékletéből kitűnik, hogy az árvízvédelmi munkák szervezésében és irányításában érdemeket szerzett „Lébenyi Elöljáróságnak Eö felsége megelégedése tudtára adatik." (Mvm. főisp. 1861/730)
„Folyó év és hó 14én reggeli 9 1/4 órakor helybeli Prémus György istálójában -31. hsz. - tűz támadt, melly(et) részére szolgáló déli szélnek ereje következtében megtartani lehetetlenség volt" - jelentette a főszolgabírónak Horváth Márton, az újonnan megválasztott lébényi bíró.
Kilenc lakóház, tizennyolc pajta és három szín, az épületekben s az udvarokon rengeteg érték - termény, eszköz, felszerelés - hamvadt el a tűzben.
A bíró által a tűzvész után néhány nappal készített nagyon részletes, házankénti kimutatás szerint összesen 32 gazdát ért kisebb-nagyobb veszteség összesen 23 964 forint és 60 krajcár értékben, melyből csak 8046 forintnyi vagyontárgy volt biztosítva.
A tűz okozójának tekintett Tóth Mihály szolgalegényt - amint ezt a november 30-i kihallgatása során neki föltett kérdések sejtetik - azzal gyanúsították, hogy a gazdája, Prémus György iránt táplált haragja miatt szándékosan gyújtotta föl a tűzfészekké lett pajtát.
„A tűz oka azonban kipuhatolható nem lévén" főszolgabírói utasításra a gyanúsított Tóth Mihályt december 3-án szabadon bocsátották. (Mvm. tv. i. 1862/69)
„A Győri Pénzügyi Kerületi igazgatóság December 11 éről jelenti, hogy Lebenyben dohány csempészkedésbe találtatott Vittnyédi Veres Istvány elfogatásában a Lébenyi Bíró a segítséget megtagadta - mire a vétkes Veres Istvány lovastól megszökött."
Króner Lajos főispáni helytartó úgy intézkedett, hogy a lébényi bíró „a Dohány Csempészek elszalasztása végett kérdőre veendő."
Az ügyet Bőhm János, a mosonyi járás főbírája kivizsgáltatta, s a vizsgálat megállapításairól 1862. januárjában tájékoztatta az első alispánt. Jelentése szerint „a bíró kérdőre vonatván avval mentette meg magát, mi szerint ő isteni szolgálatban lévén a szükségeltetett segítséget nem adhatta."
A megyei tiszti gyűlés jegyzőkönyve szerint „folyó hó 5én Lébenyben Szebik Andrásnak 151. sz. a. (szám alatti) pajtájában ki nem puhatolható oknál fogva tűz támadott, ezen pajta lakházával együtt elégett, s ez által mintegy 1200 ftnyi kár okoztatott."
(Mvm. tgy. jkv. 1862/2480)
Három éven át zajlottak az apátsági templom belső helyreállítási munkálatai.
Dingráff Gáspár, a falu plébánosa minden szellemi és anyagi erejét e cél szolgálatába állította. Külföldi utazásokat tett, műemlékeket tanulmányozott, kapcsolatokat keresett és ismeretségeket kötött jeles műépítészekkel, s kérésére August Essenwein több változatban is elkészítette a templom helyreállításának terveit.
Ezt követően a templom kegyurát, báró Sina Jánost nyerte meg az ügynek, aki vállalta a templombelső „stylszerű restauratiojának" költségeit.
Az 1862 elején megkezdett munka első fázisában eltávolították a falakról azt a 15 centiméternyi vakolat- és mészréteget, amely a templom hat és fél évszázados története során a festések, meszelések, s a szakszerűtlen javítások következtében rakódott rá.
Amikor előtűntek az ép, erőteljes falkövek, s láthatóvá váltak a pillérek és féloszlopok gyönyörű oszlopfői, munkába léptek a kőművesek és kőfaragók, akik a hiányos, sérült, töredezett falköveket, oszlopfőket újravésték, helyreállították, ahol kellett, újakkal pótolták, majd úgynevezett szemcsézőkalapáccsal a kváderkő falsíkokat s az oszlopok felületét is átfaragták, megújították. Ahol a korábbi helyreállítások során téglapótlásokkal kiegészített boltozatot korhű módon, falkövekkel helyettesíteni nem lehetett, ott a téglafelületet habarccsal vonták be, s a habarcsréteget a falkövek formájára alakították.
Így nyerte vissza a templom belső tere eredeti formáját, stílusegységét, s puritán, eszköztelen mivoltában is impozáns szépségét.
A Sina János által fedezett építési költségek 20 000 forintot tettek ki. A lébényi katolikusok részint egyéni adományok, részint „önkéntes közadózás útján" további 17 000 forint készpénzt és 5 000 forint értékű felszerelési tárgyat adtak össze a templom javára.
A befolyt támogatásokból ekkor cserélték ki az eredeti barokk berendezést, ekkor került helyére - a főhajó szentélyébe - a jelenleg is látható, Essenwein által tervezett neogót stílusú szárnyasoltár, Anselm Sikinger müncheni fafaragó mester munkája.
August Ottmar Essenwein (1831-1892)
(A templomnak ez az ékessége - Barcza Leander írása szerint - annak az oltárnak a mintájára készült, melyet a Lébény birtokába jutott jezsuiták engesztelésképpen Pannonhalmának ajándékoztak 1638-ban. Az oltár az idők során elveszett, emléke és leírása csak szóbeli hagyomány formájában élt tovább. Ha Barcza közlése helytálló, Essenwein az új oltár tervezése során csak erre a hagyományra építhetett.)
A gótikus főoltár toronyalakú felső részében legfelül a szentháromság ábrázolása, alatta a kálvária szokásos figurái láthatók.
Középen a templom védőszentjének, Szent Jakabnak életnagyságú szobra áll ókori egyházi öltözékben, kezében könyvvel és zarándokbottal, lábainál a templom kicsinyített másával.
Jobbján és balján két imádkozó angyal tekint a főalakra. Az oltár két szárnyának belső oldalán a négy egyházatya, Szent Ambrus, Szent Ágoston, Szent Gergely és Szent Jeromos féldomborművű ábrázolása látható. A behajtható szárnyak külső oldalára - a böjt idejére - Jézus kínszenvedéseinek eszközeit festették fel az alkotók. Lent, az oltárasztal oldalán félkörívekkel összekötött oszlopok között a tizenkét apostol portréi domborodnak.
Ekkor készültek el a főoltár stílusában a mellékoltárok valamint a szószék. Ezeket is Essenwein tervezte, s miként a főoltár, ezek is Sikinger Anselm müncheni műtermében készültek.
A hatszögletű talapzaton álló, három csavart oszlopon nyugvó szószék felső részének toronyalakú díszítménye a jó pásztor szobra fölé borul, mellvédjét a négy evangélista domborművű ábrázolása díszíti, hangvetőjén a négy egyháztanító, Szent Ambrus, Szent Ágoston, Szent Jeromos és Szent Gergely alakja látható. A déli mellékhajó apszisában álló oltárt a Boldogságos Szűz, Magyarország védasszonya (oldalán Szent István király és Szent Imre herceg szobra), az északi apszis oltárát a vértanú Alexandriai Szent Margit (oldalán Nepomuki Szent János és Szent Flórián szobra) tiszteletére emelték.
A szentélyek üvegablakai is ekkor, Innsbruckban készültek.
A főszentélynek a szentháromságot is szimbolizáló, hármas egységbe foglalt, gazdag színvilágú üvegablakai Keresztelő Szent János, Szent Adalbert és Szent Gellért vértanú püspököket ábrázolják. A mellékhajók szentélyeinek üvegablakain Árpád-házi Szent Erzsébet és Szent József ábrázolása látható.
A főbejárat feletti kerek ablak üvegfestményét Szent Mihály arkangyal mellképe díszíti. Az oldalhajók Modrovics György adományából készült üvegablakai Kreskay Antalnak a templomot ismertető munkája szerint szőnyegeket tartó angyalokat ábrázoltak. Ezeket a festett üvegablakokat aknaszilánkok rongálták meg a második világháború idején.
A munkálatok irányítói - Dingráff és Essenwein - arra is gondot fordítottak, hogy a keresztelőkutat, a szenteltvíztartót, a kelyheket, a szentségtartót, de még a csengőt is korhű formában, stílszerűen alkossák meg.
A keresztelőkút Simor János győri püspök, a szenteltvíztartó medence Limp János adománya. Horváth Éva ajándéka volt az oltárokon használt lámpa, keresztek és gyertyatartók, a kelyheket özvegy Lázár Mária, a szentségmutatót Tülly Mátyás adományozta az egyháznak.
A templom gyönyörű ruhakészletének legszebb, legértékesebb darabjait is ekkor vásárolták részben Innsbruckban Uffenheimer, részben Bécsben Giani műhelyéből.
A középkort idéző, művészi arany- és selyemhímzésű miseruhák az adományozók - Winterl Antal pápai prelátus, címzetes lébényi apát, Dingráff Gáspár, Modrovics György és Ágnes, Horváth Márton és Földes József- önzetlen nagylelkűségének bizonyságai.
Ekkor - Kreskay Antal lébényi plébános közlése szerint 1864-ben - készült a főbejárat feletti félköríves mezőben a Háromkirályok imádása című, Klein bécsi festő által készített, ma már töredékes freskó. (50)
A munkálatok végeztével Simor János győri püspök áldotta meg a templomot 1864. szeptember 4-én.
Fehéry János megyei főmérnök jelentése szerint „Lébenyből Sövényházára menő út helyreállítása, mely a volt megyei hatóság által... még 1858ik évben szorgalmaztatott, 3140 igás és 22033 kézi napot, és két vízereszre és korlátfákra 1336 ft 28 krt igényel. De miután az országos közmunka az idén nagyonis igénybe van véve, ezen munkálatok 3 évre volnának felosztandók..."
A tiszti gyűlés határozata szerint „a Nagyméltóságú magyar Királyi Helytartótanács ... megkerestetni határoztatott, miszerint ... a Lebeny Sövényházi utak helyreállítására megkívántató pénzösszegeket utalványozni, s ezen közfontosságú útnak a megyebeli országos utak sorába felvételét engedvényezni kegyeskedjék." (Mvm. tgy. jkv. 1863/3894)
„Nagy Sándor lébenyi evangélikus lelkész folyamodik, miszerint Lebenyben az evangelica hitfelekezet a községi pénztárból a lelkész és tanító számára a katholikus fél által ezen czélra húzott javadalmakhoz hasonlókat nyerjen."
A megyei tiszti gyűlés a kérelmet „méltányosnak ismertetvén" közbenjárt a kérés teljesítéséért, s Bőhm János főszolgabíró március 16-án már arról számolhatott be, hogy „a lébényi község azon javadalmakat, melyeket a kath. fél egyházi és iskolai czélokra a községi pénztárból húzott, a protestáns felekezetnek is önkényt megadta."
Augusztusban azonban kiderült, hogy a község - pénzügyi nehézségekre hivatkozva - márciusban tett ígéretét nem teljesítette. A megyének ilyen természetű ügyekben utasítási jogköre nem lévén, 1863 decemberében csak azt tudta javasolni az evangélikus gyülekezetnek, hogy kérése teljesítése érdekében folyamodjon a királyi helytartótanácshoz. (Mvm. tgy. jkv. 1863/924, 1450, 2985, 3239, 3540, 4220)
A vitás ügy lezárására azonban csak 1870 áprilisában, egy 1868-ban alkotott törvény alapján kerülhetett sor. (—> 1870. április 6.)
A vármegye tiszti gyűlése elé került jelentés szerint „a lébenyi határban Földes Jósef földjén álló földmérési háromszeg roskadó állapotban lévén, annak ledűlése által könnyen szerencsétlenség idéztethetik elő."
A megye megkereste az ügyben illetékes „Sopronyi Catastralis felügyelőséget", amely úgy nyilatkozott, hogy „a Földes Jósef telkén álló mérnöki jelvény további fennállása egészben szükségtelenné vált, miután a catastralis földmérések Mosony megyében már végkép befejezvék." (Mj. főszolg. 1863/347, 1195)
Horváth Márton bíró a gabonavetéseket sújtó kártételről tájékoztatta a főszolgabírót.
„Tekintetes főbíró úr!
Múlt napokban azon szomorú hír terjedt el községünkben; hogy buzavetéseink, mellyek itt-ott minden nap kevesbednek, nem fagy által, sem balidőjárás (által), hanem egy hüvelyknyi hoszú, fején barna, hátul és hasán szürke színű, 6 lábbal és erős, bogár forma, kajmos szájjal ellátva kukatzok által elfogyasztatnak, annyira, hogy helyen-helyen holdszámra le is evek.
Ezek a búza plántákat föld alá húzván ott emésztik - tartózkodási helyök a föld alatt, némellykor egészen szántás mélységéig.
További rendelkezését elvárván maradok tisztelettel a tekintetes főbírónak.
Lébent, 1863. Maius 5én
A levél hátoldalán olvasható jegyzet szerint „a (magyaróvári) gazdasági intézetbéli tanár urakkal tudatott meg, kik hely színen vizsgálatot tévén, a tény valósága kiderülvén, az ártalmas bogár féreg megtaláltatott." (Mj. főszolg. 1863/1011)
(Horváth Márton leírása alapján valószínűsíthető, hogy a cserebogarak családjába tartozó gabonaszipoly nagy tömegben megjelenő lárvái „emésztették" a lébényi búzavetéseket.)
„A Sövényház és Lébeny között a Rápczán keresztül vezető hídnál az illető uraságok által a vámszedésben némi visszaélések követtetvén el", Mosón megye és Győr megye közös választmányt hozott létre a kialakult helyzet áttekintésére.
A vizsgálat eredményeként a bizottság arról tájékoztatta a két küldő megyét, hogy „a szedni szokott vámok miatt fennforgott viszályok ... megoldattak" ugyan, de a helyzet végleges rendezése érdekében a még 1839-ben és 1841-ben megkezdett tárgyalásokra emlékeztetve azt javasolták, „hogy ezen, a közforgalomra nagy fontosságú útnak az országos utak sorábai felvétele felsőbb helyen kieszközöltessék."
A megye a javaslatot a helytartótanácshoz továbbította. (Mvm. tgy. jkv.)
Süly József megyei pandúr veszett kutyáról tett jelentést a főszolgabírónak.
„...már két napja bolyong itt Lebenyben egy dühös kutya, amely először a Tószer utczában, azután későbben a mecséri utczában ... minden kutyát, melly elejbe került, megmart...Hallomás szerint ezen kutya a Szentmiklósi birkásé volna, és a Szt. Miklósi éjji őrnek a fiát meg is marta volna Szt. Miklóson, és ma egy Szt. Miklósi embertől hallottam, hogy az éjji őr fiát Patonára egy kuruzslóhoz el is vitték gyógyítani".
A főszolgabíró intézkedése nyomán „a lébenyi pandúroknak megparancsoltatott, hogy a mosoni gyepmestert oda rendelve Lébenyben valamennyi kutyát üttessék agyon, a Sz. Miklósi bírónak pedig meghagyatott külön rendelet által, hogy a' megmart fiút - a' mennyiben az állítás valós volna - orvosilag vizsgáltassa meg és vétesse gyógyítás alá."
(Dr. Timaffy László néprajzkutató több munkájában is megemlékezett az 1970-ben meghalt patonai Nagy Ferencről, a sámánok, táltosok hagyományait folytató, tudós gyógyító emberről. A gyógyítás tudománya általában apáról fiúra szállt, így nem kizárt, sőt valószínű, hogy az itt említett patonai „kuruzsló" Nagy Ferencnek valamelyik felmenője lehetett.)
Lébény mezőváros - kiváltva ezzel a megye rosszallását - engedély nélküli építkezésbe kezdett. A magyaróvári járás főszolgabírája május 29-én azt jelentette a főispáni hivatalnak, hogy „Lebeny mező városa roskadt község házát, a nélkül, hogy engedélye lett volna, fel építteni kezdette." Leveléhez mellékelve a főszolgabíró benyújtotta „az építtési tervet 1600 fra menő költségvetéssel együtt, azon javallattal, hogy miután a községnek erre elégséges pénz összege vagyon, az építtés ez úttal meg engedtessék, jelentvén egyúttal, hogy a bírót és a jegyzőt ezen önkényeskedésért szigorúan meg dorgálta."
A főispán az ügyet oly módon zárta le, hogy „a községnek önkényes tettét rossza-landja azzal, hogy az építés meg engedtetik, adósság tétel azomban erre tilalmaztatik, és a jövendő jegyzőnek kellő lakásra figyelem tartandó." (Mj. főszolg. 1864/480)
Lébény mezővárosának az 1860-as évtizedben használt koronás pecsétje
„Bőhm főbíró jelenti, hogy a lébenyi állomáson lévő Farkas István és Orbán János pandúrok a sz. miklósi búcsún le részegedvén az ottan támadott verekedésnél részt vett bűnösöket a helyett, hogy mellőzték volna, támogatták és szabadon bocsájtották, miért is őket tüstént fel váltatta és a megye házába be hozatta."
Az azonnal elrendelt vizsgálat megállapította, „hogy csak ugyan Farkas pandúr ittas állapotban lévén, a lébenyi jegyző és Biber pandúr káplár parancsa ellenére Koller György kónyi pincért szabadon bocsájtotta."
Az ügy azzal zárult, hogy „Orbán pandúr szigorúan dorgálandó, Farkas pandúr pedig 3 napi börtönnyel fenyíttetik, és mind ketten szolgálat tételre Óvárra át helyeztetnek." (Mj. főszolg. 1865/716, 729)
Az 1865. június 1-jén megnyílt magyaróvári Karolina kórház működési kiadásainak fedezéséhez szükséges pénzalapok előteremtése érdekében „...a vármegye összes községei, a nagy 's nagyobb földbirtokosok és testületek arra lettek felhíva, miként a kórházban felállított betegágyakra ágyalapítványokat tegyenek. Az évente fizetendő alapítványi összeg egy egész ágy után 150 frtban, egy félágy után 75 frtban, 1/4 ágy után 37 fit 50 krban,1/8 ágy után 18 fit 75 krban lett megállapítva. Ezen felhívásra 1865. év april hó végéig 12 egész és 2/4 ágyra érkezett be alapítványi ajánlat".
Lébény elöljárósága az elsők között határozott a kórház támogatásáról.
„Alapítványi nyilatkozat
Lébeny község elöljárósága és választmánya a' Tekintetes megye részéről hozzánk érkezett fölszollítás folytán 's az abban foglalt alapfeltételek önkénytes elvállalása mellett saját kebelbeli szegény 's fizetésre képtelen betegeink számára egy korágy részletet, vagyis évenkint 37 fr s 50 xr o. é., írva harmintz forint 50 xr o. é. alapítunk a megyei Carolina korodában,' s évenkint befizetendjük.
Kelt Lébeny M. V. 1865. évi február 23 án
(V1II./802 A magyaróvári Moson vármegyei Karolina kórház iratai 1865/1068)
(o. é. = osztrák érték = az az 1857-től bevezetett pénzrendszer, mely szerint egy font 900/1000 finomságú ezüstből 45 darab - 100 krajcár értékű - egyforintos érmét vertek.)
Beszüntette gazdaságtalanná vált működését báró Sina János - többnyire osztrák, cseh és morva munkásokat foglalkoztató - cukorgyára, a Fabrika, a cégbíróságon bejegyzett hivatalos neve szerint a „Joh. Freiherr von Sina'sche Zucker & Spiritus-Fabrik in Sz. Miklós".
Alapítványi nyilatkozat a magyaróvári Karolina kórház javára (1865)
Sina báró monarchia-szerte híres cukrával közel két évtizeden át vezető szerepet játszott Bécs és Pest-Buda cukorpiacán. A hatvanas évtizedben jelentkező pénzügyi válság, a magas adók, a növekvő termelési költségek, s az európai piacot is elárasztó olcsó amerikai nádcukor következtében kialakult alacsony értékesítési árak azonban aláásták a termelés gazdasági alapjait. Szerepet játszott az üzem megszüntetésében az is, hogy a környékbeli gazdaságok egy idő után nem tudták biztosítani a gazdaságos működéshez szükséges mennyiségű cukorrépát. Ez nem meglepő, ha tudjuk, hogy a gyár teljes kapacitásának kihasználásához szükséges répamennyiséget a kor termelési színvonalán hétezer hektáron - több mint tizenkétezer katasztrális holdon - lehetett volna előállítani.
Rövidesen bezárta kapuit az ötvenes években a burgonya feldolgozására alapított gőzszeszgyár is. A cukorgyár mellett működő üzem, amely évi 10 000 akó szeszt állított elő, a burgonyavész okozta válságot átmenetileg még átvészelte oly módon, hogy a burgonyát kukoricával helyettesítették, a hatvanas évtized első felének magas adóterhei azonban lehetetlenné tették a gazdaságos működést. Egy akó szeszt akkoriban 15 Ft 64 krajcárért lehetett eladni, miközben az egy akóra jutó fogyasztási adó 6 Ft 30 krajcár volt, s a megmaradó 9 Ft 34 krajcár nem fedezte a gyártáshoz szükséges anyag-, energia-és bérköltségeket.
A termelés beszüntetését követően az üzemépületek egy részét lebontották. A bontott anyagot Lébény, Mecsér és Szentmiklós lakói vásárolták meg, s lakóházépítéshez használták fel.
Nagy Gábor lett az evangélikusok tanítója. Negyven éven át töltötte be hivatalát. A másodtanító Alexy Lajos, kinek évi jövedelme 310 forint volt.
A lébényi gazdák egy csoportja a vármegyéhez fordult segítségért azokkal a falubeliekkel szemben, akik a tagosítás után kialakult birtokhatárokat figyelmen kívül hagyva marháikat idegen tulajdonban lévő szántóföldeken legeltették.
„... nagy fájdalmunkra kell panaszt emelnünk kösségünk nagy része ellen, kik tagosított birtokunkat most is csak közös vagyonként tekintik, és ha (úgy) tettszik a többségnek, nem csak rétjeinken a legeltetést elrendelik, hanem marháikat szántó földjeinken is szabadon kóborolni engedik, sőtt az egész csordát is rá hajtatják - gyenge vetéseinket csírájában letapodtatják és ki rágatják - luczernát, vagy czukorrépát vagy repczét öszve rongálják és le etettetik, és így minden értelmes iparnak és gazdálkodásnak szárnyát szegik."
A levél aláírói azt kérték a vármegyétől, tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy ha „valaki marháját ön magáén legeltetni akarja szoros vigyázat alatt, ám tegye, de sem szomszédjának sem másnak földén vagy rétjén kárt ne tegyen, ha pedig azon tapasztaltatnék, szigorúan meg büntettessék."
Az aláírók: Unger Mihál, Csöngei János, Németh Mihály, Kovács Josef, Math(ias) Hautzinger, Németh Sándor, Németh József, Szebik János, Kováts Márton, Kutsán Jósefné, Pere István.
A panaszt főszolgabírói intézkedés követte, mely szerint „...a tagosított földekeni legeltetés eltiltandó a tulajdonos beleegyezése nélkül".
(Mj. főszolg. 1865/2488, 1866/204)
„Horváth Mártony lébenyi bíró bűn vizsgálat alá vétetett, miután Horaczek Ferencz Sz. Miklósi asztalosnak véletlen halálát okozta az által, hogy azt, a korcsmából együtt haza menve véletlenül lábairól el lökte, mi által a szerencsétlen egyensúlyát vesztvén hanyatt esett, s tüstént meg halt, e végbül Varga Márton esküdtt neveztetett ki helyettes bírónak."
A halálesetet követő törvényszéki vizsgálat Horváth Márton vétlenségét állapította meg, s augusztus 8-án Bőhm főszolgabíró már arról tehetett jelentést a főispáni hivatalnak, hogy „Lébenyi bíró, Horváth Mártony az ellene állítólagi ember ölés végett indított perben a vádtól fel mentetvén bírói hivatalába vissza állíttatott." (Mj. főszolg. 1865/567, 703)
A hatvanas évtizedben kialakult pénzügyi válság a községek gazdálkodásában is súlyos gondokat eredményezett. Bizonysága ennek, hogy Lebeny mezőváros „az idők mostohasága miatt kint lévő követeléseit be nem szedheti" s ezért 1866. évi költségvetésének 1338 forint 84 krajcárra tervezett kiadásait csak 1000 forint kölcsön felvételével teljesítheti.
A vármegyei hatóságok - ha ez szükségessé vált - nagyon határozottan léptek föl a községi elöljárók tekintélyének, a községi közigazgatás működőképességének védelmében.
„Tekintetes Fenyítő Törvényszék!
A Lebeny mezővárosi elöljáróság által lébenyi ifjú Németh Sándor bepanaszoltatván, hogy ez egy községi elöljárót hivatala gyakorlásában becstelen szavakkal illetett, és a törv. főszolgabíróság által elrendelt árverést ellenszegülése által meghiúsított.
Ezen, a községi elöljáróság tekintélye elleni kihágásért fenntnevezett vádlott 3 napi egyszerű szabadsági büntetésre Ítéltetett általunk, melly itéletünk azonban Németh Sándor által fellebbeztetvén, vagyon szerencsénk az összes vizsgáilati iratokat további eljárás végett '/.alatt 4 darabban alázatosan felterjeszteni.
Magyaróvár 1866. Június hó 16án
Pataky fszgbíró"
(Mj. főszolg. 1866/53, 123, 174, Mvm. tv. i. 1866/73)
„Tóth Mihály helybeli lakos és gazda egy lóval hajtható malommal bírván, ma reggel szinte azon őrlött, 's 8 óra körül fejével a főkerék és egy ott leásott szobor közé szoríttatott, szörnyű halált szenvedett.
A helybeli orvos úr megtekintési vázlata '/. alatt mellékelve" -jelentette a főszolgabírónak Horváth Márton lébényi bíró.
(szobor = a szláv jövevényszó eredeti jelentése karó, oszlop)
Szeptember 26-tól október 21-ig 29 lébényi lakos lett a kolerajárvány áldozata. Közülük 17 a katolikusok, 12 az evangélikusok száma.
Horváth Márton lébényi bíró leírása szerint a falu lakosainak száma 2088, közülük 1410 a katolikus, 650 az evangélikus, 22 zsidó. A katolikusok közt 790, az evangélikusok között 250 a német.
Huszonöt lébényi gazda „a közös legelőből kihasítandó illetőségük" kiadását kérte a község elöljáróságától.
Január 9-én délelőtt az összes lébényi telkes gazda jelenlétében megszületett a döntés, mely szerint „a folyamodók legelő illetőségeik kiadása ellen akadály fenn nem forog."
Egyetértettek abban, hogy a kérelmezőket összesen 459 hold és 188 négyszögöl legelő illeti meg „holdját 1200 négyszögöllel számítva."
„A kiadandó legelő illetőség feküvését illetőleg a községi elöljáróság a telkes gazdák nevében azon ajánlatot tevé, hogy a folyamodók 459 holdnyi illetőségük fejében átvegyék a Szeletszegi legelőt, Mecséri kert allyát, falupajta melletti legelőt és az Ordonanz kertet. Ezen részletek térmértéke körülbelül 155 holdat tészen. A többi 305 holdból álló járandóságokat pedig kapják ki a Gyürüs elejéből a vasúttól kezdve a mosonyi utig, és a Dömötör hugatból annyit, amennyi nékiek jár, megjegyezve, hogy a két kúttól a Canalisig nyúló vonal a magukat elkülönítők legelőjüknek felső határszélét képezze." (Mj. főszolg. 1867/6)
„Lébeny mezővárosa által az egynegyed évi korcsmáltatási jog árverezés útján Maitz Antal ottani urasági kocsma haszonbérlőnek 500 frtnyi haszonbérért" kiadatott.
Egy évvel később az italmérés jogát 493 forintért Gratzel András szerezte meg.
A kiegyezés véget vetett a szabadságharc leverése óta tartó önkényuralomnak, s helyreállította Magyarországon az alkotmányos rendet. 1867. június 8-án megkoronázták I. Ferenc Józsefet, aki a megbékélés jeleként teljes amnesztiát hirdetett, s a nemzettől koronázási ajándékként kapott ötvenezer aranyat - Deák Ferenc tanácsára - az 1848-49-es szabadságharcban elesett honvédek özvegyei és árvái „felsegélyezésére" ajánlotta fel. A koronázást követően Tisza Kálmán is javaslatot tett az országgyűlésben, „hogy a honvédek rokkantjai, özvegyei és árvái törvényhozási javadalmazásban részesüljenek."
A végrehajtás előkészítése során Moson megye főispánja összeíratta „a megye területén lakó volt honvédek árváinak, özvegyeinek, munka- és keresetképtelenné vált rokkantjainak pontos névjegyzékét, körülményei részletes leírásával együtt."
Az utasítás nyomán 1867 júliusában Horváth Márton bíró is elkészítette a kért listát, mely „A tekintetes Mosonyi járás szolgabírósága által az 1867. évi Június hó 27én 2945. sz. a. kelt kegyes rendelete folytán Lébeny M.V. létező honvédek s.a.t. összeírása" címet viseli.
Az összeírás a következő adatokra terjedt ki:
A volt honvéd neve; a csapat vagy zászlóalj, ahol szolgált; rendfokozata; utolsó állomása; a harcokban sebesült-e? ; a jelenben testre milly állapotban van; keresetforrása; vagyoni állása; lakása; jegyzetek.
Íme a Horváth Márton által összeírt lébényi negyvennyolcasok névsora:
(invalidus = rokkant, munkaképtelen, elaggott ember.)
Július 5-én Horváth Márton kiegészítést fűzött jelentéséhez.
„Tekintetes Szolgabíró Úr!
2945. számhoz bejelentette magát helybeli Kiss János, ki honvéd, illet.(ve) a 7. huszár ezrednél volt, - Komáromból haza jött. Munkára alkalmas napszámos.
Özv. Nits Josefné, kinek elhunyt férje is szinte (szintén) honvéd volt, és Világostól haza jött; ez után szinte besoroztatott a cs. k. katonasághoz, honnan 1860-ban végelbo-csájtást nyert, és mint egy 1861-ben itt megházasodott.
Lebenyt 1867. Július 5én
Horváth Márton Bíró"
(Mj. főszolg. 1867/2945)
A lébény-szentmiklósi uradalom az aratási munkák elvégzésére - a bevett gyakorlat szerint - aratóbandákat fogadott. Az aratógazdák által az uradalomhoz intézett levél betekintést enged a kor aratómunkásainak életviszonyaiba.
„Méltóságos Uraság!
Mi alább irottak, ugy mind Jánosházi Aratógazdák bátorkodunk nehány könyörgő szavainkat Kegyes Szinne elejbe terjesztenni a következendő okoknál fogva.
1 ször
Mi által vettünk Jánosházi és Barátföldi Majorokról 620 Hold (aratnivalót), mellyek közül 104 Hold Misling volt, a többi pedig Búza, Árpa, Rozs, Zabb, M. Bükköny és Bánsó. A Mislinget takarítottuk 136 frtér, a Búzából és Rozsbul 3 frt. és 25 kr. volt Holdjától, a többi Tavaszitól általjányosan 3 forintott (kaptunk).
2 szor
Melly Dologra felfogadtunk 110 Napszámost, mellyeknek a Napszámok áll Előle gesen 1297 ft 30 kr. Mindhogy a munkát elkesztük, a Jószág igen erősen és Dültten mutatta magát, 100 forintot Jobítást kintelenek voltunk nékiég ígérni, mert mind ithatak volna bennünket, így tehát 1397 forint és 30 kr. Ezeknek az Élelmezések az egész Aratás közt tészen 810 forintot. Miután azon 620 Hold, mellyeket által vettünk a mi számadásunk után semmimód kinem adja, hogy a mi rajta megtett fáratságunkat ki nem füzeti, kintelenné látjuk magunkat ez eránt a Méltóságos Urasághosz könyörgő folyamodásunkat Kegyes Szinne elejbe nyujtani, ha kegyelemben venné nehány könyörgő szavainkat és valamely Segedelemmel lenne erántunk, hisz már több Éveket eltöltöttünk itt, de még illen szomorúan nem mutatkozott munkánk után mind most.
3 szor
Át vettünk az Méltóságos Uraságtól 100 mérő Jószágott, az az 50 mérő Buzát és 50 mérő Árpátt Élelmezésre, tehát kérjük a Méltóságos Uraságot, könyörüljön rajtunk, habár vesztünk is, csak oly szívességgel legyen erántunk, hogy azon 100 mérő Jószágnak az Árátt a fizetésünkből le ne fogja, mert az még az élelmezési költséghez tartozik.
Ezek után mi most a fáratságunkra semit nem kérünk, csak ezen meg írott Számadásunkat elégétse ki, hogy utóbb ne a kis csekél birtokunk utána (vesszen) az cseléd bérért, ha pedig a Méltóságos Uraság oly szívességgel lesz erántunk, igen nagy köszönettel fogunk eránta lenni, és valami segítséggel meg ajándékozni. Kérésünket meg újítván maradunk
Méltóságos Uraságnak leg alázatosabb szolgái, úgy mind
Jánosház, 20. Julius 1867."
Egy évtizeddel a szabadságharc bukása után, 1860-6l-ben létrejöttek az első honvédegyesületek, működésüket azonban - annak politikai tartalma miatt - rövidesen betiltották.
A kiegyezést követően szervezésüket ismét engedélyezték, s ekkor országszerte sorra alakultak a karitatív jellegű honvédegyletek, melyek célja az anyagilag rossz helyzetben élő egykori honvédek számbavétele, segélyezése és munkához juttatása volt.
1867-68-ban készült a „Mosony Vármegyei 1848-49-iki Honvédegylet" igazoló jegyzőkönyve, mely „Az 1867. és 1868. években M. Óvárott igazolt 1848/9 évrőli Moson megyei honvédek névsorozata" címet viseli, s amely a mosonmagyaróvári levéltárban ma is olvasható.
A nyilvántartásban azoknak a volt honvédeknek az adatait szerepeltették, akik a Honvédegyletbe való felvételüket kérték, s 48-as honvéd voltukat igazolni tudták.
Az 1867. augusztus 25-éről keltezett, s a későbbiekben folyamatosan vezetett dokumentum - melyet érdemes összevetni a Horváth Márton által készített listával - a következő lébényi illetőségű volt 48-as honvédek adatait tartalmazza:
(1868. október 10-én meghalt.)
Az egykori lébényi honvédek adatait tanulmányozva ismét azt tapasztaljuk, amit már az 1848. augusztusi toborzás alkalmával, s Moson vármegye börtönének 1849. őszi rabkönyvét lapozgatva is megállapíthattunk: a honvédsereg legénységi állományának zömét nem a jómódú telkes gazdák, hanem a föld népének legszegényebb rétege, a zsellérek és napszámosok adták.
Az ő hadseregbe lépésüket a hazafiúi felbuzdulás mellett két további szempont is motiválhatta. Egyrészt talán azt remélték, hogy a győztes forradalom - vezetőinek ígérete szerint - a jobbágyfelszabadítás továbbfejlesztése révén őket, a földnélkülieket is földhöz, biztos megélhetéshez juttatja majd, másrészt az sem kizárható, hogy a létbizonytalanság elől menekülve választották a katonai zsold által nyújtott szerény - igaz, nem kockázatmentes - mégis biztos egzisztenciát.
A Mosony Vármegyei 1848/49-iki Honvédegylet lébényi tagjairól szólva nyílik alkalom arra, hogy külön is említést tegyünk Bierbauer Józsefről, az egyetlen lébényi férfiról, aki tisztként harcolt a szabadságharc hadseregében, s akit a honvédegylet 1867. augusztus 25-én, a városház nagytermében tartott alakuló ülésén az egylet bizottmányának tagjává is megválasztottak.
Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban című munkájában a következőket olvashatjuk róla:
„Bierbauer József
Lébény, Moson m. 1819., r. kat. Mészárosmesterséget tanult.
1837-közvitéz. 1848. ápr. 15. -tizedes a 19/3. gyalogezredben. Nőtlen. Zászlóaljával 1848 nyarán a szerb felkelők ellen harcol, ősszel csatlakozik a honvédsereghez. 1849. jún. 1. - hadnagy alakulatánál (a 109. honvédzászlóaljnál) a III. hadseregben a világosi fegyverletételig.
1849. aug. 27. besorozzák a 21. gyalogezredhez. 1852. júl. 30. leszerelik. 1867. „napszámos" Lébényben, ekkor és 1890. a Mosón megyei honvédegylet tagja." (16)
A szabadságharc hadseregének lébényi tagjairól öt dokumentum - az 1848. szeptemberi s az 1849. augusztusi újonclista, a Moson megyei rabkönyv bejegyzései, a Horváth Márton bíró által az egykori lébényi honvédekről készített összeírás s a Mosón megyei honvédegylet tagnyilvántartása - tartalmaz adatokat. A listák egyeztetése alapján megállapítható, hogy a honvédseregben az alábbi 29 lébényi férfi teljesített szolgálatot:
Bakodi József tizedes, Bierbauer József hadnagy, Bodó János közvitéz, Böhm Ignác közvitéz, Csiszár József közvitéz, Csiszár Vince közvitéz, Farkas István tüzér, Fehér Sándor, Fülöp Ferenc közvitéz, Fülöp József közvitéz, Győri Mihály altüzér, Győrig Mihály, Kaszás János, Kiss János közvitéz, Körmendy János, Lampek Ignác főtüzér, Leinwetter Pál tüzér, Lengyel István közvitéz, Navratil Vencel vadász, Nits József közvitéz, Orbán László közvitéz, Smitzhofer Mátyás, Szíj Mihály, Tamási István közvitéz, Tóth István altüzér, Tóth Márton közvitéz, Grüll János, Tukovits István közvitéz, Tukovits Márton.
Az újonnan megválasztott községi elöljárók az 1867. évben:
Horváth Márton bíró, Magyar Pál kamarás, továbbá Ifj. Modrovits György, Podráczky Jósef, Magyar István, Varga Márton, Földes Jósef, Harnisch András, Hatos István és Magyar Mihály „Tanátsok."
Hajnali négy órakor tűzvész támadt, melynek során Gyökeres Mihály, Tóth Márton, Kránitz János és özvegy Wandraschek Katalin pajtája leégett. A tűzhöz elsőként Pere István érkezett, ő kezdte meg az oltást, de arra nézve, hogy melyik pajta gyulladt ki először, s hogy mi lehetett a Horváth Márton bíró által 3500 forintra becsült kárt okozó tűz oka, sem ő, sem a többi tanú - Kaszás Márton, Fürnstall Mihály, Gyökeres Mihály, Wandraschek József, Kránitz János illetve Tóth Márton - nem tudtak hitelt érdemlő felvilágosítást adni.
A tűzhöz elsőként érkező szentmiklósi községi fecskendő kocsisának 2, a másodikként érkező uradalmi fecskendőnek 1 arany jutalmat utaltatott ki a parndorfi vámpénztárból a vármegye. (A helybeliek jelenlétét, s az oltásban való közreműködésüket természetesnek tartották, s ezért nem is jutalmazták.)
Lébényben a későbbiekben is gyakoriak a tűzesetek, alig találni olyan esztendőt a század utolsó harmadában, hogy „lébenyi kártüzek"-ről ne jeleznének iratot az alispáni hivatal mutatókönyvei. (Mvm. alisp. 1868/1447)
A főszolgabíró rendelkezése nyomán elkészült „azon kereskedők és iparosok jegyzéke, kik a kereskedelmi és iparkamara tagjainak megválasztásában ... választási joggal bírnak."
A listán az alábbi lébényi kereskedők neve szerepel:
| „Klein József | fűszeres |
| Wittmann Ignátz | fűszeres |
| Wiener Adolf | szatóts |
| Deutsch Salamon | házaló |
| Deutsch Hermann | szatóts |
Lébény gazdasági fejlettségét szemlélteti, hogy a községben 44 a bejegyzett iparosok száma, s közülük 40 ekkor már több mint három éve folytatja iparát.
A járás települései közül Moson (132) illetve Magyaróvár (129) után a legtöbb iparos Lébényben dolgozott. (Szentjánoson 43, Halászin 39, Szt. Miklóson 21.)
| 1. Kaszás István | kováts |
| 2. Schönherz János | takáts |
| 3. Wenzl Mátyás | kőműves |
| 4. Klein Jakab | csizmadia |
| 5. Wally Márton | csizmadia |
| 6. Tibold János | takáts |
| 7. Köhler Frigyes | asztalos |
| 8. Kolovits András | bognár |
| 9. Podrátzky Jósef | bognár |
| 10. Tóth Jósef | takáts |
| 11. Bernát János | mészáros |
| 12. Jandl János | kováts |
| 13. GruidI Mátyás | takáts |
| 14. Horváth Ignátz | csizmadia |
| 15. Pusztai István | kováts |
| 16. Seebach Károly | nyerges |
| 17. Huszár György | takáts |
| 18. Tóth János | takáts |
| 19. Pausz József | szabó |
| 20. Marintzer Pál | csizmadia |
| 21. Leindecker Jósef | takáts |
| 22. Thullner Mihály | takáts |
| 23. Horváth Mihály | takáts |
| 24. Marcik Bálint | ács |
| 25. Valii János | csizmadia |
| 26. Fördős András | takáts |
| 27. Grőszer Josef | takáts |
| 28. Czillich Antal | asztalos |
| 29. Burián Márk | szabó |
| 30. Fiala Jakab | kőműves |
| 31. Goldstein Jakab | mészáros |
| 32. Gindli Sándor | takáts |
| 33. Hautzinger Jósef | csizmadia |
| 34. Horváth Miklós | csizmadia |
| 35. Jánkovits György | takáts |
| 36. Marintzer István | szabó |
| 37. Marintzer László | bábsütő |
| 38. Mérnyei Lajos | csizmadia |
| 39. Navratil Ventzel | szabó |
| 40. Potivinszki Antal | varga |
| 41. Pausz András | csizmadia |
| 42. Schulz József | vendéglős |
| 43. Sipos Jakab | szabó |
| 44. Scholz Benedek | szabó." |
Vigyázatlanság következtében a Hanságban tűz ütött ki, amely 1700 holdon pusztított, s csak a beálló tél vetett véget továbbterjedésének. Nemcsak a felszíni növényzet égett, de izzott s fel-fellángolt a felszín alatti tőzegréteg is.
„Mert a tőzeg sokszor meggyullad. Hevenyészett tűzhelyek, pásztortüzek, vigyázatlanság, villámcsapás idézik elő a lappangó tüzeket, de öngyulladásból is támad forró nyári időben. Ilyenkor nagy tőzegtömegek égnek el, semmisülnek meg. A tűz a föld alatt terjed, csak a fojtó füst gomolyog fölötte. Nagy szárazságban a föld, a növényzet is elég lobogó lánggal. Olyan ilyenkor a terület, mint egy hamutenger. A tűzfészkeket nem lehet megközelíteni a hőségtől, parázstól, amibe beszakad az ember. Csak óvatosan, létrákkal, deszkalapokkal lehet rajta járni. Néha napokig, hetekig ég a tőzegtalaj bűzölögve, lappangó alattomossággal. Kúszik, mint a kígyó a felszín alatt a tűzfészek is, s az égés helyétől sokszor 100-200 méternyire kap megint erőre, ahol szárazabb anyagot talál. Ilyenkor közerő kirendelésével és nagy földmunkával lehet csak megfékezni terjedését. Mély árkokat kell ásni útja elébe. A tűzfészek azután tovább ég, tovább lappang, és emészti, ami emészthető, míg valami bőséges, jótékony eső el nem oltja, vagy önmagában ki nem merül" - írja Mosonvármegye történelmi földrajza című munkájában Haller János.
Fontos mozzanata a lébényi templom történetének, hogy ezen a napon Moson megye bizottmányának ülésén „Dingráff Gáspár lébenyi r. kath. plébános és bizottmányi tag úrnak szó engedvén ez lelkes szavakban előterjeszté, miszerint a történelmi régiségekben nem felette gazdag megyénk területén mint középkori építkezési emlék első helyet elfoglaló lébenyi róm. kath. templom néhai báró Sina János mint kegyúr, s a községbeli lakosság vallásos és hazafias buzgósága és áldozatkészsége által belsőleg régi eredeti szerkezetében visszaállíttatván, és megfelelőleg felszereltetvén, egy régiségkedvelő művész ezen templom számára két kisebb harang elkészíttetését nagylelkűen megajánlá, s már mostan a harangszó hangegyezése szempontjából egy nagyobb harang beszerzése szükséges lévén, miután a községbeli lakosság ez iránybani áldozatokban már úgy szólván kimerült, s újabb adakozásokra a legjobb szándék mellett sem képes, azon kéréssel fordul a megyei bizottmányhoz, szíveskedjék ez a kérdéses harang megönthetésére 0 cs. és apóst. kir. Felségétől illő úton ágyuanyagot kérelmezni, miután köztudomású tény az, hogy 0 Felsége már több község számára ily anyagot legkegyelmesebben adományozni kegyeskedett."
A bizottmány részéről az „indítványozó úr kérete közhelyesléssel találkozván" a kérést feliratilag a királyhoz továbbították, sőt arról is döntés született, hogy a templom teljes helyreállítása érdekében „szükségesnek mutatkozó intézkedések megtételére ... állandó választmány küldetik ki."
„E sokat fáradozó megyei építkezési válaszmány tagjai voltak: Major Pál kir. tanácsos mint alispán, Pataky Fábián megyei főjegyző, Fehéry János kir. főmérnök és Jummerspach Frigyes akadem. építészeti tanár s főhercegi építész; később az alelnöki helyet Simon Gyula alispán s kir. tanácsos foglalta el. E bizottságba belefoglaltatott a helybeli lelkész (Dingráff Gáspár) és Winterl Antal, győri nagyprépost mint lébenyi czimz. apát is."
Ezzel az intézkedéssel vette kezdetét a lébényi apátsági templom külső helyreállításának előkészítése, melynek első lépése a szükséges pénzügyi alapok előteremtése volt.
I. Ferenc József a harangöntéshez kért bronz ágyúanyag helyett 1000 forintot küldött. Trefort Ágoston kultuszminiszter a vallásalapból 25 000 forintot, Ferenc Károly és Albrecht főherceg összesen 800 forintot, Mosón megye közönsége 3000, Zalka János győri püspök 1500 forintot juttatott a templomrestaurálás céljaira.
„Thullner István házánál támadt tűz okának kipuhatolása" iránt folytatott vizsgálatot a magyaróvári alispáni hivatal.
Tanúként hallgatták meg Meidlinger Jakab 51 éves, Kovács András 28 éves, Hartzi Mátyás 21 éves, Thullner István 53 éves és Thullner Josef 75 éves lébényi lakosokat.
A tűz során „három rozzant szín és kevés széna és szalma készlet elégett. A kár mintegy 160 frtra rúg. A tüz keletkezése okát... kinyomozni nem sikerült." (Mvm. alisp. 1870/934)
Ebben az évben született Lebenyben Nagy Pál, a pápai Ágostai Hitvallású Evangélikus Elemi Népiskola egykori igazgatója.
A soproni tanítóképzőben készült fel hivatására. Tanított Kemenesmihályfán, Nemesmagasiban és Vönöckön. 1900-ban hívták és választották meg a pápai evangélikus iskolához. 1925-től 1929-ig volt az intézmény igazgatója. Vezette az Iparos és az Evangélikus Dalárdát, elnöke volt a tanítóegyesületnek.
A Protestáns Zeneközlönyben jelentek meg írásai. Munkásságának elismeréseként kultuszminiszteri kitüntetésben részesült.
A vármegye bizottmánya megtárgyalta annak a bizottságnak a jelentését, melyet a „lébényi evangélikus gyülekezetnek a községi közpénztárból leendő aránylagos segélyezése" körüli viták végleges lezárásának igényével küldött ki.
A bizottság véleménye szerint a felekezetek pénzügyi támogatásának Lebenyben követett gyakorlata törvényellenes.
Az 1868. évi 53. te. ugyanis kimondja, hogy „azon vegyes lakosságú községek, melyek házi pénztárukból egyik hitközséget akár egyházi, akár iskolai czélokra bármi javadalmazásban részesítik, arra kötelezhetők, hogy a másik hitközséget is az igazságos arány szerint ily javadalmazásban részesítsék."
A Lébényben kialakult gyakorlat szerint a római katolikus hitközség egyházi és iskolai célokra 541 ft. 45 krajcárnyi támogatásban részesült, szemben az evangélikusoknakjuttatott 78 ft. 57 krajcáros támogatással.
Ez az arány nem volt összhangban sem a lakosság felekezetek szerinti megoszlásával (1304 katolikus, 742 evangélikus, 50 zsidó), sem a tulajdonukban lévő földbirtokok nagyságával, sem az általuk fizetett adókkal.
Ezért a megyei bizottmány úgy határozott, hogy „a községi lakosok által fizetett személyes kereseti adó-összegnek egybevetése alapján nyert aránykulcs" szerint az evangélikus hitközségnek eddig fizetett 78 ft. 57 krajcáros támogatást a község házi pénztárából a törvényes mértékig egészítse ki. Az 50 zsidó lakos után járó hányad azt a felekezetet illesse, amelynek iskolájába az érintett gyerekek járnak.
Bár az elöljáróság s a katolikus hitközség is nehezen akarta tudomásul venni a döntést, és sokáig vitatta annak megalapozottságát, a megye határozatát a politikai község kénytelen-kelletlen végrehajtotta. (Mvm. közig. biz. 1870/41, 107, 140)
Nagy Sándor evangélikus lelkész a főszolgabíróhoz fordult segítségért „gyermekeink oskoláztatása", az iskolai hiányzások mérséklése érdekében.
Kérelmének részletes indoklásában emlékeztetett arra, hogy bár a „magas minisztérium" rendelkezése értelmében a tanításnak május végéig kellene tartania, az evangélikusok egészen Péter-Pálig (június 29.) folytatják a tankötelesek oktatását. Az exameneket (vizsgákat) azonban már Szent György napkor (április 24.) megtartják, s a szülők egy része ezt annak jeleként fogja fel, „hogy az oskoláztatásnak vége van...s gyermekeiket az oskoláztatástól el vonják, libákat vagy marhákat őrizni befogják", vagy csekély keresményért elszegődtetik.
„Én ugyan szánalommal viseltetek a szegény ember sorsa eránt, mert látom saját szemeimmel már 40 évek óta, hogy bizony nehéz a szegénynek, kinek igen szűk és sovány, vagy éppen semmi keresete nincs, akit zsarolnak, de senki nékik semmit nem ád...
Törvényt könnyű hozni - mert hisz azoknak az Uraknak mi bajok van ott, s van e alig egy kettő közülük, ki a falusi szegény viszonyait alaposan ismerné?...de a törvény törvény - én azt meg nem változtathatom..."
„Hanem, hogy mégis, az iskoláztatás szent ügye egészben a gúny és nevetség tárgya ne légyen... kérném Tekintetes Urat, hogy lépjen fel erélyesen, és igyekezzék mindjárt a leg első esetnél komolyan akadályozni a szülőket, hogy gyermekeiket a ki szabott május végi idő határ előtt (az iskolából) ki ne fogják."
A nagytiszteletű úr azt javasolta, hogy az iskolától távol maradó gyermekek szüleit - a törvény adta lehetőséggel élve - sújtsák pénzbüntetéssel. Kérte azonban azt is, hogy a főszolgabíró ne alkalmazza mindjárt a törvény teljes szigorát, ne büntesse a vétkes szülőket azonnal a törvény által előírt 1 forintra, csak naponként 4 krajcárra, s ha ez nem hozna eredményt, akkor emeljék a bírság összegét 10 krajcárra, ami aztán a lelkész által „fordíttathassék az oly igen szükséges oskolai tanszerekre és szükségletekre."
Április 28-án kelt válaszában a főszolgabíró arról tájékoztatta Nagy Sándor tiszteletest, hogy az 1868. évi népiskolai törvény értelmében a jelzett probléma megoldására hatásköre nincs.
„Legjobb volna - írja - úgy, a' mint minden más községben megtörtént, ott is (Lébényben is) az iskolai széket alkotni (létrehozni)...s ha az iskolai szék a büntetési pénzek beszedésében elégtelennek mutatkoznék... a' községi elöljárósághoz orvoslás végett fordulnia (a lelkésznek) szabadságában álland." (Mj. főszolg. 1870/782)
Győr vármegye azzal a kéréssel fordult a magyar királyi honvédelmi minisztérium irányítását ekkor ellátó miniszterelnökhöz, gróf Andrássy Gyulához, hogy az „átvonuló katonaság Eöttevény község részben leendő megkíméltetése mellett Lébeny és Szentmiklós községekben szállásoltassék el, ... hogy a szállásolás arányos felosztása folytán Eöttevény községre elviselhetőbb legyen ezen teher."
Az ügyben eljáró olvashatatlan aláírású miniszteri tanácsos 1871. március 5-én arról tájékoztatta „Moson vármegye közönségét", hogy az arányos teherviselés érdekében „az átvonuló katonaságnak Öttevény (Győr megye) Lébeny és Szt. Miklós (Moson megye) községekben felváltva eszközlendő beszállásolása ellen semmi akadály nincs, és hogy ennél fogva az alatt való (alárendelt) katonai parancsnokságoknak meghagyatott, hogy (a) Mosonyból Győr felé vonuló katona csapatokat tehát Lébeny - viszont a Győrből Mosony felé vonuló katona csapatokat Öttevény községekbe utasítsák.
Nagyobb csapatok beszállásolása alkalmával egyébiránt a megye közönségének meghagyatik azon rendelkezési joga, hogy Szent Miklós mint kisegítő község Öttevény és Lébeny községek terhének könnyítése végett szintén beszállásolással terheltessék."
Mosonban megalakult a Mosonmegyei Általános Tanító- és Segélyező-Egylet. Az alakuló ülésen jelen volt Nagy Gábor, lébényi evangélikus, és Millner Jakab, lébényi katolikus tanító is. Utóbbi rövid ideig az egylet elnöke volt, majd a gazdasági ügyekkel foglalkozó négytagú bizottság tagjaként szolgálta az egyesületet. (90)
Tukovics János lébényi lakos panasszal fordult az alispánhoz.
Panaszának lényege szerint „.. .Lébeny községben az éjjeli tűzőrség valamikor arányosan lehetett fölosztva, de a sok évek alatt történt változások - úgy házakban, mint a gazdaságokban - roppant aránytalanságot szültek a kötelességteljesítésben. Úgy p.o. (példának okáért) én, alázatosan alulírott egy 7/8 állományú házzal bírok; ezután régi szokás szerint annyiszor éj őrt adok, mint az, ki 2 2/8vagy 2 4/8 állományú házzal bír, ellenben a 9/8 állományú házigazda addig míg én és többi társam 2 őrt adunk - csak egyet ád."
Az ügyben illetékes szolgabíró - az arányos teherviselést célzó, s a közeljövőben esedékes rendezésre hivatkozva - a döntést elnapolta.
Tanfelügyelői jelentés szerint a katolikus iskolában 115 gyermek jutott egy tanteremre.
Sok a törvény ellenére be sem iratkozott, s - miként az evangélikusoknál - itt is gyakori a sokat mulasztó tanuló. Az osztálykönyvben sűrűn olvashatni az „elszegődött", „szolgál", „kimaradt" bejegyzéseket. A hiányzások oka dologidőben a mezei munka, télen a gyakori járványok és a szegénység okozta ruhátlanság.
Megkezdődött az apátsági templom 1879-ig tartó külső helyreállítása.
„A lovas katonaság állandó beszállásolása igényelte férhelyek kiszemelésére" kiküldött bizottság azt állapította meg, hogy a két lovas század állandó elhelyezésére Mosonban alkalmas hely nem találtatott, ellenben „a Sz. Miklósi cukorgyári épületre figyelmezvén ez (a bizottság) oda is kirándult, és a kérdéses épületet a katonai czélokra tökéletesen megfelelőnek találván a Sz. Miklósi uradalommal az ezen épületnek a katonai kincstár részéről lehető átvétele eránt az alkudozás meg is indíttatott."
Az adásvétel azonban - nem tudni milyen okok miatt - nem jött létre.
Az 1872. évi VIII. törvénycikk megszüntette a céhek működését.
A lébényi és mosonszentmiklósi céhek felszámolásának 1872. augusztus 20-án keltezett - az Ipartársulat megalakulásának iratanyagához csatolt - dokumentumait a szabócéh részéről Navratil Wentzel, a csizmadiák részéről Hautzinger Josef, Marintzer Pál és Pausz András, a vegyes céh részéről Kaszás Istvány céhmester továbbá Köhler Frigyes látta el kézjegyével. (HMTDA) (-> 1875)
Moson megye választmánya „Dingráf Gáspár, a lébenyi templom-építő bizottmány tagjának" javaslatára úgy határozott, hogy „tekintettel a magasztos czélra, s azon körülményre, hogy a lébenyi templomnak mint középkori műemléknek stylszerü helyreállítása, s külső fenntartása különösen a megye részéről erkölcsi kötelességül tekintendő, ... azon czélra négy éven át évenként 500 ft a megye parndorfi vámpénztárától kiutaltatik."
1873. augusztus-szeptemberben Lébényt is elérte az utolsó nagy kolerajárvány, amely Magyarországon másfél éven át, 1874 januárjáig pusztított, s mintegy kétszázötvenezer áldozatot követelt.
A halotti anyakönyvek adatai szerint Lébényben 1873. augusztus 20. és október 13. között 64-en estek a járvány áldozatául.
| Időpont | Katolikus | Evangélikus | Összesen |
| Augusztus 20. | 1 | - | 1 |
| Augusztus 23. | 2 | - | 2 |
| Augusztus 25. | 2 | 1 | 3 |
| Augusztus 26 | 1 | - | 1 |
| Augusztus 27 | - | 1 | 1 |
| Augusztus 29. | 3 | - | 3 |
| Augusztus 30. | 2 | 2 | 4 |
| Augusztus 31. | 3 | 2 | 5 |
| Szeptember 1. | - | 1 | 1 |
| Szeptember 4. | 3 | 1 | 4 |
| Szeptember 6. | 1 | - | 1 |
| Szeptember 8. | 1 | 2 | 3 |
| Szeptember 9. | 2 | - | 2 |
| Szeptember 10. | 1 | - | 1 |
| Szeptember 13. | 2 | - | 2 |
| Szeptember 14. | 1 | - | 1 |
| Szeptember 15. | 1 | 3 | 4 |
| Szeptember 17. | 1 | - | 1 |
| Szeptember 19. | 1 | - | 2 |
| Szeptember 20. | 3 | 1 | 4 |
| Szeptember 22 | 2 | 1 | 3 |
| Szeptember 23. | 3 | 1 | 4 |
| Szeptember 26. | 1 | - | |
| Szeptember 21. | 1 | - | |
| Szeptember 28. | 1 | - | |
| Október 2. | 2 | 1 | |
| Október 4. | - | 1 | |
| Október 5. | 1 | - | |
| Október 6. | 1 | - | |
| Október 8. | 1 | - | |
| Október 12. | 1 | - | |
| Október 13. | 1 | - | |
| Összesen: | 44 | 20 | 64 |
Schmidshofer Sándor evangélikus napszámosnak, s feleségének, Reizinger Teréziának egyetlen napon, szeptember 15-én két kolerában meghalt gyermeküket, egy kéthónapos és egy hároméves kisfiút kellett eltemetniük.
A kolera elsősorban állóvizekben, pocsolyákban tenyésző kórokozóját 1883-ban azonosította Robert Koch. Részint ennek, részint a közegészségügy általános fejlődésének köszönhetően ilyen méretű, a középkort idéző kolerajárvány nem pusztított többé Európában.
Január 19-én, 72 éves korában meghalt nagytiszteletű Nagy Sándor esperes, evangélikus lelkész. 1829 óta szolgált a lébényi parókián. Rövid néhány hónapig Torkos Éli segédlelkész helyettesítette, majd 1874 júniusától Laucsek Jónás, ászári születésű győri segédlelkész lépett a helyére, s vezette a gyülekezetet egészen 1881-ig, ekkor Vadosfára távozott. Utóda Berta Dávid, kemeneshőgyészi lelkész lett.
„Lébeny községnek evang. gyülekezete az iskolaház és tanítólak újbóli felépítésére hatósági engedélyért folyamodik."
A főszolgabírói hivatal megadta a kért engedélyt „az iskolai helyiségekre nézve különösen megjegyeztetvén, hogy azok belső magassága tíz lábnál kisebb nem lehet, és hogy a szoba padlója a külső utczaszínénél legalább tizennyolcz hüvelykkel magasabban fektetendő." (Mj. főszolg. 1874/876)
„A lébényi gyülekezet folyó évi június 7-én gyűlést tartván, mely alkalommal Nagytiszteletű Esperes úr azon felhívására: nyilatkozzanak a gyülekezetek, valjon az évenkénti egyházmegyei gyűlést ezután is sorrendben az egyes gyülekezetekben, vagy pedig állandóan Téthen kívánják-e tartani - határoztatott: miszerint az egyházmegyei gyűlés ezután állandóan Téthen tartassék."
A határozatot Laucsek Jónás lelkész, továbbá Szebik György, Hauptmann János, Magyar Mihály és Kováts János kurátorok írták alá.
Szolgabírói vizsgálat folyt a lébényi községházán - lába kelt az augusztus 7-én behajtott 752 frt. 70 krajcárnyi egyenes adónak.
Pitzl József lébényi bíró elismerte, hogy mulasztás terheli az ügyben, mert - bár erre képviselőtestületi határozat is kötelezte - az adó behajtását és házipénztárban történt elhelyezését követően nem utasította az éjjeliőröket, hogy szolgálatuk alatt a községháza közelében tartózkodjanak.
A csendbiztosi hivatalban tett azonnali bejelentést követően a „betörési lopás" elkövetőjét rövid időn belül elfogták. A tettesnél az ellopott pénzből „260 forint a korpában eldugva megtaláltatott", a többit azonban a tolvaj elköltötte, illetve kikölcsönözte.
A vizsgálat során a szolgabíró meghallgatta Hatos István kamarást és Németh István tanácsbélit, valamint Millner Jakab jegyzőt. A tanúk vallomásukban számos bíráló észrevételt tettek a bíró működését illetően. Feltehetően ez is közrejátszott abban, hogy amikor Pitzl József a történtek hatására benyújtotta lemondását, az alispáni hivatal a lemondást elfogadta.
1874. október 19-én megtörtént a bíróválasztás,
„.. .melynek megtartása után kiderült, hogy
Schrott Keresztély 8 szavazatot kapott, minek folytán Lázár István 11 általános szótöbbséggel megválasztott községi bírónak és árvagyámnak kijelentetett, és a törvényszerű eskütétele által hivatalába beigtattatott."
1199 frt. 50 1/4 krajcár bevétellel, 1029 frt. 08 2/4 krajcár kiadással, tehát 170 frt. 42 1/4 krajcár egyenleggel a községi pénztárt is azonnal átvette a község új vezetője. (Mj. főszolg. 1874/2507, 2926, 3093, 3732)
Járványos himlő, egy évvel később, 1875 decemberében „a gyermekek közt kiütött vörhenyjárvány elnyomása tekintetéből" dr. Fried Lipót „Lébenyben lakó magán orvost" járványorvosi feladatok ellátásával bízta meg az alispáni hivatal.
(Körorvosa a községnek ekkor még nincsen, alkalmazását a 6000-nél kisebb lakosságszámú települések számára csak 1876 áprilisától írja elő az 1876: XIV. tc.)
A járvány elmúltával dr. Schabatka Mihály megyei főorvos - mivel „kötelességét a vörheny járvány uralkodása alatt Lebenyben fáradhatlan szorgalommal és pontossággal teljesíté" - dr. Fried Lipót jutalmazására tett javaslatot a vármegyének. (Mvm. alisp. 1874/59,382,444)
„Czillich Antal lébenyi lakos, volt cholera beteg ápoló aziránt folyamodik, hogy kitüntetésben részesíttessék.
A megye állandó választmánya ezen kérvény folytán javaslatba hozza, hogy tekintve kérvényezőnek emberbaráti szeretetét és példátlan önfeláldozását, mellyel a múlt évben dühöngött cholera járvány ideje alatt az elhagyott betegeket ápolta, s az elhunytakat, akikhez már senki nem mert közeledni, saját vállain a temetőbe hordozta, részére a parndorfi vámpénztárból 50 f jutalomdíj engedélyeztessék, s hogy neki ezen összeg alispán úr által külön elismerő levél kíséretében kiszolgáltassák.
A javaslat elfogadtatván Czillich Antal lébenyi lakosnak ... 50 f jutalomdíj ... kiszolgáltatni határoztatott." (Mvm. alisp. 1874/7327)
(Czillich Antal a falu köztiszteletben álló iparosa, asztalos és temetkezési vállalkozó volt.)
Szűknek bizonyult iskolaépületét - az 1874 márciusában kérelmezett építési engedély birtokában - egy tanteremmel és altanítói lakással bővítette az evangélikus gyülekezet.
„Ezen időben alakult meg Lébenyben az ipartársulat, amit az egész község nagy lelkesedéssel fogadott, és hozsannával üdvözölt..."
A társulat megalakulásának törvényi előzménye az iparfejlődés szabadsága érdekében 1872 februárjában hatályba lépett 1872. évi VIII. tc., amely elrendelte az ipari fejlődés gátjaivá lett céhek három hónapon belüli felszámolását, s a megszűnő céhek helyébe léptette az „ipari társulásokat."
A törvény úgy rendelkezett, hogy a felszámolt céhek vagyona az iparosok érdekeinek képviseletére és előmozdítására szakmánként vagy rokonszakmánként létrehozott, az érdekeltek önkéntes csatlakozására alapuló társadalmi szervezetek, az ipartársulatok tulajdonába menjen át.
Rövidesen Lébényben és Szentmiklóson is megkezdődött a még működő szabó, csizmadia, varga és takács céhek felszámolása, s az Ipartársulat megalakításának előkészítése.
1872. augusztusában Horváth Márton a következőkről tájékoztatta a szolgabírói hivatalt:
Czillich Antalné Vally Zsuzsanna 1880 körül
„Tisztelt szolgabírói hivatal!
Folyó évi Julius hó 10én 1527. számú, az iparosokat illető rendelete folytán f. hó 18án mind a négy czéh tagajait összehívtam - mely alkalommal a' vidéki, eddig a' lébényi czéhekhez tartozó iparosok nagy száma is megjelent; - közgyűlést tartottam; és a következőkben állapottak meg;
Mind a négy volt czéhnek az 1872. évi ipartörvény 76. § szerint itt helyben mint főgyülekezeti helyen egy ipartársulatra összeolvadni kívánnak, (mely) alapszabályait minél előbb elkészitendi és felterjesztendi.
Számadásaikat lezárván találtatott az % alatti kimutatás szerint három czéhnél összessen 105 f 88 xrnyi vagyon.
Lébenyben az 1872. évi Augusztus hó 29én Horváth Márton Bíró"
A levélhez csatolt kimutatás szerint a törvény alapján megszűnő céhek az alábbi vagyonnal rendelkeztek:
„A Lébenyben eddig fennállott Czéhek vagyonának kimutatása:
| 1. a' Varga (:vegyes:) czéh értéke pénzben | 35 f |
| 2. a' Csizmadia czéh értéke | 24 f 12 xr. |
| 3. a' szabó czéh értéke kintlévő hátramaradt követelésben | 46 f 76 xr |
| 4. a' takács czéhnek értéke nincs | |
| Összessen | 105 f 88 xr |
Lébenyben 1872. évi Augusztus hó 28™
Horváth Márton Bíró"
1873. február 24-én megtartotta alakuló ülését a Lébényi Ipartársulat.
„Jegyzőkönyv
Felvéve Lebeny mezővárosban 1873. február 24-én alakulandó ipartársulat tárgyában.
Lendvay János úrnak felhívására Lébeny mezővárosából, úgy környékéből a fennállott szabó, czizmazia, varga /:vegyes:/ és takács céhekből számos tagok és egyéb, eddig semmi testülethez nem tartozott iparosok begyülekezve lévén délelőtt 10 órakor, Lendvay János úr felszólal és előadja, hogy ő azon czélból bátorkodott tisztelt ipartársait mai napon közös értekezetre egybehívni, hogy szellemi és anyagi érdekeiknek előmozdítása végett egy ipartársulatnak alakulását hozhassa indítványba - egyszersmint bemutatván az említett egylet alapszabályainak tervezetét.
Az egyesült iparosok ezen indítványt élénk részvéttel üdvözlik, és egy ipartársulatnak alakulását közmegegyezéssel elhatározzák. A bemutatott alapszabályoknak pontonként történt felolvasása után azok egész kiterjedésében elfogadtatnak, és a gyülekezet ideiglenes elnökének Lendvay János, tollvivőnek Hencsey Sándor, pénztárnokká Hauczinger József urakat megválasztván egyúttal felhatalmazza az elnököt, hogy az elfogadott társulati alapszabályoknak felsőbb hatósági megerősítése és a társulatnak életbeléptetése körül a szükséges lépéseket megtehesse.
A megválasztott tisztviselők működésüket azonnal megkezdik - és az elnöknek ebbeli bejelentésére, hogy alapszabályai tervezetének hatósági helyben hagyása után legott újabb alakulandó közgyűlést fog hirdetni - a gyülekezet szétoszolt. Kelt Lébenyben az 1873. év február hó 2461.
A nyolcvannál több tagot tömörítő szervezet - alapszabályának tanúsága szerint - céljának tekintette: „.. .megvalósítani a társulat tagjai érdekeinek és jogainak törvényes eszközökkel leendő előmozdíttását, a közművelődés és szakismeretek fejlesztését, az iparosok kölcsönös önbecsülésének terjesztését, végre szűkölködő tagjainak és ipartársainak anyagi és erkölcsi segélyezését."
Az alapító dokumentumot Lendvay János és Hencsey Sándor mellett a megszűnt céhek tisztségviselői, Hautzinger Josef, Kaszás Istvány, Navratil Wentzel, Marintzer Pál, Wenzel Mathias, Köhler Frigyes és Pánzl Josef írták alá.
A Társulat kerek pecsétjének gyöngykörrel övezett mezőjében egy fonott méhkas körül röpdöső hat méh, fölötte parolában összefonódott két férfikéz látható. A pecsét körirata: LÉBENY MEZŐVÁROS IPARTÁRSULAT PETSÉTJE.
A Társulat alapszabályát - mely a minisztérium által közreadott, országosan egységes ajánlás szerint készült - 1875. április 20-án hagyta jóvá a „földmívelés- ipar- és kereskedelemügyi magyar királyi minister" nevében annak olvashatatlan aláírású államtitkára, s a lébényi iparosok közössége - immár hivatalosan is létező szervezetként -megkezdhette működését. (Mvm. alisp. 1873/576, 1875/775)
Fényképfelvételek készültek a Szent Jakab templom restaurálás alatt álló nyugati homlokzatáról. Az alispáni hivatal iktatókönyve szerint:
„Özvegy Skopalné fényképész részére a lébényi templom nyugati homlokzatának lefényképezéséért járó 32 ft munkadíja utalványoztatott." (Mvm. alisp. 1876/4117)
„Lébeny községe aziránt folyamodik, hogy miszerint a toloncz állomás Lébenyből Eöttevényre tétessék át."
„A megye állandó választmánya tekintettel azon körülményre, hogy Lébeny községe mint a jelenlegi tolonczállomás színhelye a győr-mosoni országúttól félreesvén, annak Eöttevényre történendő áttétele által a tolonczmenet útja mintegy 2 mérfölddel rövidebb lenne, és így ... a fuvarbér is kevesebb lenne, az államkincstár érdeke is jelentékenyen érintetnék", a kérelmet pártolólag terjesztette fel a királyi belügyminisztériumhoz.
A toloncház azonban - a fenntartásával összefüggő pénzügyi elszámolások tanúsága szerint - még hosszú évekig Lébényben maradt. (Mvm. alisp. 1876/5853, 6270, 6900)
A Szent Jakab templom 1876-ban, a helyreállítás idején
(A toloncolás rendőri intézkedés volt, melynek során a közrendet veszélyeztető csavargókat, engedély nélkül koldulókat, megrögzött munkakerülőket, elbocsátott fegyenceket és más gyanús vagy nemkívánatos személyeket illetőségi helyükre utasították, illetve szállították. A kitoloncolt személy vagy maga ment a számára megállapított útvonalon a kijelölt helyre, vagy őrizet alatt szállították toloncállomástól toloncállomásig.)
„Lébeny község ... a tulajdonához tartozó negyedévi bormérési jogát öt egymás után következő évre Lendvay János lébenyi korcsmárosnak 270 frtnyi évi haszonbérért bérbe adta."
Dingráff Gáspár „az iránt panaszolkodik, hogy hívei a plébánosnak tartozó munkákat folyton elmulasztják, s ez által kérdésessé vált, valljon lesz e a plébánosnak termése."
A szolgabíró által lefolytatott vizsgálat során a katolikus lelkész úgy nyilatkozott, hogy „a község köteles a plébánosnak adni 12 öl kemény fát, 100 kemény rőzsét, 4 mérő búzát, 2 szekér szénát, (továbbá) 89 frt. 25 kr. készpénzt."
Mindezeken túl „ itten Lébenyben az a szokás, hogy a zsellérek tartoznak a földek egy részét, t.i. 25 holdat felszántani, és a termést, valamint a rétről a szénát haza hordani. A telkes gazdák pedig ennek fejében a zsellérekre eső lovas fuvarokat is teljesítik."
A plébános azért tett panaszt az alispáni hivatalnál, mert járandóságát a község hanyagul fizette, a zsellérek és a gazdák pedig rendszeresen megtagadták az egyház által tőlük követelt munkát.
Lázár István bíró s a község képviselői viszont azt állították, hogy a kötelező munkajárandóság csak arra a 15 holdnyi területre vonatkozik, amely már az 1855. évi tagosítás előtt is a plébánia tulajdonában volt. A plébános azonban a tagosítás során az általa használt legelőt is a földjéhez csatoltatta, s a bíró szerint a község nem köteles az így megnövelt birtok egészét megmunkálni. A teljesítendő munkákat illetően egyébként sem létezik írásos szerződés a gazdák és a plébános között, így az eddig folytatott gyakorlat csak a szokáson alapult.
Az alispán nem méltányolta a községi elöljárók érveit, s utasította a szolgabírót, hogy „a tartozó feleket törvényes kötelességük azonnali teljesítésére kényszereszközök alkalmazása mellett is szorítsa." (Mvm. alisp. 1876/7137, 7407, 7487)
Január 28-án meghalt a „haza bölcse", Deák Ferenc, akinek politikai tevékenységét Moson vármegye közönsége részéről mindenkor tisztelet és elismerés övezte, s akit az iránta megnyilvánuló megbecsülés jeleként Moson vármegye közgyűlésének kérésére gróf Nádasdy Ferenc főispán 1843. október 31-én Moson megye táblabírájává nevezett ki. (13)
A köztiszteletben álló államférfi emlékére szobrot állítottak Budapesten, melynek költségeihez Moson megye községeiben is gyűjtést indítottak. A szoborállítás gondolatát - szerény összeggel ugyan - Lébény lakói is támogatták.
Hivatkozva f. é. Decz. 9-én 8241. sz. a. kibocsátot rendeletére, a Deák Ferencz részére emelendő szobor költségeire a községben a gyűjtés elrendeltetvén, ez - a mostani mostoha termés következtében - két forint 54 krt. eredményezett, mely összeg ezennel tisztelettel beterjesztetik.
„Folyó évi Junius 28án reggel 7 órakor Lebeny községében Frühwirth Ferentz padlásán tűz támadván a mellette lévő, náddal födött házak leégtek, miáltal 11 lébenyi lakosnak 11251 frtra becsült kár okoztatott.
A tűz okozója iránt megindított rendőri nyomozások eredménytelenek maradtak."
Lébény község határának jellemző adatai:
| Szántóföld | 5065 kat. hold |
| Rét és kert | 6206,8 |
| Szőlő | - |
| Legelő | 2246,5 |
| Erdő | 505,1 |
| Nádas | 15,9 |
| Összes termőföld 14039,3 | |
| Terméketlen | 485,6 |
Dingráff Gáspár, a falu katolikus plébánosa, aki élete céljának szeretett temploma régi szépségében való helyreállítását tekintette - bár láthatta élete művét beteljesülni - a restaurált templom felszentelését már nem érhette meg. Egy évvel korábban, 1878. október 23-án, életének 62., lébényi szolgálatának 39. évében meghalt. Október 26-án kísérték utolsó útjára a lébényi temetőben, ahol az elhunytat Winterl Antal pápai prelátus, győri nagyprépost, címzetes lébényi apát búcsúztatta.
A templom helyreállítása érdekében végzett fáradhatatlan munkájának elismeréséül, tisztelete és nagyrabecsülése jeleként „...boldogultnak sírjára az ő nemeskeblű barátja s fáradalmainak is hű társa, nagyságos Simon Gyula kir. tanácsos és alispán, az építkezési bizottság lankadatlan elnöke igen díszes márvány-emlékkeresztet állíttatott." (50) A ma is álló emlékkereszten a következő felirat áll:
Lébény lakossága adományt gyűjt Deák Ferenc szobrának felállítására (1876)
Dingráff Gáspár aranyozott szelencéje, melyben a haldoklók szentségének feladásakor használt szent ostyát tartotta.
Halálos ágyán ajándékozta Czillich Antalnak. (1878)
Kreskay Antal lett a falu új katolikus plébánosa. 1842. december 24-én született Győrben. Teológiai tanulmányait 1861-65 között a győri papi szemináriumban végezte, 1865. augusztus 2-án szentelték pappá. 1873-tól 1878-ig Győr-Sziget plébánosa volt. (08)
Huszonhét évig szolgált Lébényben. Számos folyóiratban publikált történelmi, régészeti, vallási és közoktatási tárgyú cikkeket, tanulmányokat. Önálló kötetei: Lelki rózsabimbó. Ima és énekeskönyv kath. népiskolák számára (Győr, 1877) és Kalauz a lébenyi templomhoz Mosón vármegyében (Győr, 1879). (80)
1879-ben befejezték a műemléktemplom 1872-ben megkezdett külső restaurálását. A munkálatokat - miként az 1862-64 között végzett belső helyreállítást is - August Essenwein irányította honfitársa, az ugyancsak neves műépítész, Friedrich Schmidt báró közreműködésével.
A kőfaragók munkáját Theyerle bécsi mester vezette, heti fizetésük 15 forint, a kőműveseké 8 forint volt.
A restaurálás során eltávolították azokat a barokkos, harangalakú toronysisakokat, amelyek az 1841-es nagy tűzvész után készültek. A kor műemlék-helyreállítási elveinek megfelelően a tornyokra román stílusú, félköríves záródású hármas ablakokkal ellátott, háromszög alakú oromfalakat építettek, melyek fölé aztán romboid alakot mutató csűrlős sisaktetőket emeltek. A két toronysisak - miként a templom egésze - új palafedést kapott. A vízokádó szörnyfejekkel díszített tornyok csúcsára 1878. szeptember végén tűzték fel a dr. Simon Gyula alispán adományából készült kereszteket. A főhajó szentély fölötti oromfalának csúcsára ekkor helyezték föl a szányas angyalfigurát, melynek helyén korábban kovácsoltvas kettőskereszt állt.
Ekkor bontották le az eredetileg kétszintes sekrestye emeleti részét.
Restaurálták a főkaput és a déli kaput. A megviselt állapotban lévő, délfrancia jellegű, növényi ornamentikával díszített, oszlopokkal tagolt kapubélleteket kijavították, a hiányzó részeket újakkal pótolták. Így jártak el a templomkülső egyéb elemeinek javítása során is. Ekkor került a templom főkapuja fölé az a carrarai márványlapba vésett, aranybetűs kronogramma, amely a munkálatok befejezésének évére utal:
eCCe reVIXI, et saLVs MIhI Den Vo faCta est
Jelentése: íme újjászülettem, s az épség újra megadatott nékem.
(Ha a nagyméretű, római számértékű betűket csökkenő sorrendben egymás után írva összeolvassuk (MDCCCLXVVVIIII), a helyreállított templom újraszentelésének évét, 1879-et kapjuk.)
A templom északi mellékhajójának belső falán egy vörösmárvány emléktábla arany betűi őrzik azok emlékét, akiknek áldozatkész munkája és önzetlen adományai nélkül a nagy mű, hazánk egyik legszebb románkori műemlékének teljes helyreállítása nem valósulhatott volna meg.
Az emléktáblán ott olvashatjuk I. Ferenc József császár és király, Zalka János győri püspök, báró Sina János lébény-szentmiklósi földbirtokos, Simon Gyula mosonmegyei alispán és Dingráff Gáspár lébényi plébános nevét.
A helyreállítás névtelen munkásainak emlékét szívében őrzi a hálás utókor.
A templom felszentelésére, melyet Zalka János győri püspök végzett, 1879. augusztus 30-31-én került sor. A kétnapos esemény részletes leírása Kreskay Antal: Kalauz a lébenyi templomhoz.. .című munkájában olvasható.
„...Legelőbb is a templom környéke, melly az északi és a keleti oldalakon lejtős volt, kiegyenlíttetett, s a lejtő helyébe köröskörül terrasse-alaku emelvény rakatott négyszögkövekből. E szerencsés berendezés által a templom mintegy díszes magaslaton állva nemcsak nagyobb védelmet, de sokkal impozánsabb külsőt is nyert. Továbbá a felszentelés emlékének megörökítésére közvetlenül a főajtó fölé kívülről emléktábla illesztetett be carrarai márványból, melynek aranybetűs felirata szintugy mint a fentebb vázolt (a templom északi hajójának belső falán elhelyezett) nagy emléktábláé is a szerző (Kreskay Antal) által készítve ekképp hangzik:
ECCE REVIXI ET SALVS MIHI DENVO FACTA EST
A fölszentelési ünnepély külső előkészítésére úgy az építkezési bizottság mint a plébánia hívei vetélkedve megtettek mindent, csakhogy az ünnepélyt mennél dicsőbbé, s a remekműhez mennél méltóbbá varázsolják. A templom repkénykoszorúkkal dúsan s ügyesen felékesíttetett; a mezőváros térein három díszes diadalkapu emeltetett megfelelő czímerekkel s feliratokkal, melyeken, úgy a tornyokon, plebániaiakon s egyéb házakon is, nagyszerű zászlók lobogtak nemzeti, pápai s püspöki színekkel. A nép hitbuzgó örömében házait és utczáit színes kendőkkel, szalagokkal, lombokkal s égő gyertyákkal díszíté mindenfelé, így adván kifejezést legmélyebb tiszteletének, s őszinte hálájának, melylyel úgy szeretett főpásztorát, mint templomának többi jótevőit is epedve várta, s fogadni óhajtotta.
A Szent Jakab templom délkeletről a helyreállítás előtt
Ily előkészületek között érkezett el szombat, augusztus hó 30-ika, mint a fölszentelési ünnep előestéje.
Lébeny és népének apraja-nagyja ünnepi díszt öltött; korán reggeltől kezdve robogtak a kocsik minden részről, díszesnél díszesebb vendégeket hozván. Délután már a szomszéd s távolabbi községekből is hullámzott a nép óriási tömege az ünnepély kezdetére. Végre négy óra tájban üdvlövések jelezték a főpásztor közeledését. Az egész népség égő gyertyákkal kezökben körmenetileg vonultak ki a szent-miklósi utczában felállított diadalívhez, melyen a főpásztori jelvények alatt e felirat díszlett: „Áldott, ki az Úr nevében jő!"
A fölszentelés teljesítésére érkező püspök úr O nagyméltóságát Mosonmegye határánál nagyságos Simon Gyula alispán s kir. tanácsos üdvözölte, és ő innen fényes bandérium kíséretében vonult be Lébénybe, magával hozván szent Bonifáczius és Optatus vértanúk ereklyéit, melyek a főoltárba temetendők voltak."
A szentmiklósi utcában felállított diadalívnél a főpásztort báró Miske Imre, Mosón megye főispánja, nagyszámú papság és hatalmas néptömeg fogadta,
„.. .honnan azután a sz. ereklyék harangzúgás, trombiták harsogása s énekek zengedezése között valóban fejedelmi diadalmenettel kísértettek be a templom előtt felállított lombsátorba, hol is azok másnapig köztiszteletre kitétettek, s a virrasztó hívek által egész éjjel tiszteltettek.
Esti harangszó után a község kivilágíttatott. Gyönyörűen kedvező idő mellett fölségesen sikerült a templomtér kivilágítása, hol az egyház homlokzatán jelvényes alakokban, szintugy a plebániaház előtti diadalíven - melyen Mosonmegye czímere s e felirat díszlett: „Örök hála Jótevőinknek!" - sok száz és száz színes lámpa hinté szerte varázsfényét az esti homályban.
Beköszöntött végre a várva várt vasárnap, augusztus hó 31 -ike, szépen, mint az ébredő természet pompája, mint a kelő nap sugára...
Megjelentek, s az ünnepély díszét emelték: báró Miske Imre, gróf Khuen-Héderváry Károly, Simon Gyula, Major Pál kir. tanácsos, gróf Laszberg Rezső győrmegyei alispán, Nagy Pál győrvárosi polgármester, Brinkman Antal győri kir. törvényszéki h. elnök, Tekus Károly báró Sina-uradalmi felügyelő mint a nm. kegyuraság képviselője, dr. Sőtér Ágost, Pataky Fábián mosonmegyei főjegyző, Fehéry János mosonmegyei kir. főmérnök, Koós Sándor magyar-óvári szolgabíró, Laucsek Jónás evang. lelkész, Mersich József a „Győri Közlöny" szerkesztője, Vargyas Endre győrmegyi kir. tanfelügyelő, Mócs Zsigmond a „Pesti Napló", Simonics Elek a „Pesti Hírlap", Burnóczki Béla az „Egyetértés" és „Ellenőr" tudósítói és mások.
A fölszentelési szertartásokat püspök Ő excellentiája reggeli 8 órakor kezdé s déli 12 órakor végezé; e magasztos főpapi tisztében segédkeztek neki Winterl Antal pápai praelatus és lébenyi czim. apát, Kokas József cz. prépost, Jordán Tamás és dr. Szely Lajos győr-székesegyházi kanonokok, Steiner Márton cz. apát, magyaróvári esperesplébános, a kerületi és a vidéki papság nagy száma.
Körülhordoztatván mégegyszer a tegnapihoz hasonló pompával a sz. vértanúk ereklyéi, mielőtt azok a templomba bevitettek volna, a nm. főpásztor a portaié mellett felállított szószékről tartott a tengernyi néphez egy hatalmas beszédet a neki sajátos (rá jellemző) kenetességgel s megragadó lelkesültséggel a szentek tiszteletéről.
Amint a szent ereklyék a főoltárba temettettek, s a szentelési szertartások befejeztettek, Póda Endre soproni ez. apát és városplébános lépett a szószékre, s tartá az ünnepi szónoklatot csengő hangon, a meggyőződés hatályos tüzével, érzelemteljesen fejtegetvén azt, miszerént a templom valóban Isten háza s a mennynek kapuja, végül kegyelettel híván föl a hívek áhítatát e dicső templomért viselt fáradalmainak közepette elhunyt Dingraff plébános emlékének tiszteletére.
Szónoklat után felölté a nm. főpásztor templomunk legdíszesebb ó-szabású öltönyeit, s tart azokban a nagymisét, mely alatt, úgymint a szentelésnél is, az énekrészeket a győri székesegyházi, s a helybeli és vidéki énekesekből összeállított énekkar zengedezé dicséretes szabatossággal.
Legvégül kihirdeté a nm. főpásztor a szokásos búcsút, és a templom fölszentelésé-nek emlékünnepét évenkint augusztus hó utolsó vasárnapján megtartani rendelé." (50)
A templom északkeletről 1879 előtt
„A lébenyi románstylű templom mint első rangú hazai műemlék felújítási munkálataira kiküldött megyei választmány jelenti, miszerint a felújítási munkálatok a folyó évi augusztus havában bevégeztetvén, ezen műemlék eredeti alakjában visszaállíttatott.
A felújítási munkálatok foganatosítása 46.850 ft. 17 kr-ba került. Ezen kiadások fedezésére a nagyméltóságú m.kir. vallás és közoktatásügyi ministerium a műemlékek fenntartására szolgáló országos adományból 25 000 ftot engedélyezett, a megyei közönség a megye magán-pénztárából a lefolyt évek alatt összesen 3000 ftot adományozott, a kiküldött megyei választmány pedig egyes nagylelkű adakozóktól 12.301 f. 52 krt gyűjtött,
úgy hogy a kiadások 46850 ft 17 kr.
összegének fedezésére befolyt 40301 ft 52 kr.
mely szerint még van 6548 ft 65 krnyi
fedezetlen hiány."
Tekintettel arra „hogy a szóban lévő románstylű templom megyénknek nem csak egyedüli, de egyszersmind az országnak is első rangú, és a legtekintélyesebb műértők által is nagybecsűnek elismert műemlékét képezi ... a hiány fedezhetése céljából" a megye további 3500 forinttal járult hozzá a költségekhez. A még fedezetlenül maradt 3048 ft 65 krajcárnyi összeget a műemlékek fenntartására szolgáló országos alapból kérte meg Moson megye állandó bizottsága.
Szekeres József, Lébényben szolgálatot teljesítő megyei pandúr - a lébényi pandúrállomás parancsnoka - panaszt tett az alispáni hivatalban a pandúrállomásnak is helyet adó, vályogból épült pásztorházak összeomlással fenyegető állapota miatt.
A ház „falaiban már olly repedések vannak, hogy kézzel lehet a szobába azokon át benyúlni, s a falak 6 fával vannak megtámasztva - hogy mindennap attól lehet tartani, miszerint a ház összedűl, s a benne lakozókat agyonüti. Esős időben a padláson át becsurog a víz a szobánkba is.
A börtönök ugyan illy állapotba vannak, azokból csak az nem szökik ki, a ki nem akar. Ennek bizonyítására csak azt hozom fel, hogy egy házsártoskodás miatt becsukva volt legényke, Mácsik János tegnap virradóra a börtönből kitört - fejével az elrothadt pallást kinyomta - és azon szökött meg."
Szeptember 7-én kelt jelentésében Lázár István lébényi bíró már arról számolt be a szolgabírói hivatalnak, hogy „a mezőváros tulajdonát képező három pásztorházak annyira kijavíttattak, hogy az most már nem csak lakható, hanem az életbiztonságra is elég biztos menhelyet képez."
Visszaköltözhettek a házakba a pandúrok, s Csiszár Jakab községi pásztor is. (Mvm. alisp. 1880/3622,5282)
A mai „nagyiskola" helyén befejeződött a földszintes, kéttantermes, tanítói lakással egybeépült, új katolikus iskola építése. Az új iskolával egy telken álló régi, rossz állapotú, egytantermes épülettel együtt így háromra növekedett a katolikus iskola tantermeinek száma. (Mvm. közig. biz. 1880/141, 164)
„A tudomány még nem rendelkezik semmi biztos szerrel, mely a víziszony kitörését elhárítani képes volna."
Ez a magyarázata, hogy a víziszonynak is nevezett veszettség puszta gyanújának megjelenése is azonnali és határozott lépésekre késztette a helyi és vármegyei hatóságokat.
Szeptember 2-án „Lébeny községéhez tartozó Mária majorban Horváth Theresia 9 éves és Farkas Ágnes 15 éves leány Magyar Vincze majorbeli lakosnak dühgyanús kutyájától megharapva lett...
A dühgyanús kutya üldözőbe vétetvén elfutott, és Lébeny községében számos kutyát megharapott, minek következtében elővigyázatból a Mária majorban lévő összes kutyákat agyonlövettem, Lébeny községében pedig a megmart és a kóbor kutyák összefogására a gyepmestert azonnal kirendeltem, és intézkedést tettem, hogy azon kutyák is, melyek a dühgyanús kutyával érintkezésben nem voltak, 4 héten át megfigyelés végett lánczon tartassanak ..." -jelentette intézkedéseit az alispáni hivatalnak a járási szolgabíró. (Mvm. alisp. 1880/540, 5611)
Népszámlálási adatok szerint a község 2860 lakosából 1839 az írni-olvasni tudók száma. Lakóház van a községben 418.
Megkezdte lébényi szolgálatát az új evangélikus lelkész, Berta Dávid. Harminc éven át, 191 l-ig volt a gyülekezet lelki vezetője.
1881-82 telén összejött „...a falu intelligenciája,...s a kandalló és a család vendégszeretetének barátságos melege, pipaszó, víg pohárcsengés és a testvéri szeretet hangoztatása mellett" megalakult a Lébenyi Önkéntes Tűzoltóegylet, „... melynek alapszabályait láttamozás végett a belügyminiszterhez terjesztették fel, ki helyett is azokat Rónay József akkor volt államtitkár láttamozta és hagyta jóvá.
Az alapszabályok beérkezte után rögtön megalakult a tisztikar, s az egybegyűltek egyhangú lelkesedéssel kiáltották ki elnöknek: Kreskay Antal r. kath. plébánost; alelnöknek: nagytiszteletü Berta Dávid ág. h. ev. lelkészt; főparancsnoknak : Auer Lőrincz urod. bormászi gazdatisztet; I. alparancsnoknak: Hautzinger Sándort; II. alparancsnoknak : Modrovics Györgyöt; titkárnak: Nátz Mártont; pénztárnoknak: Lendvay Jánost; egyleti orvosnak: Dr. Fried Ignácz akkori körorvost.
Későbbi főparancsnokok voltak: Hankóczy József, Gruber Károly és Rollkó Géza" - írta az alapítókra emlékezve 1911-ben Boldini Rezső, Lébény jegyzője. (15)
A Tűzoltó Egyesület alapszabálya (1882)
A mosonmagyaróvári levéltárban őrzött, 1882. január 15-ről keltezett alapszabály az egyesület nevéről, jelvényéről, céljáról, tagságáról és működési rendjéről a következőket rögzítette:
1. § Az egylet czime és jelvénye:
Az egylet czime: „Lébenyi önkéntes tűzoltó-egylet"; jelvénye: két keresztbe tett balta, melyek fölött tüzoltó-sisak nyugszik; pecsétje pedig a jelvényt és e köriratot tartalmazza: „Lébenyi önkéntes tüzoltó-egylet. 1882."
2. § Az egylet czélja:
Az egylet czélja: tüzvész vagy egyéb elelmi csapások esetén Lébenyben és környékén rendszeresen szervezett, tettleges segélyt nyújtani. Az egylet a vész helyén s az oltásnál a hatósági rendőrfőnöknek alá van rendelve, de technikai müködését illetőleg teljesen független.
3. § Az egylet tagjai:
Az egylet tagjai:
Az alapitó és pártoló tagok lehetnek egyszersmind működők is, avagy viszont.
4. § Az alapítók és pártolók részvétüknek a parancsnokság előtti nyilvánítása és nevök beiratása által lesznek az egylet kötelezett tagjaivá.
Jogukban áll: az egylet közgyűlésein, gyakorlatain és ünnepélyein résztvenni, a közgyűléseken szavazati joggal birnak.
5 § Működő tag lehet minden tisztességes férfi, ki legalább 18 éves, Lébenyben avagy környékén lakik, és testalkatánál fogva arra képes. Aki működő tagul felvétetni kivan, tartozik evégett a parancsnokságnál személyesen jelentkezni. A felvétel két működő tag ajánlatára az egyleti választmány által történik, és pedig rendesen legalább 3 évre.
6 § A működő tagok csoportja feloszlik:
Minden szakasz élén egy külön szakaszvezető áll, ki az alája rendelt működőket szolgálatban a parancsnok utasítása szerint vezényli.
7. § A működő tagok az egylet köz- és választmányi gyűléseiben részt vehetnek, választók és választhatók, a közgyűléseken szavazati, a választmányi gyűléseken pedign csupán tanácskozási joggal birnak. Minden működő tagnak becsületbeli kötelessége: ingyen, pontosan és hiven teljesíteni szolgálatát, elöljáróinak feltétlenül engedelmeskedni, tisztességes magaviselete által ugy a szolgálatban, mint azon kívül az egylet tekintélyét fenn tartani.
Kilépés az egyletből.
8. § Amely pártoló tag az egyletből kilépni akar, köteles ebbeli szándékát a 3. íjban jelzett 3 év lejárta elött a parancsnokságnál bejelenteni, ha ezt tenni elmulasztaná, továbbra is egyleti tagnak és kötelezettnek tekintetik. A működő tag pedig köteles szándékolt kilépését négy héttel elöbb szintén a parancsnokságnál bejelenteni.
Kizárás az egyletből.
9. § Az egylet kebeléből kizárható:
A kizárás fölött a parancsnokság indítványára a választmányi gyűlés határoz, ily határozat érvényességéhez a választmányi tagok legalább 2/3-dának jelenléte és a szavazatok 2/3-da szükséges. A kizártnak jogában áll ügyét a közgyűléshez fellebbezni.
Az egylet jövödelme.
10. § Az egylet jövedelmét képezik:
Az egylet igazgatása.
11. § Az egyletnek, mint ilyennek, élén áll az elnök, az alelnök, kik az összes egyleti tagok sorából választhatók, és a titkár. Az egylet ügyeit intézi:
A közgyűlés.
12. § A közgyűlést az egylet összes tagjai képezik, az elnök által rendesen minden év január vagy február havában egybehívandó - de bármikor is összehívható, ha azt legalább 20 tag a választmány elött írásban indítványozza, vagy a választmány szükségesnek látja.
13.§ A közgyűlés az elnök vagy alelnök vezetése alatt az egylet összes ügyeiben a legfőbb határozati jogot gyakorolja, különösen:
A választmány.
14. § A választmányt képezik:
Az összes választmányi tagok az 1. és 5. szám alattiak kivételével csak a müködők sorából, mégpedig 3 évre választatnak.
15. § A választmányt illeti az egyletnek tulajdonképeni belkormányzata és képviseltetése kifelé, különösen ennek hatás köréhez tartozik:
A választmány rendesen minden hónapban ülést tart, melyben az elnök vagy alelnök, vagy ezek távolléte s akadályoztatása esetén a tűzoltói parancsnok elnököl, érvényes határozathoz legalább a választmány tagjai felének jelenléte kívántatik, az általános szótöbbség dönt.
Az egylet tisztviselői.
16. § Az egylet tisztviselői:
Az egylet mindezen tisztviselői a jó ügy érdekében díjtalanul teljesitik szolgálatukat.
Az egyleti bíróság.
17. § A müködő tűzoltók között egyleti ügyekből netán keletkező perlekedéseket az 1868. évi 54. t. ez. IX. czim III. fejezetének értelmében választott bíróság dönti el.
Az egylet feloszlása.
18. § Ha a müködő tüzoltók száma 20-nál kevesebbre olvadt le, vagy ha ők egy hangulag kívánják az egylet feloszlását, ugy a Lébeny mezőváros helyi czéljaira szánt egyleti vagyonnak hováforditása végett közgyűlés hivatik össze, melyen a megjelent szavazatképes tagok általános szótöbbséggel határoznak. Végfeloszlás esetében az egyletnek mindennemű szerei és szerelvényei Lébeny mezőváros tulajdonába mennek át.
Az alapszabályok megváltoztatása.
19. § Az alapszabályok megváltoztatása a közgyűlés jogához tartozik, de csak feltételesen, amennyiben t. i. az illető politikai hatóság a szándékolt változtatást helyben hagyja. Ily változtatáshoz a jelenlevő tagok szavazatainak 2/3-a szükséges. Az alapszabályok ilyetén módosítását vagy az egylet feloszlatását, s ez estben az egyleti vagyonnak hovaforditását tárgyazó határozatok foganatosittatásuk elött a nm. m. kir. belügyminisztériumhoz felterjesztendők.
Segély-alap
20. § A kötelezettségök hü teljesítésében munkaképtelenné vált tűzoltók vagy az ő hátrahagyottjaiknak javára segély-alap létesítendő, a választmány ennélfogva köteles a jövő évben tartandó közgyűlés elé ezen segély-alap létesítése, kezelése és hovaforditása iránt javaslatot terjeszteni.
Záradék
21. § Ha az egylet az alapszabályaiban kitűzött czéltól és hatáskörtől eltérne, a nm. m. kir. kormány által - amennyiben a működés folytatása által az állam vagy az egyleti tagok vagyoni érdeke veszélyeztetnék - haladéktalanul felfüggesztethetik, s e felfüggesztés után elrendelendő szabályszerű vizsgálat eredményéhez képest vagy végleg feloszlatható, vagy az alapszabályok legpontosabb megtartására különbeni feloszlatás terhe alatt kötelezhető.
Kelt Lébenyben, 1882. évi Január hó 15én
Nátz Márton titkárHautzinger Sándor alparancsnokModrovits György alparancsnok |
Kreskay Antal egyleti elnökBerta Dávid egyleti alelnökAuer Lőrincz főparancsnokDr Fried Ignácz egyleti orvos |
17 540. szám.
Látta a magyar királyi belügyminister.
Buda-Pesten, 1882. évi márczius hó
a minister helyett
Rónay József
államtitkár"
(Mvm. alisp. 1882/2066)
A Tűzoltó Egyesület viaszpecsétje (1882)
A Tűzoltóegylet „váltóra" - az alapító tagok által kezesként aláírt hitellevélre - beszerezte első fecskendőjét. A hitel fedezetét adományokból, jótékony célú mulatságokból és felolvasásokból teremtették meg.
Postahivatal működött Lébényben. A postamester járandóságai az 1882. évben: „120 frt fizetés, 40 frt irodai és a lébényszentmiklósi postahivatallal fentartandó naponkinti gyalogjáratokért 150 frt szállítási átalány."
(Mvm. közig. biz. 1882/186)
Csics Miklós, Kuliffay Kálmán és Hegyi István okleveles gyógyszerészek előbb Szentmiklóson, majd Lébényben szerettek volna gyógyszertárat létesíteni, Mosón megye törvényhatósági bizottsága azonban - a megyei főorvos javaslatára - kérelmüket elutasította.
Az indoklás szerint „valamely gyógyszertár felállításánál tekintetbe veendő, váljon a helyi viszonyok, a népesség száma igénylik-e azt, és váljon biztosíttatik-e a gyógyszerésznek a tisztességes megélhetés...
... Szt. Miklós 1842, Lebeny 2860 és a 10 kilométernyi távolságban fekvő Mecsér 983 lélekből álló lakossága mindössze tészen 5685. Ide számítva a szomszédos kevés pusztát, 6000 tehető azok száma, kik a gyógytárt igénybe vennék. Ezen kizárólag a földműves osztályhoz tartozó és csekélyebb igényű lakosság egy gyógyszertárt fenntartani nem képes, a gyógyszerész tisztességes megélhetését sem biztosítja."
Gyógyszertár hiányában a lébényi orvos - aki egyben Szentmiklós és Mecsér körorvosa is - kézi gyógyszertárából látta el a három község és a környező puszták lakosságát. (Mj.főszolg. 1883/9101)
Seidemann Ferenc római katolikus főtanító panasszal fordult Koós Sándor járási főszolgabíróhoz fizetésének elmaradása miatt. Levelében a hivatal intézkedését kérte, miszerint „méltóztassék Lébeny mezőváros pénztárnokát arra utasítani, hogy az 1883. évi - 176 frtnyi követelésemből - legalább 100 forintot fizessen ki, miután erre a mezei munkákkal járó kiadások fedezésére okvetlenül szükségem van."
Koós Sándor vizsgálatot rendelt el az ügyben.
A falu elöljárói hiába hivatkoztak a hét év óta víz alatt álló rétekre, az általános szegénység meg az uradalom gazdasági nehézségei miatt elmaradt községi bevételekre, s arra, hogy a panasztételt követően a hátralék egy részét már törlesztették - a szolgabíró Lázár István községi bírót és Schrott Keresztély kamarást elmarasztalta „ismételt kötelességmulasztás" miatt.
Az elöljáróság megfellebbezte az elsőfokú határozatot. A másodfokon eljáró alispán azonban helybenhagyta a főszolgabíró döntését, s a község elöljáróságát a főtanító elmaradt bérének azonnali kifizetésére utasította.
Seidemann Ferenc 1884 tavaszán meghalt, március 13-án temették a katolikus temetőben. (Mj. főszolg. 1883/5920)
Lébény község képviselőtestülete február elsején határozatot hozott Millner Jakab „elaggott községi jegyző" (egykor katolikus tanító) nyugdíjaztatásáról, aki hajlott korából következő munkaképtelenségét a megyei főorvos szakvéleményével igazolta.
A testület döntése szerint a hivatalából távozó jegyző számára „a megyei jegyzői nyugdíjalapból nyerendő nyugdíjához évi segély címén 3 évre évenkénti 50 frt szavaztatott meg a községi pénztárból."
A megüresedett jegyzői állásra egyhangú szavazással Dudosits Nándort választotta meg a falu képviselőtestülete.
Sina Iphigénia bárónétól gróf Wenckheim Frigyes vásárolta meg 1 300 000 forintért az akkor 14 082 holdas lébény-szentmiklósi uradalmat. (<— 1844)
Az új földesúr, a frank eredetű Wenckheim-család grófi ágához tartozó Wenckheim Frigyes (1842-1912) 90 000 hold birtokosa, főrendiházi tag, országgyűlési képviselő, belső titkos tanácsos és főudvarmester. Apja gróf Wenckheim Károly, anyja a híres Radetzky tábornagy leánya, Friderika volt.
1872. június 18-án Pesten vette feleségül unokahúgát, Wenckheim Krisztina grófnőt (1849-1924). Házasságukból hét gyermek (Friderika, Krisztina, József, László, Pál, Mária és Ilona) született. Moson megye mellett Arad, Békés és Győr megyében voltak nagy kiterjedésű birtokaik.
A hat kerületre (szentmiklósi jánosházi, bormászi, lickói, sándorházi, rárói) osztott, tíz község (Szentmiklós, Lébény, Mecsér, Lipót, Ásvány, Ráró, Öttevény, Kunsziget, Dunaszentpál és Győrszabadi) által határolt 14 257 katasztrális holdas lébény-szentmiklósi uradalom gazdasági központja a vasútállomás melletti Gyártelep volt, melynek területén az egykori cukorgyár, a Fabrika idejéből fennmaradt hatalmas épületben működött az uradalom központi magtára, és az a központi raktár, melyben az egész uradalom számára szükséges eszközöket és anyagokat tárolták. Itt üzemeltek a kovács-, lakatos-, gépész-, asztalos- és bognárműhelyek, valamint az 1892-ben felszerelt gőzmalom, melyben vámőrléssel és liszteladással is foglalkoztak. (47)
Bár a család állandó lakóhelye a Békés megyei Ókígyóson volt, a jótékonykodásáról közismert Krisztina grófnő - aki emberbaráti tevékenységével 1904-ben az I. Ferenc József által Erzsébet királyné emlékére alapított I. osztályú Erzsébet-rendet is kiérdemelte - nagyon sokat tett a lébény-szentmiklósi uradalomhoz tartozó települések templomaiért, intézményeiért, társulataiért és egyesületeiért.
Hogy a grófnő „...erényei és jótettei által az első honleányok egyike lett", abban jellembeli adottságai mellett minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy szüleit korán elvesztette, hogy árvaként nevelkedett, s hogy gyámjai - elsősorban Göndöcs Benedek kígyósi segédlelkész, később gyulai plébános - arra törekedtek, hogy a gondjaikra bízott ifjú grófnőt „honleányi erényekben gazdaggá, fennkölt lelkűvé és könyörületes szívűvé" neveljék.
Krisztina grófnő édesapja, gróf Wenckheim József Antal (1780-1852) korának közismert személyisége volt, már kortársainak egy része is tudni vélte, hogy Jókai róla mintázta Egy magyar nábob című regényének főalakját, Kárpáthy János figuráját. Való igaz, hogy a gróf életvitele, házasságai, hatalmas vagyona számos mendemonda alapjául szolgáltak, s ezek a szóbeszédek a nagy mesemondó fantáziáját is megmozgathatták.
Az ifjú gróf tanulmányai végeztével rövid Arad megyei hivatalnokoskodás után vette át kígyósi, békési, székudvari és aradszentmártoni birtokai vezetését - tudhatjuk meg Jároli József Szabadkígyós, Újkígyós című munkájából.
Ókígyósi kastélyában ő maga egyszerű, puritán módon élt, gazdaságának korszerűsítésére, fejlesztésére azonban jelentős összegeket áldozott. Arabsló-tenyészetének, szarvasmarha- és sertésállományának, juhászatának híre országosan ismert volt. Nagy gondot fordított erdeinek megfelelő karbantartására, s az erdők vadállományának szakszerű gondozására is. Akácerdők telepítésével nagymértékben hozzájárult az Alföld homokos lösztalajának megkötéséhez. Birtokai egy részét már nem az alacsony hatékonyságú jobbágyi robotmunkával, hanem részesművelésben illetve bérmunkásokkal műveltette. A helyi mezőgazdasági iparnak is egyik meghonosítója volt, gőz-, szél- és vizimalmokat építtetett.
Első feleségének, Klempay Reginának korai halála után vette feleségül a polgári sorból származó Feicht Annát, 1846-ban azonban őt is elvesztette. Gyermeke egyik házasságából sem született.
Röviddel második feleségének halála után Jókai tollára méltó, romantikus körülmények között lépett frigyre harmadik feleségével, Scherz Krisztinával.
Az 1825. augusztus 8-án Gyulán született Krisztina Scherz József uradalmi intézőnek és a gróf kulcsárnőjének, Müller Katalinnak törvénytelen gyermeke volt. A kígyósi kastélyban élt és dolgozott, s készült arra, hogy anyja mellett a szükséges tudnivalókat elsajátítva egykor majd annak helyére lépjen. A csinos, 22 esztendős lány megtetszett a grófnak, s udvarolni kezdett neki. Amikor az anyja ezt észrevette, lányával együtt azonnal felmondott, s távozási szándékának okait sem rejtette véka alá. A gróf ekkor díszmagyart öltött, s annak rendje és módja szerint megkérte Krisztina kezét.
1847. november 25-én fényes külsőségek között kötöttek házasságot a kígyósi kastélyban az ország minden részéből összesereglett vendégek előtt. Az esküvő hírét a családnak nem minden tagja fogadta szívesen. A gerlai gróf, Wenckheim Károly, akire a vagyon szállt volna akkor, ha Wenckheim József örökös nélkül halna meg, dühében hat fekete ló által vont hintót, s rajta egy koporsót küldött az esküvőre a 67 éves vőlegénynek ezzel az üzenettel: „Neked nem asszonyra, neked erre van szükséged!" (Ez a motívum felbukkan Jókai regényében is.)
1849. április 21-én megszületett a házaspár Krisztina Anna Mária Regina nevű gyermeke. Az édesanyát a gyermek világra hozatala annyira megviselte, hogy augusztus 31-én meghalt. Az akkor már 69 éves apát mélyen lesújtotta a tragédia, ő is betegeskedni kezdett, s a kislány gondozása nagyanyjára, Müller Katalinra maradt.
A gróf 72 esztendős korában, 1852. december 28-án halt meg Pesten. Január 4-én temették Ókígyóson a családi sírboltba, Scherz Krisztina mellé.
A kígyósi hagyomány által őrzött népmesei hangulatú történet szerint halála előtt egy vasárnap délután a templom előtti térre összehívatta cselédeit. A tér közepére egy asztalt, arra egy agyagkorsót állíttatott, tele aranypénzzel. Az akkor három és féléves Krisztinát az asztal mellé ültette, s a kislány az előtte sorban elvonuló, ünneplőbe öltözött cselédek mindegyikének egy-egy csillogó aranypénzt nyomott a markába. Ezután a gróf állt az asztalra, s hangos szóval adta tudtára mindenkinek, hogy az álnok híresztelésekkel ellentétben Krisztina minden kétséget kizáróan az ő gyermeke, s cselédjeire bízta a kislányt, mondván: vigyázzanak rá, ne engedjék őt vagyonából kiforgatni!
Apjának halála után Krisztina vagyonát gyámjai, ifjabb Scherz József, Göndöcs Benedek és Farkas József kezelték, neveltetéséről Göndöcs Benedek gondoskodott. Napi gondozását nagyanyja, Müller Katalin látta el, akit aztán hálás unokája, a nemesszívű Wenckheim Krisztina grófnő 82 éves koráig, 1872-ben bekövetkezett haláláig személyesen gondozott és ápolt.
A kis Krisztina sokat tartózkodott az uradalom cselédei között, akik kedvelték őt, s nagy szeretettel bántak vele. Nyolcéves volt, amikor 1857. május 25-én, magyarországi látogatása során Szegedről Gyulára tartó Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné Ókígyósra is ellátogatott. Az erre az alkalomra épített diadalkapuk alatt lovasbandérium sorfala közt áthaladó vendégeket a feldíszített kastélynál a kis grófnő verssel köszöntötte. Talán ennek a látogatásnak az emléke is közrejátszott abban, hogy Krisztina később Erzsébet királyné udvarhölgye lehetett.
A jótékonyságáról, bőkezűségéről közismert grófnő - akinek a lébény-szentmiklósi uradalomhoz tartozó települések lakosai is sokat köszönhettek - 1924. szeptember 19-én halt meg. Férje mellett, az ókígyósi családi kriptában nyugszik. (44)
Az Új-Rábca medrének kiásásával megkezdődött a Hanság lecsapolásának második szakasza. Az erősen kanyargó régi medret - melynek nyomvonalát a Holt-Rábca őrzi -tizenhat helyen vágták át. A szabályozás során a Rábca egy teljesen új, majdnem egyenes medret kapott, s kiépültek az árvízvédelmi töltések is. A munkálatokat 1886-ban Győr határában kezdték, a Lébény mellett húzódó mederszakaszt 1891-ben ásták. A munkát az Alföldről családostól érkezett kubikusok végezték.
A vármegyei erdőnyilvántartás adatai szerint Lébény közigazgatási területén 36 katasztrális hold erdő van a község tulajdonában. A római katolikus plébániáé 3, az evangélikusoké fél hold. 348 volt úrbéres közt van felosztva 218,8 hold, az uradalom 115,6 holdat birtokol. Tölgyerdő 155 hold, bükk és más lomberdő 215 hold, ez összesen 370 kataszteri hold.
Zeth József (1860-1919) a Magyar Királyi Koronaőrség tagja (1892)
A Moson megyei állapotokat tükröző adatfelvétel szerint Lébény lakosságának jellemző adatai:
| Házak száma | 418 |
| Terület | 14523 kat.hold |
| Népesség száma | 2860 |
| Magyar | 1780 |
| Német | 931 |
| Egyéb | 16 |
| Katolikus | 1971 |
| Evangélikus | 828 |
| Izraelita | 61 |
A faluban postahivatal és csendőrség működik. A jegyzői állás betöltött, s a községben évente egy országos vásárt tartanak.
Berta Dávid evangélikus lelkész a közgyűlés megbízásából levelet intézett a főszolgabírói hivatalhoz.
„Hivatalos tisztelettel van szerencsém jelenteni, miszerint a lébenyi ágostai evang. gyülekezet rozzant lelkészlakát lebontani, és helyébe még a folyó évi tavaszon újat építeni elhatározta. Különben is, de mivel az épület közlekedési út mellett fekszik két oldalon is, hivatalos tisztelettel felkérjük a Tekintetes szolgabírói hivatalt, a helyszíni szemle megejtése végett a mennyire lehet, a legrövidebb idő alatt községünkben megjelenni szíveskedjék."
Az április 23-án lefolytatott helyszíni szemle eredményeként „a lébenyi ágostai hitv. evangélikus gyülekezetnek egy 4 szoba, konyha, kamara, folyosó és árnyékszékből álló 18 méter hosszú, 16.20 méter széles, 8.20 és 9.50 szélességű lelkészlak építésére az engedély kiadatott." (Az épület L alaprajzú.)
Az erősen leromlott állagú lelkészlak építéséhez a meglévő telekkel szomszédos területet gróf Wenckheim Frigyes ajándékba adta, s a szükséges 25 000 darab téglát féláron bocsátotta a gyülekezet rendelkezésére.
Az eljárás során keletkezett iratokat Berta Dávid lelkész mellett Leszkovits Ferenc szolgabíró, Lázár István községi bíró és Hautzinger Sándor, az egyházközség gondnoka írták alá. (Mj. főszolg. 1887/2120)
Ezen a napon született Győrben Szombathelyi (Knausz) Ferenc, akinek édesapja Knausz Ferenc lébényi cipészmester, édesanyja - az ő nevét vette fel 1934-ben - a mosoni születésű Szombathelyi Anna volt. (59)
1941. szeptember 13-án, amikor Werth Henrik lemondását követően Horthy Miklós kormányzó vitéz Szombathelyi Ferenc altábornagyot a honvéd vezérkar főnökévé nevezte ki, a Magyar Katonaújság a következő életrajzot közölte róla:
„A pécsi honvéd hadapródiskolában 1906-ban avatták zászlóssá, majd a 14. honvéd gyalogezredhez Nyitrára került, s itt a következő évben hadnaggyá léptették elő.
Négyévi csapatszolgálat után a bécsi hadiiskolába vezényelték, ennek elvégzése után a VII. hadtestparancsnokságnál kapott beosztást. 1912-ben főhadnaggyá lépett elő. A világháborúban 33 hónapot töltött arcvonalszolgálatban különböző vezérkari bosztásokban. 1915-ben vezérkari százados lett.
(Az életrajz szerzője nem tér ki arra, hogy Szombathelyi Ferenc a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg főparancsnokságának hírszerző és kémelhárító csoportjánál szolgált, a délszláv részleg vezetője volt. A tanácskormány bukása után kialakult helyzetben úgy ítélte meg, hogy a háborús vereség utáni Magyarországon kizárt egy katonai karrier lehetősége, ezért rövid ideig gazdasági iskolai tanulmányokat folytatott. Hamarosan visszatért azonban választott hivatásához, s belépett a Nemzeti Hadseregbe.)
1919-1921-ben a szombathelyi körletparancsnokságnál teljesített szolgálatot mint vezérkari százados, 1922-ben vezérkari őrnaggyá lépett elő, és a honvédvezérkar főnökének hadműveleti osztályán kapott beosztást. 1926-ban vezérkari alezredessé lépett elő, és mint a hadiiskola tanára teljesített szolgálatot. 1929-ben vezérkari ezredes, 1931-ben a III. Honvéd vegyesdandár vezérkari főnöke, majd 1933-ban a honvédfőparancsnok szárnysegédeként nyert beosztást. 1936-ban a honvéd Ludovika Akadémia parancsnoka. 1937-ben tábornokká lépett elő, majd 1938-ban rövid ideig a honvédvezérkar főnökének helyettese volt. 1939-ben altábornagy lett, és a VIII. Honvédhadtest parancsnokává nevezték ki. E beosztás mellett mint a Kárpát-csoport parancsnoka vett részt Kárpátalja visszafoglalásában. 1941-ben ismét a Kárpát-csoport parancsnoka, ő vezette az Oroszország elleni hadműveleteket és Galícia egy részének visszafoglalását, majd 1941. szeptember 6-án a Kormányzó Úr 0 Főméltósága a vezérkar élére állította."
Szombathelyi 1941 szeptemberétől 1944 áprilisáig- 1941 novemberétől mármint vezérezredes - volt a Honvéd Vezérkar főnöke. E fontos beosztásában mindvégig arra törekedett, hogy megóvja a magyar honvédséget a szélsőjobboldali nyilas és náci befolyástól, lazítsa Magyarországnak Németországtól való katonai függését, s hogy a magyar hadsereget és a nemzeti erőforrásokat a lehető legkevesebb veszteséggel megőrizze, átmentse a háború utáni időkre. A német igényekkel szembehelyezkedve igyekezett mérsékelni a magyar haderő részvételét a szovjet fronton folyó harcokban, s arra törekedett, hogy a honvédség hazánkhoz közelebb, a Balkánon kapjon feladatokat. Mindezek miatt elvesztette a németek bizalmát. Az ország március 19-i megszállását követően német nyomásra április 19-i hatállyal felmentették beosztásából, nyugdíjazták, majd a nyugati szövetségesekkel való kapcsolatfelvétel vádjával hadbírósági eljárást indítottak ellene. Az október 11-12-én lezajlott tárgyaláson szabadlábon védekezett. Az októberi puccs után a nyilasok letartóztatták, s előbb Sopronkőhidára, majd Németországba vitték. A háború végén amerikai fogságba került.
Magyarországon - távollétében - 1945. június 19-én lefokozták és kizárták a hadseregből. 1945 őszén Németországban őrizetbe vették, s Magyarországra hozták. Hazaérkezését követően november 23-án előzetes letartóztatásba helyezték, s bíróság elé állították. A Budapesti Népbíróság 1946. március 30-án elsőfokon tízévi fegyházbüntetésre, állásvesztésre, nyugdíjmegvonásra és vagyonelkobzásra, másodfokon a Népbíróságok Országos Tanácsa május 22-én életfogytiglani fegyházra ítélte.
Nagy Ferenc kormánya mint háborús bűnöst kiadta Jugoszláviának, ahol a vezérkari főnöksége idején, 1942 januárjában lezajlott újvidéki és zsablyai vérengzés felelőseként állították bíróság elé. Az 1946. október 22-23-án lefolytatott tárgyaláson nyolc társával együtt halálra ítélték, s 1946. november 5-én Péterváradon kivégezték. A korabeli, egymásnak ellentmondó tudósítások golyó illetve kötél általi haláláról számolnak be. Lakatos Géza vezérezredes emlékiratai szerint karóba húzták.
1993-ban a magyar Legfelsőbb Bíróság a népbíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, s Szombathelyi Ferencet rehabilitálta azzal az indoklással, hogy tevékenysége során az akkor hatályban volt törvényeket nem sértette meg.
Lébény község ünnepélyes gyászistentiszteletet tartott Trefort Ágoston kultuszminiszter elhunyta alkalmából, melyen a helybéli elöljáróság s a község lakossága nagy számban vett részt.
Így emlékeztek meg arról a személyiségről, „ki magas pártfogásával az ősrégi lébényi templom ... stylszerű helyreállítását legbuzgóbban felkarolta - ő volt az, ki a restaurálás keresztülvitelére a vallásalapból több mint 25 000 forintot kieszközölt és utalványozott, és éppen e nagyszerű adomány által a templom külsejének helyreállítását lehetővé, sőt bevégzett ténnyé tette."
Az eseményről levélben tájékoztatta a Mosonymegyei Értesítő olvasóközönségét Rimler Lajos uradalmi intéző. Tudósítását a következőképpen zárta:
„Bizonyára édes vigasz volt e híveknek szivök hálaérzelmeit a Mindenható előtt bemutatni, s esdve kérni, miszerint a boldogult nagylekű jótevőnek érdemeit örök jutalommal koronázza."
A megye törvényhatósági bizottsága megtárgyalta Suján Gusztáv szepes-olaszi lakos, okleveles gyógyszerész kérelmét, mely egy Lebenyben felállítandó, üzleti jogú gyógyszertár létesítésének engedélyezésére irányult. A kérelmet a község elöljárósága s a járás főszolgabírája mellett most már a vármegye főorvosa is támogatta.
A bizottság úgy találta, hogy „ezen gyógyszertár felállítása Lebeny s vidéke népességének mindinkábbi szaporodására, élénkülő szorgalmára és helyzeti fekvésére való tekintettel a közegészség s közérdek szempontjából is igen szükségesnek ismertetik", továbbá, hogy „a Lébenyben felállítani szándékolt gyógyszertár engedélyezése által a Győrött, Hédervárott és Mosonyban létező gyógyszertárak fennállása nem veszélyeztetik", s a kérelmet pártolólag terjesztette fel a m. kir. belügyminiszterhez, aki 1889. június 17-én engedélyezte a gyógyszertár felállítását.
„A múlt hó végén tartott népiskolai záróvizsgákról" tudósította olvasóit a Mosonymegyei Lapok.
Lébényről szólva a következőket adta hírül a hetilap:
„Az évi taneredmény itt is kielégítő volt. Magyarosodásunk szempontjából azonban sajnosan konstatálható, hogy e tiszta magyar községben még ma is van egy német tannyelvű osztály, holott az nem pótol szükséget.
Ezen körülmény késztette a vizsgálaton jelenvolt Kuliszeky Ernő kir. tanfelügyelőt, ki a megye népiskoláinak magyarosodását annyira szívén hordja, hogy felszólaljon, azon reményének adván kifejezést, miként a jövőben ezen osztályban is a magyar tannyelv foglalandja majd el az azt megillető helyet, és lesz ezen osztály is magyar, hogy így idővel leomolják azon válaszfal a lébenyi hazafias érzelmű, a magyar nyelvet is jól értő és beszélő német anyanyelvűek s a magyar anyanyelvűek között, mely ez időben a községben sajnosan tapasztalható."
A következő lapszámban egy R. 1. szignójú, Lébényből érkezett olvasói levél szerzője (Rimler Lajos uradalmi intéző) arról tájékoztatta a lap szerkesztőjét és az olvasókat,
„...hogy a Lébenyben 1885. év végén eszközölt nyelvszerinti hivatalos összeírás adatai nyomán az itteni magyar és németajkú lakosok számaránya úgy viszonylik egymáshoz, mint 9:7-hez.
Éppen e számarány alapos okát adja annak is, miért az itteni három osztályú népiskolában az egyik kisebb osztály részben még német tannyelvet is használ, t. i. azon kezdők számára, kik mint német ajku családok gyermekei, csakis a magukkal hozott családi nyelven vezethetők be az oktatás elemeibe, s így különösen a magyar nyelv alapos elsajátításába is.. .Így tehát az osztályok ilyetén berendezése Lébenyben a kívánatos magyarosodásnak nemcsak semmiképp hátrányára nincs, hanem inkább annak sikeres úttörője."
A részben német tannyelvű osztály körüli vita is szemléletes bizonysága annak, hogy az 1880-as évtizedtől a magyar kultúra ápolása és terjesztése jelszavával felerősödtek a nemzeti kisebbségek asszimilációjára, a magyar nemzetállam megteremtésére irányuló politikai törekvések. Hogy az iskolai oktatásnak e politikai célok szolgálatába állításával a levélíró nem azonosul, az írásának utolsó mondatából félreérthetetlenül kiderül:
„Azt azonban szinte az igazság érdekében őszintén bevalljuk, hogy iskoláinkkal akár korteskedni, akár tüntetni sohasem volt szándékunk, azon szent meggyőződéstől lévén áthatva, miszerint az iskolának úgy a pedagógia, mint a didaktika szabályaihoz képest nem tüntetni, hanem tanítani az ő magasztos hivatása."
A záróvizsgákról közölt tudósítás egy bekezdéséből azt is megtudhatjuk, hogy „.. .a vizsga napján Lébenyben volt Simon Gyula főispán dr. Schulek egyetemi tanár kíséretében, a lébenyi ősi templomnál szükségessé vált átalakítások megállapítása czéljából."
(Schulek Frigyes /1841 -1919/ építész, egyetemi tanár a történeti stílusok, különösen a román stílus és a gótika szellemében alkotott értékes műveket. Számos nagyjelentőségű műemlék - budai Mátyás-templom, vajdahunyadi vár, lőcsei városháza, csütörtökhelyi kápolna, pozsonyi ferences-templom stb. - helyreállítása fűződik nevéhez.)
„Jelentem, hogy Dudosits Nándor jegyző ma délben 12 órakor meghalt, kérem a további intézkedést" -jelentette a főszolgabírónak Limp József lébényi bíró.
A rövidesen meghirdetett jegyzői állással a következő javadalmak jártak: 500 forint évi fizetés a községi pénztárból, természetbeni lakás, „melynek egyenértéke 130 forinttal számíttatik", 8 magyar hold szántóföld, 3,5 magyar hold legelőrész, továbbá „a magánokiratok szerkesztéséért járó és szabályrendeletileg megállapított díjak szedése." Hivatalos távollétei idejére a jegyzőt napidíj is megillette.
A pályázati eljárás lefolytatásának időtartamára a lébényi jegyző helyettesítésével Puszter Ede mosonyi segédjegyzőt bízta meg az erre illetékes főszolgabíró
Augusztus 28-án a képviselőtestület 4 jelölt közül közfelkiáltással Serényi József magyaróvári királyi segéd-telekkönyvvezetőt választotta meg Lébény új jegyzőjévé.
(Több pályázó is volt, a testület azonban - a törvényes rend szerint - csak a főszolgabíró által javasolt jelöltek közül választhatott.)
A község elöljárói ekkor Limp József bíró, Kovács Mihály helyettes bíró, Szebik György pénztáros, Schrott Keresztély közgyám, továbbá Wandraschek József, Modrovits György, Prehauser Mátyás és Domsitz Mihály esküdtek. (Mj. főszolg. 1889/5558)
„Fel Lébényre!
A győriek kisebb-nagyobb társaságokban Lébenybe rándulnak a szép templom megtekintésére, azután pedig Lendvay János jó hírű vendéglőjébe üdülésre.
Vasár- és ünnepnapokon Lendvay kocsikat is küld az állomásra a Győrből érkező vonatokhoz." (Mosonymegyei Lapok)
Dr. Fried Ignácz lébényi körorvos fizetésének, valamint a halottkémi és orvosi látogatási díjainak felemelését kérte. A megye törvényhatósági bizottsága - a vármegyei főorvos véleményét is figyelembe véve - a körorvos eddigi 350 forintnyi éves fizetését 500 forintban állapította meg, s szabályozta a halottkémi és az orvoslátogatási díjakat is a következők szerint:
a) Gazdáknál az első látogatás 1 forint, minden további látogatás 50 krajcár. Az éjjeli látogatás 1 forint, akár ír vényt az orvos, akár nem.
b) Kisházasoknál, szegényebb zselléreknél vagy iparosoknál minden látogatás - vényírással vagy anélkül - 50 krajcár, az éjjeli látogatás 1 forint.
c)A halottkém-díj 50 krajcár.
A megemelt fizetést az orvosi körhöz tartozó három község (Lébény, Mecsér, Szentmiklós) arányosan viselte.
(Mj. főszolg. 1889/818, 7737, 8117, 8671)
Dr. Fried jól képzett, tevékeny és elismert tagja volt a megye orvostársadalmának, gyakran publikált a megyei lapban „a népegészségügy kérdéseit tárgyazó népszerű orvostani czikkeket".
Modrovits Mihály lébényi lakos azzal a kéréssel fordult a főszolgabíróhoz, hogy engedélyezze számára egy „szárazjárgánnyali malom" létesítését, s annak „iparszerűleg" történő üzemeltetését.
A kérelemhez egy sematikus vázlatrajz mellett a megépíteni tervezett szárazmalom műszaki leírását is mellékelte.
„A malom egy lóerőre berendezett tipró malom. (A) B-vel jelölt rész egy ferde lejtővel bíró, alsó felületén fogazott kerék, mely A tengely körül a ferde keréken folyton tipró ló által hozatik mozgásba, mely mozgás fogas kerekek ( C és D ) által átvitetik E tengelyre, melynek alsó része szintén fogazott. E tengely hozza mozgásba a malomkövet és a magrázót.
Ez az egész szerkezet egy fa házikóval van körülvéve."
Törvényes akadálya nem lévén, a létesítési engedélyt, s a „gyúró-malom" üzemeltetéséhez szükséges iparigazolványt kiadta a kérelmezőnek Koós Sándor járási főszolgabíró. (Mj. főszolg. 1889/7388)
Lendvay János községi képviselő és Serényi József községi jegyző „küldöttségileg tisztelgett a m. kir. államvasutak igazgatóságánál Budapesten." Megbízatásuk szerint azt próbálták elérni, hogy Lébény-Szentmiklós vasútállomásán ismét álljon meg a gyorsvonat.
Bár „Pottyondi igazgató úr leereszkedő nyájassággal" fogadta őket, kérésüket - forgalomszervezési nehézségekre hivatkozva - nem teljesítette.
A „követjárásra" az adott okot, hogy kevéssel korábban Öttevény megkapta az államvasutaktól azt a kiváltságot, melytől Lébényt és Szentmiklóst röviddel előbb megfosztották: állomásán minden személyszállító vonat, a gyorsvonat is megállt.
A gyorsvonati megálló visszaállítását kérő lébényiek azzal érveltek, hogy torzítanak az öttevényi állomás nagy utasforgalmát bizonyító statisztikák, hiszen az adott helyzetben ott kénytelenek gyorsvonatra szállni azok a lébényi, szentmiklósi, mecséri, sövényházi és fehértói utasok is, akik ezt - míg módjukban állt - a lébényi állomáson tették.
(Mosonymegyei Lapok)
„Az elöljáróság előterjeszti, hogy Lébeny községben, tekintettel a kereskedelmi viszonyokra, heti vásár volna rendszeresítendő, hogy ezáltal a község jóléte előmozdíttassék." (Kjkv.)
A Limp József bíró és Serényi József jegyző által aláírt kérelem nyomán 1890. június 3-án a kereskedelemügyi miniszter megadta a kért hozzájárulást:
„Lébény község kérelmére megengedem, hogy ott hetenként kedden állatvásárral egybekötött hetivásár tartassék..."
A hetivásárok mellett természetesen változatlanul megtartották a Lébény számára korábban engedélyezett országos vásárokat is.
A Mosonymegyei Lapok híradása szerint „Szigethy József színtársulata Lébenyben vendégszerepelt". A társulat műsorán szereplő darabot - „A csókon szerzett vőlegény" című zenés vígjátékot - négy alkalommal adták elő.
(Szigeti József /1822-1902/ a kor híres színésze és színműírója volt. Lébényben is előadott darabjának egyik szereplője Ripacs, a vándorszínész, akinek neve a harsány, ízléstelen eszközökkel dolgozó színész szinonimája lett.)
Lébénynek 420 háza van.
Gruber Károly lett a katolikus iskola főtanítója. 31 éven át szolgált.
„F. hó 15-ike óta Lébenyben özv. Keresztély Jánosné igazgatása alatt 13 tagból álló színtársulat működik...
Igaz, mezőváros Lébeny, de oly kevés benne az intelligentia (értelmiségi), hogy képzelni alig lehet egy színtársulatnak ott pár hétig való megélhetését is.
Hanem kellemesen tapasztaltuk, hogy e kevés intelligentia is igazán méltányolja a színészek törekvését, és valóban ritka - sok kis és nagy városnak például szolgálandó áldozatkészséggel támogatja őket... Éljenek a derék lébényiek!”
A társulat április 26-ig maradt Lébényben. Vidor Pál: Vörös sapka és Győri Vilmos: Nótás Kata című népszínművét, valamint a kor sikerdarabját, Szigligeti Ede: Liliomfi című művét adták elő, „melyben Varga János evangélikus tanító és Lendvay György mint műkedvelők léptek fel, kik is teljes sikert arattak, miért is a közönség tapsnyilatkozataival találkoztak.” (Mosonymegyei Lapok)
Tóth József lébényi gazda portáján tűz ütött ki, az udvar hátsó részében elhelyezett szalmakazal elégett - adta hírül olvasóinak a megyei lap.
„A helyszínén megindított vizsgálat kiderítette, hogy a tűz csak ismét gyermek, a károsult 6 éves fia által gyufával való játszás közben okoztatott. Ez alkalomból az elöljáróság, hasonló eset elejét veendő, meghagyta valamennyi kereskedőnek, hogy tíz éven aluli gyermekeknek gyufát 5 frt bírság terhe alatt ki ne szolgáltassanak.” (Mosonymegyei Lapok)
Limp József bíró és Serényi József jegyző jelentették a főszolgabírónak, hogy az eddig használt LÉBENY MEZZŐVÁROS PETSÉTJE köriratú községi pecsétnyomó helyett újat készíttettek, „mihez képest mindkettőnek lenyomatait.. .beterjesztjük” - írják.
Ezt követően a község a MOSONY MEGYE LÉBENYNAGYKÖZSÉG PECSÉTJE köriratú pecsétnyomót használta.
1890-ben Lébény jogállása nagyközség. Olyan település tehát, amely nagyobb lakosságszámánál, nagyobb gazdasági és szellemi erejénél fogva a törvény által a községek számára kötelezően előírt feladatokat önállóan volt képes teljesíteni, és teljes községi elöljáróságot tudott fenntartani.
A falu első emberét, a bírót háromévente a „község egyeteme” választotta. Háromévenként újult meg a községi önkormányzatot megtestesítő negyventagú képviselőtestület is. Tagjainak fele választás útján, másik fele „virilis jogon” került be a testületbe.
A helyi választásokon szavazati joggal az rendelkezett, aki saját vagyona vagy saját jövedelme után a községben már két év óta állami adót fizetett.
(Figyelemre érdemes, hogy a helyhatósági választásokon részt venni jogosultak száma Lébényben 1893-ban 382, 1910-ben már 664 volt. A különbség oka egyrészt a lakosságszám növekedésében, másrészt a lébényi polgárok vagyoni gyarapodásában rejlett.)
Alakuló ülésén a képviselőtestület saját tagjai sorából megválasztotta a helyi testületi döntéseket és a felsőbb törvényhatóság rendelkezéseit végrehajtani hivatott elöljáróság tagjait.
A község minden ügyét-baját intéző, első fokon a „kisgyűlés” keretében működő elöljáróság a bíróból és helyetteséből, a törvénybírónak is nevezett másodbíróból, négy esküdtből, továbbá a közgyámból, a pénztárnokból, a községi orvosból és a jegyzőből állt.
Az esküdtek feladata az volt, hogy a bírót és helyettesét tanácsaikkal, s ha kellett, tevőlegesen is segítsék munkájában. A közgyám a községbeli gyámoltak és gondnokoltak nyilvántartását, a gyámok és gondnokok tevékenységének felügyeletét látta el, a pénztárnok pedig a falu pénzügyeinek felelőse volt. A községi orvos „hivatalból” tagja az elöljáróságnak, ő közegészségügyi kérdésekben volt a testület tanácsadója.
A jegyzőt nem ciklusonként, hanem élethosszig választották.
Ha a jegyzői állás megüresedett, azt a községnek meg kellett hirdetnie. A beérkezett pályázatokat a tisztújító szék elnökeként a főszolgabíró rangsorolta, s az általa ajánlott három jelölt közül a képviselőtestület választotta meg az új jegyzőt, a helyi közigazgatás mindenesét, tényleges vezetőjét.
Lébényben a községi közigazgatás központja, a községháza 1893-ban szalmatetővel fedett épület, egy tanácsteremből, egy irodából, a harangozó és a kisbíró szobájából és egy istállóból állt. További két szobája a jegyző lakásául szolgált.
(virilisták = a település legtöbb adót fizető polgárai, akiknek a jog a helyi közügyek intézésében fokozott befolyást biztosított. Közülük az első húsz automatikusan a községi képviselőtestület tagja lett.)
Lébényi házassági hírekről számolt be a Mosonymegyei Lapok:
„Hymen-hírek. Bánki József hajóskapitány jegyet váltott Lébenyben Fried Ilona úrhölggyel, dr. Fried Ignácz gyakorló orvos kedves és művelt leányával. - Ugyancsak Lébenyből kaptuk másik hymen-hírünket is, mely szerint Serényi József, Lébeny mezőváros jegyzője eljegyezte Lendvay János lébényi vendéglős és birtokos unokahugát, Lendvay Mariska úrhölgyet.”
(Hymen v. Hymenaios = a házasság istene, Dionysos és Aphrodité fia.)
A tisztifőorvos számára készült jelentés szerint „Lébeny községben roncsoló toroklob járvány uralkodik.”
A megelőzése érdekében alkalmazott védőoltás általánossá válásáig a diftéria vagy torokgyík - mint országszerte mindenütt - Lébényben is gyakran szedte gyermekáldozatait.
Lébény 1890-ig használt mezővárosi pecsétnyomója
1891. január 1. és január 10 között országszerte „népszámlálás tartatott”. A még
augusztus 25-én az alispán elnökletével megtartott magyaróvári előkészítő értekezleten a Lébényben ellátandó feladatokra „számláló ügynökül a következő urak lettek kijelölve”:
Serényi József jegyző, Nagy Gábor, Gruber Károly tanítók, dr. Fried Ignácz orvos, Suján Gusztáv gyógyszerész, Kreskay Antal plébános, Berta Dávid ev. lelkész, és Hankóczy József ispán.
A község választott tisztségviselői:
Bíró: Tóth Mihály
Törvénybíró: Kovács Mihály
Pénztáros: Szebik György
Közgyám: Schrott Keresztély
Tanácsbeliek: Modrovits György
ifj. Modrovits György
Prehauser Mátyás
Domsitz Mihály
Jegyző: Serényi József
A Tóth Mihály bíró és Serényi József jegyző által hitelesített adatszolgáltatás szerint Lébény lakosainak száma 2860 lélek.
A hédervári gyógyszertár tulajdonosa azzal a kéréssel fordult gróf Wenckheim Frigyeshez, hogy az uradalom rárói kerületéhez tartozó puszták gyógyszerszükségletét ne a lébényi, hanem a Ráróhoz közelebb eső hédervári gyógyszertárban szereztesse be.
A lébényi gyógyszertár sem maradt tétlen, s - a megyei főorvos közbenjárását is kérve - az alispáni hivatal támogatását próbálta megszerezni üzleti érdekei védelmében.
Mivel Hédervár Győr vármegyéhez tartozott, Moson megye alispánja a vitában „hivatalból” a lébényi gyógyszertár érdekeit képviselte - hogy milyen eredménnyel, annak nem maradt írásos nyoma.
A Tölgyerdő szomszédságában felépült az a kápolna, melyet a szegények és elnyomottak védőszentjének, Páduai Szent Antalnak emeltetett Lébény katolikus közössége. Főoltárán a Lourdes-i Szűz Mária szobra áll. Az oltár fölött látható, Szent Antalt és a gyermek Jézust ábrázoló festett ólomüveg ablak Kreskay Antal lébényi plébános ajándéka. Az 1891. október 18-án felszentelt épület előterében Simon Mária adományából 1897-ben készült, a keresztút állomásait jelképező stációk állnak, melyeket Tirolban készült, festett fa domborművek díszítenek.
A kápolna falán a következő kronogramma olvasható:
Jelentése: Páduai Szent Antal tiszteletére emelte híveinek jámborsága.
Ha a nagyméretű, római számértékű betűket csökkenő sorrendben egymás után írva összeolvassuk (MDCCLLLXVVVVIIIIIIIIII), eredményül a kápolna építésének esztendejét, 1891-et kapjuk.
Az 1891-ben emelt kápolna helyén korábban is egy Szent Antal kápolna állt. 1788-ban a „Fáczányos Erdő” használatával kapcsolatos úrbéri per során a meghallgatott tanúk egybehangzóan állították, hogy már a per időpontját több évtizeddel megelőzően is „a Plébánia háznak Erdeje Szent Antalnak kápolnája mögött” volt kijelölve. (Ez a terület, a mai sportpálya egy része még 1931-ben is a katolikus egyház tulajdona volt. —> 1931. február 12.) Bizonyos, hogy nem tévedünk, ha feltételezzük, hogy a hagyományaikhoz ragaszkodó lébényi katolikusok Szent Antal tiszteletére emelt új kápolnájukat egy már leomlott régi „kápolnácska” helyére építették. (<— 1775, 1787-88)
„Lébeny község elöljárósága...bérbe adja a Lébeny község határában fekvő...7892 cat. hold 337 öl területű ingatlanon gyakorolható, s tulajdonukat képező vadászati jogot 1891. évi augusztus 1-től kezdődőleg hat egymás utáni évre, vagyis az 1897. évi július hó 31-ig terjedő időre évi 400 ft azaz kétezernégyszáz forint haszonbér mellett Wenckheim Ferenc (!) Gróf Úr Ő Méltósága szt. miklósi lakosnak.”
Lébény képviselőtestülete arról határozott, hogy - egy 1890-ben kiadott belügyminiszteri rendelet nyomán - „a községbeli házakat újból és rendesen megszámoztatja.” (Utcanevek a községben ekkor még nincsenek.)
A község képviselőtestülete Serényi József községi jegyző fizetését évi 100 forinttal megemelte.
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte a lébényi tűzoltó egyesület. „Tíz év nagy idő, különösen ha a felebaráti szeretet gyakorlása közben telt el. A lébenyi tűzoltó egylet ezt megérte, s ennek örömére múlt vasárnap szépen sikerült mulatságot rendezett.
Délelőtt az összes tűzoltóság jelen volt az ünnepélyes nagymisén, melyet főt. Kreskay Antal plébános tartott. Négy órakor kivonultak az erdőszélen lévő gyakorló térre, ahol Gruber Károly főparancsnok vezetése alatt bemutatták: mire képesek a veszély idején. A látottak a tagok nagy buzgóságáról és előmeneteléről tettek tanúságot.
A gyakorlat befejeztével az egyleti elnök, Kreskay Antal plébános mindazoknak, akik tíz év óta állanak a nemes ügy szolgálatában, ezüst szolgálati érmet tűzött mellükre, szép szavakkal buzdítva őket a további kitartásra. A kitüntetettek nevében a főparancsnok mondott köszönetét.
Innen zeneszó mellett a tánczhelyre vonultak, ahol a mulatság kezdődött. Közben egy ad hoc dalárda adott elő néhány dalt. Felköszöntőkben sem volt hiány, amelyekben az egylet pártoló tagjai kaptak elismerést fáradozásukért. Alkonyatkor az egész mulató közönség fáklyák világánál bevonult a tószeri vendéglőbe, ahol folytatták a vigadozást.. .Az anyagi siker is fényesnek mondható.” (Mosonymegyei Lapok)
Dr. Fried Ignácz lébényi körorvost 1893. március 21-én Nezsider és Védeny községek körorvosává választották meg, ezért állásáról lemondott. Meghirdetett helyére számos pályázat érkezett.
Az orvosi körzethez tartozó Szentmiklós képviselői dr. Molnár Antal uradalmi orvos kinevezését támogatták, a többségben lévő lébényiek azonban dr. Keresztes Jenő, „az összes gyógytudományok tudora” mellett voksoltak.
A szavazás eredményeként „.. .az üresedésben lévő lébenyi körorvosi állásra a f. évi május hó 2-án tartott választás alkalmával dr. Keresztes Jenő gyönki körorvos választatott meg általános szótöbbséggel.”
Lébény jegyzője is lemondott állásáról, Mosonszolnokra távozott. Az új jegyző megválasztásáig Bandler István mosonszentmiklósi körjegyző helyettesítette a távozó Serényi Józsefet. A meghirdetett állás betöltéséről a község képviselőtestülete augusztusban határozott.
„... a f. é. Augusztus 16-án tartott választás alkalmával Boldini Rezső pázmándi körjegyző általános szótöbbséggel választatott meg ...
A jegyzői iratok átadása ... augusztus 16-án ... eszközöltetett.” (Kjkv.)
Boldini Rezső 1918 novemberéig volt Lébény jegyzője. Sokoldalú, nagy munkabírású, kötelességtudó vezetője volt a nagyközségnek, akinek szakmai felkészültségét és emberi értékeit megyeszerte ismerték és elismerték.
Győrben született 1860. március 29-én. A jegyzői tanfolyam elvégzését követően 1882. február 15-én kezdte közigazgatási pályáját, Győr megye több községében viselt jegyzői hivatalt. Lébény közigazgatásának élére a Győr megyei Pázmándról került.
A nagyközségben eltöltött negyedszázad során jegyzői teendőit példaszerű ügybuzgalommal látta el, s hivatali munkája mellett a település közéletének is tevékeny alakítója, szervezője volt.
Hangya Szövetkezetet, Tej - és Tojásértékesítő Szövetkezetet, takarékpénztári fiókot, Jókai Emlékbizottságot, Kaszinót és polgári kört alapított, újjáalakította az Ipartársulatot, melynek később dísztagja, újjászervezte az önkéntes tűzoltóegyesületet, melynek sokáig elnöke volt. Egyik kezdeményezője a helyi olvasóköri mozgalomnak, tevékeny tagja a Dalárdának. Ingyenes községi népkönyvtár létrehozásán fáradozott, e célból Jókai Mór díszkiadásban megjelent összes műveinek megvásárlására beléptidíjas mulatságokat, műkedvelő színielőadásokat rendezett és gyűjtést kezdeményezett.
Tevékeny közreműködője volt a vármegyei közéletnek is. Előbb főjegyzője majd elnöke, később örökös tiszteletbeli elnöke a mosonvármegyei jegyzőegyesületnek, választmányi tagja az országos jegyzőegyesületnek, több ciklusban tagja a vármegye törvényhatósági bizottságának, s igazgatósági tagja a mosonvidéki takarékpénztárnak.
Érzelmileg is erősen kötődött Lébényhez, az itt élő emberekhez.
Fontosnak tartotta, hogy a nagyközség eredményei, kulturális és társasági eseményei, jótékony célú rendezvényei a megyei sajtóban is nyilvánosságot kapjanak, ezekről rendszeresen írásban tájékoztatta a Mosonvármegyei Értesítő, később a Mosonvármegye című lapot. Neki köszönhető, hogy Lébény elöljárósága több alkalommal nyomtatásban is közreadta azt az elemző beszámolót, mely a képviselőtestület hároméves megbízatásának lejártakor készült, s a testület munkájának eredményeit, a nagyközség aktuális állapotának jellemzőit összegezte. Ő állította össze 1911-ben a lébényi tűzoltó-egyesület három évtizedes működését bemutató jubileumi kiadványt, amely az egyesület történetét tárgyaló fejezetek mellett Boldini Rezső számos korábbi, alkalmi írásának is helyet adott.
A közigazgatás szakmai kérdéseit elemző munkái mellett szépirodalommal is kísérletezett, vers- és drámaírással is próbálkozott. Irodalmi és történelmi tárgyú tanulmányai, versei, tárcái jelentek meg győri, magyaróvári és soproni lapokban. Mindezeken túl a községi rendezvények és egyéb ünnepélyes alkalmak rendszeres és népszerű szónoka, a helyi társasági élet közkedvelt személyisége volt.
Munkáját elkötelezetten végezte, élethivatásnak tekintette.
„.. .alig ismerünk nagyobbszerű hivatást, mint amelyet a községi jegyző betölt... A mi a jó apa családja körében, a mi a jó gazda a szántóföldjén, egy jeles hadvezér a csatatéren, egy igazi pap a szószéken, egy tanító az iskola falai között: az a népszerű jegyző az ő községében” - írta A falu jegyzője című tanulmányában 1908 karácsonyán.
Boldini Rezső, Lébény jegyzője
1918 novemberében kényszer hatására hagyta el Lébényt. Győrbe költözött, ahol egy ideig a külső Baross úton, felnőtt lányánál lakott, majd a Jókai utca 2. szám alá költözött. 1920 után - már nyugdíjasként - rövid ideig a Nemzeti Hitelintézet pénztárosa volt.
Hatvankét évet élt, Budapesten halt meg 1922. április 16-án. A Kerepesi úti temetőben nyugszik. (59)
Olykor-olykor - ismerői, tisztelői tudják - Lébényről álmodik.
Az 1893-94-es tanévben a katolikus iskolába beiratkozott 6-12 éves tankötelesek száma 299, a 12-15 éveseké 73.
A főtanító Gruber Károly, ő látja el a kántori feladatokat is. A segédtanítók Zistler Ferencz és Makkos Dénes. Gruber Károly fizetése 500 forint, továbbá 9 és fél hold szántó és 13 hold rét. A segédtanítók javadalma 150 forint és teljes ellátás.
Az evangélikus iskolában a 6-12 éves tankötelesek száma 102, a 12-15 éveseké 22.
Nagy Gábor a főtanító, a segédtanító Szabó Sándor. Nagy Gábor bére 451 forint 50 krajcár, ehhez jön még 3 és fél hold szántó és ugyanennyi rét tiszta jövedelme. A segédtanító fizetése 150 forint.
(Az 1868. évi XXXVIII. te. alapján 12 éves koráig minden gyermek tanköteles. Az elemi iskola elvégzése után azok a 12-15 éves korú fiúk és lányok, akik nem tanultak tovább, az elemi iskolában szervezett ismétlő iskolát voltak kötelesek látogatni. Az ismétlő iskolai oktatás a legszükségesebb elemi ismeretekre irányult, télen heti öt, nyáron heti két órában folyt.)
Befejeződött a Rábca 1886-ben megkezdett szabályozása.
A lébényi képviselőtestület rendkívüli közgyűlésén öt jelölt közül - kik „mindannyian bírnak az ezen álláshoz megkívántató törvényes kellékekkel” - egyhangúlag Szűcs Sándornét választotta meg a községi szülésznői állásra, aki állását november elsején el is foglalta.
A katolikus iskola „túltömöttsége” miatt a tanfelügyelőség javaslatára a megye közigazgatási bizottsága az egyházközséget - a meglévő 3 mellé - egy újabb, negyedik osztály felállítására kötelezte.
A katolikus iskolaszék vitatta a döntés megalapozottságát. A közigazgatási bizottsághoz intézett beadványuk adatai szerint az adott évben Lébényben 290 a katolikus tankötelesek száma, közülük azonban csak 252 a beiratkozott, és ténylegesen iskolába járó gyermek. A három tanteremmel s három tanítóval működő katolikus iskola ily módon képes a törvényi előírásoknak megfelelni, hisz a törvény szerint „egy-egy osztályba 80 vagy legföllebb 90 tanköteles vehető fel oktatásra.”
A levél szerint a lébényi katolikus iskola „túltömöttségének” megalapozatlan látszatát keltheti az is, hogy a lébényi pusztákon - Barátföld, Kisnyilas, Máriamajor és Töllös - élő tankötelesek Lébény nyilvántartásában szerepelnek ugyan, de az uradalom által fenntartott jánosházi iskolába járnak.
Mindezek alapján az iskolaszék kérte a lébényi katolikus egyházközséget egy negyedik tanterem építésére kötelező megyei határozat visszavonását.
A levél kitér arra is, hogy „mi oka annak, hogy egy német tannyelvű osztály tartatik fenn a lébényi magyar iskolában?” (Egy német tannyelvű osztály működtetése ugyanis ellentmondott volna a magyar nyelv oktatását kötelezően elrendelő 1879. évi törvénynek.)
Az iskolaszék indoklása szerint „az 1885. december 10-én egyházhatóságilag elrendelt nyelv szerénti összeírás kimutatta, hogy Lébenyben illetékes (helyi illetőségű) 988 magyar és 721 német ajkú rk. hívő lakik”, s ez kellőképpen magyarázza a - nem tisztán német, hanem német-magyar tannyelvű - osztály fenntartását.
(Mvm. közig. biz. 1892/518, 575, 1892/578, 1893/203, 1893/141, 321)
Kreskay Antal plébános a vármegye Közigazgatási Bizottságának intézkedését kérte annak érdekében, hogy a lébényi képviselőtestület tegyen eleget a plébános kérelmének, mely szerint „a lébényi rkath. plébániának „fapénz” czím alatt ősidőktől fogva egészen az 1872. évig folyton a községi pénztárból fizetett évi járandóságot a községi költségvetésbe újólag felvenni, és a községi pénztárból utalványozni szíveskedjék.”
A plébános azért fordult a Közigazgatási Bizottsághoz, mert a községi képviselőtestülethez intézett, október 22-én kelt kérelmét a közgyűlés elutasította, alapvetően azért, mert „ha a rk. plébános járandóságai a községi költségvetésbe felvétetnének, a községben lévő másik felekezet hasonló igénnyel léphetne fel, ami eltekintve attól, hogy bonyodalmakat szülne, a községi lakosok nagymérvű megterhelését vonná maga után.” A Közigazgatási Bizottság Lébény képviselőtestületétől a panasz kivizsgálását kéte. (Mvm. közig, biz 1893/563, Mj. főszolg. 1894/5278)
Tóth Mihály bíró és Boldini Rezső jegyző az előzmények tisztázása érdekében meghallgatták Lázár István volt lébényi bírót, aki „előadja, hogy bár az első évben 1874-ben lett községi bíróvá megválasztva, de mint 1870 és 71-ik évben elöljárói tisztet viselt férfiú, tudja”, hogy a „r. kath. plébániának akkorig érvényben volt készpénz és természetbeni élvezményei”-nek a politikai község általi fizetése 1872-ben azért szűnt meg, mert az evangélikusok hasonló követelésekkel léptek fel, s a közbéke érdekében maga a katolikus plébános, Dingráff Gáspár kezdeményezte a Kreskay Antal által most kifogásolt és megváltoztatni kért gyakorlatot, azaz a „fapénz” fizetésének a katolikus hitközség tagjaira történő kivetését, a község általi beszedését, és a plébánosnak történő kifizetését.
Az 1872 előtti gyakorlat szerint a katolikus plébános illetményei a következők voltak: 12 öl kemény tűzifa, 100 kéve kemény rőzse, 4 pozsonyi mérő búza, 2 szekér széna és 89 ft. 25 krajcár készpénz. Ezek együtt „plébániai fapénz” címen 325-335 ft. értéket képviseltek. Ez a kifizetés 1872-ig a községi költségvetést terhelte, s a község pontosan fizetett. Az 1872 után követett gyakorlat szerint azonban a római katolikus egyházi tanács ezt a plébánosi illetményt a katolikus hívőkre vetette ki, s a községi költségvetésben csak mint átfutó tétel szerepelt. A plébánost azért érte minden esztendőben érzékeny veszteség, mert a nemfizető hívek terhét a község nem vállalta át.
A vitatott ügy 1894 márciusában Őshegyi Józsefnek, Moson vármegye tiszti főügyészének íróasztalára került, aki arra hivatkozva, hogy a kérdés Lébény nagyközség költségvetését érinti, az ügyet a Közigazgatási Bizottságtól - illetékességből - a Törvényhatósági Bizottsághoz tette át.
A vármegye törvényhatósági bizottsága megtárgyalta Kreskay Antal fellebbezését, s törvényesnek minősítve a politikai község eljárását a panaszt elutasította, s jóváhagyta az 1872 óta követett gyakorlatot.
Eszerint „a lébényi róm. kat. plébánost fajárandóság czímén megillető javadalmazás a lébényi róm.kat. egyházi tanács kivetése alapján a községi elöljáróság által beszedessék ... a községi pénztárba bevételeztessék, és a r.k. plébánosnak kiszolgáltassák, és ezen eljárás rendszeresítése céljából ezen lelkészi javadalmazás mint átfutó tétel a községi költségvetés és számadásba felvétessék.”
1894. január 6-án Jókai Mór ötvenéves írói jubileumát ünnepelte az ország.
Az évforduló művelődéstörténeti eseménnyé, valóságos nemzeti ünneppé vált. A nemzet íróját kitüntetésekkel, díszoklevelekkel, díszpolgári címekkel, s ajándékok özönével árasztották el tisztelői.
Az évforduló alkalmából százkötetes díszkiadásban jelentették meg az író összes műveit. Lébény egyike volt annak a 11 mosonmegyebéli településnek, mely a Jókai életmű-kiadást - a jegyző, Boldini Rezső által szorgalmazott községi népkönyvtár számára a Révai Testvérek Irodalmi Intézet kiadójától megrendelte.
A sorozat 256 forintnyi költségét adományokból, felolvasások, műkedvelő színielőadások belépti díjaiból és táncmulatságok bevételéből teremtette elő Boldini Rezső.
Az ő szervezőkészségének köszönhető, hogy községünkben Jókai Emlékbizottság néven olvasókör alakult. Létrejöttéről Boldini az ünnepelt írót is értesítette, s Jókai levélben mondott köszönetét az Emlékbizottság létrehozóinak a rá nézve „megtisztelő és megható megemlékezésért”. (—> 1898. június 19.)
„Rimler Lajos uradalmi intéző úr indítványa, hogy egy távbeszélő ... létesítése tárgyában a minisztériumhoz kérvény intéztessék.”
A kezdeményezés eredménytelen maradt, Lébény és Győr között csak 1913-ban létesült távbeszélő összeköttetés. (Kjkv.)
A járási főszolgabíró elrendelte, „hogy Lébeny községben a sövény fonatú kémények 30 nap alatt lehordassanak, és azok lapjára fektetett téglából épített, mászható kéménnyel pótoltassanak.”
A határozat végrehajtására „ vagyonilag képtelenek lévén”, Horváth Sándor, Németh Márton, Pongrátz József, Kovács Lajos, Kováts Márton, Kozma József, Pénzváltó István, Pusztai Ferenc, Kovács Vendel és Horváth István lébényi lakosok megfellebbezték a főszolgabírói döntést, a másodfokon eljáró alispán azonban tűzbiztonsági szempontokra hivatkozva a fellebbezést elutasította, s az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
„Gróf Pálffy-Daun Vilmos úr, megyénk nagybuzgalmú új főispánja hivatalos körútjában először szerencséltette látogatásával községünket.” A Koós Sándor főszolgabíró kíséretében délelőtt 11 órakor Lébénybe érkezett főispán „az elöljáróság által hódolatteljesen fogadtatván és üdvözöltetvén” megtekintette a községházát, az iskolát, majd „a hírneves plébánia-templomot látogatta meg ő méltósága, mint maga mondá, megyéjének főkincsét és idejövetelének fő célját.”
Kreskay Antal plébános - élve a helyzet adta lehetőséggel - a helybeli elöljáróság és a katolikus egyháztanács tagjaiból alakult tisztelgő küldöttség élén a főispán pártfogó támogatását kérte a templom még hátralévő helyreállítási munkálatainak befejezéséhez.
„A mélt. főispán úr e kérelmet valóban ritka kegyességgel fogadta”, s mint ígérte, „befolyását minden irányban arra fogja használni, hogy a restaurálás mielőbbi és teljes befejezést nyerjen.”
(Mint válaszának további részéből kiderült, gróf Pálffy-Daun Vilmos műtörténeti értéke mellett azért tekintette szívügyének a lébényi templom sorsát, mert úgy tudta, hogy alapítói a családjával rokonságban álló, s általa őseinek tekintett Héderváryak voltak.)
A főispán állta a szavát, s - némi késéssel ugyan - teljesítette Kreskay Antalnak tett ígéretét.
1897. július 25-én arról adott hírt a Mosonymegyei Értesítő, hogy a vármegye közgyűlése megalakította azt a bizottságot, melynek feladatává a templom teljes helyreállítását tette.
A bizottság elnöke a főispán, tagjai Baczó királyi főmérnök, Kreskay Antal plébános, Rimler Lajos uradalmi igazgató és Sőtér Ágoston vármegyei törvényhatósági bizottsági tag voltak.
A restaurálás költségeire 2800 forintos alapot hoztak létre.
Lébény képviselőtestülete „az 1848-49. évi szabadságharc ereklye múzeum bizottság kérelmére” a bizottságnak 5 forint támogatást juttatott.
Az állampolgárok születésére, halálára, házasságkötésére vonatkozó adatok hiteles bejegyzésére szolgáló anyakönyveket 1895. november 1-ig az egyházak vezették, ezt követően az 1894. évi XXXIII. tc. alapján e feladatot az állam vette át. Az anyakönyvezés a közigazgatás részévé vált, a feladatot a községekben a jegyző látta el.
Február 21-i ülésén Lébény képviselőtestülete egyhangúlag úgy határozott, hogy „Lébeny (mezőváros) nagyközség tekintettel 2996 számmal bíró lakosságára önálló anyakönyvi kerületet képezzen, és neve: - Lébeny (mezőváros) nagyközség anyakönyvi kerülete - Lébeny székhellyel legyen.”
Az anyakönyvvezetői teendőkkel - az államkincstár által folyósított tiszteletdíj ellenében - Boldini Rezső jegyzőt bízta meg a testület, bár a lakosság „a tervbe vett reform mellett általánosságban nem lelkesült, és áldozatot hozni egyáltalán nem akar.” (Kjkv.)
„Érdekes erdei mulatságot rendeznek ma délután Lébenyben a „Jókai-alap” javára, melyen a mosonyi és győri kerékpárosok is mintegy 60-an vesznek részt és versenyt is tartanak.. .A rendező bizottság, hogy az ünnepség annál jobban sikerüljön, hölgyeket is vont körébe...A beléptidíj 1 frt.”
(Mosonymegyei Lapok)
A templomépítés századik évfordulójának megünneplésére készülő evangélikusok lebontották egyházuk régi tornyát, s az új toronyra a réginél díszesebb, barokk stílusú sisakot emeltek. A tornyot eddig díszítő kovácsoltvas kettőskeresztet újra cserélték, ám a régit is megőrizték, s a templom padlásán helyezték el. A templom belső berendezését is megújították, az oltárra új feszület, oltárterítők, új keresztelőkút és csillár készült.
Az évfordulóra emlékezve ekkor helyezték a bejárat fölé a márványlapot, melyen a zsoltárok könyvéből vett idézet, s az újjáépítés dátuma olvasható:
A centenáriumi rendezvényről a Mosonymegyei Lapok augusztus 25-i száma is hírt adott:
„Egyházi ünnepélyt tartott a lébényi ág. ev. hitközség, mely alkalommal fennállásának 100-ik évfordulóját ülte meg az egyház. Az ünnepélyen részt vett a megye részéről Tóth Imre alispán és Koós Sándor járási főszolgabíró.”
Az állami anyakönyvezés első lébényi házaspárja Mihályi Imre uradalmi gazdatiszt és Modrovich György földbirtokos leánya, Modrovich Katalin voltak.
A község képviselőtestülete a millenniumi ünnepség előkészítésére bizottságot állított fel. „A milléniumi bizottságba beválasztattak Kreskay Antal rk. és Berta Dávid ág. ev. vallású lelkészek, Nagy Gábor és Gruber Károly főtanítók, Földes János és Stinner Sándor felekezeti gondnokok, a községi bíró, orvos és jegyző, kik a legközelebbi gyűlésig rendezendő ünnepség-tervezet beterjesztésére felkérettek.”
Az ezredéves évfordulón rendezett ünnepség emlékét az 1896. évi május 12-én kelt képviselőtestületi jegyzőkönyv őrzi:
„... a községben f. hó 10.-én a hála adó isteni tiszteleten a község képviselői és elöljárói ... részt vettek, és pediglen e nap délelőttjén a községháznál gyülekezve a község zászlaja alatt vonult a templomba (a testület), délután pedig a község erdejében e napon népmajálist is rendezett, este pedig fáklás menet járta be a község kivilágított utczáit, s az ünnepség Boldini Rezső, a község jegyzője által a lakossághoz szóló, hazafias érzésre buzdító beszéd elmondásával záratott...
Boldini Rezső községi jegyző alkalmi költeményéért, melyet e községi ünnepélyen elszavalni szíves volt, és a „Moson megyei lap” tárcza rovata is hozott e napon, (a képviselőtestület) köszönetét szavaz, s megemlékezésül irattárilag megőrizni rendeli. A község főterén szintén millenniumi emlékül ültetett 6 fát Árpád, István, Lajos, László, Mátyás és József névvel örökíti meg” a képviselőtestület.
A lébényi millenniumi ünnepségről a Mosonymegyei Lapok május 17-i száma is hírt adott.
„Lébeny községben folyó hó 10-én tartották meg Magyarország ezeréves fennállásának ünnepét. A község derék képviselőtestülete - mint értesültünk - 100 frtot szavazott meg az ünnepély czéljaira. Maga az ünneplés délelőtt a kath. és evang. templomokban tartott istentisztelettel vette kezdetét, melyen megjelentek a községi képviselő-testület, élén az elöljárósággal, az önkéntes tűzoltó-egylet és az iparegyesület zászlók alatt. Délután az evang. iskolában tartott lelkesítő beszédek és szavalatok után a testületek nagy közönség és zeneszó kíséretében kivonultak a község erdejébe, hol táncz, zene és az evang. iskolás gyermekeknek dalai Nagy Gábor főtanító vezetése mellett váltakoztak.
Legszebb és valóban lélekemelő része volt az ünnepnek a bevonulás. Fáklyák és lampionok fénye, zene és harsogó éljenzések közt vonult végig a menet Lébeny község szépen kivilágított utczáin, melyek közül az evang. lelkészlak és iskola, a jegyzői lak, iroda, postahivatal és Gruber főtanító lakása meglepő szép transzparentekkel voltak ékesítve.
A menet ezután a község háza elé vonult, hol a díszmagyarba öltözött Boldini Rezső községi jegyző szavalta el a „Mosonymegyei Lapok” múlt számában Örömhangok czím alatt megjelent saját szerzeményű költeményét, hévvel, érzéssel, és a jelenvoltak lelkesült üdvrivalgásától számtalanszor megszakítva.
Este Hautzinger vendéglőjében tánczmulatság volt.”
Íme Boldini Rezsőnek „a jelenvoltak lelkesült üdvrivalgásától számtalanszor megszakított” költeménye:
A millenium évében új lendületet vett az Ipartársulat tevékenysége is. A társulat ekkor megnyitott pénztárkönyvének első oldalán a következő - nem írótollhoz szokott kézzel rótt - sorok olvashatók:
Az Ipartársulat annyira meg fogyott, hogy már tsak 16 tagból állott, de ugyan ebben az időben fogamzott meg minden iparosnál azon vágy, hogy a Társulatba be lépjen, és így Május hó 10én már 41 tagból állott a társulat, a kik közös akarattal hazánk ezer éves év fordulóját fényesen meg ünnepeltük, tudni illik dél előtt isten tisztelet, dél után pedig zászlóval kivonulás az erdőbe egy kis majálisra, honnét este fáglákkal és lámpionokkal és zenével bevonultunk, és a község fő utczáit körüljártuk, és végül ezt egy társas vacsora követte.
2ször Egyházi lobogónk már nagyon meg fagulva kénytelenek voltunk ezügyben Lendvay Jánosné ő nagyságát meg kérni, a ki csak ugyan jó szívű volt nekünk egy nagyszerű lobogó szallagot ajándékozni, mellyet 1896. Junius hó 4én fő tisztölendő plébános úr Kreskai Antal ünnepélesen fel avatott.” (HMTDA.)
Lendvay Jánosné, a zászlóanya még ebben az évben váratlanul elhunyt. Erről tanúskodik a hónap és nap megjelölése nélkül készült jegyzőkönyv, mely „...Fölvetetett Lébeny nagy község Ipartársulata által 1896. évi tartott rendkívüli közgyűlés alkalmával őnagysága Lendvay Jánosné zászlóanya gyászos halála fölötti részvét kifejezése tárgyában. Jelen vannak az összes tagok.”
Kaszás István társulati elnök javaslatára a jelenlévők egyhangúlag a következőképpen határoztak:
„1ször Hogy az Ipartársulat az oly hamar bekövetkezett halál eset felett bánatának jegyző könyvileg ád kifejezést.
2szor Az elhunyt zászló anya koporsójára koszorút helyez.
3szor Hogy a temetésen minden társulati tag teljes díszben megjelenik.”
(Ip.)
Ismét felvetődött a lébényi katolikus iskola „túltömöttségének” kérdése.
A vármegyei tanfelügyelőség adatai szerint az 1895/96-os tanévben Lébényben 439 mindennapi tanköteles gyermek volt, közülük 306 járt a „túltömött” katolikus iskola három tantermébe. A vallás és közoktatásügyi miniszter rendelkezése alapján a türelmét vesztett megyei közigazgatási bizottság utasította Lébény elöljáróságát egy községi elemi iskola felállítására, oly módon, hogy a túlzsúfolt felekezeti iskoláktól vonja meg az 1000 forintra rúgó segélyt, s ebből, valamint 5 %-os pótadóból építse meg a községi iskolát.
A közigazgatási bizottság 63/897. sz. határozatát 1897. április 10-én vitatta meg a község képviselőtestülete. Kreskay Antal plébános, a római katolikus, és Berta Dávid lelkész, az evangélikus iskolaszék elnöke vitatták a döntés megalapozottságát, s a határozat végrehajtásának elhalasztását javasolták.
Kreskay azzal érvelt, hogy a lébényi katolikus tankötelesek összeírásában szereplő 328 gyermek jelentős hányada Bormász, Ottó-major, Mária-major, Barátföld és Kis- Nyilas-major tanköteles gyermekei, akik a bormásziak kivételével a jánosházi uradalmi iskolába járnak.
Berta Dávid álláspontja szerint a 113 evangélikus tanköteles gyermekhez az evangélikus iskola két tanterme és két tanítója elegendő.
Az ülésen jelen volt királyi tanfelügyelő és járási főszolgabíró a vita során elhangzott meggyőző érvek hatására az ülés végén már maguk is támogatták Kreskay Antal és Berta Dávid halasztásra irányuló javaslatát.
Lendvay János képviselő indítványozta, hogy a község távirdaállomás felállításáért folyamodjék. Az 1897-ben megválasztott Reichardt János bíró és Boldini Rezső jegyző az ügy mellé álltak, s számos elutasító döntés dacára újabb és újabb beadványokkal ostromolták az illetékes hivatalokat. (Mvm. alisp. 1898/1926, 2075)
A kereskedelemügyi miniszter végül 1899 májusában azzal a feltétellel vállalta a kérés teljesítését, hogy a község a távirda felállításához egyszeri 840 forinttal hozzájárul, a továbbiakban pedig garantálja annak legkevesebb évi 250 forintnyi bevételét. A község vállalta a feltételeket, a kötelezettségvállalásról határozó képviselőtestületi ülésen a 42 fős testület jelenlévő 25 tagja egyhangú igennel szavazott.
De ez még mindig nem bizonyult elegendőnek! A soproni távirdaigazgatóság utólag feltételül szabta azt is, hogy a község ingyen adja a 80 darab tölgy, akác vagy vörösfenyő oszlopot, azokat helyükre szállítja, s biztosítja a vasútállomás és a falu között húzódó 4000 méternyi vezeték kiépítéséhez szükséges ingyen munkaerőt. Ezután már csak 100 forintot kértek a falutól a távirda berendezéséhez. A község erre is igent mondott.
Ily módon a kérés teljesítése elől minden akadály elhárult, s 1900 februárjában a kereskedelemügyi miniszter engedélyezte Lébény községben a távírdahivatal felállítását. (Kjkv.)
Tisztújító közgyűlést tartott az Ipartársulat.
„Megválasztatott elnöknek Lendvay János úr, alelnöknek Gerebenits Sándor, pénztárnoknak Wenczel Mátyás, jegyzőnek Köller Károly.”
Pák János lébényi gyógyszerészt „... mivel f.é. febr. hó 3-án a lébenyi tűzoltó bálban léte alkalmával kellően nem gondoskodott arról, hogy az orvos által rendelt orvosság panaszlónak azonnal kiszolgáltassák, 5 frt pénzbüntetésben elmarasztaltam, mely ítéletbe az érdekelt felek belenyugodtak” - jelentette az alispánnak Müller László főszolgabíró.
Az 1897-99. években a község választott bírája Reichardt János, törvénybíró Szebik György, pénztárnok Földes Jakab, esküdtek Földes János, Limp József, Modrovich György és Unger József voltak.
A korábban használatos Libyn, Libin, Liben, Lyben, Lybun, Libun, Lybin, Lybyn, Layden, Leyden, Leiden, Leuden, Lieben, Liebeny, Libeny, Leben, Lében, Lébeny névváltozatok után az 1898. évi IV. törvénycikk alapján felállított országos törzskönyvbizottság döntése szerint községünk hivatalos neve LÉBÉNY. Az 1900. évi Helységnévtárban már így szerepel.
Március 15-ét ünnepi díszben, hazafias lelkesedéssel ülte meg Moson vármegye közönsége.
A Mosonmegyei Értesítő beszámolója szerint Lébényben is ünnepélyes külsőségek között emlékeztek meg 1848. március 15-ének ötvenedik évfordulójáról.
„Nem ugyan általánosságban, de mégis igen szépen ünnepelte meg Mosonmegye Lébeny közönsége a szabadság virradásának félszázados ünnepét, március 15-ét. Reggel hálaadó istentisztelet volt az evang. szentegyházban, hol buzgó ének után Berta Dávid evang. lelkész mondott szívet és lelket megható alkalmi imát. Istentisztelet után a közönség az ev. népiskolában gyülekezett, résztveendő az iskolás gyermekek ünneplésében.
A Hymnusz eléneklése után Berta Dávid ev. lelkész rövid, de hazafias beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt, Nagy Lajos tanító pedig szép szavakban ecsetelte 1848. márczius 15-ét. Nagy Gábor főtanító vezetése alatt a gyermekek hazafias költeményeket is szavaltak, s hazafias dalokat énekeltek. Végül rövid de meleg szavakban hívta fel a gyermekeket a jó öreg főtanító a magyar haza iránti hűségre és szeretetre. Mely után a „Szózat” eléneklésével az ünnepély véget ért.
A kath. iskolában ünneplés egyéb nem történt, minthogy a „Hymnust” elénekelték, és a tanító urak azzal adtak szabadságot a gyermekeknek, hogy mivel ma ünnep van, öltözzenek ünnepiesen fel és vigadjanak.
Estve a községünkben Tóth Ferencz színigazgató vezetése alatt működő színtársulat díszelőadást tartott. Az előadás sikerét helybeli műkedvelő urak nagyban emelték, és pedig Nagy Lajos tanító Illyés Bálint alkalmi költeményének, Nagy István gyógyszerész Petőfi „Talpra magyar”-jának, Lendvay János a „Félszázad után”-jának elszavalásával, Boldini Rezső pedig az 1848. márczius 15-éről tartott prológjával. Mindannyian az elismerés többszöri tapsaiban részesültek. Amminger Sándor nemkülönben sikerülten képviselte Petőfi szellemét.
Az előadáson jelen volt a község szinejava, közel 300 ember, szóval mindenki, kiben a hazafiasság érzete a legcsekélyebb mértékben honol, mely okból is a terem zsúfolásig megtelt, sőt kicsinynek is bizonyult.
Az előadást végig hallgatta a községünkben még élő négy 1848-49-es honvéd is u. m. Navratil Venczel, Szabó János, Fehérvári Sándor és Szij Mihály, kik az első sorban ingyenes helyen ültek. E négy öreg bajnoknak megörvendeztetésére az urodalmi tisztikar indítványozása folytán gyűjtés is eszközöltetett. A begyűlt összeg közöttük kiosztatott, mit ők nagy örömmel fogadtak, és így végződött ünneplésünk.”
„Községi óvodánk 1898. május 1 én nyílott meg, és örömmel tapasztaljuk ezen újabb intézmény kellőleg meg nem becsülhető üdvös voltát” - írta a „Lébény nagyközség elöljáróságának beszámolója három éves működéséről az 1897-99. évekről” c. kiadvány. A dokumentum szerint „az óvoda 3 % pótadóval tartatik fenn.”
A kisdedóvó ünnepélyes átadására valójában május 16-án került sor, bizonysága ennek az a tudósítás, melyet a Mosonymegyei Értesítő az eseményről Boldini Rezső tollából közölt:
„Lébeny nagyközség történetében örökké emlékezetes marad az a lélekemelő, magasztos ünnepély, melyet f. hó 16-án megült. Községünk ugyanis átérezve a kisdedóvás nemes és nagy misszióját, kulturális előnyeit, minden tőle telhetőt elkövetett, hogy eme szép, nemes intentiói érvényesüljenek.
Ugyanis ma nyitotta meg nagy ünnepélyességgel a törvény minden kellékeinek megfelelő, teljesen berendezett óvodáját. Büszke önérzettel mondhatjuk, hogy Mosonvármegyébn a mi óvodák az egyedüli, amely felügyelőbizottságát törvényes létszámú férfitagjain kívül még kedves női tagokkal is kiegészítette. Eme női tagok sorában számlálhatjuk dr. Keresztes Jenőné, Boldini Rezsőné, Nagy Gáborné, Nátz Mártonné úrnőket, s több helybeli jobbmódú gazdák nejeit.
Az ünnepélyes megnyitáson résztvettek Rill József kir. tanfelügyelő, s mint a vármegye kiküldöttje Ekhardt Ferencz m. óvári földbirtokos, azon kivül Lébeny nagyközség intelligentiája teljes számban.
Boldini Rezső jegyző ünnepélyes szavak kíséretében átadta Berta Dávid ev. lelkésznek mint a felügyelőbizottság elnökének az óvodát, mire ez magvas beszéddel kiemeli a mai ünnepély fontos voltát, s végül buzgalomra és kitartásra inti a kedves modorú óvónőt terhes de nemes hivatásának viselésére. Mint harmadik szónok, Rill József kir. tanfelügyelő emel szót, ki teljes szakértelemmel méltatja a kisdedóvás hasznos és szükséges voltát, s végül örömét fejezi ki a felett, hogy Lébeny község átérezve a kisdedóvás nemes czélját, nem késett, bár nagy áldozatok árán is ezen intézményt létesíteni. Az ünnepélyt Boldini Rezsőné úrnő szép búcsúszavaival bezárta. Ezt persze követte magyar szokás szerint a társas lakoma.”
A kisdedóvó megnyitásának hosszú előtörténete van.
Moson vármegye királyi tanfelügyelője 1893-ban levelet intézett a megye közigazgatási bizottságához. Levelében intézkedést sürgetett az 1891. évi XV. tv. végrehajtása érdekében, mely törvény szerint „mindazon községek, melyekben az egyenes állami adó a 15 000 frtot meghaladja, a törvény 15. §-a értelmében a kisdedóvódáknak sürgős felállítására utasíttassanak.” A törvény által óvoda felállítására kötelezett megyebéli települések listáján Lébény neve is szerepel. (Mj. főszolg. 1894/308, 1951, 5995)
A közigazgatási bizottság intézkedése nyomán Lébény képviselőtestülete 1894. február 3-án napirendre tűzte az óvodaépítés kérdését, s úgy határozott, hogy „bár belátja ... a kisdedóvás nemes és nagy misszióját és culturális előnyeit” kellő anyagiak híján a kisdedóvó megépítésére csak oly módon lát lehetőséget, „hogy a kisdedóvoda felállítására szükséges alap létesítésére 1895. év január 1.étől 3 % pótadó vettessék ki.”
Az óvodaépítéssel kapcsolatos képviselőtestületi viták során ellenvélemények is megfogalmazódtak. Az ellenzők szerint Lébénynek nem annyira óvodára, inkább menhelyre lenne szüksége, „mivel a munkásnép reggeli 8 és délután 2 órakor, úgyszintén déli 12 óra és délután 4 órakor óvóköteles gyermekeiért az óvóhoz nem járhat, a munkásnép reggel 5 órakor indul munkára és 8 órakor este jő haza.”
(Az akkor általános óvodai munkarend szerint ugyanis délben megszakították az óvodai foglalkozásokat, s kétórányi szünet után délutánra visszahívták a gyerekeket.)
A törvény ugyanakkor megkülönböztette az óvónők irányítása alatt működő kisdedóvó intézeteket, valamint a dajkák felügyelete alatt álló állandó vagy ideiglenes - csak nyáron működő, ezért olcsóbb fenntartású, s munkarendjüket tekintve is kevésbé szabályozott - gyermek menedékházakat. A helyi igények kielégítésére sokan ezt a megoldást is elegendőnek gondolták.
A kellő anyagiak hiánya mellett nyilván ezek a megfontolások is szerepet játszottak abban, hogy az óvodaépítés ügyében 1897 júliusáig előrelépés nem történt.
1897. július 28-án azonban az elöljáróság bemutatta a „képviselőtestületnek azt a levelet, melyben a vallás- és közoktatásügyi miniszter a lébényi óvodának most már azonnali felállítását rendelte el.”
A képviselőtestület ekkor küldöttséget menesztett a miniszterhez, s e küldöttség által a döntés módosítását, az óvodaépítés időpontjának elhalasztását kérte. Az augusztus 3-án íródott kérelem indoklásában hivatkoztak a nehéz gazdasági viszonyokra, a víz alatt álló rétekre, a magas adókra, de mindenek előtt a Rába szabályozásával kapcsolatban viselt súlyos lakossági terhekre. „Minden hold után 8 frt járulékot fizetünk, a mi az egyenes adónak majdnem háromszorosa, vagy is míg egy zsellértelekre földadóban 39 frt 33 kr. jár, addig a Rábaszab. járulék 80 frt. 65 krt. tesz ki.”
Minderre tekintettel az építés módosított határidejét 1899. szept. 1-jében kérték megállapítani.
Bár válaszában a miniszter ígéretet tett a határidő kért módosítására, Moson megye közigazgatási bizottsága 1897 októberében mégis olyan utasítást adott, hogy az óvodát 1898 tavaszára fel kell építeni. A képviselőtestület ekkor olyan elhatározásra jutott, hogy mivel községi óvoda felállítására elegendő anyagi ereje nincs, állami óvoda felállítását kéri. Felajánlotta ehhez a 3 % pótadóból már összegyűlt 2412 forint 74 krajcárt, továbbá ingyentelek biztosítását, s a 3 %-os pótadó további folyamatos fizetését is megígérte. Viszonzásul csupán azt kérte, hogy a felállítandó állami óvodához kinevezett óvónők egyike katolikus, másikuk evangélikus legyen. Hogy a község a törvényi előírásoknak is megfeleljen, 1898 januárjában úgy döntött a testület, hogy az állami óvoda felállításáig a 113 óvodába járó gyermek számára egy olyan egycsoportos óvodát létesít, melyet bérelt épületben helyez el. A leendő óvónő fizetését 300 forintban, a dada bérét 60 forintban állapították meg.
Ilyen előzmények után nyitotta meg kapuit - egyelőre még községi fenntartású intézményként- 1898. május 16-án a lébényi kisdedóvó. Vezetője Bedi Matild okleveles óvónő lett.
(Az óvoda állami kezelésbe adásáról szóló végleges döntés csak 1903 nyarán született meg. —> 1903. július 8.)
Az első óvodai csoport a község által e célra bérelt Holczer-házban kezdte meg működését. Nyolc évvel később, 1906-ban a Holczer-házzal szomszédos telken felépült az óvoda saját épülete.
Az óvodai felügyelőség első elnöke Berta Dávid evangélikus lelkész lett, őt e tisztségében rövid idő múltán Lendvay János vendéglős, majd 1907-től dr. Kokas János katolikus plébános követte. (Kjkv.)
Lébeny nagyközség pecsétje (1892)
A Jókai Emlékbizottság a Tölgyerdőben nagyszabású juniálist rendezett a Jókai-alap javára.
A Győri Hírlap június 14-i számában „A lébenyi Jókai-bizottság tánczvigalma” címmel adott hírt a készülő eseményről:
„Jó szomszédaink, a lébényiek a jövő vasárnap, e hó 19-én a község erdejében, mely oly sokszor volt találkozója a győri és mosonyi intelligentiának, kulturális czéljai megvalósítására mulatságot rendez. Az ünnep délután 4 órakor kezdődik. Fellobogózott kocsik várják a Győrből, Mosonyból, Óvárról és a vidékről odakészülő intelligentiát minden vonatnál... Itt tartják a győri, mosonyi és csornai kerékpáregyletek versenyüket is, mely felette érdekesnek ígérkezik...
A rendezőbizottság, élén Boldini jegyzővel és az agilis Lendvayval fáklyásmenetet, tűzijátékot is rendez. A vonatoknál 50 kocsi várja a szívesen várt és látott vendégeket.”
Ezen a rendezvényen mutatkozott be a nagyközségnek az a negyventagú férfidalárda, mely a Lébényi Egyesült Ipartársulat által támogatva kezdte meg működését.
„E mulatság műsorából kitűnik, hogy a lébenyi 40 tagból álló dalegyesület szándékozik magát Gruber Károly széptehetségű karmesterének vezetése mellett a nyilvánosság előtt bemutatni, vagyis ezen újonnan alakult egylet az egész télen szorgalommal betanult, meglepő szép és nehéz darabjait fogja elénekelni” - adta hírül a rendezvény előtt néhány nappal a Mosonmegyei Értesítő.
A Dunántúli Hírlap június 26-i számában „A lébenyi Jókai mulatság” címmel közölt beszámoló szerint „a kedvezőtlen időjárás kissé megzavarta a mulatságot”, az egésznapos program mégis „magas nívón állónak és fesztelennek bizonyult”.
„A vendégek között ott láttuk többek közt gróf Laszberg Rezső győri főispánt és Purgly Mihály földbirtokost családjával, Mannsfeld bérlőt kedves nejével, gróf Wenckheim Frigyes tisztikarát szép nejeikkel.”
A műsort „... A lébenyi dalárda a „Hymnus”-szal kezdte meg, a melyre dr. Vajda Emil úr nagyszabású prológja következett, e nagy hatást elért beszédet élénken megtapsolták. Ezt követte egy monológ „Az irodában” Boldini Rezsőné őnagysága által előadva, ki általánosan ismert kedves modorával és szép előadó képességével a hallgatóságot valósággal elragadta. A dalárda újabb számának eléneklése és a zenekarnak közben-közben való működése mellett előadatott még a „Hypnotizmus” dialóg; szereplőkként Schesin Matild úrhölgy és Amminger Sándor úr által, kik nagyonis beleélték magukat kellemes szerepükbe. Végre „A desperált úr” monológ ifj. Lendvay János úr által előadva oly sikeres bohém kedéllyel, hogy a nevetésszülte könnyek csak úgy gurultak az arcokról...
Nemkülönben a dalárda Gruber Károly széptehetségű karnagyuk vezetése alatt valóban derekasan megállotta az első próbát, és különösen megnyerte a győri közönség tetszését.
Volt még zsák-verseny, kifli-verseny és több mulattató tréfás dolog. Bevonulás este 8 óra után lampionokkal és fáklyákkal hazafias dalok éneklése mellett a vendéglő szépen díszített táncztermébe, ahol a mulatság reggel 7 óráig tartott.”
Boldini Rezső a rendezvényről előzetesen tájékoztatta a bizottság névadóját, Jókai Mórt, s minden bizonnyal meg is hívta őt a juniálisra. Ezt valószínűsíti az a Dunántúli Hírlap által is közölt levél, melyet Jókai Lébény jegyzőjéhez intézett.
„A mulatság napján kelt Budapesten a magyar regényírók királya, Jókai Mór által sajátkezűleg írt, és Boldini Rezső Lébeny község jegyzőjéhez czímzett következő válasz:
Mélyen Tisztelt Hazámfia!
A legnagyobb és legőszintébb örömöt éreztem azon megtisztelő levél olvasására, melyben a lébényi olvasó-kör megalapítói azon kitüntetést tudatták velem, hogy társas intézményük czíméül az én nevemet választották. A mennyire megható rám nézve ez a megemlékezés, oly lélekemelő az a tudat, hogy drága nemzetiségünk ily hódítást tud tenni a szellem fegyvereivel!
Adja Isten, hogy az Önök példája számos követőkre találjon, ígérem, hogy dicséretre méltó olvasó-körükről alkalomadtával hálásan fogok megemlékezni.
Hazafias üdvözletem és mély tiszteletem mellett maradok Önnek hálás honfitársa.
Budapest, 1898. június 19-én.
Dr. Jókai Mór s. k.”
A soproni magyar királyi csendőrszárny-parancsnokság kezdeményezte a lébényi csendőrőrs Szentmiklósra történő áthelyezését, mivel a lébényi csendőrlaktanya épületét - melyet a csendőrség magánszemélytől bérelt - nem tartotta megfelelőnek.
Moson vármegye alispánja azonban tekintettel arra, hogy „Lébeny község úgy területére, mint forgalmára, és a lakosság számarányára a körnek legnagyobb községe, annak középpontján fekszik, s onnét a csendőrségi szolgálat a szomszédos községekbe és a körülötte lévő pusztákra célszerűen teljesíthető”, nem járult hozzá a csendőrőrs áthelyezéséhez, így helyben kellett alkalmas megoldást találni.
Bár a laktanyának megfelelő elhelyezést kereső csendőrség sokallotta a tulajdonos által kért bérleti díjat, némi huzavona után megegyeztek, s a lébényi csendőrlaktanya új épületbe, a Modrovits György által e célra bérbe adott 392. számú házba költözött, s a csendőrőrs állomáshelye Lébény maradt.
A bérleti díjhoz - a csendőrség kérésére - évi 50 forinttal a község is hozzájárult, ezt az összeget ugyanis, ha a csendőrőrs Szentmiklósra költözik, egy lébényi őrszoba fenntartására mindenképpen ki kellett volna fizetnie. (Mvm. alisp. 1898/6936, 7430, 8222, 10252)
1898. szeptember 10-én egy Luigi Luccheni nevű olasz anarchista Genfben meggyilkolta Erzsébetet, Magyarország királynéját.
Erzsébet rendkívül szép, művelt, természet- és művészetrajongó, különösen az irodalomban jártas nő volt, maga is elég jól verselt. Sokat utazott, szenvedélyesen vadászott és lovagolt, korának egyik legkiválóbb hölgylovasaként emlegették.
Magyarországhoz és a magyarokhoz őszintén vonzódott. Megtanult magyarul, alaposan megismerte a magyar történelmet és irodalmat, s az 1867-es kiegyezés előkészítése során hazánk javára vetette latba befolyását. Mindezek miatt Magyarországon rendkívül népszerű volt.
Halálhíre hallatán - mely az egész országot megrázta - Lébény képviselőtestülete rendkívüli ülést tartott.
A jegyzőkönyv szerint az ülésen részt vett id. Modrovits György, Lendvay János, Kreskay Antal, Tóth Mihály, Földes Jakab, Unger Mihály, Reichardt János, Göltl János, ifj. Modrovits György, ifj. Földes János, Susovits József, Harczy Mátyás örököse, Pitzl József örököse, Varga István örököse, Wandraschek József, Reichardt József, Horváth Márton örököse, Nátz Márton, Tullner József, Kováts József, Weinhandl János, Berta Dávid, Szebik György, Limp József, Hapl Antal, id. Kovács Mihály, Prehauser Mátyás, Schrott Ferenc, id. Domsitz Mihály, Stinner Sándor, id. Tóth József, Horváth Jakab, Hatos István, Orbán István, Kaszás Márton, Tibold János, Hauptmann Lőrinc, Németh Sándor, Modrovits János, Limp Mátyás, Tülli Mátyás, Lázár István, Weisz Ferenc, Győrig György, Novits János, id. Kaszás József és ifj. Tóth József. Az ülésen Kreskay Antal katolikus plébános emlékezett meg a meggyilkolt királynéról:
„Miként a villám, ha feltűnik a magasban, egetrázó dörgéssel egy pillanat alatt befutja a felhők messze tereit; úgy futotta be az egész művelt világot a rémes gyászhír, mely szerint felséges asszonyunkat, Erzsébetet, Ausztria császárnéját és Magyarország kirélynéját folyó szeptember hó 10-én Genfben, Schveicz fővárosában, hol üdülés végett tartózkodott, egy istentelen gyilkos tőrrel szíven szúrta, és életét pár percz alatt kioltotta! Borzadva hallották a népek milliói e rémhírt, mert meg nem foghatták, hogyan volt lehetséges, hogy egy tündöklő erényekkel ékes fejedelemnőt, kit - mint a legszeretőbb hitvest, mint a jótékonyság angyalát, mint népeinek áldott anyját ismert és tisztelt az egész világ, kit kiválván hű magyar hazánk alattvalói rajongó szeretettel környeztek - egy gaz gyilkos halálig gyűlölhetett és üldözhetett? Még nagyobb borzalommal tudta meg azután a bámuló világ magának az istentelen gyilkosnak vallomásaiból, mi vitte őt ez égbekiáltó szörnytettre? Az - mondá ő - mivel neki sem Isten, sem haza, sem fejedelem nem kell; ő mindezt halálig gyűlöli, és kiirtani törekszik. Ördögi gonoszság, hallatlan elvetemültség, melyre az emberi józan ész és érzés embert képtelennek tartana, ha a borzasztó valóság az ellenkezőt nem tanúsítaná.
Íme, ez istentelen gonoszságnak, ez ördögi gyűlöletnek rémes áldozatává kellett lennie felséges Asszonyunknak!
Elnémultak tehát örökre e földön imázó ajkai, kihűlt a legnemesebb szeretettől hevülő szív a rideg ravatalon. Gyászravatalát fejedelmek sokasága és népek milliói veszik körül könnyben úszó szemekkel és szomortól remegő szívvel. Mert hajh! Az a gyilkos tőr, mely az ő királyi szívét átszúrta, egyúttal milliók és milliók szívén is mély sebet ejtett. Hiszen szavakkal kifejezhetetlen, milliók előtt örökre felejthetetlen az a rettenetes veszteség, mely minket boldogult királynénk halálában ért. Kimondhatatlan sokat vesztett Őbenne felséges királyunk, midőn leghűségesebb hitvesét, legfőbb támaszát siratja; kibeszélhetetlen az, mit Őbenne Ausztria népei gyászolva elvesztettek; de ha szabad így nyilatkoznom - még többet és nagyobbat vesztettünk Őbenne mi, a magyar haza és nemzet gyermekei! Mert mi rajongva szeretett Erzsébet, felséges királynénkban édes hazánk leghűségesebb védasszonyát, leghatalmasabb pártfogóját, legszeretőbb anyját gyászoljuk ma, és gyászoljuk mindenha! Mindnyájan hálásan tudjuk és valljuk, hogy az Ő királyi szíve telve volt mindenkor a legőszintébb szeretettel és jósággal édes hazánk és nemzetünk irányában; az Ő legnemesebben érző anyai keble tárva volt mindenkor hazánk bajai és szükségei iránt, melyből kifolyólag ezer alkalommal és ezer módon nyújtotta Ő nekünk hathatós segítségét legkülönfélébb nemzeti és társadalmi ügyeinkben, bajainkban hosszú, dicső uralkodásán keresztül. És most e leghatalmasabb védasszonyunkat, e királyi drága anyánkat egy istentelen gazembernek merénylete által a rideg sírban örökre elvesztettük!
De nem! az nem lehet - ha a mindenható jó és igazságos! Az nem lehet, hogy ily nemes és tiszta lélek angyali jóságával, királyi nagy szeretetével örökre megsemmisüljön. Mi tántoríthatatlanul hisszük, mint isteni vallásunk is tanítja, hogy él Ő, mert élnie és boldogulnia kell a dicsőültek örök honában. Él Ő, a dicsőült szellem, a halhatatlanság isteni fényébe öltözve, s onnan felülről annál szentebbül folytatja magasztos hivatását és jótevő működését, különösen szeretett népei fölött! Ennélfogva úgy illik, és úgy kell, hogy mi is, boldogult királynénknak hálás alattvalói és hívei, a megdicsőültet annál mélyebb hódolattal tiszteljük és kövessük. Hű magyar szívünkben örökké lobogjon a tisztelet és szeretet lángja, mellyel drága emlékének mindenha áldozzunk.
Legelőbb is azt a fenséges eszmét és hatalmat, melyet a gonosz orgyilkos boldogult Királyasszonyunkban üldözni és mintegy eltiporni akart - a fejedelmi sérthetetlen hatalmat tiszteljük és becsüljük meg annál jobban a tőlünk telhető legőszintébb alattvalói hűséggel. Mert valóban nagy és szent a fejedelemség magasztos eszméje, ezért van ennek oly sok és bőszült ellensége. Hiszen hitvány dolgot üldözni senki sem tartja érdemesnek. Fenséges - mondám - a fejedelemség hivatása és hatalma a nemzetek, a népek millióinak javára - már a népek apostola is hirdeti: „Nincs hatalmasság, hanemcsak Istentől.” A fejedelmi avagy királyi hatalom a jog- és igazságszolgáltatás legbiztosabb alapja és oszlopa, melyen egyedül állhat fenn a rend és béke épülete országokban és nemzetekben egyaránt. E nagy eszmének, a fejedelemség dicső eszméjének vértanújává lőn felséges asszonyunk! Azért is az Ő drága emlékének bizonyára a legméltóbb és Előtte legkedvesebb áldozatot az által hozandjuk, ha mi - oly kitüntetően kedvelt magyar alattvalói - a felséges fejedelemhez, apostoli Királyunkhoz annál törhetetlenebb hódolattal és engedelmességgel ragaszkodunk!
Tegyünk ma nagy halottunk gyászos ravatalánál szent fogadást, hogy semmiféle honárulók, lázítók és csábítók hamis ígéretei és bujtogatásai által az igazi királytisztelet és honszeretet útjáról magunkat eltántoríttatni soha nem hagyjuk!
Más tekintetben vegyük szemügyre felséges Királynénk istentelen gyilkosát és kérdezzük: mi vitte őt e borzasztó bűntettre? Maga vallja, hogy istentagadás és vallástalanság. Tapasztaljuk tehát, hogy nem holmi képzelgés, hanem rettenetes valóság az, miszerint az Isten és vallás nélkül az ember vérengző tigrissé aljasul. Igaz marad így örökké, hogy Isten nélkül nincs vallás, vallás nélkül pedig nincs lelkiismeret, nincs jogrend, nem lehet társadalom. Azért ha dicsőült Védasszonyunk emlékét tisztelni és erényeit követni akarjuk, ha mint emberek is elbukni nem akarunk, legyen előttünk mindenkor szent és sérthetetlen a vallástisztelet, a nagy Isten szeretete! Ez ment meg minket az elvetemedéstől; ez emeli fel nevelésünket, érzelmeinket, egész életünket az emberi méltóság magaslatára!
Most pedig Hozzád emeljük fohászunkat és szívünket e földön millióktól siratott felséges asszonyunk és Védanyánk! Légy üdvöz, légy áldott a dicsőült szellemnek boldog országában! Uralkodjál fölöttünk angyali jóságoddal és anyai szereteteddel az egek fényességéből. Mi, annyira szeretett magyar híveid rendületlenül hívek maradunk drága emlékedhez és királyi tündöklő példádhoz nemzedékről nemzedékre az idők és országok végeiglen. Úgy legyen!”
A megemlékezést követően Boldini Rezső községi jegyző ismertette a királyné élettörténetét, majd a következő indítványt tette:
„1) I. Ferencz József Őcsászári apostoli királyi felségéhez hódoló részvét nyilatkozat felterjesztessék.
2) A felséges királyi pár arczképe a tanács terem részére díszes példányban beszereztessék.
3) Erzsébet királyné Őfelsége részére emelendő emlékszoborra a községben gyűjtés elrendeltessék, és erre a községi pénztárból 50 frt egyben kiutalványoztassék.
4) A felséges királyné lelkeüdveért bemutatandó gyászmisén a képviselőtestület testületileg részt vegyen, s a község 30 napig gyászt tartson.
Határoztatott:
Boldini Rezső községi jegyző indítványa a képviselőtestület által egyhangúlag méltányosnak találtatván elfogadtatik és kivitele ezennel elrendeltetik.”
(A szoborállítás pénzügyi támogatására meghirdetett adománygyűjtő akció eredményes volt, a főszolgabírói hivatal összesítője szerint a magyaróvári járásban Magyaróvár és Moson után a legnagyobb összeget, 101 forintot Lébény polgárai gyűjtötték össze.)
Az Ipartársulat már a megelőző nap délutánján, szeptember 17-én 6 órakor rendkívüli közgyűlésen emlékezett meg a tragikus eseményről.
„Lendvay János elnök az ülést fájdalomtól rezgő hangon megnyitván értesíti a választmányt eme minden igaz magyar szivet megrendítő esetről, s felkéri T. Boldini Rezső községi jegyzőt a felséges királyné élettörténetére és szomorú halálára vonatkozó alkalmi beszéd tartására.
Boldini Rezső ez alkalomra felkért szónok megköszöni a beléhelyezett bizalmat, és könnyekig megható szavakban elő adja a felséges királyné életének és halálának történetét.
Elnök végülis indítványozza, hogy jelen közgyűlési jegyzőkönyv kivonata a nagyméltóságú minisztériumhoz az iparkamara utján a mély fájdalom jelének némi nyilvánítása tekintetéből fölterjesztessék. Ezen indítvány egyhangúlag elfogadtatik.”
Itt kínálkozik alkalom arra, hogy említést tegyünk a lébényiek körében ma is élő legendáról, mely szerint az 1886-93 között zajlott Rábca-szabályozási munkákat Lébény határában járva Erzsébet királyné is megtekintette. A közhiedelem szerint ennek a legendás látogatásnak az emlékét őrzi az a kőből faragott emlékmű, amely a folyó (az Új-Rábca) bal partján, a sövényházi hídtól a folyásiránnyal szemben haladva mintegy másfél kilométernyire, közvetlenül a töltés mellett, a mentett oldalon található.
A derékba tört fatörzset ábrázoló emlékmű egy kút mellett áll, rajta a következő felirat olvasható:
A legenda szerint a munkálatok megtekintésére érkezett Erzsébet a hosszú útban megfáradt lovát a kút mellett álló fához kötötte, megitatta, majd a rá jellemző közvetlen és szívélyes modorban hosszan elbeszélgetett a Rábca új medrét ásó kubikusokkal.
Bizonyos azonban, hogy a legendának valós alapja nincs. Semmiféle írásos dokumentum nem igazolja, hogy a folyó szabályozásának idején a királyné látogatást tett volna Győr vagy Moson megyében.
(Térségünkben a Rábca jelentette Győr és Moson vármegye határát. Az a földdarab, melyen az emlékoszlop áll, a mai Holt-Rábca túlpartján fekvő terület, s mint ilyen, 1898-ban közigazgatásilag Győr vármegyéhez tartozott.)
Az is bizonyos, hogy ha Erzsébet valaha is járt volna Lébényben vagy Lébény közvetlen környékén, ezt a rendkívüli eseményt a királyné halálakor elmondott nekrológjában Kreskay Antal semmiképp nem hagyta volna említetlenül.
Az látszik valószínűnek — az emlékoszlop által őrzött évszám, s a kettétört életet szimbolizáló csonka fatörzs-motívum is ezt sejteti - hogy az egykor minden bizonnyal festői szépségű, mára azonban már fáit vesztett liget a királyné halálakor, a tragédia fölött érzett nemzeti gyász helyi megnyilvánulásaként kapta napjainkig megőrzött nevét. Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy röviddel a királyné halála után földművelésügyi miniszteri rendelet látott napvilágot „Erzsébet királyné emlékezetére emlékfáknak ültetése tárgyában”. (Mj. főszolg. 1898/9382) A rendelet nyomán az ország városai és falvai egymással versengve ültették az emlékfákat, telepítették a királyné emlékét őrző ligeteket. 1899-ben a Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság díszes albumot jelentetett meg Erzsébet királyné emlékfái címmel, mely vármegyénként sorolja fel az egyes települések által ültetett fákat. Az albumot lapozgatva megtudhatjuk, hogy pl. „A Magyar-Óvári m. kir. gazdasági akadémia az akadémia gazdaságában fenyőfákból, tölgyfákból és bokrokból egy köröndöt létesített, melyet Erzsébet-liget felirásu táblával jelölt.” Ugyanitt az is olvasható, hogy „Lébeny község elöljárósága 3 drb. emlékfát ültetett”. Mecséren 15 eperfát, s Szentmiklóson is 4 fát ültettek a királyné emléke előtt tisztelgő elöljáróságok.
Ismét a „roncsoló toroklob”, a diftéria szedte gyermekáldozatait Lébényben.
A járási orvos január 11-én kelt jelentése szerint „Lébeny nagyközségben 1898. november 25-től kezdve egész a mai napig roncsoló toroklobban 22 megbetegedés fordult elő. Ezek közül 12 meggyógyult, 10 pedig meghalt.”
Tekintve, hogy a halálos áldozatok közül 9 óvodáskorú, s csak egy volt közülük hat és fél esztendős, tehát iskolába járó gyermek, a járási orvos a járvány miatt bezárt iskolák megnyitására tett javaslatot a megyei főorvosnak.
Erzsébet királyné emlékoszlopa
Nagy Gábor főtanítót, aki ekkor már 36 éve szolgált az evangélikus iskolában „eddigi áldásos működésének némi elismerése és a részvét legőszintébb kifejezése jeléül” súlyos betegségében a községi szegényalap pénztárából 50 forint segélyben részesítette a képviselőtestület. (Kjkv.)
„Főtisztelendő Kreskay Antal, a község buzgó lelkipásztora szentszéki ülnökké történt kinevezése és általános itteni 20 éves működése némi elismerése jeléül a községi lakosság valláskülönbség nélkül kivilágítást és fáklyásmenetet rendezett, felkérvén az ünnepély szónokának Boldini Rezső jegyzőt.” (Kjkv.)
Az eseményről 1899. május 10-én tartott rendkívüli közgyűlésén az Ipartársulat is megemlékezett.
„Lendvay János elnök az ülést megnyitván értesíti a közgyűlést, hogy Főtisztölendő Kreskay Antal plébános úr 20 éves itt létének emlékére a község ünnepet rendez, tehát ő is indítványozza, (hogy) az Ipartársulat is tegye meg tehetsége szerint ez ügyben kötelyességét.”
Az elnöki javaslat nyomán a közgyűlés a következőképpen határozott:
„1.ször Hogy az Ipartársulat a község által rendezendő ünnepélyen fáklyás zenével tartott körmeneten testületileg részt vesz.
2.szor A szokásos tisztelgésnél a testületek sorrendje szerint küldöttségileg fog a Jubilánsnál tisztelegni. Elnök felkéri Gerebenits Sándor alelnököt a tisztelgésnél elő adandó üdvözlő beszéd tartására.” (Ip.)
Kreskay Antal az ünnepélyes alkalom emlékére a községi szegényalap javára 200 forintot adományozott.
Az Ipartársulat rendes félévi közgyűlésén Lendvay János elnök javaslatára úgy határozott, hogy Boldini Rezsőt a társulat érdekében végzett munkájának elismeréseként dísztagjává választja, „és ez alkalomra megfelelő díszoklevéllel fogja iránta tanúsított tiszteletét megörökíteni.”
Döntés született arról is, „hogy a díszoklevél küldöttségileg fog átküldetni a jegyzőkönyv hiteles kivonata és a társulat legmelegebb üdvözlete mellett, mely alkalomra Lendvay Gyula úr kéretik fel szónoknak.” (Ip.)
Rendkívüli közgyűlést tartott az Ipartársulat a „Társulati Zászló Védnöksége tárgyában.”
„Gerebenits Sándor alelnök az ülést megnyitván megemlékezik hálával a boldogult Lendvay Jánosné őnagyságának érdemeiről, nemes szívességéről, és elérkezettnek ajánlja az időt, hogy a boldogult zászló anya helyett egy védnöknő választassák, s egyszersmint indítványozza, hogy az említett méltóságra legilletékessebbnek tartaná a Boldogultnak törvényes örökösét, Lendvay Gyuláné őnagyságát.”
A társulat örömmel vette tudomásul a jelölést, s a következők szerint határozott:
„Hogy a társulat Augusztus 20-án az Isteni tisztöleten testületileg megjelenik Zászló alatt, és az Istentisztölet után ugyan csak Zászló alatt átvonul Lendvay Gyuláné őnagysá-gához, magával vive a község Intelegenciáját.
Az üdvözlő beszéd és a felkérés megtartására Gerebenits Sándor alelnök kéretett fel, a ki azt szívessen és tőle telhető legszebb szavakban adván elő. Őnagysága csak ugyan örömmel fogatta kérésünket, bebizonyította az által, hogy a Zászlóvivőnek egy gyönyörűszép vállszallagot ajándékozott.” (Ip.)
„A 13 aradi vértanú 50 éves Jubileumának gyászos megünneplése tárgyában” hívott össze rendkívüli közgyűlést az Ipartársulat, melyen , jelen vannak az összes tagok és a község színe-java.”
A megemlékezést „hazafias érzelemmel, szívhez szóló szavakkal” Lendvay János elnök nyitotta meg, majd Boldini Rezső, a társulat dísztagja szólt a nap jelentőségéről.
Ezt követően Gerebenits Sándor alelnök szavalta el Illés Bálint alkalmi költeményét, s Nagy Lajos evangélikus tanító ismertette az aradi mártírok élettörténetét.
A megemlékezés az „Áldd meg Isten a magyart” című dal eléneklésével ért véget.
(Ip.)
„A lébenyi ipartársulat kebelében, de különösen lelkes tagjaiban fogamzott meg az a legnagyobb elismerést érdemlő gondolat, hogy az iparosok tanulói necsak szakmájukban nyerjenek képzést, hanem egyúttal az életben elkerülhetetlenül szükséges ismeretek oktatásában, de legfőképp ami mindenek fölött nélkülözhetetlen, t.i. erkölcsi nevelésben részesüljenek.”
Tizennyolc tanulójának oktatására Gruber Károly főtanítót kérte fel az ipartársulat, aki vállalt feladatáért a tanév végén 25 forint, azaz 50 korona tiszteletdíjat kapott.
„A tanulók minden csütörtökön november hónaptól május hó végéig déli 12 órától 3 óráig látogatták az iskolát általános és kellő szorgalommal, mely idő alatt leginkább az olvasást, írást, számolást gyakorolták, továbbá pontozott füzetekbe rajzoltak, s a közéleti fogalmazványok gyakorlati használatáról nyertek útmutatást. A tanulásban valamennyien kielégítő eredményt tanúsítottak.” (HMTDA)
A község állatállományáról készült összeírás szerint a lóállomány 383 darab, a szarvasmarha 1541, a sertés 986, a juh 326 darab.
|
|