Mindszent Város Képviselő-testülete őszinte örömmel tesz eleget kötelességének, amikor a Mindszent története és népélete című tanulmánykötet kiadásával gondoskodik a település fejlődésének, eddig megtett útja főbb állomásainak bemutatásáról.
A könyv kiadása — az ötlettől a megvalósulásig — közel 10 évet vett igénybe. Időközben változott a szerkesztő személye, a rendszerváltás után egyes fejezetek átdolgozásra, újraírásra kerültek. Legnagyobb gondot azonban a pénzügyi finanszírozás okozta, melyet az egyre nehezedő gazdasági helyzetben nem vállalt fel egyetlen korábbi testület sem. A költségvetés tárgyalásakor mindig felvetődött a kiadás igénye, de más fontosabb, vagy annak ítélt feladatok miatt a kiadás elmaradt, jóllehet a kéziratok már néhány év óta nyomdakészek. Ebben az évben a képviselő-testület úgy határozott, hogy nehézségei ellenére vállalja a könyv kiadását.
Köszöntök mindenkit, aki kézbe veszi a könyvet és szándékában áll megismerkedni városunkkal, vagy ha már ismeri, eddigi ismereteit gyarapítani kívánja.
Múltunkban nincsenek országos kihatású események, ország-világ elismerését kivívott személyek, de vannak dolgos, hazájukat, népüket, szülőhelyüket, családjaikat szerető, értük tenni akaró emberek. Mindszent Csongrád megye legfiatalabb városa, mely a következő oldalakon mondja el történetét, az itt élő emberek életét, munkáját, eredményeit és gondjait.
A helytörténeti kiadványok egy adott közösség összefogott erőfeszítését, a haza egy darabkáját, a táj szeretetét, a kötődést dokumentálják. Esetünkben ez az oly sokszor „megénekelt" szőke Tisza partja, ahol élünk, őseink éltek és remélem, gyermekeink és unokáink is élni fognak, ott ahol reggelente ránk köszönt a nap aranyló sugara, hogy estére kelvén majd az ártér füzesei és nyárfásai mögött lenyugodjon.
Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza — tartja a közmondás. Valahogy így és ezt érezhette az a hét halászcsalád is, amely a törökök kiűzése után régi otthonába visszajött és újratelepítette a falut. Újra gyökeret vertek itt a Tisza partján, mint füzek a parti homokban, azért, hogy leszármazóik itt élhessenek, dolgozhassanak, boldogulhassanak.
Az elmúlt időszak számukra egyformán hozott sikert, kudarcot, örömet, bánatot, de az emberi akarat, a gyökerekhez és a környezethez való ragaszkodás meghozta gyümölcsét. Napjainkra az egykori halászfalu kisvárossá formálódott. Hiszem és vallom, hogy az elődeink által épített alap és a ma itt élő emberek szorgalmas munkája még szebb, korszerűbb, vonzóbb környezetet teremt, — olyan kisvárost, ahol valamennyien jól élünk, nyugodtan dolgozhatunk és amelyben sok örömünk telik.
A város nevében köszönöm a szerzők alapos, elmélyült közreműködését, a lakosok segítségét, akik a különböző dokumentumok, írásos emlékek, fényképek kölcsönadásával, vagy éppen személyes élményeik, ismereteik közreadásával segítették a szerzők munkáját.
A könyvet azzal a reménnyel bocsátom útjára, hogy nem csak a helyiek érdeklődését, hanem a vidéket megismerni vágyók figyelmét is felkelti és hozzájárul Mindszent alaposabb, árnyaltabb megismeréséhez, vonzó mai arculatához.
Mindszent, 1996 májusában