Előző fejezet Következő fejezet

ÖTÖDIK RÉSZ / Veress D. Csaba

 

A polgárosodás útján (1850-1948)

 

1. FEJEZET:

AZ 1853. ÉVI CSÁSZÁRI „NYÍLT PARANCS", ÉS A NAGY TAGOSÍTÁS

Az 1848. március 15-én Pozsonyban és Pesten lezajlott polgári forradalom nyomán Habsburg V. Ferdinánd császár-király 1848. április 11-én szentesítette és kiadta a forradalom követeléseit győzelemre vivő törvényeket. Ebben az új polgári rend győzelme érvényesült: az V. törvénycikk értelmében a nemeseken kívül választójogot kaptak a volt jobbágyok is (negyed telekkel rendelkezőkig bezárólag); a VIII. törvénycikk szerint a nem nemesség mellett a volt nemesség is köteles volt részt venni a közteherviselésben (adózás stb.); a IX. és XIII. törvénycikk bejelentette, hogy a jobbágyszolgáltatások és a papi tized megszűnik; a XII. törvénycikk elrendelte, hogy a megszűnt jobbágyszolgáltatásokért a földesurak állami kárpótlást kapnak; a XV. törvénycikk rendelkezése értelmében megszűnt az ősiség törvénye stb.

Az időközben kitört nemzetiségi belháború, az Osztrák Császárság - illetve a későbbiekben az Orosz Császárság - katonai beavatkozása során kitört szabadságharc, majd az 1849 augusztusára bekövetkezett magyar katonai vereség az 1848. évi áprilisi törvények konkrét végrehajtását elodázta.

Az 1849-1852 közti bizonytalan időszak után Habsburg I. Ferenc József császár le akarta zárni a függőben maradt és rendezetlen állapotokat. Ezért 1853. március 2-án kiadta az „Úrbéri Pátens"-t, valamint a kárpótlási és földtehermentesítési Nyílt parancsot. Ezekben kimondta az úrbéri kapcsolatokból és a földesúri joghatóságokból eredő jogok, járandóságok és kötelezettségek megszüntetését, továbbá a volt jobbágyoknak a kezükön lévő úrbéri földbirtokok fölötti szabad rendelkezés jogát, s a földbirtokosoknak az országos jövedelmekből leendő kárpótlását.

Nemesvámoson az 1853-1856. években - hasonlóan a korábbi helyzethez - két nagyobb egyházi birtok volt. Az egyiket a veszprémi káptalan birtokolta, a másik az - iskolareform végrehajtásának anyagi alapját képező és a volt jezsuita birtokokból 1775-ben alapított tanulmányi alap vörösberényi uradalmához tartozó nemesvámosi birtok volt. Volt még néhány nagyobbacska nemesi birtok: Mustos János, Mustos Lajos, Kovács Márton (illetve annak utódja: Kovács Gábor) tulajdonában. A földek nagyobbik részét azonban a volt nemesi „közbirtokosság" („compossessoratus") birtokolta. A „közbirtokosság" volt nemesi tagjai - béreseik és cselédjeik segítségével - maguk művelték birtokaikat. Nemesvámoson úrbéri - jobbágyoknak művelésre kiadott birtok - nem volt. Ez utóbbi tényből kiindulva a nemesvámosi volt nemesi közbirtokosság azon a véleményen volt, hogy ennélfogva a fentebb említett császári Nyílt parancs Nemesvámosra egyáltalán nem vonatkozik! Ezért - amikor 1856 nyarán megkezdték a tagosításokat előkészítő földméréseket és osztályozásokat, a volt nemesi közbirtokosok földjeiket nem engedték felméretni és osztályozni. Hiába fenyegették meg őket, hogy a fel nem mért földeket közös birtokká nyilvánítják, s a tagosításokat az ő hozzájárulásuk és engedélyük ellenére végrehajtják. Ebből aztán 1856-tól 1878-ig elhúzódó, huszonkét éves zűrzavar támadt. A vámosi nemesi - volt nemesi! —közbirtokosság makacs harcot vívott az állami és vármegyei hatalommal hajdani nemesi jogú földjeik védelmében, s több mint két évtizeden át megakadályozták földjeik felmérését és a tagosításhoz szükséges osztályozást! Az államhatalom részéről Micskey Imre mérnököt nevezték ki a felmérés és tagosítás mérnöki munkáinak vezetőjévé, aki enyingi lakos volt.

Térképlap (1842)

 

Nemesvámost jogilag Gál Lajos veszprémi ügyvéd képviselte. Az ügyintézés központi alakja a Császári-Királyi Úrbéri Törvényszék Veszprém vármegyei részlegének képviselője: Bognár Lajos törvényszéki tanácsos volt.

Vámoson 1856. október 16-án kezdődött el a tagosítást megelőző birtokosztályozás előkészítő tárgyalása a felperes veszprémi káptalan és a vörösberényi tanulmányi alap uradalmának képviselői, illetve az alperes vámosi volt nemesi közbirtokosság között.

1856. október 12-én összeültek az alábbi személyek: Gál Lajos alperesi ügyész; Farkas János községi bíró; öreg Nagy János, Kiss Gábor, Sári Lőrinc, Mustos János, Sári János esküdtek; Somogyi Gábor, Kajári László, Pál József, Csögör Imre, Dobay Ferenc, Szalay József, Farkas Ferenc, Balogh István, Sáry Mihály bizalmi férfiak és több vámosi közbirtokos; valamint a cs. kir. Úrbéri Törvényszék részéről Bognár Lajos törvényszéki tanácsos. Az egybegyűltek az alábbi pontokban megegyeztek:

  1. Valamennyien beleegyeznek a vámosi határ felmérésébe és osztályozásába.
  2. A felmérést végző mérnököt a fel- és alperesek közakarattal választják meg.
  3. A mérnök megválasztására a nagyobb birtokosok közül kettő, a középbirtokosok közül kettő, a kisebb birtokosok közül szintén kettő, a felperesek közül pedig egy tagot választanak meg. Az alperesek közül választott hat személy az alábbi volt: Farkas János bíró, Kajáry László, Sári József, Somogyi Ferenc, Bóta József, Szőllőskey János; a felperesek részéről pedig Kolosváry Sándor. A fenti bizottság a hónap végéig köteles volt a mérnököt kiválasztani és felfogadni.
  4. Az osztályozás lebonyolítására a közbirtokosság bizottságokat választott: Az alperesek részéről tizenkettő, a felperesek részéről három tagot. Az utóbbi három tag a veszprémi káptalan részéről: Krascsenics Béla, a többi felperes részéről: Mustos János és Pál József voltak.
  5. Az erdők osztályozására hivatásos és szakértő három erdészt választanak ki a továbbiakban.
  6. A tagosítás költségeit az adókból állítják majd ki.
  7. A felméréseken a mérnök köteles lesz az éppen érdekelt közbirtokosokat idejében értesíteni, hogy azok földjeiket megmutathassák, s „...ha pedig olyan birtokos találtatnék, ki a községi bíró megintésére is birtokát ki nem mutatná, annak földje vagy akármi nemű birtoka mint közös fog tekintetni, és a közöshöz fog mérettetni!"
  8. „.. .Elhatározták, hogy a vámosi határ, úgy Kéri- és Pórfaészi határai, mielőtt a mérnök a mérésbe belekapna, jóval elébb megjárassanak és amennyire szükséges a határ kijavítására az intézkedések megtétessenek!"
  9. „...Számtalan birtokosok jogukat fenntartották, hogy annak idejében szántóföld és rétekbeli birtokaikat ha kívánják több részekben, ahányban nékiek későbben tetszeni fog vehessék ki, a nékiek esendő erdő és legelőben' illetőségeket ha tetszik, közösre fenn hagyassék!"

1856. november közepén - Bognár Lajos cs. kir. törvényszéki tanácsos utasítására - kijelölték Vámoson az „osztályozókat": Pál József, Kajáry László, Sáry Lőrinc, Szálai József, Sáry József, Somogyi Ferenc, Szőllőskey János, Rózsa József, alsó Sáry Mihály, Sáry János, Farkas Ferenc, Dobay Ferenc, Takács István személyében. Kidolgozták számukra a kötelező hivatali esküt, amely az alábbiakat tartalmazta: „...Én N. N. esküszöm a Mindenható és Mindentudó Istenre, hogy én mint választott osztályai, a vámosi határbeli birtokok osztályozása alkalmával, annak minden részeit pontosan megvizsgálom, s azokra nézve az osztályzást- minden emberi tekintetben, magam hasznát, és mások kárát félretéve, tapasztalásom és lélek ismeretem szerint fogom megállapítani! - Isten engem úgy segéllyen!"

Egyúttal elrendelték és kihirdették, hogy az eskütételt 1856. november 27-én reggeli 10 órakor teszik le a fent említettek a községházánál és a bíró előtt.

A kijelölt nappal - 1856. november 27-én délelőtt 10 órakor azonban megkezdődött az az ellenállási akció, amely 22 évre lehetetlenné tette a vámosi volt nemesek „közbirtokossági" földjeinek felmérését és osztályozását. Az történt, hogy a nevezett napon és a községházánál a kinevezett osztályzók közül Sáry Lőrinc, Sáry Mihály és Sáry András - „.. .ámbár jó idején, hogy a mai napon a bíróság előtt a törvény rendelte eskü letétel végett megjelenésének értesíttettek! - meg nem jelentek, de a megjelentek közül is Kajáry László és Farkas Ferencz szinte (szintén) választásuknak ellene mondtak, s kinyilatkoztatták, hogy körülményeiknél fogva, az osztályozásba be nem folyhatnak!" Ezért aztán - meg azért is, mert közben beállott a tél, a földek osztályozását elhalasztották.

Néhány héttel később, 1856. december 18-án Bognár Lajos cs. kir. törvényszéki tanácsos és néhány hivatalnok Veszprémből Vámosra utazott, hogy folytassa a november 27-én megszakadt tárgyalásokat, de „...mivel a hely szinén a község nagyobb részének ellentmondását hallották és tapasztalták, nem tellyesíthették megbízatásukat." Ezért a cs. kir. Úrbéri Törvényszék Veszprém megyei részlege a vámosi határbeli szántóföldek, rétek és legelők osztályozására Bokrossy Antal, Galambos Pál és Varga Ferenc urakat és veszprémi lakosokat „.. .mint mezei gazdákat és műértőket nevezi ki, kötelességül tévén nékiek, hogy az osztályozást eskü és lélek ismeret szerint a már kiküldött törvényszéki tanácsos jelenlétében tellyesíteni el ne mulasszák!"

Valami közbejöhetett, mert a következő tavaszon -1857. április 28-án a vámosi községházánál újra összehívták az illetékeseket, hogy az 1856. december 18-i végzést követően a választott, de lemondott osztályzók helyett új osztályzókat válasszanak vagy azokat szükség esetén kinevezzék, s ha az idő megengedi, megkezdjék az osztályzás végrehajtását. Jelen voltak: a cs. kir. Úrbéri Törvényszék részéről Bognár Lajos törvényszéki tanácsos, Lamperth Sándor törvényszéki hivatalnok „...mint tollvezető..."; a felek részéről: Mustos János; Pál József közbirtokos és községi bíró; a vörösberényi tanulmányi alap részéről Kolosváry Sándor ügyvéd; Krascsenics Béla a veszprémi káptalan képviseletében; Lazányi András Márkusné asszonyság ispánja; valamint a helyi közbirtokosság képviselői: Farkas János elöljáró; Sáry Lőrinc, ifjú Mustos János, Dobai Ferenc, Somogyi Gábor, Kozma Ferenc, Kis Ferenc, Sáry János és számos más közbirtokos. Mikor a választásra került a sor, „.. .a birtokosok közül számosan nagy lármával kinyilatkoztatták, hogy ők előbb a felperesekkel aziránt akarnak egyezséget kötni, hogy birtokaikat hol és hány részekkel akarják kivenni, s azután ők készek lesznek azoknak birtokát kiadni! Ámbár a közönségnek több ízben és értelemben tudtára adatott és megmagyaráztatott, hogy minden elkülönítésnek, s illetőleg tagosztálynak lényeges alapját teszi az osztályzás, mégis azok nagy lármával kinyilatkoztatták, hogy ők addig, hogy míg felperesek a feljebb írt módon velük nem egyeznek, osztályzókat választani nem fognak, és kinyilatkoztatták, hogy az osztályzást megengedni nem fogják! Ennek következtében a már előbb választott osztályzókat, úgy mint Krascsenics Béla, Mustos János, Sáry Lőrincz, Sallay József, Farkas Ferencz és Takács István urakhoz a következő egyének neveztettek ki, ú. m. öreg Balogh István, Farkas János, Kajáry Gábor, Jákóy Lőrincz vámosi közbirtokosok, akik az osztályozáshoz hozzájárulni magukat ajánlották; és továbbá Piacsek Ferencz, Vaszary György, Göndöcs Antal, Nemsur Ignácz és Farkas János urakat, akik mindannyian veszprémi lakosok és gazdatisztek. Minthogy pedig az idő az osztályozásra jelenleg alkalmatlan volt, az osztályozás jobb időre halasztatott el!"

1857. május 4-én szándékoztak folytatni a tárgyalásokat és az osztályozás megkezdését, de az ügy botrányba fulladt! Az említett napon -1857. május 4-én reggel - Bognár Lajos törvényszéki tanácsos és a kinevezett osztályzók megjelentek a vámosi községházánál. Mindjárt a tárgyalás kezdetén a választott osztályzók közül többen ismét megtagadták kötelességük teljesítését. Erre a veszprémi osztályzók sem akarták elkezdeni a munkát. Az összecsődült tömeg olyan lármát csapott, hogy a bizottság jobbnak tartotta a gyors távozást azzal, hogy majd 1857. november 20-án újra kiszállnak Vámosra ez ügyben.

1857. november 20-án a fentebb már említett bizottság újra kikocsizott Vámosra. A bizottság a vámosi községházán - az elöljáróság és több közbirtokos jelenlétében - hozzáfogott már a jegyzőkönyv elkészítéséhez, mikor kitört a korábbiaknál súlyosabb botrány és zavargás, melyről a bizottság vezetője - Bognár Lajos cs. kir. törvényszéki tanácsos - az alábbi jelentést küldte a Veszprémi vármegyei Cs. Kir. Úrbéri Törvényszékhez: „...Már megkezdődött a jegyzőkönyv összeállítása, amikor számos lakosok, férfiak, nők, ifijak és leányok először az udvaron a községházánál nagy lármát indítottak, azután pedig több férfiak egy öregasszonynak, Kéri Józsefnének vezérlete alatt, először a szoba ajtajához berohanni s onnét azt kiáltozni, 'jöjjenek ki meghalni', aztán pedig a szobába berohanni, s ottan agyonveréssel fenyegetni nem félemlettek, s ámbár alulírt (t. i. Bognár Lajos - szerző) számtalanszor a legnagyobb hangon a berohanókat, és ottbenn feltett süvegekkel lármázókat és fenyegetőzőket csendességre intettem, tetteiknek rossz következményeit értésükre akarván adni - csak folyamatosan lármáztak és agyonveréssel fenyegetődztek! Alulírt a lakosoknak felbőszültségeket látván, s őket semmi módon csöndességre bírni nem tudván, kijelentettem nekik, hogy közülük távozni fogunk, s az é tárgyalásbeli iratokat összeszedvén - a felek képviselőivel együtt a helyszünről távozván - mentemben értésükre adván a rossz következményeket, és hogy hatalmaskodásuk katonai erővel fog megzaboláztatni. Azok azonban nem hogy intésemre, és a rossz következményekre figyelmeztetésemre hajlottak volna, hanem engem menetelem alkalmával gyöngén kezükkel, a felperesi tisztviselőket és osztályozókat pedig erősebben taszigálni, sőt, amikor már a községházától távoztam, utánam kővel hajigálni, s botránkoztató módon mindnyájunknak utánunk kiáltozni, s az egész község előtt csúffá tenni, s midőn kocsira ültünk, egész a község végéig kísérni, s még ottan is többen utánunk nagy lármával kővel hajigálni nem irtóztak! Meg kell még említenem, hogy midőn a község házából a felek képviselőikkel és osztályozókkal már kijöttem, s az utcán voltam, Mustos János úr azonban - mint egyik fölpörös a községházában hátramaradt, ezt a fölbőszült lakosok közül kővel akarván fejbe dobni - helyette egy másik, mellette álló lakost dobták annyira főbe, hogy azt azonnal -mint értésemre esett - a vér elborította. Megemlítem még azt is, hogy midőn nekik tudtukra adtam, hogy vakmerőségük katonasággal fog megzaboláztatni, többen azt nyilatkozták, hogy azoktól sem félnek, és hogy ezen összeesküvés már előre tervezve volt! A vámosi közlakosságnak ezen vakmerő tette a törvényben megengedett különbözésből és tagosztályozástól különben is vonakodó Veszprém megye lakosság között minő rossz hatással lehet, annak megítélését a Tekintetes Törvényszékre bízom, s kérésem, hogy a törvényeket és azon épült Törvényszéki végzéseket makacsul megvető, a Törvényszéki kiküldötteket megbecstelenítő vámosi lakosok ellen szigorú bírói vizsgálatot rendelni, az osztályzásnak teljesítésére pedig illető helyen - fedezetet eszközölni méltóztassék!"

Az 1857. november 20-i eseményekről még azon a napon jelentést tévő Bognár Lajos cs. kir. törvényszéki tanácsos támogatására azonnal mozgósították a Veszprémben állomásozó cs. kir. 34. Prinz von Preussen sorgyalogezred egyik zászlóalját. Másnap -1857. november 21-én - a bizottság újra kiszállt Vámosra a zászlóalj fedezete és Kupricz Sándor tanácsos, vizsgálóbíró irányítása alatt.

A felvonuló és a községet megszálló katonai erő már megfélemlítette a vámosiakat, és az osztályozás megtörtént. Mint Bognár Lajos cs. kir. törvényszéki tanácsos jelentette 1858. február 27-én: „Alulírott hivatalosan jelentem, hogy a múlt évi Június hó 9-én 1114. sz. alatt hozott végzés által a vámosi tagosítandó határnak osztályozására kiküldve lévén, azt több viszontagságok közbejötte után az osztályozásra kinevezettek - u. m. Bokrossy Antal, Galambos Pál és Varga Ferencz urak veszprémi lakosok és értelmes tapasztalt gazdák által múlt évi (azaz 1857) november hó 21-23-24-25-26-án, továbbá december 10—11—12-én a szántóföldekre, rétekre s puszta legelőkre nézve tellyesítettem, és miután az arról szóló okirat elkészíttetett, azt folyó évi (azaz 1858) február 25-én meghitelesítettem; az erdőknek osztályzása és megbecsültetése azonban a közbe jött zordon téli idő miatt elhalásztatott!"1

A vámosi közbirtokosság azonban - az osztályzást követő felmérést - újra megakadályozta. Ugyanis a felperesek közül - Márkus Vajda Anna, a veszprémi káptalan, valamint Mustos János és Pál József - a következő nyáron, 1858. augusztus 10-én panaszlevelet írtak a Cs. kir. Úrbéri Törvényszék veszprémi hivatalához. Ebben közölték, hogy a vámosi közbirtokosok továbbra sem hajlandók bejelenteni és felmérni hagyni birtokaikat, „.. .miután a birtokosok a mérnöknek, s községi bírónak többszöri megintése után e tekintetben kötelességeiket teljesíteni elmulasztották, s e miatt alulírottak a mérnök nevezetes kárával munkáját elkészíteni nem tudja!"

A veszprémi Cs. Kir. Úrbéri Törvényszék most óvatosabb volt, s 1858. szeptember 16-án levelet küldtek a vámosi községi bírónak. Megkérdezték, hogy vajon egy újabb bizottság biztonságáért jótállnának-e?! Mert ha nem, úgy kénytelenek lesznek „.. .a rend fenntartása tekéntetéből - a község költségére! - katonai fedezetet kérni!" A községi bíró és elöljáróság ezt biztosítani nem tudta; s 1858. szeptember 20-án az alábbi levelet küldték a törvényszékhez: „...Alulírott Vámos község elöjárói a Nagy Tekintetű cs. kir. Megyei Törvényszéknek Szeptember 16-án kelt 3454/1858. sz. alatti felhívására hivatalos tisztelettel kinyilatkoztatjuk azt, hogy miután a községünkbeli lakosságnak jelenlegi kedélye sokkal felizgatottabb a tagosztály ellen, mint azelőtt, ennélfogva arrul, hogy a törvényszéki küldöttség és itt megjelenendő felperesek sem szóval, sem tettel nem bántalmaztatnának - jót nem állhatunk! Vámoson, September 201858. Elöljárók megbízásából Seratonics Lajos jegyző; Kis Gábor bíró; Mustos János, Dobay Ferencz, Csögör Imre, Király József."

A fenti levél ellenére, a cs. kir. megyei törvényszék -1858. szeptember 28-án - utasította a vámosi bírót, hogy október 20-ra a törvényszéki bizottság újra kiszáll Bognár Lajos törvényszéki tanácsos vezetésével az osztályozás és felmérés ügyében. Ezen alkalommal is „...a vámosi közbirtokosok megjelenni köteleztetnek!" Ez a kiszállás is eredménytelen volt, mert 1858. október 26-án a cs. kir. megyei törvényszék az alábbi utasítást küldte ki a vámosi elöljáróságnak: „...Bár több vámosi közbirtokosok ellen, birtokuk kimutatásában tanúsított makacsságuk, s a bírói rendeleteknek nem engedelmességük miatt a vámosi tagosztályos alapegyezség 7-dik pontja alkalmazásának már helye volna, hogy azonban mind azoknak kik eddig többszöri felhívás ellenére is birtokaikat makacsságból ki nem mutatták, mind pedig azoknak, kik netán jogaikat és birtokaikat kellőn nem ismerték, elegendő alkalom nyújtassák a homályban lévő birtokok kimutatására!" - újra felszólították a vámosi közbirtokosokat, hogy 1858. október 26-át követő tizennégy napon belül birtokaikról küldjenek be kimutatást a veszprémi cs. kir. törvényszékhez. Ez a felszólítás is hiába való volt, most sem jelentettek semmit a vámosi közbirtokosok. Ezért a cs. kir. törvényszék „...a határt felmérő Mérnök úrnak indítványára... abba egyeztek meg, hogy azon birtokokról a József Császári felméréskor (1785) készített - és a községnél meglévő - lajstromot alapul véve, az abban megnevezett családoknak utódai közül élő és esméretes egyének végzésileg tétessék kötelezettségül..."

A további részletek ismeretlenek, de 1858 ősze és 1859 nyara között a tagosítások befejeződtek, s 1859. augusztus 30-31-én és szeptember 1-jén a legelők becsüje is lezajlott. Az 1859. július 5-én befejeződött tagosítások hitelesítése 1859. november 1-jén befejezéséhez közeledett. Ezen a napon felszólították a községi bírót, hogy ezt hirdesse ki a lakosságnak. Ugyanis megkezdődik a földek elkülönítése, s „.. .ha akarnak (t.i. az érdekelt lakosok - Szerző) azon jelen lehessenek, és a bíró is a szükséges lánchúzókat (t.i. a földméréskor használatos láncokat a földeken kihúzókat - Sz.) kiállítsa!" Egyidejűleg elrendelték, hogy a tagosításokat vezető mérnök kezdje meg a községi földkönyv és annak mellékletét képező térkép összeállítását is. Valójában ezek még 1865 nyarára sem készültek el a vámosi közbirtokosság makacs ellenállása miatt. Ennek ellenére - 1865. július 22-én - a felperes birtokosok már bejelentették igényüket, hogy a tagosítások során hol kérik kihasítani új birtokparcelláikat. Mind a vörösberényi tanulmányi alapítvány, mind a veszprémi káptalan - a lehető legjobb helyen, a már tervezett Budapest-Graz közti vasútvonal herendi vasútállomásának közelében, a Menyeke, Csatár és Veszprém közti térségében kérték szántóföldi, rét, legelő és erdő birtokaik kijelölését. A többi birtokosok - a Márkus, Mustos János és Kovács Gábor - ugyancsak ebben a körzetben, az előbb említett két birtok és az országút között igényeltek a tagosítás utáni új birtoktesteket.

Közel egy esztendővel ezt követően - 1866. április 5-én - a Vámoson tartott újabb tárgyalás alkalmával utasították a vámosi közbirtokosságot - mint alpereseket -, hogy a községházán kifüggesztett tagosztályi (tagosítási) tervezetre vonatkozó észrevételeiket 30 napon belül adják le -jegyzőkönyvileg összeállítva - a veszprémi alispánnak. Miután erre sem reagáltak a vámosi közbirtokosok, három esztendővel később (!!), 1869. október 26-án a fenti felhívást újra megismételték! Azonban ez is hiába való volt, mert egy újabb év elteltével -1870. július 23-án - a Közalapítványi Királyi Ügyigazgatóság felszólította Veszprém vármegye alispánját, hogy a vámosi arányosítási és tagosítási ügy még mindig nincs lezárva, s kérték ennek mielőbbi elintézését! Miután a veszprémi alispán - továbbra is a vámosi közbirtokosság makacs szabotázsa miatt! - érdemleges választ küldeni nem tudott, a fenti ügyigazgatóság 1870. november 27-én a kérést megismételte. Hiába volt minden, a vámosi közbirtokosság makacsságát megingatni nem lehetett. Ugyanis ezek 1871. július 2-án írásos nyilatkozatot tettek, hogy a község határában tagosítást akaró felperes urakkal „... habár a tagosítást végre nem hajtjuk, de a törvénynek hódolva, egyezkedésbe bocsátkozunk!" A nyilatkozatot a közbirtokosság minden tagja aláírta!

1871 nyarára a felsőbb hatóságok türelme is fogytán volt, s megtorlással fenyegetőztek: 1871. augusztus 9-én az alábbi nyilatkozatot tette közzé a Cs. Kir. Megyei Törvényszék:................ Miután azonban az újabb csatlakozás céljából köröztetett jegyzőkönyvet a hely szinén Vámos községben senki sem írta alá, a július 11-re önként kitűzött határnapra pedig azok sem jelentek meg, kik ezen köröztetett jegyzőkönyvet a június hó 26-án tartott tárgyalás alkalmával elfogadólag aláírták - így az elhelyezkedés eránt az e célra kitűzött halasztási idő határon újólag nem történhetett egyetértőleg semmi határozott megállapodás. De mert a t. bíróság szívességéből és megegyezésével a mai napig be nem zárt jegyzőkönyv nyitva tartása a végtelenségig ki nem terjedhet, a megjelent és megnevezett fentebbi felperesek pedig a tagosítás befejezésében egyszer valahára célt érni kívánnak!" Miután az évekig elhúzódott ügyintézés igen nagy költségeket emésztett fel, a törvényszék azt javasolta, hogy azt téríttessék meg a vámosi közbirtokossággal, melynek jelentős közös vagyona van: „...van pedig a közbirtokossági községnek erdő, kőbánya, korcsma, mészárszék, pálinkamérés, malom, szántóföld, rét, téglagyár, hamuszedés jövedelme, s ez a meghatározandó arányban mindegyiké lévén, ezen jövedelmekből az eddig voltakat, ezután is még felmerülő költségek legcélszerűbben fedeztethetnek. Az itt nyilatkozók kérik ezen jövedelmeket bírói zár alá vétetni!"

Két-három nappal a fenti nyilatkozat után, 1871. augusztus 12-én Késmárky József Veszprém megyei második alispán és kísérete Vámosra utazott. A tárgyaláson mind a fel- és alperesek képviseltették magukat, de képviseltette magát a veszprémi bíróság is. Ez utóbbi képviselője „.. .azon kérdést intézte a közbirtokossághoz, hogy hajlandók-é a tagosítást barátságos kiegyezés útján létesíteni?! Mely kérésre az alperes közbirtokosok részéről és nevében azon kérelem fejeztetett ki, miszerint a közbirtokosság nagy részét a tervben lévő tagosításra vonatkozólag létező aggodalmai megszüntetése tekintetéből Őfelségéhez, a Királyhoz benyújtott kérvény elintézése várassék be, mielőtt az egyezkedés érdemébe bocsátkoznék a birtokosság - mert azon esetben, ha a legfelsőbb válasz az alperesek részére nem kedvezne, az egész közbirtokosság hajlandó fog lenni a tagosítás keresztül vitelét egységileg tárgyalni!" Egyértelmű, hogy a vámosi közbirtokosság az időhúzás taktikájához folyamodott! Az alperes közbirtokosság fenti javaslatát a felperes közbirtokosok is elfogadták és hozzájárultak az ügy elnapolásához. Egyúttal javasolták, hogy a vámosi határ már hitelesített földkönyvét tegyék közszemlére a vámosi községházán, hogy azt mindenki megtekinthesse, s így az esetleges hibákat ki lehessen javítani. A közös kívánságok ügyeinek intézését Pál Dénes hites mérnökre és közbirtokosra bízták.

1871 decemberében megkezdték a vámosi erdők tagosítását megelőző értékbecslés szervezését. A veszprémi bíróság Stróbl János nagyvázsonyi uradalmi főerdészt és Ditmayer György márkói körvadászt jelölte ki erre a feladatra, de azt - ismerve a vámosi közbirtokosság hangulatát! -egyikük sem fogadta el. A bíróság végül is Tanos Pál tihanyi uradalmi erdészt nevezte ki a fenti feladatra. A vámosi közbirtokosság azonban ezt az értékbecslést is megakadályozta. A községben elkezdődött zavargások hatására ekkor merült fel először katonai karhatalom bevetése. Ez időben már hosszabb idő óta ebben a körzetben állomásozott a székesfehérvári cs. és kir. (közös) 10. huszárezred 4. huszárszázada. Ezek a világoskék csákós huszárok Fejér és Veszprém vármegyék falvaiban voltak elszállásolva. A 4. huszárszázad részben Vámoson, részben Szentkirályszabadján volt kvártélyon, az utóbbi faluban volt a századparancsokság is. A cs. és kir. Veszprém Megyei Törvényszék arra gondolt, hogy a 4. huszárszázadot kéri fel a karhatalmi feladatok ellátására. A felkérés 1872 júniusában megtörtént, azonban mind a huszárezred, mind a huszárszázad parancsnoka a felkérést elutasította, kijelentve azt, hogy erdőben alkalmazott karhatalom csak gyalogság lehet. A tárgyalások során már ekkor szóba került a székesfehérvári cs. és kir. (közös) 69.sz. „Graf Jellasics" sorgyalogezred tartalék századának alkalmazása. Végül is a cs. és kir. (közös) 12. sz. sorgyalogezred tartalék zászlóaljának egyik századát vezényelték Vámosra, az erdőbecslő bizottság munkájának biztosítására. A század felvonult, s az erdőbecslési munkák viszonylagos rendben megkezdődtek. A nyugalom olyan megbízhatónak mutatkozott, hogy a századot 1872. augusztus 14-én kivonták Vámosról és állomáshelyére vezényelték vissza. A katonai karhatalom költségei összesen 864 forint 45 krajcárt tettek ki. Egy 1874. augusztus 23-án kelt rendelkezés szerint ezt az összeget a bíróságnak a rendbontóktól kellett majd beszedni.

Miután a katonaság elvonult Vámosról, 1873-ban újra elakadt a munka, a vámosi közbirtokosság ismételten megakadályozta a közbirtokossági erdők értékbecslését, mire a cs. és kir. Veszprém Megyei Törvényszék 1874. február 2-án bírói zár alá vette a közbirtokossági erdőket.

Bezerédy szolgabíró - 1874. február 2-án - utasította a vámosi községi bírót, hogy „...a községben azonnal templom előtti felolvasás és dobszó általi kihirdetés által a községben minél kiterjedtebben közhírré tegye, hogy a vámosi lakosság a törvényszékileg bírói zár alá vett vámosi közbirtokossági közös erdőben, bármiféle favágástól, s annak eladás végett Veszprémben vagy bárhová szállítástól a legszigorúbb büntetés terhe alatt azon hozzáadással eltiltatik, hogy az ezen rendeletet áthágok, azon kívül, hogy az általuk levágott vagy náluk talált fa elkoboztatni, s ára valamely közcélra fordíttatni fog, még mint bírói rendszegők és erdei fa tolvajok a törvény értelmében érzékenyen büntettetni fognak!" Néhány hónappal később -1874. április 2-án - Bezerédy szolgabíró már jelentette is, hogy a vámosi közbirtokosok fenti rendeletével is dacolnak és azt megszegik, s „.. .a megyei pandúrok a felügyeletre utasítva lévén, már több szekér fát el is koboztak!" -, s egyúttal kérte a járásbíróságot, hogy ezeket az eseteket szigorúan torolják meg.2

A tagosítással szemben egyedülálló ellenálláson kívül Vámos községnek még súlyos adóhátralékai is voltak. Egy 1874. április 14-én kelt jelentés szerint ugyanis „.. .egy Varga nevezetű volt jegyző -aki Siófokra távozott -, több ezer forintra menő elsikkasztott adópénzeket hagyott hátralékkép a község nyakára, de a felszaporodás oka az adó aránytalan kivetésében is keresendő... E körülményekhez hozzájárul a megkezdett tagosztályi pernek már oly hosszú évek során lett megfoghatatlan be nem fejezése, melynek következése, hogy a földet senki nem javítja, s a termékenyítő trágyát inkább mindenki udvarában halmozza, hogy sem azt azon földre hordja, amelynek kezéről leendő elvétele kilátásba van helyezve!... Azonkívül éppen a tagosztályi per folytán a községben a társadalmi rend majdnem bomlásban van - vannak ugyanis egyes izgatók, kik a tagosztály (tagosítás) ürügye alatt a rend behozatalát majd nem lehetetlenítik... Az elöljáróság az ily izgatók által felingerült tudatlan nép bosszújától vagy nem mernek, vagy nem akarnak mit sem tenni! Ehhez járul az összes jövedelemnek a kir. törvényszék által foganatosított zárba vétele! Pusztulófélben vannak a községnek minden középületei; a Veszprémi Takarékpénztárnál lévő több ezerre menő kölcsöntől már másfél éve a kamat nem fizettetik, s így nemcsak az erkölcsi tespedés, de a végpusztulás fog e községben bekövetkezni!" Hasonlóan nyilatkozott - ugyancsak 1874. április 14-én - Bezerédy szolgabíró is. Véleménye szerint a Vámos községben tapasztalható nyugtalanság abból adódik, hogy „...az ott évekkel előbb megkezdett tagosztályi (tagosítási) per még befejezéséhez nem juthatott - mi még egyrészről a kedélyeket folytonos izgatottságban tartja, más részről a célszerű gazdálkodást teszi lehetetlenné, és úgy a községi, mint a magánvagyon pusztulására vezet!"

Újabb két esztendő elteltével, 1876. mátcius 13-án - királyi ítélettel: „Őfelsége a Király nevében!" -befejeződött Vámoson a tagosítási per, amely végül is a felperesek győzelmével végződött, az alábbi pontok szerint:

  1. Vörösberényi tanulmányi alapítványi uradalom - egy tagban - a vámosi határ legészakibb részén, a menyekei határt érintő területen kapott földeket.
  2. A veszprémi káptalan - két külön tagban -, részben a fentebb említett tanulmányi alap földjétől délre, a vámosi, csatári és menyekei hármas határtól kiindulva nyugat felé kapott földeket. A másik tag a balácai, pórfajszi és kéri pusztákon volt.
  3. Mustos János és Kovács Márton (illetve utóda: Kovács Gábor) birtokaikat összevonni kívánták, ugyancsak a vámosi, csatári és menyekei hármas határtól kezdve, egy tagban, a veszprémi határig.
  4. Márkus Lajos közbirtokos a fenti hármas birtokhoz csatlakozva, annak szomszédságában kapott új földbirtokot.
  5. A kisebb birtokú felperesek - Szilágyi József, Pál Dénes, Szilágyi István, Somogyi Ferenc, Szilágyi Zsófia, Somogyi Lajosné, özvegy Kajáry Lászlóné, Saáry Zsuzsanna, Somogyi Lajosné, Kerkápolyi Tivadar, Simon Rudolf, Győry Károly, Dobai Ferenc, a református tanító és lelkész, a református egyház; Schön József r. katolikus plébános, a r. katolikus tanító és a r. katolikus egyház a Veszprémből Nagyvázsonyba vezető állami út jobb és bal oldalán, a veszprémi határtól a vámosi temetőig és nagyréti területeken kapta meg új birtokát.

Ami a nagy határú község legkülönbözőbb és legtávolabbi sarkaiban földek maradtak, azokat kapták meg az alperesek, a vámosi közbirtokosok.

A temető kibővítésére 4 k. holdat hagytak meg a közösből, illetve a tervezett faiskolára egy k. holdat biztosítottak.

A vörösberényi alapítványi uradalomnak a faluban használt kocsmája megszűnt, a kocsmatartás a külső kocsmában, a csárdában volt engedélyezve.

Az alperes vámosi közbirtokosság súlyosan sértve érezte magát a tagosítás után. Amikor a tagosítással kapcsolatos iratokat kikézbesítették, azt sokan nem írták alá. Csőgör András kisbíró sem írta alá a nevét, hanem azt, hogy „A fene egye meg az urakat!" A felháborodott - volt nemesi -közbirtokosok a tagosítás ellen 261 alperes aláírásával beadványt készítettek a veszprémi alispáni hivatalhoz, mint a tagosítási bírósághoz. A beadvány a következőket tartalmazta: „.. .községünkben több mint 900 éve 12 nemes család telepedvén le, királyi adományozásképpen nyerték az egész határt, kiknek mi vérszerinti leszármazott jog utódja mik vagyunk, s még most is mint őseinktől maradt szent ereklyét, a királyi adománylevelet eredetben kezeink közt bírunk, melyért is valamint elődeink, úgy jelenleg mi is ragaszkodunk még a törvény által is szentesített, s minden úrbéri viszonytól tökéletesen ment tiszta nemesi birtokunkhoz, melyet szinte mi is, mint őseink háborítlanul bírni akarunk!" A befejező sorokban újra megismételték tiltakozásukat: „...Melyért is a fönt elsorolt alapos okaink alapján, egyenesen és határozottan kinyilatkoztatjuk, hogy őseinktől maradt nemesi birtokunkhoz ragaszkodva, a tagosításban semmi szín alatt bele nem egyezünk!"

Minden tiltakozás ellenére, 1877. július 21-én az elkülönítési munkálatokat megkezdték. Azonban a vámosi - volt nemesek - közbirtokosok ezt újra megakadályozták. A történtekről Márton József mérnök az alábbi - s a Cs. és Kir. Veszprém Megyei Törvényszékhez másnap írott - levelében számolt be: „.. .Folyó 1877. évi július 21-én újólag kimentem Vámosra a határ tagosítást megkezdendő. Jóllehet kimenetelem idejéről a község bíróját előre tudatosítottam, mégis sem útmutatót nem adtak, sem az érdekelt birtokosokat ki nem rendelték. Én mind a mellett a kiosztást megkezdtem, s mindjárt a falu alatt, a leendő csapás vonal végére czöveket verettettem, s oda egy napszámost állítottam azon utasítással, hogy azon czövekre a zászlót tartsa fel mindaddig, míg oda vissza nem jövök - magam a többi napszámosokkal együtt a csapás vonal veszprémi határnáli másik vége kijelölése végett tovább mentem. Ekkor találkoztam a faluból jött 40-50 alperes birtokossal, kik azonnal azt nyilatkozták ki, hogy ők a vámosi tagosítást meg nem engedik, és felszólítottak, hogy a munkát hagyjam abba. Én e felszólításra mit sem hajtván, bementem Vámosra... Itt találkoztam a -fentebb említett - zászlótartó napszámossal, aki azt mondotta, hogy a Vámosról kijövő és fentebb említett ember csoport közül egyik hozzá ment, a zászlót a napszámos kezéből kivette és földhözvágta, azt mondván neki, hogy a zászlót fel ne merje tartani, mert agyoncsapják! Ily körülmények között kénytelen voltam a kihasítási munka megkezdését ismét abbahagyni, és eredmény nélkül hazajönni. Véleményem szerint Vámoson, csak tekintélyes karhatalom fedezete alatt lehetséges a tagosítás keresztülvitele!"

Valóban erre az időre Vámoson a hangulat pattanásig feszült volt az állandó fenyegetőzések és verekedések miatt. Veszprém vármegye alispánja és a Cs. és Kir. Megyei Törvényszék a Cs. és Kir. Katonai Parancsnokságtól (Veszprém) katonai karhatalmat kért 1877. augusztus 6-án, majd 10-én. A választás az akkor még Veszprémben állomásozó m. kir. honvéd 7. huszárezredre esett. A zöld csákós huszárezred két századát indították el 1877. augusztus 14-én Vámosra. Az 1. század parancsnoka Szőllősy Kálmán százados volt, s állományában hét tiszthelyettes, egy trombitás és tizennyolc huszár tartozott; a 2. századot Apolczer Ferenc őrmester vezette; állományában volt négy tiszthelyettes, egy trombitás és húszfőnyi huszár. Az utasítás szerint a huszárokat az alperes közbirtokosok házainál kellett elszállásolni. Később - 1877. augusztus 28-án - Lukács György, a m. kir. belügyminisztérium tanácsosa Veszprém vármegyéhez írott levelében megfedte a vármegyét, hogy miközben a két huszárszázad augusztus 14-én már megérkezett Vámosra, a tagosítási bizottság csak augusztus 17-én érkezett ki a faluba, s a felmérési munkák augusztus 21-én vették kezdetüket! „...A karhatalmi katonaság tehát hat napot töltött el haszontalanul Vámos községben!" - háborgott a minisztériumi tanácsos.

Márton József mérnök (1877. augusztus 24-i jelentése szerint):

..... Vámos község határának tagosítási munkáját folyó évi augusztus hó 21-én, a kirendelt katonai karhatalom fedezete alatt újra elkezdtem, s azt azóta szakadatlanul folytatom. Az alperes birtokosok részéről még eddig tettleges ellenállás nem történt. Hanem a dűlők, utak és egyes birtokrészletek kijelölésénél még a felperes birtokosok sem jelentek meg a helyszínen - azután az alperesek, a felperesek birtokának részleteit mutató czövekeket nagyobb részben kidobálták, a jelző kompokat elterítették. Miután a már egyszer kijelölt birtok részt másodszor is újra kijelölni nem áll kötelességemben - alázatosan kérem a Tekintetes Törvényszéket, hogy a birtokrészleteket jelző kompok és czövekek sértetlenül leendő megmaradására -, az illető birtokosoknak, birtokuknak kijelölésekor személyes megjelenését biztosítani szíveskedjenek!"

1877. augusztus 13-ával a m. kir. honvéd 7. huszárezred 1. és 2. századait visszavonták Veszprémbe. Felváltásukra a székesfehérvári cs. és kir. közös 69. Graf Jellasics sorgyalogezred két századát jelölték ki. Elsőnek a közös gyalogezred 13. százada vonult ki Vámosra (egy tiszttel, kilenc tiszthelyettessel, egy dobossal és egy trombitással, valamint huszonöt gyalogos katonával.) A századdal együtt Vámosra érkezett a 13. és 14. századokból álló 69/111. zászlóalj parancsnoka: Kalucska Móric őrnagy is. A 69/13. század 1877. aug. 14-től szept. 30-ig adott karhatalmi szolgálatot a tagosítási bizottságnak. Szeptember 30-tól a 13. századot visszavezényelték pihenőre Székesfehérvárra, majd Vámosra - október 1-jétől 31-ig - a cs. és kir. közös 69. Graf Jellasics sorgyalogezred 14. százada vonult Urs Simon százados parancsnoksága alatt (egy tiszttel, tizenhárom altiszttel, egy dobossal és trombitással, valamint harmincnyolc gyalogos katonával). Október 31-ével a 14. század tért vissza pihenőre, s 1877. november 1-22. között újra a 69/13. század tért vissza Vámosra (egy tiszttel, kilenc tiszthelyettessel, egy dobossal és egy trombitással, valamint ötvenkilenc gyalogos katonával).

Az 1877. augusztus 14-től november 22-ig a községben tartózkodó katonai karhatalom költségei 3661 forint 44 krajcárra rúgtak, s ehhez járult az előző -am. kir. honvéd 7. huszárezred ottlétének 804 forint 45 krajcáros költsége is! Hogy ki és hogyan fizesse ki ezt a jelentős költséget?! - újabb évtizedes per tárgya volt az állam és Vámos község között, s az 1890-es évekig húzódott el.

Már a cs. és kir. közös 69/13. sorgyalogos század állomásozott Vámoson, amikor 1877. augusztus 17-én kihirdették, hogy ünnepélyes keretek közepette kihirdetik a tagosítási ítélet szövegét. Az ünnepélyes keretek között tartandó felolvasást a falu felső részén tervezték lebonyolítani. Miután a községi bíró a doboltatást megtagadta, a dobolást a cs. és kir. közös 69/13. sorgyalogos század dobosa

- Handa István katonai dobos - hajtotta végre, a tagosítási ítélet szövegét pedig Strehay János vármegyei foglár olvasta fel harsány hangon. Azonban a dobszó és a harsány felolvasás pusztába kiáltott szó volt, ugyanis a falu lakossága tüntetően nem vett részt az ünnepségen!

Az ítélet kihirdetését követően a tagosítási munkálatok tovább folytatódtak. Márton József mérnök 1877. augusztus 24-én azt jelentette a vármegyei törvényszéknek, hogy eddig-munkája miatt!

- tettlegesség nem fordult elő! A következő hetekben azonban újra feldühödtek valami miatt a vámosi közbirtokosok, mert - szeptember 17-én - a tagosítási bizottság arra kérte a falut megszállva tartó cs. és kir. 69/13. sorgyalogos század parancsnokát, hogy az 1877. szeptember 19-én, szerdán délelőtt 9 órára tervezett tagosítási tárgyalás biztosítására „.. .egy 40-50 vitézből álló katonai szakasz kirendelését kérték..." a községháza udvarára vagy az épület elé.

Ugyanakkor azt is kérték, hogy egy őrjárat biztosítsa a bizottság útját a Veszprémből Vámosig húzódó úton is, illetve Vámos utcáin át, „.. .nehogy az utzán keresztül vonultunk alkalmával a személy-biztonság ellen bármi merénylet megkísértessék!"

1877. november 9-re enyhültek a kedélyek, mert Márton József mérnök az alábbiakat jelentette: „...a helyszíni mérnöki és végrehajtási munkálatok ezideig még teljesen befejezve nincsenek, de annyira haladtak, hogy a katonai karhatalmi megszállás folyó hó (azaz: november) 22-én teljesen véget érhet, és hogy ennél fogva az Vámosról f. hó 22-ikén eltávolítható!"

A katonaság - mint azt fentebb említettük - valóban elvonult.

A vámosi közbirtokosság továbbra sem hagyta magát, s 1878. március 13-án - Eötvös Károly budapesti ügyvéd bevonásával - pert indítottak a tagosítás ellen. Eötvös Károly számos hibát észlelt a tagosítási ügyiratokban, s ezekre építette fel feljebbviteli és semmisségi panaszát. Egyik ilyen dolog volt, hogy miután az alperestől elvették ősi birtokaikat, újonnan kapott földjükről szinte azt sem tudták, hogy az hol van?! „.. .Ezen tervezet mellé térkép mind máig nem lett mellékelve, úgy hogy az alperesek mind máig nem tudják, hogy elvett birtokaik hol és miként lesznek pótolva!" Ugyanezt tartalmazza a következő is: „...Az alperesek katonai karhatalommal s bűnperrel való fenyegetés mellett járt birtokaikból kitiltattak, s nekik mindamellett az új, úgynevezett cserebirtok... át nem adatott, s ők azokba nem vezettettek!" Más helyen azt írta: „... A felperes nagybirtokosok a legjobb helyen lévő földeket kapták meg: birtokaik egy része közvetlenül Vámosnál van, illetve közel (kb. 1500 ölnyire) Veszprémtől, valamint erdeikkel 3000 ölnyire vannak az (időközben felépült - sz.) herendi vasútállomástól. Az övék lett minden olyan terület, ahol víz található és kút ásható!... Az alperesek földjei kedvezőtlen helyeken vannak; a dobrai, mizsergei, cseraljai dűlők 2500-3000 ölnyire vannak a falutól, másfél mérföldnyire vannak Veszprémtől, s semmi összeköttetésük a herendi vasútállomással. Az alperesek ugyanakkor földjeiket a nagy kiterjedésű határ legkülönbözőbb és legtávolabbi sarkaiban kapták meg!" A fenti peranyagot felterjesztették a budapesti királyi ítélő táblához, azonban ott -1878. december 10-én - „Ő Felsége a Király nevében!" elutasították: „...a vámosi tagosítási perben kelt ítéletek és végrehajtása ellen beadott semmisségi panaszt!" már nem vehették figyelembe.3

A volt alperes és közbirtokos vámosiak - a hajdani nemesek ivadékai - a község határának legkülönbözőbb részeiben kapták meg a tagosítás során új cserebirtokaikat. Ezeknek tagosítása 1883-ra ért véglegesen véget. Ezek az új birtokok általában kis terjedelműek voltak, s az alábbi dűlőkben szóródtak szét. (A sor elején lévő római szám a tagosítási térképen szereplő dűlő számával azonos).

I. Kistelek-dűlő 27k.hold 8 birtok
II. Kistelek-dűlő 16,5k.hold 12 birtok
III. Szőce-dűlő 25,5 k. hold 3 birtok
IV. Ruda-oldal 74,5k.hold 4 birtok
V. Rudai-dűlő 52,5k.hold 1 birtok
VI-VII. Bagóhegyi-dűlő 64,2k.hold 6 birtok
VIII. Bagóhegy alj a és Szőce 41,5 k.hold 8 birtok
IX. Körtefa-völgy 17,3 k.hold 1 birtok
X. Magyalhegy és Szabos 93,5 k.hold 26 birtok
XI.Bödöle 114,2 k.hold 20 birtok
XII.Bödöle 118,9 k.hold 18 birtok
XIII. Országúti Bödöle 124k.hold 19 birtok
XIV. Dobra (K felől) 118 k.hold 17 birtok
XV. Dobra (Ny felől) 120 k.hold 13 birtok
XVI. Szárhegy (Ny felől) 62,5 k.hold 3 birtok
XVII. Szárhegy (K felől) 56 k.hold  
XVIII. Szárhegyalja (országút felől) 51,1 k.hold 8 birtok
XIX. Országút (Szentgáltól kezdve) 72,1 k.hold 8 birtok
XX. Borzbokor (szentgáli út felől) 71,2 k.hold 16 birtok
XXI. Borzbokor 71,1 k.hold 10 birtok
XXII. Ajkai úti dűlő 60,7 k.hold 13 birtok
XXIII. Darab-erdő (K felől) 37 k.hold 7 birtok
XXIV. Darab-erdő (szentgáli úttól) 40,5 k.hold 12 birtok
XXV. szentgáli útra dűlő 121,5 k.hold 15 bírtok
XXVI. Csermegye (országúttól kezdve) 136,2 k.hold 24 birtok
XXVII. Kasza, Hársbokor 171,3 k.hold 14 birtok
(A közbirtokossági csárdához tartozik: 5,83 k.hold)
XXVIII. Farkasverem 99,7 k.hold 20 birtok
XXIX. Hársbokor, Kasza 210,1 k.hold 11 birtok
XXX. Felperes rétek végében ? 12 birtok
XXXI. Keresztes ágya 66 k.hold 13 birtok
XXXII. Kertalja 19.5 k.hold 1 birtok
XXXIII. Kapsa 59,2 k.hold 8 birtok
XXXIV. Fészken felül 59,1 k.hold 5 birtok
XXXV. ésXLI. Sósföldek és Baláca 95,3 k.hold 4 birtok
XXXVI. Büdöskúton belül 66,5 k.hold 3 birtok
XXXVII. Sósföldek 66,2 k.hold 2 birtok
XXXVIII. Veszprémi határra dűlő 62,6 k.hold 18 birtok
XXXIX. Sósföldek 26,1 k.hold 4 birtok
XL. Szalonnabörc 31,7 k.hold 2 birtok
XLI. Baláca (lásd. a XXXV. dűlőt)    
XLII. Fészek 34,2k.hold 2 birtok
XLIII. Likas 39,4 k.hold 1 birtok
XLIV. Várad 23,4 k.hold 3 birtok
XLV.Nagykúton felül 25,7 k.hold 9 birtok
XLVI. Keleti kenderföldek 23,8 k.hold 5 birtok
(itt lesz a faiskola)    
XLVII. Nyugati kertalja 5 k.hold 18 birtok
XLVIII. Nyugati kenderföldek 58,3 k.hold 24 birtok
XLIL. Kiskúton felül 35 k.hold 13 birtok
L. Szomolya 25,7 k.hold 6 birtok
LI. Kiskúton felül 44,2 k.hold 7 birtok
LII. Mocsár 49,5 k.hold 1 birtok
LIII.Nagykútonalul 63,3 k.hold 3 birtok
LIV. Pusztán Sédre dűlő 88,4 k.hold 20 birtok
LV. Pusztán faiszi határra dűlő ? 14 birtok
LVI. Pusztán közép dűlő ? 14 birtok
LVII. Pusztán sarok dűlő ? 6 birtok
LVIII. Pusztán Örsi útra dűlő ? 17 birtok
(7 vámosi és 10 vidéki birtokossal)

Az így véglegesen lezárt - és a továbbiakban vitathatatlan - tagosítás után még lehetőség volt egyéni panaszok beadására. A vámosi volt közbirtokosok 53 panaszt nyújtottak be a cs. és kir. Úrbéri Törvényszékhez Veszprémbe. Természetesen voltak pozitív jellegű elmérések is, így pl. Mustos János és Kovács Gábor részére 14 855 öllel többet mértek ki; Márkus Lajos örököseinek pedig 27 632 öllel mértek ki több erdőt.

Az évtizedeken át tartó tagosítás befejezéseként, 1884-ben a Vámos község határának keleti részében elterülő Alsó- és Felsőkéri-puszta dűlőket közigazgatásilag és adózás szempontjából a szomszédos Fájsz községhez csatolták. Ugyanis az említett dűlőkben mindössze három vámosi illetékességű lakos gazdálkodott négy hold 1354 négyszögöl birtokon, a többi föld kivétel nélkül fajszi német nemzetiségű gazdáké volt. Az ügy rendezetlen volt egészen 1928-ig. Az áttelekkönyvezésre 1928. május 10. után került sor. Ekkor azonban jegyzőkönyvbe foglalták az alábbi sorokat is: „...az elődök könnyű szívvel eladogatták ezen pusztai birtokokat idegen községbeli lakosoknak és módot nyújtottak nekik arra, hogy Nemesvámos község határának megcsorbításával a saját községükhöz csatolhassák azokat!"

A tagosítási munkálatok évtizedeiben néhány közérdekű létesítmény alakult ki a községben. Ekkoriban - 1866-ban -, mivel rossz volt a gabonatermés és nem volt munkaalkalom, Veszprém vármegye utasítására a Déllő alatti bekötő út torkolatától az attól É-ra lévő Malomút bejárójáig összekötő útszakaszt építettek. Így a Veszprémből Nagyvázsonyba igyekvőknek nem kellett a Malom úton át leereszkedni a Séd nagy kőhídjáig, majd pedig a déllői bekötő úton át folytatni az utat Nagyvázsony felé az állami úton. Már a tagosítások után - 1881-ben - kapott Vámos postaügynökséget. Ez jelentős volt, mert eddig a községi postaküldönc - általában a községi kisbíró - hordta ki a postai küldeményeket a veszprémi postáról. Az első postaügynök Derdák János r.katolikus tanító nővére volt, majd tőle Boldizsár Sándor jegyző felesége vette át a hivatalt. Őt követte Ipsics István r.katolikus tanító felesége, egészen 1915-ig.

A község gazdasági életének részét képezte, hogy 1897-ben-a kölcsönös segélyezés céljából-121 taggal és 174 részvénnyel megalakult a „Vámosi Kölcsönös Segélyező Egylet". Első elnökéül Thury Etele református lelkészt választották meg. Az írásbeli munkákat viszont Bott Miklós református tanító látta el. aki egyébként a községi jegyzői teendőket is végezte. Az egylet szépen gyarapodott: 1903-ban 118 tagja volt (169 üzletrésszel). Egy üzletrészre 1902-ben 5 Korona 54 fillért fizettek.4

1897-ben jelent meg „A Magyar Korona országainak mezőgazdasági statisztikája. Első rész. Budapest, 1897.", amelynek 242-243. oldalán Vámos község adatai is szerepelnek: a községben működő gazdaságok száma: 373 volt. Összes mezőgazdaságilag művelt területe pedig: 6984 k.holdat tett ki, az alábbi művelési elosztással: 3188 k.hold szántóföld; 35 k.hold kert; 72 k.hold rét; 534 k.hold legelő; 3005 k.hold erdő, valamint 150 k.hold terméketlen terület. A fogatok száma az alábbi volt: lófogat: egyes (25), kettős (53); ökörfogat: kettős (53), négyes (30); tehénfogat: 61; öszvérfogat: egy.

Az összeírás jelentős mennyiségű gyümölcsfát is regisztrált: a faluban összesen 2178 db termő gyümölcsfa volt, az alábbi megosztásban: 213 db almafa, 333 db körtefa, 26 db cseresznyefa, 191 db meggyfa, 14 db őszibarackfa, 9 db kajszibarackfa, 1061 db szilvafa, 159 db diófa, 16 db mandulafa, 1 db geszenyefa, 155 db eperfa.

Az említett statisztika 136-137. oldalán (II. kötet, Gazdacímtár) Vámos község legjelentősebb gazdája szerepel. Már a tagosítási munkálatoknál is emlegetett Kovács Gábor földbirtokos, tulajdonos birtokában volt összesen 1047 k.hold föld; ebből 424 k.hold szántóföld, 2 k.hold kert, 29 k.hold rét, 146 k.hold legelő, 429 k.hold erdő; 17 k.hold földadó alá nem eső terület. A gazdaság gépállománya az alábbi volt: 1 db vetőgép, 14 db eke, 6 db borona, 5 db henger és 9 db igásszekér. A gazdaság állatállománya: 76 db szarvasmarhát, 58 sertést és 1200 juhot számlált.

Az 1900. évi országos népszámlálás adatai szerint Vámos község összlakossága: 1435 személy volt, ebből a keresők száma 527, az eltartottak száma pedig 908 ember volt. Gazdasági ágakként a helyzet az alábbi volt:

1. Mezőgazdaságban volt: 469 kereső, 825 eltartott.
2. Iparban volt: 16 kereső, 26 eltartott.
3. Kereskedelemben volt: 8 kereső, 11 eltartott.
4. Közlekedésben volt: 5 kereső, 18 eltartott.
5. Közszolgálatban volt: 7 kereső, 19 eltartott.
6. Házicseléd volt: 15 kereső, - eltartott.
7. Egyéb foglalkozásban: 7 kereső, 9 eltartott.

Mezőgazdaságban: kereső volt 431 férfi és 38 nő; eltartott volt 229 férfi és 596 nő. Mezőgazdaságból élt: 660 férfi és 634 nő.

A birtokviszonyok az alábbiak voltak:

100 k.hold felüli gazdaság volt: egy birtokos;
kisbirtokos és kisbérlő volt: 177 család;
kisbirtokos és napszámos volt: 74 család;
mezőgazdasági cselédek száma: 65 kereső és 75 eltartott;
mezőgazdasági munkások száma: 95 kereső és 151 eltartott volt.

Ez utóbbiak közül 45-en rendelkeztek saját lakóházzal.5

Az 1910. évi országos népszámlálásban - a hajdani Vámos község már (1909 óta!) Nemesvámos néven szerepelt. A község összlakossága 1479 személyből állt, ezek közül 547 személy volt kereső, 762 személy pedig eltartott. Gazdasági ágakként a helyzet az alábbi volt:

1. Mezőgazdaságban: 547 kereső, 762 eltartott.
2. Iparban volt: 34 kereső, 45 eltartott.
3. Kereskedelemben volt: 6 kereső, 5 eltartott.
4. Közlekedésben volt: 4 kereső, 8 eltartott.
5. Közszolgálatban volt: 9 kereső, 28 eltartott.
6. Napszámos volt: 9 kereső, 3 eltartott.
7. Házicseléd: 13 kereső, - eltartott.
8. Egyéb ismeretlen: 6 kereső, 4 eltartott.

A mezőgazdaságban volt: kereső: 460 férfi és 87 nő; eltartott volt: 203 férfi és 559 nő; a mezőgazdaságban dolgozott és megélt: 663 férfi és 646 nő. A birtokviszonyok az alábbiak voltak:

100 k. hold felüli gazdaság volt: két család tulajdonában;
100-10 k. hold közötti gazdaság: 96 család tulajdonában;
10 k. holdon aluli gazdaság volt: 175 család tulajdonában;
majoros (baromfitenyésztő): egy család;
mezőgazdasági cseléd volt: 46 kereső és 58 eltartott;
mezőgazdasági munkás volt: 16 éven aluli: 1 fő; azon felüli: 80 személy
  (az utóbbiak közül 27 rendelkezett saját lakóházzal), eltartott volt: 104 személy.6

 

2. FEJEZET:

NÉPESSÉG, KULTURÁLIS ÉS FELEKEZETI ÉLET VÁMOSON 1850-1913 KÖZÖTT

Közvetlenül a szabadságharc után - 1851-ben - jelent meg Fényes Elek „Geográfiai szótára", melyben Vámos község adatai is szerepeltek: „.. .Vámos. Magyar falu, utolsó postája Veszprém; 300 katolikus, 1658 református, 65 héber lakja, katolikus és református parochia szentegyházakkal. Határa nagy és termékeny; rétje kevés van. Van itt a helységhez közel egy Likacs nevű tőrök régiség. Ez a síkon összehordott nagy földhalom, melynek belseje boltozatokból állott, de már most beszakadozott. Ebből a föld alatti lakásból egy titkos út vezet ahhoz a kövekkel kerített dicső forráshoz, mely a helység alsó részén máig is fennáll. Bírják közbirtokosok."

A 18 esztendővel később -1869. évben - készített népszámlálás adatai szerint 1648 református, 300 r. katolikus és 65 zsidó vallású személy lakta. Az összeírásban közölték, hogy a falunak van református és r. katolikus temploma. Megjegyzendő, hogy a 65 főnyi zsidó lakosságnak is volt ebben az időben zsinagógája, imahza, amely - Illésfalvi Antal tanító 1968. évi véleménye szerint - még épségben állt, és abban az évben Végh András lakott benne.

A református lakosság napjainkig megtartotta létszámfölényét. A r.katolikusok száma viszont folyamatosan növekedett, míg a zsidók létszáma állandóan csökkent.

A vámosi lakosság létszámát a szabadságharc és az 1849. nyári nagy kolerajárvány jelentősen nem befolyásolta.

Az 1850-es évek elejének nagy járványai közül a legrettenetesebb az 1853 nyarán pusztító „veresség" volt, aminek mai neve „skarlát". Az egészen kicsi gyermekek között okozott sok halálesetet. A vámosi református halotti anyakönyv adatai szerint a református gyülekezet családjaiban összesen tizenhét, a r.katolikus plébánia halotti anyakönyvének bejegyzései szerint a katolikus családokban hét kisgyermek halt meg „verességben". Az 1855. nyári nagy kolerajárvány csak érintette a községet. A református halotti anyakönyv bejegyzései szerint a gyülekezet két felnőtt tagja halt meg 1855 nyarán „epemirigyben".

A község népességének létszámáról - illetve felekezeti viszonyairól - adott bizonyos adatokat a veszprémi római katolikus püspökség 2-3 évenként megjelentetett „Schematismus venerabilis cleri almae diocesis Wesprimiensis" című kiadványa. Azért csak bizonyos adatokat, mert - 1887-ig bezárólag - a református lakosság létszámadatait nem közölte. Az alábbiakban a református lakosság létszámadatát más források alapján közöljük. Csak 1895-től közli ezen adatokat az említett „Schematismus" is. Az adatoknál az összeállítás külön közli a Vámos községhez tartozó külterületeknek - Baláczapusztának, Kérpusztának, illetve az évek során kialakuló más településrészekre vontakozó adatokat. Mindezeken kívül az összeállítás közölte évenként a r.katolikus felekezethez tartozó iskolásgyermekek létszámát is, illetve a r.katolikus plébános nevét, majd pedig - 1872-től - a r.katolikus tanítók nevét is.

 

1851 Össznépesség: 2023 lélek.
Vámos: 259 r. katolikus,   1851 református,   32 zsidó      
Balácza: 18 r. katolikus,     -     -      
Kér: 1 r. katolikus.     -     -      
1853                      
Vámos: 260 r. katolikus,     ?   30 zsidó      
Baláca: 18 r. katolikus,     ?     -      
Kér: 1 r. katolikus,     -     -      
Az 1855, 1857, 1859, 1862, 1865. években a fenti adatok nem változtak
1869                      
Vámos: 258 r. katolikus,   1648 református,   32 zsidó      
Balácza: 21 r. katolikus,     ?     -      
Kér:   -     -   4 zsidó      
1869 Össznépesség: 1566 lélek.                  
Vámos: 258 r. katolikus,   1648 református,   32 zsidó      
Balácza: 21 r. katolikus,     _     -      
Kér:   -     -   4 zsidó      
1872
Vámos: 260 r. katolikus     ?   32 zsidó      
Baláca: 21 r. katolikus     ?     -      
Kér:   -     -   4 zsidó      
1875
Vámos: 280 r. katolikus     ?   50 zsidó      
Baláca: 16 r. katolikus     -     -      
Kér:   -     -   8 zsidó      
1877
Vámos: 286 r. katolikus     ?   52 zsidó      
Baláca: 16 r. katolikus     -     -      
Kér:   -     -   8 zsidó      
1879
Vámos: 289 r.katolikus     ?   54 zsidó      
Baláca: 18 r.katolikus     -     -      
Kér:   -     -   8 zsidó      
1881 Össznépesség: 1609 lélek.
Vámos: 291 r.katolikus   1143 református   54 zsidó      
Baláca: 20 r.katolikus     -     -      
Kér:   -     -   8 zsidó      
1883
Vámos: 300 r.katolikus     ?   60 zsidó      
Baláca: 22 r.katolikus     -     -      
Kér: 1 r.katolikus     -   9 zsidó      
1885
Vámos: 360 r.katolikus     ?   108 zsidó      
Baláca: 26 r.katolikus     -     -      
Kér: 1 r.katolikus     -   6 zsidó      
Felső utászház: 3 r.katolikus     -     -      
Alsó utászház: 6 r.katolikus     -     -      
1887
Vámos: 402 r.katolikus     ?   130 zsidó      
Baláca: 27 r.katolikus     -     -      
Kér: 2 r.karolikus     -   4 zsidó      
Felső utászház: 8 r.katolikus     -     -      
Alsó utászház: 5 r.katolikus     -     -      
1890 (állami adatok) Összlétszám:1559 lélek.
Vámos: 408 r.katolikus   1117 református   31 zsidó      
Baláca:   -     -     -      
1895
Vámos: 460 r.katolikus   1143 református   14 zsidó      
Baláca: 30 r.katolikus     -     -      
Kér: 2 r.katolikus     -   4 zsidó      
Alsó utászház: 4 r.katolikus     -     -      
Felső utászház: 5 r.katolikus     -     -      
1897
Vámos: 449 r.katolikus   1230 református   10 zsidó      
Baláca: 27 r.katolikus     -     -      
Kér: 1 r.katolikus     -   2 zsidó      
Felső utászház: 4 r.katolikus     -     -      
Alsó utászház: 5 r.katolikus     -     -      
1889                      
Vámos: 459 r.katolikus   1248 református   19 zsidó      
Baláca: 27 r.katolikus     -     -      
Kér: 1 r. katolikus     -   3 zsidó     -
Felső utászház: 8 r. katolikus     -     -     -
Alsó utászház: 5 r. katolikus     -     -     -
1901 Összlakosság: 1435 lélek.
Vámos: 354 r. katolikus   1041 református   20 zsidó   1 evangélikus
Baláca: 32 r.katolikus     -     -   2 evangélikus
Kéricsárda: 1 r.katolikus     -   3 zsidó     -
Felső utászház: 8 r.katolikus     -     -     -
Alsó utászház: 5 r.katolikus     -     -     -
1903
Vámos: 359 r.katolikus   1034 református   21 zsidó   3 evangélikus
Baláca: 34 r.katolikus     -     -     -
Kéricsárda: 1 r.katolikus     -   2 zsidó     -
Felső utászház:   -     -     -   5 evangélikus
Alsó utászház: 4 r.katolikus     -     -     -
1905
Vámos: 362 r.katolikus   1016 református   13 zsidó   3 evangélikus
Baláca: 30 r.katolikus     -     -   4 evangélikus
Kéricsárda: 4 r.katolikus     -   2 zsidó     -
Felső utászház:   -     -     -   5 evangélikus
Alsó utászház: 3 r.katolikus     -     -     -
1907
Vámos: 367 r.katolikus   1010 református   10 zsidó   3 evangélikus
Baláca: 36 r.katolikus     -     -     -
Kéricsárda:   -     -     -   3 evangélikus
Felső utászház:   -     -     -   4 evangélikus
Alsó utászház: 5 r.katolikus     -     -     -
1909
Vámos: 368 r.katolikus   1022 református   18 zsidó   2 evangélikus
Baláca: 36 r.katolikus     -     -     -
Kéricsárda:   -     -     -     -
Felső utászház:   -     -     -   4 evangélikus
Alsó utászház: 3 r.katolikus     -     -     -

Vámos faluban a legnagyobb létszámú - és a legtekintélyesebb, zömében régi volt nemesi származású gazdákból állt - a református gyülekezet. A református lelkész tárgyalt időszakunkban Pap István volt, aki 1829. március 11-én került Vámosra, a vilonyai gyülekezet éléről. Született Ságvárott 1790-ben. Haláláig szolgált Vámoson; 1864. július 1-jén halt meg „görcsben", 74 éves korában, mint református lelkész és nyugalmazott főesperes. A vámosi református temetőben temették el 1864. július 3-án; a temetési szertartást Ács Károly és Szűcs Dániel református lelkészek végezték. Utódjául Cseh Gábort választották meg, aki Szentkirályszabadján született 1828-ban, s neje: Somody Karolina volt. Ő is haláláig szolgálta a vámosi refomátus gyülekezetet, s 1890. március 7-én hunyt el tüdőbajban. Szintén a vámosi református temetőben helyezték örök nyugalomra, s koporsója felett Cseh Sándor felsőörsi, Bartalos Dezső tótvázsonyi és ifú Csonka Ferenc vörösberényi lelkészek végezték a gyászszertartást. Őt követően 1890. március 7-től 1892. január l-ig nem volt lelkész a községben. Részben a szomszédos református lelkészek, részben a helyi református elemi iskolai igazgató tanító: Bott Miklós helyettesítettek. Közel két esztendő eltelte után - 1892. január 1-jével - nevezték ki Thury Etelét a későbbi neves református egyháztörténészt a vámosi gyülekezet élére, aki 1900. október 27-én köszönt le megbízatásáról, s Pápára távozott. Utóda Demjén Márton helyettes lelkész volt, akit Száz Kálmán lelkész váltott fel, s aki 1901. február 28-tól 1930-ig működött Vámoson.7

Mindkét felekezetnek volt iskolája: 1849 óta hatosztályos népiskola. A reformátusoké volt a régebbi (talán még a XVII. század végétől működött, bár első nyoma csak 1745-ből való). Az 1850-es években működő református iskola - a korábbi helyére - 1838-ban épült ún. „nagyiskola" volt. Az ún. református „kisiskola" majd csak 1883-ban nyílt meg. Tárgyalt időszakunknak - az 1850-től 1918-ig tartó közel hetven esztendőnek református tanítói a következők voltak: Takács István rektor (1849-1851), Csajtay Ferenc rektor (1851-1875), idősebb Balassa Kálmán rektor (1876-1887), Papp Aladár kistanító (1883), Illés Kálmán segédtanító és orgonista (1883-1884), Boncz József kistanító (1884-1886). Dömény Zoltán paptanító (1887-1888), ifjú Balassa Kálmán rektor (1887), Bartos Lajos helyettes-tanító (1887), Bott Miklós rektor (1888-1923), Kenessey István kistanító (1897-1900), Szilágyi Árpád kistanító (1900-1901), Jakucs János kistanító (1901-1902), Hegyi Klára kistanítónő (1902-1913), Keresztessy Erzsébet kistanítónő (1913-1926).

A református tanítók jövedelmét taglaló díjlevél csak az 1890-es évekből maradt fenn, de ezek a díjlevelek évszázadokon át nem változtak. Ezek szerint a református tanító évente kapott: készpénzben 60 Koronát; 25 „kila" rozsot; volt egy 13,5 k.holdas szántóföldje és egy káposztásföldje; munkaváltság címén kapott még 133 Korona 32 fillért; kapott még 28 kg marhahúst, 11,2 kg faggyút, 28 kg sót, 28 dkg borsot; a borkollekta fejében kapott még 4 Koronát, kapott négy öl tűzifát beszállítva és felvágva, tandíj a nagyobb gyermekekért fejenként volt: 1 Korona 20 fillér, a kisebb iskolásoktól fejenként: 90 fillért kapott, a konfirmációra készülő gyermekek után fejenként ugyancsak kapott 20 fillért. Legátus és szuplikáns tartására időnként és esetenként adtak neki 1 kg húst és 1 liter bort. Karácsony, húsvét és pünkösd ünnepeinek második napján övé volt a begyűlt „tányérpénz". Járt még neki lakás és házikert; marha és sertés kijaratási jog, valamint a stóla egyházkerületi megállapítás szerint. A földek után járó minden terhet az egyház viselte. Az ismétlőoktatásért járó egy koronányi díjat 60 Koronával megváltották.8

A református iskola belső viszonyairól értékes adatokat tartalmaznak a veszprémi református egyházkerület megbízottai által végzett „canonica visitatio"-k. Az 1850. október 10-én lezajlott vizsgálat szerint ebben a tanévben 48 tanuló járt az iskolába, s a tanítót Takács Istvánnak hívták. Ennél a vizsgálatnál nem minősítették a tanító munkáját, majd csak az 1851. október 23-i vizitáció foglalkozott ezzel: „...Az Elöljáróság kívánja az iskola tanítója változtatását azon okból, hogy iskolája a Tanító gyengesége miatt igen elalljasodott. Megígérte a N.T.Esperes Úr az Elöljáróságnak, hogy e bajt helyosztás alkalmával orvosolni fogja." A vizsgálat 5. pontjában újra megismételte a jegyzőkönyv: „.. .Iskolája a meglehetősön alul van!"

Az elöljáróság ebben az esztendőben Nagy János gondnokból, valamint nemes Somogyi Sándor, Balogh István és Farkas János presbiterekből állott.

Az elöljáróság kérésének eleget tettek, mert a következő - 1852. október 30-án megtartott -vizsgálaton új tanító működött a vámosi református elemi iskolában: Csajtay Ferenc személyében. A vizsgálatban részt vett Pap István lelkész, Cseh Gábor segédlelkész, valamint a megjelent elöljárók: Balogh István gondnok, Kajári László, Farkas János, Győri Lajos és Kozma Ferenc presbiterek. A vizsgálóbizottság mindennel meg volt elégedve: „2.sz. Semmi nem adta elő magát, mit fel kellene felsőbb helyeken jelenteni!" A vizsgálati jegyzőkönyv 3.sz. pontja alatt a következőket írták: „...Épületei, különösen iskolaháza alkalmas. Nyári iskola, őszi körvizsgálat volt. Jelenleg találtattak 52 tanulók." Az 1853-54, 1854-55, 1855-56. évi vizitációk semmi lényegesebb problémát nem érintettek. Viszont az 1856. november 3-án lezajlott „canonica visitatio" nem volt megelégedve Csajtay Ferenc iskola-tanítóval: „...Iskolája igen gyenge!" - írták. Az 1857. november 5-1 vizitáció alkalmával véleményük egyenesen lesújtó volt: „...Iskolája egy a legrosszabbak közül!" A tanító a jelek szerint okult a véleményből, mert az 1859. október 20-i vizsgálat rövidesen csak ennyit közölt a jegyzőkönyvben: „Iskolája jó!"

Református egyházi „canonica visitatio" jegyzőkönyvének egy lapja (1853. nov. 4.).
Pápa Református Gyűjtemény Levéltára

 

Az iskolában csak ősztől tavaszig tartott a tanítás, hogy a gyermekek segíteni tudjanak szüleiknek a gazdasági munkában. Azonban még ebben a rövid tanévben is a szülők kénye-kedvétől függött az, hogy a gyermek eljár-e az iskolába. Így például az 1864. évi tavaszi körvizsgálat alkalmából a 183 tanuló közül 141 jelent meg az iskolában! Az 1870—1880-as években a hat osztály - amely általában 150-180 tanulót számlált - egyre növekedett létszámában. Az 1880-as évek elején már 200 tanuló járt az egyetlen református „nagyiskolába", s a zsúfoltság már tűrhetetlenné vált. Ezért a helyi református egyház 1883-ban kibővítette az iskolát. A „nagyiskola" mellett lévő pásztorházat iskola céljára átalakíttatták. Ebből lett az ún. „kisiskola", melynek tetőzete továbbra is zsúpból állt, a padlója pedig döngölt agyag volt. Az első „kismester" - Pap Aladár kistanító ebben az egytantermes „kisiskolában" átvette az I—II. osztályokat, összesen 90 tanulóval. Ő maga is az épületben kapott egyetlen lakószobát, melynek szobája ugyancsak földes volt, konyhája pedig szabadkéményes. Négy évvel később -1887-ben - villámcspás felgyújtotta a „kisiskolát", amely alapjáig leégett. Rövidesen helyreállították és fazsindelyből készített tetőzetet kapott. Továbbra is állandó gondot okozott az egyre romló-bomló régi épület, mígnem az 1920-as években megérett a teljes lebontásra.9

A római katolikus plébániának is volt iskolája Vámoson. Ezt 1773-ban alakították ki egy faluvégi - zsúptetős - cselédházból. Egy szoba szolgált tantermül, a tornácról nyíló konyha és szoba viszont a tanítóé volt lakás céljára. Az 1841. április 25-i nagy tűzvészben szinte az egész falu leégett, 235 lakóház, mind a két templom, a papi és az iskolaházak. A kegyetlen pusztulás kétszeresen sújtotta a zsellérsorban élő katolikus lakosságot, akik maguk erejéből iskolájukat felépíteni nem tudták. Így aztán a veszprémi káptalan vállalta magára az új katolikus iskola újjáépítését. Az 1846. évi „canonica visitatio" már az újjáépített katolikus iskoláról tett említést: „... 11-er. A Mesterház áll: egy elég nagy és jó állapotban lévő iskola szobából, padokkal ellátva; egy konyhából, a Mester számára egy szobából, egy kamrából és e mellett vagyon mindgyárt egy kis sertvés ól, az udvar kővel bekerítve, léczes kapuval ellátva, a kert sövénnyel kerítve, mindezeket építeni, fenntartani és igazítani a Hívek kötelessége, kiknek szegénységét azonban a Megyebeli Egyházi Felsőbbség a hívek folyamodásukra szoktak segíteni. Az Oskolát kötelesek a Hívek kimeszelni és sározni. A mesterszoba meszeléséhez pedig meszet adnak és annak kisározásához földet és vizet vitetnek."

A katolikus tanító illetményének leírása az 1846. évi „canonica visitatio" óta nem változott (Lásd: ott!)

A korábban említett - és a veszprémi r.katolikus püspökség által kiadott - „Schematismus"-ok közölték a vámosi r.katolikus elemi iskola tanulóinak létszámát: 1851: 20 fő; 1853-1857- 32 fő-1859-1872: 34 fő; 1875-1877: 30 fő, 1879-1881: 36 fő plusz 3-4 tanuló Balácapusztáról; 1883: 38 fő (plusz 4 fő Balácáról); 1885:51 fő; 1887:59 fő (plusz 4 tanuló Balácáról). További adatok nincsenek.

A r. katolikus iskola tanítói voltak: Winkler János (1848-1876), Hierl Márton (1877-1880), Pintér Károly (1881-1883), Gréber János (1884-1887), majd Rusznyák Ferenc iskolamester következett a sorban 1887-ben. Őt követte Kránitz József mester 1888-1898 között, majd pedig Ipsics (Illésfalvi) Antal tanító az 1898-1928 közti esztendőkben.10

A katolikus hívek a régi kis jezsuita kápolna elé 1882-ben tornyot építettek és a kápolna falát körös-körül megmagasították kb. 1-1,5 méterrel. Ekkor törték a ma is meglévő ablakokat, míg a régi nyílásokat az ÉNy-i oldalon befalazták. A toronyban harang nem volt; a harangozást továbbra is a túloldalon lévő katolikus iskola előtti haranglábon lévő kis haranggal végezték. Három évvel később a harangláb helyére Kövesi Jakab állíttatott vörös homokkőből keresztet, rajta a dátummal: 1885.11

A Dobay-ház, homlokzatán címerrel (napjainkban)

 

Nemesvámoson régi időktől fogva római katolikus plébánia működött. Tárgyalt időszakunkban-1850-1918 között - az első plébános-adminisztrátor Matics János volt 1846. szeptember 16-tól 1853. december 14-ig. Pápán született 1798. április 16-án Matics János polgár és Prág Margit szülőktől. Ó állíttatta helyre az 1841. április 25-én teljesen leégett katolikus kápolnát és plébániaházat. Már nyugdíjasként halt meg 1882. december 30-án. Ót követte 1853. december 26-tól Varga Mihály mint adminisztrátor. Betegszabadság címén hagyta ott - 1858-ban - Vámost. Utóda Schőn József volt, aki a morvaországi Velkanban született 1828. október 10-én, Schőn János királyi harmincados atyától. Kezdetben ő is adminisztrátor volt Vámoson, csak 1868-tól nevezték ki plébánossá. Huszonkét év után - 1880. július 1-jén cserélt plébániát a Miklósi községből érkező Hegedűs Józseffel. Ez az új plébános a Somogy megyei Tabon született 1834. február 3-án, Hegedűs György juhász és Bonevátz Julianna szülőktől. A vámosi r. katolikus plébániát vezette 1898-ig, majd Akára távozott. Budapesten halt meg 1922-ben. Utódjául - 1897. augusztus 1-től mint adminisztrátor - Hannig Endre érkezett Vámosra, ahol csak 1898-ban nevezték ki plébánossá. Hannig Endre a Veszprém megyei Tósokberénden született 1864. október 29-én Hannig András kántortanító és Gruber Mária szülőktől. Haláláig-1910. szeptember 4-ig - Vámoson működött. Csupán hetekig volt utóda adminisztrátori megbízással Krisch Emil, akit még 1910 szeptember végén Pados Gábor plébános váltott fel. Pados Gábor Pápán született 1881. március 26-án Pados József földműves és Keresztes Teréz szülőktől. Filozófiai és teológiai tanulmányait a Collegium Germanico-Hungaricum növendékeként a római Gregoriana Egyetemen végezte. Rómában szentelték pappá 1905-ben, s mint a filozófia és teológia doktora tért vissza a veszprémi egyházmegyébe. Ötévi vámosi szolgálat után, 1915-ben Köröshegyre ment el plébánosnak. Utódául Schmidt Antalt nevezték ki Nemesvámosra plébánosi rangban. Schmidt Veszprémben születet 1866. július 30-án, Schmidt Mátyás földműves és Czigler Teréz szülőktől. Haláláig - 1918. június 22-ig - látta el hivatalát a községben.12

Egy lap a református egyházi „canonica visitatio" jegyzőkönyvéből (1856. nov. 3.)
Pápai Református Gyűjtemény Levéltára.

 

A századvég több tragikus eseménnyel szolgált. Az 1880-as évek végén Veszprém vármegyében a közbiztonsági viszonyok teljesen elvadultak. Ezt megelőzően Somogy, majd Zala vármegyék voltak közbiztonsági szempontból a legveszélyeztetettebb területek. Miután az említett két vármegyében kihirdették a statáriumot, a rögtönítélkező bíróságot, 1887 szeptemberében a két vármegye zsiványai, rablói tömegesen húzódtak át Veszprém vármegye területére.

A „Veszprémi Független Hírlap" 1887. szeptember 24-i száma az alábbi rémtörténetről számolt be, amely előző napon -1887. szeptember 23-án, pénteken történt a vámosi csárdában: „...Tegnap, pénteken este a nagyvázsonyi csendőr-őrstől sürgöny érkezett a veszprémi csendőr-őrshöz, azzal a jelentessek, hogy az üldözött rablók egyike Vázsony környékén bujkál. A vázsonyi őrs jelezte, hogy miután az ottani őrsön egyetlen ember sem szabad, üldözzék a rablót a veszprémi őrsről. Mansch veszprémi csendőrőrmester szintén csak maga volt otthon, emberei éjjeli őrjáraton voltak mind. Éppen azon volt, hogy a szárnyparancsnoktól táviratilag engedélyt kérjen, hogy ő is elhagyhassa az őrsöt, s a rabló után mehessen, midőn az esti vonattal megérkezett Fehérvárról maga a csendőrkapitány: Nagy. Nyomban felkereste Mansch őrmestert, s a Fejérvárról jött másik csendőrőrmesterrel, Lolokkal együtt rögtön kocsira ültek és Vázsony felé hajtottak. Éppen éjfél volt. Iszonyú sötétség uralgott, s roppant szélvihar volt. Egy óra tájban értek a vámosi csárdához. Mansch őrmester abbéli megjegyzésére, hogy jó volna ide betérni, mert a rablók itt meg szoktak rendesen állapodni -mindhárman leszálltak a kocsiról, s bementek a csárdába. A borivón át betértek a kamarába, s amint az ajtót kinyitották, egy erőteljes férfi eléjük ugrott, arczához kapta fegyverét, de Mansch őrmester, ki szuronyos fegyverrel elsőnek lépett be - e pillanatban eldobta a balkezében lévő gyertyát, s mellbe szúrta, a rabló visszaugrott, s ismét lőni akart, Mansch ismét megszúrta, s így folyt a küzdelem majdnem tíz perczig, míg a három csendőr legyőzte a kétségbeesett rablót, ki elvégre hat szuronyszúrás után harczképtelenné lett. Megkötözték és fél kettő óra volt éjfél után, mikor a veszprémi börtönbe behozták. A rabló sebei nem életveszélyesek, s Cholnoky törvényszéki orvos ápolása alatt van. Az elfogott nem más, mint a három éve körözött Doma Vendel rablógyilkos, kit legalább is 20-30 rablás bűntette terhel. A jó fogást csinált veszprémi csendőr-őrs, ma szombat reggel 7 órakor ismét kocsira ült, s Vázsony felé Csepely-pusztára hajtott, a többi rablógyilkosok elfogására, kiknek ottléte ma hajnalban jeleztetett ide!"

Alig ültek el az 1887-1888. évi hajszák a Veszprém megyébe özönlött rablók és gyilkosok után, amikor 1889. szeptember 2-án éjjel fél egykor tűz ütött ki Vámoson, s ennek nyomán huszonhét lakóház és számos más épület vált a lángok martalékává.

Négy esztendővel később megújult a fenti tragédia. A „Veszprémi Független Hírlap" híradása szerint 1893. március 11-én, szerdán délután 1 órakor újra tűz ütött ki Vámoson. Riky Lőrinc gazdának az istállója gyulladt ki, s két lova benn is égett, miközben még hat szomszédos gazda háza is leégett. A veszprémi tűzoltóság- a Tűztoronyban őrködő figyelők jelzésére - azonnal kivonult Vámosra, s elejét vették a nagyobb veszedelemnek.

Az 1900. évi országos népszámlálás részletes adatokkal szolgált a századforduló Vámosáról. A felmérés szerint a község határa összesen 6996 katasztrális holdat tett ki, a lakosság pedig 1435 lelket számlált. Ezek közül 725 volt a férfi és 710 a nő. A falu életkor szerinti megoszlása az alábbi volt: 6 évnél fiatalabb volt: 204 gyermek; 6-11 éves volt: 150 gyermek; 12-14 éves volt: 72 gyermek; 15-18 éves korban voltak: 130 fiatal ember; 20-39 év között volt: 361 személy; 40-59 éves volt: 368 személy, 60 évnél idősebb ember volt: 150 személy.

Nőtlen-hajadon volt: 664 fő, házas volt: 665 személy, az özvegyek száma: 104 fő volt; törvényesen elváltán ketten éltek a faluban.

Anyanyelv szerint: 1409 személy volt magyar, 25 személy pedig német, egy fő volt egyéb. Magyarul mindenki beszélt. A vallási összetétel: 1033 református, 379 r.katolikus, 20 izraelita és 3 evangélikus.

A községben volt 346 lakóház; ezekből kő-tégla építésű volt 346 lakóház; tetőzet dolgában: 242 ház volt zsúppal-náddal fedve; 101 ház cseréppel volt fedve, 3 pedig zsindellyel.13

A község kulturális életéhez tartozik, hogy 1906-ban a veszprémi káptalan birtokát képező Baláca-puszta közelében római kori romokra bukkantak, s Laczkó Dezső kegyesrendi tanár és veszprémi múzeumigazgató irányításával és Rhé Gyula veszprémi állomásfőnök segítségével megkezdődtek az ásatások. Az eredmény kiváló volt, mindjárt a kezdet kezdetén két nagy mozaikpadló került elő. A következő években - 1907-ben, majd 1909-ben - az ásatások folytatódtak.14

Miután az országban több Vámos nevű település volt, a községi képviselő-testület 1909-ben kérte a falu hajdani rendi állapotára utaló „Nemes" névelőtagot. Az engedélyt megkapták, s ettől kezdve a község a Nemesvámos nevet használta.15

Az első világháborút megelőző utolsó országos népszámlálást 1910-ben bonyolították le. Ennek adatai szerint Nemesvámos község határa 6996 k.holdat tett ki; lakosságának létszáma pedig: 1479 lelket számlált, akik közül 17 személy élt külföldön (zömében az Amerikai Egyesült Államokban vállaltak munkát!) A lakosság megoszlása: 742 férfi és 737 nő volt.

A lakosság életkori megoszlása az alábbi volt: 239 gyermek volt 6 évesnél fiatalabb; 195-en voltak 6-11 évesek; 82-es 12-14 évesek; 111-en 15-19 évesek; 388-an 20-39 évesek; 301-en 40-59 évesek; 60 évnél idősebb ember 163 élt a faluban.

Anyanyelv szerint magyar volt 1452 fő, német pedig 27 személy. Magyarul mindenki beszélt a faluban. Vallási megosztásban: 1050 volt a reformátusok, 404 a r. katolikusok, 9 az evangélikusok és 11 az izraeliták létszáma, 5 fő egyéb volt.

A faluban 342 lakóház volt: ebből 341 volt tégla-kő építésű és egy vályogból épült. A lakóházak tetőzete az alábbi volt: 155 cseréppel-palával, 183 náddal-zsuppal, 4 pedig zsindellyel volt fedve.

A község - és azon belül a két felekezet - életéről részletes feljegyzések a XIX. század második feléről maradtak fenn. A presbiteri közgyűlések jegyzőkönyvei a második világháború hadi eseményei során elpusztultak. Csak az 1900. október 27-től kezdődő „Presbiteri közgyűlési jegyzőkönyv, 1900-tól" maradt meg napjainkra. Ennek elején olvasható az a feljegyzés, hogy Thury Etele lelkészsége idején - 1895-ben - épült fel a református lelkészi lakás.

Az 1900. október 27-i presbiteri közgyűlésen Thury Etele lelkész bejelentette, hogy megválasztották a dunántúli református egyházkerület pápai főiskolájának teológiai akadémiájára rendes tanárnak. Közölte, hogy megköszöni a presbitériumnak és a gyülekezetnek kilenc éven át tanúsított jóindulatát, s felkérte a közgyűlést: gondoskodjanak utódjáról! A presbitérium a következő (1900. november 11-i) ülésen bejelentette, hogy Száz Kálmán kádártai lelkész urat - meghívás útján -lelkésszé választotta. Azonban a gyülekezet súlyos pénzügyi helyzete miatt hivatalát majd csak 1903. január 1-jétől töltheti be! Addig helyettes lelkészt alkalmaznak, s fizetésének különbözetét a gyülekezet adósságainak törlesztésére használják fel. Helyettes lelkésznek Demjén Márton veszprémi lelkészt kérték fel.

Thury Etele úgy távozott el Vámosról, hogy hivatali kellékeit nem adta át a presbitériumnak. Ezért 1900. december 15-én Demjén Márton helyettes lelkész levélben felszólította Thuryt, hogy az egyház vagyonának leltárát, az őrizete alatt volt egyházi javakat és ingóságokat, az egyházi anyakönyveket, okiratokat, szent edényeket, pénzeit és egyéb ingóságait- miután a megjelölt időben, 1900. december 4-én nem adta át - most adja át! Thury ezt visszautasította, mondván, hogy Nyikos Kálmán esperes úrral úgy egyezett meg, hogy mindezeket csak 1901. január 2-án adja majd át! Ezen szóbeli közlés után Thury Etele eltávozott Vámosról, s ezzel az átvételt a továbbiakban lehetetlenné tette.

A fent említett pénzügyi nehézségek ellenére 1901. február 28-án beiktatták az új református lelkészt, Száz Kálmánt. Az új lelkész folytatta Pápára eltávozott elődjének, Thury Etelének az ügyét. Az 1901. április 21-i ülésen a presbitérium bizottságot választott arra a célra, hogy az folytassa a tárgyalásokat Thury Etelével. Kiderült ugyanis időközben, hogy Thurynak tartozása volt az egyház felé, konkrétan: hét „kila" (azaz „mérő" = 62,39 liter, összesen 437 liter) árpa és tizennégy „kila" (azaz 873,5 liter) rozs, amit egyébként Thury tagadott! Ugyanakkor az egyházi elöljáróság szerint Thury kezén eltűnt egy 108 pozsonyi mérő űrtartalmú (azaz: 6738 literes) gabonahombár is. A perlekedés végső kimenetele ismeretlen!

Thury Eteléről (Zánka, 1861. október 10-Pápa, 1917. április 19.) megkell jegyezni, hogy Pápán bontakozott ki jelentős egyháztörténet-írói munkássága. Jelentősebb művei voltak: Bornemissza Péter élete és munkái (Pápa, 1887), A fehérvárcsurgói ev. ref. egyház története (Pápa, 1885), A zánkai ev. ref. egyház története (Budapest, 1886), A veszprémi ref. egyház története (1893), A szentantalfai ev. ref. egyház (Pápa, 1896), Iskolatörténeti adattár (Két kötet: 1906,1908); A dunántúli református egyházkerület történet I. k. (Pápa, 1908).

A megüresedett II. tanítói (vagy „kistanítói") állásra a presbitérium 1900. november 17-én pályázatot hirdetett meg, majd november végén Szilágyi Árpád okleveles tanítót választották meg. (Az I. tanító továbbra is Bott Miklós volt). Alig egy év múlva Szilágyi Árpád tanító már távozott is Vámosról, s újra pályázatot voltak kénytelenek meghirdetni. A beérkező három pályázat közül -1901. október 16-án - Jakucs János okleveles tanító pályázatát fogadták el, aki az állami tanítóképzőt „jelesen" végezte el, sőt, a budapesti polgári iskolai képző első osztályát is „jó" általános osztállyal fejezte be. Ez a II. tanító sem maradt sokáig a községben. Az 1902. október 26-ra beérkező pályázatok közül Hegyi Klára okleveles tanítónő munkáját fogadták el, s választották meg II. tanítónak. Egy 1903. május 9-én lezajlott látogatáskor - Antal Gábor református püspök vizitációja alkalmából -felvett adatok szerint a vámosi református elemi iskolában 105 rendesen beiskolázott gyermek és 36 ismétlő tanuló tanult. A tanulókkal Bott Miklós I. tanító (egyúttal igazgató-tanító) és Hegyi Klára II. tanító foglalkozott. Hegyi Klára 1910. október 5-én Szentgálra férjhez ment (Győző Molnár Imréhez) majd 1913. március 2-án végleg távozott Vámosról. Most nem hirdettek pályázatot, hanem meghívásos módon Keresztessy Erzsébet gyulafirátóti okleveles tanítónőt választották meg helyette II. tanítónak.

Festeti padprofilok a református templomban

 

A festett támlájú gyermekpad a református templomban

 

Régi falusi lakóház

 

Nagy gondot jelentett a vámosi református gyülekezetnek, hogy 1903. szeptember első napjaiban meghasadt a régi harang, melynek újjáöntésével az 1903. szeptember 3-i presbitériumi ülés foglalkozott. A harang újjáöntését Óváry Ferenc és Kovács Gábor helyi földbirtokosok vállalták magukra pénzügyileg. Az öntési munkákra a „Thury János és fia" budapesti harangöntő céget választották. A végső tárgyalásokra 1904. március 5-én - Vámoson - került sor. A Thury-cég megbízottja és az egyházi elöljáróság megegyezett abban, hogy megrendelnek egy 500-530 kilogrammos „G" hangú harangot, kilogrammonkénti 3 koronás árban, forgatható vaskoronával. Ugyanakkor a vámosi egyház átadja a repedt harangot 427 kilogramm súlyban, kilogrammonkénti 2 Korona árban, az azon felüli összeget készpénzben fizetik. Megegyeztek abban is, ha netán átvételkor az egyház fizetni nem tudna, úgy az új harangot két év alatt - kamat nélkül - fizetik ki. A faállványzat elkészítése és a fuvar az egyház költsége maradt. Kereken három hónap múlva, 1904. június 5-én megérkezett az új - 523 kilogrammos - harang („nagyharang"), melyet még a nap folyamán Száz Kálmán lelkész az egész gyülekezet jelenlétében felavatott. A régi -1745. évi öntésű -, 180 kilogrammos „kisharangot" ugyanekkor forgatható vaskoronával látták el. A középső - 285 kilogrammos - harangon változások nem történtek.

Öt esztendővel később a vámosi református egyház általános felújítást végzett el a templomon és a berendezéseken. A templom tatarozásához - kívül-belül kifestették, megújították ugyanis - az egyház tagjai 1581 Koronát adtak össze. Az úrvacsorai kelyhek felújítására a helyi református ifjak 76 Korona 88 fillért, az úrasztali térítőkre a vámosi református hajadonok 97 Korona 40 fillért, a szószék térítőjére az egyház felnőtt tagjai pedig 113 Koronát adtak össze, összesen 1868 Korona 28 fillér összeget költöttek a teljes templomfelújításra. Ugyanakkor a hívek 150 Korona értékben teljesítettek kézi és igás szolgálatot. Miután a munkálatok összesen 3 100 Koronát emésztettek fel, a különbözetet rendkívüli államsegélyből, valamint regálé kötvény beváltásából, illetve a magtári vagyon kamataiból fizették ki.16

 

3. FEJEZET:

NEMESVÁMOS AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN: A KÖZSÉG HÁBORÚS VESZTESÉGEI;

GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS KULTURÁLIS ÉLETE 1914-1918 KÖZÖTT

A veszprémi római katolikus püspökség - a már korábban idézett Schematismus-aiban - az első világháborút közvetlenül megelőző évekből, a háború első és harmadik esztendejéből közölt adatokat Nemesvámos község (és külterületeinek) létszám- és felekezeti viszonyairól:

1912
Nemesvámos: 324 r. katolikus   1141 református   2 evangélikus   12 zsidó
Baláca: 46 r. katolikus     -     -     -
Kéricsárda: 6 r. katolikus     -     -     -
Felső útőrház: 2 r. katolikus     -   2 evangélikus     -
Alsó útőrház: 1       -   2 evangélikus     -
1914
Nemesvámos: 390 r. katolikus   1180 református   2 evangélikus   10 zsidó
Baláca: 52 r. katolikus     -     -     -
Vámosi-csárda: 6 r. katolikus     -   2 evangélikus     -
Felső útőrház: 1 r. katolikus     -   1 evangélikus     -
Alsó útőrház: 5 r. katolikus     -     -     -
1916
Nemesvámos: 397 r. katolikus   1180 református   2 evangélikus   11 zsidó
Baláca: 49 r. katolikus     -     -     -
Vámosi-csárda: 4 r. katolikus     -     -     -
Felső útőrház: 1 r. katolikus     -   3 evangélikus     -
Alsó útőrház: 5 r .katolikus     -     -     -

 

Meglepő dolog, hogy az 1914. július 28-án kitört (első) világháború tényének említése hiányzik Nemesvámos község közigazgatási és egyházi (református és r. katolikus) dokumentumaiból. Pedig az általános katonai mozgósítás kiterjedt a községre is, s a hadköteles férfilakosságot tömegesen hívták be számos katonai alakulathoz: a cs. és kir. közös 19. gyalogezredbe (Győr), a m. kir. 31. honvéd gyalogezredbe (Veszprém), a m. kir. 7. honvéd tüzérezredbe (Veszprém), valamint a Pápán állomásozó m. kir. 7. honvéd huszárezredbe. Voltak, akiket a közeli Hajmáskéren összpontosított cs. és kir. közös II. tábori ágyúsezredhez, valamint a cs. és kir. közös 4. nehéztarackos osztályba mozgósítottak.

A felsorolt katonai magasabb egységek közül részletesebben csak a m. kir. 31. honvéd gyalogezred (Veszprém) történetét ismerjük. A háború kitörésekor a m. kir. 31. honvéd gyalogezredet (84 tiszttel és tiszthelyettessel, 3365 katonával), valamint a m. kir. 31. honvéd népfelkelő gyalogezredet (74 tiszttel és tiszthelyettessel, 3156 katonával), 1914. augusztus 11-18-án szállították az oroszok elleni frontra, az Osztrák Császársághoz tartozó Galíciába. A m. kir. 31. honvéd gyalogezred mindjárt a háború elején szinte teljesen megsemmisült. A Visztula melletti Smilowice falunál-1914. november 26-án - lezajlott ütközetből mindössze 3 tiszt és 36 főnyi legénység maradt életben; megmaradt még az ezredtörzs és az utászosztag. Az ezred létszáma ekkor 114 puskát számlált. Az ezredet ezek után újra feltöltötték, de 1916. június 29-én Luck várostól 50 kilométernyire É-nak, a Stochod könyöknél az oroszokkal vívott ütközetben az ezred zöme orosz hadifogságba került. Az ezredet az orosz frontról -1917 tavaszán - az olasz harctérre szállították, ahol részt vettek a X. isonzói csatában (1917. május 7-27.), a XI. isonzói csatában (1917. augusztus 25-szeptember 28.) és a XIII. isonzói csatában (1917. október 24-től). Az ezredet itt, az olasz fronton érte az 1918. november 3-i fegyverszünet. Az olaszországi Gemona körzetéből Szentgotthárdig mintegy 12 napig tartó és 350km-es gyalogmenet után Szentgotthárdtól Veszprémig vasúton szállították haza az ezred megmaradt kb. 280 katonáját. A veszprém-jutasi állomáson senki nem fogadta a megmaradt magyar katonákat.

Az Amerikába kivándoroltak emlékkeresztje, az „amerikai kereszt" (napjainkban). Épült 1907-ben

 

A frontoktól távol eső Nemesvámos község háborús életéről alig maradtak fenn adatok. A helyi református egyház „Presbiteri közgyűlés jegyzőkönyve 1900-tól, Nemesvámos" című kötetében csak 1915. február 13-án történt az első utalás az akkor már hét hónapja tomboló háborúról. A Veszprémben működő K. u. K. Reserve-Spital - Császári és Királyi Tartalék Kórház - számára megyeszerte gyűjtés indult. Az 1915. február 13-i presbiteri ülésen Száz Kálmán református lelkész az alábbi bejelentést tette: „...A gonosz ellenségeink által ránk kényszerített háború megsebesült katonái részére, felhívásra végrehajtott gyűjtésnek eredménye lőn:

  1. 118 db vánkos, melyből 100 db a veszprémi csapatkórházhoz, 18 db a veszprémi irgalmasnővérekhez (ti. az ott berendezett katonai kórházhoz - szerző) lett - nyugta ellenében - beszállítva.
  2. 71 db ing, 49 db lábravaló, 23 db lepedő, 16 db törölköző, 15 db zsebkendő, 5 db kendő, 5 db kötözőruha, melyek a veszprémi csapatkórházhoz 2 db ing, 2 db alsónadrág, 2 db törölköző, egy alsó lepedő az irgalmasnő vérekhez lett beszolgáltatva.
  3. Készpénzben befolyt: 336 korona 20 fillér. Ezen összegből 156 db haskötő (flanel), 20 db érmelegítő, 12 db flanel hósapka, 8 db hósapka és vánkoshuzatok készítéséhez szükséges anyag vásároltatott 206 korona 6 fillér értékben. A maradék 130 korona pedig a Vörös Köröszt Egylet részére posta utalványon beküldetett. A lelkész neje, leánya és Keresztessy Erzsébet tanítónő által készített 156 db haskötőből 140 db a veszprémi 31. gyalogezred gazdasági hivatalának, 16 db a nemesvámosi megsebesült vitéz katonáknak, a 20 db érmelegítő, 20 db hósapka szintén nemesvámosi sebesült vitéz katonáknak lett átadva."

A világháború egyre súlyosabb eseményei rövidesen újabb követeléssel álltak elő. 1916. március 5-én a veszprémi református egyházmegye püspöke körlevelet küldött a nemesvámosi református lelkésznek. Ebben közölte, hogy „...a Hadvezetőség a háború szerencsés befejezése szempontjából szükségesnek kívánja a harangoknak hadi célokra történő és leendő felhasználását!"

A k. u. k. 19. gyalogezred két vámosi katonája a frontra indulás előtt (A bal oldali katona: Sári Dénes)

 

Bareza Sándor
szakaszvezető a k. u. k. 19. gyalogezredben

 

Egyúttal jelentést kért a nemesvámosi református egyház tulajdonában lévő harangok eredetéről, súlyáról és számáról. Ugyanezen esztendő -1916 - október 4-én jelent meg egy katonai bizottság a községben, s megtekintette a református templom tornyában lévő két - egy 531 és egy 285 kilogrammos - harangot. Bejelentették, hogy a harmadik kisebb harangot meghagyják, de az említett két harang leszerelését és elszállítását 1916. október 25-én lebonyolítják. A presbiteri jegyzőkönyv szerint „... a lelkész (ti. Szász Kálmán - szerző) mindent elkövetett, hogy az 531 kilogrammos harang megmaradjon, és helyette a két kisebb vitessék el. Táviratban kereste meg a pozsonyi katonai parancsnokságot, s díjmentesen ajánlotta fel a két kisebb harangot, és még 1000 koronát térítésül, csak a nagyharangunk maradhasson meg. A lelkész bemutatta a távirati választ, mely szerint a kérés nem teljesíttetik, a két nagyobb harang leszedendő!" Az említett két harangot a tervek szerint -1916. október 25-én - leszedték a református templom tornyából és elszállították, hogy ágyúkat öntsenek belőle.

A négy esztendeig dúló világháború már negyedik esztendejébe fordult, amikor 1918. május 12-én a község református presbitériuma - saját kebelén belül - megalakította a Hadigondozó Bizottságot. Elnökéül Bott Miklós református elemi iskolai igazgatót választották, s tagjai voltak: Száz Kálmán református lelkész, Farkas Elek, Farkas Sándor, Balogh Imre és Dobai András.

A háborús esztendők alatt indult meg az új református elemi iskola és tanítói lakás építésének előkészítése. Az 1914. január 15-i presbitériumi ülésen teljes létszámmal együtt volt a helyi református gyülekezet elöljárósága Száz Kálmán református lelkész elnökletével. Tóth János volt ekkor a gondnok, a tagok pedig: Véghelyi Gábor, Vargha Sándor, Győri Lajos, Balogh Gábor,

Kis István, Somogyi Lajos, Szilágyi Sándor, Kéri Lajos, Kozma Gábor, Nagy Gábor presbiterek voltak. A lelkész-elnök bejelentette, hogy Gyökeres János építőmester már 1913. december 17-én beadta az új iskolai terem és tanítói lakás terveit. Miután a költségvetés meghaladta a 13 000 korona összeget, melyre van fedezet, az állami segélyre feltétlenül szükségük van!

A következő - 1914. január 31-i - presbiteri ülésen a fenti tervek mellett felmerült, hogy egyidejűleg kutat kellene ásatni a református lelkészi lakás udvarán. Ennek rendben volt a pénzügyi fedezete: 222 korona, amely a Veszprém megyei Takarékpénztárban rendelkezésükre állott. Április 26-ra Gyökeres János építőmester elvállalta az említett kút kiásását is kőfalazással együtt. Az ásás megindult, s a 16. méternél a víz már jelentkezett.

Időközben - 1914. július 19-re - megérkezett a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium válasza. Közölték, hogy az iskolaépítéshez 3000 korona államsegélyt adtak. Az építkezésnek három éven belül meg kell történnie, ellenkező esetben a segély visszaadandó. A pénz azonban még így is kevés volt. Ezért Száz Kálmán lelkész felszólította a presbitériumot, hogy a hiányzó pénz előteremtéséről gyűjtéssel gondoskodjanak! Valami segítséget jelentett, hogy a következő év vége: 1915. december 19-én dr. Óvári Ferenc veszprémi bankigazgató és közéleti személyiség, illetve nemesvámosi földbirtokos, továbbá néhai Kovács Gábor családja az építendő iskolához 1000 koronát adományoztak. Egyidejűleg a református egyház 6000 korona tőkekamatsegélyt kapott, melyet 60 korona részletben 32 év alatt kellett visszafizetni.

Évek teltek el, mire -1918. február 23-án-megnyílt az új református elemi iskola. A presbitérium a két tanerős református iskola vezetését Bott Miklós tanítóra bízta; Keresztessy Erzsike tanítónő pedig a beosztott maradt.

Sok gondot jelentett az eklézsia számára, hogy sokan - így Pintér Lőrinc, Kövesi János, Csornai Imre, Bencsik Sándor, Kozma Lőrinc, Kéri Károly felső, Fábián Bálint és özvegy Tóth Károlyné - megtagadták a fejenkénti egy köbméter lelkészi és tanítói konvenciós fa behordását. Kozma András gondnok kérésére az egyházi elöljáróság eljárást indított a fentiek ellen. Az 1918. március 17-i presbiteri ülést követően az egyházi elöljáróság közölte a felsoroltakkal, hogy ha továbbra is vonakodnak a munkát elvégezni, úgy az egy köbméter fa fuvardíjának, 10 koronának az egyházi pénztárba való befizetésére kötelezik őket.

Mivel a református ún. kis iskola telke igen kicsiny volt, az 1918. május 12-i presbitériumi ülésen felmerült annak a gondolata, hogy vásárolják meg 3000 koronáért a kis iskola telkére beszögellő s özvegy Mayer Józsefné tulajdonát képező 740. helyrajzi számú házat és udvart.

Az év végére -1918. november 3-án - befejeződött az első világháború, s 1918. november 22-én Veszprém-Külső pályaudvarra befutott az a vasúti szerelvény, amely az olasz frontról hazaszállította a veszprémi 31. honvéd gyalogezred megmaradt katonáit. Most nem voltak zenekarok, fehér ruhás leányok és díszbeszédek - mint annak idején a frontra induláskor. „...Hideg bakonyi szél süvített végig a vonatból kiszálló ezred sorain, de az a fagyos közöny és nemtörődömség, amely ezredünket a megérkezéskor fogadta, a bakonyi szélnél metszőbb borzongást keltett!" - írta az ezred hadtörténetét megörökítő szerző.17 Sajnos, nem maradtak fenn adatok arra vonatkozólag, hogy hány nemesvámosi baka érkezett haza ezzel a vasúti szerelvénnyel, s bandukolt a veszprémi pályaudvarról falujába négyesztendei katonáskodás után.

Viszonylag kis lélekszámú község, amelynek lakossága amúgy is csökkenő tendenciát mutatott (1890-ben még 1559 lélek lakta Nemesvámost, 1914-ben már csak 1479 lelket számlált!), lélekszámához viszonyítva igen súlyos emberveszteséget szenvedett el az első világháború során. Összesen 52 nemesvámosi illetékességű férfi halt hősi halált a veszprémi 31. honvéd gyalogezred, illetve a győri cs. és királyi 19. gyalogezred kötelékében az orosz és az olasz frontokon.

Az ötvenkét hősi halott közül mindössze kettőnek ismerjük a sorsát részletesebben. Az alábbi névsorban 42. helyen szereplő Szabó (Schneider) Gábor földművest (sz.: 1876, felesége Odor Ágnes; két fiú és három leánygyermek apja) népfelkelő honvédet a veszprémi 31. honvéd gyalogezredbe mozgósították. A fronton maláriát (mocsárlázt) kapott, s 39 éves korában, 1916. november 11-én a soproni katonai kórházban meghalt. A másik az említett névsor 50. helyén szereplő Végh Károly földműves (sz.: 1880, felesége Kéri Zsuzsanna, gyermekei: Karolin és Lídia), őt is a veszprémi 31. honvéd gyalogezredbe mozgósították mint népfelkelő honvédet. A világháború elején, 1914. november 21-én kapott fejlövést a galíciai Kyczow falu mellett.18 A többi ötven hősi halottról semmit sem tudunk.

  1. Balogh István,
  2. Balogh János,
  3. Balogh József,
  4. Bartos Lajos,
  5. Bregács József,
  6. Csőgör András,
  7. Csőgör Imre,
  8. Csőgör Lajos,
  9. Dallos Lőrinc,
  10. Dobai János,
  11. Egyed János,
  12. Faa Ferenc,
  13. Farkas Gábor,
  14. Fertig Mihály,
  15. Horváth István,
  16. Horváth Imre,
  17. Janik József,
  18. Kálmán Gábor,
  19. Kéri András,
  20. Kéri Elek,
  21. Kéri Károly,
  22. Kéri B. Lajos,
  23. Kéri Lajos,
  24. Kéri Lőrinc,
  25. Király Pál,
  26. Kozma Dániel,
  1. Kozma Gábor,
  2. Kozma Károly,
  3. Kovács István,
  4. Kövesi lmre,
  5. Kövesi Sándor,
  6. Krámli János,
  7. Mustos János,
  8. Nagy Imre,
  9. Nagy Lajos,
  10. Osváth István,
  11. Pauer lmre,
  12. Pintér Ádám,
  13. Pintér Sándor,
  14. Sári András,
  15. Sári B. Gábor,
  16. Szabó Gábor,
  17. Szabó Sándor,
  18. Szőllőskei Sándor,
  19. Tarsó Gyula,
  20. Tóth Károly,
  21. Tróbert Ferenc,
  22. Tróbert Márton,
  23. Végh János,
  24. Végh Károly,
  25. Vincze lmre,
  26. Vörös Imre.
  Az első világháború hősi halottainak emlékműve (1938)  

 

Az orosz és az olasz frontokon harmincegy nemesvámosi férfi sebesült meg úgy, hogy különböző százalékos rokkantként élt még évekig. Erről pontos összeírás maradt fenn, melyet valamikor 1919-1920-ban állíthattak össze.

  1. Trestyén Gábor földműves (27 éves), nős, két gyermek; jobbkéz-lövés és fronton szerzett tüdőbaj. A 19. győri gyalogezredben szolgált, 50%-os rokkant volt. Tüdőbajában 1942. június 18-án halt meg. Élete végéig 3 leánya és 2 fia volt.
  2. Kripli Mihály gazdasági cseléd (40 éves), nős, három gyermek; balboka-törés és jobb lábujj hiánya.
  3. Végh Imre földműves (27 éves), nőtlen; lövés által balkar-törés.
  4. Keller Gábor földműves (35 éves), nős, három gyermek; lövés általi jobbváll-törés; cs. és kir. 19. gyalogezred; 1915. június 15-én az orosz fronton sebesült meg.
  5. Táncsics András gazdasági cseléd (36 éves), nős, két gyermek; fejlövés.
  6. Trestyén Károly napszámos (30 éves), nős, egy gyermek; fronton szerzett tüdőbaj.
  7. Szőllőskei Károly földműves (22 éves), nős, gyermek nincs; jobbszem-lövés.
  8. Horváth Imre napszámos (41 éves), nős, két gyermek; fronton szerzett tüdőbaj.
  9. Véghelyi Imre földműves (38 éves), nős, három gyermek; kötőhártyahurut. Hazatérése után rövidesen meghalt.
  10. Sári Gábor földműves (41 éves), nős, három gyermek; oldallövés.
  11. Tóth Károly földműves (37 éves), nős, négy gyermek; lövés által balláb-törés.
  12. Bagi Dániel napszámos (35 éves), nős, két gyermek; lövés által jobbkar-bénulás.
  13. Kéri Zsigmond földműves (47 éves), nős, hét gyermek; fej- és láblövés, idegsokk.
  14. Kertics Ferenc napszámos (36 éves), nős, három gyermek; fronton szerzett tüdőbaj.
  15. Tóth Imre földműves (33 éves), nős, két gyermek;jobbláb-bokalövés.
  16. Mustos Imre földműves (41 éves), nős, öt gyermek; haslövés. Sérülésébe 1926. április 9-én belehalt.
  17. Heinbach József földműves (42 éves), nős, öt gyerek; jobbkézfej-roncsolás.
  18. Sári János földműves (38 éves), nős, három gyermek; légnyomás.
  19. Kozma Sándor földműves (38 éves), nős, három gyermek; jobb alsó kar roncsolódás.
  20. Balogh János földműves (28 éves), nőtlen; tüdőbaj.
  21. Kovács János napszámos (47 éves), nős, hat gyermek; fronton szerzett vesebaj.
  22. Csornai Károly méhész (28 éves), nős, gyermek nincs; balláb-amputálás.
  23. Bregács Imre földműves (35 éves), nős, három gyermek; jobb alsó lábszár törése.
  24. Egyed Lőrinc földműves (38 éves), nős, két gyermek; balkéz-bénulás.
  25. Fábián Lajos földműves (27 éves), nőtlen; tüdő- és szívbaj.
  26. Tóth Imre földműves (26 éves), nős, egy gyermek; balláb-lövés.
  27. Győri Lajos földműves (28 éves), nőtlen; jobb alsólábszár törése.
  28. Völgyi Lajos bognár (35 éves), nős, két gyermek; jobbfelsőkar-törés.
  29. Csögör Bálint földműves (33 éves), nőtlen; felső jobbláb-törés.
  30. Sári Károly földműves (47 éves), nőtlen; két ujj hiánya a bal kézen. Az olasz fronton -1918. június 28-án - a lőszertelepen munka közben felrobbant robbanólövedék miatt. A veszprémi 31. honvéd gyalogezredben szolgált. Meghalt 1944. július 16-án.
  31. Jákói Kálmán földműves (46 éves), nős; ? gyermek; a 31. honvéd gyalogezredben szolgált. Az orosz fronton - Lukowecz mellett, 1917. augusztus 19-én - faágütés miatt bal szeme megsérült. Meghalt: 1930. május 5-én.19

Nemesvámos község és külterületeinek háborús emberveszteségei a veszprémi római katolikus püspökség 1918. évi Schematismusából is kitűnnek:

  r. kat. református evangélikus zsidó görögkeleti

Nemesvámos: 326 1118 6 9 3
Balácza: 8 - - - -
Vámosi-csárda: 4 - - - -
Felső utőrház: - - 3 - -
Alsó utőrház: 4 - - - -
Hálás: 8 - - - -

 

4. FEJEZET:

A FORRADALMAK ÉS A ROMÁN KATONAI MEGSZÁLLÁS KORA (1918 NOVEMBER-1919 OKTÓBER)

Amikor az előzőekben említett vasúti szerelvény megérkezett 1918. november 22-én Veszprém-külső pályaudvarra a veszprémi 31. honvéd gyalogezred megmaradt katonáival, az országban már „forradalom" volt. Az 1918. október 30-31-én Budapesten győzedelmeskedő polgári demokratikus forradalom eseményei néhány napon belül hatással voltak Veszprém vármegyére is, s az események szele Nemesvámost is érintette. Az 1918. november 19-én Veszprémben megalakuló Veszprém Megyei Nemzeti Tanácsba beválasztották Zsurki András nemesvámosi kisgazdát is, akit egyúttal bevontak a vármegye alispánjának ellenőrzésére megalakított központi bizottságba is.

Miután a polgári demokratikus Magyar Népköztársaság 1919. március 20-21-én megbukott, a Magyar Szociáldemokrata Párt és a Kommunisták Magyarországi Pártjainak vezetőiből megalakult Forradalmi Kormányzótanács ragadta magához a hatalmat és kikiáltották a „proletárdiktatúrát". A megye élén álló direktórium egyik vezető szervezete volt a Veszprém Megyei Munkás- és Földműves

Tanács. Ennek egyik alelnökévé nevezték ki Trestyén Károly 30 éves nemesvámosi agrárproletárt, aki hadirokkantként (fronton szerzett súlyos tüdőbajjal) tért haza a frontról.20 A községben lévő legnagyobb birtokon - az 1925-ben 901 k. holdas dr. Óvári Ferenc-féle birtokon -1919 kora tavaszán földfoglalások voltak, de a Forradalmi Kormányzótanács agrárpolitikája végül is a nagybirtokok egybentartását és azok államosítását rendelte el, amely szembefordította a parasztságot a Magyar Tanácsköztársasággal.

Az 1919 májusi nagy toborzáskor Nemesvámoson mindössze ketten - Mustos István (Csömöge falurészből) és Egyed Lajos (Perkáta falurészből) - álltak be a Vörös Hadseregbe, a veszprémi 49. vörös gyalogezredbe.21

Az 1919 júniusától egyre jelentősebb erőkkel szervezkedő ellenforradalmi mozgalmak közül egyik volt a veszprémi vasutassztrájk június 3-tól. A vasutasok után a postások és a köztisztviselők is sztrájkba léptek. Az „ellenforradalom" veszprémi vezérkara néhány tisztviselőt a környező községekbe küldött, hogy szólítsák fel csatlakozásra az ott működő köztisztviselőket is. Nemesvámosra Bruzsa Ambrus számvevőségi tisztviselő ment. A szervezkedés azonban nem tudott kibontakozni, mert a hajmáskéri vöröskatonák a szervezkedést a nap végére szétverték.22

A magyar Vörös Hadseregnek 1919 júliusában - a Román Királyi Hadsereg ellen - indított tiszántúli offenzívája teljes katonai és politikai vereséggel végződött. 1919 augusztus első napjaiban a magyar „proletárdiktatúra" összeomlott, s a támadásban lévő Román Királyi Hadsereg elfoglalta Budapestet, majd a Dunántúl jelentős részét is. A román csapatok 1919. augusztus 18-án harc nélkül bevonultak Veszprémbe is, s a várost és környékét katonailag megszállták.

Szeptember végén - a búcsú napján - egy román lovasjárőr benyomult Nemesvámosra. A bálozó fiatalságot fegyverrel zavarták haza a kocsma udvaráról azért, mert a leányok nem mentek táncolni a román katonákkal. Visszatérve Veszprémbe kocsikat követeltek a bírótól, majd nagy lövöldözés közepette visszaindultak Veszprémbe. Egész úton a levegőbe lövöldöztek, majd Veszprémbe érve az egyik kocsist - Fáth Imrét - megverték és úgy kergették haza.23

1919 november első napjaiban a román hadsereg csapatai megkezdték visszavonulásukat Veszprém körzetéből, s helyüket a magyar Nemzeti Hadsereg 17. honvéd gyalogezrede foglalta el.

 

5. FEJEZET:

GAZDASÁGI VISZONYOK NEMESVÁMOSON A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (1920-1940)

Az 1910. évi országos népszámlálás óta (lásd a megfelelő helyen!) - a közbejött világháború miatt is - birtokfelmérések csak az 1924-1925. években zajlottak le.

A földbirtokviszonyokat bizonyos mértékig módosította a nemzetgyűlés által 1920. november 13-án elfogadott -1920: XXXVI. törvénycikk a földreformról. Az Osztrák-Magyar Monarchia 1918 novemberi széthullása után kialakuló - király nélküli - független Magyar Királyság kormányzója, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó tudatosan arra törekedett, hogy erősítse a falusi birtokos parasztságot, a nemzetet fenntartó legfőbb erőt.

Az Országos Földbirtokrendező Bíróság közreműködésével 1920-1921-ben végrehajtották a magyar történelem első - részleges - földreformját. Nemesvámoson a veszprémi káptalan balácapusztai birtokát parcellázták. Földeket elsősorban a már működőképes középbirtokosoknak juttattak. A már meglévő 5-10 k. holdas birtokokhoz újabb 5-10 k. holdas területeket adtak, mert ezek a részletfizetéseket könnyebben törlesztették. Majd 1926-ban ezekből a földekből kapott a község két „vitézi" címet kapott első világháborús katonája, Zsurki András és Tósoki Gábor is. A zsellérek, törpebirtokosok már kisebb részben részesültek földjuttatásban, általában fél-egy k. holdat kaptak. A parasztok részére kimért földeket még sokáig „poletár" (sic!) földeknek nevezték. A veszprémi csendőrőrs részére adott földet pedig „csöndérfőd"-nek mondták a nemesvámosiak.24

Egy országos felmérés adatait közlő mű, a Magyarország földbirtokosai és földbérlői (Gazdacímtár). Budapest, 1925. című összeállítás Nemesvámoson az alábbi 100 k. holdon felüli földbirtokkal rendelkezőket írta össze (a 369. oldalon):

1. Dr. Óvári Ferenc (Veszprém): 901 k. holdas birtok, melyből 411 k. hold volt szántó, 4 k. hold kert, 10 k. hold rét, 100 k. hold legelő, 368 k. hold erdő, 8 k. hold pedig pedig földadó alá nem eső terület.

2. M. katolikus tanulmányi alap (Budapest): 212 k. hold erdő.

3. Veszprémi római katolikus káptalan (Veszprém): 195 k. hold, ebből 184 k. hold szántó volt, 2 k. hold legelő, 6 k. hold erdő és 3 k. hold nádas.

4. Nagy Sándor (Nemesvámos): 141 k. hold, ebből 34 k. hold szántó, 1 k. hold kert, 2 k. hold rét, 14 k. hold legelő, 90 k. hold erdő.

5. Somogyi Lajos (Nemesvámos): 136 k. hold, ebből 60 k. hold szántóföld, 1 k. hold rét, 43 k. hold legelő, 32 k. hold erdő.

Egy másik országos felméréseket közlő munka a „Magyarország kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági címtára" (Budapest, 1924) az 1155. oldalon közli Nemesvámos község birtokos parasztságának teljes névsorát, zárójelben közölve a személy birtokának nagyságát holdban kifejezve. A könnyebb áttekinthetőség miatt a birtokok nagyságának sorrendjében közöljük a gazdák neveit:

15 katasztrális holdas birtok: Takács Károly, id. Végh Sándor.

16 k. h. birtok: Csizmadia Károly, Fábián Sándor, Ferenczi János, Kéri Károly, Király Imre, Pintér András, ifjú Sári B. József, idős Sári Károly, Sári Lőrinc, özv. Tóth Istvánná, Véghelyi Sándor, Vörös János;

17 k. h. birtok: Csőgör Lőrinc, Dombai János, Goródi Sándor, Király János, Kozma Gábor, Malik József, Felső Tóth Sándor, özv. Váradi Jánosné;

18 k. h. birtok: Csomai Lőrinc, Egyed Lőrinc, Faa Gábor, özv. Kéri Lőrincné, ifjú Takács Imre;

19 k. h. birtok: Kéri János, id. Sári Károly p., Zsurki András;

20 k. h. birtok: Dobai András, Farkas Imre, Tamás Imre, Alsó Tóth János, Végh János;

21 k. h. birtok: Győri Lajos, Mészáros Imre, Sári L.Jánosné;

22 k, h. birtok: id. Takács Imre;

23 k. h. birtok: Hajgató János, Linczmayer Ferenc, Pintér Károly, Pintér Lőrinc.

24 k. h. birtok: özv. Balogh Sándorné, Biki János, özv. Kövesi Jánosné, Nagy Gábor p., Váradi József;

25 k. h. birtok: Fáth Mihály, Jákói Gábor, Kozma Lőrinc;

26 k. h. birtok: Biki András, id. Kéri B. András, id. Sári B.József;

28 k. h. birtok: id. Véghelyi Imre;

29 k. h. birtok: id. Kozma Sándor, Mayer Gábor;

30 k. h. birtok: Frick Kálmánné, Kozma András, özv. Kozma Bálintné, özv. Kozma Imréné, Sári B. Gábor;

31 k. h. birtok: Kajári Lajos, Szőllőskei Gábor, id. Véghelyi Lajos;

33 k. h. birtok: Nemes Antal;

34 k. h. birtok: lovag Freystädter Jenő;

36 k. h. birtok: id. Farkas Gábor;

37 k. h. birtok: Sári Lajos, Sári B. Mihály;

39 k. h. birtok: özv. Biki Istvánné, Pintér Sándorné;

40 k. h. birtok: Sári János, Szabó Ferenc;

41 k. h. birtok: p. Kéri B. András, id. Sári Károly;

43 k. h. birtok: id. Nagy Gábor;

44 k. h. birtok: Farkas András, Farkas Elek;

45 k. h. birtok: Dobai Károly p.

46 k. h. birtok: ifjú Nemes Gábor;

48 k. h. birtok: Egyed Gábor, Farkas János;

50 k. h. birtok: Balogh Imre;

51 k. h. birtok: özv. Sári Mihályné;

53 k. h. birtok: Dobai Gábor p.;

54 k. h. birtok: Sári P. Gábor;

57 k. h. birtok: Kéri Lajos;

60 k. h. birtok: Farkas Sándor, Simor örökösök;

62 k. h. birtok: Balogh Gábor;

65 k. h. birtok: Szilágyi Sándor;

73 k. h. birtok: Szabó Gábor;

83 k. h. birtok: Váradi Gábor;

111 k. h. birtok: Nagy Sándori.;

133 k. h. birtok: Somogyi Lajos;

888 k. h. birtok: dr. Óvári Ferenc.

Egyéb más birtokok voltak a község határában:

238 k. h. birtok: veszprémi székeskáptalan;

212 k. h. birtok: Tanulmányi Alap;

179 k. h. birtok: községi közbirtokosság;

94 k. h. birtok: sertéslegelő tulajdona;

68 k. h. birtok: református egyház;

32 k. h. birtok: római katolikus egyház;

26 k. h. birtok: iskolaalap.

A fenti összeírás felsorolta az 1923-1924. évben Nemesvámoson dolgozó iparosokat is:

  1. Cséplőgép-tulajdonos: Szabó Imre;
  2. Korcsmárosok: Majer Gábor, Zuschmann József;
  3. Szatócsok: Klein Vilma, Weissz Vilmos;
  4. Malmosok: Váradi és Nagy (dízelmotor-meghajtású malom).
  5. Mészáros: Steininger Antal;
  6. Bognár: Völgyi Lajos;
  7. Borbély: Kövessy M.;
  8. Kovácsok: Nagy Gábor, Pogány Sándor, Sebestyén Károly;
  9. Kőművesek: Malik Ferenc, Tóth János;
  10. Csizmadia: Tóth I;
  11. Szülésznő: Egyed Eszter.

A község közigazgatási helyzetét is megemlítette a fenti összeírás. Nemesvámos község Veszprém vármegyének veszprémi járásában szerepelt, mint körjegyzőség. Körjegyzője Varga István volt, s a körjegyzőséghez tartozott Nemesvámos és Veszprémfajsz község. A községben volt egy református és egy katolikus templom, valamint egy római katolikus és egy református elemi iskola.

Az 1886. évtől vezetett községi képviselő-testületi jegyzőkönyv, amely részletesen megörökítette a község belső életét sajnos, csak 1927. október 27-től maradt fenn napjainkig.25 A megmaradt három kötetből az I. kötet az 1927. október 27-1937. június 21-ig, a II. kötet az 1937. július 27-1944. július 5-ig, a III. kötet pedig az 1950. január 16-október 10. közti községi képviselő-testületi ülések adatait örökítette meg. Az 1950 októberétől vezetett tanácsi jegyzőkönyvek már rendben megmaradtak.

Legelésző birkák az 1930-as években

 

A nemesvámosi községi képviselő-testület kilenc elöljárósági tagból, tíz legtöbbet fizető (adófizető) állampolgárból és tíz választott képviselőből állt. Az 1927. október 27-i képviselő-testületi ülésen jelen voltak: Nagy Sándor községi bíró, Varga István körjegyző, valamint dr. Óvári Ferenc, Somogyi Lajos, Szabó Gábor, Farkas Sándor, Felső Biki Sándor, Sári János, Véghelyi Lajos, Dobai Gábor, Egyed Lőrinc, id. Farkas Gábor, Dobai András községi képviselők.

A villamos hálózat kiépítése (1930-as évek)

 

Az 1927. október 27-i képviselő-testületi ülésén merült fel először Nemesvámos község villamosításának ügye. A képviselő-testület egyhangú „igen" szavazattal megbízta a községi elöljáróságot, hogy kössön szerződést a „Veszprém vármegyei Villamossági Szövetkezettel". Ennek alapján 1500 kilowattóra köz- és magánvilágítási, ipari, háztartási és mezőgazdasági áram fogyasztásának biztosítását kérték. Ugyanis a község utcái teljesen sötétek voltak az esti órákban, a lakosság pedig kizárólag a drága, füstös, rossz szagú és rendkívül tűzveszélyes petróleumot használta világításra.26 A község villamosításának ügye azonban alaposan elhúzódott, s csak 1932 szeptemberére gyulladt ki az első villany Nemesvámoson!

Miközben folytak a hosszan elhúzódó tárgyalások a villamosítás ügyében, a községi képviselő-testület a falu mindenapi kis ügyeivel foglalkozott. Az 1928. február 4-i ülésen a község tulajdonában lévő és a község lakói által használt szeszfőzde használati díjáról tárgyalt. Megállapodtak arról, hogy a használati díj óránként fél deciliter, illetve 24 óránként 12 deciliter pálinka, mely díjat a szeszfőzés használójának azonnal ki kellett fizetnie. Ugyanezen az ülésen született döntés a községbe újonnan költöző Brenner Imre, Varga Károly és Varga János, Horváth Károly, Szabó István, Szigeti Gábor, Pintér Károly, Kohlmann Gábor, Molnár István, Gy. Horváth Imre ügyében. Határozatot hoztak, hogy a „...község kötelékébe való felvételi díjat...", 23 pengő 20 fillért - végrehajtás terhével - fizessék be a községi pénztárba. A befizetés ellenében a község kötelékébe felveszik őket, s ezzel a község teljes jogú polgárai lesznek!27

Az 1928. május 8-i képviselő-testületi ülésen egy évtizedek óta elhúzódó és a község közvéleményében fájdalmas ügy végére tettek pontot. Ugyanis még az 1884-ben befejezett tagosítások alkalmával az alsó- és felső-Kéri-pusztai dűlőket közigazgatásilag az adózás szempontjából Veszprémfajsz községhez csatolták. Ugyanis az említett dűlőkben mindössze három vámosi gazdálkodott 4 k. hold 1354 □-öl birtokon, a többi kivétel nélkül a veszprémfajszi német gazdáké volt. Az ügy rendezése 1928-ig elhúzódott, s az áttelekkönyvezés 1929. május 10. után történt meg. A nemesvámosi képviselő-testület jegyzőkönyvbe foglalta a könnyelmű ősök elmarasztalását ezen ügy miatt: „...Az elődök könnyű szívvel eladogatták ezen pusztai birtokokat idegen községbeli lakosoknak és módot nyújtottak nekik arra, hogy Nemesvámos határának megcsorbításával a saját községükhöz csatolhassák azokat!"28

1928. végén nagy munkába fogott a községi képviselő-testület. Rendbe kellett tenni a község utcáit, valamint a községet az állami úttal (ti. Veszprém-Tapolca közti országúttal) összekötő un. Malom utat. Az 1928. december 3-i községi képviselő-testületi ülésen határozat született arra vonatkozólag, hogy a község Fő utcáját és a községből a állami útra kivezető ún. Malom útnak (összesen kb. 2 km-es útszakasznak) javítását a község fogatos munkaerejével és a közmunka-váltságdíjból helyezzék jó karba. Az útépítési munkák vezetésével és felügyeletével Nagy Sándor községi bírót bízták meg. A háztulajdonosok - az 1890. I. te. 49. §-a értelmében - közmunkára voltak kötelezve. Amennyiben azt nem teljesítették, úgy helyette a község 14 pengőt hajtott be rajtuk. A fogattulajdonosok pedig - minden egyes igavonó állatuk után - öt köbméter követ vagy kavicsot voltak kötelesek községi közmunka címén szállítani. Ha netán nem teljesítették, úgy anyagi terhükre a község állított ki fogatot. A határozat szerint az ügy fontos volt, mert „...a község főutcája olyan alacsony fekvésű, hogy annak nyugati oldalán fekvő részekből, udvarokból, közökből a talajvíz és csapadék víz mind az úttestre ömlik, azt feláztatja, gödröket és olyan sártengert okoz, hogy fogattal is nagyon megnehezíti a közlekedést, gyalog pedig - különösen az iskolás gyermekek számára ősztől-tavaszig, főleg nedves időjárás esetén, majdnem járhatatlanná teszi. A községnek szégyene, hogy annyi alkalmas fedanyag - kő és kavics - birtokában is ilyen gödrös, hepe-hupás és sáros utcája van, melyet gyalogjárók (járdák - szerző) hiányában elkerülni sem lehet!"

A községi képviselő-testületi határozat másik témája volt „...A községből az állami útra kivezető út, melyen a község egész lakossága és valamennyi fogata napról napra közlekedik, mert ez vezet Veszprém felé s szintén igen rossz állapotban van, a víz kimosta, feláztatta, gödrös, a közlekedés nehéz rajta. Ez az út szolgálna a posta-autóbusznak a községbe való bejáratául, ami csupán azért nem valósulhat meg, mert ez az út egyáltalán nem alkalmas autóbusz közlekedésre. Ugyanis már több mint két év óta megindult a Veszprém-Nagyvázsony-Tapolca-i posta-autóbusz járat, de a községbe be nem jöhet a rossz út miatt. Az utasok kénytelenek a községtől 1 km távolságra az állami úton a feltételes megállónál fel- és leszállni, s az utat odáig esőben, sárban, vízben, pocsolyákban, hóban, esti sötétségben, úgy hajnalban odáig gyalog megtenni. A község pedig kénytelen egy külön levélhordót tartani, aki a község postaküldeményeit oda ki és onnét be szállítja, ami a községnek évente 300 pengő kiadást okoz. Minden hátránynak egyedüli oka a rossz út! Az elöljáróság természetbeni közmunkával iparkodott évről évre javíttatni az utakat, de a közmunka kötelesek renitentiája, huzavonája miatt célt nem érhetett, s mire az egyik helyen sikerült megjavíttatni valahogy az utat, a másik helyen már elromlott, mert soha nem lehetett alapos és tökéletes munkát végezni a közmunkakötelesek késlekedése, huzavonája és renitentiája miatt... Ezért kellett elhatároznunk a kavics vágás és törésnek készpénzzel való végeztetését, mert csak így lehet alkalmas, jó fedanyagot kitermelni és csak pénzen felfogadott munkásokkal lehet az elkerülhetetlenül szükséges árkolási munkákat, kövezési, fedanyag beágyazást stb. kellőképpen elvégezni!"

Az útjavítási munkákra a község által felvett kölcsönöket is csak a közmunka-váltságdíjból lehetett visszafizetni, hogy a lakosságot se kelljen külön még megterhelni pótadókkal.29

A községi képviselő-testület, a községi elöljáróság és a körjegyzőség igyekezett a közigazgatási ügyintézésben is korszerűsödni. Ugyanis az ügyintézések ebben az időben változatlanul tollal-tintával történtek. A hivatali munka, különösen a több példányban készítendő ügyiratok megírásának meggyorsítására tervbe vették az írógép megvásárlását. Ugyanis Veszprém vármegyében már csak Nemesvámoson nem volt írógép a körjegyzőségen! Szigorú takarékossággal már összegyűjtöttek erre a célra 650 pengőt. Fodor Ferenc veszprémi könyvkereskedő ugyanis már felajánlott egy Royal Philaster márkájú írógépet készpénzfizetés feltételével 615 pengőért. Miután így a pénzügyi fedezet biztosítva volt, az 1929. május 21-i képviselő-testületi ülés a vásárláshoz hozzájárult.30

Az 1929. őszi községi képviselő-testületi üléseken visszatértek az útjavítási ügyekre. Az 1929. október 27-i ülésen újra elhangzott, hogy a közdűlő utak változatlanul olyan rossz állapotban vannak, hogy a postabusz továbbra sem tud a községbe bejárni. Ezért a közgyűlés újra határozatot hozott, hogy a község kézi és igás közmunkaerejét ismét igénybe veszik, s elsősorban a községet az állami úttal összekötő községi útnak a megépítésére használják fel, hogy a postaautóbusz bejárhasson a községbe s hogy a község közönségének Veszprémbe utazását megkönnyítsék. Ezért elrendelték, hogy minden kézi napszám köteles ezen célra négy napot szolgálni vagy ennek megváltása fejében 12 pengőt befizetni. Minden igavonó állat tulajdonosa pedig kettős fogat után hat köbméter, egyes fogat után három köbméter kavicsot tartozik kiszállítani az elöljáróság által kijelölt útszakaszra. Aki ezt nem hajtja végre, annak költségén az elöljáróság fogja a fuvart kiállítani. A munkákat azonnal meg kellett kezdeni a képviselő-testület utasítására!31 Az ún. Mal#n út helyreállítása azonban továbbra is váratott magára, annak ellenére, hogy a községi képviselő-testület elrendelte.

Személygépkocsi a Fő utcán az 1930-as években

 

A következő -1930. év - első képviselő-testületi ülése egy politikai évforduló jegyében telt el. A községi képviselő-testület - 1930. március 1-jén - ünnepi ülésen emlékezett meg vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzóságának tizedik évfordulójáról. A közgyűlés felállva hallgatta végig Varga István körjegyző méltató szavait a kormányzó eddigi működésének eredményeiről, majd háromszoros „éljen" kiáltással adtak kifejezést lelkesültségüknek.32

A következő - 1930. április 17-i - községi képviselő-testületi ülés újra a község kisebb-nagyobb gondjaival foglalkozott. Miután a község gazdái jelentős mértékben foglalkoztak marha- és sertéstenyésztéssel - 1931-ben 722 db szarvasmarha, 379 db sertés, 687 db juh, 182 db ló volt a gazdák tulajdonában -, nagyon fontos volt a községi apaállat-állomány helyzete. Már az 1929. január 12-i képviselő-testületi ülésen határozat született arra vonatkozólag, hogy erre az esztendőre a fedeztetési díjat 8 Pengő 50 fillérben állapították meg a tehéntulajdonosok részére. Ebből az összegből 6 pengőt a tenyészbikák beszerzésére, tartására, takarmányozására tartalékoltak, 2 pengő 50 fillér pedig a bikák gondozóját illette gondozási díj fejében.

A községi apaállat-állomány 1930. április 17-re már használhatatlanná vált, s szükség volt két tenyészbika és két tenyészsertéskan beszerzésére. Miután a községnek e célra nem volt pénze, az Országos Központi Hitelszövetkezettől szándékoztak kamatmentes kölcsönt felvenni. Az ügy azonban lassan haladt, s 1930. augusztus 9. előtt az apaállat-vizsgáló bizottság két darab új sertéskan beszerzését rendelte el. A községi elöljáróság azonban közölte, hogy továbbra sincs pénzük erre. A képviselő-testület újra azt javasolta, hogy az állatokat állami kamatmentes hitelből kellene megvenni. Megállapodtak abban, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezettől legfeljebb 550 pengőt vesznek fel, s a vásárolt két sertéskanra kössenek egyéves elhullási vagy kényszervágási biztosítást.33

Az 1930. május 14-i községi képviselő-testületi ülésen a községet továbbra is elkerülő postaautóbusz ügye volt terítéken. Ugyanis a postaigazgatóság a postaautóbusznak jelenlegi - a csárda melletti - megállóhelyét az ún. Malom út betorkollásához tervezte áthelyezni. A képviselő-testület ragaszkodott ahhoz, hogy a posta-automobil megállóhelye maradjon továbbra is az eddigi, a csárda melletti helyen. Ugyanis rossz időjárás esetén az utazóközönség, illetve a csomagok a csárda épületében menedéket találnak és fedél alatt lehetnek. A tervezett új megállóhelynél viszont semmiféle épület nem volt.34

Közben -1930. április 17-től - bizonyos módosulások következtek be a község vezetésében. Nagy Sándor eddigi községi bíró leköszönt hivataláról, s helyét Dobai András foglalta el. A képviselő-testületet is újraválasztották. Biki András, Farkas Sándor, Nagy Sándor, ifjú Egyed Lőrinc, Paci János, Biki Sándor és idős Egyed Lőrinc került a képviselő-testületbe. A körjegyzői hivatalt továbbra is Varga István töltötte be.35

Az új községi képviselő-testület és elöljáróság változatlanul a nyomasztó pénztelenséggel és szegénységgel küzdött. Az 1930. október 25-i községi képviselő-testületi ülésen a testület a vármegyétől kért segélyt azért, hogy ne kelljen a lakosságra 50%-nál nagyobb pótadót kivetni. Ugyanis - hangoztatta a körjegyző - az „.. .általánosan ismert nehéz közgazdasági viszonyok között a községek csekély kivétellel kis- és törpebirtokosokból álló közössége az alacsony terményárak mellett ezt is csak nehezen bírja viselni!"

A közgyűlés megállapította, hogy a község háztartási költségvetésében

a szükséglet: 18 410 pengő,

a fedezet: 4564 pengő,

a hiány: 13 846 pengő.

Ezért a község területén fizetett 12 598 pengő állandó adóalaparányában 11%-os községi pótadónak és az általános kereseti adónak 5%-kai való kivetését határozta el. Miután a községnek jövedelmezési törzsvagyona nem volt, kiadásainak zömét a községi pótadóval voltak kénytelenek fedezni. Minden jövedelmüket a községre fordították. Például a vadászati haszonbér osztalékát 1931-ben és az azt követő években át kellett engedni a községi mezőőrök fizetésének fedezésére! Azonban voltak dolgok, melyeket elhalasztani nem lehetett. Ugyancsak az 1930. október 25-i képviselő-testületi ülésen került szó a községi dögkútról. A dögtérre egy olyan mély és bő hullaemésztő gödör megépítését határozták el, amely a községi állatállományban előforduló elhullások befogadására előreláthatólag évtizedeken át elégséges lesz. A gödröt kúthoz hasonlóan tervezték elkészíttetni, oldalát terméskőből kifalaztatni, hogy az be ne dőljön. Tetejét pedig alkalmas módon beton fedőlappal és zárható vasajtóval tervezték ellátni. Határozatot hoztak, hogy az építményt még az év folyamán el kell készíteni!36

Az 1927. október 27-i közgyűlésen felmerült községi villamosítási terv 1931 tavaszára a megvalósuláshoz közeledett. Az 1931. március 8-i képviselő-testületi ülésen merült fel a gond, hogy az 1927. október 27-én megrendelt öt utcai 25 wattos közvilágítási lámpa nagyon kevés a község nagyságához és az utcák fekvéséhez viszonyítva. Csak a Fő utcára is kétszer ennyi kellene, a további három utcáról nem is beszélve. Így a község nagy része világítás nélkül maradna. A körjegyző kérte a közgyűlést, hogy a közvilágítási lámpák számát 12 db-ra és 40 wattra emeljék fel. A közgyűlés azonban a közvilágítási lámpák számát csak tízre volt hajlandó megemelni (a 40 watthoz hozzájárult), a következő helyeken: 1. A r. katolikus iskola előtt, 2. a községháza előtt, 3. Kozma Imre házánál, a Nemes Gábor-féle köz felől, 4. Magyarosi-köznél, 5. Ettől feljebb az utca alkalmas pontján, 6. A Perkátai utca feljárójánál, 7. A Perkátai utcán Kéri András háza közelében alkalmas ponton, 8. A Magyarosi-köz felső végében alkalmas ponton 9. A Gyűri utcában alkalmas ponton; 10. (ismeretlen).37

Tehenesfogat az 1930-as években

 

Közben megkezdték a magasfeszültségű vezetékhez szükséges acélbeton oszlopok elhelyezését a Veszprém-Büdös-kút-Bagóhegy-Dobra közti vonalon. A veszprémfajszi leágazás 1931 szeptemberére elkészült, s elkészült a kapcsolat Nemesvámos községgel, ahol 1931. szeptember 23-án gyulladtak ki a villanyégők.38

Cséplés gőzcséplőgéppel 1938-ban

 

A község történetében nagy jelentőségű esemény ellenére a gazdasági helyzet továbbra is rossz volt. Az 1932. május 30-i községi képviselő-testületi ülésen a körjegyző hangsúlyozta, hogy az évek óta tartó rossz termés miatt, s az ebből adódó „.. .mondhatni ínséges viszonyok és a minden téren jelentkező súlyos közgazdasági helyzet miatt!" a nemesvámosi gazdák visszamaradtak az adók befizetésével, így a község legfontosabb fizetési kötelezettségeinek csak úgy tudott eleget tenni, hogy a községi tűzoltóalapból 500 pengőt, a testnevelési alapból 505 pengőt, a telekkönyvi betétszerkesztési költségekből 283 pengőt, azaz összesen 1288 pengőt ideiglenesen kölcsön vett. Jegyzőkönyvbe vették, hogy a község hátralékos bevételeinek befolyása után ezt az összeget haladéktalanul visszafizetik az említett alapokba.39

1933. április 3-án az eddigi községi bíró - Dobai András - leköszönt hivataláról, s Véghelyi Lajost választották meg erre a tisztségre. A képviselő-testület nem változott meg. Másfél esztendő múlva további jelentős változás történt a helyi közigazgatásban. Az 1934. november 14-i képviselő-testületi ülésen Bélafi László segédjegyző előterjesztette, hogy Varga István körjegyző 33 évi közszolgálati munkája után (ugyanis 1901 decembere óta volt körjegyző Nemesvámoson!) nyugalomba vonul. Tervbe vették, hogy 1934. december 2-án „díszközgyűlésen" búcsúztatják el Varga Istvánt. A búcsúztató díszbeszéd megtartására Győrffy Lajos református lelkészt kérték fel. Perczel Miklós egy emléktárgy megvásárlását javasolta, melyre a közgyűlés 65 pengőt szavazott meg. Az emléktárgyba az alábbi szöveg bevésését fogalmazták meg:

„Mi közöttünk éltél,

Érettünk dolgoztál,

Szeretetünk békés

Nyugodalmat kíván.

Nemesvámos és Veszprémfajsz községek lakossága, 1901 december-1934. decemberi."

A terveknek megfelelően 1934. december 2-án lezajlott a „díszközgyűlés", melyet Véghelyi Lajos községi bíró nyitott meg. Bélafi László segédjegyző köszöntője után közösen elmondták a Magyar Hiszekegyet. Ezt követően egy díszküldöttség ment el Varga István lakására, s a körjegyzőt és feleségét a községházára kísérték. Itt Győrffy Lajos református lelkész búcsúbeszéde után a községi bíró átadta az emléktárgyat. Befejezésül Varga István köszönt el a községektől és lakosságuktól, ugyanis Veszprémfajsz község is képviseltette magát az ünnepségen.

A községháza előtt felsorakozott leventedíszszakasz Váczy Géza tanító és levente-főoktató vezényletével, a tűzoltó egyesület Szabó Gábor parancsnokkal az élen is elbúcsúzott a volt körjegyzőtől.

Alig két héttel később - 1934. december 14-én - a veszprémi járás kiküldöttei bemutatták a nemesvámosi községi képviselő-testületnek Baranyai Lajost, az új körjegyzőt.40

Az új körjegyző első jelentősebb szereplése az volt, hogy az 1935. január 23-i közgyűlésen ismertette a legtöbb adót fizető „virilisek" névjegyzékét: dr. Óvári Ferenc, Zöld István, Nagy Sándor. Váradi Gábor, Győrffy Lajos, Weisz Vilmos, Váczy Géza, id. Somogyi Lajos, Szabó Gábor, Sári Mihály és Farkas András személyében.41

Egy 1935. évi országos felmérés adataiból ismert, hogy Nemesvámos község összterülete 7088 k. holdat tett ki, melyből: 3549 k. hold volt szántóföld (50,1 %), 37 k. hold volt kert (0,5%), 52 k. hold volt a rét (0,7%), 843 k. hold volt a legelő (11,9%), 2393 k. holdat borított erdő (33,8%), egyéb volt 214 k. hold (3,0%). A két legnagyobb birtok volt továbbra is: dr. Óvári Ferenc (Veszprém) tulajdonában 901 k. hold (melyből 422 k. hold volt szántóföld); a közbirtokosság tulajdonában továbbra is 214 k. hold erdő volt.42

Egyértelműen a növénytermesztés volt a domináns Nemesvámoson. Nem volt táblásrendszer, hanem minden kis parcella más és más növénytől volt tarka. Általában minden hagyományos haszonnövényt termeltek, de a legnagyobb mennyiségben az - igen kiváló minőségű! - lencsével foglalkoztak, melyből pl. 1936-ban 31 vagonnyit adtak el egyetlen felvásárlónak, aki azt külföldre szállította.

Az állattenyésztés változatlanul igen jelentős volt a községben, melyet az alábbi adatok is alátámasztanak:

1931:182 db ló, 722 db szarvasmarha, 379 db sertés, 687 db juh;

1937:174 db ló, 747 db szarvasmarha, 442 db sertés, 828 db juh.43

Az állattenyésztéssel függött össze, hogy az 1935. március 2-i községi képviselő-testületi ülésen felmerült a terv Balácapusztának közlegelő céljára való megvételére. Miután a Veszprémhez közelálló község főleg tejgazdaságból élt, s a községnek közlegelője nem volt, a gazdák külön-külön legeltették állataikat. Így sok volt az őrzési költség és a mezőrendőri kihágás!44

Az állattenyésztés megkövetelte a jó minőségű apaállat-állományról való gondoskodást. Az 1936. március 26-i közgyűlésen ahol már - a Véghelyi Lajost felváltó új községi bíró - Sári János elnökölt, bejelentették, hogy a selejtezések folytán két tenyészkant és az egyik tenyészbikát ki kellett cserélni. Dobai András képviselő-testületi tag azt indítványozta, hogy az új tenyészállatokat a Budapesten megrendezendő tenyészállatvásáron vásárolják meg. A vétel céljára négytagú bizottságot jelöltek ki. A bika megvásárlása céljából 700 Pengő, a kanok céljára pedig 200 Pengő - összesen 900 Pengő -kölcsönt szándékoztak felvenni az Országos Központi Hitelszövetkezettől, egy évi törlesztési határidővel. A négytagú delegációba Baranyai Lajos körjegyzőt, Sári János községi bírót, valamint ifjú Nagy Sándor és Dobai András képviselő-testületi tagokat jelölték ki.

A budapesti vásárlás lezajlott, azonban az üzlet nagyon balul ütött ki. Az 1936. október 3-i ülésen kénytelenek voltak közölni, hogy a Budapesten vásárolt bikákat el kell adni, mert fedezésre alkalmatlanok! A képviselő-testület véleménye az volt, hogy az eddig beszerzett bikák fiatal koruk miatt hamar leromlottak, ezért egy jó erőben lévő bikát kell vásárolni! Ennek beszerzésével Sári János bírót és Egyed László elöljárót bízták meg, akik Bódéra utaztak azzal, hogy ha itt megfelelő bikát nem találnak, úgy Lajoskomáromba menjenek bikát vásárolni.45

A gabonatermesztő nemesvámosi gazdák részére kedvező ajánlat történt 1936 őszén. Az 1936. november 16-i képviselő-testületi ülésen a körjegyző bejelentette, hogy Ring György veszprémi malomtulajdonos a községben cseretelepet állított fel. Ezzel azok a nemesvámosi gazdák, akik fogattal nem rendelkeznek, kedvező helyzetbe kerültek. „...Ellenkező esetben - hangoztatta a körjegyző - azok a gazdák ki lennének szolgáltatva egy cserekereskedésnek, s így a cserekereskedés a szegényebb néposztályokra nem előnyt, hanem esetleges súlyos károsodást hozna!"46

Egy 1937. évi országos felmérés adatai szerint Nemesvámos földbirtokviszonyai az alábbiak voltak: a község legjelentősebb birtokait az alábbi tulajdonosok birtokolták:

  1. Dr. Óvári Ferenc (Veszprém): 901 k. hold; ebből 422 k. hold szántó, 4 k. hold kert, 10 k. hold rét, 89 k. hold legelő, 368 k. hold erdő, 8 k. hold földadó alá nem eső terület (6 154 aranykorona).
  2. M. katolikus tanulmányi alap (Budapest): 217 k. hold; ebből 217 k. hold erdő (513 aranykorona);
  3. Veszprémi r. katolikus székeskáptalan (Veszprém): 206 k. hold; ebből 173 k. hold szántóföld, 5 k. hold legelő, 21 k. hold erdő, 7 k. hold földadó alá nem eső terület. (2 145 aranykorona).
  4. Nemesvámos község közbirtokossága (Nemesvámos): 214 k. hold; ebből 2 k. hold szántóföld, 1 k. hold kert, 23 k. hold legelő, 38 k. hold erdő, 150 k. hold földadó alá nem eső terület (190 aranykorona).
  5. Nagy Sándor (Nemesvámos): 153 k. hold; ebből 45 k. hold szántóföld, 1 k. hold kert, 2 k. hold rét, 15 k. hold legelő, 90 k. hold erdő (735 aranykorona).
  6. Nemesvámosi református egyház (Nemesvámos): 134 k. hold; ebből 74 k. hold szántóföld, 1 k. hold kert, 7 k. hold legelő, 46 k. hold erdő, 6 k. hold földadó alá nem eső terület (1 105 aranykorona).
  7. Nemesvámosi r. katolikus egyház (Nemesvámos): 105 k. hold; ebből 47 k. hold szántó, 1 k. hold kert, 1 k. hold legelő, 52 k. hold erdő, 4 k. hold földadó alá nem eső terület (708 aranykorona).
  8. Nemesvámos község sertéslegeltető birtokossága: 101 k. hold; ebből 101 k. hold legelő (193 aranykorona).
  9. Váradi Gábor (Nemesvámos): 88 k. hold; ebből 42 k. hold szántóföld, 1 k. hold kert, 4 k. hold rét, 5 k. hold legelő, 36 k. hold erdő (547 aranykorona),47

1937 nyarán a községben megalakult a Hangya Fogyasztási- és Értékesítési Szövetkezet 261 részvényes 738 részvényével - 7 380 Pengő alaptőkével. Üzlethelyiség számára megvásároltak egy kocsmahelyiséget, valamint a mellette lévő lakást a boltvezető lakásául. A szövetkezet Baranyai Lajos körjegyzőt az igazgatóság elnöki, Győri Géza segédjegyzőt pedig a felügyelőbizottság elnöki tisztébe választották meg.48

1939. július 20-án változások történtek a község közigazgatásában: Sári János községi bíró leköszönt, s helyét Farkas Andrásnak adta át.

Arató parasztgazdák (1938)

 

Tejhordó asszonyok (1938)

 

 

6. FEJEZET:

FELEKEZETI, KULTURÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI VISZONYOK

NEMESVÁMOSON A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (1920-1940)

Nemesvámoson a XVI. század vége óta a református népesség volt túlsúlyban a római katolikusokkal szemben. Az 1910. évi népszámlálás adatai szerint Nemesvámos 1479 személyből álló népessége az alábbi felekezeti megoszlást mutatta: 1050 református, 404 r. katolikus, 9 evangélikus, 11 izraelita, 5 egyéb.49

A későbbi adatok is hasonló arányokat mutattak: 1920-ban a község lélekszáma: 1480 fő volt, ebből 980 volt református, 480 r. katolikus, 11 evangélikus, 9 izraelita; 1930-ban a község lélekszáma: 1554 fő volt, ebből 1009 volt református, 523 r. katolikus, 13 evangélikus, 9 izraelita.50

Az 1920. évi népszámlálás adatai szerint az 1480 főből álló összlakosság megoszlott: 720 férfire és 760 nőre. 3 évnél fiatalabb volt 74 fő; 3-5 év közötti volt 47 fő; 6-11 év között volt 235 fő; 12-14 év között volt 116 fő, 15-19 év között volt 147 fő, 20-29 év közötti volt 213 fő, 30-39 éves volt 159 fő, 40-59 éves volt 311,60 éven felüli 178 fő volt.51

Az 1920-1930-as években - a veszprémi római katolikus püspökség által kiadott „Schematismusok" adatai szerint az alábbi felekezeti viszonyok uralkodtak Nemesvámoson és külterületein:

  r. kat református evangélikus zsidó görögkeleti

1926
Nemesvámos: 306 1093 7 9 4
Balácza: 40 - - - -
Vámosi-csárda: - - 6 - -
Felső utászház: - - 5 -  
Alsó utászház: 5 - - - -
Vilmapuszta: 40 - 10 - "
1931
Nemesvámos: 425 1009 4 9 4
Balácza: 21 - 1 - -
Vámos-csárda: 3 - - - -
Felső utászház: 4 - 1 - -
Alsó utászház: 6 - - -  
Vilmapuszta: 56 - 11 - -
1938
Nemesvámos: 523 1009 5 10 7 egyéb
Balácza: 35 - - - -
Vámosi-csárda: 3 - - - -
Felső utászház: 3 - - - -
Vilmapuszta: 51 16 - - _

Mindkét felekezetnek - a reformátusoknak és a r. katolikusoknak - volt temploma a községben. Tárgyalt időszakunkban a református lelkészi szolgálatot Száz Kálmán látta el (1930-ig), majd Győrffy Lajos váltotta fel (1930-1956 között).

A nemesvámosi római katolikus plébánia élén Zöld István állt, kezdetben mint adminisztrátor (1918-1925), majd 1925-től plébánosi rangban. Zöld István Győrben született 1867. december 19-én Zöld Vendel csizmadiamester és Kern Zsuzsanna szülőktől. Haláláig -1936. március 18-ig - vezette a nemesvámosi r. k. plébániát.52 Utódául Sady Sándort nevezték ki, aki Veszprémben született 1902. február 13-án, Sady János MÁV-kalauz és Kollonits Teréz szülőktől. Taszáron volt káplán, amikor 1936. március 25-től adminisztrátornak nevezték ki Nemesvámosra, majd 1936. június 18-tól ugyanitt plébánosnak nevezte ki egyházi főhatósága. Egész nyugdíjaztatásáig - 1960. október 1-jéig - volt nemesvámosi r. katolikus plébános. Mint nyugdíjas lelkész Alsóörsön élt. A balatonfüredi szívkórházban hunyt el 1978. május 7-én, majd Nemesvámoson temették el.53

A r. katolikus templom belseje (1938)

 

A r. katolikus templom (1938)

 

A r. katolikus népiskola (1938)

 

A r. katolikus iskola tanterme (1938)

 

A református elemi iskola (1938)

 

A református iskola tanterme (1938)

 

Mindkét felekezetnek volt iskolája Nemesvámoson. A r. katolikus iskola 1898-ban épült teljesen újjá. Az egy tantermes iskola és a tanítói lakás egy fedél alatt működött. Tárgyalt időszakunkban Ipsics (Illésfalvi) István tanító működött a r. katolikus elemi iskolában - negyven éven át - 1928. évi nyugdíjaztatásáig, őt követte fia: Ipsics (Illésfalvi) Antal r. katolikus tanító.54

A református gyülekezeté volt az ún. nagy és kis iskola. A nagyiskolában - 1887-től 1923-ig - Bott Miklós oktatta a III—IV. osztályosokat. Nyugdíjaztatása után Csonka Árpád, majd 1924 novemberétől Váczy Géza tanított a nagy iskolában. A kis iskolában - ahol a I—II. osztályos gyermekek tanultak, 1913-tól haláláig - 1926. november 3-ig - tanított mint II. tanító (korábban mint „kistanító") Keresztessy Erzsébet oki. tanítónő, akit 1927. október 2-től Báthory Ágnes Zsófia tanítónő követett.

Mindkét felekezeti iskola vegyes jellegű volt: fiúk és leányok együtt jártak. Míg a r. katolikus elemi iskola osztatlan volt (azaz az I-VI. osztály együtt járt), a református iskola részben osztott volt: az I—III. osztályok és a IV-VI. osztályok külön jártak.

A két iskola összesen három tanteremben, 12 osztályban és három tanítóval működött. A református, a r. katolikus és a továbbképző elemi iskolákban a felsorolt tanévekben együttesen az alábbi létszámban jártak az elemi iskolai tanulók:

1925-1926. tanévben 116 gyermek; 1932-1933. tanévben 186 gyermek;
1926-1927. tanévben 111 gyermek; 1933-1934. tanévben 188 gyermek;
1927-1928. tanévben 113 gyermek; 1934-1935. tanévben 192 gyermek;
1928-1929. tanévben 135 gyermek; 1935-1936. tanévben 193 gyermek;
1929-1930. tanévben 152 gyermek; 1936-1937. tanévben 212 gyermek;
1930-1931. tanévben 166 gyermek;  
1931-1932. tanévben 173 gyermek; az 1937-1938. tanévben 204 gyermek járt iskolába.

Megfigyelhető a tanulók létszámának fokozatos növekedése.55

Miután tárgyalt időszakunk két római katolikus plébánosa nem vezetett História Domust, a r. katolikus közösség életének részletei homályban maradnak.

Jobb a helyzet a református gyülekezetet illetően. Ott - hasonlóan az 1914-1920 közti időszakhoz, 1920-tól 1929 februárjáig részletesen vezették a presbiteri és közgyűlési jegyzőkönyvet, megőrizve számos egyházi és világi esemény részleteit.56

Az első bejegyzésekben: 1920. február 22-én az egyház belső problémáiról tettek feljegyzést. A sok gonddal járó gondnoki megbízatást sokan nem akarták elfogadni és elvállalni. Ekkor is ez történt. A gondnokká megválasztott Farkas János „.. .gondnokká választásáról tudni sem akar, a közgyűlésben meg sem jelenik, a gondnoki hivatalt nem fogadja el. A közgyűlés Farkas János eljárását tisztességtelennek, az egyház iránti közönyösségnek minősíti. Őt a gondnoki hivatal alól fel nem menti, vonakodásáért 1000 - azaz egyezer Korona gondnoki váltságdíjnak, az egyház pénztárába nyolc nap alatt teendő befizetésére kötelezi!" Miután Farkas János megmakacsolta magát, a presbitérium Kozma Gábort választotta gondnokká. Azonban ő sem akart tudni a dologról, nem fogadta azt el, a közgyűlésre sem ment el. A közgyűlés őt is - a fentiekhez hasonlóan - megbüntette. Ugyanazon -1920. február 22-i - közgyűlésen most a harmadik személlyel próbálkoztak: Vörös Jánost választották gondnokul. Családi okokra hivatkozva ő sem fogadta el a választást. Őt is hasonlóan megbüntették. Negyediknek Véghelyi Imrét választották gondnokká, ezt ő végre elfogadta.57 Az új gondnok egy héttel viszont azt jelentette a közgyűlésnek, hogy sokan - Nagy Sándor, Sári Lőrinc, özv. Egyed Sándorné, Takács Gábor, Vincze Lőrinc, Végh Imre, Pogány Sándor, Nagy Imre - igaerővel rendelkező egyháztagok - az 1920. évi és rájuk eső egy köbméter fának a hazahozatalát megtagadták. A presbitérium utasította a gondnokot, hogy a felsoroltak pénzügyi terhére a fát fuvarosokkal hozassa meg!58

Az 1920. augusztus 15-i közgyűlésen vetődött fel a kis iskola aggasztó állapota, elsősorban a tetőzete ment tönkre. Gyökeres János építőmester megvizsgálta az épület tetőzetét és födémét. Azt javasolta, hogy a födémet cementlapokkal cseréljék le. Az 1920. szeptemberi közgyűlésen bejelentették, hogy a kis iskola és a kis tanítói lak tatarozási munkáit-a legkedvezőbb ajánlónak, Bajcsi Ferenc veszprémi építőmesternek adták ki. A szeptember 13-i közgyűlés pedig úgy határozott, hogy a tatarozással járó fuvarozásokat közmunkával oldják meg. Minden igaerővel rendelkező egyháztag köteles volt Veszprémből egy fordulóval cementlapokat, vagy a vámosi határból egy fordulóval murvát, vagy a vámosi református egyház birtokáról fél öl követ beszállítani. Aki ezen kötelezettségét nem teljesíti, az 100 korona fuvardíjat köteles befizetni az egyházi pénztárba.58 A tatarozási munkálatok végül is évekre elhúzódtak.

Ugyanis közben - az 1920. szeptember 4-r közgyűlésen - az a gondolat merült fel, hogy pótolni kellene a világháború idején elvitt harangokat. A presbitérium megbízottai érdeklődtek Slezsák László budapesti harangöntőnél, s közölték vele, hogy egy hatmázsás és egy hárommázsás harangra volna szükségük, s arra árajánlatot kértek. Egyidejűleg a községben megkezdték a harangok árának gyűjtését. A keleti soron Győri Lajos, Kajári Lajos, a nyugati soron Kozma András és Nemes Gábor egyházközségi elöljárók szervezték meg a gyűjtést. A gyűjtés során -1921. október 23-ra - 80-90 000 korona összegyűlt (természetesen ez inflációs koronában volt értendő! - Szerző). Mivel a két megrendelt harang ára 250 000 koronába került, a nagy (140-150 000 korona) különbözetet a református egyház gabonamagtáránál több év óta el nem használt kamatokból szándékoztak pótolni. Azonban rövidesen kiderült, hogy ez az összeg is kevés. Ugyanis 1921. november 11-re Slezsák közölte, hogy az árak növekedése miatt a megrendelt két harangot már csak 370 000 koronáért tudja előállítani.

A presbitérium ekkor más helyen - az Ecclesia Harangöntő Műveknél - is érdeklődött. Azonban kiderült, hogy ők 520 koronás kilónkénti egységáron vállalnák a harangok öntését, míg Slezsák csak 470 koronás egységárat számolt! így aztán mégis Slezsák mellett maradtak, akivel - 1922. március 10-én - megkötötték a szerződést két harangra:

1 db új ércharangra, melynek hangja „G"; alsó átmérője: 1040 mm, súlya a tiszta ércnek kb. 600 kg, kilogrammonként 430 koronáért, 258 000 korona összárért; továbbá 1 db új ércharangra, melynek hangja „B"; alsó átmérője: 860 mm. súlya a tiszta ércnek kb. 350 kg. kilogrammonként 430 koronáért, 150 000 korona összárért. Mindkét harang ötvözete 78 % vörösréz és 22 % angol ón kellett hogy legyen. A szerződéskor 132 000 korona előleget adtak át. Slezsák 1922. május 21-én közölte, hogy május 27-én reggelre a megrendelt harangok a veszprémi pályaudvarra érkeznek.

1922. május 27-én már a kora reggeli óráktól nagy volt a sürgés-forgás Nemesvámoson. Díszruhába öltözött „banderista'' lovasok, kocsikban ülő idősebb férfiak, fehér ruhába öltözött hajadonok indultak hosszú oszlopban Veszprém felé. Az ünnepélyes menet a városon át a vasútállomásra vonult, ahol átvették és kocsira rakták a két harangot. Hazafelé indulva, a veszprémi piactéren megálltak, ahol több fényképfelvétel készült a menetről. A Nemesvámosra érkező menet bevonult a díszkapuval ékesített lelkészlak udvarára, illetve a templom előtti térségre.

Másnap, 1922. május 28-án délelőtt 9 órakor az árván maradt kis harang hívó szavára - a templom előtti térségre - összesereglett a református gyülekezet apraja-nagyja. Száz Kálmán református lelkész a harangok felhúzása előtt - a templom tövében - istentiszteletet tartott. Mikor a 74. dicséretnek 2., 4. és 5. verseinek eléneklése után, a lelkész beszédet tartott a harangok jelentőségéről, melyekre áldását adta. Időközben - a XC.-ik zsoltár 1. versének, majd a Himnusznak éneklése közepette - a toronyban lévő kis harang mellé felhúzták és elhelyezték a két új harangot. Elkészülve ezekkel, délután 2 órakor megzendült a két új harang, a régi kisharanggal együtt. A harangszó közepette a hívek bevonultak a templomba, ahol Tihanyi Kiss Sándor veszprémi hitoktató lelkész tartott magas szárnyalású beszédet, majd mondott el buzgó imádságot. Befejezésül Száz Kálmán lelkész beszámolt a gyülekezetnek az új harangok beszerzése körüli eseményekről. Közölte, hogy a régi kis harang 181 kg-os és „D" hangú; az új nagyobbik harang 611 kg-os és „G" hangú, az új kisebbik harang pedig 356 kg-os és .,B" hangú. A két új harang - 430 koronás kilogrammos egységáron, összesen 419 000 koronába került. Erre a célra a hívek 93 000 koronát adtak össze, az egyházi pénztárból 100 000 koronát fizettek ki,_a református egyház magtárából, a több évi fel nem használt kamatokból 231 000 koronát fizettek ki.59

 

A r. katolikus iskola tanulói kiránduláson (1938)

 

Az 1923. november 11-i presbitérium! közgyűlésen bejelentették, hogy a református iskolában december 1-jétől üresedik meg a tanítói állás, s az új tanító „díjlevelét" már most kiállították (régi hagyományok alapján!): 1. Készpénz: 60 korona; 2. Gabona: 25 „kila" (kb. 22 métermázsa); 3. Föld: 13,5 k. hold; 4. Káposztaföld: a Tókertben; 5. Munkaváltság: 133 korona 32 fillér; 6. Hús: 28 kg ár szerint; 7. Faggyú: 11 kg folyó ár szerint; 8. Só: 28 kg folyó ár szerint; 9. Bors: 28 dkg folyó ár szerint; 10. Bor kollekta: (?); 11. Fa: négy öl; 12. Tandíj: államsegéllyel pótlandó; 13. Legátus és supplikátus tartására: időnként és esetenként 1 kg hús és 1 liter bor; 14. Karácsony, húsvét és pünkösd ünnepén a második napon begyűlt tányérpénz; 15. Lakás, házikert; 16. Marha- és disznólegeltetési jog; 17. Stóla, az egyházkerület megállapítása szerint. A föld után járó minden terhet az egyház viseli. Az ismétlők oktatásáért további 60 korona járt a tanítónak.

1923. december 16-ára összesen tíz tanítói pályázat érkezettbe. A pályázók közül a presbitérium hármat - Csonka Árpád sólyi, Boldizsár István magyarbarnagi és Vajda Péter gyulafirátóti tanítókat a gyülekezetbeni bemutatkozás, illetve templomi szószéki és kántori próba szolgálatra december 23-ára meghívta. Miután ez lezajlott, 1923. december 30-án lezajlott a tanítóválasztás Tihanyi Kiss Sándor református lelkész egyházi és Balassa Kálmán egyházmegyei tanácsbíró világi küldött jelenlétében. A gyűlés közös imával kezdődött, majd Tihanyi Kiss Sándor ismertette a beérkezett pályázati kérvényeket. Ezt követően a presbitérium tagjai szavaztak, s szótöbbséggel Csonka Árpád jelenlegi sólyi tanítót választották meg.

A következő év elején - 1924. február 2-án - újra szóba került a kis iskola és a kis tanítói lak tatarozásának gondja. A kis tanítói lakásnak a szobája már életveszélyessé vált: a szoba boltozatos mennyezetét már alá kellett támasztani a beomlás ellen. Hasonló probléma volt a kántortanítói lakással és a nagy iskolával is, melynek tetőzete annyira tönkre ment, hogy a befolyó csapadék már a boltozatot veszélyeztette. A két iskola átépítésének az ügye azonban egyre csak húzódott, s 1924 szeptemberében nem került sor a tatarozásra.60 Évekkel később-1926. október 7-én - újra a presbiteri közgyűlés témája volt a kis iskola tatarozásának ügye. A presbitérium újra csak azt közölhette, hogy erre pénz nincs, s legfeljebb a kultuszminisztériumtól lehetne segélyt kérni. A veszprémi református egyházmegye végül is utasítást adott ki arra, hogy be kell zárni a tanításnak nem megfelelő, nedves, egészségtelen, életveszélyes kis iskolát.61

A református templom új harangjának szállítása Veszprémben
(1922. május 27. veszprémi Piac tér)

 

Közben - 1924. október 26-án - Csonka Árpád tanító beadta lemondását. A presbitérium most nem pályázattal, hanem meghívással szándékozott betölteni az állást, Váczy Géza sólyi ideiglenes református tanító személyében. Őrá bízták a IV-VI. osztályok tanítását. Kikötötték, hogy énekkart kell szerveznie és vezetnie, illetve a nagyobb egyházi ünnepeken és úrvacsoraosztás délutánján templomi szolgálatot lát el.

A következő év végén -1926. november 3-án - meghalt Keresztessy Erzsébet tanítónő 46 évesen. Közel egy évig az állást nem töltötték be, ugyanis Váczy Géza tanító mind a két iskolai csoportnak - az I—III. és IV-VI. osztálynak tanítását vállalta, mivel a két csoport mindössze 69 gyermekből állott. Közel egy év elteltével -1927. október 2-án- pályázat útján, a beérkezett húsz pályázat közül Báthory Ágnes Zsófia tanítónőt választották meg.62

A kis iskola hiánya azonban súlyosan éreztette hatását. A presbitérium kérésére, 1928. július 1-jén a m. kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 12 000 pengőt adott iskolaépítésre, de csak az alábbi feltételekkel: 1. A nemesvámosi református egyház beküldött terveit nem fogadja el; ragaszkodnak egy különálló, szabványos méretű, előtérrel bíró tanterem építéséhez, mely esetben a régi iskolaépület tanítói lakása nagyobb költség nélkül átalakítható. 2. A presbitériumnak egy megfelelő nagyságú, száraz, minden tekintetben alkalmas telekről kell gondoskodnia. 3. Az építkezéshez a gyülekezet biztosít kézi és igás napszámot. 4. Az építési munkát szabályos versenytárgyaláson - a m. kir. Államépítészeti Hivatallal egyetértésben! - a legelőnyösebb ajánlattévővel kell elvégeztetni. 5. Az iskolát csak kőből és téglából lehet építeni.

A versenytárgyalást 1928. december 18-ra tűzték ki. A beérkezett három ajánlatot - 1928. december 30-án - tárgyalták meg. A presbitériumi véghatározat a munkát Takács János veszprémi kőművesmesternek adta, aki 13 648 pengő 54 filléres árajánlatával a legmegfelelőbbnek látszott63 Sajnos, 1929. február 24-ével befejeződött a presbitériumi jegyzőkönyv, s a további részletadatok ismeretlenek. A következő - 1929. - évre lebontották a régi kis iskolát, s felépült az új református iskola, melyet - mivel ide jártak tanulni az I—III. osztályos gyermekek - továbbra is kis iskolának neveztek.

A református egyház szent edényei (1938)

 

Az iskolaépítéssel szinte párhuzamosan lecserélték a református templom túlsúlyos gerendázatú tetőzetét, illetve a tetőzet bádog vízlevezető csatornázatot kapott.63

Az 1920-as évek elején jelentős változás következett be Nemesvámos vallási-felekezeti életében. Magyarországon 1898-tól bontakozott ki az adventista hitmozgalom. Az 1919-1920-as években Csík Ilona és Csík Julia nővérek Csopakon végeztek könyvterjesztő missziómunkát, s ennek során betértek a nemesvámosi Nagy Sándor pincéjébe is. Nagy Sándor volt az, aki a két nővért meghívta Nemesvámosra. A nővérek igehirdetőt hívtak Nemesvámosra Köbölös Erzsébet, majd Veszprémi Ida személyében, akik vasárnaponként bibliaórákat tartottak Völgyi Lajosék lakásán. Rövidesen Völgyi Lajos bognármester és felesége 1922-ben megkeresztelkedtek és a vasárnap helyett a szombatot ünnepelték meg. Őket követte Nagy Gábor kovácsmester és felesége, akik 1924-ben léptek az adventisták soraiba, majd az 1925. évben csatlakozott hozzájuk Egyed J. Károly, akinek édesanyja, özvegy Egyed Andrásné, illetve Egyed J. Károly nővére: Korpádi Sándorné is megkeresztelkedtek 1927-ben. Nagy megpróbáltatásokon mentek át az első hívők: részben szüleik és közvetlen rokonságuk zaklatásainak voltak kitéve, akik zömében hitbuzgó reformátusok voltak. De a szombat megünneplése komoly gondot okozott munkaadóiknak is! Voltak olyanok is - mint Nagy Sándorné -, akik sokáig csak titokban csatlakoztak az adventista gyülekezethez, tartva a család és a rokonság zaklatásaitól, s csak évek múltán vallották meg hitüket! A gyülekezet kezdeti időszakában - kb. 1922-től 1932-ig-Voigt Miksa volt a prédikátoruk.64

Az 1920. június 4-i trianoni békediktátum Magyarországon betiltotta az általános hadkötelezettséget. Miután így férfikorosztályok sorozata nem kaphatott katonai kiképzést, 1921-től elrendelték a városi és falusi fiatalság „testnevelésének" szervezett megvalósítását. Kezdetben ezt szolgálta a „levente" intézmény, mely egyre inkább a katonai előképzés szervezetévé vált. 1928-ban már egyértelműen a katonai alapkiképzés és előképzés volt a leventemozgalom célja. Nemesvámoson az 1928. február 4-i községi képviselő-testületi ülésen jelentette be a körjegyző, hogy a Levente Egyesületet alakítsák újjá, válasszák meg annak tisztikarát és választmányi tagjait. A választást követően az elnöki tisztet Perczel Miklós birtokos, a helyettes elnöki tisztet Zöld István r. kat. plébános, a jegyzői tisztet Varga István körjegyző, a pénztárosi hivatalt ifj. Egyed Lőrinc töltötte be. Választmányi tagok voltak: Ipsics István r. katolikus tanító, Váczy Géza református tanító, Száz Kálmán református lelkész, Sági Gyula, Heinbach József, Kéri Károly. Oktatók voltak: id. Somogyi Lajos, ifjú Nagy Sándor, Malik József, id. Egyed Lőrinc, Seri János és ifjú Biki Sándor.

Nagy Sándor és családja (1943-ban)

 

Völgyi Lajosné (1885-1967)

 

A „levente" intézmény fejlesztésére sem volt pénz! A testnevelési kiadásokra az előző évi 300 pengő még az oktatók díjazására sem volt elegendő, ezért az új költségvetés az összeget 285 pengővel megemelte. Azonban még ez is kevés volt. Miután a községnek semmi jövedelmező vagyona nem volt, kiadásainak fedezését csak a községi pótadókból volt képes fedezni. A képviselő-testület az adózó lakosság védelmében csak végszükségben folyamodott pótadókhoz. Ennek ellenére a leventeintézmény részére megszavazott 585 pengő hozzájárulást, mert „...a gyorsan fejlődő levente intézmény csak így képes megfelelni fontos hivatásának!"65

A fenti kijelentés ellenére minden fillért meggondoltak, amit a leventemozgalomra költöttek. Így 1934. október 6-án újra szóba került, hogy a leventék oktatására kirendelt veszprémi kiküldött óránként 2-2 pengő díjazásban részesült, s így egy-egy kivonulási napra (ami két órát jelentett!) az oktató 4 pengőt kapott. „...Ezt (ti. a képviselő-testület) a község nagy terhei mellett túl soknak tartj a, és javasolja, hogy a képviselő-testület tegyen ez ellen kifogást, és kérje fel az illetékes hatóságot, hogy miután az illető kiküldött állandó fizetést élvez Veszprémben, díjtalanul kötelezze a leventeoktatás ellátására. A körjegyző előadja, hogy a járási testnevelési kirendeltség a leventék intenzívebb és eredményesebb oktatása céljából rendelte ki a veszprémi kiküldöttet, amihez kétségtelenül joga volt, mert a helybéli oktatók egyrészt nem tudtak olyan fegyelmet gyakorolni, amilyet a felügyelet megkíván, másrészt olyan eredményt sem tudtak felmutatni!..." A képviselő-testület végül is határozatot hozott, hogy az elöljáróság a Járási Testnevelési és Népgondozó Kirendeltséget keresse fel, hogy mentsék fel a községet a pénzügyi teher alól!66

Az 1930-as évek második felének egyik legnagyobb jelentőségű helyi eseménye a korszerű községháza kialakítása volt. Az 1935. július 27-i képviselő-testületi ülésen merült fel annak a lehetősége, hogy a közbirtokosság - melynek tulajdonát képezte a körjegyzői hivatal épülete - örök áron eladja a községnek az épületet. Az árat 1000 pengőben szabták meg. A közgyűlés elfogadta az 51. házszám alatt álló épület megvételét. Egyúttal az épület átalakítására Linczmayer György okleveles építészmérnök tervet dolgozott ki, és azt az árajánlattal együtt bemutatta a képviselő-testületnek. A községháza megvétele céljából - 1935. július 28-án - dobszó útján értesítették a lakosságot, s 1935. augusztus 28-ára közgyűlést hívtak össze e tárgyban. Egyúttal a képviselő-testület megbízta az elöljáróságot a szükséges kölcsönök felvételének előkészítésére. Az 1935. augusztus 28-án lezajlott közgyűlésen elfogadták Linczmayer György terveit. Az átalakítási munkára szükséges 15 021 pengő 20 fillér költséget pedig a közmunkaalapra elhelyezett 4000 pengőből, a befolyó évi közmunkából várható 1021 pengőből szándékoztak biztosítani. A még hiányzó 10 000 pengőt pedig a Veszprémi Takarékpénztárból tervezték felvenni 8%-os függőkölcsönből, mely függőkölcsönt 10, legfeljebb 15 év alatt tervezték - a községi pótadó terhére - visszafizetni.

A tervek kivitelezése azonban elhúzódott, s 1937. július 27-én a községháza átépítése még mindig nem kezdődött el! Miután az eltelt két év alatt az anyag- és munkabérárak növekedtek, az 1935. évi költségvetési tervek teljesen felborultak. Ezen év augusztus 25-én a körjegyző bemutatta a közgyűlésnek az építkezésre időközben befutott versenytárgyalási anyagot. A legolcsóbb ajánlattevőnek Fabb Károly veszprémi építőmester látszott. A teljes bontási, föld-, kőműves-, vasbeton-, ács-, tetőfedő- és bádogosmunkáért összesen 9837 pengőt kért. A vízvezetéki, szerelő- és csatornázómunkát pedig Singer Sándor veszprémi vízvezeték-szerelő és bádogosmester vállalta 2334 pengő értékben. Az asztalos-, lakatos-, mázoló- és üvegesmunkát Pilcsik István és Bors Rezső veszprémi asztalosok vállalták el 2072 pengő értékben. A villanyszerelési munkát Rotschild Zoltán veszprémi villanyszerelési vállalkozónak adták ki 281 pengő 50 fillérért. A régi épület boltozatának lebontását és a helyébe építendő vasbeton mennyezet építését Fabb Károly vállalta további 1488 pengőért. A módosult építkezési költségek alapjául a korábbi fedezetek álltak rendelkezésre.67

Miközben az új községháza átalakításának tervei, majd kivitelezései folytak, az 1936. október 3-i közgyűlésen felmerült az első világháborús hősi halottak emlékművének megépítését célzó gondolat. A képviselő-testület azonban rögtön közölte, hogy az emlékművet a házi pénztár terhére ez idő szerint elkészíttetni nem tudja. Ugyanakkor elfogadták Baranyai Lajos körjegyző azon javaslatát, hogy az emlékművet gyűjtés útján és helyi vörös - ún. „márvány" - kőből építtessék fel. Azonban az 1937. január 4-i közgyűlés mégis hozzájárult ahhoz, hogy az emlékműhöz szükséges cement beszerzését és a kőfejtéssel felmerülő költséget a házi pénztár terhére számolják el. Az emlékmű végül is 1938 júliusára készült el Malasits veszprémi szobrász tervei és kivitelezése során. A felavatásra azonban csak részben sikerült elkészíteni az emlékművet: a csúcson lévő félgömb alakú idomra tervezett bronz turulmadár - a közbejött világháború miatt a mai napig sem került a helyére.68

 

Az új községháza (1938)

 

Közben megindult a községháza átalakítása. Hogy az építkezés alatt a körjegyzőségi hivatal zökkenőmentesen működhessék, az irodát Sári Mihály 6. sorszámú házának első szobájában rendezték be ideiglenesen havi 15 pengő bérért. A hivatali berendezés értékesebb részét ide, a kevésbé értékes berendezési tárgyakat pedig a tűzoltószertárba költöztették.69

A fentebb felsorolt építkezések mellett 1936. május 1-jén határozat született a községi képviselő-testületi ülésen, hogy a falun végigvezető vízmedret kőfallal vegyék körül, s a tervezett járdákat pedig csak a vízmeder rendbehozatala után építsék ki. A járdaépítési programot azonban majd csak az 1939. december 13-i közgyűlésen jelentették be.70

Ezekben a mozgalmas években -1937. december 18-án - megnyílt a már korábban megalakult Hangya Szövetkezet vegyesboltja és kocsmája is. Az épület eredetileg Steininger Mihály birkaólja volt. Ugyancsak megvásárolták a mellette lévő lakóházat is szolgálati lakásul.71

A község felpezsdült közéletében 1939. július 20-tól új ember - Farkas András - foglalta el a községi bírói hivatalt. Már az ő idején -1939. október 13-án - került szóba a képviselő-testületi ülésen először az „...elengedhetetlenül szükséges kultúrház létesítésének..." ügye. Az ülés tagjai azonban egyhangúlag kijelentették, hogy a község ezt önerejéből - államsegély nélkül - képtelen megépíteni! Közölték, ha megfelelő - 3000 pengőnyi - segélyben nem részesülnek, kénytelenek az elképzeléstől végleg elállni!72

A községi képviselő-testületi ülés egy 1939. november 16-i adata szerint a községháza még mindig épült. A munka befejezéséhez még 1365 pengő volt szükséges, melyre pótadót kellett kiadni a képviselő-testület hozzájárulásával.73

A község felekezeti életében 1930-ban változás történt: a korábbi református lelkész - Száz Kálmán - 1930-ban nyugdíjba vonult (s Vörösberényben telepedett le, ahol a későbbiekben elhunyt, sírja is ott van). Az új lelkész Gyulafirátótról érkezett Győrffy Lajos személyében. Balatonkövesden született 1891-ben, középiskolai, majd teológiai tanulmányait Pápán végezte, majd Balatonfüreden és Papkeszin volt helyettes lelkész. Az első világháború alatt, 1917-től tábori lelkész volt a bécsi katonai térparancsnokságon, majd az olasz harctéren, ahonnét 1918. november 16-án tért vissza. Frontszolgálatáért megkapta a Károly-csapatkeresztet. A háború után Papkeszin, Nemespécselyen, Balatonkövesden, Gyulafirátóton szolgált mint segéd-, illetve rendes lelkész, s onnan került Nemesvámosra.74

Győrffy Lajos 26 esztendeig - 1956-ig - szolgált Nemesvámoson. A két történelmi egyház, a r. katolikus és református gyülekezet mellett 1932-től egyre jelentősebbé vált a nemesvámosi adventista közösség gyülekezete is. Különösen sok református csatlakozott az adventistákhoz. „A nemesvámosi református egyházból kitértek anyakönyve 1932. évtől" című anyakönyv adatai szerint 1932-ben tíz, 1933-ban öt, 1934-ben négy, 1936-ban öt volt református személy tért át adventista hitvallásra. Sajnos, a további években adatokat nem jegyeztek fel. A növekedést jelentősen emelte, hogy a már korábban is adventista szülők mellé gyermekeik is hitvallást váltottak. Az adventisták példás magán-, családi és társadalmi élete is nagy vonzerővel volt az emberekre. Igen jelentős volt Egyed J. Károly missziósmunkája is. Ebben az időben -1932-1936 között - Bajor László volt a gyülekezet prédikátora. A nemesvámosi gyülekezethez tartozott a veszprémi adventista csoport is, s így létszámuk mintegy 20-22 főt tett ki. Az 1935. évben volt az első adventista házasságkötés is, amely minden pompa nélkül, a legpuritánabb módon zajlott le a menyasszony házánál. Ebben az esetben Egyed J. Károly vette feleségül Nagy Zsuzsannát. Az 1936. év első felében Murányi Árpád látta el a prédikátori tisztet, Pechtol János pedig segédprédikátorként dolgozott, majd 1936 második felében idős Zárka Dénes prédikátor vette át a gyülekezet irányítását. A helyi községi hatóságok ellenszenvvel voltak a gyülekezettel szemben, megtiltották, hogy a r. katolikus vagy a református temetőbe temetkezzenek. Egyidejűleg megtiltották, hogy K. Nagy Gáborék lakásán kívül bárhol is összegyűljenek! A kellemetlenkedések alapja az volt, hogy a H. N. Adventista Közösség nem volt elfogadott egyház, sőt még felekezet sem!

Valóban, 1935. április 29-én a községi képviselő-testület is foglalkozott az adventisták ügyeivel. Miután a két történelmi egyháznak saját tulajdonban lévő temetője volt, tervet dolgoztak ki a „felekezeten kívüliek", azaz az adventisták eltemetésére, egy új, felekezeten kívüli köztemető kijelölésével. Az elöljáróság megbízást kapott egy - lehetőleg a község közelében és legalább 200 □-öles - terület kijelölésére. Egy új, felekezetektől független köztemető kialakítására azonban soha nem került sor.75 Az 1937. július 27-én lezajlott községi képviselő-testületi ülésen - egy felsőbb hatóságoktól kapott utasítás nyomán - felmerült egy felekezeteken kívüli, ún. „községi iskola" felállításának terve is. A képviselő-testület azonban - hangoztatva, hogy a két egyházi iskola feladatait jól ellátja! -a tervet elutasította.

Az adventista gyülekezet Egyed J. Károlyék szérűjén 1935 nyarán

 

Az adventisták csoportja a Krámli közben. Egyed J. Károlyék lakása előtt (1935-1936)

 

Adventisták csoportja a Krámli közben, Egyedek lakása előtt (1940 körül)

 

Ünneplő nemesvámosiak a r. katolikus templom előtt (1938)

 

1941. január 17-én a nemesvámosi közösség felvette a Bibliakövetők Felekezete nevet, s mint az egész országban, úgy a községben is normalizálódott a gyülekezeti élet. A gyülekezetet Szigeti Jenő professzor Szombathelyről, illetve Fekete Vencel bibliamunkás Székesfehérvárról látogatta és támogatta. Erre az időre a gyülekezet létszáma elérte a 40 főt, s ez egy önálló imaház építésének gondolatát vetette fel. Egyed J. Károly lakása már szűknek bizonyult. A jelenlegi imaház telkét 1943 januárjában vásárolták meg (a rajta lévő kis füstös kovácsműhellyel együtt) úgy, hogy Váradi András vállalta a „látszólagos tulajdonjogot", ugyanis a gyülekezet ingatlant nem vásárolhatott. Így aztán -1943 őszére - a gyülekezet közösségi munkájával felépült egy ötven személyt befogadó imaház - lakóház címén! A hatóság ezt olyan komolyan vette, hogy Váradi András az imateremben ágyat tartott s ott aludt, mert a Péter nevezetű csendőr még éjszaka is ellenőrizte, hogy ténylegesen ott alszik-e?!76

Miután a községi iskola létesítését a községi képviselő-testület nem tartotta szükségesnek, 1940. augusztus 21-én megtörtént az iskolaalap vagyonának elosztása. Az iskolaalap pénzét -1154 pengő 76 fillért, valamint további 52 pengőt - átengedték a helybéli református és r. katolikus iskoláknak. Mivel a r. katolikus egyház egy tanerős, a református egyház pedig két tanerős iskolát tartott fenn, a megosztást úgy kívánták lebonyolítani, hogy a kifizetendő összeg egyharmadát a római katolikus, kétharmadát a református egyháznak - mint iskolafenntartónak - fizessék ki.77

A r. katolikus iskolában dolgozó Illésfalvi (Ipsics) Antal tanító érdekes feljegyzéseket tett a község utcáinak, lakóházainak állapotáról. A hivatalos adatok szerint 1930-ban a községben 322 lakóház volt. A házak tetőzete változó volt: 216 volt cserép-pala készítésű, 100 lakóház volt nádtetővel ellátva, 6 ház pedig zsindelytetővel rendelkezett.

Színjátszó csoport (1930-as évek)

 

A község tulajdonképpen három utcából állt, s ezekre az utcákra dőltek rá az ún. közök. A házak az 1930-as évekre már elvesztették "bakonyi" jellegüket és teljesen átalakultak. A közökben már nem voltak találhatók nyitott gangok. A lakásba a "köz"-ből egyetlen ajtón lehetett bejutni, egyenesen a konyhába. A konyhából jobbra a szobába, balra a kamrába nyílt az út. A legtöbb háznál még a kétrészes ajtó volt használatban, melynek eredete a füstös konyha idejére nyúlt vissza. A felső rész volt a füstszöktető, az alsót pedig zárva tartották a baromfiak elől. A szoba-konyhás lakások voltak túlsúlyban; kétszobás lakás kevés volt. Emeletes épület a községben az 1930-as évek végére csak kettő volt: az új községháza és az út menti csárda. A lakások mennyezete a jobb módúaknál boltozatos volt, a szegényebbeknél pedig mestergerendán nyugvó padlásos. A padlózat szinte mindenütt döngölt agyag volt. Mivel a község vízben bő területen létesült, a lakások nagy része nedves, egészségtelen volt, s sok betegségnek volt okozója. A konyhákból erre az időre már általában eltűnt a füstös konyha, s a nyitott tűzhely helyét elfoglalta a sparhert. A bútorzat azonban a régi maradt: a fiókos asztal, a vizespad, a tálas és a falitéka. A szoba bútorzatánál még a régi divat érvényesült: a sarokpad és az asztal. A fal mellett állt a két „ómárium", a szekrény, valamint a régi menyasszonyi láda. Ugyancsak a fal mellett állt az ágy. A sublót részben arra is szolgált, hogy tetejére raktak ki mindenféle csecsebecsét. A zöld szemes kályhák erre az időre már zömében eltűntek. A falakon történelmi személyek és események színes nyomatai, valamint családi fényképek lógtak. A lakás ablakai kicsinyek voltak, fény a szobába alig szűrődött be. A lakásokat évente általában kétszer takarították: tavasszal és ősszel. A falakat fehérre meszelték. A konyha másik oldalán nyílott a kamra, melynek állandó bútora a hombár volt, melyben a gabonát tárolták. Míg a lakásra általában adtak az emberek, annál siralmasabb volt az udvar - ha egyáltalán volt a ház előtt! A ház előtti kis „udvaron" általában egy-két magasra metszett gyümölcsfa árválkodott, illetve szinte az ajtó előtt éktelenkedett a szemétdomb. Virágokat legfeljebb az ablakokba tettek. A lakások világítása-1931. szeptember 23-ig -petróleumlámpával történt.

A táplálkozás évszakonként változott: télen, a disznóölések táján főleg húsfélék voltak terítéken; más évszakokban tejfélék, főzelékek, tésztafélék alkották a fő táplálékot. Télen csak vacsorát főztek, nyáron délben és este meleg ételt ettek.

A ruházkodásban a régi viselet már eltűnt erre az időre. Ünnepi időben a fiatalok kék, az idősebbek fekete posztóból készült ruhákat viseltek. A sötétkék zsinóros ruha „dómány"-ból, „emsenadrág"-ból, „tikresszárú" csizmából, fehér ingből, pörge, keskeny szélű fekete kalapból és rozmaringra hajtogatott „előruhából" (kötény) állt. Nyáron a mindennapi viselet a „pruszlék" (mellény) és a házi szőttes gatya volt. Téli hideg időben általános viselet volt a szűr.

A női viselet életkoronként változott. Míg az asszonyoknál a szoknya a földet seperte, a leányoknál pedig térden alul ért. A blúz feszes volt, rajta csipkedísszel, hosszú ujjal, mely ugyancsak csipkés volt. A derekat négyujjnyi széles, elöl csatos, gumis gurtni ölelte át. Kötényt nem viseltek. Fejkendőt csak az asszonyok hordtak. A régi berliner kendőt a hosszú télikabát váltotta fel.

Vízcsap a faluban (1938)

 

A falu egészségügyi helyzetét elsősorban a rossz lakásviszonyok határozták meg. A vizsgált 60 év adatai szerint a gümőkor volt a legfőbb halálok. A lakások vizesek, levegőtlenek voltak. Hasonlóan egészségtelenek voltak a nyílt kutak is. Megoldást majd csak 1954-ben a vízvezeték bevezetése jelentette. A gümőkor mértékére jellemző, hogy míg 1905-ben 12 gümőkóros haláleset történt, az 1960-1970 közti tíz évben mindössze kilencen haltak meg e kórban.78 A zsúfolt utcák-közök, a nádtetők továbbra is a tűzvészek melegágyai voltak. Az utolsó pusztító tűzvészek egyike 1938. március 15-én dúlt a községben.

 

7. FEJEZET:

NEMESVÁMOS A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN (1941-1945)

1939. szeptember 1-jével újabb világháború borzalmai zúdultak Európa számos országára. Magyarország kezdetben nem lépett be a háborúba. A trianoni békediktátum során elszakított országrészeknek német és olasz segítséggel történő visszaszerzése azonban részleges mozgósításokkal és katonai megmozdulásokkal járt. Veszprém vármegye sorköteles férfilakossága ekkor a szombathelyi III. hadtestnek alárendelt soproni 7. könnyűhadosztály 4. gyalogezredéhez tartozott. Ezek a csapatok az 1938. november 5-én megkezdődött dél-szlovákiai és kárpátaljai, majd az 1939. március 15-én megindított kárpátaljai bevonulások után részt vettek a Román Királyságtól visszaítélt észak-erdélyi és székelyföldi katonai bevonulásokban 1940. szeptember 5-13-án.

Ez utóbbi eseményre utalt az, hogy 1940. október 18-án a községi képviselő-testületi ülésen Baranyai Lajos körjegyző bemutatta a közgyűlésnek a soproni 4. honvéd gyalogezred parancsnokának az elöljárósághoz intézett levelét, melyben megdicsérte az ezrednek Nemesvámosról származó katonáit: „A parancsnok örömének adott kifejezést, hogy katonái révén falunk is részt vehetett Szent István birodalma visszaállításának dicsőséges munkájában."79

Magyar tisztek, és katonák (1938)

 

Magyarország a világháború harmadik esztendejében, 1941. június 27-én Németország oldalán belépett a Szovjetunió elleni háborúba. Az első esztendő harcaiban a 4. honvéd gyalogezred-melyhez a nemesvámosi hadköteles férfiak tartoztak - nem vett még részt.

1941 januárjában országos népszámlálás zajlott le, amely az élet minden területére kiterjedt. Nemesvámos községre vonatkozó adatai az alábbiak voltak:

Birtokviszonyok:

100 k. holdas és azon felüli birtok: 2 család
100-50 k. hold közti birtok: 7 család
50-20 k. hold közti birtok: 49 család
20-10 k.hold közti birtok: 71 család
10-5 k.hold közti birtok: 67 család
5 k.holdon aluli birtok: 93 család
Gazdasági cseléd: 112 család.

Az összlakosság 1941-ben 1571 fő volt; ebből volt

őstermelő: 1355 fő (86,2%), ebből kereső volt: 619 (86,5%),
iparos: 170 fő (10,8%), ebből kereső volt: 72 (10%),
egyéb: 46 fő (3,0%), ebből kereső volt: 25 (3,5%).

A népszámlálás művelődésügyi adatai szerint az 1571 személy közül 1570 tudott magyarul, 18 személy pedig németül is beszélt; más nyelvismeret a községben nem volt.

Az iskoláztatási viszonyokra utalt, hogy a községben 4-5 elemi iskolai osztályt 147 fő, 6-7 elemi iskolai osztályt 1012 fő, 8 elemi iskolai osztályt 16 fő végzett; középiskolai 2-3 osztályt egy, középiskola négy osztályt nyolc, főiskolát pedig két személy végzett. A községben 33 analfabéta élt, aki írni-olvasni nem tudott.

A község lakásviszonyairól is érdekes adatokat rögzített a népszámlálás: a községben összesen 361 lakás volt, konyha szolgált lakásul négy helyen.

Egyszobás lakás volt: konyha nélkül 15, konyhával 293.

Kétszobás lakás volt: konyha nélkül -, konyhával 44.

Háromszobás lakás kettő, négyszobás lakás egy. ötszobás vagy annál nagyobb lakás kettő volt a községben.

Vízvezeték a község egyetlen lakásában sem volt; villannyal volt ellátva 65 lakás; árnyékszékkel rendelkezett 12 lakás.

A lakások szobáinak száma: 421 volt. Ezek közül fapadlóval 67, téglapadlóval 2, földpadlóval 352 rendelkezett.

Rádió-vevőkészülék a községben 16 db működött.80

A község gazdáinak továbbra is egyik legjelentősebb bevételi forrása az állattenyésztés, illetve az azzal járó tejgazdaság volt, a közeli Veszprém, mint jelentős felvevőpiac miatt. Megfelelő állattenyésztés jó tenyész apaállatok nélkül nem volt lehetséges. Az 1940. december 14-i képviselő-testületi ülésen elhangzott, hogy újabb két tenyészbikát kell vásárolni. „...Azonban amennyiben lehetséges lesz, a bikát beszerezni itt a környéken lévő tenyésztőktől kell, mivel a Budapesten beszerzett bikák nem mindig váltak be teljesen!"

Az 1941. június 26-án megválasztott új bíró - Farkas András - első közéleti tevékenysége volt, hogy ismertesse a községi bikaistálló építésére beérkezett három pályázatot. A legolcsóbbnak Debreczeni Imre veszprémi kőműves iparosé tűnt. A közbirtokosság tulajdonát képező bikaistállót és pajtát a közbirtokosság költségén építették fel. Az anyagot is a közbirtokosság adta, mivel a régi épület már teljesen használhatatlanná vált. Az iparos az építkezésekért 2715 pengőt kért, az anyag vásárlása 1400 pengőt igényelt.81

Bár a község népessége lassan növekedett (1930: 1554 fő, 1941: 1571 fő), a falu növekvő tendenciát mutatott. A háború legkritikusabb esztendejében, 1942-ben új házhelyek kijelölése történt meg. Az 1942. április 4-i képviselő-testületi ülésen határozat született, hogy a „Déllő" területén - az eddigiek mellett - tíz új házhelyet jelöljenek ki „...az arra érdemes igénylőknek!", □ ölenként 80 filléres áron. A telkek 100-100 □-ölesek voltak, s azokon két éven belül házat kellett építeni.

Az 1942 februári nagy mozgósítás már súlyosan érte a nemesvámosi hadköteles férfilakosságot: sorozatosan érkeztek a katonai behívók a 4. honvéd gyalogezredhez. Az ezredet a 7. könnyűhadosztály és a III. hadtest kötelékében a 2. magyar hadsereg alárendeltségébe utalták. A veszprémi 4/III. és 34/111. honvéd zászlóaljak 1942. április 24-én és 26-án indultak el Veszprémből a szovjet frontra. A június 28-án meginduló tyimi áttörést követően július 10-re elérték a Don folyót, ahol súlyos harcok dúltak az 1943. január 12-i szovjet támadásjg, melynek során a 4/III. és 34/111. veszprémi honvéd zászlóaljak szinte teljesen megsemmisültek.83

Tekintettel a háború elhúzódó voltára, kellett a katonaanyag pótlása. Nemesvámoson is növelték a leventemozgalom hatékonyságát. Az 1942. május 8-i képviselő-testületi ülésen a közbirtokosság tulajdonát képező „Déllő" legelő murvagödör melletti út alatti részét, kb. 3 k. holdat - a tulajdonjog fenntartása mellett - kizárólagos levente gyakorlótérül átengedte.84

1943 nyarán egy közegészségügyi vita zajlott le. A vármegye alispánja - 1943. július 22-én -utasította a községet, hogy a Tótvázsonyban építendő körorvosi lakás építéséhez járuljon hozzá anyagilag. A községi közgyűlés ezt megtagadta, mivel a tótvázsonyi orvosi kör Nemesvámos számára kedvezőtlen volt már korábban is. Ugyanis a hozzájárulással állandósították volna ezt a kedvezőtlen állapotot: ti. a beteget el kellett szállítani a 9 km-re lévő Tótvázsonyba, majd a felírt recepttel el kellett menni az ellenkező irányba 6 km-re fekvő Veszprémbe. Télen különösen rosszak voltak Tótvázsony felé az útviszonyok, míg Veszprém felé az utat általában rendbe tartották. Nemesvámos ezért önálló körorvosi szolgálatot kért a községbe, ahol hajlandók voltak orvosi lakást is felépíteni! A vármegye azonban a kérést elutasította, mire a község a belügyminiszterhez fellebbezett - eredmény nélkül.85

Az 1942-1943-as tanévben elrendelték a nyolcosztályos elemi iskolák megszervezését, annak ellenére, hogy itt Nemesvámoson ennek semmi feltétele nem volt meg. A r. katolikus iskolában megnyílt a VII. osztály, mely iskolához tartoztak a vilmapusztai és a balácapusztai tanulók is. A VIII. osztály tényleges beindítására azonban csak az 1944-1945. tanévben került sor.86

Az ún. első (1938. május 29.), a második (1939. május 5.), majd harmadik (1941. augusztus 8.) zsidótörvény életbe léptetésével fokozatosan szorította ki a magyar államhatalom a zsidó vallású állampolgárokat a gazdasági-társadalmi életből. Az 1941. április 16-án közzétett 2870/1941. sz. kormányrendelet a zsidó vallású hadköteles férfilakosságot eltiltotta a fegyveres katonai szolgálattól, s honvédelmi kisegítő szolgálatra, munkaszolgálatra kötelezte azokat. 1943 márciusában megkezdték - az 1942. XV. törvénycikk értelmében - a zsidó tulajdonban lévő földvagyon erőszakos kisajátítását. A Nemesvámoson birtokos Kertész (Khón) Ferenc budapesti lakostól a magyar állam javára elkobozták a 428. sz. telekkönyvi betétben A-l-7. sor: 1454. és 2876. helyrajzi szám alatt szereplő két katasztrális hold 612 □-öles birtokot.87

A Nemesvámoson élő Weisz Vilmos tulajdonában lévő üzletet és vendéglőt kezdetben működésében zavarták: üzemeltetését egyre jobban szigorították, majd előbb a vendéglőt, utána pedig a vegyeskereskedést bezárták.

Az 1943 őszi mozgósításkor a községben élő három hadköteles férfit - Weisz Józsefet (sz.: 1901., apja: Weisz Vilmos, anyja neve: Kollin Gizella), Weisz Ernőt (sz.: 1905., anyja neve: Klein Vilma), Weisz Józsefet (sz.: 1922., anyja neve: Weisz Julianna), valamint - a községben házasság révén letelepedett - Slamovics Zolánt katonai munkaszolgálatra hívták be.88

Az 1944. március 19-i német katonai megszállást követően - 1944 áprilisától - egyre durvább zsidóellenes intézkedések születtek.

Ebben az időben Nemesvámoson két - egymással rokoni kapcsolatban nem álló - Weisz nevű zsidó vallású család élt.

Az egyik Weisz család feje: Weisz Vilmos kereskedő-vendéglős volt (sz.: 1867., neje: néhai Kollin Gizella), akinek két gyermeke élt: Révész Ödönné született Weisz Rózsa (sz.: 1896. 11. 11., a. n.: Kollin Gizella) és a fentebb már említett és katonai munkaszolgálatra behívott: Weisz József (sz.: 1901., Nemesvámos. a. n.: Kollin Gizella), akinek Végh Annával kötött házasságából született két fiúgyermeke: Weisz Lajos (sz.: 1936., Veszprém) és Weisz László (sz.: 1939).

A másik Weisz család volt: Weiszné Klein Vilma szatócsüzlet tulajdonos, valamint gyermekei: Weisz Ernő (sz.: 1905), Weisz Mária és Weisz Julianna varrónő, s az utóbbi fiúgyermeke: Weisz József (sz.: 1922). A család két férfi tagját -1943 őszén - katonai munkaszolgálatra hívták be.

A megpróbáltatások 1944. április 9-től felgyorsultak: ekkor rendelték el, hogy a zsidó vallású magyar állampolgárok a nyilvánosság előtt kötelesek felsőruhájukon, feltűnő helyen 10x10 cm-es nagyságú, sárga textilanyagból készített hatágú, ún. Dávid-csillagot viselni. Másfél hónappal később -újabb és újabb megalázó intézkedés után - 1944. június 1-jén elrendelték a zsidó vallású polgári lakosság ún. „gettókba" zárását. A nemesvámosi zsidó vallású személyeket ezen a napon a veszprémi gettóba, a későbbi Bajcsy-Zsilinszky u. 9. és 11. sz. házaiba, illetve a közeli zsinagóga épületébe zárták. Az itt összezsúfolt embereket 1944. június 29-én - a legdurvább körülmények közepette -bevagonírozták, majd vasúti szállítással (lezárt marhavagonokban) elindították a német megszállás alatt lévő Lengyel Főkormányzóság területén lévő auschwitzi koncentrációs táborba. Egy 1948. évi adat szerint Weisz Vilmos és családja (leánya, valamint két fiú unokája) a koncentrációs táborban meghalt; fia - Weisz József (sz.: 1901) - ismeretlen körülmények között, mint katonai munkaszolgálatos tűnt el. Weiszné Klein Vilma, valamint Julianna és Mária nevű leányai ugyancsak a koncentrációs táborban haltak meg. A család két férfi tagja: Ernő (1905) és József (1922) munkaszolgálatosok a háborút túlélték (lásd a későbbiekben).89

A zsidó deportálások napjaiban - 1944. július 5-én -am. kir. Honvédelmi Minisztérium 91. 493/Eln. 14/1943. sz. rendeletével a község határában katonai lő- és gyakorlótér kialakítását rendelte el. A kisajátítandó területbe beletartozott a közbirtokosság sertéslegelője, valamint az ott lévő két forráskút. A két kút pótlására új kutakat kellett építtetni. A költségeket a közbirtokosság számlájára tervezték meg. A tárgyalások során kifejtették, hogy míg az említett két régi forráskút kimeríthetetlen vízmennyiséggel bír, az új kutak vízhozama azokat meg sem közelíti! Száraz időben pedig a kiszáradás veszélye fenyegette a két új kutat, ami az állatállomány rendszeres itatását súlyosan megnehezítette .90

Időközben - 1944. április 3-tól - az Itáliában összpontosított amerikai 15. stratégiai légi hadsereg bombázó- és vadászrepülő-kötelékei megkezdték folyamatos légitámadásaikat a magyarországi célpontok ellen. Július 27-én délelőtt 8 óra 30 perc körül két irányba - Pécs, illetve Budapest felé - támadott 390 db B-17. Flying Fortress és B-24. Liberator típusú négymotoros bombázó repülőgép, mintegy 110 db vadászrepülőgép fedezetével. A Balaton északi légterében megjelenő amerikai 47., 49. és 304. bombázó csoportokat (bomber wing) mintegy harminc német és magyar Messerschmitt-109-es és tíz Focke-Wulf-FW-190-es vadászrepülőgép támadta meg. Köztük volt a veszprém-jutasi repülőtérről felszálló magyar 101/1. vadászrepülő-század is. A harmadik lépcsőben repülő 304. bombázó csoportot (bomber wing) az amerikai 325. vadászrepülő-csoport—P—51. Mustang vadászrepülőgépei védelmezték (Chester L. Shuder alezredes parancsnoksága alatt). A kialakuló légiharcban a magyar 101/1. vadászrepülő-század egyik pilótája - Skulka Zoltán repülő szakaszvezető - a 325. amerikai vadászrepülő-csoport egyik P—51. Mustang típusú vadászrepülőgépét lelőtte. Az egymotoros amerikai vadászrepülőgép Nemesvámostól ÉNy-ra, a Hárshegy DNy-i oldalán egy tarlóra lezuhant. A gép pilótája - a hivatalos jelentés szerint adatai megállapíthatatlanok voltak, de néhány nemesvámosi visszaemlékező szerint a neve Robinson L. Emores volt - a gép roncsai között hősi halált halt. (Megjegyzendő, hogy Skulka Zoltán rep. szakaszvezető is légiharcban halt hősi halált néhány nap múlva: 1944. augusztus 21-én). Illésházi Antal r. katolikus tanító az alábbiakat írta: Mire kiértünk a területre, már a pilóta csizmája, órája eltűnt, de rövid idő alatt előkerült a közelben arató emberektől. A pilóta holttestét a magyar katonai hatóságok a nemesvámosi temetőben, a hullaház mögött temették el..." A légiharcok során, valamelyik megsérült amerikai bombázógép néhány bombát ledobott a Nemesvámos és Szentgál közti földekre. Az amerikai főkötelékek délelőtt 9 óra 30 perc körül súlyos bombatámadást intéztek Budapest ellen.91

Már javában folytak az amerikai légitámadások - sőt, az őszi hónapok miatt gyakoriságuk csökkent, amikor 1944. november 13-án elrendelték, hogy Veszprém város légvédelmére, a város körül széles körzetben - a veszprémi Takács-féle téglagyárnál. Nemesvámos É-i határában, Miklósháza-pusztán, Liternél és a Geleméri-majornál légvédelmi tüzérségi ütegállásokat építsenek ki. Az öt tervezett ütegálláshoz a veszprémi polgármester 30-30 embert vezényelt ki a veszprémi katonai állomásparancsnok utasítására.92 Az amerikai légitámadások során Nemesvámos községet bombázás nem érte. Egyetlen esetben volt a közelben szórványos bombaledobás. 1944. december 6-án délután 15 óra körül - azon a napon, amikor az amerikai kötelékek pusztító bombatámadást hajtottak végre Sopron ellen! - egy magányosan és sérülten hazafelé tartó négymotoros amerikai B-24. Liberator bombázógép, hogy robbanásveszélyes bombaterhétől megszabaduljon, bombáit az alsó faluvég kertjeire szórta le. Mivel a bombák lakatlan területen robbantak, sem emberéletben, sem anyagiakban nem esett kár.

Miközben a Balatontól északra és keletre tombolt a harc a német és szovjet erők között - 1944 decemberében, valamint 1945 január-februárjában-, Nemesvámos viszonylag távol esett a csataterektől, s jelentősebb események itt nem történtek.

1944 decemberében a nemesvámosi illetékességű - és 1943 októberében mozgósított - Weisz Ernő (sz.: 1905) és Weisz József (sz.: 1922) katonai munkaszolgálatosok megszöktek és hazatértek Nemesvámosra. Annak ellenére, hogy nemcsak a szökevény honvédekre és munkaszolgálatosokra, de azok bújtatóira is halálbüntetés várt! - a két munkaszolgálatos volt munkaadója: Váradi András és Gábor elrejtette a két szökevényt. A téli hónapokban a házuknál lévő pajtában bújtatták és táplálták őket, majd a tavasz nyírtával a Hidegkút felé elterülő erdőkbe az ott épített „bunkerben" rejtőztek. Rejtekhelyükről majd csak a frontvonal átvonulása - 1945. március 24. - után merészkedtek elő, s tértek vissza régi otthonukba. Családjuk nőtagjai azonban soha nem jöttek vissza, a távoli német koncentrációs táborokban meghaltak.93

Még javában tartott az 1945. március 6-án megindított Tavaszi ébredés („Frühlingserwachen'') fedőnevű ellentámadás a Sió- és Sárvíz-csatornák vonalán, amikor 1945. március 9-én megkezdődött a szovjet légi felderítés. Ugyanis a németek a Cseralja dűlőben - félrevezetés céljából - repülőtér-imitációt készítettek. Egyidejűleg a református templom tornyában megfigyelőállást alakítottak ki. Ezen a napon -1945. március 9-én este - a szovjet repülőgépek kisebb bombákat szórtak le a község Perkáta nevű részében, ahol Nagy Sándor és Farkas Elek házai megsérültek.94

Március 9-14. között az esti órákban szinte állandó volt a légiriadó: a Veszprémből kihallatszó szirénák üvöltő hangja naponta már többször riasztotta a nemesvámosiakat is.

1945. március 14-én este 19 órakor - minden előzetes riasztás nélkül - szovjet éjszakai bombázórepülőgép-kötelék jelent meg Nemesvámos felett, s a repülőgépekről ledobott világítóbombák (Sztálin-gyertyák) vakító fényében valóságos szőnyegbombázást hajtottak végre Nemesvámos ellen. A Gyürtől kezdve a r. katolikus iskola és a Hangya Szövetkezet közti sávot, egészen a Felútig bombázták. Sok szalmatetős ház és kazal kigyulladt. A gépek elvonulása után a lakosság az oltáshoz kezdett, de a váratlanul visszatérő szovjet vadászrepülőgépek géppuskatűzzel verették végig a falut. Több lakóház telitalálatot kapott: Szabó Gáborné háza (három halott), Kovács Gábor háza a Csőgör-közben (hat halott) stb. Számos embert menekülés közben ért el a halál. Összesen mintegy huszonöt ember halt meg: három ismeretlen német katona; négy ismeretlen polgári személy és hat ismeretlen magyar katona. Meghalt még a magyar 25. honvéd gyalogos műszaki osztálytól: Szabó Gábor (sz. 1917, Felsőcsernáton) és Balogh György (sz. 1909. Kolozs). A falu lakosságából tizen haltak meg: Cseke Mária 18 éves. Nemes Eszter 36 éves. Kovács Gáborné 47 éves. Kovács Gábor 53 éves. Kovács Lajos 13 éves. Szabó Gáborné 57 éves, Kövesi Imréné 44 éves. Csizmadia Gáborné 72 éves, Ciznner Istánné 22 éves, Csizmadia Gáborné 43 éves (éjszaka 23 órakor a veszprémi kórházban halt meg).95

A légitámadást követő napokban a lakosság nagyobbik része a temetőoldalba vájt lyukakba vagy a Felső-erdőbe menekült a várható további légitámadások elől. Nagyon sok család a Balaton menti szőlőhegyekbe futott, hogy ott vészelje át épségben a várható további támadásokat.

Két nappal a Nemesvámost ért pusztító légitámadás után, 1945. március 16-án Székesfehérvár térségéből megindult a szovjet 2. és 3. Ukrán Front hadseregeinek Bécs elleni általános támadása. Március 19-22. között a szovjet erők áttörték a német 6. SS-páncélos és 6. összfegyvernemi hadseregek „Mária"-vonalának védőállásait Várpalota és Veszprém, valamint Várpalota és Berhida között. A harcolva hátráló német III. páncéloshadtest (Veszprém) és IV. SS páncélos hadtestek támogatására a Pápáról felvonuló magyar „Szent László" gyalogoshadosztályt vezényelték Veszprém. Vilonya és Nemesvámos térségébe. Erre az időre a 6. német hadsereg három hadteste foglalt el védelmi állásokat a „Klára"-vonalban: a III. német páncélos hadtest 3. német páncéloshadosztálya Veszprém körzetében; a IV. SS páncélos hadtest (pk.: Gille SS-Brigadeführer: Veszprémfajsz, majd Tótvázsony) 9. SS „Hohenstaufen" páncéloshadosztálya a Vilmapuszta, Nemesvámos, Veszprémfajsz, Köveskútpuszta védelmi vonalban; az I. német lovashadtest pedig Köveskútpuszta, Felsőörs, Alsóörs vonalban helyezkedett el.

A védelem centrumában elhelyezkedő IV. SS páncélos hadtestnek alárendelt 9. SS „Hohenstaufen" páncéloshadosztály alkotta a védelem gerincét nyolc német zászlóaljával (mely 15 db nehéz páncéltörő ágyúval volt megerősítve), páncéloscsoportja 58 db harckocsit és rohamlöveget számlált; tüzérsége pedig hat ágyús üteggel rendelkezett. Alárendeltségében volt az 501. SS nehézpáncélos-osztály (ismeretlen számú) P-VI/II. „Királytigris" nehézharckocsival, valamint a 24/1. német „Panther" harckocsiosztály 9 db P-V. „Panther" harckocsija. Mindkét harckocsiosztály Liter, Szentkirályszabadja, „Danuvia" gyártelep felől hátrált Nemesvámos felé.

A Nemesvámos körüli védőállásokba két magyar alakulatot vezényeltek: a 20. magyar gyalogoshadosztály 26/111. zászlóalját és a 20. magyar huszárszázadot Veszprémfajsz körzetébe, a „Szent László" gyalogoshadosztály 1/1. ejtőernyős-zászlóalját pedig Nemesvámosra irányították.

Az 1/1. ejtőernyős-zászlóalj (pk.: Ugrón István százados) Pápáról március 21-re ért Szentgálra, majd onnan Márkóra vonultak. A zászlóalj parancsnokának március 22-i feljegyzése szerint: „Feladat: Nemesvámosra menni, ott reteszállás Veszprém irányába. Szentgálról... a műúton nem tudtunk tovább előrejutni a visszaözönlő német és magyar alakulatok, illetve tömegek miatt. Így az útvonal egy erdei út, Szentgál-Ökörszeg-Őrszeg-Nemesvámos. Ott közeibiztosítás és pihenő." Sokkal részletesebben írt frontnaplójában Porvay István ejtőernyős-hadnagy: „...Márkóig nehezen, de minden ellenséges behatás nélkül jutottunk el (ti. március 22-én - Szerző). Innen azonban az irányítók már nem engedtek tovább a főútvonalon: az új irány Nemesvámos. Alig mentünk át Márkon, megjelentek az orosz bombázók, és olyan bombazáport zúdítottak a falucskára, hogy... Nem szerettem volna ott lenni! Füstben, tűzben és porban állt az egész falu, és a község utcáin tanyázó német vonat lovai megvadulva, véresen rohantak a házak között." Március 22-én estére - az említett erdei utakon át - a zászlóalj Nemesvámosra ért. Itt a zászlóaljat a hadosztály 4 db nehéz páncéltörő ágyújával és néhány magyar töredék egységgel erősítették meg, s az így kialakított harccsoport parancsnokságát az 1. honvéd ejtőernyősezred parancsnoka: Tassonyi Edömér őrnagy vette át.

A zászlóalj egyik katonája - Huszár János -visszaemlékezésében így írt: „.. .Itt (ti. Nemesvámoson) igazi háborús hangulat uralkodott. A mezőket kerékcsapások szelték át, mindenütt rengeteg útjelző, irányjelző nyíl volt az alakulatok számával, jelzésével. A falutól (Nemesvámostól) északra a domboldalban német páncélgépkocsi-oszlop vesztegelt 16-17 éves fiatal katonákkal. Ez az alakulat a 9. SS páncélos utászzászlóalj 3. századának 16 db lövészpáncélosa volt, mely alakulat felvételi állásban volt, hogy biztosítsa a Veszprémben védő 3. német páncéloshadoszály esetleges visszavonulását Nagyvázsony felé. Ennek a német páncéloshadosztálynak harcálláspontja Vilmapusztán összpontosult." Huszár János visszaemlékezése szerint az egyik német páncélos motorházán halott német katona feküdt takaróba burkolva, kezében hóvirágcsokorral. Miután a magyar ejtőernyősök menetoszlopa itt összetorlódott, várakozás közben a magyar diákkatonák az iskolában szerzett német nyelvtudásukkal szóba elegyedtek a páncélosok fiatal legénységével, néhányan kézigránátot is cseréltek.

Miután Veszprémben még német csapatok összpontosultak, illetve Liter és Balatonfűzfő is német kézben volt, az ejtőernyős-zászlóalj magyar katonáit Nemesvámos lakóházaiban szállásolták el éjszakára. A március 22-ről 23-ra forduló éjszaka nyugalmát csak a szakadatlanul támadó P-2-es szovjet éjszakai bombázó repülőgépek zavarták elsősorban Veszprém, de Nemesvámos felett is. Az említett Porvay István hadnagy írta naplójában, hogy Nemesvámosra is hullott néhány szovjet bomba: ,.... Az egyik diák honvédem az ablakunk előtt lehullott bomba felrobbanása után, amikor az ablak is betört, és a vakolat is hullott a plafonról, így ébresztette fel a társát: Kelj fel, Jancsi, mert a fejedre jön a ház!"

Március 23-án, pénteken reggel az 1/1. honvéd ejtőernyős-zászlóalj 1. és 3. századai, valamint a géppuskás- és nehézfegyverszázadok Nemesvámos É-i oldalán, a Veszprém-Tapolca országút és az attól K-re húzódó erdőszegély között ásták be magukat. A Remete Imre főhadnagy parancsnoksága alatt álló 2. század a tartalékot képezte, s Nemesvámoson helyezkedett el a házakban. A várható szovjet légitámadások miatt szálláshelyeik mellett ástak rajonként óvóárkokat. A zászlóaljparancsnok Porvay István hadnagyot - egy géppuskás szakasszal - a védővonal elé, egy Veszprém felé néző magaslatra rendelte elővédnek. „...A kora délutáni órákban készen voltunk a beásással - írta naplójában Porvay hadnagy. - Előttünk még németek voltak, így nyugodtan ismerkedhettünk a helyzettel. Veszprém hozzánk egészen közel volt, a tegnap szerzett német tüzérségi távcsővel jól beláttam a városba. Semmi mozgás, nagy csend! Csak Jutás felől hallatszott szórványos lövöldözés, és a repülőtérről csaptak fel vastag, fekete füstoszlopok! Nagy bölcsen megállapítottam, hogy Veszprémnél nincs semmi baj! Éppen ezért nagy meglepetésként ért a zászlóaljtól kiküldött hírvivő jelentése: Veszprém délután háromnegyed négykor elesett."

Valóban, március 23-án a szovjet 9. gárdahadsereg és 6. gárda harckocsihadsereg főerői Veszprémtől É-ra vívtak harcot az I. SS páncéloshadtest főerőivel, elsősorban az I. SS „Leibstandarte Adolf Hitler" páncéloshadosztállyal. A délutáni órákban a 98. szovjet gárda-lövészhadosztály - jelentősebb harcok nélkül - benyomult Veszprémbe. A városban védő 3. német páncéloshadosztály csapatai - a Veszprém-Tapolca közti úton - megkezdték a visszavonulást. A hátráló német erőket a fentebb már említett 9. SS páncélos utászzászlóaljának 3. százada fedezte 16 db lövészpáncélossal és két önjáró légvédelmi gépágyú tűztámogatásával. Veszprémből utoljára a német 2. SS „Das Reich" páncéloshadosztály harckocsiezredének egyik harckocsimentő osztaga vonult vissza három sérült P-V. Panther harckocsit vontatva. A páncélosokon ülő német katonák azt kiabálták a felvételi állásokban elhelyezkedő SS páncélos utászoknak. „Mögöttünk már az oroszok jönnek!"

A 98. szovjet gárda-lövészhadosztály csapatai azonban Veszprém déli szélén ideiglenesen beásták magukat, s a nap folyamán nem folytatták támadásukat. A szovjet főerők Márkó-Herend irányába mérték főcsapásukat. Porvay István hadnagy - aki a Nemesvámostól északra emelkedő egyik kis magaslaton foglalt állást géppuskás szakaszával, távcsövén át jól látta a Veszprémtől É-ÉNy-ra kibontakozó szovjet támadást :„... Két alkalommal is orosz bombázók j öttek... Alaposan megszórták a zászlóalj védőkörletét és a falut (ti. Nemesvámost - Sz.) is. (A légitámadásoknak ekkor a faluban polgári áldozatai nem voltak! - Szerző). E két bombázás alatt zajlott le a Veszprém és Herend közti dombokon egy német-orosz harckocsicsata összesen kb. 50 harckocsival. Még nem láttam ilyet, s most távcsövemen keresztül izgalmas jeleneteknek voltam tanúja. Mindkét félnél több harckocsi égett. Az esti szürkületben Ugrón százados úr zászlóaljparancsnok és századparancsnokom, Nagy Árpád jött ki a harcelőőrshöz."

Az 1945. március 23-ról 24-re forduló éjszaka teljes csendben telt el a Nemesvámostól északra húzódó harcállásokban. Ugrón István százados, zászlóaljparancsnok az alábbiakban összegezte a helyzetet: „...Védőállásba megyünk a veszprémi műúttól a Balaton felé... a falu (Nemesvámos) szélétől 100-200 m-re. Szárnyak szabadok. Előretolt állásban egy szakasz kb. 1,5 km előre egy kis magaslaton. Összeköttetés rádió. A falu mögötti magaslaton lévő erdőszegélyen a 3. század (helyesen a 2. század) is beássa magát. Zászlóalj-parancsnokság a faluban. Segélyhely az erdőben."

Ugrón százados azonban nem tett említést arról, hogy a zászlóaljhoz beosztott 4 db magyar nehéz páncéltörő ágyú a műút két oldalán, a csárda közelében helyezkedett tüzelőállásba. Nem emlékezett meg arról sem, hogy Vilmapuszta és a műút között a német 9. SS „Hohenstaufen" páncéloshadosztály részei voltak védőállásban s harckocsikkal megerősített német harccsoportok voltak védelemben a műúttól délre is, az 1/1. magyar ejtőernyős-zászlóalj vonalában.

Az éjszaka folyamán a Veszprém Ny-DNy-D-i szélétől Meggyespusztáig, illetve attól le Alsóörsig terjedő vonalon befejezte felvonulását a 27. szovjet hadsereg három lövész- és egy harckocsihadtesttel. A 33. szovjet lövészhadtest Vilmapuszta irányába nyomult előre, a 35. lövészhadtest és a 18. harckocsihadtest főerői Veszprémtől DNy-D-re, a tapolcai műút két oldalán foglalták el kiindulási állásaikat, míg Meggyespuszta és a Balaton között a 37. szovjet lövészhadtest készült fel a másnapi támadásra a 18. szovjet harckocsihadtest páncélosaival megerősítve.

Március 24-én, szombaton már a kora reggeli órákban megindult a szovjet támadás. Szovjet gyalogos csoportok nyomultak előre Veszprém felől a városi Alsóerdőn át, hogy kettészakítsák a német-magyar védelmet. „.. .Arra lettem figyelmes - írta naplójában az előretolt állásban lévő Porvay István hadnagy -, hogy féljobbra a hátam mögött pötyögni kezdenek a puskák, géppisztolyok, és közbe-közbe rikoltanak a golyószórók és a géppuskák is. Az előttünk lévő németek már hátra is húzódtak... Hamarosan erőssé fokozódott a tűz. A hátráló németek nagyjából velem egy magasságban, de inkább kissé hátrább foglaltak tüzelőállást. A mi részünkről kb. harminc villámgéppuska ontotta szakadatlanul a lövedékeket, de az oroszok is kitettek magukért. Egyik alkalommal Veszprém felől pár Sztálin-orgona (sorozatvető - Sz.) is megszólalt, mire egy német sorozatvető válaszolt. Borzalmasan gyönyörű volt!..." Rövid tűzszünet után, Veszprém déli széléről is megindult a szovjet támadás. Egyes visszaemlékezők szerint a város déli szélén - a későbbi Stadion-lakótelep térségében nyolc kilőtt szovjet harckocsi roncsai maradtak, melyeket feltehetően a német utóvéd osztagok semmisítettek meg. „.. .Gyanús motorzúgást hallottam többfelől. Pár perc múlva meg is jelentek az orosz harckocsik. Negyven körül lehettek... Az előttünk levő kopár domboldalról és a Veszprémből kivezető országútról jöttek előre gyalogságtól kísérve. A harckocsik többségében amerikai gyártmányú Shermann mintájú kocsik voltak. Mind a mi zászlóalj védőkörletünkre tartottak. Nagyon furcsán éreztem magam! Négy kocsi jött felém, de a 3-4 páncélöklömmel ezeknek nem sokat árthattam volna. No, de a harcelőőrsöknek úgysem az a feladata, hogy erős harckocsitámadást zászlóaljerejű gyalogsággal védjen ki vagy verje vissza. Alig volt tőlünk 200 méternyire az első harckocsi, mikor kiadtam a parancsot a visszavonulásra. Alig hogy megkezdtük a visszavonulást, rögtön láttam, hogy későn kezdtük meg. A négy nekünk utalt Shermann már egészen a nyakunkon volt. Óriási szerencsénkre egy német rohamlöveg tévedt arrafelé, s az ha lassan hátrálva is, de azért odasózott egyet-kettőt a felénk közeledők orra elé. Így aztán, ha nehezen is, de azért kifulladva sikerült visszahúzódnunk a falu szegélyéig. Még csak egy sebesülés sem történt, csupán pár köpenyt kellett eldobatnom a már egészen kimerült lőszeresekkel..."

Egy Németh Gyula nevű újonc honvéd visszaemlékezése szerint reggel hét órakor kezdődött meg a szovjet támadás: „...Reggel szórványos aknabecsapódások voltak. Rövidesen támadás kezdődött meg tőlem jobbra (azaz a Városi Alsó-erdő felől - Szerző). Ez a villámgéppuskák tüzében összeomlott. Később újra a (szovjet) gyalogság próbálkozott, de ismét sikertelenül. Ezután szovjet gépkocsik jelentek meg a távolban, a hozott lőszert ledöntötték a földre, majd visszakanyarodva eltűntek. Ezután kisebb csoportok jelentek meg 5-600 méterre állásaink előtt. Látni lehetett, amint a magukkal hozott aknavetőket villámgyorsan összeállították, majd tüzet nyitottak ránk, miközben a gyalogsági tűz is megerősödött."

Ugrón István százados, zászlóaljparancsnok visszaemlékezése szerint elsőnek a Vilmapuszta-Tekeres-völgy és a műút között védő német osztagok: a korábban már említett 9. SS páncélos utászzászlóalj adta ki zászlóaljának a visszavonulási parancsot. Dr. Németh Gyula ejtőernyős honvéd visszaemlékezése szerint: „... A nagy erejű tűz közben hátrahelyeződött, így kissé kiemelkedhettem a lövészgödörből. Amikor előrenéztem, láttam mélységbe tagozódva közeledni a szovjet gyalogságot. Közben a mi oldalunkon, nagy meglepetésemre, csendesedett a gyalogsági tűz. Hátranéztem s azt láttam, hogy társaim, az egész szakaszunk rohamlépésben vonul vissza a nemesvámosi temető irányába. A szovjet aknavetők rájuk koncentrálják tüzüket. Én nem hallottam a visszavonulási parancsot, egyedül voltam a lövészgödörben. Most kirohantam az állásból. Nagyon futhattam, mert a temetőnél már majdnem sikerült utolérnem társaimat. Közben aknák csapódtak közéjük, s bizony előttem több bajtárs nem is kelt fel."

Porvay István hadnagy géppuskásszakasza - mint azt fentebb említettük - szintén visszavonult. Az elővéd mögött helyezkedett el - Lassú András főhadnagy parancsnokságával az 1. ejtőernyős lövészszázad, melynek alárendeltségében volt Porvay hadnagy géppuskásszakasza is, valamint két aknavető és egy 40 mm-es páncéltörő ágyú. A falu felé történő visszavonulás során Porvay hadnagy géppuskásszakasza elszenvedte első veszteségeit: az egyik géppuskairányzó - Bakos honvéd - fejlövést kapott és hősi halált halt, Tóth tizedes, az egyik rajparancsnok pedig eltűnt... A visszavonuló géppuskásszakasz azonban már nem találta maga mögött Lassú András századát! „...A meglepetés azonban csak ezután jött! - írta naplójában Porvay hadnagy -, Lassú Bandiék már nem voltak bent a védőállásban! Vagy idő előtt tűntek el, vagy pedig már kellett nekik! Máig sem tudom!... Így én is kénytelen voltam továbbmenni egészen be a faluba, ahová már vígan belőttek a (szovjet) harckocsik. Már a szélső házaknál szembe találkoztam Ugrón századossal, aki az írnokával, a kis Kéri szakaszvezetővel sietett ki a falu szélére... Akkor kaptam parancsot a százados úrtól, hogy segítsek Szabó Lajosnak, akit a tartalék századból (ti. a 2. századból) küldött ki Remete főhadnagy úr egy szakasszal a zászlóalj visszavonulásának biztosítására. Bár tudtam, hogy mi ott már aligha csinálhatunk valamit, természetesen azonnal megfordítottam szakaszomat. Útközben kaptam fel a legényemmel egy láda kézigránátot és egy faustot. Már kifelé menet találkoztam a visszavonuló Szabóékkal (ti. Szabó Lajos osztagával - Sz.) így aztán néhány sorozat géppisztolylövés után mi is szedtük sátorfánkat... egyáltalán nem túlzok, ha azt mondom, hogy itt Nemesvámos szélén a zászlóalj egyharmada elvérzett... A 16-20 éves gyerekekből álló szakaszomból csak a legényem és egy régi tizedes maradt velem...''

A Nemesvámostól ÉNy-É-ra kiépített védőállásokból visszavonuló 1/1. magyar ejtőernyős-zászlóalj 1. és 3. századai a község épületeinek védelmében rendeződtek, számba vették veszteségeiket: „... A falu szélső házainál már a többiek között voltam - írta dr. Németh Gyula ejtőernyős honvéd -, a templom mellett álló ház között gyülekeztünk. Közben a szovjet harckocsiágyúk és aknavetők lőtték a falut. Több lövedék süvített el felettünk. Egyik telibe találta a templomtornyot (a r. katolikus templom tornyát - Sz.). Hullott a tégla, gerenda, vakolat közénk. Én ösztönszerűen keresve a menekülés útját, villámgyorsan beugrottam teljes felszereléssel a mellettünk lévő ház kamrájának ablakán. Közben újabb belövések recsegtették meg az épület gerendáit

Nemesvámos község erős szovjet tüzérségi és harckocsilövegtűz alatt állott, amikor Porvay István hadnagy géppuskásszakasza is beért a faluba: „... A falun nagyon nehéz volt átvergődnünk: a harckocsik erős tűz alatt tartották az egész községet, természetesen a visszavonulási útvonalunkat lőtték. A templomtorony (a r. katolikus templomtorony - Sz.) volt az első, mely porba hullt, már sok ház megsérült, egy-kettő pedig égett. A zászlóaljtörzs egyik motorkerékpárját is akkor robbantották fel, mert kifogyott belőle az üzemanyag..."

Ezekben a percekben ért Nemesvámos Fő utcájába - Veszprémfajsz felől - az 501. SS nehézharckocsi-osztály néhány P-VI/II. Királytigris típusú nehézharckocsija. Az egyik Királytigris nehézharckocsi - üzemanyaghiány miatt - a mai Kossuth Lajos utca 220. sz. - a jelenlegi Kéri Géza-féle - ház előtt leállt. Kezelő személyzete gyalog futott tovább, arra sem volt idejük, hogy a páncélost felrobbantsák. A lakosság által apróként szétszerelt német nehézharckocsi még 1947 szeptemberében is ott állt a község Fő utcáján.

A déli órákra a magyar ejtőernyőszászlóalj 1. és 3. százada, valamint a géppuskás- és a nehézfegyverszázadok szervezetten kiürítették a falut. A lépcsőzetesen visszavonuló géppuskások fedezték a visszavonulást. A hátraszökkellő szakaszok a házak között gyülekeztek, majd a falu nyugati szélén húzódó dombperemen felvételi állásban lévő 2. század tűzfedezete alatt - az erdőkön át -megkezdték visszavonulásukat Hidegkút irányába.

A községben még magyar utóvédosztagok voltak, amikor a Veszprém-Tapolca közti műút (a csárda) felől, a faluba bevezető ún. Déllő úton szovjet harckocsik nyomultak a község felé. A r. katolikus templom romjai között és a templom előkertjében meghúzódó egyik magyar utóvéd, a 2. ejtőernyősszázad kötelékébe tartozó Balogh őrmester parancsnoksága alatt a Déllő felől előnyomuló egyik szovjet harckocsira reaktív páncéltörő fegyverrel tüzet nyitott, és a páncélost a jelenlegi autóbusz-megálló magasságában telitalálattal kilőtte.

A visszavonuló magyar katonák közül többen hősi halált haltak. A túlélők elmondása szerint aknától találva hősi halált halt a régi ejtőernyős Ambrus őrvezető. Porvay hadnagy naplója is több halálesetet feljegyzett: „... Ott láttam a pápai Tóth tesvérek közül az idősebbiket elesni: harckocsilövedéktől többfelé szakadt a fiatal diákgyerek. Akiket lehetet, és még éltek, sátorlapokban hurcolták hátra társaik. Szegény Bíró Karcsit azonban ott kellett hagynunk. Súlyos combsérülést szenvedett, és a lábát is eltörte. Nagy, megtermett legény volt, nem bírtuk cipelni. Magam kötöztem be Csitkovics őrvezetővel együtt, akinek egy szilánk a zsebkését négy darabra törve vitte be a sebbe. Ő azonban a saját lábán szökellt hátrafelé."

Délelőtt 10 óra 30 perc körül a Meggyespuszta felől támadó 37. szovjet gárda lövészhadtest részei É-ról átkarolva a veszprémfajszi német védőállást (honnan csak délután 17 óra körül vonultak vissza a német osztagok), Balácapuszta irányában támadtak. A harcok során a balácapusztai major épületei teljesen megsemmisültek. A szovjet gyalogság a Kapsa és a Likasdomb felől több ponton benyomult Nemesvámosra.

A Veszprém-Tapolca közti műút kétoldalán támadó 35. szovjet gárda lövésszhadtest és a 18. harckocsihadtest részei a csárdától D-re újabb német ellenállásba ütköztek, s a községtől D-re a késő délutáni órákig tombolt a harc.

A 27. szovjet hadsereg ÉNY-i szárnyán támadó 33. szovjet lövészhadtest csapatai a veszprémi Fejes-völgy irányából nyomultak előre Vilmapuszta irányába, s jelentősebb harcok nélkül foglalták el Tekeresvölgy-Vilmapuszta körzetét. Német elhárítótűzbe csak a Hárshegy-Cinegehát terepszakaszon kerültek. A harcok orosz sebesültjeit Vilmapusztára hordták vissza, melyet csak néhány német aknavető belövés ért.

A Nemesvámoson lezajlott harcban tizenhat szovjet és hat német katona halt hősi halált. A hivatalos jelentések a hősi halált halt magyar katonákról említést nem tettek. Ugyancsak az utcai harcok során a szovjet katonák 12 polgári személyt lőttek agyon. A délelőtt 11 óra körüli benyomuláskor szívlövésben meghalt: Steinbach János 52 éves, Malik József 42 éves, Szigeti Gábor 50 éves„ fejlövésben pedig Gelencsér János 43 éves, Völgyi Lajos 28 éves, Völgyi Lajosné 23 éves, Balogh Imre 70 éves, déli 12 órakor László Imre 24 éves; 15 órakor szívlövéssel Bocsor Gábor 78 éves és Kövesi Mihály 67 éves; éjszaka 23 órakor pedig ugyancsak fej lövésben Varga Imre 46 éves nemesvámosi polgári lakos. Délelőtt 10-11 óra között becsapódó gránátrobbanásban Csizmadia Gábor 47 éves polgári személy halt meg.97 Részben a március 14-i légitámadás és az utcai harcok sebesültjei közül hárman a veszprémi kórházban haltak meg: Csizmadia Gáborné 43 éves (t március 14-én 23 órakor); Kozma Sándor 63 éves (t 1945. április 6-án), Nagy József 26 éves (t 1945. április 11-én).

1945. március 24-én, szombaton délelőtt 11 óra körül, a falu nyugati szélén emelkedő dombperemen felvételi állásban lévő 2. honvéd ejtőernyős lövészszázad tűzfedezete alatt az 1. és 3. lövészszázadok, valamint a nehézfegyver- és géppuskaszázadok katonái a Hidegkút felé elterülő erdők felé vonultak vissza. Amint a visszavonulók utolsó katonája is eltűnt a fák között, a 2. század katonái is elhagyták utóvédállásaikat, s ők is megkezdték visszavonulásukat Hidegkút irányába. A visszavonuló magyar zászlóalj katonái Kishidegkút közelében jutottak ki az erdőből, s onnan leláttak a Veszprém-Tapolca közti műútra, ahol hátráló német és támadó szovjet harckocsik vívták csatájukat. A páncélosok alig-alig mozdultak előre, s csak akkor lőttek egyet-egyet, ha az ellenfél jó célpontot mutatott. A hátráló német páncélos utóvédek március 24-én délután a jelenlegi betyárcsárdától kb. 500 méterre délnyugatra, a 7100-as kilométerszelvényben, valamint a szárhegyi bekötőútnál lévő útőrház közelében és a Szárhegy oldalában egy-egy, összesen három harckocsit lőttek ki. A német adatok szerint Nemesvámostól délnyugatra a 24/1. német harckocsiosztály kilenc P-V „Panther" harckocsiját vetették ütközetbe, melyek az említett körzetben három szovjet T-34 típusú harckocsit kilőttek.

A 6. német hadsereg 1945. március 25-én reggel 08 óra 15 perckor kiadott reggeli jelentése (Morgenmeldung) szerint a 9. SS „Hohenstaufen" páncéloshadosztály március 24-én, a Hidegkút felé végrehajtott halogató harcai során összesen 23 db szovjet harckocsit lőtt ki. Ezek zöme azonban minden valószínűség szerint a Meggyespuszta, Felsőörs, Kövespuszta, Veszprémfajsz körzetben semmisült meg.98

A március 24-én délután és esti órákban - Nemesvámostól délnyugatra tomboló harcokat követően, 1945. március 25-én, vasárnap súlyos ütközet bontakozott ki Hidegkút és Tótvázsony térségében, majd 26-27-én Nagyvázsony és Tapolca irányában folytatódott a 27. szovjet hadsereg támadása, illetve a 6. német hadsereg visszavonulása.

A Nemesvámos községbe - március 24-én délben és a délutáni órákban benyomuló 35. szovjet gárda lövészhadtest csapatai „.. .a községházát feldúlták - jelentette 1947. június 5-én a körjegyző -, az iratok egy részét elégették és széjjelszórták, ami megmaradt, azt átválogatva, a fontos dolgokat kiszedtem" Egy másik 1947. február 26-i körjegyzői jelentés szerint: „Háborús események alatt minden féle nyilvántartásom megsemmisült" Megsemmisültek Nemesvámos és Veszprémfajsz községek kataszteri birtokívei, melyek a későbbiekben jelentettek gondot. Hasonlóan jártak az egyházak is, melyeknek páncélszekrényeit szétlőtték a katonák, számos pótolhatatlan iratot megsemmisítve.99

Részben a harci cselekmények, de méginkább a március 14-i szovjet légi bombázás során a község súlyos épületkárokat szenvedett el: teljesen romba dőlt 25 lakóház; megsérült 58 lakóépület; épségben maradt 282 lakóépület.

Teljesen romba dőltek az alábbi tulajdonosok lakóépületei: id. Nemes Gábor (27. házszám), Tóth Imre (67.hsz.), Csizmadia Dániel (35.hsz.), Véghelyi Lajosné (57.hsz.), Balogh Sándor (69.hsz), Szőlőskei Lőrinc (70.hsz.), Kovács Gábor (71.hsz.), Volf Imre (85.hsz.), özvegy Nagy Imréné (89.hsz.), Szálai Károly (118.hsz.), Kovács János (127.hsz.), Böhm Gyula (151.hsz.), özvegy Pintér Károlyné (177.hsz.), Körmendi János (198.hsz.), özvegy Pintér Ádámné (199.hsz.), Kozma Mihály (203.hsz.), Weisz Vilmos (267.hsz.), Kövesi Imre (277.hsz.), Borbély Gábor (278.hsz.), Fábián Bálint (298.hsz.), özvegy Biki Sándorné (320.hsz), Tóth Istvánná (163.hsz.), Kövesi Lajos (204.hsz.); Gyulassy Imréné tanyája, közbirtokossági csárda. Vilmapusztán mindössze egy istállót ért bombatalálat.100

A község állatállománya a háborús cselekmények során 30%-ra csökkent, s így a harcok elmúltával komoly nehézségeket okozott a földek megművelésében. Fokozta a bajt, hogy Nemesvámos az 1945. év során súlyos jégkárt is szenvedett, majd az 1946. évben a kalászosok 50%-os, a kapások 80%-os aszálykárt éltek túl.101

 

8. FEJEZET:

A NAGY REMÉNYEK KORSZAKA (1945-1948)

A háború nemcsak a házakban, épületekben, de a lelkekben is súlyos károkat okozott. Megszűnt a magán- és köztulajdon tisztelete. A lakosság - kihasználva a háború okozta felfordulást! - megrohanta és kifosztotta a Hangya Szövetkezet üzletét, s csupán a bolt berendezését hagyta a helyén.

A háború befejezését követő politikai változások is jelentkeztek Nemesvámoson. Szegeden 1944. december 2-án megalakult a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front. Az ebben tömörült politikai pártok helyi csoportjai Nemesvámoson is megjelentek. Az M.N.F.F.-ben tömörült öt pártból a községben csak három alakult meg: a Független Kisgazdapárt (helyi vezetője: Vass István), a Nemzeti Parasztpárt, a Magyar Kommunista Párt (helyi elnöke: Nagy Sándor, titkára: Slamovics Zoltán). A három párt tagjaiból nemzeti bizottságot hoztak létre, amely a község valódi vezetője lett. Elnöke: Zsurki András; tagjai: Balassa Benő tanító, Nagy Károly, Kéri Gábor (Ferenczi), Somogyi Lajos, Pogány Kálmán és Nemes Kálmán voltak.102

Miután Nemesvámos népessége többségében földműves volt, kétségtelenül a legnagyobb hatással rájuk a-a Debrecenben működő Ideiglenes Nemzeti Kormány minisztertanácsa által 1945. március 17-én elfogadott - 600/1945. számú rendelet volt, amely a földreformról szólt. A rendelet végrehajtását az Országos Földbirtokrendező Tanács különböző szintű szervei és a községi földigénylő bizottságok hatáskörébe utalták. Ennek végrehajtására - 1945. április 15-én - Nemesvámoson is megalakult a földosztó bizottság Pintér Sándor elnökletével. A bizottság vezetője és tagjai a földigénylők seregével, 1945. április 15-én kivonult a Perczel Miklósné Sági Vilma, illetve a Sági Gyula féle birtokra, ahol megkezdték az igénylők részére a földkimérést. Egyes adatok szerint a községben 48 új gazda kapott földet. Más adatok szerint (Illésfalvi) mintegy 66 család jutott igényelt földhöz.103 Ezek között szerepeltek a vilmapusztai földhöz juttatottak, akik közül kilencen kaptak a későbbiekben házat is.104

Az állami erdészeti üzemek erdőgondnoksága 1945 nyarán Nemesvámos határában átvett 461,7 k. hold erdőt és erdőhöz tartozó területet: a veszprémi székeskáptalantól a baláczai erdőt (20,7 k. hold), az Óvári Ferenc örökösöktől a vilmapusztai erdőt (347,2 k. hold), a római katolikus plébánia erdejét (37,6 k. hold) és a helyi református egyház erdejét (45,7 k. hold).105

A földreform még folyamatban volt, amikor a 22 500/1945. FM. sz. rendelete alapján Nemesvámoson is megalakították a Termelési Bizottságot a gazdasági elöljáró, a Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt, a Szociáldemokrata Párt, a Magyar Kommunista Párt, a Nemzeti Bizottság, a Kisbirtokosok Országos Szövetségének (KISOSz) és a Paraszt Szövetség egy-egy helyi képviselőjéből.106 A termelési bizottság elnöke Nemes Kálmán 26 k. holdas kisgazdapárti gazda volt; tagjai voltak: Nagy Árpád 20 k. holdas kisgazdapárti gazda- Sári Lajos 18 k. holdas kisgazdapárti gazda, valamint Pócza Lajos 12 k. holdas kommunista gazda.107

A mezőgazdasági termelést nagyon hátravetette, hogy a háborús cselekmények után a gazdák állatállományának csak mintegy 30%-a maradt meg.108 Néhány traktor azonban épségben túlélte a háborút. Ezeknek üzemeltetéséhez a vármegye alispánja -1945. június 26-án - üzemanyagot utaltatott ki. Ez Nemesvámos esetében 45 métermázsa petróleum, 20 métermázsa gázolaj és 3 métermázsa kenőolaj mennyiséget jelentett.109

Jelentősen akadályozta a munka megindulását a szovjet csapatok által követelt ingyenmunka: a robot. Két erre vonatkozó panasz ismert 1945. május 29-ről. Mustos Istvánná panaszt adott be a nemesvámosi Nemzeti Bizottsághoz, hogy férjét állandó robotra rendelték ki, pedig csak most tért haza a háborúból. Hasonló panasszal állt elő Ajtai Józsefné is. Az ő férjét is állandó robotra rendelték ki, s emiatt a család megélni nem tudott, élelmük nem volt. Közölte, hogy jelenleg Szilágyiné szőlejét vállalták el élelmiszer fejében, de így ettől is elesnek. Kérte, hogy férje helyett inkább a leányát hívják be robotolni!110

A háborús - katonai - emberveszteségekről 1945 nyarán még sokat tudni nem lehetett. Csupán két hadirokkant volt az, aki már hazatért 1945 nyarán a háborúból: Fábián Kálmán honvéd (sz. 1922. 11.14; Nemesvámos, a. n.: Kása Zsófia) jobb lábát vesztette el térden alul; Csizmadia Dániel honvéd (sz. 1916. 06. 03., Nemesvámos, a. n. Csizmadia Eszter) pedig jobb alsókarját lőtték el.111 A hadifogságba került személyekről még 1948. április 12-én is csak bizonytalan adatokkal rendelkezett a község. Az elesettekről sem voltak hosszú évekig biztos adatok. Az elhurcolt két Weisz-családról is csak 1947-ben tudtak biztosat: valamennyien meghaltak a koncentrációs táborokban. Csak Weisz Ernő (sz.: 1905) és Weisz József (sz.: 1922) munkaszolgálatosok tértek haza.

Az amúgy is súlyos emberveszteségeket fokozta, hogy a szovjet csapatok bevonulását követően - 1945 nyarán - tífuszjárvány tört ki Nemesvámoson és környékén, ami számos áldozatot követelt még hónapokkal a háború után is.

A gazdasági jellegű helyreállítási munkák közé tartozott az utak rendbetétele. 1945. június 8-án a veszprémi alispáni hivatal a Veszprém-Keszthely törvényhatósági közút 7,000-7,1 kilométer szelvényébe (Rákai Ferenc tb. útőr rendelkezésére) Nemesvámosról három főt és öt fogatot rendelt ki közmunkára. Az utasításra ráírták, hogy a feladat: „... A tankroncsok elvontatása utáni állapot megszüntetése!" Néhány nappal később az előbb említett állami út 3-6 km szelvényének javítására Nemesvámosról öt főt és egy fogatot rendelt ki a veszprémi alispáni hivatal. A nemesvámosi körjegyző azonban ezt kiállítani nem tudta, mert a közeli Danuvia gyárban elhelyezett szovjet katonaság is napi hatvan ember robotost igényelt. (1945. június 27.).112

Az említett fegyverszüneti szerződés 11. §-a értelmében a szovjet csapatok ellátására 1945. III. negyedére -1945. július-augusztus-szeptemberre - Veszprém vármegyének 300 tonna burgonyát, 100 tonna zöldséget, 100 tonna gyümölcsöt kellett beszolgáltatni, melyből Nemesvámosra 15 métermázsa burgonya, 3 métermázsa zöldség és 90 métermázsa gyümölcs jutott, azzal a megjegyzéssel, hogy a gyümölcs szőlő és szilva legyen. A fentiekhez hasonlóan, a fegyverszüneti szerződés 12. §-a értelmében a Szovjetunió részére Veszprém vármegyére 1000 db beszolgálandó sertés jutott, melyből Nemesvámosra 4 db sertést írtak ki. Az előírás szerint a sertések 40-50 kg közti súlyú, egészséges és hizlalásra alkalmas mangalica sertések kellettek hogy legyenek. Csak 12 órai koplaltatás után voltak leadhatók, kilogrammonként 50 pengős áron. Minden leadott sertés mellé 3 kg abraktakarmányt kellett biztosítani.113 Ugyancsak a fegyverszüneti szerződés értelmében a Vörös Hadsereg ellátására a veszprémi járásnak -1945. III. negyedévére - 27 tonna élő marhát és 1,5 tonna baromfimennyiséget kellett leadni. Ebből Nemesvámosra 1575 kg élő marhát és 45 kg élő baromfit írtak ki. Nemesvámoson Zsurky András, Sári Gábor és Győrffy Lajos által leadott - és a község által kifizetett - vágómarhákat adták le. Mivel az élő marhák súlya csak 14 métermázsát tett ki, helyette 61 ke baromfit szolgáltattak be.114

A veszprémi járás főjegyzője 1945. augusztus 17-én utasította a nemesvámosi körjegyzőt, hogy -1945. augusztus 11-i utasítása értelmében - a leadandó sertések augusztus 25-én reggel 8 órára legyenek Veszprémben, a Búzapiac téren lévő hatósági mérlegnél. A sertések 12 órai koplalás után adhatlók le! A sertések járlatát Hús- és Zsiradékhivatal, Budapest címre kell átírni. Minden sertéssel 3 kg árpát is le kell adni. A kereskedő a 38 kg-nál alacsonyabb súlyú sertést nem veszi át! A leadásokkal zavarok voltak. Ugyanis a járási főjegyző 1945. augusztus 30-án kiadott jelentése szerint a járás községeire kivetett és a szovjet jóvátételt szolgáló sertésleadást augusztus 25-én több község nem teljesítette. Így pl. Nemesvámosról 3 db sertés nem érkezett meg. A járási főjegyző újabb szigorú utasítást adott ki; a sertések legyenek szeptember 10-én 08 órára Veszprém-belső vasútállomáson a sertésrakodónál.115

Ugyancsak a fegyverszüneti szerződés értelmében tejet is le kellett adni a szovjet csapatok ellátására. Augusztus 3-án jelentették, hogy az 1945. III. negyedévre kötelező tejet a veszprémi járás falvai leadták a veszprémi Németh-féle vajgyárban: ez Nemesvámos esetében 2 000 liter tejet jelentett. A körjegyzőt figyelmeztették, hogy a tejtermelőkkel a tejbeadási szerződéseket haladéktalanul meg kell kötni.

1945. augusztus első napjaiban a körjegyzőség megkezdte a tejbeadási szerződések végrehajtását. Ennek alapján a tehéntartó gazdák minden tehén után - 270 napon át - naponta 2 liter tejet voltak kötelesek leadni, 6 pengőért literenként. A megmaradt „szabad tejet" pedig literenként 10 pengőért árusíthatták.

Miután így a gazdák minden literen 4 pengőt vesztettek, senki nem akarta a tejbeadási szerződést megkötni. Egy 1945. augusztus 9-i körjegyzői jelentés szerint Nemesvámoson 205 tehéntartó gazda közül csak 17 gazda (24 tehénnel) írt alá megállapodást a tejbeadás céljára. A többi 188 gazda - 259 tehénnel - a megállapodás aláírását megtagadta. Dr. Scherer János járási főjegyző augusztus 10-én felszólította a nemesvámosi körjegyzőt, hogy a megállapodások megkötésére tíz napot ad! Ezt követően a körjegyző köteles volt a renitens személyekről névjegyzéket leadni, akikkel szemben - írta vissza a főjegyző: „Kíméletlen keménységgel fogok eljárni, mert magatartásuk szinte szabotálás!" Szeptember 3-án a járási főjegyző újabb felhívást menesztett a nemesvámosi körjegyzőnek, hogy a tej beszállítás minden nap reggel 09 óráig történjen meg Németh János veszprémi vajgyárába. Ezt úgy oldják meg, hogy naponta más és más gazda, vagy fuvaros szállítsa be Veszprémbe a tejet.116

8 métermázsa burgonya, 0,28 métermázsa baromfi, 7,96 métermázsa vágómarha.117

A tejbeadási szerződések megkötése a korábbi erélyes felszólítások ellenére sem mozdult előre. 1945. szeptember 20-án a nemesvámosi körjegyző jelentette, hogy az alább felsorolt huszonhat nemesvámosi gazdát már több ízben felszólította, de azok a tejbeadási szerződést nem hajlandók aláírni! A járás utasítására (1945. október 1.) -1945. október 11-től - Brenner Károly és huszonnégy nemesvámosi lakos ellen.... tejmegállapodás megkötésének elmulasztása" címén kihágási ügyet indítottak.

A szovjet hadsereg élelmezésére elrendelt terménybeszolgáltatások zökkenőmentes ügyintézésére -1945. november 2-tól - meg kellett minden községben alakítani a községi terménybeszolgáltatási bizottságokat.118

1945. november 4-én - miután lejárt az 1944. december 22-én, Debrecenben megválasztott Ideiglenes Nemzeti Kormány megbízatása - megkezdődtek a nemzetgyűlési választások Magyarországon. A választáson meginduló politikai pártok két alapvető irányvonalat - a magántulajdonon alapuló polgári társadalmat vagy pedig a termelési eszközök állami, illetve társadalmi tulajdonán alapuló szocialista - társadalmat képviselték. Az országos végeredmény a legnagyobb polgári párt; a Független Kisgazdapárt abszolút győzelmét (57%) hozta, míg a másik polgári párt, a Polgári Demokrata Párt 1,7%-ot ért el. A szocialista átalakulást hirdető pártok nagyon lemaradtak, a Magyar Kommunista Párt 17%-ot, a Magyar Szociáldemokrata Párt úgyszintén 17%-ot kapott, a Nemzeti Parasztpárt pedig 6,8%-ot kapott a választóktól.

Nemesvámoson is az országos átlaghoz hasonlóan alakultak az eredmények.

Az I. szavazókörzetben 294 szavazó (148 férfi, 146 nő) járult az urnákhoz. A Független Kisgazdapárt 243, a Magyar Kommunista Párt 30, a Polgári Demokrata Párt 11, a Nemzeti Parasztpárt 8, a Szociáldemokrata Párt 1 szavazatot kapott. Ez összesen 293 szavazat volt, ugyanis a Független Kisgazdapárt egy érvénytelen szavazatot is kapott.

A II. szavazókörzetben: 409 szavazó (199 férfi, 210 nő) járult az urnákhoz. A Független Kisgazdapárt 288, a Magyar Kommunista Párt: 66, a Nemzeti Parasztpárt 21, a Polgári Demokrata Párt: 20, a Szociáldemokrata Párt: 10 szavazatot kapott. Ez összesen 405 szavazat volt, ugyanis négy szavazat érvénytelennek minősült.119

A választások eredményeként - bár koalíciós kormány volt, melyben a szocialista átalakulást hirdető pártok is szerepeltek! - Magyarország 1947-1948-ban a magántulajdonon alapuló polgári társadalom útján folytatta fejlődését. A szovjet katonai megszállás azonban 1946 novemberéig változatlanul megmaradt.

A veszprémi járásra - a szovjet hadsereg 1945. IV. negyedévi (október, november, december hónapokra szóló) élelmezése fejében 200 métermázsa búzát, babot vagy rozsot, 325 métermázsa csöves kukoricát, 100 métermázsa babot, 10 métermázsa borsót vagy lencsét, 28 métermázsa árpát, 100 métermázsa burgonyát, 600 métermázsa szalmát vetettek ki. Ebből Nemesvámos községre 10 métermázsa csöves kukorica, 3 métermázsa bab, 1 métermázsa lencse, 25 métermázsa burgonya, 25 métermázsa szalma jutott. A terményeket a Futura veszprémi raktárában kellett átadni a zsidó templom melleti telephelyen. Az átadott terményeket a Futura alkalmazottai nyomban kifizették hatóságilag megállapított áron, nyugta ellenében. Elrendelték, hogy a napi 60 kg vaj mennyiségére tekintettel a kötelező tejleadást teljes erővel biztosítani kellett, szükség esetén a rendőrség igénybevételével is!

A terménybeszolgáltatás rendkívüli nehézségekbe ütközött. A nemesvámosi körjegyző 1945. december 10-i jelentése szerint Nemesvámos és Veszprémfajsz községek az 1945. IV. negyedévre - a szovjet jóvátételre - kivetett másfél métermázsa étolajat beszedni nem tudják, mert ezzel a lakosság alig rendelkezett. Kölestermelés ugyancsak nem volt a két községben. Zabvetés is alig volt, mert „.. .a rajtunk átvonuló oroszok összes mag zabunkat elvitték, ami keveset meg tudtunk vetni, azt meg a határban szedték össze és vitték el. Szénából községeim a mai napon adtak át az érte jelentkező oroszoknak 200 métermázsát, ezt a mennyiséget nagyon nehéz körülmények között, úgyszólván kilónként szedték össze. Saját állataink szalmán és kukoricaszáron telelnek, ezért az új termésig többet leadni semmiképpen sem tudunk. Fentieken kívül még leadni rendelt bab, lencse és burgonya összeszedését megkíséreljük, de biztosítani azt sem tudjuk, mert gazdáink minden szükségletüket e terményeik cserébe adásával tudták csak megszerezni. Csöves tengeri összeszedése az első I. negyedévi rész kivetésénél is nehézkesen ment, úgy annak összeszedése is nagyon bizonytalan. Új termésig községeink újabb teher elviselésére képtelenek!"120

Az 1946. év I. negyedére a megyének a szovjet csapatok élelmezésére 5000 db sertést kellett leadni. Ebből a veszprémi járásra 680 db sertés jutott. Ezt tovább bontva: Nemesvámosnak -292 darabos állományából - 35 sertést kellett beszolgáltatni. A leadandó süldők 15 %-ának 50 kg felettinek, 20%-ának 40 kg-on felülinek, 40%-ának 30 kg-on felülinek kellett lennie. A leadási határidő: április 30-a volt. Elrendelték, hogy aki a kötelező bejelentéskor letagadja állatainak számát, attól az összes állatot el kell kobozni! Az összeírásban a helyi pártszervezetek képviselői vettek részt: a Független Kisgazdapárt részéről Sári Géza, Pintér Lajos, ifjú Farkas András; a Kommunista Párt részéről Kiss Gábor, Tarsó József, Véghelyi István, a Nemzeti Parasztpárt részéről pedig Tóth János, Sári Gábor és Pogány Kálmán vett részt. Azonban a sertések kijelölésére - a községben uralkodó sertésbetegség miatt - nem került sor.121

A 35 db leadandó sertés kijelölésére végül is csak 1946. május 20-án került sor. Leadásra azokat a gazdákat kötelezték, akiknek hasonló súlyban legalább 3 db sertésük volt. Egy-egy sertést kellett leadniuk az alábbiaknak: Sady Sándor r. katolikus plébános, Csornai Lajos, Tóth Imre, özv. Pintér Gáborné, Slamovics Zoltán, Kozma Lőrinc, Kéri Gábor mészáros, Máhl Ferenc, Sári Imre, Faa Gábor, Sári Lajos, Kozma Sándor, Faa Károly, Kajári Gáborné, Véghelyi István, Linczmajer Ferenc, Győrffy Lajos református lelkész és Kiss Gábor. Miután Farkas András eltitkolta sertéseinek számát, tőle négy darabot vettek el minden ellenszolgáltatás nélkül! Ugyanis a többieket a község hatósági áron - amely jóval kevesebb volt mint a valóságos piaci ár! - kifizette. Azonban nem mindenki kapott pénzt leadott süldője után. Tizenhárom gazda - leadott sertése pótlására - azoktól, akik nem adtak le sertéseket, kismalacot kapott.

A sertések leadásával egyidejűleg jött az újabb utasítás, hogy a községnek még 16 db tehenet és 7 db üszőt is be kell szolgáltatni az 1946. esztendő I. negyedében. A tehenek kijelölése nagy gondot jelentett, ugyanis a községben a tehenek jármozva voltak, azaz igásállatokként is használták azokat, s ezekkel a tehenekkel művelték földjeiket. A községben kimondottan istállós tehén nem volt. Az üszők pedig nem voltak megfelelő életkorban és súlyban. A községi elöljáróság végül is úgy döntött, hogy csak azoknak a gazdáknak kell tehenet és üszőt leadni, akiknek négy darabnál több tehenük és üszőjük van.122

A következő időszakra - 1946. év II. negyedévre, a szovjet csapatok élelmezése céljából Veszprém vármegyét újabb 189 tonna élősúlyú vágómarha leaadására kötelezték, melyből az 1946. június 21-i utasítás szerint Nemesvámos községre újabb 10 métermázsa súlyú marha jutott. Ennek értelmében 1946. július 3-án Sady Sándor r. katolikus esperes-plébános a községi elöljáróságtól írásos felszólítást kapott, mely szerint: „Felhívjuk Sady Sándor nemesvámosi lakost, hogy 1946. évi július hó 3. napján kiadott felhívás értelmében az orosz jóvátételben leadandó egy darab tenyészmarháját megvizsgálás végett 1946. évi július hó 11-én déli 12 órára tartozik a községháza elé felvezetni. Amennyiben a felhívásnak nem felel meg, úgy cselekménye szabotálásnak minősül, ami internálási eljárást von maga után."123

A következő -1946. év III. negyedévi - beszolgáltatásra már 12 métermázsa élősúlyú élő marhát kellett Nemesvámosnak leadni a szovjet csapatok élelmezésére. Leadásra kötelezték az alábbi gazdákat: Király Imre (ldb 500 kg-os tehén), Farkas Sándor (1 db 380 kg-os tehén), Sári Józsefné (1 db 356 kg-os üsző), Hajgató József (?), Takács Károly (?). A vágómarhák mellé a községnek -takarmányozás céljából! - két métermázsa szénát is be kellett szolgáltatni.124

Ugyancsak az 1946. évi III. negyedévi beszolgáltatással függött össze, hogy -1946. június 8-án - a vármegyei közellátási felügyelőség kiküldötte jelent meg Nemesvámoson a községházán, mivel a köteles tej leadása egyre jobban csökkent a községben. Ugyanis ezen a napon - 300 db tehén után -mindössze 45 liter tejet adtak be a nemesvámosi gazdák. A kiküldött megfenyegette a községet, mely fenyegetést Bélafi László körjegyző az alábbiakban örökített meg: „...Ezt tovább megtorlás nélkül nem hagyják! A büntetés nagyon súlyos lesz. Ha nem javul a helyzet a leadásnál, súlyos bírságolás mellett tehénelkobzás lesz és internálást fognak végrehajtani! Akik holnap reggeltől nem kezdik meg a napi egy liter tej mindennapos leadását, három nap után mindenki kivétel nélkül fel lesz jelentve! (sic!) A termelési bizottságot teszik felelőssé a tej leadás gyengesége miatt! Holnap reggeltől kezdve a rendőrség a veszprémieket igazoltatja, hogy kitől mennyi tejet visznek. Akik nem adták be a köteles tejet, de veszprémieknek adtak el vagy maguk viszik Veszprémbe, kivétel nélkül mind fel lesznek jelentve! E rendelkezést, akármennyire nehezére esik az elöljáróságnak végrehajtani, mégis meg kell tenni, mert különben az elöljáróságot internálják! Reméljük, rövid időn belül fordul valahogy a gazdasági helyzet, s addig feleljünk meg a követelményeknek! A közellátási felügyelőség kilátásba helyezte azt is, hogy az orosz jóvátételbe leadandó marhákat is a tej le nem adóktól jelöltetik ki! Az a vidéki, aki nem mondja be pontosan, kitől veszi a tejet, attól a tejet a rendőrség elkobozza és megbüntetésre feljelenti!"

A fenti - a körjegyző által leírt - szöveget a következő naptól ki kellett doboltatni a községben.

Az 1946. év III. negyedéves terménybeszolgáltatása is nagy gondot jelentett. A nemesvámosi körjegyzőségre - azaz Nemesvámos és Veszprémfajsz községekre - 1200 kg zöldséget és gyümölcsöt, valamint 800 kg burgonyát vetettek ki. Dr. Biczi Károly járási főjegyző levele szerint: „Ezzel szemben a jegyzőség behozott 373 kg burgonyát, gyümölcsből és zöldségből pedig semmit!... A Szövetséges Ellenőrző Bizottság az orosz ellátásra kivetett, de eddig be nem szolgáltatott zöldség, gyümölcs ügy körüli magatartást szabotálásnak minősítette és a legsúlyosabb megtorlást helyezte kilátásba! A felelős elsősorban én vagyok, erélytelenség, nemtörődömség és szabotálás gyanúja miatt, amiben természetesen jegyző úr is felelős lesz!" Közölte a járási főjegyző azt is, hogy az orosz jóvátételi szarvasmarhák összeírását sem kapta meg eddig több felszólítás ellenére sem, ami az előbbi felelősséget még súlyosbítja!

Ez az 1946. augusztus 26-án írott felszólítás volt az utolsó olyan ügyirat, amely a szovjet katonaság élelmezésére vonatkozott. Ugyanis 1946 november elejétől megindult a szovjet csapatok főerőinek kivonulása az országból. Azonban azon a címen, hogy biztosítaniuk kell az utánpótlási vonalaikat az Ausztriát megszálló csapataikkal, három szovjet hadosztály továbbra is Magyarországon maradt.125

1945-1946-ban komoly gondokat okozott a helyi hatóságoknak az 1944 júniusában deportált zsidó vallású magyar állampolgárok ügye. A deportált polgári személyek közül nem tért vissza senki. Csak két munkaszolgálatra mozgósított férfi - Weisz Ernő (sz.:1905) és Weisz József (sz.:1922) -tért haza.126

Másfél évvel később, 1947. február 15-én Weisz Vilmosról és családjáról még mindig nem volt hír. Ezért a családdal rokonságban lévő Hochberger József sütőmester (Balatonkiliti) kérelmére a veszprémi járásbíróság - 1949. május 20-i hatállyal - befejezte az alábbi személyek holttá nyilvánítását: Weisz Vilmos (sz.:1876), Révész Ödönné, született Weisz Róza (sz.:1896), Weisz József (sz: 1901), Weisz Lajos (sz.: 1936), Weisz László (sz.: 1939).127

A háború során mozgósított és frontra vitt nemesvámosi férfilakosságról is csak lassan érkeztek hírek. Elsőnek az 1945 februárjában a Német Birodalomba kiszállított „levente" fiatalokról kaptak híradást. Egy Bernáth Klára nevű tanítónő, önkéntes vöröskeresztes nővér -1945 decemberében - felkereste az Auerbach-Westlager P.W.E.24. APO. 403. U. S. Army jelű hadifogolytábort, s megkereste az ott fogva tartott nemesvámosi illetőségű hadifoglyokat. Az ápolónő 1946. február 18-án a nemesvámosi községi elöljárósághoz intézett levele szerint a hadifoglyok valamennyien egészségesek voltak, emeletes faágyakon voltak elhelyezve, élelmezésük jó volt. Egyedül a honvágytól szenvedtek és türelmetlenül várták hazaszállításukat. A jelentés mellékelte a névsorukat: Ángyán József (1927), Fáth József (1929), Fertig József (1927), Fertig Mihály (1929), Kéri András (1928), Kéri Géza (1929), Király Gábor (1927), Kövesi István (1930), Kövesi Sándor (1928), Mustos Imre (1929), Sötér Pál (1929), Tósoki Géza (1929). Valamennyien földművesek, Véghelyi Lajos (1929) géplakatos.128

A háború során eltűnt (s mint utólag kiderült, hadifogságba került) nemesvámosi magyar katonák közül 1947. november 12-ére hárman kerültek haza, akiknek a hatóság ún. hadifogolygyorssegélyt fizetett ki: Biki Károly (hadifogoly-igazolványának száma: 65 249) 60 forintot, Sági Ferenc (hisz.: 42 635) pedig 80 forintot kapott.129 Azonban többségük még mindig szovjet hadifogságban volt 1948. április 12-én is. A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége -1948. április 12-én - nyilvántartást kért a községi elöljáróságtól a „... még haza nem érkezettt (eltűnt), feltehetőleg orosz hadifogságban lévő bajtársakról!" A nemesvámosi elöljáróság az alábbi névjegyzéket állította össze: 1. Kéri Lajos (1922), 2. Tósoki Sándor (1924), 3. Szabó József (1916), 4. Nemes Dénes (1924), 5. Tóth Sándor (1913), 6. Doszpolt Lajos (1911), 7. Dallos Ervin (1908), Sári Sándor (1913), 9. Heinbach Ferenc (1916), 10. Tóth Lajos (1921), 11. Tóth József (?), 12. Csizmadia András őrmester (1914), 13. Völgyi Károly (1922), 14. Kéri Károly (1903), 15. Király Antal (1908), 16. Dombai András (1911), 17. Kozma Kálmán (1906), 18. Sári Gábor (1903), 19. Tarsó Gábor (1921), 20. Fáth József (1900) honvédek, 21. Kéri István (1926) levente, 22. Bagi Károly (1924) levente, 23. Győri Lajos (1924) levente.130 A hősi halált halt nemesvámosi honvédekről sokáig lehetetlen volt pontos névsor összeállítása. Sokan sokáig eltűntként szerepeltek, s csak évek múlva nyilvánították őket holttá. Így pl. Kozma Kálmán honvédet (sz.: 1905, Nemesvámos, a.n. Nagy Klára) - aki 1944. május 18-án vonult be, s 1944. július 16-án adott magáról utoljára életjelet - a veszprémi járásbíróság 1949. szeptember 9-én nyilvánította holttá a család kérésére.131 Mint fentebb említettük, 1949. május 20-ával holttá nyilvánították Weisz József (sz.: 1901, Nemesvámos, a.n. Kollin Gizella) katonai munkaszolgálatost is, aki a fronton eltűnt.

A második világháborúval függött össze, hogy 1946. június 21-én megjelent Nemesvámoson az Amerikai Katonai Misszió Sírfelkutató Osztályának (Budapest, V. ker., Széchényi rakpart 12/B) egyik kiküldött tagja: Harry E. Allison gyalogsági főhadnagy. A református temetőből exhumálták annak az ismeretlen amerikai repülőskatonának („unknown American Airman...") földi maradványait, akit 1944. július 27-én lőttek le Nemesvámos határában légiharcban. A hősi halált halt amerikai vadászrepülő-pilóta tetemeit a budapesti amerikai Katonai temetőbe szállították, s ott újra eltemették.132

Annak ellenére, hogy a községben még nagyon látszottak a háborús események nyomai, minden tekintetben megindult az élet. Az elsők között volt a közlekedés helyreállítása: 1945. november 21-től megindult a Veszprém-Nagyvázsony közti autóbuszjárat, napi egy alkalommal.133 A községben a legfontosabb iparcikkek is hiányoztak. Különösen nagy hiány volt petróleumban, mivel a lebombázott villanyhálózat még romokban hevert, s a lakosság kénytelen volt előszedni a régi petróleumlámpákat. A péti üzem egy körlevélben az alábbi csereüzletet ajánlotta fel a falusi lakosságnak: egy liter petróleumért kért: 12 kg zsírt, vagy 6 db tojást, vagy 2 kg búzát, vagy 2,5 kg rozsot, vagy 1 kg lisztet.134

Komoly gondot okozott a gyufahiány is, valamint a sóhiány. A járási főjegyzőség-1946. február 7-én - a veszprémi járás falvaiban 15 kg sót és 70 doboz gyufát (!!!) osztatott ki. Az akció során egy doboz gyufa fogyasztói ára 3000 (azaz: háromezer) pengő volt (a rohamosan kibontakozó infláció miatt!)135

A háború befejeztével -a korábban: 1944. május 15-én a Honvédelmi Minisztérium utasítására-a Nemesvámos határában létesített katonai lő- és gyakorlótereket a vármegyei főjegyző hatályon kívül helyezte, s a területeket visszaadta 1946. február 12-ei hatállyal. A község közigazgatásában is változások történtek. Győri Géza segédjegyzőt (50 éves, nemesgörzsönyi lakos) a vármegye -1946. április hó végével - nem fogadta vissza állásába. Azonnali hatállyal elbocsátották állásából (feltehetően politikai indítékból, melyet a határozat nem részletezett), s kifizették neki a három havi illetményét: tizenegymillió-négyszázkilencvenezer pengőt. Baranyai Lajos körjegyzőt is nyugdíjazták, melyet egészségügyi okokkal indokoltak, kihangsúlyozva, hogy politikailag nem volt ellene kifogás. Veszprém város II. sz Igazoló Bizottsága 2/VIII.14.sz. határozatával nevezettet „feltétel nélkül igazoltnak" mondotta ki. Szolgálati idejét 1918. szeptember 16-tól 1946. március 31-ig elismerték. Új körjegyzővé Bélafi Lászlót nevezték ki.136

A község mezőgazdasága - az 1945. nyári földosztás és a háborús maradványok eltávolítása miatt - csak 1946 tavaszától indult be. A legnagyobb gond a vetőmag hiánya volt. Ezt részben a közbirtokosság raktárában tárolt 180 métermázsa adógabonából igyekeztek megoldani. Számos nemesvámosi gazda volt kénytelen felvenni kölcsön vetőárpát, 20 %-os kamattal és azzal a kötelezettséggel, hogy azt 1946. szeptember 30-ig teljes egészében - kamattal együtt! - visszaadják. Amennyiben nem térítenék vissza, úgy azt közadó módjára rajtuk behajtják, késedelmi kamatokkal együtt. Az 1946. áprilisi vetőmag-kölcsönzési akció során végül is az alábbi számban és mennyiségben adtak ki gabonát:

-rozs: 34 személynek: 2875 kilogrammot;

-búza: 34 személynek: 1170 kilogrammot;

majd ezt követően újra:

-rozs: 16 személynek: 930 kilogrammot,

-búza: 16 személynek: 400 kilogrammot.137

Tekintettel a nehéz közellátási viszonyokra, dr. Scherer János járási főjegyző a veszprémi járás községeiben - a politikai pártok helyi szervezeteinek javaslata alapján - községi közellátási bizottságokat nevezett ki. A tagok megbízatása a visszavonásig volt érvényes. Nemesvámoson a bizottságba az alábbi személyeket választották: Fáth János, Pintér János, Szőllőskei Lőrinc, Völler József és Tarsó István.138

A halott amerikai pilóta elszállítását igazoló irat

 

1946 májusában megkezdték az önellátó és az ellátatlan személyek összeírását az élelmiszer-jegyrendszer bevezetésének előkészítéseként (az élelmiszer-jegy rendszert aztán 1946. július 27-től az egész országban bevezették). Az élelmiszer-jegyrendszer tervezetének bevezetése érdekében összeírást hajtottak végre. Megállapították, hogy Nemesvámos összlakossága: 1438 személy, akik közül 478 fő önellátó. Ellátatlan személy Nemesvámoson: 939 személy, akik az alábbi csoportosításban oszthatók: 12-18 év köztiek (162 fő), 60-70 év köztiek (158 fő), 70 év felettiek (9 fő).

Nehéz testi munkások száma: 93 fő, testi munkások száma: 96 fő, irodai munkások száma: 25 fő.139

A gazdasági nehézségeket növelte, hogy 1946 őszén a Csehszlovák Köztársaság kormányzata megkezdte az ott élő magyarság erőszakos áttelepítését Magyarországra. A magyar hatóságok-1946. december 3-án - felhívással fordultak a községekhez, hogy ki tud befogadni - önként! - Csehszlovákiából kiűzött magyarokat?! A felhívásra Bélafi László körjegyző közölte, hogy Nemesvámoson van érdeklődő gazda, aki befogadna menekülteket, olyat, aki a gazdaságban dolgozna. Ilyen esetleg családos is lehet!

Az országban uralkodó szegénységben valami segítséget nyújtott az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szövetsége) alárendeltségében lévő segélyszervezetnek: az UNRRA (United Nations Relief and Rehabilitation Administration) világszervezetnek ruha és élelmiszer segélyszállítmánya. Nemesvámos is kapott egy ilyen szállítmányt, melyet 1946. december 28-án déli 12 órától osztottak ki a rászorultaknak. Hogy ki volt a rászorult, azt egy helyi bizottság döntötte el. A segélyszervezet által összegyűjtött használt ruhafélékből Nemesvámosra az alábbiak kerültek:

- férfiruhák: 2 db nagykabát, 6 db kiskabát, 8 db nadrág, 6 db mellény, 10 db nyakkendő, 5 db trikó, 9 db ing, 20 db zokni, 1 db alsónadrág, 1 db pulóver, 1 db pizsamanadrág, 3 db kezeslábas;

- női ruhák: 4 db nagykabát, 28 db női ruha, 12 db blúz, 7 db alj, 7 db fehérnemű, 4 db harisnya, 3 db sál, 7 db öv, 5 db pongyola, 1 db fűző, 1 db retikül, 8 db kötött holmi, 1 db melltartó, 1 db női gallér.

- gyermekruhák: 1 db nagykabát, 2 db kiskabát, 4 db nadrág, 24 db holmi (?), 6 db sapka, 4 db babaholmi, 5 db női kalap, 1 db fürdőruha, 2 db női kabát, 15 pár női cipő, 5 pár férficipő, 7 pár gyermekcipő, 1 pár papucs, 6 pár gumipapucs, 1 pár csizma. 1 pár babacipő.

- Élelem: 15 kg cukor, 4 doboz tejpor, 81 doboz húskonzerv.140

Hasonló kacatokból álló UNRRA segélyszállítmány érkezett még a községbe 1947. március 6-án is. A lakosság véleményét a segélyekről az iratok nem jegyezték fel.

Nemesvámos község általános helyzetéről érdekes adatokat őrzött meg a körjegyző által -1946. december 31-én - kötelezően megírt Helyzetjelentés Nemesvámosról című jelentés:

  1. Politikai gyűlés nincs, a hangulat nyugodt.
  2. 1946. november elejétől, orosz elvonulás óta a közbiztonság sokat javult, azóta lopás nincs.
  3. Szociális helyzet a tél súlyosbodásával mind nehezebbé válik. Munkanélküliség ugyan van, de tél idején ez megszokott, mert a község lakói földművesek, s e foglalkozás télen csak az állatok gondozására szorítkozik.
  4. Tejbeszolgáltatás a súlyos takarmányhiány miatt nagyon gyenge, de azért is, mert Nemesvámos községben 60 fillérért veszi be csak a tejgyűjtő a tejet, Veszprémben pedig 1 forinttól 1 forint 30 fillérért veszik meg a tejet; a nagy árkülönbözet miatt nagyon sokan a termelők maguk szállítják be a tejet Veszprémbe.
  5. Háborús rongált középületek csaknem teljesen rendbe hozattak, kivéve a református iskolát, mely nagyobb sérülést szenvedett. Tetőzete már jó. Magánépületek lassan készülnek.141

A súlyos gazdasági és szociális helyzet miatt a gazdák nehezen tudták befizetni a földadót. Egy 1947. február 4-i községi jelentés szerint a földadó befizetésének elmaradása miatt a foganatosított zálogolások száma 350, a kitűzött árverések száma pedig 85 volt. „...Árverés - tekintettel a közhangulatra! - nem lett tartva" - közölte sokatmondóan a körjegyző a jelentésben.142

A körjegyző által - 1947. február 5-én - leadott következő Helyzetjelentés Nemesvámosról az alábbiakat tartalmazta:

„1. Politikai gyűlés nincs, hangulat nyugodt.

2. Közbiztonság elég jó.

3. Szociális helyzet súlyos, az erős hideg a lakosság széles rétegét érinti, mert ruha, lábbeli s meleg szoba nagyon sok helyen nincs.

4. Tejbeszolgáltatás a súlyos takarmányhiány miatt egyre csökken.

5. Sertésvágás bejelentése elég lelkiismeretesen folyik, zsírt azonban kevesen szolgáltatnak be.

6. Háborús rongálódások lassú ütemben ugyan, de eltűnnek."143

Ugyancsak súlyos helyzetet tükrözött a körjegyző 1947. március 4-i helyzetjelentése Nemesvámosról: „.. .Szociális helyzet változatlan, a lakosság széles rétege lábbeli és ruha hiánnyal küszködik. Ruha hiány miatt sok a hüléses megbetegedés a községben. Nemesvámos község lakossága túlnyomó részt nagyon szegény, s most munkaalkalom nincs, ezért a nélkülözés itt elég nagy. Háborús rongálódást szenvedett középületek jó része helyre hozattak. Magán épületek lassan javíttatnak."144

A felsőbb államigazgatási szervek - a passzív lakossággal - olykor nagyon durva hangot engedtek meg. Az 1947. február 21-i nagy havazások járhatatlanná tették az országutakat. Ezért az utak hóeltakarítására a községek teljes közerejét munkába kellett állítani, s reggeltől estig végezni kellett. „... A végrehajtásért az orosz parancsnokság az egész elöljáróságot felelőssé teszi! - írta Bélafi László körjegyző - A munkát ellenőrzi és minden munkamegtagadó Szibériába való vitelét jelentette be!"

Mint fentebb említettük, a gazdák a súlyos szociális helyzet miatt a földadó befizetésével általában hátralékban voltak. A nemesvámosi körjegyző - a földadóhátralékok behajtására! - 1947. január 21-ére harminc árverést tűzött ki. Mivel a hátralékosok a lefoglalt ingóságokat, szarvasmarhákat az utasítás ellenére nem vezették fel, a körjegyző erre a napra rendőri-karhatalmi segítséget kért a veszprémi rendőrkapitányságtól. Az árverési napon a rendőrjárőr nem jelent meg, a lefoglalt állatokat így felvezetni nem lehetett, de árverező sem volt - így az árverés elmaradt. Az adóhátralékosok látva azt, hogy az árverésnek semmi következménye nincs, továbbra sem vették komolyan a földadó befizetését. „...Az adófizetésre való felhívásnak dobszó útján való közzététele semmi eredményre nem vezet - jelentette a körjegyző -, s csupán elvétve akad olyan, aki adótartozását önmagától megfizeti!" Kérte a továbbiakban a rendőrség felvonulását, illetve, hogy az árverésre küdjenek marhakereskedőket, illetve mészárosokat, mert ez komolyabbá tenné az árverést. A lakosság ugyanis - szolidaritásból - az árverésen nem vásárol!145

Az 1945 nyarán megkezdett földreform végrehajtása 1947 május közepére befejezéséhez közeledett. Csupán a telekkönyvezések voltak még hátra. Egy 1947. június 14-én készített összeállítás az új birtokviszonyoknak megfelelően taglalta az új helyzetet.

I. A 20-5 k. hold nagyságú gazdaságok összterülete 2224 k. hold, melyből szántóföld 1548 k. hold rét 9 k. hold, a szántóföldeken őszi búza (186 k. hold 3 □-öl), őszi-tavaszi rozs (444 k. hold 4 □-öl), tavaszi árpa (156 k. hold 15 □-öl), zab (85 k. hold 2 □-öl), kukorica (143 k. hold 10 □-öl), burgonya (190 k. hold 9 □-öl.), takarmányrépa (16 k. hold), lencse (58 k. hold 8 □-öl.), napraforgó (6 k. hold). Az 5 k. holdon aluli gazdaságok összterülete 920 k. hold 3 D-öl, ebből szántóföld 629 k. hold, a szántóföldeken őszi búza (35 k. hold 6 □-öl), őszi-tavaszi rozs (123 k. hold 12 □-öl), tavaszi árpa (70 k. hold 12 □-öl), zab (44 k. hold 3 □-öl), kukorica (79 k. hold 9 □-öl), burgonya (243 k. hold 2 □-öl), lencse (17 k. hold 11 □-öl), takarmányrépa (?).

A két birtoktípuson a vetésterületek együttesen az alábbiak voltak: búza (450 k. hold), árpa (400 k. hold), rozs (600 k. hold), zab (150 k. hold), kapások (200 k. hold), takarmány (160 k. hold), még vetetlen (778 k. hold) egy 1947. május 20-i összesítő jelentés szerint.

A fentebb már említett 1947. június 14-i felmérés az állatállományról is adatokat szolgáltatott:

1. 20 k. holdas és annál nagyobb gazdaság volt a községben 91.

Ezek állatállománya: 31 db ló, 1 db szamár, 271 db szarvasmarha, 222 db sertés, 2 db kecske, 929 db csirke, 7 db pulyka, 48 db liba, 86 db kacsa.

 

2. 20-5 k. holdas gazdaság volt a községben: 165.

Ezek állatállománya: 38 db ló, 2 db öszvér, 380 db szarvasmarha, 251 db sertés, 949 db tyúkféle, 10 db pulyka, 93 db liba, 7 db kacsa.

 

3. 5 k. holdnál kisebb gazdaság volt a községben: 296.

Ezek állatállománya: 50 db ló, 270 db szarvasmarha, 320 db sertés, 10 db kecske, 860 db tyúkféle, 30 db liba.

A község teljes állatállománya: 119 db ló, 1 db szamár, 2 db öszvér, 921 db szarvasmarha, 793 db sertés, 12 db kecske,2738 db tyúkféle, 17 db pulyka, 171 db liba, 93 kacsa.146 Az állattenyésztéshez nélkülözhetetlen tenyészapaállatokból a község rendelkezett 3 db tenyészbikával és 2 db tenyészkannal. (1947. augusztus 5-i helyzet szerint).147

Nemesvámos községben - a jelentős nagyságú állatállomány ellenére (egy 1947. május 4-i felmérés szerint) - közlegelő nem volt. Az akkor használt legelő több magántulajdonból állt, melyre azon gazdák marhái is kijártak, akinek legelője ott nem volt. Ez a magántulajdonokból álló legelő kb. 100-150 k. holdat tett ki, melyen ez idő szerint kb. 100 db marha - tehén, ökör, növendék marha -legelt.148

A mezőgazdasági munkához szükséges cséplőgépekből -1947. február-május hónapokban - hat darab volt, az alábbi tulajdonosok szerint: Babos János (cséplőgépe munka közben leégett), Völler József (Hoffer 15.275.sz., Hoffer 11.872.sz. cséplőgépek), Mezősi Mátyás, Linczmayer Ferenc, Takács János és a Földműves Szövetkezet cséplőgépe.149

1947 augusztusában nagy erőkkel megindult a község háborús épületkárainak helyreállítása. Az Építési Minisztérium 1947. augusztus 1-jén a Balatonvidéki Gőztéglagyártól (Balatonarács) 12 000 db cserepet és 22 000 db téglát utalt ki Nemesvámosnak a lakóházak újjáépítése céljából. A gyár többszöri sürgetése dacára a község 1947. augusztus 14-ig a kiutalt mennyiségből csak 6036 db cserepet és 21 300 db téglát szállíttatott el. A gyár vezetősége még 1947. szeptember 6-án is sürgette a nemesvámosi körjegyzőt, hogy az épületanyaghoz juttatónak gondoskodjanak a fuvarról. Erre az időre az egész maradék mennyiség 150 métermázsa súlyt tett ki, amelyhez húsz szekér elegendő lett volna. A tégla és tetőcserép ötévi részletre nyújtott anyagkölcsönnek volt tekinthető. A cserép ára 1000 darabonként 330 forint 37 fillért, a tégla pedig 1000 darabonként 162 forint 80 fillért tett ki. A tetőcserép és tégla mellett az Építési- és Közmunkaügyi Minisztérium a háborús tetőkárok kijavítása érdekében 75 köbméter faragott épületfát is kiutalt Nemesvámosnak.150

1947. augusztus 1-jén megindult országosan is a 3 éves terv végrehajtása. Ennek keretében kezdődött meg - 1947. szeptember 9-én - a Nemesvámos és Veszprémfajsz közti ún. Szőlőút korszerűsítése és kiépítése mintegy 1,8 km hosszan. A kötelezettségek 70%-át Nemesvámos, 30%-át Veszprémfajsz vállalta magára. Ebből Nemesvámosra jutott 2268 köbméter kőanyag kifuvarozása és 560 díjtalan kézinapszám kiállítása; Veszprémfajsz pedig 972 köbméter kőanyag kifuvarozását és 240 díjtalan kézinapszám kiállítását vállalta magára.151 Az út kiépítése 1948 nyarára elkészült.

A Földművesszövetkezet épülete (1955. március)

 

1947 októberében értékes adatokat tartalmazó összeírás készült el Nemesvámosról:

  1. A községhez tartozó külterületek: Vilmapuszta, Csomaitanya, Molnártanya.
  2. A község területe: 7055 k. hold; ép lakóház: 308 (ebből lakott: 308); a lakosság száma: 1550 lélek; a kereső lakosságból földműves: 1118 fő (ebből újgazda: 48); önálló iparos: 17, önálló kereskedő: 3, közalkalmazott: 12 személy.
  3. Szántóföld: 3636 k. hold, legelő: 689 k. hold, kert: 11 k. hold, erdő: 2447 k. hold, földadó alá nem eső terület: 272 k. hold.
  4. Terméseredmény az 1946-1947. évben: búza (1538 métermázsa), rozs (3912 métermázsa), árpa (1212 métermázsa), zab (163 métermázsa), tengeri (1800 métermázsa), burgonya (2000 métermázsa), lencse (200 métermázsa), takarmány (10 000 métermázsa).
  5. Gépállomány: 5 db traktor, 5 db cséplőgép.
  6. Állatállomány: 60 db ló (1938-ban 150 db), 520 db szarvasmarha (1938-ban 800 db), sertés 600 db (1938-ban 600 db), 6 db juh (1938-ban 200 db), 12 db kecske (1938-ban 12 db); méhészet: 73 (méhészettel foglalkozó személyek száma: 13), kaptárok száma: 85 db. Az 1946-1947. évi méztermés: 416 kg.
  7. Közvilágítás: 12 db lámpa; mezőgazdasági ipar: két daráló, egy bognár, két kovács.
  8. Iskola: egy iskola és három tanerő.

A 3 éves tervben előirányzott beruházási összeg: 9000 Ft.

A község kívánsága: a kultúrház mielőbbi renoválása.152

A háborús cselekmények után széthordott Hangya Szövetkezetet az év végén újra helyreállították. A lakosság terményekből alakított tőkével újraszervezte a Hangya Szövetkezetet. Elnöke Sady Sándor r. katolikus plébános, a bolt vezetője Véghelyi Gábor volt. A szövetkezet azonban az új körülményeknek nem tudott megfelelni, ezért a Magyar Kommunista Párt helyi vezetőségének javaslatára terményekből alakított alaptőkével mint faluszövetkezet alakult át a régi Weisz-féle bolt helyén, Slamovits Zoltán és Weisz (Vándor) József vezetésével. 1947. február 28-tól a faluszövetkezet átalakult Földművesszövetkezetté. Elnöke Nagy Károly lett. A fűszer- és vegyeskereskedés élére felelős üzletvezetővé Weisz (1947-től Vándor) Józsefet nevezték ki. A Földművesszövetkezet - az ügyvezetés egyszerűsítése és a jobb áruellátás érdekében - egyesült a Veszprémi Földművesszövetkezettel. 1947 tavaszától sokoldalú működést fejtett ki a szövetkezet: vegyesbolt, italbolt, zsizsiktelení-tő, terményfelvásárló feladatokat látott el, majd az elhagyott Perczelné-Sági-féle birtok gazdasági eszközeinek megóvása, hasznosítása stb. volt a feladata.153

 

9. FEJEZET:

KULTURÁLIS ÉLET NEMESVÁMOSON 1945-1948 KÖZÖTT

A háború még Nyugat-Magyarországon tombolt, amikor 1945. április 2-án a helyi szovjet parancsnokság utasítására a község mindkét felekezeti iskolájában meg kellett kezdeni a tanítást. A református iskolát azonban súlyos háborús sérülések érték, illetve Balassa Benő tanító katonai szolgálatot teljesített, Tóth Ilona tanítónő pedig Nyugatra menekült. A r. katolikus iskola is megsérült a légitámadások és a harcok során, azonban Illésfalvi Antal és Illésfalvi Antalné tanítók a községben tartózkodtak. Hogy a református gyermekek ne maradjanak tanítás nélkül, a római katolikus tanítóházaspár összegyűjtötte a két felekezethez tartozó gyermekeket (ami óriási esemény volt ekkor a faluban!) és a két felekezet gyermekei a r. katolikus elemi iskolában tanultak. A körülmények itt is mostohák voltak. A padokat gerendák, tuskók, téglák és kődarabok pótolták, a fekete tábla helyén egy szekrényajtó állt, melynek barnára festett oldalára rajzolták a betűket a tanulók. Április közepére a református iskolát helyreállították, s ekkor oda vonult át az iskola. Május közepére megérkezett Balassa Benő református tanító és Tóth Ilona tanítónő, s ettől kezdve a két felekezeti iskola újra külön-külön folytatta munkáját. 1945 őszétől - a megyei oktatási hatóságok, valamint a helyi szervezetek közbenjárására - az Oktatási Minisztérium új iskola megnyitását engedélyezte a község külterületét képező Vilmapusztán. Így az ott élő gyermekeknek nem kellett naponta kétszer megtenni a Vilmapuszta-Nemesvámos közti hat kilométert. A vilmapusztai elemi iskola első - és egyben utolsó - tanítója Boros Margit tanítónő volt, aki budapesti állását cserélte fel a kis pusztai I—VIII. osztályos elemi iskola tanítói állásával. Míg a gyermekek megmenekültek a gyaloglástól, a tanítónő nem. Ugyanis Vilmapusztán tanítói lakást nem tudtak adni neki, s ő húsz éven át naponta négy-négy kilométert gyalogolt ki Veszprémből, hogy az oktatás zavartalan legyen.154

A háborús cselekmények miatt a község kulturális élete is megbénult. Ugyanis a kultúrház oromfala kidőlt, s az épület használhatatlanná vált. A község két felekezetét is súlyos károk érték. A március 24-én délelőtt lezajlott szovjet támadás során a római katolikus templom tornyát több szovjet tüzérségi belövés érte, s a torony leomlott. A református templom tornya is több tüzérségi találatot kapott, s a régi - 1745. évi - kis harang darabokra törve hullott le. A két felekezet élén változás nem történt a háborús események során. A református gyülekezetet továbbra is Györffy Lajos szolgálta (1930-1956), a római katolikus plébánosi hivatalt pedig változatlanul Sady Sándor látta el (1936-1960 között).

Az 1947. évi nagy választási harcban néhány politikai párt, hogy politikáját népszerűvé tegye, lépéseket tett a falusi iskolák felé. A Magyar Kommunista Párt felhívással fordult az üzemi munkásokhoz, hogy segítsék a falusi iskolákat. Ennek keretében a budapesti fényképészek szakszervezete a nemesvámosi elemi iskolák támogatását vállalta: beüvegezték az ablakokat, táblát, fogasokat és szekrényt ajándékoztak az iskolának.155

Mivel a községi kultúrház is rongált volt, 1947. február 19-én Veszprém vármegye Szabadművelődési Tanácsa a volt leventeotthont művelődési háznak átadta a községnek, azzal a feltétellel, hogy az épület kisebb háborús rongálódásait a község kijavíttatja.156

A második világháborút követő évekre a politikai élet egyre inkább balra tolódása volt jellemző, ami egy új ideológiai átalakulást jelentett. Az új ideológia terjesztése elsősorban a pedagógusokon múlott. Ezért - 1947. március 3-án, felsőbb utasításra! - a járási főjegyző elrendelte, hogy havonta egyszer az iskolai tanszemélyzetek részére Veszprémben „világnézeti átképző tanfolyamot" szerveznek. A főjegyző kötelezte a községet, hogy a nemesvámosi tanítók részére - a Veszprémbe való utazáshoz - előfogatot biztosítsanak.157

Az 1848. március 15-i magyar polgári forradalom és szabadságharc 100 éves évfordulójára -centenáriumára - már 1947 áprilisától megkezdődtek az előkészületek. Az első előkészületi ülés 1947. április 10-én zajlott le, ahol a község Nemzeti Bizottsága meghatározta az alapvető feladatokat. Ezt követően - május 5-én - Nemesvámoson megválasztották a „'48-as ifjúsági bizottságot", melynek elnökévé Biki Jánost, alelnökkévé pedig Máhl Ferencet választották, a jegyző Pócza Lajos volt, a tagok pedig az alábbiak voltak: Kovács Lajos, Király Ferenc, Hadvári József, Krámli Ferenc, Kovács Károly, Véghelyi András, Farkas Sándor. A bizottság feladata volt az 1948. március 1-jei ünnepélyek megszervezése és lebonyolítása.158 A tervezett program végrehajtására azonban pénz kellett. A bizottság ezért -1947. október 24-én - a járástól 950 forintot kért, konkrétan 150 forintot a tervezett mezei futóverseny, 200 forintot a református énekkar utazási költségeinek, 500 forintot pedig a különböző sportversenyek finanszírozására.159

Annak ellenére, hogy 1947. szeptember 1-jén beindult az új tanév és a tanítás, mind a r.katolikus, mind a református elemi iskola nagyon leromlott állapotban volt. Ezért a járási főjegyző - 1947. szeptember 29-én - utasította a nemesvámosi iskolaszéket mint iskolafenntartó hatóságot, hogy 90 napon belül hajtsa végre a római katolikus elemi iskola tatarozását:

- állítassa helyre a tanterem megrongált mennyezetét, melyen keresztül beesik az eső;

- pótoltassa a korhadt padlózatot;

- az ablakok beüvegezését pótolja úgy, hogy minden egyes ablak kettős üvegezéssel bírjon;

- a düledező árnyékszéket és annak tetejét javítassák ki, és az árnyékszékfülkékre szereltessenek ajtókat;

- gondoskodjanak az iskola állandó takarításáról.

A fenti utasítással egyidejűleg hasonló utasítást kapott az iskolaszék a nemesvámosi református iskola 30 napon belüli helyreállításáról is:

- a kis és nagy iskolaterem ablakhiányait pótolják, minden ablak kettős üvegezéssel legyen ellátva;

- a nagy iskolateremben állíttassanak fel kályhát;

- a kis és nagy iskola árnyékszékeit javíttassák meg; az űrgödör fedődeszkázatát pótoltassák és gondoskodjanak az árnyékszék állandó tisztántartásáról.160

Az 1948. év első nagy eseménye az 1848. március 15-i magyar polgári forradalom és szabadságharc századik évfordulójának megünneplése volt - Nemesvámoson is. A tervek szerint 1948. március 15-én délelőtt 10 órakor volt a községháza előtt a gyülekezés. Innen mindkét felekezet közönsége saját templomába vonult, ahol 10 óra 15 perctől kezdve a református lelkész, illetve a r. katolikus plébános ünnepi istentiszteletet tartott. Délután 14 órakor újra a községháza előtt volt a gyülekezés, majd a község lakossága az első világháborús hősök emlékművéhez vonult, ahol lezajlott a közös ünneplés. A nap végén - este 19 órakor - mindkét felekezet hívei saját iskolájukba vonultak, ahol a felekezetek ifjúsági csoportjai ünnepi műsorral tisztelegtek a nagy nemzeti évforduló, a centenárium tiszteletére.161

Az 1945 tavaszától fokozatosan balra tolódó politikai élet egyik legnagyobb eseménye volt, hogy 1948. június 16-án az országgyűlés elfogadta az 1948:XXXIII. törvénycikket az egyházi iskolák államosításáról.

Nemesvámoson azonban már egy nappal a törvénycikk kiadása előtt megindultak az események. Június 15-én délután 18 órakor a veszprémi járási főjegyző telefonon utasította Bélafi László körjegyzőt, hogy azonnal, még a nap folyamán hajtsák végre a római katolikus iskola ingó és ingatlan vagyonának felleltározását. A telefonon leadott utasítást követően Bélafi László körjegyző és Tósoki Sándor községi bíró azonnal felkereste a r.katolikus plébánián Sady Sándor esperes-plébánost, akivel közölték jövetelük okát. „...Sady Sándor esperes-plébános tiltakozását fejezi ki - írták a jegyzőkönyvbe - a leltározással szemben, mert az iskola ez idő szerint még magánvagyon és tiltakozik az ellen, hogy az egyházközség vezetőségét azzal gyanúsítják meg, hogy az iskola felszerelését el akarja lopni. A tanterem felnyitását megtagadta. Fentiekre az elöljáróság kijelentette, hogy az iskolát kénytelen felnyittatni és így az ott lévő tárgyakat leltárba venni. Egyház képviselője a kijelentést tudomásul vette, az elöljáróság az iskolát felnyittatta, jelen volt esperes-plébános a leltározásnál jelen lenni kívánt, nehogy oly tárgyak vétessenek jegyzőkönyvbe, illetve leltárba, melyek nem képezik az iskola vagyonát.

Elöljáróság az iskola vagyonát fentiek után a községnél rendelkezésre álló kataszteri adatok alapján veszi fel, amely a következő:

A r. katolikus iskola egy tanterem, egy tanítói lakás, mely két szoba, konyha, kamra, folyosó és istállóból áll és hármas W.C. Az istálló pajtával együtt van. A tanítólakásban csak a konyhában lévő falba rakott tűzhely az egyházé, a többi fűtőtestek a tanító tulajdona, az egyéb magánberendezéssel együtt. E tanítói lakás leltárba vétele ellen az esperes-plébános tiltakozik, mert ez nem tanítói javadalom, hanem pusztán kántori fizetés. Tanterem a benne lévő felszereléssel az egyházközség tulajdona, oktatási célt szolgálnak. A belső berendzés áll: egy darab hármas tölgyfa szekrényből, 10 db új tölgyfa padból, 5 db régi, javított fenyőfa padból, egy darab tölgyfa asztalból. Találtatott még az iskolában egy iskolai falitábla, mely az esperes-plébános állítása szerint nem az egyház tulajdona, hanem Reider Ferenc veszprémfajszi lakosé. Van még az iskolában egy darab vaskályha. Az iskola ablakai celofánnal szimplán vannak bevonva, teljesen rossz állapotban. Erősen megrongálódott állapotban van az iskola mennyezete. Az iskolának más ingó és ingatlan vagyona nincsen. Az illetményföld az egyházközség tulajdonát képezi és részben alapítványi eredetű, részben pedig az egyházközség által egyházi földekből jelöltetett ki a mindenkori kántortanító haszonélvezetére."162

A nemesvámosi képviselő-testület az iskolák államosításával egyetértett: nemcsak a római katolikus, de a református iskolákra vonatkozólag is. Sajnos, a református elemi iskola államosításával kapcsolatos jegyzőkönyv ismeretlen. Olyannyira egyetértettek az államosítással, hogy a képviselőtestületi jegyzőkönyv 1948. június 9-i bejegyzéseiben szerepel, hogy a „képviselő-testület kérte az iskolák államosítását, s a jelen határozatot a ME-hez és BM-hez megküldték".

1948. június 18-tól a község két felekezeti iskolája - a református és a r.katolikus elemi iskola -állami elemi iskolává vált. Az 1948-1949. tanévet a volt két református és egy r.katolikus tulajdonban volt tanteremben kezdték meg. Balassa Benőt megbízott igazgatónak nevezték ki, s a tantestület Illésfalvi Antal, Illésfalvi Antalné, Tóth Ilona, Nagyváradi Teréz tanítókból állt. Az alsó tagozatban Illésfalvi Antalné és Tóth Hona, a felső tagozatban pedig Balassa Benő és Illésfalvi Antal tanított. A tanítás délelőtt és délután folyt -I—II., III—IV., valamint V-VI., VII-VIII. osztálycsoportosításban.163

A második világháborút követően Nemesvámos felekezeti viszonyai az alábbi számadatokat tükrözték (a veszprémi r.katolikus püspökség által kiadott Schematismus adatai szerint):

1946

- 989 református,

- 532 r. katolikus,

- 15 evangélikus,

- 11 zsidó és

- 24 „más" vallású.

A 24 „más" vallású az adventista gyülekezetre vonatkozott.

A második világháború a nemesvámosi H. N. Adventista Közösség gyülekezetét is megtépázta. Imaházukat az átvonuló katonai alakulatok szálláshelyül használták fel. A légitámadások és harci cselekmények során a gyülekezet több tagja életét vesztette. Kovács Gáborné bombatámadás áldozatává vált; ifjú Völgyi Lajos és neje is erőszakos halált haltak; Nagy Józsefnek is egy felrobbanó gránát oltotta ki az életét. A háború befejezése után újra a Nemesvámosi H. N. Adventista Közösség gyülekezete nevet használták. Az adventisták dicséretre méltó életformája új tagokat vonzott a gyülekezetbe. 1945 szeptemberében négy, majd 1946 júniusában újabb két személy csatlakozott hozzájuk. Így a gyülekezet létszáma 43-45 főre emelkedett. Ebben az időben Berghauer Imre volt a közösség prédikátora, akinek szervezésében 1946 augusztusától a gyülekezethez tartozó fiatalemberek hirdethették a környező falvakban is az „advent üzenetét!" Az első ilyen térítőakcióra Hidegkúton került sor 1946. szeptember 1-jén, majd rendszeresen folytatódtak ezek a programok szinte a környék minden községében, sőt, Veszprémben is rendeztek missziós konferenciai napokat, ahol főleg budapesti hittestvérek jelentek meg.

Az évtized végére, 1949-re, a fentebb említett Schematismus szerint a felekezeti helyzet Nemesvámoson:

református: Nemesvámos 826 fő, Vilmapuszta 7 fő,

r. katolikus: Nemesvámos 417 fő, Vilmapuszta 121 fő,

„egyéb": Nemesvámoson 265 fő, ami az adventisták adataival összevetve túlzásnak tűnik.164

 

Az adventisták kórusa (1947)

 

JEGYZETEK

 

  1. VEML VII. 1. Cs. B. k. U. T. i. N. v. I. csomag: 2293/1856. sz. i. (1856. 10. 12.); 3024/1856. sz. i. (1856. 11.); 435/1856. 11. 27.; 435/1856. sz. i. (1856. 12. 18.); 1114/1857. sz. i. (1857. 04. 28.); 2814/1857. (1857. 11. 20.); 3024/1857. sz.i. (1857.11.21.).
  2. Uo. I. cs.: 3454/1858. sz. i. (1858. 08.10.); 760/1858. sz. i. (1858. 09. 20.); 3914/1858. sz. i. (1858. 09. 28.); 4219/1858. sz. i. (1858. 10. 26.); 4889/1859. sz. i. (1859. 11. 01.); 218/1865 sz. i. (1865. 07. 22.); 166/1869. sz. i. (1869.10. 26.); 161/1870. sz. i. (1870.07.23.);233/1870. sz. i. (1870. 11. 27.); 198/1871. sz. i. (1871. 07. 02.); 214/1871. sz. i. (1871. 08.09.); 265/1871. sz. i. (1871.08. 12.); V. csomag: 2783/1874. sz. i. (1874. 02. 02.); 1598/1874. sz. i. (1874.04.02.); II. csomag: 2579/1874.
  3. Uo. II. csomag: 1697/1874. sz. i. (1874. 04. 14.); 3037/ 1874. sz. i. (1874. 04. 14.); 7481/1876. sz. i. (1876. 03. 13.); IV. csomag: 14 671/1877. sz. i.; V. csomag: 8638/ 1877. sz. i. (1877. 07. 22.); sz. n. irat (1877. 08. 28.); 10 958/1877. sz. i. (1877. 08. 24.); II. csomag: 342/1878. sz. i. (1878. 03. 13.); II. csomag: 13 734/1878. sz. i. (1878.12.10.). Illésfalvi-I. 66-70.T 72-73.
  4. VEML. VII. 1. 8. Cs. kir. U. T. i. Nv. V. csomag: 1883. júliusi összeírás; Illésfalvi-l. 74., 70., 75., 77.
  5. A Magyar Korona országainak 1900. évi népszámlálása. Második rész. A népesség foglalkozása községenként. Budapest, 1904.314-315.
  6. A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása. Második rész. A népesség foglalkozása. Budapest, 1913.146-147.
  7. Schematismus; nemesvámosi református egyház anyakönyvei.
  8. Illésfalvi-IV. 14,71.67.
  9. Ppa. Ref. Ek. D. Tud. Gy. lt.: „Canonica visitatio": 1850-1851., 1851-1852, 1852-1853, 1853-1854, 1854-1855, 1855-1856, 1856-1857, 1857-1858, 1859-1860 évek. Illésfalvi-IV. 22,41,45.
  10. Schematismus adatai; Illésfalvi-IV. 12,70,72.
  11. Illésfalvi-I.75.
  12. Pfeiffer-1987. 703,1063-1064,902,486,478,806,900.
  13. A Magyar Korona országainak 1900. évi népszámlálása. Első rész. A népesség általános leírása községenként. Budapest, 1902.158-159.
  14. Illésfalvi-I. 80,83.
  15. Uo. 84.
  16. A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása. Első rész. A népesség fő adatai. Budapest, 1912. 74-75.; Nv. rf. Ik. hiv. arch.: Pr. k. jk. - 1900-tól; Harmath-Kacsányi-1984.336-337.
  17. Nv. rf. Ik. hiv. arch.: Pr. k. jk.-1900-tól: 1915. febr. 13.; 1916. márc. 5., 1916. okt. 4., 1918. máj. 12., 1914. jan. 15., 1914. jan. 31., 1914. ápr. 26., 1914. júl. 19., 1915. dec. 19., 1918. febr. 23., 1918. márc. 17., 1918. máj. 12.
  18. VEML, Nv. Krj. i. V/381, sz. 23. sz. csomag: Hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák nyilvántartása és iratai című tékában szám nélkül lévő iratok. Az eseményt vesd össze (1914. nov. 21.): Herczegh-1936. 1150.
  19. VEML. Nv. Krj. i. V/381, sz. 23. csomag: Hadirokkantak névsora.
  20. Csaba-é. n. 34,132.
  21. Illésfalvi-I. 85. (Idős Nagy Sándor közlése: 1960).
  22. Csaba-é. n.209.
  23. Illésfalvi-I. 87.
  24. Uo. 87-88.
  25. VEML. Nv. Krj. i. V/381.
  26. Kp. vt. jk. 1927.10.27.
  27. Uo. 1928.02. 04.
  28. Uo. 1928. 05. 08.
  29. Uo. 1928.12.03.
  30. Uo. 1929.05.21.
  31. Uo. 1929. 10.27,
  32. Uo. 1930.03.01.
  33. Uo. 1929. 01.12., 1930.04. 17., 1930. 08.09.
  34. Uo. 1930.05.14.
  35. Uo. 1930.04.17.
  36. Uo. 1930.10. 25.
  37. Uo. 1931.03.08.
  38. Uo. 1932.10.09.
  39. Uo. 1932.05.30.
  40. Uo. 1934.11.14.. 1934. 12. 02., 1934.12.14.
  41. Uo. 1935.01.23.
  42. Ila-Kovacsics- 1963. 292.
  43. Illésfalvi-III. 155. Illésfalvi-II. 134.
  44. VEML. V/381. Nv. Krj. i. Kpvt. jk.: 1935.03.02.
  45. Uo. 1936.03. 26., 1936.10. 03., 1936.10. 26.
  46. Uo. 1936.11.16.
  47. Magyarország földbirtokosai és földbérlői (Gazdacímtár), Budapest, 1937. 342.
  48. VEML. V/381. Nv. Krj. i. Kpvt. jk. 1937. 07. 27.; Illésfalvi-III. 161.
  49. A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása. Első rész. A népesség főbb adatai. Budapest, 1912.74-75.
  50. Illésfalvi-II. 72.
  51. Uo.72.
  52. Pfeiffer-1987. 1107.
  53. Uo. 887-888.
  54. Illésfalvi-I. 77-78. Illésfalvi-II. 60.
  55. Illésfalvi-II. 93-94.
  56. Nv. rf. Ik. hiv. arch.: Pr. és k. jk. - 1920-tól.
  57. Uo.: 1920.02. 22.
  58. Uo.: 1920.02.29., 1920.09. 01., 1920.09.13.
  59. Uo.: 1921.09.04., 1921.10.23., 1921.11.11., 1922.02. 18., 1922.05.21., 1922.05. 27-28.
  60. Uo.: 1923.03.08., 1923.11.11., 1923.12.16., 1923.12. 30., 1924.02.02., 1924.04.30., 1924.09.13.
  61. Uo.: 1926.09.13., 1926.10. 07. Illésfalvi-l. 89.
  62. Nv. rf. Ik. hiv. arch.: Pr. és k. jk. - 1920-tól: 1924. 10. 26., 1926.12.12., 1927.09.18., 1927.10.02.
  63. Uo. 1928.07.01., 1928.12. 30., 1928.11.18.
  64. Nagy-1977-1978. 1-4.
  65. VEML. V/381. Nv. Krj. i. Képvt. jk.: 1928. 02. 04., 1928.09.29.
  66. Uo.: 1934.10.06.
  67. Uo.: 1935.07.27., 1935.08. 28., 1937.08. 27., 1937.08. 25.
  68. Uo.: 1936.10.03., 1937.01. M.,Illésfalvi-l. 91.
  69. VEML. V/381. Nv. Krj. i. Képvt. jk.: 1937.07.27.
  70. Uo.: 1936.05.01., 1939.12.13.
  71. Illésfalvi-I. 90-91.
  72. VEML. V/381. Nv. Krj. i. Képvt. jk.: 1939.10.13.
  73. Uo.: 1939.11.16.
  74. Veszprém megyei fejek (1919-1929), Veszprém, 1929.
  75. VEML. V/381. Nv. Krj. i. Képvt. jk.: 1935. 04. 29.; Afagv-1977-1978. 5-6.
  76. Uo.: 1937.07. 27.;Nagy-1977-1978. 7-8.
  77. Uo. 1940.08.21.
  78. Illésfalvi-III. 131-143., 145-147.
  79. VEML. V/381. Nv. Krj. i. Képvt. jk.: 1940.10.18.
  80. Az 1941. évi népszámlálás. Budapest, 1976. 2. Demográfiai adatok községek szerint. 386.; 3/a. Anyanyelv, nemzetiség, nyelvismeret. Budapest, 1983. 130.; 5. Lakóház- és lakásadatok községek szerint. Budapest, 1982. 270.
  81. VEML. V/381. Nv. Krj. i. Képvt. jk.: 1940. 12. 14., 1941.06.26.
  82. Uo. 1942.04.04.
  83. Veress-1989., Veress-\990.
  84. VEML. V/381. Nv. Krj. i. Képvt. jk.: 1942.05.08.
  85. Uo.: 1943.07. 22.
  86. Illésfalvi-III. 46-47.
  87. VEML. V/381. Nv. Krj. i. 6. csomag: 1947/1942. sz. i.;vö: Veress -1983 399-401.
  88. Vándor (1947 előtt Weisz) József közlése (Veszprém).
  89. Veress -1983 402-405.; VEML. Veszprémi járásbíróság iratai. 9. sz. doboz, Pk. 8379/1948 - 10. sz. i.; VEML. V/381. Nv. Krj. i.: 5. csomag, 1947/312. sz. i.; Illésfalvi-I. 96.
  90. VEML. V/381. Nv. Krj. i. Képvt. jk.: 1944.07.05.
  91. Pataky-Rozsos-Sárhidai-én. II. 134-136,245,238.
  92. VEML. Polgármesteri iratok: 6018/1944. november 13.
  93. Illésfalvi-I. 97.; Vándor József személyes közlése.
  94. Uo. 98.
  95. Illésfalvi-I. 99.; Nemesvámos állami halotti anyakönyv; VEML.; Veszprémi járási főjegyzőség iratai: 147/1945.
  96. Veress-1984. 291.
  97. Huszár - 1993. 169-176., Veress - 1984. 305.; Veress -1977. 368-370., Tieke - 1975. 518., Veress - 1986. 580-581., Illésfalvi-I. 99-100., VEML. V/381. Nv. Krj. i. 1947/1636. sz. i.
  98. Veress - 1977. 370-371., Veress - 1984. 309., Huszár -1993.175., Senger u. Etterlin -1962.310.
  99. VEML. V/381. Nv. Krj. i. 6. csomag: 1947/1062. sz. i.; 1947/439. sz. i.. 1947/680. sz.i.
  100. Uo. 1947/2023. sz. i. (1947.11. 24.), 1947/47. sz. i.
  101. Uo. 1947/1101. sz.i.
  102. Illésfalvi-I. 103 102.
  103. Uo. 102.
  104. VEML. V/381. Nv. Krj. i. 6. csomag: 1947/1076. sz. i. (1947.06.08.).
  105. Uo. 5. csomag: 1947/858. sz. i.
  106. Uo. 5. csomag: 1947/858. sz. i.
  107. Uo. 5. csomag: 1947/664. sz. i. (1947.03.18.).
  108. Uo. 6. csomag: 1947/1101. sz. i. (1947.06.05.).
  109. Uo. 4. csomag: 1945/224. sz. i.
  110. VEML. XVII.2-102. Nv. N. B.i.9. doboz, 1945.05.29.
  111. VEML. V/381. Nv. Krj. i. 4. csomag: 1945/813. sz. i., 1945/814. sz. i.
  112. Uo. 1945/194. sz. i. (1945.06. 08.).
  113. Uo. 4. csomag: 1945/276. sz. i. (1945. 07. 06., 1945. 08. 10., 1945.08.17.).
  114. Uo. 4. csomag: 1945/276. sz. i. (mint fenn!)
  115. Uo. 4. csomag: 1945/265. sz. i. (1945.08.03.)
  116. Uo. 4. csomag: 1945/1259. sz. i. (1945. 08. 09.), 1945/ 1433 n.i. (1945.09.03.).
  117. Uo. 4. csomag: 1945/275. sz. i. (1945.09. 06), 1945 /188. sz. i. (1945.09.12)
  118. Uo. 4. csomag: 1945/276. sz. i. (1945.09.20.), 1945/265. sz. i. (1945. 10. 01.), 1945/2242. sz. i. (1945. 11. 02.), 1945/2432. sz.i. (1945.11.02.).
  119. VEML. XVII. 2-102. 9. doboz: Nv. N. B. i. (1945. nov. 4.).
  120. VEML. V/381. Nv. Krj. i. 4. csomag: 1945/276. sz. i. (1945.11.16.).
  121. Uo. 5. csomag: 1946/88. sz. i. (1945.01. 25.)
  122. VEML. V/381. Nv. Krj. i. Képvt. jk.: 1946.04. 29., 05. 20-23., 06.01.
  123. VEML. V/381. Nv. Krj. i. 4. csomag: 1946/432. sz. i. (1946.06.21.).
  124. VEML. V/381. Nv. Krj. i. Képvt. jk.: 1946. 07. 21., 08. 03., 08.13.
  125. VEML. V/381. Nv. Krj. i.: 4doboz: 50/1946. sz. i. (1946. 06.08.); 5. doboz: 1946/431. sz. i. (1946.08. 26.)
  126. VEML. XVII. 2-102. 9. doboz, Nv. N. B. i. (1945. 05. 30.); Nv. Krj. i.: 4. csomag: 1945/378. sz. i.
  127. VEML. V/381. Nv. Krj. i. 5. csomag: 1947/312. sz. i.; 9. csomag: veszprémi járásbíróság iratai: Pk. 8379/1948 -10. sz. i.
  128. VEML. V/381. Nv. Krj. i.: 5. csomag: 1946/209. sz. i.
  129. Uo. 6. csomag: 1947/1646. sz. i.
  130. Uo. 7. csomag: 1948/738. sz. i.
  131. Polgármester közlése
  132. Uo. 5. csomag: 1946/834. sz. i.
  133. Uo. 5. csomag: 1945/798. sz. i. (1945.11.21.)
  134. Uo. 4. csomag: 1945/848. sz. i.
  135. Uo. 4. csomag: 1946/88. sz.i.
  136. Uo. 5. csomag: 1946/178. sz. i„ 1946/420. sz. i„ 1946/ 349.sz.i. (1946.03.31).
  137. Uo. 5. csomag: 1946/143. sz. i.
  138. Uo. 4. csomag: 1946/367. sz. i.
  139. Uo. 5. csomag: 1946/437. sz. i.
  140. Uo. 5. csomag: 1946/974. sz. i. (1946. 12. 03.), 1946/ 1071. sz.i. (1946.12. 22).
  141. Uo. 5. csomag: 1946/20. sz. i. (1946.12. 31).
  142. Uo. 5. csomag: 1947/20. sz. i.
  143. Uo. 5. csomag: 1947/21. sz. i.
  144. Uo. 5. csomag: 1947/21. sz.i.
  145. Uo. 5. csomag: 1947/421. sz. i., 1947/20. sz. i.
  146. Uo. 6. csomag: 1947/1005. sz. i. (1947. 06. 14.), 1947/ 467. sz. i. (1947.05.20).
  147. Uo. 6. csomag: 1947/1236.sz.i.
  148. Uo. 5. csomag: 1947/756. sz. i. (1947.05.04).
  149. Uo. 5. csomag: 1947/602. sz. i.
  150. Uo. 6. csomag: 1947/1125. sz. i. (1947. 08.14; 1947. 09. 06).
  151. Uo. 5. csomag: 1947/663. sz. i. (1947.09.09.).
  152. Uo. 6. csomag: 1947/2191. sz. i. (1947.10.)
  153. Uo. 5. csomag: 1947/607. sz. i. (1947. 02.28); Illésfalvi-l.m.Jllésfalvi-lll.m.
  154. VEML. V/381. Nv. Krj. i. 4. csomó: 1945/224. sz. i.
  155. Illésfalvi-I. 105.
  156. VEML. V/381. Nv. Krj. i. Képvt. jk.: 1947.02.19.
  157. VEML. V/381. Nv. Krj. i. 5. csomag: 1947/555. sz. i. (1947.03.03.).
  158. Uo. 5. csomag: 1947/895. sz. i. (1947.04.10., 05.05.).
  159. Uo. 5. csomag: 1947/1856. sz. i.
  160. Uo. 5. csomag: 1947/1785. sz. i. (1947.09.29.).
  161. Uo. 7. csomag: 1948/128. sz. i. (1948.03.15.).
  162. VEML. XXI. 4. b. Veszprém vármegye alispáni közigazgatási iratok. 11.589/1948. sz. (169. sz. doboz; Nemesvámos).
  163. VEML. V/381. Nv. Krj. i. Képvt. jk.: 1948. 06. 09.; Illésfalvi-I. 105-106.. Illésfalvi-III. 124., Illésfalvi-IV. 53.
  164. Schematismus almae diocesis Wesprimiensis a St. Ste-phano protorege fundatae pro anno domini 1946. Budapest, 1946.17.; Schematismus almae diocesis Wesprimiensis a S. Stephano protorege cica annum 1000 fundatae pro anno domini. Veszprém, 1949. 25.; Albert-19M. 14-16.; Nag.y-1977-1978.8-9.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet