Előző fejezet Következő fejezet

Köszöntő

 

Ki ne ismerné dunántúli nagyvárosaink barokk főterét a jellegzetes macskakövekkel, s az égbe nyúló Szentháromság szobrokkal? Ki ne tudná, hogy az Alföldön ugyanez: klasszicizáló városháza, Kossuth Lajos szobrával?

Nos, nekünk, szegedieknek ebből is jutott valami más, valami egyedi, a maga nemében páratlan. A mi városunk szíve a „szegedi Szent Márk tér”, a Dóm tér, Közép-Európa egyik legszebb tere. Különlegesség, hely, ami szimbólum: az élni akarás, az újjászületés szimbóluma, s hely, ahová visszavágyunk, amire akkor gondolunk, ha azt mondjuk: „haza megyek…”.

Különös, hogy ahhoz, hogy megszülessen, katasztrófa kellett. Természeticsapás, nagy árvíz, hogy fogadalomból megépüljön a teret uraló Dóm, éstörténelmi kataklizma, vesztes háború, hogy körülötte létrejöjjön aPanteon, nemzeti szellemiségünk, önazonosságunk hirdetője éshordozója.

Aki ma sétál az árkádok súlyos tömbjei alatt, találkozhat a magyarirodalom, történelem, művészet és tudomány legnagyobb alakjaival, dedióhéjban művészettörténeti példatárat is lát: a szobrok, domborművek,reliefek koruk jellegzetes, stílusirányuk sokszor kiemelkedő alkotásai.

És a Rerrich Béla tervezte tér minden oldaláról ránk néz még egy csipet,mindent átható szegediség: hisz a város mindig különös szeretettel ésfigyelemmel örökítette meg a Tisza partjához köthető személyiségeket, azitteni, meghatározó eseményeket és az alkotók között is preferálta a jeleshelybélieket.

A Nemzeti Emlékcsarnok ma élő, szerves része ünnepeinknek, de hétköznapjainknakis. Tanúja és őrzője megemlékezéseinknek, ünnepifőhajtásunknak épp úgy, mint romantikus sétáinknak, sietős lépteinknek,emlékezetes találkozásainknak.

E kötet pedig legyen őrzője közös kincsünknek, a szegedi Panteonnak.

Dr. Botka László

polgármester

 

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet