Előző fejezet Következő fejezet

A Nemzeti Emlékcsarnok alapítása

 

A szegedi Nemzeti Emlékcsarnok megalkotása gróf Klebelsberg Kunó (1875–1932) kultuszminiszter nevéhez fűződik. Szegedhez bensőséges viszony fűzte. Ebben a városban látta meg azokat az adottságokat, amelyek révén mára a Dél-Alföld kulturális központjává válhatott Szeged. Az egyetemi építkezésekkel, a korszak legjelesebb professzorainak Szegedre csábításával, a biológiai és a mezőgazdasági kutatóintézetek megalapításával, a nagyváros szellemi és kulturális erőforrásainak megteremtésével máig hatóan alapozta meg a nagyváros életképességét. Klebelsberg a Dómban kapott végső nyughelyet.

Az avatás ünnepe a Dóm téren 1930-ban

 

Mindezek tükrében érthető, miért került a nemzet tudós nagyjainak arcképcsarnoka városunkba. A Templom tér beépítésére hirdetett pályázaton már követelményként támasztották az építészek elé az árkádos formát, amely szorosan összefüggött a Nemzeti Emlékcsarnok létrehozásának szándékával. Az emlékhely megalkotása már jóval korábban felvetődött, az ötlet Széchenyitől származott. Az előképek között a nagy európai nemzetek hasonló törekvései voltak a példaadók számára, köztük a regensburgi Walhalla. A Szegedi Szemle kiadásában 1930 októberében megjelent füzetben Rerrich Béla (1881–1932) műépítész, a tér és az egyetemi épületek tervezője az ihlető példák között említi még a párizsi Pantheon-t (a hajdani Sainte-Geneviève-székesegyházat) és a londoni Westminsterapátság emlékműtárát is, ahol egymás mellett sorakoznak a birodalom jeleseinek, államférfiainak, hadvezéreinek, művészeinek, tudósainak emlékművei. „Ha a nagy nemzetek ily hálával, gonddal és szeretettel őrzik meg nagyjaik emlékét: mennyivel inkább kell a mi kicsiny, sors verte hazánknak kifejeznie örök háláját a magyar föld nagyjai iránt is.” - írta.

Kertész K. Róbert minisztériumi osztályvezető

Széchenyi kezdeményezése nyomán a Nemzeti Múzeumban el is kezdődött egy történelmi arcképcsarnok kialakítása. A szegedi szoborcsarnok közvetlen elődjének részben ez, részben a Stróbl Alajos hagyatékában fennmaradt portrék tekinthetők. A korszak ünnepelt és köztiszteletnek örvendő szobrásza nemzete iránti odaadása kifejezéseként már a századfordulót megelőzően hozzáfogott nagyszabású tervéhez, kereken ötven szobrot szánt a "Magyar Pantheon"-ba. Nagy gyakorlata volt ebben a műfajban, hiszen életműve mintegy 300 portrét tartalmaz. A panteonba szánt szobrok jelentős részét megbízás, megrendelés nélkül barátairól, kortársairól mintázta, másik részét pedig előtanulmányként készítette egy-egy nagyobb, egész alakos kompozícióhoz. Halála akadályozta meg terve megvalósításában. Mindössze tizenkét, részben befejezett márványszobor, bronzszobor és több portrévázlat készült el, ezek többsége, később további hagyatéki portrékkal kiegészülve alkotta a szegedi emlékcsarnok törzsanyagát. Klebelsberg még 1929-ben megvásárolta a szobrok többségét Stróbl Alajos hagyatékából.

 

Klebelsberg és Rerrich, valamint a szervezőmunkában oroszlánrészt vállaló Kertész K. Róbert, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium művészeti osztályának vezetője együttműködésével megteremtődött minden feltétel a nemzet szellemi nagyjai szegedi emlékhelyének kialakítására. Ebben vélhetően az a körülmény is közrejátszott , hogy az új középületekkel létrehozott Templom tér nem rendelkezett a hagyományos városi fórum típusú köztéri funkciókkal, a vallási élet gyakorlásának tere mellé kellett egy új szerepkört találni. Az új tér mesterséges alakulatként jött létre, a korábbi Gizella térrel együtt korábban sem volt helyszíne vásároknak, piacoknak, sem más hétköznapi eseményeknek. Az új téren a Dóm, a püspöki palota és papi szeminárium, valamint az egyetemi intézetek kutató laboratóriumait befogadó épületszárnyak révén csupa olyan tevékenység lelt itt otthonra, ami nem érintkezik a szokásos városi köznapi életvitellel, hanem a vallási, közéleti reprezentációt szolgálja. A szoborcsarnok létesítése vonzó látványosságként alkalmasnak látszott arra, hogy bekapcsolja a teret a városi élet körforgásába. Több, más indok mellett ez a prózainak tűnő körülmény is segítette életre hívni a panteont és röviddel ezután a tér tágassága kínálta lehetőségek kihasználására a szabadtéri színházi játékokat, az egyházi és egyetemi ceremoniális eseményeket, s napjainkban a különféle civil rendezvényeket.

Rerrich Béla Kövesdy Géza rajza

A Klebelsberg által megvásárolt 12 Stróbl-szobor mellett a Nemzeti Múzeum Történelmi Arcképcsarnokából is további portrék kerültek Szegedre. A kultuszminiszter újabb megbízásokat adatott ki kortárs szobrászok számára az arcképcsarnok kiegészítésére, így az avatás évében már összesen 54 szobrot, emlékművet helyeztek el az árkádok alatt. Az új alkotásokra szóló megbízásokban megkövetelték, hogy minden emlékmű más-más megoldású legyen, hangulatával keltse föl a megörökítendő személyiség iránti kegyeletet, lehetőleg idézze meg a kort, amelyben a megörökített személyiség élt és alkotott. Rerrich Béla az épülethomlokzatokat, az árkádok alatt futó csarnokokat, a térfalakat kísérő pillérsort mesteri érzékkel úgy alakította ki, hogy azok méltó környezetet nyújtsanak az alkotásoknak. Rendkívüli munkabírással felügyelte az építészeti-esztétikai kép elképzelésének megfelelő, egységes kivitelezést. A különféle megoldású emlékműveket igyekezett úgy elhelyezni, hogy azok változatos képet nyújtsanak, s megjelenésükkel történelmi hangulatot keltsenek, panteonhoz illő tiszteletet ébresszenek. Nem volt ez mindennapi feladat, hiszen az alkotások zöme kortárs mű volt, amelyek sajátos szobrászati eklektikát képviseltek. Történelmi korok stílusait újrafogalmazva, a korabeli idők szobrászati formanyelvét felelevenítve készült, jellegzetesen narratív alkotások voltak. Az érzelmes-patetikus, romantikus ihletettségű Stróbl-portrékat és a többi 19. századi alkotást ritmikus képlet szerint helyezte el a kortárs művek társaságában. Végeredményként sikerült olyan összképet teremtenie, ami feledtetni volt képes azt a tényt, hogy az emlékcsarnok nem százados történet során alakult, gyarapodott, hanem egyetlen rövid esztendő teremtette az árkádok alá.

Hódoló felvonulás a Dóm téren

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet