Előző fejezet Következő fejezet

A magyar szobrászat mintatára

 

A szegedi Nemzeti Emlékcsarnok szobrászati értékeiről is érdemes szólnunk. Különleges gyűjtemény tárul az érdeklődő elé, ahol szabadon válogat másfél évszázad magyar portrészobrászatának mintatárában. Mindez bármikor hozzáférhető, mivel szabadtéren látható a szoborgyűjtemény. Értékét növeli, hogy számos szobor neves alkotótól, jó szobrásztól származik, így tanulmányozhatjuk a különféle alkotói törekvéseket, stílusokat, az egymástól sokszor gyökeresen különböző emlékmű típusokat. Valódi szobrászati gyöngyszemekre lelhetünk itt, mivel a művek többsége mentes a köztéri emlékművekre jellemző elnagyoltságtól, jelvényszerűségtől. Az árkádok alatt túlnyomórészt ihletett alkotásokat találhatunk.

Ilyen változatosságban, formai és tartalmi színességben sehol nincs együtt ennyi portré-emlékmű az országban. Akad közöttük természetesen kevésbé sikerült, csekély művészi értékkel bíró emlék is, de az összkép mégis kedvező, a jó szobrok vannak többségben. A tiszteletet parancsoló történelmi hangulat a meghatározó a boltívek alatt, amely szerencsére mentes a panteonokra jellemző pátosztól, himnikus szárnyalástól. Az árkádok szobraiból ódon hangulat sugárzik, s kedvünkre barangolhatunk a mívesen megmunkált márványok, szeszélyesen formált bronzok között s közben rácsodálkozhatunk a különféle portréábrázolások sokféleségére.

Változatos képi élményt kínál ez a szoborgyűjtemény, hiszen a mellszobrok, félalakok, domborművek, féldomborművek, jelképes kompozíciók, domborműves epitáfiumok, egész alakos szobrok és különleges megoldású, műfajba nehezen sorolható emlékművek követik jó ritmusban egymást. Rerrich Bélának, a tér tervezőjének köszönhető ez elsősorban, neki mesteri érzékkel sikerült a szobrokat úgy elhelyeznie, hogy vonzó látványként sorakozzanak a művek. Az igazi feladat számára az volt, hogy az idekerülő szobrászati alkotásokkal a történelmi hangulat erősödjön. A Stróbl-hagyaték és a történelmi arcképcsarnokból idehozott művek esetében a 19. század ízlésvilága és stílusegysége adott volt. Így elhelyezésben arra törekedett, hogy azokat a térben egyenletesen elosztva érvényesítsék stiláris meghatározottságukat, de ne befolyásolják konzervativizmusukkal a szoborgyűjtemény egészét. Az árkádok alá kerülő, újonnan megrendelt szobroknál viszont erőteljesen érvényesítette építészi elgondolásait. Szüksége volt olyan alkotásokra, amelyek megjelenésüknél, méretüknél fogva, tematikájuk által a boltívek stiláris meghatározói lehetnek. Néhány emlékmű például Rerrich tervei, közvetlen útmutatásai alapján készült, neves, jó kezű szobrászok kivitelezésében. Ilyen kort idéző, „neo-stílusban” készült történelmi tablók kerültek a szoborcsarnok bejárati traktusaiba: a Csanád vezér dombormű, a Csaholi Ferenc hősi halála, a Szeged városi rangra emelését ábrázoló jelenet, továbbá a Tisza felőli oldalon Guiliano Cesarini, Hunyadi János és Kapisztrán János hármas szobra, a Nagy Lajost és udvarát ábrázoló kompozíció.

Szent Imre herceg, Ohmmann Béla alkotása

Rerrich elégedett volt a művek epikus tárgyszerűségével, s talán fel sem tűnt kissé fáradtnak tűnő akadémikus megformálásuk. Pásztor János, Szentgyörgyi István, Sidló Ferenc, Kisfaludi Strobl Zsigmond koruk kiváló mesterei voltak, mégis szolgai módon váltották valóra az építész szándékait, s bár szakszerűen tették dolgukat, mégsem járultak hozzá új minőséggel a kortársi értékekkel bíró építészeti környezethez.

Néhány művész viszont jól megértette az újító szemlélettel megalkotott építői szándékokat. Közöttük kiemelkedő Ohmann Béla, aki szinte új épületszobrászati műfajt teremtett azzal a különleges stiláris érzékenységgel, amivel alkalmazkodni tudott a Rerrich által megteremtett építészeti ízlésvilághoz. Elemi erőt sugárzó, innovatív szobrászi mentalitást tükröző remek kompozíciói talán életműve legkiemelkedőbb alkotásaiként maradtak fönn a Dóm téri árkádsor alatt. Ozorai Pipo szobra, Mátyás emlékműve, Temesvári Pelbárt domborműve, Kőrösi Csoma Sándor jelképes sírja a szoborcsarnok leglátványosabb alkotásai, a díszítőszobrászat, s egyúttal az epikus és jelképes elemekkel tervezett emlékmű szobrászat izgalmas kísérletei. Ha ideszámítjuk a szoborcsarnokhoz nem tartozó, de az épület megjelenésében meghatározó szerepű épületszobrokat – Szent Imre baldachinos alakját, a zászlótartó barátokat, Gellért püspök építőkövekből formált robusztus alakját – megállapíthatjuk, hogy kortársi szellemű, igényes alkotások születtek, kizárólag az épületegyüttessel együtt létezni képes autentikus művek. Stílusérzékének remek bizonyítékai kisebb alkotásai is, mint például a bájosan naiv romanizáló Szent Ágoston dombormű a papi szeminárium bejárata fölött, illetve színes majolika remeke, a fülkében elhelyezett gótikus ihletésű Krisztus siratása című kompozíció. Ohmann eredményességét tehetsége, szobrászi fantáziája mellett segítették a sokoldalú szobrászi megoldásokat kínáló tematikák, a színes élettörténettel bíró történelmi személyiségek is.

Mások is fogékonyak voltak a fantáziát, ötletességet, képi közlendőket előnyben részesítő, a szokványostól eltérő emlékmű megoldások iránt. A szegedi Taiszer János például igen látványos és remek szobrászi ötleten alapuló emléket készített Vitéz Jánosnak. Hozzá hasonlóan képi-epikus megoldást választott Mikes Kelemen korának megidézéséhez Berán Lajos is. Bessenyei György barokkos lobogású díszes, cirádás domborműve pedig látványos megjelenésével szól beszédesen a költő korának szellemiségéről.

Az erdélyi gyökerű sírkőszobrászat, a különféle korokból származó epitáfiumok több emlékmű megformálását ihlették. Mikó Imre, Kemény Zsigmond, Szamosközy István, Semmelweis Ignác, a két Bolyai, Brassai Sámuel szobra és a Lóczy-Herman kettős dombormű sorakoztatható ebbe a műtípusba. Ezek közül kiemelkedő színvonalú a szecessziós jellegű Semmelweis-emlék, amely nemes egyszerűséggel, beszédes jelképiséggel szól az „anyák megmentőjének” érdemes munkásságáról. Igazi remekmű is akad ezek sorában: a Virág Benedek-emlék. Ferenczy István klasszicista alkotása nemes egyszerűségű kompozíció, amely a költői géniuszt megillető tisztelet minden szükséges jelképét ihletett megformálásban jeleníti meg: a múzsát, a költők jelképét, a lírát, a babérkoszorúval ékített költőportrét, s kéziratait.

Krisztus siratása, Ohmmann Béla alkotása

A panteon narratív emlékmű-hagyományát elevenítette föl jó pár évtizeddel később Tóth Sándor is a Bay Zoltán-emlék megformálásakor. Kedvelt forma a tondó, vagyis a körformába komponált dombormű. Ez klasszikus előképeket idéző megoldás, finoman részletező, fegyelmezett plasztikát eredményez. Erre példa Budenz József, Péterfy Jenő, Korányi Frigyes és az újabb kori elhelyezések közül Lechner Lajos portréja. Ez utóbbi már átmenetet képez a domborműves emléktáblák műfajcsoportja felé, amelyek sajnos az utóbbi két-három évtizedben jelentős mértékben megszaporodtak a panteonban. Ezek többsége a műtípus jellegzetességei miatt sem érhet föl a Nemzeti Emlékcsarnok értékes és igényes szobrászati törzsanyagának szintjéhez.

A panteon portrészobrai közül az igényes kivitelezés bravúrjaival, a plasztikus formálás gazdag eszköztárával tűnnek ki a 19. század mestereinek alkotásai. A klasszikus hagyományokon iskolázott szobrászok akadémikus stílusú művei fölött méltatlan mellőzöttségben múltak az évtizedek a 20. század ízlésviharai idején. Az árkádok alatt a kortárs művek sokasodása ellenére is újra felragyogtatják szobrászi értékeiket. Ma is ezek határozzák meg a szoborcsarnok alapvetően konzervatív, ám kvalitásos munkákban gazdag szobrászi összképét. Ezek között számban is hangsúlyos jelenléttel szerepel Stróbl Alajos 15 portréja, amelyek között a szoborgyűjtemény legértékesebb darabjait találjuk. A magyar szobrászat klasszikus mesterének művei képviselik legmagasabb szinten a portrészobrászat lényegét jelentő lélekábrázolás mesterségbeli eredményeit. Alkotásain átütő erővel jelenik meg az ábrázolt személy szellemi karaktere, emberi habitusa. Az államférfi emberi esendőséggel párosuló bölcsessége például Deák portréján, a művészemberek jellembeli sokszínűsége pedig Munkácsy, Ferenczy, Vajda, Jókai, Liszt, Erkel, Székely Bertalan, Izsó Miklós portréin. Amellett, hogy attraktív, reprezentatív megformálásúak a szobrai, mégis bensőségesen emberiek, lélekkel, élettel teltek, s ezek a jellemzők teszik maradandó értékű alkotásokká. Velük rokon az egy nemzedékkel korábbi időszak mesterének, Izsó Miklósnak Eötvös József portréja. Hogy mennyire eltér az említett Stróblművek karaktere a 19. századi pályatársak hűvösebb, tárgyilagosabb akadémizmusától, vessük képzeletben össze ezeket a bécsi iskolázottságú és ízlésű mesterek naturális részletekben bővelkedő műveivel, például a Bethlen Gábort, Báthory Istvánt, Ybl Miklóst, Trefort Ágostont, Verancsics Antalt ábrázoló szobrokkal.

A panteon alapításakor foglalkoztatott kortárs szobrászok alkotói gyakorlatában tovább élt ugyan ez a portréábrázolási minta, de ez a hagyománykövetés sajátos átalakulással egy jellegzetes romantikus-expresszív felfogásban jelentkezett. Közöttük is találunk magas szakmai színvonalon megoldott portrékat: Ligeti Miklós Lechner Ödönt ábrázoló szobra, Kisfaludi Strobl Zsigmond Benczúr Gyulát ábrázoló fél alakja ilyen. A szobrászok másik csoportja szakítva ezzel a felfogással a múlt század első évtizede szellemi irányzatainak hatása alatt meglepően újszerű portékat alkotott. Ezekre a szikárabb előadásmód, a díszítő szobrászi elemek kompozíciós felhasználása, a szimbolizmus alkalmazása és a képi narratívák előnyben részesítése jellemző. Kalmár Elza Madách emlékműve, Markup Béla Széchenyije, Medgyessy Ferenc Katona Istvánt ábrázoló büsztje más-más irányait képviselik e törekvéseknek.

Szent Ágoston dombormű, Ohmman Béla alkotása

Az újító szándék többnyire domborművekben jelentkezett. A Madáchemlékmű példa lehet a léptékváltásban rejlő monumentalitás és a misztikum egyesítésére. A klasszicizmus szellemkörét értően alkalmazott eszközökkel jeleníti meg a Vörösmarty-emlék és a Kazinczy-dombormű. Egészen különleges megoldásokra, sőt, bizarr kompozíciókra is bukkanhatunk. Apáczai Csere János horrorisztikus emlékműve viszont aligha bizonyult szerencsés megoldásnak. Apáthy István emlékműve azonban érdekes módon hangolja össze a portré és a dombormű plasztikai különbözőségében rejlő lehetőséget a reprezentatív megjelenéssel.

A csarnok szoborgyűjteményének változatos látványában különös szerep jutott az egész alakos emlékműveknek. Fájdalmas hiányt jelöl e tekintetben az igazán kvalitásos Werbőczy-dombormű, amely Margó Ede hatásos műve volt. Petőfi erőtlen pátosszal megformált alakja, illetve Pázmány Péter főpapi ornátusban megjelenített illusztratív szobra feltűnő jelenségeként inkább csak a csarnok hosszú terét hivatottak ritmusosan tagolni. Ozorai Pipo, illetve Kőrösi Csoma Sándor emlékművei azonban e szerepen túl szinte saját aurát képesek teremteni szobrászi attraktivitásukkal. A panteon esztétikai megjelenésében hatásos elemek ezek, amit átgondolatlanul és szakszerűtlenül igyekeztek megismételni a panteon gondozói Bálint Sándor, Bibó István falhoz simuló, posztamensre helyezett mellképeivel. Nem szerencsés megoldások, ahogyan a boltívekbe helyezett – egyébként kvalitásos – mellszobrok sem illenek a panteon szoborelhelyezési rendjébe.

A keleti árkádok 1930-ban
 
Trianoni kapu napjainkban felül Glattfelder Gyula püspöki címere

Az utóbbi három-négy évtized során elhelyezett alkotások képviselik a kortárs szobrászatot. Néhányról már más összefüggésben volt említés. Neves szobrászok és szegedi alkotók művei ezek, amelyek között sajnálatosan sok az egyszerű domborműves emléktábla, s csekély számú az olyan szobor, amely méltóképpen illeszkedik a Nemzeti Emlékcsarnok szellemiségébe. A hatvanas évtizedben elhelyezett művek közül Makrisz Agamemnon Bartók portréja emelhető ki puritán szobrászi megformálásával, ennek méltó párja a teljesen más felfogású, Vígh Tamás alkotta Kodály-emlék, mint eleven plasztikájú, expresszív hatású dombormű. Méltó szobra van végre Kölcsey Ferencnek is, Fűz Veronika alkotása. Két további szobrászi remeklés is készült ugyancsak szegedi szobrászok keze nyomán. Merész megoldásával, tűnik ki Kálmány Lajos virtuózan formált, szürrealisztikus hatáselemekkel készült alakos kompozíciója, Kligl Sándor alkotása. Batthyány Lajos, a mártír miniszterelnök emlékművét 2008. októberében helyezték el, az árkádok Aradi vértanúk tere felőli záródásának egy kisebb kápolnára emlékeztető terében. A mély sötét tónusú bazalt és a fehéres, tompa fényű nemesen szép fehér márvány drámai ellentétének mesteri szobrászi alkalmazása híven érzékelteti Batthyány tragikus sorsát, államférfiúi nagyságát, a kivégzését elrendelő önkény abszurditását. A mű Kalmár Márton alkotása.

Az árkádok változatos oszlopai

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet