Radnóti Miklós szegedi éveiről

A Szegeden eltöltött évek – szűken értelmezve az 1930 szeptembere és 1934 decembere közötti periódus – jelentőségét a Radnóti Miklós életrajzával, költészetével, irodalmi és tudományos munkásságával foglalkozó szakirodalom már régóta elismeri és számon tartja. Erre az időszakra esett Radnóti poétikai, kulturális és személyes útkeresésének meghatározó szakasza, hiszen egyrészt a szegedi egyetem világának részeként, másrészt – ezzel szoros összefüggésben – a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagjaként olyan egész életét és költői gondolkodásmódját befolyásoló hatások érték, amelyek számbavétele és áttekintése nem mellékes. A Szegeden Radnótit ért szellemi hatások, az itt kialakított emberi kapcsolatok nemcsak személyiségének, lelki alkatának, de költői, írói, irodalomtörténészi alapállásának és programjának is kimutathatóan befolyásoló tényezői voltak.

Pomogáts Béla Radnóti Miklós című kötetében megfogalmazta: „Szeged otthont és műhelyt adott Radnótinak, nemcsak az egyetemi előadóterem, a könyvtári olvasó és a szemináriumi szoba keretei között. Barátokat is szerzett, mindenekelőtt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagjait.”1 Ezt ismételte és erősítette meg Vilcsek Béla ugyanilyen című munkájában is: „Radnóti életében és pályáján mindenesetre a Szegedre érkezéskor szerzett személyes és közösségi, kulturális és politikai hatások meghatározónak bizonyulnak.”2

Zsuzsanna Ozsváth – az Orpheusz nyomában. Radnóti Miklós élete és kora című könyv szerzője – szerint Radnótit a szegedi egyetem „az első naptól kezdve valósággal felvillanyozta. Először is az intézmény majd szétpattant a szellemi energiáktól, másodszor pedig magában hordozta a korszak valamennyi politikai feszültségét, ami jótékony ösztönzést adott jó néhány hallgatójának ahhoz, hogy szenvedélyes önmeghatározásra, szellemi vitára, művészi önkifejezésre törekedjék.”3

A legújabb és legalaposabb Radnóti-monográfia készítője, Ferencz Győző is az előbbiekhez hasonló állásponton van: „Radnótit szegedi éveiben döntő szellemi hatások érték. Ez a szellemi hatás többrétegű volt. Jelentette magát az egyetemi képzést: a rendszeres irodalomtörténeti, nyelvészeti és pedagógiai stúdiumokat. Ezek mellett életre szóló befolyást jelentett Sík Sándor barátsága és katolicizmusa, valamint a Szegedi Fiatalok baloldali mozgalma.”4

A szegedi egyetemen – az Erdélyből az impériumváltás miatt menekülni kénytelen kolozsvári egyetem jogutódján – az 1930-as években modern szellemiségű, nyitott gondolkodásmódú, európai látókörű és ismertségű professzorok oktattak. Radnóti Miklós tanárai között volt Sík Sándor (magyar irodalomtörténet), Zolnai Béla (francia nyelv és irodalom) és Várkonyi Hildebrand Dezső (pszichológia és pedagógia).

Sík Sándor (1889–1963) költő, műfordító, irodalomtörténész, akadémikus piarista szerzetes volt, akit Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter 1929 végén nevezett ki a szegedi egyetemre a magyar irodalomtörténet tanárává. Sík 1930 és 1944 volt Szegeden professzor, s ezekben az években széles tanítványi kört alakított ki. A második világháború után a Kegyes Tanítórend magyarországi tartományfőnökeként és Vigília című katolikus folyóirat szerkesztőjeként tevékenykedett.5 Radnótival hamar jó kapcsolatba került, szűkebb tanítványi köréhez tartozott, gyakran tartott „magánszemináriumokat” tehetségesebb és érdeklődő hallgatóinak. Radnóti Miklóson kívül ezeken az 1930-as évek első felében Tolnai Gábor, Baróti Dezső, Ortutay Gyula vett részt. Radnóti költői és személyes útkeresését szeretettel kísérte figyelemmel Sík, s szimpátiáját csak erősítette, hogy maga is asszimilálódott és keresztény hitre tért zsidó családból származott.

Egész későbbi kapcsolatukra jellemző első, 1930. szeptember 12-i találkozásuk, amelyről Radnóti Gyarmati Fanninak levélben számolt be. A professzor már ismerte a költőt, az 1929-ban megjelent Jóság című antológiából. Amikor a beszélgetés közben kiderült, hogy Radnóti budapesti, megkérdezte tőle: „miért jött ide?”. „Kicsit elkeseredve mondtam neki – írja Radnóti levelében –: mert van egy hibám főtisztelendő úr, zsidó vagyok, kénytelen voltam. Fölállt, odajött a karosszékben, amiben ültem, és két kezét a két vállamra tette. Nehéz bizony, de nem baj az öcsém, vigasztalt.”6 Radnóti Sík Sándorhoz írta irodalomtörténeti doktori értekezését, s élete végéig kapcsolatban maradt vele.

Zolnai Béla (1890–1969) irodalomtörténész, nyelvész, akadémikus 1925 és 1940 között volt a szegedi egyetem professzora (később a kolozsvári, majd a budapesti egyetemen tanított). Szegedi éveiben barátságot kötött Juhász Gyulával. Támogatta a pályakezdő Radnótit, s a szerkesztésében 1927 és 1942 között megjelent Széphalom című folyóiratban több versét publikálta a fiatal költőnek. Irodalomtörténészként szellemtörténeti megközelítésmódot alkalmazott. Foglalkozott nyelvészettel is, s a francia irodalomtörténeten kívül a tizenhat–tizennyolcadik századi magyar irodalmat kutatta.7 Radnóti hozzá írta francia szakos diplomamunkáját, s a professzor tanítványa doktori értekezését is érdeklődve olvasta, a doktori szigorlaton pedig vizsgáztatóként működött közre.

Szegedi professzorainak (Sík Sándor és Zolnai Béla) nagy és életre szóló hatására mutat, hogy Radnóti Miklós Zolnai Bélát kérte meg a keresztapaságra, a katolicizmus legfontosabb beavató szentségében pedig – Gyarmati Fannival együtt – Sík Sándor részesítette 1943. május 2-án a budapesti Szent István bazilikában. A keresztelőn Zolnai professzort távollétében Radnóti egyik legjobb barátja, Ortutay Gyula helyettesítette.

Várkonyi Hildebrand Dezső (1888–1970) filozófus, pszichológus, pedagógiatudós 1929 és 1940 között lélektant és neveléstudományt tanított a szegedi egyetem bölcsészkarán. Bencés szerzetes volt (szerzetesi neve a Hildebrand), 1947-ben azonban elhagyta rendet és a papi pályát, s megnősült. Szegeden Tettamanti Bélával megalapította a Nevelésügyi Szemlét, 1934-től 1944-ig pedig a Magyar Psychologiai Szemle szerkesztője volt.8 Várkonyi a legmodernebb pszichológiai iskolák – Sigmund Freud, Carl Gustav Jung és Jean Piaget – módszertanát és eredményeit ismertette előadásain. Támogatta a Szegedi Fiatalok falukutató, lélektani és szociológiai tevékenységét. A csoport egyik tagja, Tomori Viola hozzá írta doktori értekezését 1935-ben, ami – akárcsak Radnótié – a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának gondozásában meg is jelent.9

Várkonyi Hildebrand Dezső

A Ferenc József Tudományegyetem beíratási díjnaplója 1930/31. évi első félévi kötetének 526. sorszámú bejegyzése szerint Radnóti Miklós 1930. szeptember 13-án iratkozott be a szegedi egyetem bölcsészkarára. Összesen 147 pengőt fizetett (ez tartalmazta a 102 pengő tandíjat és 45 pengő egyesületi illetéket).10 A második szemeszterre 1931. január 27-én iratkozott be, ekkor azonban – a díjnapló 1100. számú bejegyzése alapján – már csak 62 pengőt fizetett (ebből 25,50 pengő tandíj, 36,50 pengő pedig egyesületi illeték volt), ugyanis „fél mentességet” és tisztviselői tandíjkedvezményt kapott.11 A dolog érdekessége, hogy nem lett volna jogosult, hiszen nem köztisztviselő, illetve közalkalmazott családból származott. A kedvezmény biztosítása mögött atyai jóbarátja és pártfogója, Sík Sándor álhatott, aki ebben az időben a tandíjkedvezménykért felelős tagja volt a bölcsészkar professzori testületének.

Az 1933–34. tanév 1933. szeptember 11-én tartott első rendkívüli kari tanácsán a 3. számú napirendi pont a hallgatók tandíjkedvezményének és tandíjmentességének ügye volt. Az erre javaslatot tévő bizottság tagjai Buday Árpád (archeológiaprofesszor, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumát szervező Buday György – Radnóti barátja – apja), Zolnai Béla (Radnóti kedves tanára) és Fógel József (történészprofesszor) volt. A tandíjmentességet vagy tandíjkedvezményt kapó rendes hallgatók listáján 30. számmal szerepel Glatter Miklós neve, mellette a „Kt. tk.”, azaz közalkalmazotti tandíjkedvezmény rövidítéssel.12 Érdekes, hogy egy évvel korábban – amikor a bizottság elnöke Sík Sándor volt, tagjai pedig Zolnai Béla és Fógel József – Sík Sándor négy kedvelt tanítványa közül Radnóti kivételével mindenki (Baróti Dezső, Ortutay Gyula és Tolnai Gábor) teljes tandíjmentességben részesült.13

A hallgatók között is hamar megtalálta a helyét a fiatal Radnóti, s bekapcsolódott a később országos hírűvé váló és a magyar művelődéstörténetbe is bekerülő Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának munkájába. Ugyancsak a szegedi egyetem – akkor még Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem – bölcsészkarán szerzett doktori fokozatot. Értekezésének témája és címe Kaffka Margit művészi fejlődése volt, s ezzel az első jelentős modern magyar női író és költő első monográfusává vált. (Kaffka Margit egyébként szintén kötődött Szegedhez. Második férje volt ugyanis a szegedi Bauer Ervin orvos, Balázs Béla – eredeti nevén Bauer Herbert – világhírű esztéta és filmelméleti író testvére.14)

A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma – amelynek történetéről Csaplár Ferenc írt kismonográfiát15, Lengyel András pedig értékes tanulmányokat16 – munkaprogramjában szerepelt a nyilvánosság bevonása tevékenységükbe, illetve újabb (kutatási, művészeti, elméleti, esztétikai stb.) eredményeik és szempontjaik megismertetése a szélesebb közönséggel. Ennek jegyében vitaesteket, illetve vitaindító előadásokat szerveztek; kiállításokat, színpadi eseményeket rendeztek; valamint kiadványokat jelentettek meg. Radnóti mindhárom tevékenységi körből aktívan kivette részét. Többször is előadást tartott a „művkoll” által szervezett rendezvényeken, kórusverseket írt a Hont Ferenc által vezetett szavalókórusnak, a Kollégium pedig két verseskötetét – Lábadozó szél (1933), Újhold (1935) – és egy irodalomtörténeti tanulmányát – a már említett Kaffka Margitról szóló disszertációját (1935) – publikálta.

A „művkoll” 1932–33. évi második előadássorozatának 1933 januárja és májusa között megrendezett második ciklusában Radnóti is tartott előadást. Ennek a sorozatnak a menetrendje a következő volt. Január 29-én Ortutay Gyula (A magyar lélek alapvonásai népi kultúránkban), február 5-én Hont Ferenc (Korunk színháza), február 12-én Erdei Ferenc (A parasztművészetről), február 19-én Radnóti Miklós (Az új magyar költészet és irodalmi problémák), április 2-án Bálint Sándor (Szeged a magyar kultúrtörténetben), április 22-én Berczeli Anzelm Károly (Az újjászülető dráma), május 21-én Széll István (Társadalom és szerelem) referátumát hallgathatták az érdeklődők.

Radnóti előadása tehát február 19-én volt, mégpedig este hat órakor a szegedi egyetem központi épületében a második emeleti 3. számú tanteremben. A szöveg szerkesztett formában nem maradt fönn, csak vázlatosan, amit Baróti Dezső adott közre.17 Arról, hogy mit mondott a költő a Délmagyarország című lap 1933. február 21-i számában számolt be. A tudósítást Péter László közölte.

„Rámutatott azokra az összefüggésekre, amelyek az irodalom és az ezt kitermelő társadalom között vannak és kereste annak okait, hogy a mai közönség miért áll távol a művészettől, de különösen a lírától? S a feleletet szociális és gazdasági okokban találta meg. vannak írók, akik teljesen kiszolgáltatják magukat az átlagközönség ízlésének és szórakoztató árucikké süllyesztik az irodalmat. Azok az írók pedig, akik a mai, átalakuló, tehát megnyilvánulásaiban sokszor zavaros kor lelkét fejezik ki, sokszor a közönség idegenkedésével találkoznak. Áttekinthető és világos képet adott az új magyar költőkről és ezeknek törekvéseiről. Az új magyar költészet szoros kapcsolatban áll a mai élettel és ennek problémáival, és határozott világnézeti alapot keres, mely nem individualista, mint az előző korszaké volt, hanem a közösség felé fordul.”18

Radnóti Miklós, a szegedi bölcsészhallgató (1932)

Kétségtelen, hogy ez a tudósítás (nyilván az újságíró felületessége és érdektelensége miatt) nem sok konkrétumot árul el az előadás tartalmából. Nem tudjuk meg például – ami pedig Radnóti költői pályájának alakulása szempontjából egyáltalán nem volna mellékes –, hogy mely „új magyar költőkről” beszélt és hogyan értelmezte „ezeknek törekvéseit”. Az utolsó mondat azonban figyelmet érdemel.

A közösség szerepe jelenik meg ebben a mondatban, s kimutathatóan Radnóti lírájában is a szegedi évek alatt. Nemcsak a szegedi fiatalokkal mint sajátos intellektuális közösséggel és a helyi munkásmozgalommal került kapcsolatba itt Radnóti, de a „művkoll” falujárásai és szociográfiai, társadalomföltérképező tevékenysége nyomán megismerkedik a paraszti élettel, a hárommillió koldus Magyarországa agrárproletárságának és szegényparasztságának nehéz életkörülményeivel, nyomorával. Ebben az archaikusabb társadalmi rétegben pedig a tradicionális közösségérzés és összetartozástudat jóval erősebb, mint más csoportoknál. Az ilyen jellegű vidéki szociológiai tanulmányutak eredményeként nem csoda, hogy számos probléma mögött – az irodalmi élet egyes problematikus kérdései mögött is – „szociális és gazdasági” okokat látott.

Mint Ferencz Győző monográfiájából kiderül, a konzervatív keresztény nemzeti Szegedi Új Nemzedék 1933. február 22-i számában ugyancsak beszámolt Radnóti előadásáról, de mind az előadót, mind a szervező csoportot, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumát erőteljesen bírálta. A cikk névtelen szerzője Radnótit szélsőbaloldalisággal vádolta és szemére vetette, hogy nem emelte ki előadásában a korában népszerű papköltő, Mécs László irodalmi szerepét. Két nappal később a „művkoll” tiltakozott a lap hasábjain a vádak ellen, de a szerkesztőség válaszcikkében ekkor már az antiszemitizmus is megjelent és Radnóti következetesen Glatter (Radnóti) Miklósként említette.19

Az Újmódi pásztorok éneke című kötet miatt vallásgyalázás és szeméremsértés vétsége miatt indult eljárás Radnóti Miklós ellen. A budapesti törvényszék, majd a fővárosi ítélőtábla az előbbit tartotta megalapozottnak, s emiatt a költőt nyolc napi elzárásra ítélte, amit azonban egy év próbaidőre fölfüggesztett.20

A szegedi egyetem bölcsészkarának kari tanácsa 1932–33. évi első rendes ülését 1932. szeptember 29-én tartotta. Ekkor a dékán ismertette a budapesti büntetőtörvényszék a szegedi egyetemhez intézett levelét, amelyben arról tájékoztatta az universitas vezetőségét, hogy Radnótit sajtperben elítélték. A jegyzőkönyv szavai szerint: „Elnök bemutatja a budapesti Büntető Törvényszéknek és a Kir[ályi]. Ítélőtáblának Glatter /Radnóti/ Miklós b[ölcsész]h[allgató]. sajtóvétsége ügyében hozott, a Rector Magnificustól áttett, 3 évre felfüggesztett ítéletét. Tudomásul szolgál.”21

Radnóti Miklós Sík Sándor professzorhoz írta irodalomtörténeti doktori értekezését Kaffka Margit művészi fejlődése címmel.22 Az értekezést Radnóti 1934. május 4-én fejezte be, s május 15-én adta nyomdába, hogy a védés és a szigorlat idejére már könyv alakban is kézbevehető legyen. Másik vizsgáztatója – francia szakos diplomamunkájának témavezetője, Zolnai Béla volt.23

Zolnai Béla

A kari tanács 1933–34. évi tizedik rendes ülésének jegyzőkönyvének felterjesztéseit körözvényként kapták meg a professzorok 1934. június 20-án. Ebben a másnapi kari tanácsülés napirendje és tõGakörei szerepeltek, többek között a doktori ügyek is: tizenkettedik sorszám alatt Radnóti Miklós kérelme a doktori szigorlatra bocsátásra. „12. RADNÓCZI /GLATTER/ MIKLÓS bölcsészdoktori szigorlat iránti kérése. Előadó: dr. Sík Sándor és dr. Zolnai Béla. /669/.”24 Ugyanekkor szerepelt a napirenden Baróti Dezső és Ortutay Gyula hasonló tartalmú kérvénye is, kilencedik, illetve tizenegyedik sorszámmal. „9. KRATOCHFILL /BARÓTI/ DEZSŐ bölcsészdoktori szigorlat iránti kérése. Előadó: dr. Sík Sándor és dr. Zolnai Béla. /672/.” „11. ORTUTAY GYULA bölcsészdoktori szigorlat iránti kérése. Előadó: dr. Sík Sándor és dr. Solymossi Sándor. /670/.”25

A másnap tartott tanácsülés jegyzőkönyvében olvashatjuk, hogy a bölcsészkar elfogadta a disszertációt és Radnóti Miklóst doktori szigorlatra bocsátotta. „462. sz. Dr Sík Sándor és dr. Zolnai Béla Előterjesztik RADNÓCZI /Glatter/ MIKLÓS bölcsészdoktori szigorlat iránti kéréséről szóló véleményes jelentésüker, melyben ajánlják a benyújtott doktori értekézésnek SUMMA CUM LAUDE fokozattal való elfogadását.

A Kar az előterjesztés alapján RADNÓCZI /Glatter/ MIKLÓS-nak: Kaffka Margit művészei fejlődése című doktori értekezését SUMMA CUM LAUDE fokozattal elfogadja és a jelöltet a magyar irodalomtörténetből, mint fő-, a francia irodalomtörténetből és a pedagógiai-lélektanból, mint melléktárgyakból szóbeli doktori szigorlatra bocsátja.”26

Radnóti doktori védésére 1934. június 23-án szombaton került sor reggel nyolc órai kezdettel. A vizsgáztatók Sík Sándor és Zolnai Béla voltak. Radnóti Miklós filológiailag rendkívül megalapozott, kétszázhetven lábjegyzetet tartalmazó értekezése – Ferencz Győzőt idézve – „irodalmi igénnyel, áttetszően tiszta stílusban megírt tanulmány”.27

1934. július 5-én a bölcsészkar dékánja, Bartók György kimutatást küldött a rektori hivatalnak „a m[agyar]. kir[ályi]. Ferencz József-Tudományegyetem Bölcsészet-, nyelv- és történettudományi Karán az 1933/34. tanévben kitüntetéssel: SUMMA CUM LAUDE eredménnyel bölcsészdoktori szigorlatot tett jelöltekről”.28 A lista tizenegy nevet tartalmazott, köztük Baróti (akkor még Kratochfill) Dezsőét, Ortutay Gyuláét, Tolnai Gáborét. Radnóti akkor már hivatalos nevén, Radnóczi Miklós alakban szerepel a dokumentumon, bár zárójelben megadták eredeti családnevét is.

1/ Barna /Blau/ Katalin,

2/ Benkő László,

3/ Dobozy Hajnal,

4/ Fischer Julianna,

5/ Ifj. Holló Domokos,

6/ Kratochfill Dezső,

7/ Latzkovits László,

8/ Mokcsay Julianna,

9/ Ortutay Gyula,

10/ Radnóczi /Glatter/ Miklós,

11/ Tolnai Gábor.29

A lista egyébként ellentmond Ferencz Győző azon állításának, miszerint „abban az évben három disszertáció kapta a legmagasabb fokozatot, Radnótién kívül Baróti Dezsőé és Ortutay Gyuláé”30, hiszen a bölcsészkaron – mint látjuk – az 1933–34-es tanévben tizenegyen védték meg summa cum laude minősítéssel doktori értekezésüket.

Radnóti már 1930 szeptemberében, beiratkozása napján kapcsolatba került az akkor még éppen csak létrejött (inkább formálódó) Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumával. A félév eleji beiratkozásnál a rektori hivatalban ugyanis mellette állt csoport egyik a csoport alapító tagja, Ortutay Gyula. Ekkor, a várakozás közben, szóba elegyedtek és Radnóti Miklós a „művkoll” iránt érdeklődött, s amikor megtudta, hogy beszélgetőtársa közéjük tartozik, elővette táskájából első, nemrégiben megjelent verseskötetét – Pogány köszöntő (1930) – és dedikálta Ortutaynak. Az ajánlásban az olvasható, hogy „Ortutay Gyulának kollegiális üdvözlettel Radnóti Miklós”. Később mindketten úgy mesélték (s ez terjedt el irodalomtörténeti anekdotaként is), hogy a fiatal költő már az első találkozáskor „öreg szeretettel” dedikálta a verseit a későbbi néprajzkutatónak.31

Radnóti Kortárs útlevelére című versét a „művkoll” tagjainak címezte. Mint az ajánlásban fogalmazott: „A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, a növelő közösségnek, a barátaimnak” A szöveg utolsó strófájának gondolatait talán Radnóti Miklós rövid életútja, s költészetének nagy elméleti háttere, gazdag formavilága és mély humanizmusa is igazolhatja.

Gondold el! Hogyha lázadsz, jövendő

fiatal koroknak embere hirdet

s pattogó hittel számot ad életedről;

számot ad és fiának adja át

emléket, hogy példakép, erős fa

legyen, melyre rákúszhat a gyönge növendék!

Radnótinak Szegeden több helyen volt albérlete hosszabb-rövidebb ideig. Először a Jerney-házban lakott a Széchenyi tér 8. szám alatti házban. Az I. emelet 15. számú lakás egyik szobáját bérelte. A lakrész eredetileg cselédszoba volt, még ablaka sem volt. A lichthofra néző piciny szellőzőablakból fényt nyerő szoba szegényesen volt berendezve: csak egy vaságy és egy szekrény volt a bútora. Radnóti nem szerette, ezért napját inkább az egyetemen, a könyvtárban, a kávéházakban töltötte, s csak aludni járt haza. Özvegye, Gyarmati Fanni 1969. október 18-i levelében így írt erről a szobáról Péter László irodalomtörténésznek. „Miklós voltaképpen a nagy ház egy ablaktalan cselédszobájában lakott az egyetemi időszak elején, és nem valami igazi lakásban. Magam sohasem láttam a helyet. Miklós gyűlölte és valójában csak aludni tért haza.”32

Ebben a barátságtalan szobában több verse született: Októberi vázlat (1930. október 6.), Zaj estefelé (1930. október 12.), Tápé, öreg este (1930. december 6.). Ezek a művek a táj, a természet és a benne élő, azt uralma alá hajtó ember közötti harmóniát fogalmazzák meg, s finom frivolitással ábrázolják a férfi és nő közötti örök vonzódást.33 Talán ezzel kompenzálva a költőt, az őt körülvevő sivár lakásért.

A szürke, kopár, nedves szoba szintén megörökítést nyert költői szövegeiben. 1931 tavaszán ugyanis ebből a kis helyiségből kobozták el második könyvének (Újmódi pásztorok éneke) példányait. Ennek a rendőri házkutatásnak az emlékét elevenítette föl – egyetemi professzorának, a piarista szerzetesnek, későbbi magyarországi tartományfőnöknek és esztétikai gondolkodónak, Sík Sándornak ajánlott – Tört elégia (1933. július 30.) című versében.

Most estébe fordult a sánta vasárnap

és itthon ülök. Békés és harcos könyveim fölött

a polcokon s fiókjaim lukán

lidércként imbolyg a házkutatás riadalma

és apró fényekkel tétovázik:

villanjon-é vagy várjon-e még?

Péter László Szeged irodalmi emlékhelyei című könyvéből tudjuk, hogy Radnóti második szegedi albérlete – amelyben egyetemi könyvtári olvasójegye szerint 1932 áprilisa és 1934 februárja között lakott – a Zrínyi utca 8. szám alatti földszintes épületben volt egy kispolgári, iparos család házában. Téglalap alakú, hosszúkás szoba volt, amelyben mindig alkonyati félhomály honolt. Az egykoron a Zrínyi utca és az Eötvös utca sarkán álló házat 1961-ben lebontották, ma az Apáthy Kollégium áll a helyén. Barátja – a jeles néprajzkutató, később a koalíciós évekbeli (az egyházi iskolák 1948-as államosításával hírhedtté vált) vallás- és közoktatásügyi miniszter –, Ortutay Gyula visszaemlékezéséből tudjuk, hogy barátainak szokása volt az esti borozás után bekopogni az alvó költőhöz, akinek pontos és kiszámítható életvitelét ezzel megzavarták. „…földszintes ház ez még az árvíz előtti időkből. A kis szoba ablaka az utcára néz, s bizony mi elég sokszor visszaéltünk az alkalommal, hogy boros kedvünkben álmából fölzörgessük. Kedvetlen volt ilyenkor: korán kibontakozott benne a rend, a mérték és a tisztaság iránti igény.”34

Ezután a költő rövid ideg a Bánomkert sor 7. szám alatti emeletes ház egyik hónapos szobájában lakott. Az épületben korábban a tulajdonosáról elnevezett „Angyal” nevezetű bordélyház működött. Amikor a nyilvánosházakat megszüntették, az egymás mellett cellaszerűen sorakozó szobákat átalakították bérszobákká. A belső elrendezés és a megmaradt hatalmas tükrös szalon minden látogató számára világossá tette, hogy korábban a házat – Ortutay szavaival – „reszketeg hetedik gimnazisták és kaján öregurak látogatták”.35

Radnóti a negyedik – és kétségtelenül legjobb – albérleti szobáját a különc, világjáró Wolf Károly tiszti főorvos Bokor utca 2. számú házának magasföldszintjén bérelte szegedi egyetemi tartózkodásának utolsó két évében, 1934–35-ben. A házat – a szegedi (népi) építészeti hagyományokhoz egyáltalán nem illő – székelykapu díszítette. Az első emeleti szobát barátja és diáktársa, Tolnai Gábor lakta, aki később így emlékezett a költő szobájára: „Miklós kicsiny szobájában mindig rend honolt, akár egy patikában. Mint ahogy előbb és később is, legalább maga körül igyekezett rendet tartani, rendet teremteni: a fasizmus végső elaljasodása idején tragikus ellentmondásként a fenekestül felfordult világgal. Rend volt körülötte itt is, a Bokor utcai albérleti szobában, ahol jól érezte magát: szerette ezt a házat, az erdélyi építészetre emlékeztető konstrukcióját. Kedvelte a környék csendjét…”36

Ortutay Gyula – először a Hatvany Lajos által szerkesztett Beszélő házak című 1957-ben megjelent gyűjteményben – így írt a Bokor utcai albérletről: „Ez már szép szoba volt, mind a kettő, tágas. Jó bútorok a szobákban, s az ablakokból vidéki kisvárosi tájakra láthatni, a ház alatt húzódott a vasúti töltés, s mindegyre hallatszott a vonatok hars füttyszava: közel volt a nagyállomás. Szerette Miklós ezt a szobáját, a furcsa házat is, a világot járt főorvost, aki magányosan sétáltatta hatalmas kutyáját.”37

Radnóti ebben az – alkotói légkört teremtő nyugodt, csöndes – alsóvárosi szobában írta doktori értekezését, az 1934-ben megvédett és publikált Kaffka Margit művészi fejlődése című tanulmányt. Számos verse íródott itt, köztük a – neki igényes, méltó szellemi miliőt és baráti kapcsolatokat adó Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának ajánlott – Kortárs útlevelére (1934. február 5.) című mestermunka. A már idézett lakótárs, Tolnai Gábor szerint a Pontos vers az alkonyatról (1934. szeptember) című – Tisza-parti naplementét megörökítő – versben a Bokor utcai ház ablakából látható vasúti töltés zöldellésében fölfedezhető pipacsok jelennek meg.

Híven tüntet két pipacs, nem

bánja, hogy őket látni még,

de büntet is rögtön az ég:

szuronyos szellővel üzen;

s mosolyg a szálldosó sötét,

hogy nem törik, csak hajlik a

virág, s könnyedén aligha

hagyhatja el piros hitét.

Az idézett kortársi visszaemlékezések is igazolják, hogy a fiatal szegedi egyetemistát éppúgy a rend, a tisztaság, az átláthatóság igénye jellemezte, mint a már régóta klasszikussá vált költőt. Radnóti számára szegedi lakásai az alkotó mindennapok díszletei voltak, s ezekben az albérleti szobákban filológiai pontosságú tanulmányok és kivételes gondolati mélységű versek születtek.38

Radnóti Miklóst a Szegeden eltöltött évek alatt gondolkodásmódját, világnézetét és költészetét (ha ez utóbbit nem is nagy mértékben) befolyásoló hatások érték. A szegedi egyetemen alapvetően modern és nyitott szellemi légkört tapasztalt, noha az 1930-as években nem voltak ritkák az antiszemita mozgolódások és a „zsidóverések” sem a város felsőoktatási intézményének falai között.39 Radnóti életre szóló kapcsolatokat és barátságokat kötött ebben az időszakban. Atyai jóbarátai, irodalmi mesteri lettek professzorai, Sík Sándor és Zolnai Béla. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma tagjai nemcsak művészi és társadalomkutató szellemi kört, de baráti közösséget is jelentettek számára, a tizenöt fős csoport tagjai közül Ortutay Gyula, Baróti Dezső és Tolnai Gábor állt hozzá legközelebb. A szegedi években mélyült el kapcsolata (nem elhanyagolható mértékben Sík Sándor hatására) a katolicizmussal. Ugyanakkor – ambivalens módon – ekkor ismerkedett meg a szocialista ideológiával és a baloldali mozgalmakkal is.

Lábjegyzetek: