Előző fejezet Következő fejezet

Radnóti Miklós és a Dugonics Társaság

 

Radnóti Miklós két alkalommal szerepelt verseivel a nagynevű szegedi kulturális és tudományos szervezet, az 1892-ben alapított Dugonics Társaság estjén.1 1933. december 17-én maga adta elő szövegeit a szegedi városháza dísztermében tartott ülésen, 1939. február 5-én azonban – már az első zsidótörvény elfogadása után – barátja, Ortutay Gyula olvasta föl helyette az akkor ötven éves Sík Sándor köszöntésére írt versét ugyanott.

1933 decemberében Sík Sándor szervezésében a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának négy tagja – Radnóti Miklós, Baróti Dezső, Tolnai Gábor és Ortutay Gyula – tartott fölolvasást a Dugonics Társaság ülésén. Ők négyen azonban nemcsak a „művkoll” tevékeny tagjai voltak, de Sík kedves tanítványai is, akikkel nemcsak az előadások és szemináriumok alkalmával találkozott a professzor, hanem rendházi szobájában „magánszemináriumokon” fogadta őket, s tudományos pályájukat – doktorálásukat – támogatta, szellemi fejlődésüket, útkeresésüket pedig érzékeny és értő figyelemmel kísérte.

A „dugonicsok” 1933. december 17-i (vasárnapi) rendezvényéről a Délmagyarország két nappal később a következőket írta: „A Dugonics Társaság vasárnapi felolvasó ülésén a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának négy tagja, valamint dr. Sík Sándor szerepelt. A felolvasó ülés iránt nagy volt az érdeklődés, a közönség zsúfolásig megtöltötte a városháza közgyűlési termét és mindvégig nagy figyelemmel kísérte a fiatalok szereplését.” 2

Az est bevezetéseként a társaság elnöke, Szalay József szegedi rendőrkapitány 3 – a „literátus főkapitány” – beszélt arról, hogy a fiatal alkotóknak helyet és lehetőséget kell adni az irodalom és a művészet világában. „Tisztában kell lenni azzal, hogy fiatalság nélkül nincs semmiféle reneszánsz, hogy szükség van a forradalmakra, mert azok indítják meg a továbbfejlődést, az öregeknek csak arra kell ügyelniük, hogy a forradalom ne legyen romboló, ne okozzon tragikus megrázkódtatásokat, ne fajuljon szélsőséggé.”4 A széles látókörű, hatalmas (és nem mellékesen minőségi munkákból álló) házi könyvtárral rendelkező Szalay5 szimpatizált a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumával. Baróti Dezsőtől tudjuk, hogy gyűjtötte kiadványaikat és kézirataikat, s volt alkalom, hogy a falusi kiszállásaik során – izgatás gyanújával – előállított szegedi fiatalokért hivatalosan is közbenjárt. 6

A liberális szellemiségű Délmagyarország tudósításából kiderül: Sík Sándor Radnóti, Baróti, Tolnai és Ortutay kapcsán megjegyezte, hogy „mind a négyen szoros kapcsolatban állnak és dolgoznak az egyetemnek annak az irodalomtörténeti szemináriumának keretei között, amelynek ő a professzor vezetője; tanítványait lelkes, tehetséges munkatársainak tekinti.”7

A cikkben rövid tartalmi bemutatás és egy-egy mondatos értékelés olvasható az előadásokról, Radnóti szerepléséről azonban csak azt közölte a tudósítás szerzője, hogy fölolvasta néhány versét. (Ebben nyilván az is szerepet játszhatott, hogy az irodalom- és művelődéstörténeti jellegű fölolvasások lényegét jobban ki lehetett emelni, mint a költői szövegekét.)

„Ezután következtek a fiatalok. Baróti Dezső Dugonics Andrásról olvasott fel komoly értekezést, amelyben sok új színnel és meglátással világította meg az »Etelka« írójának alakját. Tolnai Gábor »Arany János három nemzedék tudatában« című dolgozatát olvasta föl nagy tudással és biztos ismeretével határozta meg Arany János irodalomtörténeti és esztétikai jelentőségét. Radnóti Miklós invenciózus költeményei közül olvasott fel néhányat, Ortutay Gyula »Az ismeretlen Tömörkény« című tanulmányában azt a Tömörkényt mutatta be, aki a régi szegedi redakciókban még csak kereste önmagát, idegen hatásokkal viaskodott, de egyre tisztábban és határozottabban jegecesedett ki írásaiban az igazi Tömörkény István.”8

A keresztény nemzeti elkötelezettségű Szegedi Új Nemzedék – amelynek hasábjain Radnótit egy irodalmi előadása miatt 1933 februárjában élesen támadták9 – híradása jóval szűkszavúbb volt. „A Dugonics Társaság vasárnap délután ülést tartott a városháza közgyűlési termében. Szalay József dr. elnöki megnyitója után Baróti Dezső, Tolnai Gábor, Radnóti Miklós és Ortutay Gyula vendégek olvastak fel munkáikból, majd Sík Sándor r[endes]. tag adott elő rendkívül nagy tetszés mellett legújabb költeményeiből.”10

A Szegedi Napló –n –a szingóval, Fiatalok a Dugonics Társaságban címmel megjelent cikkéből azt is megtudhatjuk, hogy Radnóti hat versét olvasta föl a Dugonics Társaság 1933. december 17-i ülésén. „Vasárnap délután a szegedi fiatalok művészgárdájának négy tagja mutatkozott be a Dugonics Társaságban. Szalay József üdvözlő szavai után dr. Sík Sándor »az apaszínész szerepében« meleg szavakkal vezette be az előadást. Baróti Dezső új szempontú és új meglátású Dugonics-tanulmányt olvasott fel. Tolnai Gábor Aranyról tartott érdekes és mélyen szántó előadást. Utána Radnóti Miklós hat értékes és gondolatokban gazdag költeménye következett, miután Ortutay Gyula Tömörkényről, a méltatlanul elfelejtett szegedi íróról biztos vonalvezetésű és a tárgyban való szeretetteljes elmerülésről tanúskodó tanulmányát olvasta fel. Az est befejezéséül Sík Sándor olvasott fel költeményeket, amelyek tiszta hangja, patinás stílusa, gondolatgazdagsága hűséges és maradéktalan kifejezője a paptudós nemes emberi egyéniségének.” 11

Radnóti-vers ismét 1939 februárjában hangzott el a szegedi Dugonics Társaság fölolvasó ülésén.

Sík Sándor 1939. január 20-án töltötte be ötvenedik évét. Erről a Dugonics Társaság – amelynek alelnöke volt – február 5-én (vasárnap) tartott ünnepi ülésén emlékezett meg. A Délmagyarország aznapi számában olvashatjuk: „A Dugonics Társaság vasárnap 4 órai kezdettel a városháza közgyűlési termében Sík Sándor ötvenedik születésnapja alkalmából ünnepi felolvasó ülést tart a következő sorrendben: Váradi Imre elnök: Elnöki megnyitó, Radnóti Miklós: Ünnepi vers, Baróti Dezső: Sík Sándor lírája, Sík Sándor: Versek, Ortutay Gyula: Mese és ballada, Tolnai Gábor Zrínyi világa címen tart előadást.”12 Ugyanezzel a tartalommal hozott beharangozó hírt a Szegedi Új Nemzedék is. Itt azonban még azt is közölték, hogy a Dugonics Társaságnak Sík Sándor és Baróti Dezső rendes tagja, Ortutay Gyula vidéki rendes tagja, Tolnai Gábor és Radnóti Miklós pedig vendégek.13

 

Radnóti Miklós Szeged, Bokor utcai albérletének szobájában.

A Délmagyarország tudósítása szerint „zsúfolásig megtelt a városháza közgyűlési terme”, ahol a rendezvényt a társaság elnöke, Várady Imre irodalomtörténész professzor14 nyitotta meg. Beszédében elmondta Sík Sándorról, hogy a „keresztény, nemzeti és szociális gondolat jegyében folyó munkássága milliók lelkében kelt rezonanciát, a magyar élet, a magyar költészet legnagyobb nevei között ragyog Sík Sándor neve.”15 Mint a szándékai szerint a szegedi kulturális, tudományos és művészeti élet jeleseit tömörítő szervezet vezetője, Várady hozzáfűzte: „Szeged magáénak vallja Sík Sándort és szeretettel köszönti születésének ötvenedik évfordulóján.”16

Az idézett cikk így folytatódik: „A közönség lelkesen zúgó tapssal köszöntötte az illusztris költőt. Ortutay Gyula felolvasta ezután Radnóti Miklós »Ünneplő vers« című művészi költeményét, majd Baróti Dezső tartotta meg előadását Sík Sándor lírájáról.”17

Baróti Dezső előadásáról hosszabban idézett a tudósítás készítője (ezt már csak a referátum témaválasztása is indokolja, hiszen tárgya az ünnepelt, Sík Sándor poétikája). „Sík életélménye a katolicizmus örök tartalma. S a rímek új kinyilatkoztatásában kifejezésre jut Sík Sándor költészetének egyik életjogot követelő törvénye. Lehetünk századunk gyermekei, beszélhetünk a ma nyelvén anélkül, hogy katolicizmusunkat meg kellene tagadni. A katolicizmus a legnehezebb, de a legtermékenyebb talaja a költészetnek, mert csodákat tartalmaz. S mindent, ami a rögök fölött történik: csodává magasztosít a rím. Sík Sándor lelkében a világ az Istenen keresztül nyer értelmet. Isten arca tükröződik az emberek szemében s ezt az Isten felé forduló tekintetet Isten emberismerete és emberszeretete fejezi ki a költészet csodáján keresztül” – fogalmazott Baróti.18

A Szegedi Napló lakonikusan közölte, hogy az esten „Ortutay Gyula felolvasta Radnóti Miklósnak Sík Sándorhoz írt »Ünneplő vers« című költeményét.”19 A Szegedi Új Nemzedék tudósításában az elhangzott Radnóti-versnek (Köszöntő) helyesen szerepelt a címe: „Ortutay Gyula dr. Radnóti Miklós »Köszöntő« című, Sík Sándorhoz írott versét olvasta fel”.20

Radnóti Miklós Köszöntő című versének alcíme Egy Sík Sándor-ünnepély prológusa. A kéziraton szereplő ajánlása pedig a következő: „Sík Sándornak tanítványi és fiúi tisztelettel és szeretettel Miklós. Szeged, 1939. febr. 5.” Gyarmati Fanni naplója szerint a verset Radnóti 1939. február 3-án éjszaka írta, s másnap reggel utazott Szegedre. Valószínűleg Szegeden még csiszolt a szövegen, így a végleges változat a városban tisztázódott le.21

Szegeden Radnótinak már egyetemi éveiben meg kellett tapasztalnia a hallgatók körében is – igaz, korántsem tömeges mértékben – jelenlévő antiszemitizmust. 1939 elején viszont már – túl az első zsidótörvény elfogadásán, és a második a zsidóság gazdasági és közéleti szerepvállalását korlátozó jogszabály előkészítése idején – olyan helyzettel kellett szembesülnie, amikor tanácsosabb volt, ha nem ő olvassa föl saját erre az alkalomra írt, mesterét köszöntő versét. A Dugonics Társaság ülésén ugyan ott volt Radnóti, a szöveget azonban Ortutay Gyula olvasta föl helyette. Ortutay ugyanis politikailag támadhatatlan volt. Nemcsak katolikus származása miatt, hanem azért is, mert akkoriban a Magyar Rádió irodalmi osztályának munkatársa, s a korabeli hivatalos média vezetője, Kozma Miklós bizalmasa volt.22

Radnóti Köszöntőjének szövegében érződik az egzisztenciális fenyegetettségből adódó feszültség. A versben a tiszta, krisztusi mintát követő költő (Sík) oppozíciója a szelíd bárány helyett a vérengző farkast hirdető, keményöklű, ütésre készülő politikai és ideológiai miliő.

Egy költőt ünnepeltek itt,

ki Krisztust kiált, mikor

az erőst is megtörte már a próba,

s bárány helyett a farkast hirdeti

s kemény öklére büszke Európa.

Egy költőt ünnepeltek itt,

ki mindenkit megért és sohasem ítél,

s „csak tiszta test, akár az encián,

és lélek, mint a fenyvesormi szél”.

Az utóbbi két sorban Radnóti Sík Sándor Encián című versét – amely a papköltő Magányos virrasztó (1936) kötetében jelent meg – idézi megjelölve, szó szerint.23 Sík szövegében az Isten alkotta természet idilli élménye (egyetemesség, szabadság – a kis virággal, a finom széllel) áll szemben az ember által létrehozott, megnyomorított, csigaházba kényszerített világgal.

De jó itt lenni, ilyen mese-távol

A velem-egy, az untig-egy világtól,

De jó itt, túl az óperencián!

Ahol nem tudja, ki vagyok,

Csak a szellő, mely fülembe gagyog,

És lábamnál a kékszem encián.

A csigaházból ó be jó kibújni,

Amelyben örökszomjú énem ujjnyi

Megnyomorított csiga-torza él.

Már nem is vagyok más talán:

Csak tiszta test, akár az encián,

És lélek, mint a fenyvesormi szél.

A Köszöntő utolsó strófájában Radnóti – miután a föntebb idézett vendégszöveg beemelésével és annak továbbgondolásával, tovább- és újraírásával szövegszerűen csatlakozott a Sík Sándor-i poétikához – gyermeki társként, fiúként és tanítványként köszönti mesterét. Különös súlya van a szövegben a lélek és a hűség motívumának. A köszöntött a „hűségre példakép”, a köszöntő pedig a „lelkéhez hű tanítvány”. „Eretnek hadak között”, „hitvány korban” a hűség (vö. a latin fides ~ hit, hűség, bizalom, egyenesség) talán mint a jövőbe és az egyetemes humánumba vetett hit jelenik meg.

Társát köszönti most a gyermek,

lélek a lelket, aki eretnek

hadak között hűségre példakép;

fiú köszönti apját, egy hitvány

korban lelkéhez hű tanítvány!

 

Lábjegyzetek:

1 A Csongrád Megyei Levéltárban ugyan végignéztem a Dugonics Társaság (CSML X. 58.) két világháború közötti iratanyagát, ezzel a két eseménnyel kapcsolatban azonban nem találtam dokumentumot.

2 Délmagyarország, 1933. december 19. 5.

3 Péter László: A Dugonics Társaság elnökei. In: Uő: Szegedi tudósítások. Szeged, 2003. 81–84.

4 Délmagyarország, 1933. december 19. 5.

5 Lengyel András: A bibliofil Szalay József. In: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Irodalom- és művészettörténeti tanulmányok. 4. köt. Szerk. Lengyel András. Szeged, 2004. 83–100.

6 Baróti Dezső: Kortárs útlevelére. Radnóti Miklós. 1909–1944. Budapest, 1977. 362.

7 Délmagyarország, 1933. december 19. 5.

8 Uo.

9 Vö. Szegedi Új Nemzedék, 1933. február 22. 6. Lásd bővebben: Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete. Kritikai életrajz. Budapest, 2005. 195–198.

10 Szegedi Új Nemzedék, 1933. december 19. 5.

11 Szegedi Napló, 1933. december 19. 6.

12 Délmagyarország, 1939. február 5. 11.

13 Szegedi Új Nemzedék, 1939. február 5. 14. Lásd még: Szegedi Napló, 1939. február 5. 9.

14 Péter László: i. m. 84–86.

15 Délmagyarország, 1939. február 7. 5.

16 Uo.

17 Uo.

18 Uo.

19 Szegedi Napló, 1939. február 7. 5.

20 Szegedi Új Nemzedék, 1939. február 7. 5.

21 Ferencz Győző: i. m. 450. (Lásd még: 446–450.)

22 Lásd bővebben. Ormos Mária: Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós. Pokoljárás a médiában és a politikában. 1919–1941. 1–2. köt. Budapest, 2000.

23 Vö. Csaplár Ferenc: Lelkéhez hű tanítvány – Radnóti Miklós a szegedi Sík Sándor ünnepélyen. Magyar Nemzet, 1989. május 6. 9.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet