Előző fejezet Következő fejezet

Szegedi tavasz

 

Némedy Gyula

Hömpölygött a végzet... Tornyosuló árban

Elpusztult mindened, elpusztult embered,

A halál ajtaját dörömbölve vered:

Sírba zuhant' Szeged...

 

Hömpölygött a csoda... Tengerré vált sárban

Visszajött embered, a maltert kevered,

Halott városodat támasztgatni mered:

Remélgető Szeged...

 

Hömpölygött a jóság... Szíveket kitártam

A sok-sok adományt hálálkodva veszed,

Lassan-lassan heged rengeteg sok sebed:

Lábadozó Szeged...

 

Hömpölygött a sok terv... Éltél munkalázban

Épülgetett uccád, épülgetett tered,

A munka ütemét pergő dobon vered:

Felépülő Szeged...

 

Hömpölygött a siker... Pezsgő életáram

Önti el sok ered. Fejlődés megered.

Ellankadt fiakat táplálgat kebeled:

Újjáéledt Szeged...

 

Hömpölygött az élet... Doberdó poklában

Elpusztult fiaid hős szívvel temeted,

Az örök harc lelke ott maradt teveled:

Újra küzdő Szeged...

 

Hömpölygött a végzet... Elpusztító vágyban

Önző, durva ördög vetett reád szemet,

Elvágta a lábad, elvágta a kezed,

Minden hős tavaszban örök ellenséged:

„Csak azért is" Szeged!

Örök, drága Szeged,

Daccal élő Szeged...!

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet