A SZEGEDI PALÁNK

Öreg emberek fázósan, idegenül járnak a téliessé vált időben az elhagyatott palánki utcákon. Téglatorlaszok és törmelék hegyek, tátongó mély gödrök és épülő uj falaik között járnak szomorúan, (mintha régi emlékeket keresnének.

Talán a régi palánkot keresik, melynek most hullanak utolsó emlékei a munkások csákányai alatt. Mert az egyetemi építkezésiek nemcsak megváltoztatják a belváros egész képét, hanem örökre eltüntetik a város legrégibb részének néhány olyan utcáját, amelyek még a nagy árvíz előttről maradtak meg s amelyek valószínűleg még a város legrégibb idejéből valók. A kisajátított házak lerombolásaival el fog tűnni a mostani Révay-, Szegfű-, Ipar- és Szív-utca, valamint a Pécsi-és a Somogyi-utcának egy része.

Az érző embernek fáj a pusztulás látása, még akkor is. ha tudja, hogy új élet fakad a nyomában. A város, az utca, a házak is hasonlatosak a szervezetekhez, mert ők is élnek, öregszenek s elmúlnak, mint az ember. Ha nem is voltak szépeik azok az utcák, ha kopottak, rongyosak is voltak a régi házak: tele voltak azért a múlt emlékével, s egy-egy darab várostörténet enyészik el velük.

Az árvíz utáni városrekonstrukcióig fennállott a szegedi vár, amely a mai bélvárosi közepén feküdt. szabálytalan néglyiszög alaku volt s körülbelül a mai Tisza partja, a mai Vörösmarty-utca, a Széchenyi-tér keleti része és a Vár-utca vonala általi körülhatárolt területen feküdt. Ennek a téglafalakkal s a középkorban tornyokkal és vizzel telt árokkal körülvett várnak volt a kiegészitő része, úgyszólván külső erődje, elővédje, t. i. a körülkerített belső város, amelyet az árvízig Palánk-nak neveztek. Már a név is mutatja ennek a városrésznek a jellegét s a nevében megőrizte egykori szerepét még a késői koriban is, amikor már régen nyoma sem volt régi erődítéseinek.

A palánk szó tudvalevőleg kerítést, deszka-, vagy fakerítést, palánk-keritést jelent. A középkorban s a török hódoltság korában sok város vagy városrész volt védelem céljából körülvéve ilyen fakerítéssel, palánkkal s ezért idővel magát a palánkkal körülvett területet is Palánk-nak nevezték, így történt ez Szegedien is és másutt is és ez a magyarázata annak, hogy a török hódoltság koráiban sok Palánk nevű1 erőditett hely volt az országban.

Szeged évszázadokon keresztül, még a XV. században is, a Tisza árterületének 'különálló szigetein feküdt s e szigetek lakói eredetileg külön autonóm jogokkal bíró külön községeket alkottak. Szeged 1552. évi ostromáról szóló egykorú leirása szerint a város még akkor is egymástól távolabb eső több szigetcsoportból állott s a .köztük levő mocsaraikon és ereken mindenfelé áthidalások vezettek keresztül. Sőt még az 1713-ból való helyrajzokon is látható, hogy a Felsőváros felé nagy be-épitetlen üres terület volt, az Alsóváros pedig messze feküdt délre, a Palánktól mocsártól és legelőtől elválasztva.

Ilyen különálló szigeten épült a szegedi vár ós Palánk nevű külerődje is, külön váltan a felsővárosi és alsóvárosi szigetcsoportoktól. A vár és a Palánk miniig összetartozó egy szigeten feküdt, azért fel kell tételezni, hogy a palánki rész mór a legrégibb időben is lakott volt. De kerítését, palánkját és árokját Reizner János, Szeged történetírója szerint csak Zsigmond király idejében kapta. Ez lehetséges, mert valóban Zsigmond király rendelte el, hogy a, szabad királyi városok tartoznak magukat falakkal övezni. Reizner azonban azt is állítja, hogy a paláink nevű városrész is csak akkor keletkezett s ebben már határozottan téved, ő persze még nem ismerhette azt a régi tornyot, amely be volt falazva a lebontott Szent Diemietier-templom tornyába s  mely valamely XIII. századi vagy ennél régebbi templomnak volt a része. Ha pedig a XIII. századbán azon a, helyen templom állott, akkor bizonyosan voltak körülötte házak, városrész is abban az időben.

A régi palánk alakját a sziget alakulata szabta meg, amelyen feküdt s amely valószinüleg nem is változott az idők folyamán. Alakját pontosan meg tudjuk állapítani még ma is dacára annak, hogy volt keritésének és árkának minden nyoma régen eltűnt. A városról létező legrégibb tervrajzvázlat ugyanazt az alakját mutatja, amely a későbbi terveken is látható. A vár nyugati fala mentén huzódó várárok egyenes irányban folytatódott dél felé s enyhe ívben meghajolva! körülfogta a Palánkot nyugat felöl egészen árnak délnyugati sarkáig, ahol tompa szögben megtörve keleti irányban hajlott el s meglehetős egyenes vonalban haladt a Tisza felé, amelybe végül beletorkollott.

A XVIIÍ. század elején történt várbővítés alkalmával befoglalták a Palánk árkát is, az u. n. „Eugénius árká"-ba, meghagyván az árkot eredeti alakjában csak a belső várárokhoz valló csatlakozást tömték el, mert azon a helyen keletkezett az uj városrész, amely a mostani Kölcsey-utca és Klauzál-tér között terül el. Egyik ujabbkori helyi krónikus azt mondja, hogy a Tisza és a Maros vize folyta körül a várat s a víz a Maty-éren folyt vissza Röszke és Szentmihálytelek alatt a Tiszába, de mindez csak merő képzetet eredménye.

Ha a régi Paláink alakját a város mai térképén akarjuk kirajzolni, akkor azt meglehetős pontosságijai jelöli meg a követező vonal : A Tisza partjától a Stefánia-sétány leli 'határvonala a Kultur-palota előtt végig a mai Vár-utcán, kelet-nyugati irányiban, a postapalotától délre fordul a vonal, végig a Retemen. -és Zrínyi-utcán, a Gizella-térig. Ott azonban elhajlott délkeleti irányban s az Árpád-utca déli szélén, a mai piarista gimnázium telkién keresztül vonult egyenesen a Tiszának.

Milyen volt a paláink kerítése, árka, sánca? A fentebb emlitett régi tervvázlatból nemcsak a kerítés alakja, hanem némi részlete is kivehető: A Palánkot körülvevő árokból kiásott föld annak belső oldalán sánccá, vagy gáttá volt halmozva s a gát tetején fatörzsekből faragott cölöpök voltak sürün egymás mellé verve vagy ásva. Ez volt a palánk-kerítés. Nem kell azonban azt gondolni, hogy ezek az u. n. pallizádok a földsáncon igen magasak voltak. Erősen le voltaik verve, egy kevéssé ferdén kifelé hajoltak, felül megvoltak hegyezve s egy méter, legfeljebb másfél méter magasan nyultak ki a földből. Felső végűik alatt 30—40 centiméternyíre össze voltak kötözve sövényfonással olyan erősen, hogy egyenként ki ne lehessen húzni őket.

Iyenféle erődítés van a többször említett tervvázlaton az egész Palánk körül rajzolva, szorosan a belső árok mentén, csak helyenként meglehetős egyenlő távolságokban szakítják meg ezt a folytonos sort fél köríves vagy négyszög alaprajzu kiszökelések, amelyek nyilván a tornyokat vagy bástyáikat, helyettesitték. A Tisza parja ménén is egész hosszában végig vonult ilyen pallizád-sor, de nem egyenes vonalban és bástyakiszökelések nélkül, hanem sajátságos zeg-zugos vonalban. Ez talán az árvizek vagy a jégzajlás miatt volt így.

Ugy látszik ebből az egyszerű pallizádsoros palánkból fejlődött ki a török hódoltság karában az a különleges várépítési mód, amelyet akkor „magyar módra" épülnek neveztek. Ez voltaképen a kőfal pótlására szolgált a kőben szegény alföldi vidékeken, A földbeásott fatörzsek mögé, u. n. boronafalat, vagyis vízszintesen egymásra helyezett fatörzseket raktak s mögéje földiből falat, gátat töltötték. Ha nem volt elegendő fatörzsük, akkor vesszőfonadékkal helyettesitették. Majdnem minden XVI. és XVI.I. századbeli alföldi várunk és erődített városunk ilyen falakkal volt körülvéve. A szegedi vár visszavételéről készült egykoru nürnbergi rézmetszet is ilyen boronafalu palánkot (ábrázol a Palánk körül, amelyet azután a későbbi másolók már faragott kőfalnak rajzoltak. Ez azonban nyilvánvaló tulzás és tévedés, mert a szegedi Palánk soha sem volt sem kő-, sem téglafallal körülvéve. Már a rézmetszet boronafala isi bizonyára túlzás s inkább lehet hinni a Reizner könyvében közölt Lambien mérnöki rajzának, amely a vár ós város 1695. évi állapotát mutatja s ahol határozottan pallizádok vannak feltüntetve.

A pallizádos sánc külső szélén vonul végig a Palánk árka. Az irányát már fenébb magjelöltük, most még csak az ároknak vízzel való ellátásának nagyon érdekes megoldását akarom megemlíteni. Mikor a Tiszában nagy víz volt. akkor a viz a vár északkeleti körtornyánál kezdődő várárokba befolyt, körülfolyta a vár északi és nyugati oldalát s a délnyugati körtoronynál (a postapalota helyén) két ágra szakadt: az egyik a vár déli oldala mellett húzódó várárkot töltötte meg s a Kultúrpalota és a hídfő közötti tájon szakadt a Tiszáiba, a másik ág pedig a Palánk árkába zudult s azt töltötte meg. Nagy vízkor nem is volt semmi baj, védve volt a vár fala és a Palánk sánca az átok vizie által. Mikor azonban leszállt a Tisza viz szinte, akkor leszaladt a viz a palánki árokból s az egész hosszú árok szárazon maradt. Már most ezen nagyon elmésen ugy segítettek, hogy a Palánk legnagyobb része körül egymással párhuzamosan kettős árkot ástak, egy belső szélesebbet és egy külső keskenyebbet. A külső árok volt a nagy viz levezető árka, amelyen a Tisza vize ilyenkor egyszerűen keresztülfolyt. A belső árok azonban valószínűleg vízszintezve volt, mert alsó vége a Tiszánál el volt zárva. így aztán nagyvizkor ez is megtelt vízzel (mert felső viége nyitott volt), de a vizet nem bocsátotta le a Tiszába még kisvizkor sem, mert alsó vége el volt zárva. Álló viz töltötte meg a belső, folyó víz a külső árkot. Ennek az állóvizinek a nyomai még a múlt században is meg voltak a régi árok helyén megmaradt pocsolyákban.

A Palánkból a várba való közlekedés a Palánk északi részéből, a vár főkapuján át. négyszögű tornyon keresztül vezetett. Ott az árikon ált fából való híd vezetett, amelynek bizonyosan volt felemelhető szakasza, mint a későbbi időben is. Itt a várba vezető kapu előtt, a Palánk északi részén (a mai Rudolf-tér helyén) bizonyosan mindig volt valami kisebb-nagyobb térség, mint minden hasonló helyzetű várnál. Ezt kivánta egyrészt a közlekedés, amely innen bonyolódik le a váriba, másrészt várvédélmi szempontból volt erre az előtérre szükség. Itt volt a várkapu külerődje, a főkapu és az árkon átvonuló és sokszor külön toronnyal véde felvonóhíd külön védelme. A váraknak ezt a részét a középkorban Barbakannak nevezték. A szegedi vár főkapuja előtt is bizonyosan volt ilyenféle a középkorban, s ez a Palánk mai Rudolf-téri területére esett. A város történetében emlitett „Vicus seu piatea Lathran" és az 1522-ben feljegyzett Kislatrán-utca és a közelében létezett Nagylatorján nevű tér alighanem ezen területen feküdt. Mert ez a latron valószínűleg egy a latorvár, lator kert elnevezéssel, amii pedig a sáncok' és árkok erősítésére szolgáló hegyes karókból készült kerítést, körülkerített helyeit jelentett.

A körülkeriett Palánknak a várba vezető kapun kivül még két kijárata volt. A főkapu ugy látszik az volt, amelyik a város észiaknyugati sarkában, közel a vár déli falához volt, körülbelül ott, ahol ma a Kelemen-utca az Aradi-utcával összetalálkozik. Itt is hid vezetett á az árkon, amely különben ezen a helyen szakadt két ágra. Lehet, hogy valamikor kaputorony védte ezt a helyet, egy 1713-ból való tervrajzból talián ezt is kilehet olvasni. Kovács János az 1881. évi Szegedi' Képes Naptárban emlit egy bástyát, amely a mai Klauzál-tér mélyében fekszik, ez alighanem ennek a kaputoronynak az alapjai.

Ez volt a város főbejárata, mert a várba vezető legrövidebb ut is ezen a bejáraton vezetett keresztül és jelentőségét mutatja az is, hogy az előbb emlitett térképen nem kevesebb, mint hét útvonal találkozik a bejárat előtt. Azonkívül ezen a kapun vitt keresztül az ut a Tisza hídjához, vagy átkelőhez, amely hihetőleg régen is a Rudolf-tér, vagy az Oroszlán-utca táján volt mindig.

A Palánk másik bejárata vagy kapuja a kettős árok délnyugati oldalánál volt,, ott ahol az Alsóvárosról jövő két útvonal (a Boldogasszony-utca és a Szentháromság-utca) egy nagy üres téren összetalálkozott, s ahová a Palánk két hosszanti főutcája a mai Iskola-utca és a Révai]- utca Demeter1 templom előtti térre torkolván összetalálkozott. Ez a bejárat a Gizella-tér északi széle táján volt. Fontos közlekedési kapu volt ez is, bár csak az Alsóvárossal való érintkezésének szolgált. Itt is hid vezetett át a kettős árkon, egy félkör-alakú pallizál-bástyából, kiindulva, ellenben a toronynak, itt nem találjuk a nyomát.

A Palánk utcahálózatániak legrégibb rajza, tudtommal 1713-ból való. Alább emlitendő változásokat leszámitva, iránya helyzete, ugyanaz ma is, illetve n közelmúltban az volt. S ha tekintetbe vesszük azt, hogy régi városok milyen savassággal tartották meg évszázadokon át eredeti úthálózatukat, azt lehet mondani, hegy a Palánk utcái olyan régiek, mint maga a város. A régi városok régi utcái tudvalevőleg nem mérnöki tudománnyal készültök, hanem természetes módon keletkezte, nőttek, a, szükség és célszerüség szabta meg az irányukat s ez legtöbbször még évszázadok múlva sem változott meg. Ez az elv meglátszik a szegedi Palánk utcahálózatánál is.

A városterület középső részén ugy látszik a régi időben valami emelkedett, partosabb hely volt, amelynek déli végén a város legrégibb temploma, a Szent-Demeter-templom állott. Ezt a helyet két hosszirányban haladó utca Jogra körül, nyugatról a mai Iskola utcának megfelelő utca, amely valószínűleg a XVII. században említett Szent Demeter-utcával azonos,, keletről pedig a mai Tömörkény- és Révay-utcák vonalában egy körivben hajló másik főutca. A. régi Szent Demeter-utcának már 1522-ben 56 háza volt, holott az annak gondolt Iskola-utcának ma sincs annyi. Ezt ugy tehet magyarázni, hogy akkor még apró telkeken igen kis házak sorakoztak egymás mellé 1553-ban már csak 13 ház van ebben az utcában ami körülbelül megfelelhetett a közelmúlt idő állapotának. A templom körül terült el a város temetője, amit a most folyó ásatás alatt előkerülő sok szétszórt emberi csont is bizonyít. A mai Révay utcában állott a XVIII. században talán éppen a mai plébánia-palota helyén, Nádasdy, László gróf, szegedi püspök háza.

A városnak ezt a szerintem legrégibb magját kereszti lányban szelte át egy utca (a mai Somogyi-utca), amelyet régebben nyugati részién Mészáros-utcának, az! Iskola-utcától kezdve pedig Kereszt-utcának neveztek. Voltaképpen az volt mindig az egyetlen utca, amely a várost egész szélességében keresztül szelte, alkalmasint azért kapta a régebbi nevét.

A Palánk északi részié az, amely határos! volt a várral, válószinüleg sok helyrajzi változáson ment keresztül. Érthető ez, ha meggondoljuk, hogy minden várostrom alkalmával itt folytak le a legelkeseredettebb harcok. Ha a város más része talán elkerülte az ilyenkor szinte elkerülhetetlen sorsát, a tűzvészt, ez a része bizonyosam minden alkalommal porrá égett. Ennek a résznek az utcái is e miatt bizonyosan megváltoztak kisebb-nagyobb mértékben. Az u. n. rekonstrukciót megelőző utolsó nagyobb változását akkor szenvedte, mikor az 1714—16. években történi várerősitési munkálatok alkalmával a mai Kállay Albert, Aradi és Deák Ferenc-utcák tájén több házat kisajátitottak és leromboltak. Akkor különben egész a Somogyi-utcáig terjedő városrészt le akarták rombolni. Reizner munkájából tudjuk, hogy a, lerombolt épületiek között volt a ráctemplom és a város székháza is s ekkor vitték talán a város iratait tartalmazó ládáját a Szent Demeter-templomnak most is fennálló régi tornyába, amelynek egy földalatti elfalazott fülkéjében őrizték-

Egy 1811-ből való tervrajz szerint ezen a tájon nagyon zeg-zugosan haladtak az utcák. A mai Oroszlán-utca például a Deák Ferenc-utca táján könyök-alakra hirtelen északra kanyarodott, de akkor még Ötpacsirta-utcának nevezték. A Deák Ferenc- és Iskola-utca között volt egy kis összekötő utca még az árvízikor is, előbb Bem utca, később Kigyó-utca. A mai Bajza-utcát akkor Bába-utcának, a Nádor-utcát Rozmarin-utcának nevezték. E két utca északi találkozásánál volt egy sajátságos alaku, sokszögű tér, amelybe két zsákutca szolgált s a közepén valami különálló épület állott. Ez azon a tájon volt, ahol ma a Kelemen-utca 5., és a Nádor-utca 3. és 5. számú háztelkek vannak. A mai Béla-utca rajta van a régi térképeken is, de hogy mi volt a régi neve, nem vehető ki azokból. A Mészáros-utca (1811-ben) nyugati végén kiszélesedett, két ágra szakadt, közrefogván egy kisebb telektömböt, amelyen ma a közismert Feketeház áll. A Kelemen-utca, azelőtt Színház-utca északi része akkoriban még nem létezett. Területe be volt építve egészen a Kárász-utcáig s ezt a telektömböt délről 'határolta a Könyök-utca, amelynek egyik ágát most Kölcsey-utcának hívnak, másik része a Kelemen-utcai alsó vége volt. Ez a rész azonban kívül esett a középkori Palánk területén.

Az északi részen történt változásokon kiviül úgy látszik a Palánk többi utcája változatlanul megmaradt eredeti alakjában egészen a. legujabb időkig. Ilyenek az Iskola-, Révai-. Tömörkény- és Somogyi-utcák, a melyekről fennebb volt már szó.

Már a legrégibb térképeken is feltünő az a két hosszukás telektömb, amely a Palánk délkeleti részét betöltötte. Az egyik a mai Árpád- és Ipar-utca közé esik, a másikat az Ipar-utca, Templomtér, Szegfü-utca és a Tiszapart határolja körül. Tehát a két telektömböt határoló utcák igen régiek lehetnek. Az Ipar-utcát azelőtt Serház-utcának 'hívták, mert a Tisza ' félé eső végén, az állama szemkóház helyén, állott a város egyik söfőző háza, amelyből a múlt század hatvanas éveiben részben iskola, részben kaszárnya lett. Igen régi útvonal a Szegfű-utca. és az ezt a Somogyi-utcával összekötő keskeny Szív - utca is.

A régi Palánk nyugati határán, a régi Mészáros-utcától délre vonult a Sáncpart vagy Sáncpart-utca egy sor háza „félszere", amint régen mondták, mert a házsorral párhuzamosan haladt a Palánk sánca s azon kivül a kettős árok. Ma Zrinyi-utcának hivják az azóta la másik oldalán is kiépült utcát.

Végül a déli szélét képezte a városnak az a házsor, amelyet régen Az árkon, vagy Árok- utcának hívtak s mely szintén a Palánk árka melleit feküdt. Ma az Árpád-utca északi házsora jelzi a helytét. Ez, vagy a Sáncpart lehetett az az Árokhát, amelyeit az 1522. évi összeírás 70 házzal sorol fel.

Ha a mai kor embereiben több kegyelet volna a múlt emlékei iránt, fenntartotta volna ezeket a neveket, hogy legalább ezek őrizzék meg a régi városerődités emlékét. Bécs városának talán legelőkelőbb utcáját Graben-nek, Am Graben-nek nevezik, ami nem más, mint a szegedi Árok-utca, Az árkon. Lám Bécsben nem jutott eszükbe ezt a ma oly közönségesnek hangzó utcanevet megváltoztatná, nem keresztelték el! sem Mária Teréziáról, sem Ferenc Józsefről, mint nálunk elkeresztelték Árpiádról, Zrínyiről. Ott még ma sem szégyellik az ilyen egyszerű utcanevekét, még pedig azért, mert megértik annak történelmi nevezetességét; az az utca a régi középkori várnak az árkán épült s annak az emlékét őrzi. Száz és száz ilyen és ehhez hasonló példáit lehetne felhozni az európai nyugatról, de minid a száz csak azt bizonyítaná, amit ez az egy, hogy inalunk nincsen semmi kegyeletérzés a mult emlékei iránt. Hiszen ma is lehetne a városiban egy Szent Demeter-ucat, hogyha már lebontottuk ezt a régi szép templomot, legalább az utcanévben maradjon meg az emléke. Ma is lehetne Kereszt-utca a Somogyi- utcának az a része, amely az Iskola-utcától a Tislzapartig terjed a régen eltűnt Píarista-utca neve az ujabbi Révai-utca nevével együtt ugy látszik örökre eltűnik a varos térképéről s hasonló sorsa lesz az Ipar- és a Szegfü-utcáknak is. Milyen szép volna, ha a Zrinyi-utcát megint Sáncpart utcának, az Árpád- utcát pedig Árok-utcának, vagy még jobban Az árkon-nak hivnák. Leglalább ez a két utcanév őrizné meg a régi Palánk, a haldokló Palánk középkari erődítésének emlékét.