Előző fejezet Következő fejezet

ARCOK A SZEGEDI SAJTÓ TÖRTÉNETÉBŐL

LIGETI JENŐ

 

A szegedi újságírás története számos izgalmas életű, vagy érdekes sorsú újságíróról tud. Volt például, aki szobrot robbantott; aki patikusként kezdte s múzeumigazgatóként végezte; akadt aki adósai elől menekülve nevet kényszerült változtatni, s volt, aki öngyilkos lett. De volt olyan is, aki mártírként végezte. Valamiképpen közéjük tartozik Ligeti Jenő (1875-1969) is. De az ő sorsa érdekessége nem e sors külsőségeiben rejlik, hanem abban a szociológiai változatosságban, amelyet életútja fölmutat: val-coló nyomdászinasból lett nyomdavezető, majd újságíró és szerkesztő, de volt börtönlakó, hirdetésügynök, deportált és segédmunkás is. Életútjának a századfordulóra s e század első negyedére eső szakasza a társadalmi emelkedés példája, s mind egyéni, mint tipikus vonásai tanulságosak. Utóbb azonban az egzisztencia megrendülésének élményével is megismerkedett.

Szegedre - jelképesen is, valóságosan is - messziről érkezett.

Zentán született 1875. szeptember 19-én. Apja, Lusztig Ignác (†1927) mészárosként keresete kenyerét. A család nagy volt, apjának tizenkét gyereket kellett fölnevelnie. Érthető tehát, hogy sem Zentán, sem Budapesten (ahová nem sokkal Ligeti születése után a család költözött) nem volt könnyű az életük. Sajnos, azt, hogy egy ilyen zsidó kispolgár-család élete hogyan telt, mindennapi egzisztenciális küzdelmüket miképpen vívták meg, kellően nem tárta föl még a történetírás, így az ő életük mindennapjairól is csak sejtéseink lehetnek. De tény - s ezt tudjuk - Ligeti Jenő csak négy polgárit végezhetett; többre, hosszabb idejű, alaposabb iskoláztatására nem tellett. Tanulmányait később sem folytatta; lánya dr. Ligeti Magda orvosnő emlékezete szerint ugyan később, már „felnőtt korában magánszorgalomból tanulni kezdett, hogy érettségit tehessen, de megélhetési gondjai miatt erre nem került sor" . A négy polgári elvégzése után így előbb Budapesten, a nagyhírű Pester Lloyd nyomdájában volt inas, majd utóbb, már fölszabadulván „évekig vakolt, bejárta Európát, részben gyalog, részben vonaton, Ritzkó nevű barátjával. Ahol (mint nyomdászok) munkát kaptak, ott maradtak; így hosszabb ideig volt Párizsban, Londonban Stockholmban. Átnyomorogta egész Európát". Mindazonáltal számára a szakmai fölkészülés nagy évei voltak ezek; mire hazatért, széles horizontú, a nyomdász szakma legújabb fejleményeit és eredményeit is ismerő, képzett nyomdász lett.

A kilencvenes évek közepétől, vakolásaiból hazatérve, ismét Budapesten dolgozott. Erről a pályaszakaszáról keveset tudunk. Annyi bizonyos, 1893-ban már tagja volt a Nyomdász szakszervezetnek, a Ligeti Magda által írásba öntött családi emlékezet szerint pedig „grafikai szakgépekkel foglalkozott" . Szakértelmét, invenciózusságát mutatja, hogy e területen „számtalan nyomdai újítása" volt. S valószínűleg ő az a Ligeti Jenő is, aki másokkal együtt 1903 és 1908 közt szerkesztette a kétnyelvű Magyar Grafikus - Ungaricher Grafiker című szaklapot. Ezekben az években anyagilag már összeszedte magát; meg is nősült, gyereki is születtek. 1905-ben, a Népszava nagy megújulásakor állítólag a rotáció bevezetésével jelentős szerepet vállalt a pártlap előállításának korszerűsítésében.

Szegeddel 1910-ben került kapcsolatba. A városban ekkor indult a Délmagyarország, a szegedi újságírás történetének eddigi talán legjelentősebb vállalkozása. Az egyik alapító, Róna Lajos emlékezése szerint: „A Korona utcai új Bokor-palotában létesült a Délmagyarország-nyomda, itt állították fel a szedőgépeket és a tizenhatoldalas körforgógépet, az első és a legnagyobb ilyen masinát, amely akkoriban vidéki városba eljutott. A kolosszust csak úgy lehetett felépíteni a szuterénben, hogy előbb új betonalapzatot csináltak [...] azért, hogy a rotációsnak minél szilárdabb alapja legyen. [...] május közepén már állott az új nyomda, úgy, hogy május 22-én, egy vasárnapi napon, megjelenhetett a Délmagyarország első száma 64 oldalon, óriási feltűnést és izgalmat keltve Szegeden." E korszerű, szép nyomda vezetője Ligeti lett. Előzetesen ő választotta ki és szerezte be a gépeket, betűket is.

A Délmagyarország azonban csakhamar anyagi válságba került. A lapot kiadó részvénytársaság már 1910. november 9-i rendkívüli közgyűlésén kimondotta a döntést a fölszámolásról. Az egyik „fölszámoló", aki a csődeljárást irányította, Ligeti lett. Ekkor még, a hivatalos iratok szerint, budapesti lakos volt. A fölszámolás, mint a cégbírósági iratokból kiderül, évekig elnyúlt, hivatalosan csak 1915. augusztus 30-án fejeződött be, amikor a fölszámolók bemutatták a cégbíróságon a cég mérlegét. Közben azonban fontos változások történtek: a Délmagyarország és Ligeti sorsa egy időre összekapcsolódott.

Még 1910. november 30-án új szerkesztő, Pásztor József (1884-1962) került a lap élére, a lap anyagi bázisát pedig, ha ideiglenesen is, Ligeti Jenő és Holtzer Dániel (1869-1944) stabilizálta. Lázár György polgármester 1910. december 22-én levélben tájékoztatta erről a miniszterelnököt: a „válságból a lapot Ligeti nevű pesti nyomdász és Holtzer Dániel helybeli nagyvagyonú kereskedő mentették ki, s a lap most ezek anyagi támogatása mellett bő tartalmassággal jelenik meg." (Szegedi Könyvtári Műhely, 1986/1-2:92.) Ligeti egy későbbi nyilatkozata szerint - Szegedi Napló, 1912. augusztus 14. - 1912 júniusáig ő volt a lap tényleges kiadója, bár ezt a lapon nem tüntették föl. S ekkor egy „Ligeti Jenő és társai könyvnyomdája" társtulajdonosa is volt (ez nyomta a Délmagyarországot); ebben társa - Ligeti Magda szerint - Pásztor József volt. Ez, Pásztor megbízhatatlansága (s a Holtzer cég bukása) miatt, az időközben Szegedre költözött Ligeti egzisztenciáját is megrendítette. Mivel társának - jóhiszeműen - váltót írt alá, amelyet Pásztor nem tudott kifizetni, mindenét elárverezték. „Hónapos szobában laktunk - írta erről az időről Ligeti Magda - , apám állás nélkül maradt." A Délmagyarország ekkor rövid időre meg is szűnt. Az újrainduló lapot (1912. augusztus 13.) ugyan - az impresszum szerint - még Ligeti Jenő „és társai könyvnyomdája" nyomta, de a nyomás már valójában a Várnay cég kezében volt.

Ez az összeomlás vitte Ligetit az újságírók közé. Már 1912. augusztus 2-án a Friss Hírek igazgatója lett, s neve 1913 április 27-ig maradt a lapon.

Az elkövetkező néhány év pályája fehér foltja. Annyi bizonyos, a nyomdászkodással fölhagyott, újságíróként dolgozott több lapban is. Valószínű azonban, hogy elsősorban mint kiadóhivatali vezető dolgozott (ezért is tűnt el szemünk elől).

A forradalmak az ő politikai aktivitását is megnövelték. 1919. március 4-én felelős szerkesztője lett a Friss Híreknek, amely március 25-től május 9-ig A Proletár néven jelent meg. Ekkori tevékenységére jellemző, hogy Tisztul a helyzet! című vezércikkében (április 8.) ő volt az, aki Szegeden kimondta: „Nyugalom tehát Elvtársak, tisztul a helyzet és kezdődik a proletáruralom!" Az április 14-i választáskor a Szegedi Munkás-, Katona- és Földmíves Tanácsnak is tagja lett (mások mellett három újságíró-társával: Juhász Gyulával, Mórával és Tamás Rezsővel együtt.) A nyomdákat Szegeden ugyancsak ő „kommunizálta".

A Tanácsköztársaság bukása után ezért meghurcolták. Egyik éjszaka például, a szerkesztőségből hazafelé menet, „ébredők támadták meg és megverték", lakásában pedig „több ízben házkutatást tartottak", majd börtönbe is került. Neve 1920. március 11-én került le a régi nevéhez visszatért Friss Hírekről -valószínű tehát, hogy féléves büntetése letöltését akkoriban kezdte el.

A Csillag börtönből hat hónap múlva szabadult, de még évekig rendőri felügyelet alatt maradt. Szabadulása után „hirdetésügynök lett", s ahogy Ligeti Magda írja, „évekig ebből éltek", meg abból, amit felesége varrással keresett.

Van ebből az időből Mórának egy feleségéhez írott 1922. szeptember 9-i levele, amelynek nyomtatott cégjelzése e hirdetésügynökség létét igazolja. A cégjelzés szövege ez: Hirdetéseket/ felvesz/ az összes/ napilapok részére/ Kígyó u. 5./ Telefon: 10-90./ Ligeti Jenő.

Ligeti azonban szívós és kitartó ember volt; újra és újra talpra állt. Viszonylag gyorsan összeszedte magát élete e nehéz szakaszában is. S az újságírók is szolidárisak voltak vele, változatlanul maguk közé számították. 1921. december 3-án, a szegedi színészek és újságírók „görbe éjszakájára" kiadott alkalmi lapban, amelyben fölvonult minden szegedi újságíró (Juhász és Móra is), ő is szerepelt; írással is, karikatúrájával is.

1922. február 6-án átvette Deák Dezsőtől a Hétfői Rendkívüli Újság szerkesztését, 1923. október 20-án pedig újra a Friss Hírek szolgálatába (is) állt: „kiadóhivatalunk vezetését - adta tudtul a lap - a mai napon a külföldi útjáról visszatért kollegánk, Ligeti Jenő vette át, aki a lap adminisztratív ügyeinek intézésen kívül a lap szerkesztésében is segédkezik." S bár a Friss Híreknél ekkor nem sokáig maradt, munkája most sem volt haszontalan. Péter László úgy véli, az ő révén került ekkor a laphoz Juhász Gyula. (Somogyi-könyvtári Műhely, 1983/1:6)

De változó, alakuló időszak volt ez a szegedi sajtó történetében, Ligeti is folyton kereste a helyét. Lassan meg is találta: 1923-ban újra a Hétfői Rendkívüli Újság élére került, ahol aztán hosszabb ideig meg is maradt.

A Hétfői Rendkívüli Újság, mely a Szeged, majd a Délmagyarország hétfői kiegészítő lapja volt, Ligeti szerkesztése idején Szeged baloldali sajtóorgánumának számított. Egy időben rendszeresen írt bele Juhász Gyula, utóbb sok cikket publikált itt Dettre János, de föl-föltűnt benne a szegedi újságírás sok más személyisége is. A lap „vonala" miatt a szerkesztőnek természetesen olykor kellemetlenségei is voltak. 1923. januárjában például Ligeti közölte Pór Tibor (a későbbi Sarló Sándor) versét Adyról. A közlésből heves sajtóvita, sőt - jellemzően a korra! - párbaj is kerekedett (nem Ligeti párbajozott). Egy másik cikk közlése miatt pedig 1924. október 24-én a törvényszék „Ligetit kétheti fogházra és egymillió korona pénzbüntetésre ítélte". A lapot azonban így is sikerült életben tartania egészen 1938-ig, a zsidótörvényig.

A húszas évek közepétől szerepe számottevő volt a Délmagyarországnál is. 1925-ben ha nem is jelentékeny tétellel -a lap részvényese lett; ekkor tíz részvényt vásárolt, amelyet 1926-ig meg is őrzött: akkor 60, majd 1939-ben 115, 1940-ben 120, 1941-ben pedig 124 részvény birtokosa volt. 1927. február 20-án, mint a kiadóhivatal vezetője, a Délmagyarország Rt cégvezetője lett, aláírási joggal. E funkciójában a lap életének, anyagi feltételeinek egyik meghatározója volt bő évtizeden át.

Hivatalánál fogva az ő kezébe futott össze a cég valamennyi adminisztratív ügye: a kiadóhivatal, a nyomda, a kölcsönkönyvtár és a jegyiroda felügyelete és vezetése. Fontos része lehetett a lap nyomdai hátterének „fölfuttatásában" is; amikor rotációs gépig is eljutottak, az 1927. június 29-i Délmagyarországban (Három és féléves út a rotációsig címmel) ő számolt be a fejlesztés állomásairól és eredményeiről. Cikke fontos forrása a lap akkori történetének! De ő intézte a Délmagyarország könyvkiadással kapcsolatos munkáját is. Czibula Antal hagyatékában például fönnmaradt egy sor ilyen vonatkozású levele, melyek jól érzékeltetik e feladatkör kereteit.

Újságíróként, bár kevésbé jól írók közé tartozott, szintén önálló arcélű, másokétól megkülönböztethető munkásság maradt utána. Riportjai, úti beszámolói voltak igazán érdekesek; ezeket mindig nagy gazdasági tájékozottság, realitásérzék és adatgazdagság jellemezte. A Hétfői Rendkívüli Újságban is, a Délmagyarországban is jónéhány ilyen írása olvasható. Egykettőt, szinte találomra, az utóbbi hasábjairól itt is meg kell említenünk: Végig az újjászületett szegedi körkórházon (1927. január 19.), Pünkösdi riport Bécsből (1927. június 9.), Szőregnek különb villanyvilágítása van, mint a szegedi belvárosnak (1929. február 12.), Mibe került a szülészeti klinika és hogy oszlik meg annak költsége (1929. szeptember 1.), Szabad-e tömeges vásárlásra „csábítani" a közönséget (1930. január 12.) stb. Részt vett az újságíró- közéletben is. A harmincas években tagja volt a szegedi Fészek Klubnak. A klub fönnmaradt jegyzőkönyvei s egyéb iratai szerint Vér Györggyel, Magyar Lászlóval s másokkal több konkrét javaslatot is benyújtott a klub szervezeti életének fölfrissítésére.

Magda lánya a harmincas években a helyi egyetem hallgatója volt, 1934. június 28-án avatták orvosdoktorrá. Ligeti az ő révén került kapcsolatba a Szegedi Fiatalokkal. A Művészeti Kollégium körüli hírverést, ahogy tudta, segítette. A Hétfői Rendkívüli Újság rendszeresen beszámolt a kollégium rendezvényeiről, terveiről, ismertette könyveiket, alkalmanként írásaikat is közölte. Ligetiék Somogyi utca 7. szám alatti lakásában -Magda vendégeként - Radnóti Miklós is többször megfordult.

Életének újabb fordulatát az ún. zsidótörvények s az előretörő fasizmus hozták meg. 1938 után kiszorult az újságírásból.

„1944-ben deportálták. Egy évig volt Ausztriában", ahol -idős kora ellenére - favágóként kellett dolgoznia. Amikor 1945-ben visszatért a deportálásból, újra átvette régi lapjának szerkesztését, amely akkor már Hétfői Újság címmel jelent meg, s a szociáldemokrata párt lapja volt. E lap élén az államosításig állott. Akkor, immár végleg, befejeződött újságíró-szerkesztő tevékenysége.

***

„1955-ben felköltözött Pestre, állást vállalt a Mezőgazdasági Könyvkiadónál, mint raktáros. Betegsége miatt azonban fel kellett hagynia ezzel a munkával. Nyugdíjba ment."

Matuzsálemi kort ért meg. Kilencvenhat éves korában, 1969. február 21-én halt meg Budapesten. Bár élete utolsó időszakában több kitüntetést is kapott (1959-ben, 63-ban és 67-ben), igazi elismerésével, sajtótörténeti szerepének részletes föltárásával, bemutatásával máig adósak vagyunk, jóllehet erre már inkább nekünk, a maiaknak volna szükségünk.

Szeged, 1989. 4. sz.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet