Előző fejezet Következő fejezet

ARCOK A SZEGEDI SAJTÓ TÖRTÉNETÉBŐL

PUSKÁS JENŐ

 

A jobboldali, úgynevezett keresztény-nemzeti újságírás 1919-től kezdve jelentős közvélemény-alakító szerepet játszott Szegeden is. Legvégletesebb megnyilvánulása, a Szegedi Új Nemzedék című lap - ellenpólusával, a Délmagyarországgal együtt - az 1919 utáni negyedszázad helyi közéletének egyik meghatározója volt. Érdekes módon azonban ennek a „kurzusújságírásnak" , az irányzat nagy történeti súlya ellenére, alig volt intellektuálisan is számottevő művelője. Ellentétben a Délmagyarországgal, a Szegedi Új Nemzedék munkatársainak zöme szürke és jellegtelen, alacsony intellektuális színvonalon mozgó újságíró volt. Ellenpéldaként legföljebb egy-két nevet lehet megemlíteni.

A szürke átlagból leginkább Puskás Jenő (1885-1944) emelhető ki, akinek tehetségét a más oldalon állók is elismerték. Szegedi kollégája, a vele irányzatilag szembenálló Sz. Szigethy Vilmos pl. - tisztán szakmai szempontok alapján - az egyik legnagyobb formátumú szegedi újságírót látta benne. Egy másik - debreceni - újságíró-kollégája, Béber László pedig - beszédes módon - „tehetséges, de amorális" emberként jellemezte. Ez az - egyáltalán nem szokványos - kettősség: jobboldalisága s tagadhatatlan tehetsége indokolja, hogy ha röviden is, áttekintsük életútját, pályáját. Eközben, remélhetjük, talán a jobboldaliság természetrajzához is nyerünk ismereteket.

Puskás Jenő, mint a szegediként jelentőségre jutók közül annyian, nem szegedi eredetű, s e város kacskaringós pályájának később is csak egyik állomása lett. Felső-Magyarországon, a Hont vármegyei Hegybányán, 1885. február 12-én született, katolikus családban. Apja, ditrói Puskás József (1854-1932) bányamérnök (utóbb az aranyidai bánya utolsó magyar „főnöke" , kormányfőtanácsos) volt; anyja Fuchs Ágnes (1860-1928). A család, amelynek egzisztenciáját a műszaki értelmiségi lét adta meg, sajátos szerkezetű, kiterjedt rokonsággal bírt. Egyik ága erdélyi székely volt (a Bochkor családot említhetjük elsősorban, de alighanem a technikatörténetből ismert ditrói Puskás testvérek, Ferenc és Tivadar is a rokonsághoz tartozott); a másik, az anyai ág - birodalmi német. Hegybánya, ahol Puskás gyermekkora telt, akkor ezer-egynéhányszáz lakosú kis falu volt; lakói -zömmel szlovákok - bányászatból éltek. Puskás számára sajátos élethelyzetet teremtett, hogy a faluban az etnikai kisebbséghez tartozott, de ez a kisebbség nemcsak az ország uralkodó nemzete volt - Hegybányán is elsősorban ez a kisebbség adta a gazdasági és társadalmi elitet. (Édesapja maga is, mint bányamérnök, a kis település élete egyik irányítójának számított.)

Elemi iskolai tanulmányait alighanem még szülőfalujában, a gimnáziumot azonban már a közeli Selmecbányán (amellyel Hegybánya hamarosan összenőtt), az ottani híres lyceumban végezte. Ez az iskola, amelyben 1894 és 1902 között tanult, a magyarosodásnak és a magyarításnak egyaránt eszköze volt. Sok szlovák gyerek tanult benne, de a tanítási nyelv ez időben már - a szlovákság tiltakozásai ellenére - kizárólag magyar volt, s a nevelést is áthatotta egyféle „magyaros szellem" . Puskás egyik, jóval későbbi vallomásából is tudjuk, hogy a milleniumi időkben a gyerekeket is erősen foglalkoztatta ez: azon versengtek, ki az „igazi" magyar közülük, mely vidékről származik a magyar nyelvet legtisztábban, „legmagyarosab-ban" beszélő diák. Diáktársai közül néhányan, talán nem véletlenül, az 1919 utáni, államisághoz jutó szlovák politikai élet szereplői lettek; Puskás közülük Tuka Bélát emelte ki később, s még egy miniszterre utalt. A pályaívek e sajátos divergálása is jelzi, diákéveiben valamiképpen már szembekerült a nemzeti-nemzetiségi problémákkal; későbbi nacionalizmusának gyökerei valószínűleg ide nyúlnak vissza.

Gimnáziumi éveiben nem volt kitűnő tanuló, jegyei egy erős jó átlagot mutatnak. Irodalmi, művészeti érdeklődésének - s talán ambíciójának is - mutatója, hogy hetedikes és nyolcadikos korában rendszeresen szavalt. Az 1900/01-es tanévben mint a Magyar Önképző (Petőfi) Kör tagja „több sikerült szavalatáért tíz korona" jutalmat kapott. Ízlése irányultságát jelzi, hogy 1901. március 15-én Ábrányi Emil A honvédek sírja fölött című versét szavalta el, s szavalataival az évtől rendszeresen szerepelt az iskola Gusztáv Adolf-féle bibliaegyesületében is. E tevékenységét nyolcadikban is folytatta; az önképzőkörben újra tíz koronát, a bibliaegyesületben jutalomkönyvet érdemelt ki. 1902-ben érettségizett; az írásbeli vizsgákra május 20-24-én, a szóbelikre június 23-27-én került sor.

Érettségije eredménye jól érett lett. Ez, s a család társadalmi státusa és az ezzel párosuló iskoláztatási tradíciója magyarázhatja, hogy Puskás nem elégedett meg a már önmagában is úriemberi státust biztosító érettségivel - s további tanulmányokba kezdett. Benső hajlamai, késztetései mégsem lehettek teljesen összhangban a választható pályával, mert tipikus félbemaradt egzisztencia lett. Több főiskolán is tanult, de - mai ismereteink szerint - egyiket sem fejezte be teljes értékű diplomával. Előbb, ha adataink helytállóak, Selmecbányán, az ottani bányászati és erdészeti akadémia hallgatója lett. Ilyen irányú ismereteit, szakértelmét később újságíró-kollégái, sőt a bíróság is fölemlegették. E tanulmányait azonban alighanem nem végezte el, mert később, bíróság előtt állva, csak jogi végzettségéről adott számot. Sajnos, 1902 utáni életszakasza meglehetősen homályban van még, így azt sem tudjuk, a bányászati tanulmányok után mettől meddig (s melyik egyetemen) hallgatott jogot. Kizárásos alapon csak annyi állítható, hogy vagy a pesti vagy a kolozsvári egyetemre járt. Vagy, s ez is lehetséges, a kassai jogakadémiára. A jogtudományi absolutoriumot mindenesetre megszerezte, bár doktorálni már nem doktorált le.

Felsőfokú tanulmányait valamikor 1909-10 körül fejezhette be. Sajnos, bármennyire is fontos volna ismernünk, egyelőre szinte semmit nem tudunk pályakezdéséről. Jogászként dolgozott? Újságíró lett valahol? - csak találgathatjuk. (1926-ban, bíróság előtt állva, azt mondta, „negyedszázada" újságíró. Ha ez igaz, akkor már 1901-1902 körül belekóstolt az újságírásba. Kezdetben nyilván csak tanulmányai mellett, mintegy mellékesen, utóbb nyilván főhivatásszerűen is. Újságírói pályáját, egyes adatok szerint, Kassán kezdte.) Személye újra csak a világháború idején kerül a kutatás szemhatárába. Úgy látszik, legkésőbb 1915-től katona volt, mint tiszt, Przemysl-ben is harcolt, s amikor 1919-ben Debrecenben föltűnt, még mindig katonaruhában járt.

A háborús összeomlás valahol Felső-Magyarországon érte. Sorsáról egy, a debreceni ellenforradalom genézisét bemutató visszaemlékezésből tudunk. (Krónikás: Hogyan született meg Debrecenben a keresztény-nemzeti irány? Debreczeni Újság, 1935. dec. 25.) Eszerint Kassán - szembekerülve az újonnan megalakult csehszlovák állam apparátusával - a „csehek" halálra ítélték. Az ítélet végrehajtása elől azonban sikerült megszöknie, s 1919 tavaszán „egy esős napon" , „csukaszürke katonaruhában, csizmában" egy parasztszekéren menekülve Debrecenben kötött ki. Azonnal az egyetemi ellenforradalmi szervezkedések élére állt, s „ettől kezdve ő lett az ifjúság vezére" . Debrecen román megszállása (1919. ápr. 27.) után ő volt az, aki „két kofferrel a kezében, bujkálva kelt át a szolnoki oláh-bolseviki határon" , s az első hírt megvitte Pestről Debrecenbe a fővárosba vitt debreceni túszokról. S 1919. augusztus 1-je után ő volt az is, aki körül - a román megszállás ellenére - megszerveződtek az ellenforradalom helyi erői, főleg egyetemisták. Aminek következtében azután - mint az ellenforradalmi „krónikás" írta -„újra megindulhat(ott) a nacionalista élet" a városban.

A szervezkedés egyik célja a „saját" újság létrehozása s kiadása volt. Puskás ebben is nagy szerepet vitt; papírt, üzlethelyiséget szerzett stb. Az új lap, amely a beszédes Fehér Újság címet kapta, először a román kivonulás után pár nappal, 1920. március 16-án jelent meg. Az első szám délután négytől este 7-ig ötezer példányban fogyott el, s újra kellett nyomatni. A szerkesztő, értelemszerűen, Puskás Jenő lett, aki a lapcsinálás mellett természetesen továbbra is aktívan politizált. Ő vezette például 1920 márciusában azt az ötventagú diákküldöttséget, amely az egyetem rektorát kereste föl s követelte „a szabadkőmíves páholyok azonnali feloszlatását és a numerus clausus bevezetését" . Ez a „debreceni diákmozgalom legnevezetesebb eseménye" lett, Puskás szerepe pedig teljesen összekapcsolódott „a keresztény-nemzeti irányzat" debreceni „megszületésével" .

Az ellenforradalmi irányultságú Fehér Újságot 1921-ig Puskás egyedül, azt követően 1922 végéig Liszt Nándorral közösen szerkesztette. (1922 után a lap szerkesztését ifj. Nagy Zsigmond vette át.) A Debrecenben „tehetséges, de amorális" újságíróként megismert Puskás azonban a konszolidálódni kezdő viszonyokba már nem nagyon tudott beilleszkedni, s otthagyta Debrecent. Előbb Pécsre költözött, ahol a Baranyai Magyarság szerkesztője lett, majd hamarosan Miskolcra ment, ahol 1923. április 2-tól a Fehér Újsághoz hasonló irányultságú Magyar Jövő című lap felelős szerkesztője lett. Ezen az állomáshelyén 1925 nyaráig maradt.

1925. augusztus l-jén a szegedi jobboldal lapjának, a Szegedi Új Nemzedéknek főmunkatársa lett. Erről a lap másnapi száma adott hírt, s a másodikai vezércikket A játékbarlang címmel már az új főmunkatárs írta. Ettől kezdve, mint a helyi zsurnalisztika markáns és harcos alakja, éveken keresztül jelen volt a szegedi újságírásban, s tolla alól több száz vezércikk s kb. ugyanannyi színikritika került ki.

A Szegedi Új Nemzedék egy mélyen átélt antiliberális kapi-talizmusellenesség orgánuma volt. Alapirányultságát progra-mos antiszemitizmus, agresszív és intoleráns katolicizmus, magyarkodás s nem utolsósorban „bolsevizmus" -ellenség hatotta át. Puskás Jenő itteni cikkeit is ez a sajátos eszmetörténeti amalgám jellemezte, de ő, legtöbb kollégájától eltérően, mindezt hatásos retorikával, erőteljes - bár egyoldalúságokkal, túlzásokkal s csúsztatásokkal megterhelt - logikával, jelentékeny műveltséganyagot mozgósítva adta elő. S gyakorta élt a gúny és irónia eszközeivel is. Publicisztikájának érdemi elemzése részletes tanulmányt igényelne (s érne meg); itt csak annyi szögezhető le róla, hogy társadalomkritikája mélyén egy antiliberális jellegű, érzületi, mentalitásban megrögzült antikapitalizmus működött, s támadásai legfőbb célpontjául az elüzletiesedett, „zsidós" kultúrát, a nem-nemzeties színezetű kommercializálódást állította.

Polémikus, keményen vagdalkozó újságírói gyakorlatának természetes következménye lett, hogy gyakorta keveredett vitákba és sajtópörök vádlottjaként gyakran állt bíróság előtt. Alighogy Szegedre került, 1926 tavaszán már röpiratot írt a városi mérnökség szénvásárlásai ellen. Ezt a Montanus névvel jegyzett, A tatai és a pécsi szén harca a szegedi város háztartásban című röpiratot az egyik rivális szénszállító, Balogh Lajos nyomtatta ki ezer példányban. A meginduló pör így mindkettőjük ellen irányult, sőt a vád föltételezte, hogy Puskás csupán „megrendelésre" , Balogh szócsöveként írta meg leleplezéseit. Ez ugyan nem bizonyosodott be, de az ügy meglehetősen elhúzódott, többszöri tárgyalás után még 1929 novemberében is tárgyalta a királyi ítélőtábla, amely - ha nem is a vád eredeti súlyos formájában, de - el is marasztalta Puskást. Érdemes megjegyezni, hogy a tárgyalásokon nem ügyvéddel védette magát; védőbeszédeit többnyire saját maga tartotta - tagadhatatlan szakértelemmel s erős logikával. Ehhez az ügyvédet mellőző, önmagát védő gyakorlathoz többnyire később is hű maradt.

1926. január 12-én cikket írt a Szegedi Új Nemzedékbe, Megáll az eszünk címmel, s ebben egy, a lapot „destruktívnak" bélyegző bírósági ítélettel szállt szembe. A destruktív címkét Puskásék az ún. zsidó sajtóra alkalmazták előszeretettel, érthető hát, hogy ekkor, rájuk háramolván vissza a vád, Puskás azonnal fölhördült. „Mögöttünk - írta - ezeréves hagyományok csendesen szenvedő leszármazottjai állanak, akiket megbélyegezni lehet perrendszerű dolog, alkalmi kedveskedés a divatossá erősödő liberális iránynak, ám semmi esetre sem abszolút igazság." E cikkéért - 1926. május 18-án - újra bíróság elé állították, s a törvényszék a bíróság megsértéséért el is ítélte.

Legnevezetesebb ügyére a szegedi színház két művészének, Zöldhelyi Annának és Jávor Pálnak nagy visszhangot kiváltó esete adott alkalmat. 1927 szilveszterén egy társaságban Jávor állítólag „zsidózott" , amit kolléganője nehezményezett. A vita utóbb elmérgesedett, Jávor - megintcsak állítólag - fölpofozta Zöldhelyi Annát, aki színházi bíróság elé vitte az ügyet. A fejleményekről Puskás a Szegedi Új Nemzedék 1928. január 6-i számában cikket írt Nagy színházi botrány házi kezelésben címmel, Vérfagyasztó zsidózás a Kass kávéházban, három pofonnal, vésztörvényszékkel és sok csókkal - Zöldhelyi Annuska karrierje felmenőben alcímmel. Ebben metsző gúnnyal támadta a színésznőt, s azt állította, hogy vádjai alaptalanok, csak reklámból rágalmazta meg Jávort, hogy az afférral magára irányítsa a figyelmet. Zöldhelyi Anna e cikkért följelentette Puskást, s az ügyet számos tárgyalás követte (1928. május 16.; nov. 10-12.; 1929. jan. 9.; febr. 22.; jún. 19.; 1930. febr. 26.). Hogy valójában mi is történt Jávor és Zöldhelyi között, soha nem derült ki, Puskást mindenesetre végül 200 pengőre büntették.

Egy 1927. december 15-i cikkéért ugyancsak rágalmazásért perelték be, de ekkor - több menetben, 1928. okt. 18-án, nov. 10-én és 1929. nov. 20-án - fölmentették a vád alól. Egy másik, ugyancsak színházi érdekeltségű cikkében (A becsület védelmében, Szegedi Napló, 1930. márc. 18.) a Pártos Klári színésznőt „kiszerkesztő" Keller Ivánt támadta meg. S bár ebben az ügyben lényegében véve neki volt igaza, Keller vádjai alól a bíróság (1930. okt. 9., 1931. jan. 15. és ápr. 15.) fölmentette, mégis jellemző, hogy írásában egy zsidóellenes érzület ez alkalommal is kimutatható.

Szegedi éveiben - jellemzőnek kell ezt látnunk - Juhász Gyulával és Móra Ferenccel is szembekerült. Jeddi Emil emlékezéséből és dokumentumaiból tudjuk, hogy az 1926. december harmadikáról negyedikére virradó éjszaka, egy kávéházi időzés során, a Juhász Gyuláról készült szénrajzportré alá Puskás ezt írta: Góg s demagóg fia vagyok én... S bár vádja élét némileg enyhítette azzal, hogy saját portréját pedig Lesi-Puskás-ként írta alá, mindenképpen visszatetsző a nagy moralitású, tiszta jellemű költő demagóggá nyilvánítása. S az is jellemző, hogy a már említett Zöldhelyi-pör egyik tárgyalási napján (1928. nov. 12.) a szakértőként megidézett Móra azzal hárította el a tanúskodást, hogy „Puskás Jenő őt annyiszor támadta már, hogy úgy érzi, talán nem tudna teljesen tárgyilagos lenni" . (SzN, 1928. nov. 13.)

A kiépülő konszolidáció, persze, Szegeden sem igen kedvezett Puskásnak. Három év után így ott is hagyta a Szegedi Új Nemzedéket és - nem tudni, milyen pénzből - 1928. augusztus 27-én megindította saját hetilapját, a Szegedi Hírlapot, amely „középjobb" irányultságú lett. Maga Puskás is „szelídebb" , mérsékeltebb formában képviselte addigi nézeteit, s írásai között megnőtt a színházi tárgyúak száma és súlya. (Tehetségére jellemző epizód ez időből, hogy 1928. október 3-án egy szimultán keretében döntetlent játszott a sakktörténet máig egyik legnagyobb alakjával, a kubai Capablancával, aki a szimultán után kijelentette: tudnak Szegeden sakkozni.)

1930. április 7-én a Szegedi Hírlap tulajdonjogát és szerkesztését átadta Balogh István belvárosi plébánosnak (a majdani „Balogh páternek"). Hogy mi késztette erre a lépésre, nem tudjuk; cikkekkel, kritikákkal mindenesetre továbbra is szerepelt a lapban.

Tehetségének, írni tudásának elismerése volt, hogy 1932-ben a Dugonics Társaság tagjai közé választotta. Székfoglalójára 1932. április 24-én került sor. Dankó Pistáról beszélt, hegedűkísérettel. Előadását több folytatásban, a Szegedi Hírlap közölte.

Nem sokkal később mégis eltávozott Szegedről. 1932. május 2-án, Búcsú Szegedtől című vezércikkében - Szegeden írt 412. ilyen írásában - búcsúzott el a várostól. Ez egyike legtisztább hangú írásainak; ebben már nem vitázott - csalódottságának, keserűségének adott hangot, s egész cikkét áthatja valami önirónikus, nosztalgikus hang. Másnap, május 3-án már Kaposvárott, a Somogyi Újság felelős szerkesztőjeként és kiadójaként mutatkozott be. Új lapja a XIII. évfolyamában járt akkor. Szerkesztősége és kiadóhivatala a Korona utca 7-ben volt. Sajnos, a Somogyi Újság történetét a helyi kutatás még nem dolgozta föl, így sem a lap irányáról (keresztény-nemzeti), sem kiadásának körülményeiről nincsenek közelebbi információink. Csak provizórikusan, föltételesen mondhatjuk, hogy a lapot nyilván a Szegedi Hírlapért kapott pénzből vette meg, s iránya is nagyjából a Hírlap irányultságával volt rokon; a Somogyi Újság tehát egy mérsékelt, „középjobb" irányú lap lehetett. (Ebben még - 1933-ban - az akkor Kaposvárott rendezősködő Hont Ferenc alkalmi kolportálása is belefért.)

A Somogyi Újságnál - Bősze Sándor szíves közlése szerint -1937-ig maradt. Kaposvárról Szegedre tért vissza; ekkortól a Tanyai Újságba dolgozott - s természetesen megint vitákba keveredett. A Felvidéknek s Kassának Magyarországhoz való visszacsatolása (1938. nov. 2.), majd a visszakerült részek magyar impérium alatti közéletének beindulása azonban visszatérítette szülőföldjére. 1939 márciusában, mivel szerkesztőnek hívták Kassára, az újraindított Felvidéki Újság felelős szerkesztője lett, majd - október 7-től - átvette a lap felelős kiadójának munkakörét is. Sőt, ő lett a Felvidék című hetilap felelős kiadója is. (Mindkét lap tulajdonosa a Kassai Magyar Élet Lapkiadó Kft. volt, következésképpen Puskás is e cég alkalmazásában állt, hacsak maga is nem volt a kft. egyik résztulajdonosa.)

Kassán, ahol a Fő utca 96. számú házban lakott, „őszinte örömmel és lelkes munkakedvvel látott hozzá [...] nagy jelentőségű missziójához" s utódai szerint eleget is tett kötelességeinek. „A magyar sajtó újjászületett fontos őrhelyén derekasan, becsülettel meg is állta a helyét, s hivatott vezetése alatt a Felvidéki Újság megindult a fejlődés, a virágzás útján." (Felvidéki Újság, 1944. július. 12.) A lap maga hétköznap 8, hétvégén 12 oldalon jelent meg, utóbbiak bő irodalmi anyaggal. Puskás szerkesztősködése idején - Gyüre Lajos kassai sajtótörténész szerint - a Felvidéki Újság a „mérsékelten jobboldali lapokhoz sorolható. Irodalmi anyagát is érdemes lenne feldolgozni, esetleg előfordulhat benne eredeti, eddig még ismeretlen anyag is. Egynéhány az ismertebb nevek közül: Ignácz Rózsa, Tersánszky J. Jenő, Szombathy Viktor, Urr Ida, Mécs László, Erdélyi József, Sinka István, a Sziklayak, stb."

Ekkoriban azonban Puskás már súlyos beteg volt, érszűkület kínozta. A Délmagyarország 1940. november 22-i híréből tudjuk, hogy előbb egyik lábát, majd 1940 novemberében, bokától, másik lábát is amputálták. Még összeszedte magát, de egészséges már sohasem lett; feladatait csak nagy erőfeszítésekkel tudta ellátni. Régi önmagát azonban, úgy látszik, nem tagadta meg, s mint egyik, a szegedi Színházi Újság által is átvett színikritikájából (1940. jan. 10.) is kiderül, változatlan gúnnyal ostorozta a „mondaine-életet" . Később, az őt sírjánál búcsúztató utód, Kassai Zoltán azt mondta róla: „Puskás Jenő a vidéknek azt jelentette, amit Kolosváry-Borcsa Mihály vagy Milotay István Budapestnek és az egész országnak." Alighanem igaza is volt, bár ezt az összevetést ma jóval negatívabbnak érezzük, mint amilyennek a búcsúztató szánta.

A kassai évek mindenesetre Puskás pályájának végét jelentették; betegsége előbb, 1941 nyarától ideiglenesen állította félre, majd 1943 februárjának végén formális lemondásra is kényszerítette. A Felvidéki Újság 1943. február 27-én jelentette be, hogy lemondott felelős szerkesztői és kiadói posztjáról.

1944. július 11-én halt meg Kassán. (Puskás Jenő 1885-1944. Felvidéki Újság, 1944. július 12.)

Pályája egészében szomorú tanulságokkal szolgál. Az utókor nem tagadhatja meg tőle tehetségének és fölkészültségének elismerését; vitái, szempontjai is többnyire mérlegelést igényelnek. De az sem hallgatható el, hogy e nagytehetségű újságírónak érdekkifejező igyekezete, jogosnak érzett szempontjai, sőt, vitathatatlan részigazságai is rendre egy alapjaiban hamis és retrográd, egyes vonásaiban (antiszemitizmus) egyenesen embertelen eszmerendszer deformáló erőterébe kerültek, s így végső soron maguk is hamisakká váltak. A magyarországi antiliberális konzervativizmus eszmetörténetéhez azonban így is, sőt, éppen így, fontos anyagot szolgáltat ez a pálya. Puskás Jenő eszmetörténetileg értékelhető teljesítménye ugyanis abból áll, hogy egy kártékony és retrográd irányt logikailag viszonylag tiszta formában erős argumentációval képviselt.

Szeged, 1990. 10-11. sz.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet