A Radnóti Szegedi Öröksége Alapítvány „Tanítani a küldetetteket” Gondolatok Sík Sándorról – halálának ötvenedik évfordulóján címmel rendezett konferenciát 2013 őszén. A rendezvényen Jelenits István piarista szerzetes, Corvin-lánccal kitüntetett irodalomtörténész professzor, Máté Zsuzsanna, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Művészeti Intézet Rajz- és Művészettörténet Tanszékének főiskolai tanára, Bogoly József Ágoston irodalomtörténész, valamint Miklós Péter történész tartott előadást.
A Sík Sándor eszmekörei című kötetünkben szereplő írások egy részének alapját az ezen a konferencián elhangzott előadások adják. Könyvükben olyan szerzők munkái kaptak helyet, akik Sík Sándor életútjához, munkásságához, illetve korához kapcsolódó alapkutatásokat végeznek.
Rónay László Sík életútját és pályaképét tekinti át, Máté Zsuzsanna Sík Sándort mint művészt és költőt idézi meg, Péter László pedig főleg a szegedi professzori évekre fókuszálva árnyalja a tudós irodalomtörténész arcképét. Fizel Natasa Sík Sándornak a szegedi egyetemre kerülésének körülményeit mutatja be, Kovács Petra Radnóti Miklóssal való kapcsolatát vizsgálja lélektani aspektusból, Miklós Péter az ötvenesztendős professzor szegedi köszöntéséről közöl adatokat, míg Csapody Miklós Sík és Bálint Sándor kapcsolatának momentumait tárja az olvasó elé.
Pomogáts Béla Sík Sándor marosfői verseiről ír, Bogoly József Ágoston az esztétika és a teológia kapcsolatát vizsgálja Sík világképében. Fazekas Csaba a katolicizmus és az antiszemitizmus két világháború közötti kapcsolatáról ír, kitérve a kérdésnek Sík Sándor személyes életútjában és identitásszerveződésében betöltött szerepére. A kötet záró írásában Bihari József Bánk József érsek, váci püspök két levelét közli, amelyekben a főpap Sík Sándorral kapcsolatos emlékeit fogalmazta meg.
A Radnóti Szegedi Öröksége Alapítvány az elmúlt években két könyvet adott ki: „Surranva kell most élned itt” Tanulmányok Radnóti Miklósról és költészetéről (2009), illetve A szegedi bölcsészkar Radnóti Miklós diákéveiben. Tanulmányok Radnótiról, kortársairól és a szegedi egyetemről (2011) címmel. A Sík Sándor eszmekörei című kötet jól illeszkedik ebbe a sorba, hiszen Radnóti Miklós kedves professzorra, doktori értekezésének témavezetője, később atyai barátja, a katolicizmusba pedig beavatója volt Sík Sándor piarista szerzetes, aki irodalomtörténészként, költőként, műfordítóként és pedagógusként egyaránt számot tarthat az utókor emlékezetére és megbecsülésére.
Kelt Szegeden, 2014. január 20-án
Sík Sándor születésének 125. évfordulóján
Miklós Péter
Lábjegyzet:
1. Az utóbbi kötet elérhető a világhálón is: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/szeged/a_szegedi_bolcseszkar_radnoti_miklos_diakeveiben/