|
|
Sík Sándor életének 74 éve, 1889-től 1963-ig a magyar történelem zivataros időszakára esik. Átélt családi tragédiákat ‒ három gyermekkorú testvérét, és tíz évesen édesapját veszítette el ‒ csakúgy, mint két elvesztett világháborút. Uralkodók, miniszterelnökök, váltották egymást ebben a néhány évtizedben. Minden változott. Ami változatlan maradt Sík életében az erős katolikus hit mellett a pedagógia erejébe, a gyermekek szeretetébe vetett hit. Nem elméletben foglalkoztatta őt a neveléstudomány (sőt úgy éppen hogy nem!), hanem a fiatalok között, a fiatalok lelki-szellemi gondozásán keresztül teljesítette be élethivatását, ahogy erre verseiben is többször utal. Alapítója és irányítója volt a magyar cserkészmozgalomnak – és mindemellett költő, műfordító, irodalomtudós.
Tanulmányomban rekonstruálom azokat a koherens eseményeket, amelyek az egyetem életében a II. Irodalomtörténeti Tanszék létrehozásához, Sík Sándor életútjában pedig az egyetemi katedra elfoglalásához vezettek. Bemutatok olyan – korábban feltáratlan – időbeli párhuzamokat az egyetemtörténet és a személyes életút vonatkozásában, amelyek a történések egy részét új fénybe helyezik.
A Ferenc József Tudományegyetemen az 1920-as–1930-as években megalakított ún. „világnézeti vagy más elnevezéssel párhuzamos tanszékek ügyét több szerző, több aspektusból – történeti, oktatáspolitikai, valláspolitikai – vizsgálta.1 Ezen szakirodalom mellett felhasználtam a Sík Sándor életművét feldolgozó irodalmat, például Mészáros István és Rónay László munkáit.2 Primer forrásként a Csongrád Megyei Levéltár Sík Sándor kinevezésével, és az új tanszékek létrehozásával kapcsolatos iratait, egyetemi, kari, és bizottsági jegyzőkönyveket, illetve Sík Sándor pályázatát használtam fel.
A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem fejlődése töretlen volt az első világháború kitöréséig. Történetében sorsdöntő fordulatot hozott, hogy a román hadsereg 1918. december 24-én bevonult Kolozsvárra.3 1919. május 12-én a román katonaság elfoglalta az egyetemet is, majd a rektori hivatal élére a román tanszék professzorát nevezték ki.4 Az egyetemi tanárok a város megszállása után nem tették le a román állampolgárság elnyeréséhez szükséges esküt, így kiutasították őket a városból. A menekülni kényszerülő tanárok Budapesten (jellemzően a Paedagogiumban) folytatták az egyetemi oktatást. A száműzött magyar egyetemen 1921. október 9-én nyitották meg az első tanévet, ezzel megkezdődött Szegeden a tényleges egyetemi oktatás. Ez jogilag a kolozsvári egyetem keretein belül történt, mivel nem új egyetemalapításról volt szó. Az egyetem szervezeti fölépítésében nem következett be változás, négy karral működött tovább: bölcsészettudomány, jogtudomány, természettudomány, orvostudomány.5
A történelmi Magyarország felbomlásának egyik szembeszökő szerkezeti következménye az etnikai egységesülés, amely a felekezeti megoszlás homogenizációját is maga után vonta. Az 1920-as, és az 1930-as népszámlálás adatai szerint a társadalom majd két-harmada római katolikus vallású volt. Mellette a református felekezet szerepe tekinthető számottevőnek, hiszen minden ötödik magyar tartozott ehhez a hitfelekezethez. Végül közel azonos a súlya az evangélikus (~6%) és az izraelita (~5,5%) felekezeteknek.6
A szegedi tudományegyetem hallgatóinak felekezeti hovatartozása (hasonlóan a korabeli oktatási intézményekhez) ebben a korban nyilvános adatnak számított, az egyetemre való beiratkozáskor az anyakönyvben feltüntetésre került a hallgató vallási hovatartozása Az egyetem hallgatóságának vallási meggyőződése a római katolikus vallás esetében (49,43%) az 1922-es adatok szerint majdnem 15%-kal elmaradt a teljes népességben való aránytól. Ennek oka minden bizonnyal abban keresendő, hogy Észak-Erdélyben a római katolikusok aránya csupán 20% körül mozgott, és a kolozsvári egyetem hallgatói közül többen követték alma materüket, és tanulmányaikat Szegeden folytatták. Bizonyítja a fenti gondolatsort az a tény, hogy az 1926/27-es tanévre beiratkozott római katolikus egyetemi hallgatók aránya már közelített a két-harmadhoz, majdnem 60% volt. A római katolikusok aránya annak ellenére sem érte el a teljes népességben mért arányt, hogy a szegedi egyetemen feltűnően nagy volt az apáca-hallgatók száma.7 Ennek oka, hogy a kultuszminiszter, Klebelsberg Kuno a női szerzetesrendek polgári iskolai tanárképző intézeteit megszüntette, és a szerzetesnők magasabb képzését a szegedi egyetemen kívánta megvalósítani.8
A szegedi bölcsészkar hallgatóinak vallási meggyőződését vizsgálva szembe tűnik, hogy az 1920-as évek első felében a felekezeti hovatartozás aránya a karon az egyetem hallgatóságának egészéhez hasonló volt, az évtized második felére azonban a korábban vázolt folyamatnak megfelelően a római katolikusok aránya majd 10%-kal nőtt meg (54,84%-ról 63,33%-ra), s így szinte teljesen megegyezett a teljes népességben mért adattal (64,8%). A református vallásúak száma a karon belül szinte pontosan annyival csökkent 1922 és 1926 között, amennyivel a római katolikusoké nőtt, azaz majdnem 10%-kal (25,8%-ról 16,67%-ra).9
Tehát nem csak az egyetem egésze tekintetében, hanem a Bölcsészkar vizsgálata során is látunk jeleket arra vonatkozóan, hogy a hallgatók felekezeti összetétele az egyetem átköltözése utáni néhány évben meglehetősen gyorsan és nagy arányban változott, és ez a folyamat egyértelműen a római katolikus felekezet javára ment végbe.
1921-ben, az egyetem Szegedre kerülésekor a bölcsészkar szervezeti struktúrája (1. ábra) szerint a 15 bölcsészkari intézetek 20%-a betöltetlen volt. Ennek oka az lehet, hogy a kolozsvári professzorok egy része nem költözött az egyetemmel Szegedre, így az első tanévben az intézetek ugyan felállításra kerültek, de a megfelelő szakember megtalálása, és az egyetemre hívása még váratott magára. A további 12 intézetet is mindössze 10 professzor vezette. A diszciplinárisan egymáshoz közel álló intézetek, mint a Művelődéstörténelmi és a Történeti Intézet Erdélyi László vezetésével, a Latin Filológiai és az Ókori Művészettörténeti Intézet Csengery János keze alatt egyesültek, legalábbis időlegesen.
| 1921/22. tanév | Vezető: |
| Filozófiai Intézet | Bartók György |
| Francia Filológiai Intézet | Karl Lajos |
| Görög Filológiai Intézet | Hornyánszky Gyula |
| Indogermán Nyelvészeti Intézet | Betöltetlen |
| Latin Filológiai Intézet | Csengery János |
| Közép- és Újkori Történelmi Intézet | Márki Sándor |
| Magyar Irodalomtörténeti Intézet | Dézsi Lajos |
| Magyar Művelődéstörténelmi Intézet | Erdélyi László |
| Magyar Nyelvtudományi és Nyelvészeti Intézet | Horger Antal |
| Magyar Történelmi Intézet | Erdélyi László |
| Német Nyelvészeti Intézet | Schmidt Henrik |
| Ókori Művészettörténeti Intézet | Csengery János |
| Ókor Történeti Intézet | Betöltetlen |
| Pedagógiai Intézet | Schneller István |
| Ural-Altaji Philologiai Intézet | Betöltetlen |
1. ábra A bölcsészkar intézeti struktúrája10
Ebben az időszakban mind Dézsi Lajos, a Magyar Irodalomtörténeti Intézet vezetője, mind Bartók György a Filozófiai Intézet vezetője, valamint Imre Sándora Pedagógiai Intézet vezetője is protestáns volt.11 Az a tény, miszerint egy korábban protestáns többségű város, Kolozsvár egyeteme költözött egy többségében katolikus városba, éppen abban időben formálódó püspöki székhelyre és hogy a miniszter, Klebelsberg Kuno Szegeden képzelte el a katolikus szerzetesnők tanárképzését, hamarosan változásokat generált a bölcsészettudományi kar szervezeti struktúrájában.12
1926. október 20-án a bölcsészkar évi II. rendes ülésén a dékán, Bartók György bejelentette, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter az egyetemen új tanszékek felállítását óhajtja. A kar Imre Sándor javaslatára (aki 1925 óta vezette a Pedagógiai Intézetet) egy pedagógiai-lélektani, Buday Árpád javaslatára egy művészettörténeti, és egy etnográfiai tanszék felállítását tartotta a lesürgetőbbnek és a legfontosabbnak.13
Ez a kérvény segítette Klebelsberget abban, hogy keresztülvigye korábbi terveit, és a protestáns professzorok mellett katolikus intézetvezetők is helyet kapjanak azokon a tudományterületeken, ahol a felsőoktatás-átalakítási tervei következtében szükségesnek vélte. Megelőzendő, hogy a nagy tudású, munkájukat jól végző professzorokat sérelem érje, a miniszter a tanszékek párhuzamosításával akarta az ügyet megoldani.
1928. június 29-én, a Bölcsészkaron rendkívüli ülésen tárgyalták a párhuzamos tanszékek kérdését. Az elnök, Horger Antal dékán kérte a Kar állásfoglalását arra vonatkozólag, hogy második filozófiai vagy második pedagógiai tanszék felállítását kérjék-e a miniszter úrtól. Imre Sándor és Bartók György nem javasolták a párhuzamos tanszékek felállítását, inkább – ismét – egy pedagógiai-pszichológiai tanszék felállítását kérték, amit a Kar el is fogadott.14
A Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 51.587-1928.IV. számú rendelete alapján úgy tűnt, hogy a vita lezárásra került, és a miniszter az alábbi döntést hozta: „(…) a szegedi m. kir. Ferenc József Tudományegyetemen négy új tanszék és pedig ethnográfia, a II. filozófia és a II. magyar irodalomtörténet számára egy-egy nyilvános rendes és a II-ik pedagógia számára pedig egy nyilvános rendkívüli tanszék szerveztessék.”15
A rendelet megjelenése ellenére a bölcsészkaron továbbra is nagy volt az ellenállás az új tanszékek megalakításával kapcsolatban. 1928 decemberében Mészöly Gedeon, a bölcsészettudományi kar dékánja tájékoztatta a minisztert, hogy a II. filozófiai tanszék betöltése ügyében létrehozandó bizottság kijelölt tagjai (Horger Antal, Bartók György, Imre Sándor, Huszti József és Förster Aurél) „bővebb megokolással” lemondtak a bizottsági tagságról.16 Az okok között szerepelt a Nemzeti Újság 1928. december 16-i vezércikke is, amely szerint Klebelsberg az alábbi nyilatkozatot tette: „A szegedi egyetemen kész vagyok azok mellett, amelyeket nem katolikus férfiak töltenek be, parallel tanszékeket létesíteni s azokra katolikus tanárokat kinevezni, hogy a tartományi főnöknőknek aggodalmaik ne legyenek. Itt neveltessék női szerzetesrendjeink az általuk fenntartott polgári iskolák, középiskolák és tanítóképzők tanári karát.”17
A cikk bombaként csapott bele az egyetemi és felekezetközi békességbe. Bár a hivatalos dokumentumokban (pl. az új tanszékek élére kiírt pályázatokban) nem szerepelt a felekezeti hovatartozás feltételként, az újságcikkben a miniszter világossá tette ezt az óhaját.
Informális csatornákon keresztül Klebelsberg fülébe jutott, hogy a szegedi egyetemen feliratot készítenének intézkedése ellen, így sértett hangvételű levélben fordult az egyetem rektorához, aki ekkoriban (1928–29-ben) éppen az egyik érintett, az Irodalomtörténeti Tanszék vezetője, Dézsi Lajos volt. A miniszter levelében kitért arra, hogy a Takarékossági Bizottság a szegedi egyetem teljes eltörlését javasolta, és e szándék mellett szólt a hallgatók alacsony száma, ahogy az egyik bizottsági tag gúnyosan meg is jegyezte, hogy „a bölcsészeti karoknak több tanárjuk van, mint hallgatójuk”18. Klebelsberg levelében leszögezte, hogy közbenjárása nélkül a szegedi bölcsészkar az ő miniszterségét aligha élte volna túl. Mit tett az egyetem megtartásáért? Egyetemi épületek építését kezdeményezte, „a bölcsészeti karok benépesítésének érdeke volt az egyik oka annak is, hogy a Paedagogiumot és az Erzsébet Nőiskola főiskolai tagozatát Szegedre levittem”19, és így került az apácák polgári iskolai tanárképzése is Szegedre. „Indokom ismét pedagógiai volt, tudniillik a női szerzetesrendek iskolái nívójának emelése, amire azért is súlyt kell helyeznem, mert a magyar leányok igen számottevő része éppen ezekben az iskolákban nyeri egyedüli nevelését. De emellett megint szemem előtt lebegett a szegedi bölcsészeti karoknak további erőteljes benépesítése, mert a karok felvirágoztatása csak akkor lehetséges, ha igazán nagyszámú hallgatóságuk van.”20 Kitért arra is, hogy a Nemzeti Újságban megjelent cikk ugyan az ő véleményeként adta közre a világnézeti tanszékek létrehozásának tervét, valójában ez a püspökök állásfoglalása volt. A legnyomatékosabban visszautasította a felekezeti elfogultság vádját, hivatkozva az elmúlt időszak személyi változásaira: „az imént neveztem ki (…) hozzátok Baló Józsefet, Darányi Gyulát, Jeney Endrét és Szent-Györgyi Albertet (…), akik valamennyien protestáns férfiak. Ez nálam nem szempont, de nem lehet szempont akkor se, amikor a szegedi egyetem érdekeiről és más felekezeteknek ugyancsak jogos érdekeiről van szó.”21
Klebelsberg nem vonta vissza a párhuzamos tanszékek felállításáról korábban kiadott rendeletét, így végül a tanszékek betöltésére szolgáló adminisztrációs folyamat a bölcsészkaron mégis beindult.
A II. Magyar Irodalomtörténeti Tanszék betöltése ügyében felállított bizottság 1929. március 21-én tartott értekezletén több név is felmerül a tanszék élére. Ahogy Zolnai Béla, a Francia Filológiai Intézet professzora fogalmaz: „...Tekintettel arra, hogy kiváló magyar irodalomtörténészek nagy számmal vannak és közöttük többen olyanok, akiket a Kar nyugodt lélekkel meghívhatna a tanszékre, és minthogy egy tudós meghívása sok más érdemes tudós egyenes mellőzését jelentené: a Kar pályázat kiírását ajánlja a miniszternek.” A szóba jöhető szakemberek között már ekkor felmerült Alszeghy Zsolt, Szinnyei Ferenc, Zsigmond Ferenc, Pintér Jenő, Papp Ferenc, Voinovich Géza, Zlinszky Aladár, Sík Sándor és Kéky Lajos neve.22
Az 1929. április 25-i kari ülésen a kari tanács titkos szavazás után a II. pedagógiai tanszék és a II. magyar irodalomtörténeti tanszék élére is pályázat kiírását javasolta.23 Mészöly Gedeon dékán 1929. május 10-én levélben kérte a minisztert a pályázat kiírására.24
Az 1929. június 13-i kari ülésen ismertették a beérkezett pályázatokat. A II. magyar irodalomtörténeti tanszékre két pályázat érkezett, Sík Sándor és Földessy Gyula adta be a pályázatát.25
Sík Sándor pályázatában iskolai végzettségei mellett kitér majd húsz éves tanári tapasztalatára, irodalomtörténeti és esztétikai-kritikai jellegű tudományos, valamint széleskörű szépirodalmi munkásságára. Megemlíti Kisfaludy Társasági tagságát csakúgy, mint a Magyar Cserkészszövetségben betöltött szerepét, majd kiemeli a pedagógus számára legfontosabb szerepét: „egész pályámon igen sok időt és energiát fordítottam a közép- és felsőiskolás ifjúság iskolánkívüli jellemnevelésére”.26
A beérkezett pályázatokról való referálásra a bizottság dr. Zolnai Bélát kérte fel. Ő jelentésében először is sajnálatát fejezi ki, amiért mindössze két pályázat érkezett, majd betűrend szerint haladva előbb dr. Földessy Gyula budapesti reálgimnáziumi tanár pályázatát ismerteti. Elismervén Földessy az Ady-életműben való jártasságát Zolnai hozzáteszi: „irodalmi és tudományos működése azonban sajnos nem olyan terjedelmű, hogy garanciát nyújtson a magyar irodalom egész körére szóló tanszék ellátására. Ezért – teljes elismeréssel az ő értékes működése iránt – a tanszék betöltésénél nem hozhatom őt javaslatba.”27
Ezután tér rá Sík Sándor benyújtott pályázatának elemzésére, amely kapcsán kiemeli, hogy csak műveinek bibliográfiáját három és fél oldalon keresztül közli. Zolnai ezután részletesen bemutatja a pályázó korábbi szépirodalmi és tudományos munkásságát, majd befejezésként az alábbi konklúziót fogalmazza meg: „Valószínűnek tartom, hogy Sík Sándor, ha talán mások is pályáznak erre a tanszékre – formai szempontok miatt és az anciennitást is figyelembe véve – leszorulna a jelöltek között az első helyről. Ez az eset azonban most nem áll fönn. Ki kell mondanom tehát, hogy Sík Sándort abszolút értelemben egy magyar irodalmi tanszék ellátására alkalmasnak tartom mind tudományos, mind pedagógiai szempontból.”28
A Kar 1929. szeptember 26-i ülésén 8 igen, 1 nem szavazattal, és 4 tartózkodás mellett Sík Sándort választotta meg a II. Magyar Irodalomtörténeti Tanszék élére, aki az 1929–30-as tanév második félévének elején kezdte meg egyetemi előadásait.29
Sík Sándort a katolikus egyházi vezetés kezdetben a II. Pedagógia Tanszék élére szánta, elméleti pedagógiát oktató professzornak. Sík a tervet megdöbbenve fogadta: „Engem az elméleti pedagógia valójában sohasem érdekelt, – annál jobban a gyakorlati nevelés, amelyben úgy is, mint tanár, úgy is mint cserkész, úgy is mint lelkipásztor mindenestül benne éltem.”30 Mindenesetre belelapozott néhány divatos pedagógiai műbe, s idegenkedése csak fokozódott. Amikor azonban a Napkelet egyik teadélutánján összetalálkozott Klebelsberggel, a miniszter közölte vele, hogy a második irodalomtörténeti tanszék élére fogják kinevezni. Ez már kedvére való volt, de nehezen határozta el magát, mígnem rendi elöljárói kifejezetten utasították a tanszék elfoglalására.31
A párhuzamos tanszékek nem értek meg hosszú időt. Dézsi Lajos 1932-es halálával Sík Sándor egyesítette és vitte tovább a két magyar irodalomtörténeti tanszéket. Az új Pedagógiai Lélektani Intézet 1934-ben, Imre Sándor Budapestre távozása után egyesült a korábbi Pedagógiai Intézettel, majd Várkonyi Hildebrand 1940-es Kolozsvárra való költözését követően megszűnt a II. Filozófiai Intézet, és a Neveléstudományi és Lélektani Intézet vezetését Mester János vette át.
Azon körülmény, miszerint Sík Sándort Klebelsberg már a pályázat benyújtása előtt – hiszen azt kifejezetten a II. Magyar Irodalomtörténeti Tanszék, és nem a II. Pedagógiai Tanszék vezetésére adta be – biztosította őt a tanszék elnyeréséről, felveti a kérdést: a benyújtott pályázatok alacsony száma, és a rend részéről Síkra nehezedő nyomás a pályázat benyújtására nem jelenti-e azt, hogy Klebelsberg és a katolikus egyház előre egyeztetett az új tanszékvezetők személyéről? Természetesen fontos hozzátenni, hogy Sík Sándor személye már a pályázat kiírása előtt, az egyetem köreiben is felmerült, mint az irodalomtörténeti tanszék vezetésére alkalmas oktató.
Tanulmányom célja az volt, hogy bemutassam a Ferenc József Tudományegyetem történetének egy érdekes epizódját, a világnézeti alapon szerveződő tanszékek felállításának történetét, fókuszálva a II. Magyar Irodalomtörténeti Tanszék létrehozására, amelynek első vezetője Sík Sándor lett. Klebelsberg erősíteni kívánta általában a felsőoktatás – és azon belül is kiemelten a szegedi felsőoktatás – helyzetét. Az egyetemnek a fennmaradáshoz mindenek előtt hallgatókra volt szüksége. Mivel ezek a hallgatók részben az egyházi felsőoktatásból, illetve ahelyett kerültek a szegedi egyetemre, a miniszternek engednie kellett a katolikus lobbinak. Az egyetemnek, a hallgatóságnak, Szeged városának és a magyar szépirodalomnak elvitathatatlan sikert hozott Sík Sándor katedrához jutása. Előadásait nagy számban látogatta az egyetem minden karáról érkező nagyszámú hallgatóság mellett, az irodalmat kedvelő szegedi polgárok sokasága. Radnóti, Ortutay, Baróti, Tolnai és még sorolhatnánk nagyhírű tanítványait, akik visszaemlékezéseikben nagy tudásúnak, de mindenek előtt emberinek írják le, aki lélekben mindig fiatalon fordult hite és meggyőződése szerint az ifjúsághoz.
Irodalom
A Szegedi Tudományegyetem története. 1921–1998. Szeged, 1999.
Benda Kálmán: Magyarország történeti kronológiája. III. kötet. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1986.
Beszámoló a Szegedi M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem 1922/23-1926/27. évi működéséről. Szeged, 1929. 396-397.
Fizel Natasa: A párhuzamos tanszékek megalakulásának körülményei a Ferenc József Tudományegyetemen. In: Iskola a társadalmi térben és időben. 2011–2012. II. Pécs, 2013. 173–184.
Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Budapest, Osiris Kiadó, 2001.
Huszti József: Gróf Klebelsberg Kuno életműve. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1942.
Ladányi Andor: A polgári iskolai tanárképzés reformja Klebelsberg minisztersége idején. In: Kiss Róbert Károly – Vajda Tamás (szerk.): Az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola története (1928–1947). Szeged, Belvedere Meridionale, 2010. 71–76.
Makk Ferenc - Marjanucz László (szerk.): A Szegedi Tudományegyetem és elődei története (1581–2011). Szeged, Szegedi Egyetemi Kiadó, 2011.
Mészáros István: Sík Sándor a pedagógus. Budapest, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 1989.
Miklós Péter: Az egyházmegyei központ kiépítése Szegeden (1923–1941). Egyháztörténeti Szemle, 2003. 2. sz. 86–99.
Miklós Péter: A szegedi bölcsészkar Radnóti Miklós diákéveiben. Szeged – Szabadka, Radnóti Szegedi Öröksége Alapítvány, 2011.
Miklós Péter: Klebelsberg és a szegedi egyetem. Rubicon, 2012. 9–10. 28–31.
Péter László: A magyar Göttinga. Klebelsberg és a szegedi egyetem. In: Zombori István (szerk.): Gróf Klebelsberg Kuno emlékezete. Szeged, 1995. 124–128.
Pukánszky Béla: Pedagógia és Pszichológia. In: A Szegedi Tudományegyetem múltja és jelene. 1921–1998. Szeged, 1999. 215–223.
Rónay László: Sík Sándor. Budapest, Balassi Kiadó, 2000.
Levéltári és hírlapi források
A II. magyar irodalomtörténeti tanszékbizottság előadójának: dr. Zolnay Béla ny.r. tanárnak véleményes jelentése. 1929. szeptember 23. CSML 124. bk. 1929-30.
Bizottsági Értekezlet Jegyzőkönyve, 1929. március 21. CSML 479. bk. szám 1928/29.
Jegyzőkönyv, Bölcsészettudományi Kar II. rendkívüli ülés, 1926. okt. 20. CSML 167. bk. 8 7.
Jegyzőkönyv, Bölcsészettudományi Kar V. rendkívüli ülés, 1928. június 29. CSML 651 bk 1927/28.
Jegyzőkönyv, Bölcsészettudományi Kar X. rendes ülés, 1929. június 13. CSML 689. bk 1928/29.
Klebelsberg Kuno miniszter levele Dézsi Lajos rektornak, Budapest. 1929. január 4. MOL K636-1929-30-410-05
Mészöly Gedeon dékán levele Klebelsberg Kuno miniszterhez, Szeged, 1928. dec. 21. MOL K636-1929-30-410-05
Mészöly Gedeon levele Klebelsberg Kuno miniszterhez, Szeged, 1929. május 10. CSML 582. bk 8 9.
M. Kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 51.587-1928. IV. sz. rendelet
Nemzeti Újság, 1928. december 16. 1.
Sík Sándor levele (pályázata) Klebelsberg Kuno miniszternek 1929. június 6. CSML 124. bk. 1929/30.
Lábjegyzetek:
|
|