|
|
Sík Sándor (1889–1963) 1939. január 20-án töltötte be ötvenedik évét.1 Erről a Dugonics Társaság – amelynek alelnöke volt – február 5-én (vasárnap) tartott ünnepi ülésén emlékezett meg. Az egyik szegedi napilap, a Délmagyarország aznapi számában olvashatjuk: „A Dugonics Társaság vasárnap 4 órai kezdettel a városháza közgyűlési termében Sík Sándor ötvenedik születésnapja alkalmából ünnepi felolvasó ülést tart a következő sorrendben: Váradi Imre elnök: Elnöki megnyitó, Radnóti Miklós: Ünnepi vers, Baróti Dezső: Sík Sándor lírája, Sík Sándor: Versek, Ortutay Gyula: Mese és ballada, Tolnai Gábor Zrínyi világa címen tart előadást.”2 Ugyanezzel a tartalommal hozott beharangozó hírt a Szegedi Új Nemzedék is. Itt azonban még azt is közölték, hogy a Dugonics Társaságnak Sík Sándor és Baróti Dezső rendes tagja, Ortutay Gyula vidéki rendes tagja, Tolnai Gábor és Radnóti Miklós pedig vendégek.3
A Délmagyarország tudósítása szerint „zsúfolásig megtelt a városháza közgyűlési terme”, ahol a rendezvényt a társaság elnöke, Várady Imre irodalomtörténész professzor4 nyitotta meg. Beszédében elmondta Sík Sándorról, hogy a „keresztény, nemzeti és szociális gondolat jegyében folyó munkássága milliók lelkében kelt rezonanciát, a magyar élet, a magyar költészet legnagyobb nevei között ragyog Sík Sándor neve.”5 Mint a szándékai szerint. Az idézett cikk így folytatódik: „A közönség lelkesen zúgó tapssal köszöntötte az illusztris költőt. Ortutay Gyula felolvasta ezután Radnóti Miklós »Ünneplő vers« című művészi költeményét, majd Baróti Dezső tartotta meg előadását Sík Sándor lírájáról.”a szegedi kulturális, tudományos és művészeti élet jeleseit tömörítő szervezet vezetője, Várady hozzáfűzte: „Szeged magáénak vallja Sík Sándort és szeretettel köszönti születésének ötvenedik évfordulóján.”6
Az idézett cikk így folytatódik: „A közönség lelkesen zúgó tapssal köszöntötte az illusztris költőt. Ortutay Gyula felolvasta ezután Radnóti Miklós »Ünneplő vers« című művészi költeményét, majd Baróti Dezső tartotta meg előadását Sík Sándor lírájáról.”7
Baróti Dezső előadásáról hosszabban idézett a tudósítás készítője (ezt már csak a referátum témaválasztása is indokolja, hiszen tárgya az ünnepelt, Sík Sándor poétikája). „Sík életélménye a katolicizmus örök tartalma. S a rímek új kinyilatkoztatásában kifejezésre jut Sík Sándor költészetének egyik életjogot követelő törvénye. Lehetünk századunk gyermekei, beszélhetünk a ma nyelvén anélkül, hogy katolicizmusunkat meg kellene tagadni. A katolicizmus a legnehezebb, de a legtermékenyebb talaja a költészetnek, mert csodákat tartalmaz. S mindent, ami a rögök fölött történik: csodává magasztosít a rím. Sík Sándor lelkében a világ az Istenen keresztül nyer értelmet. Isten arca tükröződik az emberek szemében s ezt az Isten felé forduló tekintetet Isten emberismerete és emberszeretete fejezi ki a költészet csodáján keresztül” – fogalmazott Baróti.8
A Szegedi Napló lakonikusan közölte, hogy az esten „Ortutay Gyula felolvasta Radnóti Miklósnak Sík Sándorhoz írt »Ünneplő vers« című költeményét.”9A Szegedi Új Nemzedék tudósításában az elhangzott Radnóti-versnek (Köszöntő) helyesen szerepelt a címe: „Ortutay Gyula dr. Radnóti Miklós »Köszöntő« című, Sík Sándorhoz írott versét olvasta fel”.10
Radnóti Miklós Köszöntő című versének alcíme Egy Sík Sándor-ünnepély prológusa. A kéziraton szereplő ajánlása pedig a következő: „Sík Sándornak tanítványi és fiúi tisztelettel és szeretettel Miklós. Szeged, 1939. febr. 5.” Gyarmati Fanni naplója szerint a verset Radnóti 1939. február 3-án éjszaka írta, s másnap reggel utazott Szegedre. Valószínűleg Szegeden még csiszolt a szövegen, így a végleges változat a városban tisztázódott le.11
Szegeden Radnótinak már egyetemi éveiben meg kellett tapasztalnia a hallgatók körében is – igaz, korántsem tömeges mértékben – jelenlévő antiszemitizmust. 1939 elején viszont már – túl az első zsidótörvény elfogadásán, és a második a zsidóság gazdasági és közéleti szerepvállalását korlátozó jogszabály előkészítése idején – olyan helyzettel kellett szembesülnie, amikor tanácsosabb volt, ha nem ő olvassa föl saját erre az alkalomra írt, mesterét köszöntő versét.12 A Dugonics Társaság ülésén ugyan ott volt Radnóti, a szöveget azonban Ortutay Gyula olvasta föl helyette. Ortutay ugyanis politikailag támadhatatlan volt. Nemcsak katolikus származása miatt, hanem azért is, mert akkoriban a Magyar Rádió irodalmi osztályának munkatársa, s a korabeli hivatalos média vezetője, Kozma Miklós bizalmasa volt.13
Radnóti Köszöntőjének szövegében érződik az egzisztenciális fenyegetettségből adódó feszültség. A versben a tiszta, krisztusi mintát követő költő (Sík) oppozíciója a szelíd bárány helyett a vérengző farkast hirdető, keményöklű, ütésre készülő politikai és ideológiai miliő.
Egy költőt ünnepeltek itt,
ki Krisztust kiált, mikor
az erőst is megtörte már a próba,
s bárány helyett a farkast hirdeti
s kemény öklére büszke Európa.
Egy költőt ünnepeltek itt,
ki mindenkit megért és sohasem ítél,
s „csak tiszta test, akár az encián,
és lélek, mint a fenyvesormi szél”.
Az utóbbi két sorban Radnóti Sík Sándor Encián című versét – amely a papköltő Magányos virrasztó (1936) kötetében jelent meg – idézi megjelölve, szó szerint.14 Sík szövegében az Isten alkotta természet idilli élménye (egyetemesség, szabadság – a kis virággal, a finom széllel) áll szemben az ember által létrehozott, megnyomorított, csigaházba kényszerített világgal.
De jó itt lenni, ilyen mese-távol
A velem-egy, az untig-egy világtól,
De jó itt, túl az óperencián!
Ahol nem tudja, ki vagyok,
Csak a szellő, mely fülembe gagyog,
És lábamnál a kékszem encián.
A csigaházból ó be jó kibújni,
Amelyben örökszomjú énem ujjnyi
Megnyomorított csiga-torza él.
Már nem is vagyok más talán:
Csak tiszta test, akár az encián,
És lélek, mint a fenyvesormi szél.
A Köszöntő utolsó strófájában Radnóti – miután a föntebb idézett vendégszöveg beemelésével és annak továbbgondolásával, tovább- és újraírásával szövegszerűen csatlakozott a Sík Sándor-i poétikához – gyermeki társként, fiúként és tanítványként köszönti mesterét. Különös súlya van a szövegben a lélek és a hűség motívumának. A köszöntött a „hűségre példakép”, a köszöntő pedig a „lelkéhez hű tanítvány”. „Eretnek hadak között”, „hitvány korban” a hűség (vö. a latin fides ~ hit, hűség, bizalom, egyenesség) talán mint a jövőbe és az egyetemes humánumba vetett hit jelenik meg.
Társát köszönti most a gyermek,
lélek a lelket, aki eretnek
hadak között hűségre példakép;
fiú köszönti apját, egy hitvány
korban lelkéhez hű tanítvány!
Lábjegyzetek:
|
|