Előző fejezet Következő fejezet

III. NÉPRAJZI (ETHNOGRAPHIAI) RÉSZ.

Szeged népe.

 

a) Általános ismertetés és jellemzés.

Már a város állandó betelepedéséről szólva, említettük, hogy az őslakosság az itteni területnek azon részén ütötte föl sátorát, mely foglalkozásainak megfelelőbb és alkalmasabb volt.

Így felsővároson a Tisza, Maros, számtalan ér, tavak és hatalmas rétségek által körülövezett városrész szigetein a vadászattal, halászattal és hajózással; — az alsóvároson, illetőleg a város nagy külső területén, a legelőkben gazdag sömjékes messze partokig kiterjeszkedve : az állattenyésztéssel és földmíveléssel foglalkozók telepedtek le.

Az ősi letelepülőknek azonban nemcsak foglalkozása, hanem törzse is különbözött s midőn „Szeged népéről" szólunk, ezt különösen és épen etimológiai és ethnographiai szempontból föltétlenül szem előtt kell tartanunk.

A foglalkozások különbözősége mellett az élet- és gondolkozásmód, a jelleg, a typus, a beszédmodor, a ruházkodás mind, mind két egymástól nagyban elütő törzsre vallanak, csakis a családélet, a nyelv és az ősi szokások, meg a történelmi fejlődés az erős bizonyságai az őslakosság a szegedi nép egykorú letelepedésének és az egyenlő faji eredésnek.

Szeged jelenlegi területének kiterjedése és alakja híven visszatükrözik a két irányú és elütő törzs közötti különbözőséget és a városnak e két különböző részén élő lakossága még napjainkban is élénken, szembeötlően és typikusan reá vall a hajdankori letelepült két külünböző törzsre ép ügy, mint a két városrész között fekvő — palánk — vagy belváros az — idegenekre — a később betelepített idegen nemzetiségű jövevényekre, vagy hogy a helyi szólásmóddal éljünk: gyüttmöntekre.

A felsővárosnak vadászattal, halászattal és hajózással foglalkozó népe, mint a fegyverrel bánni tudó, hadban jártas, mozgékony és vitézségéről történelmileg is hirlelve emlegetett „halásznépe" előkelőbbnek tartotta és tartja magát az állattenyésztéssel foglalkozó alsóvárosi népnél.

Mintha csak örökségül szállott volna századokról századokra át a tudalom, hogy a hadakozó ősi népnél az állattenyésztés és földmívelés az alacsonyabb fokon állók foglalkozása volt.

51. Fiatal legénycsoport.

De a törzsek különbözését a foglalkozásokon kívül föltűnően mutatja — mint előbb említve volt — a két városrész népének alakja, termete, modora, jellege, viselkedése, ruházkodása és typusa is s ezt az alsóváros népe a közvetlen szomszédságába telepített kun-népnek és az avval házasodás útján előidézett keveredésének tudhatja be főleg.

Hogy az itt letelepedett két törzs a magyarságnak mely nemzetségéből való volt, annak meghatározásához sem a történelem, sem a nyelvjárás, sem a typus nem nyújt ma már biztos vezérfonalat; habár a szegedi nyelvjárásban a székelység nyelvjárásainak sajátságait, a régi lakosság typusában az ország legmagyarabb vidéke népének typusát, a szegedi nép emlékeiben, hagyományaiban, szokásaiban pedig az ősi magyarságnak legrégibb emlékeit találhatjuk is meg.

Az alsóváros népén a kun-törzs szomszédságát még látjuk, de már a felsővárosi halász népben — mely pedig minden más itteni betelepülő lakost — még az alsóvárosi törzset is — lenézőleg: „alsóvárosi pugris", a tanyaiakat: „tanyai gányó" vagy „tahó", a tápéi népet: „tápai nyers", „gencs", egyeseket: „marha-matyó" néven csúfolta — a hovatartozandóságot, illetőleg a nemzetiségi eredést a századokon át tartó néphullámzás folytán meghatározni nem lehet.

A felsőváros népe alkatára nézve szálasabb és nyúlánkabb, csinosabb1 és mozgékonyabb, mint az alsóvárosi nép, mely középtermetű, inkább alacsonyabb, tagbaszakadt, kevésbbé formás és nehézkes.

Amaz közlékeny, értelmes, nyílt tekintettel, gyors, eleven észjárással és a kultúra iránt nagyobb fogékonysággal bir; az utóbbi lassan gondolkozó, mintha fontolgató volna, inkább zárkózott, bizalmatlan és tartózkodó, sőt félszeg, nehezen halad, erősen ragaszkodik a régihez.

52. Alsóvárosi férfiak.

A felsővárosi egyenes, őszinte, vígságra, mulatozásra hajló — az alsóvárosi kertöl (nem határozott, nem őszinte), furfangos és a vidámságra ritkábban kész; a munkában azonban mindkettő: birós, kitartás, szerény és erős.

A felsővárosi nép sokkal formásabb, csinosabb és életrevalóbb, könnyedebben belenyugszik és tud is alkalmazkodni a változott helyzethez és viszonyokhoz. Takarosabban és Ízlésesebben s feltűnőbb fénynyel. öltözködik, mint a régihez makacsul ragaszkodó s nehezen mozduló, mindig egyszerűen — vagy ha kissé módosabb, gazdagabb — úgy bizonyára Ízléstelenül tarka és rikító színeket kedvelő czifrasággal ruházkodó alsóvárosi nép.

Azonban míg a felsővárosi mozgékony és fényűzésre erősen hajló nép kalmárkodásával könnyen szerzett kincsét pazar jó kedvvel, könnyelműen tudja szórni; addig az alsóvárosi nép józan és szerény takarékossággal gyűjti filléreit s az ekével, kapával, verejtékes munkával lassan keresett szerzeményét nem egykönnyen bocsátja ki kérges markaiból.

53. A magasra vetett ágy.

A felsővárosi nép, mint ki az idegen népekkel úgy a hajózás, mint a halászat és a kereskedés által folyton érintkezett, ügyes mozgékonysággal és élelmességgel akárhol megfordul is, könnyen értékesül. Beszédmodorában értelmesebb, feszélyezés nélkül, hangnyomatékkal — bár kissé vontatottan — nyíltsággal, ügyesen szól; az alsóvárosi ellenben kissé gyorsabb tempóval, de kevesebb értelmességgel, feszélyezett nehézkességgel beszél.

Az alsóvárosi — ősi foglalkozásához, szokásához, élet- és gondolkozásmódjához változatlanul hív és ragaszkodó — az ősi röghöz, ősi tűzhelyéhez még a jelenben is teljesen odakötött nép, a másokkal való érintkezésében tényleg félszeg és nehézkes ugyan, de foglalkozásában bámulatra keltőén kitartó munkásságot és szerénységet fejt ki, földjét és kertjét pedig hollandi szorgalmú csodás életrevalósággal műveli ós értékesíti.

Szeged ősi népe egyébként ragaszkodva a régi szokásokhoz, minden üzérkedése és nyerses, a régi emlékek hatása alatt gőgös sajátsága mellett becsületes és józan, sok benne a jószívűség, önérzetesség, de bir a nyerseség és gőgösség (paraszt gőg) bizonyos vegyülékével is, mely inkább illik a felsővárosi népre, mint az alsóvárosira; a tisztaságra azonban mindkettő egyformán sokat ád.

Lakásában külön — tiszta szobát — tart s házának küszöbét, — ha azonkívül van teendője — át nem lépné, hogy tisztább ruhát ne öltsön magára s a „ház körüli ruhán" kívül még a legszegényebb is tart csinos, szép „ünneplő ruhát" — öregje, ifja, asszonya, lánya — egyaránt.

Háza tájéka mindig a legnagyobb gondú tisztasággal van övezve, még lakóháza is úgy van építve, hogy a rendes éjjel-nappal használt családi szobán kívül a konyha — pitar — által elküiönzött még egy ,,tiszta ház"-nak nevezett szobája is van, melyben a magasra vetett ágy (53. kép), az „ünneplő ruhát" rejtő tulipános kék láda — ma persze már a- négy fiókos sárgás-barnára flóderozott almárjom s a pávatollal ékesített tükör stb. képezik a díszt s ha leány van a háznál, az ablakban rozmaring vagy muskátli virág illatozik rendesen.

Már előbb is említettük, hogy a felsővárosi nép derültebb, kedélyesebb és büszkébb; rátartós férfiai élénkebb, világosabb égszínkék, takaros és feszes ruhát viselnek. Az alsóvárosi nép csendesebb, egyszerűbb s nem oly feszelgő, mint a felsővárosi; férfiai sötétkékszínű, kevésbbé oly formás és takaros ruhát viselnek, mint amazok, de állandóbban és egyjellegűen öltözködtek a múltban, sőt manapság — bár az ellentét nem oly erős és a városokon a népviselet is a divat hullámzásának nagyon alá van vetve — még mindig meg van az öltözködésben és a viseletben az egyformaság, de meg van a két városrész öltözködése között a különbség is.

54. Alsóvárosi leányok és menyecske.

A felsővárosnak eleven, vígságra hajlandóbb, csinos és takarosabban öltözködő legényei és a nem kevésbbé kaczkiás, formás, szép, darázskarcsú, nyúlánk menyecskéi és leányai2 — szemben az alsóvárosi egyszerű, igénytelenebb modorú és félszeg legényekkel és határozottan kevés ízlésre valló s minden színharmóniát nélkülöző, tarka szoknyájú leányokkal, kik szintén alacsonyabb termetűek és ritkább közöttük a formás, tetszetős szép arcz — mindig nagyobb előnyben voltak és vannak.

A felsővárosi nép — hogy úgy mondjuk — fölvilágosodottabb, nem oly erősen vallásos, mint az alsóvárosi; mely a szerényebb műveltségű szerzetesek hatása alatt a vallásosság mellett a haladásnak lanyhább hívévé válva, ősi foglalkozásainak révén sokkal inkább hajlik a babonára is.

Alsóváros: jámbor város, felsőváros: kényes város, tartja a helyi szólásmód.

A két városrész népe, daczára annak, hogy mindkettő ősi letelepülő, élesen különbözik egymástól s a felsővárosi nem szívesen házasodik alsóvárosról, régebben pedig ritkaság, feltűnés számba ment egy-egy házasság a két városrész között, ma már gyakoribb.

A felsővárosi nép csak saját városrészének, vagy a XVIII-ik század második felében keletkezett „újváros", rókus-városnak népével mely tulajdonkép a felsővárosi népnek kijebb települő lakosságából gyarapodott és szaporodott föl —házasodott egybe.

55. Felsővárosi és rókusi leányok.

A rókus városrész népe a törzsökös szegedi — leginkább a felsővárosi — nép kirajzásából keletkezve, ahhoz ruházatban, viseletben, typusban teljesen hasonlít ugyan, de e városrészben történő gyakoribb összeházasodások mihamarabb megzavarták a lakosság typusának egyöntetűségét.

Az egész rókus városrész mintegy száz év előtt népesült be,3 népe anyagilag kedvező helyzete mellett az ország minden vásárain megfordulva és a külföld közlekedő népével folytonosan érintkezve, kissé laza erkölcsi életet folytatott,4 nagy fényűzéssel öltözködött, de a felsővárosi hasonló foglalkozású és kalmárkodó néppel együttes viszonyban és családi összeköttetésben élt.

Az ország különböző vidékéről betelepedő — nagyobbára szintén ipart űző — lakosság, a két-, illetőleg három városrészben szétszórtan helyezkedett el s bár egy ideig nyelvjárását, szokását és ruházkodását megtartotta is, csakhamar beolvadt" a törzslakosságba, elkülönző viseletüket még legtovább megőrizték a czéhek tagjai és az idegen nemzetiségűek, kik a vár palánkjain belül — a mai Tisza Lajos-körút által határolt területen — laktak, elkülönzötten éltek s nemcsak viseletűkben, szokásaikban és nemzetiségi nyelvűkben, hanem typusukban is sokáig megőrizték az ideqent, de hogy aztán a vár palánkjai leromboltattak s bár az egybeolvadás a törzslakossággal nehezen ment és haladt — de mivel haladt — a jövevények Szeged népével végre mégis teljesen egybeolvadtak, megmagyarosodtak.

56. Rókusvárosi férfi arczkép.

Az idegen betelepülők elütő szokásaikkal, életmódjukkal, nyelvükkel és kedélyvilágukkal elszigetelten maradtak sokáig; a törzslakosság egy-része ekkor kezdett lassan-lassan a lakatlanná vált külterületen újlag tanyát keresni s magát — főleg az alsóvárosi nép — a „gyütt-möntektől" távol tartani.

Ezen elzárkózás és a puszták homokbuczkái között folytatott foglalkozásának, életrendszerének egyhangúsága még most is visszatükröződik az alsóvárosi nép egyéniségén és kedélyvilágán; míg a felsővárosi s majd később a rókusi nép is üzérkedő hajlama és a forgalmi élettől élénkebbé vált Tisza folyó partjai mellett víg és vidám életet élt.

E vidámságával együtt járt a tréfálkozó kedély és kedélyesség, de együtt járt a csúfolódásra és a trágár szavak használatára hajló hajlam is és azon rossz tulajdonság, hogy a legcsekélyebb fölindulásnál káromló, káromkodó szavakban tör ki; még pedig mindkét nem egyaránt.

Ez a rossz tulajdonság, ez a bántó, kellemetlen vonás a szegedi népnek már régi öröklött baja, mely a gyomhoz hasonlóan lassan, nehezen irtható ki megrögzött szokásai közül; mert úgyszólván természetévé vált. A természetes megszokottság kifejezése nála a legerősebb trágár szólásmód s a lányok, asszonyok úton-útfélen tréfálkozva is trágár szókat használnak, a nélkül, hogy azoknak arczpirító jelentősége és használata — egyébként szemérmetes és tisztességes — érzékükre bántólag vagy szégyenítőleg hatna.

57. Felsővárosi női arczkép.

Az erkölcsi érzéket mélyen bántó ezen rossz szokás közös vonása a két városrész törzsökös népének és a XVIII-ik század hatóságai ép úgy, mint a czéhek is rendkívül erélylyel, szigorral üldözték és súlyosan büntették a káromkodást s trágár szók használását, azonban az intézkedések és büntetések csak korlátozhatták, de — a mint lépten-nyomon tapasztalhatjuk — ki nem irthatták.5

Ennek oka egyrészt a nagyszámú és mindenfelől idegyűlt mindenféle idegenek által környezett szegedi népnek későn kezdett iskoláztatásában; másrészt a városi élettől állandóan távol, künn a tanyákon, szállásokon elszigetelten folytatott pusztai életrendszerben keresendő.

A másfélszázados török uralom alatt Szeged népe csak az élet gondjaival, bajaival és keservével küzdött; sőt a török kiűzetés után is tartott folytonos háborúskodás, majd az elemi csapások egész sora keserítette el életét s az újból kezdett városélet rendezkedésével járó küzdelmek, terhek a nép megélhetésének biztosítása, a hitélet föntartása mellett alig hagytak időt iskoláztatására, nevelésére és művelésére.

Nem csodálhatjuk tehát, ha Szeged népének életében és szóhasználatában a másfélszázados mulasztás megteremtette, megnövesztette a gyomot; mert bár a felsővárosi tagozódott szigetes területeken lakott és szorgalmas kereskedői életet élő nép művelődése sokkal kedvezőbb jelenségeket mutatott ugyan, mint a hatalmas puszták egyhangúsága között egyforma foglalkozást és egyhangú életmódot folytató alsóvárosi népé, azonban a fönnebb említett rossz szokás, a káromkodás úgy a tanyán, mint a városrészekben — a jelzett okoknál fogva is — egyformán meleg fészekre talált.

A népoktatás és népnevelés Szeged népénél na már hatalmas és nagy arányokban kiterjeszkedve megindult s remélhető, hogy a XVIII-ik század nagy mulasztásai helyre hozatnak, erre biztatók a jelenségek.

Az alábbi táblázat mutatja a múltnak mulasztásait és a jelennek haladását és gyarapodását:

Nem is a vitézkedésekben nyilvánul ma már Szeged népének az ereje, — habár még félszázad előtt fényesen kiállotta a szabadságért vívott és küzdött harczokban a régi dicsőség tűzpróbáját — hanem a békés sikert czélzó munkában; mert a törzsökös nép egygyé válva, a betelepülő idegenekkel híven ápolja lelkében a magyar hazafisággal együtt a szabadság, becsületesség, őszinteség, igazság és a kultúra iránti fogékonyság érzéseit.

Különben a mint Szeged és népének története hív visszatükrözője az ország és nemzet változatos történelmének fényben és árnyban; ép úgy Szeged népe hív és igaz tüköré a magyar népnek:

„Magyarország arcza, ősi

Tekintete, vonásai,

Szabad szelleme, jelleme

És nemzeti szokásai

Mind képviselve vannak itt.

Ez a faj véred, sajátod

Szegeden, mintegy tükörben

Az egész országot látod.

 

Szegedre jöjj, itt az ország képe

Szeged népe, a szabadság népe."

így szólt, énekelt a költő is Szeged törzsnépéről.6

A szegedi népnek felemlített árnyoldala mellett fényes tulajdonságai: a kitartó, szívós munkásság, józanság, ügyesség és életrevalóság, noha tagadhatatlan tény az is, hogy ha összehasonlítjuk a régi Szeged népét és népviseletét a mai Szeged népével és népéletével, el kell ismernünk, hogy a törzslakosság egykori életerősségéből, külső szép typusából, egyszerű fényű öltözködésének összhangzó díszéből, Ízlésének csínjából, ősi szokásainak eredetiségéből ós daczos büszkeségéből, józanságából, tisztesség-tudásából nagyon sokat veszített, nagyon aláhanyatlott és satnyult, minek legfőbb oka a megváltozott életviszonyokban, a testi szervezetükre nagyon hátrányosan ható foglalkozásokban és kedvezőtlen anyagi körülményeikben keresendő.

Bár az is tény, hogy e nép, mely minden nyomasztó viszonyok és körülmények mellett századokon át küzdve magát s valójában sokat veszített eredeti jelességeiből — mégis sokat őriz egykori sajátosságaiból s még mindig bir annyi kiváló tulajdonokkal, hogy a gyakorta hangoztatott és emlegetett Ízlése mellett régi ügyességével és életrevalóságával értékesíteni tudja termesztményeit és ipartermékeit, nem hiányzik nála a szorgalom, melylyel egyes iparágakat és foglalkozásokat gyorsan elsajátít, meg van a szép forma iránti érzéke, melylyel átalakít, az erős magyaros nemzeti érzés, melylyel hódít, a kitartás, melylyel a nagy megpróbáltatásokkal szemben küzd és dolgozik, hogy családjának jólétét megalkossa, biztosítsa és városának fényét előmozdítsa, méltán mondhatta tehát Kossuth Lajos róla:

„Szegednek népe, nemzetem büszkesége!"

58. Menyecskék előre kötött fejkendővel,

b) Embertani (anthropologiai) leírás.

A sokféle idegen betelepülőt magába olvasztotta szegedi lakosságnak typusán — mely tulajdonkép nélkülözi az egyöntetűséget és határozott jelleget — észrevehető az idegen elemek keveredése és bár a sokáig és nagyobbára elkülönzötten élt két városrész — a felső- és alsóvárosrész népe — úgy-ahogy megtartott bizonyos jelleget és jellemvonást; mindazonáltal a jelenben előttünk álló népről és a megvizsgált néhány férfiúról a régebbi lakosság physikai jellemére és a törzsökös nép typusára nagyon nehéz határozott következtetést vonni.

59. Tanyai juhász.

Tény azonban, hogy az alsóvárosi népnek — főleg a tanyákon, régebben künn élő családbelieknek — typusa egységesebb, mint a felsővárosi népé — a felső tanyákon élőket is ide értve, — de ennek daczára még sem dönthető el egész bizonyossággal, a nagyon is csekély anthropométriai adatokra is támaszkodva: hogy vájjon melyik városrész népében lehetne megtalálni a régi, az igazi úgynevezett „magyar typust ?"

60. Alsóvárosi gazdálkodók. 61. Alsóvárosi gazdálkodók.

Azt tudjuk, hogy mindkét városrészen a századok folyamán sok idegen fajú és nemzetiségű nép telepedett le és hogy lassan-lassan ezen idegen lakosságot magába olvasztotta a régi törzslakosság; még pedig leghamarabb a legtöbb idegen néppel érintkezett felsővárosi és rókusi nép s ennek daczára azt találjuk, hogy ezek között legtöbb a tojásdad arczidom s a határozott arczél, szabályosabb orr, nyíltabb tekintet, erős homlok és gömbölyű áll, szóval itt több a „szép formájú1' férfiú és nő, mint a zárkózottabb és sokkalta kevesebb idegent fölvevő alsóvárosi nép között, hol a kunokra valló zömökebb termet, nagyobbára barna vagy gesztenye színű haj, keskenyebb homlok, kerekebb fej, rövidebb, szabálytalanabb orr, száj, formátlanabb arcz és ajk az uralkodó és bár mindkét törzs között nagy számmal találunk erős, csontos, szálas, magas férfiakra, Szeged népének férfiainál mégis a közép termet az általánosabb.

A város törzsnépének a két városrészben — ismételten hangoztatott — meglevő különbözőségéről, meg az idegen elemekkel való nagyobb mérvű keverődéséről meggyőződhetünk az alábbi kimutatásokból is, melyek az alsóváros és alsótanya, továbbá a rókus, felsőváros és felsőtanya népének leíró jellegeiről: szem- és arcz-színéről, formájaról, hajszínéről, hajviseletéről és orr formájáról; valamint a test-, szem- és hajszín-typusáról és végre a származásról és korról, a test magasságáról, a fej-, törzs- és végtagok méreteiről tárnak tájékoztató képet elénk:7

A) Leíró jellegek kimutatása.

 
 
 

Az A) táblázat rovataiból már világosan látható a szem- és arcz, valamint a hajszín különbözésében is a két városrész törzslakosságának teljesen elütő jellege, mit még inkább fokozva látunk az arcz- és orrformájaiban.

62. Apa. 63. Fia.
Felsővárosi hajósgazdák.

A változatos orrformák között azonban a semita-forma alig fordul elő.

A B) táblázat erős dokumentum ahhoz, hogy Szeged törzsökös népe a barnaszín typus képviselője és hogy a keverődés a fesővároson már régtől óta megkezdődött s ez okból ott a szőke-szín typus uralkodó; míg az alsóvárosi zárkózódottabb törzsnépnél a barna-szín typus hívebben megmaradt, megőriztetett; azt azonban meg kell említenünk, hogy a felnőtteknél úgy a haj-, mint az arczbőr színe is barnább, a gyermekeknél pedig — miként ezt a két kimutatásból is láthatjuk — világosabb.

Tény azonban, hogy a két városrész népe nagyobbára barna-, gesztenyebarna sima hajjal.8 barnába hajló arczszínnel, sárgásbarna szemszínnel és ívelt szemöldökével erélyt, ellentállásra képes erőt kifejező tekintetével egyenlő arányban képviselője a magyarfaj typusának, mit századokon át egész korunkig tanúsított bátorsága, vitézsége, nyílt őszintesége, igazságszeretete, az ősi jog mellett való szívós kitartása, érős munkásságra hajló Ösztöne; a szülőföld, az otthon tűzhelye iránti szeretete és ragaszkodása csak előnyére domborítanak ki.

A C) kimutatás táblázataiban több megfigyelés közül különösen a régibb alsó- és felsőtanyai családok férfiairól származási- és a test részeiről vett mérési adatokat közlünk, melyeket a katonai sorozásoknál beszerzett (lásd A) kimutatást, a 138. lapon) adatokkal egybevetve megállapíthatjuk, hogy a szegedi nép testmagasságának átlaga 1700 milliméter ; mivel a legutóbbi évtizedekben a katonai sorozás alá kerültek már sokkal gyengébb képviselői az itteni nép életerős és szép férfiainak, mintha a XIX-ik század első felének arczformáiban és testméreteiben is kiválóbb férfiait tekintjük.9

64. Felsővárosi halász.

A katonai méréseknél az utóbbi években megfigyelt testmagassági átlagot — jólehet az 1700 millimétert jóval meghaladó magasság mindkét városrészen nagyobb számban is előfordul — tekintettel az adatok számára, a felsővároson 1680, az alsóvároson pedig 1660 milliméterben kell ugyan feltüntetnünk; azonban a C) kimutatásokban közölt adatok alapján — melyek a kevés számú, de a formásabb, erősebb és idősebb férfi termetek méretei — a szegedi nép testmagasság átlagát bátran mégis az 1700 milliméterben állapíthatjuk meg.

A szegedi nép zöme — mint a magyar fajról meg van állapítva10 — a brachykephal fejűek közé tartozik s koponyájának szélességi indexe 68-8 és 87'8 között igadozik,11 de ha a fennebb közölt koponya- és arczmérési adatainkat figyelembe veszszük és ha az A) kimutatásban feltüntetett arcz- és orrformák leíró jellegét nézzük, igazolva látjuk a sokféle nemzetiségi keveredést, az itteni lakosság arczformáiban ép úgy, mint koponya alkatában is; azonban ennek daczára a szegedi nép typusában a magyar faj typusát előnyösen látjuk kidomborodva.

65. Felsővárosi férfiú a XIX. század elejéről.

Szeged népéről — de sőt az egész Alföld magyarjairól régebbi anthropométrikai adataink nincsenek s így összehasonlítást nem tehetünk; annyit azonban már ismert adatok alapján meg kell említenünk, hogy testmagassága12 és egyéb testméreti adatai nagyban és egészben megegyeznek az egyes vidékek magyar lakosságán újabban eszközölt mérési adatokkal.

Szeged népe typusának föltüntetésére a fönnebbi táblázatokon kívül néhány férfi-arczképet közlünk, melyek közül az 59. szám alatti képünk érdekesen képviseli a legkevesebb keveredésen átment alsótanyai-, a 60. és 61. számúak pedig az alsóvárosi népet; ellenben a 64. szám alatti férfi-arczban a törzsökös régi szegedi halásznép képviselőjét látjuk és míg a 65. számúban a sok százados múlttal birt szomszéd faluból Szegedre telepedett régi törzs egyik képviselőjét szemlélhetjük; addig a 62. és 63. számúak közül (apa és fia) már a 63. számú a felsővárosi népnek idegen keverődésen átment leszármazását tünteti föl.

66. Szegedi kubikosok. 67. Szegedi kubikosok.

Nem kevésbé érdekes a Szegedről elvándoroltakból bemutatott két typus, a 66. és 67. sz. alatt közlött képünk, főleg a 66. szám, mely a szomszéd torontálvármegyei községbe kivándorolt szegedi és szerb keveredésnek typusát tünteti föl; a 68. számúban végezetül a megtelepült szegedi czigányság előnyösen fejlődött typusát mutatjuk be.13

68. Felsővárosi czigány-férfiú.

Hogy a foglalkozás mily nagy befolyást gyakorol a test fejlődésére és a typus jellegére, azt fennebbi képeink is élénken visszatükrözik, de még élénkebben és érdekesebben szemlélhetjük azt Szeged népe azon számtalan családainak férfiaiban, kiknek egyik képviselője még künn a tanyán földmíveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik, a másik azonban már iskolákat végezve, ügyvédi gyakorlatot folytat, vagy egyéb hivatalos pályán halad, avagy a harmadiknál, a melyik egy vagy más ipart űz; de tapasztalhatjuk különösen Szegednek azon családjaiban, melyeknél a változott életviszonyok által az ősfoglalkozás — pl. halászat, hajózás stb. — megszűntével más foglalkozásnem folytatására kényszeríttettek az utódok.

Az előadottakból tisztán áll előttünk, hogy itt az ősi törzs a századok folyamán nagy keverődésen, nagy változáson ment keresztül és bár egészen elkülőnzött életet folytatott lakosság ékelődött a két városrésznek szintén elkülönzötten élő népe közé, mégis azt tapasztaljuk, hogy e sokféle idegen nagy befolyással volt a szegedi nép typusának megváltoztatására és hogy a felsővárosi nép tényleg nagyobb, de előnyösebb keverődésen ment át, mint az alsóvárosi; azonban a mint minden idegen nyelvű betelepedések daczára megőrizte nyelvét, ép úgy a keveredésekkel szemben megmaradt uralkodónak magyaros typusa is; habár elvitázhatlan tény az is, hogy a legutóbbi félszázad a szegedi nép egykori kifejezésteljes, híres, szép és hatásos typusának jellegét nagyon hátrányosan befolyásolta.

Ezen hátrányos jelenség — a mint ezt fönnebb már érintettük — az életmód és táplálkozás, valamint a foglalkozások és az anyagi viszonyok fölötte kedvezőtlen megváltozásának az eredménye, hozzájárulván az utóbbi öt évtized alatt általánosabbá vált egybeházasodások keveredései is; egy vonást azonban megőrzött a törzsökös szegedi nép-typus : a kellemes derűt, mely a szegedi asszonynépnek arczát — a kevésbé formásság daczára is — vonzóvá, tetszetőssé teszi.

69. Fakoszorú. 70. Halász-bogrács.

  1. A szegedi nép szólásában a csinos vagy szemrevaló legény s leányra nem használja egyszerűen a „szép" jelzőt, hanem rendesen azt mondja : „szép formájú legény", vagy: „szép formájú menyecske", esetleg így: „jó állam legény", azaz: jól megtermett, derék legény, vagy leány.
  2. A szegedi nőkről, mint a városról is a török foglalás korából keleti virágos siókkal emlékeznek meg a török történetírók: ,.jazmin arczú tündérek" — „egyenes termetű, peri arczú. rózsa testűek, tündér szépségű, gyönyörű arczú foglyok."— .Á szekerek íakva voltak szép arczú, jázmin ábrázatú, rózsa illatú, ezüst testfi szépségekkel." (Török történetírók II. k. 171—172. lap.)
  3. Die Fruchtmarkt oder- so genannte Kukurutz-város besteht aus einer Reise Häusern, hinter welchen sich die hiesigen Weingärten und gegen das Spital zu der Fréydhof befindon", írja Korabinsky. (Geogr. hist. Lexikon 1786. 692. lap.)
  4. A mostani Mars-tér környéke régentén tele volt: rácz, görög, bolgár stb. féle kocsmákkal és duttyánokkal s nemcsak vásárok alkalmával, de egyébként is víg mulatozások és duhajkodások folytak ezen a tájon s azért mondták s maradt is meg a czélzó gúnyos mondás: „gyerünk Rólcusra javulni."
  5. Ezekről részletesebben szólunk alább a „Káromkodások és káromkodó svók" fejezetben.
  6. Lisznyai Kálmán: „Szeged népe" czímű verse, „Szegedi Hiradó" 1861. évi 25. szám,
  7. A fennebbi A) kimutatás több évi katonai sorozásoknál készített adataimból mintegy ötezer megfigyelt közül 300—300 egyénről vett átlag; az alábbi B) kimutatás, mely szintén csak a törzsökös városrész iskoláiban — a tanítók és tanítónők szíves készségéből — készített megfigyeléseknek 1898/99-ik évi pontos számadatai, de a melyek több éven át tett megfigyeléseimmel szintén teljesen megegyező átlagnak felelnek meg; a C) kimutatásokat, melyek a typikusabb alsó- és felsőtanyai, régebbi családok férfiairól készített — s itt csak 10—10 egyén adataiban bemutatott — méreteket tüntetik föl: dr. Neumann Ármin alsótanyai kerületi tiszti- és dr. Baneth Samu felsőtanyai központi orvos uraknak köszönöm, kik kérésemre mérő-szalaggal ugyan, de teljesen pontos és megbízható méretekben tüntetik föl a külterületen, kevesebb keveredésen átment népnek anthropometrikus adatait.
  8. A bodor (göndör) és vöröshaj. valamint a kopaszodás is ritkábban fordul elő a szegedi népnél.
  9. A szegedi felsővárosi és tápai férfiak, kik a XVIII-ik század második- vagy a XIX-ik század első felében születtek nagyobbára, mind szálas, magas férfiak voltak, az asszonyok középtermetűek; az alsóvároson ellenben kevés magasabb, inkább közép, de legnagyobb részt kisebb, zömök termetűek voltak mindig a férfiak, ép így a nők is. Az utóbbi félszázad alatt rendkívül" hátrányos jelenség észlelhető a testi fejlődésnél a város belterületén, mi leginkább a katonai sorozásoknál tapasztalható.
  10. Welcker skálája szerint „subbrachykephal" Hunfalvi P.: „Magyarország Ethnographiája" 8. és 423. lapon.
  11. Hunfalvi Pál: i. m. ugyanazon lapon fölemlíti Steiriburg katonai orvosnak a szegedi környékbe való 69 huszáron tett méréseit, ott közölve ezen adatokat.
  12. Lenhossék J. „Az emberi koponya isme." 1875., 154. stb. lapján az ötven megmért magyar férfiúnak testi magasságát 1560—1897 mm. közt mntatja be; Körösi J. „Orvosi Hetilap" 1890. évi folyamában 1624 mm. és Jankói, a termet középmértékét 1700 mmben állapítja meg, kijelentvén, hogy a magyarság az Alföldön (Debreczen környékén) a legalacsonyabb, Erdélyben azonban jóval magasabb. Jankó .T. „Torda-Aranyosszék magyar (székely) népe." 82. lap.
  13. E képünk a híres Erdélyi Náczi szegedi czigányprimás arczképe és egyébként a jelen munkában a különböző fejezetek szövegének illusztrácziójául közlött nagyszámú alakos képeink, mint a 38., 39., 40., 41., 42., 43. és 51., 52., 54., 56. számúak, a 38., 39., 40, 41. és 127., 128., 132. lapokon, Szeged népének váltakozó typusait képviselik.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet