Előző fejezet Következő fejezet

III. NÉPRAJZI (ETHNOGRAPHIAI) RÉSZ.

A város polgárai.

 

(Civis Szegediensis.)

SZÁZADOKRÓL-SZÁZADOKRA szállt át a hagyományos büszke önérzet, mely a szegedi polgárt eltöltötte azon tudattal, hogy ő „szegedi polgár" s mint ilyen, az egész ország területén bármerre járt és kelt, a város szabadalmai és kiváltságai alapján számos más város polgárságától megkülönböztető előnyöket és jogokat élvezett.

Ily megkülönböztető előjogokkal az ország néhány városainak polgárai bírtak csak s nagyon természetes tehát, hogy a kiváltságok nyolczszázados korszakában nem csekély befolyást gyakoroltak ez előnyök a kiváltságolt polgárok — így a szegedi polgároknak is — gondolkozására és önérzetére.

A szegedi polgárságnak e kiváltsága minden bizonynyal az ősi betelepedőket, az ősi „szállókat" (hospes) megillető jogon alapult, azonban a királyság első századában még ez okmányba foglalva nem volt, vagy ha igen, ügy a tatárdúlás alatt pusztulhatott el.

A XIII-ik században a szegedi ősi betelepülők már kétségtelenül városias életet éltek s a város — „civitas" —lakói: „cives"-ek voltakmert hiszen IV-ik Béla egyik adománylevelében. Szeged lakosságát „hospes"-nek nevezi, mi a „megszálló" — „letelepedő" ősi lakosság fegyík részének megkülönböztető elnevezése és nem „vendégei", nem „jövevényt" és nem „idegent" jelent csupán.1

Zsigmond császár és királynak a XV-ik században kelt egyik oklevelében — a régi királyoktól nyert privilégiumokra hivatkozottan — Szeged lakóit: „cives ac universi hospites" néven nevezi, tehát a város maga a megelőző századokban szabad királyi város, „civitas" volt, lakói pedig, mint ilyenek, szállóknak, szabad polgároknak: „cives ac hospites liberi" neveztettek.2

A régebbi időben tehát úgy a „civis", mint a „hospes" különböző polgári állapot jelzése volt s ez okon látjuk az okmányokban Szeged ősfoglalkozása törzslakóit, kézmíveseit és jövevény betelepülőit „cives ac hospites et inquilini" néven szerepelni, a mester és kézmívesek neveztettek különösen polgároknak (cives, civiles), a föld-, szőlőmívesek, halászattal, vadászattal foglalkozók pedig, mint hadiszolgálatokat teljesítők, várpolgárok név alatt voltak ismertek.

Szeged és népének történetéből arról győződhetünk meg, hogy a város lakói a századok folyamán nevezetes hadiszolgálatokat teljesítettek a haza védelme körül; a miért a IlII-ik századtól kezdve a fejedelmek különös kedvezését birták és rendkívül fontos szabadalmakat és kiváltságokat nyertek.

A fejedelmek előtt a város kedves volt s gyakorta megfordultak itt a város falai között, mindannyiszor egy-egy szabadalommal vagy kiváltsággal szaporítva a kedvelt város kiváltságait és jogait, mi a polgárságnak örömét és büszkeségét képezte s nagyban hozzájárult a szegedi polgár önérzetének fokozásához is.

Szeged polgárai függetlenek voltak minden hatalomtól, csak a király fenhatósága alatt állottak, mely fenhatóságot a tárnokmester gyakorolt.

A városi polgár csak a királynak fizetett adót, azonkívül semmiféle adóval nem volt terhelhető; a szegedi szabad polgár pedig az ország legrégibb kiváltságolt városainak megkülönböztetett polgáraival egyenlő jogokkal ruháztatva föl, sem a réveken, sem a vámokon, sem a városterületeken nem fizetett adót soha senkinek s ott, hol merészelték megadóztatni csak egyetlen polgárát is a városnak, fegyverrel védte az meg jogait.3

A szegedi polgárságnak jogai védelmében, szabadalmainak és kiváltságainak tiszteletben tartása körül tanúsított bátorsága és vitézsége országszerte tekintélyt és elismerést szerzett a polgári-rendnek s hogy a polgári rend a XV-ik és XVI-ik században mily becsültté és mily magas fokra jutott, különösen Szegeden, igazolja azon tény is, hogy az előjogok és a nemes családi büszkeségek kiváltságainak korszakában — a XV-ik században egyik szegedi polgár, Szilágyi István, Csongrád vármegyének főispánja lőn, ki midőn a zászlós urak törvényt hoztak, hogy főispán csak főnemes lehet s ennek folytán lemondani kényszerült. büszkén maradt meg továbbra is — „szegedi polgárnak.11

A szegedi polgárok közül számosan egyházi és világi magasabb állásokra emelkedtek — „de azért — mint Reizner megjegyzi — polgári származásukra és rendiségükre, mely jólétet és szabadságot biztosított, mindenkoron büszkék maradtak. A vagyonos és előkelő szegedi polgár a főurak köréből nem volt kizárva. Mindenütt szívesen fogadták őket s többen a hatalmas olygarchák családaiba beházasodtak." 4

A város maga mindenha demokrata polgár-város maradt, lakói büszkék voltak a szegedi polgár névre, melynek békében és háborúban — a szerencse kedvező fénye és a balsors csapdozásai között is — a századok hosszú folyamán dicsőséget és elismerést tudtak szerezni.

A mint a város fényének és jólétének legmagasabb fokát a Hunyadiak korában érte el, ép úgy a „szegedi polgár" név becse és dicsősége is e korban érte aranykorát s később, a török korszak után, midőn a városélet új rendezésének, a város polgárai szabadságának és kiváltságainak megvédése és biztosítása kerültek szőnyegre — a fényes múlt hagyományai csillámlottak föl a szegedi törzsökös polgárok szemei előtt.

. Alig kapta meg a város nagy szabadalmi levelét, melyben részletesen fölsorolvák a város- és polgárainak minden kiváltságai és jogai, nyomban összeírta „igaz polgárait'1, vagyis azokat, kiket a nagy szabadalmi levél kinyerése idején 1719-ben a város „kétségtelen" polgárainak tartottak s egyben határozatot hozott, hogy polgárai közé a régi lakosság és a betelepülő idegenek közül kit és mily föltételek és módozatok mellett fogad be.

így határoztatott, hogy a ki 1719 előtt már itt lakott, a polgárjogért 8 frtot, a ki azután jött ide, 24 frtot fizessen, később az idegenek 50 frtot, az idevaló atyának fiai 4, az idegené 6 frtot és az idegenek 8 frtot fizettek.

Szeged polgárainak száma az 1719-ben eszközölt összeírás szerint 290, ezek közül 234 magyar és 56 rácz, dalmata és német; a közönséges, adót fizető lakosok (inquilini) száma 142 volt.

Ezen időszak „polgárai" közül az alábbi névsorban egy-néhányat fölemlítünk és pedig:5

a magyarok közül :

Ábrahám István. Ambrus Gyurka. Bité János. Balog Istók. Bacsó János. Borbola Ferencz. Csúcs Döme. Dobó Mihály. Dékány Péter. Eördög András. Fazekas Ferencz. Fodor István. Gyapjas István. Hódi István. Iha Istók. Kis János. Koszó Pál. Kis Bálint András. Losoncz Ferencz. Magda János. Móra Mihály. Nagy János Ádám. Pálfl Mihály. Eósa Dániel. Sárkány György. Szűcs Miska. Szögi Marczi. Tóth György Márton. Tiszta Gergő. Usorás Lajos. Vér János. Zombori Pál. Zolnaj András.

az idegen nemzetiségűek közül.

Aracs Péter. Svajbelmár Ádám. Bujalitty Mihály. Csáldi Ferencz. Demeter Militelló. Gyúró Mihin. Haczi Dono. Jovan Bositovátz. Ilia Juricsics. Kara Jankó. Lolitty Pál. Marczika Babin. Mihajló Aragonics. Neda Pakosin. Nicolaus Prontner. Pavo Zagorcsanin. Radó Gyolniacz. Szarafaló Basin. Zakó Gersits. Andreas Kell. Bartholom. Vagner. Christian Prielman. Dionisius Eszinger. Jósef Tutovitz. Laurentras Fischer. Mathias Nosholf. Sztanko Sajtinácz. Radivoj Petrovity. Kosta Servecsia. Jovan Szentacsics. Görög Luta. Gluj Josó. Popora Mátyás. Siskovits András.

A polgári jogot — „e díszes just" ki csak tehelte s módjában állott, igyekezett megszerezni, mert e nélkül sem a czéhnek tagja nem lehetett, sem pedig a város kiváltságos előnyeit nem élvezhette; a „polgárság jogával" önállóság, szabadság és nagy kiváltság s tisztesség járt s míg másutt mindenfelé a — nemesség — után vágytak, Szegeden mindenki, még a betelepedett nemesek is „a polgár-jog-' megnyerésére törekedtek.

Hogy valaki polgár lehessen, azt kérelmeznie kellett a Tanácstól s ha két polgár ajánlotta az illetőt, akkor a megfelelő taksának lefizetése után fölvétetett a „polgárok lajstromába"6 s részére a „polgárlevél", mely egyszersmind útlevélül is szolgált — kiállíttatott.

A felvétel után esküt tartozott letenni, mely a következőleg szólt: „Én N. N. esküszöm az élő igaz Istenre stb., hogy ezen időtűi fogvást, mellyben Nemes szabad királyi Szeged Város Polgárságában bé-vétettem, legh elsőben is választott Koronás Felséghes Királyomnak és Nemes Hazának mindenkoron hív leszek és ügy N. Haza mindpedigh ezen Peculiumnak Privilegiumi és szabadsági ellen nem tusakodom, nem különben úgy egyházi mind világi Elöljáróimnak Törvény és igazságh szerint engedelmes leszek Isten engem úgy segéllyen!"7

Ezután megkapta a latin — majd később, a XlX-ik század folyamán már magyar — nyelven az előbb említett s következőleg hangzó „polgárlevelet".8

„Mi Szabad királyi Szeged városának Fő-Birója, Polgármestere és Tanácsa adjuk tudtára jelenvaló levelünk rendéiben mindeneknek a kiknek illik, hogy Csöpörke Istvánt Királyi városunk többi igaz és kétségtelen Polgárai számába és sorába bevenni, iktatni és számlálni ítéltük, engedvén és adván neki jelen polgárosító Levelünk által mindazon polgári szabadságokkal s Igazakkal való szabad élhetést, melyekkel — Szabadság levelünk tartalmainál fogva Szabad királyi városunknak többi polgárai birnak és élnek. Szeged szabad királyi városunkban költ 1720. Április 7-én."9

Már említettük azon magyaros szellemű irányt, mely a város hazafias hatóságát a betelepült különböző nemzetiségekkel és azoknak aspiratióival szemben vezérelte, de itt is felemlítjük a XVIII-ik század közepén hozott azon határozatát, mely szerint a ,.polgárságértu csak magyar nyelven lehetett folyamodni s az idegenek részére a 24 frt taksát 50 frtra emelte föl.

A német concivisek fölriadtak és nyomban kérvényeztek úgy a taksa, mint a nyelv ellen, de a hatóság erre a következő végzéssel válaszolt: „az osztrák tartomány vagy Magyarország egyéb helyeiről idetelepülök csak 24, de a külországiak duplán fizessenek, a szegedi polgári jogért a nyelv csak magyar marad"

A kit a polgárok közé fölvettek, tartozott az előírt ruházatot megcsináltatni s abban járni, később a ruházat viselésén és az előírt taksán kívül a fölvett polgárok tartoztak a tnzi-tárba 2 pengő forintot és a kórház számára önkényesen ajánlott bizonyos összeget fizetni.

A polgárság szigorúan ügyelt maga, hogy nem polgárok ne gyakorolhassák a polgári jussal birok jogait és kiváltságait, előforduló esetekben nyomban a Tanácshoz fordultak: „Szivünknek nem kevés fájdalmával panaszkodni kéntelenítettünk, miképpen sokakat tapasztalnunk kölletik, kik Polgárok számában bé nem vétettek, méghis Polgári beneficiumokkal e nemes városban élnek, más valóságos Polgároknak praejudiciumával s kárával, ugyanis: 1" Görögök s Török jobbágyok ide való Polgárokkal összve társalkodni tapasztaltatnak és Polgár Társunknak neve alatt borokat mérni ós kereskedni merészlettek. 2° Nemcsak Görögök és Török jobbágyok hanem idevaló magyar Cívisek másokkal nem cívisekkel kereskedés dolgában összve szövetkezvén különbféle képpen polgári beneficiumokkal élnek. 3° Török jobbágyok vásárokról vásárokra járván, bécsi portókával kereskednek" stb. stb.10

Mindezek orvoslását sürgették a polgárok, hogy kiváltságaik és „a díszes polgári jus" ne bitoroltassék, de ezenkívül ügyeltek arra is? hogy a polgárság kötelékébe (Concivilitásba) csak érdemesek és feddhetlen egyének jussanak s mivel a tömeges kérelmezések és a város állandó gyarapodása és lakói számának szaporodása mellett megtörtént, hogy a két polgár ajánlása mellett nem kifogástalanok nyerték el a polgári just, panaszt tettek a város szószólói (tribunus plebis) a királybiztosnál, kinek jelentése alapján a magyar királyi Helytartótanács erélyes hangon figyelmezteti az „értelmes, becsületre méltó és gondos Tanácsot" „hogy a polgári jog elnyeréseért folyamodók körül szorosabb vizsgálat tétessen valljon a kellő tulajdonokkal birnak-e ? meghallgatván az esedező utczájában lakó előkelőbb s szomszéd választott Polgárokat s azon ismeretek vezérlése mellett a polgári jog csak a legfelsőbb szabályok szerint minden kifogástól ment személyeknek adatasson." 

Ezen rendelés zsinórmértékül szolgálván, ezután nem két polgár assistálása, hanem két tanácsnoknak jelentése alapján a választott község (Communitas) ajánlatára vétetett föl bárki is a lajstromba, melyet minden évben köteles volt a Magistratus a magyar kir. Helytartó Tanácshoz beküldeni.11 Ugyanekkor ismételt rendelést tett közzé a Magistratus, a polgárok és nem polgárok jussa közt teendő különbségre nézve: „a többszöri kérdések elmelló'zésére közakarattól meghatározta-tott, hogy e városban minden polgári fundusok adásában-vevésében a polgárnak nem polgár előtt, — ha mindjárt ez szomszéd jussal birna is — elsősége legyen, közönségessé tétetik."12

A XIX-ik század első tizedében a már fönnebb említett kötelezettségeken kívül, minthogy Szegeden rendkívül gyakoriak voltak a tüzesetek, a mellett, hogy a polgár „a tűzi thár" részére 2 pengőfrtot fizetett, tartozott még egy „bőr vedret" is beszerezni s a házán könnyen látható és hozzátérhető helyen kifüggeszteni s míg a ruházat a polgárt, addig a veder a polgár házát jelezte s különböztette meg.13

S hogy a polgárok a szükséges ruházattal és vederrel kellően el vannak-e látva, arra a városi „szószólók", később pedig az „utczakapi-tányok" ügyeltek föl.

Ugyanezen időben, 1805-ben. midőn a Napóleon elleni harczokban a katonai helyőrségek elszólíttattak, az országgyűlés elrendelte, hogy a városok polgárai fegyveres csapatokba szervezkedjenek.

így szervezkedett Szegeden is: „két Escadron Lovas és öt Cíom-pagnia gyalog Forma Ruhás Polgárság más királyi városok példájára" s e „polgárőrség" ruházatát14 és fegyverzetét a hatóság állapította meg s kötelességeit külön kátéba foglaltan osztotta ki közöttük: „Minden polgár — szabta meg a kis Káté — azon Compagniánál, melynek Formás Ruhájában hitét letette, megmaradni tartozik. Hadi karnak fogytakor strá-zsákat állani, gyakorlásra a meghatározott üdékben kirukkolni, nagyobi) rendű személyeknek tiszteletet tenni, az Urnapi Processiót ékesíteni etc. etc. és a mi jövendőben előadatik. Tartozik ha a Formás ruha rajta van tisztelegni a tiszt Uraknak s a Tanácsbelieknek."

A polgári lovasság két osztályból: felső és alsóvárosi, a gyalogság pedig: felső-, alsóvárosi- és palánki compagniából állott.

A polgárőri intézmény csak emelte a polgárság tekintélyét és önérzetét s nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kibontott zászlók alá még inkább sereglettek és törekedtek a polgári kötelékbe jutni.15

Hogy a „polgár" czím mily nagyrabecsült és megbecsült volt Szegeden ezen ezeréves hagyományos — polgár városban — ennek illusztrálására a „polgári jnst" kérelmező nagy számú levelekből néhányat bemutatunk:

— „Alább írtt az hellybéli hites Polgárok szabados Jussaik oltalmában részt venni óhajtódzván, minthogy itt lakozó Kováts István Házzal és tűzzel biró gazda édes Atyám szinte Ns. Városnak hites polgárja s hív adódzója lenne, esedezem a polgári díszes Jusnak elnyeréseért." — Majd egy másik: „Minekutánna több érdemes Város lakosait Polgári ranggal diszleni tapasztalnék, bennem is azon gyönyör érzés felgerjedvén, óhajtanék én is e Nemes Város Polgárjai közé magamat felvétetni." — A czéh két érdemes tagja így kér: — „Nemcsak Betsületünk nagyobbodásának önkényes szeretete, hanem tanult Gzéhbéli mesterségünknek a felséges Rendelkezésekhez képest folytathatása is ösztönöz és megkívánja, hogy magunknak e Ns. Város polgárságának díszét megszerezzük,"16

A kiküldötteknek —. a fennebb említett Felsőbb rendelet alapján is — szigorúan meg kellett vizsgálni és állapítani, hogy a Kérelmezőnek háza, fekvősége van, becsületes, jő erkölcsű, vagy a czé-hek igazolták azt. A két tanácsbéli és két szomszéd bizonyítása mellett tanuk előtt vagy írásosan fogadta a folyamodó, hogy az uniformist megcsináltatja és a taksákat lefizeti.

Ezek után — a mint ezt már előzőleg elmondottuk — fölesket-tetett s részére kiállíttatott a fennebb közlött polgári oklevél és megkapta a polgárőrségi kötelességekről szóló kis Kátét is.

Az önérzetes és kiváltságolt polgárság tehát, mint láttuk, nemcsak arra ügyelt, hogy jogai, kiváltságai megóvassanak; hanem arra is, hogy a testület (concivilitas) anyagilag rendezett, feddhetlen életű és becsületes emberekből álljon, mi által a polgári rend előkelő állása díszt kölcsönzött úgy az egyesek, mint az egész testületnek. S a XIX-ik század első felében már szokásossá lőn, hogy a kit a város ki akart tüntetni, kiválóan megtisztelni, azt — díszpolgárrá" választotta18 s erről „díszoklevelet" állított ki, melylyel — „a városunkbani polgári czímmel megtisztelni, felruházni s megajándékozni, űgyszinte többi polgáraink díszes sorába beírni s beiktatni örömmel készkedtünk, adván, engedvén s ajándékozván mindazon igazakat, jogokat, melyekkel városunk többi szabados polgárai a honi törvények és szabadságleveleink tartalmaiknál fogva élnek, díszlenek s birnak a közigazság úgy hozván magával."19

A polgár-rend és előjogai az 1848-ik évi törvények által szüntettetek meg,20 de még azon kedvezménynyel, hogy a választói jog biztosíttatott a nemeseknek és polgároknak; a polgárőrség pedig ugyanazon évben a nemzetőrségi intézménybe olvadt be, ez pedig „a dicsőséges honvédségbe."

A magyar polgárőrség Szegeden, mint díszsereg, a város újjáépítése után 1883-ban — midőn a hullámsírjából újraéledt várost a király meglátogatta — szintén feleleveníttetett s ez idő óta egyes ünnepségek alkalmakor21 régi ruházatához teljesen hasonló festői viseletével érdekes emléket és képet tár elénk a múltból.

Az 1848-iki törvények a polgári kiváltságokat megszüntethették ugyan, de a sok százados emlékekből táplálkozott és ősi hagyományokon fejlődött polgári büszkeséget, mely minden szegedi polgár gondolkozásába és érzésébe átszűrődött — a törzsökös szegedi polgárság önérzetéből mind ez időig nem birták kitörölni.


  1. Reizner J.: „Szeged története" I. k. 38. lap.
  2. A városok lakói a hajdankorban különbözőképen neveztettek: „városiak" — ..polgárok" — (urbani, cives 1. András I. §.). Decret. S. Ladislaus Lib. I. cap. 35., 38., 39. — „szállók-1, „jövevények" (hospites). Decr. S. Stefani Lib. I., II. cap. 22. II. András II. 1222., 123J. IV. Béla 1267. „váriak."
  3. A zentai révnél a budai káptalan tisztjei a Tiszán a szegedi polgárok hajóit megvámolták, a város nyomban hadat üzent Zentának, megtámadta — „ipsam civi-tatem Zegediensem ex mandato dicti domini nostri regis occupatam etc. — s csak a király által leküldött országbírónak sikerült az egyezség és béke helyreállítása, még pedig súlyos feltételek alatt. Ered. oki. város titk. levélt. 34. sz. a.
  4. Reizner J.: i. m. I. k. 69. lap.
  5. „Liberae ac Regiae Civitatis Szegediensis Cive,s" 1723, aktacsomóból. (Városi levéltár, a városi polgárok lajstroma.)
  6. A beiktatás így szólt : „Heim Mihály svejczi származású, r. k. hitű (a város privilégiuma szerint csak r. kath. volt felvehető), német csizmadia; Spiegl József és Ridl Péter polgárok ajánlatára a Concivilitásba felvétetett." (Városi jegyzkv 1726.)
  7. Ezen eskiiminta „Formula Juramenti in Concivilitatem receptorum" czím alatt a város régi jegyzőkönyvében a többi esküminták között fordul elő s a magyar szöveg mellett meg van németül, ráczul, oláhul és illyr (szláv) nyelven.
  8. Az eredeti polgári oklevél-minta Pest városától 1700. évben elkért oklevélről készült s latin nyelven van.
  9. A polgári oklevél nagyobbított alakban kiállíttatva szolgált útlevélül is, mely egybehajtott félív papírra nyomatva, piros ostyába ütött Szeged nagy czímeres pecsétjével volt összeragasztva, Szövegét lásd: Kovács János; „Szegedi emlékek" 1895. 23-ik lapján.
  10. Városi levéltár 1760. évi jegyzőkönyvben.
  11. Egyik évben a hatóság nem küldte be a polgárok — lajstromát — a Hely tartótanács a következő leirattal figyelmeztette erre a Hatóságot: „Értelmes és Gondósok! Mivel ezen városi Tanács az újonnan bevett és elhalt Polgárokról szóló esz tendei Jegyzéket a múlt Esztendőre mind ez ideig bé nem küldötte, annak minélelőbbi bemutatására ezennel enilékeztetik." A levél külső czímzése a. borítékon: „11963, Értelmes s Gondos N. N. Fő-Bíró, Polgármester s többi Tanácsbélieknek, Eskiitt Polgároknak és az egész szabad királyi Szeged várossá közönségének szokott becsülettel Szegedre." — Hivatalból.
  12. A fundus és házvételeknél a szomszédnak volt elővásárlási joga, de a polgárok ezt is megváltoztatták, sőt statumot alkottattak, hogy nem polgári hátnál bort mérni, még polgárnak sem szabad. („Statuta civitatis" 26. lapon.)
  13. Kinél a vödör hiányzott, 6 írttal büntettetett s 30 nap alatt be kellő szereznie; a polgárt külön „kisbíró" figyelmeztette, vagy az vitte az „intő czédulát" neki s ha a városházára czitáltatott, külön „polgár" szobába várakozott vagy hall gattatott ki.
  14. A polgárok és polgárőrök ruházatának részletes leírását lásd: „Ruházat és viselet" fejezet alatt.
  15. A szegedi polgárőrség díszes zászlókat kapott: a felsővárosiak zászlóját „Szt. György vitéz, a város szószólója" ékesítette, a belvárosiakét „Szt. Demeter vitéz" s az alsóvárosiak zászlóját „A boldogságos Szűz Mária" képe díszítette; e zászlókat — melyek most a városi múzeumban vannak elhelyezve — lelkes polgárok készíttették a polgárőrségnek.
  16. Városi levéltár — polgárok lajstroma — iratcsomagban.
  17. „Az első díszpolgár" választás 1837-bén, a második 1839-ben volt. (Reizner J.: „A régi Szeged" I. k. 82. 1.)
  18. Ez báró Szinának szólott díszpolgár oklevél szövegéből való, kit 1840-ben választott Szeged díszpolgárává (Reizner i. m. 82. 1.). A legutóbbi díszpolgár választás 1899-ik év folyamában volt, a mikor Magyar Gábor főgymnasiumi igazgató, a piaristák rendfőnöke tiszteltetett meg a polgárság, a város legszebb és legnagyobb kitüntetésével s neki a „díszpolgári oklevél" gyönyörű festményekkel ékesített albumba kötve állíttatott ki.
  19. A városnak 1847-ben összeírt 1483 polgára volt és pedig: a belvárosban 590, felsővároson 369, rókuson 260, alsóvároson 264; a polgárőrségben 400 gyalog és 150 lovas szerepelt. (Reizner J. i. m. 118. lap)
  20. Az 1896-iki ezredévi ünnepi felvonulás alkalmával a fővárosban ott szerepelt a szegedi díszbanderium keretében a lovas polgárőrség díszes csapata is.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet