Előző fejezet Következő fejezet

III. NÉPRAJZI (ETHNOGRAPHIAI) RÉSZ.

Családi élet és szervezet.

 

IGAZI PATRIARKÁLIS a szegedi nép családi élete, főleg ha a múltba visszamenve tekintjük, a mikor még az anyagi és társadalmi viszonyok és az újabb modern szabados fejlődés nem zavarták meg a régi családi élet és szervezet rendszerét.

Előre kell bocsátanunk, hogy a fegyelem és régi hagyomány mellett a szeretet és a tiszta erkölcs voltak a családi élet világa, melynek ura „öreg apám" néven a „nagyatya" volt, ki a család legfőbb tekintélyét képezte.

Ha a fiú megházasodott, ez haza hozta az asszonyt és a szülői házban folytatta tovább családi életét, a gyermek, az unoka az öregszülőket: „öregapám", „öreganyám", gyakran az utóbbit: „szülém", „édös szülém"-nek, atyját pedig: „édös apám" (éd's apám, écscsapám), anyját: „édös anyám"-nak (éd's anyám, écscsanyám) szólította;1 csak a nagyanyát, az öreganyát hívták és hívja a szegedi nép nagy része jelenleg is: „édös szülémnek", az öreg szülők szüleit, ha éltek: „más'kapó" és „más'k-anyó" néven nevezték.

A nagyatya az ő családjának2 tagjait „cselédjeim", kedves cselédjeim, de nem szolgai, — hanem a szeretetteljesség családi értelmében — szólította s még most is a családi szaporulást értve kérdezik: „hány cselédje van, azaz hány gyermeke?"

Az atyát a gyermekek mindig megbecsülve szólítják, — még a feleség is „kend"-ezi — ma már egyrész „magázza" a férjet, de sőt a gyermekek az idősebb testvéreiket is megbecsülve, „kendezve" szólították meg.

Az asszony, a feleség az Ő férjét csak: „az uram", gyakran „gazdám" néven említette, a férjének báttyát: „örebbik (öregebbik) uram-', a férje öcscsét pedig: „kisebbik uramnak-3 a férje báttyának, vagyis az „örebbik urának" feleségét meg: „asszonyomnak" hívta és szintén megbecsülte, míg a „kisebbik urát", azaz férjének öcscsét egyszerűen „te" szóval és mindig keresztnevéről említette, szólította csak.

Ezek testvérüknek feleségét: „ángyom-asszony, ángyó, ángyi, ángyiká"-nak hívják, a szülők gyermeküknek feleségét „mönyem"-nek szólítják. A nő, a feleség testvérei és rokonai annak férjét „sógor", szülei pedig „vejem" néven említik.

A vő, illetőleg a férj, feleségének apját: ipám, anyját: napám néven, ép úgy a meny, illetőleg a feleség, férjének szüleit szintén ipám, napám néven említi; de a családi megszólításban apámnak és éd's-anyámnak szólítják egymás szülőit kölcsönösen.

A testvérek legidősebb báttyukat: „bátyám uram" vagy csak „János bátyám" szóval tisztelik; míg ez fiatalabb férfi testvéreit „öcsémének nevezi és a leánytestvéreit „húgom"-nak szólítja.

Az öreg embereket egyébként általános szokás: „bátyám uramnak" és az öregebb asszonyokat: „néném asszonynak-' mondani; az „urambátyám" szó tisztesebb állású férfiúval szemben használatos.4

Az idősebbek, a mindkét nembeli fiatalabbakat egyáltalán „te" tegezve; míg azok az idősebbeket mindig megbecsülve, „kend" kendezve, újabban már néha „magázva" szólítják, így a lányok a legényeket is.

A férj az asszonyt „feleségöm", olykor: „hitös"-nek s a fiatalabb korban kedveskedőleg: „lelköm", „galambom", „virágom" vagy „hékám"-nak; míg ez a férjét: uram, gazdám, gazd'uram, édös uram-nak nevezte, később: „anyjuk", „asszony" és „apjuk", „apja" vagy „hé apjuk" lett. Az egymás közötti megszólításnál, a mint általánosan is szokásos, csak a „hé" szót használják, így: „hallod hé" vagy „hé! gyere csak ide!"

Régebbi használatban az asszonyt „bárányom"-nak, „báránykám-nak" is, a gyermekeket „juhocskáim"-nak nevezték,5 de ez ma már a sokféle kedveskedő házastartási megszólító szavak között nem fordul elő.

A férj a családban előkelőbb helyet foglalt el s bár szeretetteljes becsüléssel volt a feleség iránt, de akárhova mentek, mindig ő ment elül, az asszony pedig utána,6 még ha látogatóba menve léptek is be valahova, mindig az ember, a férj lépett be először, mert szokás volt a férjet, „emböröm"-nek is szólítani, míg aztán az erkölcsök lazulási korában manapság már, ha a mönyecskének „emböre van", az alatt a szeretőjét értik.

Ép így, ha valaki nem törvényes házasságot kötve, valakivel „összeáll6', „bagó-hitön" van, annak, is „emböre" van, vagy viszont az asszonyt, a kivel a férfi él, soha nem említik „feleség" néven, hanem egyszerűen azt mondják, „asszonya" van.

A háztartás gondja otthon az asszonyt, a feleséget illette és illeti, ép így a gyermekek gondozása és nevelése is.

Ha egy családban a legidősebb fiú megházasodott, ez rendesen együtt lakott — mint már előbb említve volt - az öregekkel, azonban ha még több házasulandó fiú is volt, akkor vagy kibővült a ház s ha ki birtak jönni a testvérek egymással és az öregekkel, még a második fiú is hazahozta az asszonyt, vagy esetleg ilyenkor azután az idősebb kitelepedett és a maga „valóságában", „gazdaságában",7 a maga urává lett, mivel a szülői házban mindig az apa, illetőleg a „nagyapa" volt a család feje.

A legényt húsz éves korában — vagy napjainkban, a mikor már a katonáskodás általánosan kötelezővé lőn — mihelyt a „katonai soron" átesett, igyekeznek az öregek megházasítani, hogy a család- és gazdaság gondjait az  ő vállára tegyék át, de meg, hogy ne csél-csap éljen, hanem rendes józansággal; legjobbnak vélték tehát mihamarabb megházasítani. Hiszen a fiúnak élete a családi- és gazdasági érdek istápolása mellett úgy is oda és arra irányulhatott csak, hogy minden tevékenységét a család szűk körében töltve, annak jólétét föntartsa és biztosítsa.

Házasságánál - - minthogy leendő feleségével családi életét szülőinek házában folytatta -- irányadó volt szüleinek választása, hogy azokkal békés egyezségben és összhangzó szeretetben élhessenek.

Régebben rendszerint a szülők szemelték ki a leányt s ha a fiú némileg vonakodott, végre is a rábeszélés után megnyugodott abban, hogy „majd összetörődnek."

A családi szervezet föntjelzett rendszere és az uralkodott szigorúság, mely a család erkölcsének, „böcsületének" tisztasága fölött őrködött. régebben nagyon ritkává tették a házasságtörést vagy az elválást, különben is Szegeden a régi családi- és jogszokás alapján első sorban a család fejének volt kötelessége a családi élet rendje, tisztasága és békéje fölött való őrködés, de ha ezen kötelességét a család feje nem teljesítette s a családban békétlenség vagy rendellenség mutatkozott, maga a Magistratus avatkozott be, hogy a családi életben az erkölcsi rendet és békét helyrehozza,

Így olvassuk egyik magistratualis határozatban, hogy: „Szögi Mártonné akarván maga veje és Leánya közt a Szent Házasságban Izgágát tenni 12 Rhforintra büntettetett."8

A városi hatóság Szegeden a régi jogszokás és szabályzatok alapján elrendelte, hogy a családapák gondosan őrködjenek családjok tagjainak és cselédjeiknek erkölcsi élete fölött, nehogy azok káromkodjanak, paráználkodjanak vagy máskép kicsapongó életet éljenek. Hol a házi fenyíték ilyes esetekben nem használt, a családapának segélyére sietett a hatóság, melynél jelentést kellé tennie, hogy a felelősség elháruljon róla.9

82. Idősebb házaspár.

A városi hatóság a régi jogszokás alapján mintegy megkövetelte polgárai részéről a családalapítást s ha valaki mint nőtlen ember bevétetett a polgárok közé, annak kötelességévé tétetett: „hogy Feleséget venni magának mentül hamarabb el ne mulaszsza.10

De a családi életbe- Szegeden — nemcsak a hatósági, hanem a czéhszabályok is belenyúltak: ..hogyha valamely Gzéhbéli mesterember paráználkodó — hangzik a szegedi takácsczéh szabályzatnak 15-ik Articulussa — vagy förtelmességet követ el, káromkodásban, lopásban, veszekedésben avagy más böcsületös Társ mester Embernek illetlen bestelenétésében tapasztaltatik, elsőben jól megintessék és 5 Rhénes forintokra megbüntetessék, az Paráznák, Gyilkosok és szenvedhetetlen Istentelenek pedig az böcsületes Czéhbéli mester Emberek társaságából is ki irtassanak."11

Ámde a szabályzatokon kívül a családi életben megkívánt erkölcsi jó magaviselet és igaz becsületesség föntartására a családfőn kívül a családban apáról fiúra szálló „böcsület-érzés" is féltékenyen és erélyesen őrködött.

Ha azonban — mint már fönnebb is említettük — a családban mindezekkel szemben az erkölcsi élet tisztasága és jó hírneve kellően nem volt megóvható, a Magistratus nyomban intézkedett, hogy úgy a családi-, mint vele és benne a városi élet erkölcsi tisztasága és jó hírneve megóvassék.

Jaj volt annak, ki apját vagy anyját nem tisztelte volna: „Czigány István, hogy az magha édes attyát megszidta, ezen Istentelen cselekedetiért — jó lehet nagyobbat érdemelne — mostanában 12 K. forintokra convincaltatott."12

„Minthogy Kotsis István, Herédi Pál feleségével paráználkodott és többekkel gonosz életet élt, azér ezen cselekedetiért három rendben ötven pálczával megverettetik, azután hóhér által kiverettetik."13

„Dávid Eörse, vásárhellyi Bitang asszony az nemes Városbúi ki-igazitatott."14 „Catherina Horváth a Nemes városbúi excludáltatik, úgy hogy ha ez után it találtatik Hóhér - által ki csapattatik."15 „Minthogy Palotaj Szabó István T. N..Veszprém vármegyébűl való, jólehet felesége nem lévén, mindazonáltal egy városi embernek feleségével el szőköt és itt nálunk tapasztaltatván, Tömlöczben alkalmas ideig lévén, hogy azért az eo rósz cselekedete büntetlen ne maradgyon két pénteken száz-száz pálczával megverettetik."16

Hasonló szigorúsággal büntette a Magistratus a házasságtörő asszonyt is: „Zsoldos Péter feleségét, ki Bárányi Györgygyel paráználkodott, a parázna asszony ezért 100 korbácsütésre, Bárányi György pedig a város területéről örökre való kicsapatásra Ítéltetett."17

Ép így járt el Fikimidl Máriával is. kit hasonló okból a meg-verettetés után a nemes város területéről kikergettetett. Tápay Anna pedig 1740-ben paráználkodásáért hóhér pallosa alá ítéltetett.18

Moyse Jutka paráználkodásaért már nem részesül ily szigorú elbánásban, bár azt mondja a végzés, hogy ,.Trip. art. 105-ik titulusa szerint halált is érdemelne, de mivel egyszer se volt büntetve, azért Partis I. mae 46-ik és Partis II. 76-ik praxis Criminalis Carolinae Arti-kulusai szerint pelengérnél Hóhér által adandó hatvan vessző csapásra, annakutánna a városbúi kivezetésre és számkivetésre Ítéltetett."19

„Felhő Ágnes — publica meretrix — botrányos élete miatt a városból kikergettetik."

Hogy a Magistratus mily szigorúan őrködött a város jó hírneve, a lakosság erkölcsi élete- és a családi bensőség tisztaságának megóvása fölött, a közlött példák eléggé megvilágosítják, de érdekes egyik határozata a férj ellen, ki feleségének azt merte mondani : „teremtette", a miért az Ítélet szerint: „quinquaginta baculorum ictibus pulsabitur" (50 botütésre ítéltetik).20

A szegedi nép erkölcsi- és családi tisztasága fölött annak védelmében látjuk a családdal karöltve járó hatóságot, de látjuk a hatósági hatalmat is, melylyel belenyúl a családi. élet szentélyébe, mely pedig védett, elzárt szentély, melynek tűzhelyét a család fejének tekintélye, gondossága és szigora védte, óvta' és gondozta elsősorban, ámde a hatósági cselekvőség a régi városi jogszokáson alapult s azon időben csak helyesléssel találkozott és visszatetszést nem is szülhetett.21

Már fennebb említettük, hogy a régi családi élet és családi szokás alapján a fiúnak rendesen a szülők szemelték ki az élettársat, azt is említettük, hogy ebbe a házasulok nagyobbára bele is nyugodtak, most még meg kell említenünk, hogy Szegeden az egy városrészben lakók szoktak rendszerint összeházasodni úgy, hogy a felsővárosi legény rendkívül ritkán házasodott az alsóvárosról s ha ez történt, rendesen szó-beszéd tárgyát képezte és kicsinyléssel szóltak arról; valamint arról a legényről is, kit bizonyos körülmények arra birtak, hogy a feleségét nem az ő szülői házába hozta haza, hanem esetleg ő, ment a leány szüleinek házába, vagyis családi életüket a leány szüleinek házában folytatták.

Nem minden gúny nélkül mondogatták és mondják ma is ily esetekben : „a legényt vitték haza!"

A városrészek lakosságának ezen egymás között való házassága — mely az utóbbi évtizedekben már nem mutat oly erős zárkózottságot — oda fejlesztette a szegedi nép családi életét, hogy egymást — mintha csak az egész városrész egy család volna — „bátyámuram", „nénémasszony", „bátya", „öcsém", vagy egyszerűen csak „testvérnek" szólították úton-útfélen: „hogy vagy testvér?" kérdezi a nem is rokon, de ismerős jóbarát egyik a másikat.

Ez ugyan a magyarság régi patriarchális családi életrendszerében gyökeredzik, de annak daczára érdekes, hogy míg az egy ugyanazon városrészben lakók szólítják így egymást, a felsővárosi ember vagy legény azonban az alsóvárosit csak „atyafi" szólítja: „messze-e atyafi?" ép mint az idegen városbélit is. Az újjáalakult városi élet az anyagi viszonyok kedvezőtlensége, a foglalkozások megváltozása és az újabb társadalmi életrendszer fejlődése nagymérvű átalakító hatással volt a szegedi nép családi életére és régi családi szokásaira is; azonban a törzsnép, a tanyákon élő nép még híven ápolja a családról családra szálló szokásokat s a régi család-élet rendszeréhez kitartással ragaszkodik is.

83. Szekér.

  1. A mostoha szülőket az „édes" szülőktől megkülönböztetőleg régebben „kedves apám" és „kedves anyámnak" szólították Szegeden, most e megkülönböztetés nincs már se szokásban, se gyakorlatban.
  2. Népies használatban a . család" szót „csalárd"-nak is ejtik, így: családos embör, hány csalárdja van?
  3. Ez a legrégebbi kor maradványa, emléke, mikor még az ural-altaji népek asszony-közösségben éltek. (Vámbéri Ármin: A török faj ethnol. és ethnogr. tekintetben.)
  4. A cselédek gazdáikat szintén: ,.bátyám-uram" és „néném-asszonynak" meg becsülve szólították és szólítják s régebben a cseléd és család között sokkal nagyobb tisztelet és sokkal több bensőség és ragaszkodás uralkodott, mint manapság.
  5. A városi magistratus értesíti Pozsonyban levő követeit s a hivatalos ügyeken kívül családi dolgaikról is tudósítva feleségük és gyermekeik állapotáról, írja: „Az Bárány jó egészséggel van több juhaival együtt." (Városi levéltár 1712. június 8. lajstromozatlan iratok között.)
  6. Így hozta magával a szokás és a régi jogokon alapuló böcsület, mert ha véletlenül valahol az asszony lépett he előbb a szobába, nyomban rátámadtak: hát te hátadon hordod az uradat te!"
  7. Használatos szó a gazdaság" helyett a „szegénység" szó is. így: „itt élünk ebbe a kis „szögénységbe ", mely szegénység gyakran 100 vagy 200 holdból álló rendezett gazdaság, vagy: „u már a maga „valóságába", a maga „szegénységibe- élősködik, gazdálkodik, azaz elment a szülői háztól s családot alapítva: külön lakik és gazdálkodik.
  8. Városi régi jegyzőkönyv 17:25. mens. july.
  9. Rendelet a város lakosságához 1720, Vár. levélt, fasc, 6. N, 117,
  10. Városi jkv 1728, VIU. bris.
  11. Városi jkv 1744. 459. lap.
  12. Városi régi jegyzkv 1740.
  13. Városi jkv 1726. 212. 1.
  14. Városi régi jegyzkv 1725. 187. 1.
  15. Városi régi jegyzkv 172ö. 351. és 352. 1.
  16. Várad régi jegyzkv 1731. decz. 7.
  17. Városi régi jegyzkv 1738—1744.
  18. Városi régi jegyzkv 1740. Trip. I. r. törv. 15. és 105.
  19. Vár. jegyzőkönyv: Actum et deoisum Szegedini in Senatu Die 5ta Mensis July Anno Domini 1743.
  20. Városi jegyzkv 1718
  21. 4 Dugonics Andr.: „Példabeszédek" és „Jeles-mondások" czímű művének II. k. 254. lapján írja: „Ennek előtt az én gyermekségemnek üdéjén a szabad királyi városokban — így Szegeden is — a volt szokás, hogy a szemtelen inakat ha valamin rajta kapták elsőben tömlöczbe vitték, az után 12 pálczára kárhoztatták. A nevezetesebb Polgároknak fiait, kiknek gyöngébb bőrök voltának, vagy attyáik, vagy rokonaik 12 pálezát 12 forinttal váltották föl, Ezeket a 12 forintokat bika pénznek nevezték."

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet