Előző fejezet Következő fejezet

III. NÉPRAJZI (ETHNOGRAPHIAI) RÉSZ.

Ház, lakás, udvar, kert és ezeknek berendezései.

 

HÁZ. A család tagjainak számától, vagyoni viszonyaitól és foglalkozásától függött és függ ma is a ház nagysága. Szegeden — mint a lakosság foglalkozásainál is — a magyarság legősibb foglalkozásától, a pásztorélettől és halászattól a fejlődött ipari művesség minden nemével találkozunk, ép így a lakóházaknál is azon sajátságos és érdekes jelenséggel állunk itt szemben, hogy e város területén a modern fejlődésig jutott lakóházakon, palotákon kívül a magyarság legrégibb ősi typusú cserényét, kontyos- és nyerges nádkunyhóit — valamint a földbe ásott putrikat, vermeket és vertfalú házakat is megtaláljuk.

A város külterületén a tanyai lakosság pásztorainál még meg van a cserény és annak szomszédságában a szárnyék — mint már előzőleg erről megemlékeztünk (148. lap, 71. sz.) — s ugyancsak meg van a halászoknak nyerges-, nád- vagy gyékény-tetejű kunyhóik mellett a kisebb kontyos kunyhó is, mint a magyarság legkezdetlegesebb lakóházának képviselői.1

Ezeken kívül megtaláljuk a földbe mélyített földházakat2 (149. lap, 72. sz.), putrit3 és vermet, továbbá az egy ablakos vertfalú, horgos-rendszerű tetőszerkezettel a nádas- vagy gyékényes-, „verött-tetejű" házat, sőt a „tutajra épült" ház néhány képviselőjével is találkozunk.

A szegedi legrégibb házak külső typusa és belső beosztása a magyar házak általános jellegével és beosztásával birt, azonban a gyakori háborúk, a török-korszak és az árvizek pusztításai a belterületen alig hagytak egy igazi teljes „magyar házat", ezeken egészben már a német, az idegen befolyás észlelhető, főleg a legutóbbi (1879. évi) nagy árvíz óta, mely előtt még a város külső sorain számos régebbi typusú magyar ház volt látható.

Szegeden — mint építési anyagban szegény területen — a hajdankor vertfalú, gerendás házai mellett valószínűleg — faházak — is épültek, erre enged következtetni II. Lajos királynak 1516-ban keit védlevele, melylyel „a Tiszán és Maroson saját házaik fölépítésére fákat szállító" szegediek megadóztatását tilalmazza; egyébként egész a jelenkorig dívólag vertfalú, náddal- vagy gyékénynyel födött házakat építettek, melyeknek anyagát mind megtalálták a város területén.

A faházakat megelőző, vagy ezzel egyidejűleg is szokásos „fecske-rakás" építési mód — nálunk „tutajra építés"-nek neveztetve — melyről Herm,an Ottó emlékezik.4 tekintve azt, hogy az ősihez oly szívós kitartással ragaszkodó szomszédos Tápé faluban.manap is fönn van — minden bizonynyal dívott Szegeden is, mert hisz azon körülmény, mely a kis Tápé falu lakosságát ezen építési mód föntartására ösztönzi, hogy t. i. a Tisza vize minduntalan kiönti a lakosságot — Szegeden is meg volt s így utalva volt a nép házának falát oszlopok, czölöpök közé — melyek a tetőt a víz kiöntése daczára is föntartották — pojvával elegyített sárgumókból rakni, mert a sárgaföld és pojva mindig kezeügyébe esett s mihelyt a víz elvonult, nyomban neki állott a család népe sarat taposni és a, czölöpök közé falat rakni, melyet ügyesen ugyancsak sárral simítottak és simítanak be jelenleg is. Az itt épített házak anyaga egyébként fa, majd told a „tutajra épülő" és vert-falu házhoz; később vályog és tégla.

A városban ma már vertfallal s nádtetővel nem építenek házat, rendesen alapot ásnak s abba egy méternyi téglafal jő, melyre a vályogfal rakatik föl, melyre zöldág-ünnepléssel6 a zsindely- vagy cseréptető borul.

A mint régebben, ép úgy most is, a külterületen a tanyák építkezésénél rendszerint az egész család munkabíró tagja részt vesz. Egyik a sárgaföld- és polyvahordásnál, másik a sártaposásnál vagy az alap furkózásánál, a harmadik pedig a famunkánál meg a fal veregetésénél, vagy a nád és gyékény válogatásánál, esetleg a sövény, a kerítés vesszőfonásánál stb., stb. működik közre.

A város belső területén, bár ide-oda kanyargó girbe-gurbasággal, azonban régebben is utcza-rendszerbe épültek a házak, csak a város szélén vannak,.sorok": tápai-sor. szilér-sor stb. és a tanyákon - a város külterületén - - szerteszét egyedül álló házak, szállások.

A ház rendesen az udvarnak egyik oldal részére épült, kél ablakocskával — régebben s a tanyákon gyakran most is egy ablakkal — az utcza felé tekintőleg, az utcza járótól azonban két-három méterrel — néha többel is — beljebb s a kerítéstől az ablakig virágos kertecske díszlett6, sőt az udvar hátsó része is nagyobbára kertté volt átalakítva. A ház tetőzetét az itteni vidéken bőven termett nád és gyékény képezték; szalma soha; a felső gerinczen „koporsóval" és „kecskelábakkal" leszorítva, (lásd 84. sz. képet) gyékénynyel födött vagy a náddal szépen szegett tetőzet „verött"-, a közönségesen náddal borított tetőzetű ház pedig egyszerűen: „nád-tetejű" névvel birt, A nádtetőzeten rendesen ott virágzott a „fülbe eresztő" fű7 (sempervirum tectorum) s ez csak akkor tűnt el, midőn a nád és gyékény helyett a zsindely (sindöj) és a cserép-zsindely vétettek alkalmazásba, mely utóbbi esetben a tető-élek félkör — duda — cserép borítást nyertek.

84. Régi nádtetejű ház, elől kertecskével.

A tetőzet mindig csúcsba végződő három szögalakú, mint ez 84., 85. és 89. sz. képeinken is látható.

A háztetőnek mindig háromszöget képező homloka régebben csak nádra tapasztott sima fal, később deszkázott betét, melyre — még a nád- és verött-tetejű házaknál is — napsugár díszítés alkalmaztatott, mely az utcza-ajtónak, néhutt a kapunak is leghasználtabb díszét képezte8 sőt képezi a régi formára épített házaknál ma is, mind a három városrészben. Ez itt bemutatott egyszerű házon kívül már a XIX-ik század közepétől a módosabb polgárok előbb végig gangos oszlopos — minők a mostani egyszerűbb házak mind — majd csakhamar „fordított"' házakat építettek, középütt vagy egyik végén kétfelé nyíló, rendesen zöldre festett kapuval és zöld salukateres ablakokkal.

85. Szegedi házak napsugár-díszszel.

A ház előtt az utczaajtó mellett kis fa-pad, néhutt vertpadka-pad képezte a családok ünnepnapi vagy esti pihenő és összejöveteli pontját.

A ház közepén oldalt egy eresz nyúlt toldalékul hozzá, mely az udvartól elzárólag léczczel körül van kerítve s ez eresz alól lépünk a pitarba.

A ház, mely háromszoros beosztású, ma már az udvarra tekintő hosszoldalán végig gangos, sőt a gangra nyílik az egyik utcza-ajtó is.

A háromszoros beosztásnál az utczafelől való szoba a lakás, lakószoba, középütt a pitar és konyha s ezután a kamra; vagy a már kissé módosabb családnál az utczára néző szoba a lakószoba, középütt a pitar és konyha, utána a „tiszta-ház", „tiszta-szoba" és a megnyújtott részben van a kamra, habár oly elrendezést is találunk, a hol a tiszta-szoba van az utczafelől és a pitartól balra a lakószoba.

A pitar az egykori magyar házak maradványaként két részből áll: az eleje a pitar és a hátulja rekesztek vagy választófal nélkül a konyhát képezi, melyben szabad-tűzhely és nyitott kürtő áll. A házak régebben sárral kitapasztott deszka-kéménynyel, újabban vályog- vagy tégla-kéménynyel vannak ellátva.

A konyha szabad-tűzhelyén vas-macskán, háromszegletű és háromlábú „vaslábon" főznek az egyszerűbb házaknál ma is és szalmával, törmeléknáddal (gűgyűbe törve) — a kenyér-sütésnél szőlővesszővel vagy zsindely-forgácscsal — innen fűtik a szoba nagy „banya-kemenczéjét" (kemincze, kemöncze). melynek száját fűzvesszőből font s 45 ctmnyi magas, félívre formált sárral tapasztott „előtének" — olykor „tévő"-nek nevezett lappal borítják be.

LAKÁSBEOSZTÁS ÉS BERENDEZÉS.

a. = asztal. L. = almárjom. Pf. padlásföljáró. E. = eresz, p. = pad. f. = fogas. P. = pitar. U. = udvar, á. = ágy. k. = kemencze. K. = konyha, Kpu = kapu. l. = láda. sz. = szenteltvíz-tartó. T. = tűzhely. Ua. = utczaajtó.

A kemencze mindig a Szobában van s úgy ez, mint a szoba és konyha meg a pitar is régentén az egész ház külsejével tiszta fehérre meszel-tetett csak; azonban most már „pingálják" a pitart és a szobát is.

LAKÁS. A pitarból jobbra lépünk az utczafelé nyíló lakószobába, melynek két kis ablak-szemén át az utczára tekinthetünk, egyik oldalablakából pedig az udvart és a szemben lévő gazdasági épületet s jószágokat tarthatjuk szemmel. Az ablak belső párkánydeszkáján van elhelyezve a vizes-kancsó, régebben a csöcsös-korsó, ma vizes-palaczk vagy virágos cserép-kancsó.

86. Szobabútorok elhelyezése.

A pitarból balra — szegényebb vagy kisebb családú házaknál — esetleg a kontrába9 (kamra) nyílik az ajtó, de gyakoribban még egy másik szobát is találunk. — mert mint fönnebb jeleztük — rendesen már minden háznál van két szoba, az egyik, a melyben a család lakik és a másik „tiszta szoba" vagy „tiszta ház" nevezet alatt az „ajriktum" elhelyezésére, meg aztán lakodalom és egyéb „tisztösség" okából.

Tiszta szobául vagy az utczai, akkor: „elsőház", vagy az udvar felől való szoba: „hátulsóház" rendeztetik be, a mint a családi szükségletnek alkalmasabb és megfelelőbb.

A berendezés egyszerű, de a módosabb családoknál aztán találunk díszesebb berendezésekre is, a népies jelleg azonban a következő: az utcza és az udvar felől eső sarokban sötétkékre festett — s karján rózsás koszorú vagy tulipántos virággal díszített karos szeglet-pad van elhelyezve, előtte ugyanily színű s csak középütt kis virágdíszszel ékített négyszegletű fiókos asztal áll.

88. Mária-kép virágos betéttel.

Az udvar felőli ablakkal szemben a szoba másik sarkában, mindig kelet felé irányult, fejtől való elhelyezéssel a magasra vetett s szintén kékre festett ágy van, a tornyos végét ép úgy piros rózsakoszorú és fehér,'tulipánt csokordísz ékíti, mint a pad karját.

Az ágyba alulról szalmazsákot — strohzsák — reá „derekajt", erre lepedőt, fejajj párnákat (vánkus) és takaródzónak „dunnát" (dunyhát) mind megannyit lúdtollal kitöltve10 raknak s felül ágyterítővel takarnak le.

Sokszor egész magasra, majd a ház gerendáit elérőleg vannak fölvetve az ágyak (lásd 129. lapon 53. sz. képet), melyben a duzzadó párnák a gazdasszony büszkeségét képezik.

A paplan-takaródzó, mely a polgár családoknál már régen el volt Szegeden terjedve; a lakosságnál — főleg a tanyákon — csak az utóbbi évtizedekben nyert nagyobb elterjedést.

A gazda rendesen subájával, a juhász szűrével, az asszonyok dunnával takarództak, nyáron pedig csak egy-egy szoknya volt a takaródzó.

Az ágy előtt, ahhoz támasztva vannak a kékre festett11 s hasonló virágdíszszel ékesített karos székek (karszékek), olykor még egy pad is elhelyezve, esetleg a „bőcső", mely a szegényebbeknél sajátkezűleg összetákolt kis alacsony talpas-vályú formájú, de ma már nagyobbára mindenütt asztalos által készített ringó-bölcsőt találunk a családoknál.

Az ágytól lejebb, az ajtó melletti sarokban van a nagy „kenyérsütő" banyakemencze széles padkával körülvéve. A kemencze az oldalfaltól kissé kijebb domborodik s ott „kuczkót" képez, az előfallal pedig „kemencze-vállat", melyen olykor a szappan meg a tökmag szárad.

A kemencze kuczkója fölött van a kék fogas teleaggatott szoknyákkal és egyéb ruhaneműekkel.

Az ajtótól — jobbra eső sarokban, — ha a család nagyobb számú, — vagy még egy másik „nyoszoja".vagy a kék tulipántos láda12 van elhelyezve, melynek a tetején áll sok helyütt a „kenyér-kosár."

Régebben csakis a legszükségesebb bútorok szereztettek be, hogy a család mindig szaporodó tagjainak hely maradjon a szobában, de idővel, később és ma is már, a mikor az újabb családi alakulás rendesen újabb otthont alkot, a bútorok számában is nagyobb fényűzést enged meg magának a nép.

Négy-öt évtized előtt még a szegedi népnek hófehérre meszelt szobája falán csak egy-két szentkép — s az ajtóval szemközti falon pedig a tükör függött s a nagy gerenda alatt koczkára vágott szappan darabok képezték a díszt.

A falon csak szent képek— ezek néha tükörrámával — „üvegkép" — néven néha mesterséges virággal körözve — díszlettek, alattuk az olvasó — csüngött.

Az ajtó mellett — kilépőleg jobbra — a kemenczeváll előtt, a szoba faláról soha nem hiányzott a szenteltvíztartó, melyből úgy este lefekvéskor, mint reggel a szobából való kilépéskor a család tagjai mindig keresztet vetve hintették meg magukat.

Az ajtó mögé bunkósbot van támasztva s ugyancsak itt a falban — néhutt a szoba jobb részén az asztal melletti oldalfalban — mélyített fülke van, melyet, mint kívülről az ablakot, szintén kékre festett virágdíszszel ellátott fatábla ajtócska föd. Ezen kis fülkében a gazda „dohányzó-késségét", sokhelyt azonban az evőeszközöket vagy ezekhez hasonló tárgyakat — olykor a vizes kancsót tartják.

A szoba földjét — mert a padimentumos, deszkázott szoba csak azutóbbi félszázad vívmánya itt — rendesen lefurkózva, szép simára kitapasztották s az „eladó" vagy a menyecske ügyességét dicsérő czifrázatokkal szokták egy lyukas fenekű bögréből fellocsolni, a patka ajját és a háztövét pedig egy kis „feketeföldes" vagy „kindruszos" csíkkal húzzák el, ép úgy a kívülről tisztára meszelt házfal tövét is mindig ily tenyérnyi széles feketés-kék csíkkal szokásos „elhúzni."

Egy félszázad előtt a szoba (a népnél csak ház) általában mindenütt így volt berendezve, de ma már a tulipántos virágú kék bútor ritkaság számba megy, sárgásbarnára festett — flóderozott — bútorok váltották föl azt, még az egyszerűbb, szegényebb lakásokban is.

Az elrendezés azért teljesen régi maradt, legfeljebb az utcza felül való két ablak között egy fiókos almárjom nyert elhelyezést, melynek tetejét apró csészécskék s egy pár findzsa, olykor-olykor ma már egy-egy fénykép díszítik; az összehajtható papiros tükröcske pedig, — melyből a menyecske szokta a fejét bekötni,— az ablakból szintén az almárjomra került.

Bent a városban épített házakból lassan-lassan eltűnt a gerenda is, a hófehér falat meg virágos czifra pingálás váltotta föl, a szépen föllocsolt és kimódolt „házföld" pedig helyet adott a „padimentumnak", a szoba udvarra néző ablakából a szentelt barka és az illatos czomborka meg a radnai zöld-ág eltűntek, vagy itt-ott szerényen a kamra ablakába húzódtak vissza.

A ház ablakait kívülről táblák védik, szintén kékre festve, pár szál tulipántos díszszel, az ablakközökből azonban soha sem hiányzik a muskátli meg a rozmaringvirág, sőt a hónapos rózsával, viola," rezeda s más illatozó virágokkal szaporodtak azok úgy, hogy alig-alig lehet közülök kikandikálni.

Az eső ellen — és az éjjeli biztonság okából— használt ablakvédő táblákat a városban a zsalukaterek teljesen kiszorították, ily táblákat ma már Szegeden csak a tanyai házakon lehet látni és a Szegedhez tartozó kertész-telepeken: Röszkén és Szt.-Mihályteleken s a régi tárgyakhoz annyira hűséges Tápén.

A komra (kamra) a család szükségleti tárgyait s egyes gazdasági kisebb eszközeit rejti, néha egy-egy ,,szuszék"-et (szuszi) is találunk, borító-födelén és oldal lapjain mélyített faragásokkal, melyek madarat vagy búzakalászt ábrázolnak, olykor a díszítés egymásba fonódó mértani ábrázolat.

88. Paprikafüzéres ház (Alsóvároson).

Fenn a ház eresze alatt gyakran rúdra aggatott kukoricza sorok, alsóvároson mindenütt piros paprikafüzérek — borítják el a ház elejét s a pitar előtti eresz alatt sok helyütt a szúnyoghálós ágy van nyaraláskor kihelyezve, néhutt csak egy szélesebb fa-pad, a gazda subájával annak ágyát képezve.

A ház homlokzatán levő két lyukon piros kukoricza csővek lógnak le, vagy a kasza hegye villog, régebben a halász-házaknál háló csüngött alá.

A szegedi nép is gyakran említi és használja a „házat — szoba helyett, valamint a „házi-tűzhelyet" — az otthon helyett.

Vannak házak, hol a konyhák és pitarok egész díszhelyek s inkább egy hátsó „kis konyhában" főznek, —ma már nagyobbára „sparhérton" — csakhogy az ő hófehér tűzhelyük tiszta maradjon.

89. A pitar és konyha.

A pitar berendezése a következő, a konyhától elválasztó falhomlokzatot rendesen a „tányéros"13 foglalja el, melyben a virágos tányérok díszlenek. Egyik oldalán „konyha-almárjorm', a pitar ajtó mögött pedig a vizes korsó-állvány van elhelyezve, a falon gyékényből szőtt „kanalas" függ, melyen egykor a fekete — fénymázos — ma már czin- és pakfon evő- s egyéb főző-, szűrő-kanalak találnak helyet. A kanalas mellett lóg a fali sótartó fából, mely rendesen a felvidéki kanalas tótok házi iparának készítménye.

A pitar belső része a konyha, melynek régebben a közepén volt — az udvarról bekerült — nyitott tűzhely, de idők folyamán e tűzhely a konyha oldal-falához emelt patkára jutott. A konyha körös-körül kis falpárkányzattal is el van látva, melyen a konyha-edények nyernek elhelyezést az egykor szintén ott pompázó rézedényekkel és réztepszikkel együtt.

A konyha berendezését a XVIII. században14 a következő eszközök képezték: néhány vassörpenyő, egy pecsenye alá való sörpenyő, egy hosszú nyeles tepsi, két vasmacska, egy vasláb, egy vasrostély, egy vaskanál, egy vas-szűrőkanál, egy vasvilla (lúdlelke), egy rézüst s egy vasbogrács. Szénhúzóvas, -szénfogóvas, csíkmák szűrő cserépből, feisze, balta, téglázóvás, két faggyúgyertya-tartó, egy ólomcsészi és öt lábas cserép sörpenyő, 6 aprólékos fazekak, 8 apró cseréptálak, cserépfödők s cseréptányérok, Iá fatdnyér,15egy nyujtódeszka, nyútogató, egy fa, mángulócska16 és egy mozsár, fadézsa, egy almárjom, egy vágódeszka (sok helyütt hastok) s egy vizeshordó.

A kissé jobb módú lakosságnál már a konyha párkányzatán ott látjuk a nagy kerek réztepszik mellett a fényes czintálakat, tányérokat és kanalakat17 mindenütt; sőt egynéhány hasonló anyagú csészit (findzsát), meg kancsót is (karafina), de ezeket az újabb cserép- és porczellánipar terjedése a fatányérokkal együtt teljesen kiszorította a népies használatból.

A pitarból a ház eresze alá lépünk, hol — mint már előbb említettük — a szúnyoghálós ágy, a gerendázaton pedig szintén a konyha egyes edényei vannak elhelyezve.

UDVAR. A házzal, a lakással szemben van a nagy tágas gazdasági udvar, melynek közepén — csak ritkán valamelyik sarokban — van a gémes kút, a háttérben a nyílt színt látjuk, melyben a gazdasági és egyéb eszközök helyeztetnek el, néha mellette van az istálló vagy az ól.

A kút régebben — a tanyákon nagyobbára most is — földbe ásott, sokszor. csak 2—3 méter mély üreg volt, de ez idő multával hordó-dongából kerekre, vagy rovátkos deszka-fallal 1—2 méternyi szeglettel rakatott ki; utóbban téglával 15—20 méter mélységben kerek-, rendesen kutágassal, ostorfával gémes, kávás kutak épültek és csak a módosabb polgári házaknál volt és van itt-ott kerekes, néhutt „szivárványos" (szivattyús) kút. A kút mögött, rendesen a lakószoba ablakával szemben vannak fölállítva a gazdasági épület, istálló és szín, vagy ha ezek a ház hátsó felén nyertek folytatólagos elhelyezést, akkor itt van az udvarsarokban — szem előtt — a földbe mélyített nádtetejű, vagy tapasztott tetejű verem, melyben a télire eltett zöldséget s egyetmás élelmi szereket tartanak,

A verem mellé van rendszerint annak és a háznak hű őre, a kutya kötve s rendesen néhány eperfa vet árnyékot a tágas udvar épületeire.

Ha tehén is van a háznál, az eperfa, vagy egy e czélra készült ágas ágain a tejes fazekakat látjuk felborítva.

Az udvar hajdan kerítés nélkül volt, mint sok helyütt van ma is a tanyákon, azonban a XVIII. század folyamán, főleg az újjáépítés után a város belső területén minden udvar be van kerítve; régebben az udvar csak sövény-kerítést kapott, melynek legrégebbi formája a hegyére állított s fűzfavesszővel egybefont nádszálsövény volt s ezt követte a „fűzfavessző"-ből font sövény, azután jött a „vertfal-18, majd a deszka- (szélűben vagy hosszában) és lécz-kerítés.

A vert-fal kerítésre „koporsó" födél borult és fűmaggal vettetett be, hogy az esőnek könnyebben ellent állhasson. A deszka-kerítéshez díszesebb utcza-ajtó és középütt kétfelé nyíló kapu készült s rendesen czifrázatos — de a székely kapukat és félfájaikat meg sem közelítő s teljesen elütő ékítéssel s itt-ott az évszámi fölirattal is elláttatott.

A kerítés nagyon kevés, inkább csak az utczaajtó és olykor-olykor a kapu nyert némi díszítést, mely vagy kétrészre osztottan zsalu-katert utánzott, vagy napsugár díszt formált.

Az utczaajtó szömöldök-fája deszkából kis koporsó-tetőzetet nyert, lapja pedig két mezőrészre osztottan, felülről szintén zsalukateres ablak formát, vagy szétlövellő napsugarat utánzott, az alsó mezőrész pedig egyenes deszkázatból állott, de mindig szabályos irányú szögeléssel, néhutt az utczaajtó alsó részben négyzet-átlos, a közepétől nagyobbodó koczkadíszű deszkázatot is láthatunk.

Az utczaajtó mindig a kétfelé nyíló kapu mellett van, csak a legutóbb épült házakon (lásd 85. sz. képet) látunk két utczaajtót is, melyeknek egyike az udvarra, a másika a gangra, a folyosóra nyílik.

KERT. Az árvíz előtti időszakban alig volt Szegeden ház, melynek telkétől a kert hiányzott volna.

A házak előtt akáczok vagy egyéb fák — az ablakok és a kerítések között — az utczafelőli térségen mindenütt egy kis kertecske díszlett; de ezen kívül az udvar egy része vagy a teleknek hátsó fele képezte mindig a ház szükséges kiegészítő részét: a kertet.

A kertnek első fele virágos- s hátsó nagyobb fele pedig konyhakertnek („zöldséges"- vagy „veteményös"-kert néven) volt berendezve, melyben a család házi szükségletét képező zöldség és egyéb vetemények beteremtek.

Régebben a házi kertben nagyobbára csak oly virágok díszlettek, melyek egyszersmind a családnak — orvos-szereit— is képezték, ezek közül e helyütt fölemlítjük a szegedi népnél leginkább föltalálható következő virágokat:18 istenfa (artemisia), gyöngyvirág (convalaria), kankalin (kikirics), üröm, mirha, kakukfű (thymus serp.), fodormenta, szélesmenta, rozmaring, bazsalikom, borsika (thymbra), hajnalicska19 (mirabilis jalappa), bár-sonyka (tagetes), peremizs (chrysantemum május),20 kék-, fehér- és tüzesliliom, izsóp, levendula, tulipánt, sárga-viola (cheyri-cheiranthus), szarkaláb, kakastaréj, málva, majoranna, sáfrán (vad sáfrán), zsálya, ineresztő-fű vagy nebántsvirág (balsamina), basa-rózsa (bazsarózsa) (poeonia), jáczintus, kassai rúzsa (tagetes maximus), százszorszép (bellis perennis), szegfű, tisztesfű (sideritis hirsuta), pünkösdi rózsa, hórózsa, őszi rózsa (aster), tátocska (antirrhinum). őszi muskátli, szagos muskátli, melyekhez az újabb időben már a modern kertészet nagyszámú és legkülönbözőbb virágai járultak; régebben azonban csak a fönnebb említett virágokat — természetesen nem valamennyit mindenütt — láthattuk a szegedi nép által ápolt kertekben, melyekben egyébként, ha a kert kissé nagyobb volt, néhány gyümölcsfa és pedig: egy-két cseresnye vagy meggy, esetleg körte- (árpával, búzával érő vagy őszi és nyakas körte), baraczk-, szilvafa díszlett leginkább, a kerítés mellett rendesen egy-egy orgona-cserje, meg egy bodzafa virágzott és zöldéit. Többféle gyümölcsfákat csak a város belső területéhez néhány kilométernyire fekvő szőlőikben — szőlős-kertjeikben — tenyésztettek és tenyésztenek s azok között a diófa egyetlen szőlőből sem hiányzott.

A konyha-kertben, — mely a szegedi népnél régentén csak „káposztás-kert" — újabban „zöldséges"-, „veteményese-kert néven szerepel, a következő zöldségeket találjuk leginkább: petrezselyem (koriandrum), sárga-répa, fejes saláta, kelkáposzta, édeskáposzta, karaláb, czeller, fekete retek, vörös- és foghagyma (hajma), alsóvároson mindenütt: paprika-palánták, kapor, itt-ott paradicsom, krumpli, mák, torma, buruczka (brasica napus), uborka, vörös- és sárga czékla, néhutt kömény (anisum pinpinella) is.

A háztetőn terjeng a fülbeeresztő, fülfű, a kerítés mellett pedig a lopótök (cucurbita longa) fut végig, ott pompázván a csicsóka (helian-themum),21 a pujka-takony (persicaria orientális)22 és tányéricza (napraforgó), néhutt a czirok, sőt a dohány, itt-ott a „büszke" és a „ribizli" cserjék, habár a konyhakertnek szükségleti paréja: a kerti söprű (scoparium) is; egynémely kertben babot, borsót és lencsét is termeltek, habár ezeket leginkább a város közvetlen belterülete között fekvő „kukoricza földeken" vagy káposztás-kertekben tenyésztik a tökkel együtt.


  1. Hermán Ottó: „A magyarság háza." Term. tud. közi. 1899. 231 — 261. 1.
  2. Ily „földházak" a XVIII-ik század elején nagyszámmal voltak Szegeden, a boszorkányperekhen ismételten említtetnek: „földházban, postamester kertye mellett",de sőt a legutóbbi összeírásnál, 1901-ben a város külterületén még 7-et találtak.
  3. Putri is számos volt Szeged területén, ezek ma már eltűntek egészen.
  4. Természet Tud. Közi. 1899. 357. fűz.
  5. A zöldág-ünnepet lásd „Szokások" fejezet alatt.
  6. „Svercz Antalnak és Simíts Jánosnak megengedtetett, hogy házaik előtt csinosabb kerítéseket annál is inkább alkalmazzanak, minthogy -ezt a közönséges utczának térsége megengedi és anélkül is az olyatén kerítések és kertecskék közönségesen nem a házakhoz, hanem a közönséges uczákhoz proprietarie tartandók." (Vár. jegyzőkönyv 1794. 128. 1.)
  7. A nép, míg egyrészt orvosságnak tartja, másrészt azt hiszi a fülfűről, hogy a mely háztetőn zöldéi, abba nem csap be az istennyila. A szegedi nép azon hitben él, hogy az újházban (az újonnan épített házban) valakinek meg kell halni. (Arabs közmondás: mikor a ház elkészült, ajtaján a halál lép be.)
  8. Ez a napsugár-dísz a régi magyar „naptiszteletnek" maradványa, a mint a házhomlok háromszög alakja (triangulum) a napistennek jelképe.
  9. Sok háznál a komrából volt a padlás, pallás följáró biztonsági szempontból, azonban a házépítés fejlődése, de meg a gyakori tűzesetek folytán éppen a kamrából lévő följárat miatt rendesen beégett a ház s ez okból a följáró a ház hátsó végére helyeztetett ki. (Lásd 85. sz. képen, 188. lapon.)
  10. „Nem vagyok én uri nemzetből való Nem köll néköm sejöm paplan takaró. Beérőm én libatollas dunnával, Piros végre hajtott czifra czihával. (Népdal.)
  11. A szegedi népnek kedvelt színe volt a kék, ezt nemcsak ruházkodásánál, hanem bútorzatánál is tapasztalhatjuk; ellentétben az idetelepült német és rácz la kosság öltözködésénél és bútorozkodásánál használt piros és zöld színekkel. Alább látni fogjuk, hogy a piros szín uralkodó volt az idetelepültek ruházkodásainál s hogy ezen színt bútoraiknál is kedvelték, erre nézve legyen itt egy XVIII. századi leltár — a sok közül — mely arról is képet tár elénk, minő volt a szegedi rácz családoknak viselete és szoba berendezése: E leltár 1771-ben vétetett föl s Veszelinovits Theodor szoba berendezéséről szól: „egy rámában — kis fekete s aranyos prémben befoglalt — deszkára pingált Jézus Krisztus képe, egy hasonló Ur Isten képe feküvő koporsóban, egy hasonló, midőn az Ur Isten leszállott a pokolba, egy hasonló boldogasszony és trif önképek." A sok kép között előfordul: „a muszka császár és császárné képei fekete rámában. Két olvasó, tiroler virág, egy czinből és rézbűl csinált lánczos lámpás, egy czinbűl csinált mécs, egy vörös rámában foglalt tükör, gyermek tanító könyv vörös, egy csizio, rácz királyok históriája, egy betegekhez imádságos könyv, vörös festékes bőr székek, zsámoly, zöld festékes négyszegletű asztal, egy vörös festékes dupla asztal, kis asztal almáriomocskával, egy almáriom, pohárszék, kis konyha almáriom, hosszú pad vas színű, egy vágó szék, födeles fekete festékes fa nyoszolya, egy tarka derekalj, dunyha, szalmazsák, 2 zöld és 3 vörös vánkos, vörös tafotás paplány, ágyra való szőnyeg, törülközőkendő és táltartó" stb. — Ugyancsak egy német polgárnál: „az hátulsó szobában találtatik": egy közönséges fehér nyoszolya, 5 pár nákkal, egy fehér almárjom, egy kerek fiókos asztal, egy vörös asztal, két hosszú vörös fal mellett lévő székek. Hat közönséges vörös kar székek, 8 falon függő ké-pecskék stb. (Városi régi jegyzkv 1772.)
  12. Szegeden a XVIII-ik században készült ládákon, nyoszolyákon és karszékeken találtam tulipános virágdíszt, a XIX-ik század elejétől egész napjainkig csak rózsa koszorús, gyöngyvirág- és szekfuvirággal< díszíttettek a kék bútorok.
  13. A XVIII. században, a szegedi népnél ma általánosan csak „tányéros" néven ismert és használt konyhadísz „tálas" nevet viselt: „suppeleotiles atpote unum Almárium, unum Leotnm, unum Conservatorium pro Orbiculis et Patenis vulgo Tálas etc, etc. (Városi jegyzkv 1732., 168. 1., de 17(>6-ban már ..tányéros" néven említi a leltár.)
  14. A városi jkv 1772-ben fiiivett leltár egy közönséges gazda házánál.
  15. Az étkezésnél használt „faeszközök" tányérok, evőkanalak, trancsirtálak egész a XIX. század közepéig meg voltak a szegedi népnél.
  16. A „famángolócska" tulajdonkép ruhaszapuláshoz is használt sulyok egy hengerrel.
  17. Kara Pálnál 1751-ben 8 nagy czintál. 8 kisebb ezintál, 8 czintányér, 2 tál fogóval, 2 czinkarika. (Városi jkv 1751. Die marty.) Egy másiknál: Egy kristály korsócska, czinsótartó, szalma-tányér, 4 butella, 9 pohár, 2 karanna (kancsó), 3 bogrács, tepsi, rostélyos-tál, nyárs, lúdlelke, réz-füstálló, egy török- és egy kácsaorrú- aczél, hamburgi 6 tál, 6 fatényér, 14 hamburgi új fazék stb. — már polgári módosabb berendezések. (1772. év.)
  18. A „népies gyógyászat" fejezetben felsoroljuk azon fákat, virágokat és füveket, melyek a szegedi nép gyógyító-kuruzsolásainál szerepelnek.
  19. Fekete formás magját a fül kifúrásánál, míg az hegged, a függő helyettesítésére használják.
  20. „Hortus Romanus": Martelius Miklós. 1772.
  21. „Helianthemum, corona solis parvo flore, radice tuberosa esculenta." Csapói. „Új füves-virágos magyar kert." Pozsony, 1775. s tényleg eszik is a csicsókát nyersen is, levelét pedig szárítva dohány helyett pipálják.
  22. „Persicaria orientális nicotianal" Martellis Nicolas „Hortus Romanus" 1772.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet