Előző fejezet Következő fejezet

III. NÉPRAJZI (ETHNOGRAPHIAI) RÉSZ.

Ruházat, viselet.

 

A SZEGEDI halmokon feltárt régi sírleletek érdekes adalékokat szolgáltatnak a hajdani magyar viselethez is, melyet itt csak érintve megemlítjük, hogy a szegedi ősfoglalkozású nép viselete sokáig megőrizte az ősi hasonló foglalkozásúak ruházatát, viseletét: báránybőrsipkát, felső-szűrt, állatbőr-mentét, subát és a nyári gatyát. valamint a nők is az egyszerű vászon ruházatot; ámde a századok folyamán váltakozó és betelepedő idegenek, a kunok, a török-korszak, a nemzetiségi lakosság viselete egyben-másban átalakító hatással voltak Szeged népének ruházatára és viseletére is.

Különösen a XIX-ik század utolsó évtizedeiben a gyorsan fejlődő és haladó kultúra, az élénk forgalmi összeköttetések. Szegednek átalakuló modern városias élete, de főleg és leginkább a divat hatalma, a szegedi nép egykori állandó jellegű ruházatának színét, formáját és typusát egészen megváltoztatta már.

Különösen a női-ruházat és viselet rendkívül nagy változáson ment át s bár a férfi-viselet is sokat veszített az oly sokáig állandóan őrzött egyöntetű magyaros jellegéből, mindazonáltal főbb vonásaiban nagyrészt még mindig meg van a magyarosság az öltözködésben, a viselet egynémely ruhadarabja pedig teljesen a régi maradt.

Már a megelőző századokban is átvett egyes, kisebb-nagyobb alkatrészeket a szegedi nép az ide betelepített és betelepedett különböző nemzetiségek ruházatából, azonban ez az itteni magyar lakosság állandó viseletének magyaros jellegére semmiféle zavaró hatással nem volt s a XVIII-ik század elejétől a XIX. század második feléig úgy a felsővárosi, mint az alsóvárosi lakosságnak ruházata állandóan jellegzetes volt és maradt.

V, sz. Műmelléklet „SZEGED ÉS NÉPE" cz. műhöz.

A két városrész ezen állandó lakossága közé a XVIII-ik század folyamán újra fejlődött s alakult czéhek, valamint a betelepedett rácz, dalmata, német és egyéb nemzetiségű lakosság külön viseletet, ruházatot hozott s ezenkívül még a polgárok, a polgárság ruházata hatósági rendelettel szabályoztatott és határoztatott meg.

A nők ruházata, különösen a czéhekhez tartozóké és a nemzetiségeké, valamint a felső- és alsóváros törzsnépéé így állandósult színben és formában; azonban ezen állandó jellegzetű vonás az utóbbi három évtized óta a polgári, ipari és nemzetiségi, sőt a felső- és rókusvárosi férfi- és női népviseletben is egészen eltűnt, csak az alsóváros és a tanyák népe őriz még a férfi-viseletből állandó jellegét.

Mielőtt a jelenlegi s egyáltalán a szegedi nép ruházatának és viseletének részletes ismertetésére térnénk át, meg kell említenünk, hogy Szegeden a felső- és alsóvárosi törzslakosságnak egymásétól elütő viseletén kívül itt a német iparosoknak, a rácz és dalmata lakosságnak egészen külön népviseletük volt, a czéhek pedig valamennyien elütőleg öltözködtek a többi lakosoktól s ezen öltözködésük annyira állandó karakterrel birt, hogy napjainkig meg lehetett ismerni az érdemes csizmadia-, szabó- vagy szűcs-czéhez tartozó öregeket — férfit és nőt egyaránt — sőt a legényt meg nagyobbára a leányzókat is.

Azonban a czéhbéliek elütő öltözködése és az idegen nemzetiségűek viselete a törzslakosság magyaros ruházatára, viseletére határozott befolyást nem gyakorolhatott, sőt ellenkezőleg; amint nyelvöket, szokásaikat, életmódjukat, ép úgy lassan-lassan ruházatukat is átvették az itteni törzslakosságtól, még az itt állandóan megtelepedett czigányasszonyok és leányok is.1 (Lásd 49. sz. képet 120. lapon.)

A férfiruházat állandósága egyrészt a régihez ragaszkodó népnek természetes hajlamában keresendő, másrészt pedig abban is leli magyarázatát, — mint ezt fennebb említettük — hogy a polgári ruházat hatóságilag volt szabályozva; a női viselet és ruházat állandóságát a szegedi népnek a szomszéd- és egyéb népek ruházatától megkülönböztetése, kiválóbbra tartása s a régihez való megszokás és ragaszkodás biztosították.

Maga a ruházat, — úgy a férfiaknál, mint a nőknél — három csoportra oszolva két-két rendbeli, úgymint: alsó- és felső, nyári- és téli, ünneplő- és hétköznapló.

Az alsó, vászon fehérneműek századokon át télen-nyáron egyenlően ugyanazok és pedig a férfiaknál: derékon alul érő ing, (népiesen „üng", régebben „ümögh") és bokáig érő bővebb, felül korczba, ránczbaszedett fehér gatya. Az ing a XIX-ik század első tizedéig alig ért derékig s a gatya is rövidebb volt, a mint ez utóbbi az alsóvárosi népnél sokránczú és térden valamivel ér csak lejebb ma is (lásd 90. sz. képet 202. lapon), melyet nyáron a földmíveléssel foglalkozó tanyai nép is nadrág nélkül — de vasár- és ünnepnapokon mindig tisztával felváltva — visel, az alján egy ujjnyi szélességben kirojtozva.

A felsővároson csak hétköznapokon, a munkában vannak a halászok, hajósok és molnárok — no meg a píczéző, horgászó czigányok gatyában — ünnep- és vasárnapokon azonban ezek mindig nadrágot is viselnek.

Az ing elején egy-két ráncz ékeskedik, az ujja pedig középütt bővebb, de a csuklónál hátrahajló kézelővel — néha a nélkül is — szűken megkötve, újabban begombolva és keményítetlenül viseltetik. Az úgynevezett „borjú, bornyúszájú" inget csak a juhászok viselik Szegeden (90. sz. kép), de ma már azoknál is ritka.

91. Idősebb nő a XVIII-ik század végtizedéből, hátra kötött fejjel.

Az ingnek begombolása úgy a kézelőnél, mint a nyaknál, csak a legutóbbi néhány évtizednek hódítása, mivel ezelőtt a nyaknál és az ujjaknál az ing mindig vékony fehér-pertlivel köttetett csak össze, a mint az idősebb férfiaknál elvétve még most is látható.

A női fehérnemű: derékig érő, rövid ujjú, csak a felsőkar feléig érő — és mint a férfiaké — elől nyitott, de gallér- talán ingből és térden valamivel lejebb érő kurta pendelből (pöndülből) áll,2 Az ing ujja kissé bugygyos és úgy itt, mint a nyaknál vékony fehér-pertlivel huzatik össze (ma a nyaknál már rendesen gombolással), a pendel pedig ránczba-, korczba-szedve úgy köttetik meg, mint a gatya.

Az alsó fehérnemű ruházattal ellentétben a felső-ruházat - - úgy a téli, mint a nyári; ünneplő és hétköznapló teljesen elütő anyagból készíttetve, egészen elütő formával birt régen és bir a jelenben is.

A szegedi népviseletre itt-ott typust képező módosabb viseletet is szemmel tartva, minthogy a felsővárosi nép ruházata és viselete az alsóvárosi nép viseletétől formában és színben nagyon elütő — irányadóul a két törzsnép ruházatát veszszük megemlítve az idősebb- és ifjabb-korúak viseletét is — mivel ezek között is van figyelemre méltó eltérés — s egyben a betelepülteknek a törzslakosságétól eltérő felsőruházatáról is megemlékezünk.

Nagyon természetes, hogy Szeged népénél ép úgy, mint egyebütt is, már a foglalkozások elkülönző ruházatot képviselnek, mert például az állattenyésztéssel, földmíveléssel foglalkozóknak egészen más a ruházata, mint a halászoké, hajósoké, molnároké vagy a czéhbéli mesterembereké s egészen más a polgárságé, mint a népé; mivel annak ruházatát — színben és formában — Szegeden rendeletek határozták meg; míg ellenben a polgárjoggal nem biró lakosság a hagyományokkal öröklött foglalkozásának megfelelő ruházatát és viseletét is állandóan megőrizte.

92. Suba. 93. Szűr.

Azonban nem szabad elfelednünk, hogy a rendelettel szabályozott — polgári — férfi-ruházat tulajdonkép ünnepi viselet volt, míg egyébként hétköznapokon állandóan és egyenlően ugyanazonos a férfiak viselete, legfeljebb az anyagban — de nem a formában — találunk némi eltéréseket.

A hétköznapló férfi-viselet között legrégibb és állandóan ma is használatban van télen-nyáron a juhbőrből készített felső-ruhák legkiválóbbja: a suba, még pedig az irhás- és vóczos-suba.3

Egész bokáig leér, színében két árnyalatú: van világos-sárga, zsemlyeszínű és sötétebb-sárga, egyszerű berlini fonállal, vagy selyemmel kivarrott pávaszem. tulipán-, rózsa- és rozmaring-ágakból kombinált virágdíszszel, gazdagon árnyalt egyéb zöldágakkal és levelekkel csoportosítottan ékesítve, a vállon pedig egészben alkalmazott fekete báránybőr gallérral. (Lásd 92. és 94. sz. képeket.)

A hímes varrás a két vállon, oldalt és az elején csoportot, bokrétát képező díszítés, de ezenkívül az aljától pár arasznyival feljebb, almás és háló varrással csipkézett (fűrész csipke), piros irhaszegélyezés is környös-körül futja, hogy a díszítése változatosabb, gazdagabb legyen.

94. Irhás suba kiterítve.

Á szegényebbek minden díszítés nélküli subát viselnek, a módosabbak selyemmel — a szerényebb anyagi viszonyúak berlini fonállal, mindig színes fonállal — kivarrott irhás-subát hordtak, esős időben kifordítva, de ma már inkább a tanyákon használatos és ünnepeken nem viselik; kiállítása is egyszerű s a selyemmel kivarrott drága suba pedig ritkaság-számba megy.

Egy szép suba tizenegy vótztzal mintegy öt méter körzet területű.

A suba után leghasználtabb felső-ruha a szűr, mely az alsóvárosi tanyai népnél, főleg a juhászok, csordások, béresek és kanászok elsőrendű szükségleti ruházatát képezte és képezi némileg még ma is, de azért szűrrel ép úgy, mint subával, minden gazdaember el volt látva a régebbi időben.

A szegedi nép által használt szűr — mint 93. számú képünkön látható — szintén hosszú, bokáig érő bő ruha, de gallérral és ujjal van ellátva, ez azonban rendesen be van kötve s mintegy zsebet képez rajta.

A legszebb szűrök szebeni posztóbúi készültek s a kevésbé díszesek öt punktumos, majd 2—3 punktumos néven voltak ismeretesek, míg a legegyszerűbb „három fúrásos" nevet viselt.4

95. Szűrkankó 96. Ködmen

Ma már ritkábban használt viselet, ez is, egykor többféle színű fonállal-varrott díszszel — melynek virág-ékítménye azonban úgy alakjában, mint varrást stiljában és csoportosításában a suba kivarrott díszétől teljesen elütő.5

A régi szegedi népviseletben csak a suba és a szűr birtak hosszúszabással és mindig férfi-viselethez tartoztak.6

A szintén juhbőrből készült ujjas ködmen derékban testhezállóan — mint a dolmány — térden valamivel fölül érő hosszúsággal szabatott. (96. sz. kép) két oldalán zsebbel és az elején keskenyen végigfutó, kivarrott díszszel, vagy piros csipkézett irhaszegélyezéssel, vagy halványzöld fogasvarrás (szűcsök szerint: fogasolás) és czirmozással láttatott el, rendesen két-három ujjnyi széles fekete báránybőr — a XVIII-ik században kecskebőr — prémezést és ugyanily gallért nyert.7

97. Női ködmenke.

Ennek csak a csípőig érő testhez szabott, selyemmel ékesen kivarrott, kicsinyített alakját, az „ujjas ködmenkét" viselték a nők télen (97. sz. kép), míg nyáron különböző színű, hasonló szabású, de később aljazattál ellátott kaczabájt hordtak, mely aztán idővel a világos-sárga színű s itt-ott kivarrott, virággal díszített „ködmenkét" teljesen kiszorította a szegedi népviseletből.8

A ködment, mely újabban már csak egyenes háttal szabatik és nagyon kevés virágdíszt nyer, az alsóvárosi földmívelő- és a felsővárosi hajós-nép viseli, csakhogy a hajósoknál az utóbbi évtizedekben egész a bokáig leérő hosszú formát nyert. A halászok és egyéb foglalkozásúak, főleg a szekeresek munkásruhája az ujjas fehér-kankó volt9 (95. sz. kép), mely derékban testhezállóan szabatott és a székely-zekéhez hasonlított, dísz nem volt rajta, azonban hordták kissé díszesebben, piros-posztó szegélylyel, rövid, egyenes szabással és piros-zsinór, olykor bojtos „átvetővel" ünnepeken is.

A XVIII-ik században kétféle kankót hordtak, még pedig egy hosszabb, nagyobb kankót (gausape május), mely „guba" néven volt ismeretes és egy kisebb (gausape parvorum) vulgo „kankó"-t, a mai nap is használatos tulajdonképi „szűrkankót".10 melyet nemcsak az egyszerűbb lakosság, hanem az előkelőbb polgárság is viselt.11

A kankó mellett használatos volt még a „szűrdolmány",12 sőt régebben az ugyanily szövetből készült nadrág is.

A szegedi nép télen mindig nadrágot viselt és báránybőr-süveget, majd sipkát, lábbelije: bocskor és jancsorka (saru), meg a csizma volt.13

Az ünneplő-ruha abaposztóból készült,14 mint készül az bizonyos eredetiséggel, de már nagyon változatos formával és egyéb fajú posztókból s szövetekből ma is.

Mielőtt azonban a már fönnebb említett s korunkig fönmaradt népies férfi és női viseletnek állandóbban használt és jellegzetessé vált felső ruháiról részletesen szólnánk, pár vonással bemutatjuk itt a szegedi polgári felső ruházkodásnak a XVIII. század folyamán használt alkatrészeit is.

A szegedi régebbi férfi ruházkodás között találjuk a legérdekesebb felső ruhát, a bokáig érő téli — mentét,15 — melyet a jobbmódúak három vagy harmadfélrőfös angliai, hollandi, spanyol avagy más derék selyemposztóból, selyem zsinórral avagy ezüst borítással lengyelesen elkészítve, állat-materiával vagy egészen czoboly, vagy róka-málylyal bélelten és környös-körül rókatorokkal prémezve viseltek.16 Ugyanilyen formával, de könnyebb materiából készült a nyári mente, mely alatt dolmányt hordtak.17

A mente rendesen róka-torckkal. mint legkedvesebb bőrrel prémeztetett körül és róka-nyakkal és szép apró fekete báránybéléssel láttatott el, ha a bélés fehér-báránybőr volt, ez olcsóbbá és köznapiasabbá tette a mentét s ilyet az egyszerűbb közrenden levők viseltek. Ily mentét — azaz subát — viselt a szolgarend is, de róka-nyakkal prémezve. Tehát a subára később jött a fekete-báránybőr gallérzat.

A mente ezüst borítással, — a legelőkelőbb polgároké arany makkos ránczra való rojtozással s selyem mente-kötővel, mely rojtosan és hosszan lógott le — díszesíttetett. Az egyszerűbb menték szőrzsinórzatot és ugyanolyan mente-kötőt kaptak.

Ezen menték a XIX. században már sujtásokkal és „lántzolással kihányva" viseltettek, melyeknek becsét éppen a sujtásozás és kihá-nyás képezte. így volt: egy sujtásos mente háromszoros kihányassál és öt soros sújtassál kihányott formára selyem posztóból.

A mente alatt viselték a testhez álló — dolmányt — mely ujjas vagy ujjatlanul készült, legszebb volt a „karasia remek dolmány", mely szatytyánnal volt bélelve. A dolmányhoz,18 — mely szintén zsinórzást nyert — övet használtak, mely a középszerű polgárok részére is selyemből, arany skofiummal készült.

A nadrág kétfelül gombbal és sújtassál, néha paszománttal, — az alsóbb renddé irhával — kivarrva viseltetett, a nyári nadrág pedig béletlenül; három zsinórral volt használatos.

Ehhez a ruhához hosszú magyar kalpag dukált vagy dupla fekete süveg.

A nadrág vagy morvái, vagy abaposztóból készült, de leghasználtabb volt az úgynevezett „karasia salavárdi bőrnadrág" meg a morvái posztóból való salavárdi.

A dolmány fölé e század elejéig rendesen a mente jött,19 melyet a férfiakétól csak némileg különböző formában, minden rendű és rangú nők is viseltek; sőt a XVIII. században divatos volt a jobbmódú polgároknál „az öt rőfbül álló magyar köpönyegh is.20

A jobbmódú polgárok magyar kalpagot viseltek, mely „tengeri görényből", nyusztból vagy nyestből készült, az egyszerűbbek „házi görénybőr" süveget hordtak, de leghasználtabb volt a lengyel fekete süveg, téli legjobb báránybőrbül, míg a szegényebbek az alábbvaló báránybőr meg fejér-báránybőr vagy a „szőkére festett" báránybőr és a bélés nélküli — úgynevezett „bagoly süveget" viselték.

Ezenkívül használtak voltak a persiai naturális bőrből bársonyra készített — és a krimiai süvegek is.21

Nyáron az úgynevezett fekete dupla-süveget hordták, míg később a nyúlszőrből csinált selyem-kalap, meg a közönséges gyapjú-kalap jött használatba, melyek állandóan egész korunkig kedveltek maradtak.22

Az asszonyok is hasonló mentéket viseltek, még pedig a legszebb — ép úgy mint a férfiak mentéje — negyedfélrőfös, a kevésbbé díszes harmadfélrőfös volt s a téli ép úgy, mint a férfiaké, állatbőrrel béleltetett ki, még pedig a módosabbak mentéjének két szárnya róka-mállyal, a hátulja báránybőrrel s kívül róka-torokkal prémeztetett körül; a nyári mente selyem-posztóból készült s körül csipke vagy paszománt díszítette azt.

A hosszú-mentén kívül használatos volt a rövid mente,23aranyos gombokkal és csipkével, melyhez egy vörös-övet és kamuka, aranyos csipkével prémezett szoknyát viseltek. A rövid-mente télen is viseltetett rendesen kék-posztóból festett rókára, selyem-zsinórral, elül rókával, hátul báránybőrrel bélelve, ezüst gombokkal.

A XIX-ik század elején a magyar asszonyok már csipkés pruszlikot. is viseltek, olykor dió nagyságú vendég-gombokkal; míg a németek pántlikás réklit hordtak.

A rása- vagy kamuka-szoknya 4 szélből állt, ép úgy a „kamellot"-szoknya is, a módosabb polgárnők csipkés-vállat s ehhez bársony-prémmel öt sorosan varrott szoknyát viseltek, a szoknyára aranyvirágos bíborkötény borult, de használatos volt a félrása, vagyis „mazolán"-szoknya is.24

A főkötő (fékető) aranyos csipke-díszszel ékesíttetett, de divatos volt az arany homlok-kötő és az aranysujtásos fátyol is,25 kezűkben pedig fehér üstös (ezüstös) kezkenyőt, majd legyezőt hordtak.26

A török-kiüzetés után bekövetkezett nagymérvű idegen bevándorlások és betelepedések nagyon különböző ruházkodást és viseletet hoztak a XVIII-ik század folyamán Szegedre, hol a számban nagyon megfogyott régi törzsökös polgárság és lakosság erős küzdelmet folytatott ugyan a magyarság és magyarosság érdekében, mindazonáltal a német iparos-czéhek hatása meglátszott a jobbmódú polgárság ruházkodásán s csakis II. József császár uralkodásával föléledt nemzeti visszahatás nyomán27 öltött határozott formát a szegedi magyar polgári ruházkodás, mely úgy a férfi-, mint a női-viseletnek igazi és állandó magyar jelleget adott; a népnek viselete azonban teljesen a régi volt és maradt.

Az állandóvá vált férfi-viselet a XIX-ik század első tizedeiben felsővároson: finomabb alacsony kerek kalap, égszínkék, derékig érő jankli, nyakhoz simuló álló gallérral (65. sz. képűnk 144. lapon), hasonló kékszínű zsinórral szegve, ujján és a nyaknál, a háton egy-egy kisebb vitézkötéssel s ugyancsak világoskék, testhezálló feszes magyar-nadrág, kétoldalon aláfutó páros keskeny kék-zsinórral28 és az ellenző mellett elülről a czombokon is takaros zsinór-vitézkötéssel.

A magyar nadrágnak, — mely csatos szíjjal szoríttatott csípőn felül a testre,29 takarosan kellett állni, ezért a térd elhajlásnál úgynevezett „katona folt" alkalmazásával pótoltatott a nadrág belső szárában a lábhajlása és hogy ráncz nélkül feszüljön a czombokon s lábszárakon, a bokán alul „talpalónak'' nevezett szorítóval húzatott a két szár a talp alá.30

A nyakat fekete selyem kendővel csavarták körül, elő lről csinos csokrot kötve, ezt később a rojtos végű, két ujjnyi széles fekete selyem nyakkendő váltotta fel.

98. A szegedi csizmadia-czéh pecsétje.

Térden alul érő magas szárú kordován fekete csizma volt a lábbeli, mintegy 2 czentiméternyi magas sarokkal,, melyen ezüst sarkantyú pengett. A csizmaszár felül zsinórral beszegve és a két ívhajlást képező homlok, gombkötő-mív ..galamkosár-ral" láttatott el.

Régebben, mint a szegedi csizmadia-czéh pecsétjén is látható (98. sz. képen), a csizmaszár elül magasabb csúcsba nyúlt s csak későbben nyerte a most is használatban levő ívhajlású homlokzatot, mint ez a 101. sz. képen levő férfi csizmákon is látható.

A jankli vagy dolmány olykor ezüst gombokkal.31 de leginkább gombkötő-mívvel volt díszítve s csak a jankli, vagy dolmány alatt viselt bársony vagy selyem ujjatlan „kislajbiból" (mellény) nem hiányzott soha. — mint most sem középütt — az egy sor ezüst gomb.

Az ünneplő „kislajbi" mindig finomabb szövetből, rendesen szép virágos selyemből vagy bársonyból, — a hétköznapló pedig egyszerű szövetből készül.

A szép kislajbi egyik büszkesége a legénynek,32 melyet csak közepéig, a nyílás feléig gombol be s a mell felső részén nyitva hagyja, hogy az aranyrojtos „nyakravaló" — nyakkendőnek dísze is látható legyen. Nyakkendőt ma a legények nem viselnek.

A szegedi halászok viselete volt a világos égszínkék ruha, melyhez simult a hajósok, molnárok, superok, szekeresek s egyéb szabad foglalkozásúak ruházata, míg az iparosok a czéh szabta szokásos formákhoz alkalmazkodtak s elütőleg öltözködtek sokáig, csak napjainkban öltözködnek már nagyrészt egyenlően a legények.

Az idősebb emberek felsővároson a fennebb írt módon és formán öltözködtek, világos kék nadrág, sötét bársony kislajbi, kordován fekete csizma, fekete selyem nyakravaló, csakhogy a dolmány, a jankli, a bekecs, a mándli fekete volt, ugyanoly színű zsinórral és fekete selyem, kissé nagyobb karimájú kalap és vasárnap már bottal (a botok formája 73. sz. képünkön 151. lapon látható) a kezükben jelentek meg a szent misén.

99. Szegedi legény.

Meg kell itt említenem, hogy Szegeden botot33 vagy páczát csakis a tisztesebb polgárok és a czéhbéliek hordottak, más legények legfeljebb bizonyos funkciók alkalmával (pl. mint vőféjök) viselhettek csak páczát; mert különben úton-útfélén kicsúfolták, gúnyolták őket. A pácza viselés most sem szokásos a legényeknél.

Télen egyrész subát, ködment vagy bélelt lajbit, másrész báránybőrrel bélelt „bekecs''-t, dakut viselt; ép úgy a nadrág is, — mely régebben bőrből készült — most flanell vagy barkett bélést nyert; ,.a kislajbit" — (mellényt) az öreg- és középkorúaknál télen a „mejjedző"34 (melledző) egy, ujjatlan — báránybőrből készült, a mellen hímes varrásokkal ékített — alsó lajbi váltotta fel, melyet később a strimfliseknél vett „unterzikk" pótolt és pótol ma is.

A kalapot a módosabbaknál télen fekete asztrakán, a szegényebbeknél báránybőr sipka helyettesíti.

Az utóbbi három-négy évtizedben a jankli meg a bekecs és dolmány fekete zsinór ,.átalvetőt" nyert, majd „penzel''-lé (penczer) idomítva, sok apró gombokkal láttatott el. de úgy ez, mint a különböző zsinórzásokkal, sujtásokkal és czifrázott vitézkötésekkel agyon terhelt nadrág is csak a negyvenes meg a hatvanas években birt uralommal35 s csakhamar visszatértek a törzslakosság által használt egyszerűbb és ma is általános jelleggel biró magyar nadrághoz és az ujjakon meg a gallér alatt a háton szerényen, de szabatos szépséggel alkalmazott vitézkötéssel ékesített rövid „janklihoz" meg a „dakuhoz-', vagy a mint a nyária-sabb öltönyüket hívják, „haczukához."

100. Férííruhák a XIX. század közepéről.36

Az alsóvárosi férfi-népviselet sötétkék, derékig érő — később valamivel hosszabbra szabott — egyeneshátú, de bővebb ujjakkal s kevésbbé takarosan álló „lajbi"-ból vagy „mándli''-ból. ugyancsak sötétkék színű szövetből készített, kissé bőre-szabott s ugyanoly színű zsinórral díszített nadrágból állott, melyet egyenes, de nehézkesebb formájú tehén- vagy borjúbőr-csizma egészített ki,37 melyet török-patkóval, olykor lapos-patkóval láttak el.

A kalap, nagyobb kerek széllel és durvább anyagból, a kis-lajbi szintén sötétkék posztóból2 és csak ritkábban selyemből vagy bársonyból készült, középütt egy sor gömbölyű, az idősebbeknél 2 ctm. — az ifjabbaknál IV38 ctm. átmérőjű „pákfon", néha sokszegletűre vert — népiesen „meczczött" ezüst-gombokkal; a nyakravaló fekete-selyem, mindig szorosan a nyak körül tekergetve.

101. Férfi és női lábbelik.

 Bocskor, fiú-csizma, harmonikás- és kordován-csizmák, szerb és magyar papucsok. női selyem czipő fodorral.

Az idősebb férfiak hasonló sötétkék — elvétve fekete — színű — és szabású ruhát s nyáron — ünnepnapokon is — rövid, fehér vászon gatyát viselnek, de mindig csizmát húzva; még pedig úgy az alsó-, mint a felsőváros tanyai népe, a csizmába nyáron egyszerű fehér vászon-, télen pedig flanell- vagy barkett-- régebben bőr— kapczát használnak a lábra.

Az alsóváros férfi-népének említett viselete állandóbb maradt s színben és formában alig változott — az idősebb férfiaké Különösen nem — a legények azonban ma már oly sokféle színárnyalatú posztó-kábátokat hordanak, mint a felsővárosiak és rókusiak.

A mostani férfi-viselet derékig érő — különböző, de nem rikító- színű, rövid zsinórzatlan posztó kabát, lehajtott keskeny gallérral, különféle színű, de leginkább sötétkék és barna feszes magyar nadrág, pörge, kisebb szélű nemez-kalap (92. 93. sz. kép 211. lapon), fényesre mázolt kemény-szárú — csak a lábtoroknál ránczokba szedett - népiesen harmonikás — csizma, magas sarokkal, melyről azonban a sarkantyú már teljesen eltűnt.

A kis-lajbi megmaradt a régi; rendesen selyem vagy bársony az eleje, apró ezüst gombsorra, most is csak félig begombolva (1. 99. sz. képen) felülről s gombolatlanul hagyva, A kis-lajbi sohasem hiányzik a legényről, még nyáron sem, ha csak ing és gatya képezi is a legény vagy munkás földmívelő ruházatát, a kis-lajbit mindig rajta láthatjuk; csupán munkaközben veti le.

A télikabát egy hosszabb, egyeneshátú,szőrme-gallérral ellátott „buda", mely a hatvanas évek magyaros, zsinóros, átalvetős, nagygombú „budájának" szerényebb és inkább már a modern ruházatnak népies változata csak. Helyénvaló lesz itt fölemlíteni — a miről már ismételten megemlékeztünk — hogy Szegeden a két törzslakosság által használt és kedvelt színeket irányadóul tartva, a XIX-ik század elején 1805-ben fölállíttatni rendelt „polgárőrség" részére szabályrendelettel állapíttatott meg a viselet, melyben megtaláljuk a törzslakosság közé betelepedett s ez időben még elkülönzőleg élt és ruházkodott ,.német polgárság" egyenruházatát is. (Lásd V. sz. színes mellékletet.)

A „rendszabás"39 értelmében Szegeden fölállított két Escadron lovas és öt compagnia gyalog „forma-ruhás Polgárságnak" a nemcsak történetileg, de különösen néprajzilag is érdekes szabályzata — a régi szegedi polgárok ruházatának színeit és a formát is szem előtt tartva, a felsővárosi lovas polgárőrök ruházatát a következőkép írja elő: a) „világoskék, jól a Testhez szabott, néha gombolva, néha palástul viselendő, kék zsinórra, három sor fehér gombokra, fekete bárány prémre készült magyar mente; b) hasonló színű, gombú. zsinórú és gombolva hordozandó dolmány; c) hasonló színű és zsinórú nadrág; d) fehér szőr-zsinórú öv, melynek gombjai vörös. kék. sárga színnel40 kevertek legyenek; e) fekete nyakravaló; f) fekete — atzél sarkanytyús, kék zsinóros tsizma; g) fekete magyar süveg, fehér zsinórbúi, vörös, kék, sárga kevert gombokbúl készült vitézkötéssel és oly bokrétával, mely ugyanazon színt mutasson; h) vasas kard vörös tarsolylyal, melyen a város tzimere fehéren kivarrva látszasson; I) fekete báránybőr nyereg takaró vörös posztó prémmel; k) tsinos ló-szerszám, a kantáron és a ló homlokán egy sárga rezes csillag. (VI. sz. színes melléklet.)

Az alsóvárosié hasonló formával, de sötét-kék posztó, olyan zsinórral, sárga gombokkal, sárga övvel, a mente pedig vörös rókával készüljön.

A gyalog polgárőr s polgár öltözete felsővároson: világos kék dolmány, olyan zsinór, világos kék nadrág hasonló zsinór, fehérszőr öv, vörös, kék, fehér gombokra, fekete nyakravaló. A lovas-polgárőrökénél alacsonyabb fekete magyar süveg, vitézkötös hellyet vörös, kék, fehér rósátskával s olyan színű bokrétával. Vasas puska, vörös bagarja szijjon függő fekete patrontás, azon a város tzímere sárga rézből; fekete tsizma világos-kék zsinórral. (V. sz. színes melléklet.)

Az alsóvárosiaké ugyanilyen, csak sötét-kék színű.

Mielőtt a szegedi német polgárőröknek s polgároknak a rendszabás által előírt egyenruházatáról szólanánk, meg kell itt említenünk az általános ismertetés szempontjából, hogy a betelepült német iparosoknak és kereskedőknek — a törzslakosságtól legnagyobb elszigeteltségben élve — öltözködésük, ruházkodásuk is nagymérvben elütő typust őrzött meg, melyhez sokáig szívós kitartással ragaszkodtak is, míg aztán az erős assimiláló szegedi magyarság és magyarosság végre őket is meghódította úgy nyelvben, mint viseletben, a nemzeti magyar szellemnek és ruházkodásnak.

A német férfi-viselet egyébként a XVIII-ik század elejétől a XIX-ik század közepéig az ismert alsó fehér-vászon ruhákon kívül, selyemposztóból készült hosszú felső-köntösből, alatta egy német Rokolor-forma dolmány, mit „kaputroknak" is neveznek — halbkaputrok. Jankli és ..gehrok" és egy plundrából (német nadrág) állott. A kaputrok alatt ujjas-lajbit is viseltek, otthon pedig slafrokkot.

A német és szerb polgárok rendesen zöld, sárga vagy sötétkék színű ruhákat viseltek, sőt az asszonyoknál is ezek voltak a kedvelt színek,41 a magyar lakosságnak kék, vörös és fehér ruházkodásával ellentétben.

A lábbelijük saru és czipellő — vagy mint az egykorú följegyzés mondja: „czipellős" mely pántlikával volt beszegve s ünneplő-sarujuk pedig ,.viaszkos-saru" néven, hernhutter nevezetű varrással készült s a lábra fekete és fehér fuszeklit (botost) s itthon a slafrokhoz pántoflit használtak.

A föveg háromszegletfí fekete kalap volt. télen pedig ,.füles-süveget" tengerinyúl-bőrrel prémezve, bársonybúi vagy más selyem materiábúl, olykor posztóbúi készítve hordtak.

Felsővárosi lovas

A nők „sűrű halhéjjal kitűzött" vállfűzőt viseltek s erre hosszú ruhát — strikokra virágos matériából — öltöttek, mely fölé jött a szintén virágos matériábúl készült „kantus", mely azonban sima selyem matériából vagy kartonból is csináltatott.42

102. Szegedi szerb nő a XVIII-ik századból.

Ezenkívül selyem réklit és „ezerkase" nevezetű ruhát, sőt „asszonyi kaputot". meg „fúró-1 nevezetű öltözetet is viseltek s divatos volt az ,.englis asszonyi laibli'' is. De rendesen damaskból való zubbonyt s ez alatt pruszlikot hordtak. A fejen, ünnepeken csipkés német féketőt és asszony-süveget viseltek.43

Lábbelijük kordovány czipellős, vagy pántlikás és karmasin pantofli volt, de leghasználatosabbak a „Hradliból vagy Damaskából való czipők."

Ezeknek fölemlítése után áttérhetünk a német polgárság egyenruházatának ismertetésére.

A palánkban lakó német polgárok ruházata a rendszabás szerint: „setét kék frak-kabát sárga gombokkal, vörös hajtókára, kingyertyaszín, vagyis sárgás laibli fehér gombokkal. Kingyertya-szín, vagyis sárgás hosszú angliai nadrág, fekete, jól a lábhoz készült saru.

Három szegletű fekete kalap, sárga gombokra és gombházra, zöld bokrétával. (Lásd V. sz. színes mellékleten.)

Vasas puska, vörös bagaria bőr pantallér. fekete patrontás sárga rézbűl, azon a város tzimere.

Végezetül megjegyzi a „rendszabás", hogy a tiszteknél hasonló a ruházat, de süveg helyett tsákós, nyustos kalpag, a prém a mentén nyertz (nyest) fog lenni s fainabb materiábúl.

E ruházatot 12 forint büntetés terhe alatt köteles volt viselni a polgár s ha elszakadt, 25 frt büntetés terhe alatt tartozott újat csináltatni. A polgárság e ruházatot formában és színben egy ideig megtartotta ugyan, de a harminczas évek közepétől lassankint változást szenvedett az s a már fönnebb vázolt formák és színek lőnek használatosak egész a hatvanas évekig, a mikor a legények és élemedettebb korúak s a zsinóros budát és a sok gombú penczelt, meg a pörge csárdáskalapot pár szál darutollal vették használatba s csak az öregek őrizték, tartották meg viseletükben a régi ruházkodás színét és formáját.

103. Szegedi polgárőr-, illetve nemzetőr-ezredes.

A hajviselet a férfiaknál manap rövidre nyírt haj, féloldalt balról jobbra elválasztva, gyakran egészen a homlokra simán lefésültetik, (lásd 51. és 52. sz. képeken, 127. és 128. lapon) nagyobbára beretvált arcz vagy kisebb oldalszakái és hetykén kicsapott bajusz, a középkorúaknál Kossuthszakál is látható (56. sz. kép 132. lapon). Az öregeknél hosszabbra hagyott és egyenesen körülnyírott haj, szintén beretvált arcz. de már nem igen gondozott, kuszált bajusz (bausz) a rendes és megszokott viselet. (60., 61. sz. képek 137. 1.)

Az egyenesen körül nyírt hajat főleg a tanyákon és az alsóvárosi idősebb férfiaknál láthatjuk, sokszor a kalapszél hajtásához idomítva, a kajla bajusz a leggyakoribb, a bajusztalan legény vagy ember gúny tárgya s „bőrbajuszú" a neve. A szakállat sem igen viselik, bár néha mégis előfordul.

A kopasz fej nagyon ritka a népnél, rendesen erős, sűrű a hajzat, régebben az öregek hátra simított, egész a vállra fekvő44 s félkör fésűvel leszorított hajat és kurtára nyírott bajuszt hordtak, de manapság már ily haj- és bajusz viseletet Szegeden ritkaság látni.45

Mielőtt a női-viselet ismertetésére térnénk át, pár vonással említést teszünk a gyermekek ruházatáról is, megjegyezve, hogy a leánykák öltözete ugyanaz, a mi a nagyobb leányoké, természetesen sokkal egyszerűbb formában és anyaggal.

A fiúk régebben 5, 6, 8 éves korukig rendesen szintén hosszú ingben és szoknyában jártak, csak egy gombos kislajbi, esetleg egy kis bekecs, meg egy kis pörge kalap pávatollal, vagy egy miczi-sipka simliderrel és a csizma mégis megkülönböztette őket. Csak 8 éves koruk után kaptak magyar nadrágot — természetesen gatyát is, rövidebb inggel — vagy az utóbban ismert és használt hátul gombolható bugyis ruhát.

104. Fiúk és leányok mostani viseletben.

Télen kötött vagy báránybőr sipkát és melegebb kabátot s borjúbőr csizmát patkóval, vagy nagyfejű szegekkel ellátott sarokkal, majd aztán, hogy surbankó sorba jutottak, legényes ruházatot kaptak s a patkót sarkantyú váltotta föl a kordován csizma sarkán.

A női viselet szintén két részből áll. A felső hosszú ruha — a bélelt mente — azonban a XIX-ik század első tizedeitől már nincs használatban, legfeljebb talán a téli prémes ,.csurak"-ot tekinthetjük utódának, mely térden alul ér; a többi női ruhák mind derékig és innen a szoknyák külön egész a bokáig, sőt néha lejebb. majdnem a földig érnek.

A szegedi menyecskének különlegessége .és büszkesége is: a fej ügyes bekötésében rejlik. Csinos kontyot formálni, subtilisan bátra kötni a fület is félig elfedő fejkendőt, majd meg e fölé ismét könnyed és kecses ránczbaszedéssel előre kötni a felső „fejrevaló" selyem kendőt, hogy az lazán, de mégis a fejhez simulva kis ováldad fejet képezzen s biztosan álljon (54. és 58. képeken, 130. és 135. lap), ebben rejlik a nem kicsinyelhető művészet.

S mióta Szegeden a fejbekötés művészete hanyatlott, azóta ritkán is lehet látni olyan hatásos, takaros szép szegedi menyecskét, kinek a híre a „szegedi" névvel messze földön egyenlő volt.

A konty tulajdonkép a drótostőtoktól vett erős, mintegy 8—9 cm. hosszú, félkörű, 3—4 ágú „görbe-fűsűn" képeztetik, mely a fej hátsó felén a haj közé szúratva, a, két ágra szétvett s vékonyra font haj arra csavartatik, de vigyázva, óvatosan, hogy az a használt formát kellően megtartsa. Most egy hálózatos fekete fékető borul a fejre, mely elölről olykor csipkés és a hátra kötött kendő alól kikandikál.

Ezután jön szorosan a fejre és a fejhez alkalmazkodólag kötött kendő, mely háromszeglet formára hajtatik s a kontyot is elborítva hátulról egy széles csúcsba nyúlik le, a két vége a kontyon át csokorra köttetik.46 Az így bekötött fejjel s a szegedi nép mondása szerint „hátra kötött fejjel" van a mönyecske s a ház körül, vagyis odahaza, otthoniasan rendesen csak így van bekötve a feje és akkor, ha ünnepélyesen tánczhelyen vagy lakodalmakban van, leveszi a selyem fölső kendőt, melylyel „előre köti be a fejét."

Az előre kötő fejkendő ünnepekre mindig szép virágos selyem és a fejhez idomított csinos ránczokkal az áll alatt köttetik össze kettős csomóra úgy, hogy a két vége szétállóan lógjon.

Az ing felett régebben aranycsipkés selyem pruszlikot hordtak a menyecskék és leányok, dudrot képező ingvállal s így jelentek meg a tánczhelyeken is: később a takaros szép selyem pruszlik elvesztette az arany zsinóros, pelempátyos díszt s föléje az ujjas testhez álló „kaczabáj" került, mely formájára tulajdonkép a hajdani „küdmenkének" maradványa és édes testvére a férfiak rövid dolmányának nőies kiadásban.

A kaczabáj az idők folyamán változáson ment át, de csinos, takaros jellegéből nem veszített, legfeljebb egyik-másik kaczabáj-varrőnő Ízlésének nyoma maradt meg rajta. Rendesen testhez álló takaros derékkal és ováldad de csúcsokat képező gallérral szabatik, ujja középütt bővebb, a csuklóig folyton szűkülve, derékban hátulról a huszár-dolmányhoz hasonló, néha azonban hosszabb ajzattal bir.

A kaczabáj nemcsak virágos szép selyemből, hanem más szövetből is készül s bélelve sötétebb színű'posztóból, a szélzeteken zsinórozva, téli felső ruhát is képez.

105. Menyecske és leány téli viseletben. (Prémes csurak és bársony kaczabáj.)

A kaczabájon kívül nyáron réklit, vizitlit és ,.leves"-nek hívott, nem testhez állóan szabott felső ruhát is viselnek. Ezek kartonból, cziczből, olykor batisztból készülnek s szintén ujjas ruhái a menyecskéknek és leányoknak.

Ezt a bővebben, egyenes háttal szabott „levest", vizitlit és réklit (népiesen: lékri) a deréknál a felső szoknya fölé kötik, a kötény (Szegeden csak: „kötő") szalagjával; míg a kaczabáj mindig felette van s aljazatával, aljával reá borul a szoknyákra.

A kaczabáj elölről végig gombolható a legtipikusabb felső ruhadarabja a szegedi női viseletnek.

Az asszonyok és leányok a nyakra nagy selyem kendőket kötnek, melylyel elölről keresztbe véve, a mellet egészen elborítják (lásd 54. és 55. sz. képeket 130. és 131. lapon) s a hőn alatt átvive, hátul kötik meg a derékon úgy, hogy két végét szélesen kiterjesztve, selyem rojtjaival majd a sarkukig lecsüng.

Ez a nagy selyem kendő csak ünnepies alkalmakkor köttetik a nyakra, egyébként nyáron kisebb selyem vagy batiszt kendőt viselnek, melynek kötése épp úgy történik, mint a nagy selyem kendőé, csakhogy két vége a kötényszalag kötésen huzatik alá s ahoz erősíttetik meg.47

Az alsó ruházat: a szoknya, mely egykor alig ért térden alul,48 de ma már rendesen bokáig leér s míg hétköznapokon karton, régebben „festőtül való" és cziczszoknya a használatos; addig ünnepen nehéz selyem, délután tánczhelyekre batiszt felső szoknyákat hordanak.

Az öltözet kiegészítő része a Szegeden csak „kötő" néven ismert kötény.

Az ünneplő ruhához nehéz, világos selyem, körül csipkézett, vagy fodrozott kötőt alkalmaznak, mely mindig elütő színű a szoknyától s épp oly hosszan ér, mint a szoknya. Ha karton vagy batiszt szoknyát öltenek is, a kötő rendesen könnyebb fajta selyem s bármennyit változott a többi ruhanemű az idők folyamán a divat hatása alatt, a kötő megtartotta a régi formáját, fényét és uralmát, legfeljebb vagy a csipke, vagy a fodor változik csak rajta.

A kötő csinossága és színének változékonysága a szegedi menyecskék és leányok Ízlésének tükre és a női ruházat egyik nagyon fontos alkatrészét képezi.

Odahaza is mindig van kötő előttük s ez fehér „konyha kötő" néven ismert,49 ha a menyecske vagy leány az utczára lép, rendesen tiszta kötőt köt maga elé, mert ebből vonnak ízlésére, tisztaságára következtetést. Ha a kötő lazán van megkötve s lóg, ebből már azt magyarázzák ki, hogy megszidják, szégyen éri, megverik, ha pedig elveszti valaki a kötőjét, ez a legnagyobb szégyen és szerencsétlenséggel kapcsolatos dolog.50

Az alsóvárosi menyecskék és leányok a felsővárosiaknál — épp úgy, mint a legények és idősebb férfiak is — sokkalta egyszerűbben öltözködnek, szoknyáikat nem keményítik annyira — régebben, 3—4 évtized előtt egyáltalán nem is keményítették és rövidebb bokán felül érő szoknyákat viseltek, ruházatukat különben ők is ugyanoly névvel jelölik, mint a felsővárosiak és épp oly ruházatot használnak, csakhogy kevésbé oly jó ízléssel, csínnal, fénynyel és formával, mint a felsővárosiak, a kik mindig szelídebb színeket kedveltek és ízléses csínnal öltözködtek és öltözködnek még ma is.

Az alsóvárosi női viselet néhány évtized előtt még egyszerű s nem annyira selymes volt, mint ma, de ellentétben az ottani egyszínű férfi viselettel — nagyon kedvelt, rikító színű volt és nagyon szerény fokú ízlésre vallott és nagyban meg egészben vall még ma is.

A felsővárosi módosabb leányok ékszert is többet használnak, nemcsak nagy arany fülbevalókat (függőt) és nyakbavalókat,51 hanem ujjaikon is ragyog a sok arany gyűrű; míg az alsóvárosiak és a tanya női népe legfeljebb egy-két sor ezüst lánczon egy nagy ezüst „Máriást" 52(Mária Terézia és II. Lipót korabeli két forintosok), vagy néha egy szerényebb arany keresztet viselnek a nyakukban s elvétve egy-két gyűrűt, függőt is ritkábban, habár anyagi viszonyaik kedvezősége nekik is megengedné a drágább ékszerek viselését, a mint napjainkban már viselnek is. Piros kalárist a nyakban Szegeden csak a XVIII-ik század elején viseltek, a pénzek viselése bizonyos babonás képzelődéshez és felfogáshoz kapcsolódik náluk.

106, Nyakpénz.

A női téli ruházat fekete vagy sötétkék posztó, olykor a vagyoni viszonyhoz mérten hasonló színű selyem vagy bársony csurak és vastag „moldony-szoknya."

A csurak nem testhez állóan, egyenes háttal, bőre szabott alul szélesedő, róka vagy menyét, nyest bőrrel 12—15 cm. szélességben egészen körül prémezett s szintén szőrmével vagy báránybőrrel bélelt téli felső ruha, bő ujjakkal, melyeknek alsó végén és a galléron is hasonló prém díszeskedik.

Az egész város területén úgy felső-, mint alsóvároson és a tanyákon is öregasszony, menyecske és eladó-leány egyformán viselik a csurakot, legfeljebb a kelme és prém színe s minősége a korhoz és az anyagi körülményekhez mérten és alkalmazkodólag változik csupán.53

A felső ruhákon kívül — mint fönnebb már említve volt — a szoknya viselet is különbözést mutat a két városrész női öltözködésében, a mennyiben a felsővárosiak keményített, egész bokáig,54 sőt néha lejebb is érő szoknyát hordanak — alul, mint alsószoknyát néhány fehér slingölt szélűt — fölül pedig szolid virággal vagy csíkkal ékesített batiszt vagy selyem szoknyát, mindig karcsúbban, könnyedebben és ízléssel öltözködnek; azért inkább szemrevalóbbak, meg formásabbak és csinosabbak is, járásukban pedig több az ingerlő mozgás.55

A lábra fehér strimflit használnak s lábaikat szép virágos selyem bársony papucsba bujtatják s ebben ügyesen járnak-kelnek és bájos könnyűséggel tánczolnak is, pedig alig hogy a lábfej egy kis része van csak a papucsban.

A papucson kívül — mely hétköznapokra csak közönséges bőrből készül — kecskebőr féltopánkát viselnek, sőt ma már egészen modern magasszárú czipőket hordanak, a minthogy a módosabb felsővárosi, rókusi leányok és menyecskék ruhái egészen a modern divat formáihoz alkalmazkodván, nem kaczabájokat, hanem egész öltözetű ruhákat, sőt vállfűzőket, is használnak.

A szegedi női ruházkodás egyöntetű jellegét nagyban elvesztette már, még az alsóvároson és a tanyák népénél tartja magát némileg, épúgy, mint a férfi viselet is.

Régebben a báránybőrből készült ködmenkéhez és a rásaszoknyá-hoz — mely a XVIII-ik században még rókaprémmel birt - karmazsin vagy szattyán csizmát,56 olykor kecskebőr czipellőt és világoskék strimflit57 viseltek az asszonyok, menyecskék és leányok egyaránt, azonban ma már csizmát a nők Szegeden egyáltalában nem viselnek.58

Az idősebb asszonyok rendesen sötét-kávészín kelméből készült ruhákat hordanak, fényesre mángolt sötét-barna, kávészín vagy fekete kendőkkel kötik be a fejőket és egy fekete rojtos — olykor egy rózsaszíncsíkkal ellátott — nyakra való nagy selyem-kendő a fényűzésük. Ok már nem járnak keményített szoknyában, legfeljebb a „festőtűi való", fényesre mángult (mángorolt) sötétkék kötőjük ragyog csak s ha télen nem csurak van rajtok — melyet mindig fekete prémmel hordanak az öregebb asszonyok — a bélelt kaczabájhoz még egy hosszúkás - - 40—45 ctméternyi — derékon selyem, de két végén görénybőr prémezetű karkeztyűt viselnek.59 (108. sz. kép 234. lapon.)

107. Idősebb nő előre kötött fejkendővel.

Régebben ily „karkeztyűt" csak az öregebb asszonyok használtak, ma már a leányok és menyecskék egészen modern karmantyúkat, sőt ujjas-keztyűket is hordanak.

A leányok ünnepiesen mindig fejkendő nélkül járnak, hajukat középütt, néha oldalt választják el60 és simán hátrafésülve, hol két ágra, hol egy ágra. széles virágos selyem-pántlikába fonják, melynek vége egy időben egész a földig leért.

Most két ágra és rövidebb, sima — nem virágos — rózsaszín, vagy világoskék szalagba font hajviselet a divatos s mind a két haj-ág vége egy tűvel egybe is tűzetik. (Lásd 105. sz. képet 229. lapon.)

Egy időben — a negyvenes évektől — a hatvanas évek végéig a női népviselet fölkapta a „fülhajat", mely a fül előtt lecsüngő, de végével egy kis kunkorodást képező „hunczutkának" is nevezett vékony fürt haj volt. Ma már ez is ismeretlen és a hátrasimított hajviselet a leghasználatosabb, legfeljebb néhány „kikapi" leány csinál a homlokon végighullámzó csipkézetet, a kettéválasztott hajhoz szélzetül.

108. Idősebb nő karkeztyűvel.

Szegeden csak a régebbi időben szerepelt a ,,párta:'-viselés, később a czéhbéli iparos leányok és az úrirenden levő, meg a rácz leányzók viselték,61 valamint a női süvegeket is, nemkülönben az ezüsttel vagy arany-csipkével szegélyzett „kezkenyőt" is.

á régi pártáról egyébként — mely a hatvanas évek föllendült magyaros ruházkodásával ideig-óráig Szegeden szintén általános divattá vált, de nagyobbára ekkor is csak az iparos és úrirenden lévő leányok viselték — Dugonicsnál62 azt olvassuk, hogy az ő korában: „a gazdagoknak pártájok is gazdag volt, úgy hogy ezerekbe is került. A szegény leányok beelégedtek egy forintos pártával. Korona formája volt és tisztességet jelentett.63 Ugyancsak koronának nevezték a férfiak (cinctus) a magokét. Már a pártát csak Tót-leányok viselik, holott ennek előtte a legnagyobb kisasszonyok dücseködtek vele.

A Szegeden viselt párta vagy fehér-selyemből, vagy meggyszínbársonyból, félholdat képező formával, rendesen fehér-gyöngygyel ékíttetett (gyöngyös-párta) s a fejtetőt övezte át, hátul fehér biborszalag díszszel; a fekete párta gyásznak volt a jele s csak fekete ruhával viseltetett.

Az aranycsipke féketőt a módosabb s előkelőbb polgár-menyecskék, de leginkább az úrinők viselték Szegeden, ép úgy a bibor, aranyvirágos kötények, valamint az aranynyal kivarrott ingujjak és a híres övek64 — melyekkel a XVIII-ik században és a XIX-ik század elején is használatos zubbonyaikat, dolmányaikat a festői kamuka- és rásaszoknyáiktól elválasztva, derekaikat övezték — csupán az úrinők és módosabb polgárnők ruházatához tartoztak.

A ruházat és viselet ismertetését nem fejezhetjük be a nélkül, hogy ne hangsnlyozzuk, miszerint, a szegedi népnek testi és erkölcsi tisztaságával mindig karöltve járt az öltözködésében, ruházkodásában rejlő tisztaság is.

109. Hajóépítési részlet. (A fenék egybeállítása.)

  1. Kovács J.: „A czigányok Szegeden." Etlmographia 1895. 187. 1. 
  2. Közmondás is: „Kurta mint a szegedi pöndöl." Dugonics A. „Példabeszédek és jelesm." I. k. 226. 1.
  3. Subája minden rendű, rangú embernek volt régebben, még a béresek szegődésében is ott szerepel mindig. A béresnek ruházata, illetőleg bére a következőkből állott: suba. két pár fehér-ruha, kankó, kalap, szőrnadrág, egy pár bőrkapoza s egy pár bocskor = 52 f. 30 den. Városi jegyzk. 1815.
  4. Szegeden használatban voltak: a váczi szűr, ára: 4 f. 50 dénár, a privigyei 4 f. 40 d.. a losonczi és rimaszombati 4 f. 30 d., a szűrdolmány pedig 85 dénár volt. Városi levéltár. A limit, ipari készítm. csomagja.
  5. Érdekesnek vélem megjegyezni, hogy Szegeden a XVlII-ik szazadban sem a szűcs czéh-szahályokban, sem a limitalt árjegyzékekben a" „suba" elnevezés nem fordul elő, de sőt a városi jegyzőkönyvekben sem: csakis a XlX-ik szazad első tizedében találom följegyezve a béresek ruházata között.
  6. Szegeden a szűr is mint a suba, régebben mindig többféle színes fonállal —-s nem mint a szomszédos megyékben s városokban használt, csak fekete fonallal — vagy selyemmel-kivarrva volt használtban, de ma itt is csak az egyszínű, fekete vagy paprika-piros fonállal kivarrott dísz dívik.
  7. A XVIII-ik században: „öreg paraszt embernek való — ködmöny"-ért a szűcs 3 írt, középszerűért 2 f. 50 d.. szolgának való ködmönyért 2 frtot kérhetett.
  8. A „Szűcsök Társasága czéhe" szabályai szerint 1745-ben ily: „magyar leányzónak avagy Asszonynak való közönséges, czifrázás nélküli ködmenért" a szűcs 1 f, 50 d., „Németh leánkának való ködmenért" 75 dénárt kapott, Városi jegyzőkönyv 1745. év 57. lap.
  9. A fehér-kankó- és szűrdolmány-viselet a török-korszakban terjedt el, a mikor a kék, vagy egyéb színviseletet a török el nem tűrte s a zöld ruhát bőröstől vágta le a magyarok testéről. Salamon F.: „Magyarorsz. a török-hódítás korában." 240. 1.
  10. A guba ára 9 f., a kankóé 4 máriás volt. Városi jkv 1732. Ez a „guba" teljesen felütő az ország felső vidékén és Erdélyben is használatban levő juhbőrből készült és kifordítva viselt ujjatlan gubától.
  11. „Mert ámbár „szűrkankóban" járunk — írta a városi tanács a vele villongásban élő várparancsnoknak — azzal nem vagyunk parasztok, hanem mint „privilegiatus polgárok" stb.
  12. „Öregebb kankó vagy szűrdolmány, mely másfél-singes és a kit a halászok szoktak viselni11 'A frt. Városi levélt, limit, csomag.
  13. Még a XVIII-ik században született öreg emberektől hallottam, hogy Szegeden a XlX-ik század első tizedeiben hétköznapokon viseltek a legények csizmát és vasárnap meg ünnepeken szépen felkötött szíjjas-bocskort hordtak, mely „telkes- bocskornak" neveztetett. S hogy a bocskor becsültebb lábbeli volt, mint a csizma, ezt az 1780-ik évi limitatio is igazolja, mert egy pár öreg csizma 1. f. 80 d., egy pár kordovány-csizma 1 f. 55 d. s a szattyán-csizma pedig csak 80 dénár; addig egy közép-saru 4 f.. térdes-saru 3 f., sőt a tót és horvát vargáknál kapható „szolgáknak való sarujért" is 1 f. 25 d. kellett fizetni, egy pár jancsorkáért vagy deli saruért pedig 60 _d., a varratlan bocskor párja 20 d. volt.
  14. Érdekesnek vélem megjegyezni, hogy 1770-ben hatóságilag rendeltetett el az abaposztó használata a ruházkodáshoz, de az minden színben volt kapható, csak fehér- és vörös-színben nem. Vár. jkv 1770. 387. lap.
  15. A mente ugyanaz volt, mint a suba, szabása is azonos.
  16. A legdrágább és legszebb volt a 4 rőfös selyemből készült s róka-málylyal bélelt s rókatorokkal prémezett mente, ára 60 frt, a közönséges mente ára 18 frt, ha angliai, vidrával bélelték, akkor 24 frt, hazánkbeli vidrával 12 f., kő nyesttel 18 frt, a mente színe kék vagy vörös volt, de ez utóbbi kedvelt szín, mert mindenben szerepel a XVIII. században, vörös kamuka szoknya, vörös zubbony és vörös mente, vörös öv stb., de úgy látszik, hogy e színt a nemzetiségek használták.
  17. A nyári mente is körül volt prémezve festett vagy festetlen nyest bőrrel, annak ára 17 frt, az utóbbinak 15 frt volt, ha fekete Janottal történt a prémezés, ez 4 frtba, a festett rókaprém pedig 6 frtba került.
  18. Dugonics A. „Magyar példab. és Jelesm." könyvének II. k. azt jegyzi meg, hogy „a kurta mentét és dolmánt 1790-ben hozták be, az előtt hosszú volt." A városi régi jegyzőkönyvben már 1756—1771-ig felvett leltárokban szerepelnek „a kurta asszony mente" és „rövid dolmány."
  19. Ennek a varrásáért a szabó 50 den., a nagy mentéért 3 f. 55 d. kapott. (Városi levélt, limit, iratcsomag.)
  20. Erről a köpönyegről Dugonics A. „Magyar péld. és Jelesm." könyvének I. k. 221. 1. következőket említi föl: „A valóságos magyar köpönyegnek azon tulajdonságai vannak, hogy vagy egészen kerek, vagy csak félkerek. Osztán váltakozója négyszegletű ismét bokáig ér. Meg is nincs is kötve a toroknál ujj nélkül.
  21. A lengyel fekete süveg 4 f., az egyszerűbb báránybőr süveg 2 f., a fehér báránybőr süveg 1 f. 13V2 d., a szőkére festett 1 f., a persia bőr 10 f., a krimiai 8 f. volt. Az anglus vidrabőr sipka 4 f., a magyarorsz. vidrával prémezett sipka 2 f., murmutérral és pézsmával 1 f., a posztóbúi és bőrből készült sipka 1 f. (Városi levélt, limit, csomag.)
  22. A fodor-süveg a legfinomabb 2 f. 30 k., a második 2 1, béresnek való 1 f. 20, gyermeknek való 1 f. A paraszt-gyermeknek való kalap 50 kr., valamivel nagyobb 1 f., béresnek való kalap 1 f. 20, jobb gyapjúból való 1 f. 20, a mely nagyobb karimájú, azon gyapjúból 1 f. 35 kr. Paraszt-embernek való kalap 2 f. 35 kr. A mostani mód szerint készült középszerű s magas tetejű közönséges kalap 1 f. 20 kr., annál jobb duplás 2 f. 5 kr., félselyem 2 f. 35 kr., félselyem háromszegletű kalap 4 f. Magastetejű selyem 6 frt. (Városi levélt, limit. 1812.)
  23. A rövid-mente a szomszéd megyékben „rövid-subával" pótolva, a népnél ma is dívik, főleg Békésmegyében.
  24. A jobbmódú szerb nők is hasonlóan ruházkodtak ez időben a magyarasszonyokkal; csakhogy náluk az öv rendesen kék teveszőrből volt ezüst karikákkal s a rása-szoknya is nagyon csipkés, sötét-kékszínű volt. (Városi régi jkv 1764. 507. 1.)
  25. Városi jkv 1748. 203. 1. „Bajmóczy Katherina hagyatékában- fekete fátyol arany suitással 10 ír., 6 sor igaz gyöngy 20 fr., arany homlokkötő 4 fr.. fehér üstös kezkenyő 4 fr., fekete aranyos főkötő 2 fr., fejre való csipke 4 fr., 33 4 latos arany- csipke 9 frt 37 dénár.
  26. A városi főjegyző feleségével, ki egyszerű szegedi polgárnő volt, 1722-ben Bécsben járt. Az asszony mindenféle holmit vett s ezekről jegyzéket vezetett: vékony gyóesot vettem 12 f. 30., barketot kamisolnak 9 réö' 3 f. 9 k. Uramnak karniséinak párját 2 réft 2 f., ezüst pixist aquae reginének 2 f. 30, egy legyezőt magamnak 36 kr. Anyámasszonynak pesteralenak 2 f., kamukat 2 f., czérnát 4 kr.. aquae regináét két üveget 2 f., szabónak kamisolért 2 f. 30, szabónak szúnyoghálóért 2 f. 16. Uramnak fejér strimfiít öl. kr., Uramnak süvegh 1 f. 18 kr., Páter Makai uramnak bekecsére csipkét 2 f. Strimfli talpat öt párt 30 kr. (Városi levéltár, számozatlan csomag.)
  27. „Nemcsak a férfiak — elővették a kiküszöbölt nemzeti viseletet s honi szabású öltönyökkel nyilváníták ellenzéköket a rajok erősz.ikoH németség ellen, ha nem a nők is elvetették a német viganót, elhányták az idegenszerű bóbitái s honias piperében szinte tüntetéssel tanusíták, hogy ők is osztoznak férjeik érzelmeiben." (Mindenes Gyűjt. 1790. III. k. 223. 1.)
  28. Kégebben irhás-nadrágot viseltek. Városi jkv 1727. 433. lap.
  29. A bagaria nadrágszij sárga csattal 30 dénár, a paraszt nadrágszíj 10 dénár volt.
  30. Dugonics A. a nadrágrój — „Példab. és Jelesm. könyvének" I. k. 222. lapján ezt jegyzi meg: „A magyar nadrágnak tulajdonsága az, hogy az embernek csípőitől kezdvén egész bokáig érjen. Ilyen nadrágot ennek előtte csupán csak a Magyarok hordoztak; már most hordozzák mind a Franczdák, mind az Anglusok, csupán azon különbséggel, hogy szij helyett gombokkal élnek és általvetővel is. mivel nadrágjukat köldökön felül kötik meg." A magyar nadrágra az 1809-ben G-rün Orbánnál Szegeden megjelent kalendáriumban a következő verseket találjuk:
    Attila s régi őseink
    Nem viseltek, mint gyermekek
    Felkötő nadrágot
    Sem csúcsos kalapot,
    Fecske farkú frakkot;
    Hanem dolmányt, övet s nagy kalpagot.
  31. Az ezüst gombos janklit régebben csak a német polgárok viselték, később általános használatúvá vált az idősebb magyar polgároknál is.
  32. Igazolja a szegedi népdal is:
    Bdös anyám, csak az a kérésöm,
    Sejöm lajbit várasson ken' néköm . . .
    Sejöm lajbit apró ezüsr gombra,
    Az illik a magyar gavallérra!
  33. A XVIII. században a tisztesebb polgárok „ezüsttel gombozott pálczát" hordtak, ilyenek ára 12 írt volt. az „alább való pálczáé" 2 frt. (Városi jegyzőkönyv 1769. év 35 lap.)
  34. A „melledzőt" néha vattázott szövetből, kartonból készítve most is használják még télen a napszámi munkás emberek, a juhbőrből készített s elején kivarrott melledző Szeged környékén — főleg Torontálmegyében lakó ráczoknál általánosan el van terjedve a használatban.
  35. A XIX. század hatvanas éveiben fellendült férfi- és női magyar viselettel a dolmányokon, attilákon, budákon, mentéken és nadrágokon alkalmazást nyert a zsinór díszítés és sujtásozás is, azonban a nekieredt magyar lelkesedés mellett túlcsapongva túlterhelte a ruhákat. É zsinórdíszítés, — mely a régi magyar „vitézkötés"-\iő\ leleményes ügyességgel rendkívül változatosan fejlesztetett ki, — sehol az országban nem talált oly hatalmas istápolásra, mint a magyarság leglelkesebb fészkében: Szegeden és mint Kabók Imrének — „A magyar zsinórdíszítés leírása" czímű felette érdekes és becses illustratiókkal gazdagított kéziratban levő munkájában látható, a kor lelkesedő csapongásának élénk kifejezőjévé vált. — A felette változatos zsinórdíszítés a képzett alakzatok és formák szerint: boszorkányvitézkötés, boszorkány virág, csiga, csukafej, duplanyolczas. duplaszív, galambkosár, halfarka, hullám, lantvirág, macskatalp, rozmaring, rózsa, sasköröm, szarkaláb, szarufa, tulipán vitézkötés stb, stb. nevek alatt ismerten szerepelt a magyar ruhákon, melyeket oly széppé, díszessé és — a hatvanas évek hangulatához képest — oly szemkápráztatóan hatásossá tett.
  36. 1 — 2. ujjas mándli (asszonyok is viselték), 3. végig gombos rajthuzli, 4—5. kislajbi tűzött és sujtásos elejű vendéggombokkal, 6—7: kancza-bekecs virágos gombolókkal.
  37. Az ilyen, munkára használt erős tehénbőr-csizmából egy pár legnagyobb fára varrott, halzsírral készítettnek párja a XlX-ik század elején 2 f. 50, hasonló bőrből második fára 2 f. 25, a kordovány-csizma selyem-zsinórral együtt 3 f. 25, középszerű kordovány-csizma — patkó és zsinór nélkül 2 f. 50, parasztnak való leg nagyobb kordovány-csizma 3 f. 50.
  38. A kis-lajbi hátsó fele egyszerű klott, soha nincs hímezve, mint a szomszédos vidékeken, hol a selyem vagy bársony kis-lajbinak hátsó fele aranyszállal, vagy színes virágokkal van kivarrva.
  39. „Rendszabások, mellyeket Nemes szab. királyi Szeged városának minden uj- jonnan bé veendő Forma Ruhás és a régi polgárja megtartani köteleztetik." Ki adattatott Aigner József Esküdt all jedző által. (Városi levéltár.)
  40. Fehér, vörös, sárga, kék, Szeged város színei.
  41. Venceslaus Palenka leltárában: zöld köntös selyem munkára, zöld mente vörös rókára, kék asszony lajbi kamilotból, zöld rása szoknya, zöld férfi öv sík soo-fiumra. (Városi jkv 1756. 407. 1.) Ep így Veszelinovits Theodor leltárában: Egy kék habitus, zöld öv Plichből, olajzöld színű Prikler szoknya, egy sárga kamuka rékl, zöld selyem laibl láezlival, egy sárga tafota kötény, zöld selyem dupla kendő, aranyvirágos kezkenyőcske. (Városi jkv 1771. l-l(i. lap.)
  42. Az 1813-ik évi német szabók limitatiójában egyébként a „Fehér személlyek-nek való Ruházatok1' a következők: Asszonyi Magyar Gála öltözet, mely vállhul és szoknyáira! all Tsipkével ki Prémezve 5 frt a varrásért, Német ünneplő hosszú Ruháért úgynevezett S'ep 3 frt. Posztóbúi varrott köpönyegh 3 f. Egy Tuslinak és szoknyának varrása 1 f. 30. Kartetlinek szoknyával együtt 1 f.. hosszú téli mente 2 f.
  43. Egy 1772-ik évi leltárban: egy kamukas asszony pruszlik, egy fekete bársony arany csipkés németh fékető, három fejér asszony fékető, egy fekete selyem virágos németh fékető, két füles egy-egy forintos, 1 füles két forintos ezüst monetás. (Városi jegyzkv 1772.)
  44. A hajviseletre Dugonics i. m. I. k. 226. lapon, a következő érdekes észrevételt teszi: „A mit ennek előtte leggyalázatosabbnak tartottak, midőn valakinek haját elnyírták, ezt a Francziák (az én időmben) díszre vinni kezdették. Immár országunkban is bé hatott a viselet. Nagyjainknak — mind férfiak, mind asszonyaik kurta hajat viselnek." Vedres pedig a szakáll viseletére ezt jegyzi meg: „A szakáll-viselés a magyaroknál nem volt divatos, a török korszakban is csak ezek és a zsidók viseltek itt szakállat.'' (Vedres: A haza szeretete 85. lap.)
  45. A szomszédos kis Tápé községben, melynek lakosai Szeged régi lakosságából valók s rendkívül szívósan ragaszkodnak az öregek szokásaihoz, még látni fésűvel leszorított vállra fekvő fürtöshajú és kurtára nyírott bajuszú öregeket, valamint a középkorúaknál a kerek kalap karimájához idomuló, hátul felpördülő hajviseletet is.
  46. Az ily fejkendő a XVIII-ik században „kerek kendő" néven volt ismeretes. (Városi jkönv 1727. 325. 1.)
  47. A nagy rojtos selyem kendővel lépett a leány az „eladó" sorba, maga akendíí a legrégibb maradványa a női ruházkodásnak a kötővel együtt, mert a XVIII. század elejétől minduntalan találkozunk a 4 márjásos selyem kendővel, meg a fodros selyem kötővel a női hagyatékok között.
  48. „Kurta mint a szegedi szoknya", régi közmondás Dugonics A. „Közm. és Jelesmond." I. k.
  49. „Itt nállunk egy fehér köténynek viselete elegendő eszköz már arra: hogy a leány szüzességét, az asszony pedig férjéhez való hívséget állandóul megtartsa; mert ha ez ellen vétkezik valaki, tehát annak viseletétűi esmeró'sei által azonnal el tiltatik." (Vedres: „A haza szeretete" 1809. Szeged. 58. lap.)
  50. A XVIII. században a menyasszonynak rokonai és ismerősei „kötőt" is aján dékoztak: „taffota és arany vagy ezüst Prémell környül varrott és az menyasszonynak ajándékoztatni szokott kötény varrásáért 50 dénár." (Vár. jkv 1745. év.)
  51. Ezen „nyakbavalók" vékony aranylemez, „násfa" formára készült ékszerek, vagy vékony arany lemez-keresztből állanak, melyet ezüst lánczon vagy szalagon hordanak, ma már arany lánczon drágább arany nyakbavalők a divatosak.
  52. Az ezüst „Máriások" közül keresettek voltak azok, melyeken a szűz Mária „jobb karján" tartja a kisded Jézust, meg azok, melyeken a magyar korona mellett angyalok röpködtek, mert voltak ilyenek is, ezek óvszerül, talizmánul tartattak.
  53. A csurak tulajdonkép a XVlII-ik századi „asszony-mentének" az átalakulása.
  54. Régebben Szegeden is rövidebb, térden alul alig érő szoknya volt a viselet, mit az ismert közmondás: „kurta, mint a szegedi szoknya'', meg az alsóvárosiaknál,röszkeieknél és tápaiaknál maíg is fönnmaradt rövidebb szoknya-viselet is igazolnak.
  55. A leányok rendesen egyik kezükben egy pár szál virágot, vagy keskenyre hajtogatott kendőt tartva, élénk mozgással, riszálással járnak s e közben a testtől kissé távolabb tartott jobb kart is a járással egyenlően mozgatják.
  56. Dugonics A. i, m. II. k. 7. I. „Piros csizma tánczba való, sárga csizma sárba való"; közmondásnál megjegyzi: „láttyuk a törököknél, hogy legörömestebb viselik a piros csizmát. Szemeimmel látom ezt (csak Szegeden is), hogy a fiatal leányok a vörös csizmára, czipőre vágynak."
  57. Négy-öt évtized előtt még azt. a ki „fehér harisnyát', strimflit viselt Szegeden, kétes erkölcsű személynek tartották.
  58. Dugonics említi (i. m. II. k. ,'J2. ].). „hogy az Alföldön a fiatal asszonyok. de főképpen minden leányok előtt, oly nagy böcse van a piros csizmának, hogy nélküle ritkát lát az ember. Nem kernelük a nagy sarakban is. Nem nagynak tarttyák az olyan leányokat, kik fekete csizmával beérik. A XVIII-ik században egyébként egy asszony-embernek való kordovány-csizma ára legöregebb steklivel 2 f. 50 dénár, patkóval 4 f., középszerű ugyan kordovány tsizma. akar vörös akar fekete kordovány-búl légyen, 1 f. 50, 5—6' éves leánynak való 50 den., 6 — 10 évesnek 60 dénár volt, egy pár karmazsin aszonynak való 4 fit, férfinek 5 írt, egy pár karmazsin topánka 2 f. 50, kordoványból való 2 f."
  59. A XVIII-ik században kétféle keztyűt hordtak: ujjas- és a bársonyból készült karkeztyű. vagyis a mai karmantyú.
  60. A bajviselet egy időben irányadó volt, hogy abból a leány erkölcsére követ keztetést vonjanak; így a kik czikk-czakkosan. vagy felbugojázva fésülködtek, vagya ki oldalt választotta el a haját s ki kencze-fiezélte, azokat kétes erkölcsűnek tartották s rendesen nem alap nélkül. A rendes karakterű, állandó ruházkodás és viselet formájától való eltérés már rovására ment az illetőnek, ki föltűnést kelteni és tetzelegni akart, ma ez már nincsen így, sem a ruházkodás-, sem a viseletnél.
  61. A városi régi jegyzőkönyvben 1749—1756. stb. években fölvett rácz-nátióbéli családok leltárában mindig ott szerepel az „igaz gyöngy" párta, meg a pártához való másli stb., stb.
  62. „Példabeszédek és Jelesmondások" II. k., 454. 1.
  63. Innét a példabeszéd: ..elejtette pártáját", elvesztette szüzességét.
  64. „Jeruzsálemi öv", „teveszőrbűl öv" ezüst karikákkal. (Városi jkv 1756.)

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet