Előző fejezet Következő fejezet

III. NÉPRAJZI (ETHNOGRAPHIAI) RÉSZ.

Káromkodások, káromkodószók.

 

A SZOKÁSOK ISMERTETÉSE — és fölsorolása után a már előzőleg röviden érintett még egy rossz szokásról kell itt megemlékez-_ nünk: a káromkodásról, melylyel kapcsolatban néhány károm-kodószót is fölemlítünk.

A magyarság pusztai népe, de főleg a kunok káromkodók voltak s Szeged népe ősmagyarságánál — és a kun szomszédság, valamint ezekkel és számos mindenféle idegen néppel való érintkezéseinél — fogva is gyakorlatában volt és maradt e rossz szokásnak, mely tulajdonkép a XVI-ik századtól kezdve Ölt itt is nagyobb mérveket — habár valószínű, hogy kereszténység-ellenes jelenség lehetett az ősi hithez ragaszkodó pogányoknál, a miért is szokásos a káromkodóra rászólni: „te pogány!" — de tény az, hogy a török elnyomatás és az idegen elemek folytán keletkezett állapotok hatása idézte elő .a háromkodás elfajulását s azzal szemben már az 1563-ik évi 42-ik törvényczikkben intézkedéseket találunk: „Es minthogy a közelebb múlt években borzasztó szokásba jött az Istennek és Szentéinek átkozódó szidalmazása és káromlása: nehogy ez által az Isten haragját magunkra ingereljük, elrendeltetik, hogy azok, kik a teremtő Istent, keresztségét és lelket szidalmazzák vagy más módon káromolják, feladatván, illetékes bíróik által első ízben megvesszőztessenek, másod ízben megpálczáztassanak, harmad ízben pedig mint emberölők vagy más nyilvános gonosztévők, halállal büntettessenek. Azok pedig, kik hallják és be nem vádolják, három márka birsággal illetessenek."

A törvény ezen intézkedéséhez teljesen hasonló irányú és szellemű sorokat olvasunk azon első rendeletben, melyet a hatóság a várparancsnokkal együttesen, a pogány török kiűzetése után nyomban Szeged népéhez intézett: „Az Űr Isten ellen való nagy káromkodások magyar nyelven atta teremtette, nem különben Rácz nyelven magok szokások szerint és ezek által az Ur Istent haragra gerjeszteni keményen tiltatnak; akik pediglen effélékben tapasztaltatnak elsőben: az Templom előtt 50 pálczával, másodszor: százzal megverettetnek, harmadszor pediglen minden személy válogatás nélkül 12 forintra megbüntettetnek."1

A városi és katonai intézkedésből ím az derül ki, hogy e város népénél a káromkodás napirenden volt s annak megszüntetése a hatóság elsőrendű gondoskodását képezte ugyan, de a kilátásba helyezett és végre is hajtott szigorú büntetések daczára — annak vajmi kevés eredménye volt. Erről nemcsak a város jegyzőkönyveiben szereplő gyakori büntetésekből, hanem az 1754-ben Szegeden tartott egyházi szemle (canonica visitatió) jegyzőkönyvéből is szomorúan meggyőződhetünk:

— „A templomot látogatja a nép — szól a jegyzőkönyv — de szörnyű módon káromkodó, kivált a tanyai nép, noha keményan büntettetik ezért fej- és nyelvvesztéssel is."2

Tényleg a káromló és gyalázkodó szavakért szigorú büntetéseket szabott ki a Magistratus, oly szavakért is, melyeket ma lépten-nyomon teletorokból orditani hallunk, a nélkül, hogy azt káromkodásnak minősítenék, vagy talán az illetőt szigorúan megbüntetnék.

— „Minthogy Kocsis János és Kátai Miska cíviseink — szól a XVIII-ik század jegyzőkönyvi határozata — Isten és Világ Törvényeit megvetni és által hágni, hogy tudniillik: „Istennek nevét híjába ne vegyed" — bizonyos csel-csap és mintegy trágár beszédeket Isten ő szent Felsége személye megsértésére előhozni másoknak megbotránkozására nem félemlettek; azért, hogy az illyétén rósz beszédektűl mások is magokat ollyák és oltalmazzák, másoknak példájára egyik-egyik két- két forintokban convincáltatnak, nem különben Osgyániné bizonyos rossz Istentelen szitkaiért két forintra büntettetik."3

„Tóth Jancsinak „az káromkodásért" 60 pálcza adatott."

Nagy Pál úr szolgája vulgo-„gulyás"-sa szinte 60 pálczát kapott a káromkodásért, a czigányoknak hasonló okból napirenden levő megbüntetését, megbotozását és az asszonyok megkorbácsoltatását elég legyen általánosságban megemlítenünk.

A férfiút, ki nejének azt merte mondani „teremtette" 25 botütésre ítélték, egy nőt pedig, ki csak „nyelveskedett," de mivel az okból nagy gyanúság és gyűlöltség következik — 8 forintra büntettek.

Egyik német polgárt — „Smolczpucher Jánost, a ki Ádám János — „iberajterjét" „sellymának" és „hunczfutnak" szítta és mondotta; mivel pedig az illyetén szók embernek nagy böcstelenségére vannak és az jó társaságbul is ki rekesztik, azért 12 forintra büntettetik és kövesse meg Ádám Jánost, hogy nem hunczfut sem sellyma hanem emberséges ember."

Hogy a tisztességérzet mennyire ápoltatott ezen korban, ennek igazolására szolgál az is, hogy a „salvo-respectu" bocsánat kérés előre bocsátása nélkül a „disznó" szót társaságban, beszéd közben kimondani tilos volt s aki a „teremtette", vagy „ebadta" káromkodáson kívül „csinálom a lelkedet" trágár káromkodást elkövette, a megvesszőzés után hóhér által csapattatott ki a városból.

Ámde a szigorú büntetések daczára a káromkodás fönmaradt és terjedt, mutatja az 1802-ik évi május hó 12-én közzé tett hirdetmény: „Az köztapasztalás szerint az irtóztató káromkodás rút vétke már naponként az égben kiáltásig gyakoroltatván, nehogy annak gyengébb feddése s további áradása végett a Mindenhatónak büntetésére e Tanács által is ok adatossan ezen véteknek kemény tilalma azzal a hozzátétellel hirdettetni végeztetett s az templomi prédikáló székbül is közönségessé tétetni rendeltetett, hogy valamint az e vétekben találandó példás testi büntetés alá fog vétetni, úgy az ollyan feladó 6 frt jutalmat fog nyerni."4

A hatósággal karöltve jártak a czéhek is, valamennyinek szabályában találunk intézkedést a káromkodás megbüntetésére, mely ekként szólt: „hogyha valamely czéhbeli mester ember káromkodásban, lopásban, verekedésbén, avagy más bötsületes Társ mester embernek illetlen bestelenítésében tapasztaltatik, elsőben jól megintessék és 5 Rhén. forintokra megbüntettessék, 2-or duplán, 3-or az Czéhbül kitiltassék, az Paráznák, gyilkosok és szenvedhetetlen Istentelenek pedig az böcsületes Czéhbeli mester emberek társaságábul kiirtassanak."5

lm a múlt szigora,6 de az eredmény: a káromkodás fájának izmosodását és sajnálatra méltó színes és mérges csúf virágzását mutatja ma is.

Káromkodószók.

A használatban levő káromkodó-szók nagyrészét leirni és közölni nem lehet; a XVII-ik és XVIII-ik századnak Szegeden használt szelídebb káromkodó szavaiból a következőket mutatjuk be: Ördögatta, menykő-teremtette, atta-teremtette! disznóatta, ebadta, illen-amollan teremtette, ebhitű-kutya hitű: Eb a lelköd! Te kutyától esött! Eblélek! Fertelmes te! Eördög bújjon az lölködbe! Te átkozott! Te eb ágyában termett! Csinálom azt is a ki lölködet beléd adta!! Canis mater! kurv' anyád! Patvar vigyen! Kutya parancsolta. Eb ugatta! Világ csúfja te! Veszett volna az anyjába'! Vesszen oda pereputyostúl!

A XIX-ik századból: inkább csak az átkozódó" jellegűeket közöljük n. m.: Ördög bújjon beléd! (vagy igy: bon az ördög beléd!) Ögyön mög a lene! Az isten nyila üssön mög! Száragyjon el a kezed szára! Üssön mög a guta! Te disznó! Vakulj mög! A Máriád ne lögyön! A fekete fene lepjön be! Fulagygymög! Törjön ki a nehézség! — Tréfások: Ángyod térgye! Kutya-faszekere! Fikom-atta! Enye baszszerkányos -Varga János!

141. Szegedi menyecske.

  1. „Grf Herberstein Ernest generális, Császár és koronás király Urunk eő Felsége Hadi Generálissá Szeged Vég Házaknak és ahoz tartozandó Vég hellyeknek eorökös Commendansa. Szeged varos Fő Bírája és Tekéntetes Magistratus Parancsolattya" 1720. deczember 1. napján. (Városi levélt, f. 6. N. 117.)
  2. Á „canonica visitatió" városi jegyzk. 1756. és Oltványi P.: „A szegedi plébánia és t. piarista atyák szegedi krónikája" czímű munka 149—162. lap. A tanyai nép évtizedekig be se jött hajdanta a városra s ott kinn pusztai élete telve a kunok szomszédságában és azokkal villongva is, a káromkodást nagyon eltanulta és megszokta.
  3. Városi jegyzk. 1720. 176 1.
  4. Városi jegyzk. 1802. 961. sz.
  5. A szűcs czéh szabályok 15 Art. (Városi jegyzk. 1744 év 459 lap.
  6. A káromkodásra vonatkozó országos törvények: 1563. évi 42. §. 1659. évi 42. 1723. évi 110. §. II. József 1787. évi 61. §. rendelete. 1852. évi büntető törvénykönyv 122. §. és 1878. évi V. tczikk 190. §-a.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet