Előző fejezet Következő fejezet

III. NÉPRAJZI (ETHNOGRAPHIAI) RÉSZ.

Vallás, szellemvilág.

(Néphit, néphagyományok, ősvallás.)

 

SZEGED ÉS NÉPE történetének előzetes áttekintéséből láttuk, hogy e város betelepedő ős lakossága a honfoglaló magyarságnak egy része volt s az előadottak folyamán arról is meggyőződhettünk, hogy az ide települtek kezdetben nomád módon élve. csak a XIII-ik században kezdődött meg itt a városias élet s vert az ősi szokások és vallásgyakorlatokkal szemben erősebb gyökeret az uj, a keresztény vallás ; mert hiszen mint tudjuk, még 1. András és Szent László királyok törvényei mindegyre tilalmazzák „az istentelen szittyái tisztelgéseket" és a hamis isteneket eltörölni, — a keresztény vallás szertartásait visszahozatni rendelik : „Azokat pedig, kik a pogány szokás szerint kutaknál, vagy fák, források, kövek mellett áldoznak — szigorúan büntetik, s azokra nézve — „kik a szittyái ősi s pogány szokást el nem hagyják s Jézus Krisztus igaz vallására át nem térnek" — kimondja, hogy — „fejőkkel és javaikkal lakoljanak."1

Hogy Szegeden és vidékén a betelepedő magyarság volt az őslakosság, a számos történeti tény és emléken kivül igazolja azon körülmény is, hogy e nagyszámú törzs letelepedők lakhelyén a kereszténység terjesztésére és megszilárdítására már a királyság első századaiban számos templomot találunk, de másrészt igazolja azon érdekes körülmény — mint alább látni fogjuk — hogy ez ősi telephely lakosságánál mily erős gyökeret vert és mint élt és él még ma is a nép szokásaiban, babonáiban, babonás hiedelmeiben, meséiben és gyermek-játékaiban a régi vallásgyakorlatoknak, pogánykori emlékeknek kultusza is.

VALLÁS, ISKOLA. De mielőtt ezekre térnénk át, a jelen munka keretéhez és lényegéhez mérten előzetesen meg kell emlitenünk, hogy Szeged népe a legrégibb időktől óta a katholikus vallásnak buzgó és hiv ápolói közé tartozott mindenha.

A XIV. és XV-ik században a város belterületén négy-öt plébánia templom állt s az emlékek és hagyományok ködén keresztül mintegy tizenhét templomnak és kápolnának aranyos keresztjéről ragyog át korunkra a múltnak fénye2 s bár a reformáczió korában az uj vallás, ép a város egyik hirneves fia Szegedi Kiss István hathatós szónoklásai és tanitásai mellett számos hivőt szerzett is itt; a közbejött folytonos háborúságok és a török uralom nyomorúságai mellett a református vallás Szegeden teljesen elvesztette a kedvezőnek mutatkozott talajt.

Tinódi Sebestyén szerint,3 Isten a „szegedi veszedelmet", a törökpusztitást azért zúdítja Szegedre, mivel:

Nagy Isten igeiét eoc bizon nem veveo

Jámbor Prédikátort várasból kikűldec

Istennek iol tüttét eoo ezzel fizetec

II éktelen dolgokon Isten megboszonkodec.

és az alsóvárosi Szt. Ferencz-rendi atyák is ezt emlegetik a város hatóságához intézett egyik beadványukban, hogy ha ők nincsenek, most az egész város már Calvin hitén vagy pogány Törökké lett volna.4

Ámde sem az egyik sem a másik nem történt. Szeged népe katholikus maradt s a törökkiűzetés után a városélet rendezés első teendői közé tartozott: a hitélet rendezése és a katholikus templomok restaurálása is, mi a városnak nagy szabadalmi levele alapján, majd a kegyesrendi tanitó-szerzet s később a minoriták behívása, megtelepítése, a püspöki székhely idehelyezése, a czéhek fölállítása, szabályozása és egyéb szigorú hatósági intézkedések által alaposan sikerült is.

A város kiváltságainak, szabadalmainak és a polgári jogoknak gyakorlását, kedvezményét, a város privilégialis oklevele a róm. katholikus hithez kötötte, természetes tehát, hogy ez okból a különben is teljesen katholikus szellemben vezetett városnak csak azon valláson levő lakossága szaporodott; a reformátusok s egyéb vallásúak pedig nagyon csekély számban szerepelnek Szeged lakossága között; sőt a XVIII-ik század közepén oly tekintélyes számú akatolikusok, amint nemzetiségileg, ugy vallás szerint is lassan-lassan beleolvadtak a törzslakosság nemzetiségébe és vallásába.

Meg kell említenünk, hogy a XV. és XVI-ik században a külföld egyetemén már számos szegedi tanuló nevével találkozunk, ép így a a XVII-ik században is; azonban maga a népoktatás mint országszerte, úgy Szegeden is rendkívül kezdetleges volt; csak a XVIII-ik század elejétől indul meg itt — sok nehézséggel küzdve — az oktatás és tanítás ügye.

Alig méltányolható és dicsérhető eléggé a város hatóságának azon intézkedése, hogy — a török kiűzetése után — a város újjászervezésével kapcsolatosan a sok nyelvű lakosság és a délvidék magyarosodásának s művelődésének első iskoláját — manapság az ország legnépesebb és legkiválóbb főgymnasiumát — már 1719-ben megnyitotta s azt a demokratikus szellemben tanító, oktató, nevelő kegyesrendi szerzetesekre bízta.

142. A szegedi városi főgymnasium.

Csak lassan és fokonkint fejlődött ezen iskola, de kétszáz év alatt megbecsülhetlen szolgálatokat tett a művelődés és magyar nemzeti szellem fejlődésének, haladásának s ép ezért az 1879-ik évi árvíz után is a város újjáépítésének első művei közé tartozott a régi gymnasium helyett egy új, modern nagy épületnek emelése (1. 142. sz. képünk).

A gymnasiumon kívül 1722-ben találunk a belvárosban (palánkban) és a felsővároson is egy-egy szerény iskolát;5 mig alsóvároson csak 1754-ben nyílt meg, — elképzelhető, mily csekély látogatottság mellett — az iskola.6

A tanyákon, — mint erről már megemlékeztünk — csak a XIX-ik század második felében állíttattak fel a népiskolák, az ott teljesen tanítás és oktatás nélkül élő nép szellemi életének rendkívüli nagy kárára.

A belvárosban az 1754-ik évi egyházi-szemle (canonica-visitatio) jegyzőkönyve szerint: „van ugyan két tanitó, de az egyik német, a másik pedig dalmata; a felsővároson Almásy János, ki kántor és orgonista volt ,.s jó erkölcsű" tanította a magyar gyerekeket, kiknek mindegyikétől évenkint egy ezüst tallért kapott, a várostól pedig 60 frt fizetést. ..Még nincs természetbeni lakása - - folytatja a jegyzőkönyv - - holott temetésnél kap egy máriást, requiemnél 30 krt, hirdetési czéduláért (esketéseknél) 7 krt. A szt. Háromság társulattól egy pár csizmát, vagy 2 frtot."

143. Az alsóvárosi népiskola.

„Az alsóvároson a tanító szintén orgonista és kántor; megelégedésre viseli hivatalát s összes szolgálataiért 60 forintot kap a városi pénztárból, a gyermekek oktatásáért 1 frt 30 krt s a maga házában lakik."

A leány oktatás még mostohább s még inkább csiga-lassúsággal haladt. A XIX-ik század közepéig, — a németek külön iskolát tartva — a belvárosban három fiú- és két leányosztály volt. a fiú osztályok harmadika, mint polgári iskola szerepel.

Az 1772-ik évi összeírás szerint a 20.314 összes lakosságból iskolába járt 357 fiú és 477 leány.7

A felsővároson-, rókuson és alsóvároson 1850-dik évig mindössze egy-egy fiú s ugyanannyi leányiskola volt s ezenkívül egyesek áldozatkészsége és buzgósága folytán az úgynevezett Móra-, Tabán- és Alvég városrészekben egy-egy vegyes osztályú ingyen iskola állíttatott fel s bár ekkor már Szeged lakossága az 50,000-et meghaladta, az iskolába járók száma: 1500 volt csupán, természetes tehát ily körülmények mellett a népnek főleg és különösen a városi élet hatásától, úgyszólván teljesen elzárt és elzárkózott tanyai népnek elmaradottsága.

Csakis a római katholikus hitélet ébrentartására fordíttatott itten figyelem s ezt nemcsak az egyház, hanem a hatóság részéről is tapasztalhatjuk: „Ezen nemes szabad királyi városban mostanság lappangó, vagyis már lakos kálvinista személyek — szól a magistratualis határozat — kimenjenek harmad nap alatt, másként ami rajtok történik, maguknak tulajdonítsák."8

Napról-napra tértek is át a más valláson levők a róm. katholika hitre, ugy, hogy 1754-ben itt végbevitt egyházi összeírás szerint: „a hívők száma Szegeden a gyónóké: 8000, a nem gyónóké: 4000 volt; a görög, nem egyesültek száma 1000, eretnek és zsidó itt nem lakhatik, hitehagyott csak egy van.9

Az 1761-iki összeírás azonban a szerbek, a görög nem egyesültek számát már mintegy 9000-re teszi,10 s az 1772-ik évi összeírás szerint volt:11

Katholikus felnőtt: 3751 férfi, 1282 kiskorú fiú
  4560 nő 1257 leány
Akatliolikus felnőtt: 2892 férfi, 1395 kiskorú fiú
  3596 nő 1491 „ leány

más vallásfelekezetet itt e kimutatás összeírásában nem találunk.

Az 1761-iki és 1772-iki összeírásban az akatholiknsok száma 9000 illetőleg 9374, de ezzel szemben meglepő apadást találunk az 1818-ik évi összeírásban, mely szerint: a 28.351 lakossági számban 27.608 a r. kath., 1 hely., 8 ágostai, 439 görög nem egyes., 30b héber. Az 1850-iki összeírás szerint az 50.244 összlakossági számból: 47.652 róm katholik., 2 reform., 16 evang.. 481 görög nem egyesült és 2093 zsidó. Az 1870-ik évi népszámlálás szerint az összlakosság 70.179 s ebből: 65.355 római kath., 484 görög nem egyesült, 239 ág evang., 417 helvét, 56 más, 3628 zsidó. 1890-ben: 77.701 róni. kath., 566 görög nem egyesült. 470 ágost., 1579 helvét, 90 más, 4531 zsidó és 232 gör. kel., az összlakosság: 85.569.1 Ma már egyébként Szegeden minden vallásfelekezetnek csinos iskolája és temploma van, mely utóbbiakból a stylszerű református templomot tünteti föl 144. sz. képünk.

144. A református templom.

Mint a fentebbi számok mutatják, méltán neveztetik Szeged az ország első és legnagyobb katholikus városának, hol a római kath. hivők száma óriási aránynyal emelkedik a más vallásfelekezetek számaránya fölé s megemlítve még azt, hogy a katholikus hitélet, a vallási buzgóság teljesen áthatotta e város népét s még csak egy negyed század előtt is a déli harangszókor alig-alig lehetett feltett kalappal valakit látni s ünnepnapokon minden templom zsúfolásig megtelt az áhitatoskodó lakosságtól, nagyhéten térden csúsztak a kálváriához, zajos munkát, megbotránkoztató dolgot nem végezett senki, tényleg a pihenésnek és az Úrnak szentelt napok voltak azok.

Ma a hitéleti viszonyok és a vallási buzgóság nagyon laza jelenséget, nagy hanyatlási változást mutatnak itt; daczára, hogy az iskoláztatás, a népoktatás terén pedig rendkívüli haladást tapasztalunk, erre csak azon adatot közöljük, hogy a 41 tanyai iskolában a múlt 1900—1901-ik tanévben járt 6626 fiú és 6224 leány; vagyis összesen: 12850, közülök más vallású 38; a többi mind róm. kath., a város belterületén pedig 8566 fiú és 7567 leány, vagyis: 16133 és igy a tanyákon s a város belterületén: 28983-an jártak iskolába, mi az 1850-ben szereplő 1500 tanulóval szemben élénken bizonyítja a népoktatás haladását ós fejlődését Szeged területén.

145. A kálvária-kápolna.

NÉPHIT. Ezeknek előrebocsátása és megállapítása után áttérhetünk azon emlékek, azon jelenségek ismertetésére, melyekkel e város népének régi szokásaiban, babonáiban, babonás hiedelmeiben, cselekvőségeiben, szólásmódjaiban, meséiben és gyermek-játékaiban, mint a nemzeti ősvallás gyakorlatának, pogánykori emlékeinek képviselőivel találkozunk.

Nemcsak nyelvét, gondolkozás-módját, typusát, öltözetét és az ősi tűzhelyet tartotta meg itt a nép, hanem egykori szép szokásainak emlékét s népéleti apróságaiban szétforgácsoltán a régi fogalmakon alapuló babonás hitét, hiedelmét is hiven őrzi. Mi nagyon természetes is, mert hiszen az óriási nagy pusztaságon szerte-szét élő nép teljesen magára hagyottan folytatta ősi foglalkozását s a gyakori hadakozások, villongások és a megélhetésért vivott küzdelmek közepette a századok folyamán egész a legújabb időkig az iskolának, a tanításnak, a népnevelésnek minden rendszeres eszközét nélkülözve, csak a hitélet szellemének szerény mécs-pislogását szemlélhette, élvezhette csupán.

A népoktatás — mint fentebb már emiitettük — Szegeden nagyon szűk korlátok között élt, a nép az ő babonás képzelődésével, meséivel egészen magára volt hagyva, nem csodálhatjuk tehát, ha a múlt emlékein élő vékony szálakból szőtte tovább nemzedékről-nemzedékre jutott "szellemi képeit.

Alig néhány ember tudott olvasni, — iskolákat vajmi kevesen láttak -— de azoknak sem volt anyaga, szellemi tápláléka, legfeljebb a szájról-szájra jutott mesék, mondák, később az „álmos könyv", „csízió" és egy pár rosszul összetákolt kalendárium, vagy nagy ritkán Mátyás királyról, Attiláról, Argyriusról meg Toldiról szóló história képezték az anyagot, a táplálékot, mi sem természetesebb tehát, ha a csodás és kellően meg nem értett, de meg sem magyarázott keresztény egyházi cselekvényekben is babonás eszközöket, bűvölő szereket látva, a természeti erőkről, jelenségekről pedig fogalmat sem szerezhetve, fennmaradt nála a régi képzetek alapján az elődöktől öröklött és ápolt ősi vallásgyakorlat zavaros emléke is.

S valójában azt tapasztaljuk, hogy itt még él a bűv, a varázs, a sámán-kurúzs, még meg van a minden lakatot, zárt felnyitó „vérfűben" való erős balga hit s bizodalom, itt még szemmel lehet verni, egy tekintettel és érintéssel varázsolni, igével bűvölni, gyógyítani.

A nép hiszi és rettegi a boszorkányt s keresi a javas asszony gyógyítását.

A nagy szélvészes viharokban „tátorjányokban" látni véli a boszorkányok által vitt sárkányokat, sőt azt is tudja, hogy azok ott laknak a Maros torkolatának limányaiban, forgatagaiban;

A mocsarak fényében, a kukurikoló tyúkban él az őskor „lidércze" s a tyúknak galamb tojásnyi nagyságú tojásából szaporodik is. A vészt, vihart, kontrabontot nála csak a garabonczás diák csinálhatja.

A megújuló holdat tisztelettel nézi, magára keresztet vetve: „újhold, újkirály" szavakkal üdvözli is, a csillagos égen pedig az ő hite szerint minden emberi lény éj csillaggal van képviselve, azért nem jó, nem szabad ujjal mutatni a csillagos ég felé, nehogy rámutasson, nehogy eltalálja, melyik az ő csillaga; mert akkor nyomban lehullik az a csillag s hite szerint az ő életének is vége van.

Házának-homlokzatán (85. sz. képünk 188. lapon) ott van a „nap" képe s a keresztény Isten segélyül hívása — és" a keresztény vallás jelei mellett — varázsló és kuruzsoló gyógyító imáját: „dicsértessék a napsugár", vagy: „a fényös nap", avagy „a ragyogó nap" fohászkodó szókkal kezdi még manapság is.

És még mennyi sok ősvallási, hitregei nyomok, jelenségek, melyek a szegedi nép szokásaiban, babonáiban, felfogásában, gondolkozás-, élet-és cselekvés módjában — bár elburkoltan — itt is, ott is fölcsillannak, vagyha már nem találnánk rá népszokásaiban, szólásmódjában, vagy közmondásaiban; úgy bizonyára mondáiban, meséiben és gyermekjátékaiban még mindig ráakadunk azokra.

A tudományos vizsgálódás megállapította, hogy a sámán vallást követő régi magyarok ősvallása „természeti vallás", majd meg a „bálványozás" volt s ezeket nemcsak az egykorú írók följegyzései, hanem főleg és különösen az újabb időben megindult összehasonlító nyelvészeti — majd a néphagyományok tanulmányozásának eredményei is — kétségtelenné teszik.

Lássunk néhány vonást és jelenséget a szegedi néphagyományokból, melyek az ősi vallás nyomait képviselik.

A NAP. Azt tudjuk, hogy az ősi kultusznak főképviselői az égitestek voltak s hogy e kultusz legkiválóbb részét a „Napimádás" képezte.12

Szegeden a „Nap isten" emlékét a háromszög tetővéggel,13 homlokzattal épített házak képviselték és képviselik még manapság is, melyeken mindig ott ragyog a sugárzó küllőkkel ábrázolt Nap képe is, melyet a szegedi hajók és. malmok faragott díszei között is mindenkor megtalálunk.

A régi szegedi nép háza mindig napkelet felé tekintett s ágyát is úgy helyezte el, hogy annak „fejtől való része" napkelet felé irányult s így soha nem feküdt le máskép, mint fejjel Napkelet felé.

Épp ezen ősi szokáshoz való ragaszkodás okozta Szegeden azt a minden rendszer nélküli régi építkezést, mivel mindenki azt akarta s arra törekedett, hogy házának homlokzata, arcza a felkelő Nap felé fordultan építtessék.

De miként az ősi székely várban az „örök-tüzet" a Nap-istennek ez élőjelképét ápolták; épúgy Szegeden is — ez ősmagyar népnél — a tűznek ápolása, a tűzhelynek szentsége hagyományos volt. Mintha csak a költő által kifejezett ősvallási tilalmat ismerné:14

...............................................Eloltani

A napnak képét a szent tüzet égbekiáltó

Bűn!.................................................

a tüzet ki nem oltotta soha, csakis a kereszténység erős hatása mellett vált szokássá — nagypénteken — egy napra a tűzhely tüzének kioltása; vagyis e napon a szegedi nép tűzhelyén nem szabad tüzet rakni, gyújtani.

A tűznek tiszteleti szokásairól alább lesz szó. de itt is felemiitjük a Szegeden dívó lakodalmi szokások czerimoniái közül azt az egyet, hogy a vőlegény kalapjának virágját, a menyasszony pedig koszorúját, esküvőjük napjának éjjelén a tűzhelyen elégetik s mig a virág ég, a konyhába belépni senkinek sem szabad.

A tűz, mint tudjuk, egyszerűen csak jelképe (symboluma) a Napnak, a virágok elégetésében itt az áldozati szertartásnak érdekes vonását látjuk.

Az ország különböző vidékén, — így Szegeden is — szokásos kuruzsoló-ráimádkozásban halljuk: „dicsértessék a „Napsugár", de szép a kis Jézus, mint a „fényös nap", majd igy: de szép a kis Jézus, mint a „tele hold", vagy: de szép a kis Jézus, mint a „piros hajnal", stb.

Ime a kuruzsoló ráimádkozásban a pogány vallás főbb személyesitőivel (personiflcatió) egybeszőve látjuk hasonlatilag a keresztény kultusz istenségének egyik személyét. Nem nehéz kiolvasni e ráimádkozásból a „Napistenre" való vonatkozást, s mig egyrészt ezt csak például hozzuk föl a napimádásnak a babonás szokásban rejlő maradványaként; másrészt azt is megemlítjük e kuruzsoló szokáshoz, hogy az imádkozásnak foganatja csak úgy és akkor van, ha naplemente előtt, vagyis ha fényes nappal eszközöltetik.

Ugyancsak ily kuruzsoló szokásról emlékezik az 1730. évi egyik szegedi boszonkány-pör,15 mely szerint a boszorkánysággal vádolt Lörik Marinka az elveszett lovakat — a napban nézvén — megmondta, hol találhatók meg ? „De a bíróság — szól a pörirat — hitelt nem adván, tudakozá, minemű szőrű volna azon ló ?

— „Isméth kiment Lörik M. néze az napfényben, monda, hogy tiszta piros pej" stb.

Lörik M. e pörirat szerint azt is vallja: „hogy az gyenge napfényben nézvén annak sugárjai megmutatják, ha valakinek valamely eltévedt marhája s jószága vagyon. A nap megmutattya bötök szerint, hol vagyon olyan elveszet jószágh."

Legyen itt mellesleg fölemlítve az is, hogy a javasasszonyok által készített kuruzsoló fürdők vizét mindenkor oly helyre vagy helyen kell használat után kiönteni, elemészteni, ahova a nap nem süt soha.

A kuruzsolás ezen példái, — bár a kuruzsolás és varázsolás rendszerint csak a nap lemente után kezdődött, tanúságául bizonyára ama legfelsőbb tiszteletnek, imádásnak, melyet a kereszténység terjedése után is megtartottak őseink a Nappal szemben — azt igazolják, hogy igen gyakran űzetett és gyakoroltatott a nap fenléte mellett is.1

Sőt éppen a szegedi boszorkány-pörök vallató sorainak első kérdése mindig az volt: „vájjon nappal vagy éjjel tette-e bűbájosságot s babonaságot N. N. vádlott? S a tanúk vallották, hogy igen gyakran nappal is tétettek babonaságok, még pedig rendesen a hatalmas Napistennek is segélyül hívása vagy egyszerű emlegetése által.

Így ha daganatot akar gyógyítani a szegedi bűbájos, — varázsoló imáját rendesen e szavakkal kezdi: „dicsértessék a nap járása" vagy „dicsértessék a ragyogó napsugár" avagy „dicsértessék a fényes nap" a piros hajnal, stb.

Nagyon természetesen már egybeolvadva, összeelegyítve találjuk az ősi pogány kultusz igéjét a varázsló és kuruzsló szokások keresztény jellegű imáival.

Még a szegedi gyermek-játékokban is találkozunk a napimádás jelenségeivel, melynek érdekessége abban rejlik, hogy e játék napcsalogató versecskéjében a személyesített Nap külön névvel neveztetik meg.

Ha egy borús felhő elfödi a játszó gyermekek elől a fénylő napot, a játékot nyomban abban hagyják s tánczolva, ugrándozva és tapsikolva a felhőfödte Nap felé fordulnak s a következő — más vidékeken is szokásos s változatban ismert — idéző versecskét dalolják:

Gyűj föl Kópé
Mönj le hideg
Isten kapujáról,
vagy: Gyűj föl Kópé
Kopogtatni
Arany zászlót Lobogtatni!

Itt a „Kópé" szó magára a Napra alkalmaztatik s a személyesített Napnak nevéül szerepel.

A „Nagy-Szótár" szerint a „kópé" szó — „dévaj", — víg kedélyűt jelent s a régi székely — góbé — szóval volna azonos.

A szegedi használat a „kópét" víg, derüs-kedélyü, olykor bohókás, csintalan, ravasz emberre ruházza, de leginkább „nagy-kópé" összetételben alkalmazva és mindig fiatal emberrel szemben.16

Meséinkben, néphagyományainkban eléggé ismeretes a „Napúrfi" „Napkirályfi" és „Napisten" szereplése, de a szegedi idézgető, csalogató versecskében emlegetett — Kópé — úgylátszik a napúrfi neve, a tánczoló ugrándozás és tapsikolás pedig a hajdankori nap-ünnepnek az ősi imádás szertartásának vékonyka, de érdekes szálát képviselik.

A szegedi néphit és hagyományokban az ősvallás emlékeiből a napimádáson kivül a Hold és Csillagok kultuszának, érdekes jelenségeit is megtaláljuk.

A HOLD. A szegedi néphitben és ráimádkozásokban megőrizte a hold is az ős vallásban elfoglalt helyét, vagy mint Kálmány L. értekezésében mondja:17 „A Holdat ráolvasásainkban istennek tudjuk, kitől függ az egészség és betegség és igy hozzá fordulunk egészségadásért, hozzá a betegség-elvételeért. Erről ráolvasásaink tanúskodnak."

És tényleg, ha a különböző betegségekre, kelésekre, támadásokra stbire vonatkozó ráimádkozásokat, ráolvasásokat és igéző versecskéket olvassuk, azokban a Hold istenitésének ősvallási vonásait ismerhetjük meg.

A Holdhoz intézett kuruzsoló imák töredékesek s mindig „Uj Hold! Új Király!" megszólításokkal kezdődnek.

A fogfájásról való így szól:

„Új hold: Új király!
Köszöntelek tégöd
Háricsd el tűlem!!18 Ezen üdvözlettel,
Hogy a fogfájást

Ezen igéző-imát holdújságkor a Hold felé lehelve köll elmondani, ép igy a nehézségtörés ellen, mikor az új Hold feljön arra fordulva mondják:19

Új Hold: Új király
Az én gyerökömet
A nehézség töri
Te vagy a Ráadó
Te vagy az E'vevő
Vöd' lé rula!!

A kelést egy keresetlen üveg darabbal dörzsölve s a megújult Hold felé fordulva, ezen igével vélik elmulasztani, meggyógyítani:

Új hold: Új király

A mit látok ujjuljon!

A mit kenyök é mujjon!

s utánna 3 miatyánkot s 3 üdvözletöt köll 3 hétig imádkozni.

A jószerencséért az új holdat látva a szegedi nép igy fohászkodik: „Uj hold: Új király! Aggyá néköm Jó heteket, Jó hetekké'Jó napokat, Jó napokba Jó órákat, Jó órákba Jó szerencsét. Azután mög Jó egészség!!"20

Egyik-másik igéző, ráolvasó — 3 Miatyánk és 3 Üdvözlégy Mária — elmondásával kapcsolatban alkalmaztatik, mint minden más ősvallási kultusz maradvány a keresztény vallással egybe szövődötten szerepel ma már a néphagyományokban; ámde könnyen kihámozható ezen igézőmondásokból a régi kultusz emléke, habár azt is megtaláljuk a szegedi néphitben, „hogy a Holdban Szt. Dávid hegedül, Cicilla (Szt. Cecília) meg tánczol" s a másik pillanatban már személyesítve látjuk a Holdat, a midőn az anya feléje fordul és karján ülő kisdedének igy dúdolgat: „adja' Jézus kácsit — adja', adja', a kis Palikának!"

Egyébként a Hold kultuszát ép úgy, mint a nap imádás emlékét is a babonás hiedelmek és cselekvőségek, jóslások, kuruzsolások és varázsolások egész halmaza őrzi, melyekkel alább még találkozunk.

A CSILLAGOK. Hogy a csillagokban is fensőbb lényeket tiszteltek hajdan őseink, erre vonatkozólag, a szegedi néphiedelmek buzgó kutatójának Kálmány Lajosnak értekezésére utalunk,21 melyben fölsorolja a szegedi nép hiedelmében és nyelvhagyományában élő csillagok nevét s a hozzájuk fűződő keresztény színezetű mondákat is22 s azon eredményre jut, hogy bár a szegedi nép által ismert: Halász csillag, Csősz, Részög-ember, Sánta Kata, Szép-asszony, Dönczől-szekér, Ökörkereső, Csirkés-tyúk, Kaszás stb. csillag nevek között „eredménytelenül kerestünk — úgymond — ismeretes pogány felsőbb lény nevével megjelölt csillagot, még sem habozunk kimondani, hogy a mi csillagjaink egy része is hajdan felsőbb lények voltak s emberré csak idővel váltak Szeged népe szemében." Ily válaszra utalnak bennünket némely bizonyítékaink, melyek szerint az égen levő Országúton hajdan az Istenmás alakban Krisztus urunk járt; továbbá, hogy a két Dönczol szekér közül az egyiket népünk Krisztusénak: „Krisztus szekerének" tehát felsőbb lényének mondja, a másikat Szent Péterének: „Szt. Pétör szekerének"; e hagyományaink nyilván mutatják, hogy őseink nem egyedül a szekeret, hanem a gazdáját is fent vélték lenni a csillagokban. Állitásunk erősítésére szolgál ama, Szeged népénél általánosan elterjedt hiedelem, hogy a csillagokra mutatni, vagy velük szemben magunkat illetlenül viselni nem szabad, ha csak azt nem akarjuk, hogy baj érjen bennünket — a mi a csillagoknak, mint felsőbb lényeknek a tiszteletére mutat, kik elég hatalmasak az őket megbántókon boszút állani."23

A csillagoknak felsőbb lényét jelzi a járásukból való jóslás,24 az üstökösök közveszélyt hirdető megjelenéséhez kapcsolódó balhiedelem, de mindenek előtt azon személyesitése a csillagoknak, hogy azok tulajdonképen az élőlények képviselői, mintegy m-jei az embereknek s ha egy letűnik vagy lefut, akkor valaki meghal s a szegedi néphit szerint reá mutatni azért nem jó, mert ha reá mutatva eltalálja, megjelöli valaki saját csillagját — rögtön meghal.25

S hogy a szegedi néphitben az ég csillagai mellett a tűzimádásnak, a tűz tiszteletnek is megtaláljuk nyomát — arról már a napimádásról szólva, emlitést tettünk, — itt mint a tűztiszteletnek egyik legérdekesebb emlékére a szt. Iván napi tűzugrálás26 népszokásra s a vele kapcsolatos babonás hiedelemre utalunk.

Ugyancsak a tűztiszteletnek maradványa azon hiedelem, hogy az úrnapi körmenet alkalmával a mozsár-ágyúból kilőtt fa-szillánk hasznos szer a fogfájás és egyéb betegségek ellen, de a tűztiszteletnek emlékét őrzi a „tűzhely" mint az otthon, a család szentélyének képviselője a hozzáfűződő számos áldozati babonás cselekvényekkel együtt.

A FÖLD — A VIZ s az egyes fák és növények kultuszát a szegedi nép szokásaiban, meséiben, leginkább azonban babonás kuruzslásaiban és varázslásaiban találhatjuk meg.

A földdel való gyógyítás, a „föld édesanya" emlegetése a kuruzsló imában, a sirba tett halott koporsójára dobott rög, a szólatlanul hozott vízből készített fürdő, a kuruzslásoknál szereplő „Három-királyok" vize, a húsvéti locsolkodás, a pünközsd szombatján, nagypénteken hajnalban való fürdés, a korsóból vizmeritésnél, az ivóedényből ivás előtt mindig visszalocscsantanj, vagy a földre önteni egy keveset; a kilencz termőfa ágából és egyéb illatos füvekből, virágokból készített fürdők gyógyításra használása, — a házaknak, lakásoknak, malmoknak, hajóknak pünközsd napján, űrnapján, Szt. István napján zöld ággal földiszitése stb. mind, mind a föld, a viz, a növények, szóval a természeti ősvallás emlékei. Nem hiányzik itt a „bálvány" sem, csakhogy ezt Szegeden a hajókon találjuk meg, melyeken egyik hatalmas kivájt — oldal-deszka — bálvány-deszka néven képviseli csupán.

ISTENEK, ISTENASSZONYOK. A mint a —- természeti vallás — emlékeihez érdekes jelenségeket találunk a szegedi néphitben és babonás cselekvőségekben, szint azonképen becses adalékokat őriztek meg az itteni néphagyományok az ősvallás isteneiről és istenasszonyairól is.

Sőt Kálmány Lajos épen a szegedi és szegedvidéki néphagyományokban találja meg a bizonyító adalékokat ősvallásunk istenasszonyának létezéséhez és tiszteletéhez, kimutatván, hogy a keresztény elemben szereplő hét boldogasszony között emlegetett: „Nagyboldogasszony", „Boldogasszony" és „Kisasszony" voltak tulajdonképen azok, kiknek ősvallási kultusza a keresztyénségben nyert folytatást.27

Kálmány L. szerint a főistenasszony emlékét a „Nagyboldogasszony „őrzi s annak lányai voltak: a „Boldogasszony" és „Kisasszony" név alatt szereplő Istenasszonyok s a szegedi néphagyományok alapján azon véleményben van, hogy az ősvallás Kisasszonyának örökébe Mária lépett, kinek egyik ünnepe ma is „Kisasszony" ünnepe nevet visel.

A szegedi néphagyomány szerint Nagyboldogasszony volt az ős-vallásban az életet-adó istenasszony, ki a szülőanyák segítőjeként tiszteltetik, helyét a keresztény vallásban a szegedi néphit szerint nem Mária, hanem anyja, Szent Anna foglalta el, aki az áldott állapotban levőknek pártfogója s tiszteletére az asszonyok kilencz keddet böjtölnek pünközsd után.

Tényleg Szegeden a keddi nap ma is fogadalmi napja az asszonyoknak s e naphoz számos babonás hiedelem van fűzve. így keddi napon a Nagyboldogasszony28 szegedi asszony tisztelői szerint nem jó mosni, nem szabad varrást elkezdeni, lakodalmat nem lehet tartani stb.29

A Nagyboldogasszonynak leányaként szereplő Boldogasszonyé —-Kálmány szerint. — anyja, helyetteséül küldi a szülő asszonyhoz és újszülőttjéhez védőül és pártfogóul, annak tisztét a kereszténységben Mária teljesíti. Szegeden a gyermekágyas a „Boldogasszony" ágyát fekszi, melyet számos babonás szokásokkal vesznek körül, hogy úgy a szülőanyát, mint az újszülöttet a boszorkányoktól megvédjék, főleg nagy szerepet játszanak itt a foghagyma, kakukfű, kenyér és só, melyeket egy kis csomagba kötve a gyermekágyba rejtenek.

A néphit egyébként a gyermekágyast és gyermekét a boldogasszony kötőjével véli a Rosszaktól, a Boszorkányoktól megvédeni, ha a gyermek leesnék is az ágyról — mondják nem történik semmi baja, — mert a Boldogasszony kötőjébe esik.

E „Boldogasszony" ünnepe a szegedi néphit szerint a szombat. „Aki szombaton vált fehérneműt az ne féljen a betegségtől" e nap a Boldogságos Szűz ünnepe, különös nap is, melyen nem szabad fonni, mert: „szombaton fonták azt a kötelet, a melikkel a Boldogságos Szűz szent Fiát mökkötözték a kű oszlophon. Átok alatt hattá (a Boldogságos Szűz), hogy átkozott lögyön, aki szombaton fony."1

Szegeden még 20—30 év előtt is, szombaton délután senki sem dolgozott az már ünnepi jelleggel birt, amint a tanyákon ez még némileg ma is így van.

Megemlítendőnek tartjuk itt a Boldogasszony poharát is, melyet az avatás után tartatni szokott lakomán ürítenek ki. Erre vonatkozólag a népet beszéltetve Kálmány L. közlése így szól: „A Boldogasszony poharát az avatás után igyuk. Mikor a B. asszony ágyát kifekütte az asszony (ma két hét, ezelőtt 4 sőt 6 hét is volt a Bold. asszony ágyának fekvő ideje) elmén a templomba avatóra. Mikor a templombúi kigyün, a mibe mögakad, ha göröncsébe is fővöszi oszt' ottlmn a bőcsőbe töszi. Akkő' mán ott vannak az asszonyok (férfinak nincs bent helye). A legöregebb asszony a (jobb) tény érire töszi a poharat úgy álgya el: Agygya Isten, hogy a mint most szöröncsésen kiszabadult Rúzsa (a a gyermekágyas nő kereszt neve: Rózsa) a Boldogasszony ágyábul, sé léptibe, sé jártába' semmi baj sé érje! Úgy osztán sorba álgyák el (állva) a Boldogasszony poharát, hálájják az Istennek, hogy szépen kifekütte a Boldogasszony ágyát."30

A Boldogasszony pohara nem egyéb — jegyzi meg a közlő — mint őseink által a Boldogasszony ágyából való felszabadulás után bemutatott áldozat töredéke.

Ha tehát a Boldogasszonynak áldozatot hoztak, a mint fennmaradt szokás mutatja, a B. asszonyt felsőbb lénynek, istenasszonynak tekintették, vagyis a mi Boldogasszonyunk valóban ősvallásunk istenasszonya, ki a betegágyasok pártfogója.

BOSZORKÁNYOK. Ezen Boldogasszonyokon kívül a szegedi néphitben élénk szerepe van a „Szépasszonyoknak" is, a kik valószínűleg az ősvallás Nagyboldogasszonyának leányai lehettek; — ámde ezek már épp ellenkező működésben veszedelmes szerepet folytatnak s ma már nem egyebek, mint a népképzeletnek félelmes erejű — boszorkányai.

Legalább a szegedi boszorkány pörök tanúskodásaiban és a nép hiedelmében, mint ilyenek élnek és szerepelnek.

A szegedi boszorkány pörök „boszorkánykodásaiban" éppúgy megtaláljuk az ősvallás gyakorlat töredékeit, mint a néphagyománynak a boszorkányok varázsoló, kuruzsoló erejéről táplált erős hitét. Ámde e pörök aktáit kellő szigorral vizsgálva megtaláljuk a „boszorkánykodásokban" a törvény31 és erkölcs által egyaránt tiltott bűnös cselekvőségek halmazát is, melyeknél a varázsolás és kuruzsolás mesterségei csak az eltakaró köpeny furfangos szerepét játszák.

Mi e helyütt a szegedi boszorkány perekből az ősvallás vélt myszteriumainak jelenségeire figyelve a néphit boszorkányait mutatjuk be és kuruzsoló, varázsoló boszorkánykodásairól szólunk csupán.

A szegedi néphitben a „boszorkány" az ország-világszerte egyazon ismert alakban és cselekvőségekkel él; itt csak a hely — s a mint a perek aktáiból látjuk — csak az egyének mások; balga hitük, képzelődésük és erkölcs nélküli cselekvőségük az ország egyéb helyein űzött boszorkánykodásokkal — ugyanazonosak.

Itt vannak nő és férfi boszorkányok s ezek városrészenkint „companiákat" alkotva, van közöttük kapitány, tiszt, zászlótartó, csapláros, dobos és csak lassankint fokról-fokra haladnak a tisztségben s nyernek beavatást a boszorkánykodás titkaiba.

A nő és férfi boszorkány egyenlően tud rontani és gyógyítani, sőt a ki ront, ugyanaz, gyakran csak is az gyógyíthatja meg az általa megrontott személyt — tud kuruzsolni, varázsolni, átváltozik és repül, a hol leül, a hol tánczol ott nem terem fű, csak vörös gomba, melylyel élnek is.

Elég egy pillantása, érintése, hogy nyomorulttá, vagy ismét éppé, egészségessé tegyen valakit, avagy elvegye az állat, főleg a tehén hasznát.

A boszorkányt tudományt és erőt, — melyben hisznek és melytől mindent remélnek, — melyek a néphitben természet fölötti tulajdonságokkal ruházzák föl a boszorkányokat — úgy és akként nyerik — férfi és nő egyaránt, hogy elfordulva a keresztény hittől és élettől megtagadják az imát ilyen formán: „hogy fiú, de nem fiú, atya, de nem atya, Isten, de nem isten" stb.32 lelköket eladják az ördögnek, Plútónak s Dromó hitére térnek, zászlajára esküsznek, viselik annak jelét, ünnepségeket, dorbézolásokat rendeznek neki és vele az Öthalomnál meg a Vaskapunál,33 és országos összejöveteleket tartanak Szt. Gellért hegyén, hová macskává, kutyává, vagy lóvá átváltoztatott egyéneken ülve egy óra alatt elérnek, ellovagolnak, repülnek.

Működésük —; a dorbézoláson kívül — a föld zsírjának, a termés, a gabona hasznának elvételéből, a varázsolás és kuruzsolás számos nemének és szereinek megismeréséből, lassankint való megtanulásából állott.

A pörök aktáiból megismerjük először az ördöggel czimboráló — azután a bűbájoskodó, babonáskodó, varázsló boszorkányokat, mint a minő megkülönböztetés a szegedi nép felfogásában — a „boszorkányokról" manapság is meg van, de a „javasasszonyt" a nép ma már nem tartja boszorkánynak.

Egyébként, hogy a szegedi népnek és boszorkányainak a boszorkányságról kétszáz év előtt alkotott balga hitéről és fogalmáról világos képet nyerjünk, néhány vallomást teljességében mutatunk be, melyekben maguk a „szegedi boszorkányok" beszélnek, a kiknek nyilatkozataiban és beismert cselekvőségeiben jó lehet a kor elmaradottsága és az ismeretek fogyatékossága mellett a nép balgaságának, balhiedelmének, a boszorkányságról való képzetek és felfogások egész teljességét halljuk megnyilatkozni, de egyben érdekes adalékokat és emlékeket találunk azokban az ősvallási gyakorlatokhoz is.

A szegedi „boszorkánykodás" szervezője, a 82 éves Bósa Dániel, volt városi főbíró saját beesküvéséről a következőket vallja és mondja el:34

„Vagyon szövetségbe, megtagadta az Istent, a szenteket is hátrahadta szegényeket, Boldogasszonyt is megtagadta, volt egy Bak, fekete szőrű, áztat tízszer kerülte megh és anyiszor csókolta megh és mondotta: „te vagy az én Uram, társatok vagyok, tietek vagyok" — megesküdött, hogy valamit fogtok parancsolni, abban eljár."

- „Ötven esztendő előtt esküdött be,35 holtáigh fogadta és esküdött közikben testét s lelkét is nekik ajánlotta holta után."

- „Szóval esküdtették, de adtak írást neki, de mikor Szegedet megvették,36 a várban feli verték a ládáját, akkor veszett el."

- „Martonyoson esküdött be Katona Ferencz37 házánál. Plutó ördögh jelen volt, elsőben tíz esztendeig tizedes volt, azután mindgyárt kapitány lett."

- „A jelet Martonyoson Katona F. házánál az szemérem testén kívül ütötték rea, nem emlékezik rea joll, mivel régen volt, hanem látta hogy második s harmadik ujjával nyomta rea Plutó. Azután azt mondotta Plútó: „no már enyim vagy" ezután ittak s ettek, tánczoltak és vigadtak." — Katona Ferencz attya és annya ámótották el, hogy az az élet az gyönyörűségh — „lám milly szépen élünk" — úgymond sok szép asszonyok vannak — és gondolta, hogy talán gazdag leszen."38

- „Azután valamikor kellett, vétkezett velük az pokolbéliekkel."

- „Az boszorkányságot űzte, mert azzal jár az, elsőben Szt. György, azután Szt. Iván napján éczaka 11 óra tájban, minnyájan öszve gyűlvén a gabonák fölött lepedőket vittek és húzták, harmatot szedtek és fazékokban töltötték, ki-ki magájét haza vitte és áztat tésztában töltik és aval dagasztanak. Most is vagyon belőle kamarában az földön fületlen fazékban. A zsír a kamarában van, csorba begrében. A kantár cziffra csigás, ha el nem tűnt róla — hordó mellett kamarában vagyon.

- „Masa Gecit azért nyargalta megh, hogy futó és az menyét szerette."

- „Az esőt és halat Szt. György napján éczaka 11 óra tájban Matty parton kétt esztendőre adták el Törökországhra 1 akó pénzér."39

Itt felsorolja vallomásában Rósa Dániel azon kuruzsolásokat, rontásokat, melyeket elkövetett,40 azután megnevezi azokat, kiket bevétetni és tanítani parancsolt, azok között említi: „az magha feleségét is ő tanította és javaslotta neki — úgymond — hogy az szép dologh, mindgyárt csapiárosnak választyák őtet, a mint az is volt."

Végül vallja, hogy: „sok ízben ki akart állani közülök, de az Pokolbéli ördög nem engedte, hogy kiállyon, mivel holtigh kötelezte maghát közikben."

Azon kérdésre: hogy az eladott földzsirját mért nem veszik vissza, így válaszol: „ezen az Esztendőben lehetetlen viszsza venni a föld zsírját, hanem jövendőben, ha le nem kötik az esőtt."

Boszorkánytársairól azt is vallja, hogy „azok mind ördöngösök, a Plútó hordozza őket, a kantár gallya csak eltűnik, hanem mikor öszve gyűlnek akkor adgyák nekik. Őtet csézában hordozták, mivel tiszt volt, de azután csak (s. r.)41 ganéjá változik, mint az ezüst és arany pohár. Legh többet Ött halomnál szoktak volt öszve gyűlni és vaskapunál, Szt. György nap, nagy Boldogasszony, Karácsony táján és mikor az borokat beszűrik, szoktak Budán Sz. Geller42 hegyére menni, s ottan sokatt esznek — isznak, tánczolnak."

„Halála óráján a ki elsőben megfogta volna az kezétt arra hadta volna az ördöngösségekéit, valamely idegenyre szándékozott." „Az dobolt43 — így folytatja — parancsolatytyából vitte el a felső városi koldus az fiát taníttatni."

Megjegyzi azt is, hogy mikor összegyűltek: „Plútónál volt az Lajstrom s számrul-számra kérdezte és nevezte, hol van ez vagy amaz

— és neki számot kellett adni, de azt az írást senki sem tudta volna más olvasni — az lajstromot és írást — közülök.

Paszományos ruhájú czifra volt, de azután semmi sem, valamint az ezüst és arany pohár csak ganéj lett.

Fatealja (vallja) sok izben volt bent nálla a tömlöczben (Rosánál) Szánthó Mihály és második nap azon kérte, hogy az meg kötőt esőnek mivoltát44 had vihesse el, és hogy reája ne vallyon, fatealja azt is, „hogy ha vízben hányok az boszorkányokat könyebben vallhatnak, mintegy az nyelve szólását megadgyák néki."

— „A zászlójokon Dromó ördögh van fel írva, körül aranyos fényes, de ha el oszlanak csak semmivé tűnik."

Igy szól a boszorkányságról a szegedi „princeps sagarum" s most hallgassuk meg az ő felesége Széli Zsuzsannának vallomását.45

Szél Zsuzsanna, Rosa Dániel felesége körülbelül 50 éves, vallja: „vagyon szövetsége az ördög kihítta és mongya, hogy jó helyre viszlek, ember képiben elsőben megesküdött, megtagadta az Istent, Boldogságos asszonyt s a szenteket, aztán négyszer megkerülte az — bakot — minden kerülőben megcsókolta az baknak orczáját és minden tagját.

Az ismert kérdésre mikor tötted ezt a kötést, válaszol: „négy esztendeje és egy esztendeig ugy volt közöttük, azután beesküdött mingyárt pohárnokká tötték. Holtáig szóval esküdött bé, nem adott czédulát neki magárul. Szt. Geller hegyén esküdött be, Kökényné vette reá és mondotta hiszen az ura is köztük vagyon, azután, hogy látta hajlandóságát az ura javaslotta neki csak légyön az, adgya meghat közikbe."

- Az boszorkányságot űzte mindenkor, mikor lehetett, a csontokat felszedték és az tejét megették. Az czinterembűl is az holtak csontjait felszedték és Istent csináltak belőle sokszor az esőtt feleresztették az égben és elszalasztották.

- Az halakat a Töröknek adták el.

- Az ostyát kiköpte s az imádságot visszamondotta, de még be nem esküdött nem volt részegh.

- „Más jutalmat nem ígértek az ördögök, hanem hogy egyék igyékh eleget, mivell most is sovány és megh fog hizni."

- Egy óra alatt Szt. Geller hegyére mehetett, az lova pedig Rósa Balázs Ferenczné nő szolgálója volt."

Hogy a boszorkánykodás jelenségeivel kellően megismerkedhessünk, Dancsó János vallomásából is bemutatunk egy részletet:

- „Még Sámbékon46 állt közibök, biztattak — úgymond — hogy tehenek hasznát elveheti, gyógyítani, rontani fog tudni."

- Az hátán vagyon az pecsét47mikor elsőben velük volt, egy fehér pecsétttel a farához ütötte az ördögh, pokolbéli Gyurkának nevezte magát, fehér ruhában volt."

- „A babonaságot űzte, más ember tehenyét éczaka megfejték ördögh hírével — mondván — jertek kanta hírével s az ágast is megfejték, megfúrták."

Mentegetődzve említi: „hogy ő azért állt közikbe, mert szegény ember volt, elhitegették, el ámították őtet a vendégeskedésekkel és tánczolásokkal, ő nem tanított senkit, hanem közönségesen tanították."

— „Eddig azért nem vallott — úgymond — azt gondolta nem húzzák csigára.48

Előszámlálja az eseteket s megnevezi a személyeket, kiket rontott és gyógyított meg, többek között Bűtiné leánykáját úgy gyógyították meg, hogy: „reá olvasván mondották ördög hírével megvesztettük, annak hírével meg akarjuk gyógyítani."

— „A bort idő előtt megértették amint kellett volna érni, és megitták, vendégeskedtek, pokolbéli sátánynyal asszony képében számtalanszor vétkezett, mindenik láttya egyik a másikátt és nem is haragudott reája, mert nem tehetett rúla, hogy az feleséghe mással vétkezett."

„Az pedig ollyan volt mint az feleséghe, azután tudta megh, hogy az is ördögh."

— „Egy nagy macskán szokott járni, az feleséghe pedig kutyán." Szanda Kata, Jancsó Pál felesége vallomásából közöljük a követ kezőket: „Már 30 év előtt beesküdött,49 még pedig holtáig, mert másképpen — ugymond — be sem esküdtették volna őtet, arra is, hogy halála után valamely attya fiára hadgya."

- „Irás szerint — esküdött be — de mingyárt el vették tőle, Dromó, hogy meg nem tagadta az Istent, azért is kénszerítették." Még Kecskeméten laktában50 az pusztában egy hitvány asszony Sz. Királi János parancsolattyábúl ment hozzája és javaslotta, hogy az jó élet."

- „Az billegett felütötték reája azt másokhon is látta, hogy sütötték az kis marha szarvát. Az kapitányok az pokolbéli ördögökkel társalkodnak az Tisztek."

- „Az boszorkányságot, babonaságot űzte, egy ördöngös asszony söprőt vetett oda, azt felvette s arrul ragadott reája."

Elsorolja ő is ezután a kiket megrontott és gyógyított; sőt a varázsló, kuruzsoló szert is felemlíti, majd megnevezi mindazokat, a kikkel űzte a boszorkányságot, azok között Baki czigányhegedűs síposról azt mondja: „a zászlót hordozza és elüljár mindenütt."

Több ízben hangsúlyozza, hogy 6 nem tagadta meg az Istent, ezért az ostyát is elnyelte, de a búzának harmattyát Szt. Iván napján lepedővel ő is elvette a többivel együtt, „a lepedőt aztán megfacsarják a harmatot el osztyák és az teszt ában egy csépet szoktak ereszteni és úgy élnek vele."

- „Az ő kantárja kamarában vagyon felakasztva, azzal szokta a lovát is fel kantározni az ura,, de ő nem tud benne semmit. Halála óráján is ha ki akarna térni és másra kell hadni, mert meg nem engedné a Gralis (generális) Dromó, az generális concursusban ott van mindenkor az Dromó és szintén úgy süveglik, Generálisnak hívják."

- „A tisztek elváltozhatnak, de a közönségesnek nem engedik, az ördög férfivá, a férfiaknál pedig aszszonynyá szokott változni és avval vétkezett is és emberi képben változik akkor."

- „Háromszor szoktak Szt. Geller hegyére menni esztendőben: Szt. Iván, Pünkösd és Szt. Lucza napján, akkor nagy vendégségh szokott lenni, gyónt ugyan mostanában, de nem vallotta meg, hogy olyan ördöngös."

Végül megjegyzi, hogy: „alsóvárosiakat nem igen ismeri, mert kiki az magha Thársával tart."

Horváth Heléna Erdélyből került ide, bevallja, hogy: „van szövetsége az ördöggel, mert Istent megtagadta és az Szenteket, szent Keresztségrűl lemondott, egy — Bak — volt jelen annak hűségére megesküdött, háromszor körültánczolta és annyiszor megcsókolta és kérdezte a baktul: „te vagy-e az én Uram" — felelte neki a bak: „én vagyok"! stb.

Fölsorolta ő is rontásait és gyógyításait, majd megnevezi boszorkánykodó társait, ezek között néhány török asszonyt is,51 de arra a kérdésre, — hogy rostán vagy köpönyegen szokott-e járni, azt válaszolja, hogy ő másként szokott járni, csak azt mondja „hop hírével" és mindjárt elrepül, a türösztéskor pedig azért nem ülhet le (nem merülhet le) mivel megtagadta az Istent, nincs lelke,52a szentséghet kétszer kivette és az ládában egy Iskatyulában, ruhácskában vagyon kötve, hatszor gyónt meg, de csak egyszer nyelte le, kétszer pedig eltette a szenséghet."

Nem kevésbé érdekes a nógrádmegyei Bujákról ideszármazott Tóth Erzsébet vallomása is: „ki szintén szövetségbe volt az ördöggel, megtagadta az Istent és a Szenteket s bár nyomban ki akart lépni közülök, de Eósa Dani kapitány nem engedte."

Rósa Dánielről egyébként azt mondja; hogy nem veszt (nem ront) csak parancsol s a harmatot- és földzsirját ő nálla szokták megsütni s megenni, de más boszorkány cselédjének nem szoktak adni, a fölső városiak más Companiában vannak és nem szabad egyik companiabelinek más közé menni. Az alsóvárosiak companiájánál Kosa Dániel a kapitány, ki nem vallhat, ha csak meg nem fürösztik."

A palánki-sereg tagja53 Barak Margit, — Dugonyi Mihály özvegye szintén beismeri az ördöggel való szövetségét, s bevallja, hogy Istent s minden Szenteket megtagadta s hogy lemondott a szent keresztségrűl, mikor beesküdött Plútó ördög volt jelen Bak képében és az egész testét és az alfelét is megcsókolta, háromszor körül tánczolta azután a bak szép legény képébe átváltozott és vétkezett véle.

Ez a compania, melyben Dugonyáné vallomása szerint Jovoné, Bózitov Jovó, Sztoján Barjaktarov, Lajkóné, Porgános, Buzadsa felesége, Bogadusáne stb. voltak ..— gyülekezését nem Rósa Dani házánál, hanem Temesvár felé a Beghe (Bega) folyó mellett tartotta az időben még Törökföldön.

Azon kérdésre: „mi vitt és ösztönzött téged ezen életre" — válaszolja: „hogy az ördögh éjjel járt hozzá, kit jobban szeretett, mint az világhi embert, az ura mellette feküdt, de nem ismerte megh, az ura mellé olyankor söprött tett s az ördög mög csinálta, hogy asszonynyá vált a söprű.

Korcsek Zsuzsánna, Tóth Ádám felesége, ki beismeri a pokolbéli gonosz lélekkel való szövetségét, mely még Katán laktában kezdődött — s a mint Szegedre került itt mihamarabb közibük jutott s a babonaságot sokféle képpen űzte, még tyúk tojást is tudott tojni s a tehenek hasznát is el tudta venni.

A boszorkány gyűlésekre eljárt, az ura mellé ilyenkor: „hol söprűt hol pedigh arsághot vagy mást valamit tett, a kantárja csak egy darab szíjacska volt és a lova, hol peméth, hol macska, hol mit kaphatott, szintén olyan paripa vált belőle, mint az valóságos ló. És közöttük ollyankor egy sincs rúth, vagy vén személy, hanem mind szépnek látszik."

A többivel megegyezően vallja azt is, hogy „Szent Lucza asszony, karácsony- és Szt. György napján a legtöbb bűbájossághot szoktak végben vinni. — Szt. György napján mégh többett, akkoron a gabonán (termékenységhét a harmatot leszedik) által húzzák a ruhákat és azon harmatot belőle kifacsarván korsókban — termékenységhet úgy szokták ők elvenni, áztat pedig a fő Tisztek kezében adják."

Érdekes Borbola Ferencz vallomása is, ki szintén Rósa Dániel előtt esküdött be „hogy együtt fognak járni, el nem hagygyák egymást", felsorolja, kiket és hogyan rontott meg, végül bevallja azt is: „hogy beesküvése után negyedik esztendőre reája adták az hadnagysághott s így mivel tiszt volt ő sem bakon, sem köpönyeghen nem vitt a Tiszán által emberekhet, hanem őtet is más hordozta, egy dió héjban 60-is be fér, az kantár Rósa Dánielnél szokott állani, melyet gyékénybűl is lehet mindjárt csinálni, a zsír is ott állott, ha azzal meg kente akar halacskátt, akár mitt mingyárt lóvá lett."

„Azt lózsírrbúll, kutya csontbúl, zsírbúl csinálták elevenbül is kiveszik. Sz. Geller hegyére háromszor szoktak menni egy esztendőben: Szt. Lucza-, Karácsony- és Szt. György napján, akkor igen nagy vendégségek szoktak esni, ő egy szürke kövér jó agáron szokott járni legtöbbet.

 

A többi kihallgatott és vádolt „boszorkányok" a fönnebbiekben elősoroltakhoz teljesen azonosan vallják be, miként esküdtettek be és miként űzték a babonaságot, bűbájosságot és ördöngösséget, melyekért törvény szerint a főbb boszorkánykodók mind máglyára kerültek.

Mint a boszorkányokról táplált vélemény és a törvényes gyakorlatban is szereplő felfogás, mely a nép hiedelmét a boszorkánykodásról csak szilárdabbá és általánosabbá tette — álljon itt az ügyészi vádhatározat alapján hozott — ítéletek — közül tájékozóul az alábbi — ítélet — mely szószerint így hangzik:

„Mivel ezen jelen álló gonosztévő személyek és boszorkányok az mindenható Teremtő Istent, boldogságos Szűz Máriát, Istennek minden Szentjeit megtagadván s a Szt. Keresztségrűl le mondottak, le esküdvén az keresztény hitrűl Istennek szent parancsolattyát és anya szent egy háznak Szentségeit félre tevén és letapodván az pokolbéli sátánnal örökös hűségre és szolgálatyára szövetkezvén, hogy soha az Krisztus urunktúl rendeltetett igaz hitre visszatérni sem az isteni parancsolatot tovább meg nem tartani, hanem örökké nékik engedelmeskedni, az ördögöknek éjjeli gyűlésekben és játékaikban szorgalmatosan járni és ottan enni s inya az sátán parancsolattyát kedvek szerént végben vinni és az igaz Isten helett őket imádni, nem különben Christus drága vérével meg váltott lelkeiket és testeikért Szt. Lélek istennek edényeit az pokolbéli sátányal test szerént közösködvén s bagozván örök kárhozatra, az emberi nemzett megesküdött ellenségének pokolbéli sátánnak kötelezni és rabjokká tenni és azzal! mind az Istentelenségnek s mind az örökké való szám kivetésnek társakká lenni számtalan emberekéit testekben megrontani és életüktől is megfosztani és más istentelen gonoszságokatt el követni és cselekenni nem félemlettek.

Azért is Élőtörvények szerént más gonoszoknak rettentő és félemlő példájukra az igazoknak tovább való megmaradásokra elevenen tűzre sententiáztattak. Tűzre. Tűzre. Isten, Istenben!"

Ezen általános ítéletben kifejtett és fölsorolt vádpontok képezik az egyes boszorkányokra hozott ítéleteknek lényegét s a miért elevenen tűzre is sententiáztattak és a Tisza partján levő homok zátony szigeten, mely azóta „Boszorkánysziget" nevet visel meg is égettettek.

Hogy azonban a legkeményebb ítélet végrehajtásának végeredményében a várt és reménylett foganatja nem lett, azt a Szegeden — de az ország; sőt egész közép Európa számos városában is — még azután állandóan nagy erélylyel folytatott boszorkányüldözési pereken kívül, a boszorkányi bűvben, természet fölötti erejükben mai nap is táplált népies balhiedelem igazolja leginkább.

Annyi tény, hogy a XVIII-ik század harmadik és negyedik évtizedeiben (1731—1747.) Szegeden folytatott boszorkány perek azt igazolják, hogy az ördöggel szövetkező, ördögi tánczokba járó boszorkányság megszűnt és csak a kuruzsoló és varázsoló boszorkányság mesterségét gyakorolták, de ez nem zárta ki, hogy a boszorkányság minden mesterkedéseiben és a boszorkányok természet fölötti erejében való balhiedelem — a régi felfogáshoz híven teljességében fönn ne maradjon.

Hiszen láttuk, hogy Kálmán király hat százados törvény-kijelentésével szemben: „a boszorkányokról pedig, melyek nincsenek, szó ne legyen" — századokról-századokra a törvényhozók és bírák hittek és hisznek az ördögi praktikában, boszorkányságban; nem csodálhatjuk tehát ha a minden ismeretek nélkül való nép képzelődése, balhiedelme a boszorkányi bűvben és babonák erejében rendületlenül megmarad.

SZÉPASSZONYOK. A boszorkányperek során több ízben említtetnek a szépasszonyok, kik a nép hiedelmében, mint a pöriratokban előforduló vallomásokból is kiderül — tulajdonkép nem egyebek, mint maguk a „boszorkányok" más megnevezéssel.

Kálmány Lajos a szegedi néphagyományokból — mint erről fönnebb már említést tettünk — a „szépasszonyban" őshitregei alakot keres és vél föltalálni, ki a gyermekek és gyermekágyasok - megrontására tör s szerinte54 nem is „szépasszonyok", hanem csak „szépasszony" az őshit-regei alaknak a nép hiedelmében a valódi képviselője; holott mint a boszorkány-periratokból meggyőződhettünk, Szegeden ,,a szépasszonyok" egyszerűen a „boszorkányok"-nak más szóval való emlegetése, mit a megbélyegző, a tiltott és üldözött boszorkányságot jelző félelmes „boszorkány" szó helyett használnak s az elnevezés onnan származhatott, hogy a gyülekezésben, a dorbézoló ünnepségben — mint a boszorkánysággal vádolt Kor esek Zsuzsanna vallomásában olvashatjuk is: „És közöttük ollyankor egy sincs rúth, vagy vén személy, hanem mind szépnek látszik."55

A szegedi néphitben ma már a „szépasszonyok" csak a kuruzsoló imákban emlegettetnek és annyiban él e szó,56 hogy a nép a csinosabb és formásabb „bábaasszonyokat" rendesen csak ezen elnevezéssel ismeri, egyébként az emlékezés csak a „boszorkányokat" őrzi; még pedig mind azon természetfölötti erőkkel fölruházva, mint a pöriratok vallomásaiban olvastuk s előszeretettel fordul hozzá manapság is a nép gyógyításért, s ha némely ismert betegségen kívül valami nyavalyája támad: az a nép felfogása szerint mind — „rontás" — „kötés", az már „nem Istentűi van", „nem Isten nyavalyája", azt már a boszorkányok idézték elő s csakis azok gyógyíthatják meg.

Ritkábban ugyan, de előfordul ma is, hogy az egybe nőtt szemöldökű vénasszonyt — kiről azt is tartja a nép, hogy soha se mer az embernek szemébe tekinteni — még mindig boszorkánynak hiszi, a ki képes valamely állatnak, kutyának, macskának, gyakrabban lónak képét magára venni, de azt is hiszi, hogy az állat-alakban levő boszorkányt hatalmába kerítheti, csak rántsa ki a gatyamadzagját s a mestergerendán visszakézből hirtelen dobja át; mert így a lóalakjában nyerítőző, ficzánkoló boszorkány fejébe esik s elviheti megpatkoltatni.

A Lucza-székit is azért csinálja, hogy karácsony éjszakáján az éjféli misén megláthassa a boszorkányokat, ezeket „a vén pokol-küszöböket" mint a hogy a szegedi elnevezés megjelöli őket, kiket az ördöggel való czimborálás juttatott ezen elnevezéshez.

AZ ÖRDÖG. Az ördögnek nagy szerepe van a néphitben, de az ősvallás ördöge, vagy rosz-szelleme már a szegedi néphagyományokban is a keresztény-fogalommal egybeszövődötten jelenik meg.

Alakját, praktikáját láttuk a boszorkány-perekben, melyek „Dromó", „Belzebub"' néven ismerik; hatalmáról e perekben jelentkező néphit ma is él, de bővebben és részletesebben megismerhetjük azt népmeséinkből.

Gyakrabban emlegetik az „öreg ördögöt", káromkodásaikban pedig a legszelídebb „ördög adtán" kívül nagyon sok változatban előfordul, sőt gyakran mintha a „Fene" helyettesítené őt, melyből a szegedi nép vagy tíz félét ismer: fekete-, fészkes-, avas-, mándoki-, válogatós-, fity-, fltyögős- stb. fenét, melyek a különböző gonosznak jelzéseként élnek a használatban.57

Az ördög minduntalan kisértgeti, csábítja az embert a rosszra s igyekszik őt hatalmába keríteni, bármiféle helytelen vagy gonosz cselekedet elkövetésénél azon hiszemben van a szegedi nép, hogy az az ördög műve.

A gyermek helytelenkedésére azt mondja: „az ördög van veié1, ha pedig gonoszságot követ el valaki: „abba az ördög bújt bele."

A boszorkánykodót is azért nevezi „ördöngősnek" s az epileptikus görcsökben szenvedőről pedig azon véleményben van, hogy az ördög vagy annak helyettese: valami bűbájos vén kuruzsoló „csigázza."

Ha segélyül hívja — úgy vélekedik — megjelenik, szokás-mondása szerint: „nem, jó az ördögöt emlegetni, mert megjelenik" és kérelmét bizonyos föltételek mellett teljesíti is és a hirtelenül meg-gazdagodókról rendesen azt hiszi, hogy az — ördög — segélyével gazdagodtak meg.

Ismert és használt volt évek előtt „az ördög megjelenésre való kényszerítése" a szegedi népnél is, az úgynevezett „Kristóf imádságával"58 melyet nagy titokban olykor áldozatok árán szereztek meg kéziratok után maguknak (jólehet nyomtatásban is meg van), hogy annak segélyével a „Terophile" ördögöt fölidézve, kényszerítsék a kincsnek átadására.

De lassan-lassan belátja már a nép, hogy nem olyan fekete az ördög, mint a minőnek festik; sőt tudja róla, hogy ha esős, felhős égen felderűl a nap mosolygása, ez azért van, mert: „az ördög veri a feleségét."

A GARABONCZÁS. A babonás hit furcsa alakja az ördögön és és a boszorkányon kívül a „garabonczás", „garaboncziás" diák is, kiről azon hit élt, hogy szövetségben van az ördöggel, meg a boszorkányokkal is. A szegedi népfelfogás is szegény vándorló ifjúnak tartotta; a ki egy szellős köpönyegben — melylyel a vihart, forgó-szelet idézi elő — járkál faluról-falura és tejet kéreget, mivel ez az eledele s mást nem eszik.

— „A hol ellátják — írja róla Varga János — ott sebaj a határnak; de a hol elküldik az ajtóból, ott kész a jégeső."59

A TÁTOS. Ma már a szegedi néphit láthatáráról jobbadán eltűnt a garabonczás ' diák egészen — csak a köpönyegjének emléke él a „fölleg kergető" szóban, melylyel a lebernyeges bő-köpenyeket nevezi tréfásan a nép; de eltűnt a „tátos" is, melyről népmeséink őrzik még az emléket és olykor-olykor a rendellenes fogképződésűt mondja a nép „tátos"-nak, kiről a néphit azt rebesgette, hogy az foggal jött a világra, kit a boszorkányok cseréltek ki.

A néphit egyébként a váltott-gyereket tartotta táltosnak, kiről Varga J. így szól: „A kit a természet születésénél megbélyegez, ha valamely érzéke hibás, ha kelleténél több testrésze pl.: hat ujja, kettőnél több keze — lába van, ha nagy vízfejű, azt a babonások váltott-gyereknek vagy táltosnak hívják s azt tartják róluk, hogy azokat a boszorkány még anyjuk betegágyában saját porontyával kicserélte."

— „Legfőképen pedig az úgynevezett foggal szülötteket illeti ez a név."

„Az ilyen gyermektől aztán — folytatja Varga — saját szüle elidegenülnek s már bölcsőjében igaztalanul bánnak vele s a boldogtalan teremtés világrajöttével már a szülei szeretetét, az egyedüli éltetőjét is elveszítvén — nem ritkán gondozás hiányában el is vész."60

Népmeséinkben a „tátos" egészen más alakban és más jelenítésben él, annak emlékét a nép által olykor gúnyosan „tátos"-nak csúfolt rósz, gebe lovak őrzik.

A KÍSÉRTET. A szegedi néphitben állandóan él még a „kisértet", mely a hazajáró lélek képviselője.

Az elhaltról azon balga hitet táplálja a nép, hogy ha valamely dolgát kellően be nem fejezhette, vagy ha valamely kedves tárgyát, esetleg halála előtt kijelölt ruháját el nem temették vele, nincs nyugta a sírban és visszajár kisérteni mindaddig, míg engesztelő imával, misék szolgáltatásával, vagy a tárgynak eltemetésével, avagy valamely szent czélra történő adományozásával meg nem szerzik neki az örök nyugodalmat.

Szokásos ezért Szegeden a temetés után hetednapra, néha hetedik hétre az „etetés", a mikor egy sereg szegény koldus megvendégeltetik a visszamaradottak által.

A kisértet haza jár, ellene védőszer: a szentelt víz, a megjelent kísértetet „minden jó lélek dicséri az Urat" szavakkal riasztják el.

Ezek a hazajáró-kisértetek általánosan ismert alakjai az elhagyott helyeknek, romoknak és kereszt-utaknak, meg a szűk sikátoroknak.

Szegeden a közelmúltban a „lengyel-köz", „Bábalyuk" „Gvárdián-köz", „frányó köz" és a felsővárosi „végetlen-köz", mindmegannyi ismert sikátorok, hol a kisértetek jártak és járnak; sőt az elhagyott Fabók-házat úgy mutogatták, melynek falait minden éjfélkor megrázták a kisértetek.

A jelenlegi Fodor-utczában lévő Papdi-féle házról az 50-es években azt tartották, hogy annak egyik szobájában mihelyt a gyertyát eloltották, különös szélzúgás, vinyogás hallatszott; sőt a babonás hit és képzelődés a sötét-ruhás lenge alakok — kisértetek — tánczát, ugrándozását is látta.61

Ma már kevesen részesülnek a szerencsében, hogy ily tánczokat lássanak, ma már a szokás-mondás mellett: „a rosszat a másvilágról nem eresztik, a jók meg nem kívánkoznak" — a tudás, a természetiek megismerése némi fényt derít az ily homályos szobák és gyanús sikátorok fölé, ép úgy a nem régen még uton-utfélen röpködő lidérczek fényére is világosság derül.

A LIDÉRCZ. A „lidérczet'1 nemcsak fel-lobbanó tűznek, lángnak tartja a szegdi nép. — amikor hite szerint a lángoló helyen „kinc* tisztul" s ha hirtelen a subaszőrbe markolunk ez által a kincs vissza nem juthat a föld mélyébe, hanem fönmarad s birtokunkba kerül — hanem a „lidércz" (lidvércz) alatt egy természet fölötti erővel biró szellemet ért, mely rendesen olyan borzas tollú fekete tyúk alakjában él.

Az ily tyúkról azt hiszi a nép, hogy galambtojásnyi nagyságút tojik, mely tojást ha kilencz hónapig, kilencz hétig, kilencz napig és kilencz óráig a hóna alatt hord és melenget a 7-ik gyerek; abból lesz a tátos, ki parancsunkra kincsekkel halmozhat el.

A fekete borzas tyúk egyébként rövid életű, mert a balgahit és felfogás csakhamar elfődelteti azt s a galamb tojásnyi tyúk tojás sem kelesztetik ki, hanem, hogy a vész és szerencsétlenség elháríttassék a háztól rendesen visszakézből a háztetőn keresztül dobatik a szomszéd ház udvarára.62

A SÁRKÁNY. A lidérczen kívül még egy szörny állat szerepel a nép képzelődésében, régi hagyományokon élősködő emlékezésében: „a sárkány", de erről, a mesékben való általánosan ismert viselt dolgain kívül már csak annyit tud és emleget a szegedi néphit, hogy azt a nagy forgószelek és viharok, — tátorjánok — alkalmával a boszárkányok keresztül hozták a határon s a Maros torkolatánál leeresztették a víz mélyére, a hol aztán a gonosz sárkány a limányok (víz-forgatagok). által elsülyesztgette a hajókat s elpusztította a hajósokat.

A Maros szabályozása folytán a hajó elsülyedések egészen megszűntek, a népoktatás terjedése pedig a sárkányokat tüntette el; csak még a gyerek világ játékaiban él az érdekes „sárkányozás" mint a mesés kor és ősvilág repülő és hétfejű sárkányainak kedvelt szerény egyfejü képviselője.

 

A szegedi néphagyományokban szereplő ős vallási nyomok- és hitregei képzetek, valamint balga- és babonás hiedelem jelenségeinek fölsorolása után, mielőtt a néphit ezekkel kapcsolatos babonáinak, babonás cselekvőségeinek, kuruzsolásainak, varázsolásainak és igézéseinek ismertetésére térnénk át — meg kell röviden, pár vonással emlékeznünk a szegedi népnek az élő vallásban rejlő hit által támasztott vallásos babonáiról és a csodákat föntartó hiszékenységéről is.

Előzetesen és mellesleg érintjük a szentelt víznek, a tömjénnek: az ördög a gonosz ellen használt erejét, vagy a szene ostyának bizonyos betegségekben való gyógyító hatását, meg az úrnapi körmenetek füveinek, a szentelt búzának, ezomborkának-, barkának- (salix caprea) szereplését s a mindenkor megvédő, oltalmazó talizmánul szolgáló keresztvetést s áttérünk a vallásos hiszékenység legkiválóbb és legtöbbször ismétlődő „Mária megjelenésekre", melyek Szeged tanyáin, — mint az ország más városaiban s helyein történni szokott — óriási népcsődületet idéznek elő. Ámde a szent Szüzet csak néhány beteges képzelődésű bűn nélkül való leány vagy asszony láthatja csupán.

A „Mária megjelenéssel" kapcsolatos hiszékenység egyik csodás históriáját Varga János, többször hivatkozott könyvecskéjében így irja le :63

— „Szegeden egy tanyán az 1850-es esztendőkben a Mária jelent meg egy elhagyott összevissza tatarozott viskónak az ablakában.

Ez a viskó valamikor jobb életet látott, de hogy a hozzá tartozó 50 hold föld mindig esak széksót termett, bizon a gazdája már a világtól akart búcsút venni. Sokszor is emlegette, hogy egyszer a szomszédai fölakasztva találják.

A helyett azonban általános bámulatra az történt, hogy egy szép reggelen megjelent neki a Mária s miután megvigasztalta, hogy semmitől se féljen, mert ő gondviselője lesz egész életére, kapta magát s kisdedét a kis Jézust karjára szorítva kiült a házikó ablakába egy üveg táblára."

— Legalább úgy Reszelte el a szegény desperátus gazda, aki már kétségbeesésből fölakarta magát kötni.

„A szomszédok összefutottak a csodára és csakugyan úgy találták, a mint a gazda beszélte: „ott ült-a szent Szűz az ablaküvegen, karján tartva fiát." Valóságosan úgy volt ott leformálva, mint a hogy régi képekben a gyöngyös Máriát szokás volt ábrázolni, fölül keskeny, alul szélesre terjedő ruhájában.

Mit mondjak többet . . . két hét alatt ezer meg ezer ember zarándokolt az ablakban ülő Máriához s az elhagyatott széksós-főld aranybánya lett a gazdának, mert egyszerre három korcsma nyílt meg a portáján s abban se győzték enni- meg inni-valóval a sok búcsúst.

Azonkívül az élelmes gazda egy perselyt akasztott az ablak alá — kápolna építésre — s esténkint a persely tartalmával beszámolt magamagának.

De még jobban ment a dolog, midőn az egész környéken ismeretes Sármány, a szegény nyomorék — a csodakép érintésére egyszerre meggyógyult.

E csodára aztán újult erővel megindult az alamizsna-szüret. Szóval a kétségbeesett gazda az akasztófa kötelénél jobb mentő-horgot talált magának. mert az ablakban ülő Mária tízszeresen behozta pár hét alatt az 50 hold széksót termő földnek az árát.

Csak egy kis hiba esett a számadásban, harmadik nélkül számolt az öreg. Ez a harmadik pedig a városi tanács volt, a ki jó későn ugyan, de mégis csak neszét vette az ablakon ülő Máriának, ki is küldött rögtön négy zsandárt a helyszínére s ezek aztán szerencsével beszállították a tanács színe elejébe az ablakot a rajtaülő Máriával, de sőt mi több, magával érdemes gazda s reménybeli templom-kurátor urammal egyetemben.

A Máriás-ablak csodatörténete a tanács előtt ért véget; az ablak egyszerűen az idő viszontagságainál fogva megvakult üveg volt, melyre bizonytalan kékes-szürkés zománcz-színben olyan alakot rajzolt az idő, melyet egy kis képzelődéssel Mária-képnek is ellehetett fogadni."

„A gazda elmondta a képről a mesét s akadt elég, a ki azt elhitte."

 

Az ötvenes évek óta számtalanszor jelent meg a Mária Szeged területén, itt is, ott is, mindannyiszor volt hivő akárhány; így a jelen év folyamán a Mária egyik tanya nyár-fájának gallyai között volt látható s annak csodájára ezrével tódúlt a hiszékeny tanyai nép oda, míg aztán a rendőrség közbelépése idejekorán eltüntette a nyárfa ágai közül a Mária-képet.

A Mária-kép csodás hatása Szeged népénél általános és állandó hiszékenység tárgyát képezi. Ezen alapszik az alsóvárosi Havi-boldog-assszony-templom Mária-képéhez való erős ragaszkodás, búcsújárás és zarándoklás, alamizsnálkodás a „szerecsény Mária"-képnél és szereplés mint „Mária vivő'1 lányok, azon hiszemben lévén, hogy így hamarább, biztosan és jól mennek férjhez. A Mária pártfogásában való élőhittel kapcsolatos a szegedi népnek a radnai csodatévő Szűzhöz való búcsújáró zarándoklása; valamint az onnan hozott „zöld-ág" oltalmazó erejébe vetett hite is.

Ily radnai zöld-ágat tartó és fölvirágoztatni szokott leány 136. sz. képünkön 324. lapon látható; az alábbi képünk egy Mária-vivő fehér leányt (mivel ezeknek egészen fehér ruhában öltözötten kellé megjelenniük) ábrázol, fején a „reszketővel", mely a szűziesség koronáját képviseli; e koronák használata ma már nem szokásos, egy fehér rózsakoszorúcska helyettesíti azt.

A vallásos hiszékenység e jelenségeinek — melyeknek hasonló számos változataival találkozunk a nép életében — érintése után, ha még megemlítjük azon hiedelmét, melyet bizonyos imáknak — így a „hét mennyei zárnak" stb. — tulajdonít, melyeket hite szerint, ha áhítatosan folytat, előre megjósoltatik a nap, melyen meg fog halni; úgy véljük, áttérhetünk a legkülönbözőbb téren jelentkező babonákban, kuruzsolásokban, varázsolásokban, ráimádkozásokban és igézésekben, meg a babonás cselekvőségekben rejlő balhiedelmére, a melyek között az élő vallás gyakorlatainak, eszközeinek babonás fölhasználását a régi, az ős-pogány kultusz maradványaival egybeszövődötten, egybeelegyítetten — de olykor egész elkülönzötten is — föltalálhatjuk.

146. Máriát vivő leány. (Köszketővel s virágkoszorúval a feién.)

  1. Corpus Juris: í. András 3. és 4. törv. §. Szt. László kir. 22. fej.
  2. Hunyadi Mátyás király egyik adománylevelében 1458-ban Szt. Demeter, Szt. György, Szt. Péter, Szt. Erzsébet, Szűz Mária tiszteletére emelt templomokról emlékezik, de volt itt ezeken kivül a Dominikánus, Karmelita és Szt. Ferencz-rendű atyáknak is zárdája. (Oltványi /'.: ,,A csanádi püsp. megye birtok megye viszonyai1' 97. 1.) és Monumenta Hang. tlist. IV. k.
  3. Tinódi „Oronika" Szegedi veszedelem 29. vers.
  4. Városi jegyzőkönyv 17:29.
  5. A palánki oskola mester fizetése ekkor 1722-ben 40 frt, a felsővárosié pedig 12 frt volt'. Mint érdekes kortörténeti jelenséget megemlítjük, hogy ugyanekkor a hóhér 166 irtot kapott: piarista atyám uraimék pedig összesen 750 frtot. míg a nemes város árváira 37 frt 75 kr. szerepel ez időben a költség-vetésben.
  6. Az alsóvároson 1764-ben állandó iskola emeltetett. (Városi jegyzk. 1764. 138 lap.)
  7. Az 1772-ik évi összeírásban a tanulók vallás szerint elkiilönözve is feltüntetnék s az itt kimutatott számokban a gymnasiumi tanulók is benfoglaltatnak.
  8. Városi jegyzk. 1723. 205. 1
  9. Oltványi 1'.: „A szegedi plébánia és a Piarista atyák Krónikája" 155. 1. a már sokszor hivatkozott canonica visitatio.
  10. Pap János: „A piaristák Szegeden" 1886. 98. lapon.
  11. Városi levéltár 1772. évi összeirási csomag.
  12. Kovács J. „A napimádás maradványa a szegedi népszokásokban" „Nemzet" 1885.
  13. A triangulum — a Nap, a Napisten jelvénye. (Pintér Sándor ,.A palóczokröl" 26. 1.)
  14. Horváth Endre: „Árpád" hősköltemény 29 lap. I. könyv. Pest, 1831-ben.
  15. „Anno 1730. Die 12. X-bris inscripta Anna Mariam Lörik inquisitio" percsomag (Városi titk. levélt. 11/137. sz. a.)
  16. Kálmány L. szerint: A. kópék külön országgal birnak, mely a föld alatt van és mint a katonáknak, van vezérük. A többiek ennek katonái." A kópé ijesztő. (Ethnographia IV. k. 314. lap.)
  17. Kálmány L. „A hold nyelvhagyományainkban." A m. Tudom. Akadémiában felolvasott értekezés 1887. máj. 2.
  18. Kálmány L. u. ott. 11 1.
  19. Kálmány L. u. ott. 9. 1.
  20. Kálmány L. u. ott.
  21. Kálmány L. „A csillagok nyelvhagyományainkban" 1893. Fölolvastatott a ..Dugonics-Társaságban" 1893. január 8-án.
  22. E mondákból néhányat „Mondák, mesék" fejezet alatt mutatunk be.
  23. Kálmány L. i. ért. 4. lap.
  24. Így olvassuk egyik szegedi boszork. periratban a vallomások között: „egész éczczaka nem aludtam, úgy imádkoztam, a csillagok forgásában nekem megvagyon jelentve, hogy meggyógyul a gyermek."
  25. Népdalainkban, annyi változatokban s oly gyakran szereplő csillagok; meg hogy a nép a neki legkedvesebbet gyakran „csillagom" névvel jelöli, szólítja, mind csillagtisztelet maradványai, talán mondanunk se kell.
  26. A Szent Iván napi tűzugrálás a „Napistennek" szentelt ünnep volt. (Kandra Kabos: „Magyar Mythologia" 222. lap.)
  27. Kálmány L.: „Boldogasszony ősvallásunk istenasszonya" A Magyar Tudományos Akadémiában 1885. márcz. 2-án fölolv. értekezés.
  28. A „Nagyboldogasszony" nevet Máriának nem a nép, hanem Szt. Gellért intése folytán Szt. István alatt adta az egyház. „Nagyboldogasszony" az ősvallásban a „Természet tündére" volt. (Kálmány i. ni. 5. 1.)
  29. Ide vonatkozókat lásd „Babonák, babonás hiedelmek" fejezet alatt.
  30. Kálmány L.: i. m. 25. 1.
  31. Szt. Istvántól kezdve számos törvény hozatott a „boszorkányok" ellen, de Szt. László már egy kalap alá vonva: „meretrices et strigae" együtt említi a boszorkányokat a kéjhölgyekkel s egyenlő büntetést is szab rajok.
  32. Processus oontra et adv. Barbara Hisen percsomóban ll]237. sz.
  33. Az Öthalom Szeged város belterületétől mintegy 3 kilométernyire emelkedő öthalom,— s mint előzetesen már fölemlittetett —hajdankori sírleletekben gazdag hely. A „Vaskapu" a Szeged mellett fekvő Horgos községben az Okanizsára vezető országút mentén két nagy homokdomb között levő korcsma volt. A „vaskapu" gúnyos el nevezése volt a két homokdombnak, mely között az út vezetett. Ipolyi Arnoldot azonban a szó tévedésbe ejtve azt irta „Magyar Mythologiájában", hogy „a szegedi boszorkányok a Duna híres szorulatánál a „Vaskapunál" gyűltek egybe."
  34. A vallatások a „Praxis Criminalis"-ban megirt kérdések szerint történtek, a szegedi pöriratoknál is az iv egyik oldalán vannak feltéve a kérdések s a másik oldalon a feleletek.
  35. A boszorkány üldözés Szegeden 1728-ban kezdetett, mely évben volt az — égetés — is. Rósa D. tehát 30 éves korában lépett a boszorkányok közé, a kik a török hódoltság és a kuruczháborúk alatt vigadozásaikat nem Szegeden, hanem a szomszéd kis községben Martonyoson és az odavezető út mentén fekvő „Vaskapu" melletti csárdában tartották.
  36. Szeged 1686-ban vétetett vissza a törököktől.
  37. Katona P. szintén egyik főmester volt s nagy szerepet játszott a szegedi boszorkánykodásban, a pörirat őt „sagarum ductor" vulgo „hadnagynak" nevezi, szintén megégettetett.
  38. Rósa Dániel, mint a városi 1719-ben összeirt adózási lajstromok mutatják, igen vagyonos ember volt.
  39. Szükségesnek vélem megjegyezni, hogy a pöriratokból vett idézeteket szó és betű szerint az azokban használt írásmóddal közlöm.
  40. Ezekről részletesebben „a kuruzsolás és varázsolás" fejezetben van szó.
  41. s. r. = salvo respectu „tisztességgel legyen mondva."
  42. Az aktákban rendesen: „Szt. Geller s néhutt: Sz. Gellérd"-nek írva, a mai nép nyelvben: „szengöllér högye." 
  43. A dob, mint a saman kurúzs eszköze nagy szerepet játszott a boszorkány-
  44. Áz eső megkötés is, mint a szárazság előidézője a boszorkányoknak tulajdonított erő és tudomány.
  45. „Fassio Susana Szél, Danielis Rosa uxor, percsomóból, melynek első ívén meg van jegyezve: „Susanna Széli, Artibus omnis generis magicis dedita."
  46. Zsámbék Pestmegyében fekszik.
  47. A boszorkányok valamennyien a beavatás után bizonyos idő múlva pöcséttel, „jellel" — mint vallják — ökörszarvával fölütött „jellel" látattak el. A szegedi boszorkányokon e jeleket mind konstatálták s a periratokban közölve is vannak.
  48. A boszorkány vallatásoknál Szegeden használt tortura fokozat — az aktákhoz csatolt lapocskán följegyezve — így következett: 1 comminatio carnificis. 2. instrumentum ostensio. 3. positió ad Equalem absque attractione. 4. pressio digittis. 5. occrea Hyspanica. 6. frictio a tergo manum ex pilis facti restis.
  49. Meg kell itt jegyeznünk, hogy az 50, 60—70 év közötti boszorkányok, mint a vallatásokból kiderül, tulajdonképen már fiatal korukban beesküdtek és űzték a boszorkányságot.
  50. Nem érdektelen megemlítenünk, hogy a boszorkánykodők nagy része nem szegedi születésű volt és hogy számos rács, görög, sőt török asszony is szerepel közöttük.
  51. Arany Budsia és Bula törökasszonyok palánkban a kis kapu mellett, ezekről azt mondja az ügyészi vélemény: „Csorávi Vuk — vocatum Stefani Adok — matrem Turcicam mulierem Bulam nominatam — plures fatebantur esse magnam sagam.
  52. Ez a vélemény tulajdonkép az összes boszorkányokra szól.
  53. A palánki-sereg tagjai voltak a rácz, görög és török nemzetiségűek, s ezek inkább ravasz varázslással és kuruzsolással éltek.
  54. Ethnographia IV. k. 226. 1. „Szépasszony nyelvhagyományainkban" czímű érdekes fejtegetésében bővebben foglalkozik vele, mint mythologiai alakkal.
  55. ,.Passió Susanna Körösek, Adami Tóth uxor. percsomóban. (Városi titkos levéltár 11/237.)
  56. Szólásmód is: „megenném már a szépasszony főztjit."
  57. Kálmány Lajos: „Szeged népe" I. k, 198. 21. 1,
  58. „Kristóf imádsága" meg van gyűjteményemben is, Varga János: „A babonák könyve" czímű munkájának 86-104. lap. közli és terjedelmesen ismerteti is hasznalatát.
  59. Varga János: „A babonák könyve." 68. 1.
  60. Varga János: „Babonák könyve" 70. 1.
  61. Szegedi Napló" 1899. évf. 135. sz.
  62. Varga J. i. m. 78. 1, „a lidércz" elpusztítását így írja le: ,.A kivégzésnek babonás a tempója. A tyúk fejét a pitar küszöbére fektetik s egy baltával elvágják a szörnyeteg nyakát; s ha a fej kifelé ugrik az udvarra akkor se baj! — ha azonban befelé ugrik akkor veszedelmet jósolnak belőle, akkor tűz lesz a háznál "
  63. Varga János: „A babonák könyve" 114 1.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet