Előző fejezet Következő fejezet

III. NÉPRAJZI (ETHNOGRAPHIAI) RÉSZ.

Beszédek és gyermeknyelv.

 

A szegedi nyelvjárásnak föntebbi rövid ismertetéséhez, — már a „Mondák és mesék" fejezet alatt is szereplő beszéd-modorral kapcsolatosan — itt még egyes használatos szójárást és egyes beszélgetési szokást, meg a „gyermek-nyelv" néhány szavát mutatjuk be; legvégül pedig — a jelen munka befejezéséül — az állatneveket, továbbá az állatokat hívó és elűző-szókat soroljuk föl.

Az alábbi néhány párbeszédet és beszélgetést, a népies szójárás és beszélgetési szokás feltüntetésére és annak jelzésére közöljük, hogy a szegedi népies szóváltásokban nagyon gyakori a tréfálkozó, humorizáló beszédmodor és szóhasználat.

Beszédek:

- Vő tájé lakodalomba Miska ? — Vótam bizon. — Osztán kaptájé kalácsot ? — Nem kaptam bizén, hanem a Jancsi kicsibe mútt. hogy nem kapott.

- Vöt kentöké Sárijékná lakodalomba' ? Lönni csak vótunk, má' úgy egész perepútyostú'; osztáng elegyöst ugyancsak kitettük a számot. — Hát osztáng vóté elég tüsztösség ? — Tüsztösség ide, tüsztösség oda, bizon nem ügön hederítöttek ránk; utójára is szömibe akartunk a zörömapának, ij jutottunk ék kis tüsztösséghön; hanem hát az embörséggé nagyon csinynyá borotvákoztak. — Abbizon nem ügön jó sor vót. — Olyan sor vót biz a, hogy hát avvá vótak, „ha gyüttök lösztök, ha hoztok ösztök"; enynyibü' át a dolog; az embörség mögéntelen a kuczkóba' maratt; a szűrösöknek (hívatlan vendégek) pejig hamarosan kiadták a zódalast a vendégkésérővel (bottal); az igazi vendégüknek is mögfőzték éfél után a kitoló-kását. Nem vót osztáng mást mit tönni, összeszőttük a czeleczulát, hát bizon műnk haza czihelőttünk; üssön bele a kű a zijen lakodalomba. — Mán csak én is csinyátam a ződ farsangon lakodalmat, itt vót egész határ ijafija, hanem tudom isten, nem hányháti sönki a szömömre, hogy né lőtt vóna nálunk tüsztösség is, mög embörség is; még a legutolsó szűrös is kivetötte a drágát, úgy án! Haj bátya úgy van a, hogy Sárijék csak szömmé tartik a vendógöt, Mint Báli András a zártány malaczot. (Kukuricza-szem helyett saját szemével.)1

A szobába lépő így köszönt be: Dicsértessék a Jézus Krisztus, agygyon Isten jó napot! — Aggyon Isten! — Hát elő kerülte? — Elő án! hát mire végzik kentök ? Hát csak mögvagyunk, kerűjj bejjeb' nó! Üjj lé. — Dehogy ülök, nem fárattam é. — Nemcsak az ül ló aki e fáratt!

Az utczán találkozva rendesen ilyen szóváltás esik köztük: — Jó napot agygyon Isten Técza! Agygyon Isten! Mégy? Mékán! — Gyere nó! —

Vagyha állnak az utczajtóban: Mögálltak kentök ? — Mög án! Mégy ? Mék án! Gyékentök ná! Isten kentökké!

— Agygyon Isten jó napot! Agygyon isten. — Ballagtok? — Ballagunk án! — Meszsze jé hé? Hát csak ide mönünk a Csúrijékhon é!

— Na hogy vattok ? Hát biz ott sajnos, de nékü! Bú nékü ? ? Hogy-hogy ? Az án hát úgy, hogy nem fejünk! (Tréfás szóváltás, azt mondja, hogy nincs tehenük, nincs ,,bú"-juk.)

A superok tréfás válasza is ilyen: Agygyon Isten! na mire végzik kentök? — Hát hajó lösz ha jó lösz!

— Jó röggelt sógor! — A csónyikot fódom! Hát az öreg mi' csinál ? Hasra fekszik úgy dudál! így is: Hason fekszik szundikál.

Ha beszéd közben a beszélőt megakasztva a hallgató esetleg közbevagy beleszól: — „szavát né felejje kend" szókkal kér mintegy bocsánatot; ha kissé gyanús szót ejt ki, így kér elnézést: „tisztösség nem esik mondván", ha pedig elbeszélve sértő szó használ: „mögkövetöm nem kentöknek felelöm" — egyengető kifejezéssel él. hogy félre ne értsék a szavát, beszédét.

Ha valakit nagy darab szalonával, vagy hússal lát kinyerezni, tréfásan így figyelmezteti: „Nem a kutyába való ja hé"! — „Nem is kutya őszi ezt mög"! hangzik arra a válasz!

Gyermeknyelv:

Mielőtt a földön mászkáló kis gyerek az „álló"-ba — egy köralakú, állandóan ismert fabutordarab — kerülne, hogy „állni" tanuljon, már elözetesen 6—7 hónapos korában, sőt hamarabb is, a gügyögő, gőgicsélő kicsinynyel az alábbi szavakat használva beszél az édes anyja mindaddig, mig csak a rendes szavakat meg nem érti.

Ezen szavakból a legismertebbek ezek:

Ácsi, ácsi = állj.

Baba = buba, báb, sokszor egy másik

kicsi baba. Bábó = láb.

Badar = madár, olykor: bogár.

Bibe, bibis = baj, sebes.

Bú = tehén, ökör.

Bubus = ijesztő.

Csecse, csecsés = szép, ékes.

Csócsó = étel.

Csicsiskába, csicsiskálni = aludni, bölcsőbe menni.

Csücsülj le = ülj le.

Csurkába = fürdeni.

Cziczi == emlő.

Czoczó = ló.

Dada = dajka.

Dá-dá! = megverni.

Didi = emlő.

Kácsi = kenyér.

Kacsó = kéz.

Kaka, kakás = csúnya.

Kukucs = néz, les, lát.

Mámá = anya.

Mumus = ijesztő.

Nini = mutató.

Nono = fenyegető.

Pappá = apa.

Tátá = elmegy, elvisz, idegenbe megyünk.

Tacs = sétálni.

Tapsi-tapsi = örülni, kézit összecsapkodni.

Tente-tente = feküdni.

Tente ! ! = aludj!

Toty = leülni.

Tütü = ital, víz.

Zsizsi = tűz, a gyertya fénye.


  1. Nyelvőr IV. k. 421. 1. Ferenczi János közlése.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet