Előző fejezet Következő fejezet

A politikai és társadalmi küzdelmek 1879—1918 között


 

I. A POLITIKAI ÚTKERESÉS A MODERNIZÁLÓDÓ VÁROSBAN (1879—1890)

 

 

1. PÁRTHARCOK TISZA LAJOS SZEGEDI MŰKÖDÉSE IDEJÉN

A város pusztulásakor az országgyűlés kényszerítette a miniszterelnököt, hogy óráról órára közölje értesüléseit és a kormány intézkedéseit. Bakay indítványára a képviselőház 11 tagú bizottságot küldött Szegedre, amelynek tagjai derekasan részt vettek a mentési munkálatokban, a fedél nélkül maradt lakosok ellátásában. Kállay Ödön, Szeged képviselője, a bizottság elnöke a közbiztonság szervezését vállalta magára.1 Az árvízkárosultak ellátásában a konzervatívok is példamutatóan vettek részt. Károlyi Sándor gróf pl. 400 személyes népkonyhát létesített és saját költségén üzemeltette, továbbá ideiglenes kórházat alapított a járványveszély elhárítására. Vállalta 250 férőhelyes óvoda felépítését és ellátását.2

Az országgyűlés, a pártok és a kormány egyetértettek abban, hogy Szeged újjáépítése közügy, amelyben pártérdekek nem játszhatnak szerepet. Az újjáépítéstől a különböző társadalmi osztályok és érdekcsoportok mást-mást vártak. A munkálatok ütemezésének sorrendiségét nem egyformán képzelték el. A pártküzdelem a város újjáépítése kérdésében elkerülhetetlen volt. Bakay Szeged újjáépítéséről és a Tisza-völgy vízvédelméről két tervet is készített. (Emlékirat Szeged város újjáalkotása érdekében és a Tisza-szabályozás ügyében; illetve Emlékirat a Tisza-völgy érdekében, tekintettel a vizek hasznosítására és a földek megmentésére. Mindkettő Szegeden, 1879-ben füzet alakban jelent meg.) Ezek a Függetlenségi Párt álláspontját tükröző tervek a kormány tervével szemben elsősorban a bajba jutott kisemberek sorsán, a városi földek kisbérlőin, a kisiparosokon, a kiskereskedőkön, a mezőgazdasági és ipari munkásságon kívántak segíteni. Kossuth már 1879. március 22-én terjedelmes levelet írt Bakayhoz, amelyben tudatja, hogy 350 arany frankot átutalt segélyezési célokra, s kifejezte reményét, hogy a kormányzat segítése mellett az újjáépítést maga Szeged népe fogja végrehajtani. Április 21-i keltezésű, de csak június első felében elküldött levelében pedig részletes tervben ismert,-tte Szeged modern polgári várossá fejlesztésével kapcsolatos elgondolását. Felhívta a figyelmet a korszerűbb lakásfeltételeket megteremtő európai építési tapasztalatokra.3 A kormány viszont a Belváros területének kibővítését, annak feltöltését, új, szélesebb sugár- és körútrendszer kialakítását, az állami intézmények elhelyezésére alkalmas reprezentatív épületeket és tőkerős, emeletes bérházépítkezéseket kívánt kezdeményezni. Ennek megfelelő volt Szeged újjáépítésének a királyi biztosság által kidolgozott terve.4

Kállay Ödön, a II. kerület országgyűlési képviselője, 1879. augusztus 5-én váratlanul elhunyt. Az Alsóvárosi Népkörben 1879. szeptember 20-án Börcsök Sándor ismert függetlenségi párti közéleti személyiséget jelölték a helyére képviselőnek. Mivel Börcsök szappanfőző és lúgkészítő kisiparos volt, a kormánypárt helyi vezetői tiltakoztak jelölése ellen. Úgy vélték, hogy Szegeden enélkül is „a hatalom a nép kezében van". Ha egy lúgkészítő képviselője is lenne a városnak, pirulnia kellene az ország és Európa előtt. Szeptember 26-án Simonyi Ernő a szegedi pártértekezleten az országos vezetőség nevében Herman Ottót javasolta. Herman október 19-én a városháza előtt,5 továbbá Rókuson, majd Alsótanyán programbeszédeket tartott. A helyi kormánypártiak Károlyi Sándor grófot kérték fel.

A pótválasztás 1879. október 26-án volt, az árvíz okozta kedvezőtlen körülmények miatt (pl. a választásra jogosultak közül sokan még nem tértek vissza a városba), igen kevés választó szavazott. Herman Ottóra 228, Károlyira 163 szavazatot adtak. Az összesen 391 szavazat jelzi a választás rendkívüli voltát.6

1880. május 3-án megkezdődött a 2 650 242 Ft 23 kr-t kitevő könyörado-mányok szétosztása. Az adakozók szándékától eltérve az összeget nem a károsultak gyorssegélyezésére, hanem a magánépítkezések támogatására fordították. A könyöradományok juttatásából kizárták a tízezer Ft-nál nagyobb vagyonnal rendelkezőket. Az újjáépítési kölcsönről szóló 1880: XVII. törvénycikk állami kölcsönt biztosított a Tisza menti vízszabályozó és árvízmentesítő társulatoknak, valamint az árvíz sújtotta Szegednek a város újjáépítéséhez. A Függetlenségi Párt helyi bázisegyletei a lakosság szegényebb rétegeinek a párthoz tartozó jogászok által, csekély közreműködési díj ellenében, segítséget nyújtottak az ügyintézésben. Az akciót a Polgári Iparos és Gazdakör 1880. július 9-én tartott választmányi ülése kezdeményezte. Augusztus 28-án a népkörök Kossuth névnapját ünnepelték. Bakay Kossuthoz írt levele szerint fogadkoztak: „Az államkölcsönt elfogadják, de ezzel elveiket nem adják fel."7

Az árvíztől Tisza Kálmán bukásáig terjedő időszakban Szegeden — az országos tendenciától eltérően — a kormánypárti befolyás helyi erőinek fokozatos erősödése következett be. Tisza Kálmán és a város újjáépítésére létrehozott királyi biztosság (Tisza Lajos vezetésével) minden módon igyekeztek a város lakóinak jóindulatát elnyerni, az ellenzéki erőket ezzel gyengíteni. Tisza Lajos, de Tisza Kálmán számára is egyre terhesebb lett a szegedi függetlenségi szervezkedés ereje, szociálpolitikai nézőpontú bírálatának felerősödése. Elhatározták, leszámolnak a „minden rossz" forrásának vélt Bakayval. Tisza Lajos szerint az újjáépítést azzal kellett végrehajtani, bárhonnét jött, akinek pénze van. A tönkrement szegedieknek mindössze a királyi biztosság által megállapított limit áron adtak kárpótlást telkük kisajátításakor, tekintet nélkül arra, hogy a telken milyen érték pusztult el. Ennek az alapelvnek az érvényesítése Bakayt tönkretette. Az elpusztult gyárüzem és raktárkészlet a telekárból, amelyet kárpótálásul kapott, nem volt pótolható. Együttműködése Tisza Lajossal megszakadt, Bakay lemondott a biztosi tanácstagságról. Helyét Pillich Kálmán foglalta el.8 Amikor Bakay az országgyűlésben 400 szegedi választópolgár kérése alapján interpellált a kormányfő befolyásának érvényesítéséért a királyi biztosság esetenként jogsértő kisajátítási eljárásának orvoslása, ,,a nép érdekeinek gondosabb megóvása szempontjából", 1880. május 31-én Tisza Kálmán válasz ürügyén Bakayt veszélyes közéleti személyiségnek minősítette, a kérést pedig visszautasította. Az országgyűlés többsége tudomásul vette a miniszterelnök válaszát, közvetve ezzel Bakay megbélyegzését is.9

Tisza Kálmán személyesen utazott Szegedre a kormány rendezési programjának ismertetésére. A program a vagyonos polgárság számára rendkívül előnyös és korszerű volt. A további állami terheket jelentő szociálpolitikai célú kiadásokat azonban Tisza elutasította, a város és az ország teherbíróképességének határaira hivatkozva.10

1880. augusztus 27-én a telekrendezés és kisajátítás után az első biztosi tanács feloszlott. A könyöradományok szétosztása és a telekrendezés befejezése 1880. szeptember 1-től az újjáalakított biztosi tanács feladata volt. Tagjai kizárólag kormánypártiak voltak.11

Az újjáépítésre vonatkozó törvények és kormányrendeletek megjelenése után, az átfogó és nagy állami hitelekkel megkezdett újjárendezés megnyugtatóan hatott a nagyvállalatok és pénzintézetek vezetőire. Az általuk irányított kormánypárt ismét megerősödött. Nőtt a Lloyd, az olvasóegyletek és a kaszinó iránti érdeklődés. A konzervatív-liberális együttműködés szellemében jött létre 1880. március 29-én a jómódú gazdákat összefogó Szegedi Gazdasági Egyesület, amely a lemondott Dáni Ferenc volt főispánt választotta elnökévé.

A politikai erőviszonyok változását már az 1881. évi országgyűlési képviselőválasztás tükrözte, amelyre mindkét párt erőteljesen készülődött.12 A kormánypárti Szegedi Híradó Tisza Lajos nótáját fújta: a Függetlenségi Párt a forradalom csírájának hordozója, ezért minden eszközzel vissza kell szorítani.13 A Függetlenségi Párt június elején az I. kerületben Eötvös Károlyt, a párt új országos elnökét jelölte, a II. kerületben Rácz Ferenc, az Alsóvárosi Népkör elnöke újra Herman Ottót.14 Az Eötvöst pártoló diákok fehér toll mellett piros levelet hordtak. A Szegedi Híradó Eötvös társadalmi bázisáról becsmérlően írt: „dígó, tót napszámosok, diákok, nemválasztók" ők.15 (1878-tól a szocialistákat nemválasztókként emlegették a Nemválasztók Pártja 1878. évi alapítása óta.)

A kormánypárt mindkét kerületben győzelmet akart kicsikarni. Ennek érdekében a megtévesztés eszközét is alkalmazta. A II. kerületben a Polgári Társalgó Kör tagjainak Varga Pál református lelkész, a Szabadelvű Párt kerületi elnöke indítványozta Bakay Nándor jelölését, aki az előző országgyűlésen az I. kerület függetlenségi párti képviselője volt. Felkérték fogadja el a „Városi Párt" jelölését a II. kerületben. (A város újjáépítésének a kormány által is támogatott programját a kormányzópárt helyi hívei a választóik számának növelésére is fel akarták használni, ezért a választáson Szeged Városi Párt néven léptek fel.) Bakay a jelölést függetlenségi párti elvei fenntartásával vállalta, vagyis fellépett barátja és elvtársa, Herman Ottó ellen. A II. kerületi függetlenségi pártvezetőség röplapon hívta fel a választók figyelmét, óvakodjanak Bakaytól, mert átállt a kormánypárthoz.16

A Szabadelvű Párt tekintélyét több kormányintézkedés és új társadalmi szervezetek létesülése is növelte (pl. a Vöröskereszt szervezet megalakulása és szegedi fiókjának 1880. évi ünnepélyes megnyitása). Erősítette a kormánypárt szegedi tekintélyét, hogy a Tisza Lajost ért támadások ellenére, március 22-én az országgyűlés Tisza Kálmán miniszterelnök javaslatára Tisza Lajos királyi biztosi megbízatását 1882. április 30-ig, majd az 1882: V. tc. 1883. végéig meghosszabbította.17

A párt választási előértekezletén Szende Béla honvédelmi miniszter jelölését fogadták el. Kiderítették, hogy Szegeden járt gimnáziumba, és a 3. szegedi honvédzászlóalj laktanyájának felépítését várták tőle. A jelölőgyűlés a Felsővárosi Kaszinóban elfogadta Szendét és a „Városi Párt" jelöltjeként léptették fel. Erőteljes agitációba kezdtek az iparosok, gazdák, hajótulajdonosok és egyéb, választójoggal bíró személyek körében. Pártjelvényük a fehér toll, zöld szalaggal, azon arany felirat: „Szeged-városi Párt." Szende a jelölést elfogadta ugyan, de Marienbadban nyaralt, helyette a Deák-párt volt szegedi vezetői tartottak programbeszédeket.18 Az 1881. június 27-én megtartott választáson, az I. kerületben a „Városi Párt" jelöltje, Szende 727, Eötvös 151 szavazatot nyert. A II. kerületben Hermán 284 szavazatot kapott, így a II. kerületben az „elvfenntartó", de valójában kormánypártivá vált Bakayval szemben a Függetlenségi Párt jelöltje, Hermán Ottó ismét mandátumot nyert.19 A választók névjegyzékébe felvett 3183 személy közül 1270-en szavaztak, közülük 727-en a „Városi Párt"-ra, 543-an a Függetlenségi Pártra.

A kormánypártiak Bakay átállását annak bizonygatására használták fel, hogy az ellenzéknek nincs jövője. A II. kerületben viszont Bakayt jelölve sikeresen agitálhattak a választástól távolmaradás, a politikai passzivitás mellett, kihasználva a függetlenségiek erkölcsi felháborodását Bakay pálfordulása miatt. A „Városi Párt" név azonban nem eredményezett igazi megújulást a kormánypárt szegedi életében.

Szende Béla honvédelmi miniszter 1882 júniusában bekövetkezett váratlan halála miatt az I. kerületben pótválasztást kellett tartani. A kerületben az ekkor csak 999 jogosult közül a szeptember 21-1 választáson mindössze 351 jelent meg szavazni. Ebből Mészáros Nándor (1837—1889) szabadelvű párti, 1881-ben már szegedi királyi tankerületi főigazgatóra 315, Enyedi Lukácsra, az 1878-ban indított Szegedi Napló c. napilap szerkesztőjére 36 szavazatot adtak.20 Enyedi Lukács 1881. július 12-én a Szegedi Naplót a Függetlenségi Párt közlönyévé nyilvánította.21 A szerkesztő fiaskóval végződött képviselőjelöltsége azonban egy ideig kedvezőtlenül hatott a lap olvasottságára. Mészáros Nándor viszont római katolikus papi végzettségével az országgyűlésben kitűnő és haladó szellemű tanügyi szakértőként nyert elismerést. A legtöbb tanügyi kérdésben a függetlenségi párti szónokokkal, Mocsáryval, Thalyval értett egyet, szorgalmazta az iskolák korszerűsítését, a pedagógusok szakképzésének javítását és fizetésük rendezését. Támogatta a pedagógusok egyleti érdekvédelmi törekvéseit. Mandátumának 1884. évi lejárta után visszavonult.22

A kormánypárt választás utáni magatartásának fontos eleme volt a „Városi Párt" címen végrehajtott manőver erkölcsi védelmezése. Főként Bakay szerencsétlen beugratása volt országos gúnyolódás tárgya. A kormánypárt kénytelen volt tiltakozni az ellen, hogy a szegedi iparosokat „politikai eszközzé" silányította, hirdetve, hogy nem elítélhető magatartás, ha a város javára közreműködik egy politikai pártokon „felülálló" szövetkezésben, elvei fenntartásával, Bakay végül visszatért a „politikamentes" Alföldi Iparlaphoz, mint főszerkesztő.

A Tisza Lajos által elképzelt nyugat-európaias új Szeged 1883-ban már élni kezdett. Az újjáépítés eredményeit Ferenc József is megszemlélte. Szegedi látogatásai sorában ez volt a legdíszesebb (117. sz. kép). 1883. október 12-én Jiraszek és Krausz építési vállalata kizárólagos jogot nyer a tribünök építésére a király bevonulásának útvonalán. Öt páholytribün létesült, páholyonként 12 Ft helypénzzel. Az ülőhelyeket 3—2—1 Ft-ért adták kategória szerint. Október 10-től az uralkodó érkezéséig a tribün jegyeinek árfolyama magasra szökött. Ferenc József október 14—16-án tartózkodott Szegeden. 15-én 13 órától általános kihallgatáson fogadta a szomszédos megyékből és a Délvidékről érkező küldöttséget.23

Az 1867-es szellemi előretörést a Belvárosi Kaszinó erősödése is jelezte: e szervezet mereven őrizte magas tagdíjjal körülbástyázott, 1883 végén 201 főnyi bejegyzett tagságával az antidemokratikus szemléletet.24

A Függetlenségi Párt bázisszervezeteinek egy része visszatért a politikamentes alapszabály szerinti működéshez. A szegedi kisiparosok többsége továbbra is a Függetlenségi Párt támogatója volt. A politizálás azonban az 1887-ben alapított Polgári Iparos és Gazdasági Körből, valamint az Olvasó és Társalgó Egyletből áttevődött a városszerte újonnan megnyíló vagy már korábban is létezett kávéházakba, vendéglőkbe és kocsmákba. Az 1882. december 12-i rendkívüli közgyűlés Kossuth Lajost, mint „a haza egyik legnagyobb fiát", aki „a magyar állami élet fejlődésének új korszakát megteremtette", a 80. születésnap évében a határozat jegyzőkönyvi kivonatának megküldésével köszöntötte.25

 

2. A KORMÁNYPÁRTI POLITIKAI BEFOLYÁS MEGERŐSÖDÉSE AZ 1880-AS ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN

Noha nincs terünk az egyes országgyűlési képviselőválasztások során megfigyelhető szegedi politikai harcok bemutatására, az 1884. évivel mégis behatóbban foglalkozunk. A Szabadelvű Párt — az újjáépítés sikereinek fényében — nagy elánnal készült a választásra, reménykedve abban, hogy végre sikerül mindkét mandátumot megszereznie. Az I. kerületben a város újjáépítése körül kifejtett működéséért grófi címet nyert Tisza Lajos, királyi biztosságának eredményeivel a háta mögött, biztos eséllyel lépett fel. Képviselői programja a város továbbépítésének és fejlődésének támogatása volt.

A II. kerületben Zsótér Andor pártelnöknek végre sikerült Herczeg Mihály egyetemi tanár személyében a tanyai módos gazdák ízlésének megfelelő, a kormánypárt programját színesen ecsetelő szónokra találnia. Herczeg rokona volt a polgármesternek. Szegeden járt középiskolába. Alsótanyán szőlőbirtoka is volt. A Függetlenségi Pártnak megnehezült a helyzete. Az I. kerületben az országos pártvezetőség jelöltje, Németh Albert, a párt veteránja, Tisza Lajossal szemben nem talált befolyásos és vagyonos pártfogókra. A belvárosi kisember — a kormány erőteljes városépítő és fejlesztő tevékenységének hatására — kezdett a jómódúakhoz igazodni, esélytelennek érezve önálló politikai szervezkedését.

A II. kerületben Herman Ottónak jó szervezője lett Vőneky Pál, az Alsóvárosi Népkör vezetője. A Függetlenségi Pártnak kemény küzdelmet kellett vívnia a már említett, a Szabadelvű Párt égisze alatt működő Szegedi Gazdasági Egyesület jelöltje, Herczeg Mihály ellen. A két párt harca a tanyai nagy térséget ölelte át, de korrekt keretek között zajlott. Jellemző erre, hogy július 9-én Kremin-ger prépost zavartalanul misézhetett Lengyelkápolnánál, jóllehet a rendőrség is összecsapástól tartott, hiszen a mise előtt Hermán, a mise után Herczeg tartott programbeszédet.

Az 1884. évi választásra antiszemita képviselőjelöltként lépett fel a Függetlenségi Pártból kizárt Verhovay Gyula. Az antiszemita mozgalom Szegeden megkésve, az ellene hozott kormány-és pártintézkedések után jelentkezett. A szegedi lapok kezdettől fogva egyöntetűen visszautasították. A rendőrség első alkalommal 1882. augusztus 3-án tapasztalta, hogy a piacon antiszemita röplapokat szórtak szét. 1883. február 14-én a Függetlenségi Párt országos értekezlete előzetes viták után megkezdte — a párt soraiban előforduló antiszemita országgyűlési képviselők álláspontjának elvi elítélése alapján — azok kizárását a pártból.26 Szegeden az Antiszemita Párt az 1884. évi választási előkészületeket térnyerésre igyekezett felhasználni. A kísérlet eredménytelen volt. Herman Ottó és támogatói számára az antiszemiták megjelenése azért volt veszélyes, mert párthíveit a függetlenségi párti bázist képező szegényebb választói rétegekből igyekezett toborozni. Az antiszemiták éppen ezeknek a kisembereknek a körében szerezhettek híveket a zsidó nagytőke elleni jelszavakkal. Herman és pártjának szegedi agitátorai azonban minden antiszemita párti gyűlést megzavartak. Az antiszemiták rendreutasításában, amikor törvénybe ütköző uszításba kezdtek, a rendőrhatóság is közreműködött Tisza Kálmán 1883. augusztus 28-i körrendelete alapján. Verhovay Gyula 1884 júniusi programismertető gyűléseit a Herman párt erőteljes ellenagi-tációja sikertelenségre ítélte. Az antiszemita mozgalom röviddel ezután országosan is csődbe jutott és letűnt a politikai közélet színteréről.27

Az 1884. évi képviselőválasztás során az I. kerületben 1202 bejegyzettből 642 szavazott, 56 Németh Albertre, 586 Tisza Lajosra. A szabadelvűek rendben vonultak haza, a Zsótér-háznál a „pártiroda helyiségben" lerakták a zászlókat. A H. kerületben a Herman-párt győzelme várható volt, mert Alsóvároson és a a tanyán többsége volt. Herczeg Mihály 517, Herman 885 szavazatot nyert. Hermán befolyását a Gazdasági Egyesület szervezkedése nem rendítette meg. Személyes fellépésével és párthívei segítségével sikerült Szegeden az antiszemita párt mandátumszerzési kísérletét megsemmisíteni. Verhovay Gyula mindössze 8 szavazatot kapott.28

A Tisza kormány — dualizmuskori elődeihez hasonlóan — a társadalom legfelsőbb rétegeinek érdekeit igyekezett érvényesíteni. Kísérletet tett emellett a dualizmus rendszerének oly módon történő erősítésére, hogy pl. belpolitikai téren megpróbálta összeegyeztetni ezt a fejlettebb országokban erőteljesen ható liberalizmus politikai követelményeivel is. Utóbbi azonban inkább csak szavakban, nyilatkozatokban jutott kifejezésre, az előbbi, a gazdagok helyzetének, vezető szerepének érvényesítése a dualizmus megerősítésével kapcsolatos centralizációs törekvések kíséretében sokkal erőteljesebben érvényesült. Különösen élesen jutott kifejezésre az újjáépülő Szegeden. Kállay Albert, az 1884. február 2-án beiktatott főispán a kormány törekvéseit — hivatali feladatkörének megfelelően — határozottan képviselte. A törvényhatóság visszanyerte ugyan önállóságát, de Tisza Kálmán és Tisza Lajosnak továbbra is nagy szerepe volt a város fejlődésének fenti szellemű irányításában.

A lakóépületek emelése során a kormány kedvezményezettjei a 3171 családi házzal szemben a 238 emeletes bérház építői voltak. 1885. május l-jén életbe lépett az új lakbérleti szabályzat, amely szerint a bérleti díjat a bérlő előre köteles fizetni. A házak újjáépítésére felvett kamatozó kölcsön 1884. évi behajthatatlan hátraléka 108 000 Ft volt. A házbirtokosok kérelmét a közgyűlés nem pártolta, de feliratot intézett az országgyűléshez. Herman Ottó előterjesztette a 800 hátralékos kérvényét, fizetési haladékot kérve. Tisza Kálmán a kormány nevében kijelentette, Szeged város hitelképességét nem szabad a fizetésképtelen hátralékosok megtűrésével rontani. A csődbe jutott házakat árverezzék el.29 A Tisza testvérek a lakosság fizetőképességét a „jövedelemfokozó tevékenység" szorgalmazásával vélték helyreállítani. Ennek érdekében a kormány újabb intézményeket és üzemeket telepített Szegedre, hogy azok fizetőképes alkalmazottai, megbízható lakásbérlőkként és fogyasztókként segítsék a lakosság üzleti bevételeinek növekedését. A budapesti Országos Kiállításon a Szegedi Szeszgyár Rt. a 4. díjat kapta, nem a szesztermékeiért, hanem a „jövedelemfokozó" marhahizlalási tevékenységéért.30

Tisza Lajos Szegedet fejlesztő aktivitására jellemző példaként említjük, hogy a színház leégése utáni napon, 1885. május 15-én délben már Szegeden volt, annak újjáépítéséről tárgyalt, de részt vett a kenderáztató és beváltó üzem létesítéséről szervezett értekezleten, ott volt az üzem telekkijelölésénél is Újszegeden.31 Részt vett az újszegedi vigadó dísztermének megnyitása alkalmából rendezett nőegyleti bálon. A kereskedő ifjak Szegeden rendezett II. Országos Kongresszusának fővédnöke Tisza Lajos volt. A kongresszus főként a kereskedők magyarosodásának elősegítésével foglalkozott. A leégett színház újjáépítését 1886. október 3-án ünnepelték. Az ünnepségen részt vett Tisza Kálmán és felesége, számos közéleti személyiség kíséretében. Tisza Kálmánné elvállalta az 1886-ban alakult Szegedi Nő-ipar Egyesület fővédnökségét, és 1887. május 7-én ő nyitotta meg a nőipari kiállítást is. Az Erzsébet királyné védnökségével, Zichy Jenő gróf irányításával létrehívott országos szervezet szegedi fiókja a nőknek keresetkiegészítő foglalkozást biztosított.32

A miniszterelnöknek és családjának Szeged iránti kitüntető magatartását látva, 1886. május 25-én a kormánypárti városvezetőség küldöttsége kérte, hogy a kormány adjon haladékot az újjáépítési kölcsön törlesztésére. (Az újjáépítési kölcsönről részletesebben lásd kötetünknek a városi háztartásról szóló fejezetét.) A szakminisztériumok ismét újabb intézmények és üzemek telepítését ígérték, de a haladékot ellenezték. 1886. október 8-án megkezdték a fizetésképtelen háztulajdonosok házainak árverését.33

A szegedi politikai életnek fokozott élénkséget adott az 1887. évi országgyűlési képviselőválasztás. A jelöltek szokványos csatározásainak leírása helyett Herman Ottónak, a Függetlenségi Párt II. kerületi jelöltjének nézeteire utalunk. Herman ezúttal is főként a nagygazdakörökkel és a kormánypárti városvezetéssel szemben bizalmatlan kistermelőkre támaszkodott. A városháza előtt, vörös zászlók alatt tartott gyűlésen Herman nyilatkozata az általános választójog kivívásáért, a közös küzdelem vállalása a német Szociáldemokrata Párttal, Herman hívei egy részét tartózkodóvá tette. Herman a Függetlenségi Párt vezetői között is kiemelkedett azzal, hogy igyekezett megismerni a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom törekvéseit, eszméit. Bár a szocializmust — Kossuthtal egyetértve — mint világnézetet elutasította, nagyra értékelte azonban a Magyarországi Általános Munkáspárt küzdelmét a munkásság jólétéért, a politikai jogokért és a Német Szociáldemokrata Párt küzdelmét a Bismarck-féle kivételes törvények ellen. A szocialista munkásmozgalom érvelését a hódító háborúkról, a német szociáldemokrácia tüntetését Bosznia-Hercegovina okkupációja ellen, az általa folytatott küzdelem nézőpontjából rokonszenvesnek ítélte. Különösen figyelemre méltó a szociáldemokraták és Herman nézeteinek rokonsága az európai társadalmat fenyegető militarizmus és nagyhatalmi hódító politika veszélyeinek megítélésében, az általános választójog, a lakáskérdés megoldatlansága, továbbá az oktatáspolitika terén, a pángermán ideológia és az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Bismarck 1881 novemberében hirdette meg a kivételes törvényeket „enyhítő" programját, a „szociális bajok orvoslását", amivel kapcsolatban Hermannak egyre inkább meggyőződésévé vált, hogy ezek az intézkedések csak késleltetik a szocialista forradalmat. Herman tájékozottsága és új nézőpontok iránti fogékonysága környezetének, kistermelők és egyéb kisegzisztenciákból álló támogatóinak jelentős részét tartózkodóvá tette.

Az 1887. június 17-i választáson a 3398 választásra jogosultból 2430-an szavaztak. Mindkét kerületben a Szabadelvű Párt jelöltje lett a képviselő: az I. kerületben Tisza Lajos (512 szavazatból 485-öt kapott), a II. kerületben Ivánkovits János (1846—1910) rókusi plébános (1918 szavazatból 1148-cal). Herman mindössze 770 szavazatot nyert.34 A 8 év előtti függetlenségi párti hegemónia Szegeden 1887-re a kormánypárt hegemóniájává változott. A fordulatban — úgy véljük — nem egyszerűen és nem is elsősorban Herman polgári radikalizmusának kifejlődése, nem is a helyi szabadelvűeknek e választás során is megnyilvánuló manipulációja játszotta a főszerepet, hanem az 1879. évi árvíz és következményei miatt súlyos helyzetbe jutott kisembereknek az az álláspontja, hogy csak a kormány segítségével találhatnak kiutat. A szegedi politikai élet tehát átmenetileg egysíkúvá vált. Az említett reményt táplálta az is, hogy Tisza Kálmán fővárosi bankigazgatókkal kezdett tárgyalni az eddigi államkölcsön kötvényeinek átváltásáról a kedvezőbb, hosszúlejáratú, alacsony kamatlábú, összevont, új kibocsájtású köl-csönkötvényekre. Szegeden ismét reménykedtek, hogy az újjáépítési kölcsön eladósodott háztulajdonosai megmenekülhetnek az árveréstől.35 Az eredmény: 1889. április 11-én aláírták a szerződést a szegedi államkölcsön konverziójáról, amelynek következtében Szegeden az évi 330 000 helyett 230 000 Ft-ra csökkent a tőkekamat törlesztés terhe. A törvényjavaslatot az országgyűlés június 6-án hagyta jóvá.36

Ivánkovits az Ipar és Kereskedelmi Minisztérium költségvetésének tárgyalásakor a szegedi iparosokat közvetlenül érintő ipartámogatást, önálló szegedi ipari és kereskedelmi kamarai körzet kialakítását, valamint az iparoktatás javítását követelte. Ez is közrejátszott, hogy Baross Gábor kereskedelmi miniszter a szegedi nagypolgárság törekvéseit támogatva, február 10-én megbízta Kállay Albert főispánt miniszteri biztosként a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara szervezésével. (1890-ben összesen 5 új kamarai kerületet szerveztek.) A szegedi kamara tagjait június 1-én választották meg.37

A Tisza-kormány helyzete azonban 1890-re már erősen megrendült az ún. véderővita kapcsán. 1889 január eleje óta folyt a képviselőházban a véderőfejlesz-tés, a hadseregmodernizálás tárgyalása. A kormány javaslata korlátozta volna a monarchia közös hadseregének részét alkotó magyar honvédség további létszámemelését, és nehezítette volna a magyar önkéntesek tisztivizsgájának eredményes letételét. Mindezek ellen 1889 januárban országos tiltakozó mozgalom bontakozott ki. A január 30-i szegedi gyűlést előkészítő nyilvános értekezlet felizgatott hallgatósága, hazatérőben, bezúzta a törvényjavaslatot támogató Szegedi Híradó szerkesztőségének és Ivánkovits János országgyűlési képviselő lakásának ablakait. A rendőrség többeket letartóztatott. Sőt az 1889. február 9-i véderőtörvény-javaslat elleni tüntetést az utolsó pillanatban betiltotta. Február 10-én a Tisza Szálló földszinti éttermében néhány százan jöhettek össze tiltakozni. Felhívták Szeged országgyűlési képviselőit, ne szavazzák meg a véderőtörvényjavaslatot,38 Azok a módosított szöveget természetesen megszavazták. Az ellenzéki parlamenti támadások kereszttüzében azonban Tisza Kálmán helyzete megingott, az 1890. március 8-i minisztertanács pedig leszavazta. A „generális" lemondását az uralkodó elfogadta; távozásával lezárult egy periódus, a dualizmusnak több vonatkozásban új vonásokat hordozó szakasza köszöntött be.39


Jegyzetek:

  1. Tóth Ede 1986. 410. Kulinyi Zsigmond 1901. 2—4., 13—15., 39.
  2. Szegedi Híradó, 1879. március 24., április 4., 23.
  3. Kossuth Lajos iratai IX. I. m. 311—319., 321—349. A terv emelkedett, szép értékelése:Szekfü Gyula I. m. 376—377.
  4. Kulinyi Zsigmond 1901. 126—138. A királyi biztos kinevezéséről és az őt támogató 12 tagú biztosi tanácsról az 1879: XX. te. rendelkezett. Uo. 53—54.
  5. Szegedi Napló, 1879. október 21.
  6. CsmL Közp. Vál. jkv. 1879—21., 22., 29. A mozgalmak: Szegedi Híradó, 1879. október 14., a választás eredménye: Uo., 1879. október 28. Hermán Ottó szegedi képviselői működése:Tóth Ede 1984. 171—186., 192—193. stb.
  7. Szegedi Híradó, 1880. augusztus 26., 28.
  8. Uo., 1880. február 26., 1880. február 27., 29., március 2., 14.
  9. OKN 1878. XIII. 351—355., XIV. 8—13.
  10. Szegedi Híradó, 1880. július 8.
  11. Uo., 1880. augusztus 29. OL Pénzügymin. 1180—56 102., 29 358.
  12. Szegedi Híradó, 1881. március 8.
  13. Uo. 1881. február 15.
  14. Uo. 1881. június 8., 15. Szegedi Napló, 1881. június 2.
  15. Szegedi Napló, 1881. június 24., 28.
  16. Szegedi Híradó, 1881. június 28., 29.
  17. Uo. 1881. április 15., 1882. március 11., a Vöröskeresztre: CsmL Közgy. jkv. 1880—352.,1882—410., 1883—85., 1884—36., 267.
  18. Szegedi Híradó, 1881. június 5., 8., 9., 11., 14., 18., 26., 28., 29., CsmL. Polgm. jel. 1881-ről. Közgy. jkv. 1881—267., 288.
  19. Szegedi Híradó, 1881. június 28., július 2.
  20. CsmL Közp. Vál. jkv. 1882—24., 27., 28., Szegedi Híradó, 1882. szeptember 22.
  21. Szegedi Napló, 1881. július 12.
  22. Homor István: A M. Kir. Állami Főreáliskola története 1851—1894. Szeged, 1895. 158.
  23. Ferenc József látogatása: Szegedi Híradó, 1883. október 10., 13., 19. CsmL Közgy. jkv.1883—85., 266., 287., 296—298., 297., 298. Szegedi Napló, 1883. október 2—19. Kulinyi Zsigmond 1901. 157—190. Czímer Károly 1929. 176.
  24. Szegedi Napló, 1883. december 28. Czímer Károly 1929. 165.
  25. CsmL Közgy. jkv. 1882—411.
  26. Verhovay és az általa szerkesztett Függetlenség kirekesztése: Szegedi Napló, 1883. április 20.
  27. Mérei Gyula: Magyar politikai pártprogramok 1867—1914. Budapest, 1934. 154—155
  28. Szegedi Híradó, 1884. június 14., 16., 17., 21., 25.
  29. Az 1880. április 1—1883. december 31-ig felépült új épületekről: Szegedi Híradó, 1885,január 1. Az 1884. évi hátralék: Uo., 1885. január 25. Herman Ottó felszólalása és Tisza Kálmán válasza: OKN 1884. VI. 262—266., 272—274,
  30. Szegedi Híradó, 1885. május 23., 25., július 14.
  31. Uo., 1885. május 16.
  32. A Szegedi Nőipar Egyesület alapszabályai. Szeged, 1886.
  33. Szegedi Híradó, 1886. október 8.
  34. Szegedi Napló, 1887. június 18.
  35. Szegedi Híradó, 1888. október 19.
  36. Uo. 1889. április 12. 1889: XXXI. te.
  37. Szávay Gyula I. m. 333—337., 361.
  38. Szegedi Napló, 1889. január 29., 31., február 11. A törvényhatóság a véderőtórvény ellen: CsmL Közgy. jkv. 1889—38., 39., 52.
  39. A véderővita. Tisza lemondásának részletei: Magyarország története 1848—1890. I. m.H. 1321—1331.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet