Előző fejezet Következő fejezet

IV. A SZABADELVŰ POLITIKA MEGÚJULÁSI KÍSÉRLETEI (1907—1914)

 

 

1. A KOALÍCIÓS KORMÁNY IDŐSZAKA

A kormányzó erővé lett koalíció egyik szegedi országgyűlési képviselője, Becsey Károly dr., 1907. augusztus 15-én megkezdte rendes képviselői beszámoló körútját.1 Kószó pártelnök és más pártvezetőségi tagok rendszerint elkísérték. Eredményként csak a „csirkeadó" megszűnését tudta említeni. Ez az illetéknem sajátos szegedi jelenség volt, amelynek eredete visszanyúlt az 1870-es évekre. Amikor Dobó Miklós plébános képviselőjelöltként lépett fel Kállay Ödönnel szemben (1875), az említett illeték megszavazása miatt a függetlenségi ellentábor által szerkesztett kortesrigmusban is kihasználta ellene, akárcsak Bakay ellen 1878-ban Herman Ottó javára.2 A város — bevételeinek fokozása céljából — ugyanis a piacra behozott háziszárnyasok után illetéket szedett. Ebből az évi bevétel a századforduló táján már kb. 35 000 K volt. Igazán jelentőssé a körtöltés megépítése után vált, amikor a tanyaiak már nem kerülhették meg a piacra szánt aprójószágokkal a vámházakat. E behozatali illeték erősen sújtotta az 1880/90-es években a növekvő számú piaci vásárlókat (mert megdrágította az árut), a vámsorompóknál pedig a piacos napokon nagy torlódást okozott. Emiatt egyre nagyobb volt az elégedetlenség a háziszárnyas-illeték miatt; a törvényhatósági bizottság ülésein a századfordulótól kezdve Lusztig L. Lajos, Becsey dr., Pillich Kálmán újból és újból követelték az eltörlését. Az eredmény: az 1906. június 28-i közgyűlés kimondotta, hogy ez az illeték 1907. január l-jétől „teljesen megszüntetik". Az ugyanakkor elfogadott új vámszabályzat azonban, amely a piaci helypénzt, a kocsiállás díját emelte, bevezette a háziszárnyasok után fizetendő helypénzt. A város ezzel 37 431 K évi átlagos bevételt biztosított magának a „csirkeadó" helyett.3 Becsey nagy érdemeket szerzett a fenti illeték eltörlésében, de a tanyaiak fizetéskötelezettsége alig változott (mert most már helypénz formájában fizették a „csirkeadót"), azonban az illetéklerovás módja egyszerűbbé, kevésbé időtrablóvá vált.

Becsey szeptemberi képviselői beszámolóira a „kormányképes párt" szemlélet volt jellemző. Szerinte a koalíció feladata a „nemzet és a király közötti félreértés megszüntetése". Elégedett volt az új törvényhozással.4 Szeptember 7-én az Országos Függetlenségi és 48-as Párt Alföldi Szövetsége kénytelen volt bejelentett gyűlését elhalasztani, mert a belügyminiszter még nem hagyta jóvá az alapszabályát. Pedig Szegeden 1907 szeptemberében 4047 bejegyzett tagja volt. Becsey a pártvezetőség tagjaival a párt egész alföldi területét beutazta pártszervező körútja során. Községi és kerületi pártokat szerveztek. Elhatározták, hogy Szegeden havonta más-más kerületben a függetlenségi körök tagjainak résztvételével városi összpártértekezleteket tartanak. A program megvalósítását Felsővároson kezdték.5 Noha Magyarország hozzájárulását a külügyi költségekhez a korábbinál kedvezőtlenebbül, 36% arányban állapították meg, Kossuth Ferenc mégis azt mondta: „nem adattak fel magyar szempontok". A felháborodás miatt kiléptek a pártból a Szegeden is jól ismert Nagy György dr., Hentaller Lajos, Bartha Ödön és mások. Szegeden elsőként (október 24-én) az Új Párt tiltakozott, és politikai tüntetés szervezését javasolta. A pártközi értekezleten Kószó ezt ellenezte. Végman a közgyűléshez fordult, a törvényhatóság 88:53 arányban napirendre tért az indítvány felett. Becsey a párt november 10-i, Rókusi Népkörben tartott gyűlésén bejelentette, hogy a kvótaemelést „Kossuth Ferenc személyére való tekintettel" az országgyűlésben megszavazza.6

A függetlenségiekkel együttműködő polgári jellegű Nőtisztviselők Országos Egyesülete vezetésével Magyarországon is kibontakozott a nők emancipációjáért küzdő nőmozgalom. 1908. január 5-én Budapestről a mozgalom országos hírű vezetője, Schwimmer Róza tartott előadást.7 A szegedi Függetlenségi Párt társadalmi kapcsolatai más irányban is megerősödtek: teret nyert a korábban Szabadelvű Párt bázisát képező Gazdasági Egyesületben, amelynek Gerle Imre dr. vezetésével 156 aktív tagja volt. Az egylet elnöke Gerliczy Ferenc báró (1859—1914).8

Ugyanakkor Szegeden is mutatkoztak jelei a koalíció és vezető pártjának működésével szembeni elégedetlenségnek. 1908. május 16-án az Újszegedi Népkörben Vass Géza újságíró, a Szegedi Napló felelős szerkesztője új Függetlenségi Párt alapítását indítványozta. Ennek programja az önálló vámterület és nemzeti bank megvalósítása, amelyet — mint mondta — Kossuth Ferenc elárult. Becsey Károly dr. helytelenítette a javaslatot.9 Másnap Bánffy Dezső báró a Tisza Szálló nagytermében tartott képviselői beszámolójában megállapította, hogy a koalíciós kormányzat és a pártszövetség alkalmatlanná vált a feladatai teljesítésére.10

A Függetlenségi Párt szegedi vezetői a koalíciós kormányzat eredménytelen politikája miatt csalódott közhangulattal szemben felkészületleneknek bizonyultak. Időre volt szükség, amíg a kormánytámogató szerepkörből kilépve ellenzéki pártként ismét magukra találtak. Becsey májustól július végéig tartott képviselői beszámoló körútján igyekezett védelmezni a megalkuvó függetlenségi politikát. Szerinte a koalíció a kisemberek érdekeinek képviselője. Ennek bizonyítására csak jövőbeni kormányígéreteket (pl. választójogi reform) sorolt fel. Amikor Andrássy plurális választójogi tervezete ismertté vált, azt Szegeden is élénken vitatták. 1908-ban Szegeden 7352 választót tartottak nyilván. Andrássy tervezete szerint 2152 háromszoros jogú, 3391 kétszeres jogú, 11 144 egyszeres jogú, összesen 16 675 választó lenne. Az általuk leadható szavazatok maximális száma 24 382 lett volna. 8478 munkás kaphatott volna választójogot Szegeden.11

Október 7-én a közvélemény nem kis megdöbbenéssel értesült arról, hogy a koalíciós kormány hozzájárult Bosznia-Hercegovina annektálásához. Becsey október 11-én Röszkén tartott beszédében kifejtette, hogy az annexiót helyesli, a törvényjavaslat elfogadásakor követelte, hogy „a két, magyar véren szerzett tartomány a magyar szent korona országai közé soroztassék be".12

Az 1909 januári újévi üdvözletek politikai változásokat sejtettek. Becsey nyilatkozatában váratlanul szembeszegült Kossuth Ferenccel. Kijelentette, hogy ragaszkodik a nemzeti bank megvalósításának a párt által kitűzött 1911. január 1-jei határidejéhez. Más vonatkozásban is hasadékok keletkeztek a koalíciós kormányt alkotó pártok együttműködési hajlandóságán, nézeteltérések törtek felszínre az eszmei irányzatokhoz és politikai mozgalmakhoz pl. a polgári radikalizmushoz vagy a keresztényszocializmushoz való viszony terén. A polgári radikalizmusnak a századforduló körüli erőteljesebb jelentkezése kezdetben Szegeden nem váltott ki hatást a város politikai életében. A radikálisok szervezeteként létrejött Társadalomtudományi Társaság 1906 nyarán bekövetkezett szakadása után a valóban polgári radikális célokat valló Jászi Oszkár és társai a társaságot átalakították azzal a céllal, hogy az központja legyen a munkanélküli jövedelem, az improduktív munka elleni harcnak, „az agrárfeudalizmus és a klerikalizmus" elleni küzdelemnek. Polgári demokratikus céljait a munkásosztály felhasználásával kívánta elérni, tehát nem a hagyományos közjogi oldalról közelítette meg a politika kérdéseit, hanem gazdasági és társadalmi oldalról, a „modern Magyarországért" küzdve.13 A „megkövült hatalmi maradiságot" képviselő, a Társadalomtudományi Társaságból kiszorított 67-es „radikálisok" viszont megalakították a Társadalomtudományi Egyesületet, amelyik a felbomlott Szabadelvű Párt értelmiségi bázisának újjászervezését kísérelte meg, többek között Hegedűs Lóránt vezetésével. Hegedűs a Gyáriparosok Országos Szövetségének is elnöke volt. A GYOSZ kerületi fiókja Szegeden 1908. május 29-én alakult meg. Hegedűs Lóránt megnyitó beszédében meghirdette a monopolkapitalizmus válságjelenségei elhárításának programját. Az újszabadelvű irányzat szervezője Szegeden Wimmer Fülöp gyárigazgató, a GYOSZ szegedi előkészítő bizottságának elnöke, aki a továbbiakban is agilisan tevékenykedett Hegedűsék érdekében. A kerületi fiók titkára Perjéssy László lett. A Társadalomtudományi Társaság polgári radikális kapcsolatokra építő szegedi tevékenységét az említett Pap Róbert dr. elnök irányításával szervezték, szabadiskolájukban napirendre tűzték azokat a problémákat, amelyekről Jásziék Pesten élénk vitákat folytattak: pl. a magántulajdon és a kollektivizmus vagy a történelmi materializmus kérdését. 1909. január 18-án azonban a városháza közgyűlési termében tartott értekezleten a szegedi Társadalomtudományi Társaságot — a fővárosi konzervatív „liberálisok" kezdeményezésére — átalakították. Titkára a nagytőke képviselője, Perjéssy László, elnöke pedig Reök Iván lett, Csongrád vármegye th. bizottságának virilista tagja14, utóbbit Kelemen Béla 1906 őszén megüresedett országgyűlési képviselői helyére, a tápéi választókerületben függetlenségi programmal választották meg. A társaság vezetésében Becsey Károly, Pap Róbert és Kelemen Béla csupán választmányi tagként foglalt helyet. A korábban felbomlott Szabadelvű Párt szegedi értelmiségi szervezeteként a konzervatív helyi értelmiségiek vezetése alá került tömörüléssé lett.

A Társadalomtudományi Társaságból kivált harmadik irányzat Giesswein Sándor katolikus pap vezetésével megalapította a Keresztény Szocialista Pártot. E konzervatív-klerikális alakulat elsősorban kispolgári érdekeket képviselt, emellett fő feladatának tekintette a szocialista befolyás csökkentését, vagy ha lehet, kiküszöbölését a munkásság soraiból. A neokatolikus irányzatnak volt egy liberálisabb ága is, amelyet Csernoch János képviselt. Közreműködésével alakult meg 1908. március 26-án a Szegedi Katolikus Kör. Ennek fővédnökségét Csernoch püspök vállalta, elnökévé Rónay Jenő nyugalmazott főispánt választották. A kör célkitűzéseiről és feladatáról Szele Róbert dr. tanfelügyelő tartott előadást.

1909. május 1—4-ig Csernoch ismét Szegeden járt, erőteljes katolikus mozgalmat kezdeményezett. A hagyományos politikai pártok Szegeden az újkatolikus irány antiszemitizmussal párosuló áramlatával szemben tartózkodóan viselkedtek, elutasították a vallásfelekezetek elleni izgatást. E fontos alapelvben egyetértve köszöntötte Lázár és Becsey is Csernochot.15

     

    2. A POLITIKAI ÖSSZEÜTKÖZÉSEK FŐBB MOZZANATAI SZEGEDEN (1910—1914)

    Március l-jén feloszlatták az országgyűlést, új választásokat hirdettek. Március 25-én az Új Párt elnökségi értekezlete ismét Bánffyt jelölte az I. kerületben. Március 26-án Bánffy közölte Végmannal, hogy a mandátumot továbbra is vállalja, most már, mint pártonkívüli politikus.22 Március 30-án a Függetlenségi Párt intéző bizottságának ülésén megerősítették a február 26-i végrehajtó bizottsági határozatot, amely a Kossuth- és a Justh-féle csoportok egyesülésére hívott fel. Kossuth Ferenc kitérő választ adott, Justh nem is válaszolt a szegedi felhívásra. Ilyen körülmények között az „egység" Szegeden átmenetileg a Kossuth-párthoz csatlakozást eredményezte, Kószó dr. pártelnök az akkoriban ősgyűlésnek nevezett nyilvános jelölőgyűlés határozatától tette függővé Becsey támogatását.23 Kossuth április 5-én Kószónak írt levelében, majd a szegedi választópolgárokhoz írott nyílt levelében közölte: „Kelemen Béla mellett rendíthetetlenül kitartunk ... A mi zászlónkat kibontottuk és Kelemen Béla kezébe adjuk!"24

    Március 3-án a Nemzeti Munkapárt szervezőbizottsága a Tisza Szálló emeleti kistermében Rósa Izsó dr. elnökletével a Nemzeti Munkapárt helyi csoportjának megalapítását ajánlotta a nemzet és a király közötti összhang helyreállítása és a nemzeti reformmunkálatok megindítása programjával. Tisza István — vidéki pártszervező körútja során — március 6-án érkezett Szegedre. A szociáldemokrata munkások választójogi tüntetés keretében Tisza István kocsiját záptojásokkal és rothadt almával dobálták meg. Délután a Tisza Szállóban megalakult — Rósa Izsó dr. elnökletével — a Nemzeti Munkapárt szegedi vezetősége.25 E vezetőség április 1-jén tisztelgett Khuen-Héderváry gróf miniszterelnöknél. Megegyeztek abban, hogy Bánffyval szemben az I. kerületben Hegedűs Lórántot jelölik, aki azonban Bánffyra való tekintettel visszalépett. A Munkapárt Bánffyval szemben nem talált megfelelő jelöltet. A II. kerületben pedig csatlakozott Kelemen Béla dr. jelöléséhez. Ilyen módon a választások előtt a pártok akarata ellenére Szegeden egy véletlen politikai akcióegység jött létre a Nemzeti Munkapárt mérsékelt liberális irányzata és a Kossuth Ferenc-követők, valamint Bánffy csoportja között, ami a polgári konszolidáció újliberális irányzatainak találkozásával politikai konszolidációt ígért.26 A munkásság, a kis- és középpolgárság jelentős része azonban az újliberális pártszervezkedés Tisza István gróf nevével fémjelzett militáns irányzatának eluralkodása folytán attól félt, hogy a polgári parlamentarizmust valamiféle modern, egypárturalomra támaszkodó diktatúra váltja fel. A Függetlenségi Párt Justh-csoportja tehát — immár Becsey Károly dr. vezetésével — aktív szervező munkát kezdett, minden este más helyen rendezett beszámoló gyűléseket. Május 8-án a Függetlenségi Párt a választók összessége számára tartott nyilvános jelölő gyűlésen Kószó a gyűlés elnökeként kimondatta, hogy a többség Kelemen Bélát támogatja. Ezzel megszegte a függetlenségiek között Szegedre vonatkozóan létrejött megállapodást, amely szerint a Kossuth-párt az I. kerületben, a Justh-párt a II. kerületben szervezkedik. A Justh-pártiak Kelemen Bélával szemben továbbra is ragaszkodtak eddigi képviselőjükhöz, Becsey Károly dr.-hoz, tiltakoztak a puccsszerű szavazás ellen, amit Kószó elnökként kényszerített az ős-gyűlésre. Kószó úgy vélte, hogy a diktatórikus háborús párt ellen az újliberális áramlatok egysége országosan is kellő egyensúly, ugyanakkor a szocialista tendenciák ellen is biztosítja a társadalmi rend védelmét. Ennek az elképzelésnek kívánta alárendelni a függetlenségi párti erőket a II. kerületben is. Az ősgyűlés végül is a kettős jelölést fogadta el. Mindkét Függetlenségi Párt önálló jelöltet állítva, a kormányzat háborús politikai irányzatának jelentkezésekor láttak hozzá a kíméletlen „testvérháborúhoz", gyengítve ezzel a militarizmus elleni küzdelem erőit.27 Május 13-án a Függetlenségi Párt elnöki tanácsának ülésén Becseyék kísérletet tettek a pártegység helyreállítására, a Kossuth-párt szegedi vezetőinek félreállításával. Bizalmatlansági határozatot fogadtattak el Kószó István dr. pártelnök ellen, aki elnöki hatáskörével visszaélve, a szegedi pártvezetőség egyértelmű elvi határozatát a pártegység megőrzéséről figyelmen kívül hagyta, a Kossuth-frakció

    befolyását egyoldalúan törekedett érvényesíteni. Ezzel megsértette a pártirányítás demokratikus szabályait. Kinyilvánították, hogy vele együttműködni nem kívánnak.

    A 48-as Függetlenségi Kossuth-párt szegedi elnöki tanácsa „Szózat a szegedi függetlenségi párti polgárokhoz" c. felhívását május 15-én tette közzé. Ebben a szegediek által óhajtott pártegység országos helyreállításának reményében még élesebb fogalmazásban állították, hogy Kossuth Ferenc irányának szegedi képviselője, Kószó pártelnök „elárulta a pártot és ennek egész vezetőségét" midőn Kossuth Ferenc jelöltjét, Kelement önkényesen felléptette.28 Hiszen Szegeden a párt hagyományaitól idegen, hogy a képviselőjelöltek személyét nem a párt helyi, demokratikusan működő egyletei állapítják meg, hanem az országos pártvezetők. Becseyék kísérlete azonban a „régi" párt megmentésére már csak azért sem járhatott sikerrel, mert az I. kerületben kialakult és Kószó által támogatott neoliberális akcióegységge! szemben nem tudtak az I. kerületi vagyonos választópolgárság ízlésének megfelelő „régi függetlenségi" ellenjelöltet találni, akinek közéleti tekintélye a „párton kívüli 67-es" Bánffyét elhomályosította volna.

    Június 2-án az I. kerületben Bánffyt „egyhangúlag", azaz szavazás nélkül képviselővé nyilvánították. Ezzel az újliberális akcióegység és a Kossuth-frakció, Kószó vezetésével, az I. kerületben a pártvezetőséggel szemben is erősebbnek bizonyult. Ez demoralizálólag hatott a szegedi függetlenségi egyletekben, hiszen a pártelnök személyes hatalma Kossuth Ferenc által támogatva erősebbnek bizonyúlt e szervezetek évtizedes demokratikus hagyományainál. A II. kerületi szavazatok összesítése Kelemennek 484, Becseynek 222 szavazatot eredményezett. Az 1910. évi választás országos eredményeként a liberális és demokratikus pártok erőinek szétforgácsolódása következtében a Nemzeti Munkapárt fölényes győzelmet aratott. Kelemen Bélát mandátumának bemutatása után a 48-as Függetlenségi Kossuth-párt országos intézőbizottságának tagjává választották.29

    A Munkapárt programjában rögzített tételek és ígéretek30 a szegedi ellenzéki választók gondolkodására is hatással voltak. Elsősorban a függetlenségi erők átrendeződése figyelhető meg már 1910 őszén. A Szegedi Gazdasági Egylet elnöke Gerle Imre dr., a neoliberális agrárpolitika híve, aki ugyan 67-es alapon állott a közjogi kérdésben, mégis a szegedi Kossuth-párt kültagja lehetett a pártvezetőség határozata alapján. Gerle dr. szervezte meg a Homoki Szőlősgazdák Országos Szövetségét (Szeged székhellyel). Ily módon ügyesen tömörítette a Munkapárt oldalán a szegedi kisárutermelők jelentős tömegeit. Az I. kerületi befolyását vesztett Kószó pártelnök, pozíciói megerősítésére, a Gerle által kiépített szervezetet használta fel a II. kerületben, ahol a „független" bérlőket összefogó Becsey-féle csoport befolyása gyorsan háttérbe szorult. 1910. szeptember 25-én az I. kerületi függetlenségiektől különválva a II. kerületi függetlenségiek kimondták önállóságukat. Az Alföld Szállóban Kószót kerületi pártelnökké választották. E tömörülésnek Gerle Imre dr. is tagja lett. Ezzel a Kelemen—Kószó csoport befolyása a II. kerületben kizárólagos lett, elnyerte a korábbi szabadelvű pártiak egy részének támogatását is.31 Az I. kerületben viszont Becsey Károly dr. befolyása erősödött meg, akit október 9-én kerületi elnökké választottak. Pap Róbert dr. ügyvezető elnök beszámolója és elvi indítványa szerint sem a Kossuth-, sem a Justh-frakció-hoz nem csatlakoztak. Vagyis Kossuthtal szemben a régi közjogi programot, Justhtal szemben viszont a társadalmi és szociálpolitikai kérdésekben a régi el nem kötelezettséget igyekeztek fenntartani. Ez felelt meg 1910-ben a Szeged belvárosi polgárság és értelmiség, tisztviselői kar igényeinek.32

    1910. november 13-án tette közzé felhívását a Városi Párt. A „Szózat" szerint feladatuknak a haladó városi politika kimunkálását és megvalósítását tekintették. A városi pártiak magukat nem tekintették országgyűlési pártnak, tagjai tartozhattak más országgyűlési párthoz, egylethez, szabadkőműves páholyhoz is. Az állandóan változó és nehezen áttekinthető országgyűlési pártalakítási kísérletek és a hagyományos pártok tekintélyvesztése és felbomlásának, átszerveződésének körülményei között kívánták a város lakosságát egyaránt érintő közérdekű várospolitikai kérdések megoldását szolgálni. Alapszabályának jóváhagyása után, 1913. január 6-án kezdte meg működését. 1910. november 13-án a III. városigazgatási kerületben hasonló céllal Polgári Párt alakult Kelemen Béla dr. elnökletével, amelynek ügyvezető elnöke Gerle Imre dr. lett.33

    A Munkapárt szegedi befolyásának növelésére kívánták felhasználni a Bánffy Dezső 1911. május 24-i halála után bekövetkezett helyzetet is. Az Új Párt június 8-i nagygyűlésén kimondta a párttömörülés szegedi csoportjának feloszlását; ez alkalommal a Munkapárt szegedi vezetői kifejezték reményüket, hogy a feloszlatott párt tagjai a Munkapártot fogják támogatni. Nem is csalatkoztak. Május végén megkezdődtek Bánffy képviselői mandátumának betöltésére irányuló pótválasztás előkészületei. A különböző jelöltek és önjelöltek csatározásai rendkívül hevessé tették a választási mozgalmat, amelynek részletes bemutatására e helyen nincs lehetőségünk. Legfeljebb megemlíthetjük, hogy a párt országos vezetősége részéről Schwarz Gusztáv egyetemi tanár, majd Fabinyi Ferenc, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár igazgatója, végül Návay Tamás csanád megyei földbirtokos neve is szóba jött, a szegedi munkapártiak egyik része Rósa Izsó dr.-t, másik csoportjuk Gerliczy Ferenc bárót kívánta,34 a kormányelnök Kállay Albert volt szegedi főispánt kérte a fellépésre. A Függetlenségi Párt a népszerű kisteleki plébánost, Várossy Gyulát jelölte, aki azonban úgy látta, hogy a mandátumért folyó harcban a felekezetieskedés is tért nyert. Várossy szerint a Függetlenségi Párt Szegeden a kormánypárt elleni küzdelemében sohasem érvényesített hitfelekezeti szempontokat, ezért a munkapárti Rósa dr.-al egyetértve és vele együttérezve visz-szalépett. A Függetlenségi Párt szegedi vezetősége úgy határozott, hogy nem állít jelöltet, mert nem kíván felekezeti küzdelembe bocsátkozni. Ennek folytán a pótválasztáson végül két jelölt állt szemben egymással: Gerliczy és a június 11-én Szegeden — ugyancsak munkapárti programmal — feltűnt Eötvös Károly. A Munkapárt szegedi végrehajtó bizottsága, mivel nem tudott saját jelöltjeinek táborában sem rendet teremteni, kimondta feloszlását.35

    Gerliczy báró a június 11-i gyűlésen mondta el programbeszédét. Ebben nyíltan hangoztatta, hogy agrárius nézeteket vall. Szegeden a helyiérdekű vasút és az egyetem létesítését tartja legsürgetőbbnek, a Munkapárt tagjaként támogatója az általános választójog bevezetésének, amennyiben az nem veszélyezteti a magyar szupremáciát.36 Eötvös megjelenését Balassa Ármin dr. és Vázsonyi Vilmos táviratváltása előzte meg: Balassa mint a polgári Demokrata Párt helyi elnöke készítette elő Eötvös szegedi fellépését. Az egykor Deák-párti politikusból függetlenségi párti, majd az 1890-es években Kossuth-párti, 1908-tól a koalíció ellenzékét alkotó Balpárt vezetőjéből a Munkapárt támogatójává lett polgári liberális vezérnek nem voltak megfelelő szegedi kapcsolatai. A régi függetlenségi programot a polgári liberalizmus egyes nézeteivel kombinálva (pl. az általános választójog bevezetése) lépett fel Szegeden. Bosznia-Hercegovina annexiójától és az agrárius védővámoktól a balkáni kereskedelmi érdekeit féltő polgárság nézeteit fogalmazta meg. Harcot hirdetett — akárcsak az őt Szegedre kísérő Vázsonyi Vilmos — az egyre erősebben jelentkező klerikalizmus és militarizmus ellen a liberális politikai erők egyesítésével. Mindezt azonban a Munkapárt keretében érvényesíteni naív illúzió volt. A program polgári liberális tartalma azonban nem volt lebecsülhető Szegeden, ahol a klerikalizmus korábban is hatásosan érvényesült. Az ultramontán befolyás a munkapárti kormányzás első éveiben a katolikus ifjúság körében országszerte erősödött: Szegeden pl. a kongregációk tizennégy éves tagjait megeskették, hogy minden héten gyónnak, hangversenyre, színházba, felolvasásokra nem járnak.37 Ráadásul Eötvös, illetve helyi támogatói elkövették azt a hibát, hogy a programbeszédet a Vígszínpad kabaréhelyiségébe hirdették. Gerliczy-ék a maguk javára igyekeztek kihasználni e körülményt, és Eötvöst gúnyoló falragaszokat készítettek: „Szegedi vígszínpad! Szenzáció! Rendkívüli attrakció! A kabaréban fellép Eötvös Károly akrobata, demokrata! Politikai komédia!" — harsogták a Belváros falaira ragasztott plakátok.

    Június 13-án este a pártvacsorán Hock János katolikus pap, országgyűlési képviselő, Bánffy Dezső ellenzéki politikájának lelkes híve nagy beszédet mondott, amelyet a Délmagyarország c. lap június 14-i számának különkiadása közölt. Ebben az „intelligens munkásosztály" parlamenti képviselete érdekében kiemelte az általános, titkos választójog szükségességét a nemzet erkölcsi újjászületése érdekében. Az erre irányuló mozgalom megindulását — tévesen vagy inkább taktikai megfontolásból — Bánffynak tulajdonította. A Próféta vendéglőben tartott vacsorán elhangzó beszédet a Gerliczy-hívek igyekeztek megzavarni, majd verekedés tört ki.38

    A június 14-i választás eredménye: a város választásra jogosult 9156 lakosából 5444 esett az I. kerületre. Gerliczyre 1272, Eötvösre 972 szavazat jutott, 3160 szavazó távolmaradt. A végeredménybe belejátszott, hogy Tisza István is Gerliczy támogatására szólított fel. A Pesti Hírlap c. lap szerint Szeged szégyene, hogy egy agráriust választott képviselővé. A Világ c. polgári radikális lap véleménye az volt, hogy győzött a klerikális „fekete terror".

    Minthogy 1911 őszén az obstrukció ismét eredményesen késleltette a hadügyi törvényjavaslatok elfogadását, a képviselőház elnöke és alelnöke (Berzeviczy Albert, illetve Návay Lajos) lemondtak.39 Az „alkotmányos veszély" elhárításának megkönnyítésére október 24-én a szegedi 67-esek elhatározták a tömörülést a kormányzó pártban. Gerliczy pedig már korábban felhívta Kelemen Bélát, hogy ne támogassa az obstrukciót. Ezzel szemben Kelemennek Alsótanyán tartott beszámolója után a Kószó dr. vezette gyűlés az obstrukció folytatását követelte. A Függetlenségi Párt az Alföld Szállóban rendszeresen működő irodát tartott fenn, minden közigazgatási kerületben volt egyesületi bázisa. Becsey dr. mint Justh-párti politikus 1912-ben a felekezetieskedés leküzdését, a kormány militarista terveinek meggátlását, az általános választójog bevezetését tartotta a párt előtt álló legfontosabb feladatoknak.40 Kossuth Ferenc viszont hajlandó volt bizonyos engedmények ellenében az obstrukció beszüntetésére. Ez a — Cegléden elhangzott — bejelentése olyan felháborodást váltott ki saját pártjában, hogy abból többen, köztük Kelemen Béla is, kiléptek. A katonai javaslatok keresztülvihetetlensége miatt Khuen-Héderváry kormánya 1912. március 7-én lemondott, április 22-től Lukács László lett a miniszterelnök, akinek kinevezése a kormánypolitika baljós fordulata volt.41 Május 22-én 210 munkapárti szavazat Tisza Istvánt tette a képviselőház elnökévé, megkezdődött a hadseregfejlesztési program erőszakos keresztülvitele, az ellenzék karhatalmi eszközökkel való eltávolítása. A polgári parlamenti ellenzék és a szociáldemokrata munkásság együttes harca országos méretekben — Szegeden is, ahol ezen erők együttes fellépése 1910 óta egyre határozottabban formálódott — minden korábbinál erőteljesebbé vált.42 (A kérdésről részletesebben szól a munkásmozgalom-történeti fejezet.)

    Tisza István házelnök katonai erőszakra támaszkodó uralma a képviselőházban állandósult. Az ellenzék működését meggátló intézkedések elleni tiltakozás eszköze a sajtó és a tömegdemonstráció volt. Ennek során — amint a szociáldemokrata Népszava írta — „lázad az ország". A polgári ellenzéki pártok és a szociáldemokrata párt akcióegysége alapján, az országos tüntetések keretében Szegeden 1912. június 11-én a Kossuth-szobornál az ellenzéki pártok 10—12 000 résztvevővel tiltakozó gyűlést tartottak Tisza István eljárása ellen. A tüntetők és a rendőrség között összecsapás történt.43 A szegedi törvényhatósági közgyűlés, ezzel ellentétben, a kormány védelmére kelt. 1912. június 27-én 18 szótöbbséggel helyeselte Lukács miniszterelnök és Tisza házelnök eljárását. Erre mintegy válaszként Szeged lakosságának június 30-án a Klauzál téren tartott újabb, mintegy tízezer résztvevős tiltakozó gyűlése Apponyi Albert gróf, Károlyi Mihály gróf, Kelemen Béla, Fernbach Károly, Bakonyi Samu, Szmrecsányi György, Reök Iván országgyűlési képviselők, a szociáldemokrata Polczéder Ágoston, a Választójogi Liga nevében beszélő Rónai Zoltán fellépése nyomán országos jelentőségű megmozdulássá vált. Az ellenzéki akcióegység az általános választójog követelését a szociáldemokrata párt fogalmazásában fogadta el. Elítélte Lukács és Tisza eljárását.44

    Szeptember 30-án II. Rákóczi Ferenc lovas szobrának leleplezése (125. sz. kép) adott alkalmat a háborús előkészületek elleni tüntetésre. Október 18-án az Ipartestület nagygyűlése tiltakozott a Balkán háború ellen. Az Ipartestületek Országos Szövetségének szegedi kongresszusa pedig az alkotmányos állapotok helyreállítását követelte. A Lukács-kormány választójogi törvényjavaslatát a katonai javaslatok elleni tiltakozás enyhítésére, december 21-én terjesztették az országgyűlés elé. 1913. január 24-én Országos Választójogi Bizottság létesült, amely a kormányjavaslattal szemben a népgyűléseken elfogadtatott általános választójogi törvényjavaslatot kívánt az országgyűlés elé terjeszteni. Szegeden a bizottság január 28-án alakult meg.45

    A választójogért folytatott harc 1913. márciusáig országos mozgalommá nőtt, amelyből Szeged is kivette részét. (Lásd e kötet munkásmozgalom történeti fejezetét.) Az 1913 :XIV. választójogi törvénycikk Szegednek nem hozott lényeges javulást. A kerületek száma a várakozással ellentétben csak három lett. 118 228 szegedi lakosból az új törvény 12 460 választónak kínált jogot.46

    A Lukács-kormány helyébe lépő Tisza-kormány elleni demonstráció első szegedi eseménye a Nemzetközi Nőkongresszus ötven tagjának itteni látogatásakor volt. A résztvevők tüntettek a béke megvédéséért, követelték az általános választójogot és a nők egyenjogúsítását.47 A törvényhatósági közgyűlés rendkívüli ülésén június 25-én bizalmat szavazott Tisza István gróf kormányának. 1913. június 13-án Károlyi Mihály gróf, az általa kezdeményezett, a Függetlenségi Párt újjászervezésére nyert megbízatást sikerrel teljesítette, és rövidesen az egyesített Kossuth-párt és Justh-párt, az Egyesült Függetlenségi és 48-as Párt vezetője lett. Az egyesítés azonban nem eredményezte a voltaképpen három függetlenségi frakció tényleges és azonnali összeolvadását az országban. Kelemen Béla dr., Szeged II. kerületének országgyűlési képviselője pl. továbbra is Apponyi Albert gróf pártjához tartozónak vallotta magát. Az egyesült párt Szegeden az I. kerületi, Becsey elnökletével működő pártvezetőségre támaszkodott. A szeptember 27-i II. kerületi pártértekezlet megerősítette a vezetőség szeptember 20-án hozott határozatait, és Károlyit levélben értesítette, hogy testületileg belépett pártjába.48

    Október 29-én a városi törvényhatósági közgyűlés Tisza Istvánt támogató eddigi magatartása megváltozott. Egyhangúlag elhatározta, hogy tiltakozik a választójogi törvény és az esküdtszék reformjáról szóló törvényjavaslat ellen.49

    1914. január l-jén Gerliczy báró, Szeged I. kerületének munkapárti országgyűlési képviselője is kifejezésre juttatta, hogy a Tisza István által alkalmazott erős kéz politika helyett a Szabadelvű Párt liberális hagyományaihoz ragaszkodik. Az agrárius gazdaságpolitikai irány városi befolyásának növelése, a kisemberek rokonszenvének megnyerése érdekében aktív városfejlesztési programot hirdetett, előmozdítani kívánta a szegedi mezőgazdasági kisárutermelők, kisiparosok és kisbérlők érdekeit. Sürgette a közlekedés fejlesztését, központi vasúti pályaház építését, a felsőbb leányiskola átalakítását gimnáziummá. Sürgette a tisztviselők fizetésrendezését, autóbuszjárat rendszeresítését az Alsótanyára stb.50 Június l-jén bekövetkezett halála miatt azonban terveit nem valósíthatta meg.

    A polgári radikális ellenzéki csoportok szerveződését mutatja, hogy 1914. január 12-én megalakult a Feminista Egyesület szegedi csoportja. A mozgalom célkitűzéseit Glücklich Vilma, az országos egylet elnöke ismertette. A szegedi egylet elnöke dr. Erdélyi Jenőné (Lengyel Vilma, 1893—1983) lett. 1914 márciusában a Feminista Egyesület kiépítette Szegeden teljes tevékenységi körét: szervezte az anya- és csecsemővédelmet, bölcsődék, leányotthon létesítésére törekedett. Az általános gyermekvédelem munkáját Turcsányi Imre dr. (1866—1910), az állami gyermekmenhely igazgató főorvosa irányította. Március 24-én alakult meg az egylet nőtisztviselő szakosztálya Wilhelm Szidónia, az Országos Nőtisztviselő Egylet titkárának programadó előadásával.51

    1914 márciusában az uralkodó Szeged város és Csongrád megye főispánjává kinevezte Cicatricis Lajos dr.-t, a megye addigi alispánját. Március 25-i szegedi fogadásán a Kossuth-párt hívei nem vettek részt. A beiktató közgyűlésen Pap Róbert dr. a Justh-párt nevében bejelentette, hogy a kormányt nem ismeri el törvényesnek, de az általa kinevezett főispán működését pártja eltűri, mert a város ügyei nem szenvedhetnek halasztást.52 1914 április végén Tasch-ler Endre (1861—1925) főjegyző előterjesztette az 1913. évi választójogi törvényeknek megfelelő tanácsi választókörzetek tervét. A körzetek közigazgatás-földrajzi leírásától terjedelmi okokból eltekintünk. A választók összlétszáma 13 643, ebből 3881 munkás. Az I. kerületben 5039 választóból 885, a II. kerületben 4422 választóból 2260, a III. kerületben 4182 választóból 736 munkás volt. A második kerületben a választóknak több mint fele munkás.53 Jelentős előrelépés történt tehát a választójog szélesítése terén, ámde ez még nem felelt meg a demokratikus Magyarország követelőinek. Ezek az erők azonban Szegeden is megosztottak voltak. Bizonyítja az is, hogy május 22-én Kelemen Béla dr. országgyűlési képviselő Szatymazon tartott beszámolója alkalmával új pártcsoportosulásnak igyekezett híveket toborozni. Ez a csoport a függetlenségi párti képviselők párton kívül maradt tagjaiból alakult, és önálló parlamenti frakciót alkotott. A politikai eseményekből azt a következtetést vonták le, hogy az osztályellentétek elkeseredett összeütközései után, új liberális centrum létrehozásával az alkotmányosság törvényhozási hagyományaihoz kell visszatérni. Elképzeléseiket az ifjabb Andrássy Gyula gróf által újjáélesztett Alkotmány-párttal együttműködve kívánták megvalósítani, elzárkózva a polgári radikálisoktól és a szociáldemokrata párttól.

    Népgyűlési határozatban ítélték el a kormány választási panamáját és az országgyűlés ellenzéki pártjaival szemben alkalmazott rendőri erőszakot. Ezzel a nyilatkozatukkal ismét közeledni kívántak a Tisza István ellenes függetlenségi tömörülést szorgalmazó Károlyihoz, de ekkor még a Justh—Károlyi-párt önállóan és párhuzamosan szervezkedett Szegeden.

    Kossuth Ferenc május 25-i halála, majd Justh Gyula május 28-i lemondása az Egyesült Függetlenségi és 48-as Párt elnöki tisztéről, végül május 30-án Károlyi Mihály gróf megválasztása a párt új elnökévé megnyitotta a lehetőséget a szegedi pártegység helyreállítására. A III. választókerületben, tehát Alsó- és Felsőtanyán önálló kerületi pártvezetőséget alakítottak Gerle Imre dr. irányításával. A II. kerületi vezetőség elnöke Kószó István dr. lett, az I. kerületé Becsey Károly dr. Utóbbi kijelentette, hogy a II. és III. kerületiekkel egyetértésben kíván működni.54

    Június 3-án rendezték meg Szegeden a III. Eszperantó Világkongresszust. A kongresszus bennünket érdeklő politikai vonatkozása az volt, hogy Giesswein Sándor dr. elnök a kongresszus célját a népek közötti megértésben látta, és tiltakozott a militarizmus és a háborús készülődés ellen. A háború ellenes mozgalom liberális, demokrata, szociáldemokrata szövetségéhez Szegeden is igyekezett felzárkóztatni a katolikus egyletek értelmiségét.55

    1914. június 6-án megalakult az Országos Polgári Radikális Párt, amelynek szervezőivel Szegeden elsősorban dr. Hollós József (1876—1947) (126. sz. kép) állt kapcsolatban. A szegedi radikálisok már 1914. június 4-én értekezletet tartottak a pártalapítás szegedi teendőiről, a párt alapítását meghirdető felhívások terjesztéséről. Munkájuk eredményeként június 21-én Szegeden is megalakult a radikális párt helyi csoportja Hollós dr. elnökségével. Az alapító nagygyűlésre a városba érkezett Jászi Oszkár országos pártelnök. A nagygyűlést a Korzó mozi nyári helyiségében tartották. Goda Géza dr. a polgári demokrácia jövőjéről beszélt, amelynek zászlaját „Szegeden bontották ki!".56 Valóban itt volt e párt első nyilvános szereplése.

    Ferenc Ferdinánd trónörökös 1914. június 28-i meggyilkolása Szegeden is együttérzést és a Szerbiára lokalizált megtorló hadjáratot követelő tüntetéseket váltott ki. A másik esemény, ami izgalomban tartotta a szegedieket, a Gerliczy Ferenc halála miatt szükségessé vált pótválasztás. A Nemzeti Munkapárt 1914. július 4-i intézőbizottsági határozata Rósa Izsó dr. pártelnököt jelölte képviselőnek. Az I. kerületi Függetlenségi Párt végrehajtó bizottsága, tekintettel Rósának a város érdekében végzett több évtizedes közéleti tevékenységére, nem állított ellenjelöltet. Így, 1914. július 21-én Rósa Izsó dr. egyhangúlag elnyerte a mandátumot. Rósa elnöke volt a szegedi zsidó hitközségnek, az ügyvédi kamarának, feloszlásáig a Szabadelvű Pártnak, majd a Nemzeti Munkapártnak is. A Tisza család rendíthetetlen híve és Tisza István munkapárti rendszerének elismertetője volt Szegeden.57 Július 22-én az országos lapok a háborút meghirdető jegyzékváltást közöltek, 25-én Szegeden a háború mellett tüntettek. Július 30-ig Szeged tábori kórházi központtá alakult át, július 31-én Bokor Pál polgármesterhelyettes tudatta a lakossággal az általános mozgósítást.

    A háború kitörése a polgári ellenzéki csoportosulások fejlődésének, a demokrácia kisebb-nagyobb mérvű kiterjesztésére irányuló törekvésének egyelőre Szegeden is gátat vetett. Pedig erre az időre a polgári haladás helyi erői a szocialista munkásmozgalommal is kapcsolatra léptek, így a demokrácia megteremtésének hívei e városban széles társadalmi erőre támaszkodhattak. A polgári ellenzék és a munkásosztály együttes törekvései csak a háború második felében kaptak új erőre, ami végül — az országos események hatása alatt — Szegeden is biztosította a polgári demokratikus forradalom győzelmét. Ennek bemutatása előtt át kell tekintenünk a munkásmozgalom 1914-ig elért helyi fejlődési eredményeit.


    Jegyzetek:

    1. Szegedi Napló, 1907. augusztus 16.
    2. Dr. Czímer Károly: A régi szegedi humor. III. = Szeged, 1923. június 3.
    3. CsmL Közgy. jkv. 1902—351., 1904—352., 1905—299., 1906—377.
    4. Szegedi Napló, 1907. szeptember 1., 3.
    5. Szegedi Híradó, 1907. szeptember 8. Szegedi Napló, 1907. szeptember 8.
    6. Uo., 1907. október 25., 27., 30.
    7. Uo., 1908. január 4., 7. Barabás Béla: Emlékirataim. 1855—1929. Arad, 1929. 71.
    8. Szegedi Napló, 1908. január 25., 28., február 5., 12. MVStÉ 1908. 146. tábla
    9. Uo., 1908. május 17.
    10. Uo., 1908. május 19., Szegedi Híradó, 1908. május 19. Korabeli hasonló szociáldemok rata értékelése: Tarczai Lajos : A magyar polgárság politikai tehetetlensége. = Szocializmus,1908. 42.
    11. Szegedi Híradó, 1908. szeptember 27.
    12. Szegedi Napló, 1908. október 7., 13.
    13. Mérei Gyula: Polgári radikalizmus ... I. m. 23—24. A polgári radikalizmus haladó voltának viszonylagosságára a korabeli Magyarországon: Gedő András: A polgári demokrácia „radikális" ideológiája és a magyar osztályharcok valósága. = Párttörténeti Közlemények 1959. 2. sz. A hazai polgári radikalizmus fontosabb korabeli tanulmányait közli: A szociológia első magyar műhelye. A Huszadik Század köre. I—II. Szerk. Litván György és Szűcs László. Budapest, 1973.
    14. Szegedi Napló, 1909. január 19. Reökre: CsmL Szf. Csongrád m. Főisp. ir. 1906—15.Közgy. jkv. 1906—460.
    15. Szegedi Napló, 1909. május 4., 9., 11.
    16. Uo., 1909. augusztus 24. Pölöskei Ferenc: A koalíció felbomlása és a Nemzeti Munkapárt megalakulása 1909—1910. Budapest, 1963. 96.
    17. A Függetlenségi Párt két szárnya közötti harcról és a pátrszakadásról részletesen: Uo.102—105.
    18. Szegedi Napló, 1909. november 12., 13., 23., 26. Pölöskei Ferenc I. m. 102—103. A felsőtanyai határozat: CsmL Polgm. ir. 1938—5441. 1. sz.
    19. Szegedi Napló, 1910. január 2., 11.
    20. CsmL Közgy. jkv. 1910—17, Szegedi Napló, 1910, január 20., 26., 28., 29.
    21. Uo., 1910. február 12., 13., 15. Zsoldos Géza: A bankkoncentráció. Budapest, 1914. 56.
    22. Szegedi Napló, 1910. március 16., 23., 25., 27. Bíró Lajos: Bánffy Dezső. = Huszadik Század, 1912. I. 46.
    23. Szegedi Napló, 1910. március 30., 31.
    24. Uo., 1910. április 10., 12.
    25. Népszava, 1910. március 8., Szegedi Híradó, 1910. március 8. Gastav Erényi: Gráf Stephan Tisza. Wien—Leipzig. 1935. 168. VDCSMMT 1868—1917. 421.
    26. Szegedi Napló, 1910. április 17.
    27. Uo., 1910. május 10.
    28. Uo., 1910. május 15.
    29. Uo., 1910. június 1., 3., 24.
    30. Mérei Gyula: A magyar polgári pártok programjai. I. m. 47—61.
    31. Szegedi Napló, 1910. július 22. szeptember 25., 27.
    32. Uo., 1910. október 11.
    33. Uo., 1910. november 13., 15.
    34. Uo., 1911. május 25., 27., 31. JÁszi Oszkár: Emlékeimből. München, 1957. 46.
    35. Szegedi Napló, június 9., 10., 11. Vázsonyi Vilmos beszédei és írásai I—II. Budapest,1927. I. 276., 284.
    36. Szegedi Napló, 1911. június 15.
    37. Uo., 1911. június 12., 14. Vázsonyi Vilmos I. m. I. 301. Pölöskei Ferenc: Kormányzati politika és parlamenti ellenzék 1910—1914. Budapest, 1970. 47.
    38. Szegedi Napló, 1911. június 14.
    39. Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912. Közreadja Gilicze János, Víoh Zoltán. Békéscsaba, Szeged, 1988. 162—175.
    40. Uo., Szegedi Napló, 1912. március 8. Justh Gyula beszédei 1911—1913. Szerk. Szalay Mihály. Budapest, 1913. 109., 128., 156., 184.
    41. Pölöskei Ferenc: Kormányzati politika ... I. m. 65—67.
    42. VDCSMMT 1868—1917. 50—51., 361—367., 387—389. MMTVD IV/A 448—543. Kunfi Zsigmond: A tömegek beszéde. = Szocializmus, 1911/12. 337—346. Pölöskei Ferenc: Kormányzati politika ... I. m. 78—107.
    43. VDCSMMT 1868—1917. 50., 390—391. Pölöskei Ferenc: Tisza István. Budapest, 1987.
    44. Szegedi Napló, 1912. június 30., július 2.
    45. Uo., 1913. január 24., Szegedi Híradó, 1913. január 29.
    46. Szegedi Napló, 1913. március 4., 5., 6. A választójogi törvény általános értékelésére lásd a Szocializmus 1912/13. 3. számának cikkeit.
    47. Szegedi Napló, 1913. június 5., 13., 14., 20., 25.
    48. Uo., 1913. szeptember 28.
    49. Uo., 1913. október 30.
    50. Gerliczy Ferenc báró: Szeged város ügyeiről.  = Szegedi Napló, 1914. január 1.
    51. Uo., 1914. január 13., február 28., március 28.
    52. Uo., 1914. március 18., április 5., 7.
    53. Uo., 1914. április 29.
    54. Uo., 1914. június 13. Vö. még Károlyi Mihály: Egy egész világ ellen. Budapest, 1965. 59—64.
    55. Szegedi Napló, 1914. május 26., június 3. Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon 1903—1923. Budapest, 1977. 51—55.
    56. Szegedi Napló 1914. június 23. Az Országos Polgári Radikális Párt 1914 júniusában közzétett programját közli Mérei Gyula: Polgári radikalizmus Magyarországon 1. m. 117—127. A szegedi gyűlésről és szervezkedésről: Hollós József: Egy orvos élete. New York, 1944. Kertész Tivadar: Nagy idők tanúja. Hollós József doktor. Kecskemét, 1984. 61. A pártalakulás korabeli helyes értékelése: Népszava, 1914. június 6. = MMTVD. VI/A. 705—706.

     

     

       
    Előző fejezet Következő fejezet