Előző fejezet Következő fejezet

IX. A SZOCIÁLDEMOKRATA POLITIKAI MOZGALOM (1907—1914)

 

 

Ezekben az években a pártkongresszusokon a szegedi pártvezetőség mindig képviseltette magát. A központi vezetőség nem egy esetben a valóban eredményesen dolgozó „helyi szervezetek" közé sorolta a szegedit. Az időszak hazai szociáldemokrata mozgalmának jelentős kiterjedése a szegedi mozgalmat is szélesítette, illetve utóbbinak növekedése hozzájárult az országos mozgalom gyarapodásához. Az 1907/09-ben működő szegedi állandó titkárság irányító munkája kiterjedt Csongrád, Csanád megyékre, valamint Bács-Bodrog és Torontál megyék egy részére. Buchinger Manó emlékirata azon néhány város között említi Szegedet, amely a vidéki centrumok között számottevő körzetre sugározta ki a szocialista eszméket és jelentős szervezeti befolyással bírt.1

Az 1907/09. években Szegeden tartott karácsonyi kerületi értekezleteken a titkári beszámolók szép számadatokkal szolgáltak a kifejtett agitációs, szervező és nevelő tevékenységről. A szegedi kerületi vezetőségnek az 1908. évi pártkongresz-szushoz intézett jelentése szerint az 1907. március 15.—1908. március 15. közötti időszakban Szegeden 25 gyűlést, 7 felvonulást, 30 szakmai gyűlést, 60 felolvasást, 130 értekezletet, 55 pártszervezeti vezetőségi ülést, 12 összválasztmányi ülést; vidéken 23 községben 23 előadást, 15 gyűlést, 31 értekezletet kezdeményezett a titkárság. A gyűléseken a kormány szociálpolitikáját, az általános, titkos választójog, az 1907. évi gazdasági kiegyezés, az élelmiszer- és lakásuzsora, a hatósági terror és a kutyaszövetség működése témaköröket; az értekezleteken a szervezkedés, a gyűlések és tüntetések előkészítése, védekezés a munkáltató szervezetek támadása ellen, a Népszava és a szocialista irodalom terjesztése c. kérdéseket tárgyalták; az előadások tárgyai: a pártprogram magyarázata, a sajtó fontossága, a gazdasági és a politikai mozgalom összefüggése és egymáshoz való viszonya, a szocializmus, az irodalom, a művészet egyes ágainak ismertetése, természettudomány és szónoklattan. A vezetőség 105 000 példányban adott ki agitációs célú röpiratokat, továbbá röplapokat a kutyaszövetség és a hatóság terrorja ellen, valamint dr. Becsey Károly képviselő népellenességének leleplezésére. (Becsey „cső-cselék"-nek nevezte az október 10-i tüntetés résztvevőit.) Községpolitikai programot dolgozott ki, és 1907 októberében beterjesztette a városi tanácshoz. E programot, amely az 1907. évi pártkongresszuson elfogadott községpolitikai elveknek felelt meg, Czibula Antal fogalmazta: a felvetett közérdekű kívánságok (pl. városi közüzemek létesítése, munkásházak építése, az élelmiszeruzsora letörése stb.) megvalósítása a városi lakosság nagyobb részének életét boldogabbá tette volna.2 A koalíciós kormány által kialakított kedvezőtlen politikai viszonyok között is a párt szegedi vezetősége sokrétű, gazdag tevékenységet valósított meg. Leglátványosabb akciói a központi pártvezetőség kezdeményezésére kibontakozott választójogi tömegtüntetések voltak.

Az 1907. évi számos szegedi választójogi megmozdulás közül kettőt emelünk ki: a július 4-i megmozdulásra felhívó röplap a város polgáraihoz is szól, főleg a kisiparosokhoz, kiskereskedőkhöz, kisbirtokosokhoz, olyanokhoz, akik feltehetően a függetlenségi párt hívei voltak. A Szt. István téren július 4-én este tartott gyűlésre mintegy 3000-en jelentek meg. Baticz Gyula párttitkár (132. sz. kép) 11/2 órás beszédben bélyegezte meg a koalíciós parlamenti többségnek a demokratikus reformokat elutasító magatartását. A gyűlés résztvevőinek egy csoportja, mintegy 400 fő az előadás végeztével a Széchenyi térre vonult és énekelni kezdte a Marseillaise-t. A kivonult rendőrlegénység, anélkül, hogy oszlásra szólította volna fel a munkásokat, kardot rántott és előbb kardlappal, majd kardéllel csépelni kezdte a tömeget. A támadásnak — amint beszélték — 50 sebesültje volt. A rendőrtisztek azt kiabálták: „Gaz szocialisták, az anyátok istenit, itt van az általános választójog!"3 A rendőrség brutális támdása nagy felháborodást váltott ki a lakosság körében. Emiatt a rendőrség vezetője a Szeged és Vidéke c. lap hasábjain próbálta igazolni a rendőrség eljárását.

A másik nevezetes 1907. évi megmozdulás az október 10-i általános sztrájkba való bekapcsolódás volt. A budapesti összbizalmi testület 1907. szeptember 9-i határozata október 10-re, a parlament őszi ülésszakának megnyitására országos általános sztrájkot hirdetett a fővárosban és csatlakozásra szólította fel a vidéki munkásságot is.4 Az előkészítő munka során Szegedre Bokányi Dezső látogatott, akit szeptember 14-én este lampionos menetben felvonuló több ezer munkás fogadott. Szeptember 15-én délelőtt a városháza előtti népgyűlésen Bokányi beszélt. Hangsúlyozta, hogy az igazi hazafiság csak a népen való gazdasági és politikai segítés lehet. A munkásság az október 10-i általános sztrájkkal a kormányt az igazi hazafias kötelesség teljesítésére igyekszik szorítani. A gyűlés egyhangúlag kimondotta, hogy a szegedi munkásság csatlakozik az általános sztrájkhoz.5

A szegedi pártvezetőség erőteljes előkészítő tevékenységére következtethetünk abból a röplapból, amelyet a vezetőség „Szó'reg község népéhez!" címmel adott ki. Egy másik röplapon a város összes munkásait csatlakozásra szólítja. Felhívja a polgárokat, kereskedőket, iparosokat, gyárosokat, vendéglősöket, hogy „üzleteiket illetve üzemeiket tartsák zárva mert a munkások ünnepelnek".6

A város vezetősége a katonai állomásparancsnokságtól a vasúti állomások, a vasúti műhelytelep és a nagyobb ipartelepek „biztonságának s a város nyugalmának megvédésére" egy teljes gyalogzászlóalj és két szakasz huszárságból álló karhatalom kirendelését kérte október 9-én este 6 órától 11-én délután 6 óráig. Október 10-én a pályaudvarokat katonai készültség szállta meg, a dohánygyár mellett szintén katonaság táborozott, az utcákon katonai járőrök cirkáltak. A szegedi „Vörös Csütörtök" mégis az eredeti program szerint folyt le. A szervezett munkások reggel szakszervezeti helyiségeikben gyülekeztek, innen a Szt. István térre vonultak, ahol a párt megbízottai munkásdalokat tartalmazó füzetet árusítottak. A munkások innen indulva, tüntető menetben járták be a Belvárost. A menet élén hárman vitték a földmunkások vérvörös, aranysújtásos lobogóját, utána a pártvezetőség tagjai haladtak, majd a munkásdalárda és végül az egyes szakszervezeti csoportok. Délután a Valéria téren volt népgyűlés, ahol az „Október 10.  és a választójog,, c. napirendet Baticz Gyula párttitkár ismertette.7

A szegedi munkások is kivették tehát részüket a Vörös Csütörtök eseményeiből, az ország egész területére kiterjedő első magyarországi politikai tömegsztrájkból. Szegeden azonban aránylag kevés munkás sztrájkolt, 1451. Az ország vidéki thj. városainak sorában — a sztrájkoló munkások számát tekintve— Szeged csak a 11.  helyen áll (Temesváron pl. 5700, Pozsonyban 5573, Debrecenben 2000 munkás sztrájkolt, tehát Temesváron az összmunkásságnak kb. 70%-a, Szegeden csak kb. 15%-a).8 A szegedi munkások nagy része nem sztrájkolt, főleg azért, mert a munkáltatók és a hatóság által ekkorra már jórészt végrehajtott szocialista ellenes támadás megfélemlítette őket.

A politikai tömegmozgalom kiszélesítése érdekében — a koalíció 1909 végén bekövetkezett bukása, a Khuen—Héderváry-kormány megalakulása, az 1910-es nyári választások után, amikor a demokratikus jogokért, elsősorban a választójog demokratizálásért folyó harc új szakaszba lépett — az MSZDP a korábbinál szükségesebbnek látta a földmunkások, törpebirtokosok, kisegzisztenciák bevonását e mozgalomba, továbbá a parlamenti polgári ellenzék pártokkal, a nemzetiségiekkel, a polgári haladó erőkkel a szorosabb együttműködést.9 Az előbbiek mozgásba hozását célzó szervezkedés előmozdítására a központi pártvezetőség — az 1910.   évi pártkongresszus határozatának megfelelően — 1910 augusztus elején elhatározta egy ún. Alföldi párttitkárság létesítését. Előkészítésével a FOSZ egyik vezetőjét, Jócsák Kálmánt (1876—1948) bízta meg. Visszaemlékezésének tanúsága szerint a szervező munkában Varga Ferenc (1883—1915) aradi párttitkár, Csala Imre (1874—1928) és Posztós Sándor (1873—1963) hódmezővásárhelyi, Török Sándor (1877—1955) szentesi és más földmunkásvezetők, valamint a békéscsabai, szegedi és szabadkai szocialisták voltak a legjobb segítői.10 A titkárság hatásköre Békés, Csongrád, Csanád megyére, valamint Arad megye, Bács-Bodrog, Pest és Temes megye egy részére terjedt ki. A Szegeden október 30-án délelőtt a Klauzál téren tartott pártközi nagygyűlésen a szociáldemokraták mellett a polgári radikalizmus több képviselője (köztük dr. Hollós József szegedi orvos), a Békés megyei kisgazdák és parasztok küldötte, Áchim L. András (a Független Szocialista Parasztszövetség vezetője), az aradi kisiparosok, a szolnoki haladó polgárok képviselője és a párt központi vezetőségének két tagja is felszólalt. A szónokok a népjólét emelésének, a demokratikus szabadságjogok biztosításának, a választójog demokratizálásának közös erővel történő elérését hangoztatták.

A Munkásotthonban délután tartott kerületi ülésen, amely megalakította az Alföldi párttitkárságot és Jócsák Kálmánt választotta annak vezetőjévé, székhelyéül pedig Békéscsabát jelölte ki, 22 szegedi szabadszervezet és a szegedi pártvezetőség összesen 100 képviselője mellett 27 további helység 75 szervezete 352 küldöttel képviseltette magát. A tanácskozáson Weltner Jakab, Jászai Samu, Jócsák Kálmán, Csizmadia Sándor beszéltek a mezőgazdasági népesség és az agrárproletariátus politikai mozgósításának és szervezésének kérdéseiről. Különösen tartalmas volt Jócsák Kálmán beszéde, amely ágazati szervezkedést javasolt: az ipari segédmunkások, városi napszámosok, téglagyári munkások részére szakszervezet alakítását, a kubikosok részére vállalkozó szövetkezeteket, a mezőgazdasági bérmunkásoknak földbérlő szövetkezeteket, a kis- és törpebirtokosoknak hitel-, értékesítő stb. szövetkezeteket. Ahol a fenti szervezési formákat nem lehet megvalósítani, ott e rétegek pártszervezetbe tömörítendők. Az említett szervezeti formák felett a FŐSZ lehetne az összefogó és irányító szerv.11 (Előadásának e részletesebb változata megjelent a Szocializmus c. folyóirat 1910/11. évf. 62—69. oldalain.) Az értekezlet kimondotta, hogy 1914-ben, Dózsa György és társai kivégzésének 400. évfordulójára az Alföldi titkárság Dózsa György szobrot kíván emelni.

A központi pártvezetőség azonban megszüntette a titkárságot, mert úgy látta, hogy nem tud eredményes munkát felmutatni. Az 1910. okt. 30-i szegedi pártközi nagygyűlés egyik fontos mutatója volt annak, hogy az MSZDP — az ország demokratikus átalakulásáért folyó harcnak újabb szakaszában — a társadalom más haladó erőivel karöltve, majd szövetségben igyekezett fellépni a konzervatív erők ellenében. Noha ez az együttműködés nem volt problémamentes, azonban a szociáldemokrata munkásmozgalom jelentős felerősödését is magában foglalta. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy nem találtunk adatokat a párton belüli baloldali ellenzéki törekvések pozitív szegedi visszhangjára.)

Az I. világháborút közvetlenül megelőző évek legnagyobb szabású szociáldemokrata tömegmozgalmai 1912-ben bontakoztak ki: az osztrák és magyarországi proletariátus is megkísérelte akadályozni a háborús készülődést. Az MSZDP 1912. március 4-ére félnapos, gyűlésekkel és felvonulásokkal egybekötött országos politikai sztrájkot hirdetett, amellyel támogatni akarta a parlamentben a katonai kiadások növelése ellen obstrukciót vezető Justh-féle függetlenségi csoportosulást.12 Ezzel párhuzamosan természetesen a demokratikus választójogot is követelte. A szegedi pártvezetőség is eredményes mozgósító munkát végzett: az agitáció változatos módszereivel (az utcák aszfaltjára festett felhívások útján is) kb. 8000 embert sikerült aktivizálnia. A Klauzál téren tartott gyűlésre — szokás szerint — szakszervezeti csoportonként, munkásdalokat énekelve vonultak fel a munkások. A menet élén hatalmas transzparens hirdette: „Éljen az általános, titkos, egyenlő választójog!" Az újságtudósító a menetben nemcsak a kis- és középipari szakmák munkásait és a földmunkásokat látta, hanem a textilipariakat, fűrészgyáriakat, kendergyáriakat is.13 E tüntetés és nagygyűlés ismételten tanúsítja, hogy a párt befolyása túl haladta a szervezett munkások körét Szegeden is: 1912-ben a pártkongresszuson előterjesztett beszámoló szerint a szegedi szervezett munkások száma 1000.14 A gyűlés előadója Kondor Bernát fővárosi szocialista vezető volt. A tömeg aktív politikai érdeklődésének és aktivitásának szemmellátható szegedi fejlődését is megállapíthatjuk 1912-re.

Amikor megtörtént Tisza Istvánnak, az obstrukció erőszakos letörése hívének képviselőházi elnökké kinevezése, előrevetette árnyékát a Justh-párt veresége, a választójog elejtése és a katonai terhek megnövelése. A parlamenti ellenzék támogatásara a szociáldemokrata párt 1912. május 23-ra általános politikai sztrájkot hirdetett a fővárosra. A „Vérvörös Csütörtök" a választójogért, a demokratikus szabadságjogokért, a békéért vívott harc forradalmi fejezetévé vált.15 A fővárosi munkásság harcának támogatására a vidéki munkások is csatlakoztak a sztrájkhoz, többnyire május 24-én. így történt Szegeden is. Május 24-én már kora reggel telve volt a Munkásotthon. A szociáldemokrata vezetők felkeresték a nagyüzemeket, ezek munkásai közül sokan csatlakoztak is. A Munkásotthonból mintegy hathétezer tüntető indult a Klauzál térre, szakmák szerint, négyes sorokban, vörös karszalagos, rendezők vezetésével. A gyűlés szónoka Varsandán László (1872— 1920) szabómunkás, 1907-tól a helyi pártvezetőség tagja.

A gyűlés után érkezett a hír, hogy a központi pártvezetőség a fővárosi sztrájkot beszüntette, mire a helyi pártvezetőség is ennek megfelelően határozott. A Népszava tudósítása szerint azonban a sztrájkoló szegedi munkások egy része délután még nem vette fel a munkát, hanem egész nap sztrájkolt.16 (Bl.sz. kép.) Május 24. szegedi eseményei néhány tekintetben különböztek a helyi munkások korábbi politikai megmozdulásainak többségétől. Elsősorban abban, hogy akadtak már olyan szociáldemokraták is, akik többet akartak, mint a helyi vezetők. Ennek kifejezése volt, hogy tovább sztrájkoltak. A fejlődést március 4-én is, május 24-én pedig még határozottabban jelezte, hogy sok nagyüzemi munkás — köztük szépszámban nő-munkás — kapcsolódott be a sztrájkba. A párt tehát a szervezetteknél most is jóval több munkást tudott mozgósítani.

Említést érdemel, hogy a „Szeged" szabadkőműves páholy — egyik tagjának, dr. Gerő Géza makói ügyvédnek a kezdeményezésére — május 30-i tisztikari értekezletén a „veres május" fővárosi áldozatainak, illetve hozzátartozóinak segélyezésére felajánlotta az özvegypénztárban levő összeget.17 A páholy liberális polgárai tehát a politikai jogok kiterjesztéséért folyó harcot ily módon is támogatták.

A június 4-i és a következő napok parlamenti eseményei (az ellenzéki képviselőktől a szó megvonása, az ülésteremből rendőrökkel történt kihurcoltatásastb., majd június 8-án az új házszabálytörvény erőszakos elfogadtatása) után országszerte megrendezett tiltakozó népgyűléseken gyakran megjelentek a parlamenti ellenzék képviselői vagy azok felfogását valló politikusok is. A június 11-i szegedi népgyűlésen, ahol mintegy 10 000—12 000 ember jelent meg, dr. Kószó István a Kossuth-párt, dr. Pap Róbert a Justh-párt nevében vallotta a demokratikus választójogi reform szükségét. A legöntudatosabb munkások viszont már a köztársaságot éltették. A határozati javaslatot az MSZDP központi vezetőségének szónoka, Nyisztor György terjesztette elő hosszabb beszéd után. A határozat megbélyegezte Tisza politikáját és a választójogi reformot követelte. A gyűlésen részt vett munkások ezután 4—5 csoportra szakadva, hangosan tüntetve bejárták a Belvárost. A kivezényelt rendőrök az egyik csoportot a Kölcsey utcában — anélkül, hogy előzetesen feloszlásra szólították volna — kivont karddal megtámadták, brutálisan ütöttek, vertek mindenkit, akit értek. A vezénylő tiszt, Gróf Dezső azzal biztatta őket: „Szúrd az embereket, bitang ez mind!" Sok sebesülés, letartóztatás történt és lövöldözés is volt.18

A köztársaság kívánsága 1912 nyarán Szegeden több nagygyűlésen megfogalmazást nyert. Június 30-án a parlamenti önkény ellen tiltakozó gyűlésen (amelyet a függetlenségiek szerveztek) részt vett Károlyi Mihály, Apponyi Albert, dr. Hollós József, dr. Becsey Károly, dr. Kószó István. Amikor Apponyi beszélt, a mintegy 3000 főnyi hallgatóságból felhangzott „Éljen a köztársaság" közbekiáltások félbeszakították. Apponyi azonban leintette a közbekiabálókat azzal, hogy az említett politikusok nem köztársaságot, hanem alkotmányos parlamentet akarnak. A rendőrség jelentése szerint a köztársaságot éltető személyek nem voltak kinyomozhatok.19

1912 szeptemberében, a képviselőház nyári szünete után az MSZDP országszerte ismét sok gyűlést szervezett a politikai helyzet és a választójog témakörével. A szeptember 27-i szegedi gyűlésen nagy számban vettek részt demokratikus polgárok is. A közép- és kispolgárság képviselőinek jelenléte bizonyította, hogy ezek az erők Szegeden is kinyilvánították együttműködési készségüket a szociáldemokrata párttal a választójogért és a parlamenti szólásszabadságért folyó harcban.

Az 1912 októberi népgyűléseken (Szegeden október 8-án és 21-én) a Balkánháború ellen tiltakozva követelték a békét, ezzel egybekapcsolva a választójog demokratizálását, a normális parlamenti élet helyreállítását, a sajtószabadság biztosítását, Tisza István házelnök és Lukács László miniszterelnök eltávolítását. Ezek a szegedi gyűlések is a munkásság és a demokratikus polgárság együttműködése jegyében történtek. Elsősorban a munkásosztály békeakaratát fogalmazta meg a november 17-i nagygyűlés, amely a szocialisták által vezetett országos békemozgalom része volt. Az utóbbi akció támogatására a „Szeged" szabadkőműves páholy 40 K-t szavazott meg, november 18-i „munkáján" pedig dr. Hollós József „a háború ellen" tartott előadást.

Amikor 1912. december 31-én a miniszterelnök a képviselőházban benyújtotta választójogi reformtervezetét (amely növelte volna a választásra jogosultak számát, de az ipari és mezőgazdasági munkások közül csak a jól fizetett, állandó munkahellyel bíró mintamunkásoknak adott volna szavazati jogot), a párt a proletariátus egészének biztosító választójogot — a korábbi pártkongresszusokon már többször kilátásba helyezett — általános politikai tömegsztrájkkal kívánta elérni. Ennek előkészítése érdekében országos mozgalmat szervezett. A szegedi pártvezetőség kezdeményezésére 1913. január 29-én az összes famunkások (asztalosok, kádárok, esztergályosok, kárpitosok és kocsigyártók) mondták ki csatlakozásukat. Hasonlóképp határoztak az építőmunkások, a vas- és fémmunkások, a textilmunkások, a nyomdászok, a cipészek, az ácsok, a festők, a sütők, a cukrászok, a pincérek, a fűrészgyári munkások, a húsipari alkalmazottak, február 23-án a gyári és ipari segédmunkások. A pártvezetőség a napszámosok, a segédmunkások, a nem szakszervezeti tagok megnyerésére március 2-án Rókuson, Felsővároson és Alsóvároson is rendezett gyűléseket.20 A sztrájk sikere érdekében a Népszava 1913. február 14-i számában felhívta a Szeged környéki községekben lakó szervezett munkások vezetőit, hogy lépjenek összeköttetésbe Varsandán Lászlóval, aki a szegedi szakszervezet megbízásából a környékbeli szocialisták sztrájkba való bekapcsolását szervezte. A szegedi liberális polgárság is rokonszenvvel kísérte a sztrájktörekvést: a „Szeged" szabadkőműves páholy, amely egyik kezdeményezője volt a Választójogi Liga szegedi blokkja megalakításának, 1913. február 10-i nyomtatott felhívásban (a Symbolikus nagypáholyhoz tartozó páholyoknak küldötte) felhívta a polgárságot a „profán tömegek" általános munkabeszüntetésének támogatására, mert „a mi érdekünk most teljesen azonos a munkásokéval". Ezért pénzt kell adni, hogy a sztrájkba lépő munkások gyerekei ne éhezzenek, hanem rendes ellátásban részesüljenek a sztrájk idején. A „Szeged" páholy 600 K-t ajánlott fel, egyik vezetője, dr. Hollós szintén 600 K-t.21

A meglepetés erejével hatott tehát a központi pártvezetőség március 4-i határozata, amely alkalmasabb időpontra halasztotta az általános sztrájkot. Ezt az elhatározást magyarázó kiáltványt március 9-én a szegedi szocialisták is tudomásul vették és biztosították további támogatásukról a központi vezetőséget. Az általános sztrájk elhalasztásával kapcsolatos olyan elégedetlenkedő hangok nyomára nem akadtunk, mint amilyenek a fővárosban és egyes vidéki városokban mutatkoztak. Az a nagyarányú 1912. évi politikai mozgás, amelynek csak néhány fon-tosabb eseményét emeltük ki, széles tömegeket vont be a politikai mozgalomba, az országos mozgalom részeként hozzájárult a dualista rendszer válságához, ugyanakkor cselekvésre nevelte elsősorban a szervezett, továbbá a nem szervezett munkások széles tömegét. A korábbinál jobban előmozdította a munkásság és a haladó polgárság együttműködését a demokratizálás céljáért. Hozzájárult ahhoz, hogy a munkásság a két forradalomban jelentős eredményeket valósíthatott meg Szegeden is.

Előmozdította ezt a helyi pártvezetőség egyéb mozgalmi területekre kiterjedő, 1907/14. között a korábbinál változatosabb tevékenysége is. Helyhiány miatt e kötetben csak nagyon rövidre szabva emlékezhetünk meg róla. Hangsúlyozzuk azonban, hogy mindez szintén a párt központi vezetőségének, kongresszusi határozatainak kezdeményezésére lendült fel, egynémelyiknek az érvényesítésében azonban a helyi vonatkozások is kifejezésre jutottak. Az agitáció, a szocialista szemléletmód alakításának, az internacionalizmus eszméje terjesztésének, a harcra való mozgósításnak fontos és hatékony eszköze volt 1907/14. között is a Népszava c. pártlap és egyéb szociáldemokrata sajtótermékek terjesztése. Szegeden 1907. december 15-től a Népszavát utcán is árusították: a polgármester — a szerkesztőség kérelmére — három havonként újra engedélyezte. (Más lapoknak is rendszerint 1/4 évre adta meg az ún. kolportázs jogot.) A városi pártvezetőség — mivel a tömegmozgalmakat a szakmai szervezetek útján tudta kibontakoztatni — kötelezte a csoportokat a Népszava előfizetésére.22

A szegedi pártvezetőség által évről évre megrendezett május elsejei ünnepségeken, a demokratikus szabadságjogok és a választójogi reform követelése mellett állandó programpont volt az agitáció a Népszava előfizetésére. 1908-tól kezdve a városi tanács — a helyi pártvezetőség kérelmére — felmentette a zárt menetben az újszegedi ünnepségre vonuló munkásokat a hídvám fizetése alól. Az 1912. évi felvonulás és gyűlés pl. „rendkívül jól" sikerült: mintegy 2000 munkás vett azon részt. A lelkes hangulatú gyűlés szónoka Landler Jenő volt, és ez alkalommal több mint 50 új előfizetőt sikerült szerezni a pártlap számára. Ennek jelentősége akkor válik nyilvánvalóvá, ha tudjuk, hogy 1907-ben csak 155, 1909-ben csak 185 db Népszava járt Szegedre.23

Az 1907. évi pártkongresszus határozatot hozott a rendszeres pártoktatás megvalósításáról és hatékonyabbá tételéről. Az eddigi, alkalomszerű oktatómunkát módszeressé kívánta tenni, elsősorban a fővárosban és a fontos vidéki szociáldemokrata központokban. A párt- és szakszervezeti vezetőségek felismerték, hogy a munkásműveltség emelése elengedhetetlen feltétele a szocialista mozgalom szervezeti, politikai előrehaladásának. A szegedi pártvezetőség 1907 novemberében tervezetet készített, és kérelmezte a városi tanácstól a program megvalósításához fűtött és világított helyiség átengedését. (Ekkor ugyanis erre megfelelő helyiség a pártnak még nem állott rendelkezésére.) A kérvényben leírt, az ún. Szabad Iskola tanterve sokoldalúságával, az elméletet és gyakorlatot összekapcsoló jellegével, az oktatást és szocialista nevelést is jól szolgáló témáival figyelemre méltó eredménye volt a szegedi pártvezetőség munkájának.24 Ez az előadássorozat azonban a városi tanács gáncsoskodása miatt nem valósult meg. Az 1910-es évek elejétől a központi vezetőség a korábbinál több segítséget adott a tudományos-politikai előadássorozatok megrendezéséhez: a pártvezetőség e célból bizottságot küldött ki. Hangoztatta, hogy a szociológiai, politikai, természettudományi stb. előadásoknak a mozgalom gyakorlata szempontjából hasznosítható ismereteket kell adnia. A kulturális tevékenység és az osztályharc összefüggéséből indult ki. A szegedi pártoktatás fejlődéséhez az is hozzájárult, hogy 1910-től rendelkezésre állt a korábban már leírt Munkásotthon, amelynek nagytermébe kb. 200 szék fért be. A szegedi párt végrehajtó bizottság 1912. november 8.—1913. február 21. között 16 előadásból álló sorozat megindítását tervezte: a programot közlő felhívást „a tanulni vágyó és kultúrát szomjazó munkássághoz és polgársághoz" intézte.25 A tudományos előadások szervezése és a munkásoktatás terén jelentős érdemeket szerzett dr. Czibula Antal pártvezetőségi tag, dr. Hollós József polgári radikális orvos és más polgári radikális személyek, pl. Domokos László újságíró, dr. Szőri József festőművész. Szőri Lámpa mellett c. festménye egy munkásoktatás jelenetét ábrázolja.26

A szociáldemokrata tömegmozgalom kibontakoztatásában az országos pártás szakszervezeti vezetőségek a századforduló után fontos tényezőként tekintették a szocialista dalkultúra fejlesztését is. A munkásszervezkedés kezdeti időszakában, már 1875-ben a polgári befolyás alatt álló munkásegyletek is alakítottak Szegeden dal- és színjátszó csoportot polgári darabok előadására.27 Egyes szakmák munkásai is hoztak létre a századforduló előtt munkásdalárdákat. 1889-től működött a MÁV Műhelyi Alkalmazottak Dalköre, amely 141 taggal kezdte működését. 1892 nyarától dal- és olvasókörré alakult, 1903-ban pedig felvette a „Hazánk" dal- és olvasókör nevet. 1903 végén 1116 kötetes könyvtára is volt. A szocialista mozgalommal nem állt kapcsolatban. Ezzel szemben szocialista kórusként jött létre 1896-ban a nyomdamunkások Szegedi Gutenberg dalköre. (Alapszabályát 1898-ban hagyták jóvá.) Vezetője Menner Sándor városi zeneiskolai tanár. Megalakulásakor 40 tagja volt. Dalesetjeiről pl. a Szegedi Naplóban megjelent híradásokból értesülünk.

A helyi munkásdalegyleti mozgalom történetében kiemelkedő dátum 1907. november 15. E napon Baticz Gyula párttitkár kezdeményezésére a Hétválasztó kávéházban, a szegedi pártvezetőség egyes képviselőinek jelenlétében megtartották az Általános Munkás Dalegylet alakuló ülését. Ez a dalegylet tulajdonképp a szakmai szocialista kórusokat fogta össze és azok tevékenységét fejlesztette tovább. (A MÁV „Hazánk" dalköre tehát ez után is megmaradt.) A november 15-i alakuló ülés, amely dr. Czibula Antalt ideiglenes elnökké választotta, csupán szentesítette az egységes munkásdalárda létrehozásának tényét. Ugyanis már az 1907. augusztus 20-i, újszegedi vigadóban rendezett munkásestélyt a Proletárok egyesüljetek! c. énekkel „a munkásénekkar" nyitotta meg. Az Általános Munkás Dalegylet célja: „többhangú férfikar alakítása és fenntartása, zenekíséret melletti vagy anélkül való kiképzése s kiváltképpen a munkásdalok ápolása s fejlesztése". Az egylet tagjai „csakis szervezeti tagok lehetnek". Az 1908 elején jóváhagyott alapszabály szerint választott elnök: Marosán Milán (1881—1931). A dalárda fenntartásának költségeire a szakcsoportok 1910-től kötelesek voltak minden tagjuk után 30 fillért a Munkásotthon gazdasági bizottságának befizetni. Az Általános Dalegylet fenntartása és működése is a korábbi szakmai munkáskórusokhoz képest tehát nagy haladást mutat. Szommer Endre városi zeneiskolai tanár vezetésével 1908. február 1-jei hangversenyén munkásdalokat, nép- és műdalokat adott elő; 1914 előtti működése során gyakran énekelte a Marseillaise-t, a Munkás-Marseillaise-t, Dankó nótákat és ismert dallamokra írt szocialista agitációs dalokat (pl. „Piros zászló, vörös zászló lengeti a szellő / Gyere alá te proletár szenvedő..." kezdetű dalt). Az osztályharcos, agitatív szövegeken volt tehát a hangsúly, amelyet az ismert dallamok segítségével vittek a tömeghez. Az énekkar rendszeresen megjelent a pártrendezvényeken (pl. kerületi értekezleteken, gyakran egy-egy választójogi népgyűlésen), és működésével sok, addig közönyös munkást nyert meg a pártnak.28

A szegedi pártvezetőség igyekezett felkarolni és irányítani a művészeti kultúra másik területét, a munkásszínjátszás ügyét is. A színjátszók működése szintén elősegítheti a szocialista világnézet kialakítását, a szervezetek iránti érdeklődés felkeltését, a munkások szórakozva tanítását. A szegedi munkásszínjátszók számára Stern Soma szerzői néven Czibula Antal írt egy színdarabot („szocialista drámát") Sztrájkban címmel, amelyet — feltehetően — először ugyancsak 1907. augusztus 20-án, az antialkoholista „Föld"-páholy propaganda estélyen mutattak be. Az egyfelvonásos darab a vasiparosok székházában a munkások és a gyárosok képviselőinek vitatkozását mutatta be, leleplezve a munkáltatók embertelenségét és a munkások harci elszántságát. E színdarab a szegedi proletárkultúra megteremtésére irányuló törekvés egyik korai megjelenése. Szerzője beküldte a darabot a Dugonics Társaság 1912. évi drámapályázatára. Sz. Szigethy Vilmos és Kovács János bírálók azonban nem találtak benne drámai értéket. A darab szövegét nem sikerült megtalálnunk, tartalmát a bírálatokból ismerjük. Sokszori sikeres játszása kétségtelenné teszi proletár osztályálláspontját, és az előadások bizonyára hozzájárultak a szegedi szociáldemokrata politikai munka eredményeihez.29

A magyarországi szociáldemokrácia felkarolta az eszperantista, antialkoholista és a sportmozgalmat is. A munkásmozgalom vezetői helyesen ismerték fel, hogy e törekvések, illetve ilyen célú munkástömörülések létrehozása elősegíti a munkások szervezeti önállósulását. Az eszperantó nyelv tanulása a proletár nemzetköziség eszméjének ápolását is segítette. Az 1913. december 21-én megalakult Magyarországi Eszperantista Munkások Egyesületének szegedi csoportja 1914. február elején jött létre; a szociáldemokraták a szakszervezeti csoportokban is agitáltak az egyletbe való belépés, a nemzetközi nyelvtanfolyam látogatása érdekében.30

1907-től a korábbinál jelentősebbé vált Szegeden a szervezett munkások körében az alkoholellenes mozgalom. Nagy szerepe volt ebben dr. Hollós Józsefnek, aki számos antialkoholista előadást is tartott a munkásoknak, nagy agitációt végzett a város minden társadalmi osztálya és rétege körében. A Good Templar antialkoholista rend 21. sz. „Föld"-páholya 1907. május 19—20-án alkoholellenes kongresszust szervezett, amely még 18-án este, a városháza közgyűlési termében propaganda előadással kezdődött, 19-én a Rudolf téren a munkások számára hirdetett nagygyűléssel (2000 munkás vett részt) folytatódott. Dr. Hollós mellett e gyűlésen a szegedi antialkoholista munkásvezetők, Varsandán László, dr. Czibula Antal is szerepeltek, az előadást pedig Vágó Béla tartotta, amelyben felhívta a munkásokat az antialkoholista mozgalomhoz csatlakozásra egészségügyi, gazdasági és politikai okokból. Az elfogadott határozat (Czibula terjesztette elő) törvényes intézkedéseket követelt, amelyek gátat vetnek az alkoholfogyasztás terjedésének.31

A helyi szocialista mozgalom vezetői saját szervezet útján is igyekeztek elősegíteni az alkoholfogyasztás korlátozását: 1906-ban 50 taggal alkoholellenes szabadszervezetet alapítottak. Az 1908-ban tartott szegedi kerületi értekezlet Varsandán László indítványára az antialkoholista mozgalom szélesebbé tételét elfogadva, a szegedi pártvezetőség 1909 januárjában megalakította a Szegedi Antialkoholista Munkások Egyesületét. Az alkoholellenes szervezet kulturális munkát is végezve igyekezett céljához közelebb jutni: még szabadszervezetként 1908. március 14-én a Hétválasztó kávéház udvari tánctermében szavalatokkal, tánccal egybekötött tartalmas Petőfi emlékünnepélyt rendezett, amelyen az Általános Munkás Dalegylet is közreműködött. A munkások legalább egy részének a kocsmákból való elvonása és ugyanakkor általános műveltségük emelése, a haladó irodalom egyes kiemelkedő képviselőinek megismertetése céljából vasárnapi irodalmi délutánokat rendezett: pl. 1909. február 2-án a famunkás szervezet magánegyleti helyiségében (Dugonics tér 11.) Petőfi és kora címmel. Érdekes megnyilvánulása volt a művészi kultúra terjesztésével összekapcsolt alkoholellenes szegedi mozgalomnak, hogy múzeumi látogatásokat is szervezett kisebb csoportok számára; itt Szőri József festőművész magyarázta a képzőművészeti alapismereteket.32

A munkásosztálynak a polgárságtól való függetlenedési folyamata, a munkásság több szabadidővel való rendelkezése, az egészséges életmód megközelítésére való igény eredményeként — Magyarországon meglehetősen későn — 1908-ban létrejött a fővárosban a Munkás Testedző Egyesület. A pártvezetőség felhívására vidéken is alakultak munkásokat tömörítő és irányításukkal működő sportkörök. A Szegedi Munkás Testedző Egyesület alakuló ülését 1910. április 4-én tartották. Egyleti elnökké Pleth Jánost választották. Az alapszabályt 1910. június 24-én jóváhagyta a belügyminisztérium. Az egyletnek 1913-ban 130 működő tagja volt, és a városi tanácstól a régi lóversenytér átengedését kérte sporttelep létesítésére. A tanács a kérelmet elutasította. Noha az egylet közvetlenül nem foglalkozott politikai kérdésekkel, mégis volt ezzel kapcsolatos jelentősége: a fiatalokat közelhozta a sporton keresztül a szervezeti élethez. Ezzel a sport Szegeden is „megszűnt a jobban szituáltak kiváltságos kedvtelése lenni". A sportegylet tagjai 1912/ 13-ban szervezett munkások voltak.33 Az SZMTE-nek legeredményesebben a labdarúgó szakosztálya működött: a sárga-vörös mezben játszó csapat 1912. augusztus 12-én a Hódmezővásárhelyi MTE első mérkőzésén 3:0 arányban nyert, 1913 őszén pedig a város legjobb csapatától, a SZAK-tól csak 3:0-ra kapott ki. Az őszi bajnoki idényben ekkor 7 ponttal (50%-os teljesítménnyel) az 5. helyen állt.

A központi pártvezetőség és a Szakszervezeti Tanács a munkásjólét előmozdítása céljából az 1900-as évek második felében szorgalmazta a közvetítő kereskedelmet kikapcsoló, a kereskedelmi hasznot a munkások számára biztosító, vásárlási visszatérítést adó, készpénzért alapvető élelmiszereket árusító szövetkezetek létesítését. A párt saját vezetése alatt igyekezett tartani a szövetkezeteket, mert a munkások szocialista mozgalomba történő bevonásának, illetve a mozgalomban megtartásának eszközeként is tekintette. Az ún. „rochdalei alapelvek" szerint működő szövetkezet létesítésének gondolatát már az 1907-es kerületi értekezleten Czibula Antal felvetette. A szegedi munkások szövetkezeti üzlete a Munkásotthonban 1910 szeptemberében nyílt meg.34

Az 1912. évi pártkongresszuson a központi vezetőség beszámolója táblázatba foglalva tartalmazza a vidéki szervezetek adatait. Eszerint Szegeden 1911. március 16—1912. március 15. között a pártadót fizető munkások száma 1000, vagyis minden szervezett munkás fizet párttagsági díjat. Ez bizonyára nem pontos adat, mert a szakmai szervezetekbe tömörültek száma több lehetett 1000 főnél. Szeged azon vidéki városok közé tartozott, ahol a Népszava-terjesztésből származó bevétel 60—70%-kal emelkedett az előző időszakhoz képest. A helyi pártvezetőség a beszámolási időszakban 5 gyűlést tartott, a központba 510 K-t küldött be. (Ez magában foglalja a pártadót és a Népszava-bevételt.) Rendezett 10 gyűlést és 35 felolvasást. A pártbevétel összege csaknem eléri a lényegesen több, 1814 szervezett munkást kimutató Temesvárét. Ott 1566 pártadót fizető munkás után 640 K a beküldött összeg. (21 népgyűlés, 17 felolvasás volt.) A pártvezetőségi beszámoló csupán a Népszava-terjesztés terén emelte ki Szegedet.35 Pálfy János (1883—1919) szegedi küldött felszólalása a központi vezetőség vidéki szervező munkájának hiányosságaira mutatott rá. A pártvezetőség pl. az oktatómunka terén elhanyagolja Szegedet, kevés előadót küldött: a tervezett 20, központi kiküldöttel rendezendő előadásokra csak 3 érkezett le.

A beküldött pártadó és a szervezett munkások egymáshoz viszonyított aránya terén Szeged kedvezőbb helyen áll olyan jelentős városoknál, mint pl. Debrecen, ahonnan 1500 szervezett munkás után csak 118,80 K. pártadó érkezett be. (Az ottani pártadót fizetők számát nem közli a kimutatás.) A szegedi szervezett munkások párttagdíjat fizető %-a tehát nagyobb, mint pl. Debrecenben, másrészt a szegedi vezetőség pontosabban eljuttatta a bevételek fele részét a központba, mint a debreceni kerületi szervezet.

1913-ban nagy hullámokat vetett a munkások politikai küzdelmének egy sajátos területe, a munkás-betegsegélyző pénztári közgyűlési választás. Az 1891-ben alkotott törvény alapján kerületi munkásbiztosító pénztárak kezdték meg működésüket. A pénztárak tevékenységi körét az 1907: XIX. tc. a balesetbiztosítás bevezetésével szélesítette, a korábbi törvény legkirívóbb hiányosságait igyekezett csökkenteni.36 A munkáltatók azonban a befizetési járulékokkal sok esetben hátralékban voltak: 1910-ben a kerületi pénztárak kintlevőségének országos átlaga 33,2%, Szegeden ennél nagyobb mérvű, 47% volt. Ebben az időben a szegedi kerületbe Szeged városon kívül Kistelek, Csongrád, Kiskundorozsma, Sándorfalva. Horgos, Algyő községek tartoztak. A kerületi pénztárak közgyűlését és helyi irányító szerveit — a törvény szerint — választás útján kellett megalkotni, úgy, hogy bennük a munkáltatók és a munkások képviselői egyenlő mértékben (paritásosán) vehessenek részt. A munkáltatók igyekeztek a maguk javára fordítani a törvényt azzal, hogy az irányító szervekben többséget próbáltak maguknak biztosítani oly módon, hogy munkásképviselőként saját, „megbízható" embereiket „választatták be". A szegedi kerületi pénztár munkájában tapasztalt hiányosságoknak (pl. jogos táppénzek kiutalásának megtagadása, a tisztviselők és egyes orvosok részéről a szolgálati szabályzat be nem tartása stb.) kiküszöbölése vagy legalábbis csökkentése csak úgy volt remélhető az adott törvény kereteiben, ha a munkásképviselők az öntudatos, a munkásérdeket érvényesítő emberek közül kerülnek ki. Ezért a szociáldemokrata párt szegedi vezetősége már az 1910. évi, de még-inkább az 1913. évi választáson igen erőteljes politikai agitációt végzett, hogy a munkások a pártvezetőség jelöltjeire adják szavazatukat és a jogosultak minél többen szavazzanak.37

1913-ban a szegedi kerületben két pénztári választás volt: az április 27-it a pénztár igazgatósága kénytelen volt megsemmisíteni és október 19-re új választást elrendelni. Utóbbi az osztályharcnak különösen éles ütközetévé vált, amelyre a szervezett munkások és a munkáltatók is alaposan felkészültek. A pártvezetőség — a szakszervezeti csoportokban végzett agitációval — szerette volna elérni, hogy a kerület ekkor 12 233 biztosítottja közül minél többen szavazzanak és a párt-vezetőség jelöltjeit támogassák a hivatalos listával szemben. A munkáltatók viszont 18 olyan szegedi gyár és üzem munkásai számára tették kötelezővé (elbocsátás kilátásba helyezésével) a szavazást, amelyekben a szocialista befolyás kisebb mértékű volt (gázgyár, fűrésztelepek, villamosvasút stb.). A kerülethez tartozó községekben is számos visszaélést követtek el a választás során annak érdekében, hogy a munkáltatók emberei kerüljenek munkásképviselőként a közgyűlésbe. Eredmény: a kerületben 4484 alkalmazotti szavazólapot találtak, ebből 2594 a hivatalos, 1888 a párt által összeállított listára jutott. Szegeden a 3305 alkalmazotti szavazólapból 1646 a hivatalos, 1759 az ellenzéki listára esett. A kerület egészének választási eredménye alapján azonban az intézmény vezetése mégis a munkáltatók és az őket kiszolgáló „munkásképviselők" kezében maradt. A választás eredményét a kerületi pénztárakat irányító Állami Munkásbiztosító Hivatal jóváhagyta. A választás történetét Varga Ferenc, a nagykőrösi születésű, Aradról Szegedre került szociáldemokrata párttitkár röpirata tartalmazza a legrészletesebben. A munkáltatók által alkalmazott megfélemlítés, terror, csalás sokféleségét 29 pontban sorolja fel. A röpirat címe is kifejezésre juttatja a munkáltatók tisztességtelenségét a választáson: A korbács hatalma. A szegedi munkásbiztosító pénztár okt. 19-iki választásának története. (Szeged, 1913.) Megfogalmazza a választás politikai tanulságait is: minél több munkást be kell vonni a szakszervezetekbe, a szociáldemokrata politikai mozgalomba. Csakis így lehet a munkásérdeket érvényesíteni az állami segélyezés terén a munkáltatókkal szemben.

1913/14-ben az ekkorra már jelentős tapasztalatokkal is rendelkező Varga Ferenc vezetésével a helyi pártmunka további eredményeket mutathatott fel. Egy visszaemlékezés szerint sikerült pl. a háziagitáció rendszerét tökéletesíteni, segítségével rövid idő alatt kiépítették a város kerületei szerint a pártszervezeteket. Ezek tehát területi alapon, lakóhely alapján fogták össze egy-egy városrész öntudatos munkásait. E fejlődés annak az országos törekvésnek a megnyilatkozása volt, amely a pártszervezetek kiépítését, a szakmai szervezettől különálló politikai szervezet megteremtését hangoztatta.38

A szegedi szociáldemokrata mozgalom tömegeit a szakszervezeti csoportokba tömörült, nagyobbrészt kis- és középipari munkások alkották. Kisebb számban vasöntödei, kenderipari munkások, fűrészgyári munkások, földmunkások, napszámosok, rakodómunkások is voltak közöttük. Arra is találtunk adatot, hogy a vasúti munkások, postások körében is kezdtek tért hódítani a szocialista eszmék, bár ha ennek nyomára jött a főnökség, az illetőket rendszerint elbocsátotta. Ez történt pl. Révész Imre, Szeged állomáson szolgálatot teljesítő poggyászhordárral; Stelczel Frigyes üzletvezető szerint „szocialista, aki addig is ... a többi hordárok izgatásával az állomásfőnöknek igen alkalmatlan volt". Elbocsátására az 1907. augusztus 28-i MÁV szolgálati rendtartási eskü megtagadása szolgáltatta az okot.39 Ennek ellenére egyes műhelyi munkások, pl. Olejnyik József (1879— 1951) részt vettek az MSZDP munkájában, vagy a vas- és fémmunkás szakszervezeti csoportban. A szocialistákkal való együttérzésük azonban inkább a Magyar Vasutas c. szakszervezeti lap olvasásában jutott kifejezésre.40

Az első világháború küszöbén Szegeden törpebirtokosok, kisiparosok, néhány kiskereskedő és fuvarosok is voltak a párttagok között. Akadtak aktív értelmiségi párttagok, élükön dr. Czibula Antal ügyvéddel. A helyi értelmiségiek közül többen — amint korábban láttuk, főleg polgári radikálisok — rokonszenveztek, vagy számos kérdésben egyetértettek a párttal. Pl. dr. Hollós József, dr. Szőri József, akik a szociáldemokraták körében igen népszerűek voltak. Szőri cikket írt a kereskedelmi alkalmazottak szocialista szervezetbe tömörülésének és az ipari munkásokkal együtt vívott harcnak a szükségességéről.41 A párton belüli értelmiségiekből Czibula Antal megalakította a szellemi munkások „kisded csoportját".42

A szociáldemokrata párt országos vezetősége 1907-től kezdve, a párt társadalmi bázisának szélesítése érdekében kezdte felkarolni a tanoncok szervezését. Mivel a belügyminiszter nem hagyta jóvá egy országos ifjúmunkás szervezet alapszabályát, a szocialista fiatalok szabadszervezetet alapítottak, amelynek vidéken is működtek csoportjai. Már 1907 nyarán arról számolt be a Népszava, hogy Szegeden mintegy 200 tanonc szabadszervezetbe tömörült. A tanoncok szervezetét a pártvezetőség irányította, tagjaitól párttagsági díjat szedett. Ezen a címen akart Somogyi Szilveszter rendőrfőkapitány eljárást indítani a pártvezetőség ellen. Az irat elintézése azonban szépen dokumentálja, hogy az MSZDP ekkor még nem bírt szervezettel: a beidézett tanoncok kihallgatásáról felvett jegyzőkönyvre a h. polgármester azt a határozatot hozta, hogy „a szociáldemokrata párt nem tekinthető az 1508/1875. sz. BM. rendelet értelmében törvényhatósági ellenőrzés alá tartozó egyesületnek, ennélfogva a beterjesztett kihallgatási jegyzőkönyv mint eljárásra alkalmatlan, levéltárba teendő".43 A tanoncoknak — amint a vallomásokból kiderül — a pártvezetőségi tagok, Baticz Gyula, Groszmann Jenő és az ifjúmunkás szervezet vezetői, pl. Horváth Gyula vasárnaponként előadásokat tartottak, szocialista művelődésüket szakszervezeti könyvtárakból való könyvek kölcsönzésével is igyekeztek előmozdítani. A munka sikeres volt: általunk az 1960-as években meghallgatott öreg munkások közül jónéhány még az 1914 előtti tanonckorában került kapcsolatban a szocialista mozgalommal.

Ezekben az években a pártkongresszusokon jelentős szerepet kapott a nő-munkások szervezése. Szegeden 1911. január 22-én a Munkásotthonban Gárdos Mariska, az Országos Nőszervező Bizottság egyik vezetője A nő és a szocializmus címmel tartott előadást. A hallgatóság zsúfolásig megtöltötte a nagytermet.44 1913. október 12-én újabb nőmunkásgyűlés volt, amelyen Buchingerné Ladányi Szeréna magyarázta a szervezkedés jelentőségét a hallgatóságnak.45 A következő évben pedig, a nemzetközi nőnapi ünneplésre az MSZDP nőszervező bizottsága országos mozgalmat indított, amelyet a nők politikai felszabadításának szentelt. Az ország 30 településéről, Csongrád megyéből Szegedről, Hódmezővásárhelyről, Csanád megyéből Makóról jelezték előre az ünnep megtartását. A március 8-i szegedi nőnapi gyűlés kimondotta a Munkásnők Országos Szövetsége szegedi szervezetének megalakulását. A gyűlés előadója Singer Vera, az országos szövetség egyik vezetője. A szegedi csoport kb. 100 taggal jött létre. A nőbizottság elnöke Petrov Milorádné, titkára Süli Józsefné (mindketten nyomdai munkásnők). Rajtuk kívül a bizottságnak még 15 tagja volt.46 A nőbizottság széleskörűen agitált a Nőmunkás c. lap érdekében, gyűlésein, matinéin általános politikai előadások mellett kifejezetten nőket érdeklő témák szerepeltek. Ipari- és földmunkásasszonyok mellett házicselédek is látogatták e rendezvényeket.47

A szegedi szociáldemokrata mozgalom társadalmi bázisa tehát 1907—1914 között — részben az addig elhanyagolt munkáskategóriák bevonásának, részben a nem proletár dolgozók között végzett munkának következtében — a korábbi időszakhoz képest bővült, ami egyben a helyi szociáldemokrata mozgalom erejének növekedését is elősegítette.

1907/14-ben a párt Szegeden is szélesítette a tömegmozgalmat, jelentős munkástömegeket kapcsolt be abba a politikai küzdelembe, amelynek erősödése fontos tényezője a dualista rendszer háború előtti válsága mélyülésének. A párt befolyása, amint az 1912. évi szegedi politikai események is igazolták, szélesebb volt a szervezett munkások számánál. A vezetőség a marxizmus alapvető tételeinek terjesztését szolgáló agitációs-, propaganda- és nevelőmunkát végzett Szegeden is. Elmélyítette az elnyomottak osztályszolidaritásának tudatát, terjesztette a proletár internacionalizmust. A mozgalmak edzetté, kitartóvá tették a munkásokat. A közigazgatási és rendőri hatóság önkényeskedése, a helyi polgári sajtó sokszor nacionalista jellegű ideológiai támadása, a munkáltató szervezetek és az egyházi befolyás alatt álló egyesületek aktív tevékenysége közepette elért fenti eredmények különösen jelentősek voltak. A párt- és szakszervezeti vezetőség munkáját olyan kitűnő és jól felkészült pártvezetőségi titkárok segítették, mint az 1890-es években Pollák Béla (1898—1899), a századforduló után Németh Antal (1901—1903), Süssholtz Sándor (1903—1904), Révész Sándor (1904—1907), Baticz Gyula (1907—1909), Pósz Jenő (1909—1910), Pálfy János (1911—1913), Varga Ferenc (1913—1915). (Előfordulhat, hogy a névsor nem teljes vagy a titkári működési évszámok nem minden esetben a legpontosabbak.) Függetlenített titkárok hivatalosan 1907-től működtek Szegeden, de valójában Pollák Béla az első, aki a pártvezetőség dotációja alapján végezte munkáját és nem a szakmájában dolgozott. 1899 tavaszától 1907 közepéig nem működtek függetlenített titkárok Szegeden, viszont az 1907 utáni titkárok nem mind pártalkalmazottak: Pósz és Pálfy a szakmájukban végzett kenyérkereset mellett irányították a pártvezetőséget. A vidéki fizetett titkárok helyzetére pedig országosan és Szegeden is jellemző az, amit Varga Ferenc halála alkalmával Buchinger Manó a nekrológban írt: »Varga Ferenc élete és a pártban való működése, amely után a halál oly borzasztó korán tett pontot, igazi tipikus példája ennek a vidéki apostolkodásnak, amelynek hol vidéki „levelező", hol „Népszava-kezelő", csekély pártvezetőségi szubvencióból tengődő, működése csúcspontján nevetséges fizetés mellett rendszerint rövid ideig függetlenített vidéki titkár a neve.«48 Áldozatos munkájuk jelentős tényezője volt a szegedi munkásmozgalom 1890-es évektől 1914-ig fő vonásaiban nyomon követett, megtorpanásokkal tarkított, de mégis nagy emelkedésének.


Jegyzetek:

  1. Buchinger Manó: Küzdelem a szocializmusért. I. m. 130.
  2. Szoc. mozg. 1908. 125.
  3. Népszava, 1907. július 5.
  4. MMTVD III. 558—560.
  5. Népszava, 1907. szeptember 17. A szeptember 14—15-i megmozdulásra felhívó röplap:VDCSMMT 1868—1917. 341.
  6. A két röplap: CsmL Czibula Antal ir.
  7. CsmL Polgm. eln. ir. 1907—6532. Népszava, 1907. október 11.
  8. MMTVD III. 568.
  9. Varga Lajos : A Magyarországi Szociáldemokrata Párt ellenzéke és tevékenysége 1906—1911.  Budapest, 1973. 69., 112—113.
  10. Tanúságtevők 2. 208—219.
  11. VDCSMMT 1868—1917. 361—374. Vö. még Szakács Kálmán: Mezőgazdasági munkás-érdekképviselet. I. m. 244—246.
  12. A kérdés részletes, pontos előadása: Magyarország története 1890—1918. I. m. 821—823.
  13. Szegedi Napló, 1912. március 4. Délmagyarország, 1912. március 5.
  14. Szoc. mozg. 1912. 128.
  15. MMTVD IV/A 486—514.
  16. Népszava, 1912. május 25.
  17. OLP. szekció 1126. 1. tétel.
  18. Népszava, 1912. június 12.
  19. CsmL Főisp. ir. 1912—73.
  20. Famunkások Szaklapja, 1913. február 15. Népszava, 1913. február 26., március 5.
  21. OL P. szekció 1126. 3. és 5. tétel. A kisiparosság pozitív állásfoglalása:  VDCSMMT 1868—1917.403—404.
  22. Pl Levéltár 666. f. III. 6/1910/2. a. 1914. március 6.
  23. Népszava, 1912. május 3. Az MSZDP 1909. évi XVI. pártgyűlésének jegyzökönyve.Budapest, 1909. 93.
  24. Közli VDCSMMT 1868—1917. 344—346. „A kulturális osztályharcról:" Kabos Ernő:A munkáskultúra történeti kutatásának problémájáról. = Vass Henrik és Sípos Levente: Munkásmozgalom-történet — társadalomtudományok. I. m. 278.
  25. VDCSMMT 1868—1917. 399—400.
  26.   A munkásoktatás kérdéseiről, e témában a polgári radikalizmus szerepéről részletesebben: Soós Pál: A pályakezdő Szabó Ervin politikai és kulturális törekvései. Budapest, 1977. Különösen 119—157. A Szöri-festményről: Szocialista hagyományok Szeged képzőművészetében. (Kiállítási katalógus. Összeállította Szelesi Zoltán.) Szeged, 1969. A kép címe itt: Munkásesti iskola.
  27. Munkás-Heti Krónika, 1875. július 4.
  28. Építőmunkás, 1906. január 15., CsmL Egyesületi alapszabályok 1900—1910. Pl Levéltár H-v-16. és 666. f. III. 6/1910/2. a. 1910. október 11. CsmL Czibula Antal ir.
  29. CsmL Dugonics Társaság ir. 1913. január 7.
  30. Pl Levéltár 666. f. III. 6/1910/2. a. 1914. február 9.
  31. Népszava, 1907. május 21. A pártvezetőség által kiadott meghívó: VDCSMMT 1868—1917. 331—332.
  32. Sütőmunkások Szaklapja, 1906. április 5. Népszava, 1909. január 3. Az. 1908 márciusi műsor programja: CsmL Czibula Antal ir. Utóbbi adat: Csongor Győző: Szegedi munkásmozgalmak a 20. század elején. = MFM. Évkönyve 1966—1967.
  33. CsmL Tan. ir. 1938—5441. I. sz. és 1924—818. 1. sz. Népszava, 1912. december 25. A munkások nemzetközi tömegsport mozgalmáról: G. W. Sinfield: The Workers' Sport Move-ment. = Labour Monthly, 1930. 4. sz.
  34. VDCSMMT 1868—1917. 360—361. MMTVD. IV/A 642. CsmL Tan. ir. 1908—14 914.1. sz.
  35. Szoc. mozg. 1912. 127—128., 143.
  36. Bezerédyné—Hencz—Zalányi: Évszázados küzdelem hazánk egészségügyéért. Budapest, 1967. 72., 111—113.
  37. pénztár belső problémáira: CsmL Ker. Munkásbizt. Pénzt. ir. Igazg. ülések jkv. 1903. július 10. 1913. július 19. Szakszervezeti Értesítő, 1911. október. A meg nem felelő orvosi ellátásról és táppénzmegtagadásokról lásd az igazgatósági ülések jkv-eit.
  38. Farkas István és Varga János id. visszaemlékezései.
  39. CsmL Szegedi MÁV igazgatóság ir. 1907—189. eln. sz.
  40. Fogas Imre és Tóth Jenő ny. vasúti műhelyi munkások 1962. évi szóbeli visszaemlékezése. Felvette Ugrai Zoltán.
  41. Kereskedelmi Alkalmazottak Közlönye, 1914. július 15.
  42. Czibula Antal: Krónikás adatok Szegedről. I. m.
  43. VDCSMMT 1868—1917. 334—336.
  44. Délmagyarország, 1911. január 24. A szociáldemokrata országos nőmunkásmozgalom kérdéseiről részletesen: Gárdos Mariska. A bevezetőt írta és a kötetet összeállította Kende János. Budapest, 1985.
  45. Nőmunkás, 1913. október 15.
  46. Uo. 1914. március 15., Szegedi Napló, 1914. március 10.
  47. Kiss Etel visszaemlékezése Pl Levéltár H-k-114.
  48. VDCSMMT   1868—1917. 411—412. Lásd még Sasi György: Varga Ferenc (1883— 1915). Kézirat.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet