Előző fejezet Következő fejezet

X. SZEGED A VILÁGHÁBORÚBAN. A POLITIKAI VISZONYOK.

AZ ŐSZIRÓZSÁS FORRADALOM GYŐZELME

(1914—1918)*

 

A háború kitörése után a képviselőház 1914. november 30-i ülésén Károlyi Mihály gróf az ellenzék nevében bejelentette a belpolitikai harc felfüggesztését. Ez a korábbi magatartásának ellentmondó állásfoglalása az ellenzék legalitásának megőrzése érdekében értelmezhető gesztus volt; egyidejűleg választójogot követelt a fronton harcoló katonáknak. Szeged politikai vezetői, tekintet nélkül pártállásukra, közreműködtek a háborús helyi feladatok megoldásában, a háború terheinek enyhítését célzó jótékonysági és segélyszervezetekben. Az általános mozgósítás után életbeléptették a rögtönbíráskodást, megszigorították a sajtószabadságot, korlátozták az üzletek nyitva tartását, az útlevelek kiadását. A háború alatt Szegeden is általában szünetelt a hivatali előléptetés. 1914 december elején megkezdődött az élelmiszerárak hatósági megállapítása, csakhamar összeírták a gabonakészleteket, elkezdődött a rekvirálás, rendszeresítették a liszt- és kenyérutalványt.1 Az élelmiszer biztosítása mellett a közigazgatás fő tevékenysége a katonai utánpótlás szervezése és a hadikórházak helyének biztosítása lett. (1914 decemberében már legalább 10—15 hadikórház működött a városban.) (134. sz. kép.) 1915. január 22-től a hadügyminisztérium a szerbiai háború miatt a várost hadműveleti területté nyilvánította.2

Nem állnak rendelkezésünkre pontos adatok a háborús katonai szolgálatot teljesítő szegediek számáról. Egy becslés szerint a város és határának kb. 18 000 fia küzdött a különböző harctereken. Más forrás szerint már 1915 nyarára a város munkaképes férfilakosságának nagy része hadbavonult.3 A Szegedről elindult katonai alakulatok egy részének igen súlyos volt a vérvesztesége; a híres „háziezred", a K.u.K. 46. gyalogezred állománya már a legelső Isonzó-csatában (1915 június végén) öt nap alatt 1750 főről 439 főre csappant, vagyis 16 %-a elpusztult vagy megsebesült. (Ez az arány — amint látni fogjuk — az olasz harctéren szinte állandósult.) A 46. gyalogezred a VII. hadtest temesvári hadosztályához tartozott, és olyan alakulat volt, amely mind a 12 Isonzó-csatában részt vett. (A háború kezdetén a szegedi 23. honvéd gyaloghadosztállyal együtt Szerbia ellen vonult fel.) Az Isonzó-csatákat a világháború legembertelenebb, legveszélyesebb összecsapásai között tartják számon. A VII. hadtestnek 1914 őszétől 1916 november végéig József főherceg, utána báró Hazai Samu volt a parancsnoka. A hadtestparancsnok és a zászlóaljparancsnokok zöme a legkíméletlenebb eszközök alkalmazásával igyekezett a háborús célok érdekében a katonai fegyelmet fenntartani. Maga a főherceg pl. már 1914 decemberében a kárpáti harcokban géppuskával lövetett a hadtest félig összefagyott, kimerült, a lőszerhiány miatt visszavonulni kényszerülő bakáiba.4 Idézi egyes tisztjeinek azt az „ostoba" megjegyzését, hogy az egyszerű katonák „könnyen adhatják oda az életüket, hiszen ... nincs mit veszteniök, nincs semmijük, s csak a nyomort kerülik el".5 A szegedi cs. és kir. 46-os gyalogezred világháborús történetét részletesen ismertetik Ajtay Endre valamint Hirn László 1933-ban megjelent munkái, amelyek felmentenek bennünket attól, hogy beszámoljunk az ezred részvételével folyt, főbb hadieseményekről is. A világháború harctereinek jelentős részén, a gyalogsági alakulatokkal együtt, azok utólag is nagyrabecsült segítőiként ott voltak a szegedi műszakiak. 1898-ban, a nekik épített új laktanyába (Hattyas sor) helyezték Szegedre az 1893-ban felállított cs. kir. 14. utászzászlóaljat; a monarchia műszaki alakulatainak 1912. évi átszervezésétől a 7. számot viselte. 1917 végével az utászzászlóaljak árkászzászlóaljakká (Sappeur-ök) alakultak: az új számozás szerint a 7. utászzászlóaljból a 35., 38., 51., 53. sz. árkászzászlóaljak keletkeztek. A háborúban a szegedi műszaki alakulatok is változatos, főleg erődítési-, hadihíd- és vasútépítési tevékenységet hajtottak végre, önfeláldozóan segítve a többi fegyvernemet. Különös jelentősége volt ennek az olasz fronton, a Doberdón és a Piavenál.6 (133.sz. kép.) József főherceg is döbbenettel ír arról a pokolról, ami Doberdót jellemezte, és ennek alapján fogalmazta meg: ..Doberdó, te éln i fogsz borzasztó dicsőség jelképeként a magyar hadtörténelem első lapján...'"7 A Monté San Michele, San Martinó, a Montelló körüli rettenetes csaták emlékét őrzi a San Martinói templom romjai közül kivágott és Szegedre visszahozott, a múzeumnak ajándékozott fa, a József főherceg által adott, „San Martinó hősei" elnevezés. Meg kell említenünk azt is, hogy a főherceg általában becsülte a szegedi alakulatokat, sokat tett értük, sok panaszukat orvosoltatta a közös hadvezetőségnél.8 Juhász Gyula emelkedett, szép versben állított emléket a negyvenhatosoknak, az ezred nagy számú hősi halottjának, eltűntjének. Nagy volt a sebesülési arány is. 1915. július 5-től 1917. július 24-ig a három zászlóaljnyi 46. gyalogezredből hősi halált halt 16 tiszt és 1235 legénységbeli, eltűnt 21 tiszt és 1131 legénységbeli, megsebesült 66 tiszt és 6365 legénységbeli, összesen tehát a hadilétszámnak több mint 1/3-a hősi halott, a sebesültek száma annak több, mint kétszerese. A sebesülteknek kb. 75 %-a egyszer, 40%-a többször is visszatért a harctérre.11 Ha figyelembe vesszük, hogy az eltűntek csaknem kivétel nélkül meghaltak, akkor az ezred hősi halottai 2403 főt tesznek ki, azaz a hadilétszám kb. 76%-át. Ez a nagyon magas szám (ami csak részben vonatkozik szegedi illetőségűekre, hiszen az ezred utánpótlási területe egész Csongrád megyére és Csanád megye nagy részére kiterjedt) a különleges körülményekhez nem értő hadvezetés, a korszerűtlen, gyenge felszerelés, a tűzerő nem kielégítő volta, a rossz egészségügyi ellátás és egyéb tényezők következménye. Szegedi illetőségű katonák természetesen más alakulatok kötelékében is harcoltak, pl. a szegedi 5. honvéd gyalogezred tábori alakulatainak, azaz a 3., a 301., a 302. és a 307. stb, honvéd gyalogezredek, továbbá a 3. honvéd huszárezred, az 1. honvéd lovas tüzérezred és más egységekben. 1914 december elején szegedi katonák nyomultak be elsőként Belgrádba. A szegedi alakulatok újabb és újabb feltöltések után végigharcolták a szerb, az orosz, a román és az olasz frontot is. Az 5. honvéd gyalogezred pótzászlóalja havonta újabb és újabb behívásokkal 45 menetszázadot állított fel és indított a harctérre. Ezek elsősorban a Przemyslnél fogságba esett szegedi honvédezredet pótló 302. honvéd gyalogezredhez kerültek. Az 5. honvéd gyalogezred fontosabb harcainak színhelyeit a Fogadalmi templom város felőli tornyának falán elhelyezett emlékmű a következőképpen sorolja fel: „Przemysl. Uzsok—Malomrét— Fenyvesvölgy. Drohobycz. Tursko—Ciezkowice. Nowo—Alexinier. Toporoutz— Rarancze. Czernowitz—Kimpolung. Nagyszeben—Predeal—Azuga. Kirlibaba— Erdélyi Kárpátok. Pruth—Focsani. Tirono. Visegrád. Lim—Plevlje—Tara. Plava. Mt. Sisemol. Susugena." A hadseregfőparancsnokság négy alkalommal dicsérte meg hadijelentésében a szegedi 46. gyalogezredet az olasz harctéren tanúsított hősi helytállásáért.10 Ezzel a negyvenhatosok a 3—4. helyet foglalták el a vezérkari dicséretben részesült magyar csapatok között. Mindez természetesen a nagy véráldozatok bizonysága is. Szeged világháborús emberveszteségeiről e kötet demográfiai fejezete ad — ez ideig még el nem készült, megbízható összesítés hiánya miatt — csupán hozzávetőleges tájékoztatót. A helyi háborús emlékművek közül a legtöbb hősi halott nevét az alsóközponti adja, amelynek talapzatára 1071 nevet véstek. Az emlékmű főalakja Szűz Máriát karján a gyermek Jézussal ábrázolja, ezzel fejezve ki a korszaknak azt a — katolikus vallásos felfogásából eredő — nézetét, hogy a hősök a Regnum Marianumért, Mária országáért, azaz Szent István birodalmáért adták életüket.

A kormány a háború költségeinek egy részét hadikölcsönök kibocsátása útján igyekezett a lakosságra és az intézményekre hárítani. A háború alatti nyolc hadikölcsönjegyzést a háború melletti propagandára is felhasználták. Az 1914 novemberi első kölcsönből 16 millió korona volt a szegedi lakossági jegyzés.11 1914. november 3-án Cicatricis főispán a pártok vezetőit a háborús segélybizottságokba osztotta be. Rósát, Végmant, Becseyt bízta meg a harctérre menők karácsonyi segélyakciójának megszervezésével. Becsey a továbbiakban a sebesültgondozás irányítója volt. Kószó közgyűlési indítványára szervezték meg Szegeden pár nap alatt az 1000 ágyas kórházat. A férfi munkaerő hiányának pótlására 1915. január l-jén a Feminista Egylet tanfolyamokat hirdetett.12

A háború első félévének hatalmas veszteségei és a háború időtartamának nyomasztó kilátástalansága magas rangú politikai és katonai vezetőket a kiútkeresés felé fordított. Már maga József főherceg 1914. december 31-én „a várt szent békét" kívánta, Károlyi Mihály pedig — magatartásának változásaként — „Békét! Nemzeti önállóságot! Demokratikus választójogot!" követelt a szegedi Függetlenségi Párt elnökének küldött újévi táviratában. Kelemen Béla távirata Kószóhoz az Apponyi-párt hasonló magatartását jelezte.13

Lázár György dr. polgármester 1915. január 30-i halála is megrendítően hatott a szegedi vezetőkre. Február 17-én a közgyűlés Somogyi Szilveszter dr. (1872— 1934) rendőrfőkapitányt választotta polgármesterré, az ő előző tisztét Szalay József dr. (1870—1937) vette át.14 Az új polgármester egyik jelentős lépése 1915. július 24-én történt, amikor szerződést kötött a Back-malommal a város lisztellátására. A háború elhúzódása, a fronton küzdő szegényemberek hozzátartozóinak, az egyre inkább szaporodó hadiözvegyeknek és árváknak az ellátása fokozottabban igénybe vette a társadalmi jótékonykodást. A Felebaráti Szeretetszövetség elnöknője, Reök Ivánné október 29-i beszámolója szerint a szövetség tevékenységét kiterjesztette a hadiözvegyek és hadiárvák gondozására, élelmiszercsomagokat küldött a harctérre. A szövetség támogatta a Kertbérlő Társaságot, amely a város parlagon maradt földjeiből vett bérbe. E földeket azután tagjai között kisbérletekbe adta ki, ily módon kívánva az élelmiszer-ellátás hiányosságain enyhíteni. Más társadalmi csoportok háborús ellátási nehézségein fáradozott az 1917-ben alakult Szegedi Gazdák Árubeszerző és Terményértékesítő Szövetkezete, és az 1918-ban létesített Szegedi Tisztviselők Otthonának Kertgazdasági Szövetkezete. Szembetűnő volt ugyanakkor a hadivállalkozók vagyonnövekedése: a város lisztellátásának monopolistája, Back Bernát 1916. április 22-én 600 000 K hadikölcsönt jegyzett a negyedik kölcsön kibocsátásakor.

A politikusoknak békeóhajuk kinyilvánítására elsősorban az országgyűlésben volt lehetőségük. 1916. január 26-án Kelemen Béla interpellációban bírálta Höfer tábornok magyar nemzetet sértő kijelentéseit, szóvátéve a szegedi alakulatok nagyarányú vérveszteségeit.15 A lakosságnak a háborúval szembeni türelmetlen elégedetlensége ellenére — egyházi áldással kísérve — augusztus közepén Szegedről is elszállították, majd beolvasztották a harangok egy részét.16

A háború kitörése után a munkásmozgalom új, a korábbinál jóval kedvezőtlenebb helyzetbe került Szegeden is. Az MSZDP központi vezetősége a háború első napjaiban annak támogatójává vált, s 1917-ig nem játszott sok szerepet a belpolitikai életben. A munkásérdekeket hatékonyabban védték a szakszervezetek. Igaz, hogy a nagyarányú katonai behívások és egyes iparágak (pl. az építő- és vele kapcsolatos ágazatok) szinte teljes leállása súlyos helyzetet idézett elő: a MÉMOSZ szegedi csoportjának tagjai közül a háború kitörésétől 1916. április 1-jéig 111 főt hívtak be, tehát az 1913 végi 229 jogos taglétszám 48,4%-át.17 Az építőipari munkanélküliség ennek ellenére — az építkezések leállása miatt — igen nagy volt: a háború kezdetétől 1914. december 31-ig 81 MÉMOSZ tag volt munkanélküli, ez idő alatt egy-egy munkanélkülire 146 munka nélkül töltött nap jutott.18 Más munkaterületeken (mezőgazdaságban, az iparnak a hadsereg szükségleteire termelő üzemeiben) viszont nagy volt a munkaerőhiány. Ennek az áthidalásaként egy kormányelnöki rendeletre 1914. augusztus 4-én Szegeden is megalakították a hadba vonultak hozzátartozóit segélyező bizottság munkaközvetítő albizottságát. (Ezt a kereskedelemügyi miniszter 1917. végén kiadott rendelete értelmében hatósági munkaközvetítő hivatallá szervezték át, amelynek élére Vásárhelyi Júlia került.) A munkaközvetítő albizottság 1917. június 30-ig a jelentkezett 12 047 munkakeresőből 9367-et helyezett el. Napszámosokat, földmunkásokat, de még ipari szakmunkásokat is a hadsereg részére dolgozó üzemekbe (pl. a csepeli tölténygyárba) közvetített.19 A hadseregszállító (ennek folytán már 1914 őszén katonai felügyelet alá vont) szegedi üzemekbe katonai munkásosztagokat, némely gyárba, pl. az újszegedi kender- és lenfeldolgozóba 1915 nyarától orosz hadifoglyokat is vezényeltek. A hadifoglyokat azonban nagyobb számban a mezőgazdaságban dolgoztatták.

A katonai felügyelet alá helyezett üzemekben a nem hadifogoly és katonai munkásosztagokba tartozó munkásokat, ha kellett karhatalommal kényszerítették felemelt munkaidőben, csekély bérért végzett munkára. A Kenderfonógyárban 1917 őszén a férfi napszámos napibére 8 K, a nőmunkásoké 5 K, a dohánygyárban egy órával hosszabb munkaidőben dolgoztak, mint a háború előtt, a munkásnők napi keresete csak 3-3,50 K volt. A katonai munkások az üzem rendes munkásaival egyenlő bért, a hadifoglyok viszont még 1917-ben is csak napi 50 fillért és ellátást kaptak. A kisiparban sem volt jobb a helyzet: 1917 május elején az asztalossegédek napi 8 ''/., óra munkáért 6,3 K, a kovácssegédek napi 10 órában 7—8 K-, a szobafestősegédek napi 10 órában 8—9 K, a kőművesek napi 10 órában 10—12 K bért kaptak. A háború alatt gyengén fizetett asztalosmunkások napibére is növekedett: az 1912-ben megállapított 2,88 K-hoz képest 6,70 K-ra, tehát 118%-kal, a napi munkaidejük pedig 1/2 órával rövidebb. Az egyes közszükségleti cikkek piaci árai azonban 1917 szeptemberére a háború előttihez képest az iparban dolgozók átlagos 130—140%-os bérnövekedésénél nagyobb mértékben, több száz, sőt több ezer (!) %,-kal emelkedett. A Délmagyarország c. lap 1917 szeptember elején a háború alatti szegedi áremelkedéseket mintegy 600%-osnak mondja. Az alkalmazotti fix fizetések (pl. a magántisztviselőké) legfeljebb 100%-kal emelkedtek, sőt akadtak köztük olyanok, akik még 1917-ben is a háború előtti fizetésből nyomorogtak.-0 Egyes élelmi cikkek piaci áremelkedésére az alábbiakban még visszatérünk. A helyi lapok nem egyszer az uzsora városának nevezték Szegedet. A könyvnyomdász szakegylet 1918. szeptember 10-i állapotokat rögzítő, megbízható statisztikája szerint Szeged nem tartozott a legdrágább városok közé. Az árstatisztikába felvett cikkek legtöbbje Szegeden olcsóbb volt a piacon, mint pl. az alföld1' vidéki városok közül Debrecenben vagy Szabadkán, és jóval alacsonyabb a dunántúli vagy hegyvidéki városokban kimutatottnál. Néhány példa: (Szeged, Debrecen, Szabadka sorrendben) 1 kg marhahús: 15,75; 16,40; 20,—; 1 kg sertéshús: 15,—; 14,—; 22,— ; 9 db tojás: 8,10; 8,10; 9,— ; 3 liter tej: 6,60; 5,70; 7,20; 10 kg burgonya: 21; 25,20; 33,60; 1 kg fehérbab: 3,50; nincs kimutatva; 5K stb. Az összesített kimutatás szerint Szegeden 12 féle árucikk 85,15 K-ba, az ugyancsak 12 féle cikket összesítő Nyíregyházán 111,70 K-ba, Debrecenben 10 féle cikk 103.03 K-ba, Szabadkán 11 féle cikk 118,55 K-ba került. Az 1912. évi átlagárakhoz képest 1918. szeptember 10-ig Szegeden a marhahús kg-kénti ára 1.86 K-ról 608%-kal, a sertéshúsé 2,07 K-ról 624%-kal, 9 db. tojásé 63 fill-ről 1049%-kal, 3 liter tejé 69 fill-ről 1122%-kal, 1 kg burgonyáé 12 fill-ről 17 400%-kal, 1 kg fehér babé 30 fill-ről 11 566%-kal emelkedett.21 Az utóbbi két alapvető népélelmezési cikk rendkívüli piaci áremelkedése részben amiatt következett be, hogy a hadsereg és a polgári lakosság ellátása szempontjából is alapvető jelentőségűek voltak, tovább;'', amiatt, hogy az 1918. nyári rendkívüli szárazság miatt igen gyenge volt a növénytermesztés eredménye.

A statisztika a vidéki, benne a szegedi munkások és alkalmazottak megélhetése szempontjából is megrázó. Pedig itt csak azokról a munkásokról van szó, akiket nem hívtak be katonának és főként családfenntartó munkásnőkről, akik dolgozhattak. A fronton küzdők munkanélküli, hadisegélyre jogosult hozzátartozói nevetségesen csekély államsegélyt kaptak: Csongrád, Csanád, Békés megyékre megállapított segélyösszeg ..a mozgósítás folytán bevonultak gyámolnélküli családtagjai" számára napi 62 íill., azaz havi 18,6 K, a 8 évnél fiatalabb gyermekek ennek az összegnek a felét kapták. A két, nyolcévesnél fiatalabb gyereket nevelő családanya hadisegélye tehát összesen havi 37,2 K, míg az 1917-ben munkában levő férj a bevonulása előtt havi kb. 192—240 K-t keresett, ha ipari munkás volt. A rokkant katonák havi illetménye 6 K, és sebesült pótdíj címén még 8—16 K-t kaphattak. Egy honvéd gyermektelen hadiözvegyének járandósága havi 19 K. Ezek az összegek már 1914-ben sem biztosították a legszerényebb megélhetést sem, ha pedig figyelembe vesszük a háború alatti nagy mérvű áremelkedést, akkor teljességgel elégtelennek minősíthetjük. Az 1915 decemberében már kb. 12 000 szegedi hadisegélyes nyomorúságos helyzetén többek között „a közéleti férfiak" és feleségeik, a város vezetői, a szegedi katonai behívottak családtagjait segélyező bizottság akciói próbáltak segíteni. A bizottság 1918. április 11-i összefoglaló jelentése szerint 1914 augusztus—szeptemberben 100 000 K-t gyűjtött be. 300 hölgy közreműködésével, a jelentés elkészítéséig a háború alatt kb. 1000 rászorulónak havi 5—20 K-s állandó segélyt juttatott, a hadbavonultak gyerekeinek napközi otthoni ellátására 19000 K-t. gyógyszerekre 6434 K-t fordított, 23 000 K-t adott át a városnak, hogy a hadbavonult, de államsegélyt nem nyert katonahozzátartozókat segélyezze. Közreműködött a jótékonycélú ún. katonanapok, népünnepélyek, tanítónap, színház-, mozi- és kabaréelőadások szervezésében. 1918 februárban a bizottság funkcióit a kormányrendeletre megszervezett Hadigondozó és Népiroda vette át, amelyet dr. Pálfy József (1874—?) árvaszéki elnök (az „Árpád" szabadkőműves páholy főmestere) vezetett.22 A bizottságtól függetlenül is keletkeztek a hadbavonultak rászoruló hozzátartozóinak gyámolítására társadalmi mozgalmak, pl. 1915-ben 6 helyi jótékony egylet közreműködésével eleinte főleg a mezőgazdaságban, majd a gyárakban dolgozó fiatal anyák csecsemőinek gondozására, felügyeletére. Ebből fejlődött ki 1916-ban a Szegedi Stefánia Szövetség, amely működésének első évében összesen 1038 csecsemőt gondozott, ebből a munkások lakta Móravároson 162-t, Rókuson 283-at, Alsóvároson 331-et.23

Az 1917. október 27-i közgyűlés népjóléti állandó bizottságot alakított, hogy a háborús viszonyok között tett országos intézkedések mellett a helyileg felmerülő indítványokat megtárgyalja és a közgyűlésnek bemutassa. Mindez „az esetleg előállható rázkódtatások elkerülése érdekében" szükséges.24 Sorolhatnánk tovább a vagyonosok belátására, áldozatkészségére alapított hivatalos és társadalmi jellegű kezdeményezéseket, amelyek a katonai szolgálatot teljesítő munkások hozzátartozóinak vagy a termelőmunkába állt feleségeiknek, gyermekeiknek, a sebesült katonáknak és a rokkantaknak a helyzetét kívánták javítani. Noha ezek felmutattak valamelyes eredményt, a háború okozta szenvedéseken, nélkülözéseken vajmi keveset enyhítettek.25 Az adományok elenyészők voltak a hadiszállítók, a bankok, az ipari- és kereskedelmi részvénytársaságok háború alatt Szegeden elért hatalmas nyereségeihez képest, amelyekről e kötet más fejezete számol be.

A háború alatt a gazdasági nehézségek Szegeden is mindinkább fokozódtak. 1917-ben az úgynevezett ellátatlan személyek legnagyobb része már a háború első éveiben, de méginkább 1917/18-ben az elsőrendű közszükségleti cikkeket, lisztet, zsírt, cukrot, burgonyát, tüzelőt, ruhát stb. alig vagy egyáltalán nem tudta beszerezni. 1915-ben megalakult a mezőgazdasági termékek felvásárlására és nagybani szétosztására alapított országos szerv, a Haditermény Rt. Ennek működése Szegeden két érdeket sértett: a kényszerfelvásárlással a termelők és a kereskedők érdekeit, a rekvirálások miatt elapadó árutermelés következtében elégtelen árutartalékok ugyanakkor nem biztosították a város közellátását az államilag garantált, jegyre ígért élelmiszer minimumot sem. A helyzet tarthatatlanná vált. A város vezetősége ennek a hiánynak a pótlására önállóan működő felvásárló és elosztó szervet létesített. A polgármester a lakosság lisztellátása érdekében olyan egyezséget kötött a szervezettel, hogy 1915. november l-jétől a Haditermény Rt. havonta 40 vagon lisztet juttat a városnak, azonban már az első hónapban kiderült, hogy nem teljesíti kötelezettségét: 1800 zsák liszt helyett mindössze 1440-et biztosított. Az ellátatlanok kenyér- és lisztellátására vonatkozó 1916. évi összeírásból kiderült, hogy a városban 11 213 családnak (37 812 fő) egyáltalán nincs lisztje. Ezek számára a hatóság által kiszolgáltatandó fejenkénti napi lisztfejadagot 24 dkg-ban állapították meg. Közben a mezőgazdasági termékek szabadforgalmát zárolták, a termelőktől az élelmiszert katonai rekvirálásokkal elvették. A jegyrendszer bevezetése számtalan visszaélésre adott módott. Az élelmiszer-kereskedéseket bezáratták, a hatósági elosztó helyek — a lisztkészletek elégtelensége miatt — már 1916-ban is nem egyszer 25%-kal kevesebb lisztet kaptak, mint amennyi a kiadott jegyek után járt volna. Ez a körülmény növelte az elosztóhelyek visszaélési lehetőségeit. A közönség pedig — amint a közgyűlés már 1916-ban megállapította — „valóságos ostrom alá vette" az elosztóhelyeket, csakhogy élelmiszer-fejadagját megkapja. (135. sz. kép.) A liszttel való visszaélést, üzérkedést már 1916-ben is többször panaszolták a helyi lapok.26

Az ellátatlanok számát növelték a háború által érintett országrészekről való menekültek.  1914 végén Északkelet-Magyarországról,  1915-ben a Felvidékről,

  1. szeptember elején Erdélyből, később más területekről érkeztek főleg állami és községi alkalmazottak, akiknek ellátásához a kormány adott ugyan segélyt, de elejére ez már kimerült. 1917. január 22-én tehát a városi tanács határozata kérte a főispánt, hogy az erdélyi menekültek 1917. február 15-éig való ellátásának fedezésére a korábban igényelt 35 000 K, majd az utóbb kért 20 000 K államsegély és 10 000 K társadalmi segély biztosítása iránt tegyen lépéseket. Az összeget addig a városnak kell fedeznie. Foglalkoztatásuk, számukra lakás biztosítása szintén a város feladata volt. 1917-ben már „ezrével özönlenek" az idegenek Szegedre.27

Az ellátatlanoknak a legfőbb élelmiszerekkel, tüzelővel való ellátására 1915 áprilisban a városi tanács megszervezte a közélelmezési hivatalt, amelynek többszöri átalakítása után Balogh Károly tanácsnok lett a vezetője (1916 március). A hivatal 1917 szeptembertől a belvárosi fiúiskolában (Árpád tér) működött. Az iskolát még 1914 októberében lefoglalta a katonaság kórházi célra, a 640 tanulót részben a Jerney-ház néhány szobájában, részben az újszegedi népiskolában zsúfolták össze. De íz 1915/16-os tanévben a párhuzamos osztályokat meg kellett szüntetni, így 264 tanuló különböző külvárosi iskolába járt. Miután az iskolaépületet sikerült a tanácsnak a katonaságtól visszaszereznie, a közélelmezési hivatal ott folytatta működését.28 A háború alatt sokat tett az ellátás érdekében, az egyre nehezebben beszerezhető közszükségleti cikkek lehetőség szerinti biztosítására, ugyanakkor a városi pénztár növekvő kiadásainak részbeni fedezéséhez is hozzájárult azzal, hogy 1916-tól 1919 végéig összesen 1 630 000 K nyereséget biztosított. A Népszava egyik cikke jelentős közellátási létesítményként említette a szegedi közélelmezési üzemet, mert olcsóbb szolgáltatásokat nyújtott az ellátatlanoknak (akár élelmiszerek vagy tüzelő, akár ruházati anyagok vagy egyszerű kisipari javítási munkák — pl. cipőjavítás — terén), mint a magáncégek. A visszaéléseket azonban nem tudta kiküszöbölni, a Haditermény Rt. nyerészkedése és az általános gazdasági nehézségek fokozódása révén az ellátás Szegeden is egyre inkább akadozott. Ahol valamilyen közélelmezési cikk vagy ilyenre szóló utalvány kiosztása történt, 1917/18-ban a szegényasszonyok már éjfél előtt gyülekezni kezdtek, hogy adagjaikat megkaphassák. 1917 decemberében a minisztérium havi 70 vagon lisztet állapított meg a szegedi ellátatlanok részére, ám az Országos Közélelmezési Tanács ezt a kontingenst 50 vagonra csökkentette. Emiatt a fejadagokat havi 2 kg-mal kellett leszállítani, így a könnyű testi munkások, értelmiségiek havi 6 kg, a nehéz testi munkások havi 8,40 kg-ot kaptak. A napi 30 dkg kenyeret, egyéb élelmiszer hiányában a lakosság kevesellte. 1918 augusztusában az ellátatlanok havi zsírfejadagja 30 dkg, napi kenyérfejadagja 20 dkg volt, az is „ehetetlen, keserű, fekete fakéreg".29 A ruházati cikkek kényszerelosztását nem vezették be, a bérből élő munkások, napszámosok, a kisemberek a magas szabadárakat nem tudták megfizetni, teljesen lerongyolódtak. Cipőhiány miatt gyermekeik egy részét nem tudták iskolába járatni. Az egyik munkáslakta kerület iskolájának 672 tanulója közül 469 nem látogathatta 1917 őszén a tanítást, mert nem volt cipője, s a legtöbbnek megfelelő ruhája sem.30 A városvezetés akadozva tudta megszervezni a háború alatt a lakosság ellátását jórészt azért, mert az állami felvásárlás monopolszervezete az élelmiszerek nagy részével támogatta az osztrák és német birodalom katonai és polgári ellátását is.

A háború kezdetén nem csupán a szakszervezeti csoportok taglétszámát erősen megritkító, e csoportok működését visszavető katonai bevonultatások, a közellátási problémák folytán sokasodó megélhetési gondok stb. nehezítették a város lakosságának helyzetét, hanem a helyi sajtó, az egyházak, az iskolák háborús hangulatkeltése is. A háborút igazságos, védelmi jellegűnek vélték; a „kutya Szerbiával" leszámolást követelő tüntető menetekben munkások is vettek részt. A nacionalista jelszavak hatása érződött még jóidéig a munkások körében is a háború kitörése után. Nincs terünk felsorolni a különféle polgári egyesületek, társadalmi szervek, egyházak szegedi háborús hangulatkető akcióit, a helyi lapok hasonló, természetesen budapesti irányítást nem nélkülöző cikkáradatára is csak utalhatunk.

Egyes jelentős szakszervezeti csoportok továbbra is rendszeresen működtek Szegeden: az Építőmunkás és a Typographia c. szaklapokban olvashatunk híradásokat e szakszervezetek helyi csoportjainak működéséről. A MÉMOSZ csoportnak a nagymérvű taglétszám csökkenése (1915 végén csupán 55 fő) ellenére is folytatott rendszeres tevékenysége megmutatkozott abban, hogy 1915-ben 5 gyűlést tartott, a nem katonáskodó tagokat pedig igyekezett a tagdíjfizetésre szorítani. A csoport rendszeres működésében nagy szerepe volt Wallisch Kálmánnak (1889— 1934), akit a szövetség 1914. évi pozsonyi kongresszusa a központi vezetőségbe beválasztott.31 1914 októberétől állandó kapcsolatban volt a szegedi MÉMOSZ csoporttal, hiszen Szegeden teljesített katonai szolgálatot. A szövetség központi vezetősége a szervezetet igyekezett a háború utáni időszakra átmenteni, irányításával a csoport vezetősége gondoskodott a szervezet által folyósítani szokott segélyek kifizetéséről.

A nyomdászszakegylet; a vas- és fémmunkás csoport és a cipész szakcsoport is folyósított szegedi tagjainak különféle segélyeket. Pl. a nyomdászegylet 1916-ban — noha a taglétszám az 1914 előtti 61 főnyi átlaghoz képest csak 23 — az árvák felruházására 28,50 K-t, az utasszálló részére 30,06 K-t, a hadbavopultak hozzátartozóinak 484 K-t adott.32

A szegedi szakszervezeti mozgalom 1915/16. évi visszaeséséről az 1913. évihez képest az MSZDP központi vezetősége által kiadott Népszava-naptárakból is képet kaphatunk. 1915 végén 9, 1916 végén 8 országos szakszervezet helyi csoportja működött Szegeden. 1916 végén a 32 országos szakszervezet közül: az élelmezésipari munkások szövetségének megbízottja, a cipész-, az építőmunkás, a famunkás, a földmunkás, a könyvnyomdász, a szabómunkás, a vas- és fémmunkás szövetségeknek helyi csoportja létezett.33 Az MSZDP központi vezetősége 1916-ban kezdeményezte, hogy a jelentősebb vidéki szociáldemokrata központokban a munkások — zárt helyiségben — ünnepeljék meg május l-jét. A szegedi pártvezetőség április 30-án rendezett népünnepélyt, amelyen Garbai Sándor beszélt. A tiszta bevétel 40V;.-át a harctéren elesett munkások hátramaradottjainak egyszeri segélyezésére fordították.34

1916-ban már Szegeden is mind többször mutatkoztak nyílt jelei, hogy munkások, értelmiségiek, középrétegbeliek körében kezdett szétfoszlani a háború igazságos jellegéről szóló nézet. 1915-ben még aránylag ritkán, 1916-ban már jóval több esetben indított a szegedi ügyészség háborúellenes kifakadások miatt gyorsított eljárást. Az őszinte békevágyat több hivatalos iratban is megfogalmazták: pl. az alsótanyai tanítók tanévnyitó tantestületi ülésén Tomkó János igazgató a fronton küzdő és fogságban sínylődő kartársakra emlékezve „Kéri a mindenhatót, hogy vessen véget a borzasztó háborúnak".35 Szaporodott a katonaszökevények száma: 1916 március—május hónapokban a háborús cenzúrával megkötött lapok is beszámoltak szökésekről, a Szegedi Napló hét esetről, 1917 őszén — mint látni fogjuk —sokkal többről. A háborús termelést folytató Kenderfonógyárban 1916 augusztusban az alacsony béres az embertelen viszonyok miatt valóságos lázadás ütött ki, ami sztrájkba fordult. A napi 12 órás munkaidő ellen tiltakozó sztrájkot állítólag Wallisch Kálmán kezdeményezte, de eredménytelen maradt.36 A háborúval történt ösztönös szembefordulást mutatja Rózsi József hadirokkant 1916. április 3-i levele is, amelyet a város rendőrfőkapitányához intézett, s amelyben a köztársaságot élteti.37 1916. november 25-én a nőmunkások szervezői rendeztek matinét a Munkásotthonban, a munkásnők szakmai szervezkedésének elősegítése céljából.38

A polgári nőmozgalom folyamatosan működött a háború kitörése után is, hatékonyan enyhítve a rokkantak, özvegyek, árvák nyomorát. A háború következményei láttán a nőmozgalom körében csakhamar tért nyert a háborút ellenző felfogás. A férfi munkaerő hiánya megnövelte a nők szerepét az állami és társadalmi életben is. A feminista mozgalom jótékonysági tevékenysége a háború idején elsőrangú társadalompolitikai kérdéssé vált. 1917. február 3-án Bédy-Schwim-mer Róza A nők jogai és a béke címmel tartott előadást a Tisza Szálló nagytermében. A háborús válság körülményei között ismét erősödött a szocialista nőmozgalom is. A Munkásotthon új helyiségét 1917. április 1-jén tartott nőnapi gyűléssel avatták fel: ez alkalommal Singer Vera beszélt a „nemzetköziség nagy fontosságáról", a szervezkedés kiterjesztésének szükségességéről a jelen volt 500—600 nőmunkásnak.39

A munkásság körében az 1917-es oroszországi februári forradalom hírére az elégedetlenség, a béke reménye és vágya egyre erőteljesebben nyilatkozott meg. Az MSZDP május l-jét már országszerte a béke követelése jegyében ünnepelte. Szegeden az új Munkásotthonban, a Fekete házban tartott ünnepségen Nyisztor György hangoztatta, hogy „a proletárság minden időben a békéért küzdött, és ma is a béke érdekében munkálkodik".40

Az 1917 februári forradalom híre 1917 márciusában a szegedi közvéleményt fokozatosan átformálta, kezdett feltámadni a remény a békés polgári viszonyok visszatérésére. A Szegedi Napló a cár lemondó manifesztuma után közölte az orosz szocialisták békefelhívását, hírt adott az orosz köztársaság kikiáltásáról is. A hazánkban is remélt kibontakozás jegyében újból erőre kaptak Szegeden a háború utáni békés ujjárendezéssel foglalkozók. Áprilisban egy agrárblokk létesítését kezdték szervezni, és közölték az agrárvállalatok egyesülésének tervét. Április 15-én a közgyűlésen Bokor Pál bejelentette, hogy létrejött a Mezőgazdasági Részvénytársaság 250 000 K alaptőkével.

Az agrárérdekeket képviselők szervezkedésével egyidőben folytak az előkészületek a városi polgárság érdekvédelmének újraszervezésére is. Az 1917. május 9-én közölt újsághír szerint a városok kongresszusára, amelyet május 18-án Pesten tartanak, Szegedről delegáció utazik. A szegedi küldöttség célja a Polgárliga alapítása volt. A szervezkedésre kedvezőnek tűntek a változó körülmények. Annál váratlanabb volt a miniszter álláspontja, amely lényegében ellenezte a városok 1918-ra tervezett kongresszusának megtartását. A kormánnyal szembeni polgári elégedetlenség, a háborús állapotok mielőbbi felszámolásának követelése felszínre tört a törvényhatósági közgyűlésen is, különösen miután Balogh Károly beszámolt arról, hogy 1915/16-ban a város vagyoni helyzete a háború következtében igen kedvezőtlen, a város háborús vesztesége a két év alatt 2 205 433 K.41 (1918-ban a várost ért háborús kárt 3,5 millió K-ra becsülték.) A polgárság jogos felháborodásánál még nagyobb volt a háborús szenvedésektől különösen meggyötört munkásságé.

A szegedi politikai életet az Esterházy-kormány kinevezése — Tisza István 1917 májusi bukása után — keltette életre, hiszen ezzel a háborús párt elszenvedte első politikai vereségét. Az ellenzék térhódításának megnyilvánulása volt többek között 1917. június 6-án a Választójogi Blokk fővárosi megalakulása. Aktivizálódtak az iparosok, kereskedők, magántisztviselők is. A Szegedi Napló kifejezésre juttatta a polgári véleményváltozást a szociáldemokrata pártól, „amelyben lehetetlen a jövő hatalmas tényezőjét nem érezni". A Választójogi Blokk 1917. augusztus 12-i szegedi hivatalos alakuló gyűlésén az 1916-ban alakult Károlyi-pártot Becsey dr., az Apponyi-pártot Kószó dr., a Polgári Radikális Pártot Hollós dr., a Feminista Egyletet dr. Erdélyi Jenőné képviselték. A szociáldemokrata központi pártvezetőség nevében Farkas István jelent meg. A blokk Szegeden is akcióegységet létesített „az oligarchikus és banktőkés kormányzattal" szemben az általános választójog bevezetése, az ipar, kereskedelem és földművelés fejlesztése, a béke érdekében.42 A blokk 28 tagú végrehajtó bizottságában négy szociáldemokrata is helyet foglalt. A titkár Fürtös Sándor (1861—?) lett, aki a nyomdász szakegylet szegedi csoportjának elnöke, a helyi szociáldemokrata párt vezetőségi tagja. A szociáldemokrata pártvezetőség képviselője Ábrahám Mátyás, Beregh Lajos titkár és a nyomdászszakegylet alelnöke, Kiss István szintén tagjai a blokk vezetőségének. Eszerint a szociáldemokraták 1917 nyarán a város politikai életében ismét jelentős tényezővé váltak. Kiemeli ezt a szakszervezeti mozgalom Szegeden is megfigyelhető fellendülése. A meglévő szakszervezeti csoportok megerősödtek, új szakszervezeti csoportok alakultak. A háború kitörésekor bevezetett kivételes intézkedések egy része Tisza István bukása után már nem érvényesült. Ennek folytán a munkások és alkalmazottak minden rétege (beleértve az állami alkalmazottakat is) a szervezkedés útjára léphettek. A szocialisták adott lehetőséget kihasználó munkájának tulajdonítható, hogy augusztus 30-án a kereskedelmi alkalmazottak és magántisztviselők (mintegy 70-en), szeptember 12-én csaknem 500 dohánygyári munkásnő, szeptember 17-én a vegyipari munkások (köztük számosgyufagyári munkásnő) megalakították szakszervezeti csoportjukat a gazdasági és poltikai mozgalom egysége alapján. Sikeres volt a vasúti munkások, a villamosvasúti és a kenderfonógyári munkásnők szervezése is. A szakszervezeti taglétszám 1918 januárjáig Szegeden — az 1912. évi 1406-ról — kb. 6000-re, tehát több, mint négyszeresére nőtt. (Az országos taglétszámnövekedés 1912 végétől 1917 végéig mintegy kétszeres.) Szegedi sajátság az is, hogy az országosnál nagyobb arányban léptek a szocialista szervezkedés útjára a nagyüzemi, köztük a nőmunkások.43

A szervezkedés kiterjedését a gazdasági helyzet javításának követelése, nem egy esetben sztrájkmozgalom kísérte. Az országos vasúti munkásmozgalom keretében a szegedi fűtőházi és mühelyi munkások (összesen 372 fő) május 29—június 2. között, a magántisztviselők 1917 nyarán folytattak mozgalmat, 180 szabómun-kásnő szeptember 1—szeptember 6. között sztrájkolt. A vasúti munkások mozgalma nem ért el eredményt, a szabónőké 35%-os béremelést vívott ki.44 A béke követelése tehát a gazdasági, szociális helyzet javításának követelésével kapcsolódott a mozgalom mindennapjaiban Szegeden is, s az MSZDP ekkor még első helyen szorgalmazott választójogi reformja csak kisebb jelentőséggel bírt.

Az ellenzék kormányra jutatása aktuálissá tette a főispán cseréjét. így lett július 7-től Kelemen Béla dr. Szeged és Csongrád vármegye főispánja. Kelemen 1917. február 7-i parlamenti felszólalásában háborúellenes álláspontot képviselt, március végén Tisza lemondását követelte. Kinevezésével a közigazgatási autonómia felügyeletét ismét a Tisza-féle háborús politikát ellenző, de a dualizmust, ezen belül Magyarország állami önállóságát, a vagyonos polgárság és az árutermelő gazdák osztályuralmi érdekeit átmenteni törekvő politikai csoportok vették kezükbe, akik a hatalom megmentése érdekében hajlandónak mutatkoztak demokratikus engedményekre is. Mindezt tükrözte Kelemen július 23-i Csongrád megyei és július 28-i szegedi beiktatásán mondott beszéde. A közigazgatási és politikai reform bevezetése, az adott törvényhatóság gazdasági, társadalmi fejlődési ügyének felkarolása mellett a győzelmes béke mielőbbi eljövetelének szükségességéről, a magyar szupremácia megőrzéséről szólt.45 Kelemen mandátumát a július 30-án tartott pótválasztáson a II. kerületben egyhangúlag Kószó István dr. nyerte el, aki a függetlenségiek ekkor már Apponyi irányította mérsékelt csoportjához tartozott, Kelemen harcostársa volt. Egyhangú megválasztását annak köszönhette, hogy a párt régi, oszlopos vezetőségi tagja volt. Számos egylet, vállalkozói érdekszövetség, pl. a bérháztulajdonosok egyletének jogtanácsosaként befolyása volt.

Az új helyzetben a Nemzeti Munkapárt szegedi végrehajtó bizottsága a Választójogi Blokktól elkülönülve kívánta folytatni a küzdelmet a város továbbfejlesztéséért. Ezzel szemben a Választójogi Blokkhoz csatlakoztak a kerületi függetlenségi vezetőségek és egyletek. 1917. július 24-én a Demokrata Párt országos vezetőségének tagja lett Szegedről Balassa Ármin dr,, Hoffman Ignác és Fülöp Zsigmond dr.46

1917/18 fordulójától a hazai haladó polgárság tovább gyarapította politikai erőit. A gazdasági élet gúzsba kötése, a még 1917 augusztusban Esterházy helyébe lépő Wekerle Tisza István szellemét hordozó politikai merevsége aktivizálta a polgári ellenzéket. Erőteljessé vált a katonaság bomlása, egymást érték a munkásmegmozdulások és az éhségtüntetések.

1918. január l-jén Kószó István dr. Felvilágosodottság és béke c. vezércikke a legégetőbb kérdések megoldását követelte. Ugyanő március 14-én — a mezőgazdaságban mutatkozó nagy munkaerőhiány enyhítésére — az országgyűlésben indítványozta a 42 évnél idősebb segéd- és őrszolgálatosok leszerelését. Március 26-án a szegedi tisztviselők újabb drágasági pótlékot követeltek, a memorandumot ez alkalommal az uralkodóhoz juttatták el. Ezt követően Kelemen Béla dr. főispán Wekerle miniszterlnökhöz fordult, kérve a hadiözvegyek és hadiárvák számára is nyugdíjtörvény előterjesztését.

Május 25-én meghalt Rósa Izsó dr., a Nemzeti Munkapárt I. kerületi képviselője. Megüresedett mandátumának betöltése alkalmat adott a háború idején mesterségesen elfojtott politikai küzdelem felélénkülésére. Wekerle miniszterelnök Payr Vilmos honvédelmi államtitkárt ajánlotta Rósa mandátumának betöltésére, párton kívüliként. A pártoknak több jelöltje is volt. A kereskedők és iparosok Pálfy Dánielt, a Kereskedelmi és Iparkamara alelnökét támogatták. A Nemzeti Munkapárt helyi végrehajtó bizottsága Pálfy József dr. árvaszéki elnököt jelölte országgyűlési képviselőnek. Rósa dr. helyett a Nemzeti Munkapárt elnökévé Back Bernát malomtulajdonost választották, a párt titkára változatlanul Cserő Ede dr. maradt. A Függetlenségi és 48-as Párt szegedi elnökségi ülésén május 31-én elhatározták, hogy Pestről kérnek jelöltet. Június 4-én, a Tisztviselők Egyletének tanácskozásán, Uray Zoltán MÁV üzletvezetőt ajánlották az 1918 februárban alakult 48-as Alkotmánypárt programjával. Itt jegyezzük meg, hogy miután Vázsonyinak és társainak sikerült szétbomlasztania a Választójogi Blokkot, a parlamentben korábban már ellenzékbe került Nemzeti Munkapárt támogatására Andrassy Gyula vezetésével hozták létre ezt az új pártot. Károlyi Mihály szerint az Alkotmánypárt „a reakció erőinek ... tömörülése" volt.47 A Becsey elnökségével működő Függetlenségi és 48-as Károlyi-párt a kereskedők és iparosok jelöltjét támogatta. A 48-as és Függetlenségi Apponyi-párt, Kószó elnökségével, június 6-ig egyik jelöltet sem fogadta el. A Károlyi-pártiak óvták az alkotmánypártiakat az ellenzéki erők szétforgácsolásának veszélyétől, mégis — Kelemen főispán és Kószó dr. közreműködésével — formálisan is megalakult az Alkotmánypárt Szegeden.48 Az I. kerületi Károlyi-párti vezetőség magát Károlyi Mihályt, a párt országos elnökét hívta meg a jelölőgyűlésre. Károlyi június 15-én érkezett Szegedre. A Prófétavendéglőben rendezett vacsorán Károlyi, Becsey és Pálfy Dániel beszélt. Károlyi ezúttal is követelte a háború azonnali befejezését és a németekkel való szövetség felmondását. Június 16-án a Tisza Szálló nagytermében tartották az ősgyűlést. Pálfy Dániel pacifista programmal lépett fel. Követelte a kisemberek, a kisiparosok háborús kárának megtérítését, a tisztviselők fizetésének rendezését. A gyűlés végül Pálfy Dániel jelölését elfogadta.49

 

116. sz. kép. Szigethy Vilmos levéltáros ún. Csíziójának egy lapja

 

117. sz. kép. Diadalív a király fogadására

 

   

118. sz. kép. Polczner Jenő képviselő

119. sz. kép. Kulinyi Zsigmond

   
   
120. sz. kép. Kószó István 121. sz. kép. Becsey Károly
   
   
122. sz. kép. Kossuth Lajos szobrának leleplezése 1902
   
   
123. sz. kép. Bánffy Dezső korteshadjárata 1905
   
   
124. sz. kép. Kelemen Béla 125. sz. kép. A Rákóczi-szobor a felavatáskor
   
   
126. sz. kép. Hollós József 127. sz. kép. Pollák Béla
   
   
128. sz. kép. Az Egyesült Kőműves és Atssegédek Egyletének címere
   
   
129. sz. kép. Üzemi munkások csoportképe
   
   
250. kép. A MÉMOSZ szegedi kongresszusának résztvevői 1912
   
   
131. sz. kép. Választójogi tüntetés 1912 májusában
   

   
132. sz. kép. Baticz Gyula 133. sz. kép. A szegedi utászok állásépítése. 1915
   
   
134. sz. kép. Sebesültek a feketeházi hadikórházban
   
   
135. sz. kép. Sorbanállás a háború alatt

 

A németbarát háborús párttal szemben június 21-én Károlyi hívei a Hági vendéglőben rendeztek pártvacsorát, itt Becsey dr., Várossy Gyula és Balassa Ármin dr. szólalt fel. Deklarálták a Károlyi-párt és a Polgári Radikális Párt együttműködését, Pálfy Dánielt támogatva. A választás további körülményeinek felderítésére az általános sztrájk miatt meg nem jelent lapok hiányában kevés lehetőség van. A Szegedi Napló június 27-i kőnyomatos száma közölte, hogy Szeged országgyűlési képviselője az I. kerületben Pálfy József dr. lett, vagyis a Munkapárt győzött. Ez a hír azonban nem rendítette meg a szegedi kis- és középpolgárok, kisgazdák és szegényemberek Károlyi iránti bizalmát, mert programja békét, demokráciát, függetlenséget, földet ígért.50 A gyárakban, műhelyekben, hivatalokban, az értelmiségiek körében 1918-ban Szegeden is napról napra erősödött az a törekvés, amely békés eszközökkel ugyan, de megbuktatni akarta az ország demokratikus haladásának, a béke megteremtésének útjában álló rendszert. A szegedi napilapok közül különösen 1918 nyarától, koraőszétől — amint néhány később említendő példán látni fogjuk — főleg a Szegedi Napló és a Délmagyarország cikkei juttatták ezt leghatározottabban kifejezésre. Országos és helyi ügyekben is gyökeres változásokat követeltek, nem egyszer hivatkozva az oroszországi proletárforradalom tanulságaira. Nagy szerepe volt e cikkek írói közül a polgári radikális Móra Ferencnek és Juhász Gyulának.51 A társadalmi haladás legfőbb ereje azonban a tömegmozgalom, ezen belül is a munkásmozgalom 1918. évi fellendülése. A szovjet kormány 1917. őszi békefelhívását a fővárosban, majd vidéken tartott nagygyűléseken ismertették. A szegedi pártvezetőség december l-jén a városháza közgyűlési termében munkásnőgyűlést (előadó Singer Vera), december 2-án a Korzó mozi nyári helyiségében békegyűlést rendezett. Az utóbbi gyűlésre a résztvevők zöme a Munkásotthonból kiinduló tüntető menetben vonult fel. Fürtös Sándor az általános béke mielőbbi megkötését sürgette, Olejnyik József vasúti műhelyi munkás az oroszországi proletárforradalom tanulságait ismertette, Olejnyik azt is bejelentette, hogy a népgyűlés üdvözölni fogja az orosz forradalmi kormányt.52

Az 1918. évi magyarországi forradalmi helyzet kifejlődéséhez hozzájárultak az 1918 januári általános politikai tömegsztrájk szegedi eseményei is. E sztrájk az egész monarchiára kiterjedt, Szegeden kb. 12 000 ember vett részt benne. Január 19—21-én mintegy 6000 főnyi szervezett nagy- és kisipari munkás, közelekedési alkalmazott, férfiak és nők, idősebbek és fiatalok, mellettük kereskedők, kismesterek, más kisegzisztenciák is bekapcsolódtak. A sztrájkban a békevágy kifejezése volt a fó'kérdés. A szegedi pártvezetőség a budapesti példa nyomán Szegeden is kezdeményezte a Munkástanács alapítását 200 taggal.53 A szocialisták a sztrájkot a szakmai szervezetek erősítésére, a taglétszám gyarapítására is felhasználták, pl. a vasúti munkások szakszervezetében.

A szociáldemokrata vezetésű munkásmegmozdulások 1918 tavaszán tovább folytatódtak. Márciusban a Kenderfonógyár 280 munkásnője szüntette be a munkát; a tavasz folyamán 14 napos sztrájk volt a gyufagyárban. A munkások a gyár főbizalmijának, Kiss Etelnek az elbocsátása miatt léptek sztrájkba, ugyanakkor béremelést is követeltek. Május elsején a legtöbb üzem munkásai sztrájkoltak, és a városban békét követelő felvonulást rendeztek. A Kenderfonógyár igazgatója igyekezett megtorolni, hogy az üzem számos munkása részt vett a május 1-jei megmozdulásban: május 4-én, az esedékes bérfizetési napon megtagadta a résztvevők május elsejei bérének kifizetését. Emiatt a gyár udvarán mintegy 300—400 munkásnő gyűlt össze; követelték járandóságukat, majd „be akartak hatolni az irodákba".

A „munkászavargást" a rendőrség és a katonai rendőrség elfojtotta.54 Az utóbbi alakulatot még 1917 tavaszán szervezték a város erősen megingott közbiztonságának védelmére, a katonaszökevények felkutatására, a háborús rendet veszélyeztető, bűncselekményeket elkövető katonai és polgári személyek felderítésére. Tagjai a honvédségnél szolgáló emberek voltak: a testület a városi rendőrséggel párhuzamosan működött. A katonai rendőrség, melynek 100 főnyi legénységét 8 főnyi tisztikar vezette, 1917. május l-jétől szeptember 30-ig 582 katonaszökevényt fogott el, 551 katonát letartóztatott „önkényes eltávozás miatt", beszállított 66! hadifoglyot a munkáltatóktól való elszökés miatt, polgári egyénekkel szemben összesen 711 esetben járt el. Csupán a III. kerületben 1918. január 1—október 3. között 929 szökevényt, rablót és egyéb bűnözőt adott át az illetékes szerveknek. A katonai rendőrség az orosz hadifoglyok körében forradalmi szervezkedésre is fényt derítet: Erőfeszítései ellenére sem tudta elejét venni sem a hadifoglyok szökésének, sem a csapattestektől vagy frontra indított alakulatoktól történő szökéseknek. A katonák forradalmasodási folyamata tehát 1917/18-ban Szegeden is jelentkezett. A tanyákon — a katonai rendőrség vezetőjének jelentése szerint — igen sok szökevény bujkált, akiknek felkutatására 1918-ban az alakulat már egyre kevésbé vállalkozhatott. A Hadtörténelmi Intézet Levéltárában 1918-ból külön csomóban őriznek több, mint 600 elintézetlen ügydarabot, amelyre az előadó ráírta: rendőri eszközökkel fel nem lelhető. A szegedi honvéd kerületi parancsnokság 1918. május 14-i jelentése szerint a levélcenzúra adatai szerint gyakori a szökésre csábítás, a magánlevelekre sokszor „Éljen Trockij, Ad'er és Lenin" jelszavakat írnak, egyes menetszázadoknál a levelezés a fokozott békevágy jeleit is tükrözi.65 Az 1917/18. évi munkásmozgalmakban Szegeden szintén vettek részt katonák, aminek következménye lett, hogy a katonai rendőrség 1917-ben már a munkásszervezetek és a munkásmozgalom ellenőrzésére is törekedett. A kenderfonógyári haditermelés zavartalanságának biztosítása céljából 1917 decemberétől 1918 március közepéig a gyárba karhatalmi készültséget rendelt ki. A katonai elhárítás szegedi működése is felmérte a forradalmi erjedés potenciális erőit, igyekezett felderíteni az antant propaganda ügynökeit, e propaganda Szegeden ténylegesen tapasztalható akcióit, pl. a pacifista filmpropagandát.56 A katonaszökevények szervezett mozgalmának jelzésére használt „zöldkáder" elnevezés szegedi vonatkozásban először egy katonai nyomozó 1918. május 25-i jelentésében található.57 1918. június 14-én a szegedi katonai rendőrséget átszervezéssel, létszámnöveléssel igyekeztek megbízhatóbbá, működését eredményesebbé tenni, magatartására a korábbinál pontosabb utasítást dolgoztak ki. A létszám 1918. december 16-án 250 fő volt.58

Az 1918. évi cattarói matrózfelkeléssel ismereteink szerint két szegedi is kapcsolatba került. Geleta György (1893—1918) nyomdászsegéd, aki 1916-ban vonult be a haditengerészethez, és részt vett a felkelésben. Emiatt a felkelőket „megtizedelő" megtorlás áldozatává vált. Komócsin Illés (1898—1956) tetőfedő-cserepező-segéd viszont Horthy Miklós ellentengernagy, a monarchia adriai flottaparancsnokának hajóján teljesített szolgálatot, így közvetve ismerte meg a felkelők követeléseit.59

Igen nagy volt az orosz hadifogságba került szegediek száma: közülük számosan bekapcsolódtak a hadifoglyok forradalmi mozgalmába, sokan harcoltak a fiatal Vörös Lladseregben az ellenforradalmi hadseregek ellen. A szegedi internacionalisták számát a kutatás ez ideig nem derítette fel. Az októberi forradalom 50. évfordulója alkalmából a szovjet kormány kitüntetett 6 szegedi internacionalistát: Bálint Józsefet, Halász Józsefet, Horváth Bélát, László Sándort, Soós Károlyt, Vass Lászlót. Valamennyien a Harci Érdemekért Érdemérmet kapták.60 (László Sándor feltehetően László Józseffel azonos, aki nem szegedi hanem csongrádi.) Több szegediről is tudunk még, akik részt vettek az internacionalisták küzdelmeiben. Varró Kálmán például több társához hasonlóan az 1920-as évek első felében érkezett haza.

A polgári demokratikus átalakulás szegedi hívei között több olyan személy is volt, aki 1917/18 telén szükségesnek látta az 1914 előtti munkásoktatás felélesztését. Ez a tény szintén a haladó erők tömörítését célozta. A főszerepet ebben is a helyi polgári radikálisok vitték. A munkásoktatás újraszervezésének jelentős egyénisége dr. Vág Sándor (1885—1969), az 1916 őszén Szegedre helyezett főreáliskolai tanár, aki szervezője és vezetője lett az ekkor már Szegedi Szabad Iskola elnevezésű tanfolyamnak. Az 1917/18-as tanévben dr. Vág nyolc előadásból álló irodalomtörténeti sorozatot tartott Musettől Verlaineig címmel. Ebben a munkásoktatási formában Móra Ferenc is adott elő; 1918. február 13-án dr. Benkő István állami főgimnáziumi tanárhoz, a „Szeged" szabadkőműves páholy titkárához írt levelében közli, hogy a másnapi tisztikari értekezleten — éppen az előadás miatt — nem tud ott lenni. (Sok elfoglaltsága miatt a tisztikarban sem kívánt részt venni.)61 A polgári haladó erők munkássághoz közeledése jegyében a helyi polgári lapok közül a Szeged és Vidéke Juhász Gyula, a Délmagyarország Hollós József és a Szegedi Napló feltehetően Dettre János méltató cikkét közölte Marx születésének 100. évfordulóján.62

Az 1918. évi forradalmi válság érlelődésének fontos mozzanata volt a júniusi általános politikai tömegsztrájk. A sztrájkot az váltotta ki, hogy a karhatalom a MÁV gépgyárban a katonai felügyelet ellen tüntető munkásokra lőtt. Budapesten és több városban, köztük Szegeden is az ipari munkásság általános sztrájkkal válaszolt az eseményekre, békét és jobb közellátást követeltek. Június 21—22-én az összes szegedi nagy-, de a kisebb ipari üzemek, a vasúti műhely, a villamosvasút, a nyomdák munkásai is sztrájkoltak.63 A szegedi dohánygyárban pl. 426, az új-szegedi kender- és lenfeldolgozóban 550, a nagyobb nyomdákban 116, a MÁV műhelyekben 265 munkás szüntette be a munkát. A hatósági intézkedések folytán június 28-án délig már a jelentősebb üzemek 1331 munkása munkába állt, 1004 munkás azonban még tovább sztrájkolt, és csak július l-jén vették fel a munkát.64 A vonatkozó államügyészségi jelentés csak a fontosabb üzemek sztrájkoló munkásainak számát említi. A sztrájk idején a szegedi lapok sem jelentek meg. A megmozdulás nehezítette a VIII. hadikölcsön jegyzését is.

1917/18-ban Szeged társadalma, benne a munkások, továbbá az erős kis- és középpolgárság, a jelentős szellemi erőt képviselő értelmiség is a békét várta. Az ellenzék demokratikus törekvéseinek XIX. sz.-ba visszanyúló hagyománya, szembenállása a dualista rendszerrel elősegítette politikája újraértékelését a katonai vereség körülményei között, így a küszöbön álló forradalmi átalakulás jelentős tényezője lett. Nem csupán a béke jelszavai hangzottak fel mind erősebben, hanem a város háború utáni gyorsabb fejlődését több oldalról segíteni kívánó elképzelések, tervek is szép számban láttak napvilágot, különösen a Szegedi Napló hasábjain. A polgári radikális Domokos László (1882—1973) önálló kötetben tette közzé elképzeléseit Szeged a háború után címmel. A gazdaság korszerűbbé tételét, a politikai viszonyok demokratizálását a béke megteremtésével színvonalas napilapcikkek kapcsolták össze 1917 nyarától, de különösen 1918 közepétől. A politikai átértékelés országos mozzanatait méltató szegediek felsorolták a helyi tennivalókat is. Felújították a háború előtti reformterveket, amelyek tovább éltek a város lakosságának köztudatában. 1918 nyarán és kora őszén a város gazdasági, politikai és közigazgatási vezetői, de elsősorban a napilapok egyre határozottabban kívánták a városigazgatás demokratizálását és ennek előfeltételeként az ország demokratikus átalakítását, az Ausztriához fűződő kapcsolatok felbontását sürgették. Küzdöttek a háborúban hatalmas áldozatokat hozott lakosság életkörülményeinek javításáért.

A haladás erői tehát mindinkább gyarapodtak, szélesedtek, a polgárság és munkásság politikai célkitűzései és harci módszerei azonban eltérőek voltak. A júniusi általános sztrájk ellen a főispán és az igazságügyi apparátus — hivatalból — fellépett (Kelemen főispán pl. telefonon adatokat kért a jelentősebb üzemekben sztrájkban álló munkások számáról, a termelési érték kieséséről), de a polgári haladás erői is — az áruhiányra hivatkozva — elhatárolták magukat a munkások e harci módszerétől. A Szegedi Napló június 27-én litografált eljárással készített számának vezércikke a Nyugalom! címet viseli. Arra hív fel, hogy ne rontsunk egymásnak, „... magyar, ne bántsd önmagadat! ..." jelszónak kell érvényesülnie, mert csak így védhetjük meg az országot a feldarabolástól. A társadalmi béke és az ország egységének összefüggése, valamint az a gondolat, hogy a polgári ellenzék vezetése alatt kell a munkásosztálynak az ország demokratikus átalakításában részt vennie, számos 1918 augusztus—októberi helyi újságcikkben megtalálható. E cikkek azt is dokumentálják, hogy a polgári haladás erői Szegeden felismerték: az ország függetlensége, demokratikus átalakítása történelmi szükségszerűség és megvalósításának ideje elérkezett.

Az ipari munkások 1918 nyarán és őszén egyre nagyobb mértékben sorakoztak az MSZDP mögé: ezt igazolja pl. a pártadó összege más városokkal egybevetve: 1918 júliusban 593,76 K folyt be Szegedről, Pozsonyból csak 50,—, Debrecenből 100,— K. A szocialista mozgalom ekkorra erősen megvetette a lábát az új-szegedi kender- és lenfeldolgozó gyárban, a kenderfonóban, sőt a dohánygyárban is. Az újszegedi gyár szociáldemokrata szervezetének vonzására jellemző, hogy 1918 augusztusban az addig tartózkodó délvidéki munkáslányok egy része is belépett a pártba.65 A szegedi pártvezetőség — követve a központi vezetőséget — a forradalmi helyzet kifejlődése idején is reformista törekvéseket képviselt, elfogadva a polgári ellenzék vezető szerepét. Szegeden a függetlenségi és demokratikus politikának széles társadalmi bázisa volt, és politikai tapasztalatokkal rendelkező ismert vezetői, mint pl. dr. Becsey, vagy a szocialistákkal már 1914 előtt kapcsolatban álló polgári radikális dr. Hollós együttműködésre léptek az MSZDP helyi vezetőségével. A Károlyi-párt helyi vezetői és a velük szoros kapcsolatban álló, de jóval vékonyabb társadalmi támaszú polgári radikálisok méltányolták a munkásosztály erejét és fontosságát. Elismerte a munkásmozgalom növekvő erejét a városi közigazgatás is. Ezért már 1917-ben bevonta a helyi szociáldemokrata pártvezetőség néhány tagját különböző bizottságokba: pl. Ábrahám Mátyást a hatósági munkaközvetítő igazgatóságába, a szénbizottságba.

A parlamenti ellenzékhez tartozó politikai csoportok szegedi képviselői ugyanazon az elvi alapon óhajtották megvalósítani az együttműködést a munkásosztállyal, mint 1914 előtt: az irányítás a polgárság kezében legyen. Ezt sikerült elérni. A monarchia hadseregének 1918. évi nyári és őszi katonai veresége meggyorsította a birodalom bomlását. A nemzetiségek Ausztriában és Magyarországon is Nemzeti Tanácsokat alakítottak, amelyek 1918 októberében kimondották az elszakadást a monarchiától és önálló nemzeti államok alakítását. A magyar polgári ellenzék és a szociáldemokraták azonban a békét és az ország demokratikus átalakítását a birodalom felbomlásától megrettent hatalmon levőkkel egyezkedve kívánták megvalósítani. Budapest lakosságának 1918 október eleji tüntetései a békéért. Magyarország függetlenségéért, az ország polgári demokratikus átalakításáért az egész országban éreztették hatásukat. A vidéki függetlenségi sajtó is már egyértelműen „balra át!"-ot hangoztatott ezekben a napokban. Többek között a Szegedi Napló is követelte a leszámolást Tiszával és csoportjával, elengedhetetlennek tartotta a polgári demokratikus szabadságjogokat és a nemzeti függetlenséget. Egynémely cikke az átalakulást kívánók szoros összefogásának szükségességére és az ezt követő további együttműködésre, az osztálybéke fenntartására intett.68"

1918. szeptember 25-én Szeged közgyűlése elfogadta dr. Becsey Károlynak azt az indítványát, hogy a városi tanácsot bízza meg oly felirat szövegezésével, amely követeli, hogy az országgyűlés „attól a kormánytól, melynek tagjai a kisebb anyagi erővel rendelkező osztályok érdekei iránt kellő megértést nem tanúsítanak, bizalmát vonja meg'".67

A következő, október 16-i közgyűlés pedig csatlakozva Pozsony vármegye köriratához, dr. Tonelli Sándor kamarai titkár (pártállása szerint a Munkapárt egyik helyi vezetője!) indítványára egyhangúlag kimondta, hogy ..... Szeged szab. kir. város közönsége mellőzhetlennek (így) tartja, hogy az 1867: XII. te. haladéktalanul hatályon kívül helyeztessék, és olyan törvényhozási intézkedések tétessenek, amelyek által Magyarország politikai, katonai, gazdasági teljes önállósága és függetlensége biztosítva legyen s az Ausztriával való eddig fennállott közös intézmények — az uralkodó személyének közösségét kivéve — mindenben megszűnjenek'*. Felhívja a kormányt, hogy az erre vonatkozó törvényhozási intézkedéseket tegye meg, és gondoskodjék arról, hogy a béketárgyalásokon az ország önálló szerződő félként, Magyarország területi sérthetetlenségét biztosítva részt vehessen.68 Egy rendkívül népes, a th. bizottság csaknem minden tagjának jelenlétében tartott közgyűlés mondotta ezt ki, bizonyítva, hogy a városi képviselőtestület tagjait is áthatotta a már küszöbön álló átalakulás szükségességének felismerése. Ugyanezt a perszonáluniós függetlenséget fogadta el a magyar kormány is október 20-án. Ez azonban már túlhaladott volt: a győztes szövetséges hatalmak célja a monarchia felosztása és helyén nemzeti államok létesítése volt, többek között a bolsevista forradalom veszélyének elhárítása érdekében is. Október 23-ról 24-re virradó éjjel — a monarchiabeli nemzeti tanácsok sorában szinte utolsóként — megalakult Budapesten, titokban, a Magyar Nemzeti Tanács.

Átalakultak a szegedi pártviszonyok is. A Munkapárt és az Alkotmánypárt — a fővárosi példára — Szegeden is egyesült. Pálfy József dr., az I. kerület országgyűlési képviselője bejelentette, hogy az új helyzetben párton kívül marad, és Magyarország önálló államisága és a különbéke érdekében fog tevékenykedni. Kószó dr. bejelentette, hogy a pártfúziót helyteleníti, ezért a Bizony Ákos vezette párthoz csatlakozott. Helytelenítette Károlyi Mihály különbéketervét is. A szegedi Károlyi-és radikális párti vezetők ezekben a napokban beható tanácskozásokat tartottak. Október 19-én este dr. Hollós József kezdeményezésére összejöttek a Munkásotthonban, és a szociáldemokrata pártvezetőség képviselőinek bevonásával arról tárgyaltak, hogyan lehetne a Szegeden is a küszöbön álló átalakulást a demokratikus erők összefogásával helyileg békésen megvalósítani. A fővárosban — hasonló erők részvételével, hasonló céllal — történő tanácskozások példája ösztönözhette az említett politikai csoportok szegedi vezetőit arra, hogy mintegy folytatásaként az előző évi Választójogi Blokknak, szervezetileg is rögzítsék együttműködésüket a polgári demokratikus viszonyok helyi kialakítására. Október 22-én a három párt megbízottaiból, illetőleg vezetőiből kilenc tagú testület alakult: elnök dr. Becsey Károly, tagok: Almássy Endre és dr. Pap Róbert (mindhárman a Károlyi-párt képviselői), Fürtös Sándor, Nemes Lajos (1886—?) és Szabó János (1884—1924) mint szociáldemokrata megbízottak, dr. Hollós József, Juhász Gyula és Móra Ferenc, mint a polgári radikálisok képviselői. E testületet — a Magyar Nemzeti Tanács példájára — október végén már Szegedi Nemzeti Tanácsnak nevezték.69 A testület kezdeti idó'szakában legaktívabb tagjai a helyi polgári radikális vezetó'k voltak, elsősorban dr. Hollós. E párt, szegedi végrehajtó bizottságának október 25-én közzétett kiáltványa szerint békét, demokratikus fejlődést kíván, s felhívott arra, hogy az „új Magyarország" megteremtésére „fogjon testvérkezet a dolgozó magyar középosztály és a magyar munkásság, a fej és a kar proletársága, amelyé az eró' és az igazság, a jövő és a diadal annyi nyomor és szenvedés elmúlt évei után".70

A háború előtti polgári radikális szemléletnek megfelelően a „középosztály" vezetése alá kívánta helyezni a társadalmat. A kiáltvány közegészségüggyel, polgári demokratikus szabadságjogokkal, a kulturális fejlődés előmozdításával, földbirtokreformmal kapcsolatos követelései időszerűek voltak. A lakosság körében népszerű gondolat volt természetesen az állami függetlenség, a népek szabadsága is, ezek azonban olyan célok voltak, amelyeket a győztes hatalmak korábban ígértek ugyan, de e dokumentum megjelenése előtt már visszavontak. A nyilatkozat nem adott választ arra, milyen kiutat lát a polgári radikális pártvezetőség az antant hatalmak által szabott új feltételek között.

Október 25-én a Magyar Nemzeti Tanács is közzétette programját, a szegedi progresszív erők ennek megvalósítását követelő népgyűléseket hívtak össze. Előbb október 27-re, majd 29-én az ifjúság számára tartottak gyűlést. 27-én — a Magyar Nemzeti Tanács programjának nagy népszerűségét is bizonyítva — a fővárosban és több vidéki helységben rendeztek a programjához csatlakozó gyűléseket. A Nemzeti Tanács e csatlakozásoktól remélte, hogy az uralkodó a tanács vezetőit nevezi ki miniszterekké, Károlyi Mihályt pedig miniszterelnökké. A 27-i gyűlésen túlnyomórészt munkások voltak jelen. A Magyar Nemzeti Tanács proklamációját Almássy Endre olvasta fel. A határozati javaslat követelte a béke azonnali megkötését, a város „közönségének" a Nemzeti Tanácshoz való csatlakozását s e célból rendkívüli közgyűlés tartását.71 Az ifjúság számára rendezett gyűlés egyik szónoka Juhász Gyula volt, aki a béke szükségességéről beszélt. A diákok mellett sok munkás és nagyszámú városi polgár is részt vett, s ezek egy része a Nemzeti Tanács programján kívül már a köztársaság mellett is tüntetett.72 Az átalakulást kívánó erők természetesen Szegeden is gyengék voltak arra, hogy rákényszerítsék a hatalom képviselőit a Nemzeti Tanács programjának elfogadására. Ehhez a fővárosi forradalmi felkelésre volt szükség.

Az október 30—31-i budapesti események híre mozgásba hozta Szegeden mindazokat az erőket, amelyek szemben állottak a nagybirtok és nagytőke hatalmon lévő csoportjával. Október 31-én a katonaság a laktanyákból az utcákra özönlött, és a város munkásságával, kispolgárságával, értelmiségével együtt éltette a Nemzeti Tanácsot. Zajosak voltak az utcák, az emberek mámoros hangulatban, énekelve járták be a zászlódíszbe öltözött várost. A katonák letépték sapkájukról a régi jelvényt, és kitűzték az őszirózsát, a forradalom szimbólumát. Az emberek boldogan ünnepelték a békét.73

A demokratikus pártok képviselőiből álló szegedi bizottság ekkor már a Nemzeti Tanács Szegedi Intézőbizottságának nevezte magát. így írta alá az október 30-án éjfélkor keltezett, „A rendzavarók ellen!" c. röpcéduláját, amely statáriális eljárás kilátásba helyezésével igyekezett megfékezni mindazokat, akik „a város békéjét és közrendjét,, "e magasztos órákban" „anarchiacsinálásra" akarnák felhasználni.74 A Nemzeti Tanács Szegedi Intéző Bizottsága, október 31-én délutánra népgyűlést hívott össze, hogy Szeged népe „adjon kifejezést a budapesti eseményekhez való csatlakozásának". A Délmagyarország c. lap tudósítása szerint határtalanul lángoló lelkesedés lázában égett az egész hatalmas, 30 000 főnyi tömeg, amely megjelent a Klauzál téri ünnepségen. A népgyűlés bővelkedett lelkes, szép jelenetekben. Vörös zászló alatt vonultak fel a szociáldemokrata munkások, zeneszóval, nemzetiszínű zászló alatt a rendőrök, postások, vasutasok, a különböző katonai alakulatok. E napon a helyi Nemzeti Tanács kezdeményezésére megalakult a Katonatanács is. Az ünnepségen a Nemzeti Tanács egyes szónokai a Kárász ház erkélyén beszéltek a forradalom vívmányairól. A szociáldemokrata vezetők a Kossuth-szobor előtti emelvényen szónokoltak; egy harmadik helyről a diákság nevében a diákoknak beszéltek. A szociáldemokraták népgyűlése elhatározta a politikai foglyok kiszabadítását: kb. 100 katonai személyt engedtek szabadon (főleg a nemzetiségieket) a katonai fogdából. (A katonszökevényeket, akik ellen a haditörvényszék vizsgálatot folytatott, továbbra is fogvatartották.)

A fővárosi forradalmi események és a szegedi munkások, katonák és dolgozók Nemzeti Tanácsot támogató megmozdulásának hatása alatt az összes helyi hatóságok, szervezetek, a vu^os országgyűlési képviselői (akik korábban Károlyi ellenfelei voltak), a régi igazgatási szervezet legjellegzetesebb képviselői október 31-én és november első napjaiban bejelentették csatlakozásukat a Nemzeti Tanácshoz. Szeged város november 2-án tartott rendkívüli közgyűlése kimondotta: „Szeged

szab. kir. város törvényhatósági bizottsága fölismerve azt, hogy az ország kormányzati, gazdasági és katonai átalakulását csak a Nemzeti Tanács által kijelölt úton lehet a társadalmi rend, a vagyon- és életbiztonság veszélyeztetése nélkül megteremteni, ünnepélyesen kijelenti, hogy Szeged szab. kir. város közönsége a Nemzeti Tanácshoz csatlakozik".75

A rendkívüli közgyűlés összehívását már az október 30-i dátumú, október 31-én iktatott iratban Becsey Károly, Móra Ferenc, Balassa Ármin, Hollós József és több más, összesen 43 th. bizottsági tag kérelmezte. 10 pontban sorolták a Magyar Nemzeti Tanács programjában foglaltakat, és kérték, hogy a közgyűlés támogassa az „ország megmentésének" ügyét. A városi tanács október 31-i ülése — miután megkapta a főispántól Becsey és társai iratát — szintén kérte a rendkívüli közgyűlés megtartását, a város közönségének állásfoglalását „a helyzet tisztázása, az országot fenyegető veszedelem elhárítása s a közrend felbomlásának megakadályozása végett". A főispán végül a Becsey és társai által előadottak céljából november 2-án du. 4 órára hívta össze a közgyűlést, amely tanácsi javaslatként elfogadta a fentebb idézett szöveget és a 10 pontot is, továbbá a Móra Ferenc által a közgyűlésen beterjesztett küiön indítványt. Utóbbi 3 pontból áll: nevezetes a második pontja, amely kéri a Magyar Nemzeti Tanácsot, hogy az összehívandó népparlamentben „Magyarország új államrendjéül a népköztársaság prok-lamáltassék, mint egyedül lehetséges államforma, amely a kor szellemének megfelel..."77

Az október 31-i események, a közgyűlés november 2-i határozata folytán Szegeden is győzött a polgári demokratikus forradalom. A Szegedi Nemzeti Tanács lett a forradalom helyi hatalmi szerve, amely ellenőrizte a közigazgatás, az állami hivatalok, az igazságszolgáltatás, az erőszakszervezetek működését is. Ennek során saját iratlondja keletkezett: az ügyintézéssel kapcsolatos iratai a Csongrád Megyei Levéltárban, üléseinek jegyzőkönyvei a Somogyi-könyvtárban vannak.


Jegyzetek:

* A polgári pártmozgalmak, a katonai alakulatok Szegeden kifejtett tevékenységéről szóié részeket Tóth Ede, a katonai alakulatok harctéri tevékenységéről, a munkások helyzetéről és mozgalmairól, a forradalom győzelméről szólókat Gaál Endre írta.
  1. Szegedi Híradó, 1914. augusztus 4., szeptember 4., december 3., 1915. január 31., február 14., március 24. Az ultimátumról és a háború kirobbanásáról: Galántai József: Magyarország az első világháborúban 1914—1918. Budapest, 1974. 119—148.
  2. HIL Honv. min. ir. 1914—20 091. eln. sz.
  3. Tóth Ede 1986. 66.
  4. A világháború, amilyennek én láttam. írta naplója és hivatalos akták alapján József főherceg tábornagy. I. Budapest, 1926. 336. Itt közli Svetozar Boroevic gyalogsági tábornoknak az esetre utaló jelentését.
  5. Uo. 293.
  6. Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban 1914—1918. Szerk. Jacobi Ágost. Budapest, 1938. 2., 132. A Karszt-fennsík csatáiról lásd Szabó László: Doberdó, Isonzó, Tirol. Budapest, 1980.
  7. József főherceg I. m. III. Budapest, 1928. 795.
  8. Uo. III.
  9. Ajtay Endre: A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914—1918. Szeged, 1933. 242. A negyvenhaíosok fegyverben 1914—1918. (Szerk. Hirn László.) Szeged, 1933.
  10. Az 5-ösökre: Nónay Dezső: A volt m. kir. szegedi 5. honvéd gyalogezred a világháborúban. Budapest, 1931. A többi adat: A világháború kézikönyve 1914—1918. Ö sszeáll. De Sgardel-li Caesar. Budapest, 1935. 293., 315. stb. Tóth Ede 1986. 71.
  11. Szegedi Híradó, 1914. november 26.
  12. Szegedi Napló, 1915. január 1.
  13. Uo., 1915. január 2. József főherceg I. m. I. köt. 339.
  14. Szegedi Napló, 1915. január 31., február 18.
  15. OKN 1910. XXVIII. 466.
  16. A közvélemény elégedetlenségét tükrözte Kelemen fenti interpellációja is. A harangokra:CsmL Ferences rend ir. Hist. Dom. 1916. augusztus 22-i bejegyzés. (Az alsóvárosi templomból 4 harangot vittek el, egy megmaradt.)
  17. Építőmunkás, 1916. május 27.
  18. Uo. 1915. február 11.
  19. CsmL A szegedi katonai behívottak családtagjait segélyező biz. ir. 1914—1918. 343., 363. sz.
  20. CsmL Polgm. eln. ir. 1918—5176. Déimagyarország, 1917. szeptember 5.
  21. Magy. Stat. Évk. 1912. 193—194. Typographia, 1918. október 4.
  22. Népszava Naptára 1916. Budapest, 1915. 70—84. CsmL KIB. ir. 1915.1. A polgm. havi jelentése 1915. december 13.
  23. CsmL Főisp. ir. 1918—2232.
  24. Uo. 1917—199.
  25. Uo. Közgy. jkv. 1917—527.
  26. CsmL KIB. ir. 1916. I. A polgm. február 15-i jelentése. Polgm. eln. ir. 1918—4198. Közgy. jkv. 1916—419. Délmagyarország, 1917. szeptember 16.
  27. CsmL Közgy. jkv. 1917—287. Főisp. ir. 1917—94.
  28. CsmL Polgm. Hiv. Külön kezelt ir. 14. doboz.
  29. CsmL Tan. ir. 1917—8252. 1. sz„ 1920—1599. 1. sz., Szegedi Napló, 1918. augusztus 31.
  30. Délmagyarország, 1917. november 17.
  31. Gam. Endre: A szegedi munkásmozgalom története a duaiizmus korában, i. m. I. 288— 289.
  32. Wallisch életútját részletesen bemulatja Soós Katalin 1983.
  33. VDCSMMT 1868-1917. 418. : Népszava naptara 1917. Budapest, É. n. 107-116.
  34. VDCSMMT 1868-1917. 414.
  35. CsmL Alsóközp. népisk. ir. 1918—265. (1916. szeptember 10.)
  36. Pl Levéltár H—v—16. A sztrájkkal kapcsolatban Paula Wallischt idézi Soós Katalin 1983. 18.
  37. VDCSMMT 1868—1917. 413.
  38. Nőmunkás, 1917. január 1.
  39. Uo., 1917. április 15.
  40. Népszava, 1917. május 4. Közli VDCSMMT 1917—1919. 57—58.
  41. Szegedi Napló, 1917. május 19.
  42. VDCSMMT 1917—1919. 59—61.
  43. Uo. 9—10., 64—68. Pl Levéltár H—k—114. H—v—16. Sulyok János 1961. június 7-i és Waltner Mihály 1963. február 1-jei szóbeli visszaemlékezése. Mindkettőt Gaál Endre vette fel. Az 1917 tavaszi és nyári országos fejlődés eredményeiről: Kende János: Forradalomról forradalomra. Budapest, 1979. 20—29.
  44. CsmL Főisp. ir. 1917—1715. VDCSMMT 1917—1919. 65.
  45. Szeged: CsmL Közgy. jkv. 1917—417. Csongrád megye: CsmL Szf. Főisp. ir. 1917—5286. 1. sz.
  46. Vázsonyi Vilmos beszédei és írásai. I. Budapest, 1927. 208., 242.
  47. Károlyi Mihály:  Egy egész világ ellen. I. m. 236.
  48. Szegedi Napló, 1918. június 11.
  49. Uo, 1918. június 18.
  50. Károlyi Mihály: Az új Magyarországért. Válogatott írások és beszédek 1908—1919.Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket készítette: Litván György. Budapest, 1968. 184—202.
  51. Fenyvesi István: Az orosz és szovjet kultúra a szegedi lapokban 1890—1944. Repertórium. Szeged, 1967. Vajda László: Móra Ferenc, a vezércikkíró. 2. 1914—1924. A Szegedi Pedagógiai Főiskola évkönyve 1960. 1. Szeged, 1960. Móra Ferenc útja 1917—1919. A dokumentumokat felkutatta és a kommentárt írta Vajda László. Uo. 1. Szeged, 1962. JGYÖM. 6.
  52. Népszava, 1917. december 6. Délmagyarország, 1917. december 4.
  53. VDCSMMT 1917—1919. 70—71.
  54. Szegedi Napló, 1918. május 5.
  55. Az 1917. évi adatok: Szegedi Napló, 1917. október 5. HIL Katonai Rendőrség Detektívosztálya, Szeged, I. világháború ir. 4185. sz. Tóth Ede 1986. 75., 84.
  56. Uo. 83.
  57. Uo. 79. HIL. Katonai Rendőrség Detektívosztálya, Szeged, I. világháború ir. 4184. sz.A szervezett és nem szervezett dezertőrök megkülönböztetésére: Farkas Márton: Katonai összeomlás és forradalom 1918-ben. Budapest, 1969. 161—162.
  58. Tóth Ede 1986. 80. CsmL Főisp. ir. 1918—3004.
  59. Életrajzi lexikon I. m. Komócsin Illésre vonatkozó adatot a lexikoncikk szerzője 1988-ban helyesbítette, ezt vettük figyelembe. Geleta bevonulására: a szegedi nyomdász szakegylet 1917. január 28-i közgy. jkv. A cattarói felkelés legrészletesebb feldolgozása: Richapd Georg Plaschka: Cattaro—Prag. Graz—Kőin, 1963. A hadbírósági eljárásba bevontaknak csak a nemzetiségi megoszlását közli (189—190. old.), míg a rögtönítélő eljárás alá vontak nevét, adatait felsorolja. (182. old.)
  60. Magyar internacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban. Dokumentum gyűjtemény. Szerkesztette: Józsa Antal, Hodak A. A., Milei György. Csizsova L. M., Bélay Vilmos. Budapest, 1968. II. 780—781.
  61. OL P. szekció. 1126. 3. tétel. Továbbá: A szegedi m. kir. állami főreáliskola L. (ötvenedik) értesítője. Összeáll. Homor István. Szeged, 1918. 12.
  62. Október fényei Szegeden. Bibliográfia. Összeáll. Péter László. Szeged, 1967. 42.
  63. CsmL  Szegedi  államügyészség ir.   1918—IV.   2528. 1.   sz.  VDCSMMT  1917—1919.78—80.
  64. MMTVD III. 225—226. Csongrád megye évszázadai 2. I. m. 171—174.
  65. Népszava, 1918. november 23. CsmL Főisp. ír. 1918—2296. A munkások tömegeinek az MSZDP-be áramlását dokumentáló nagytömegű országos forrásanyag felsorolásától el kell tekintenünk.
  66. Szegedi Napló, 1918. október 18., október 19., október 22. stb.
  67. CsmL Közgy. jkv. 1918—458.
  68. Uo. 1918—554.
  69. Szegedi Napló, 1918. november 17. A cikket Móra Ferenc írta. Ennek alapján közli a tagok névsorát VDCSMMT 1917—1919. 85. A fővárosi fejleményekre: Hajdú Tibor: Az 1918-as magyarországi polgári demokratikus forradalom. Budapest, 1968. 31—65.
  70. Délmagyarország, 1918. október 25.
  71. Délmagyarország, 1918. október 29.
  72. Uo., 1918. október 30. Az ifjúsági mozgalom 1918/19. évi szegedi dokumentumait Serfőző Zoltán közli. = Hegyi András I. m. 109—138.
  73. VDCSMMT 1917—1919. 86—94
  74. CsmL Ferences rend ir. Hist. Dom. Az 1918. október 31-i bejegyzés melléklete.
  75. CsmL Kö7í.y.jkv. 1918—577.
  76. CsmL Foisp. ir. 1918—2703., 2707. Közgy. jkv. 1918—577.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet