Előző fejezet Következő fejezet

Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság időszaka


I. A SZEGEDI VISZONYOK A PROLETÁRFORRADALOM GYŐZELMÉIG

 

1. A SZEGEDI NEMZETI TANÁCS. KÖZIGAZGATÁS ÉS HATALMI VISZONYOK. IDEGEN KATONAI MEGSZÁLLÁS

A november eleji fegyverszüneti szerződés után Szeged a menekülők gyűjtőközpontja lett. A harcterekről Szegeden át hazatérők közül is sokan a városban rekedtek az ország déli részének szerb katonai megszállása miatt. E területekről a magyar közigazgatási tisztviselők, csendőrök, rendőrök és családjaik tömegesen menekültek Szegedre. Fokozódott a lakás- és élelemhiány. Gyakoribbá vált a bűnözés: betörések, rablások, magánlakások kifosztása, amelyeket fegyveres katonák követtek el. A helyi Nemzeti Tanács szesztilalmat rendelt el, önkéntes rendfenntartó csapatokat szervezett.

November l-jén a Nemzeti Tanács támogatásával Csapó Ödön állami főgimnáziumi tornatanár diákőrséget szervezett; ez november közepéig működött. A polgárőrség őrizte a lőszerraktárakat, november 4-től a hidakat. A tanyavilágban a Gazdasági Egyesület és a Nemzeti Tanács közös szervezésében működött a polgárőrség. A közbiztonság és köztulajdon védelmére november 7-től fegyveres szolgálatot teljesített az Állami és Törvényhatósági Altisztek és Szolgák Szövetsége szegedi csoportjának kb. 220 tagja, a Szeged és Vidéke Nem Tényleges Tisztek Bajtársi Szövetsége kb. 250 tagja, továbbá a kb. 250 tagú katonai rendőrség is. A városi rendőrség mellé több mint 100 pótrendőrt szerveztek.

A hadügyminiszter utasítására a Szegedi Nemzeti Tanács a visszatérő katonák és volt hadifoglyok támogatása céljából a pályaudvarokon, később a város egész területén működő bizottságokat létesített, a Munkástanács és a nőbizottság közreműködésével. A közrend védelmét november 5-től a belügyminisztérium által szervezett Nemzetőrség vette át. Vasúti és hajózási alkalmazottakból hajózási és vasútbiztosító nemzetőrséget alakítottak. Szegeden kerületi nemzetőrségi parancsnokságot szerveztek. A nemzetőrség novemberben a helyi Katonatanács közreműködésével fegyverezte fel egyes községek (pl. Mindszent, Szegvár) nemzetőreit.1

A polgári ellenzék és a szociáldemokrata párt delegáltjaiból létesített Szegedi Nemzeti Tanács törvényhatósági feladatokat kezdett ellátni. Tagjai voltak dr. Hollós József, Juhász Gyula és Móra Ferenc is. Titkára november elejétől dr. Dettre János városi tiszti ügyész (1886—1944). November 4-i, a Magyar Nemzeti Tanácsnak tett jelentése szerint „A Szegedi Nemzeti Tanács hatáskörébe vonta a belső rendnek megőrzése, a közélelmezési kérdések intézése ügyét s a most uralomra jutott kormányrendszer uralmon maradását biztosító legfőbb intézkedések megtételét s az ezt megszilárdítani hivatott állami és közigazgatási adminisztratív teendők demokratikus szellemben való végrehajtásának ellenőrzését. E célból ellenőrzés alá vonta a szegedi közigazgatási és állami intézményeket ..., hathatós intézkedéseket tett a város közbékéjének és közrendjének érdekében".2 Az ellenőrzés feladatával már november 4-i ülésén az igazságügyi szervekhez, a postához, a pénzügyigazgatósághoz, a vasúthoz, a Kereskedelmi és Iparkamarához, november 6-án a nemzetőrséghez és a polgárőrséghez is kiküldötte 2—2 tagját.3 A Szegedi Nemzeti Tanács tehát az adminisztráció közvetlen társadalmi ellenőrzésének megszervezésére törekedett. Ennek megfelelően lett tagja a tanácsnak novemberben Somogyi Szilveszter polgármester, dr. Bokor Pál polgármesterhelyettes, Korom Mihály és Vajas József gazdálkodó, Pálfy Dániel paprikamalom, vas- és gépműhelytulajdonos, Szász Ernő, az újszegedi kender- és lenfeldolgozó igazgatója, dr. Pap Róbert ügyvéd, továbbá a Katonatanács képviselője, tehát az ellentétes érdekek politikai képviselői is. A fő szerepet továbbra is az alapító hárpm párt, elsősorban a polgári radikálisok vitték. A Nemzeti Tanácsot támogatta kezdetben a szociáldemokrata munkásság hatalmi szerve, a november 4-én megalakult Munkástanács is.

A Nemzeti Tanács legsürgősebb feladata volt a háborúban lerongyolódott, az alapvető élelmi-, tüzelő-, világítási és egyéb közszükségleti cikkeket nélkülözők, a sebesültek, hadirokkantak, hadiárvák és hadiözvegyek, a munkások és kisegzisztenciák, középrétegbeliek jogos igényeinek kielégítése, munkaalkalmak teremtése. Kérte tehát a környező községek, városok nemzeti tanácsait, hogy ne akadályozzák a Szegedre irányuló élelmiszer- és élőállat szállítást. Az állami közélelmezés szegedi malmokban raktározott liszt- és korpakészletét lefoglalták és a Munkástanács segítségével kiosztották. Szervezte a tűzifa és szén beszerzését. November 26-án a belügyminiszter kiadta a nemzeti és néptanácsok működésének szabályzatát. A tanácsok eszerint a kormánybiztosok és a közigazgatási hatóságok tanácsadói szervei, hatósági feladatokat nem gyakorolhatnak.

A város élelmiszerkészleteit növelték a csere útján történt beszerzések, pl. sóért is. A közélelmezési miniszter december 23-án az 1919. március 15-ig leszerelők ellátása céljából kétszer 25 vagon liszt kiutalását ígérte. A kormány hatásköre volt a külön ellátásban részesülő iparvállalatok és beszerzési csoportok lisztellátása.4 Ennek ellenére a polgármester december 30-án, a későbbi igazoló jelentése szerint, a Munkástanács kezdeményezésére lefoglalta a Back-malomban levő gabona- és lisztkészletet. A kormány január 27-i ülése megtorlásképpen február 15-től március ]-jéig kizárta Szegedetazállamiközélelmezésből. A zárlatot március elején feloldották, tekintettel a kb. 30 000 munkanélkülire és a kb. 90 000 ellátatlanra, továbbá a városnak a szerb megszállás miatt bekövetkezett elzárására. A Back-malomban a kormánymegbízott a helyszíni szemle alkalmával talált 3524 q gabona-, 1263 q liszt- és 1700 q kukoricakészletet a város március 31-ig történő élelmezésére átengedte. Április l-jétől kezdődőleg pedig havi 50 vagon liszt szállítását rendelte el.5 A kormány ily módon is megkísérelte a munkásság befolyását visszaszorítani.

A Munkástanács már november közepétől hatalmi tényezőként lépett fel. Wallisch Kálmán, a szociáldemokrata helyi pártvezetőség titkára akciót kezdeményezett dr. Szalay József rendőrfőkapitány ellen, aki az 1918 júniusi szegedi általános sztrájk elindítóit főbelövéssel fenyegette, novemberben megtiltotta a városi rendőrtisztek és a legénység belépését a szociáldemokrata pártba. Szalay azonnali eltávolítását követelték. A Munkástanács a követelést a Nemzeti Tanáccsal is elfogadtatta, Szalayt november 15-én felmentették, az 1918. december 19-i közgyűlés hivatalosan is nyugdíjazta. Utódja dr. Temesváry Géza h. főkapitány, tisztségét a proletárforradalom szegedi győzelméig, majd március végétől május elejéig viselte.6

A forradalom győzelme után, november 10-én dr. Kelemen Béla főispán lemondott. A november 18-i minisztertanácsi ülés évi 10 000 K fizetéssel dr. Dettre Jánost nevezte ki kormánybiztos főispánná, aki november 22-én lépett hivatalba.7 (136. sz. kép.)

A november 25-i rendkívüli közgyűlésen beiktatott Dettre ismertette a kormány törekvését, a forradalom minden vívmányának, az ország területi egységének megőrzését, a belbéke biztosítását. Fő feladatként a város újjáépítésének befejezését, a Fogadalmi templom felépítését és a várható földbirtokreformnak a város gazdasági érdekei szerinti végrehajtását, tehát a kisparcellás magántulajdonná alakításától történő megvédését említette.8 A kormánybiztos földkérdésben elfoglalt álláspontja mérlegelte, hogy Szeged város a háború előtt és alatt többször vett fel jelentős kölcsönöket, de a békére áttérés további terhei is a városi földek jüvedelmét terhelték. A tanyai bérlők viszont régóta szerették volna megvásárolni a bérelt földet. A Szegedi Napló 1919 február végén 6000 földigénylőről ír, a Délmagyarország ugyanaz napi híre szerint a polgármesteri hivatal 250 igénylőt vett jegyzékbe. A városi bérföldek tulajdonként való megszerzését követelték Röszkén. Alsótanyán a földnélküli leszereltek, rokkantak, hadiözvegyek a 15 holdnál nagyobb bérletek megszüntetését és az így szabaddá váló városi földek bérbeadását kívánták úgy, hogy az tulajdonként megváltható legyen.

Dettre és Somogyi — Búza Barna földművelésügyi miniszterre hivatkozva — a város hasznos kisbérleteit nem kívánták megszüntetni. A 20 holdnál nagyobb bérleteken a város konyhakertészetet, tejtermelő tehenészetet szándékozott létesíteni a lakosság jobb ellátásának biztosítására. Ezt támogatta Wallisch Kálmán szociáldemokrata párttitkár is.9

Dettre kormánybiztos főispán a közellátási problémák intézésében támaszkodott a Szegedi Nemzeti Tanács segítségére. Városi tisztiügyész korában megszokott pontossággal végezte munkáját. Számos teendője közt rendkívüli dolgokra is felfigyelt. 1919. január 28-án felhívta a polgármestert, hogy „a mai magyar kultúra legnagyobb képviselője", Ady Endre halála alkalmából húzassa fel a gyászlobogót a városháza tornyára, a temetés idejére kondíttassa meg a harangot és a város egy utcájának Adyról elnevezésére a városi képviselőtestületnek tegyen javaslatot.10

A forradalom győzelme előtti összetételű közgyűlés december 19-én jóváhagyta a közélelmezési hivatal által már felvett 6 millió K hitelt és még további 4 millió felvételét engedélyezte azzal, hogy a visszafizetést 1919. május 1-jéig a közélelmezési üzem teljesíti.11

A hadügyminiszter rendelete szerint a városok pénztárainak kellett előlegezniük a leszerelt, de elhelyezkedni nem tudók legénységi illetékeit. Szegednek novemberben kb. 3 millió K-t kellett volna kifizetnie, de sem a városi pénztár, sem a szegedi állampénztár ekkora összeggel nem rendelkezett. A főispán közbenjárására a pénzügyminisztérium a pénz azonnali leküldését ígérte.12 A közgyűlés november 13-i ülésén a hadigazdálkodás vállalkozói csoportja 3 millió K adományt ajánlott fel segítségül.13 Bővíteni igyekezett a város közcélú intézményeit, 85 000 K-ért megvette a Szentháromság u. 43. sz. házat, hogy a Szegedi Kereskedelmi és 9 A földügyekre lásd: VDCSMMT 1917—1919. 170—178., CsmL Főisp. ir. 1919—165., 326., 2842., 3590. Szeged szab. kir. város bérleti földjeinek, azokról szóló haszonbérleti szerződések és egyéb szerződések kimutatása 1926. Szeged, 1926. Oltvai Ferenc: A szocializált birtokok Csongrád megyében 1919. április—augusztus. = Levéltári Közlemények, 1959. Klny. is.

Iparbanktól felvett 4 72%-os lombardkölcsönből óvodát létesítsen; megvásárolták 210 000 K-ért a Mikszáth Kálmán u 22. sz. alatti házat és a vele összefüggő Attila u. 22. sz. alatti telket „a városi gépfuvarozási üzem" célját szolgáló teherautó, tartalékkocsik és javítóműhely elhelyezésére. Gondoskodtak a szükségmunkák 4 millió K-ás fedezetéről, a hadból visszatért kisparosok munkaeszköz- és anyagbeszerzési segélyéről (50 000 K), a városi tisztviselők és egyéb alkalmazottak fizetés- és háborús segélye 100, ill. 150%-os emeléséről, közegészségügyi intézmények létesítéséről, a meglévők fejlesztéséről stb. Kölcsönök felvételén kívül a város emelte a színházi helyárakat, a piaci helypénzeket, a vízszolgáltatási díjakat, legeltetési fű-bérdíjakat és az itatok út használatáért külön díjat is vetett ki állatonként, tervbe vette a városi földbérleti díjak felemelését. Ugyancsak a nagyobb városi bevétel biztosítása céljából tervezték a Közúti Vaspálya és a Gázgyár már a háború előtt is felmerült megváltását. Felemelték a kórházi ápolási díjat.14 Az 1919. évre sem az 1918-as közgyűlés, sem a helyébe lépő Néptanács nem fogadott el városi költségvetést. Főleg útügyi és kórházi költségvetésről, tehát részköltségvetésekről tudunk: előbbit a közgyűlés, utóbbit a Néptanács szavazta meg. A város korábbi költségvetési rendszere felborult, tehát az ebből fakadó nehézségeket alkalmi költségvetési renddel igyekeztek áthidalni.

1918 decemberében egyes országos és helyi szociáldemokrata vezetők szükségesnek tartották a régi, a virilizmuson alapuló törvényhatósági bizottságok átszervezését. A kormánybiztos főispán a forradalom teremtette „népuralom" gyakorlására — az 1919: VIII. néptörvény alapján — a polgári-szociáldemokrata koalíció képviselőiből január 20-án ideiglenes jelleggel kinevezte a Szegedi Néptanács tagjait: a város vezető tisztviselői (polgármester, annak helyettese, a tanácsnokok, a főmérnök, a tisztifőorvos, a főmszámvevő) és a progresszív pártok képviselői kerültek bele. Az elnök maga Dettre János, aki felhívta a városi tanácsot, hogy a közgyűlésre esedékes ügyeket készítse elő.15 Az ideiglenes Néptanács január 24-én tartotta első ülését. Az említett néptörvény és a január 30-i kormányrendelet alapján a végleges Néptanács Szegeden február 17-én alakult meg. Dettre a városi vezető tisztviselőkön kívül Holló Jenő dr. munkásbiztosító pénztári igazgatót, Hollós József dr. kórházi főorvost, Munkácsi István és Nemes Lajos szociáldemokrata vezetőket, Ördögh Vince földmunkást (Feketeszél 521.), Pap Róbert dr. ügyvédet, ifj. Papdi József földmunkást (Felsőtanya, Gajgonya), Pálfy Dániel vasöntöde és gépgyártulajdonost, Szabó János szociáldemokrata pártelnököt, özv. Székely Gáborné feminista óvónőt, Vadász Aurélt, Vajas József gazdálkodót, Wallisch Kálmán szociáldemokrata párttitkárt nevezte ki. Március elején Kiss Etel gyufagyári munkást is behívta a Néptanácsba. Ezáltal a Néptanácsban a progresszív pártok képviselői jutottak többségre. A szociáldemokraták majdnem annyian voltak mint a másik két párt együttvéve. Kineveztek továbbá tanyai képviselőket is.

A Néptanács gyakorolta a közgyűlés teljes hatáskörét. Gyorsított ügyintézésre törekedett, sok ügyben (1919. március 12-én pl. 40 ügyben) hozott döntést. Jegyzőkönyvei szűkszavúak, a határozatoknak csak a lényegét közlik. A döntéseket továbbra is különféle bizottságok készítették elő (KIB, Középítészeti tanács, Egészségügyi bizottság, Javadalmi bizottság, Iskolaszék stb.). Ezekben a régi közgyűlés bizottsági tagjait kiegészítették a Néptanács által kiküldött tagokkal. A Néptanács február-21-i ülése a városi tanácsba is delegált kiküldötteket (Pálfy Dániel, Vadász Aurél, Nemes Lajos, Szabó János).16

A szociáldemokraták közellátás céljaira progresszív adóalapot szorgalmaztak. Wallisch Kálmán február 21-én indítványozta a politikai feszültség csökkentése céljából az ellátatlanok hússal és zsírral való ellátását maximált áron. Az akcióhoz szükséges mintegy 2 millió K-t a városi pénztár a hivatalosan megállapított 226 millió K szegedi hadinyereség megadóztatásából fedezze.17 A szervezett munkásságnak a közigazgatásra gyakorolt nyomása 1919 első hónapjaiban tovább növekedett, ami részben a Néptanácson keresztül érvényesült. Elhatalmasodott a a munkásellenőrzés kényszereszközeinek alkalmazása.

A szegedi állami hivatalok működésében a demokratikus átalakulás nem eredményezett ennyi változást. Hely hiány miatt nem térhetünk ki valamennyinek a jellemzésére. Példaként az igazságszolgáltatást említjük, amelynek szervezete alig változott. A Magyar Nemzeti Tanács november 4-én érkezett távirati utasítására a szegedi bíróságok is elnapolták a kitűzött ügyek tárgyalását. November 18-tól az igazságügyi minisztérium rendeletének megfelelő eskütétel után folytatták működésüket a proletárforradalom győzelméig. A románok és szerbek megszállta területeken felügyeleti jogkört nem gyakorolhattak. Az ítélőtábla most már csak a szegedi törvényszék területére kiterjedően végezte munkáját.18

A városigazgatás elsőrangú feladatának tekintette a leszerelt katonák foglalkoztatását. A december 18-i közgyűlés jóváhagyta a Fogadalmi templom körüli, az építés és térrendezés útjában álló régi épületek bontását (régi gimnázium, So-bay-ház, javadalmi épületek). A bontást végző két kőművesmester köteles volt munkásainak 3 K órabért fizetni.19

A békés termelésre való átmenet, a munkaalkalmak teremtése céljából több tőkés vállalatalapítás terve is felmerült (kötszövőgyár, gazdasági faeszköz-, meszes cementgyártás, műtrágyagyár, autógyártóüzem, cipőgyár stb.). A lakáshiány is mindinkább növekedett. Nagyszámú menekültet helyeztek el bérlakásokban, a leszereltek egy része nem tudott visszatérni régi lakásába. Felmerült a városban levő katonai barakkok átalakítása lakásokká. A Néptanács március 12-i ülésén 500 kislakás építését határozta el, erre 18 millió K-t szavazott meg és a munkáslakások helyéül mintegy 10 holdas területet jelölt ki a Honvédcsapatkórház és az „Anna"-lak telkével határos, a tisztviselőtelep mögött levő részen. Bérházépítés tervét szorgalmazta a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár. Radner Jenő és Bauer Imre mérnökök március 4-én a Belvárosban emeletráépítéssel kívántak enyhíteni a szellemi munkások, hivatalnokok lakásnyomorúságán. A polgármester szorgalmazta állami iparostanonciskola és iparos-tanoncotthon, továbbá a siketnémák intézetéhez csatlakozó internátus építését. A Szegedi Mérnök- és Építészegylet javasolta munkaalkalmak teremtése céljából a téli kereskedelmi kikötő építést.20 Mindez azonban akkor csak terv maradt.

A kormány Garbai Sándor elnökletével Országos Lakásügyi Tanácsot hozott létre. A tanács 1919. január 8-án Szegedet is bevonta a lakásépítési akció keretébe és biztosítani kívánta az építkezés megkezdéséhez szükséges építési anyagokat. A meglevő lakásokkal a még decemberben átalakított lakáshivatal gazdálkodott. A döntéseket az elnök mellett két helyettes és 10 szervezett munkás hozta, a lakbérmegállapító bizottságban pedig 16 szervezett munkás vett részt. A bizottságokba ugyanannyi háztulajdonos is bekerült. E bizottság intézte március 27-ig a lakások rekvirálását és kiosztását.21 Az igénylők egyre többen lettek, a lakások száma kevés volt. A Szegedre menekültek egy része vagonokban lakott Szeged-Rókus, Szeged-Rendező és a tiszai teherpályaudvarokon. (Az utolsó vagonlakókat 1923-ban telepítették át — szükséglakásokba.)

A szegedi hatóságok mindent megtettek ugyan a fűtőanyaghiány csökkentésére, de erőfeszítéseik kevés eredményt hoztak. Emiatt a korábban sok munkást foglalkoztató szegedi nagyüzemek kénytelenek voltak termelésüket vagy teljesen vagy részben beszüntetni. 1919 január elejétől lényegében leállt a kb. 800 munkást alkalmazó Kenderfonógyár, olyan közüzemek, mint pl. a gázgyár, vízművek csak a legminimálisabb mennyiségű szénhez jutottak. Akadozott a villamosenergiaellátás is. A városi kórház, a vízműtelep, a közvágóhíd, a villanytelep működéséhez január 16-tól a szénügyek kormánybiztosa napi 10 tonna (1 vagon) tatai szenet utalt ki. A kormány a szén- és nyersanyaghiány miatt leálló üzemek munkásainak segélyt biztosított. A rendelet értelmezése vitatható volt; pl. a Kenderfonógyár és az újszegedi kender- és lenszövőgyár igazgatósága mintegy 200 fiatalkorú munkásnak egyáltalán nem adott segélyt, a többi munkás segélyét pedig, amely átlagkeresetük után járt volna, csökkentette. Végül — a Munkástanács fellépésére — az újszegedi gyár hajlandó volt az idősebb családos munkásoknak 500, az idősebb nőtlen munkásoknak 250, a fiatalkorúaknak 200 K segélyt adni.22

Az erdélyi terület román megszállása és a vagonhiány miatt a Szegedi Bankegyesület Rt. által lekötött, városi közellátást szolgáló tűzifa vagy egyáltalán nem, vagy alig juthatott el Szegedre. A város 1918/19 telén kiárusította a lakosságnak a nagykörúti és a sugárúti fák zömét, egyes terek (pl. a Mátyás király tér) fáit, valamint a várost a körtöltésen belül övező erdők legnagyobb részét is. Tűzifaellátás céljából kitermelték a város határában levő állami erdő egy részét is.23 A nyersanyag- és az energiahiány a kisiparosok helyzetét is súlyosbította. A tanyai gazdák vetőmaghiánnyal küzdöttek, ami 1919 márciusában már nagyon élesen jelentkezett. Az iskolai épületek zömét a katonaság még nem adta vissza eredeti rendeltetésének. Emiatt a tanítás sok nehézséggel járt; a spanyol járvány után a belterületi iskolákban november 25-én, a tanyákon december 5-én kezdődött meg a tanítás.24 A konviktusokban a szerb előnyomulás miatt hazautazni nem tudó bánáti, bácskai diákok éheztek, fáztak.

1918. november 24-én az előnyomuló szerb katonaság elfoglalta Újszegedet, a hídon a villamosközlekedés megszűnt. Újszeged a Maros vonal szerb megszállásának legfontosabb központja lett.25 A szerbek megtiltották a torontáli községekből az élelmiszerszállítást Szegedre, majd 1919. február 6-án Horgost, Röszkét is megszállták és elfoglalták Alsótanya jelentős részét. A Szabadkát megszálló szerb alakulatok átjártak a szegedi Alsótanyára, raboltak, a lakosságot rémületben tartották. Jónéhány alsótanyai iskolaépületben súlyos károkat okoztak, feldúlták az iskolai könyvtárakat, sőt a Dobó-erdei iskola könyveit darabonként 1 K-ért eladogatták. Durván bántalmazták továbbá a Maros menti községek egyes lakóit és a Ferencszálláson homokot rakodó szegedi munkásokat.26

A december 31-től 1920. március 1-jéig tartó francia megszállás több tekintetben sajátos helyzetet teremtett a városban. A megszállás a november 13-i belgrádi katonai egyezmény alapján történt.27 A várost december 31-én a 157. alpini hegyi ezred, majd a 76. gyaloghadosztályhoz tartozó 210. gyalogezred mintegy 400 katonája szállta meg. A franciák száma a Tanácsköztársaság létrejöttéig 2—3000 fő körülire növekedett. Eleinte csak egy hídfőparancsnokság működött Szegeden Rondenay ezredes irányításával. A legénységet leginkább oktatási intézményekben szállásolták el, a tiszteknek a város vezetősége magánházakban biztosított helyet. A hídfőparancsnokság hivatali helyiségeinek bebútorozására a városi tanács 35 890 K-t fizetett ki.28

A magyar katonaság, a polgári hatóságok, a város lakói és a francia parancsnokság közötti érintkezés céljából január 20-ra Soós Károly tábornok, kerületi parancsnok „összekötő irodát" szervezett a Tisza Lajos körúti Tiszti pavilonban. Az összekötő irodát a március 7-én kinevezett új kerületi parancsnok, Tabódy Zsolt ezredes március 12-vel megszüntette. A franciákkal kapcsolatos ügyekben a megszálló parancsnokságnál, az egyes francia csapattesteknél, a francia pályaudvari parancsnokságnál és a kerületi parancsnokságnál francia szolgálatban álló magyar összekötő tisztek jártak el.29

A városi vezetőség igyekezett a francia megszállást hasznosítani a közszükségleti cikkek beszerzésének megkönnyítésére. Szén- és élelemszállítás elősegítését, építkezések megindításához a marosi és újszegedi homokkotrások engedélyezését szorgalmazták a belgrádi kormánynál. A szőregi petróleumfinomítótól petróleumot igényeltek a nyomdák számára.30

 

2. SZOCIÁLDEMOKRATA ÉS POLGÁRI SZERVEZKEDÉSEK

Az őszirózsás forradalom győzelmének első napjaiban a politikai erők igyekeztek az új, demokratikus Magyarországba beilleszkedni. A forradalom győzelmének időszerű jelszavai az osztályellentéteket tartósan nem hidalhatták át. Az új hatalmi szervek a forradalom befejezettségét hirdették, a háború okozta társadalmi bajok megoldatlansága azonban rövidesen ismét felszínre hozta az ellentéteket, fokozta a háború kárvallotjainak politikai szervezkedését. A legnagyobb tömeget természetesen a szociáldemokrata párt és a szakszervezetek vonzották.31 A háború alatt működésüket beszüntetett szakszervezeti csoportok újjáalakultak és jóné-hány új, főleg alkalmazott—értelmiségi szakszervezeti csoport is keletkezett. Csupán egy-két példa: november 11-én a harctérről hazatért munkások alakították újjá — Stéhli István (1886—1953) vezetésével — a festőmunkások szakszervezeti csoportját. Az ülés jegyzőkönyve azt tanúsítja, hogy e szervezkedés nem a nemzeti egység, hanem a munkásérdek hatékonyabb érvényesítése céljából indult el.32 Az állami alkalmazottak egy nagy számú csoportja, a vasutasok, elsősorban Szeged állomás tisztviselői, altisztjei, munkásai és szolgái már november 3-án mintegy 800-an gyűléseztek; a jelenlevők tudomásul vették Uray Zoltán MÁV üzletvezető november 1-jei eltávolítását, kimondották egyes személycserék szükségességét és bizottságot választottak a vasutas szakszervezetbe és a szociáldemokrata pártba való belépésük előkészítésére. A gyűlés megszervezése, akárcsak Uray eltávolítása, a vasutas tanács közreműködésével történt. November végén a szociáldemokratáknak jelentős befolyása volt a vasutasok körében. Olejnyik József műhelymunkás, a párt egyik eredményes agitátora, a Munkástanács alelnöke, december 5-től a Szegedi Nemzeti Tanács titkára, a december 15-én megalakított vasutas szakszervezet kerületi csoportjának elnöke lett. (A szegedi csoport hatásköre kiterjedt a szegedi MÁV üzletvezetőség meg nem szállt területére és a Leszámoló Hivatalra is.)33

November—decemberben igen sok érdekvédelmi szervezet jött létre Szegeden is. Felsorolásukra nincs terünk. A szociáldemokrata párt biztosította befolyását e szervezetek nagy részében. „Szabadszervezet"-et alakítottak a diákok, az ügyvédek. A városi alkalmazottak, a gyógyszerészsegédek, a katonatisztek és továbbszolgáló altisztek szakszervezeti csoportot hoztak létre. Az igazságügyi alkalmazottak szervezkedését november közepén Nagy Zoltán dr. táblabíró kezdeményezte. A szociáldemokrata párt igyekezett kiterjeszteni befolyását az igazságügyi dolgozókra is. November 17-én a Munkásotthonban a bírák, ügyészek, ügyvédek és egyéb szellemi foglalkozásúak értekezletén Móra Ferenc elnökölt. Dr. Czibula Antal és Fürtös Sándor javaslatára az értekezlet négy tagú bizottságot küldött ki a szellemi munkások szociáldemokrata tömörítésének előkészítésére. Nagy Zoltán elnöklete alatt december l-jén a törvényszék, az ítélőtábla és az ügyészség egész személyzetét magába fogadni kész szakcsoport jött létre, a Bírák és Ügyészek Szövetsége.34 E szervezetbe a szociáldemokrata gondolkodású igazságügyi alkalmazottak mellett a konzervatív felfogásúak is beléptek. November 6-án a tanárok és tanítók megalakították a „nevelőmunkás" kamarát Zadravecz István ferenc-rendi házfőnöknek, az alsóvárosi polgári leányiskola igazgatójának elnökletével. Az alsótanyai tantestület november 28-án viszont — a szociáldemokratákat követve — 6 bizalmit választott az alsótanyai tanítók ügyeinek képviseletére a Nevelők és Oktatók Szövetségében.35

A politikai átalakulás folyamata természetesen hatott az összes, Szegeden működő állami és városi intézmény alkalmazottaira, a tanítókra, a tanárokra és egyéb értelmiségi csoportokra is. A főreáliskola tanárai közül pl. Bródy Mihály (1883—1944), a folyammérnökség vezetői közül Ádámfy János főmérnök vett részt aktívan a helyi politikai életben. Bródy lett az 1919 januárban szervezni kezdett Közalkalmazottak Szakszervezete szegedi csoportjának elnöke. A csoport első ülését február 7-én tartotta, a szervezetbe kb. 1200-an léptek be, február 27-én már kb. 1350 tagja volt és csak mintegy 450 közalkalmazott nem lépett be. A tanítók külön szakszervezeti csoportot hoztak létre, amely 1919. január 15-én alakult meg. Elnöke Bité Pál (1866—1950) tanító. A csoport január 29-i ülésén a középiskolai tanárok bizalmijai megjelentek és a szakszervezethez csatlakozás mellett nyilatkoztak. A tanárok és tanítók immár egységes szociáldemokrata szakszervezeti csoportja (elnök: Raffay László felsőipariskolai tanár, ügyvezető elnök Bité Pál) első ülésén, február 12-én a szociáldemokrata párt támogatását mondotta ki. Ugyanekkor Bité Pál a jelenlevőknek a szocializmusról tartott előadást. A november elején alakult „nevelők kamarája" tehát felbomlott, tagjainak nagyobb része szociáldemokrata szakszervezeti taggá lett. A Szegedi Napló február 13-i híradása szerint az értekezlet kijelentette, hogy „A kamara olyan halott, melynek nem voltak érdemei." Mindkét említett szakszervezet a közöny, a maradiság ellen, a szocialista célokért, tagságuk anyagi helyzetének javításáért, a szervezett munkássággal történő együttműködés mellett foglalt állást.36 Mivel a közalkalmazottak csoportja többféle állami intézmény alkalmazottainak uniója volt, a Munkástanácsban 8 taggal képviseltette magát.

A tanácsmozgalom Szegeden is népszerű volt. November 6-án bejelentette megalakulását a Szegedi Ügyvédek Tanácsa, november 7-én létrejött a színészek tanácsa, majd a városi alkalmazottak, a Szegedi Gazdasági Egyesület felhívására a „földművelők" tanácsa, azután a tanárok és a tanítók, az iparosok, a kereskedők, a katolikus alsópapság tanácsa. (Délmagyarországi Papi Tanács, amely 20 pontban foglalta össze céljait, többek között a papnevelés gyökeres reformját, az alsópapság helyzetének rendezését, a vallás szabad gyakorlását, a papi nőtlenség megszüntetését.)37

A tanácsok között nevezetes a Katonatanács, amely a tekintélyes számú forradalmi gondolkodású szegedi katona ellenére „megbízható" törzstisztek irányítása alatt működött. A Honvédelmi Miniszter rendeletére december elején újjáalakították a katonatanácsokat: Szegeden december 13-tól 1919. március 7-ig Shvoy Kálmán vezérkari őrnagy lett az elnöke. Shvoy korlátozni igyekezett a katonatanácsban Dojcsák Sándor (1884—1920) és Kotroczó András (1869—1919) altisztek által képviselt forradalmi szellemet.38 A Katonatanács megszervezte az alakulatok ünnepélyes eskütételét december 9-én a Klauzál téren. A tanács a laktanyák fegyelmének helyreállítására nem volt képes. Shvoy Kálmán szerint a katonák balratolódását a Munkástanács, a szociáldemokrata helyi pártvezetőség, különösképpen Wallisch Kálmán idézte elő. A kommunista befolyás a szegedi katonák körében már december, de méginkább 1919 első hónapjaiban jelentkezett. A Katonatanács irányítása — Shvoy 1919 elején történt kényszerű távozása folytán — szociáldemokrata katonák, Dojcsák Sándor és Heffner Károly (1888— 193?) kezébe került.

A nemzetgyűlési választások meghirdetése után a szociáldemokraták a polgári demokratikus államban minél több pozíció megszerzésére törekedtek. A parlamenti választásokon — a polgári pártokhoz hasonlóan — a mandátumok többségének elnyeréséért kívántak küzdeni. A szegedi pártszervezet agitációját Wallisch Kálmán titkár irányította. Számos helyi intézményben, állami szervben, különféle meglévő, polgári vezetésű testületben a pártbizalmiak már novemberben agitáltak és szervezkedtek több kevesebb sikerrel. Pl. még az igazságügyi tisztviselők közül is néhányan beléptek a szociáldemokrata pártba.39 Egyes közhivataloknál az ún. szolgaszemélyzeten kívül kevesen csatlakoztak a szociáldemokrata párthoz. Az államvasútnál viszont a tisztviselők nagy része is belépett.40 Az üzemi munkások, a földmunkások természetszerűen tömegesen léptek a pártba, de a legkülönbözőbb alkalmazotti, értelmiségi pályán dolgozók, sőt a rendőr- és csendőrlegénység, a katonai rendőrség tagjai közül is sokan párttagokké lettek. Városrészenként is alakultak pártszervezetek, követve az 1904/06. évek fellendülési időszakának hagyományát. Csakhogy most erősebb, több embert tömörítő, autonóm pártszervezetek jöttek létre az egyes városrészekben, a szegediek kezdeményezésére a külterületi központokon és a környékbeli községekben is. (Algyő, Röszke, Tápé, Kistelek, Kiskundorozsma.)41

Az MSZDP befolyása 1918/19 telén országosan és Szegeden is a lakosság széles tömegére kiterjedt. A Tűz című szegedi hetilapban Sipos Iván a párt befolyásának növekedéséről, túlozva azt írta, hogy „A szociáldemokrata párt nem párt többé. Ez maga az állam ... Kezében van a vasút, a posta, a hadsereg, a rendőrség, a közigazgatás. Minden. És a pártban bent van már mindenki, akinek egy kevés köze van a proletariátushoz. Kispolgárok, akik hajdan proletárok voltak, de most már munkaadók, kereskedők, háztulajdonosok ... Ma már több a burzsoá-és a kispolgár a pártban, mint az igazi, nincstelen proletár!" A szegedi szociáldemokrata pártszervezetnek 1919 elején kb. 20 000, 1919. február 9-én Wallisch szerint már 32 154 tagja volt.42

A szociáldemokrata párt befolyásolta a Munkástanácsot is.43 A Munkástanács főként a szakszervezetek küldötteiből állott, akik a szociáldemokrata pártnak vagy éppen a helyi pártvezetőségnek is tagjai voltak. A hazatért, de munkát nem találó katonák és családtagjaik számára olcsóbb élelmiszereket kívánt biztosítani és munkaalkalmak létesítése céljából — az Ipartanáccsal együtt — a megkezdett építkezések befejezésére és egyéb ipari munkák megindítására hívta fel a városi hatóságot. A közellátás akadozásért a Szeged és Vidéke c. lap Balogh Károlyt, a közélelmezési hivatal vezetőjét tette felelőssé. Balogh november 21-én a Nemzeti Tanácshoz intézett levelében kijelentette, hogy „egy városban sincs úgy biztosítva a közönség ellátása, mint nálunk".44 A Munkástanács azonban másként vélekedett. December 2-án a kereskedőkhöz intézett határozatában az árak 50%-os leszállítását követelte. A Kereskedők Tanácsával egyetértésben megállapított új árak december 7-én léptek életbe. Balogh a december 9-én tartott városi tanácsülésen azt válaszolta Somogyi Szilveszternek; „Mégis disznóság, hogy a fejére nőtt 120 000 katolikusnak 6000 vörös és ti ezt hagytátok." Emiatt Dettre kormánybiztos főispán december 11-én elrendelte a fegyelmi vizsgálatot, de Balogh hivatali felfüggesztésére nem talált elegendő alapot.45 A Munkástanács válaszul december 16-án Balogh Károly és Nekich Richárd munkásbiztosító pénztári igazgató eltávolítását követelő tömegdemonstrációt szervezett. Somogyi Szilveszter saját hatáskörében 6 hétre szabadságolta Baloghot, majd a Néptanács 1919. február 25-i ülése december 16-tól 3 havi szabadságot engedélyezett számára.

A közellátási hivatal vezetését Fodor Jenő tanácsnok vette át. A Munkástanács ellenőrzése alá vonta az intézményt azzal, hogy a hivatal egyes osztályainak vezetői mellé január 2-től megbízottakat küldött ki. Az alapvető cikkek (szén-, nyersanyag, élelem) hiányát azonban objektív okok miatt az átszervezett hivatal sem tudta kiküszöbölni, rendkívüli volt a munkanélküliek száma (kb. 30 000), akik a várostól heti 10—15 K munkanélküli segélyt, az üzemektől ún. szénsegélyt kaptak. Még rosszabb volt a napszámosok helyzete: 1919 elején egy női napszámos havi 30 K keresettel bírt. A napi kenyérfejadag 1919 január közepén 10 dkg, a havi cukor, illetve zsír és szalonna fejadag 50-50 dkg volt.46

A szociáldemokrata pártvezetőség, a Munkástanács és a szakmai szervezetek támogatták azokat az eredményes, béremelést követelő mozgalmakat, amelyek 1919. januárban Szegeden kibontakoztak. A jobb munkafeltételeket kollektív szerződések rögzítették, amelyeket nem csupán gyárak munkásai értek el (pl. a Kenderfonógyár), hanem alkalmazotti státusúak is, mint pl. a gyógyszerészsegédek. A városi alkalmazottak szakszervezeti csoportja elérte, hogy a városi tisztségek betöltésénél véleményét figyelembe vegyék és ha valaki állami szolgálatból városi szolgálatba lép, az előbbi szolgálati időt is beszámítsák előléptetés, nyugdíj stb. esetében. A magánalkalmazottak szakszervezeti csoportjának kezdeményezésére a kormánybiztos főispán felkérte a rendőrséget a vasárnapi munkaszünet, a délután 4 órai üzletzárás és az 5 órai hivatalzárás szigorú betartására vonatkozó intézkedésre.47 Mindezek ellenére 1918/19 telén Szegeden oly nagy mérvű volt a nyomor és nélkülözés, hogy a polgármester éhhalál és lázadás bekövetkezését emlegette, ha a kormányzat nem utalna ki élelmi- és egyéb közszükségleti cikkeket. A városi tanács a nyomorenyhítő törekvés jegyében — a Munkástanács nyomására — elrendelte a szükségmunkák végrehajtását, amelyre 3 895 030 K-t irányozott elő. A kormánybiztos főispán január 29-én engedélyezte a városi tanács által 18 pontban felsorolt közmunkák megkezdését és az ügy sürgősségére való tekintettel a folyamatos kifizetéseket. A városi tanács a földmunkások órabérét február 13-án a földmunkás szakszervezeti csoport kezdeményezésére, a szegedi MSZDP vezetőség támogatása nyomán az addigi 3 K-ról 3,60 K-ra emelte.48 A Szegedi Nemzeti Tanács december 27-én kérte a kereskedelmi és iparkamarától, hogy a forradalom vívmányait veszélyeztető elégedetlenség, a növekvő munkanélküliség csökkentési lehetőségét vizsgálja meg.49 A kormány és a helyi szervek azonban a vesztett háború, az ország nyersanyagforrásai jelentős részének idegen megszállása, a gazdasági készletek csaknem teljes kimerülése miatt képtelenek voltak a viszonyok konszolidálására. Szegeden nem csak a háborúból visszatértek, a rokkantak, a hadiözvegyek, a közalkalmazottak (állami, városi), magánalkalmazottak, a háború alatt a katonáskodás miatt műhelyüket bezárni kényszerült, de visszatért iparosok fokozták a problémákat, hanem román, szerb megszállta területekről ide menekülők, a Szegedről hazatérni nem tudó katonák is. A felgyülemlett nehézségek megoldási kísérleteinek nem kellő sikere miatt is a Nemzeti Tanács december elejétől mindinkább vesztett jelentőségéből, mígnem 1919. február 18-án, utolsó ülésén feloszlott.50 Az értekezlet megbízta Móra Ferencet a tanács működésének megszűnéséről szóló kiáltvány elkészítésével. E szép értékelés a Szegedi Napló másnapi számában jelent meg.

A Munkástanács a polgári közigazgatást addig nem ismert lépésekre kényszerítette, és a hatalmat mindinkább a kezében összpontosította. A vakok intézetének igazgatóját eltávolították, dr. Szele Róbert tankerületi főigazgató, Jánossy Gyula tanfelügyelő, Karácsonyi Guidó belvárosi káplán ellen vizsgálatot kezdeményeztek, Földes Izsóné ruházati kereskedő árukészletét február 4-én lefoglalták és a rászorultak között kiosztották. A januári kendergyári sztrájk során a gyár elfoglalására szólították fel a munkásokat. Mindez már a polgári demokrácia ellen irányult. A polgárság november elejétől kísérleteket tett önvédelmi szervezkedésre. November 1-jén hivatalosan is megalakult a Polgári Radikális Párt Szegeden. November 14-én a Szegedi Függetlenségi és 48-as Párt intézőbizottsági ülése, dr. Kószó István vezetésével kimondotta, hogy támogatja a dr. Becsey Károly vezette, november 11-én alakult Károlyi-párti csoportosulást, fontosnak tartja az összes polgári erők egységét, s megengedhetőnek, hogy olyan személyek is a párt tagjai lehessenek, akik előzőleg a Munkapárthoz tartoztak. Ez az apró epizód Szegeden is mutatja a függetlenségi párt konzervatív, nacionalista szárnyának erősödését a forradalom győzelmét követő hetekben.51 November 23-án a Polgári Radikális Párt szegedi értekezlete hangoztatta a polgárság tömörítését, a pártszervezés fokozását, programjának szélesebb körű ismertetését. Ebbe tartozott a Szabad Egyetem újjászervezése Szabad Líceum néven dr. Dettre János elnöklete, Móra Ferenc és dr. Thirring Oszkár alelnöksége, dr. Vág Sándor titkárkodása mellett. Az első előadást november 26-ra hirdették a város közgyűlési terembe, amelyet Juhász Gyula tart Petőfi és a forradalom címen.52

Amikor a polgári radikálisok nevében a dr. Hollós vezette küldöttség köszöntötte hivatalában Dettre kormánybiztos főispánt és biztosította támogatásáról, Dettre (egyben az Országos Polgári Radikális Párt elnöki tanácsának tagja) válaszában az összes polgári eró'k egységének szükségességét emelte ki. Megfontolásra ajánlotta, hogy a munkásság hatalmas szervezettségével szemben a polgárság nem engedheti meg magának a több pártra szakadást: a polgárság egyetlen táborba tömörítését javasolta. Ezzel „elérnék azt, hogy a radikális párt adna a Károlyipárt nagy tömegének hatalmas szervezó'készséget, intelligenciát és radikális gondolkodást".53

Noha a küldöttség vezetői megfontolandónak ítélték a kormánybiztos főispán javaslatát, az önálló polgári radikális szervezkedést továbbfolytatták: december l-jén tartották újabb nagygyűlésüket. (A Kass-szálló nagytermében.) A gyűlést dr. Hollós József nyitotta meg, aki szerint a dolgozó magyar polgárság már a polgári radikalizmus zászlaja alá gyülekezett. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Oroszországban „a legborzasztóbb anarchia van" s a polgárságnak azért kell szervezkednie, nehogy Magyarországon is hasonló helyzet következzék be.54 Az előadó dr. Polányi Károly, a Polgári Radikális Párt egyik országos vezetője szerint a szocialista és a polgári radikális mozgalmak 1914 előtti akcióegysége az általános választójog jegyében, a polgári demokráciáért megszűnt, most már élesek köztük az ellentétek, mert az MSZDP és a polgárság is védi osztályérdekeit. A két párt véleménye csak negatívumaiban egyezik: abban, hogy a társadalmi berendezkedés igazságtalan. Polányi a megoldást az értelmi erők minden irányú vezetése alá helyezett társadalomtól várta, amelyet „a gyökeres reformok egész sorozatával kell biztosítani." A radikális párt 1918 márciusi új programja taxatíve felsorolta a szükségesnek vélt reformokat. Nem a kapitalista magántulajdon megszüntetése a cél, hanem a szellemi munka vezető szerepének biztosítása, mert ez a többi munka irányítója és szervezője. A radikalizmus visszautasítja a proletárdiktatúrát, amiként elutasította régi uralkodó osztályok diktatúráját is.55 A szegedi radikálisok e gyűlésen Hollós mellé még öt másik elnököt is választottak Juhász Gyula, Móra Ferenc, Székely Gáborné, Tatarek B. Béla, Thirring Oszkár személyében. Ügyvezető elnök dr. Eisner Manó, főtitkár Schweiger Miksa lett. A Délmagyarország c. lap tudósítása szerint a pártnak 100 tagú pótválasztmónya és 150 tagú végrehajtó bizottsága is van.

A szegedi radikálisok részletes programját Móra Ferenc fogalmazta.56 Móra tervezete rokonságot mutat Polányi nézeteivel, a szociáldemokrácia és a polgári radikalizmus útjának különválásáról. Móra tervezete feltehetően a feministák és radikálisok december 8-i szervező gyűléséhez kapcsolódott. A polgári radikális reformok megvalósítása akkor a polgári demokratikus Magyarországon is hátralevő feladat volt.

E fejezetünket talán annak kiemelésével zárhatjuk, hogy az adott történelmi helyzetben a proletariátus természetszerűen gyors szervezkedése mellett a helyi polgárság, értelmiség, a különféle konzervatív, liberális irányzatok — támaszkodva az 1914 előtti, a munkásszervezeteknél régebbi szervezkedési tapasztalatokra — a polgári csoportok érdekvédelmének számos formáját vették át és fejlesztették tovább, nemegyszer munkásszervezkedési formákban megjelenve. Ennek folytán e szervezeti formák a polgári irányzatok fokozatos balratolódását, lényegében alkalmazkodását jelentették a munkásosztály kialakuló hatalmi szerveihez. Ennek tipikus esete volt, hogy pl. a nagy múltú tisztviselők egylete elérte, hogy a Munkástanácsban képviseletet nyerjen. Más szóval, a polgárság önvédelmi és érdekvédelmi szervezeteinek a munkásszervezkedési formákban való megjelenésével igyekezett a polgári osztályérdekek védelmét előmozdítani.57

 

3. A PROLETÁRFORRADALOM SZEGEDI ERŐINEK SZERVEZŐDÉSE

A kommunista nézetek — a polgári demokratikus állam nemzetközi elszigeteltsége, a monarchia háborús vereségéből ráháruló elviselhetetlen terhek, a háború előidézte gazdasági, kulturális és morális társadalmi válság körülményei között elérhető szerény eredményei között — már december első felében Szegeden is megjelentek. A festőmunkások szakszervezete szegedi csoportjának december 4-i ülésén Belocerkovszkij Antal, azaz Belocerkovszkij, Anyiszin Naumovics (1881 — 1946) az 1905-ös orosz forradalmár, aki 1909-ben Szegeden telepedett le, kijelentette, hogy szocialista köztársaságra van szükség. Ennek elérése érdekében követelte a munkások összefogását. Hoffmann Ödön hadnagy (a fővárosi Katonatanács volt tagja, novemberben került Szegedre) a Munkásotthonban a katonák gyűlésén agitált a szocializmus érdekében; a Szeged és Vidéke c. lapban felszólította a tiszteket (!), hogy sorakozzanak a vörös zászló alá és vezessék a legénységet a szocializmus felé. A szegedi kommunisták első szervezőiként Andorka Sándor (1895— 1985), (137.sz. kép), Belocerkovszkij Antal és felesége, Kovács János (1875—1935), Soós Károly (1897—1973) említhető. Utóbbi kettő — Andorka Sándor visszaemlékezése szerint — a katonák körében végzett eredményes kommunista agitációs munkát. Andorka Torontálvásárhelyről jött Szegedre novemberben, a szerbek elől menekülve, Kovács és Soós fiatal katonák, előbbi hadifogoly volt Oroszországban, onnan tért vissza. „Ő képviselte nálunk az orosz forradalmat, ő volt a mi zászlónk és neki mindig mindenben ott kellett lennie. És ott volt." Andorka Sándor a kommunista szervezők között említi Széli Júlia (1897—1977) cipőfelsőrész készítőt is, egy szegedi munkáscsalád tagját.58 (Testvérei közül nem egy a szakszervezeti mozgalomban már 1914 előtt jelentős érdemeket szerzett: Széli Menyhért a malommunkások országos szakszervezetének egyik vezetője, Széli Mihály a festőmunkások szervezője.) További kutatást igényel annak feltárása, hogy az első szegedi kommunista szervezők mennyiben tekinthetők Lenin és a bolsevizmus híveinek. Más kommunista frakciók, vagy éppen anarchista befolyás is érvényesülhetett körükben. Széli Júlia szociáldemokrata felfogása miatt nem minden fenntartás nélkül lépett velük együttműködésre stb.

A KMP befolyása Budapesten december folyamán már kezdett tért hódítani. Mint Szeged példája mutatja, igyekezett megvetni a lábát a jelentős munkásmozgalmi hagyományokkal rendelkező vidéki centrumokban is. A szegedi pártalapítás előkészítéséről kevés adattal rendelkezünk. így is megállapítható azonban, hogy a központi pártvezetőség hatékony segítségével, egy folyamat eredményeként történt meg. Ennek nyomán az erős szociáldemokrata befolyás alatt álló városban fokozatosan sikerült annyi munkást, katonát a párt forradalmi programjának megnyerni, hogy a szervezetalakítás megtörténhetett, és az megkezdhette rendszeres működését. A Vörös Újság híradása szerint 1918. december 31-én alakult meg a pártszervezet. Más forrás azonban ezt nem támasztja alá. Az viszont tény, hogy december 29-én Rákosi Mátyás, január l-jén egy másik központi vezetőségi tag, Somló Dezső tartott agitációs és szervező gyűlést. E gyűlésről szóló sajtóbeszámoló alapján arra következtethetünk, hogy a kommunisták Szegeden ez alkalommal léptek nagygyűlés keretében célkitűzéseikkel a szélesebb nyilvánosság elé. A gyűlést azonban a szociáldemokraták megzavarták, majd ellengyűlést szerveztek, amelyen tiltakoztak az MSZDP egységének megbontása ellen; egyetértettek a szegedi szociáldemokrata vezetőség aznapi határozatával. Eszerint „aki a kommunista pártba belép, azt kizárja tagjai sorából és azok a szakszervezetben sem maradhatnak benne."59 Egyes szakszervezeti csoportok, pl. a városi alkalmazottak is ilyen határozatot hoztak. Az állásfoglalás szegedi sajátosságnak tekinthető, mert jóval megelőzte az MSZDP 1919. február 9-i rendkívüli kongresszusának hasonló határozatát.

A szegedi pártszervezet a Délmagyarország c. napilap 1919. január 12-i számában tette közzé, hogy megalakult, és Zárda u. 7. sz. alatt volt hivatalos helyisége. Itt rendezték be a Vörös Újság fiókkiadóhivatalát is. Minden vasárnap este 6 órakor, minden kedden és pénteken 7 órakor tartottak szemináriumokat.60

A KMP a háború befejezését követő válságból a munkáshatalom ellenőrzése alatt működő, társadalmi tulajdonba vett termelési szerkezet megvalósításában kereste a kiutat. Ezért szükségképpen szembekerült a szociáldemokrata párttal, amely a munkásság osztályérdekeit is érvényesíteni engedő polgári demokrácia keretében, szövetségben az 1918 előtti polgári ellenzéki pártokkal, amelyek a polgári demokratikus állam segítségével, a „dolgozó polgárság" vezetésével kívántak kiutat találni. A válságos helyzetben e mély ellentétek szükségszerűen jelentkeztek. Az MSZDP szegedi szervezetének első fellépéseiből néhányat láttunk az előbbiekben; a ténylegesen fellépő kommunista szegedi szerveződések ellen a tömegek erejére, a szociáldemokrata párt- és szakszervezetek erejére kívánta építeni politikáját.

Az egykori polgári ellenzéki pártok szegedi vezetői közül a leghamarabb talán a polgári radikális vezetők ismerték fel a kommunizmus térhódításával a polgári viszonyokat érhető veszélyeket. Bizonyítja ezt a polgári erőket szervezni kívánó, már ismertetett polgári radikális gyűlésen elhangzott előadás, továbbá az is, hogy a Szegedi Nemzeti Tanács december 17-i ülésén — dr. Hollós József előadása alapján — megtárgyalta a bekövetkező kommunista térhódítás ellensúlyozásának lehetséges helyi módozatait. A tanácskozás elvetette dr. Hollós javaslatát, hogy ha kommunista kormány jutna uralomra, Szegedet és környékét önálló, külön — természetesen polgári — köztársasággá lehetne nyilvánítani. Az értekezlet célszerűbbnek látta a katonaság fiatalabb korosztályainak elbocsátását és a városi tanács, valamint a Kereskedelmi és Iparkamara által teremtendő munkaalkalmak útján a munkanélküliség csökkentését.61 Ennek a következménye volt a Kamarához intézett korábban már említett átirat.

A kommunista nézetek térnyerésének akadályozása jegyében fellépett a „Szeged" szabadkőműves páholy is, amelynek dr. Hollós egyik vezetője volt. 1919 elején a páholy megjelentette saját kiadásként dr. Liszkay Lóránd: A kommunizmus kritikája c. füzetét (a Várnay-nyomdában állították elő), mely szerint „kétséget nem szenved, hogy egy tiszta, minden befolyástól mentes népszavazásnál Magyarországon a lakosságnak maximum 15%-a bizonyulna olyannak, kiknek a kommunista világrend megvalósítása érdekében fekszik". Az emberek kizsákmányolását — folytatja — nem a kommunizmus fogja megszüntetni, hanem az Amerikai Egyesült Államokban már bekövetkezett azon fejlődés, amely városokba tömöríti a munkaerőt, felszámolja a kizsákmányoláshoz szükséges emberpiacot. A termelés fejlesztése a háború után csakis a tőkés magántulajdon fenntartásával lehetséges, az egyén boldogulása is csak így valósítható meg. Legfeljebb a kizsákmányolás korlátozását tartja megengedhetőnek, a kollektivizmus gondolatát elveti. A polgárságot mozgósítani kívánta mindazokkal szemben, akik a termelési eszközök társadalmi tulajdonát akarják akár távolabbi, akár közelebbi időben, elsősorban a kommunizmus ellen.

A KMP első szegedi vezetősége azonban még nem rendelkezett olyan erővel, amely veszélyeztethette volna a város polgári demokratikus rendjét. A szegedi MSZDP szervezet — alkalmazkodva a párt központi vezetőségének a kommunista mozgalom ellen januárban indított erőteljes akcióihoz — január 16-án mégis tisztázni kívánta a kommunisták irányában követendő eljárást. A referátumot Wallisch Kálmán tartotta, amelyből kirajzolódik, hogy nem gondolta még befejezettnek a forradalmat. Leszögezte, hogy a szociáldemokrata párt szervezettségi szintje, ereje lehetővé teszi a hatalom átvételét „olyan helyen, ahol ennek feltétlen szükségét látjuk ..." Azonban a hatalom teljességének megszerzésére még nem látta elérkezettnek az időt, éppen emiatt a KMP pártbontó tevékenységét, mint „ellenforradalmi tevékenységet" megbélyegezte.62 Egyik szervezője volt a január 19-én tartott tömegmegmozdulásnak, az ekkor tartott nagygyűlések egyik szónoka. A megmozdulás eredetileg a kommunisták ellen irányult, de nem hagyta figyelmen kívül az országszerte erősödő, a megdöntött rendet visszaállítani akaró ellenforradalmat sem. A szociáldemokrata készülődés kommunista ellenességének csökkentésére a szegedi KMP vezetőség — amelyet ifj. Serbán János, Budapestről leküldött titkár irányított — bejelentette a szervezet feloszlását, a titkár pedig elutazott Szegedről.63

A szegedi kommunisták sorainak rendezésére a központi vezetőség Udvardi János (1890—1943) szabadkai születésű, de már jó ideje Budapesten, a Ganz gyárban dolgozó üvegesmunkást küldte a városba. Igen mozgékony, jó szervezőképességű, aki azonban elsősorban a mozgalom mindennapjainak az embere volt, az elméleti kérdésekben nem volt kellőképpen tájékozott. A központi pártvezetőségtől kapott sok pénzzel látott hozzá a pártmunka felélesztéséhez. Ennek eredményeként a Szeged és Vidéke c. lap január 24-i számában megjelent a hír, hogy a KMP szegedi szervezete nem oszlott fel, hanem Maros u. 8. sz. alatt, új helyiségben megkezdi a rendszeres szemináriumi foglalkozásokat. A pártszervezet agitációs és propaganda tevékenysége kiszélesedett, felerősödött. A cél az volt, hogy elsősorban a munkások és a katonák közül minél többet megnyerjen, tudatosítsa azt, hogy szükségszerű a proletárdiktatúra. P.öplapjai a leszerelt katonákhoz, ifjúmunkásokhoz, tanoncokhoz, a diákokhoz, a nem proletár elemekhez is szóltak.64 Január végétől ismét jöttek a fővárosi pártvezetőségtől előadók. A szabómunkások és munkásnők január 27-i éves rendes közgyűlésén megjelent Rákosi Mátyás, aki szerint megváltás nélkül el kell venni a gyárakat a gyárosoktól, a földet a földbirtokosoktól „és a földmunkások közt szét kell osztani". Január 29-i előadása a kapitalista termelés csődjéről szólt, a megoldás lehetőségeiről beszélt. A szabómunkások megvitatták a fővárosi szabók gyűlésének a határozatát. A szakszervezeti tagok szabad kezet kaptak politikai kérdésekben, tehát csatlakozhattak a KMP-hez is.65

A szegedi kommunista pártvezetőség februárban, a korábbinál nagyobb anyagi erőforrásait felhasználva, a környékre is kiterjedő forradalmi agitációt folytatott. A kommunisták megjelentek a Csongrád megyei községekben, pl. Kisteleken, Sándorfalván, Mindszenten, Tápén.66 Terjesztették a Vörös Újság-ot és a párt röplapjait. Február 12-én Vágó Béla, február 19-én Rabinovics József, a központi pártvezetőség tagjai tartottak sikeres agitációs és propaganda előadást a szegedi városháza közgyűlési termében. A párthelyiség ekkor már a Kossuth Lajos sugárút 5. sz. alatt, az Alföldi szálloda néhány udvari szobájában volt. Az 1918/19 telén Szegeden indított hetilapok közül az Igazság c. lap több, a proletárforradalmat elősegítő írást közölt. Szépirodalmi jellegű volt a Tüze. hetilap, amelyben polgári radikális, szociáldemokrata írások is napvilágot láttak.67 Februárban a KMP térhódítása országosan, így Szegeden is jelentős mértékben nőtt. Nagy visszhangra talált pl. a leszerelt katonáknak 5400 K leszerelési segélyt és a rászorulóknak lakást követelő kommunista mozgalom; a Leszerelt Katonák Országos Szabadszervezetének Szegedi Csoportja február 17-én viharos gyűlést tartott, amelyen a KMP részéről a Budapestről kiküldött Birinyi Béla és a szegedi párttitkár, Udvardi János, az MSZDP részéről pedig Stéhli István igyekezett a jelenlevőket pártja mögé sorakoztatni. Végül úgy döntöttek, hogy pártpolitika kizárásával alakítják meg szervezetüket, amelynek Ozsvári József lett az elnöke.68 Néhány szakszervezeti csoport viszont már január—február folyamán a KMP forradalmi politikája mellett foglalt állást, pl. a festőmunkások, famunkások, a cipész- és csizmadiamunkások, a dohánygyári munkásnők egy része, Meszli Erzsébet (1895—1935) vezetésével. (Megjegyezzük, hogy ő maga y-nal — Meszly — írta a nevét: az 1919 tavaszán adott nyugtái tanúsítják.) A KMP befolyása februárban már a katonaság körében is jelentős.69 A katonák között végzett agitációs és propaganda munka egyik fontos személyisége Zarecsnik János, az első világháború előtt nagyszentmiklósi tanító. 1919 februárjában érkezett Szegedre Oroszországból.

Az MSZDP február 9-i pesti rendkívüli kongresszusán határozatot hozott a kommunisták kizárásáról. Ezt sok helyen nem hajtották végre. A szegedi fa-munkások szakszervezetének rendkívüli közgyűlése február 23-án „egyhangúlag bizalmatlanságot szavazott a szegedi pártvezetőségnek, és kimondta, hogy a fa-munkások szakszervezete nem veszi tudomásul a pesti szociáldemokrata munkáskongresszus határozatát".70 A KMP-hez történő szervezeti csatlakozás ügyében a szegedi famunkás csoport március 6-i bizalmi testületi ülése úgy határozott, hogy ki-ki saját meggyőződése szerint csatlakozhat valamelyik létező párthoz. Március 8-án a postások gyűlésén Zarecsnik ismertette az oroszországi proletárforradalmat és a bolsevik tanításokat. Úgy vélte, hogy a kommunizmus fegyveres felkelés nélkül is győzhet. A festőmunkások március 13/14-i taggyűlése a szociáldemokrata Stéhli Istvánt leváltotta, egyben a munkásság forradalmi érdekeinek megfelelő politikát követelt a párt- és szakszervezeti vezetőktől.71 Wallisch párttitkár a 13-i ülésen igyekezett a pártegységet megóvni, állítva, hogy „ő maga is és minden igazi szocialista munkás szintén kommunista is".

A kommunisták követelték, hogy a munkástanácsok vegyék kézbe teljesen a közigazgatás irányítását. Befolyásuk növekedése nyomán a tömegek balratolódása február végén, március első felében igen határozott formákban jelentkezett. Március 2-án az alföldi munkástanácsok Szegeden (a városháza közgyűlési termében) rendeztek kongresszust. Már február közepén kapcsolat volt a szegedi és némely más, vidéki munkástanácsok között. Ennek tükröződése volt, hogy a kiskunfélegyházi Munkástanács javaslatára (amely a szegedi Munkástanács február közepén tartott egyik ülésén hangzott el) a szegedi Munkástanács összehívta a tanácskongresszust, amelyen Csanád, Csongrád, Hajdú, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest megyékből 74 község és város 172 küldötte vett részt. Beható tanácskozás után határozott a munkástanácsok együttműködése, az ellenforradalmi törekvésekkel szemben fokozottabb fellépés, a közellátás radikális intézkedésekkel történő megjavításának szükségessége mellett. Követelte „a társadalom szocializálódásának gyorsítását", olyan törvény megalkotását, amely lehetővé teszi a termelést hátráltató vagy akadályozó munkáltatók minden ingó és ingatlan vagyonának kártérítés nélküli elkobzását, a földbirtokok megváltás nélküli kisajátítását, a kisajátított földeken termelőszövetkezetek létesítését. Harcot hirdetett az áruzsora és a lánckereskedelem ellen, a közellátás jobb megszervezése érdekében kívánta a munkástanácsok közötti szoros kapcsolatok fenntartását.72 Az elfogadott határozatok a kommunista követeléseket tükrözték a tanácsok által képviselt munkástömegek kívánságaiként.

A tömegek csatlakozása a kommunista mozgalomhoz március elején a szociáldemokrata pártvezetőséget tárgyalásra kényszerítette a Munkástanáccsal. Március 3-án elhatározták: a kommunistákkal megegyezést keresnek. A kísérlet eredménytelen maradt, mert a kommunisták a termelési eszközök társadalmi tulajdonba vételét sürgették. A munkások követelésére a Kenderfonógyár igazgatója, Wimmer Fülöp kénytelen volt „nyugalomba vonulni". Az üzem vezetését munkásválasztmány vette kézbe. Március 6-án az MSZDP által hirdetett katonagyűlés után a jelenlevő kommunisták a Széchenyi téren az oroszországi Vörös Hadsereg mellett tüntettek, délután pedig a városháza közgyűlési termében megalakították a kommunista pártszervezet katonai csoportját, amely röplapjain harcba szólította a katonákat a proletárdiktatúráért.73 Március 9-én Belocerkovszkij Antal és Zarencsnik János a proletárforradalomra szólították fel az egybegyűlteket a Kass Szálló nagytermében, illetve a Széchenyi tér és a Csekonits utca sarkán levő Prossnitz-ház előtt. Az elfogadott határozat szerint a párt a kizsákmányolás és a burzsoázia megsemmisítésére törekszik; követelte a budapesti Gyűjtőfogházban levő országos pártvezetők szabadon engedését.74 Március 10-én 4000 leszerelt katona tüntetett: küldöttségük Somogyi polgármestertől a fejenkénti 5400 K leszerelési segély kiutalását kérte. A Világ c. fővárosi lap szerint a polgármester megígérte annak teljesítését. Dettre kormánybiztos főispán március 13-án Somogyi ellen vizsgálatot kezdeményezett, mert a leszereltek túlkövetelése az ország pénzügyi helyzetét, a belbékét és a közrendet veszélyeztette. A vizsgálat szerint Somogyi csak azt ígérte a felsorakozott fegyveresek lecsillapítása érdekében, hogy a vagyonosokat önkéntes adományokra szólítja fel, az összegyűlő összegből segélyeket utal ki.75

A kommunista befolyás ellensúlyozására a szociáldemokraták március 11-én általános sztrájkot, nagygyűlést hirdettek; ezzel kívánták megmutatni a szociáldemokrácia erejét a kommunista törekvésekkel szemben. Wallisch Kálmán szociáldemokrata vezető ekkor már szocialista államot, a munkásság végleges hatalmának szükségességét, kizárólagos munkástanács-hatalmat követelt, azonban kommunisták nélkül. Mindezt demokratikus parlamenti eszközökkel kívánta elérni.76

Március 10-én Wallisch, Dettre kormánybiztos főispánnal és Tabódy Zsolt kerületi parancsnokkal egyetértve távirati úton egy zászlóaljnyi karhatalom Szegedre rendelését kérte a hadügyminisztertől. Szabó János szegedi szociáldemokrata pártelnök pedig repülőgépen Budapestre utazott, hogy tájékoztassa a fővárosi szociáldemokrata pártvezetőséget.77 A karhatalom kirendelésének körülményei, továbbá a szociáldemokrata városrészi kerületi szervezetek, szakszervezeti csoportok március 21. előtti napokban rendezett gyűlései azt igazolják, hogy a szociáldemokraták készültek a közelgő nemzetgyűlési választásokra és a polgári-szociáldemokrata koalíciós kormányzás keretein egyelőre nem szándékoztak túlmenni.

A kommunisták ellen rendezett március 11-i tüntetés, a nagygyűlés a Klauzál téren, amelyen a Kárász-ház előtt kb. 10—15 000, az Európa Szálló előtt szintén több ezer ember jelent meg, a szociáldemokraták nagy erejét bizonyította. A szónokok, elsősorban Wallisch, a kommunizmus mint végcél mellett tettek hitet, de ugyanakkor elítélték a kommunisták egységbontó törekvését és őket a szociáldemokrata pártban való bennmaradásra igyekeztek bírni. Az ún. „rendbontó kísérleteket" ellenforradalmi cselekményeknek minősítették, ami szintén a polgáriszociáldemokrata koalíció fenntartása melletti megnyilvánulásként értékelhető.78 Egyidejűleg a KMP szervezet is gyűlést tartott a Kossuth Lajos sugárúton, a pártszervezeti helyiség előtt, mintegy 2000 ember részvételével. A gyűlésen nagy számban jelentek még leszerelt katonák, akik előtt Udvardi párttitkár azt hangoztatta, hogy nem az 5400 K leszerelési segély, hanem a hatalom teljességének a munkásosztály kezébe vétele szükséges. Egyben arra is utalt, hogy a megérkező karhatalom tagjait megkísérlik felvilágosítani és ha kell, fegyverrel is megakadályozzák a kommunizmus vérbefojtását. A gyűlés végén az odaérkező szociáldemokraták és kommunisták között dulakodás kezdődött, lövések is dördültek el. A sebesültek közül egy sütősegéd két nap múlva belehalt sérülésébe.

Az események a városban uralkodó légkört rendkívül feszültté tették. A hadügyminisztertől kért rendfenntartó különítmény (mintegy 1000 fős) március 11-én délután érkezett, amelyhez éjszaka még további erősítés jött. A belügyminiszter 250 csendőrt rendelt Szegedre. A március 9—11-i napok rendkívül felzaklatott szegedi hangulatát, „a nagy ijedtséget", amelyet jól érzékeltet a Tüz c. hetilap március 15-i számának Bibó István által írt cikke, a Neuberger Frigyes parancsnoksága alatt álló különítmény tevékenysége lecsillapította. Neuberger Szegedre és a környékbeli falvakra március 11-i dátummal kihirdette a statáriumot, megkezdte a kommunista szervezet vezetőinek elfogását, leszerelte a kaszárnyákban a megbízhatatlan katonákat és a polgári lakosság körében sok fegyvert összeszedett, az elfogott kommunista vezetők ellen pedig statáriális tárgyalást indított. Molnár István, Fülöp Ferenc, Bezdán Sándor, Kövesdi Imre és Gladics József szegedi kommunistákat a statáriális bíróság felmentette, mert a kommunista agitáció nem büntethető.79 A város élete visszazökkent a mindennapi rendjébe. A Szeged és Vidéke c. napilap március 13-i számában Sipos Iván már arról ír, hogy a városban csend van, a korzó éppúgy benépesül, a színház és a mozik is megtelnek, mint máskor, az emberek kacagnak vagy szomorkodnak, mint előbb. A KMP szervezet helyisége természetesen zárva volt; Udvardi párttitkár a letartóztatás elől Budapestre távozott. A KMP szegedi vezetősége nevében azonban március 11. után is jelent meg röplap, amely a SZDP-t vádolja a polgári demokrácia védelmével. Ugyanígy foglalt állást a Vörös Újság 1919. március 20-i számának Szeged és Tolna c. cikke.80

A Munkástanács március 13-án éjjel úgy döntött, hogy kézbe veszi a városi közigazgatás legfőbb pozícióit; főispánná Wallisch Kálmánt, polgármesterré Czi-bula Antalt delegálta. A szociáldemokrata vezetők 14-én megjelentek az említett hivatalokban, közölték a Munkástanács határozatát Dettrével és Somogyival, akik azonban nem adták át hivatalukat, a Neuberger-különítmény védelmét élvezve. Czibula és Wallisch március 16-án, a március 15. tiszteletére rendezett népgyűlésen a Klauzál téren a Munkástanács által a város élére állított személyekként beszéltek. Czibula az 1907. évi, Baticz Gyula szociáldemokrata titkárral együtt benyújtott községpolitikai programját ismertette: községi üzemek létesítését, a magántulajdonban levő közüzemek községesítését, földbérlő szövetkezeteket, munkáslakások építését, vagyis a polgári demokratikus viszonyok alapján megvalósítható munkásjóléti intézmények megvalósítását. Wallisch Kálmán viszont a Munkástanács határozatát rendszerváltozásként jellemezte, amely lehetővé teszi a munkásérdekek érvényesítését. Kondor Bernát budapesti kiküldött leszámolást követelt a kommunistákkal és mindennemű ellenforradalommal.81

1918/19 telén a kormányzat és helyi közegei a háborús válság megoldására képtelennek bizonyultak. A munkások kiábrándulása a polgári demokráciából szintén új politikai berendezkedést kívánt. Dr. Hollós József polgári radikális vezér is kilépett pártjából és a szociáldemokrata párthoz csatlakozott: a válság megoldását ekkor a munkáspárttól remélte. Dettre János március 20-án készítette utolsó iratait a proletárdiktatúra előtt. Ekkor dr. Orosz Pál és dr. Pollner Kálmán ítélőtáblai bírák, a nemzetgyűlési választás szegedi választókerületének a belügyminisztérium által kinevezett elnöke, ill. elnökhelyettese letették az esküt Dettre kezébe.82 A polgári demokratikus igazgatási szervezet hatásköre a munkástanácsok térhódításával erősen összeszűkült, a polgári-szociáldemokrata koalíció felőrlődött. A kormány tehetetlenül állt szemben ezzel a folyamattal.83


Jegyzetek:

  1. CsmL NT ir. 1918—48., 80., 129., 147., 208. stb. Főisp. ir. 1918—2752., 2736., 1919— 464. Ferences rend ir. Hist. Dom. 1918. november 2., 6. CsmL. Szf. Főisp. ir. 1918—3455., 1919—41. SK. NT. jkv. 1918. november 4., 5., 20., 29. — Az 1918/19. évi szegedi forradalmi események tárgyalásához dr. Tóth Ede segítségét ezúton is köszönjük.
  2. CsmL NT. ir. 1918—2. Lásd még VDCSMMT 1917—1919. 266—268.
  3. SK NT. jkv. 1918. november 4., 6.
  4. CsmL Főisp. ir. 1918—3021.
  5. CsmL Főisp. ir. 1919—525.
  6. VDCSMMT 1917—1919. 136—137. CsmL Közgy. jkv. 1918—705.
  7. CsmL Főisp. ir. 1918—2760., 1919—18. SK NT. jkv. 1918. november 13.
  8. CsmL Közgy. jkv. 1918—639.
  9. A földügyekre lásd: VDCSMMT 1917—1919. 170—178., CsmL Főisp. ir. 1919—165., 326., 2842., 3590. Szeged szab. kir. város bérleti földjeinek, azokról szóló haszonbérleti szerződések és egyéb szerződések kimutatása 1926. Szeged, 1926. Oltvai Ferenc: A szocializált birtokok Csongrád megyében 1919. április—augusztus. = Levéltári Közlemények, 1959. Klny. is.
  10. CsmL Főisp. ir. 1919—180.
  11. CsmL Közgy. jkv. 1918—693., 694.
  12. CsmL Főisp. ir. 1918—2774.
  13. CsmL Főisp. ir. 1919—191.
  14. CsmL Közgy. jkv. 1918—603., 617., 630., 666., 686.; Néptan. jkv. 1919—3., 6., 8., 11., 12., 20., 103.
  15. CsmL Főisp. ir. 1919—332.
  16. CsmL Néptan. jkv. 1919. február 21. (6. pont.)
  17. Uo. 4. pont.
  18. Pl Levéltár 605. f. II/4. g. 2016. ő. e. 790. Az egyes helyi állami és más intézményekben történt átalakulásról Kelemen Béla könyvének függeléke ad áttekintést.
  19. CsmL Közgy. jkv. 1918—664. NT ir. 1918—211., 226.
  20. CsmL Közgy. jkv. 1918—520., 581—584.; Főisp. ir. 1919—81., 284., 519., 592.; Tan. ir.1919—5626. sz.
  21. CsmL Főisp. ir. 1919—48., 596., 1002.
  22. CsmL NT ir. 1918—139.; Főisp. ir. 1919—510., 857.; Polgm. eln. ir. 1919—1341.VDCSMMT 1917—1919. 123—124.
  23. CsmL Főisp. ir. 1919—86., 420., 486., 531. stb. Ferences rend ir. Hist. Doni 1919. február 1.
  24. Szegedi Friss Újság, 1918. november 23.
  25. Szőreg és népe. Szerk. Hegyi András. Szeged, 1977. 171.; Deszk története és néprajza. Szerk. Hegyi András. Szeged—Deszk, 1984. 219.
  26. CsmL Főisp. ir. 1918—2766., 11047., 1919—179., 255., 304.; Alsóközponti körz. el.népisk. ir. 1919—243.; VDCSMMT 1917—1919. 259—260.
  27. Tonelli Sándor 1939. A kérdést azonban megnyugtatóan csak nemzetközi összefüggésekben lehet bemutatni. Lásd L. Nagy Zsuzsa: A párizsi békekonferencia és Magyarország 1918—1919. Budapest, 1965. Újabban: Ormos Mária: Padovától Trianonig. Budapest, 1983. E munka Szeged francia megszállására is sok francia levéltári adatot közöl. Jean Bernachot:Les Armées Francaises en Orient aprés rArmistice de 1918 'de Hongrie (11 november 1918—10 septembre 1919). Párizs, 1970., közöl dokumentumokat is. A szegedi francia megszállás történetének összefoglalása: Nagy Miklós: A szegedi francia megszállás főbb kérdései 1918—1920. Bölcsészdoktori értekezés. Kézirat. Szeged, 1986. Egy részlete: MFM Évkönyve 1982/83—1.303—320.
  28. CsmL Néptan. jkv. 1919—53.; Polgm. Hiv. ir. Külön kezelt ir. 14. doboz. Főisp. ir. II.1919—231. A létszámra: CsmL Tonelli Sándor ir. 24.
  29. CsmL Főisp. ir. 1919—585.
  30. CsmL Főisp. ir. 1919—554., 594.
  31. Kende János: Forradalomról forradalomra. I. m. 71. A Magyar Tanácsköztársaság 60.évfordulója. Szerk. Köpeczi Béla. Budapest, 1980. 72—73.
  32. Pl Levéltár 666. f. ÉSZ. III. 6/1912/2. b.
  33. Délmagyarország, 1918. november 7., december 17., Szegedi Friss Újság, 1918. november 23. CsmL NT ir. 1919—39.
  34. Pl Levéltár 605. f. H/4, g. 2016. ő. e. 782., 796—801.
  35. CsmL Ferences rend ir. Hist. Dom. 1918. november 6.; Alsóközp. népisk. ir. 1918—445.
  36. CsmL Közalkalmazottak Szakszervezete szegedi csoportjának jkv. Szegedi Napló,1919. január 17., 31. 1919. február 7., 22. Délmagyarország, 1919. január 14., február 8., 13.
  37. CsmL Főisp. ir. 1918—2738., Ferences rend ir. Hist. Dom. 1918. november 16-i bejegyzés melléklete.
  38. Shvoy Kálmán 1983. 35—37.
  39. Pl Levéltár 605. f. II/4. g. 2016. ő. e. 764—781.
  40. Délmagyarország, 1918. november 17.
  41. Népszava, 1918. november 30., december 8.
  42. VDCSMMT 1917—1919. 198. Az idézet is innen.
  43. Soós Katalin 1983. 26.
  44. CsmL NT ir. 1918—148.
  45. Csmi- Főisp. ir. 1918—2908.
  46. Gaál Endre 1959. 20. Soós Katalin 1983. 33. CsmL Főisp. ir. 1919—32.
  47. VDCSMMT  1917—1919.   172—124.  CsmL Főisp.  ir.   1918—2323.,  1919—195., 408.
  48. CsmL Tan. ir. 1918—45 739. sz., 1919—2890.1. sz.
  49. CsmL NT ir. 1918—226.
  50. SK NTjkv. 1919. február 11. Szegedi Napló, 1919. február 19.
  51. Délmagyarország, 1918. november 16. A polgári pártok országos programjáról: Mérei Gyula: A magyar októberi forradalom és a polgári pártok. Budapest, 1969. 56.
  52. Délmagyarország, 1918. november 24.
  53. Szeged és Vidéke, 1918. november 28. Délmagyarország, 1918. december 3.
  54. Délmagyarország, 1918. december 3.
  55. Magyar szociológia-füzetek 2. Polányi Károly (1886—1965). Szerk. és a bevezetőt írta Gyurgyák János. Budapest, 1986. 30—32. Az előadás szövege füzetenként is megjelent Szegeden; A radikalizmus programja és célja. Polányi Károlynak a Szegedi Radikális Párt 1918. dec. 10. tartott nagygyűlésén elmondott beszéde. Hollós József előszavával.
  56. Közli és elemzi Lengyel András: Az államkapitalizmusba hajló szociálliberalizmus egy magyar koncepciója. Móra Ferenc 1918 végi politikai programtervezetei. = MFM Évkönyve 1980/81—1. 285—297.
  57. E jelenségre dr. Tóth Ede hívta fel figyelmünket.
  58. VDCSMMT 1917-1919. 150-153., 156—157. Andorka Sándor 1958. május 22-i levele. (Dr. Gaál Endre birtokában.) Életrajzi lexikon 46., 230. Sípos László: Egy forradalmár életútja. = MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának Évkönyve. Szeged,1981.
  59. VDCSMMT 1917—1919. 159—161. Részletes feldolgozás: Soós Katalin 1983. 30—31.
  60. Péter László: Juhász Gyula a forradalmakban. Budapest, 1965. 133.
  61. VDCSMMT 153—155.
  62. Soós Katalin 1983. 36—37.
  63. Andorka Sándor id. visszaemlékezése. Soós Katalin 1983. 38.
  64. Uo. A röplapok: CsmL Czibula Antal ir.
  65. Szegedi Napló, 1919. január 28.
  66. VDCSMMT 1917—1919. 222—224.
  67. Lásd Czibula Antal visszaemlékezését. = A forradalmak szegedi szemtanúi. 26.
  68. Szegedi Napló, 1919. február 18.
  69. Andorka Sándor iá. visszaemlékezése. A katonaság körében és a szakszervezeti csoportokban a KPM befolyására még: VDCSMMT 1917—1919. 218., 220., 236.
  70. MMTVD V. 550. A rendkívüli pártkongresszusról, Wallisch felszólalásáról: Soós Katalin 1983. 40—42.
  71. VDCSMMT 1917—1919. 246—247. Soós Katalin 1983. 47.
  72. A határozat szövegét közli VDCSMMT 1917—1919. 228—231. A tanácskozásról: Soós Katalin 1983. 43—44.
  73. Igazság, 1919. március 4. Soós Katalin 1983. 47. KelemEn Béla 1923. 559—560. VDCSMMT 1917—1919. 235.
  74. VDCSMMT 1917—1919. 234.
  75. CsmL Főisp. ir. 1919—621.
  76. Soós Katalin 1983. 37.
  77. VDCSMMT 1917—1919. 22—23., 237.
  78. A gyűlésről szóló egyik sajtóbeszámoló: Uo. 237—245.
  79. Szeged és Vidéke, 1919. március 19. A csendőrökre: CsmL Polgm. hiv. ir. Külön kezelt ir. 14. doboz.
  80. A Magyar Tanácsköztársaság dokumentumai Szegeden. Bibliográfia. Szerk.: Lisztes László. Szeged, 1959. 24. VDCSMMT 1917—1919. 250—251. Az utóbbi cikket Szamuely Tibor írta.
  81. VDCSMMT 1917—1919. 251—252. Szegedi Napló, 1919. március 18.
  82. CsmL Főisp ir. 1919—610.
  83. A proletárforradalom győzelmének országos kifejlődése: Hajdú Tibor: A magyarországi polgári demokratikus forradalom. 1. m. 346. Csongrád megyére: VDCSMMT 1917—1919. 200—255. A megye egyes városaira Gaál Endre. Gát László, Soós Katalin, Tamási Mihály tanulmányai.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet