|
|
{987} A XIX. század új polgári könyvtári rendszere a társadalmi törekvések nyomán lassan tért hódított hazánkban is. A változás egyik fő jellemzője a különböző könyvtári típusok kialakulása, egymás melletti működése, továbbá, hogy a gyűjtemények használóinak köre kiszélesedett, így a könyvtárak nyilvánossá, vagy legalábbis részben nyilvános jellegűvé váltak.1
Szegeden a reformkor idején kialakult társalgó egyletek és kaszinók könyvtárainak használatát az intézmények szabályzata még csak a létrehozó közösség tagjai számára tette lehetővé. A régi és értékes forrásanyaggal rendelkező egyházi könyvtárak továbbra is zárt gyűjtemények maradtak.2 Viszonylag későn, a század utolsó harmadában került sor a város első nyilvános könyvtárának létrehozására.
Az 1829-ben alapított társalkodási egyesület, a későbbi Szegedi Belvárosi Kaszinó Egyesület időközben kifejlesztett könyvtárából az 1851-ben történt elkobzás után csak az maradt meg, amit a hazafias érzelmű piarista tanárok és diákok a líceumba menekítettek. A kaszinó tagsága már az 1859 decemberi közgyűlésen 200 forintot hagyott jóvá a könyvtár fejlesztésére, majd a további adományok és a rendezvényi jövedelmek lehetővé tették, hogy a könyvek vásárlása mellett több könyvet és folyóiratot járathasson. Akkori buzgó és fáradhatatlan könyvtárosa, Keméndy Nándor (1815—1895), Jókai hajdani komáromi „játszópajtása" és az író 1848—1861 között Szegeden tett látogatásainak vendéglátója volt.3
A félig magyar, félig német nyelvű könyvállomány az 1860-as évek elején már megközelítette az ezer kötetet. Legnagyobb kötetszámmal a magyar írók közül Jósika (33) és Jókai (27) szerepelt. Ők voltak a legolvasottabbak. Dugonicsot 11, Széchenyit 10 kötet képviselte. A kedvelt Dumasnak német fordításban 31, {988} magyar nyelven 4 kötetét tüntette fel az 1862-ben nyomtatott és kiadott könyvtári jegyzék. Megtalálhatók voltak a német klasszikusok (Goethe, Herder, Lessing stb.) nagy sorozatai mellett — ugyancsak németül — Lamartine (5 kötet), Voltaire (6), Shakespeare (9), Byron (4) művei és a szórakoztató irodalom képviselői (Eugéne Sue, George Sand, Cooper, Bulwer stb.) is. Olyan jelentős magyar írók, mint Bajza, Bessenyei, Csokonai, Kazinczy, a Kisfaludyak művei is a könyvtár birtokában voltak, olvasottságukról azonban nincsenek adataink. Kiegészítette az állományt az 1853-ban kiadott Brockhaus-lexikonsorozat,az 1831-től megjelenő Közhasznú Esmeretek Tárának kötetei, egy „Handatlas" és egy német—magyar szótár. A mintegy 70 kötetet kitevő folyóiratállománynak nagyobb része az 1830 és 1860 közötti kiadványokból került ki, pl. az Auróra (1832—1835), az Emlény (1837—1843), a Magyar Életképek (1843—1847), a Honművész (1833—1841), a Tudományos Gyűjtemény (1834—1841), az Új Magyar Múzeum (1858—1859). De járatták a Budapesti Szemlét, a napilapok közül a Budapesti Hírlapot és természetesen a Szegedi Híradót is.4 Ez a kor viszonyaihoz mérten jelentős állomány idővel tovább gyarapodott, így az árvíz előtt a város legnagyobb társadalmi könyvtára lett.
Még a kiegyezés előtt, 1863-ban Singer Vilmos orvos megvalósította az 1857-ben már felmerült gondolatot, hogy országos példák nyomán a városban olvasóegylet létesüljön. Az egylet 130 taggal kezdte működését. A tagok szinte kivétel nélkül belvárosi kereskedő fiatalok voltak. Kezdetben a Kereszt utca 17. sz. házban volt a helyisége, de hamarosan átköltözött a Fekete sas utcai Csorba-házba. Az olvasók az esti órákban kereshették fel az egyletet, amely célkitűzésként „a műveltség és a nemes erkölcsök terjesztését" hirdette. Hírlapokra és könyvekre évente 500—800 forintot fordított, könyvtára hamarosan mintegy 3000 kötetből állott. 1878-ban egyesült a Belvárosi Kaszinó könyvtárával.
Az 1867-ben szervezett Ifjúsági Kör jelentős bevételeiből — az új elnök, a bibliofil Szluha Ágoston városjegyző (1842— 1890) buzdítására — jutott a könyvtár fejlesztésére is. Ennek állománya 1871-ben kiadott katalógusa szerint 1151 kötet volt, abból német nyelvű 222 kötet, de szerepelt a jegyzékben 6 angol és 7 francia mű is. A kör 1875. január 31-én megmaradt tagságával, könyvtárával beolvadt a Belvárosi Kaszinóba.
1868. március 15-én alakult meg a Szegedi Szabadelvű Kör.5 Ez a politikai tömörülés a művelődést nem tűzte ki célként; részben ez magyarázza, hogy 1878. évi feloszlásakor csupán 464 kötetnyi könyvtára volt. A másik ok, hogy vezetőinek és tagjainak zöme használhatta a Belvárosi Kaszinó gazdag könyvtárát — bár {989} a kör helyisége 1870-től a felsővárosi „kiskaszinóban" volt — támogatói a Belváros Kaszinó tagjaiból kerültek ki.
1875-ben Alsóvároson, 1874-ben Felsővároson, 1877-ben Rókuson alakult „népkör" a függetlenségi politikai párteszmék terjesztésére. Ezek célkitűzéseikként a hasznos olvasmányok és barátságos eszmecserék útján a nemes időtöltést, a város szellemi és anyagi jólétének minél magasabb fokra való fejlesztését, valamint a hazai közérdekeknek alkotmányos és független demokratikus szellemben való előmozdítását hirdették.6
Mindhárom népkör tekintélyes számú tagsággal, 120—240 fővel rendelkezett. Az évi tagdíjakból létesített alap szolgálta az alapszabályok előírása szerint megalkotott könyvtárak fejlesztését is.7
Az első magántulajdonban levő, az olvasók rendelkezésére álló kölcsönkönyv-tárat, melyet Bába Imre 1850-ben nyitott meg, korai halála után özvegye árverésre bocsátotta. Ennek egy részét a város a tervezett közkönyvtár számára vásárolta meg 1874-ben.8
A könyvkereskedőként 1867-ben feltűnt Traub Bernát már 1869-ben kölcsönkönyvtárat létesített. Ez hosszabb életű maradt a Bába-félénél. Az irodalmi lektűröket és főleg a német nyelvű divatos regényeket szívesen keresték az élelmes vállalkozónál, aki könyvtárának jegyzékét több alkalommal, először 1874-ben, saját nyomdájában nyomtatta ki.9
Az árvíz előtt több kölcsönkönyvtár, a városi közkönyvtáron kívül, már nem nyílt Szegeden. Az 1870-es évek közepén hozták létre az első szegedi városi közkönyvtárat. A régen vajúdó tervet hivatalosan Dani Ferenc főispán vetette fel az 1873. április 14-én tartott közgyűlésen. Az indítványt egyhangúlag elfogadták, és elhatározták a könyvtárügyi bizottság felállítását is.
A városi könyvtár ügyét a korabeli lapok cikkei már előzőleg, majd folyamatosan törekedtek ébren tartani.10 Különösen sokat tett az új közművelődési intézmény érdekében Somogyi Antal (1811—1885), Tápé függetlenségi képviselője, ez a különös életű „hazafi", aki könyveit is a tervbe vett könyvtár állományának gyarapítására ajánlotta fel.
A terv megvalósulása azonban jócskán elhúzódott, bár a város időközben az 1874. szeptember 21-i közgyűlésén a felállítás ügyét már megtárgyalta. A könyvtár helyét a főreáltanodában találták meg, ahol az épület földszintjén a délkeleti szárnyon két termet jelöltek ki működéséhez. A gyarapodást az ajándékozás {990} mellett a Bába-féle árverésen 154 forintért megvásárolt 315 mű is növelte, így a könyvállomány ez évben 968 kötetre szaporodott.11
A helyi lapok 1875 januárjában közölték a könyvtár szabályzatát, melyet Reizner János városi főjegyző és a tudós Löw Lipót főrabbi vezetésével munkálkodó bizottság alkotott meg.12
A megnyitás 1875. február 2-án történt. (Reizner — tévesen 1874-et írt.13) A könyvtár hetenként kétszer, vasárnap délelőtt 10 órától fél 12-ig, szerdán délután fél 3-tól fél 5-ig volt nyitva. Megbízott könyvtárosként Tóth Antal piarista tanár látta el a kölcsönzési feladatokat.
A város „köznevelészeti" szakosztálya, amely a könyvtár felügyeletét gyakorolta, az év folyamán tervbe vette Kubinyi Ágoston, a Magyar Nemzeti Múzeum 1873-ban elhunyt igazgatója kb. 4400 kötetes értékes könyvtárának megvásárlását, de erre az 1876. évi árvízveszedelem elleni védekezés gondjai miatt már nem kerülhetett sor.
A főreáltanoda épületének az 1876. évi ipari és mezőgazdasági vásár időtartamára történt igénybevétele miatt az amúgyis gyengén látogatott könyvtár felfüggesztette működését, s mivel a kiállítás után sem nyitotta meg kapuját, az első szegedi közkönyvtár alig egy évi működése után megszűnt. Könyvei évekig ládába csomagolva hevertek, amíg használható része az 1880-as évek közepén Reizner János javaslatára a Somogyi-könyvtárba be nem került.
György Aladár, az első magyar könyvtárstatisztikai mű szerzője 1885-ben egy országos felmérés folyamán összeállította a hazai könyvtárak adatait, feltüntetve a beküldött jelentések alapján az alapítás évét és az állomány kötetszámát. (Az adatok a nagyterjedelmű kötetben elszórtan találhatók.)14
Művének első részében 15 élő szegedi könyvtárat sorol fel. Közülük 3 régi egyházi alapítású: a ferences rendi (alapítási éve 1468), a kegyestanító rendi (1720) és a minorita rendi (1739), együttesen 15 646 kötettel és 7 felsőbb iskolai, összesen 8284 kötettel. Az utóbbiak közül legjelentősebb a piarista gimnáziumé, amelynek akkor 2329 kötet az állománya. A Szeged-Belvárosi Kaszinó Egyesületnek e kimutatás szerint 4087 kötete, a Polgári és Gazdakörnek 1010, a Csongrád Megyei Tanító Egyesületnek 785, a Traub-féle kölcsönkönyvtárnak 2470 kötete volt. Mindezek közül messze kiemelkedik a városi Somogyi-könyvtár 45 697 kötettel. Az összesített állomány 77 978 kötet, tehát a városban, amelynek lakossága 1885-ben kb. 80 ezer főre tehető, egy főre 0,9 kötet jutott. Meg kell azonban jegyeznünk, {991} hogy György Aladár adatgyűjtése nem teljes, több egyesületi könyvtár anyaga hiányzik belőle. Ugyanez a hiányosság azonban az alább, ugyancsak az ő műve alapján, összevetésre kínálkozó Debrecen esetében is fennáll. Debrecenben kiemelkedő értékű könyvtár a református főiskoláé 52 351 kötettel. A 6 iskolai könyvtár együttes állománya 8739 kötet, a kaszinóé 1288, az ifjúsági olvasóegyleté 2200, a tiszti kaszinóé 1041 és a Csáthy-féle kölcsönkönyvtáré 6920. Az összesített könyvtári állomány tehát 72 539 kötet, kb. ötezerrel kevesebb mint Szegedé, de az egy főre jutó kötetszám 1,3, mivel Debrecen népessége ebben az időben kisebb, kb. 53 ezer fő.
Könyvének második részében György Aladár ismertette a jelentősebb magánkönyvtárak 1885. évi adatait is. A bejelentett 13 szegedi könyvtár összesített állománya 22 058 kötet volt. Kiemelkedő értékű közülük Löw Immánuel főrabbi 5853 kötetes tudományos értékű gyűjteménye. Kétezer kötetet meghaladó könyvtárral rendelkeztek akkor Enyedi Lukács szerkesztő, Oltványi Pál prépost, Reizner János könyvtárigazgató és Zsótér Andor földbirtokos.15
Egy évtizeddel később, 1895-ben Kulinyi szerint az adatok így alakultak:16
| 1 közkönyvtár (Somogyi-könyvtár) | 58 061 kötet |
| 5 hatósági könyvtár | 4 799 kötet |
| 14 tanintézeti könyvtár | 25 940 kötet |
| 5 egyházi könyvtár | 18 074 kötet |
| 13 egyesületi könyvtár | 12 788 kötet |
| 1 kölcsönkönyvtár (Traub B. és társa) | 2 470 kötet |
| 39 könyvtár | 122 132 kötet |
Kulinyi adata szerint 1895-ben a Szegedi Alsóvárosi Népkörben 1167, a Szeged Felsőkerületi Népkörben 542 és a Szeged Rókusi Népkörben 440 kötet volt a könyvtári állomány. Ebben az évben a Szeged Alsóvárosi Társalgó Egyletben 907, a Szeged Felsőtanyai Gazdakörben 240 és a Szeged Szentmihálytelki Olvasókörben 182 kötet állt az olvasók rendelkezésére.
Vélhetően a nagyobb olvasói érdeklődés és a gondosabb fejlesztés növelhette meg a Szegedi Kereskedő Ifjak Társulata (1012 kötet), valamint a Szegedi Iparos Ifjak Közművelődési Egylete (1407 kötet) és a Szegedi Ipartestület (914 kötet) könyvtárának az állományát.17
A Kulinyi által felsorolt 25 239 kötetet kitevő 19 magánkönyvtár közül, a kiemelkedő Löw-könyvtár (5189 kötet) mellett csupán három rendelkezett 2000 {992} kötet feletti és öt 1000—2000 kötet közötti állománnyal, a többi alig haladta meg a félszáz kötetet.18
Szeged lakossága a város akkori közigazgatási területén az 1890-i népszámlálás szerint 85 569 fő volt. Az egy lakosra jutó mutatószám — miután a könyvállományra vonatkozó statisztika teljesebb lett — 1,4 kötetre emelkedett az egy évtized előttihez képest. Számításba kell még azt is venni, hogy a népesség egyharmada a hatalmas kiterjedésű tanyavilágban, tehát a belterületen működő könyvtáraktól messze lakott. Egyébként is több forrásból (jelentésekből, hírlapokból) általában ismert adat, hogy a külterületi lakosság könyvtári érdeklődése csekély volt.
A dualizmus könyvtári kultúrájának elemzésében Kovács Máté hangsúlyozza a szükséges előfeltételek fontosságát. Az olvasótábor nagyságát, összetételét és színvonalát Szegeden is döntően befolyásolták a vagyoni helyzet mellett a foglalkozási és kereseti viszonyok, a települési és családi körülmények, de mindenek előtt az iskolázás színvonala.19
Szegeden a tárgyalt korszakban a kulturális adottságok még hazai vidéki viszonylatban is kedvezőtlenek. A nagyszámú tanyai lakosság, de még a belvárosi szegénysorsú tömegek iskolázottsága is alacsony fokú volt. Más nagyobb városokhoz (Kolozsvár, Pozsony) képest a felsőfokú tanintézetek hiánya további gátló tényezője a közért tenni kész értelmiségi réteg kifejlődésének, s mindezekhez egy, a kulturális célú kiadásokat — objektív okok miatt háttérbe szorítani kénytelen városi vezetőség járult a XIX. század második felében.
Még a meghatározott társadalmi erőkre alapozott, tőlük támogatást élvező egyesületi könyvtárak állománya is csak lassan növekedett, sőt egynémelyiké a megfelelő kezelés és a látogatás gyérülése miatt elsorvadt. A magyarországi múzeumok és könyvtárak adatait közlő Magyar Minerva című kiadvány II. kötetének (1902) adatközlése a szegedi könyvtárakról hiányos, nem szól pl. a munkásszervezetek és jónéhány, Kulinyinál szereplő társadalmi szervezet könyvtáráról. Megemlíthetjük ezen kívül A Szegedi Szobafestősegédek Önképző Egyletének könyvtárát, amelynek 1901-ben kiadott jegyzéke 322 tételből áll. A Könyvnyomdász Szakegylet szegedi csoportjának már 1899-ben 681, 1904-ben 828 kötete volt.20
{993} Mint említettük, a Magyar Minerva adatközlése hiányos, mivel — főleg a társadalmi szervek esetében — önkéntességre, illetve szívességre alapozott volt, a közölt adatok értéke is bizonytalan. Más forrás hiányában azonban ezt az adatközlést próbáljuk hasznosítani pl. a társadalmi jellegű szegedi könyvtárak forgalmának bemutatására. A Minervának korszakunkban megjelent utolsó kötete az 1912. évi adatokat a következők szerint tünteti fel.21
|
|
|
Használt |
| A könyvtár helye | Állomány | Látogató | kötet |
| Ipartestület | 2000 | 2000 | 2191 |
| Belvárosi Kaszinó | 1903 (!) | 181 | 534 |
| Katolikus Kör | 971 | 90 | 1050 |
| Központi Társadalmi Kör | 850 | 550 | 1400 |
| Kereskedő Ifjak Egyesülete | 1185 | 78 | 715 |
| Magántisztviselők Egyesülete | 1050 | 210 | 1200 |
| Alsóvárosi Népkör | 1166 | 127 | 1350 |
| Rókusi Népkör | 400 | 82 | 124 |
| Rókusi Ifjúsági Egyesület | 143 | 7 | 32 |
| Együtt | 9668 | 3325 | 8596 |
A kötetből kiemelt 9 egyesületi könyvtár évi forgalma igen alacsony, mégha tekintetbe vesszük is, hogy a nyitvatartás ideje sem kedvező, hiszen csak heti egykét alkalom. A forgalom mutatószáma, az ún. forgási sebesség (a használt kötetek száma osztva az állomány kötetszámával) csupán 0,88.
1904-től kezdte meg a „népkönyvtárak" és a „vándorkönyvtárak" telepítését a Könyvtárak és Múzeumok Országos Tanácsa, majd a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület. Szegeden 1912-ig mintegy 25 ilyen külterületi és tanyai könyvtárat létesítettek az iskolákban. Együttes könyvállományuk 2885 kötet, 1912. évi forgalmuk 5740 kötet, így az állomány forgási sebessége 1,9, tehát statisztikailag majdnem kétszer vették igénybe az olvasók a teljes állományt. Az 1912-ben 80 943 kötetes Somogyi-könyvtárban az év 250 napján 14 329 helyben olvasó 16 569 művet használt az olvasóteremben, tehát a napi látogatók átlaga 57 fő volt. A forgási sebesség itt — az állomány magas száma miatt — irreális, mutatószámnak nem használható.
{994} Két költői leírást találhatunk a város egyik legértékesebb közintézménye, a Somogyi-könyvtár22 alapításáról.
Az új közkönyvtár alapjának, a gazdag állományú könyvgyűjteménynek a felajánlását többen is megírták, így Mikszáth Kálmán, akkor fiatal szegedi hírlapíró.23 Az adományozóról, Somogyi Károly esztergomi kanonokról pedig legszebben Móra Ferenc emlékezett meg 1923-ban, a könyvtár megnyitásának 40 éves jubileumán. Előadásának szövegét egy közadakozással kiadott füzet formájában ma is olvashatjuk.24
Az idős főpap tudatosan választotta az adomány helyéül az árvíz után újjászülető délalföldi nagyvárost. Ezt bizonyítja mind 1880. április 26-i felajánló levele, mind pedig az 1881. február 15-én kelt alapítványi oklevél. Szegedet mint az ország egyik fontos központját vette figyelembe, amelynek a közgazdasági haladás elősegítésén túl az a rendeltetése, hogy „a nemzeties irányú közművelődést és ennek éltető gyökerét képező tudományosságot is az ország nagy terjedelmű déli vidékein üdvösen terjessze."
Egyik ihletője lehetett a nagyértékű adománynak Széchényi Ferenc alakja mellett Somogyi atyai barátja, Kultsár István is, aki 1821-ben könyvtárát szülővárosának, Komáromnak adta a vármegyei könyvtár megalapításához. A kor hazafias szellemű törekvéseinek ilyen tettekben való megnyilvánulása volt 1879-ben Roskoványi Ágoston nyitrai püspök mintegy 25 000 kötetes könyvadománya is, amelyet a főpap nyilvános könyvtári célokra hagyott városára.25
Somogyi Csizmazia Károly Ambrus (1811—1888) (166. sz. kép) töretlen hazafias érzelmű, és mélyen vallásos egyházi működése során jelentős pályát járt be. Részt vett a Szent István Társulat megalakításában, több egyházi lapot szerkesztett, és irodalmi munkássága elismeréseként 1858-ban az Akadémia levelező tagjává választotta. Minden jövedelmét jótékony és közművelődési célokra fordította, de ezek közül legkiemelkedőbb a róla elnevezett szegedi közkönyvtár megalapítása volt.26
{995} A város törvényhatósága értékelve a gazdag adományt, az újjáépítés sok gondja között, Tisza Lajos közreműködését is megnyerve, megoldotta a 250 000 forint értékűre becsült és az alapítóról elnevezett könyvtár elhelyezését. A Somogyikönyvtár első otthonát, mint a korábbi közkönyvtár is, a Főreáltanoda épületének földszintjén találta meg, ahol a Kereszt utcára néző hat termet rendezték be a királyi biztosság terve szerint. A szükséges pénzösszeget a város a sópajták és a vámházak költségéből takarékoskodta ki. A karzatos könyvállványokat és bútorokat Juhász György (Juhász Gyula költő nagybátyja) és társainak pályázatnyertes asztalos vállalata készítette el, mintegy 22 000 forint költséggel.27 (167., 168. sz.) képek.) Az adományozó kívánsága szerint a városi törvényhatóság létrehozta a 12 tagú könyvtári bizottságot, amely az intézet működését ellenőrizte. Elkészült az ideiglenes szervezeti szabályzat is, s ennek alapján kezdhette meg az új intézmény a működését.
Az értékes, 40 ezer kötetet meghaladó gyűjteményből a rendezett könyvtárat az első igazgató, Reizner János (1847—1904), korábban a város főjegyzője, fáradhatatlan buzgalommal és nagy szakértelemmel alakította ki. (169. sz. kép.) Az állomány szakrendjét a pesti egyetemi könyvtár mintájára készítette, 10 főszakon belül több alszakot állított fel. A szakokat az abc nagy, illetve kis betűivel jelezték (pl. A.a., A.b.). Az alapító gyűjteményéből végül is 43 701 kötet került a város közkönyvtárába. Leggazdagabb — érthető okból — a hittudomány („A" szak), 6683 mű 12 085 kötetben, ezt a történelem—földrajz („G" szak) követte 4139 művel 8798 kötetben. A nyelv- és irodalomtudomány csoportja („H" szak) 2979 művet 6096 kötetben foglalt magában. A többi szak (jog- és államtudomány, matematika—fizika stb.) feldolgozott állománya együtt meghaladta a kétezer kötetet, legkisebb volt az orvostudományé, 967 kötet.
Az adomány igazi becsét, azonban nem nagysága, hanem maguk a gazdag forrásértékű, ritka művek adták, amelyeket Somogyi Károly a régi korok kiadványaiból gyűjtött össze céltudatos buzgalommal.28
Az új közintézményt a „királyi-napok" keretében Ferenc József avatta fel ünnepélyesen 1883. október 16-án.29
Alig több mint egy évtizedes működése után a könyvtár a királyi ítélőtábla Szegedre helyezése miatt új, átmeneti helyre kényszerült. Az ítélőtábla kapta meg a Dugonics téri épületet, s így a könyvtárat sürgősen át kellett helyezni, még a tervezett közművelődési palota felépítését sem várhatta meg. Sok keresés után a {996} Fodor utca 7. sz. alatt, Fodor István ügyvéd bérbe kiadott házában talált ideiglenes elhelyezést 1894 nyarán.30 A költözést Reizner betegsége miatt a kinevezett alkönyvtárnok, Lázár Béla (1854—1908) bonyolította le igen rövid idő alatt. Két évig ebben a földszintes épületben tengődött a Somogyi-könyvtár csekély látogatottsággal és ideiglenes berendezéssel. Az értékes állványokat és az időközben gyűlt múzeumi tárgyakat, mivel itt nem voltak elhelyezhetők, a Maros utca 2. sz. alatt bérelt helyen külön tárolták.
A millenniumi ünnepségekre készülés idején Lázár György h. polgármester javaslatára tervezett új otthon, a „Kultúrpalota" felavatására 1896. szeptember 6-án került sor, de a Somogyi-könyvtár és az időközben mellette hivatalosan is kialakult városi múzeum az átköltözés elhúzódása miatt csak 1897. november 3-án nyithatta meg kapuját.
A Tisza-parti palota (61. sz. kép.) Steinhardt és Láng pesti vállalkozók terve alapján készült. A kor divatjának megfelelt, de a könyvtár számára célszerűtlen épület volt, amely alkalmatlansága miatt már kezdettől sok vitára és panaszra adott okot, noha korszerűen, központi fűtéssel és villanyvilágítással is felszerelték.31
A tulajdonképpen kettős feladatot végző városi közművelődési intézmény hosszú időn át igen alacsony alkalmazotti létszámmal működött. A közgyűlés által pályázat útján választott és kinevezett két tisztviselője, a könyvtárnok-igazgató és az alkönyvtárnok mellett külön múzeumi tisztviselői állások szervezését a felettes hatóság nem tartotta indokoltnak, csupán múzeumi pótdíj (Reizner esetében évi 300 Ft) kifizetését engedélyezte a könyvtár alkalmazottainak. A fokozatosan kialakuló múzeumi tárak (osztályok) kezelői önkéntes, ingyenes munkatársak voltak, vagy csupán csekély tiszteletdíjat kaptak.
Az 1885. június 15-i könyvtárbizottsági ülés javasolta a városi tanácsnak, hogy a bizottság felügyelete alatt álló régiségekből, gyűjteményekből a város és környékének közönsége által már sürgetett városi múzeumot hozzon létre. A július 8-i közgyűlés felhatalmazta a könyvtárbizottságot a meglévő, jelentékeny számú régiségek gyarapítására, és arra, hogy később tegyen előterjesztést a múzeum létesítésére.32 A terv nem volt újkeletű. Reizner és Löw Lipót közadakozásból már 1871 és 1875 között életre hozott egy kezdetleges régiségtárat a Szabadelvű Kör történelmi szakosztályában. A kezdeményezés akkor megfelelő pártfogás hiánya miatt végül is elhalt. Szeged több más vidéki városhoz képest elmaradt a {997} múzeumalapítás terén; Győr pl. 1859-től, Sopron 1867-től, Gyula 1868-tól, Temesvár 1872-től keltezheti múzeumát.33
A könyvtárral egy vezetés alatt működő múzeum megvalósulására kezdetben az alapító Somogyi vétója, később a megfelelő berendezés hiánya, majd a közbejött költözés miatt nem került sor az 1880-as években, bár az anyaggyűjtést a gondolat pártfogói, élükön Tisza Lajos királyi biztossal, nagy lelkesedéssel támogatták.
A múzeum alapját az árvíz utáni földmunkák során előkerült, a királyi biztosságra beszolgáltatott régészeti leletek vetették meg. Ezeket megbízatása lejártával Tisza Lajos a városnak, illetve a Somogyi-könyvtárnak adta át. Nyilvántartásba vételükről Reizner János gondoskodott, aki — akkor még tulajdonjogának fenntartásával — saját pénz- és éremgyűjteményét is az alakuló múzeumi gyűjteményben helyezte el. Ide került a Szeged környéki régészeti leletanyag egy része és a Láng Vilmos volt színigazgatótól vásárolt érem- és régiséggyűjtemény is.
1888-ban tovább gazdagodott a tervezett „történelmi és régiségtár" a várból előkerült, Kováts István építőmester buzgalmából összegyűjtött kőemlékekkel. A múzeum kapta meg a belvárosi templomban őrzött céhzászlókat és céhládákat is. 1892-re elkészültek a múzeum berendezéséhez szükséges tárlók, szekrények, s a közönség elé kerülhettek a régiségek.
A város 1889-ben határozta el, hogy egybegyűjti Szeged neves személyiségeinek arcképeit, illetve néhányuk portréját Tóth Molnár Ferenccel megfesteti. Az 56 képből alakult ki 1893-ban a múzeum „történelmi képcsarnoka", amelyet a könyvtár folyosóján és a két múzeumi szobában helyeztek el.
A fokozatosan kialakuló szegedi múzeum képtárát az új épületbe költözés után az ún. díszteremben tekinthette meg a közönség. A régészeti- és éremgyűjteménye az I. emelet Tisza-parti szárnyában 1899. június 11-én nyitotta meg hivatalosan a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelője, Fraknói Vilmos.
Az érdeklődők a múzeumi kiállításokat vasár- és ünnepnap délelőtt 10-től 13 óráig díjtalanul látogathatták. Előre történt bejelentéssel és igazgatói hozzájárulással a vidéki csoportok hétköznapokon is megtekinthették a gyűjteményeket.
Ezekben az években az I. emeleten az épület nyugati szárnyában, a díszterem mellett rendezték be a nagy olvasótermet, amely hétköznapokon délelőtt 10 órától 13 óráig és délután 16-tól 19 óráig állt nyitva a közönség számára. Látogatása ingyenes volt, az új szervezeti szabályzat a korhatárt a 16. életévhez, és a könyvhasználatot a tanulók esetében tanári ajánláshoz kötötte.
{998} A két véglegesített és a polgármester által kinevezett kisegítő' „könyvtári szolga" kezdettől fogva sokirányú tevékenységet folytatott. A mindennapi takarítás mellett rájuk hárult a kért könyvek ki- és a II. emeleti könyvraktárba való visszahordása mellett a múzeumi preparáló és gondozó munka is. Később még az ásatásokban is részt vettek. Közülük az épületben lakó látta el a gondnoki teendőket és a ruhatár kezelését.
„A közművelődésnek" feliratú palota volt központja kezdetben a Dugonics Társaságnak, és itt kívánták elhelyezni, szerencsére eredménytelenül a városi zeneiskolát is. A múzeum képtárát befogadó dísztermet pedig rendszeresen felhasználták a Szegedi Képzőművészeti Társaság, sőt egyes alkotók tárlatainak céljára.
1897. december 10-én a király jóváhagyta a múzeumok és könyvtárak országos felügyeletére, szervezésére és gyarapítására vonatkozó szabályzatot. A rendelkezés lehetővé tette a nagyobb közművelődési gyűjtemények állami felügyeletét és anyagi támogatását. A Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum, mint e kor legnagyobb hazai vidéki közgyűjteménye, elhelyezését és felszereltségét tekintve erre jogosult volt, ezért 1898-ban a város hozzájárulásával állami felügyelet alá került, és ettől kezdve évi 2000—2400 K „segély"-ben is részesült. A város az alapítványi oklevél értelmében évi 2000 K-t adott a gyűjtemény fejlesztésére.
A Közművelődési palota hamarosan szűknek bizonyult az állandóan gyarapodó könyvtár és múzeum befogadására. 1903-ban a város a „kibővítés" lehetőségét egy új kiállítási palota létrehozásában látta, de ez a terv nem valósult meg.
A kettős intézet igazgatója, Reizner János 1885-től rendszeres tájékoztatást küldött a könyvtárról a Magyar Könyvszemlének és a múzeumi gyarapodásról az Archeológiai Értesítőnek. Történelmi, régészeti közleményei országos nevet szereztek számára. Közéleti munkásságát kitüntetésekkel (1876-ban koronás arany érdemkereszttel, 1883-ban a Ferenc József-rend lovagkeresztjével) honorálták.34 Ő írta meg a századfordulón megjelent 4 kötetes Szeged történetét is. A remélt akadémiai tagsághoz talán csak korai halála miatt nem juthatott hozzá.
A Somogyi-könyvtár megalapítása, majd országos viszonylatban is kiemelkedő otthonának megteremtése nemcsak azért fordulópont a város kulturális életében, mert a kisszerű, egyletekre vagy intézményekre, iskolákra korlátozott olvasási lehetőségeket kibővítette, és — akkor még egyetem hiányában — a tudományos kutatás lehetőségét is megteremtette, hanem azért is, mert a közművelődés terét is kiszélesítette. Némi megszorítástól eltekintve bárki látogathatta a közkönyvtárat, amely felette állt a napi politikai összecsapásoknak, a kaszinói és népköri szintnek, és már a századfordulón kiinduló pontja lett a művelődés szélesebbé, elmélyültebbé váló folyamatának.
1904-ben, Reizner váratlan halála után, az intézet vezetését Tömörkény István {999} (1866—1917) vette át, aki még 1899-ben került az alkönyvtárnoki tisztségbe a város anyakönyvvezetőjévé lett Lázár Béla helyett. Tömörkény elődjének buzgalmával folytatta az intézet fejlesztését. Ő és az 1904 júniusa óta vele együtt tevékenykedő fiatal újságíró, Móra Ferenc (1879—1934) munkája hozta létre a múzeum két leggazdagabb és leglátogatottabb gyűjteményét, 1905-ben a természetrajzi és 1906-ban a néprajzi osztályt. Kialakításában a fő érdem Tömörkényé, aki tervezetet írt a gyűjtemény fejlesztésére, ösztönözte munkatársait, és maga is sok tárgyat gyűjtött. Segített ebben szabadidejében a kezdetben önkéntes, majd napidíjas szakkezelő Szász Gyula (1864—1944), a felsővárosi községi iskola tanítója, aki négy évtizeden át maradt — főhivatása mellett — az intézet önzetlen és lelkes munkatársa. A néprajzi tár gyarapításában részt vállaltak még Beck István (1848—1912) városi tisztviselő, Kovács János (1852—1918) néprajzi író, Pocsátkó Károly régiségkereskedő és mások.
Tömörkény — Móra szavaival élve — lelkiismeretes „gazdája" volt a „pagodá"-nak, a „Tisza-parti sokablakos nagy ház"-nak.35 A könyvtár állománya az ő igazgatása alatt, 1900 óta új forrásból is gyarapodott. Ez időtől kezdve adta át pl. a szegedi ügyészség — igazságügyminiszteri rendelet alapján — a területén működő nyomdák kötelespéldányait a Somogyi-könyvtárnak. Többek között ennek is köszönhető, hogy 1917-re az intézet könyvállománya már 86 274 kötetre emelkedett.
A múzeumi állomány kb. azonos nagyságú volt, 86 612 darab leltári tárgyat számlált, s ebből a legtöbb, 51 398 egység a természetrajzi gyűjtemény anyaga volt.
Nem tartozott a városi múzeumhoz, de 1904-től a Közművelődési palotában helyezték el az 1897. november 7-én a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamarában megnyitott ún. „iparmúzeum"-ot. A kiköltöző Dugonics Társaság átengedte az épület földszintjén birtokolt két termét a kiállítás céljára; anyaga akkor 525 darab kézműipari és gyáripari tárgyból állt, s a városi múzeummal egyidőben volt megtekinthető. Felügyeletét két, a kamara által díjazott teremőr látta el. 1910 körül önállósága megszűnt, állománya beolvadt a városi múzeumba.36
A Somogyi-könyvtár látogatóinak száma az 1900-as évek közepétől már meghaladta az évi tízezret, és ez a forgalom hazai vidéki viszonylatban szinte egyedülálló volt, az olvasók nagyobb része, kb. 70—75 százaléka azonban a tanuló ifjúság köréből került ki.37 Csak ritka kivétellel kölcsönöztek ki könyvet, mivel az alapítási oklevél ezt szigorúan tiltotta. Ezért csupán az alapgyűjtemény mellett {1000} beszerzett műveket adhatták ki egy 1908-ban hozott határozat alapján szigorú feltételekkel (pl. a mű értékét elérő pénzbetétet kellett biztosítékul leadni a könyvtárnak).
Szabó Ervin, az ismert szociológus, 1911-től a Fővárosi Könyvtár igazgatója, egyik tanulmányában (Községi nyilvános könyvtár Budapesten. Városi Szemle, 1910.) a korszak könyvtári életének mélyre ható elemzésével tárta fel az országon is túlmutató problémákat, amelyek — szerte Európában, az angliai „public library"-ket kivéve — akadályozták a nyilvános könyvtárak szabad és széleskörű használatát.
Többek között említi, hogy nehézkes a könyvtári adminisztráció, hiányzik a könyvtárak esti nyitvatartása, nem tervszerű az állomány gyarapítása.
írásaiban a Magyar Statisztikai Évkönyv 1908. évi kötete alapján közölte három magyar nagyváros (köztük Szeged) közkönyvtári adatait, hogy illusztrálja azok helyzetét:
|
Szeged | Temesvár | Győr |
| Állomány az év elején | 70 420 | 33 228 | 26 329 |
| Az évi gyarapodás | 1099 | 2 044 | 420 |
| Olvasótermi használat | 11 688 | 4 282 | 76 |
| Könyvkölcsönzők száma | 85 | 2 044 | 328 |
| Kikölcsönzött kötet | 178 | 8 756 | 732 |
| Az intézet évi kiadása (K) | 21 200 | 7 961 | 2 310 |
| Ebből évi (állandó) segély (K) | 2 200 | 800 | 1 000 |
Az összevetés szemléletesen mutatja, hogy a könyvtárakban — Szeged kivételével, ahol ezt az alapító okirat tiltotta — a kölcsönzés a meghatározó működési tevékenység. A forgalom mértéke egyébként az állományhoz mérten mindhárom helyen alacsony. Az évi kiadásnál számításba kell venni, hogy Szegeden a múzeumfenntartás összegét is beszámították az „intézeti" költségekbe.
Szegeden az olvasóforgalom 1914 után a háborús időszak körülményei között rohamosan csökkent. 1917-ben már csak 2973 olvasója volt a könyvtárnak, ugyanakkor a múzeumot látogatók száma megközelítette a negyvenezret.
Mind a könyvtári szolgálatból, mind az 1907-ben meginduló híres csókái ásatásokból tevékenyen kivette részét az alkönyvtárnokká kinevezett Móra Ferenc, Szász pedig a néprajzi gyűjtemény fejlesztésében osztozott Tömörkénnyel.
Az igazgató fizetése 1908-ban évi 4050, a könyvtárnoké 2800 K volt. A korábbi múzeumi pótlékot — fellebbezésük ellenére — sem Tömörkény, sem Móra már nem kapta ezekben az években. A szolgák évi bére, beosztásuktól függően, 800— 900 K volt.
Az 1910-es évek elején megnövekedett a létszám egy szakdíjnokkal, és a {1001} két „altiszt" (korábbi könyvtárszolgák) mellé ideiglenes kinevezéssel, 1911-ben egy harmadik kisegítő' került az intézethez, a később — Móra révén — irodalmi alakká nőtt Kotormány János (1881—1960).
Alig három év múlva azonban a bevonulás alól felmentett Tömörkényen és Mórán kívül csupán az idős Szász Gyula és a kisegítő munkát átvevő női alkalmazottak végezték a háborús mindennapok könyvtári és múzeumi feladatait. Tömörkény a Szegedi Naplóban írói eszközeivel örökítette meg az intézet sajátos életét: Legkedvesebb könyveim (1904. február 18.), Könyvtári divatok (1911. április 16.), A Tisza-parti nagyházból (1915. augusztus 3.). A könyvtári szakmáról szól az 1913-ban a Múzeumi és Könyvtári Értesítőben közölt Tárgymutató a könyvtárban című írása.
A múzeum kifejlesztésével Tömörkény megnövelte az intézet látogatottságát és népszerűségét. „Szorgalma és tudása révén — írta Juhász Gyula — a közművelődésnek emelt palota rövidesen valóban a magyar kultúra szegedi temploma lett, ahová azonban belépni csizmában, sőt mezítláb is szabad".38
Méltán hirdeti — Reiznerrel együtt — az intézet 1917-ben elhunyt igazgatójának emlékét, sikeres munkásságát a Közművelődési palota előterében a márványtábla, s a múzeumi parkban emelt szobra.
„Ha fölöttes hatóságom most sem vonja meg tőlem bizalmát — írja a 38 éves Móra 1917. május 29-én a városi tanácsnak az intézmény vezetését megpályázó levelében — a felelős állásban büszkén és boldogan leszek hűséges szolgálja az intézetnek, amelynek szeretettel adtam az ifjúság éveinek java munkaerejét." Ezt a fogadalmát kezdettől híven és még hosszú évekig teljesítette július 15-én történt beiktatása után a könyvtár és a múzeum harmadik igazgatója.39 Pedig a kezdeti évei már nagy feladatok elé állították. Tömörkény mellett eddig csak inspiráló szerepet vállaló Móra a forradalmak éveiben megkezdte egy színvonalas, modern közintézmény kibontakoztatását. Szabó Ervin és társai szellemében azt a könyvtárpolitikát kívánta megvalósítani, amely a nép igazi nevelésének eszközévé teszi közintézményeit. Ismert közéleti szereplése sem gátolhatta meg abban, hogy e feladatra tekintve az alapok lerakását elvégezze. Szerencsésen segítette ebben, hogy — mint később írja is — a város tanácsa kevesebb akadályt gördített munkája elé, mint tette elődei életében. A legtöbb anyagi gondot az épület fokozódó romlása okozta.40
Az intézménynek a széles közönség felé nyitása akkor még csak a múzeum {1002} esetében volt sikeres, a zaklatott idők, a működési feltételek hiánya a teljeskörű könyvtárszolgálatot nem tették lehetővé. A fűtést igénylő időszakokban a „szénmizéria" miatt a könyvtár nem működött, már 1917-ben is csak 175, 1918-ban pedig csak 135 napon volt nyilvános szolgálata, 1919-ben április végén nyílt meg az olvasóterem, és novemberig látogathatták. Az olvasók napi átlaga 1917-ben a nyitvatartási napokon még 18, de a mutatószám 1918-ban már 13-ra csökkent. Az évi látogatásban az 1918. év a mélypont 1725 olvasóval. 1919-ben viszont — a korlátozott idő ellenére — 5485 látogató kereste fel az olvasótermet.
Ezekben az években az anyagi támogatás érthetően bizonytalan és gyéren csordogáló volt, megmozdult viszont az intézmény kisszámú, de lelkes támogatóinak első csapata. 1918 áprilisában a néhai könyvtárbizottsági tag, Kovács János özvegye adta át férje ezerkétszáz kötetet meghaladó könyvgyűjteményét, majd Kováts István építőmester családja ugyancsak hasonlószámú, értékes szegedi kiadványokat is tartalmazó könyvtárát. Rajtuk kívül mások hagyatékából is többszáz kötetes könyvadományok kerültek még az intézmény birtokába: az Orvosegylet és a Szegedi Gyorsírók Egyesülete is átadta — utóbbi több ezer kötetetes gyorsírási — könyvtárát az állomány gazdagítására. 1919-ben lépte túl a Somogyikönyvtár állománya a százezer kötetet. Ez a gyarapodás hasonló volt az 1880-as évek közepén történthez, amikor Reizner János nagy szerencsével és ügyességgel megszerezte az akkor kialakuló fővárosi hírlapkönyvtár fölösleges, többszáz újság- és folyóiratféleséget tartalmazó másodpéldányait.
Móra és 1917/18 körül belépő munkatársai megkezdték az aprónyomtatvány-és térképtár, a gyarapodó helytörténeti gyűjtemény és a rendkívül értékes kliséanyag rendezését, emellett felhívásokkal fordultak a hivatalokhoz, a lakossághoz ezek anyagának gazdagítása érdekében. Új szakokat is alkottak, pl. a világháború történetét tükröző kiadványokból a „V" szakot, a gyorsírási anyagból pedig az F. d. jelzetű szakot hozták létre. A belső munka kibővítésével ellensúlyozták tehát a nyilvános forgalom csökkenését.
Akadt munka a múzeum táján is, hiszen már 1907 óta folytak pl. a csókái régészeti ásatások, rendezést kívántak a különböző gyűjteményi anyagok. Felfrissítették ezek katalógusát, majd alkalmi kiállítások keretében mutatták be az értékes darabokat. Ezeken a rendezvényeken (pl. plakett-kiállításon) a nyugtalan időszak ellenére az érdeklődők nagy tömege jelent meg. A múzeumi látogatók száma akkor még szokatlan nagyságúra, évi 90 ezer fölé emelkedett.
1918. április 11-én anyagi veszteség érte az intézményt; éjjel egy szervezett betörőbanda ellopta a régiségtárban kiállított régi pénzek tekintélyes részét, 85 arany és mintegy 200 ezüst érmet. A tetteseket ugyan megtalálták, de csak kevés érték került meg. Móra kérésére 1918 végén a Nemzeti Tanács megszervezte az intézmény rendszeres védelmét.
A felszabaduló könyvtárnoki státushelyet, szintén Móra kérésére, a városi {1003} tanács nem töltötte be.41 Szász Gyula továbbra is megmaradt tiszteletdíjas beosztásában, majd 1917 novemberében már egy közismert szegedi nagypolgári családból származó fiatal leány, Fischhof Ágota (1895—1975) került a könyvtárba gyakornokként. Őt a Berlinben elvégzett könyvtári tanfolyam után, 1918 szeptemberétől a város a könyvtárnoki állás felhasználásával ideiglenes „könyvtártiszt"-ként alkalmazta Móra az intézetben.42
Móra szerencsésen választotta meg 1918 folyamán a múzeumi szakkezelőket : az intézettel már korábban is kapcsolatot tartó két szegedi tanár, Cs. Sebestyén Károly (1876—1956) és Czógler Kálmán (1884—1952) került melléje, és dolgozott hosszú időn át hűséges munkatársként. Körükben találhatók még ebben az időben Móra későbbi baráti pártfogói, a kultúrát kedvelő Szalay József, Lugosi Döme és Tonelli Sándor.43
A Szegedet megszálló francia csapatok részéről sérelem nem érte az intézményt, köszönhetően Móra emberi ügyességének, amellyel „a kultúra semleges területén" kialakította a városparancsnokokkal és más katonai vezetőkkel az együttélés békés kapcsolatait.44 (145. sz. kép).
Móra a forradalmak éveiben kifejtett politikai, közéleti tevékenységével a Közművelődési palotában — a gazdasági és egyéb szorongattatások között — végzett szervező munkájával elévülhetetlen érdemeket szerzett. A könyvtári állomány minden előző évnél nagyobb számban gyarapodott. Móra pótolhatatlan forrásanyagot (könyvek, röplapok, plakátok) gyűjtött össze a két forradalom időszakából.
Jegyzetek:
|
|