Előző fejezet Következő fejezet

Egyház és kultúra

 

V. A VÁROS KORSZAKBELI TÖRTÉNETÍRÁSA

 

 {1004} A várostörténet forrásait őrző helyi intézmények közül korszakunkban a könyvtár volt a legkönnyebben hozzáférhető a múlt iránt érdeklődő szegediek számára, jóllehet Szeged történetének legfontosabb forrásait már akkor is elsősorban a városi levéltár, az Országos Levéltár és a bécsi Staatsarchiv őrizte. A helytörténet müvelése és a levéltár elválaszthatatlan kapcsolata a történettudomány akkor korszerű, a polgári gazdasági, társadalmi, kulturális igényeket kielégítő művelőinek munkáiban jutott elsősorban kifejezésre. Jelentősebb városaink és a megyék történetének megírása az 1860-as években mind nagyobb hangsúlyt kapott. A Magyar Történelmi Társulat (amelynek alakulásakor 7 szegedi személy lett a tagja, majd az 1870-es évekbeli nagy tagtoborzás idején Szeged mint jogi testület is belépett „alapító tagként") és az azt vezető országos történészek a kor igényeit megértő fiatalabb kutatókat, tekintélyes történetkutató gárdát neveltek. Utóbbiak helytörténeti témákkal foglalkozó munkáinak eredményei kisebb részben az országos, nagyobb részben a helyben lakók ismeretanyagát növelték, a város- és megyetörténetek vagy az 1870-es évek közepéig a kiváltságos kerületek valamelyikének múltját bemutató kötetek — az adott terület lakóinak településtudatát hatékonyan formálták. Az országos történet helytörténetírást termékenyítő hatása mellett a helytörténet eredményei említésre méltó módon tükröződtek is az országos történeti művekben: kölcsönhatásuk tehát jelentősen hozzájárult az akkor korszerű, az 1850-es évektől nálunk is fokozatosan erősödni kezdő pozitivista történetírás, illetőleg az előbbivel nem azonosítható, elemzés nélküli adatfeltárás fejlődéséhez, növekedéséhez.1

 {1005} A romantikus történetírói irányzat, amely az önkényuralom korában a vezető történészek egy szűkebb csoportjában szintén jelentkezett, sőt a kiegyezés utáni évtizedben is élt, a feudális kori nemesi nemzeti dicsőség felidézésével az abszolútizmus ellen igyekezett befolyásolni olvasóit. 1867 után azonban korszerűtlenné, elavulttá vált. Ezzel párhuzamosan továbbélt a tekintélyes múltú, papok által művelt, egyházi szemléletű történetírói irányzat is; eredményei ellenére azonban még kevésbé volt korszerű, mint a romantikus szemlélet termékei. A romantikus felfogású történetírásnak vidéken is akadtak támogatói, művelői. Aligha véletlen, hogy Szegeden éppen 1859/60-ban, az alkotmányos mozgalmak időszakában írtak ki pályázatot a város monografikus történetének feldolgozására. A pályadíj 100 arany volt, amelyet „több irodalompártoló hazafi" adott össze.2 (Néhánynak a neve is ismert, pl. Kováts István építőmester, Csajághy Sándor csanádi püspök.) Az irodalompártoló mecénások azonban mit sem értettek a történészi munkához: a várostörténet „a legrégibb kortól a mai időkig" történő anyaggyűjtésére, megírására mindössze 6 hónapos határidőt adtak. A terminust — pályamű hiánya miatt — többször meghosszabbította a Szegedi Híradó szerkesztősége, amely kezelte a pénzt és istápolta az ügyet. Az egyik határidőmódosítás alkalmával helyesen hívta fel Szilágyi Sándor fővárosi történész a figyelmet a monografikus vállalkozás időigényességére, és jó érzékkel javasolta a forráspublikálás megvalósítását a középszerű „monográfiákkal" szemben.3 Az élet azonban azt is bizonyította, hogy a nagyobb lélegzetű, szintetizálást megvalósító monográfiákhoz elengedhetetlenek a résztanulmányok, mert csak így lehetséges a megbízható összegzés. Már az 1860-as évek elején napvilágot látott egy-két szegedi részletmunkálat. Ezek közül fontosnak minősíthető Szegedi Kilit ferencesrendi szerzetes írása, amely A szeged-alsóvárosi fejedelmi templom és kolostor történelmi vázlata címmel jelent meg (Szeged, 1862.). E munkát várostörténeti fontossága mellett az is minősíti, hogy az egyik legkorábbi hazai ferences rendtörténet, egyben a városok szerinti legkorábbi ferencestörténet.4

Szeged monográfiájának megírásához az 1860-as években Varga Ferenc (1837—1906), a szegedi születésű, 1865-től 1879-ig gyoroki plébános fogott hozzá. Művének első része 1871 -re készült el, egy neves történészekből (Horváth Mihály vezetése alatt álló) bizottság véleményezte, amelynek alapján a szerző 1872-ben megkapta a díjat. Ez időközben 1000 Ft-ra növekedett. Varga három kötetben kívánta feldolgozni a város történetét, az első, amely 1877-ben jelent meg, a legrégibb időktől a török foglalásig, 1542-ig mutatja be az eseményeket. A 231 lapos  {1006} kötet három fő részből: politikai, művelődési fejezetből és oklevéltárból (54 teljes oklevélszöveg és 22 oklevélkivonat) áll.5

Túlnyomó részt Szeged titkos levéltárának anyagából közöl szövegeket, de azok nem ritkán rossz olvasatúak. A kötet — bár a gazdaságilag erősödő szegedi polgárság igényeinek is bizonyos fokig megfelelt (hiszen Varga észvette pl. a só-kereskedelem, a szerémségi bortermelés, a városi kiváltságok településfejlesztő szerepét), — alapjában mégis a forrásismeret és a szakképzettség megalapozatlansága, a dilettantizmus, az egyház és az immár idejétmúlt nemzeti romantikus történetszemlélet jegyeit is hordozó munka.6 Nem állítható párhuzamba a korabeli várostörténetírás olyan, joggal példaként tekintett kiadványaival, mint a Hornyik János-féle négy kötetes Kecskemét város története (1860—1866), Szűcs István három kötetes Debrecen története (1871) vagy Jakab Elek akadémiai levelező tag Kolozsvár története (1. köt. 1871.) c. műve. Varga Ferenc szemléleti megnyilatkozásait, kritikátlanságát, számos adatát már Reizner János helyesbítette, oklevélolvasatainak tévedéseire az újabb irodalomban egy jellegzetes példával hívja fel a figyelmet Karácsonyi Péter, aki egyben a hibás iratközlés szakirodalmi továbbélésének esetét is megvilágítja.7

Varga különösen az 1870-es években rendszeresen adott elő különböző történeti témákról a Temesvárott működő, 1872-ben alakult Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulatban (amelynek egyik alapítója és választmányi tagja). E neves vidéki történelmi társulat kiadványában jelenhetett meg Szeged XIV— XV. századi délmagyarországi szőlőműveléséről és borkereskedelméről szóló műve. (Történelmi Adattár III. kötet, 1873.)8 Az első várostörténeti monográfia megjelent kötete azonban Szegeden szerény visszhangot keltett, noha néhány adata még a modern helyi várostörténeti monográfia első kötetében, más adatai egyéb korszerű helytörténeti írásokban hasznosíthatók voltak. Annak idején nem Szeged megbízásából készült, nem a város költségén jelent meg. 1889-ben, amikor már a szegedi polgári öntudat képviselői a középkorba visszanyúlva keresni kívánták történelmi vezető szerepüket, Varga könyvéről a th. bizottság keveset tudott. Pedig a szegedi közgyűlés engedélyezte 1871-ben, hogy a mű hiányainak pótlására Löw Lipót vezetése alatt kiküldött bizottság a városi közigazgatási és titkos levéltár  {1007} szükségesnek vélt darabjairól másolatokat készíthessen.9 Jgy kerülhetett érdemi anyag Varga könyvének oklevéltárába. A közgyűlés — mint a város kegyuraságának is kifejezője — választotta a szerzőt 1880-ban kisteleki, 1893-ban Szeged belvárosi plébánossá. Legutolsó művét (Rákóczi Ferenc kora Szegeden) 1906-ban a Dugonics Társaság jelentette meg, amelynek e fejezetben említett más szerzők zömével együtt egyik alapító tagja volt.

A szegedi város történetírásnak az 1880-as években már Reizner János volt a meghatározó egyénisége, akit városi főjegyzőből Somogyi-könyvtári és városi múzeumi igazgatóvá neveztek ki. (169. sz. kép.). (Részletesebben lásd e kötetnek a könyvtár és múzeumügyről szóló fejezetét.) Ő sem szakképzett történész, jogot tanult; ügyvédi oklevelét 1871-ben hirdették ki a közgyűlésben.10 Tanulmányai idején azonban történeti, történeti segédtudományi előadásokat is hallgatott, már diákkorában behatóan érdeklődött szülővárosának múltja iránt, 1869-ben szorgalmazta a Magyar Történelmi Társulat szegedi csoportjának megalakítását. Többször részt vett a társulati vándorgyűléseken, pl. 1881-ben a Sáros megyein. E megye levéltáráról szóló bizottsági jelentését ő írta alá.11 Iratokat is másolt le ekkor, amelyek a Császár Péter-féle 1631/32. évi felsőmagyarországi parasztfelkeléssel kapcsolatosak. Ezeket a Történelmi Tár 1887—1888-i évfolyamában publikálta.

A Szegedre egykor betelepült német polgárcsalád sarja — a városban a XIX. sz. második felében beteljesedett asszimilációt is illusztrálva — a magyar nacionalizmus hordozójaként kutatta Szeged polgárságának múltját, a földesúri függőséget nem érző szabadabb városfejlődés, az ezzel összefüggő királyi kiváltságok előnyeit. A polgári liberalizmus reformkorba visszanyúló sajátos hazai, a Kossuth, Deák képviselte köznemesi színezetű változatán is túl tudott lépni, és a liberalizmus több tekintetben még tisztább álláspontját képviselte. Ez tette őt képessé az említett parasztmozgalmi iratok publikálására éppúgy, mint az 1840-es évek és az 1848/49. évi szegedi forradalmi események pozitív előjelű feldolgozására. (A régi Szeged I. A negyvenes évek és a forradalom napjai Szegeden. Szeged, 1884.) E művében is, akárcsak több más írásában, a magyar nacionalizmus negatív oldala (esetében a szerbek, németek lakta délvidék magyarosítására hivatott Szeged mértéken túli kiemelése) is tükröződik. Érződik ez az 1880-as évekbeli hírlapi polémia kapcsán napvilágot látott összegző írásában a kőbárány eredetéről, amelyet a vár lebontása során az egyik falból emeltek ki, s amit a dorozsmaiak  {1008} saját maguknak követeltek mint a török által szétrombolt dorozsmai templom megmaradt alkatrészét. Reizner részletesen bizonyította e műemlék szegedi eredetét, alkalmat kerítve a szegedi vár építéstörténetének, a német lovagrend ellen a kun puszták használatáért folytatott pernek bemutatására. (A régi Szeged II. A kőbárány és a kun puszták pere. Szeged, 1887.)

Rendkívüli szorgalommal gyűjtögette az adatokat elsősorban Szeged múltjára, de kiterjedt a figyelme egyes környékbeli településekre (Dorozsma, Makó, Csanád megye, a mindszent—algyői uradalom), Szeged és Délmagyarország kapcsolataira is. Már az 1876-ban Szegeden rendezett országos dalosünnepélyre megjelentetett alkalmi kiadványban felvázolta Szeged történetét dióhéjban. 1890-ben ennél részletesebb összefoglalást ad Szeged története címmel, amelyben nagy súllyal tárgyalja az 1879. évi árvíz és az újjáépítés kérdését. Ezek a munkák is sejteni engedik a részadatok iránti érzékenységét, ugyanakkor a szintetizáló, rendszerbe foglaló, a lényegest kiemelni tudó képességét.12 Mindez azonban legtisztábban fő művében, a Szeged története I—IV. kötetében (Szeged, 1899—1900.) tükröződik. E munka a millennáris város- és megyetörténeti munkák sorába illeszkedik, de eltér ezek többségétől, mert nagy súlyt helyez az 1879 előtti két évszázad történetének megörökítésére, emellett polgári liberális szemléletű. Különösképpen szembeötlő a szegedi érdekek bemutatása gazdasági, politikai, kulturális és egyéb területeken. Nagy teret szentel a városi kiváltságok, a városi önkormányzat és városgazdálkodás ismertetésének, a város ár- és belvizek elleni történelmi küzdelmének, s az adatok sokaságával igazolja, hogy az 1879. évi árvízkatasztrófáért nem Szeged vezetősége és lakói a felelősök. A kor helytörténetírásának általános gyakorlatától eltérően viszonylag kis teret szentel a feudalizmus bemutatására, annál többet a polgári viszonyok fokozatos kibontakozására és uralkodóvá válására. Elhalványul viszont a mezőgazdaság és a parasztság történeti rajza.

Munkájának III. kötetében a várostörténet legfontosabb témaköreit tekinti át, IV. kötetében névmutatót és oklevéltárat találunk. 216 oklevél és irat címe alatt összesen 296 dokumentumot publikál. A dokumentumválogatásban feltűnően nagy teret kapnak a boszorkányperek (az anyagnak kb. fele erre vonatkozik), míg a XVIII. századról kevés dokumentumszöveget ad. Az utolsó irat 1806-ból való. A forrásanyagban tehát kevésbé törekedett az újabb időszak szemléltetésére. Mentségéül szolgál, hogy A régi Szeged I. kötetében 1848/49-re 27 iratot és 5 mellékletet, a II. kötetében 1673-tól 1722-ig 10 dokumentumszöveget publikált.

Reizner a XIX.  {1009} század második felében mindinkább megerősödő szegedi kereskedő, ipari polgárság gazdag múltjának feltárásával igyekezett súlyt adni a század második felében megnyilvánuló gazdasági, politikai, kulturális törekvéseinek. Célja volt a helyi polgári öntudat továbbmélyítése és annak igazolása, hogy a város méltó arra, hogy a kormányzat minél nagyobb mértékben támogassa.13 Dokumentumközlései megfelelnek a korszak tudományos forrásközlési színvonalának: olvasati hibák akadnak ugyan, de ezek nem túl jelentősek. Nemcsak a szegedi városi, hanem egyéb (benne külföldi) levéltárak dokumentumait is hasznosította. Varga Ferencnél pontosabban közölte az 1522. évi tizedlasjtrom Szegedre vonatkozó szövegét (IV. 97—128.), bár hellyel-közzel itt is akadnak benne olvasati hibák. Egyéb szövegeinek jelentős része a legújabb fordításoknak is alapjául szolgált.14

Egy ilyen hatalmas munkálatban elkerülhetetlenek a fogyatékosságok, a tévedések, pontatlanságok. Borovszky Samu jószándékkal, de teljes joggal mutatott rá pl. a forráskiaknázás egyes hiányaira: Reizner csaknem teljesen mellőzte a város, Martonos és Tápé XVII. századi, a királyi kamarához intézett leveleit, amelyek közül a bíráló 81-nek a regesztáját közli.15 Czímer Károly az adathelyesbítések, a kiegészítése címén előadott, politikai és személyes indulatoktól fűtött „bírálatá"-nak sorsa viszont az lett, ami az ilyen jellegű írásoké szokott lenni: belepte a feledés jól megérdemelt pora. Reizner műve pedig kritikával ugyan, de máig és a későbbiekben is Szeged történetének nélkülözhetetlen kiinduló pontja 1879-ig.

E helyen utalunk rá, hogy Reizner művei, különösen a Szeged története, előnyösen különböznek az 1880/90-es évek más vidékekre vonatkozó hazai helytörténeti munkáktól, amelyek nagy része sekélyes, szűk szempontokat érvényesítő, a korszakban is konzervatívnak számító alkotás. Reizner polgári liberális szemlélete mellett módszertanilag is felülmúlja helytörténész kortársai nagy részét. A Szeged története pl. súlyt helyez a statisztikai adatok alkalmazására, táblázatok közlésére, kisebb mérvben más városokkal való összehasonlításra. Úgy tűnik, Reizner igyekezett alkalmazni — a lehetőségekhez képest — azon metodikai követelmények egynémelyikét, amelyeket Keleti Károly, Acsády Ignác és mások a statisztika történettudományi felhasználásáról megfogalmaztak (a népesedési viszonyoknak statisztikai adatok útján való bemutatása, vagy a gazdaságtörténeti adatok útján a polgárosodás egzakt módon történő szemléltetése).16

 {1010} A közgyűlés 1893. január 26-án határozatot hozott arról, hogy az ország ezredéves fennállásának évfordulóját többek között azzal ünnepli meg, hogy megíratja Szeged monográfiáját oly módon, hogy egyik része a város történetét 1879-ig mutatja be, a másik része pedig az 1879. évi árvíz és az újjáépítés történetét a város tényleges állapotának leírásával együtt. Az első" részhez (amelynek elkészítésére Reizner János kapott megbízást) okmánytárnak is kell csatlakoznia. A második rész elkészítésére Kulinyi Zsigmondot. (119. sz.kép.),& Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara titkárát kérték fel. A határozat megjelölte a főbb témaköröket is és megszavazta a monográfia költségvetését.17 A munkálatok azonban elhúzódtak, Reizner szövege csak 1897-re készült el. Munkáját Zsilinszky Mihály, Kulinyi művét Magyar Gábor piarista gimnáziumi igazgató bírálta el; ők adtak pozitív szakvéleményt. Zsilinszky, a VKM államtitkára, az országosan ismert nevű helytörténész, úgy vélekedett, hogy a mű „a jelenkor tudományosságának színvonalán áll", ... „a város jó hírneve és szellemi reputációja emelésére szolgálandó jeles irodalmi termék". 1897 nyarára elkészült Kulinyi műve is, amely Magyar Gábor szerint gazdag adatanyagot közöl, ezeket jól csoportosítva, gördülékenyen adja elő. A historiográfiai megítélés ma már úgy látja, hogy Kulinyi munkája — a sok értékes adat ellenére — inkább az akkori Szeged ismertetése, mozaikszerűen összerakott fejezetekből. A szakvélemények alapján a tanács elhatározta e művek kinyomtatását, amelyre pályázatot hirdetett. A beérkezett öt árajánlatból a monográfia bizottság a legolcsóbbat fogadta el, és Engel Lajostól rendelte meg az előállítást ívenként 44 Ft-ért. Reizner és Kulinyi művét is 700-700 példányban rendelte meg a város, 10 db-ot díszes bőrkötésben. Ezenkívül feljogosította az Engel-nyomdát, hogy 300 példányt saját költségére nyomtathat és forgalmazhat. A monográfia bizottság kötelezte a nyomdát, hogy Pulszky Ferenc: Magyarország archeológiája c. művéhez alkalmazott famentes papírra, annak szedéstükrét és egyéb nyomdai megoldásait figyelembe véve állítsa elő, újonnan beszerzendő betűanyaggal.18 A nyomda mindezen feltételeknek megfelelő, magas színvonalon készítette a köteteket, színes litográfiákkal, fényképekkel illusztrálva. Reizner és Kulinyi munkájának mintegy kiegészítéseként jelentette meg a Dugonics Társaság Kovács János könyvét: Szeged és népe. Szeged ethnographiája (1901), ami azonban már másik nyomdában (Endrényi Imre), más betűanyaggal, gyengébb nyomdai kiállítással készült. Az így teljessé váló Szeged  {1011} monográfiája a millenniumi időszak nagy és kiemelkedő helytörténeti alkotása, messze felülmúlja e korszak városmonográfiáinak átlagát.

Ezek az értékes összefoglalások — amint az általában lenni szokott — lendítő lökést adtak a részkérdések mélyebbreható kutatásának. Egy-egy részterületet átfogó összegzés is napvilágot látott a századfordulótól 1914-ig. Csupán két példát említünk: Szmollény Nándor (1860—1915) felsőkereskedelmi iskolai tanár megírta a szegedi magyar színészet százéves történetét a koalíciós korszak nemzeti szellemében (Budapesten jelent meg 1906-ban); ugyanő 1910-ben a középkori Szeged műveltségéről értekezve Caspar Fraxinus (Körösi) Zegedinusnak Nádasdy Tamással 1553—1562 között folyt levelezését mutatta be (Szeged, 1910.). Országos témaként pedig 1908-ban megjelentette Magyarország tizenkét évi (1896—1908) gazdasági történetéről szóló művét (Budapest, 1908.).

A millenniumi monográfia egyik gyengébb oldalának adatgazdag kiegészítése és továbbfejlesztése a szegedi születésű, a debreceni gazdasági tanintézet tanáraként, majd igazgatójaként működő, nyugállományba vonulása után Szegedre visszatelepült Szüts Mihály (1846—1923) műve: Szeged mezőgazdasága, amely 1914-ben jelent meg.19 E kötet elsősorban a világháború előtti másfél évtized helyi agrárviszonyainak állapotrajzát mutatja be, rendkívül sok adattal, táblázatokkal és képekkel. A korszakra vonatkozó későbbi szegedi mezőgazdaságtörténeti írásoknak nélkülözhetetlen forrása.

Korszakunkban több szegedi oktatásügyi intézmény történetét is megírták. Közülük talán a legalaposabb, legsokoldalúbb Homor István könyve: A Szegedi Magy. Kir. Állami Főreáliskola története 1851—1894. (Szeged, 1895.) 18 fejezetben az iskola általános fejlődését, a tanulókról és tanárokról szóló tudnivalókat világos rendszerbe foglalva tárja elénk. Egyik kiemelkedő millennáris állami iskolatörténeti munka, amely — az iskola jeliegéből következően — jó eligazítást ad arról is, hogy a polgári tartalmú tanítást, a kereskedelmi, ipari és más gazdasági életpályákra nevelést, a természettudományos műveltséget mi módon, milyen eredménnyel, milyen területi egységre kiterjedve segítette elő az intézmény.

A polgári haladó pedagógia Csongrád megyei gyakorlati térhódítását foglalta össze Vas? Mátyás és Lantos Béla (1872—1946) A Csongrád-vármegyei Tanítóegyesület (Alföldi Tanító-Egylet) harminc éves története 1868— 1898. (Szeged, 1900.) c. munkájában. Ez egyesülettörténet, de egyben Vass Mátyás pedagógiai nézeteinek, felfogásának, a tanítók megbecsüléséért folytatott több évtizedes munkájának története is, mert nem csupán kezdeményezője, hanem szellemi {1012}  vezére volt az egyletnek. (Lásd e kötet iskolatörténeti fejezetét.) Vass—Lantos munkája, a fentieken túl évfordulós kiadvány is. Az évfordulós szegedi művek jelentós számmal az 1879. évi árvízhez, illetve az azt megelőző sok évtizedes védekezési erőfeszítésekhez kapcsolódtak. Komoly műszaki és történeti feldolgozás azonban korszakunkban e téren Szegeden nem készült. (Figyelmen kívül hagyjuk természetesen a város vezetői által többször megfogalmazott, a kormányhoz intézett felterjesztéseket. Ezek nem a szélesebb közönség számára készültek.) A vonatkozó történeti feldolgozások közül megemlítjük dr. Lázár György műveit: A Sövényháza—Szegedi Ármentesítő Társaság monográfiája, valamint Az Újszeged—Vedresházi Társulat története és létviszonyai. (Mindkettő Szegeden, 1896-ban jelent meg.) Az évfordulós kiadványok sorában külön említést érdemel a zsidók Szegedre való betelepülése engedélyezésének 100. évfordulójára, a zsidó hitközség kiadásában Lőw Immánuel—Kulinyi Zsigmond 1885-ben megjelent A szegedi zsidók története 1785—1885 c. rendkívül adatgazdag, szép kiállítású, vaskos kötete.20 A helyi kereskedőpolgárság szervezete, a Szegedi Lloyd Társulat az alakulásának ötvenedik évfordulóját szintén egy értékes, elsősorban gazdaságtörténeti jelentőségű és a helyi jómódú kereskedők társadalomtörténetét bemutató mű kiadásával ünnepelte, amelyet Tonelli Sándor kamarai titkár írt (Szeged, 1917.). Ezek a művek szemléletükben gyökeresen mások, mint a katolikus konzervatív irányzat alkotásai. Utóbbiak egy része újságban megjelent cikk, helyi egyházi történetre vonatkozó tanulmány vagy kiadott oklevélgyűjtemények áttanulmányozása alapján írt, nem sorsdöntő országos kérdésekről szóló munka. Nincs terünk behatóbban szólni róluk. Ugyancsak mellőznünk kell a Dugonics Társaság 1890-es években kiadott évkönyveit, amelyekben történeti értekezések is találhatók. Utalunk arra, hogy több történeti tanulmány középiskolai évkönyvben látott napvilágot (mint pl. Czímer Károly: Az Árpád-házi királyok apródjai, Az Árpádházi királyok várjobbágyai, A magyar királyok udvari katonái a XI—XIV. században stb.).21 Czímer Károly országos és helyi témájú írásaiban is konzervatív nézeteivel ellenfele volt a Reizner-képviselte polgári liberális (történetírói) szemléletnek. Hadakozásai során új adatokat is tárt fel, de nem nagy sikert ért el pl. A megyegyűlések vándorlása Csongrád vármegyében c. Írásával (Szeged, 1909.), amelyet a szentesi függetlenségi újságíró, Sima László politikai röpiratában foglalt bírálata erősen megkérdőjelezett. Hangsúlyozzuk azonban, hogy a katolikus történetírás sok adatot hozott felszínre és nem egy fontos munkát  {1013} produkált. Pap János (1843—1917) pl. megírta A piaristák Szegeden (1720—1886) c. művet. (Szeged, 1886.) Ugyancsak kegyesrendi szerző, Jászai Rezső (1871 — 1952) műve: A francia forradalom történetének történetírása. (Szeged, 1896.) Sorra vesz e világtörténelmi jelentőségű eseményre vonatkozó jónéhány feldolgozást, értékítéleteiben előnyben részesíti a forradalmat bíráló műveket. Végigtekint a történetírás és a történeti gondolkodás több, addig elhanyagolt területén.22 Elismerésre méltó, hogy egy vidéki tanár az 1890-es évek közepén behatóan foglalkozott az egyetemes történet egy fontos kérdésének historiográfiájával. (Több kisebb írása is jelent meg a témakörből.) Írt tankönyveket, mint pl. Magyarország oknyomozó története. A középiskolák VIII. osztálya számára. Budapest, 1904. A hazai pozitivista historiográfia kialakulásához jelentős módon hozzájárult.

A katolikus konzervatív szegedi történetírás ugyancsak értékes alkotása Jászai Géza (1854—1914) akkor még rókusi plébános műve, amely centenáris írásműként 1905-ben látott napvilágot: A szegedi Szent Rókushoz címzett r. kat. plébánia 100 éves története 1805—1905. Gazdag egyházi és városi levéltári anyag alapján mutatja be elsősorban a város kegyúri jogainak érvényesülését egy városrész plébániájának történetén keresztül, ezenkívül azonban igyekezett a városrész általános képéről, lakóiról, a századforduló körül ott található intézményekről, a városrész nevezetes szülötteiről teljességre törekvő anyaggyűjtést végezni és közölni.23 A dualizmuskori jelesebb szegedi történeti munkák címlapja a 170., 171. sz. képeken látható.

A szocialista nézetek fővárosi térhódítása az 1870-es évek végén egyes szegedi polgári tollforgatókat — a helyi munkásságnak a szocialista törekvések ellen hangolása érdekében — a szocialista nézetek történetét tárgyaló művek írására ösztönözte (Gelléri Mór, Enyedi Lukács). Erről a munkásmozgalom-történeti fejezetben szóltunk. Itt azt említjük meg, hogy a szegedi szocialisták századforduló utáni egyik vezetője, Czibula Antal röviden ugyan, de összefoglalta a város legújabb-kori konzervatív vezetésének történetét a Népszava Kultúrképek magyar városokból című sorozatának 3. sz. részeként.24 Megjelent tehát a várostörténetírás szocialista szemléletű kezdete is, amely igyekezett új irányt szabni Szegeden az 1879 óta eltelt évtizedek helyi történeti értékelésének.

A dualizmus kori szegedi történetírás utolsó jelentős kezdeményezése a Dugonics Társaságból indult ki: az 1918. január 5-i igazgatósági ülésen Móra Ferenc indítványozta, hogy a Társaság tegyen lépéseket Szeged háborús történetének tudományos megíratására. Ennek eredményeként a városi közgyűlés 1918 szeptemberében egy monográfia bizottságot küldött ki Szalay József társasági elnök vezetésével.  {1014} A bizottság a háborús monográfiát úgy kívánta feldolgoztatni, hogy az folytatása legyen a Reizner és Kulinyi-féle munkáknak, és foglalja magába a város 1896—1914 közötti történetét is. A mű „központi szerkesztője" Móra Ferenc lett volna.25 E terv azonban nem valósult meg.

A korszakunkban működő szegedi történetírók közül a legmagasabb szintet kétségkívül Reizner János képviselte, akiről egyedül mondható el, hogy az akkor hozzáférhető forrásanyag legnagyobb részét hasznosította, és ő volt az, aki — mint a város egyik vezető tisztviselője — a tudományos munka segítése szempontjából akkor még távolról sem felkészült városi levéltár anyagait is a legteljesebben kiaknázhatta. A levéltári kutatómunka mostoha körülményei ellenére a szegedi szerzők a dualizmus korának igénye szerinti helytörténetírásban is tudtak maradandót alkotni. A korszak szegedi történetírásának pontos számbavétele, feltárása, értékelése szintén egyik további feladata a várostörténetírásnak.

 


Jegyzetek:

  1. Mindezekről részletesen szóltunk a Magyar Levéltárosok Egyesületének 1988. június 23—24-én Szegeden rendezett, Helytörténet és levéltár c. tudományos tanácskozásán elhangzott előadásunkban. (A rendezvényről rövid beszámoló: G. Tóth Ilona: Helytörténet és levéltár. = Levéltári Szemle, 1988. 4. 104—106.) A kérdéskörre lásd még CsmL Közgy. jkv. 1877—14. Glatz Ferenc I. m., Mann Miklós I. m., R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. Budapest, 1973. II. 476. Ugyanő: Thaly Kálmán és történetírása. Budapest, 1961. 146—147. Szabó Ferenc: Emlékezés a 125 éve született Karácsonyi János történészre. = Békési Élet, 1984. 2. 278—280.
  2. Szegedi Híradó, 1860. január 5.
  3. Uo., 1862. december 10.
  4. Kosáry Domokos: Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába II. (1711— 1825). Budapest, 1954. 117.
  5. Rövid ismertetés: Századok, 1877. 367., részletes méltatása uo. 1878. 279—290. Az utóbbit a jászkunok történetének kutatója, Gyárfás István készítette. Elsősorban — helyesen — a munka pozitív, adatfeltáró jellegét emeli ki. Egy-két szempontból használhatónak jellemzi Kosáry Domokos is. I. m. I. Budapest, 1951. 206. Modern értékelés: Szabó Ferenc 1977. 4.
  6. Gyárfás ismertetése mindezt tartalmazza, ha nyíltan nem is fogalmazza meg.
  7. Karácsonyi Péter: Deszk a középkorban. = Deszk története és néprajza. Szerk. Hegyi András. I. m. 1984. 116.
  8. Pontelly István: A Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulat tizenhárom éves működésének vázlata. Temesvár, 1884. 8., 10—13., 18., 37.
  9. CsmL Közgy. jkv. 1871—166., 1889—48.
  10. Uo., 1871—99. Életrajzára: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XI. Buda pest, 1906. 743—747. hasáb. 1872-től aljegyző, 1875-től főjegyző. (CsmL Közgy. jkv. 1875— 557.).
  11. Századok, 1881. 88—99.
  12. Reizner János: Szeged története. = Budapesti Látogatók Lapja, 1890. 3. (1—6. old.). Az adatot Radnóti Tamásnak köszönjük. A Szeged története I—IV. köt.-ről: Szabó Ferenc
  13. Pálfy Ferenc polgármester kísérőlevele, amellyel a th. biz. tagjainak megküldte Reizner müvét. — Szegedi Napló, 1900. március 1.
  14. Századok, 1900. 648. Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv. I. Szerk. Blazovich László. Szeged, 1985. 108—109. Lásd még ezen olvasókönyv néhány egyéb dokumentumát is.
  15. A bírálat: Századok, 1900. 628—649.
  16. Keleti Károly: A statisztikai tények alkalmazásáról. = Statisztikai és Nemzetgazdasági Közlemények, 1869. 75—89. Dr. Acsády Ignác: Statisztika és történetírás. = Nemzetgazdasági Szemle, 1889.441—488.
  17. CsmL Közgy. jkv. 1893—29.
  18. CsmL Tan. ir. 1892—15 157. 1. sz. Külön kezelt ir. Zsilinszky és Magyar jelentése ugyan ott. A munkák általános méltatása: Szabó Ferenc 1977. 3—5. Reiznerről a nekrológ: Szegedi Napló, 1904. január 20., 21., Kulinyiról: Szegedi Napló, 1905. június 7. Munkáikról lásd még: Dr. Hermann Egyed : Az Alföldi Tudományos Intézet történelmi feladatai. = Az Alföldi Tudományos Intézet évkönyve I. 1944—1945. Szerk. Bartucz Lajos. Szeged, 1946. 85—86.
  19. A magyar királyi földművelésügyi miniszter fennhatósága alatt álló debreceni m. kir. gazdasági akadémia évkönyve 1925—1926. Szerk. Dr. Varga Kálmán kir. gazd. akadémiai igazgató. Debrecen, 1926. 17. A Dugonics Társaság ötven éve. 208.
  20. Lőw Immánuel (1854—1944) tudományos működéséről lásd Scheiber Sándor: Folklór és tárgytörténet. I. Budapest, 1977. 397—436.
  21. A Szegedi Magy. Kir. Állami Főreáltanoda XLIV. értesítője. 1911—12. isk. év. Összeáll. Homor István igazgató. Szeged, 1912. 3—22. Ugyanaz 1912—13. iskolai év. Szeged, 1913., 3—53., 53—102.
  22. R. Várkonyi Ágnes i. m. I. 213—214.
  23. Szabó Ferenc 1977. 3.
  24. Népszava, 1910. július 17.
  25. A Dugonics Társaság jelentései az 1918—1923. évről. Írta Móra Ferenc főtitkár. Szeged, 1924. 16—17.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet