|
|
„Az a latin mondás, hogy: »Inter arma silent musae«, a városokra is alkalmazható. A városok is csak a béke munkás idejében fejlődhetnek." — állapította meg a vitathatatlan tényt 1920-ban a Városok Lapja szerkesztőségi cikke.1 Az első világháború, a forradalmak és az ellenforradalom következtében Magyarországon „a béke munkás idejé"-re még hosszú évekig kellett várni. Az 1920-as évek második felében is csak nagyon vontatottan indulhatott meg a magyar városok talpraállása.
Magyarországon a XIX. században is jellemző volt a lassú városiasodás, amelynek oka az volt, hogy a kapitalista fejlődés későn kezdődött meg, az iparosodás pedig nagyon mérsékelt ütemű volt. Ezt a figyelmen kívül nem hagyható örökséget súlyosbította a trianoni békeszerződés, mert következtében jelentős kiterjedésű területek kerültek a szomszédos országok fennhatósága alá. A magyar városok 1920. évi kongresszusán közzétett adatok szerint, az 1910. évi népszámláláskor nyilvántartásba vett 140 városból mindössze 44 maradt az országhatáron belül.2
A háború után a városok számának csökkenése önmagában is hátráltatta a gazdasági élet vérkeringésének újraindítását. Nyomasztóbb körülményként hatott az a tény, hogy a magyar városok rendszerének korábbi, munkamegosztáson alapuló gazdasági együttműködése, összhangja is felbomlott. A fejlett iparral rendelkező városok többsége ugyanis szomszédos országokhoz került. A megkisebbített Magyarországon viszont zömmel a mezőgazdasági környezetbe ágyazott, általában mérsékelten iparosodott és lassan fejlődő városok maradtak.
A jelentkező nehézségek ráirányították a figyelmet a korábban még takargatható, káros következményű gazdasági, területfejlesztési döntésekre, a hatásukra bekövetkezett torzulásokra. Ilyen akadállyá válható körülmény volt, és tartós feszültség forrásának bizonyult a gazdasági élet túlzott mértékű, {213} fővárosi összpontosulása, szemben a vidékkel, ahol az ipar fejletlensége, a mezőgazdaságban rejlő lehetőségek kiaknázatlansága, a tanyavilág elmaradottsága stb. volt jellemző és egyben visszahúzó erő.3 A megmaradt vidéki városokról alkotott képet még részletgazdagabbá tette az a tény, hogy a hegységek mentén fekvő, főként ipari jellegű települések fejlődési üteme erőteljesebb volt a Nagyalföld, továbbá a Dunántúl középső és délnyugati területén levő, elsősorban mezőgazdasági jellegű városainál. Az első világháború után a fennálló helyzetet súlyosbította az a körülmény, hogy a hegyvidéki városok mind több munkaerőt vontak el a munkanélküliséggel küszködő, többségében alföldi településektől.
Az ismertetett megállapítások Perczel Károlytól származnak.4 Az ő megállapításaihoz csupán a következők hozzáfűzése indokolt.
Magyarország első világháborút követő, önálló állammá válása után, addig ismeretlen termelési, értékesítési problémák is jelentkeztek. Megszűnt például a monarchia idején érvényesülő értékesítési biztonság. Felkészületlenül, tapasztalat hiányában ugyan, de mindenképpen vállalnia kellett az országnak a külkereskedelmi önállóságot, annak minden kockázatát. A termelőknek, a kereskedőknek egyidejűleg szembesülniük kellett azzal, a korábbinál lényegesen magasabb követelménnyel, hogy a nemzetközi igényszintnek megfelelő, biztosan értékesíthető áruféleségeket állítsanak elő és forgalmazzanak.
Az ország gazdasági életének háború utáni talpraállításában — Budapest mellett — meghatározó szerepe lehetett volna a nagy, vidéki városoknak. Az új országhatár kitűzésével azonban Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged egyaránt határmenti település lett. E négy város korábbi, jelentős kiterjedésű, nyersanyagellátó és egyben árufelvevő térségének nagyobb hányadát elveszítette. Kedvezőbb körülményei következtében, Debrecen és Miskolc már az 1920-as évek közepén túljutott a mélyponton. Pécs, de főként Szeged helyzete azonban, tartósan súlyos maradt.
Szeged számára különösen nagy veszteség volt, hogy egyetlen és így sorsdöntő szerepet betöltő, élelmiszer- és textilipari nyersanyagellátó térségétől, egyben termékei felvevőpiacától: Bácskától és Torontál megyétől a trianoni döntés megfosztotta.
{214} Tartósan ellátatlan maradt az a hatalmas, közigazgatásilag a városhoz tartozó határ, tanyavilág, amely körülfogta, egyre szaporodó gondjaival valósággal fojtogatta Szegedet az 1920-as évek közepéig. Ugyanez a térség, 1926 után viszont új piacává lett a város éledő iparának, egyben mindinkább kizárólagos élelmiszerellátójává vált Szeged lakosságának.
A külterületekkel kiegészült térség nagyságát érzékelteti a mellékelt táblázat, amelyben néhány kiválasztott, többségében alföldi város km2-ben megadott, külterületet is magában foglaló, adata szerepel:
| Város | Terület km2-ben | |
| 19205 | 19416 | |
| Budapest | 194 | 207 |
| Szeged | 764 | 816 |
| Debrecen | 957 | 957 |
| Kecskemét | 940 | 939 |
| Hódmezővásárhely | 761 | 761 |
| Miskolc | 53 | 189 |
A táblázatból kitűnik, hogy az alföldi városoknak, köztük Szegednek, négyszer-ötször akkor külterülete volt, mint Budapestnek. Figyelmet érdemel az is, hogy Debrecen, sőt Kecskemét tágabb határa is nagyobb volt, mint Szegedé, amelytől viszont csak alig maradt el Hódmezővásárhely külterületének nagysága. Az említett hazai városok határának rendkívül nagy kiterjedését bizonyítja, hogy az 1930-as években New York közigazgatási területe 795, Londoné 302 km2 volt.
A külterülettel egyezően, a város belterülete is nagy, sőt jelentősen túlméretezett volt. Ezt érzékelteti Szeged és Frankfurt am Main azonos méretarányú térképvázlata. (14. grafikai melléklet.)
A két település hossztengelyének párhuzamos elhelyezésével jól érzékelhető a két városalaprajz alaki, kiterjedésbeli hasonlósága. Mindez azonban nem szabad, hogy megtévessze a szemlélőt. A német város Szegedhez hasonló utcahálózata létező, ősi városközpontot fog körül, ami a magyar város esetében — már 1926-ban is — inkább csak jelzése lehetett annak a városmagnak, amiből — különösen a „Víz" után — alig maradt valami az utókorra. A formai egyezés további, tartalmi különbözőséggel szembesül, hiszen az ipar, a kereskedelem fejlettségének jóvoltából az összehasonlított városok lakosságszáma erősen különbözik. Míg Szeged belterületén az 1920. évi népszámláláskor 80100, addig Frankfurt am Mainban hozzávetőlegesen 500000 lakost tartottak nyilván ugyanekkor.7 {215}
 |
| 14. grafikai melléklet. Frankfurt am Main és Szeged városszerkezeti képe |
{216} A túlméretezett alapterületű Szeged részben várható, részben előre nem látható következményei már az első világháborút megelőzően jelentkeztek, a továbbiakban is hatottak. Orvoslásukra azonban még ekkor nem kerülhetett sor. A város vezetőinek ugyanis az 1920-as években a következő, fontos és sürgős, gyakorlati teendőkkel kellett megbirkózniuk:
Az áttekintett feladatok végrehajtása, kiegyensúlyozott gazdasági helyzetben is és külön-külön is fokozott erőfeszítést igényelt volna. Vesztett háború után, kellő tőke hiányában, egyidejű jelentkezésük miatt azonban végleges és megnyugtató rendezésükről szó sem lehetett. Legfeljebb az éppen legégetőbb problémák gyors kényszermegoldására kerülhetett sor.
Szeged más magyar városokkal azonos és a településektől eltérő sajátos körülményeit, gondjait — a város vezetőin, szakemberein kívül — a lakosság körében is többen érzékelhették. Közülük megkülönböztetett figyelmet érdemel dr. Czibula Antal, aki ügyvédi hivatása, széleskörű érdeklődése, nagyfokú emberi érzékenysége, tenniakarása következtében alaposan ismerte a város, a hozzá tartozó tanyavilág és lakossága helyzetét, problémáit. Összefüggéseket felismerő, megoldást kutató ember volt, aki a szegények ügyvédjeként, az 1910-es évektől, egész életében a kétkezi munkások érdekeit képviselte. Mivel a szegedi direktórium elnöke volt, perbe fogták, az ügyvédi tevékenységtől eltiltották. Mindezek ellenére, továbbra is vállalta szószóló szerepét. Közeli és tágabb környezetében gyűjtött tapasztalatait, a lakóhelyéül szolgáló városra vonatkozó elképzeléseit egy figyelemre méltó könyvben foglalta össze. A gazdag {217} város szegénysége című művének tizenkét fejezete Szeged város valamennyi lényeges, korabeli problémakörére módszeresen, sokoldalúan rávilágított. Érzékletes leírással, meggyőző érveléssel sarkalta kortársait mielőbbi cselekvésre.
Czibula a legsürgetőbb feladatokat, a világháború után orvoslásra váró emberi gondokat így érzékeltette:
„...Szegeden az alkotó munka első kalapácsütésének hangja úgy vagy három évre hangzott el az utolsó forradalmi hullámcsapás ideje után. Hogy mit csináltak addig, az már érdektelen valami, elég az, hogy végre mégis munkához kezdtek.
Sajnos azonban az, hogy a sorrendet alaposan elvétették. Kapkodás, vagy egyéb idézte ezt elő, mindegy, a sorrendben hiba esett.
A legelső dolog, aminek a megépítéséhez hozzákezdtek, a fogadalmi templom volt. A város hatósága ezt találta a legsürgetőbben megalkotandó városi műnek. Úgy vélte, hogy most van a legfőbb ideje annak, hogy beváltsa az árvízi fogadalmat és Szeged legerősebb, legnagyobb vallási felekezetének templomot emeljen. Ebben az időben a háborús romok még mindenütt láthatók voltak, ebben az időben a város minden intézménye még elhanyagoltabb volt, mint valaha. Ekkor volt az, hogy az emberek marhavagonokban laktak, mert más fedél alatt nem akadt hely, ahol fejüket lehajthatták volna; ekkor volt az, hogy a lakásos emberek nagy része egészségtelen környezetben élt és tegyük hozzá, hogy a gyengébbje el is pusztult a zöldhínáros és bűzlő árkok mentén; ekkor volt az, hogy a lakásnélküliek sorfalat állottak a lakáshivatal ajtaja előtt és néha-néha ostromot is intéztek ellene; és végül ugyanekkor volt, hogy mikor ráérő idejükben sétálni indultak az emberek, a pincék mélységes, napfénytelen mélységéből köhögés nesze hangzott fel s ekkor eszméltek rá, hogy a patkányok birodalmában is emberek, más néven adóalanyok, élnek. ..."8
Czibula Antal könyve 1927-ben jelent meg. Az emberek életkörülményei azonban egy évtizeddel később sem voltak lényegesen kedvezőbbek. Mátyus Sz. József kapcsolódó tanulmánya utalt arra, hogy a város meghatározott területeinek úgynevezett eszményi szintre történő feltöltésével több emeletes ház földszintessé, és a legtöbb földszintes ház — bár lakóház volt — pincévé vált. Más okok mellett, főként a feltöltési munkálatokkal magyarázta azt a tényt, hogy az 1930-as években tízezernél több lakó kényszerült élni a Szegeden nyilvántartott 3120 nedves lakásban.9
{218} A helyi szegények mellett, feltétlenül törődni kellett hatezer, Erdélyből és Bácskából kitelepült vagonlakóval. Helyzetük enyhítésére úgy döntött a város vezetése, hogy aki 1914—1920 között telepedett le, és tartózkodását semmi ok nem támasztja alá, kiutasítják Szegedről. A megürülő lakásokat lefoglalják, és elsősorban vagonlakókat helyeznek el bennük. A város szinte máról-holnapra élő lakosságának a megfelelő tüzelő- és élelmiszerellátást is biztosítani kellett.10
A két világháború közötti időszakban a lakosság helyzetén, a települések embert szolgáló adottságain több-kevesebb sikerrel lehetett változtatni. E változások minősége, mértéke Szeged belterületén, az elővárosi telepeken a kiterjedt tanyavilágban meglehetősen különböző volt.
Az első világháború előtt, szép számmal épült modern, köz- és magánépületeknek köszönhetően a város méltán viselte a „palotás Szeged" elnevezést.11 Az első világháború megszakította a városiasodás folyamatát, amelyet részben megvalósított tervek, félbemaradt építkezések jeleztek. Ezeknél súlyosabb események is történtek, hiszen Újszeged szerb megszállásakor értelmetlen rombolásra, üzemek berendezéseinek elszállítására is sor került.
Ilyen helyzetben, valamint újabb feszültségeket előidéző körülmények, feladatok sokasága, megoldásuk elhúzódása miatt a város lakossága nem fogadta osztatlan örömmel a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Szegedre helyezésének döntését, továbbá az ugyancsak áttelepülésre kényszerült csanád-temesvári püspökséget, a temesvári posta- és távirdaigazgatóságot, a jezsuiták nagyszombati rendházát. E kiragadott, továbbá a nem említett problémák igen lassan szűntek meg. Példaként említhető, hogy még 1926-ban sem sikerült lakást biztosítani a Szegedre költözött egyetemi oktatóknak, egyházi személyeknek, hivatalnokoknak.
Az intézmények elhelyezéséről azonban azonnal gondoskodni kellett. Ilyen helyzetben nem lehetett megvalósítani a célszerű telepítést. Ennek következtében az egyetem karai, klinikái a városban szétszóródva kellett működjenek, helyi intézményeket szorítva ki átmenetileg, vagy végleg korábbi épületükből.
A Dugonics téri ítélőtábla épületében kaptak helyet 1921 —1925 között az egyetem bölcsésztudományi kara, majd könyvtára és központi testületei. A Tisza {219} Lajos körút elején, az állami főgimnáziumban helyezték el részben 1921 — 1932 között az egyetem természettudományi karát, amelynek másik része a Kálvária téren, a felső ipariskolában működött. Itt kezdte szegedi kutatásait Szent-Györgyi Albert professzor. A Kossuth Lajos sugárúton, a volt trachoma-kórházban és még további öt helyen működött 1922-től az orvosi kar. A Boldogasszony sugárút és Galamb utca sarkán a tanítóképző adott helyet 1923— 1930 között a katolikus püspökségnek.12
Az egyetem karainak, klinikáinak és egyéb szervezeti egységeinek területi szétszórtságát jól láthatóan jelzi a feltehetően 1920-as évek első felében, a Traub és Társa kiadásában megjelent térkép. (15. grafikai melléklet.) A megfelelő háztömbnél egyértelmű felirat jelzi, hogy a térképkészítés időpontjában az is az egyetem rendelkezésére állt.13
E minden városi tisztviselőt próbára tevő időszakban Szeged vezetése szakmailag felkészült, tettrekész mérnökére, Berzenczey Domokosra biztosan számíthatott. A volt zentai, majd 1918-tól szegedi főmérnök szakmai adottságait nemcsak Szeged, hanem az ország is igénybe vette. Ennek bizonyítéka, hogy 1928-tól elnöke volt a Városi Mérnökök Országos Szövetségének, 1933-tól tagja volt az Országos Középítési Tanácsnak. Szakmai folyóiratok szerkesztőségei is foglalkoztatták: 1931-től a Szegedi Szemle szerkesztője, továbbá a Városkultúra főmunkatársa volt.14
Berzenczey nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy a magyar építészmérnökök, köztük helyi munkatársai, minden lehetséges külföldi, tapasztalatgyűjtési alkalmat megragadjanak, a látottakat, hallottakat a hazai gyakorlatban hasznosítsák kellő kritikával. E tekintetben személyesen is jó példát mutatott. Csak 1925—1927 között három alkalommal járt európai építésügyi kongresszusokon, kiállításokon és benyomásairól, a honosításra érdemes megoldásokról mindannyiszor részletesen beszámolt részben előadások keretében, részben a szaksajtóban.15 Elgondolásait már a magyar városok miskolci országos értekezletén ismertette. Főmérnöksége alatt kezdődött meg Szeged közműrendszerének korszerűsítése, az elhanyagolt városi úthálózat burkolatának rendbehozatala. Maga is részt vett a gyakorlati tervezésben, az Oroszlán utcai, a Tábor utcai bérház (utóbbiban kaptak lakást az egyetem professzorai), az újszegedi strandfürdő, egy sporttelep esetében.16
{220} Élt az egyetem kínálta lehetőséggel. Támaszkodott az 1927-ben megalakított szegedi alföldkutató bizottságban tevékenykedő egyetemi oktatók gazdasági-, település- és közlekedésföldrajzi, továbbá klimatológiai, kartográfiai vizsgálatainak eredményeire, javaslataira.17 Az együttműködés további bizonyítéka volt a Csongrád megyéről 1938-ban megjelentetett igényes és terjedelmes kötet, amelyben — számos szerzőtárssal együtt — egymáshoz kapcsolódó és egymást kiegészítő módon szaktanulmányokkal szerepeltek mind a város mérnökei, mind az egyetem szociográfiai, néprajzi, geográfiai kérdésekben legilletékesebb, legjobb oktatói: így egyfelől Berzenczey Domokos, Hergár Viktor, másfelől az egyetemet képviselő Bálint Sándor, Csekey István, Kogutowicz Károly és mások.18
Mint ismeretes, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter nagyszabású kultúrpolitikai terveiben Szeged kiemelkedő szerepet kapott. Fejlődési esélyt kívánt tehát adni a városnak, amelyet egyébként Magyarország legszebben rendezett városának tartott. Döntését alapvetően az befolyásolta, hogy Szeged vállalta az egyetemi építkezések költségének felét. E magatartást Klebelsberg úgy méltányolta, hogy minden befolyását latba vetve biztosított a városnak messzemenő erkölcsi és tetemes anyagi támogatást, továbbá egyéb, nagyratörő elgondolását is az általa százhatvanezer lakosúnak álmodott és Nagyszegednek nevezett városban szándékozott megvalósítani.19 (30., 36—38. fénykép.)
A miniszteri támogatás hiányában, Szeged saját erejéből nem lett volna képes ilyen nagyságrendű és megjelenésű településfejlesztésre. A miniszter részéről pártfogolt építkezéseknek azonban nemcsak távlati esélyét, hanem azonnali és kettős hasznát is értékelni kell. Az építkezések jóvoltából ugyanis meggyökeresedhettek, végleges elhelyezéshez juthattak az addig bizonytalanságban levő, tevékenykedő jövevény intézmények. Ugyancsak az építkezéseknek köszönhetően, munkaalkalomhoz jutott sok szegedi és környékbeli munkanélküli.
A szegedi nagyszabású építkezések — kedvező szociális hatásuk ellenére — tetemes érték elvesztésével jártak. Végleg megpecsételték egy történelmi értékű városmag, a Palánk sorsát. (23., 32., 35., 36. fénykép) Egyidejűleg széleskörűen ismertté tették két építész, Foerk Ernő és Rerrich Béla nevét.
Foerk Ernő működése során, harmincnál több templomot épített. Az 1930-ban befejezett szegedi dóm volt a legnagyobb alkotása. (31. fénykép.) Eklektikus építményeinél — így a szegedinél is — szívesen használt vörös klinkertéglát és fehér mészkövet, sajátos külsőt adva az általa tervezett épületnek.20
 |
| 15. grafikai melléklet. Szeged átnézeti térképe és utcajegyzéke, 1920 |
{221} A szokatlanul nagy épület, a túlzottan díszes homlokzat sok ember ellenérzését váltotta ki. A hozzáértők pontosan meghatározták, hogy mit és miért kifogásolnak. Bálint Sándor például a tornyok és a homlokzat közötti aránytalanságot tette szóvá, valamint a homlokzat akár utólagos egyszerűsítését tartotta indokoltnak. Pamer Nóra szóvátette, hogy a román stíluselemeket teljesen széttördelte a fehér kő használata.21 Jogosan lehetett volna kifogásolni a túlméretezett építkezést, a korábbi templom lebontását.
A város majdnem jóvátehetetlen hibát is elkövetett akkor, amikor a Dömötör templom bontásakor előkerült, 11 — 13. századi torony (28—29. fénykép) megmaradását mérlegelte. Cs. Sebestyén Károly és Móra Ferenc kitartó küzdelmének köszönhető, hogy sikerült e jelentős építészeti érték megóvása,22 sőt Rerrich Béla közreműködésével hozzáértő helyreállítása.23 (172. fénykép.)
1926-ban elodázhatatlan kötelezettségként merült fel az egyetemi építkezések kérdése. A végleges elhelyezés lehetséges területeiként a kultuszminiszter és munkatársai mérlegelték
A miniszter az utolsóként említett helyszín mellett döntött, s tervpályázatot írt ki. Az első díjat és a végrehajtási megbízatást Rerrich Béla kapta. A második díjat Wálder Gyula, a harmadikat Háry Gyula nyerte el.25
Rerrich elfogadta és szerencsés módon megvalósította Klebelsbergnek azt az alapvető fontosságú igényét, hogy a Templom tér a Gizella tértől elkülönített, zárt területté váljék. Figyelembe vette továbbá Klebelsberg és az ugyancsak hozzáértőén igényes csanádi püspök, Glattfelder Gyula egymással összehangolt kívánságait. Ő maga művészi kivitelben valósította meg tudatosan választott szakmai elképzeléseit, ennek keretében például a világi és egyházi feladatú épületrészek észre sem vehető találkoztatását.26 (39. fénykép.)
{222} Wälder barokk, Háry klasszicizáló épületegyüttesétől eltérően, Rerrich rendkívül szoros kapcsolatot, sőt harmóniát törekedett teremteni a megőrzött emlékek, az új templom és az általa tervezett épületek között. A tér múltat jelképező, süllyesztett tükrébe foglalva semleges szürke és fehér kőburkolatot és abban nem hivalkodó, kellemes látványt nyújtó mintázatot alkalmazott. Így sikerült támogatást adnia a hatalmas tömegű templom alatt levő szerény méretű, mind távolabbi korokat idéző Szentháromság szobornak és a megkülönböztetett építészeti értéket képviselő Dömötör-toronynak.
Kiegyensúlyozottságot árasztó, vízhullámzást idéző árkádívekkel, biztonságot érzékeltető tömör oszlopokkal és a klinkertégla (172. fénykép) általa választott, barnásvörös színével enyhíteni törekedett a templom nyomasztó méretétől, a távlat következtében dőlni látszó tornyaitól, a világos téglaszínű és fehér burkolattól káprázó, az összhatástól meglepett szemlélő nyugtalanságát. (40. fénykép).
Rerrich elképzeléseit alapvetően a stockholmi városháza helyszínen megismert épülete befolyásolta, amelyet Ragnar Östberg tervezett. Rendkívül nagy hatást tett rá továbbá a német téglaépítészet ismert tekintélye, Fritz Höger, aki nemcsak a szép téglafalazáshoz értett, hanem a szemet vonzó klinkertégla árnyalatok építészeti érvényesítéséhez is, sőt a téglaégetésbe is beleszólt.27
Rerrich svéd és német mintára alkotott épületegyüttese — az eredeti tervnek megfelelően — hosszú téglalapként, teljesen körülzárta volna az új templomot. Ennek következtében, lebontották volna a tér északi részén levő, egykori Hungária szálló épületét és a szerb templomot. Az utókor rendelkezésére álló alaprajz és távlati kép jóvoltából ismert, hogy a tér északi oldala tükörképe lett volna a délinek. A zenélő órát (42. fénykép) magában foglaló, környezeténél magasabb, lapos tetejű épülethez hasonló tömb épült volna az új templom szentélye mögött. (33. fénykép.) Ebben, a környezet falsíkjánál hátrább tolt épületrészben kapott volna helyet az egyetemi könyvtár.28
Az 1929—1933-as gazdasági válság következtében, pénzfedezet hiányában, félbe kellett hagyni a kivitelező munkát. Az eredeti elképzelés szerint, az egész egyetemet, a püspöki palotát és a papi szemináriumot befogadó épületrendszer csupán a székesegyház főbejárati oldalának síkjáig készülhetett el. Az egyházi intézmények maradéktalanul megkapták a részükre tervezett épületrészeket, az egyetem azonban nem, ami máig fennálló szétszórtságát a város területén okozta.
Rerrich épületegyüttesének város felé forduló, külső homlokzata leginkább a Gizella tér (jelenleg Aradi vértanúk tere) felől érvényesül, főként {223} a püspöki palota (41. fénykép) barokk elemeket idéző részleteivel, bejárati frontjával, kisebb mértékben a kémiai épületek együttesével készíti fel a Boldogasszony sugárút felől érkezőt a Templom tér látványára.
Rerrich épületeinek mértéktartó díszítése külön figyelmet érdemel. Mind a templom, mind a Gizella tér felől látható, falra helyezett egész alakos szobrok, a székesegyház felőli oldalon, az árkádok fölé illesztett, fehér színű, magyarországi megyék címerpajzsai, a fedett folyosó gerendáira festett, a külső frontival egyező, de kicsinyített és színes megyecímerek, az ugyanitt függesztett fémkeretes, üvegbetétes lámpák kellemes benyomást gyakoroltak a szemlélőre.
Az árkádsor mögötti folyosó falfelülete kínálta a lehetőséget szobrok elhelyezésére. Széchenyi István egykori elgondolását felelevenítve, Klebelsberg Kunó szorgalmazta a szegedi Nemzeti Emlékcsarnok létrehozását, ahol kiemelkedő történelmi személyek, tudósok, művészek szobrait szándékozott elhelyezni. A javaslat megvalósítása Stróbl Alajos szoborhagyatékának megvásárlásával kezdődött el, majd számos magyar szobrásznak adtak megbízást, további szobrok készítésére. (68. fénykép.)
A szegedi kövekhez, a szegedi néphez mély gyökerekkel kötődő Bálint Sándor, a régi Szeged pusztításával járó teremtést, különösen Rerrich művét elismeréssel és nem kis bölcsességgel így méltatta: „...a két világháború közötti időszaknak legszebb építészeti alkotása. U-alakban fogja közre a legartisztikusabb hazai modern térkompozíciót, a Dóm teret. ...az elmúlt század történelmi stíluskompozíciójának alighanem legérettebb, legnemesebb, legegyénibb kifejezése." (48. fénykép.) Még megjegyezte róla, hogy középkori mesterekhez hasonlóan tette a dolgát, „...az alkotás az utolsó percig, ott a kőművesek állásain is formálódott a kezében. ...Mindig a nagy, eszményi egészet látta, de érezte, a legkisebb részletnek, kődarabnak, vasnak és üvegnek, saroknak és síknak helyzeti lehetőségeit is."29
Az építésznek kiváló Rerrich elismert, oktatónak is kiemelkedő kerttervező szakember volt. Hozzáértését Szegeden is igazolta. Bálint Sándor szavaival „különleges szépségű" kertet tervezett a püspöki palota és a klinikák területére.
Pamer Nóra így értékeli Rerrich szegedi művét: „Nagyvonalúság és a részletek szépsége jellemzik Rerrich alkotását. Az egyszerű formák kissé romantikus megfogalmazásában, a szép anyagkezelésben az északi építészet hatása tükröződik,..."30
Szóljon végül maga az érintett is: „...A kertépítés elmélyedő tanulmányozásával együtt jár a nagyvonalú gondolkodás, ami az építészeti téralkotáshoz is szükséges. {224} Meggyőződésem, hogy csak az az építész képes nagyvonalú téralkotásra, aki a kertépítés térképzésében is jártas."31
Szeged egyetemi-egyházi negyedéhez szorosan kapcsolódott a rövid idő alatt, 1926—1930 között épített hét klinika épülete. (38., 58. fénykép.) A gyermekklinikát 1926-ban Ottovay István, a szemészeti, sebészeti, belgyógyászati, bőr, ideggyógyászati és nőgyógyászati klinikát Korb Flóris és Kappéter Géza tervezte, a Palánk lebontott házait, az egykori Szív, Szegfű, Ipar utca területére, így és ekkor teljesedett be a Palánk nagy részének, mintegy 120 épületének (köztük a Szegfű és a Szív utca sarkán díszelgő tímárháznak), telkének a sorsa. (32., 35., 43. fénykép.)
A mértéktartó Bálint Sándor tőle szokatlan módon tette szóvá a Palánk sorsát: „...Korb Flóris sivár, ridegen célszerű klinikai épületei megérték-e lebontását és élményszerűségben tudják-e méltóképpen pótolni."32
Sem ezeket a változtatásokat nem lehetett megakadályozni, sem a régi Templom tér építészeti értékeit, a város történelmi magjainak egyikét, maradandóságot igénylő összképét sem lehetett megmenteni. Így azt az együttest sem, amelyet a lebontásra ítélt Dömötör templom, a piarista gimnázium, a Rozália kápolna és a Szentháromság szobor, közös térben alkotott. A Dömötör tornyon kívül a Szentháromság szobor is úgy maradhatott a Templom téren, hogy az új székesegyház keleti tornya elé kellett kerülnie. A Rozália kápolnát 1929-ben lebontották, megváltoztatott külsővel, megnövelt homlokzattal, idegen környezetben, a Lechner téren építették fel.
A Gizella tér sem kerülhette el az átrendezést. A püspöki palota elkészülte után, 1930-ban, az épület tengelyében állították fel a Széchenyi térről elhozott, II. Rákóczi Ferenc szobrot. 1936-ban — Pogány Móric terve alapján, Lőte Éva honvédszobraival készült el a Hősök kapuja (46—47., 174—175. fénykép), 1937-ben az ugyancsak Lőte Éva szobrait hordozó OTI (jelenleg Szakorvosi Rendelő) épülete, amelyet Várnay Marianne tervezett. (49. fénykép.) E két épület: a Hősök kapujának nagy és merev homlokzata és az OTI toronyszerű bejárati frontja, megjelenésétől zavarta a tér korábban kellemes képét, hangulatát.33
Ugyan nem a Gizella téren épült, de annak nyugati oldalán, kedvező látványbefolyásoló épületté vált a Rerrich hatásait tükröző, nem hivalkodó megjelenésű, új református templom, amelyet Borsos József 1941-ben tervezett. (131. fénykép.)
A templom közelében, a Tisza Lajos körút ellentétes oldalán emelték a Tóth szanatórium épületét. Tervezője Szivessy Tibor volt (1937).
 |
| 28. fénykép. A palánki templom bontása, 1925 |
 |
| 29. fénykép. Folytatódik a Fogadalmi templom építése. Előbukkan a Dömötör-torony |
 |
| 30. fénykép. Tisza-parti városkép a klinikák építése előtt |
 |
| 31. fénykép. A Fogadalmi templom a helyreállított Dömötör-toronnyal, 1930 |
 |
| 32. fénykép. A régi Palánk a bontás előtt, 1926 |
 |
| 33. fénykép. A Fogadalmi templom szentélye |
 |
| 34. fénykép. Szűrös Madonna a Fogadalmi templomban |
 |
| 35. fénykép. A Szív utca a régi Palánkból |
 |
| 36. fénykép. Tereprendezés a klinikai építkezésekhez, 1926 |
 |
| 37. fénykép. Épülnek a klinikák a Tisza-parton, 1927 |
 |
| 38. fénykép. Felépült a klinikasor, 1930 |
 |
| 39. fénykép. Épül a Dóm tér, 1929 |
 |
| 40. fénykép. Árkádsor a Dóm téren, 1930 |
 |
| 41. fénykép. A Püspöki palota, 1930 |
 |
| 42. fénykép. Zenélőóra a Dóm téren, 1935 |
 |
| 43. fénykép. Ami a régi Belvárosból megmaradt, 1935 |
 |
| 44. fénykép. A Tisza-híd és forgalma, 1929 |
 |
| 45. fénykép. Tiszai árvíz, 1932 |
 |
| 46. fénykép. A Hősök kapuja, 1936 |
 |
| 47. fénykép. A Hősök kapuja az Aba Novak freskókkal, 1936 |
 |
| 48. fénykép. Légi felvétel a megváltozott Belvárosról, 1937 |
 |
| 49. fénykép. Az OTI-palota, 1937 |
 |
| 50. fénykép. Az 1940-es nagy havas tél a Kárász utcában |
 |
| 51. fénykép. Országzászló a Sulkovszky-házzal, 1940 |
 |
| 52. fénykép. Az Iparcsarnok épülete, 1936 |
{225} A kiskörút által határolt területeken, a két világháború között, a középületek száma figyelemre méltóan emelkedett. A terület nagyvárosi arculatát erősítette az Ottovay István tervezte ipartestületi székház (1929) és a Bauhaus vonásokkal rendelkező iparcsarnok (52. fénykép), amelyet 1936-ban Sebestyén Endre tervezett. Magas építményével kapott hangsúlyt a Kövér Béla tervezte tanonciskola. A színház szomszédságában kapott helyet az 1920-ban, Sebestyén Endre tervei alapján emelt Belvárosi mozi, amely megnyitásakor az ország legnagyobb és legmodernebb moziépülete volt.34 (126. fénykép.)
Ugyancsak a Belvárost gyarapította Ottovay István Templom-téri (1926) és Oroszlán utcai bérháza, továbbá Molnár Farkas Bauhaus stílusú magánháza (1933) a Berzsenyi utcában.
A Belváros bemutatott, központi részében, a sorozatos építkezések jóvoltából rohamosan csökkent az üres telkek száma. A városi mérnökség a korábbinál nagyobb figyelmet fordított a Tisza Lajos körút látványának javítására. A lakóépületek egyhangú sorát ritmusosan jelentkező templomépületek törekedtek változatossá tenni. Az új református templom elkészülése után, a körút túlsó végén megindult az új evangélikus templom alapozása. A kiskörúton ez lett volna a negyedik templomépület. (133. fénykép.) Ugyancsak a látvány javítását szolgálták az íves körút és azt nem merőlegesen keresztező utak találkozásánál képződő, szabálytalan háromszög alaprajzú területeket kitöltő parkok, az első világháborús szegedi huszárok emlékműve (Gách István, 1943) (179. fénykép), valamint az 1927-ben feltört hévíz megjelenési helyén, az Anna kútnál, Várnay Marianne tervei szerint, 1938-ban épített ivócsarnok.
A Belváros kiskörúton kívüli területén mérsékeltebb arányú volt az építkezés. Az egyetemi-egyházi negyed szomszédságában kapott helyet az 1928-ban Szegedre irányított polgári iskolai tanárképző főiskola. (115. fénykép.) Mellé települt a Walder Gyula tervei alapján (1929) emelt iskolaépület (116. fénykép), ugyanebben az évben fejezték be a Szent Háromság utca végén a katolikus elemi iskola, 1930-ban pedig a Hültl Dezső tervezte rókusi iskola építését. (111. fénykép.) Újszegeden, az Alsó kikötő soron, 1923-ban befejeződött az Alföldi Mezőgazdasági Intézet első világháború miatt félbemaradt építkezése. (5. fénykép.) A Temesvári körúton ugyanebben az évben adták át a közönségnek a művelődési házat.
Az egyházi épületek közül a Szent Ignác (ma Dani János) utcában, 1931-ben, neobarokk stílusban épült fel a jezsuita templom, 1933-ban fejezték be a Kálvária téren, Fennesz László tervei szerint emelt móravárosi templomot, 1940-ben készült el Bernáth Győző, Pozsonyi Zoltán közös munkája, a jezsuita rendház.
{226} A rendőrkapitányság Kossuth Lajos sugárúti épületét, 1941-ben, Stampay János tervezte. (16. grafikai melléklet.)
A gazdasági életben szerepet játszó épületek közül az 1920-as években készítette Román Miklós a gyufagyár, Szívessy Tibor az Ilona utcai hűtőház tervét. A konzervgyár épülete 1940-től szolgálta a termelést.
Ebben az időszakban a következő bérházak átadására került sor. A Szent György utcában, 1928-ban Sebestyén Endre és Kövér Béla, ugyancsak 1928-ban, a Kossuth Lajos sugárúton Ottovay István, 1930-ban a Szent Háromság utcában Szojka Jenő tervezett nagyobb bérházat. A felsoroltaknál kisebb, de külsőleg, belsőleg igényesebb lakóépület készült a Szent Háromság utcában, 1928-ban, Vidákovits Kamillo orvosprofesszornak, akinek e házában több neves egyetemi személyiség is lakáshoz jutott.
A sportlétesítmények közül példaként említhető a Torontál téri, Hajós Alfréd által 1930-ban tervezett versenyuszoda és az 1936-ban épült Vasutas sporttelep.
A bontások és új építkezések következtében rohamosan csökkent a meghagyott, árvíz előtti házak száma. Ilyen összefüggő terület volt az Iskola utca és közeli környéke (43. fénykép), továbbá a feltöltésből kimaradt, az utcaszint alá kerülő épületek. Ilyen lépcsővel megközelíthető, a gyalogjárdától korláttal elválasztott ház volt a Felső Tisza parton, a Fekete sas, a Püspök, a Szent Háromság és a Zárda utcában.
A két körút között már csak elszórtan fordultak elő többemeletes épületek, ennél nagyobb mennyiségben lehetett látni szép családi házakat, jelentős volt már itt is a száma még a kisvárosi környezetbe sem illő, elhanyagolt épületeknek, beépítetlen telkeknek.
A „palotás Szeged" gyors és látványos csinosodását, nagyvárosiasodását a nagykörúton kívül élők, Alsó- és Felső város paraszt-, Móraváros és Rókus munkáslakossága szemmel követhette, de jótéteményeiből egyáltalán nem, vagy alig részesülhetett. Meg kellett elégednie az ugyan számára épített, valójában csak keveseknek jutó újszegedi, cserepessori kislakásokkal. E városrészekbe még a magasnyomású vízvezeték sem jutott el, fúrt kutakról kellett hordani a vizet nem kis távolságra.
Lakóhelyül kellett elfogadniuk elhanyagolt, düledező, nedves épületeket, élniük kellett nyitott, bűzös utcai lefolyók mentén, ahol a burkolatlan úttestű, járdájú utcák esős időben sártengerré, járhatatlanná váltak.
Ahogyan 1927-ben Czibula Antal ügyvéd tette, ugyanúgy 1938-ban Kogu-towicz Károly, az egyetem földrajzi intézetének vezetője, Szeged és a Dél-Alföld {228} földrajzi kutatásainak értő irányítója, szinte teljesen azonos problémákat összegezve emelt szót a külvárosok tíz év alatt sem javuló, „palotás Szegeddel" össze nem férő körülményei miatt:
„... A körtöltés által közrefogott terület csaknem 16 km2. Ezen belül azonban a kiskörút határolta, alig 1 km2 van tényleg az eszményi szinten, míg a nagykörútig terjedő további, nem egészen 2 km2-nek csak a főbb utcái és az azok mentén sorakozó házak helyezkednek el ebben a szintben. ... Még rosszabbak a viszonyok a nagykörúton kívül, ahol rengeteg ház épült a szabályrendelet értelmében az eszményi szint magasságában anélkül, hogy a hatóság, amely erre kötelezte a háztulajdonosokat, még az utca felmagasításáról is gondoskodott volna. Még kevésbé gondoskodnak az utca feltöltéséről a háztulajdonosok, minek következtében Szeged egyik nevezetessége a föld-színe feletti pince, amelyet természetesen lakásnak használt a szegény nép és értékesített a háziúr. Ez második forrása az egészségtelen pincelakásoknak és a tüdőbaj szégyenletes pusztításának. ..."35
 |
| 16. grafikai melléklet. Új, jelentősebb középületek 1920—1944 között |
Mindezek alapján érthető, hogy az 1919—1944 között befejezett, illetve ekkor tervezett és átadott középületeket feltüntető térképvázlaton (16. grafikai melléklet) a nagykörúton kívül miért látható oly kevés létesítmény, legfeljebb egy-egy iskola, vagy templom.
A külvárosokhoz tapadva, vagy azoktól elkülönülve, valóságos gyűrűként fogták körbe Szegedet az egyes szakemberek szerint bolygó, vagy szatellit településeknek (Mátyus), illetve elővárosoknak, elővárosi telepeknek, mások által egyszerűen telepeknek nevezett, elsősorban önellátásra: kertészkedésre, állattartásra szolgáló lakóterületek.
Létrejöttüket és az áttekintett időszakban bekövetkező, nagyarányú terjeszkedésüket az okozta, hogy az első világháború alatt és után a helybeli lakosság egy része rohamosan elszegényedett, addigi lakóhelyén nem tudott lakbért fizetni. E szegényekké váltakon kívül jelentős számú Erdélyből, Bácskából kitelepített magyar is összezsúfolódott a város területén. Mind a helyiek, mind a menekültek számára mielőbb lakóhelyről kellett gondoskodni. Mivel a magánépítők nem voltak hajlandók lakóházakat építeni, a város kényszerült kis alapterületű és bérű lakóházak építésére. Ez azonban csak csepp volt a tengerben. Ilyen módon a nincstelenek túlnyomó többségének helyzete mit sem változott. A volt uradalmi cselédek, gyári munkások, vasutasok, kistisztviselők nehezen összegyűjtött, vagy kölcsönkért pénzzel, sokszor vályogból építettek maguknak szükségházat. Az előírások értelmében a hatóság arra kötelezte őket, hogy egy-két éven belül készüljön el a követelményeknek megfelelő lakóház. Ehhez azonban nem nyújtott állami támogatást. Az itt élők {229} többsége — az építéshez szükséges pénz hiányában — alap, szigetelés, padozat nélkül építette fel házát, leginkább vályogépületet. Nem csodálható, hogy magas talajvíz idején ezek a házak százával dőltek össze.
A szegedi elővárosi telepek az árvíz ellen védő körtöltés két oldalán tömörültek. Hollétük alapján, Pálmai Mátyás, a környék elnevezését gyűjtőnévként alkalmazva, négy csoportba sorolta az általa figyelembe vett harmincegy telepet.36 A Bobalits-telep I., II. elnevezésű helyszínt — Pálmaitól eltérően — önálló számmal jelöltük, így egy teleppel több szerepel a telepek övezetét bemutató vázlaton (17. grafikai melléklet).
A Felsővárosi feketeföldek területén 9, a Rókusi feketeföldek térségében 9, az Alsóvárosi feketeföldeken 6, Újszegeden 8 elővárosi telep volt az 1940-es évek első felében.
A telepek mérete, rendezettsége igen eltérő volt. Némelyik telep néhány házból állt, de volt közöttük falu nagyságú is, rendezett úthálózattal. Az elhelyezkedésüket, kiterjedésüket (17. grafikai melléklet) érzékeltető vázlat sorszámainak megfelelő rendben, rövid áttekintés következik a szegedi telepekről, fennmaradásuk esetén közölve jelenlegi nevüket.
A Felsővárosi feketeföldek körtöltésen belüli telepei:
1. Ecsedi-telep: a makkosházi dűlőben, a csongrádi és vásárhelyi országutak közötti, száraz területen, telekspekulációval jött létre. Közművesítettsége, úthálózata nem volt.
2. Landesberg-telep: az 1920-as években, Fodor-telep nyugati szomszédságában alakult ki. Magas fekvésű, egészséges adottságú terület volt, amelyet villamosvonal kapcsolt a városhoz.
3. Rokkant-telep: a Börtönőr- és a Landesberg-telep közötti kubikgödrök területén, egyutcás lakóterület volt.
4. Fodor-telep: 1926-ban, magas fekvésű területen alakult, 150 négyszögöles telkek jellemezték, lakói kistisztviselők voltak. Közművesítettsége jó volt, több út és egy villamosvonal kapcsolta Szegedhez.
5. Horthy-telep: az 1920-as években keletkezett, sokgyerekes családok lakták. Igen jó termőföldje volt, ahol konyhakertészkedés folyt. Útjai, villamosvonala jó adottságot biztosítottak számára.
A Felsővárosi feketeföldek körtöltésen kívüli telepei:
6. Belsőbaktói ONCSA-telep (Országos Nép- és Családvédelmi Alap):
benépesedése 1940-ben indult meg, amikorra belvíz következtében elpusztultak {231} a külsőbaktói tanyák, a parcellák 2,5—4 hold nagyságúak voltak. Az itt élők Szeged zöldség-, baromfi- és tej ellátását szolgálták, viszont közúti kapcsolatuk nem volt az anyavárossal.
 |
| 11. grafikai melléklet. A város lakótelepei, 1920—1944 |
7. Baktói kiskertek: az 1930-as években alakult az Algyői út és a régi Macskási töltés között. E városi földterületen 5—600 négyszögöl nagyságú telkeket osztottak kistisztviselőknek, értelmiségieknek. Az itt létrejött gyönyörű gyümölcsösök rövid időn belül pusztulni kezdtek, a talaj magas vízzárórétege következtében.
8. Új-Somogyi-telep (Új-Petőfi-telep jelenleg): a volt Nagyváradi és az Algyői út között, az 1930-as években keletkezett. A közel 250 négyszögöles telkek jó fekvésűek voltak, de voltak vízjárta területek is. A lakosok kisebb része volt őstermelő, a többség iparosként folytatott kertészkedést.
9. Somogyi-telep (jelenleg Petőfi-telep): a Nagyváradi út, a körtöltés, a tápéi közút és a tápéi határ zárta körül. Az első világháború után indult meg e terület benépesülése. Agyagos, gödrös területén ácsok, kőművesek kértek helyet egyszobás házaik, valójában agyagviskóik felépítésére, amelyeket az 1940-es nagy belvíz százával pusztított el.
A Rókusi feketeföldek körtöltésen belüli telepei:
10. Moskovics-telep: az első világháború alatt indult meg a kirajzás a Kálvária tér környékére, ahol építési engedély nélkül létesültek házak, 400 négyszögölnél nem nagyobb telkeken.
11. Razmír (Lord Rothemere): az 1930-as években, a téglagyár agyagbányái mellett alakult ki, sem kövesútja, sem közlekedési eszköze nem volt Szeged felé.
12., 13. Danner- és Bőhm-telep: az 1930-as években, az öthalmi és a csongrádi országút között létesült. A kisméretű kertek gyorsan gazdát kaptak, mert a közeli városhoz jó utak vezettek. A közművesítettség sem volt jó.
14. Börtönőr-telep: az 1920-as években börtönőrök kérték az öthalmi és a csongrádi sugárút között, a városszéli tó szomszédságában, vizenyős területen levő földek felosztását. A terület hátránya volt, hogy messze esett a villamos- és az autóbuszvonalaktól.
A Rókusi feketeföldek körtöltésen kívüli telepei:
15. Aigner-telep (jelenleg Béke-telep): Szeged egyik legrégebbi telepe. 1900-ban Csányi János vasutasoknak biztosított mélyfekvésű, 400 négyszögöles telkeket, amelyeken az igénybevevők engedély nélkül építkeztek. Az 1940-ben, 1942-ben jelentkező nagy belvíz idején, délkeleti része is víz alá került. A nehezen megközelíthető, elhanyagolt telep pártfogására Aigner főispánt {232} kérték meg, aki a már meglevő építmények fennmaradását utólag engedélyezte.
16. Angol—Magyar Jutagyár telepe: az 1910-es években indult meg az ötletszerű építkezés a Szeged-Kiskundorozsma közötti út bal oldalán, a szeméttelep mellett.
17. Gyula püspök-telep (kezdetben Vasutas telep): az 1920-as években, a rókusi vasutasműhely kispénzű dolgozóinak létesült, jól megközelíthető helyen, de a disznóaklok és a szervestrágyaraktár kellemetlen közelségében.
18. Dorozsmai O. F. B.-telep: a dorozsmai út két oldalán, a dorozsmai vasútállomás és a Maty fehértói csatorna között jött létre, jó vízelvezetésű és jól megközelíthető területen.
Az Alsóvárosi feketeföldek körtöltésen kívüli telepei:
19. Szentmihálytelek: a 18—19. század fordulóján létesült, halászok, utóbb paprikatermesztők lakták. Mélyfekvésű, rossz talajú, mocsaras részét az első világháború után osztották fel. Telkei szabályosak, úthálózata merőleges volt.
20. Kecskés-telep (Ságvári-telep): az 1920-as években, az első világháborús rokkantak elnöke, Kecskés István, rokkant vasutas társai számára kezdeményezte e telep létesítését. Jó földjén konyhakerti növényeket lehetett termeszteni. Az itt gazdálkodóknak rendkívül előnyös volt, hogy itt is megállt a tanyai kisvasút.
21. Gróf Klebelsberg-telep (Hattyas-telep): az első megtelepedők az 1900-as években jelentek meg. Nagyarányú létszámnövekedést az első világháború után, a vasutasok ideköltözése okozott. Az alacsony, vízjárta terület talaja kertészkedésre jó, közművesítettsége azonban kezdetleges szintű volt. A helybelieknek ez esetben is nagy könnyebbséget jelentett a tanyai kisvasút itt épített megállója.
Alsóvárosi feketeföldek körtöltésen belüli telepei:
22. Tanítói kiskertek: az 1920-as években, tanítóknak osztottak itt jó talajú telkeket. A terület az 1930-as években beépült.
23. Pálfy-telep: az alsóvárosi közvágóhíd mellett, magánkezdeményezés alapján jött létre.
24. Ottovay-telep: 1922-ben, az első világháború katonái kórház-barakktáborának területét Ottovay László megvásárolta a Kálvária, a Szél utca, továbbá a Korda sor között, telkeket osztott, lakóházakat is építtetett.
Újszegedi telepek:
25. Újszegedi gazdasági földek: 1903-ban keletkezett. Termelési céllal osztottak főleg 600 négyszögöles telkeket. {233}
26. József királyi herceg-telep: az 1920-as években indult meg benépesülése. Újszeged legmélyebb részén, a Fő fasor végén jött létre. Igen erősen belvízveszélyes terület volt.
27., 28. Bobalits-telep I., II.: a szőregi út és a vasút töltése közötti keskeny sávban, 200 négyszögölnél kisebb telkeket alakítottak ki. A terület mezőgazdasági művelésre alkalmatlan, lefolyástalan volt, állandóan fenyegette a belvízveszély.
27. Pillich-telep: 1912 körül Pillich Kálmán osztatta fel a kamaratöltés két oldalán levő, kubikgödrös területet napszámosoknak, munkásoknak, kertészeknek. Ugyancsak talajvízveszélyes terület volt.
28. Nincstelen-telep: pénznélküli nincstelenek alapították a Kamaratöltés mentén, akik a városi bérföldek jogtalan parcellázásával jutottak telekhez.
29. Hétházak: a hét földszintes házat, Újszeged déli részén, a kenderáztató munkásoknak építtették.
30. Hatházak: ipari munkások településeként létesült, szabadonálló, emeletes, többlakásos épületekkel, az újszegedi kendergyártól délre.
A szegedi elővárosi telepekről adott vázlatos kép alapján is megállapítható, hogy a kényszerhelyzetben levő városi vezetésnek tudomásul kellett vennie a telepek léte, sőt terjeszkedése iránti igényt, annak biztos tudatával, hogy a kritikus helyek rendkívül alacsony komfortszintjét nem lesz képes egyhamar emelni. Így is történt. A belvárosi nagyszabású építkezések kiadásai miatt csak a legszükségesebb telepi problémák tüneti és legkevésbé sem megnyugtató kezelésére kerülhetett sor.
Jelezni kívánom, hogy a telepekről szóló áttekintés bizonytalan, téves közléseit, adatait Péter László vonatkozó munkája egyértelműsítette.37
A telepeken túl, északi és nyugati irányban, kiterjedt tanyavilág tartozott közigazgatásilag Szegedhez. (18. grafikai melléklet.) Berend T. Iván és Ránki György szerint az Alföldön a városiasodás elmaradottságát jelezte a tanyai lakosság nagy száma.38 Csekey István Szegedet az ország legnagyobb tanyás városának nevezte.39 Ugyanezt a tényt Erdei Ferenc a négy, nagy kiterjedésű {234} alföldi város bel- és külterületen levő épületeinek 1930. évi számaival támasztotta alá:
|
Belterületi | Külterületi | Összesen |
| épület | |||
| Szeged | 10004 | 10295 | 20299 |
| Debrecen | 8716 | 5 893 | 14609 |
| Kecskemét | 9365 | 4887 | 14252 |
| Hódmezővásárhely | 6016 | 8086 | 1410240 |
Erdei Ferenc arra is rámutatott, hogy a tanyai lakosság a falusiaknál kezdetlegesebb körülmények között élt. A „szegedi tanyai ember az a homokpusztai kínlódó lett, amelynek Tömörkény és Móra megrajzolta őket."41
A mezőgazdasági termékek Szegedre szállításának áldatlan helyzetét enyhítette a várostól nyugatra eső tanyavilág gazdasági vasútjának megindítása 1927-ben. Ekkor 12 állomást 72 kilométer hosszúságú vasútvonallal kapcsoltak Szegedhez. Pusztamérges saját költségén 5,7 kilométerrel növelte a pálya hosszát, hogy lakosai is igénybe vehessék a vasúti szállítás lehetőségét. A szegedi végállomás a Rudolf (jelenleg Roosevelt) téren volt. A Szesztay László tervezte vasút 76 cm nyomtávú vonala Szentmihalytelken két ágra szakadt. Az egyik szárnyvonal Pusztamérgesig, a másik Várostanyáig (jelenleg Ásotthalom) vezetett. (18. grafikai melléklet.) A működés első évtizedében ez volt az ország legolcsóbb tarifájú és üzletmenetű kisvasútja. A tisztán magyar gyártmányú diesel-elektromos mozdonyok egyikét az 1929. évi barcelonai világkiállításon nagydíjjal jutalmazták.42
A kisvasút Szegedhez kapcsolta a „V"-betű formájú szegedi tanyavilágot, pontosabban annak nyugatra ágazó szárát, amely népesebb, gazdagabb, értékesebb terület volt, mint a ritkán lakott északnyugati tanyavilág. E területről Szegedre, a Rudolftéri piacra jó minőségű gyümölcs, zöldség, tojás, baromfi érkezett. A város felől pedig teherárut lehetett szállítani a gazdák birtokához legközelebb eső állomásig.
A szegedi tanyák (2. fénykép) területe nemcsak a személy- és áruszállítás feltételeinek változásával került előnyösebb helyzetbe. Előrelépést jelentett az is, hogy 50 népiskola, 4 gazdasági népiskola, 2 kultúrház, 1 templom, 3 plébániaépület létesült, továbbá 40 kilométer műút, 60 kilométer szikéit út készült el az 1930-as években.43
 |
| 18. grafikai melléklet. A város külterülete, tanyavilága, 1920—1941 |
{235} Szegeden két és fél évtized alatt az előzőknél sokkal több történt. A város vezetése képes volt úrrá lenni az első világháború utáni súlyos helyzeten. Nem kis erőfeszítéssel folytatta és befejezte a háború miatt félbemaradt építkezéseket. Kultuszminiszter szövetségesével két központúvá tette a várost az egyetemi, egyházi negyed kialakításával. 1930-ban, Klebelsberg támogatásával, célul tűzte ki a 200 000 lakosú Nagy-Szeged létrehozását.
A második városközpont Szeged életét hullámzásba hozta. Létrejötte érezhetően növelte a város szellemi pezsgését, a főiskolai, egyetemi hallgatók jelenléte önmagában is figyelemre méltó élénkséget okozott. 1937-ben pedig ország-világ megtudhatta, hogy a Templom tér néhány éve egyetemi épületként működő szárnyában Nobel-díjas lett Szent-Györgyi Albert professzor.
1931-ben megkezdődtek a város kulturális életére, gazdasági fejlődésére, idegenforgalmára, a tiszai sport- és strandéletre egyaránt kiható, templom téri szabadtéri játékok, amelyek nemzetközi rangú művészek szereplésével, nagyvároshoz méltó vonzerőt gyakoroltak.
A Templom tér nagy jelentőségű, egyházi eseménye volt 1930-ban a szegedi római katolikus Hittudományi Főiskola alapításának szentesítése, 1931-ben pedig a pápai bullával Szeged püspöki székhelyi rangra emelése, a Fogadalmi templom székesegyházzá minősítése.
A felsőoktatási, egyházi központhoz kapcsolódva kiemelt említést érdemel a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola, amelynek első évnyitójára 1928-ban került sor.
Az eddig említettek Szeged városára, lakosaira és az ide látogatókra gyakorolt hatását legkevésbé sem rontották a Palánk megmaradt, földszintes házai és székesegyház „árnyékában". Az sem, hogy a frissen készült tiszai fürdőházak mellett, nagy uszályokból kubikosok talicskázták keskeny pallókon egyensúlyozva a homokot a rakpartra, szomszédságukban tutajosok bontották szét ügyes járművüket, és halászok javították bőgőfejűre faragott orrú hajójukon hálóikat.
Ugyanígy hozzátartozott Szeged városképéhez az utcai értékesítési helyek láncolata, a Belváros fényes boltjai (27. fénykép) közelében a Széchenyi téren a virágpiac, a múzeum és a könyvtár közös épület közelében, a kisvasúttal odaérkező zöldség- és gyümölcshegyek árusainak Rudolf téri, a Tisza Lajos körúti tejesek, gyékény árusok piaca, ahol villamos nem járta időben az üzemek részére nyersanyagot, onnan készárut szállító villanymeghajtású vagy gőzzel működő vontató tehervagonjaival csattogott végig.
A városiasodás, a városképet látványosan alakító építkezések, a közművesítés, a tömegközlekedés több autóbuszjárattal történő bővítése a Belvárosban {236} és közvetlen környezetében számottevő volt. Méreteit, kihatását tekintve azonban jóval mérsékeltebb, mint az 1879. évi árvíz utáni helyreállítás és városátformálás munkálatai. (19. grafikai melléklet.)
Kellemes színfoltja lett Szegednek a gondozott kertvárossá váló újszegedi negyed. Ezzel szemben méltatlan volt az akkori városhoz a külső városnegyedek, a szükségből létesült telepek sok tekintetben elhanyagolt térsége, az alacsony életnívót, igen mérsékelt megélhetést biztosító városkörüli övezet.
A város nem elsősorban belterületi, többszintes épületek emelésével fejlődött, hanem meghatározó mértékben vízszintesen terjeszkedett. Ez nem volt szerencsés gyarapodás. A városiasodást elősegítő feltöltés, közművesítés, útépítés, közúti járműforgalom bővítése, fásítás nem tudott lépést tartani a területfejlesztés mértékével, sőt az elmaradás állandóan nőtt. Az 1942-es városfejlesztési program éppen ezért foglalkozott behatóan a bel- és külterület közötti színvonalkülönbség kiegyenlítésének tennivalóival. Az elképzelések végrehajtásához a szándékokon kívül nem kevés pénz és nyugalmas idő kellett volna.
A második világháború idején Szeged pénzforrásai zsugorodni kezdtek. Két évvel a fejlesztési terv összeállítása után a városi vezetésnek a helyi háborús károk helyreállítására egyre több pénzt kellett előteremtenie. A lakosság pedig nemcsak az újonnan épült, bombatalálatot kapott gyermekklinikát, a bombázások áldozatául esett, illetve megsérült lakóházakat, a leégett Back malmot fájlalta, hanem puszta életét próbálta menteni.
A kár azonban nem volt katasztrofális mértékű. A város az árvíz után átformálódott, és az első világháborút követően tovább terebélyesedett, nagyvárosias vonásokat is mutató Szeged legnagyobb része épen vészelte át a nehéz időket.
 |
| 19. grafikai melléklet. Szeged belterületi térképe és utcajegyzéke, 1941 |
|
|