|
|
{269} Az ellenforradalmi állam kormányzati rendszerét a hatalom feltétlen biztosításának, a forradalmi veszély minden eszközzel történő elhárításának igénye határozta meg. E politikai célok szolgálatára szerveződtek újjá a magukat „nemzeti"-nek nevező hatalmi szervek, legkorábban — még 1919 nyarán — Szegeden a „kormány" és a „hadsereg". A törvényhozó hatalmat gyakorló első nemzetgyűlés elvileg a polgári jogfolytonosság talajára helyezkedett (1920: 1. te), ugyanakkor gyakorlatilag széles körű felhatalmazásokat adott a kormánynak a közigazgatási és a végrehajtó hatalmi szervek működtetésére.
A hatalomátvétel 1919 augusztusában a háborús időre vonatkozó kivételes törvény (1912: 63. te.) felelevenítésével történt. Az ennek alapján kibocsátott, egyes „idéiglenes"-nek nevezett kormányrendeletek azonban a harmincas évekig érvényben maradtak. 1931-ben, a gazdasági válság mélypontján, az országgyűlés újabb felhatalmazási törvénnyel erősítette meg a kormány mindenhatóságát, majd az 1939-es honvédelmi törvénnyel az 1912-es kivételes törvénynél is szélesebb körű felhatalmazásokat adott. Gyakorlatilag a kormány belátására bízta a honvédelem érdekében szükséges intézkedések megtételét, a közigazgatási és egyéb hatóságokkal való rendelkezést. Az ellenforradalmi kormányok rendeleteinek súlya különösen a forradalmat követő és a II. világháború alatti években nőtt meg, amikor — saját törvényességüket is megsértve — alkotmányos jelentőségű kérdéseket is szabályoztak.1
A célok megvalósításának fontos területe és eszköze volt a közigazgatás. A Friedrich István vezette központi kormány első rendeleteinek egyike augusztus 8-án „a törvényes közigazgatás felvételére" vonatkozott. A 3886/1919. ME. sz. rendelet megszüntette a tanácskormány megbízásából működő közigazgatást, és „átmenetileg" a forradalmak előtti, hangsúlyosan az 1886-os törvények szerinti közigazgatási szerveket próbálta mozgásba hozni és alkalmassá tenni a kormány szolgálatára.
{270} A közigazgatás azonnali visszaállítására irányuló törekvés az ország különböző részein sajátosan valósult meg a központi kormány gyengesége, a hatalmi viszonyok rendezetlensége és a katonai megszállás körülményei miatt. Különösen vonatkozik ez Szegedre, ahol a fordulat bonyolultabb politikai erőviszonyok közepette ment végbe. Átmenetileg a helyi közigazgatás megerősítése és megszervezése bizonyult legsürgetőbbnek. Ezért a kormányzat augusztus-szeptember folyamán a katonai körleteknek megfelelően kerületi kormánybiztosokat küldött a törvényhatóságok élére. Ezzel párhuzamosan Horthy fővezér a nemzeti hadsereg egységeinek a polgári hatóságok mellé rendeléséről intézkedett. A kormánybiztos az 1912-es háborús kivételes törvény alapján rendkívüli hatalommal bírt, és összefogta a területén lévő valamennyi — közigazgatási és katonai — hatóság munkáját.2
A Friedrich-kormány 1919. augusztus 30-án Békés, Csanád és Csongrád vármegyék, továbbá Hódmezővásárhely és Szeged városok területére Kelemen Bélát nevezte ki kormánybiztossá, aki ezt a tisztet 1920. június 8-ig, a kerületi kormánybiztosságok megszüntetéséig töltötte be.3
Az átmenet sajátosságát Szegeden elsősorban a francia megszálló hatóságok jelenléte adta. De Tournadre városkormányzó és vezérkari főnöke Raymond őrnagy 1920. március 1-jéig ellenőrizték a városi közigazgatást, sőt a központi kormány és a fővezérség irányítása alá tartozó valamennyi hatóság, még az igazságszolgáltatási szervek tevékenységébe is beavatkoztak. A közigazgatás élén Dobay Gyula ügyvéd állt, akit Csongrád vármegye és Szeged kormánybiztos főispánjává még a szegedi kormány nevezett ki, majd augusztus 8-án a központi kormány is megerősítette tisztségében.4 A városkormányzó a polgármester közbenjárására kezdetben nem gördített akadályt Dobay útjába, tevékenységét azonban nem nézte jó szemmel, javaslatára október végén Dobay Gyula lemondásra kényszerült. A franciák felügyelték az igazoló bizottságok működését, egyetértettek az ellenforradalmi hatóságokkal a felelősségre vonások szükségességét illetően, azok kegyetlenségét azonban tompítani igyekeztek. Jelenlétük bizonyos illúziókat táplált a szegedi munkásság vezetői körében a városi közigazgatás ellenőrzésével, a városi közgyűlésbe való bekerüléssel kapcsolatban is. Szegeden ugyanis a Friedrich-kormány rendelete ellenére sem került sor a régi törvényhatósági bizottság, így pl. a közgyűlés összehívására, mivel a francia városkormányzó olyan ellenőrző szerv létrehozását {271} célozta, amelyben minden társadalmi osztály képviselve van. Ennek tervezetét Kelemen Béla, a kerületi kormánybiztos dolgozta ki. E szerint a 120 tagú törvényhatósági bizottságban 30 értelmiségi („lateiner"), 30 kereskedő, 30 iparos és 30 munkás venne részt. 1919 decemberében a szakszervezetek és az ipartestület különböző fórumain állásfoglalás született a törvényhatósági bizottság ilyen szellemű megújítása és összehívása mellett.5
Vasek Ernő kormánybiztos főispán — aki 1919. november 14-től 1920. május 22-ig állt a szegedi törvényhatóság élén — nem hívta össze a város önkormányzati, autonóm jogait megtestesítő legfelső fórumot, a közgyűlést. Ennek oka — többek között — az említett időszakot jellemző bizonytalan, átmeneti helyzetben, továbbá az új főispán (fővárosi ügyvéd) és a szegedi keresztény nemzeti erők viszonyát mindvégig jellemző bizalmatlanságában keresendő. A konszolidációhoz vezető folyamatban a helyi közigazgatás szempontjából jelentős fejlemény volt Aigner Károly szegedi ügyvéd főispáni székbe kerülése, aki 1920. június 23-ra összehívta a régi közgyűlést. Ekkorra „a törvényes" közigazgatás visszaállításának másik fontos feltétele is teljesült. A köztisztviselők forradalmak alatti magatartását vizsgáló bizottságok (fegyelmi választmány, igazoló bizottság) tevékenysége nyomán a városi, az állami hivatalok, intézmények, a kormányzat és helyi képviselője, a főispán rendelkezéseinek megfelelően politikailag feltétlen megbízható személyzettel folytatták működésüket.
A déli határszakasz véglegesítésére a megszálló csapatok kivonulása után került sor a Szegeden székelő határmegállapító, illetve határkiigazító antantbizottságok közreműködésével. A város hatóságai Teleki Pál miniszterelnök támogatásával 1921 februárjában lépéseket tettek a Szeged—Szabadka—Baja vasútvonal megőrzésére, a kedvezőbb elbírálás érdekében, sikertelenül. A szegedi törvényhatóság területének régi határai 1922 májusában álltak helyre. A szerb megszálló csapatok távozásáig Alsótanya egy részének (9760 kat. hold) hovatartozása kérdéses volt. A későbbiekben lényegesebb módosítás nem történt, jóllehet a határkiigazítás még évekig elhúzódott.7
{272} A közigazgatási terület bővítésére irányuló kezdeményezések — a korszakot végigkísérő reformtörekvések helyi visszhangjaként — meg-megújulva jelentkeztek azzal az érveléssel, hogy a határvárossá lett Szeged gazdasági vérkeringését csak akkor lehet fenntartani, ha a déli határon túlra került egykori vonzáskörzetéért közigazgatásilag kárpótlást kap. Nagy-Szeged és Szeged megye létrehozásának tervei a szomszédos közigazgatási egységek, különösen Csongrád vármegye és Szentes, tiltakozását váltották ki. A vidéki centrumok vonzáskörzetének — a megyék rovására történő — elismerése nem valósult meg a Horthy-rendszer közigazgatási területrendezési kísérleteiben. Szeged vonatkozásában említést érdemel, hogy a trianoni határmegvonás után keletkező megyetöredékek erre lehetőséget kínáltak. Deszk, Szőreg, Újszentiván, — volt Torontál megyei községeknek — Szeged alá rendelése kézenfekvő lett volna. Ehelyett 1923-ban a Torontálból megmaradt egyetlen járásból fenntartott töredék megyét „közigazgatásilag egyelőre egyesítették" Csanád megyével. Logikus lett volna továbbá egy szegedi székhelyű járás kialakítása Tápé, Algyő és Kiskundorozsma községeknek Szegedhez csatolásával, ezt azonban a két törvényhatóság jogi különállása lehetetlenné tette. Általános területrendezésre a korszakban nem került sor, a történelmi vármegyéket töredékeikben is, legalább névlegesen őrizni igyekeztek, mivel a trianoni határokat ideiglenesnek tekintették.8
Az országos területrendezési koncepciók Szeged közigazgatási gócpont jellegét tükrözték. Ez jellemezte Gömbös Gyula reformprogramjának részeként megjelenő tervet is, mely a katonai körzeteknek megfelelően kívánta a közigazgatás területi egységeinek kialakítását. Tudományosan megalapozottak voltak azok a tervek, amelyek a közigazgatás megasabb fokú, megyék fölött álló területi egységeinek kialakítását, az ún. nagytájak szerinti közigazgatási beosztást célozták. Ennek során végzett elemzések szerint Szeged még határvárosi mivoltában is rendelkezett minden regionális hatáskörű állami (miniszteriális) szervvel, kivéve a földművelésügyi igazgatást. A városban hadtestparancsnokság, ítélőtábla, tankerületi főigazgatóság, MÁV-üzletvezetőség, Postaigazgatóság, Kereskedelmi és Iparkamara, egyetem működött. A Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kamara-i körzet 1922-ben alakult meg, székhelyéül Kecskemétet választották, szegedi megszervezésére sikertelen kísérletek történtek.9 Ellenben az Alföldi Mezőgazdasági Intézet négy önálló állomással Szegeden került felállításra 1924-ben.10 A földművelésügyi miniszter ekkor véglegesítette {273} a Gazdasági Felügyelőséget is Szegeden, 1927-ben Kecskemétről az Erdőigazgatóságot, 1929-ben Csongrádról a Szőlészeti és Borászati Felügyelőséget ide telepítette át.
A húszas években más vonatkozásban is sikerrel járt a városvezetés azon törekvése, hogy megőrizze, illetve újakkal gyarapítsa a városban székelő állami szerveket, intézményeket. Ezek területi hálózatát a dualizmus korából örökölt kuszaság, rendezetlenség és párhuzamosság jellemezte. Szegeden ez még hatványozottabban jelentkezett 1919 után, mivel idemenekítettek állami és egyházi hivatalokat, intézményeket az elcsatolt területekről. 1921-ben itt kezdte meg működését a Kolozsvárról áttelepült egyetem, 1923-ban a csanádi püspök Temesvárról Szegedre költözésével ideiglenesen, 1931-től véglegesen az egyházmegye székhelye lett. 1925-ben született döntés a Postaigazgatóság megszervezéséről, amely az egykori temesvári és nagyváradi igazgatóság utódaként 1920-ban települt át, és kiegészült a budapesti és a miskolci igazgatóság egyes részeinek hozzácsatolásával. 1925-ben viszont — negyvenéves működés után — megszűnt a vasúti leszámolóhivatal, az egyetemnek adva át épületét. A kultuszminiszter jóvoltából a tanügyi igazgatás középszintű szerveinek kiépítése folytatódott (Tanfelügyelőség, Tanárvizsgáló Bizottságok).11
Az új szervek és intézmények elhelyezésével és működtetésével kapcsolatos terhek egy részét a város vállalta magára (épületek átadása és fenntartása). A gazdasági válság éveiben a város igazgatási és anyagi teherbíróképessége megroppant. 1932-ben néhány állami intézmény leépítésére került sor (erdőigazgatóság, államépítészeti hivatal, folyammérnöki hivatal). A háborús szükségintézmények között a Közélelmezési Minisztérium és Gabonabegyűjtés Országos Kormánybiztosságának szegedi kirendeltsége 1924 végéig működött Szegeden. 1941-ben a Közellátási Minisztérium felállítása után Szeged közellátási felügyelőség székhelye lett. A Belügyminisztérium kebelében szervezett Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA) kerületi felügyelőségét 1940-ben először Szegeden hozták létre. 1944-ben áttelepítették Szentesre. A tűzrendészeti kerület felügyelői hivatalát 1940-ben szervezték meg. 1939-től német konzulátusi kirendeltség is működött Szegeden.12
Szeged „törvényhatósági jogú szabad királyi város" jogállása a közigazgatási hierarchiában változatlan maradt. 1939 nyarán, az ellenforradalom 20. évfordulóján — amikor az ellenforradalmi érdemek méltatására sokféle fórumon és módon került sor — felvetődött, hogy „a magyar feltámadás városa" kapjon legalább szimbolikusan külön jogállást.13
{274} A város szervezetét és működését továbbra is az a törvényhatósági törvény (1886: 21. te.) szabályozta, amely egy kalap alá vonta a középszintű közigazgatás egymástól nagyon eltérő funkciójú egységeit: a vármegyei és a városi törvényhatóságokat. A városok bonyolultabbá váló igazgatási és gazdálkodási tevékenységét előmozdította volna az önálló városi törvény megalkotása. Erre azonban a korszakban nem került sor, jóllehet sürgetése a városok (11 törvényhatósági jogú és 45 rendezett tanácsú, illetve megyei város) szervezkedésének előterében állt.14 Szeged is bekapcsolódott a Magyar Városok Kongresszusa majd Szövetsége tevékenységébe. Pálfy József polgármester 1936-tól az országos választmány alelnöki tisztségében kezdeményező erővel próbált hangot adni a városi érdekeknek.15
A városi törvényhatóságok a Belügyminisztérium felügyelete alá tartoztak. A kormány legfőbb helyi képviselőjét, a főispánt a belügyminiszter előterjesztésére a kormányzó nevezte ki és mentette fel. A főispáncserék a kormányváltozásokkal, a hatalmi csoportok harcainak alakulásával, a kormányzat helyi érvényesítésének szükségleteivel voltak összefüggésben. A leghosszabb ideig, 12 évig a szegedi származású Aigner Károly ült a főispáni székben (1920. május 29. —1932. augusztus 30.). Őt két idegen követte e tisztségben: Bárányi Tibor (1932. november 26.—1936. január 20.) és Imecs György (1936. február—1939. március). Tukats Sándor főispán 1939 márciusától 1944 májusáig élvezte a kormány bizalmát, 1941-től közellátási kormánybiztosi teendőket is ellátott. Helyére 4 hónapig Magyary-Kossa Aladár került, majd szeptember 7-től ismét őt nevezték ki főispánná. 1939. szeptember l-jétől a szegedi hadtestparancsnokság területén is sor került országmozgósítási kormánybiztosság felállítására. Ennek élére Szécsényi István került, 1944. szeptember 12-től pedig Tukats Sándor. Ezzel egyidejűleg különleges közigazgatási szabályok léptek életbe, Szeged hadműveleti területi kormánybiztosa, Csitáry Emil vezetése alatt.
A főispán felügyeleti és ellenőrző jogköre minden helyi közigazgatási szervre kiterjedt. Az önkormányzati (városi) és a kihelyezett (állami) hatóságok, {275} fegyveres testületek, szakigazgatási szervek, hivatalok és intézmények tevékenységét a Közigazgatási Bizottság hangolta össze, melynek elnöki tisztét a főispán töltötte be. A Közigazgatási Bizottság élén — albizottságok közreműködésével és havonkénti ülésekkel — a főispán rendszeresen ellenőrizte a közigazgatás egészét, amelyről félévenként összefoglaló jelentés készült a kormány tájékoztatására. Elnökölt továbbá a törvényhatóság testületi szerveinek ülésén (közgyűlés, kisgyűlés), kinevezési és kijelölési jogot gyakorolt a választott testületek (állandó-, ideiglenes- és szakbizottságok) létrehozásakor. A központi akarat érvényesítéséhez a főispán további törvényes felhatalmazásokat kapott (1929: 30. te). Minden tisztviselő ellen fegyelmi vizsgálatot rendelhetett el, a fegyelmi választmánynak pedig ő volt az elnöke. Döntő befolyása volt a tisztviselők előléptetése, utánpótlása ügyében.16
A közigazgatási ügymenet ellenőrzésére a főispán alkalmanként összehívta a számonkérő széket és meglepetésszerű vizsgálatot tartott a város összes hivatalában. A korszakban Szegeden 7-8 évenként került sor ilyen ellenőrzésre, jóllehet az érvényes 1886-os törvény évente kétszeri gyakorlását írta elő. Ezek többnyire formálisak voltak, kisebb szabálytalanságokat állapítottak meg.
A helyi önkormányzatok és a kormány viszonyának rendezése e korszakban is döntő hatalmi, politikai kérdés volt. A törvényhozást mindvégig foglalkoztatta a közigazgatás átfogó reformja, ez azonban elmaradt. Mindössze átmeneti, ideiglenes, részleges szabályozásokra került sor, amelyek az autonómia szűkülését és az állami fennhatóság szélesülését eredményezték.
A centralizáció következtében kormányzati hatáskörbe vont ügyek elintézése lassúvá, nehézkessé tette a közigazgatási eljárást. A közigazgatási bírói jogvédelem — amely a közigazgatási eljárás során felmerült panaszokat volt hivatva orvosolni magánfelek, jogi személyek (autonómiák) és a kormányzat között — háttérbe szorult, és bizonytalanná vált. A Közigazgatási Bíróság, mint alkotmány védő fellebviteli fórum, csak kúriai szinten működött. A közigazgatási bíráskodás kiterjesztése végett a szegedi Közigazgatási Bizottság középfokú közigazgatási bíróság felállítását kezdeményezte az ítélőtáblák székhelyein. Megvalósítása a közigazgatási kormányzati hatáskör részleges leadását jelentette volna. Ennek szükségességét az 1933: 16. te. megfogalmazta, itt azonban a középfokú közigazgatási bíráskodás bevezetése gyakorlatilag elakadt, bár elvileg napirenden maradt. A decentralizációt ígérgető és az autonómiák védelmét hangoztató kormányprogramokban első helyen szerepelt. A szegediek legutoljára a Teleki-kormánynál sürgették {276} meg.17 A Közigazgatási Bíróság elé került szegedi esetek évekig tartó huzavonákat tükröznek. A város néhányszor megkísérelte a miniszteri rendeletek (BM, PM, FM) megváltoztatását a költségvetés és ingatlanai védelmében. Például a város — dacolva a BM 1923-as tiltó rendelkezéseivel — ragaszkodott a fogyasztási illetékek szedéséhez. Ezért a szegedi kereskedők beperelték a várost. 1931-ben a Közigazgatási Bíróság panaszuknak helyt adott, kártérítésre kötelezte a várost. 1934-ben kedvezőtlen döntést hozott a város számára a Speyer-kölcsön jelzálogosítása elleni tiltakozás ügyében is. 1944-ben a repülőtéri földingatlan kisajátítások miatt a város autonóm jogainak sérelmét ismét a Közigazgatási Bíróság elé vitte.17/a Gyakran foglalkozott a fórum a szegedi törvényhatóság jogszerű működését érintő panaszokkal, amelyek többnyire a választási eljárások különböző mozzanatait érintették. Például 1929-ben Dettre János hármas mandátumának, továbbá több szociáldemokrata mandátumának a felülvizsgálata, 1936-ban Móravároson, a hagyományosan szocdem-kerületben a választások megismétlése — Shvoy Kálmán esetében 1939-ben, Back Bernát esetében 1942-ben az örökös tagság kedvező elbírálása a th. bizottság igazoló választmánya határozatával szemben.17/b
A húszas években a kormányzat a törvényhatóságok pénzügyi, gazdálkodási tevékenységét gúzsba kötő takarékossági intézkedéseket foganatosított. Ezek kereteit az 1924: 4. te. (az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló ún. szanálási törvény) és az 1927: 5. te. (az önkormányzati testületek hatályosabb ellenőrzéséről) határozta meg. Az átmenetinek nevezett megszorítások — a gazdasági válság mélypontján, 1931-ben újabb takarékossági törvénnyel szentesítve — a korszakban mindvégig érvényben maradtak.
A háborút követő általános gazdasági leromlás állapotában az önkormányzatok működőképességének biztosítása érdekében is szükség volt az erőforrások koncentrálására irányuló kormányzati intézkedésekre. Szeged ellenforradalmi központtá válásából, továbbá határvárosi mivoltából (megszálló hatóságok kiszolgálása, menekültek elhelyezése) fakadóan a városigazgatásra különösen nagy terhek nehezedtek. 1919 őszén új adónemek (szállodai-, kávéházi-, luxus-, kiviteli- és behozatali adó) bevezetésével igyekezett a város fizetőképességét fenntartani, továbbá követelte a kormányzattól állami jellegű kiadásainak megtérítését. A kormány 1920—1922 között segélyek formájában enyhített a {277} városgazdálkodás bizonytalanságán.18 1922-től fokozatosan sor került egyes állami jövedelmek (adók) városoknak történő átengedésére. A városi háztartás anyagi feltételeinek rendezését követően szabályozták a személyi feltételeket, a tisztviselők létszámapasztása után illetményeiket az állami tisztviselőkéhez hasonlóan állapították meg.19
A szegedi th. bizottság rendkívüli közgyűlésen foglalkozott a szanálási törvényjavaslattal, azzal az indoklással, hogy a kormánynak alkalma legyen a vidéki törvényhatóságok véleményét is megismerni. A határozat a szanálás szükségessége és sürgőssége mellett foglalt állást hozzátéve, hogy „a kérdést pártpolitikai szempontok fölött állónak tekintik".20 Az 1927-es törvényjavaslatra, amely a helyhatóságok pénzügyi önállóságának megszüntetését célozta, a th. bizottság tiltakozó feliratot juttatott el a kormányhoz, leszögezve, hogy a javaslat a belügyminiszternek és pénzügyminiszternek korlátlan felhatalmazást biztosító rendelkezéseivel „a városok önkormányzati jogát a legnagyobb mértékben sérti, azt teljesen illuzórikussá teszi, ... és az egyes városok háztartását károsan befolyásolja...".21 Az életbe lépő törvény végrehajtási utasítása a költségvetés elkészítésének sémáját is tartalmazta, amellyel lehetővé tették a statisztikai adatgyűjtést és az összehasonlító ellenőrzést.
A városi költségvetés tervezetét minden év utolsó negyedében tárgyalta meg a közgyűlés, amelynek belügyminiszteri módosítása, illetve jóváhagyása olykor a költségvetési év közepéig elhúzódott. Az autonómia hiánya, különösen 1931 után, legtöbbször a pénzügyi megszorítások miatt jutott kifejezésre helyi és országos fórumokon egyaránt. 1934 elején a szegedi ellenzéki pártok (MSZDP, Liberális Párt, Keresztény Szocialista Párt és Keresztény Ellenzék) együttesen indítványozták, hogy Szegedről induljon harc az autonómiák védelmére. Az új polgármester költségvetési expozéban foglalkozott 1934 októberében a város autonóm jogának további csorbulásával. Az 1940-es költségvetési tervezet 60 tételének belügyminiszteri megváltoztatása heves tiltakozást váltott ki a közgyűlésen. A tiltakozásokra a kormányzat többféleképpen reagált. Hirdette az autonómiák védelmét. Szegeden Imecs főispán beiktatása alkalmával Kozma Miklós belügyminiszter személyes megjelenésével és beszédével a {278} közgyűlésen ezt igyekezett demonstrálni.22 Az 1936-os költségvetési tervezet tárcaközi vitáján a szegedi országgyűlési képviselők követelésükre részt vehettek. Az 1943-as költségvetés felülvizsgálását pedig a miniszteri bizottság Szegeden végezte el. Legfontosabb kormányzati intézkedés azonban a városok pénzkezelését és vagyongazdálkodását végző hivatalok, a városi számvevőségek államosítása volt (1938: 2. te), amely jelezte a kormány centralizációs törekvéseinek folyamatosságát.
Az önkormányzat hatáskörének szűkülése — a dualizmus korától nyomon követhető folyamat — a városigazgatás más szerveinek államosításában is kifejeződött, 1928-ban az állategészségügyi, 1935-ben az erdészeti, 1936-ban a közegészségügyi szervek, 1941-ben a szociális- és földművelésügyi igazgatás egyes szervei váltak állami szervekké. Mindezeket betetőzte a kinevezési rendszer általánossá tétele (1942: 22. te), amely az összes önkormányzati tisztviselői állás betöltését a belügyminiszterre bízta.23 Az állami fennhatóság kiterjesztése elsősorban a rendszer politikai sajátosságaival hozható összefüggésbe, ugyanakkor a közigazgatás szakszerűbb működtetésének igényét is tükrözte. Az állami szakigazgatási szervezet továbbépülése, az önkormányzati igazgatástól való elkülönülése úgy ment végbe, hogy a hatáskörök tisztázatlanok maradtak, a koordináció (a Közigazgatási Bizottság tevékenysége) nem volt megfelelő. Így a dualizmus korából átmentett közigazgatási szervezet még kuszáltabbá, áttekinthetetlenebbé vált.
A TANÁCS ÉS AZ IGAZGATÁSI APPARÁTUS MŰKÖDÉSE
A törvényhatóság szervezetét, működését az a szervezeti szabályrendelet határozta meg, amelyet az érvényes törvények és rendeletek alapján Szegedre vonatkozóan a közgyűlés 1903-ban 257 §-sal megalkotott. Szabályrendelet alkotási joga megmaradt a törvényhatóságnak, bőven élt is ezzel a városigazgatás és gazdálkodás egyes részterületeit illetően (adók, illetékek, közszolgáltatások, közművek, közüzemek). A szervezeti szabályrendelet újjáalakítására azonban 1941-ig nem került sor, módosítását az új törvényeknek — különös tekintettel az 1929: 30. törvénycikkre — és az egymást hatályon kívül helyező rendeleteknek megfelelően folyamatosan végezték.24 A szervezeti szabályrendelet {279} rendbetételére a főispán adott utasítást 1942 tavaszán, amikor is ellenőrizni próbálta a városi hatóságok és hivatalok ügyrendjét, és az szinte áttekinthetetlennek bizonyult a korábban többször módosított szabályozások tükrében. A főjegyzői hivatal fél év alatt végezte el a tervezet összeállítását. A 486 §-t tartalmazó szervezeti szabályrendelet az 1943. január 30-i közgyűlésen elfogadásra került és sokszorosított formában napvilágot látott. Feltehetően segédletnek szánták a háborús években megszaporodott igazgatási teendők elvégzéséhez a városi hivatalokban. A szervezeti szabályrendelet újrafogalmazása Szegeden feltehetően példa nélküli vállalkozás volt a th-i jogú városok viszonylatában.25 Megkésettsége azzal függ össze, hogy a városi közigazgatás mindvégig reform várakozások között működött, ideiglenesnek, átmenetinek tekintett jogszabályok alapján.
A törvényhatóság kormányzati felügyeletének erősödését tükrözi a városi közigazgatási szervezet két leglényegesebb változása, amely a rendőrség államosításával és az önkormányzati szervek — a korszakban egyszeri alkalommal történő — általános újjáalakításával következett be. A belső rend védelmére sürgősen államosított rendőrség Szegeden 1919. november 16-án kezdte meg működését. Kevésbé sietett a kormányzat a helyi autonómiák újjászervezésével. Jóllehet a közigazgatás reformja 1919 és 1944 között minden kormány programjában szerepelt, az 1920 óta ígérgetett átfogó reform helyett mindössze „a közigazgatás rendezéséről" szóló törvény született meg 1929 júniusában (1929: 30. te). Így került sor törvényhatósági választásokra Szegeden is. Az új th. bizottság megalakulásáig (1929. november 19-ig) az 1913-ban választott törvényhatósági bizottság gyakorolta a város autonóm jogait.
A közgyűlés szüneteltetése időszakában a törvényhatóság végrehajtó közege, a tanács irányította a városi közigazgatást. A tanács tagjai az 1914-ben megtartott tisztújítás alkalmával megválasztott vezető tisztviselők voltak. A forradalmak alatti személycseréket Vasek Ernő kormánybiztos főispán 1920. január elején formálisan is megszüntette. A főtisztviselők testületében meghatározó szerepe volt Somogyi Szilveszternek (61. fénykép), aki Lázár György halála után került a polgármesteri posztra. Alkalmazkodóképessége, rugalmassága, közigazgatási képzettsége révén a forradalmak alatt és után gyorsan változó, bonyolultan alakuló hatalmi viszonyok közepette is élen maradt.
Az ellenforradalom felülkerekedése után a városigazgatás gondjait az ún. igazoló eljárások — a tisztviselők forradalmak alatti magatartásának kivizsgálása — tetézték. Somogyi Szilveszter — miközben őt és a város fő tisztviselőit {280} is vizsgálatnak vetették alá — igyekezett megkönnyíteni a városi alkalmazottak igazolásának tortúráit. A közigazgatási vizsgálatok során a főispán nehezményezte, hogy a polgármester „könyörületből nagyon is enyhén járt el" némely esetben. A közgyűlés összehívásáig az alkalmazottak háromnegyed részét igazolták, fegyelmi eljárást 20 fő ellen indítottak.26
Az 1914-ben választott és 1919—20-ban igazolt tisztviselők megbízatását a törvényhatósági bizottság újraválasztásáig, illetve az ezt követő általános tisztújításig meghosszabbították (1920: 7 te). A város szolgálatában álló tisztviselők és alkalmazottak státusa és fizetése azonban a húszas évek gazdasági és pénzügyi kényszerintézkedéseinek alárendelten bizonytalanul alakult, és nyugtalanságot keltett körükben. Bizonytalankodás volt a megüresedő állások betölthetőségével, a betöltés módjával kapcsolatban is, miután a kormány új állások létesítését rendeletileg megtiltotta. Nyugtalanságot a létszámcsökkentést előíró kormányzati intézkedések okoztak. A több fordulós létszámapasztási eljárások — közgyűlési hatos bizottságok tevékenysége — eredményeként a városnál dolgozók létszáma az 1922. végi 1090 főről 1926 februárjára 615 főre csökkent.27
A státuszrendeletek sorában a városi tisztviselők illetményeinek rendezésére is sor került oly módon, hogy az állami alkalmazottakéhoz hasonló fizetési osztályba sorolták őket. A városi pótlékok kérdésében azonban kemény alkudozásokba bocsátkozott a város a Belügyminisztériummal. Hivatkoztak arra, hogy a városi pótilletmény lehetőségét még az 1912: 18. te. biztosította és ezt az 1927: 5. te. nem törölte el a bonyolultabb közigazgatási feladatokat ellátó városok esetében. A város a főtisztviselők 50%-os, a többi tisztviselő 25%-os illetménykiegészítését tartotta indokoltnak, a belügyminiszter ezt igyekezett lefaragni. Például a polgármester évi fizetése 1927 után 5400—6600 pengőt tett ki, amelyre 2448 pengő ún. városi pótlék járt. A főtisztviselők 4800 pengő évi fizetését 1800 pengővel pótlékolták. Az utolsó fizetési osztályba sorolt városi alkalmazott (útkaparó) évi fizetését, 912—1212 pengőt, 120 pengővel egészítették ki.28
A gazdasági kényszerintézkedések, az átmenetinek, ideiglenesnek tekintett szabályozások közepette a végrehajtó szerv, a tanács és az általa irányított {281} hivatali apparátus szerepe, súlya megnövekedett, a megújulásra váró közgyűlésé háttérbe szorult.
A tanács tagjai és a főtisztviselők körében 1924-ben egy tanácsnoki, 1925-ben a főjegyzői, 1926-ban ismét egy tanácsnoki, 1927-ben a polgármesterhelyettesi, 1928-ban két tanácsnoki poszton történt változás. Pálfy József (62. fénykép) tanácsnokká választásának előkészületeiben, 1928-ban tükröződött Somogyi Szilveszter azon szándéka, hogy minél előbbre segítse a főtisztviselők sorában.29
A város közigazgatási apparátusa ügyosztályokra és különböző hivatalokra tagozódott, amelyekben a főtisztviselők irányításával tulajdonképpeni operatív munka folyt. Az ügyosztályok elnevezése, száma, tagoltsága módosult, az ügyek átcsoportosítására többször sor került, a tanácsnokok közötti munkamegosztás változása, továbbá a létszámcsökkentéseket követő hivatali összevonások és átszervezések miatt is. 1920-ban nyolc tanácsi ügyosztály működött, az 1903-as szervezeti szabályrendeletben felsorolt hat ügyosztály (I. gazdasági, II. rendészeti, III. pénzügyi és statisztikai, IV. közművelődési, V. katonai és építkezési, VI. adó) — kettővel bővült (VII. főjegyzői hivatal, VIII. ügyészség).30
A városi hivatalok között a háború utáni évek sajátos közigazgatási teendőit tekintve említést érdemel négy hivatal: a közélelmezési, a munkaközvetítői, a lakás- és adóhivatal. Az 1916-ban felállított városi közélelmezési hivatal 1922-ig működött. A közellátáson és a közszükségleti cikkek arányos elosztásán túl új közszolgáltatási létesítmények anyagi alapjait is megteremtette.31 A Hatósági Munkaközvetítő Hivatal felállítására (1919) törvény kötelezte a várost (1916: 16. te). Működését példaként emlegették a nyolc vidéki munkaközvetítő sorában. Állami felügyelet alatti tevékenysége 3 th. jogú városra és 3 vármegyére terjedt ki, bár tisztviselőit a városi közigazgatás tisztviselői közé sorozták (1923: 4. te). Szegedi tervek alapján került sor a Munkaközvetítő Hivatalok államosítására 1942-ben.32 A háborút és a határrendezést követő menekülthullámok tették szükségessé a lakáshivatal felállítását, amely a menekültek ügyének rendeződése után megszűnt. Ismételt felállítására 1943-ban került sor.33 A városi hivatalok között a legnehezebb terep az adóhivatal volt. Többszöri át-, illetve visszaszervezése, továbbá a létszámbővítések {282} vita tárgyát képezték a közgyűlésben is. A kormány a szanálás elősegítésére új adónemeket vezetett be, amelyek egy részét átengedte a városoknak (1922: 23. te, 1923: 33. te), de behajtásukat is rájuk bízta. Ezért került sor a forgalmi adóhivatal megszervezésére 1922-ben. A városi adóhivatalok egyesítésének terve, az adókezelés egyszerűsítése többször felmerült. Még az utolsó közgyűlés is foglalkozott az adóhivatalok szervezeti módosításával, 134 főben állapítva meg az összlétszámot.34
A szegedi közgyűlés közel 10 városi üzem felügyeletét is ellátta. Ennek öröklött rendszere többször vita tárgyát képezte, a közgyűlés és az üzemvezetők közötti hatásköri kérdések tisztázatlanok maradtak.35
A város közigazgatási tevékenységét nehezítette a hivatali helyiségek hiánya, zsúfoltsága, széttagoltsága. Javította volna a feltételeket a rendőrség külön épületbe költözése, erre azonban csak 1944-ben, a rendőrségi székház felépülésével került sor. Addig a rendőrségi és a városi hivatali helyiségek a városházán és több különálló épületben voltak. (Városi Bérház, Kis Dávid palota.)
A régi összetételű (fele részben virilis, fele részben választott) eredetileg 280 tagú th. bizottság első ülésén, amelyre Aigner Károly főispán felhívására 1920. június 23-án került sor, a város fő tisztviselőin, vezető hivatalnokain (20 fő) kívül 137 th. bizottsági tag jelent meg. Már az első közgyűlésen felmerült a bizottság felfrissítésének igénye, legalább a virilisek új névsorának összeállítása alapján.36 A tanácsnak, élén Somogyi Szilveszter polgármesterrel — a Közigazgatási Bíróság állásfoglalása ellenére — végül sikerült a közgyűlést úgy befolyásolnia, hogy — eltérően más városok (pl. Debrecen) példáitól, ahol időközi választással próbálták pótolni a kormány késedelmességét — Szegeden csak a kormányzati intézkedéseket követően kerüljön sor a th. bizottság felfrissítésére.37
Az ún. rögzítő törvény (1928: 36 te) értelmében 1929 januárjában csak a közgyűlés virilis csoportjában történtek változások — az újonnan összeállított virilis névjegyzék alapján — a választott bizottsági tagok mandátumát „átmenetileg" (1 évvel) ismét meghosszabbították. A törvény a virilisták számát csökkentette, mégpedig úgy, hogy csak annyi virilista behívását tette lehetővé, {283} ahány virilis városatya a törvény kihirdetése napján, 1928. július 28-án a th. bizottságban ült. Szegeden ez a szám 92-ben rögzült. A véletlen hozta úgy, hogy a választott tagok száma is 92 volt. Így az átmeneti közgyűlés 184 tagot számlált, 96 fővel kevesebbet, mint amit a szervezeti szabályrendelet előírt.38 A közgyűlésnek ez az átmeneti felfrissítése is érdeklődést keltett, élénkebbé tette a testület munkáját. Újraválasztották a közgyűlés bizottságait (18 bizottságot). Ennek előkészületeiben aktivizálódtak különböző politikai pártok (Városi Párt és ellenzékiek), csoportok, törvényhatósági frakciók (pl. a kereskedők). A polgármester, az őt kiszolgáló tanács és hivatali apparátus szerepének, súlyának megnövekedése az átmeneti közgyűlés tevékenységét is meghatározta.39
A KÖZIGAZGATÁS REFORMJA, AZ 1929-ES TÖRVÉNYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK
A helyi hatalmi testületek teljes újraválasztását az 1929: 30. te. szabályozta. A törvény elnevezése „A közigazgatás rendezése" nem hagyott kétséget afelől, hogy a közigazgatás régóta ígérgetett átfogó reformja ezúttal is halasztást szenvedett, mindössze az önkormányzati testületek újjáalakításáról rendelkezett. Bár erre vonatkozóan korábban már több törvényjavaslat készült — minden kormány belügyminiszterének nevéhez fűződött egy javaslat! — törvény azonban csak a Scitovszky Béla belügyminiszter által 1928. július 14-én beterjesztett javaslatból lett. A politikai és a szakértő közönség érdeklődését az első, legátfogóbb javaslat váltotta ki az 1920-as választások után. Mivel ez a Kisgazdapárt politikai törekvéseit fejezte ki — a választójog kiterjesztését, a titkosság elvét, a virilizmus háttérbe szorítását célozta — és a törvényhatóságok szabályozásánál külön tervet szentelt a városoknak, megbukott a nagybirtokosok és a vármegyék ellenállásán.40
Szeged polgármestere 1921 novemberében egy belügyminiszteri kérdőívre válaszolva fejtette ki véleményét a fentiekkel kapcsolatban. Fontosnak tartotta a vármegyei és a városi törvényhatóság megkülönböztetett szabályozását, továbbá a th. bizottság létszámának lényeges csökkentését (120 fő). A bizottság összetételére vonatkozóan javasolta, hogy a választott bizottsági tagok az 5 foglalkozási ágat a városi lakosságon belüli számarányuknak megfelelő számban {284} képviseljék. Javasolta továbbá a virilisták számának egyharmadra apasztását, a választásos virilizmus bevezetését, az érdekképviseletek küldöttei, a tanács tagjai és a város vezető hivatalnokai, az állam és tudományos intézetek vezetői, a felekezetek főpapjai bevonását, a választójog kiterjesztését (de csak a férfiak számára). Végezetül hangsúlyozta az új bizottság által megejtendő tisztújítás sürgősségét, „mert ezt a nép hangulata már országosan követeli...".41
Ismeretes, hogy a Bethlen-kormány a gazdasági stabilizáció és a politikai konszolidáció megteremtésére irányuló törekvéseknek biztosított elsőbbséget. A Kisgazdapártnak tett ígérete ellenére csak ezután került sor „a közigazgatás rendezésére", mely főképp azt a célt szolgálta, hogy a helyi hatalmi testületek is engedelmessé és alkalmassá váljanak a kormánypolitika szolgálatára.41/a
A törvény előkészítésébe a kormány a vármegyéket (a Történelmi Vármegyék Országos Bizottságát) széleskörűen bevonta, a városok érdekképviseleti szervét (a Magyar Városok Országos Kongresszusát) azonban mellőzte. A Városok Kongresszusa mégis készült a véleményezésre, a szegedi polgármesterhez is több körlevelet küldtek és kérték javaslatait. Somogyi Szilveszter azonban — ismereteink szerint — nem foglalkozott a körlevelekkel, a javaslatot vitató miskolci értekezletről pedig a főjegyző, Tóth Béla számolt be a Szegedi Szemlében.42
A tanács és a közgyűlés várakozó álláspontra helyezkedett. Pedig a szegedi tanácshoz is megérkezett Sopron polgármesterének támogatást kérő azon átirata, mely szerint a soproni th. bizottság nehezményezte a városok és vármegyék egy rendelkezés alá vonását, továbbá ellenezte „a városi polgárság történelmi jogának megszorítását". Ezt követően került sor az 1928. decemberi közgyűlésre Szegeden. Itt a tanács előterjesztette Bodnár Géza th. bizottsági tag hasonló szellemű indítványát. Az indítvány 10 pontban fogalmazta meg javaslatait és kérte a tanácsot a javaslatok bővítésére a készülő törvénnyel kapcsolatban. A közgyűlés, a tanács javaslatára, napirendre tért az indítvány felett azzal az indoklással, hogy „idő előttinek látszik, hogy a közgyűlés foglalkozzon vele...". 43
A közigazgatási törvényjavaslat előkészületei, az azt megelőző főispáni és polgármesteri bizalmas értekezletek hírei 1927 őszétől választási készülődést indítottak el Szegeden. A progresszív erők csalódottságára már ekkor fény derült.44
{285} „A közigazgatás rendezéséről" szóló törvény 1929. június 29-én lépett életbe. Bár az 1886-os törvényhez hasonlóan egy kalap alá vonta a vármegyei és a városi törvényhatóságokat, a törvényhatóságok szervezetére és működésére vonatkozóan lényeges változtatásokat tartalmazott.45 A változtatások a kormányzat központosító és szakszerűsítő törekvéseit tükrözték.
Lényegesen csökkent a th. bizottság létszáma. A th. bizottság összetétele differenciáltabbá vált. A választottak, a virilisek és a tisztviselők kategóriája mellett bevezette a szakszerűségi, vallásfelekezeti, érdekképviseleti küldöttek, továbbá az örökös tagok kategóriáit. Az összes választók küldötteinek száma csökkent, de a virilizmus is gyengült. A testületi szervek hatásköre szűkült, az egyedi szerveké bővült; a közgyűlés hatáskörét a polgármester vette át; csökkent a közigazgatási bizottság szerepe, fellebviteli jogkörét részben a polgármester, részben a főispán vette át. A főispán felügyeleti, kinevezési és rendelkezési jogköre erősödött. Az autonómia legszembetűnőbb korlátozása a kormány feloszlatási jogának törvénybe iktatása volt (állam érdekeit veszélyeztető magatartás, tartós munkaképtelenség vagy válságossá vált gazdasági helyzete miatt. 36. §. 1. pont). A közigazgatási apparátus erősítését, szakszerűbbé, modernebbé tételét szolgálták a törvény azon részei, amelyek megkíséreltek rendet tenni a hatósági fokozatok és eljárási szabályok rengetegében, továbbá a tisztviselői kar képzettségi szintjének emelését és a fegyelmi eljárást szabályozták.
A törvény és végrehajtási szabályzata kötelezővé tette a törvényhatóságok újraválasztását, és rendelkezett a törvényhatósági szervezet újjáalakításának módjáról is. Ennek előírásai szerint a főispán és a polgármester azonnal intézkedéseket tett a választások előkészítésére. Júliustól megszűntek a nyilvános tanácsülések, a közgyűlési napirendeket a polgármester elnökletével zárt üléseken készítették elő.46 A főispán július 10-ére rendkívüli közgyűlést hívott össze, melyen szabályrendeletet alkottak a választókerületi beosztásról (I— XXV. kerületet hoztak létre), továbbá az egyes választókerületekre eső bizottsági tagok és póttagok számáról. A törvény a választandó tagok számát Szegeden a lakosság számához igazodva 72 főben állapította meg. A városban — az 1922-es beosztást alapul véve — 36 szavazókört alakítottak ki úgy, hogy minden szavazókörben 2 tagra és 1 póttagra kell szavazni kb. ezer választónak. A törvényhatósági választójog az országgyűlésihez igazodott azzal a megszorítással, hogy 2 év helyett 6 évi egy helyben lakás követelményét fogalmazta meg. A törvényhatósági választók névjegyzékének elkészítéséhez a város egy {286} 1925-ös lakossági összeírást vetett össze az országgyűlési választók névjegyzékével. Ennek alapján kb. 900-zal csökkent a szavazásra jogosultak száma (35 500-ról 34600-ra). Minden választóról külön nyilvántartási lap készült a főjegyzői hivatalban. Még a július 10-i közgyűlésen intézkedtek az örökös tagok kijelölésére hivatott bizottság megalakításáról. A törvény az örökös tagok számát 9 főben állapította meg. Közülük 5-öt még a régi közgyűlésnek kellett megválasztania, hogy biztosítsák a törvényhatóság folytonosságát. Erre 1929. július 17-én került sor. Az újonnan alakítandó közgyűlésbe delegált örökös tagok név szerint a következők voltak: gróf Teleki Pál, Kószó István, Back Bernát, Menyhárt Gáspár és Kiss Ferenc.47 Ezután a törvényhatósági bizottság még több búcsúülést tartott. Október 23-án változatlan összetételben újraválasztotta a 24 tagú Központi Választmányt, amely a választói névjegyzékek törvényességét biztosította.
Közben a virilisek választására is megtörténtek az előkészületek. Az adóhivatal összeállította a virilis választók névjegyzékét oly módon, hogy a megválasztandó 72 virilis jogú képviselő számának mintegy hatszorosát (432+10% =475) vette fel a névjegyzékbe. A névjegyzék összeállításához az 1928-as adóösszeírást vették alapul. Ezen első helyen szerepelt a 31697,27 P-t fizető Wagner Gusztáv, 475. helyen a 622,31 P adót fizető Csűrik János.47/a
A képviselők harmadik csoportjának létszáma összesen 34 volt: szakszerűségi alapon 7, vallásfelekezeti alapon 6, érdekképviseleti alapon 21.
Az említett 9 örökös taggal és a tisztviselők reprezentánsaival (15) az új törvényhatósági bizottságba 202 tag került.48
A törvényhatósági választások október—november hónapban zajlottak le. Először a 72 virilis városatya megválasztására került sor október 18-án. A virilis választói névjegyzékbe felvett 412 fő az adókivetés összegének nagysága szerint kialakított 3 csoportban mindhárom csoport küldötteire szavazott. Szeged több mint 30 000 választópolgára november 3-án választotta meg 72 képviselőjét a 202 tagú városi parlamentbe. November 12-ig megtörténtek az érdekképviseleti választások is 21 mandátumra. A törvényhatósági választásokon várospolitikai kérdések domináltak, de végeredményben a hagyományos országgyűlési választásokon is megküzdő politikai pártok, csoportok versengtek egymással, még ha többszörös névváltozáson és alkalmi csoportosulásokon estek is át.49
{287} Az újjáalakuló th. bizottság tagjainak öt százaléka (9) örökös mandátumot élvezett. A választott bizottsági tagoké 10 évre szólt, felerészük azonban 5 évenként kicserélődött oly módon, hogy egy alkalommal, 1934-ben 36 tagot kisorsoltak és ezek helyére újakat választottak. Ezt követően már sorsolásra nem volt szükség, felerészük mandátuma 10 évenként automatikusan lejárt. A virilis névjegyzék is 5 évenként készült. Az érdekképviseletek küldötteinek mandátuma szintén 5 évre szólt.
így került sor 1934-ben részleges törvényhatósági választásokra. Az 1929-es törvény újabb próbája sem bizonyult egyszerűbbnek, hiszen a búcsúzó th. bizottság utolsó ülésén még sebtében kellett néhány mulasztást pótolni. A választást az 1929-es alapokon írták ki. Mindössze a szavazókörök számát emelték 36-ról 42-re.50
A sorsolásra október 8-án került sor. Az összes választók képviselőinek (36) megválasztása december 9-én zajlott le. A virilisek november 22-én, az érdekképviseletek december 16-án választottak. A választási küzdelmek ezúttal még élesebben tükrözték a politikai ellentéteket. Az 1929-es választásokhoz viszonyítva a várospolitikai kérdések háttérbe szorultak és inkább „világnézeti" szempontok kerültek hangsúlyozásra. 1929-ben a kormánypárt helyi megfelelője, a Nagy-Szeged párt fölényesen gyűjtött szavazókat a Szövetkezett Városi Balpárt ellen. 1934-ben a kormánypárt (NEP), Egyesült Polgári Pártok néven — különböző társadalmi szervezeteket is aktivizálva (Frontharcos Szövetség, Baross Szövetség) — még élesebben lépett fel a Városi Balpárt ellen. Ennek ellenére a Városi Balpárt némi sikert is elkönyvelhetett: egy kisorsolt szocdem mandátum helyett kettő lett, a tanyai választók körében (királyhalmiak) nőtt a liberális párt befolyása.51 A virilis választók véleménye is erősen megoszlott (5 jelölőlista forgott), bár a hivatalos lista jelöltjeinek sikerült befutni. Az érdekképviseletek között a Kereskedelmi és Iparkamara küldött balpártiakat a közgyűlésbe.52
Az 1935 januárjában újjáalakult közgyűlés feleslegessé vált azáltal, hogy az 1939-ben esedékes th. választásokra nem került sor. A th. bizottság tagjainak mandátumát ugyanis 1939-ben egy évvel, 1940-ben újabb egy évvel, 1941-ben „további intézkedésig" meghosszabbították (1939: 19. te, 1940: 31. te, 1941: 19. te). A meghosszabbítás indoklásában a háborús állapot szerepelt, de hivatkozás történt az ismételten kilátásba helyezett közigazgatási reformra is. A th. bizottság 1944. szeptember 7-éig látta el feladatát, ekkor működését — a többi önkormányzati testületi szervhez hasonlóan — felfüggesztették, hatáskörét a polgármesterre ruházták.53
A közgyűlés személyi összetételében több okból változások történtek. Például az ún. összeférhetetlenségi szabályrendelet szerint, amelyet az 1929-es törvény alapján alkotott meg a közgyűlés, a várossal függő viszonyban lévő személyek th. bizottságból való kizárására vonatkozóan a közgyűlés 20 tagjának mandátumát érvénytelenítették 1931-ben.54 A virilis mandátumokat évente kellett megvizsgálni. Abban az esetben, ha a virilis városatya a legtöbb adót fizetők névjegyzékén szereplő első 432 közül kiesett, helyére a soron lévő póttagot hívták be.55 A zsidótörvény (1939: 4. te.) végrehajtási szabályzata értelmében 1939 szeptemberében több mint 20 th. bizottsági tagot zártak ki a közgyűlésből. A „zsidótlanítás"-sal a közgyűlés a következő években is foglalkozott, ennek kapcsán egy figyelmeztető belügyminiszteri leirat is érkezett a főispánhoz.56 Vita tárgyát képezte két örökös th. bizottsági tag mandátumának sorsa. Löw Immánuel főrabbi felekezeti alapon, Back Bernát a szegedi közgyűlés küldötteként a felsőháznak is tagja volt. Az igazoló választmány mindkettőjük mandátumát érvénytelenítette. Back Bernát fellebbezésére a Közigazgatási Bíróság közgyűlési tagságának meghagyása mellett döntött.57 A mandátumról való önkéntes lemondás is előfordult, 1941 augusztusában Molnár János, 1944. április első napjaiban Dettre János és Korányi Jenő mondott le th. bizottsági tagságáról.58
A th. bizottságban szakszerűségi alapon vagy hivataluknál fogva helyet foglaló személyek is cserélődtek alkalmanként. Városatya elhalálozása, vagy a mandátumok érvénytelenítése miatt időközi választásra is sor került.
A város közönségét megtestesítő közgyűlés 1927-ben egy tagot és egy póttagot küldhetett az országgyűlés felsőházába (1926: 27. te). A felsőházi tagokat 10 évre választották, a közgyűlés 1929-es újjáalakulása után azonban a felsőházi tagválasztást megismételték. 1927-ben tagként Kószó Istvánt, póttagként begavári Back Bernátot delegálták. Kószó 1927-ben lemondott, majd a póttag Back Bernát lépett helyére, akit 1930-ban és 1937-ben is tagként választottak meg. Póttagnak 1930-ban Berecz Jánost, 1937-ben Winkler Elemért {289} jelölte a közgyűlés. A felsőházban összesen 5 szegedi tag volt: a közgyűlés küldöttein kívül a megyéspüspök (Glattfelder Gyula), az egyetem rektora, az orvoskamara küldötte (v. Meskó Zoltán) és mandátumának megszűnéséig az izraelita hitközség képviseletében Löw Immánuel.59
Szeged város díszpolgári címével a korszakban tíz személyiséget tisztelt meg a közgyűlés, akik név szerint a következők voltak: gróf Apponyi Albert (1923), gróf Andrássy Gyula (1929), Klebelsberg Kunó (1930), Gömbös Gyula, Glattfelder Gyula (1935), Szent-Györgyi Albert (1937), gróf Teleki Pál, gróf Károlyi Gyula, Zadravecz István (1939), Varga József (1942).60 A th. bizottságban bekövetkezett személyi változások nagyságát 3 névsor (1918-, 1929-, 1939-es) összehasonlítása alapján érzékeltetjük. A képviselők között 19 személy élvezett a korszakban végig mandátumot, a tisztviselők névsorában mindvégig csak egy személy (Pálfy József) neve fordult elő. Az 1929-es új közgyűlésbe 44 régi képviselő és 8 régi tisztviselő került be. 1939-re a képviselők és a tisztviselők több mint fele kicserélődött.61 A th. bizottság társadalmi összetételének alakulását az 1929-es és 1939-es névsor elemzésével táblázatban szemléltetjük.62
A választásokon aktivizálódó politikai pártok, csoportok tevékenysége a közgyűlés munkájára is rányomta bélyegét. A többségi párt (Egységes Párt, NEP) alkalmanként hat frakcióval voltjelen (külterületi-, kisgazda-, keresztény szocialista-, kaszinó-, Katolikus Kör-, Délvidéki Otthon-csoport). A liberális párt hitelét a virilis és a választott tagjai között meg-megújuló nézeteltérések gyengítették. A szociáldemokrata képviselők egységes, szervezett csoportot alkottak, de mindössze hatan voltak. A politikai ellentétektől szabdalt testület az önkormányzat védelmét nem tudta biztosítani.63
A KISGYŰLÉS MEGALAKULÁSA, A KÖZGYŰLÉS BIZOTTSÁGAI, TISZTÚJÍTÁS
A közgyűlés munkájának elősegítésére vagy helyettesítésére az 1929-es törvény létrehozott egy kisebb létszámú testületet, a Kisgyűlést. A kisgyűlés létszámát 24 főben állapították meg. Ebből 18 tagot a közgyűlés választott — {290} előírva a szabályrendeletben, hogy 4 főt a virilisek, 4 főt a választók, 2 főt az érdekképviseletek küldötteiből, a többit tetszőlegesen a közgyűlés tagjai közül kell választani — 6 főt a főispán nevezett ki. A választott és kinevezett tagok mellé póttagok is kerültek (18+6).64 A kisgyűlésnek állandó tagja volt 6 tisztviselő (a polgármester, a helyettes polgármester, a főjegyző, az a két tanácsnok, akit ide a közgyűlés delegált, a tiszti főügyész). A többi vezető tisztviselő és hivatalnok a napirendtől függően vett részt a kisgyűlés munkájában. A közgyűléshez hasonlóan a kisgyűlés elnöke is a főispán volt, aki havonkénti rendszerességgel, de rendkívüli alkalmakkor ennél gyakrabban is összehívta a kisgyűlést. A kisgyűlés részben a th. bizottság hatáskörét vette át. Feladata a közgyűlés elé kerülő ügyek előkészítése volt, továbbá intézkedett mindazon ügyben, amelyek kisebb jelentőségűnek minősültek és nem voltak az 1929-es törvényben a közgyűlés hatáskörénél tételesen felsorolva. A hatáskörök megoszlása nem bizonyult egyértelműnek, ezért 1933-ban ismét visszatértek a kérdésre. A kisgyűlés újjáalakítására — a közgyűléshez igazodva — 5 évenként került sor. A kisgyűlési tagság közigazgatási kulcspozíciót jelentett. Ezért összetételének alakulása kapcsán 1929 novemberében és 1935 januárjában a közgyűlés politikai megosztottsága éles megvilágításba került. Az ellenzék (Városi Balpárt) kiszorult a kisgyűlésből, annak ellenére, hogy a polgármester az utolsó tanácsülésen az ellenzéki pártok vezetőinek (Pásztor József, Lájer Dezső) bevonását ígérte. Így a kisgyűlési pozíciókon való osztozkodás inkább az egységes párton belüli nézeteltéréseket vetette felszínre. Ezek a centrummal elégedetlenkedő csoportok önálló pártalakulási kísérleteiben, vezetőik nyilatkozataiban és látványos egyéni kilépésekben nyilvánultak meg (Petrik Antal), a közgyűlésen pedig alkalmi blokkok (kereskedők, iparosok, gazdák) alakultak.
A kisgyűlés létrehozásán kívül a th. bizottság alakuló ülése megújította a közgyűlés főbb bizottságait: kijelölő bizottság, igazoló választmány, közigazgatási bizottság, kijelölő választmány. Az 1929-es törvény által előírt összeférhetetlenségi bizottság (30 tag) névsorának összeállítására is sor került. A megújult kijelölő bizottság munkája nyomán még az alakuló ülésen betöltésre került a 4 üres örökös tagsági hely (Várhelyi József, Kelemen Béla, Herczeg Ferenc, Löw Immánuel).65 Majdnem a kisgyűlési pozíciókért való harc hevességét idézte a Közigazgatási Bizottság 10 tagsági helyének betöltése. A Közigazgatási Bizottság albizottságainak, továbbá a közgyűlés többi állandó bizottságának újraválasztására 1930 februárjában került sor. Pártközi konferenciákon készítették {291} elő a jelöléseket. A szociáldemokrata képviselők ezúttal is kiszorultak a fontosabb bizottságokból (pénzügyi, jogügyi, közüzemi, számonkérő).66 Az állandó jellegű szakbizottságokról (17) a közgyűlés szabályrendeletet alkotott. A bizottságok száma változott, a közgyűlés ideiglenes bizottságokat is létrehozhatott, pl. 1933-ban Klebelsberg Kunó emlékmű-bizottság alakult. 1930 februárjában 24, 1940 februárjában 26 bizottság teljes újjáalakítása történt meg. Mivel 1939-ben a th. bizottság és a kisgyűlés mandátumát meghosszabbították, csak a közgyűlés bizottságainak újraválasztására került sor 1940-ben, így a szakbizottsági választások kavarták fel a politikai kedélyeket. A főispán segédletével érvényesülő jobboldali politika elleni tiltakozás sokféle módon jutott kifejezésre. Egyes törvényhatósági bizottsági tagok (Shvoy Kálmán, Kersch Ferenc) és az érdekképviseletek (Ügyvédi Kamara, Kereskedelmi és Iparkamara) különböző fellebbviteli fórumokon (Közigazgatási Bíróság, Igazságügyminisztérium, Belügyminisztérium) kísérelték meg a bizottsági választások érvénytelenítését.67 A bizottságok sora az 1941. áprilisi közgyűlésen megalakított leventebizottsággal bővült, 1943-ban közellátási bizottságot kellett alakítani.68 Az 1943-as szervezeti szabályrendelet 20 bizottságot és 18 szakbizottságot sorol fel. Közöttük szerepel a kegyúri bizottság, amelynek révén a közgyűlés kegyúri jogokat gyakorolt a plébániák felett. A kegyuraság jogi szabályozatlansága mindvégig terhelte a városigazgatást.69
A th. bizottság alakuló ülésének napirendjén szerepelt az általános tisztújítást megejtő közgyűlés előkészítése is. Ennek időpontját 1929. december 7-ére tűzték ki. Az új törvény értelmében az önkormányzati tisztviselőket életfogytiglan választották, a korábbi 6 éves választási ciklus helyett, kivéve a polgármestert, akinek megbízatása 10 évre szólt. A későbbiekben megüresedő állások betöltése választás útján történt 1942-ig, a kinevezési rendszer általánossá tételéig (1942: 22. te).
A tisztújító közgyűlést ünnepélyes külsőségekkel rendezték meg, amely a jelölések és a választások eredményeit tekintve a régi tisztviselői kar megerősítését jelentette. Somogyi Szilvesztert közfelkiáltással 10 évre újraválasztották, aki eskütétele és a főispáni köszöntő után programbeszédet mondott. Ezt követően került sor a főtisztviselők megválasztására: főjegyző Tóth Béla, az öt tanácsnok (sorrendben) Fodor Jenő, Rack Lipót, Csonka Miklós, Pálfy József, v. Szabó Géza, tiszti főügyész Simkó Elemér. A jelölésektől eltérő, meglepetést {292} keltő eredmény a polgármester-helyettes és az árvaszéki elnök posztján született. Polgármesterhelyettest a szervezeti szabályrendelet értelmében a főjegyző és az öt tanácsnok közül kellett választani. A korábbi polgármester-helyettes Fodor Jenő helyett Pálfy Józsefet, a negyedik tanácsnokot választották meg (75:95 arányban). Az árvaszék volt elnökét, Párkányi Zoltánt is leszavazták, helyére Hegedűs Antal került (64:101). A főtisztviselők eskütétele és a főispáni köszöntő után az új polgármester-helyettes Pálfy József szólt a közgyűléshez a közigazgatás megnövekedett feladatairól. Ezt követően a többi tiszviselői állás betöltésére is sor került.
A városi tisztviselők és alkalmazottak létszámát a szervezeti szabályrendelet állapította meg, amelynek módosításait hosszadalmas belügyminiszteri engedélyeztetés kísérte. Egy 1934-es összehasonlító statisztikai kimutatás szerint a törvényhatósági jogú városok között legtöbb tisztviselője Szegednek volt.70
A tényleges szolgálatban levő városi személyzetről a főispán kérésére a polgármester 1942-ben állított össze egy kimutatást, amelyben 1029 fő szerepelt, az 1943-as szervezeti szabályrendelet-tervezet a normál törzslétszámot 1153-ban állapította meg. A nyugdíjasokkal, az ideiglenesen és ingyen alkalmazottakkal ez a létszám duplájára is emelkedett. A személyi kiadások a városi költségvetés egyharmadát emésztették fel.71
Az 1929-es törvény és az azt követő belügyminiszteri részintézkedések nem segítették hozzá a városi közigazgatást ügymenetének és szervezetének egyszerűsítéséhez. Ezek adaptálására önerőből kellett a városnak kísérletet tenni, mégpedig a gazdasági válság szorításában, amikor a kormányzat takarékosságra intő, majd létszámcsökkentésre kényszerítő rendeleteket hozott. A közgyűlés takarékossági bizottságának működése nyomán a tisztviselői fizetések csökkentésére, létszámapasztásra került sor 1931 — 1932 folyamán. Kísérletet tettek egy tanácsnoki állás megszüntetésére is. Kényszernyugdíjazások történtek, a megüresedő állásoknak csak a felét lehetett betölteni, a közigazgatási teendők ellátására ingyen alkalmazottakat foglalkoztattak. A városi költségvetés egyensúlyának felborulása miatt többször nehézséget okozott a tisztviselői fizetések biztosítása.
Javulásra 1938-tól került sor, a fizetéscsökkentő rendeletek hatályon kívül helyezése 1940. november 1-jén történt meg. A háborús években megnövekedett közigazgatási terhek és a gyorsuló infláció közepette került sor a kisfizetésű és a nagycsaládos alkalmazottaknak kedvező fizetésrendezésre.72
{293} Az önálló városi törvénnyel kapcsolatos hiábavaló reformvárakozások közepette a polgármester többször megkísérelte egyszerűsíteni a városi ügyosztályok és hivatalok szervezetét. Somogyi polgármester 1931-ben rendeletileg szabályozta a városi ügyosztályok működését. Pálfy polgármester 1935-ben, majd 1937-ben nagyarányú átcsoportosításokat hajtott végre.73 Az ügyosztályok szervezetében a leglényegesebb változás az elnöki ügyosztály felállításával következett be, mely a polgármester megnövekedett hatáskörét tükrözte. A gazdasági válság körülményei közepette kényszerült rá a város népjóléti ügyosztály felállítására 1931-ben, amelynek átszervezésére 1939-ben, megszüntetésére 1944 áprilisában került sor.74 A harmincas évek második felétől ismét többször felmerült az önálló műszaki ügyosztály létrehozásának szükségessége, erről azonban az 1943-as szervezeti szabályrendelet sem intézkedett, pedig a városépítési törvény (1937: 6. te.) végrehajtási kísérlete óriási feladatot rótt erre a városi szakigazgatási apparátusra. Az ügyosztályok szervezete a korszak végén a következőképpen alakult:75
Elnöki
I. Gazdasági
II. Közigazgatási és rendészeti
- belterületi, alsóközponti, felsőközponti és csengelei első fokú közigazgatási hatóságok
- belterületi, községi és rendőri büntetőbíróság
a) katonai
b) egészségügyi
III. Pénzügyi
IV. Közművelődési a) népjóléti
V. Adóügyi
VI. Közjogi
Az 1929-es törvény a városi közigazgatás alfájává és ómegájává a polgármestert tette azáltal, hogy döntési jogkörét bővítette a közgyűlés teendőinek egy részével, a tanács feladatkörével és a közigazgatási bizottság elsőfokú hatósági jogkörével ruházta fel.
{294} Somogyi Szilveszter 1934-ig kormányozta a várost.76 A közgyűlés 1934. június 27-én négy jelölt közül (Kelemen László, Lévay Ferenc, Pálfy József, Széchényi István) Pálfy Józsefet (62. fénykép) emelte a polgármesteri székbe. Polgármester-helyettessé Tóth Béla főjegyzőt, tanácsnokká Katona Istvánt választották. A polgármesterválasztó közgyűlésen határozat született az 1931-ben megszüntetett tanácsnoki státusz visszaállítására.77 Az ötödik tanácsnoki helyet 1938-ban töltötték be. A főtisztviselők és vezető hivatalnokok körében csak 1939-ben került sor személyi változásokra. Ekkor felmerült Pálfy József polgármesteri mandátumának érvényessége is. Ennek vitatása különböző jobboldali erők politikai aspirációira világított rá. Pálfy József szolgálati ideje 1941-ben telt volna le (35 év), mégis 1944. május 31-ig, 70. életévének betöltéséig a polgármesteri székben maradt, jóllehet tekintélyének kikezdésére a háború alatti években további kísérletek történtek.78 A továbbiakban Pálfy helyettese, Tóth Béla főjegyző látta el a polgármesteri teendőket, 1944 júliusában kezdeményezték az állás betöltését, erre azonban korszakunkban már nem került sor.79
Pálfy József a városi érdekek országos képviseletére is vállalkozott. A tanács intézményének visszaállítására még 1931-ben polgármester-helyettesként tett lépéseket a Városok Kongresszusán, majd 1934-ben újabb mozgalmat indított. Bár formálisan nem került sor e testületi szerv visszaállítására, tartalmilag az 1932-től rendszeresített referálóülések ennek hiányát pótolták.80
KÖZIGAZGATÁSI REFORMKÍSÉRLETEK. SZEGED TANYAI KÖZIGAZGATÁSA
Mivel az 1929-es törvény a reformvárakozásokat nem elégítette ki, a közigazgatási reform továbbvitelének kérdése a rendszert bukásáig kísérte. 1931 elején Bethlen István miniszterelnök a közigazgatás racionalizálására kormánybiztost nevezett ki (370/1931. ME. sz.). Magyary Zoltán kiváló szaktudósgárdával térképezte fel a közigazgatás egészét. A szegedi közgyűlés Szeged érdekeinek érvényesítését hangoztatva támogatta meg a reformmunkálatokat.81
A közigazgatási racionalizálási kormánybiztos átfogó javaslataiból — amelyek demokratikus politikai, szervezeti alapokat tételeztek és beleütköztek Gömbös Gyula miniszterelnök centralizációs kísérleteibe — mindössze az {295} 1935: 16. te. született meg. A közigazgatási hatáskörök tisztázására, a kormányzati hatáskör részbeni leadására (középfokú Közigazgatási Bíróság létrehozásával), továbbá a közigazgatási eljárás egyszerűsítésére irányuló törvény maradéktalan végrehajtására nem került sor. Ezután a Belügyminisztérium kebelében szervezett Közigazgatás Racionális Bizottság tartotta napirenden a közigazgatás egyszerűsítését, racionalizálását. Legfigyelemreméltóbb a városépítési törvény megalkotása volt (1937: 6. te.) amely országos késztetést jelentett a városépítő tevékenységben, jóllehet realizálása az új történelmi korszakra hagyományozódott. Szeged város Mérnöki Hivatala is szakszerű előkészületeket tett a városrendezési tervek elkészítésére.
A Közigazgatás Racionalizálási Bizottság munkálatai során Szeged a harmincas évek második felében országos érdeklődés középpontjába került azáltal, hogy a tanyakérdés rendezésére irányuló vizsgálatok mintaterepévé vált. Nem csoda, hiszen a város közigazgatási területén élő lakosság egyharmada tanyai volt.82 A város polgármestere — aki 1936-tól a Városok Országos Szövetsége elnöki tisztét is betöltötte — a gyakorlati megvalósítás szándékával kapcsolódott a tanyai törvény (1944: 2. te.) hosszadalmas előkészületeihez.83 A tanyakérdés rendezésével kapcsolatos viták is születésétől bukásáig kísérték a rendszert. A vita arról folyt, hogy községesítéssel, vagy tanyai kirendeltségek létesítésével vigyék közelebb a közigazgatást az állandóan tanyán élő emberekhez. A koncepciók gyakorlatba ültetését pedig a pénztelenség akadályozta, az átszervezés költségeit az állam, a városok (anyaközségek) és a tanyák egymásra próbálták hárítani.84
Szeged város közigazgatási központok létrehozásával — 1891-ben Felsőtanyán, 1893-ban Alsótanyán — az országban elsőként tett lépéseket a tanyai közigazgatás javítására. Ezek élén közvetítő jogkörrel bíró közigazgatási tisztviselők, községi bírák álltak. 1936-ban a közgyűlés külterületi közigazgatási területek alakításáról és a községi bírák önálló (elsőfokú) hatósági jogkörrel való felruházásáról határozott.85 Ezt a szervezeti változtatást Balogh István th. {296} bizottsági tag, alsótanyai plébános indítványozta, aki sokféle fórumon hangot adott a tanyai lakosság érdekeinek.86 1937-ben a főispán, Shvoy Kálmán, Hunyadi-Vass Gergely, Rassay Károly országgyűlési képviselők, Back Bernát felsőházi tag együttesen jártak el a pénzügyminiszternél a tanyai közigazgatás fejlesztésének anyagi támogatása érdekében.87 Az átszervezésre, a belügyminiszteri jóváhagyás késlekedése miatt, 1940-ben került sor, Alsó- és Felsőközpont közigazgatási vezetőjét elsőfokú hatósági és rendőri büntetőbírói jogkörrel ruházták fel. Részben szegedi helyszíni szemlék előlegezték meg az 1937-es belügyminiszteri tervezetet, amely a „tanyai közigazgatás rendezésé"-re „ideális eszmei elgondolásokat tartalmazott".88 A tervezetből törvényjavaslat 1942-ben született, amely a törvényhatóságokat a tanyai közigazgatás egyszerűsítésére irányuló szabályrendelet alkotására késztette.
Szeged városa önerőből kísérelte meg a feladat megoldását, előtte járva a törvénynek, amikor 1941-ben Csengelén egy harmadik közigazgatási központot létesített. A háború alatti években még egy tanyai központ (Királyhalom — Várostanya) szervezésére futotta a város erejéből.89 A tanyai közigazgatási terület kapitányságokra tagolódott. A kapitányságok száma nem változott (15), a városi közigazgatási tisztviselők munkáját segítő, helyi ismeretekkel rendelkező esküdtek száma azonban 78-ról 98-ra emelkedett. Ez úgy következett be, hogy a kapitányi tisztséget megszüntették, helyettük az esküdtek számát szaporították.90
A HÁBORÚ HATÁSA A VÁROSI KÖZIGAZGATÁSRA
A városi törvényhatóság autonóm működése, a polgári közigazgatás formálisan 1944. szeptember 10-én szűnt meg, amikor a hadműveleti területre érvényes rendkívüli állapot bevezetésével a polgári irányítás katonai jellegűvé vált. Valójában a város közigazgatási szervezete 1939-től fokozatosan a háború érdekeinek szolgálatába került. 1939-ben elhalasztották a th-i választásokat, 1942-ben általánossá tették a kinevezési rendszert a városi tisztviselők körében. A német megszállás utáni napokban Pálfy polgármestert nyugdíjazták, Tukats főispánt átmenetileg lecserélték.91 1944. szeptember 7-én a testületi szervek {297} működésének felfüggesztése jelezte a közigazgatásban a korszakot mindvégig jellemző központosító törekvések betetőzését. A közigazgatási gépezet háborús szükségletekre történő átállítását a kormányzat a honvédelmi törvény (1939: 2. te.) által biztosított kivételes hatalom révén valósította meg. A legfőbb hatalom a törvény által létrehozott legfelsőbb Honvédelmi Tanácsban összpontosult. Ez hozta létre az országmozgósítási szervezetet, amelynek feladata az egyes hadtestek területén működő hatóságok és intézmények tevékenységének összehangolása volt. A szegedi V. honvéd hadtestparancsnokság területére országmozgósítási kormánybiztossá Széchenyi István kir. közjegyzőt nevezték ki. Ez meglepetést keltett, mert másutt a főispánt ruházták fel az OM kormánybiztosi jogkörrel. A főispán utasítására a polgármester az országmozgósítási intézkedéseket megtette: OM előadókat nevezett ki az egyes ügyosztályok és hivatalok vezetői körében, akik OM-tervekkel és készültségi jelentésekkel dokumentálták a város közigazgatási gépezetének háború esetére történő átállítását. Az országmozgósítási előkészületekkel egy időben népmozgalmi nyilvántartások vezetésére kötelezték a várost. A megnövekedett hivatali tennivalók ellátására öt új, képesített tisztviselői állást engedélyezett a belügyminiszter.92 Új terheket rótt a hivatali apparátusra a levente nyilvántartó, a légvédelmi ügyosztály, a közellátási hivatal, majd a lakáshivatal működtetése is. A város állami támogatás elnyerését a Városok Szövetségén keresztül is sikertelenül kísérelte meg.93 A bevonulások miatti tisztviselőhiány különösen a mérnöki és a városi adóhivatal munkáját bénította meg. A hadtestparancsnokság Meghagyási Bizottságához, mely a városi tisztviselők és alkalmazottak katonai szolgálat alóli felmentéséről döntött, a polgármester 418 meghagyási javaslatot terjesztett fel.94 A közgyűlés a megélhetési viszonyok súlyosbodása miatt többször szavazott a tisztviselők segélyezéséről.95 A városvezetés önerőből tett erőfeszítéseket a háborús nélkülözések, az élelmiszerhiány enyhítésére. A főispán egyik ilyen vonatkozású intézkedését a belügyminiszter szóvá is tette és hatásköri túllépésnek minősítette.96 A városi közigazgatás katonai szempontoknak történő alárendelése megfogalmazódott a polgármester 1943-as újévi köszöntőjében: „Mi tisztviselők tulajdonképpen honvédek vagyunk, akikre rá van bízva a belső front...".97
A háborús körülmények a városi tűzoltóságot és a polgári védelmi szervezetet is próbára tették. A tűzoltóság élén akkor történt személyi változás, amikor az 1936-os tűzrendészeti törvény szellemében a szakszerűség követelményével {299} megkezdődött a tűzoltóság átszervezése.98 A törvény értelmében a tűzoltóság létszámának duplájára emelésére került sor 50 főről 100-ra, hogy kb. 1500 lakosra 1 tűzoltó jusson. A közgyűlés 1940-ben és 1944-ben szabály-rendeletileg próbálta erősíteni a szervezetet. 1940-ben országosan nyolc tűzrendésze ti kerületet hoztak létre, Szeged az ötödik kerület székhelyeként 8 város és 4 vármegye felügyeletét és személyzetük továbbképzését kellett, hogy ellássa. Ennek a feladatnak a tűzoltói állások betöltetlensége, a tűzoltóhiány miatt nehezen tudott eleget tenni.99
1936-tól intézkedések történtek a légvédelmi készültség biztosítására. Hat légvédelmi kerületre osztották a várost, riadókat, elsötétítési gyakorlatokat tartottak, óvóhelyek létesítését vették tervbe. A bombázások mégis sokkszerűen hatottak. 1944. április 2-től szeptember 19-ig hat stratégiai bombázás érte Szegedet, 72 légiriadót élt át a város. Közben elérte tetőpontját a „zsidótlanítás" folyamata, amely az 1938: 4. te.-kel vette kezdetét, a zsidó származású közszolgálati alkalmazottak elbocsátásával, lelki és egzisztenciális megnyomorításukkal, majd fizikai megsemmisítésükre tett intézkedésekkel folytatódott. 1944. április közepétől júniusig 4 gettóba zsúfolták a zsidó polgárokat, ahonnan a németek és a csendőrség, a szegedi rendőrség és a városi hivatalnokok közreműködésével megkezdték deportálásukat. 1944 nyarán a közeledő front elől menekülők hulláma is elérte Szegedet, amely október 8-ától tovább gyűrűzött. A város kiürítésére sokféle terv fogalmazódott. A városi hivatalokat személyzetükkel együtt (700 alkalmazott+1500 családtag) Kaposvárra tervezték áttelepíteni. Október első napjaiban a hatósági szervek szétestek, Katona István és Pálfy György tanácsnokok kezébe kerültek a város ügyei. A hadműveleti parancsnok a lakosság számára a város önkéntes kiürítését rendelte el október 8-án. Az elmenekült lakosság száma 15—20000-re becsülhető.100
HONVÉDSÉG, RENDŐRSÉG, CSENDŐRSÉG
Szeged a trianoni határmegállapítást követő új katonai területi beosztásban is magasabb katonai parancsnokság állomáshelye maradt. A Monarchia idején II. számú szegedi honvédkerület az új beosztásban kialakított hét {299} katonai körzet sorában az V. szám alatt szerepelt. Területileg Bajától Gyuláig, északon Nagykőrösig terjedt. Határait és csapategységeit 1932-ben némileg átszervezték. Elnevezése is többször változott: 1921. június l-jétől körletparancsnokság, 1923. augusztus l-jétől vegyes dandár parancsnokság, 1938. november végétől hadtestparancsnokság néven szerepelt.101 Horthy 1919. augusztus 12-i eltávozása után a szegedi helyőrség parancsnoka Pleplár Lajos, vezérkari főnöke Shvoy Kálmán lett. Szegedről szervezték meg az ellenforradalom térnyerésével a megyei és járási katonai parancsnokságokat, amelyek a kerületi kormánybiztos révén szorosan együttműködtek a közigazgatási és rendőri szervekkel. A polgári és katonai hatóságok súrlódásaira számos példa akadt a szegedi kormánybiztosság területén is. 1920 februárjában a kormánybiztos jelezte a polgármesternek, hogy a közigazgatási hatóságok nem járnak el elég erélyesen a toborzások lebonyolításánál. Pár hónappal később a belügyminiszter „a katonai hatóságok túlkapásaira" figyelmeztette, és az egyes esetek jelentésére kötelezte a szegedi kormánybiztos főispánt is.102 A hatalom helyi katonai és polgári erői között a béke 1922-től állt helyre. Ezt demonstrálni is igyekeztek azzal, hogy a fontosabb társadalmi és kulturális ünnepségekre a honvédség képviselőit is meghívták. A főispán külön fel is hívta erre a polgármester figyelmét a következő indoklással: „Mindenképpen kívánatosnak mutatkozik, hogy a magy. kir. honvédség a magyar társadalommal oly belső kapcsolatra hozassék, mely alkalmas a múlt súrlódási felületeit eltüntetni..."103 A trianoni békeszerződésnek a hadsereg létszámára vonatkozó korlátozásait 1928-ig az antantbizottság helyszíni ellenőrzései követték. Szegeden 1921. április 1-jén mindent rendben találtak, pedig a bújtatott hadseregszervezésre itt is sor került. A rendőrség, a csendőrség, vámőrség, folyamőrség felemelt létszámán túl polgári alkalmazottakat is vontak a hadsereg kötelékébe: rangosztályba nem sorolt („ronka") és rangosztályba sorolt („roska") közigazgatási alkalmazottakat.104 A szegedi körlet elismertsége sokféleképpen megnyilvánult.105 Élén a következő parancsnokok váltották egymást: Janky Kocsárd, v. Kubinyi Gyula, Shvoy Kálmán, Nagyszombathy Miksa, Mérey László, v. Silley Antal, Hertelendy Ignácz, Feketehalmy-Czeydner Ferenc, Gyimessy Frigyes, Platthy Pál, Kálmán Imre. A szegedi hadtestnek döntő szerepe volt a Délvidék {300} visszafoglalásában, amelyet szomorú fejlemények kísértek (zsablyai és újvidéki vérengzések). A város anyagi áldozatokkal teremtette meg az alakulatok elhelyezésének feltételeit. Épületeket bocsátott rendelkezésükre, ezeket tataroztatta, bővítette. A honvédelmi miniszter utasítására 1937-ben a közgyűlés egy 4 évre szóló laktanyafelújítási tervet hagyott jóvá. 1942-ben kaszárnya építésére és a honvéd kórház bővítésére hozott a közgyűlés határozatot.1061944 augusztusában póthadtestekből egy tartalékhadosztály felállítására került sor bácskai küldetéssel.107
Az állam belső rendjét az államosított rendőrség volt hivatott biztosítani. A rendőrség államosításáról szóló 1919. október 1-jei szükségrendelet — 5047/1919. ME. sz. — végrehajtása nem volt zökkenőmentes Szegeden. Leggyorsabban a vezetők személyéről döntöttek. Szeged kerületi főkapitányság székhelye lett november 10-től, élére Szalay Józsefet nevezték ki. (63. fénykép.) A szegedi rendőrkapitányság vezetésével Bottka Sándort, Kolozsvár volt városi rendőrfőkapitányát bízták meg.108 Az államrendőrségi hivatal átvételére 1919. december 2-án Tirts Béla csendőrőrnagy lemondásakor került sor.109 A szegedi rendőrkerület az V. hadtestparancsnokság területén szerveződött meg. A szegedi rendőrfőkapitánysághoz tartozó kapitányságok és kirendeltségek beosztása és száma változott, 1927-ben 12 városi kapitányság (Békéscsaba, Csongrád, Gyula, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Makó, Nagykőrös, Orosháza, Szeged, Szentes) és négy határszéli kirendeltség (Kelebia, Kötegyán, Lőkösháza, Szőreg) tartozott hozzá.110 1931-ben a rendőrség szervezetét központosították, (6500/1931. ME. sz.), a rendőrkerületek megszüntetésével a szegedi rendőrséget a vidéki főkapitánysághoz csatolták. 1940-ben ún. felügyeleti körzeteket hoztak létre. A szegedi körzetbe 11 város került (Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd, Kiskunfélegyháza, Csongrád, Szentes, Hódmezővásárhely, Kalocsa, Kiskunhalas, Baja, Kelebia). A szegedi felügyeleti körzet 1944-es átszervezésekor tovább bővült Szabadka, Zenta, Zombor rendőrkapitányságaival, a bajai és apatini révkapitánysággal, révőrségekkel és a topolyai kisegítő toloncházzal.111 A szegedi rendőrség létszámát és munkáját illetően Budapest után legnagyobb volt az országban. Személyzete főleg a menekült közigazgatási és rendőrségi tisztviselőkből verbuválódott, akiknek rendszer iránti hűségéhez nem férhetett kétség. Buócz Béla például a {301} délvidéki Versec főkapitánya volt. Szegedre menekült, ahol 1926-ig a kerületi főkapitány helyetteseként tevékenykedett. 1926-tól 1944-ig a szegedi rendőrkapitányságot vezette. A Délvidék rendőrségének megszervezésére 1941-ben átmenetileg Szabadkára, 1944 májusában Újvidékre került.112
A szegedi rendőrkapitányság teljes területi hatáskörrel 1921. augusztus 20-án, a megszálló hatóságok távozása után kezdte meg működését. Ügyintéző hatáskörének tisztázása, a városi közigazgatási szervezettől való teljes elkülönülése évekig húzódott, csak 1927-ben került le napirendről. A rendőrség és a városi közigazgatási rendészet hatáskörének körülírása több fórumon, többször megtörtént (3000/1921. sz. BM. rendelet, közgyűlési határozatok: 1920-276., 1922-400., 1927—306. sz. alatt.) Véglegesen a városi II. közigazgatási tanácsi ügyosztály megszervezésével és egy tanácsnoki állás létesítésével dőlt el.113 A rendőrség létszáma 1926-ban 297-re emelkedett (52-vel több mint 1917-ben), illetményeik szabályozására 1925-ben került sor.114 A rendőrség működését a városi közigazgatáshoz hasonlóan, a hivatali helyiségek hiánya nehezítette. A rendőrkapitányság szerteágazó ténykedését öt ügyosztályra tagozódva fejtette ki: elnöki, (államrendészeti, személyi és gazdasági), közigazgatási, bűnügyi, őrszemélyzeti, rendőri büntetőbírósági ügyosztály. Ezen osztályok munkáját különféle hivatalok segítették (bejelentő-, bűnügyi nyilvántartó-, pénztár).115 A zsúfoltság enyhítésére a város szorgalmazta a rendőrségi székház felépítését. 1928-ban telekvásárlással tette meg a kezdeményező lépéseket. A másfél millió pengős építkezés 1940— 1944 között valósult meg, a rendőrségi hivatalok elköltözése a városházáról 1944 júliusában történt meg.1161928-tól vita tárgyát képezte a városok hozzájárulása az államrendőrség fenntartásának költségeihez. 1929. január l-jétől a BM a költségek 20%-át kísérelte meg behajtani a városokon. Szeged város költségvetésének majdnem 3%-át, 280000 pengőt tartozott volna évente fizetni (Budapest 1,5%-ot). A közgyűlés az 1929-es költségvetés tárgyalásakor ez ellen tiltakozott, a polgármester viszont nem vonta kétségbe az összeg indokoltságát. 1931-ben a közgyűlés felfüggesztette a rendőrségi hozzájárulás fizetését. 1934-ben, 1937-ben a Városok Szövetségének támogatását is elnyerve kérte a város a hátralék (több mint egy millió pengő) és a hozzájárulás összegének mérséklését. A város a tartozás fejében kényszerült a rendőrségi székház építési költségeihez is hozzájárulni éppen a háborús években.117
{302} Szeged székhelye maradt az 1881-ben államosított csendőrség V. kerületi parancsnokságának, amely a katonai körletbeosztáshoz igazodott, és mindazon területeken ellátta a közbiztonsági szolgálatot, amelyekre az államrendőrség hatásköre nem terjedt ki. A csendőrkerületi parancsnokság többször átszervezett, könnyen mozgósítható, esetenként átcsoportosítható egységei a rendőrséggel együttműködve kizárólag végrehajtó szerepet játszottak, közbiztonsági, állambiztonsági és karhatalmi szolgálatot láttak el. A kerületi parancsnokság osztály-, szárny- és szakaszparancsnokságokra, továbbá őrsökre tagolódott. Az 1928-as átszervezéskor Szegeden szárnyparancsnokság is működött a szegedi, a hódmezővásárhelyi és a dorozsmai szakaszok felügyeletével.118 1930. március 1-jén az országban elsőként Szegeden került felállításra a csendőrség nyomozó alosztálya.119 A szegedi csendőrkerület politikai rangjára enged következtetni az a tény, hogy a nyomozó alosztály parancsnokhelyettese, Kudar Lajos a csendőrség központi nyomozó parancsnokságára került, majd az 1942-ben létesült Államvédelmi Központ vezetőjének helyettesévé nevezték ki. A politikai rendészet egységes megszervezésekor, 1944 júniusában a szegedi nyomozó alosztály parancsnokát emelték be a központi vezetésbe.120 A csendőrség és a rendőrség területi illetékességének szabályozására helyileg is többször került sor. 1924-ben a főispán kezdeményezte a királyhalmi iskola épületét elfoglaló csendőrőrs feloszlatását, az ott előfordult erőszakosságok miatt, helyébe az államrendőrség szolgálatának bevezetését javasolta.121 1931-ben a szegedi mezőgazdasági bizottság azt kérvényezte, hogy Alsótanyán a közbiztonsági szolgálatot a rendőrségtől újból a csendőrség vegye át. Kiskundorozsmán az 1922-es választások politikai fejleményeivel függött össze, hogy a rendőri kirendeltséget felszámolták és csendőrőrs kezdte meg működését.122
BÍRÓSÁGOK ÉS ÜGYÉSZSÉGEK
A közigazgatástól legkorábban (1869-ben) függetlenedett igazságszolgáltatási szervezet középszintű, több megyényi hatáskörű bírói és ügyészi szerveinek is székhelye maradt Szeged, jóllehet területileg lényegesen csorbult a Délvidék elcsatolásával. Szegeden továbbműködött a királyi ítélőtábla, mely a szegedi és a gyulai törvényszék fellebbviteli bírósága volt. A szegedi törvényszékhez 6 {303} járásbíróság tartozott (battonyai, csongrádi, hódmezővásárhelyi, makói, szegedi és szentesi).123 A szegedi törvényszék — mint ítélőtábla székhelyén működő bíróság — illetékessége politikai ügyekben (beleértve a sajtóügyeket is, akár baloldali, akár jobboldali jellegűek voltak) átterjedt a gyulai törvényszék területére is. A bíróságokkal párhuzamosan kiépített szervezetben működtek az ügyészi szervek: a szegedi tábla mellett a főügyészség, a törvényszék mellett az ügyészség, a járásbíróság mellett az ügyészi megbízottak.
A szegedi ítélőtábla az ország öt táblabírósága közül az egyik legkisebb területi hatáskörű és ügyforgalmú szervként folytatta működését. Jelentőségének növelésére sokféle kísérlet történt a korszakban. 1921-ben a helyi érdekeltségeket (az egyetemet is) felölelő mozgalom indult a Marosvásárhelyen megszűnt országos bírói és ügyvédi vizsgálóbizottság Szegeden történő felállítására, az igazságügyminiszter azonban nem létesített második ügyvédi vizsgálóbizottságot, csak a budapestit működtette.124 Az elcsatolt területek vezető igazságügyi tisztviselői szép számmal jelentek meg a szegedi bírósági és ügyészségi szervezet élén, működésük és hivatali előmenetelük a korszakban folyamatos és biztosított volt. A szegedi tábla elnökévé Hamza Gézát nevezték ki, aki korábban a szegedi törvényszék elnökeként, majd a marosvásárhelyi és pozsonyi tábla elnökeként tevékenykedett. A tábla bírói tanácsai délvidéki menekült bírákból alakultak meg. A jelentősebb bűnügyeket tárgyaló Orosz-tanács vezetője, a nagykikindai törvényszékről idekerült Orosz Pál kiváló kriminalista hírében állt. 1925-től lett táblai tanácselnök Muntyán István, aki a temesvári törvényszék vezető bírája volt, majd 1939-ben a tábla elnöki posztjára emelkedett. Konczvald Endrét követte e tisztségben, aki egykor a marosvásárhelyi törvényszék elnöke volt. Hét évig állt a tábla élén Láng-Miticzky Ernő, akit 1937-ben a budapesti tábla elnökévé neveztek ki. E posztról sikerrel szorgalmazta tovább a szegedi tábla területének kiterjesztését. Ennek előzményét képezte, hogy Kecskemét is jelentkezett a húszas években az ítélőtábla befogadásának tervével, jobb elhelyezési feltételeket kínálva személyzetüknek. Erre a szegedi közgyűlés feliratban kérvényezte a kecskeméti, a kalocsai és a bajai törvényszék szegedi táblához csatolását, lakások biztosítását ígérve.125 A kérdés a bajai törvényszék idecsatolásával került le a napirendről 1940-ben. A háborús években a tábla forgalma megháromszorozódott, 1942-ben a szabadkai, a zombori, az újvidéki törvényszék, 1943-ban a horgosi törvényszék csatolásával az ország második legnagyobb fellebbviteli fórumává vált. Ezekben az években a tábla elnöki tisztét Falkay Gyula töltötte be.
{304} A szegedi törvényszék élén Konczvald Endrét követően Paraszkay Gyula tevékenykedett, aki korábban a szegedi járásbíróság elnöke volt.
A főügyészi posztra — kassai és temesvári közszolgálati múlttal — 1926-ban került Boross Dezső, akit 1932-től Zombory Jenő követett e tisztségben. Az ügyészség elnöke Zobay Ferenc, majd Tarajossy Béla lett.126
A büntetés végrehajtását Szegeden a 800 személyt befogadóképességű kerületi börtön és államfogház, a hírhedt Csillag szolgálta. Igazgatója Csiky Jenő, 1942-től Sükrei József volt. A Csillagban országosan elítéltek is raboskodtak, a korszak kommunista vezetői közül sokan több éven keresztül. 1941 — 1944 között vajdasági ellenállókat is „fogadott", akiknek számát korabeli forrásokra hivatkozva 750-re becsülték.127
Az első ellenforradalmi kormány az igazságszolgáltatásban is sietve helyreállította a jogfolytonosságot (4038/1919. ME. sz. rendelete). Egyidejűleg rendelkezett különbíróságok létrehozásáról (4039/1919. ME. sz.), amelyek gyorsított bűnvádi eljárással tanácsköztársasági ügyekben voltak hivatottak ítélkezni. Szegeden a francia megszálló hatóságok védőszárnya alatt az igazságszolgáltatási szervek folyamatosan helyükön maradtak. A szegedi törvényszék öttagú különbíróságának megalakulására is sor került. A hírhedt Markovich-tanács 1920—1921 között a helyszínre kiszállva folytatta le a tömeges felelősségre vonásokkal kísért, országosan is jelentős pereket a tanácsköztársasági szereplők ellen. A rögtönbíráskodás Szegeden 1921 júliusában szűnt meg, szerepét az államellenesnek minősített — elsősorban a kommunista szervezkedéseket jelentő — cselekmények megtorlása, az 1921: 3. te. alkalmazása vette át. A szegedi ítélőtábla többnyire súlyosbító ítéletekkel reagált a fellebbezésekre. Az ellenforradalmi rendszerben bizonyos cselekmények „lázadás"-nak, „hűt-lenség"-nek minősítve továbbra is statárium alá estek. Egyre több köztörvényes ügyet utaltak a katonai bíróságok hatáskörébe (1930: 3. te, 1934: 18. te), többek között a politikai tevékenység — különösen a kommunista mozgalom — „hűtlenség" címén történő tágan értelmezhető új minősítésével.128 A korszak bíráskodásának új vonása abban is tükröződött, hogy az 1919 decemberében „ideiglenesen" felfüggesztett esküdtbíráskodást (6898/1919. ME. sz.), nem állították vissza. A honvédelmi törvény (1938: 2. te.) értelmében 1939 februárjában a szegedi törvényszéken ismét rögtönítélő bíróság alakult Paraszkay Gyula törvényszéki elnök vezetésével.129 A háború idején kezdte meg működését {305} a Vezérkari Főnök Különbírósága.130 Ezek tevékenysége az államellenes bűncselekmények megtorlására, az antifasiszta és háborúellenes erők, elsősorban a kommunisták üldözésére irányult.
I. 1929-ben választott szegedi th. bizottság összetétele pártállás szerint*
A) Rendes tagok
| Kormánypárt | Liberális Párt | Ker. Szoc. Párt | SZDP | Összesen | |
| I. Legtöbb adót fizetők | 43 | 28 | 1 | 72 | |
| II. Választókerületben | |||||
| választottak | 45 | 17 | 4 | 6 | 72 |
| III. 1. Szakszerűségi | |||||
| alapon bekerültek | 7 | 7 | |||
| 2. Vallásfelekezetek | |||||
| képviselői | 6 | 6 | |||
| 3. Érdekképviseletek | |||||
| küldöttei | 13 | 8 | 21 | ||
| 4. Örökös tagok | 8 | 1 | 9 | ||
| 5. Tisztviselők | 15 | 15 | |||
| Összesen | 137 | 54 | 5 | 6 | 202 |
| B) Póttagok | |||||
| I. Legtöbb adót fizetők | 26 | 10 | 36 | ||
| II. Választottak | 24 | 8 | 4 | 36 | |
| III. Érdekképviseletiek | 13 | 2 | 15 | ||
| Összesen | 63 | 20 | 4 | 87 |
* Közli Hegyi András: Szeged társadalma és politikai élete a Gömbös-kormányzat időszakában 1932-1936. Acta Historica. LIII. sz. Szeged, 1975. 62-63.
{306} II. Állandóság és változás a th. bizottság személyi összetételében
| Tagok | 1918 | 1929 | 1939 |
| A th-i képviselők | 284 | 177 | 187 |
| A tisztviselők | 29 | 15 | 17 |
| Az 1918-as képviselők közül maradt | 44 | 19* | |
| Az 1918-as tisztviselők közül maradt. | 8 | 1 (Pálfy József) | |
| Az 1929-es képviselők közül maradt | 88 | ||
| Az 1929-es tisztviselők közül maradt | 6 |
* A korszakban mindvégig mandátumot élvező th-i bizottsági tagok az 1939-es jogcím alapján a következők voltak:
Back Bernát (örökös tag)
Bruckner Ede (virilis)
Kovács József (virilis)
Széli Gyula (virilis)
Szivessy Lehel (virilis)
Tonelli Sándor (virilis)
Vadász János (virilis)
Csányi Sándor (választott)
Fajka Lajos (választott)
Franki Antal (választott)
Gárgyán Imre (választott)
Gróf Árpád (választott)
Körmendy Mátyás (választott)
Ottovay Károly (választott)
Pap Róbert (választott)
Sőreghy Mátyás (választott)
Tóth Imre (választott)
Valihora István (választott)
Hajnal István (ügyvédi kamara)
{307} III. Szeged szab. kir város törvényhatósági bizottságának társadalmi összetétele 1929-ben és 1939-ben
| Megnevezés | Létszám | Megoszlás % | ||
| 1929 | 1939 | 1929 | 1939 | |
| I. Gyáros, nagyiparos | 8 | 7 | 4,52 | 3,74 |
| Vez. igazgató | 1 | 8 | 0,56 | 4,28 |
| Bankár | 3 | 2 | 1,69 | 1,07 |
| Birtokos, nagybérlő | 9 | 10 | 5,09 | 5,35 |
| Háztulajdonos | 2 | 4 | 1,13 | 2,14 |
| Összesen | 23 | 31 | 12,99 | 16,58 |
| II. Kereskedő | 22 | 19 | 12,43 | 10,16 |
| Iparos vállalkozó | 13 | 13 | 7,35 | 6,95 |
| Bércséplő | 6 | 3 | 3,39 | 1,60 |
| Összesen | 41 | 35 | 23,17 | 18,71 |
| III. Szabadfoglalkozású: | 1 | 2 | 0,56 | 1,07 |
| ügyvéd, | 23 | 27 | 12,99 | 14,44 |
| orvos, | 5 | 6 | 2,83 | 3,21 |
| mérnök, | 1 | 1 | 0,56 | 0,53 |
| gyógyszerész | 5 | 5 | 2,83 | 2,68 |
| Összesen | 35 | 41 | 19,77 | 21,93 |
| IV. Tisztviselő, hivatalnok | 7 | 4 | 3,96 | 2,14 |
| Vezető beosztású hivatalnok | 23 | 13 | 12,99 | 6,95 |
| Nyugalmazott | 7 | 18 | 3,96 | 9,63 |
| Tanító, tanár | 4 | 3 | 2,26 | 1,60 |
| Egyetemi tanár | 4 | 2 | 2,26 | 1,07 |
| Összesen | 45 | 40 | 25,43 | 21,39 |
| V. Lelkész | 9 | 11 | 5,09 | 5,88 |
| VI. Munkás, földmunkás | 4 | 8 | 2,26 | 4,28 |
| VII. Ismeretlen foglalkozású | 20 | 21 | 11,29 | 11,23 |
| Összesen | 177 | 187 | 100,00 | 100,00 |
{304} IV. A szegedi th. bizottság 1929. november 19-i alakuló ülésén megválasztott kisgyűlés
| Szavazatok | Szavazatok | ||
| száma | Tagok (18) | száma | Póttagok (18) |
| 152 | Berecz János dr. (választott) | 88 | Körmendy Mátyás (v.) |
| 152 | Kószó István dr. (örökös) | 87 | Tóth Imre (v.) |
| 150 | Várhelyi József (hitfelekezeti) | 87 | Biedl Samu (vir.) |
| 145 | Dobó Imre (érdekképviseleti) | 87 | Borbély József (vir.) |
| 137 | Széli Gyula (virilis) | 86 | Keller Mihály (érd.) |
| 131 | Back Bernát (örökös) | 85 | Veres Gábor (v.) |
| 125 | Kovács József dr. (virilis) | 83 | vitéz Csetneky Lajos (v.) |
| 110 | Kiss Ferenc (örökös) | 82 | Pick Jenő (vir.) |
| 105 | Bagáry László (érdekképviseleti) | 80 | ifjú Nyári György (érd.) |
| 103 | Temesváry József (virilis) | 79 | Wimmer Fülöp (vir.) |
| 99 | Tonelli Sándor (virilis) | 76 | Deák János (v.) |
| 98 | Papp Róbert (választott) | 74 | Dettre János (v.) |
| 96 | Faj ka Lajos dr. (választott) | 73 | Petrik Antal (v.) |
| 95 | Bakó László (választott) | 71 | Holtzer Tivadar (érd.) |
| 94 | Török Béla (választott) | 70 | Dobay Gyula dr. (vir.) |
| 92 | Turóczy Mihály dr. (virilis) | 56 | Debre Péter (v.) |
| 92 | Czigler Arnold (választott) | 54 | Széchényi István dr. (vir.) |
| 99 | Rainer Ferenc (virilis) | 51 | Erdélyi András (v.) |
A főispán által kinevezett tagok
| Rendes tagok (6) | Póttagok (6) |
| Dobay Gyula dr. | Deák János |
| Menyhárt Gáspár dr. | Karácsonyi Guidó |
| Körmendy Mátyás | Erdélyi András |
| Wimmer Fülöp | Széchényi István |
| Szivessy Lehel | Dr. Balogh Péter |
| Petrik Antal | Mása Miklós |
Szegedi Új Nemzedék, 1929. november 20., december 4.
|
|