MŰVELŐDÉS, KULTURÁLIS ÉLET, VALLÁSOK ÉS INTÉZMÉNYEIK

I. OKTATÁS, TUDOMÁNY, KÖZMŰVELŐDÉS

 {535}

A tanácskormány bukásával az ellenforradalmi rendszer stabilizálása szükségessé tette egy hosszú távon megvalósítandó kultúrpolitika kimunkálását.1 A konszolidációs Teleki—Bethlen—Klebelsberg-féle kultúrpolitika kezdetére kiformálódtak ennek az irányzatnak politikai, ideológiai jegyei.

A kulturális téren hozott VKM 4507/1919. eln. sz. rendelet hatályon kívül helyezte a volt forradalmi kormányzótanácsnak a tanügyi intézmények államosításáról szóló XXIV. sz. rendeletét, visszaállította a forradalom előtti tanügyi igazgatást és a tanügyi szerveket. Hatálytalanította a közoktatásügyi népbiztosságnak az egységes nyolcosztályú népiskolai oktatásra való áttérésről szóló tervét, és a hatosztályú elemi népiskolát állította vissza.

Huszár Károly, a Friedrich-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere már 1919 szeptemberében arra a következtetésre jutott, hogy a tanítóság, a pedagógusok nagy része támogatta a proletárdiktatúra tanügyi intézkedéseit, s „tekintélyes részük hűtlenné vált a nemzeti ideálokhoz, a kommunizmus megmételyezte őket". Valamennyi tanfelügyelőségét utasította: tájékozódjanak minden iskolánál „az iránt, hogy kik azok, (...) akik alaposan vádolhatók azzal, hogy magatartásukkal és eljárásukkal a tanítói állással össze nem férhető módon vétkesül elősegítették a nemzet erkölcsi és anyagi romlását".2 1919 szeptemberében a tanítósághoz intézett „Szózatá"-ban felszólította a tantestületeket, hogy „söpörjék ki mindazokat, akik méltatlannak bizonyultak arra, hogy az ifjúságot bízzuk rájuk".3

Az ezt követő fegyelmi vizsgálatok során 1919 augusztusától 1922. januárig kétezernél több pedagógust távolítottak el állásából. A Szegedhez tartozó iskolákban 150 pedagógus, főleg tanító ellen folytattak fegyelmi vizsgálatot. A szegedi polgármester 1920. július 28-án azt jelentette a VKM-nek, hogy jelentéséig 21 tanerőt sújtott a Szegedi Közigazgatási Bizottság állásvesztéssel {536} „a kommün alatti magatartása" miatt. 1922 augusztusában Gombkötő Antal tanfelügyelő a Közoktatási Bizottságnak szóló jelentésében közölte, hogy „a lezárult tanév végén, a nyár folyamán, június 30-ával 94 tanügyi alkalmazottat, köztük 66 tanítót, 10 polgári iskolai tanárt és egyéb beosztottat bocsátott el." Az elbocsátottakat az Erdélyből és Délvidékről menekült tanerőkkel pótolták.4

Kornis Gyula kifejezésével élve „a tantestületek világnézeti szanálása" a „B" lista alapján folytatódott 1922—1925 között is.5

Az újabb B-listázás szegedi végrehajtásáról és annak következményeiről számol be a Délmagyarország 1925. szeptember 3-ai és 17-ei száma. Több tanító kellene — írja —, mégis sokat B-listáznak. A kényszerű leépítés a polgári iskolák tantestületét tizedelte meg legerősebben, de a gimnáziumokban is nagy lett a tanerőhiány.

A Csongrád Megyei Levéltárban a Főispáni iratok, az Ügyészség, az Iskolaszék és a Közigazgatási Bizottság iratai között találkozunk a szegedi pedagógusok ellen folytatott vizsgálatok, intézkedések, perek és büntetések irataival, de a helyi sajtó is beszámol a perek eredményeiről. Csak az ismertebbeket említjük meg: Bródy Mihály, Bité Pál, Kálmán Béla, Csókási Etelka, Krenner Miklós, Leindenschmidt Mihály, Osztróvszki József, Naszády József, Waltner József, Fenyvesi Jenő, Csikós Ferenc, Fenyvesi Béla, Robacsinszky József, dr. Gulyásné Filipovics Irén, Elek Márton, Szabados Géza, Kmetty Béla, Bárányi János, Székely Vilmos, Sátori József, Kádas György, Fodor László, Antal Dénes, Raffner Dezső, Fráter Alajos, Vicsay Árpád, Szemmáry Andor, Mayer Ádám, Ábrahám Lajos stb.

A politikai okokból adott fegyelmikkel, továbbá a B-lista eszközeivel elbocsátott állástalan tanítók és tanárok képezték a 30-as években is tartósan az állástalan diplomások jelentős részét. Többségük még a 20-as évek vége felé jelentkező nagy pedagógushiány következtében sem jutott vissza eredeti foglalkozásába. Klebelsberg 1924-ben nyíltan megmondta, hogy „az erkölcsi és lelki szanálás még a pénzügyi szanálásnál is fontosabb".6

1. ALSÓ FOKÚ OKTATÁS

Tanügyi igazgatás. A népiskolák ügyeinek gyakorlati irányítását az 1919-ben történt átmeneti megszüntetés után újjászervezett Községi Iskolaszék — az előző időszakban kialakult hagyományok szerint — tovább végezte. 1919-ben {537} az iskolaszék elnökévé újraválasztották dr. Gaál Endre tanácsnokot, aki nyugdíjazásáig, 1930-ig viselte ezt a tisztséget. Elnökségéről történt lemondása olyan problémákat hozott felszínre, amelyek eddig a háttérben meghúzódva rontották a közösség eredményes munkáját. Már 1930 márciusában a városi közgyűlésen berobbant az iskolaszék munkájában csendesen meghúzódó felekezeti torzsalkodás. Fellebbezéssel éltek amiatt, hogy a községi iskolaszék tagjait nem a községi népiskolák felekezeti statisztikája alapján választották. A fellebbezés szerint a szegedi községi népiskolába 5095 növendék jár, akik közül 4822 (94,64%) katolikus, s ugyanakkor a választás során az iskolaszék tagságának csak 82,5%-át kapták a katolikusok, 10%-át a zsidók, 2,5%-át az evangélikusok és 5%-át a reformátusok.

Az iskolaszék elnöki tisztéért is versengés indult. Most lett nyilvánvalóvá, hogy az iskolaszék elnöke az egyetlen bizottsági elnök, aki fizetést kap tisztsége után. Ezt a fizetést még dr. Faragó Ödön néhai tiszti főorvos idejében állapították meg. Az 1930-ban megítélt nem kis összeget, évi 1440 pengőt meghagyták dr. Gaál Endre ideje alatt is. Az iskolaszék a versengők közül dr. Szabó Géza kultúrtanácsnokot választotta meg elnökévé, a városi közgyűlés azonban megvonta az eddigi tiszteletdíját.

A tanfelügyelőségre 1919-ben visszahelyezték Jánossy Gyula volt tanfelügyelőt, 1922-ben azonban hirtelen leváltották, és 1929-ig Gombkötő Antal volt a tanfelügyelő. Őt Kiss Károly (1929-1940), dr. Zentai Károly (1940-1942), dr. Nagy Sándor (1942), majd dr. Kövess Sándor (1943-1944) követte. Az állami kezelésbe került külterületi elemi népiskolák irányítását nem az iskolaszék, hanem az egyes igazgatói körzetek vezetői és az anyagi ügyekben illetékes gondnokságok végezték. A tanítók szolgálati ügyeiben (kinevezés, áthelyezés stb.) a kir. tanfelügyelő döntött.7

ÓVODÁK

Noha Szeged város közgyűlésének 43/1914. sz. határozata szerint a város a Nőegylettől — kettő kivételével — átvette a nőegyleti óvodákat, azokat a 391/1914. sz. közgyűlési határozattal az állam kezelésébe bocsátotta. A tulajdonviszonyok és bérletek miatti vita csaknem másfél évtizedig húzódott. (107. fénykép.) Csak 1923. október 7-én alakult újjá Szegeden a Kisdedóvók Országos Egyesülete, a Csongrád megyei Óvónői Kör pedig 1923. december 12-én tartotta meg újjáalakuló ülését. {538}

1926-ban a következő óvodák működtek Szegeden:8

A nagy elemi iskolai építési akcióval kapcsolatban a minisztertanács a hasznos beruházásokra szánt összegből 1160000 pengőt a kisdedóvók építésének előmozdítására irányzott elő. Klebelsberg Kunó miniszter az egész országra kiterjedő kisdedóvó-szervezési program összeállítását rendelte el. Mindjobban tért hódított az a gondolat, hogy a kisdedóvóknak elsősorban a nagyobb városok munkásnegyedeiben, általában a túlnyomólag munkáslakta vidékeken van fontos hivatása, ott, ahol nemcsak az apa, hanem igen gyakran az anya is kenyérkeresettel van elfoglalva. A gondoskodás valódi gyökereit fejezi ki a város közgyűlésének 1925. évi 8544. sz. határozata, amely szerint a Kossuth Lajos sugárúti óvodába beiratkozott 140 gyermek számára egész napos foglalkozás szükséges, mert e környéken az anyák a dohány-, a gáz-, és kefegyár munkásai. Az óvodabővítés szükséges, mert ez az intézkedés mint a közgyűlés {539} mondja — „...az elégedetlen munkás lelkületét és gondolkozását igen megnyugtató (...) volna". Ennek szellemében ajánlotta fel a város a Klebelsberg-féle óvodaépítési akció számára a megfelelő saját vagy bérelt épületeket, továbbá az óvodák és az azzal kapcsolatos napközi otthonok összes dologi kiadásainak vállalását. Az akció első szakaszában a VKM hat új típusú napközis óvodát létesített Szeged külvárosaiban. A telepeken a harmincas évektől újabb óvodák létesítésének, a meglévők bővítésének csupán a gazdasági válság adott korlátokat.

Az állami óvodák főleg a telepeken létesültek, így Somogyi-telepen kettő, Klebelsberg-telepen, valamint Szentmihálytelken egy-egy. 1938-ban épült fel a Kecskés-telepi óvoda. Néhány községi óvoda is létesült (Római krt. 19., Hunyadi tér, Katona u., Földműves u. 29.), a Hóbiárt basa utcai és a Szabadság téri óvodát az alsóvárosi apácák kezelésébe adta a város, de az apácáknak saját óvodájuk is volt.

1930 júniusában öt óvodában rendeztek be napközi otthont, egyenként 80—90 gyermek számára. A később épülő óvodákat már eleve napközi otthonnal együtt létesítették. Szeged város közgyűlése 1937. február 13-án alkotta meg a napközi otthoni szabályrendeletet.9

Az étkeztetést központi konyhával oldották meg. Az árvaházban szerelték fel a konyhát, és a kész ételt szállították a napközi otthonokba. 1936-tól az óvodákat is bekapcsolták a „Szegény gyermekek tejakciójába", amely a színház és a mozik jegyeinek tejfilléreiből és városi hozzájárulásból biztosított napi 2 dl tejet a gyermekeknek.

1929/30-ban az országos összehasonlítás szerint Budapest után Szeged kimagaslóan jó helyet foglalt el az óvodák száma tekintetében:10

1940-ben már 26 állami, 2 nőegyleti és 7 felekezeti óvoda működött Szeged területén.

Az óvodák száma rohamosan emelkedett. Ennek kétségtelen eredményei mellett voltak komoly árnyoldalai is. A Kisdednevelés 1928. évi 415. oldalán {540} panaszolja, hogy a tanító- és óvónőknek a tisztviselői minimumnál jóval kevesebb a fizetése, ez az 1927. évi élelmiszerárak mellett is csak szűkös élelmezésre volt elegendő. „Megfelelő ruházkodásra, gyermeknevelésre, a kulturális igényekre már akkor sem telt ebből a fizetésből (...) az élelmiszerárak 15%-os emelkedése miatt most már (...) az óvónői fizetés még élelmezésre sem elegendő."

Igen elhanyagolt volt a többnyire múlt századi városi épületekben vagy bérelt házakban elhelyezett óvodák állapota. A Földműves utcai óvoda bérelt, elhanyagolt épületben működött, a beírt 65 óvóköteles a kis foglalkoztatóteremben alig fért el. Az épületben borkimérés is volt, a kicsiny udvart nem használhatták. A Kossuth Lajos sugárúti óvoda megrongált kerítése a gyermekek épségét veszélyeztette. A tulajdonos hiába kapta a felszólításokat, a tiszti főorvos 1938-ban olyan rossz állapotban találta, hogy óvodának használhatatlannak minősítette. A felsőröszkei állami óvodát alkalmatlan, egészségtelen állapota miatt a tiszti főorvos ideiglenesen az alsóröszkei óvodába helyezte át.11

Egységes nevelési rendszer nem alakult ki. Az 1891. évi XV. te. valláserkölcsi nevelést írt elő, mely a Horthy-korszakban soviniszta tartalommal is bővült. A kisdedóvásról szóló 1891. évi XV. te. szakított az óvodai foglalkozások merev iskolás eljárásával, és az óvodai életet meleggé, kedélyessé, játékossá kívánta tenni, mert — mint indokolta — „e kor a boldog tudatlanság kora". Elítélte a sok daloktatást, a mesterkélt és parancsolt játszást, a túlságos ismeretközlést. A kisdedóvásnak — a törvény szerint — az a feladata, hogy a 3 — 6 éves gyermeket egyfelől ápolással és gondozással a szülők távollétében veszélyektől megóvja, megfelelő rendre, tisztaságra szoktassa, valamint ügyességüknek, értelmüknek és kedélyüknek korukhoz mért fejlesztésével szellemi és erkölcsi fejlődésüket elősegítse. A századforduló után „nemzeti"-nek. „magyar"-nak nevezett új nevelési rendszerben magyar népmesék, népies játékok, dalok és a Frőbel-módszer szerinti foglalkozások váltak uralkodóvá. Az I. világháború óvodai pedagógiája tükrözte a háborús szellemet, az 1918-as polgári forradalmat követő reformtervezetek már haladó követeléseket képviseltek.

A Magyar Gyermektanulmányi Társaság munkássága révén fejlődött az óvodai pedagógia. Bardócz Pál 1928-ban megjelent vezérkönyve a fővárosi óvónők számára a gyermek mozgás- és alkotásvágyára hivatkozva a játékot és a munkát jelöli az óvoda központi foglalkozásának.

Az elmélettel szemben a szűk, gyakran udvarral sem rendelkező óvodákba zsúfolt gyermekcsoportokat a kevés játékszer és munkaeszköz miatt szóval kellett tartani. Ez a szóbeliség elsősorban versek, énekek betanulását jelentette. {541} A játék fő formája a „körjáték" lett. Ebben ugyan szerencsére szép számmal keveredtek eredeti népi játékok, de ezek sajnos megszokottá, formálissá váltak.

Az óvodai foglalkozások jelentős állomása az év végi bemutatás, a „vizsga" volt. Itt mutathatta meg az óvónő feletteseinek és a gyermekek szüleinek, hogy mit tudott a gyermekekkel elérni.

Az óvodákat az 1936. évi XXIII. te. a VKM-től a belügyminiszter hatáskörébe utalta, ezzel a kisdedóvás szociálpolitikai és egészségügyi feladatai léptek előtérbe.

NÉPISKOLÁK12

A háború miatt súlyos helyzet következett be Szeged népoktatásában. A belterületi iskolázás helyzete szomorú volt. Rókus-városrésznek 1930-ig nem volt iskolája. A tanulók egy része a belvárosi leányiskolába, másik része az 1922-ben visszakapott móravárosi, nagyobb része a Csongrádi sugárúti községi elemi iskolába járt. A Szent György téri iskola emeletét a faipari iskola foglalta el. A Szilléri iskola szűk volt az arra utalt tankötelesek befogadására. A belvárosi leányiskolában három tanteremben MÁV-nyugdíjasok laktak. A belvárosi fiúiskolában egy tanteremben az iskolaszolga lakott, a másikat a liszthivatal foglalta le, a zsidó iskolában menekültek laktak. Az alsóvárosi népiskolába csak 1921 februárjában települhetett vissza minden osztály. A meglévő iskolák állapota, berendezése és felszerelése is sokat romlott a háború következtében. Az épületek javítására, hiányok pótlására nem volt megfelelő fedezet. Szeged törvényhatósága az 1921—22. költségvetési évben a népiskolára 832 340 koronát hagyott jóvá.

A tanítóhiány mind nagyobb nehézségeket okozott az iskolai munkában. Szeged belterületén az iskolaszék 1921. évi jelentése szerint 12400 tanköteles elemi iskolai tanuló oktatására 101 tanítói állás volt. Egy tanítóra 124 tanuló jutott. A külterületi községi és tanyai tanulók és tanítók aránya ennél is rosszabb volt, 137 tanulóra jutott egy tanító.13 A községi iskolaszék az osztályok tűrhetetlen zsúfoltsága miatt tanítói állások szervezését határozta el. Az 1923. október 3-i iskolaszéki ülésen az elnök bejelentette, hogy az üresedésben levő 3 tanítói és 5 tanítónői állásra 17 férfitanító (ezek közül egy B-listás, 1 menekült és 2 nyugdíjazott tanító), valamint 83 tanítónő (ezek közül 9 B-listás és {542} 5 menekült) — vagyis 8 állásra összesen 100 pályázó — adta be folyamodványát.14 Az állandósított pedagógusok mellett nagy számban voltak havidíjasok és helyettesítő napidíjas nevelők. Illetményük lényegesen kevesebb volt a véglegesítetteknél, és a nyári időszakban nem kaptak illetményt. A mesterségesen létbizonytalanságban tartott pedagógusokat az állástalanság réme a hivatalos politika szellemi céljai szolgálatába kényszerítette.

A népiskolák tantervéül az 1905. évi népiskolai tantervet állította vissza Huszár Károly miniszter, de a népiskolai tanítást új, közös szempontnak rendelte alá. Ez az ún. nemzetnevelés követelménye volt, amely később a szegedi Imre Sándor professzor nevéhez fűződik. Az ő koncepcióját „továbbfejlesztve" a nemzetnevelés minden oktatási intézmény közös ideológiai alapja, minden tantárgyat átható gondolat lett, amelynek alappillére a valláserkölcs, a szomszédos népekkel szembeni sovinizmus, s ezzel együtt a faji felsőbbrendűség, valamint a nemzetköziség elleni harcra való felkészítés volt.

Vass József miniszter 1920 decemberében kiadott rendeletével kötelezővé tette, hogy az ország oktatási intézményeiben kifüggesszék a „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország" irrendenta jeligét. Az 1920. október 27-ei rendelet kötelezővé tette az ún. magyar Hiszekegy mindennapon való elmondását. A kultúrpolitika igazolására a nemzetnevelés koncepciót tovább csiszolva a rendszer kultúrfilozófusa, Kornis Gyula Kultúrfölényünk kérdése című írásában 1921-ben azt a gondolatot mélyítette el, amit gróf Teleki Pál miniszterelnök a Szeged című napilap 1920. december 25-i számában kifejt: „Magyarországot minden egyéb más mellettünk szóló körülményen kívül és azoknál sokkal hatékonyabban az a kultúrfölény fogja talpra állítani, amellyel kultúránk egyéb államok kultúráját felülmúlja".

Ezt a kultúrfölény-elméletet a neonacionalizmus érzelmi, akarati pedagógiájával ötvözve alkalmazta az ellenforradalmi korszak konszolidációs időszakában az 1922—1932-ig a VKM élén álló gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter is. Ő volt az a politikus, aki a rendszer politikai érdekeit és szerepét nemcsak magas felkészültséggel és elhivatottsággal képviselte, hanem politikáját és ideológiáját, s ha úgy adódott, gazdasági fejlődésének irányát gyakorlati tartalommal töltötte meg, alkalmazkodva az elkerülhetetlen realitásokhoz. Ilyen realitás volt a trianoni Magyarország, az ország területe 2/3-ának elvesztése, amelyet nem lehetett rövid távon fegyveres úton visszaszerezni. Ezért más úton, más módszerrel próbálta felvenni a Trianon elleni harcot. Ehhez fogalmazta meg a neonacionalizmust, mint a szellemi és ideológiai felkészítés eszközét és a „magyar kultúrfölény" diplomáciát. Korának biológiai fajelméletet hirdető képviselőivel szemben egységes, történelmi fajnak tekintette a {543} magyar nemzetet, de egyben magasabb rendűnek is. Felismerte, hogy „ha faji álláspontra helyezkednénk, a tízmillió magyarból igen jelentékeny számot le kellene ütni (...) a politikai okosság azt kívánja, hogy magyarnak tekintsünk ebben az országban mindenkit, aki velünk érzelemben, lelkiségben és nyelvben teljesen és fenntartás nélkül összeolvad".15

Klebelsberg jelentős szerepet töltött be a tömegek és főként az értelmiség politikai gondolkodásának formálásában. Eszméinek terjesztésében nagy segítsége és támaszai voltak az egyházak és az iskolák. Kultúrpolitikai szerepét energikus, céltudatos és eredményes alkotó tevékenység jellemzi. Ez különbözteti meg elődeitől és az őt követő utódoktól: Karafiáth Jenőtől, Hóman Bálinttól, Szinyei-Merse Jenőtől.16

A Statisztikai Évkönyv adatai szerint Szeged bel- és külterületén a 6 évesnél idősebb korú lakosok száma 1921-ben 113170 volt. Ebből 16970 volt teljes analfabéta. 1920-ban a Szegedhez tartozó iskolák területén a 6—11 éves korú tankötelesek száma 15098. Ebből nem járt iskolába: 3696, vagyis a tankötelesek 24,2%-a. A 12—14 éves ismétlő korú tankötelesek száma 7731, ebből nem járt iskolába 4345, vagyis 58,8%.

Az 1920—1923-as években 104 tanterem hiányzott ahhoz, hogy a meglevő 168 mellett a tankötelesek beférjenek az iskolákba. A korábban lefoglalt iskolák nagy részét visszaadták, és 1921/22-ben már 84 elemi népiskola működött. Majd 1922/23-ban 89, 1923/24-ben 91, 1925/26-ban hárommal csökkent a számuk, mert a három állapota annyira rossz volt, hogy kijavítás nélkül nem lehetett tanítani bennük. A 88-ból 66 állami, 13 községi, 8 egyházi és 1 magániskola volt. Az 1926/27-es tanévben az elemi iskolák száma ismét 91, a tanulóké 13565 lett. (109. fénykép.) A tanítók száma 266-ra növekedett, a tantermi zsúfoltság csökkent.

Az 1925. évi országos egybevetés szerint Szeged alsó fokú iskolázása az összehasonlításban már a háború előtti helyre került.

 {544} A Csongrád Megyei Levéltár Szeged Város Községi Iskolaszék 1926. és 1927. évi iratai alapján Szeged elemi népiskoláit az alábbi kimutatásban összegezzük:

Szeged belterületi községi népiskolák

Az osztályok közül vegyesek: Szent György téri 1, Szilléri 1. Az Aigner-telepi és Somogyi-telepi osztályok mind vegyesek. A Somogyi-telepi iskola 1926. szeptember 15-én, az Aigner-telepi október 1-jén nyílt meg. Mindkettőt maga Horthy Miklós adta át 1926. október 4-i látogatása alkalmával.

Szeged külterületi állami elemi népiskolák

1. Felsőtanyai iskolák:

Szeged-Felsőközponti igazgatói körzet:

Alsóbalástya, Alsógajgonya, Felsőbalástya, Felsőgajgonya, Gallyas, Középső-gajgonya, Balástya központi, Külsőgajgonya, Külsőőszeszék.

Csengelei igazgatói körzet:

Alsócsengele, Belsőcsengele, Felsőcsengele, Középsőcsengele, Külsőcsengele, Vedresszék. {545}

Szatymazi igazgatói körzet:

Belsőőszeszék, Győriszék, Jánosszállás, Makraszék, Neszürjhegy, Szatymaz, Székalja, Szirtos, Vilmaszállás.

Szeged környéki igazgatói körzet:

Baktó, Belsődomaszék, Bojárhalom, Kettőshatár, Külsődomaszék, Zöldfás.

2. Alsótanyai iskolák:

Alsóközponti igazgatói körzet:

Alsóközpont, Irodasor, Királyhalom. Kralleri, Lázár-tanyai, Lengyel iskola, Mórahalom, Nagyistván, Zákány.

Kultúrzónai igazgatói körzet:

Dobóerdő, Kancsalszél, Kissor, Kisszéksós, Kalmártanya, Kőrösér, Madarászcsárda, Madarásztó, Nagy széksós, Rivóerdő, Rókabögyös.

Röszkei igazgatói körzet:

Alsóröszke, Belsőfeketeszél, Felsőröszke, Külsőfeketeszél.

Szentmihály-teleki igazgatói körzet:

Szentmihály-teleki régi, Szentmihály-teleki új.

Várostanyai igazgatói körzet:

Átokháza, Csorvai régi, Csorvai új, Gátsori, Halastelek, Hónvéderdő, Rieger-tanya, Ruzsajárás, Ruk, Várostanya.

Az állami kezelésbe átadott 41 tanyai iskola az 1925/26. tanév végéig, tehát 17 év alatt 66-ra szaporodott. 102 (98 rendes, 4 helyettes) tanerő tanított 4785 mindennapos és 2226 ismétlő iskolai tanulót. A látszólag magas szám mellett is nagyon gyéren volt a tanyák területe iskolával beszórva, és sok kilométernyi járóföldet kellett bejárni, amíg egyhez el lehetett érni. Ilyen körülmények között — írja Czibula Antal —18 az a kis tanyai fiú, aki télvíz idején is rossz, hiányos ruhában törekszik az iskola felé, a tudomány és a népoktatás valóságos kis mártírja.

Mint az iskolaszék jegyzőkönyvei mutatják, az iskolamulasztók ellen könyörtelenül kirótták a bírságdíjat. A belterületen sem volt sokkal jobb a helyzet. 1926-ra a rókusi iskola kivételével a többiben megindulhatott a tanítás, sőt 2 külvárosi iskola is létesült. Az egyetemi várossá emelkedett Szegeden mégis kilométereket kellett a kis elemistáknak megtenniük, hogy iskolába érhessenek. A tanulók között sok volt a fogyatékos ruhájú, sokan még a hideg időben is lábbeli nélkül jártak. A ruhátlanság és járványos betegség miatt nagy volt a mulasztó tanulók száma. A tankönyvek drágák voltak, sok tanulónak nem is volt könyve. A Somogyi-telepi iskolában az V. osztályban csak 5 tanulónak volt olvasókönyve. A többinek is sok könyve hiányzott.19

 {546} A legfeltűnőbb nyomor enyhítésére a társadalmi jótékonykodás keretében a kormányzóné védnöksége alatt hozták létre a „kis rongyos" akciót, amely könyöradomány volt, nem intézményes támogatás. Felhívásai jól világítanak rá a szomorú helyzetre, hasonlóan Czibula szavaihoz:

„Tépett lelkű szerencsétlen szülők rongyokba burkolt apró reménységei minden reggel százával jönnek elő a külvárosok fagyos pinceodúiból, s dideregve mennek az iskolába kötelességet teljesíteni szülőikkel, önmagukkal és a magyar társadalommal szemben. Szorgalmasan lépegető apró lábacskáikat cipőfoszlányok, vagy zsineggel felkötött zsákdarabok védik úgy-ahogy a megfagyástól, sápadt arcukról a tüdővész rózsája virít, s a végzett munka után nagyon soknak nincs, aki könnyeit lecsókolja, aki vánnyadt, gémberedett tagjait melengesse.

Városom nemeslelkű társadalma ez ideig minden télen lehetővé tette a sors szerencsétlen kicsiny mostoháinak a kis rongyos akció útján meleg cipővel való ellátását (...). "20

A „kis rongyos akció" mellett különböző társadalmi szervezetek és maguk az iskolák pedagógusai is igyekeztek a nyomor enyhítésére. A tanulók segítő akciója az Ifjúsági Vöröskereszt Egylet szervezésében történt. Tárgyalt időszakunkban a Vöröskereszt mellett csak a vallásos tartalmú Szívgárda működött a szegedi elemi népiskolákban. 1924-ig a tanítókat se vonták be a leventeoktatásba, de a leventefoglalkozások helye sok esetben az iskola volt. Nem egy esetben tapasztalható a pedagógusok ellenszenve ezen foglalkozásoknak az iskolába helyezése ellen. Az alsóvárosi iskola igazgatója több esetben tett írásos panaszt az iskolaszéknek, hogy „tornatermét a leventék hihetetlenül tönkreteszik, az egész terem a vandál pusztítás nyomait mutatja". Másutt: „(...) az iskolaépületben gyakorlatozni szokott Leventeegyesület oktatói az iskolaszolgákat állandóan inzultálják, sőt előfordult, hogy egyik oktató az iskolaszolga távolléte alatt annak feleségét tettleg is bántalmazta".21

Hasonlóan panaszkodott a Szilléri iskola igazgatója is: „A falakról elvitték a virágokat, szekrényt törtek fel (...) parázna dolgokat irkáltak és rajzoltak (...) zajonganak és rendetlenkednek."

1924-ben már tanácsi határozat utal arra, hogy a tanítók a kötelező óraszámon belül kötelesek az ismétlő iskolákban, a leventeegyesületben, az iparostanonc-oktatásban díjtalanul közreműködni. A kötelező óraszámon felül fizették. Így a harmincas évektől a nehéz gazdasági helyzet közepette a leventeoktatás már nem volt ellenszenves, jó mellékkereseti forrást jelentett a rosszul fizetett tanítóknak. A militarista nevelés hamar bevonult az iskolába is.

 {547} A leventefoglalkozásokkal szemben a szervezett munkások iskolákban történő művelődési jellegű foglalkozásait általában eleve elutasította a tanügyi vezetés. Így a Magyarországi Munkások Gyermekbarát Egyesületének szegedi csoportja hiába kért vasárnap délutáni mesedélutánok tartására tornatermet. Az eszperantó nyelvtanfolyamok iskolában tartását sem engedélyezték.22 A móravárosi iskolában helyet kapott Általános Munkás Dalegylet próbáiról pedig a tanfelügyelő utasításában úgy rendelkezett, hogy azokat az igazgató „alkalmas és óvatos módon őrizze ellen".23

Az 1926. évi VII. te.-ben elfogadott népiskolai építési program 3475 új tanterem és 1525 tanítói lakás felépítését írta elő, s ennek megfelelő mintegy 51 millió pengőben állapította meg a népiskolai építési akció önköltségét. A kiadások 48%-át az állam vállalta, továbbá 13% összegű rövid lejáratú kölcsönt biztosított a helyi építési tényezőknek. Az ötezer népiskolai objektumból a tanítás közvetlen szükségletének megoldására tervezett 3475 tanterem a hatosztályú népiskolai képzést tette lehetővé. A nyolcosztályú iskola bevezetését Klebelsberg pénzügyi fedezet hiánya miatt elodázta, de későbbi megvalósítását az anyagi lehetőségekhez mérten szükségesnek látta. A program elsősorban a Nagy-Alföld mezőgazdasági népességének közművelődését volt hivatva javítani. Szeged jelentős fejlesztéssel szerepelt Klebelsberg programjában, mert a nagy kiterjedésű tanyavilág kulturális ellátatlanságának, a tarthatatlan iskolai zsúfoltság megszüntetésének és az iskolák elhanyagolt állapotának gyors felszámolása illett Klebelsberg népiskolai fejlesztési koncepciójába. Szeged parlamenti képviselőjeként egyébként is elkötelezett volt a város iránt. Csongrád megye és Szeged város a Népiskolai Akció keretében 5 év alatt felépítendő 5000 iskolai objektumban a sürgősségi sorrend alapján is 307 tanteremmel és lakással, 18 új iskolával és 39 iskola bővítésével kiemelten szerepelt.24 A népiskolák építésének történetében valóban kimagasló eredményt jelentő iskolaépítési akció — nyilván Klebelsberg döntése alapján — a Szeged-Rókusi 12 tantermes iskola 1930. oltóber 25-én történt ünnepélyes átadásával fejeződött be. (111—112. fénykép.) Szeged törvényhatósága területén felépült 18 új iskola, 77 tanterem és 31 tanítói lakás. Szegeden ennek eredményeként az 1921. évi 75,8%-ról 93%-ra javult a 6—11 éves tanulók beiskolázási aránya.25 Klebelsberg további terveihez tartozott a Somogyi-telepen egy újabb 4 tantermes iskola építése, Aigner-telepen a meglévőnek 1 osztállyal, Felső- és Alsótanyán a meglévő iskolák l-l tanteremmel történő kibővítése és további gazdasági népiskolák létesítése is. Kétségtelen, hogy Klebelsbergnek, mint {548} kultuszminiszternek legkiemelkedőbb és legmaradandóbb értékű műve volt a népiskolaügy előmozdítása. A nehéz gazdasági helyzetben ugyanakkor az oktatási és kulturális építkezések terhei következtében 1926—1930 között, 5 év alatt 23 millió pengővel növekedett Szeged adóssága is.26

Az 1929/30-as tanévre 101-re emelkedett a Szeged törvényhatósági területéhez tartozó iskolák száma, ezen belül a belterületi iskoláké 8-ról 12-re nőtt. A város Budapest után a legtöbb óvodával, iskolával és tanerővel rendelkezett. A 101 elemi iskolából állami volt 73, községi 17, róm. kath. 6, gör. kel. 1, ref. 1, izr. 1, társulati 1, egyéb l.27

A népiskolák fejlesztése során a VKM részéről 1898 óta sürgetett önálló gazdasági népiskolák létesítése is ebben az időszakban kezdődött. A Szeged melletti Kiskundorozsmán már 1899 óta működött önálló gazdasági népiskola 88 kat. hold gyakorlóterülettel, 1931-ben 78 növendékkel. Szeged törvényhatósági területén csak 1928-ban létesültek községi gazdasági népiskolák: Szeged-Alsóközponton 22 kat. hold gyakorlóterülettel, 4 tanerővel, 1935-ben 203 fiú-és 191 leánynövendékkel. Tanítás a téli félévben 6 csoportban, a nyáriban 12 csoportban történt. A másik gazdasági népiskola Szatymazon létesült 22 kat. hold gyakorlóterülettel, 154 növendékkel. 1930-ban nyílt meg a Szeged-röszkei gazdasági népiskola 19 kat. hold gyakorlóterülettel, 3 tanerővel, 168 fiú- és 129 leánynövendékkel. A Szeged-felsőközponti gazdasági népiskola 1931-ben nyílt meg 20 kat. hold gyakorlóterülettel, 114 fiú- és 90 leánytanulóval.28 Újszegeden gazdasági népiskola létesítéséhez a város 74/1934. sz. határozatában 5 kat. hold gyakorlóterületet biztosított, megvalósítása azonban akadályokba ütközött. 1937-ben Alsóvároson létesítendő gazdasági népiskola engedélyezését kérte a tanács a minisztériumtól. A VKM leiratában közölte, hogy az egész országban 52 önálló gazdasági népiskola működik, és ebből 4 Szegeden van. Elsődleges, hogy azok a területek legyenek ellátva azon iskolákkal, ahol még ilyen irányú képzés nincs.29

A harmincas évek gazdasági válsága nemcsak a társadalmi nyomort fokozta, de kihatással volt az iskolák működésére is. A pénzügyi nehézségekre hivatkozva 1931-ben 31 elemi iskolai osztályt szüntettek meg (vontak össze) Szegeden, és 12 tanítót bocsátottak el. A belterületi népiskolákban 110-ről 100-ra csökkent a tanítók száma, és a városban már 94 állástalan pedagógus volt.30 Az állástalanok a kisegítő iskolában helyettesíthették a városi tanítókat, {549} így havi 20-30 pengős keresethez juthattak. A tanyai tanítók segítésére, gyermekeik továbbtanítására megkezdték a Tanítók Háza építését, amelyben elsősorban a tanyai tanítók gyermekei kaptak helyet. Felvetődött az óvodák mellett az elemi iskolákban is a napközi otthonok intézményének meghonosítása. Erre a nagy nyomor és munkanélküliség idején fokozott mértékben volt szükség. Klebelsberg terve, hogy az iskolábajárási nehézségek megoldására egyes tanyaközpontokban tanyakollégiumokat létesít, a pénzügyi nehézségek miatt már nem valósulhatott meg.

Az iskolák számbeli gyarapodása a beiskolázási kötelezettség szigorú számonkérésével az 1930/31. tanévre Szeged belterületén 5586, a külterületen 7150, összesen 12736-os kimagasló beiskolázási létszámot eredményezett. A tanfelügyelőség így is 400 szülő ellen tett feljelentést, mivel nem küldték gyermekeiket iskolába. A legtöbb szülő azzal védekezett, hogy nincsen pénze cipőre, amiben gyermeke az iskoláig a sokszor több kilométeres utat megtegye. A szegénységet nem fogadták el mentő körülménynek, és 2 pengő bírságot róttak ki a mulasztókra. Sokan haladékot kértek a fizetésre, mások bejelentették, hogy inkább leülik, mert képtelenek fizetni.31

A szegedi tanítóság a gazdasági nehézségek, a túlzsúfolt osztályok és a nagyfokú iskolai, társadalmi, népművelési lekötöttségek ellenére komolyan foglalkozott szakmai továbbképzéssel, az oktatási módszerek korszerűsítésével. Az Alföldi Tanítóegyletbe tömörülve annak lapjában, az 1924-ben indult Alföldi Népművelésben számos módszertani újításról adott számot. Így pl. Gáspár Dezső Szent György téri, majd Csongrádi sugárúti tanító számtantanítási módszere nemcsak országszerte, de külföldön is ismertté vált. 1930-tól kezdődően rendszeresek voltak az egylet Vass Mátyás szakosztálya által szervezett pedagógiai szemináriumok, amelyek a Rókusi iskola tornatermében tartott nyilvános bemutató tanításokhoz kapcsolódtak. Igen sok cikk, tanulmány foglalkozott a tanítók lapjában a tanyai oktatási, népművelési problémákkal.

1931-ben a Bethlen-kormányzat bukásával Klebelsberg Kunónak is távoznia kellett a miniszteri székből. A népiskolák belső élete a 30-as években a gazdasági krízis és a Hóman Bálint minisztersége alatt különösen kifejeződő jobbratolódás hatását tükrözte. A tanítási anyag nem volt egységes. Míg Szegeden az 1870-es évektől szegedi gyakorló pedagógusok (Vass Mátyás, Nagy János, Nemecskay István, Szász Gyula stb.) által írt tankönyvekből tanítottak, a harmincas évektől állami tankönyveket kellett használniuk. Két tankönyvsorozat szerepelt, melyek közül választani lehetett: a Franklin és a Kalász kiadók tankönyvei közül az utóbbiak gyakorló pedagógusok művei voltak, míg a Franklin-könyvek szerzői íróasztalemberek, tanügyi tisztviselők {550} és elöljárók. Mutatványszámok alapján az igazgatóknak kellett eldönteni, melyik könyvet választják. Egyedül Móra Ferenc 1 — 6. osztály számára írt 6 kötet olvasókönyvének használata volt állandó és egységes.

Az új tankönyvek drágák voltak, a szegényebb városrészek iskoláiban jóformán tankönyv nélkül tanítottak, mert alig volt meg a legtöbb tanulónak minden tankönyve. A szülőket tovább adóztatták a legkülönbözőbb gyűjtésekkel is. Gyűjtöttek az Eötvös Alapra, a Tanítók Házára, harangöntésre stb., végül a szegényektől — a szegényeknek mozgalom javára. Elárasztották az iskolákat különféle sorsjegyekkel, fizetni kellett a kötelező filmoktatást, ajánlólevelekkel ellátott vigécek kezdték meg hadjáratukat az iskolákban, megjelentek szavalók, mesemondók, állástalan színészek, mind a tanulók filléreiből akarták létüket fenntartani. A tanítási szüneteknek se szeri, se száma: sok vallási ünnep, nemzeti ünnepek sora, tanítók tanfolyamai, végül a kényszerű szén- és járványszünetek miatt a tanítás eredménye gyakran kétséges volt. A sok gyűjtés és egyéb szervezés adminisztrálása, lebonyolítása mellett a tanítókat bekapcsolták társadalmi mozgalmakba, az iparostanulók oktatásába, az ismétlőiskolásokhoz, a leventébe és a népművelésbe is.32

Az iskolák belső életét a harmincas években a zaklatottság és a tanulók nagy részének nyomora jellemezte. Ezt a nyomort csak igen kis mértékben enyhítették a „kis rongyos" akció, valamint más, főleg a pedagógusok, a Vöröskereszt humanitárius akciói, és az 1938-ban társadalmi úton, a színház és a mozik által szedett tejfillérek bevételéből fenntartott „Szegénygyermekek ingyen tejakciója". A gazdasági válság enyhülésével némi gazdasági stabilizálódás következett. Ezután azonban újabb krízishelyzet állt elő, a második világháború. Az iskolákat magyar katonaság, később német csapatok foglalták le, zavarva a tanítás folyamatosságát, vagy lehetetlenné téve azt. Már 1939 szeptemberében megkezdődtek az iskolákban a katonai mozgósításokkal kapcsolatos beszállásolások, szeptemberben a tankötelesekből háromezret még be sem írathattak, és csak októberben kezdődhetett meg a tanítás az iskolák katonai igénybevétele miatt.

Jellemző képet ad az állapotokról a móravárosi községi népiskola igazgatójának, Wéber Józsefnek jelentése: „1938 óta évenkint átlag 4 katonai alakulat vette igénybe az iskolának hol több, hol kevesebb helyiségét, nemegyszer az egész épületet (...) a katonai beszállásolás és egyéb célok végett a felekezeti iskolákat nem veszik igénybe, ezért sok szülő a leánygyermekét a Szentháromság utcai, vagy (...) a Kálvária utcai zárdába íratja be (...) mely iskolákban már évek óta zavartalanul folyik a tanítás (...). Teljes tisztelettel jelentem, hogy egy {551} német katonai alakulat a mai napon az iskolának két tantermét lefoglalta. Az iskolának azt a két tantermét adtam át, amelyek egyikét f. évi február hó 17-e óta, a másikat pedig február 22-e óta poloskás állapotuk miatt tanítási célra nem használtunk (...)."33

A rókusi iskola épülete 1942-ben vöröskeresztes kórház lett, így a háború végéig ismét más iskolákban (Csongrádi sugárúti, Margit utcai) taníthattak tovább. A Szent György téri iskola jelentése 1942-ből: „... az épületben elhelyezve levő közellátási hivatal további igénybevételt eszközölt úgyannyira, hogy a 14 tantermes épületben saját célra mindössze 3 tanterem és 2 kis szertárhelyiség hagyatott meg az iskola birtokában (...) a hatósági légoltalom 1942. évi szeptember 5. napján II. alapkörzete az iskola lett, 2 tanterem és 1 szertárhelyiség igénybevételével. Így a közellátási hivatal által meghagyott 3 tanteremből már csak 1 maradt meg oktatás céljára."

A belvárosi fiúiskola igazgatója jelentette, hogy az iskolát 1944. március 21-én a városba érkező német katonák lefoglalták, a tanítás szünetel, az évzáró vizsgákat nem tartják meg. A belvárosi leányiskola jelentéséből: „Az iskolaépületet 1942. július 1-jén a katonaság kórház céljára foglalta le, az iskola hajléktalanná vált. A belvárosi fiúiskolában kaptunk elhelyezést, de alig 2 heti ott-tartózkodás után az épület földszintjét a Légoltalmi Liga vette birtokába, így a fiúiskola az emeleten levő 5 tanterembe szorult, a lányok a Baross gimnáziumban kaptak 2 tantermet 4 osztályuk számára." Végül az alsóvárosi népiskola jelentése: „1944. augusztus 20-án bombatámadás alkalmával az iskolaépület telitalálatot kapott, és a Dobó utcai részen levő 8 tanterem teljesen hasznavehetetlen."34

Az 1943/44-es háborús tanévben a következő belterületi népiskolákban tanítottak: Aigner-telepi, Alsóvárosi, Belvárosi fiú, Belvárosi leány, Csongrádi sugárúti, József fh.-telepi. Kecskés-telepi, Klebelsberg-telepi, Móravárosi, Somogyi-telepi, Szent György téri, Szilléri sugárúti, Újszegedi községi iskolákban. Állami elemi népiskola kettő volt: az Új-Somogyi-telepi és a Rókusi iskola, amely azonban 1942-től nem működött. Egyházi iskolák: a Kálvária u. 4. sz. alatti Orsolya-rendi r. k. leányiskola, az alsóvárosi zárda leányiskolája, a Somogyi-telepi zárdai népiskola, a tanítóképző és a tanítóképző r. k. gyakorló iskolája, valamint a kis létszám miatt összevont református és evangélikus népiskola (Fodor u. 7.), végül a zsidó népiskola. Elemi népiskolai osztályok voltak még a Siketnémák Állami Intézetében, az Ifjú Vakok Állami Tan-nevelő és Foglalkoztató Intézetében.35 {552}

TANONCKÉPZÉS

Az iparostanonc-oktatás a magyar iskolarendszer mostoha gyermeke volt. Szegeden óraadó tanítók vagy tanárok oktatták üres, de még kihasználható óráikban a munkásifjúságot. A pedagógust óraszámán belül kötelezték, hogy esti órákban, mellékesen az iparostanulókkal is foglalkozzon. A tanoncoktatás elavult és szakszerűtlen volt. A szegedi iparosság 1919 novemberében a szegedi ipartestület székházában tartott tanácskozásán síkraszállt a tanoncképzés reformjáért. Műhellyel egybekötött iskolát szerettek volna létesíteni, erre a célra kívánták megszerezni a rókusi népiskola épületét, amelyet tanoncotthonnal kötöttek volna össze. A nagyobb ipartelepeken külön műhelyeket akartak felállítani oktatás céljaira.36 A korszerű elgondolások nem valósultak meg, az iparostanonc-oktatás a hét két délutánján továbbra is a Belvárosi és a Csongrádi sugárúti elemi iskolában történt még 1921-ben is. Firbás Nándor után 1924-től Antal Dénes lett az igazgató.

Az önálló iparostanonc-iskolák létesítését elősegítette az 1922. évi XII. te. 118 §-a, mely szerint minden község, amelyben a tanonciskola látogatására köteles tanoncok száma eléri a negyvenet, tanonciskolát, ha a 25-öt meghaladja, tanonctanfolyamot köteles felállítani és fenntartani. A törvénycikk intézkedett az iparostanonc leányok kötelező oktatásáról is. Az ipari tanulók oktatását a törvényt követő időszakban az ország nagyobb vidéki városaiban a szegedihez hasonló állapotok jellemzik.

Az ipari tanulók száma 1925/26-ban:

A hivatalos statisztikai adatoknál jobb a szegedi helyzet. Az 1926. évi állapotok szerint már 5 iparostanonc-iskola van a városban, közülük 2 műhelyi iskola:

1. Községi fiú iparostanonc-iskola. Jókai u. 2. Igazgató: Antal Dénes.
2. Községi női iparostanonc-iskola. Margit u. 25. (Gutenberg u.). Igazgató: Resli Magda. 16 vendégoktatóval.
3. Kereskedőtanonc-iskola, Kazinczy u. 3. (a Felső Kereskedelmi Iskolában). Igazgató: Hauser Rezső (egyben a Felső Kereskedelmi igazgatója). {553}
4. Bugyi Mihály gépgyári iparostanonc-iskola. Vasas Szent Péter u. 3. Vezető: Bocskai István.
5. MÁV Szeged Rókus Műhelyi Iparostanonc-iskola. MÁV Rókusi pu. Igazgató: Kneffel Sándor MÁV főmérnök. 8 előadó.38

Szeged város tanácsának be kellett látnia, hogy a másfélezerre gyarapodott szegedi iparostanuló oktatását nem lehet szétszórtan a pedagógusok kötelező óraszámán belül végeztetni, ezért 1929 júniusában építeni kezdték, és 1930 októberében már át is adták az iparostanonc-iskola új épületét. A Zrínyi és Eötvös utca sarkán felépült iskolában hét tanterem, két laboratórium, hét szertár, könyvtár és irodák kaptak helyet. Ide kerültek a város öt elemi iskolájából az iparostanonc osztályok, itt helyezték el a kereskedőtanonc-iskolát, valamint a női iparostanonc-iskolát is. 1931-ben a város tíz férfi tanerőt alkalmazott az iskolához, melynek igazgatója Bukovinszky Ede lett. Az iskolaépület és az önálló tantestület megoldotta az iparostanuló-képzés évszázados problémáját. Az oktatás színvonala lényegesen javult, az iskolalátogatás rendszeressé vált. Korszerű felszerelésükkel most már színvonalasan oldhatták meg az iparostanulók közismereti, szakmai oktatását, egységes nevelési követelményeket állíthattak fel. 1937-ben Ifjú Iparos címmel a tantestület kiadásában havonta lapjuk jelent meg. A következő évben pedig az iskola dísztermében megkezdték rendszeres esti előadásaikat a szegedi iparosság részére.

1942 őszén az épületet lefoglalták hadikórház céljaira. A háború végéig a fiú tanulók a piarista gimnáziumban, a leányok a Lloyd-féle épületben (Dózsa Gy. u. 8.) nyertek elhelyezést, délutáni tanítással. 1943-ban a Lloyd épületet is igénybe vette a katonaság, így a leánytanulók az alsóvárosi óvodába jártak tanításra. A piarista gimnáziumot a német csapatok főparancsnoksága váratlanul igénybe vette, s ez véget vetett a tanításnak 1944. március 30-án.

2. KÖZÉPISKOLÁK

POLGÁRI ISKOLÁK

Az 1868. évi XXXVIII. te. szervezte a polgári iskolát az elemi iskola IV. osztálya fölé, 6 osztállyal a fiúk és 4 osztállyal a leányok számára. Az iskolatípus céljául azt tűzték ki, hogy városaink és nagyközségeink jobbmódú középosztályát tömegesen az általános, főképp gyakorlati műveltség magasabb színvonalára emelje. Később az V. és VI. osztály elsorvadt, és a polgári iskola {554} az iskolarendszeren belül zsákutca jellegűvé lett. Ez az iskolatípus töltötte ki e korszakban azokat a társadalmi hézagokat, amelyek a népiskolát és a középiskolát végzettek között fennálltak. A polgári iskola helye az iskolaszervezetben mindvégig vitatott volt. Kettős feladatot kellett vállalnia, amit az 1927. évi XII. te. 1 §-a határoz meg: „A polgári iskolának az a feladata, hogy a tanulót vallásos, erkölcsös és nemzeti szellemben gyakorlati irányú általános műveltséghez juttassa és ezzel közvetlenül a gyakorlati életre, vagy pedig a középfokú szakiskolákra előkészítse. A polgári leányiskola féladata ezen felül művelt, magyar polgári háziasszonyok nevelése."

A korlátozott továbbtanulási lehetőségek mellett a polgári iskola elsősorban azoknak az iskolája volt, akik nem gondolhattak továbbtanulásra. A szegedi polgári iskolák tanulóinak 80%-át az iparos, kereskedő és altiszti szülők gyermekei, valamint 14—16%-ban őstermelők és munkások gyermekei alkották. Róluk írja a polgári iskolák rendtartása: „annak a néposztálynak, amely gyermekeit a polgári iskolába járatja, a legnagyobb szüksége van a lelkiségre, mert ez van kitéve (...) legjobban a nemzetköziséget propagálók csábításának."39

Ezért a nevelés elsődlegességét írja elő a rendtartás: „Az iskolai munkában mindjobban előtérbe nyomul a tanítás mellett a nevelés jelentősége. A nevelés vezető szerepét nemcsak az oktató tevékenység keretében, hanem az iskolai élet minden megnyilvánulásában is biztosítani kell. A nemzetnevelés és egyéni jellemnevelés szempontjainak az iskola belső életét szabályozó rendtartásban intézményesen kell érvényesülniük. Ez történt meg az 1938 óta kiadott gimnáziumi, mezőgazdasági, középiskolai és líceumi rendtartásban."40

Mint előkészítő iskola külön hivatást is teljesített, de nem lehetett különös tekintettel egyik szakiskolára sem. Az iskolatípuson belül ez a kettősség már az óratervben is jelentkezett. A szakiskolák növendékei a harmincas években a következő arányban kerültek ki a polgári iskola tanulói közül: a tanítóképzők 76,2%-a, a tanítónőképzők 87,2%-a, a felső kereskedelmi fiúiskolák 81,2%-a, a női felsőkereskedelmi iskolák 98,6%-a. Ez utóbbiakra történő felkészítés érdekében a német nyelvet és a gyorsírást rendkívüli tárgyként tanították a polgári iskolákban.

A polgári iskolák változó helyét az iskolaszervezetben a tanügyi igazgatás is kifejezi. 1930-ig a polgári iskolák is a tanfelügyelőségek irányítása alá tartoztak. 1930. augusztus 15-től kikerültek ezek hatásköréből, Budapesten és Szegeden polgári iskolai főigazgatóságot szerveztek. A szegedi új főigazgatóság hatáskörébe tartoztak az ország polgári iskolái Dunántúl és Pest vm. kivételévei. {555} Számuk 126 volt, bennük mintegy 1200 tanár tanított. A főigazgatóság vezetésével Kolthay Alajost, az addig polgári iskolai szakfelügyelőt bízta meg a VKM. Az 1935. évi, a közoktatási igazgatás újjászervezéséről szóló VI. te. megszüntette a polgári iskolai főigazgatóságokat, és a polgári iskolákat a tankerületi főigazgatóság hatáskörébe utalta, ezzel középfokúságukat megerősítette.

Szeged II. ker. m. kir. áll. (Madách utcai) Polgári Fiúiskola. Igazgatók: 1911-1929. Gergulits Antal, 1929-1930. Kengyel János ig. h., 1930-1942. Igerth Antal, 1942-1944. Bus András Tibor, 1944. Krompaszky Ede. 1923-ban ünnepelték az iskola fennállásának 50. évfordulóját. Ekkor 462 tanulója volt az iskolának. A tanulók létszáma a gazdasági nehézségek miatt 1929-ben kezdett csökkenni. A magas tandíjat, a drága könyveket és írószereket sok munkásszülő nem tudta előteremteni. Három év alatt a létszám 48%-kai csökkent. 1929-ben 308 gyermek iratkozott be, 1932-bén pedig már csak 220. Évente l-l párhuzamos osztályt meg kellett szüntetni. Az anyagiak mellett ennek az is oka volt, hogy a polgári iskola már alig képesített valamire. 1928-ban a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola tanárjelöltjei itt folytatták tanítási gyakorlataikat. Az 1930-as évek végétől légoltalmi kiképzésben részesültek a tanulók, 1940-ben pedig bevezették a leventeképzést.

1940-ben lépett életbe az új polgári iskolai rendtartás. Ekkor ugrásszerűen megnőtt az iskola létszáma, 546-an iratkoztak be, főleg munkás szülők gyermekei. 1942-ben az iskolát hadikórház céljára lefoglalták, ezért a II. ker. polgári leányiskola Osztróvszky utcai épületébe kellett költözniök, ahol váltott műszakban folyt a tanítás.

1943—44-ben több tanárt behívtak katonának. A szorgalmi idő november elejétől március végéig tartott, mert az épületet német kórháznak vették igénybe.41

Szeged III. ker. kir. áll. Polgári Fiúiskola. Igazgatók: 1896 — 1922. Baranyai Gyula, 1922-1933. Klucsik István, 1934-1941. Kockás Sándor, 1942-1944. Kaza Lőrinc.

Az iskola 1900. májusában költözött a Boldogasszony sugárút 6. szám alatti, 1899-ben emelt épületbe. A háborús idők kezdetétől 1929-ig csaknem szakadatlan küzdelem jelzi az iskola történetét. Amikor 1920 május végén a MOVE intézményei kivonultak az iskolaépületből, a lakáshivatal 10 menekült családot helyezett el benne. A tanítást az áll. felső kereskedelmi iskola emeletén végezték. Az egyetem Szegedre helyezése miatt a városi kereskedelmi fiú- és leányiskola elvesztette épületét, ezért „átmenetileg" a III. ker. polgári iskola épületébe telepedett be, és 3 évig maradt ott. A tanárképző {556} főiskola Szegedre helyezésével 1928-ban a főiskola kapta meg az épületet, ezért a tanítást délutánonként a piarista gimnáziumban tartották, bútoraikat, felszerelésüket a Margit utcai és a Dugonics utcai polgári leányiskolák pincéiben és padlásán raktározták el. Ekkor már hozzáfogtak a kárvallott fiúpolgári új épületének építéséhez. A Boldogasszony sugárút 8. sz. alatti, a sugárút Markovits Iván és akkori Nap (ma Semmelweis) utcai épületet kettős célra szánták. A Boldogasszony sugárúti oldal lett volna a III. ker. fiúpolgárié, a Nap utcai pedig a főiskola gyakorló polgári iskoláé.

Később — az 1929. évi átadáskor — ez megfordult. A főiskola ún. kiegészítő tanszékeinek (ének-zenei, női kézimunka, slöjd, testnevelés) is helyre volt szükség, így a gyakorlóiskola és a kiegészítő tanszékek a Boldogasszony sugárúti és az udvari területeket; a III. ker. polgári pedig a Nap utcai, Tisza felé néző épületrészt kapta meg.

1930-ban Szent Imre herceg nevét vette fel az iskola. Tanulói 95%-ban katolikus vallásúak voltak. Sok (97) volt a vidéki tanulójuk. Érthető, hiszen ez volt az állomáshoz a legközelebb fekvő polgári iskola. Sok konviktusi növendék járt ide is, a MÁV fiúnevelőből 53 tanuló. Talán ez az összetétel is hozzájárult ahhoz, hogy az iskola katonás nevelést vezetett be. A tanulókat századparancsnokok, szakaszparancsnokok, és ezek helyettesei irányították. Kivonulások alkalmával zárt menetoszlopban, kürtszó mellett menetelt az ifjúság még a vasárnapi misére is a századparancsnokok, illetőleg az egyes osztályok a szakaszparancsnokok vezetése alatt.

Szegedi Állami Polgári Iskola Tanárképző Főiskolai Gyakorló Iskolája. A két budapesti tanárképző intézet egységesítésével és Szegedre helyezésével a gyakorló iskola is Szegedre került. Az 1928/29-es tanévben a gyakorlati képzést átmenetileg négy szegedi áll. polgári iskolában szervezték meg (Dugonics utcai és Margit utcai leány, III. ker. fiúiskola). Ezen iskolák szakvezetésre kijelölt tanáraiból alakították meg a gyakorló iskolai ideiglenes tantestületet. A következő tanévben 4 fiú és 4 leány osztállyal, 14 szakvezető tanárral létesült az önálló épületben elhelyezett gyakorlóiskola. A Szegedre helyezett iskola első szervezési feladatait Szenes Adolf igazgató végezte, kinek 1932. december 31-én történt nyugdíjazásával a vezetést Kratofil Dezső vette át.

A két világháború közötti neveléstudomány jelentős, sok tekintetben hézagpótló kezdeményezése volt az 1933—1944 között megjelent didaktikai folyóiratuk, a „Cselekvés Iskolája", melynek szerkesztője az iskola igazgatója, Kratofil Dezső volt. A lap megindítása egybeesett azzal a világszerte fellépő pedagógiai áramlattal, amely a hagyományos „oktató iskola" ellen igyekezett egységes közvéleményt kialakítani, és az élet követelményeinek hangsúlyozásával, a gyermek cselekvő erőinek felszabadításával, aktivizálásával kívánt új szellemet belevinni az iskolába. A munkaiskola gondolatának megvalósítására {557} a polgári iskola alkalmasnak látszott, mivel oktató-nevelő munkáját kezdettől fogva a gyakorlatiasság elve irányította. A lapnak az évek során sikerült e modern didaktikai elveket népszerűsítenie, az új tantárgyi módszertanok kidolgozásában jelentős érdemeket szereznie. Tanulmányokon kívül rendszeresen közölt óravázlatokat, amelyek iránymutatást adtak az új gondolatok gyakorlati megvalósítására, a tanulók alkotó munkájának előmozdítására, tanóra alatti tevékenységük mozgósítására, a tanuló és a tantárgy, a tanár és a diák közötti távolság csökkentésére, az egyoldalú intellektualizmus kiküszöbölésére.

Szegedi III. ker. m. kir. áll. (Margit utcai) Polgári Leányiskola. Az 1894-ben létesült és 1908-ban államosított iskola az 1910/11. tanévtől viseli későbbi nevét, mert akkor választották szét az 542 tanulót számláló iskolát. 1911-ben költözött Margit utcai épületébe, mely az egyre szaporodó létszám mellett is megfelelt céljának, csupán az udvara volt szűk a növendékek létszámához viszonyítva. Igazgatói: 1919-1925. Teleky László, 1925-1940. Báthy Zoltán, 1940-1944. Koczkás Sándor.

1929-ben Szegeden először náluk vezették be az osztályfőnöki órákat, amit felterjesztésükre a következő évben kísérletképpen más polgári leányiskolákban is bevezettek, sőt később a középiskolákban kötelezővé is tették. Az iskolai munka legjellegzetesebb egyéni színfoltja a — „háziasszonnyá nevelés" jegyében — jól felszerelt konyha, a háztartási gyakorlatok végzése volt. Az iskola nevelési jellegét az 1936-ban a főigazgatónak küldött, 6 osztályos polgári leányiskola létesítésére vonatkozó tantestületi értekezletnek az a javaslata fejezte ki, „hogy a nőt visszavezessük eredeti hivatásához".

1942/43-ban és a következő tanévben a rókusi áll. népiskola leánytagozata délutáni tanításra kapott elhelyezést az iskolában, mert a rókusi iskolát hadikórház céljára foglalták le. Az esti órákban öt tantermüket használta a polgári iskolai magánvizsgára előkészítő tanfolyam, tornatermüket heti 2 délután a Szegedi Kenderfonógyár női leventéi, két délután a tudományegyetem leánytornászai használták. 1944. április 24-én katonaság foglalta le az iskolaépületet.

Szegedi II. ker. (Dugonics utcai) áll. Polgári Leányiskola. A III. ker.-i polgári leányiskolából 1910-ben kivált új iskola zavartalanul végezhette munkáját az egész tárgyalt időszakban a Dugonics András egykori szülőháza helyén épült iskolaépületben. A három évtized alatt Ádám Sándorné (1911 — 1926) és Beck Ernesztin (1927—1944) igazgatók mellett még 44 tanerő tanított az intézetben. A tanulók létszáma 1919—1932-ig 186 és 250 között ingadozott, 1933-tól fokozatosan emelkedett 300 fölé, míg 1941-re a 402-es létszámot is elérte, sőt 11 tanulót már fel sem vehettek az iskolába a nagy osztálylétszámok miatt. 1928-ban a tanárképző főiskola hallgatóinak gyakorlati kiképzésében is részt vett, egyébként a rendtartás adta feladatok elvégzésén túl sajátos egyéni arculata nem alakult ki. Az 1936/37. tanévi értesítőben az iskola célját a {558} következőkben határozták meg: „Jó magyar leányokat nevelni s majdan jó magyar anyákat az életbe állítani volt az iskolai év minden mozzanatának vezérlő gondolata." (190. fénykép.)

A több iskolatípus, a nevelési folyamat vertikális egységesítése egy „nevelőintézet" keretében nem volt idegen a korszak közoktatásától. Ilyen volt pl. Budapesten a Ranolder Intézet (tanítóképző+internátus+polgári+elemi + kis-dedóvó).

Szegeden 1873-ban létesült Oltványi István prépost alapításában a Szegény Iskolanővérek Tan- és Tápintézete, mely a Horthy-korszakban az említett példánál is változatosabb iskolakomplexumot alakított ki. Ezzel hozzájárult e differenciálódáshoz a korszak iskolapolitikai bizonytalansága is. Az 1928/29-ben felépült kétemeletes szép iskolaépületben, a Szentháromság és Vaspálya (Szent Ferenc) utca sarkán, a régi Oltványi-féle népiskola helyén a következő iskolatípusok működtek:

1. Legrégibb a négyosztályú elemi iskola, mely eredetileg a 8 osztályú leánynevelde alsó tagozata volt. 1873-ban alapították, 1894-től nyerte későbbi formáját, midőn a felső tagozat polgári iskolává alakult.
2. 8 osztályú r. kat. elemi népiskola. 1873 óta működő osztott iskola. 1940-ben a VII., 1941-ben a VIII. osztálya is megnyílt, ekkor 380 tanulója volt.
3. R. kat. polgári leányiskola. A nyolcosztályú leánynevelde felső tagozatából alakult polgári leányiskolává 1894/95-ben. Tanulólétszáma 1940-ben 184 volt.
4. Árpádházi Boldog Margit Leánygimnázium. 1934-ben alakult meg, a VKM 35 860. sz. engedélyével. 1940-ben 270 tanulója volt.
5. Boldog Gizella r. k. Nőipariskola. Az 1930/31. tanévben nyílt meg, 1939-ig 253 tanuló iratkozott be. Az 5 — 10 növendékes osztálylétszám nem igazolta az iskola létjogosultságát, ezért nőipari középiskolává szervezték át, és helyette megnyílt a:
6. R. kat. Boldog Gizella Ipari Leányközépiskola. Négy év alatt 102-re emelkedett a tanulólétszám. 1943/44-ben már 80-an jelentkeztek az első osztályba.
7. R. kat. Tanítóképző Intézet és Gyakorló Elemi iskola. A tanítónőképzőt 1901 óta tartották fenn az iskolanővérek. Az 1938. évi XIII. te. szerint leánylíceummá alakult át. A terület-visszacsatolások sok új tanítót igényeltek, ezért a 9200/1943. sz. rendelet alapján az I—III. osztály mint líceum, a IV—V. osztály mint tanítóképző működött. A rendelet szerint egyéb középiskolákban érettségizettek is felvehetők voltak az ötödik osztályba. Az Apponyi Kollégium nőtagjai ez intézetben végezték hospitálásaikat és didaktikai tanítási gyakorlatukat. A növendékek száma 200 körüli volt, 1900 és 1944 között 1945 jelölt szerzett az intézetben tanítói oklevelet. {559}
8. Kisdedóvó. 1934-ben az anyaintézet közelében nyílt meg 80 növendékkel. Saját óvodájukon kívül a nővérek több szegedi óvoda vezetését is megkapták a várostól.

Összesítve az iskolakomplexum adatait, 1940-ben 1196 tanulója volt, közülük saját internátusában 136 volt elhelyezve. Az egyesületek közül természetes módon az egyházi jellegűek domináltak. Így Mária Kongregáció 1905-től volt a képzőben, 1927-től a polgáriban, 1938-tól a gimnáziumban. A Szívgárdaegyesület 1920. március 4-én létesült, s innen terjedt el országosan. A Katolikus leánykör 1922-től, az Ifjúsági Vöröskereszt — Szegeden elsőként — már 1921 novemberétől működött az intézetben.42

GIMNÁZIUMOK

A világháború előtti Szeged a magyar délvidék jellegzetes középiskolás diákvárosa volt, nemcsak iskolái számával és benépesülésével, hanem az iskolatípusok változatosságával is. A középfokú szakiskolák fejlődésének, újak keletkezésének irányvonala változatlan a Horthy-korszakban is, midőn az egyetemekre áramlás túlzottnak ítélt folyamatával szemben szükség volt a gyakorlati pályákra felkészítő, gyakorlati ismereteket közlő szakiskolák bővítésére, felkarolására. A korszak szemléletét és az iskolapolitikai céljait legjobban kifejező iskolatípus mégis a gimnázium maradt.

A középiskolák igazgatását a tankerületi főigazgatóságok látták el. A szegedi tankerület főigazgatói: 1920-1928. dr. Lippay György, 1928-1935. dr. Kaufman György, 1935-1940. dr. Kisparti János és 1940-1944. dr. Balogh Ányos voltak. A gimnázium, mint iskolatípus a gyakorlati élet követelményei alapján a tárgyalt korszakban kétszer is szervezeti változáson ment át.

A Klebelsberg-féle 1924. évi, a középiskolákról szóló XI. te. alapgondolata a főiskolákra való belépés szempontjából a középiskolai típusok differenciálása és egyenlő jogosítása volt. A törvény a gimnázium és a reáliskola közé egy új középiskola-típust iktatott be, a reálgimnáziumot, amely valamivel több időt szánt a modern nyelvekre és a természettudományos tárgyakra. A törvénytervezet éles vitákat váltott ki konzervatív oldalról, s még megjelenése után is komoly ellenhatással találkozott. A szegedi egyetem rektora az 1924—25. évi tanévnyitó beszédében élesen kikelt az 1924-es törvénnyel bevezetett reform ellen. A főként az egyetemre kerülő fiatalokra nézve igen {560} végzetesnek minősítette, hogy a reálgimnázium mellőzni fogja a görög nyelvet és irodalmat, s a németen kívül még egy modern nyelvet vezet be helyette.43

A törvényt követő évtized azonban a gyakorlatban igazolta a reálgimnázium létjogosultságát, és a Hóman Bálint minisztersége alatt megjelent 1934. évi XI. te. a reáliskola fokozatos megszüntetését, illetőleg átalakítását előírva, lényegében a reálgimnázium szintjén tette egységessé a középiskolát. A gyakorlati élettel szorosabb kapcsolatot jelentő reáliskolatípus megszűnése a klasszikus irányba visszamutató reálgimnázium felé fejlődött vissza, tulajdonképpen a középiskola társadalmi szerepét, a vezető értelmiség, a diplomás tömegek képzésének igényét fejezte ki. A gimnázium volt a korszak dédelgetett elitiskolája, az egyetem előcsarnoka. Tanulóinak zömét a gazdasági alapokkal nem rendelkező, így a deklasszálódásnak legjobban kitett értelmiségi és tisztviselő réteg fiai tették ki, akik számára a diplomaszerzés a társadalmi érvényesülés biztosítását jelentette. Kornis Gyulának, a kor ismert kultúrpolitikusának adatai szerint44 az 1924/25. iskolai évben 50432 középiskolai tanuló közül mindössze 1,57% volt a szegényparaszt és 1,9% volt munkás szülő gyermeke. Ugyanakkor Földes Ferencnek az 1930-as népszámláláson alapuló adatai45 azt mutatják, hogy a 10—17 éves szegényparaszt gyermekek közül csak minden 478. jutott el a középiskolába, a lakosság 14,8%-át kitevő ipari munkásság gyermekei pedig csak 2,7%-ban voltak képviselve.

Szegedi viszonylatban a négy gimnáziumba 1930—1940 között járt tanulók származás szerinti statisztikája a túloldali táblázat szerint alakult. Az l-es számmal jelzett adatokat a középiskolák által kiadott értesítők alapján, a 2-es számmal jelzetteket az iskolák anyakönyvei alapján összesítettük.46

A statisztika jól érzékelteti a gimnáziumba kerülés során fellépő társadalmi szelekciót. De problémák jelentkeztek a hátrányos helyzetű tanulók számára az iskolák követelményei nyomán is, ez további szelektáló tényező volt. A harmincas évektől kezdve — a diplomás túltermelés következtében — tudatosan törekedtek a gimnáziumok a követelmények növelésére.

Ez ugyanakkor kétségtelenül a műveltség minőségi szintjének emelkedését is eredményezte. {560}

A szegedi gimnáziumi tanulók származás szerinti megoszlása 1930-1940 között

Tanulmányi eredmények a szegedi gimnáziumokban az 1929/30. tanévben %-ban jelölve:

Szeged középfokú iskolázásában döntő változást eredményezett, hogy a régebben nagy kulturális vonzáskörű város 1919-től határvárossá vált, a tanulók létszáma jelentősen megcsappant. Míg a világháború előtti Szeged a magyar délvidék jellegzetes középiskolás diákvárosa volt, a Horthy-korszakban a rangosabb címet jelentő egyetemi várossá lett.

Szeged sz- kir. városi r. kat. Dugonics András Kegyesrendi Gimnázium. Igazgatói: 1915-1925. Prelogg József, 1926-1927. Kiss István, 1928-1936. dr. Tihanyi Béla, 1937-1940. dr. Kari János, 1940-1944. Csonka Mihály.

 {560} A tanárok a piarista rendhez tartoztak. A testnevelést, rajzot, a francia és olasz nyelvet világi tanárok tanították.

Ez volt Szeged legrégibb és legnevezetesebb középiskolája, amely két évszázadnál tovább képviselte a városban a humán gimnázium típusát. Nemcsak eredményes múltja, de az az érzelmi kötődés is Szeged elsőszámú középiskolájának minősítette, amit volt tanítványai — a város vezető értelmiségének jelentős része — is reprezentáltak. A volt tanítványok baráti köre, az egész országban szétszóródott tanítványok találkozói, az iskolával létesített tartós kapcsolatuk hagyományteremtő és hagyományápoló szerepe sajátos egyéni színt adott az iskolának. 1921-ben, az intézet 200 éves jubileumáról való megemlékezés során, az egész országból összesereglett tanítványok ezrei ünnepelték iskolájuk fennállásának évfordulóját.

Az első világháború nem okozott károkat az épületben és felszerelésében. Megmaradt 13421 kötetes könyvtára és megmaradtak gazdag szertárai is. Tanárai a háború és forradalmak alatt higgadt magatartást tanúsítottak, a tanítás zavartalanul, megfelelő tudományos objektivitással és szélsőséges irányzatoktól tartózkodva végezték az ellenforradalmi korszakban is.

Ez volt az egyetlen szegedi középiskola, melynek tanulólétszáma lényegesen nem csappant a háborút követően. 1919-ben már 710 volt a beírt tanulók száma, ebből csak 60 volt a vidéki. A következő években ez a létszám kissé emelkedett is, majd 1930-ra oly nagy volt az érdeklődés a humanisztikus gimnázium iránt, hogy 60 tanulóval meg kellett nyitni a harmadik I. osztályt is. Az iskolának ekkor 14 osztálya volt, és valósággal el kellett riasztani a jelentkezőket.

Tagadhatatlan, hogy a rendkívüli érdeklődést az iskola jó hírneve váltotta ki. Az országos, a helyi tanulmányi versenyek és a hivatalos szervek megállapítása szerint is az ország 36 humanisztikus gimnáziuma között első helyen állt a szegedi iskola. A tanulók összetétele, bár a korszak jellemzőitől kevéssé tért el, nagy változatosságával azt bizonyítja, hogy a tömeges jelentkezés mellett sem követtek a felvételnél társadalmi megkülönböztetéseket.

Az iskola ifjúsági egyesületei közül legrégibb és legjobban működő az 1937 óta Horváth Cyrill nevét viselő önképzőkör volt. 100 éves történetéről 1940-ben emlékeztek meg.47 Természetesen az önképzőköri munkában részt vevő ifjúság nem volt mentes a történelem hatásaitól. Az 1918. december 1-jén tartott gyűlés jegyzőkönyvének kijelentése szerint: „ezután szabad lesz hivatalosan is rajongani Adyért és Babitsért", 1919. október 28-ra már a „keresztény világnézettől ihletett honszerelem" a mottó. A foglalkozások azonban hamarosan {563} a diákok és tanárok sok irányú érdeklődését tükrözik. Bálint Sándor már 1921-ben szerepelt önképzőköri pályázaton, 1928-tól Bibó István, Ortutay Gyula, Sőtér István, Straub Brúnó és mások dolgozatai jelzik a későbbi tudósok diákkori szárnypróbálgatásait. 1937-től műsorokkal keresték fel a külvárosi kultúrházakat, megalakították a Tóth János faluszemináriumot a magyar nép és a föld megismerésére.

Az iskolában alakult meg 1920-ban Szegeden az első cserkészcsapat, 1924-től működött a Dugonics Sportkör, de volt szavalókörük, zenekaruk, énekkaruk és Aero Körük is.

A háború közvetlen hatása csak az 1943/44. tanévben jelentkezett az iskolában. Katonaság foglalta le 3 tantermét , így csak november 3-án kezdődhetett a tanítás. 1944. március 23-án német táborparancsnokság részére foglalták le az iskolaépületet, így nem tudták befejezni a tanévet.

M. kir. áll. Baross Gábor gyakorló gimnázium. Igazgatói: 1920—1929. Deli Géza, 1930—1944. dr. Firbás Oszkár.

Szeged másik régi középiskolájának, a volt főreáliskolának e korszakban már nem volt olyan törésmentes a története, mint a városi gimnáziumnak. A világháborús évek 520-as tanulólétszáma 1920-ban 312-re esett vissza, és a következő években sem volt jelentősebb létszámnövekedés. Már az 1925/26. tanév beszámolója jelezte, hogy az iskola bizonytalan típusa miatt a tanulók egy része a négy osztály elvégzése után szakiskolába ment, vagy a kereső életpályát választotta. Az iskola jellegét nem ismerték a szülők, így a szegényebb rétegek íratták be gyermekeiket a reáliskolába.

Az 1922/23. tanévtől kezdve az ország valamennyi középiskoláját nemzeti nagyjainkról nevezték el. Ekkor kapta az iskola a Baross Gábor főreáliskola nevet. A tanulók száma ekkor 303 volt. 1924/25-től négy éven át 9 tantermét volt kénytelen átengedni a Klauzál Gábor reálgimnáziumnak, melynek épületét még 1920-ban az egyetem céljaira adták át. A rossz, szegényes bútorzat és felszerelés mellett a zsúfoltság is akadályozta az oktató-nevelő munkát a közös épületben és felszereléssel működő két iskolatípusban. A két iskolának kényszerű együttélése mégis nagyobb zavarok nélkül ment végbe. A tanítási órák mellett az ifjúsági egyesületek munkájában is nagy segítséget nyújtottak a tanárok. Eötvös Önképzőkör, zenekar, énekkar, Mária Kongregáció, Soli Deo Glória, Bódogh János Gyorsírókör, cserkészcsapat (vízicserkészek is), diákkaptár és a Bácska Sportkör működött az intézetben. Sok rendkívüli tárgyat vezettek be. Így a latin nyelvet, gyorsírást, zenét, német társalgást, éneket, mintázást, vívást.

A mostoha viszonyoknál nagyobb gondot jelentett az iskola típusában bekövetkezett sűrű változás. A középiskola reformjáról szóló 1924. évi XI. te. 16. §-a az addig kétféle (főgimnázium és főreáliskola) helyett háromféle {564} középiskolát szervezett: gimnáziumot, reálgimnáziumot és reáliskolát. A törvény a latin tanítását a reálgimnáziumban a III. osztályba szorította vissza, s helyette a reáliskola német nyelvét vitte le már az I. osztályba. A reálgimnáziumban az addigi görög helyett V. osztálytól a reáliskola francia vagy olasz nyelvét állította be. A kémia, az ábrázoló geometria, a szabadkézi rajz és művészettörténet jó része azonban kiszorult a reálgimnáziumból, így a gyakorlati pályákra való fölkészítés szempontjából a reáliskola előnyt jelentett a reálgimnáziummal szemben, ami társadalmi megbecsülését is növelte. Az 1934. évi XI. te. a gimnázium, reálgimnázium és reáliskola megszüntetésével létrehozta az egységes középiskolát, a gimnáziumot. Ennek következtében az 1934/35. tanévben a Baross Gábor gimnázium első osztálya már gimnáziumi tantervvel, a 2. osztály reálgimnáziumi, a 3—8. osztály reáliskolai tantervvel működött.

A VKM 32 495/1932.V. sz. alatt kelt rendeletével úgy intézkedett, hogy a Szegedi Középiskolai Tanárképző Intézet Elnökségének hatáskörébe tartozó német—francia, matematika—fizika, fizika—kémia és matematika—ábrázoló geometria szakos középiskolai tanárjelöltek az iskolában nyerjenek gyakorlati képzést. Az összes tanárjelöltek mintegy 70%-a kapott az iskolában beosztást, így az intézet címében is „gyakorló jellegűvé" vált. Ez a kitüntető megbízatás a jó iskolapolitika következménye. Már a régi főreáliskola is kitűnt kiváló tanáraival, és ezt a hagyományt követte később is. A gyakorló jellegű gimnázium tantestületében tanulmányi felügyelők, egyetemi magántanár és 5 egyetemi lektor emelték az iskola hírnevét számos értekezés, tanulmány megjelentetésével. Emellett jó gyakorlati pedagógusok is voltak, akik az iskolát a tanárképzés szegedi műhelyévé tették.48

M. kir. áll. Klauzál Gábor reálgimnázium. Igazgatók: 1919. dr. Lippay György, 1920-1928. dr. Kaufman György, 1928. dr. KorberErnő, 1929-1934. Somogyi József, 1935. dr. Mihalik László, 1936—1944. dr. Máriaföldy Márton.

1920/21-ben még saját épületükben fejezték be a tanévet, de az egyetem Szegedre helyezésével 1921-től tíz éven át a tudományegyetem használta iskolájukat felszerelésével, szertáraival, könyvtárával együtt. A kormány és a város megegyezése alapján négy évig a városi kegyesrendi gimnázium épületében húzódott meg az állami gimnázium is, majd az 1924/25. tanévben a reáliskola épületében kapott 9 tantermet. Itt működött további hét évig. Egy olyan épületben, amely mindössze 300 növendék befogadására épült, hosszú éveken át két iskola 800 tanulója zsúfolódott össze.

 {565} Az 1922/23. tanévben fennállása 25. jubileumára vette fel az iskola a Szegedi Magyar Királyi Állami Klauzál Gábor Főgimnázium nevet. 1924-től fokozatosan reálgimnáziummá fejlődött. Az új iskolatípus hamarosan népszerű lett, de jelentkeztek a növekedés nehézségei is. 1928-ban 97 tanuló iratkozott be az első osztályba. A tanulólétszám a háború utáni átmeneti erős visszaesés (1921-ben 296, 1922-ben 354) és az idegen intézetben történt kedvezőtlen elhelyezés mellett is rohamosan emelkedett. 1926-ban már 464, 1929-ben 548, 1931-ben 691 tanulója volt. Az 1920-1944 közötti években összesen 10482 tanuló járt az iskolába. E nagy létszám alapja egyrészt az a tény, hogy a városi gimnázium képtelen volt az oda jelentkezőket teljesen befogadni, másrészt a reáliskolával szemben a reálgimnázium típusa — gimnáziumi jellege miatt — kedveltebbé vált a város közönsége körében. Itt a latin nyelvet csak a 3. osztálytól kezdve tanították.

1931/32-ben az iskola visszakapta épületét. Az 1934/35. tanévtől ismét változott az iskola jellege. Az 1934. XI. te. értelmében az első osztály már gimnázium lett, így a latin nyelv tanítása már az első osztályban megkezdődött.

Az 1939/40. tanév váratlan megterhelést hozott. Április 1-jén a korruptsága miatt bezárt Tunyogi Csapó János tanár magángimnáziuma 236 növendékét kellett azonnal átvennie. Tanulólétszáma így 692-re ugrott fel, az osztályok létszáma 14-ről 17-re nőtt.

Az iskola ifjúsági egyesületei: 1924-től Mária Kongregáció és a Sportkör működött, a Szívgárda 1930-ban alakult, vezetését jezsuiták vették át. Része volt ez a jezsuita rend városban észlelt növekvő szerepének. A református hittanár 1930-ban hívta létre a Soli Deo Glória hitbuzgalmi egyesületet. Jól működött a Széchenyi Önképzőkör, a Kinizsi cserkészcsapat (113. fénykép), az énekkar és a zenekar is.

A háborús évek okatómunkáját erősen zavarták a katonai behívások. Évenként általában 6 tanár kiesését jelentette a katonai szolgálat. Különösen súlyos volt a helyzet az 1943/44. tanévben.49

Az 1943. november 1-jén kezdődött tanév — összefoglalások nélkül — már 1944. április 1-jén véget ért.

Tunyogi Reálgimnázium. Az 1931/32-es tanévben, a gimnáziumok túlzsúfoltsága miatt a középiskolákból kirekedt tanulókra számítva létesített magániskolát és internátust Tunyogi Csapó János tanár. A VKM 33 557/1932. V. sz. engedélye alapján egy évig a Rudolf tér 9. sz. alatt, majd 1932/33-tól a Vásárhelyi sugárút 2. sz. alatt nyitotta meg magániskoláját, melynek a VKM 29 {566} 656/1933. V. sz. rendeletével adta meg a nyilvánossági jogot. Az üzleti vállalkozás nehéz indulás után (I. osztályban 9, II. osztályban 4 tanuló) 1934/35-re rentábilissá vált. Ekkor már 189 beírt tanulója volt. A diákok 190,50 pengő tandíjat és évi 500 pengő internátusi díjat fizettek. Az iskola 1935/36-tól 280 tanulóval Tunyogi Csapó János Gimnázium lett (a II—VII. osztály reálgimnázium), és a várostól anyagi támogatást kért. A kérelemre anyagi fedezet hiányára hivatkozva „1 aranypengő jelképes segélyt" kapott a polgármestertől. Ez alapján az 1938/39. tanévtől a Tunyogi Csapó János Vámsilag Segélyezett Gimnázium címet vette fel. Az 1931/32-ben még 13-as tanulólétszám ekkor már 313-ra duzzadt. A harmincas évek diplomás állástalansága következtében jól képzett fiatal tanerők közül válogathatott az iskolafenntartó. Magániskola jellegéből kifolyóan is voltak pedagógiai kezdeményezései (tanulószoba, szülői munkaközösség, korrepetálás stb.). Sorozatos anyagi visszaélések következtében 1940 márciusában megvonták Tunyogi tanártól az iskolafenntartó jogot, és az igazgatót bírósági eljárás alá vonták. A tanulók zöme április l-jével a Klauzál gimnáziumban, kisebb része a Barossban folytatta tanulmányait.

A magánkézben levő iskolaépület és felszerelésének felszabadulásával két terv merült fel új középiskola létesítésére.50 Az első: kapjon helyet az épületben egy református gimnázium, a másik: itt helyezzék el a Magyarországra menekült lengyel gyermekek lengyel gimnáziumát. A Balatonzamárdiban fenntartott lengyel gimnázium tanulói, mintegy 150-en 1940. május 27-től kezdve Szegeden folytatták volna tanulmányaikat. Trzoinski Wincenty dr., volt varsói főállam-ügyész ez ügyben Szegedre jött, és megkezdte a lengyel tanulók, tanárok, valamint a szülők elhelyezésének előkészületeit. Végeredményben egyik terv sem valósult meg.51

M. kir. áll. Árpádházi Szent Erzsébet Leánygimnázium. Igazgatók: 1920 — 1937. Schill Fülöp, 1937-1942. dr. LőrinczJenő, 1942-1944. Gálos Ferenc.

Az 1919/20. tanév az ellenforradalom szellemében indult. Az iskola igazgatóságának javaslatára a VKM kizárt az iskolából 7 izraelita tanulót. A kicsapott tanulóknak az volt a bűne, hogy a magyar irodalmi óra után nem voltak hajlandók az iskolába visszatérni, mert az órán zsidóellenes megjegyzések hangzottak el. A tanári testületet is „megtisztították": fegyelmi okból eltávozott Szüts Károly tanár, és állásáról lemondott Wenz Margit tanítónő. Farkas Elza tanár és Diesslné Hoffmann Erna tanítónő B-listára került.

1921/22-ben az iskola visszatérhetett a saját épületébe, és az 1922/23. tanévben felvette az Árpádházi Szent Erzsébet nevet.

 {567} 1927. szeptember 1-jén életbe lépett a leányközépiskolai reform. E törvény a leányközépiskolák három típusát állapította meg: leánygimnáziumot, leánylíceumot és leánykollégiumot. A rendelet az eddig létező leányközépiskolák közül csak hatot hagyott meg leánygimnáziumnak, hármat a fővárosban, hármat vidéken, az egyetemi városokban. Az egyetemnek ugyanis szüksége volt a női tanárjelöltek számára gyakorló gimnáziumokra. Az 1927/28. tanévtől tehát az iskola a szegedi egyetem gyakorló iskolája lett.

A leányközépiskolai reform a gimnáziumok számának jelentős csökkentésével az egyetemekre való áramlás útjába kívánt akadályokat gördíteni. Az állástalan diplomások száma ugyanis egyre jobban szaporodott. A szegedi gimnáziumban is növekedett a tanulók létszáma: az 1925/26. tanévtől az 1929/30. tanévig 450 körül mozgott, ettől kezdve közel 500 volt a tanulók száma.

A leánygimnázium a középosztály iskolája volt. A tanulók többségét a tisztviselői és az értelmiségi réteg gyermekei tették ki, átlagosan 55 — 60%-ot, de a kereskedők, iparosok gyermekeinek arányszáma is magas volt, 24—28%. A leánygimnáziumi tanulók közül 2—3%-ban került ki paraszt, 3—4% a munkásosztályból.

Az iskolát az 1929/30. tanévtől leánylíceummá szervezték át, majd 1934-től újból leánygimnázium lett.

A nagy létszámbeli fejlődés jelentős problémákat is felvetett. Az iskola „kinőtte" az eleve szűkre szabott épületet. „A tornaterem szűk, a tanári szoba kicsiny, csak egy előadóterme van, a szertárak kicsinyek, anyaguk igen szegényes, polgári iskolai szintű. Az 50-es létszámú saját internátusukban összesen két fürdőkád van a tisztálkodáshoz".52

Ifjúsági egyesületek: Mária Kongreáció 60 taggal (az iskola r. katolikus tanulóinak száma 289). Soli Deo Glória 55 taggal (ref. 55), jól működött a Petőfi Önképzőkör 120 taggal, a 28 tagú gyorsírókör, a Zrínyi Ilona Cserkészleánycsapat, Ifjúsági Vöröskereszt és a Szilágyi Erzsébet Sportkör.

A megszálló német haderő egységei 1944. március 28-án az iskolaépületet is igénybe vették, falakat bontottak, átépítettek, végül kivonulásukkor az épületet kifosztották.

Szegedi Kir. Kath. Tanítóképző Intézet. A kegyesrendi gimnázium mellett a város legrégibb középiskolája, mely 1893 óta a Boldogasszony sugárút 57. sz. épületben működött. Innen költözött későbbi helyére Újszegedre (114. fénykép) , bár az új intézet még csak épülőben volt. Legutóbbi igazgatója dr. Becker Vendel volt. 1919-ben francia csapatok szállásolták be magukat az épületbe, melynek bútorzata, szertári felszerelése, tanári és ifjúsági könyvtára teljesen tönkrement, szétszóródott.

 {568} 1920-ban Naszády József tanárt az egyházi főhatóság állásából elmozdította. Waltner József dr.-t a szegedi kormánybiztos — „a kommunizmus idején tanúsított magatartása miatt" — állásából felfüggesztette, és egyházi hatósága Csanádapácára helyezte káplánnak. A hiányzó tanárokat a temesvári tanítóképző menekült tanáraival pótolták.

Mivel az épület helyreállítása csak novemberben fejeződhetett be, addig a tanítást a DMKE fiúnevelő intézetében kezdték meg 1919. október 1-jén.

Az iskola vonzáskörzete elsősorban a bácskai, bánáti részekre terjedt ki, így 1921/22-ben 8, a következő évben 18 első osztályos tanuló iratkozott csak be az intézetbe, mely ekkor 4 évfolyamú volt. 1923-ban 5 évfolyamúvá változtatták a tanítóképzést. Noha 1928-ban az Egyetemes Tanügyi Kongresszus az érettségire alapuló kétéves akadémiai képzés mellett foglalt állást, a tanítóképzés változatlanul öt évfolyamú maradt. Óratervében a közismereti tárgyak mellett jelentős szerepet kaptak a neveléstudományi tárgyak és a tanítási gyakorlatok, valamint mindazon tárgyak és gyakorlatok (gazdasági, kézimunka stb.), amelyek a leendő tanító számára szükségesek. A tanítóképzés 4, illetőleg 5 évfolyamában 14—19 éves korban sokirányú feladat ellátására kellett felkészíteni a kis falvakba, tanyákra is kikerülő fiatalokat. Ezt csak nagy elhivatottsággal vállalhatták, ezért is állt az iskolai nevelés központjában a hivatásra nevelés.

Az intézet csak 1923-ban kapta meg a részére Újszegeden, a Temesvári körúton épült épületcsoport egy részét, és szinte üres termekkel, feltöltetlen pocsolyás, gödrös udvarral kezdhették meg a helyfoglalást. Az internátusi épületet, amelyet a püspöki Szent Imre Kollégium foglalt el, csak 1930-ban kapták meg, de csak 1935-ben került teljesen birtokukba mind a négy épületrész.

Dr. Becker Vendel igazgató határozott irányítása és a püspök állandó figyelme mellett kialakult egy jól működő, eredményes, katolikus világnézeti alapon álló intézet, mely katolikus tanítókat, kántorokat, sőt 1927/28-tól hitoktató tanítókat is képzett.

A tanítójelöltek gyakorlati képzésének segítésére saját gyakorló elemi iskolájuk szolgált. A típusú I—VI. osztály, B típusú III—VI. osztály és a C típusú I—III. osztály. A képzős növendékek a harmadik tanévtől kezdve látogatták a gyakorlóiskolát, a felsőévesek itt végezték gyakorlati tanításaikat. A gyakorlati képzést segítette még a gazdasági irányú továbbképző gyakorló iskola is és a Bérkert soron kapott 2 kat. hold gyakorlóterület is. 1928/29-től népművelési tanfolyamok indultak az intézményben.

1930-tól a tanítóképző intézeti tanárok képzését szolgáló Apponyi Kollégium tanárjelöltjeinek az intézet lett a gyakorló iskolája. Az 1938. évi XIII. te. értelmében megszűnt a tanítóképző első osztálya, helyébe a leendő tanítóképző {569} akadémiával kapcsolatos líceum első osztálya lépett. Az 1941. évben a tanítóhiány miatt a líceum két felső osztálya átmenetileg visszaalakult tanítóképzővé.

Az ifjúsági egyesületekben végzett munka is elsősorban a tanítói hivatásra való felkészülést szolgálta. 1926/27-ben a növendékek szerkesztésében indult a Magyar Tanítójelöltek Lapja. Kezdetben 1000, majd 1500 példányban jutott el az ország többi tanítóképzőjéhez.

A végzett növendékek jelentős számban folytathatták tanulmányaikat az 1928-ban Szegedre került Polgári Iskola Tanárképző Főiskolán . n az Apponyi Kollégium elvégzésével jó elméleti felkészültségű, hivatasszerető tanítóképző intézeti tanárok lehettek.

SZAKISKOLÁK

Szegedi m. kir. áll. Felső Kereskedelmi Iskola. Igazgatók: Tóth József 1906-1926, Somogyi István 1927-1943, dr. Fekete Miklós 1943-1944. A tanulmányi felügyeletet a VKM VI. ügyosztálya alá tartozó Felsőkereskedelmi Iskolák kir. Főigazgatósága gyakorolta mindaddig, míg az 1935. évi VI. te. alapján a Tankerületi Főigazgatóságok felügyelete alá helyezték a felsőkereskedelmi iskolákat.

A 70000/1920. sz. rendelettel kiadott „Tanításterv" szerint az iskola két tagozatra oszlott. Az alsó tagozat a II. évfolyammal nyert befejezést, és az árukereskedelemre nevelt. A felső tagozat a IV. évfolyammal fejeződött be, és szélesebb körű közgazdasági műveltséget nyújtott.

Az 1919/20. iskolaév kezdetén, ötévi hányattatás után saját épületében kezdhette meg a tanítást, és négy évfolyamúvá fejlődött. Az 1911/12. tanévben 552 tanulót számláló iskola, mely 3 évfolyamban 12 osztályban, 17 rendes és 14 óraadó tanárral jelentős középfokú intézménye volt a városnak, a háború után visszafejlődött. 1922-ben csak 175 tanulója volt, többsége konviktusban elhelyezett, vagy bejáró vidéki tanuló. A következő évben ugyan 278-ra emelkedett a tanulólétszám, ez azonban a városi fiú kereskedelmi iskola megszüntetéséből eredt. A következő másfél évtizedben 150 körüli volt a tanulólétszám, 1933/34-ben pedig csak 83 tanulója volt az iskolának. 1923/24-ben az iskolaépület emeleti részét a VKM a városi leány felső kereskedelmi iskola részére engedte át, és a tankerületi főigazgatóság is helyet kapott az épületben.

A tanulólétszám erős visszaesésének oka nemcsak a háború előtti — 40—50%-ot kitevő — délvidéki tanuló elvesztésében és a 30-as évek gazdasági válságában, hanem az iskolatípusnak kedvezőtlen megítélésében is rejlett. A visszaesés semmi esetre sem az oktató-nevelő munka minőségéből eredt, hiszen jó hírű volt tanulmányi és egyesületi munkájában egyaránt. Több éven {570} át pl. ez iskola tanulói nyerték meg az országos középiskolai gyorsíróbajnokságot. A tehetősebb polgári családok nem értékelték a gazdasági szakismeretet nyújtó iskolákat, gimnáziumba íratták gyermekeiket. A kereskedelmi iskolába többnyire szegény családok gyermekei jártak. A tanulók zöme iparos és kereskedő fia volt, jelentős volt az őstermelők száma is, kisebb részben tisztviselők íratták be gyermekeiket. Egyharmaduk vidékről bejáró volt, közülük kerültek ki az iskola legjobb tanulói.

1938-ban, a Szent István emlékév alkalmából az iskola felvette a Szegedi m. kir. áll. Szent István Fiú Felső Kereskedelmi Iskola nevet, és megalakította a Végzett Hallgatók Szövetségét. A gyakorló irányú középiskolákról szóló 1938. XIII. te. alapján az 1940/41. iskolai évtől kezdve fokozatosan kereskedelmi középiskolává alakult át, és némileg javult, 170—230 között mozgott a tanulólétszám. Ez annak volt a következménye, hogy a háborús években a kereskedelmi középiskolákból már nemcsak gép- és gyorsírókat kerestek, a tehetségesebb tanulók válogathattak az állásokban.

Az iskola ifjúsági egyesületei közül főleg a Jakab Lajos Gyorsírókör és az Ifjúsági Vöröskereszt munkásságát a főigazgató több ízben mint példamutatót emelte ki jelentéseiben.

Szeged sz. kir. város négyévfolyamú Női Felső Kereskedelmi Iskola. Az 1912-ben létesült és a városi fiú felső kereskedelmi iskolával közös igazgatás alatt állott iskola a Széchenyi téri Jerney-féle házból már 1913-ban a Tisza Lajos krt. 50. sz. alá, a „Tornyos iskolába" költözött, miután a II. ker. polgári leányiskola a Dugonics utcai új épületet megkapta.

1921-ig maradhattak itt, mert ezt az épületet is át kellett adniok, ugyanis a kir. tábla a tudományegyetemnek engedte át Dugonics téri épületét, s most erre az épületre tartott igényt. A VKM a Boldogasszony sugárúton levő III. ker. áll. polgári fiúiskola épületét utalta ki a női kereskedelmi iskolának, mely épületben a francia katonák kiköltözése után menekültek laktak. 1922/23-ban társintézetüket, a városi fiú felső kereskedelmi iskolát tanulólétszámának elapadása miatt a VKM 61 401/1921. sz. rendeletével megszüntette.

1923-ban az iskola részére az állami felső kereskedelmi iskola emeleti részét utalták ki, a tanulólétszám ekkor már 182 volt, így a zsúfoltság, szertárhelyiségek hiánya, a két különböző nemű iskola együttélése okozott problémákat. Nyáry György igazgató 1912-től vezette az iskolát, s az épületgondok mellett mind a tantestületnek, mind a növendékeknek állandó küzdelmet kellett folytatniuk a tantervi túlterhelés ellen. Az általánosan művelő tárgyak aránya túl nagy volt a szaktárgyak rovására. A második évfolyamon egyszerre 6 új tantárgy lépett be, ez nagy nehézséget okozott, de egyben szelekcióra is alkalmat adott.

1928 novemberében Klebelsberg megtekintette az iskolát. Látogatása eredményeként 1930 tavaszán megkezdődött a Mérey u. 3. sz. telken önálló {571} iskolaépület építése, mely októberre el is készült, és 1931 januárjában beköltözhetett az iskola. Az új épület tanítási célra mindenben megfelelő volt, de földszintjén a belvárosi elemi leányiskola kapott helyet, és így hamarosan ez az épület is szűknek bizonyult.

Az iskola gyakorlati irányával hamarosan vonzó lett a szegedi leányifjúság, különösen az iparos, kereskedő, kispolgári rétegek számára. Ez volt az egyetlen olyan szegedi középiskola, ahol a róm. kat. növendékek aránya a 60%-ot sem éri el. A beiskolázási vonzásköre jelentősen széles volt a háború után:

Hogy az iskola a gyakorlati életre nevelt és társadalmi szükségleteket elégített ki, bizonyítja a negyvenes évek felé a létszám olyan gyors növekedése, hogy már az új épület is szűknek bizonyult. A végzett tanulók könnyen és jó állásokban kaptak elhelyezést. Több olyan nagyvállalat fordult az igazgatósághoz, amely hajlandó lett volna az összes végző tanulót felvenni.

A nappali oktatás mellett igen látogatottak voltak az iskola esti tanfolyamai. Az 1940/41. tanévben szervezett tanfolyamok: traktorkezelői, gőzkazánfűtői, villamosipari előkészítő, szerszámgépkezelői, cséplő- és vetőmagtisztító tanfolyam. A következő évben villamos hegesztő, lánghegesztő, vezetőgépészeti stb. tanfolyamok.

A növendékek képzése 3 éves volt, heti 45 óraszámmal, ebből 29—35 elméleti, 10—22 műhely- és laboratóriumi gyakorlat. 3 év után végbizonyítványt kaptak, mely a mester címmel és a katonaságnál karpaszomány viseleti joggal járt.

Az elméleti és gyakorlati órákon kívül sok volt a gyárlátogatás, a tanulók rajzaiból, műhelymunkáiból évenként kiállítást rendeztek. 1941-ben Acéltoll címen kéthavonként megjelenő ifjúsági lapot indítottak. Fényképekkel és ábrákkal illusztrált technikai tárgyú kiadványuk színes nyomással, számonként 3000 példányban készült.

A második világháború éveiben több tanár katonai szolgálatra vonult be, a gyáripar hadi igényei a háború végére még a tan- és vizsgarendet is felborították. 1944-ben a kiürítés során az iskola szemléltető anyagát Székesfehérvárra szállították, a tanulók egy részét pedig Pestre rendelték tanulmányaik folytatására.53

Első m. kir. áll. Vegyipari Középiskola, Szeged. Az 1940/41. tanév második felében a felső ipariskola vegyészeti tagozata megszűnt, és a Mars téri épületben 30 tanulóval külön vegyipari középiskolává alakult. Igazgató: Hűnek Emil vegyészmérnök.

Mint az iskola címében is kifejeződik, a kibontakozóban levő vegyipari szükségletek kielégítésére létesült első ilyen szervezésű középiskola volt. A végzett növendékek az élelmiszeriparhoz (keményítő, szesz, sör, cukor stb.), a gyógyáru, szappan, kozmetika, illatszer, textil, bőr, ásványvíz, kerámia-és téglaiparban, valamint a vegyipar valamennyi ágában, így pl. a zsír, olaj, festékiparban helyezkedtek el, mint önálló iparosok, vagy mint ipari alkalmazottak. A tanulók a negyedik év végén érettségit is szerezhettek.

 {573} Az új iskolatípus életrevalóságát mutatja, hogy évről évre rohamosan emelkedett az iskolába jelentkezők száma. A tanulókat nemcsak tantárgyi, hanem pszichológiai képességvizsgálatok alapján is választottak ki. 1941-ben már 134 volt a jelentkező a felvehető 40-es férőhelyre.

A szakmai munka mellett az első tanévtől kezdve kialakultak a más középiskolákat is jellemző órán kívüli foglalkozások. Az 1943/44. tanévben Retortafüst címen ifjúsági lapot indítottak.

A háborús években a Mars téri nagy iskolaépület kétharmad részét, a tanműhelyeket a honvédség foglalta le, és csak 1941 szeptemberében adták át az iskola céljaira. 1942-ben válságossá vált az iskola helyzete. 6 tanár közül 4 bevonult katonának, egy megbetegedett. Kölcsön tanerőkkel, a leánygimnáziumban két tanterem átadásával sikerült indítani a tanévet. Az első osztályba 40 helyre már 162 jelentkezőjük volt. Az iskola profiljának megfelelően ilyen mostoha körülmények között is „hadigazdálkodásra" álltak át: az iskola szikvízgyára, jéggyára, szappanfőzdéje, illatszer-, agyagipari műhelye (cserép, tégla, kályhacsempe) a lakosság számára is termelt. A tanulók nyáron üzemi gyakorlatokon vettek részt. 1943 júniusában a honvédség visszaadta az iskolaépületet, és a tanárok is leszereltek.

Szegedi m. kir. Faipari Szakiskola. A fa- és fémipari szakiskolából 1911-ben kivált önálló faipari szakiskola az egyetem részéről történt épület-igénybevételek során a Szent György téri elemi iskola egyik épületszárnyában kapott helyet. Igazgatója N. Czike Gábor volt. Mellette 1 rendes tanár, 2 óraadó, 1 főművezető, 2 segédművezető volt a 30-as létszámú, 3 évfolyamú iskola tanszemélyzete. Az iskola végbizonyítványa négy faiparágban nyújtott képesítést. A végzettek egyéves mesterképző-tanfolyam után mesteri címet kaptak.

1935. szeptember 15-én az Iparügyi Minisztérium fennhatósága alól a VKM alá helyezték az iparoktatást. 1936 nyarán kapta meg az iskola a VKM 36 766/1936. V. 2. sz. döntését, melynek értelmében az 1936/37. tanévre már nem vehet fel tanulót, s így az iskola 1938 januárjában megszűnt. A döntést a kis tanulólétszám indokolta. Ekkor a második osztályban 6, a harmadikban 8 tanulója volt az iskolának.

Középiskolai diákotthonok. Bár a trianoni döntéssel Szeged iskoláinak vonzáskörzete erősen leszűkült, sokféle iskolatípusával mégis messze vidékekről vonzotta a továbbtanulni kívánó ifjúságot. Az iskolák közül többnek — az iskola épületében vagy annak közelében — saját internátusa volt.

1. M. kir. Árpádházi Szent Erzsébet Leánygimnáziummal kapcsolatos internátus.
2. Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek Tan- és Nevelőintézetének Internátusa. {574}
3. Szegedi Kir. Kat. Tanítóképző Internátusa.
4. Felső Ipariskola Internátusa.
5. Szegedi Piarista Konviktus. 1942. szept. l-jétől a falusi tehetségmentés során beiskolázott tanulók számára.

Egyéb diákotthonok:

6. Horthy Miklós áll. Tanítói Internátus. Falusi tanítók gyermekei részére. 1937. május 3-án avatták. Fenntartója a VKM. Boldogasszony sugárút 1. sz. alatt működött. Férőhely 110, havi ellátási díj 30 pengő.
7. M. kir. Államvasutak Fiúnevelő Intézete és Árvaháza. Boldogasszony sugárút 46. sz. alatt. Fenntartója a MÁV Igazgatósága. Férőhely 150.
8. Szent Gellért Konviktus. Kálvária u. 10. Fenntartója a Szent Gellért Társaság. 160 férőhely. Ellátási díj 1937-ben 35 pengő, 1939-ben 44, 1941-ben 65 pengő.
9. Szent József Fiúnevelő Intézet. Szentháromság u. 9. 24 férőhely. Ellátási díj 1941-ben havi 90 pengő.
10. Országos Gyermekvédő Liga Árpád Otthon Fiúnevelő Intézete, Szőregi út.
11. Szegedi Kereskedők Egyesülete Diák Internátusa. Fodor u. 33.
12. Szegedi Katholikus Nővédő Egyesület Szent Erzsébet leányinternátusa. Korona u. 18. Ellátási díj 1931-ben évi 700 pengő.
13. Dr. Rusz Gusztávné leányinternátusa. Polgár u. 30.
14. Püspöki Internátus. Londoni krt. 11/A.

3. FELSŐFOKÚ OKTATÁS

TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLA

Szegedi Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola. A polgári iskolák elterjedésével 1873-ban indult meg a 2 évfolyamos polgári iskolai tanárképzés a budai tanítóképzőben (Paedagogium) a férfiak, a pesti tanítónőképzőben (Erzsébet-nőiskola) pedig a nők részére. 1881-ben a képzés ideje 3 évre emelkedett, 1897-ben félhivatalosan főiskolai jelleget kapott. 1918-ban mindkét intézmény hivatalosan is főiskolai rangra emelkedett, és a polgári iskolákban tanító pedagógusok tanári címet kaptak. 1920-tól a képzés 3, majd 4 szakcsoportban történt. Klebelsberg decentralizációs irányelvének egyik megnyilvánulásaként a VKM a polgári iskolai tanárok képzését a 3 vidéki egyetemre kívánta áttelepíteni úgy, hogy minden vidéki egyetemre l-l szakcsoport került volna a pesti intézmény egyidejű megszüntetésével.54 Nemcsak a vidéki egyetemek {575} fogadták szívesen a tervezetet, hanem maga a polgári iskolai tanárság is sürgette az egyetemi képzést: „Ismételten és egyhangúlag az egyetemi képzés mellett foglalunk állást, mert csak a 4 évfolyamú egyetemi képzés biztosítja az évtizedes bajoknak, erkölcsi és anyagi sérelmeknek orvoslását (...) A statusnak létérdeke, hogy tanárképzése az egyetemre kerüljön."55

A problémát bonyolította, hogy a polgári iskolai tanárképzés túlnyomóan a tanítóképzőt végzettekre épült, az egyetem pedig nem vett föl rendes hallgatóul tanítókat. A pécsi és debreceni elhelyezés akadálya volt, hogy nem volt matematika —természettudományi fakultásuk. A kérdés tanulmányozására Kornis Gyula államtitkár elnökletével alakult szakbizottság előadója, Huszti József úgy ítélte, hogy csak koncepcióról lehet szó, a képzést az egyetem egészen nem vállalhatta. Az egyetem féltékenyen őrizte tudományos tradícióját, célkitűzései is mások voltak, mint ami a tanárképzéshez szükséges.

Végül 1928-ban a két budapesti intézetet Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola néven összevonták és Szegedre helyezték. (115. fénykép.) Az egyetemmel szervezetileg egyesítették azzal, hogy a 10 tagú igazgatótanács elnöke mindig egyetemi tanár. A tisztet hosszabb időn keresztül Huszti József töltötte be. Ügyvezető elnöke a főiskola igazgatója lesz, és 3 egyetemi tanár is helyet kap az igazgatótanácsban. A hallgatók egyik főszaktárgyukból nemcsak a főiskolán, hanem az egyetemen is kollokváltak, és kötelesek voltak az ottani szemináriumi, laboratóriumi munkában gyakorlatilag részt venni. A tanítási gyakorlatban való jártasságot a főiskola mellett szervezett gyakorló polgári fiú-és leányiskolában sajátították el. (776. fénykép.) A második és negyedik év végén vizsgát tettek, és megkapták a polgári iskolai tanári oklevelet. Ennek birtokában beiratkozhattak a főiskolához kapcsolt, a tanítóképző intézeti tanárok képzésére szolgáló Apponyi Kollégiumba.

Az 1928 októberében Szegeden indult főiskola 75 elsőéves, 200 másod- és harmadéves férfi- és nőhallgatóval, az egykori III. kerületi állami polgári fiúiskola erre a célra átalakított Boldogasszony sugárút 6. sz. alatti épületében kezdte még működését. A főiskola Budapestről magával hozta 50 000 kötetes könyvtárát is. Helyszűke miatt a hallgatóság egy része az Egyetemi és a Somogyi-könyvtárat volt kénytelen látogatni. Tornatanárok képzése is folyt a főiskolán, ám sportpálya és tornaterem akkor még nem volt.

Az egyetemmel való kooperáció problémája hamarosan két területen jelentkezett. A felvételnél előnyben részesítették a tanítóképzőt végzetteket. A gimnáziumból és kereskedelmi iskolából felvett hallgatók, bár a pedagógiai {576} tárgyakból felvételi vizsgát tettek, nehezen követték a tanítóképzőt végzetteket. Ezért Somogyi József a tanári kar 1931. februári ülésén az eredményesebb pedagógiai oktatás érdekében javasolta, hogy a felvételnél magasabb követelményt állítsanak a pedagógiai tárgyakból a jelentkezők elé. A másik probléma az volt, hogy a főiskolai és egyetemi tanulmányok kettőssége elaprózódásra vezetett, kevés óraszámú, sok- tárgyra terjedt ki az oktatás. A főiskolás tanárjelölteknek az egyetemi oktatásba történő bekapcsolása igen mechanikusnak bizonyult, jelenlétük az egyetemen formális, periferikus volt.56

A főiskola igazgatói: 1928-1932. dr. Galamb Sándor, 1932-1938. dr. Littke Aurél, 1938-1939. dr. Szőkefalvi-Nagy Gyula, 1939-1940. dr. Ábrahám Ambrus, 1940—1944. dr. Schilling Gábor. A főiskola tanárai 1943-ban: dr. Eperjessy Kálmán (történelem), dr. Somogyi József (pedagógia, filozófia), v. Török Imre (mezőgazdaságtan), dr. Eperjessy György (kémia), dr. Szögi (Szeg^ hy) Endre (ének-zene), dr. Sándor István (irodalom), dr. Hazslinszky Bertalan (növénytan), dr. Kesselyák Adorján (állattan), dr. Petrózi István (német nyelv), dr. Szőkefalvi-Nagy Béla (matematika), dr. Budó Ágoston (fizika). Főiskolai megbízott tanár — a slöjd szakon — Fogassy Ödön, a testnevelés szakon Kardos Alajos. A nyelvészeti előadásokat dr; Csefkó Gyula, a magyar szóláskincs elismert kutatója tartotta. A filozófia—pedagógia tanszék első tanára Mester János, az egyetem későbbi pedagógia professzora volt. Az ő utóda lett Somogyi József. A magyar irodalmi tanszéken elsőként Galamb Sándor tanított. Ő később a főiskola igazgatója, majd a pesti Színművészeti Akadémia tanára lett. A növénytani tanszék tanárai között találjuk Greguss Pált, aki 1940-től az egyetem növénytan tanszékének professzora volt, nemzetközi hírű pínealógus, fenyőtudós, az újszegedi füvészkert jeles továbbfejlesztője. Az állattani tanszék első kinevezett tanára a főiskolán Ábrahám Ambrus premontrei tanár volt, aki később egyetemi professzor, akadémikus lett. 1937-ben az addig betöltetlen kémia tanszék vezetését Bruckner Győző, a később egyetemi tanári kinevezést kapott neves kémikus látta el. A német nyelv és irodalom tanszéket elsőként Moór Elemér vezette. A tanárjelöltek metodikai oktatását pedig hosszú időn át a gyakorló iskola igazgatója, Kratofil Dezső végezte. (117. fénykép.)

Az 1942/43. tanévben három szakcsoportban (nyelv-, irodalom-, történettudományi; földrajz—természetrajzi; mennyiségtan—természettani szakcsoport) már 448 volt a főiskolai hallgatók száma.

Az Apponyi Kollégium tagja: 11 férfi, 22 nő.57

 {577} Minthogy a hallgatók zömükben vidéki fiatalok voltak, kollégiumi elhelyezést kaptak. Az egykori DEMKE által emelt és a szegedi ifjúság részére 1927-ben átadott épületben működött Horthy Kollégiumban 50 állandó helyet biztosítottak számukra, sokan laktak a Vásárhelyi sugárút 2. sz. alatti — az egykori Tunyogi Csapó-féle magángimnázium helyén levő — Zrínyi Miklós Egyetemi Diákotthonban is, a leányok pedig — a Kálvária utca és Gyöngy utca sarkán álló — Boldog Margit Leányotthonban.

A többségében már tanítói oklevéllel rendelkező, szociális származását tekintve az egyetemitől lényegesen eltérő összetételű, jelentős számban faluról származó és végzés után oda is készülő főiskolai hallgatók nem vettek részt a 30-as évek jobboldali szegedi diákmozgalmaiban, bár a Foederatio Emericana Integra Corporatiója mellett a Turulhoz tartozó Botond és Csaba Bajtársi Egyesületnek is voltak főiskolás tagjai. Említett szociális és környezeti adottságaik, a zsúfolt tananyag és a hivatásra nevelés miatt csendben, szorgalmasan készültek leendő hivatásukra. 1936-ban jelentették meg a rövid életű Szegedi Szemle című ifjúsági lapot, amely az egykori budapesti diáklap, a Botond hagyományainak folytatása volt. 1942 decemberében Sorsforduló címmel indítottak ifjúsági lapot. Nagy hazai, sőt külföldi sikereket szerzett a Szögi (később Szeghy) Endre tanár vezetésével működött Főiskolai Kamarakórusuk.

A főiskola legkiválóbb hallgatói közül évenként többen folytattak egyetemi tanulmányokat a tanítóképző intézeti tanári oklevél megszerzéséért, az egyetemhez kapcsolódó Apponyi Kollégiumban, és doktorátust is szerezhettek. Klebelsberg kívánsága volt, hogy az apponyistákat megkülönböztetésül „tanárjelölt hallgatók" címen tartsák nyilván, és sárga indexet kapjanak. Az 1929. június 18-án kiadott rendelet alapján az Apponyi Kollégiumot az 1929/30. tanévtől kezdődően szervezték meg a négy évre felemelt polgári iskolai tanárképzés fölé. A képzési idő eredetileg kétéves tartamát 1943-ban — a háborús helyzet miatt — átmenetileg egy évre szállították le. Az Apponyi Kollégium hallgatói felkészültségükkel és komoly magatartásukkal elismerést váltottak ki egyetemi körökben is. 1937-ben a matematika és természettudományi kar dékánja e hallgatók tandíjkedvezményével kapcsolatban így jellemezte őket: „(...) ezek a tanítóképző intézeti tanárjelöltek tanulmányi szempontból már többször kiválogatás alá estek, és így majdnem kivétel nélkül valóban kiváló hallgatók, akik az egyetemen is elsőrangú módon megállják helyüket. Nagy szorgalmú, a tanulásban fegyelmezett emberek, akik még rendes egyetemi hallgatók előtt is példaképül szolgálhatnak..."58

A tudományos jellegére féltékeny és érzékeny egyetemi tanács még az {578} egyetemi doktorátus megszerzése érdekében is határozottan melléjük állt: „Az Apponyi Kollégium hallgatói 12 félévi, állandóan kollokviumokkal kísért kitűnő sikerű egyetemi tanulmány után sem bocsáthatók doktorátusra, amíg gimnáziumi érettségi bizonyítványt nem szereztek. A rendelet egyetlen érve, hogy a jelöltek klasszikus nyelveket nem tanultak, az általános műveltségi tárgyakat sem olyan mélységben, mint a gimnázium. Ezzel szemben áll: 1. érettségi helyett az apponyisták doktorátus iránti kérvényükhöz három diplomát mellékelnek: tanítói oklevelet, polgári iskolai tanári oklevelet és tanítóképző intézeti tanári oklevelet. Ezenfelül elvégzik az egyetem keretében a latin érettségi pótlására felállított latin, sőt görög tanfolyamot is. 2. Az ötéves tanítóképzőben a klasszikus nyelvektől eltekintve közismereti tárgyakat ugyanolyan mélységben tanulnak."59

Végül a legnagyobb elismerés 1941-ben: „Komoly, nagy felkészültségű ifjak, akik az egyetemnek igazi értékei."60

TUDOMÁNYEGYETEM

M. kir. Ferenc József Tudományegyetem. Kolozsvár 1918. december 24-i román megszállása és 1919. november 3-án egyetemének román egyetemmé átalakítása során a professzorok jelentős része Budapestre menekült. Itt a Paedagógiumban és az első kerületi gimnáziumban 1920. február 25-én megnyílt, és 3 szemeszteren át működött a kolozsvári egyetem utóda.

Szeged város évszázados kívánságát remélte beteljesülni a kolozsvári egyetem Szegedre kerülésének lehetőségével. A polgármester már 1919. május 9-én felszólította a feloszlás előtt álló egyetemet, hogy Szegedre menekült hallgatóik vizsgáztatására jöjjenek a városba. A város nevében 40 tanár számára lakást, több száz hallgató részére menzát és internátust ajánlott fel. 1920. január 12-én a város a megígért 7 millió koronát 9 millióra emelte fel. Felajánlotta a közművelődési palota gyűjteményeinek használatát, a királyi tábla, a vasúti leszámítoló hivatal, az állami főgimnázium, a felső kereskedelmi iskola, a Madách utcai polgári iskola épületét, az újszegedi „Kenderakadémiát", a szemészeti, gyermekgyógyászati, szülészeti klinikát és a közkórházat.61

 {579} A nemzetgyűlés 1921. május 29-én elfogadta azt a törvényjavaslatot (1921. évi XXV. te.), amely szerint a Ferenc József Tudományegyetem „ideiglenesen" Szegeden nyer elhelyezést. 1921. október 9-én adta át Horthy Miklós kormányzó az egyetemet új székhelyén, s benne október 12-én indult meg az oktatás.

A sürgető igények miatt a város csak a már meglevő intézmények rovására helyezhette el ideiglenesen az egyetemet. A királyi tábla Dugonics téri épületét az egyetemi központi épület céljaira adta át, ahol a hivatalokon kívül az egyetemi könyvtár, a jogi kar, a bölcsészkar, valamint a matematikai intézetek kaptak helyet. Az állami gimnázium épületében a természettudományi kar intézeteit helyezték el. A fémipariskolában a sebészeti és belgyógyászati klinika és néhány elméleti orvosi intézet, a csapatkórházban a bőrgyógyászati klinika, a városi kórházban az elme- és ideggyógyászati klinika, a városi gyermekkórházban a gyermek-, a szemkórházban a szemészeti klinika, a bábaképző intézetben a szülészeti és nőgyógyászati klinika, a rókusi elemi iskolában az anatómia, törvényszéki orvostani és kórbonctani intézetek kaptak helyet. Igen jelentős változás volt, amikor az egyetem megkapta a vasúti leszámítoló intézet épületét is. Ide költözött a bölcsészeti kar és a természettudományi kar intézményeinek egy része. Teljessé lett az épület a hozzáépített nagy előadóteremmel, az auditórium maximummal és a tornateremmel.

Az „ideiglenes" jelleg hamarosan terhessé vált, és a szűkösen elhelyezett egyetem jelentős bővítése vált szükségessé. Szeged város törvényhatósági bizottságának 1924. június 30-án tartott közgyűlésén felajánlotta és vállalta, hogy a tudományegyetem állandó elhelyezésének költségeihez ötven éven át 24 vagon, tiszavidéki búza árával — koronában —, illetve az állam mindenkori törvényes fizetési eszközével hozzájárul.62

A Rerrich Béla mérnök tervei alapján gyors ütemben kibontakozó Dóm téri építkezés, amely 12 objektumot vett figyelembe, 1926-ban kezdődött, az alapkőletétel (118. fénykép) Horthy Miklós jelenlétében történt. Az objektumok építése zömében 1930-ra befejeződött, illetve a gazdasági válság következtében leállt. 1929. november 9-én adták át utolsóként a Fizikai és Kémiai Intézetet. Nem épült fel a rektori adminisztrációs épület, a Jogtudományi Kar és az Ideg-elme klinika épülete. A város a botanikus kert céljaira Újszegeden 21 hold földet ajánlott fel, s az ifjúság testnevelésének előmozdítására előbb a szőregi országút mellett, majd a tápéi kapu közelében telket bocsátott egy sporttelep megépítésének céljára.

Szeged város tetemes összegekkel egészítette ki a kulturális építkezésekre fordított állami támogatást (119. fénykép). Ez is hozzájárult ahhoz, hogy 1926 {580} és 1930 között, tehát 5 év alatt 23 millió pengővel növekedett Szeged adóssága. Jogosan jelentette ki Pálfy József polgármester az 1933. június 27-i közgyűlésen: „(...) sokszor hangoztattam és hangoztatni fogom a jövőben is, hogy Klebelsberg bármilyen jóakarója volt Szegednek, tőle ingyen semmit sem kaptunk."63

Az egyetemi karok és intézetek elhelyezése mellett gondoskodni kellett a vidéki hallgatók elhelyezéséről, ellátásáról, a szegény hallgatók segélyezéséről is. A Horthy Miklós egyetemi internátus (később: Kollégium, majd Diákotthon) az egykori DMKE-internátus épületében létesült 150—200 férfi és 30 — 35 nőhallgató részére. Az Egyetemi Diákasztal (Mensa Academica Publica) ugyancsak abban az épületben működött. Később itt nyert elhelyezést a Természettudományi Kar kiváló hallgatóinak képzésére a budapesti Eötvös József Kollégium mintájára létesített Báró Eötvös Loránd Kollégium is. Az Erzsébet-leányotthon 50 egyetemi nohallgatónak nyújtott lakást és ellátást. A legszegényebb egyetemi hallgatókat segítve, a város Tábor utcai bérházának III. emeletét adta át Egyetemi Diákotthon céljára. A református egyház Bethlen Gábor Otthona 12 férfihallgató számára, a Luther Szövetség 20 férfihallgató számára létesített otthont. A Kelet-magyarországi Főiskolai Hallgatók Bocskay-internátusa 50—60 férfihallgató részére létesült egy volt magán-internátus épületében. Az Egyetemi Szent Imre Kollégium 50—60 hallgatónak, a Kath. Nővédőegyesület leányotthona 16—20 nohallgatónak létesült. 1941-ben 111 férfi hallgatónak a Zrínyi Miklós Fiúkollégiumot, 61 nohallgatónak a Zrínyi Ilona Leánykollégiumot hozták létre. A szegény hallgatók segélyezésére 1923-ban létesült a Diákjóléti és diákvédő iroda, az egyetemi menza pedig 1931-től az internátusokon kívül lakó hallgatók élelmezéséről is gondoskodott.

Ezen építkezések és létesítmények egy fejlődő intézmény természetes velejárói, A hallgatók létszáma 1921-ben 1007 volt, 1931/32-ben már 2163, tehát tíz év alatt megkétszereződött. 1932-től kezdve azonban fokozatosan apadni kezdett.

Az egyetem fejlődésének csúcsára az 1931/32-es tanévre jutott, amikor 62 tanszéke volt: a jogi és orvosi karon 16—16, a bölcsészetin 18, a természettudományin 12. A gazdasági válság visszavetette a fejlődést. Az 1932/33. évi költségvetéssel kapcsolatban a kormány elhatározta a tanszékek számának apasztását: a jogi karon 13, az orvosin 15, a bölcsészetin 13, a matematika—természettudományin 12 tanszék maradt.

Az egyetemi tanács és a közvélemény az egyetem fokozatos háttérbeszorulását érzékelte. A nemzetközi Rockefeller-alapítványból eleve számarányán alul részesült a szegedi egyetem, 1934-ben pedig 95 ládában szállították el {581} Debrecenbe a szegedi egyetem Rockefellertől kapott ajándékát, orvosi felszereléseket és könyveket. A szegedi sajtó, de maga az egyetemi tanács is mind többször figyelmeztetett az egyetem teljes megszüntetésének veszélyére.

A második bécsi döntést követően hozott, 1940. évi XXVIII. te. rendelkezett a kolozsvári tudományegyetem újjászervezéséről, és a szegedi tudományegyetem felállításáról. A Ferenc József Tudományegyetem hivatalosan 1940. október 16-án vett búcsút a várostól. Régi tanárainak egy részét, a jogi és államtudományi kar tanárait csaknem teljes számban Kolozsvárra nevezték ki. A Szegeden maradt Horthy Miklós Tudományegyetem 1940. november 11-én tartott ünnepélyes megnyitása (120. fénykép) után, 12-én kezdte meg működését ugyanazon épületekben és ugyanazokkal az intézményekkel. A törvénycikk 3. §-a úgy rendelkezett, hogy a Horthy Miklós Tudományegyetemen a jog- és államtudományi kar működését átmenetileg szüneteltetni kell. Az új egyetem 39 tanszékkel indult: az orvosi karon 15, a bölcsészetin 12, a matematika- és természettudományi karon 12 tanszékkel.

Bár a jogi kar szüneteltetésével csökkent az egyetem helyiségigénye, véglegessé válása megfelelő elhelyezést kívánt meg. Az 1941. május 13-i tanácsülés előterjesztést tett a városnak, hogy a tulajdonában levő Somogyikönyvtárat és az egyetemi könyvtárat egységes vezetés mellett külön épületben egyesítsék. Ez a gondolat hasonló formában már az 1921. október 26-i és az 1938. január 28-i tanácsülésen is felmerült.

Az egyetem tanárai. A Kolozsvárról Budapestre menekült 30 tagú tanári testületből 1919 decemberében mindössze négyen ellenezték az egyetem Szegedre helyezését. Midőn a következő évben Budapesten megnyílt az egyetem, Budapest vagy vidék kérdése megosztotta a tanári testületet. Az „ideiglenesség" mellett ez érthető is volt, a kolozsvári visszatérést remélték, Trianon után azonban dönteni kellett. Közülük többen, részben a Szegeden felajánlott lakások minőségével nem voltak megelégedve, részben Budapesttől nem akartak megválni. Így az első szegedi évek tudományos és oktató munkásságát, a nemzetközi tudományos kapcsolatok kiépítését erősen hátráltatta, hogy a tanárok közül többen lejártak Szegedre. A szegediek — némi joggal — eleinte úgy érezték, hogy az egyetem a város társadalmától elszakadt arisztokratikus intézmény, amely a város kulturális életébe nem folyt bele. A kapcsolatoknak ezt a hiányát Féja Géza is megemlítette Viharsarok c. művében. A harmincas évekre azonban fokozatosan változott, oldódott a viszony. Az egyetem tanárai és hallgatói mindjobban magukénak kezdték érezni a várost, s mind több szállal kapcsolódtak annak mindennapi életéhez. Különösen Szent-Györgyi Albert (122—124, 181. fénykép) 1937-ben kapott Nobel-díja, tudományszervező munkássága járult ehhez hozzá, de legfőképpen a rektorsága idejében történő változások erősítették meg az új vonásokat {582} a szegedi egyetem életében. A kolozsváriak mellett kialakult az új „szegedi" professzori kar.

Az egyetem rektorai: 1921/22. Menyhárth Gáspár, 1922/23. Pfeiffer Péter, 1923/24. Veszprémy Dezső és Reinbold Béla, 1924/25. Csengery János, 1925/ 26. Riesz Frigyes, 1926/27. Tóth Károly, 1927/28. Reinbold Béla és Issekutz Béla, 1928/29. Dézsi Lajos, 1929/30. Győrffy István, 1930/31. Kováts Ferenc, 1931/32. Veress Elemér, 1932/33. Schmidt Henrik, 1933/34. Széki Tibor, 1934/35. Kiss Albert, 1935/36. Ditrói Gábor, 1936/37. Erdélyi László, 1937/38. Gelei József, 1938/39. Ereky István, 1939/40. Baló József, 1940/41. Szent-Györgyi Albert, 1941/42. Kogutowicz Károly, 1942/43. Frőhlich Pál, 1943/44. Kra-már Jenő, 1944/45. Koltay-Kastner Jenő.

Dékánok voltak: Búza László, Csekey István, Heller Erik, Horváth Barna, Iványi Béla, Kolozsváry Bálint, Laky Dezső, Moór Gyula, Polner Ödön, Schneller István, Surányi-Unger Tivadar, Szandtner Pál, Tury Sándor Kornél (jogi kar); Banner János, Bartók György, Bognár Cecil, Buday Árpád, Fógel József, Halasy-Nagy József, Hermann István Egyed, Horger Antal, Hornyánszky Gyula, Huszti József, Imre Sándor, Klemm Antal, Márki Sándor, Mészöly Gedeon, Várady Imre, Várkonyi Dezső, Zolnai Béla (bölcsészkar); Bartucz Lajos, Farkas Béla, Haar Alfréd, Kerékjártó Béla, Kiss Árpád, Ortvay Rudolf, Széli Kálmán, Szentpétery Zsigmond, Szőkefalvi-Nagy Gyula (term. tud. kar); Demeter György, Gellért Albert, Hainiss Elemér, Jankovich László, Jeney Endre, Miskolczy Dezső, Rávnay Tamás, Rusznyák István, Szabó József (orvosi kar).

A tisztségviselőkön kívül számos neves tudós tanár volt a szegedi egyetemen.64

Tudományos értékelés nélkül, csupán a köztudatban leginkább ismerteket említjük meg. A jogászok közül a jeles Bibó István, a bölcsészek közül a Szeged híres kutatója Bálint Sándor, Baróti Dezső, Ortutay Gyula és Szerb Antal magántanárok, Sík Sándor és Tettamanti Béla professzorok. A természettudományi karból Apáthy István, Bay Zoltán, Beretzk Péter ornitológus, Gombás Pál, Koch Sándor, a kőzettan nagy hírű tudósa, a fiatal Szőkefal vi-Nagy Béla, (121. fénykép) az orvosi karból Batizfalvy János, ifj. Jancsó Miklós, Nyirő Gyula, Purjesz Béla, Straub F. Brúnó, a későbbi akadémikus, Treer József, Vidákovits Kamilló, a gyógyszerész Dávid Lajos.

Az egyetemen a tudományos munkára nevelés volt a fő cél, a tanárképzés rendszere főleg elméleti volt. Működött a Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság, de a gyakorlati tanárképzést egyedül a gyakorlóév szolgálta. A szemináriumok {583} munkájában általában a színvonalas tudományos légkör uralkodott. Jeles matematikusok, természettudósok, orvos-kutatók, jogászok, irodalmárok és nyelvészek körül tudományos iskolák bontakoztak ki.

Az egyetem oktató és tudományos személyzete mindinkább bekapcsolódott a város kulturális, irodalmi, művészeti, tudományos életébe, számos akadémiai tagság, magas nemzetközi kitüntetés, a nemzetközi tudományos életben betöltött jelentős szerep igazolta a szegedi egyetemen folyó tudományos munka eredményeit.

A segédtanerők száma az 1921/22. tanévben 103 volt. Ez a létszám az 1931/32. tanévben a díjtalanokkal együtt 177-re nőtt (118 díjas, 59 díjtalan). 1932/33-ban a díjas segédtanerők számát hússzal 98-ra apasztották ugyan, de az 1934/35. tanévre a segédtanerők száma 191-re emelkedett, közülük már 89 volt díjtalan.

A tudományos kutatómunkát és az oktatást sokszor akadályozta az elhelyezés szűkössége, a tárgyi ellátottság hiánya. Ennek ellenére azonban pl. az 1934-ben már 184 000 kötetes egyetemi könyvtár a számos nehézség mellett kiválóan látta el feladatát. Nagy részben köszönhető ez a könyvtár neves igazgatójának, id. Bibó Istvánnak. Ötvenezer látogatója volt ez évben, ebből 41 782 egyetemi hallgató. Naponta 150—200-an látogatták az olvasótermet, sőt sokan ki is szorultak onnan.

Az 1922-ben alakult Ferenc József Tudományegyetem Barátainak Egyesülete célja volt a tudományos élet fejlesztése, az egyetem volt polgárainak egyesítése, az egyetemi ifjúság támogatása. Kiadványai az egyetemi Acták, melyek 1922—1940 között 103 kötetben jelentek meg, és az egyetemi könyvtáron keresztül az egész világ tudományos intézeteivel cserekapcsolatot teremtettek. Az egyesület évi jelentéseket is adott ki.

Egyetemi intézetként létesült 1927-ben a Szegedi Alföldkutató Bizottság is, amelynek célja az Alföld, különösen a déli rész tudományos kutatása volt. Elnöke dr. Somogyi Szilveszter, ügyvezető elnöki teendőket Kogutowicz Károly látta el. Kiadványai: Föld és Ember, Népünk és Nyelvünk c. folyóiratok, Az Alföldkutató Bizottság könyvtára tudományos tanulmánysorozat.

Az egyetemhez kapcsolódó Magyar Élettani Társaság 1931-ben alakult, célja: évi vándorgyűlések rendezésével a magyar biológusok és kutatóintézetek közötti kapocs megteremtése, működésük serkentése. Titkára Szent-Györgyi Albert volt. Kiadványa A Magyar Orvosi Archívum évenként megjelenő külön kötete.

Hallgatók. Az egyetemnek jelentős vonzerőt biztosított a felsőfokú végzettséget adó oklevél egyre növekvő társadalmi presztízse. Noha Magyarországon túltermelés volt diplomás emberekben, igen sok volt az állástalan diplomás, mégis az 1930-as években is alig maradt el az egyetemisták létszáma az 1913-as országos szinttől.

 {584} A szegedi egyetemi hallgatók szociális összetételében dominált a történelmi középosztály favorizált helyzete és a társadalom gazdasági állapota. Az 1926/27. tanévben a hallgatók származási összetétele a szülők társadalmi helyzete szerint a következő volt:65

A Horthy Miklós nevét viselő kollégium 341 lakója között 1931-ben egyetlen munkás vagy szegényparaszt származású tanulót sem mutat ki az egyetemi statisztika. Ez az arány a későbbiekben sem változott lényegesen.

A szegedi egyetemi hallgatók összetétele az 1930/31. tanév beszámolója szerint:

Az új szegedi egyetem 1940—1944 közötti statisztikai adatai:

 {585} Hermann Egyed, a rektori funkciókat átvevő professzor szerint az 1944/45. évben mutatkozó nagy csökkenést az okozta, hogy a hallgatóság túlnyomó része vidéki, akik a beiratkozás idején a közlekedési nehézségek miatt lakóhelyükről nem tudtak Szegedre utazni, másrészt mert Szegeden az ellátási nehézségek miatt nem tudtak maguknak élelmezést, internátusi elhelyezést biztosítani.

Ténylegesen a Szegeden levő és elérhető hallgatóságot október 8-án részben egyetemi kötelékben evakuálták, leventeként, katonaként a háború vihara szétszórta őket. Az egyetem vezetősége és számos oktatója is eltávozott Szegedről.

Ifjúsági egyesületek. A hallgatók területi vagy vallási hovatartozandósága, valamint a világnézeti különbségek szerint a gombamódra szaporodó ifjúsági körökhöz, egyesületekhez tartoztak. 1921-ben alakult meg az Emericana, a következő évben már 11 társadalmi egyesület működött az egyetem kebelében. A legnagyobb volt a Szent Imre Kör, melynek 300 katolikus egyetemi hallgató volt a tagja. A következő években a legnagyobb létszámúvá a Turul Bajtársi Szövetség fejlődött.

1933-ra az alábbi ifjúsági egyesületi tömörülések alakultak ki: 1. Turul Szövetség: Werbőczy, Csaba, Árpád, Rákóczi Bajtársi Egyesületek. Taglétszámuk 600 fő. 2. Szent István Bajtársi Egyesület. Taglétszám 90. 3. MEFHOSZ (Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége); Bethlen Gábor Kör (236); Luther Szövetség (183); Dávid Ferenc Kör (16); SZEFHE (Szegedi Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete) (220); DEFHE (Délvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete) (140); KEAC (Kitartás Egyetemi Atlétikai Club) (32). Összes taglétszám 1115. 4. Emericana: Marisia, Banatia, Clusia, Danubiana Corporatiók. Taglétszám 180. 5. Egyetemi Énekkar. Taglétszám 40. 6. Egyetemi Öreg Cserkészcsapat. Taglétszám 50. 7. Magyar Izraelita Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete. Taglétszám 366. Ezenkívül kis létszámmal működött az Egyetemi Leánycserkészcsapat Szent-Györgyi Al-bertné vezetésével.

1941-ben Szent-Györgyi Albert rektorsága alatt alakult meg az egyetem történetének egyik legjelentősebb egyesülete, a SZEI (Szegedi Egyetemi Ifjúság), melynek a rektor otthont és falatozót biztosított a központi épületben. Elnöke Nyikos Gyula hallgató volt. 1941 októberében Szegedi Híd címmel lapot indítottak. A SZEI tagozódása: 1.1. Orvostanhallgató csoport. 2. Gyógyszerészhallgató csoport. 3. Vegyészhallgató csoport. 4. Tanárjelölt csoport. II. 1. Magyarságismereti Munkaközösség. 2. Énekkar. 3. Magyar Szó Munkaközösség. 4. Tisztképző Cserkészcsoport. 5. Művészkedvelők Munkaközössége. 6. Fotókedvelők Munkaközössége. 7. Vallási Munkaközösségek (Mária Kongregáció, Bethlen Gábor Kör, Luther Szövetség). 8. Sport Munkaközösség: SZEAC (Szegedi Egyetemi Atlétikai Club).

 {586} A különböző ifjúsági egyesületek közül a kurzus szellemét leginkább kifejező és legagresszívebb szervezet a Turul Szövetség volt. Elsősorban a zsidó egyetemi hallgatókkal szembeni atrocitásokkal tűnt ki. Különösen a harmincas években tüntetésekkel, a Délmagyarország kiadóhivatalának megtámadásával, zsidó hallgatóknak az egyetemről való kiutasításával és verésével hívták fel magukra a figyelmet. Velük szemben az egyetemi tanács tehetetlen volt. A fajvédő szervezetek tagsága még attól sem riadt vissza, hogy 1927 februárjában a Szegedre látogató Klebelsberg Kunót az „erger-ber-ger" antiszemita dallal fogadja az állomáson a numerus clausus enyhítése miatt. Országos és helyi változások nyomán oly nagy lett a hatalmuk, hogy követelésükre 1942-ben a „Numerus nullus iudeorum"-ot hirdette ki az egyetem rektora.

A turulista fajvédők és velük szimpatizálók az egyemi hallgatók 20—30%-át tették ki. Az egyetemisták zöme távol tartotta magát mozgalmuktól, különösen atrocitásaiktól.

A 20-as évek végén az egyetemen rendkívül élénk szociológiai, kulturális és politikai érdeklődést mutató mozgalom indult el, amely a kolozsvári eredetű Bethlen Gábor Körben gyökerezett, és fő jellemvonása nem a romantikus népkoncepció volt, hanem a parasztság valódi sorsa, helyzete érdekelte: helyszíni adatgyűjtő munka, statisztikai felmérések elemzése, szociográfiai feldolgozása jellemezte tevékenységüket. A parasztság nyomorán a segítés módját a settlement-mozgalomban vélték fellelni. A mozgalom megindítója és lelke Buday György volt. 1929 után a különösen híressé váló Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumához vezetett útjuk, és itt teljesedett ki működésük.

A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának megalakulásában szerencsés volt a szegedi egyetem sajátos helyzete, a vidéki egyetem adottságaiból fakadó kedvezőbb lehetőségek, a kutatásra kínálkozó tanyavilág közelsége. 1929-ben néprajzi tanszékkel gyarapodott az egyre inkább a magyarságtudományok, a hungarológia művelésére specializálódott szegedi egyetem. Néhány kiváló professzor, Sík Sándor, Solymossy Sándor, Várkonyi Hildebrand és Zolnai Béla alkotóműhelyt hozott létre tanszékén a legtehetségesebb hallgatók számára. Megvolt a korabeli Szegeden a munkásmozgalommal való találkozás, a mozgalmi munkába való bekapcsolódás lehetősége is. A Szegedi Munkásotthon jó kulturális hagyományokkal rendelkezett.

A művészeti kollégium falukutató munkája 1929 szeptemberében indult. Ebben a kollégium 15 tagjából Budayn kívül részt vett Hont Ferenc, Erdei Ferenc, Ortutay Gyula, Tolnai Gábor, Baróti Dezső, Berezeli Anzelm Károly, Radnóti Miklós, Tomori Viola és mások. 1930-ban 211, 1931-ben 189 kiszállást szerveztek, több helyen rendeztek előadás-sorozatot. 1930-ban {587} kezdték közölni a sajtóban a szociográfiai gyűjtőmunka megdöbbentő adatait.67

A művészeti kollégium szerepéről, tevékenységéről kötetünk más fejezeteiben is szó esik.

HITTUDOMÁNYI FŐISKOLÁK

Róm. kath. Püspöki Hittudományi Főiskola. (Templom tér)68 Alapítási éve 1930. Prodirector dr. Biró Ferenc, director dr. Lényi Ede.

A Sacra Congregatio de Seminarüs et studiorum Universitatibus 1930. augusztus 28-án 484/30. sz. alatt hagyta jóvá a szeminárium statútumait. Ennek értelmében a csanádi, a nagyváradi és a szatmári egyházmegyék ordinariusai ebbe az egyházmegyeközi szemináriumba küldik a papnövendékeket. A szeminárium vezetése, a tanítói és fegyelmi teendők ellátása a jezsuitákra volt bízva.

1930. szeptember 30-án 33 papnövendék vonult be. A szeminárium rektora P. Müller Lajos S. J., a spirituális Hunya Dániel S. J. volt. A tanítás október 3-án kezdődött. A növendékek búzavirág színű világoskék reverendát kaptak. Az elsőként végzett 4 növendéket 1934. június 29-én szentelték pappá.

Glattfelder Gyula halálával Hamvas Endre püspök vette át az egyházmegye kormányzását és szemináriumának vezetését. 1944. szeptember 23-án a háborús események miatt a papnövendékek hazamentek.

Szegedi Jézustársasági Hittudományi és Bölcseleti Főiskola. (Kálvária u. 1.) 1909-ben létesült Pozsonyban, onnan 1920-ban költözött Szegedre. Rector Fr. Pál Lajos S. J., 1925-től F. Borbély István S. J. A missziós munkára előkészítő 3 évfolyamú főiskola volt. Az apostoli munkára történő tudatos előkészítést, egyben a lakosság körében végzett pasztorációs munkát az 1918 óta működő Academia Publica jelentette. Az akadémia tudós társaság volt, megkülönböztető vonása éppen a jezsuitizmus volt. Célja tehát gyakorlati: készséget szerezni bölcseleti ismereteknek magyar nyelven és a nagyközönség számára is élvezhető módon való közlésére. Az akadémiai vitaülései a szónokképzés tudatos műhelyei voltak. Komoly felkészültségre, csiszolt, de közvetlen stílusra törekedtek, igen éles bírálatok hangzottak el egy-egy előadással kapcsolatban. A vitagyűlések harcos jezsuita szellemet képviseltek, az előadások céja: alapos tudományos képzettség előmozdítása, és gyakorlottság a fellépésben. Általában kéthavonként tartották az academia semipublicát, amelyen a papi {588} szeminaristák is részt vettek, és az academia publicat, melyet nyilvános előadásként a kapun kifüggesztve és meghívókkal is meghirdettek.69

A két főiskola és tanári karának élénk társadalmi munkássága ismert volt a városban. A közvetlen politikai tevékenységtől sem tartózkodtak. Többük vezető szerepet játszott a Hivatásszervezetben, a KALOT-ban és más társadalmi szervezetben.

*

Az előzőekből kitetszik, hogy a városban a legjelentősebb tudományos tevékenység a felsőfokú oktatási intézményekben — különösen az egyetemen — folyt. A későbbiekben esik szó a közgyűjtemények hasonló tudományos munkájáról.

Hasonlóan jelentős szerepet játszott az alföldi táj mezőgazdasági jellegéhez kapcsolódóan — a következő történeti korszak gazdasági életére is kiható munkásságával — a szegedi mezőgazdasági kísérleti intézet.

4. A TUDOMÁNY ÉS A MŰVELŐDÉS EGYÉB INTÉZMÉNYEI

SOMOGYI-KÖNYVTÁR ÉS VÁROSI MÚZEUM

A millennium évében épített szegedi kultúrpalota a Horthy-korszakban is közös vezetés alatt álló két intézménynek, a Somogyi-könyvtárnak és a Városi Múzeumnak adott helyet. A külsejében díszes, impozáns épület eleve nem a rendeltetésének megfelelően épült. Iskolapéldája annak a millenáris építkezésnek, amely csak a szemnek épült, de rendeltetésének egyáltalán nem felelt meg. Irtózatos helypazarlás, csupa ablak, falfelületek nélkül — panaszolja Tonelli Sándor.70 A korszerűtlen elhelyezés, az évtizedeken át szűkös anyagi ellátottság és kevés számú személyzet mellett mégis ez a két intézmény volt a tárgyalt korszakban a vidék legtöbbet produkáló, legnevesebb közgyűjteménye. Mindkettő egyszerre szolgálta a közművelődés és a tudomány ügyét. A Somogyi-könyvtár esetében ez annál dicséretesebb, mert Szeged a vidékhez viszonyítva jelentősen volt ellátva könyvtárakkal. Tekintélyes könyvtára volt az egyetemnek, a Tanárképző Főiskolának, a kegyesrendi gimnáziumnak, a ferenceseknek, a minorita rendháznak (18867 kötet), a Hittudományi Főiskolának (7649 kötet), a kereskedelmi és iparkamarának, és 20—25 lehetett a {589} városban az olyan magánkönyvtárak száma, amelyek könyvészeti szempontból komoly értéket képviseltek. A csupán 4513 kötetet számláló munkásotthoni könyvtár nem nagyságával, hanem nagyfokú használatával tűnt ki, 1920-ban 2368 olvasó látogatta. Ugyanebben az évben a százezres könyvállományú Somogyi-könyvtárnak 5110 olvasója volt, gondjai ellenére a város szellemi életét érintő széles kisugárzással. (125. fénykép.)

Az egyetem Szegedre kerülésével jelentősen megnövekedett a Somogyi könyvtár feladata, 20000 fölé emelkedett látogatóinak száma. A könyvtár állománya révén alkalmas volt az egyetemi oktatás szolgálatára is. Főképp a bölcsészet szakjaiban, az idegen nyelvekben, régi orvosi munkákban sok jelentős mű volt birtokában. Ezért a város utasítására Móra Ferenc igazgató tárgyalásokat is kezdett az egyetemmel a kapcsolat szorosabbá tételére.

A szűkös dotáció megnehezítette a könyvek beszerzését, de különös gondot jelentett a folyóiratok folyamatos megrendelése, amit Móra a Múzeumbarátok Egyesülete és a folyóiratolvasó társaság szervezésével társadalmi úton oldott meg. 1925-től a könyvtár forgalma a háború előtti évek többszörösére emelkedett, az ott dolgozók száma azonban a régi maradt. Az egész Horthy-korszakban a személyi ellátottság okozta a könyvtár és múzeum legfőbb gondját. Mégis 1927-ben Móra büszkén jelentette a tanácsnak, hogy a régi „müncheni" rendszerű kézírásos nagyalakú lapok mellett 6 év munkájával elkészítették a könyvtár kartonlapos „lexikonkatalógusát". A korszakban Mórának olyan érdemes munkatársai voltak a könyvtári és múzeumi munkában, mint Czógler Kálmán, Banner János és az első szegedi női könyvtáros, Fischoff Ágota.

A könyvtárigazgató Móra íróként, újságíróként is sokat tett a könyvtár népszerűsítéséért. Továbbá minden vasárnap közzétette a helyi sajtóban az újonnan beszerzett könyvek jegyzékét. Az új beszerzéseket kirakta az olvasóterem egyik asztalára, hogy a látogatók kezükbe vehessék, forgathassák, ismerkedjenek ezekkel.

A múzeumigazgató Móra nemcsak eredményes ásatásaival, az ásatásokról készült szépirodalmi alkotásaival gazdagította, népszerűsítette a múzeumot, hanem tudatosan, az országban egyedülállóan példát mutatott a múzeum látogatásának népszerűsítésében. Már 1921-ben ezt írja: „(...) nekem minden igyekezetem a múzeum holt kriptájába levinni az életet, s a gyűjteményből igazi népnevelő intézményt csinálni sok és bő magyarázattal. Hosszú évek munkája most már meg is látszik az intézeten, vasárnaponként csak úgy nyüzsög idebent az ember, s aminek legjobbban örülök, a kisember, a paraszt és a munkás is megszerette már a múzeumot". 1930. január 22-én nyilatkozott a Délmagyarországnak: „Szeged az egyetlen város, ahol rendszeres vasárnapi programja a közönségnek a múzeumlátogatás, sőt azt a példátlan dolgot is {590} megértük, hogy most már hónapok óta ostromolják vasárnaponként a szolgákat azzal a kéréssel: mikor lehet már meglátni azokat az újabb ásatási eredményeket, amikről annyit olvasnak a lapokban? — Ha évtizedek munkájával ilyen lelkes közönséget neveltünk, amilyen más múzeumnak nincs (...) igyekeznünk is kell kielégíteni a közönséget, hogy megtarthassuk (...)".

A szegedi múzeum termeiben bárki kalauz nélkül is eligazodott, mert egyetlen tárgy sem volt magyarázó felírás nélkül kiállítva, s ez az, amiben a szegedi múzeum megelőzte az ország minden múzeumát, és nyerte meg a közönség érdeklődését. A „köznép" és a fiatalság egyik kedvelt vasárnapi szórakozása volt a múzeum közel 5000 tárgyat tartalmazó néprajzi osztályának látogatása. A városi ember inkább a 200-nál több festményt magába foglaló képtárt és a tudományos szempontból legértékesebb régiségtárat látogatta. A legfiatalabbaknak a természetrajzi tár látványos anyaga tetszett legjobban. Móra Ferenc szavai szerint „minden lépten-nyomon hozzádörgölődzik a tudáshoz, s ha akarja, ha nem, elvisz magával, mint ahogy a mezőn sétáló ember, akaratlanul is elviszi ruháján a vadvirág belekapaszkodó magját és szórja, terjeszti, amerre jár, anélkül, hogy tudna róla."

A Móra Ferenc halálával megüresedett igazgatói székbe dr. Cs. Sebestyén Károly egyetemi magántanár, Móra régi munkatársa kapott ideiglenes megbízatást (1934—1936). A könyvtárban akkor már 21191 olvasó fordult meg egy évben, túlnyomó részük egyetemi és főiskolai hallgató, valamint középiskolás diák. Felmerült az a lehetőség, hogy a Somogyi-könyvtárt és a 184000 kötetre gyarapodott egyetemi könyvtárat közös új épületben egyesítsék. 1936-ban Csallány Dezső régész, fiatal múzeumi tisztségviselő került igazgatóként az intézmény élére, és nagy energiával látott hozzá az épület belső korszerűsítéséhez, a múzeumi osztályok célszerűbb elhelyezéséhez. Ásatásokkal, értékes leletekkel gazdagította a múzeumot, és megindította a Szegedi Városi Múzeum Kiadványait. A Somogyi-könyvtár vezetői feladatát ez időben könyvtártisztként Szőke Mihály látta el. Az olvasók száma 1936—1943-ig több mint a felére csökkent, amelynek okai: a beszerzési összeg csekély volta, az egyetemi könyvtár elvonó jellege, a jogi kar elhelyezése Kolozsvárra és a katonai behívások. A múzeum látogatóinak száma ebben az időszakban emelkedett, 1943-ban elérte a 70000 főt.

1941-ben, Szeged első bombázásakor még csak jelentéktelen kár keletkezett az épületben, de 1943—44-ben fő feladattá vált a tárgyak biztonságba helyezése. Több helyre kitelepítették a gyűjteményt. A költségvetési összeg jelentős hányada a gyűjtemények biztonságba helyezésére ment el. A háború alatt az amerikai légibombázás és főleg az 1944. évi ágyúzás, valamint a közúti híd felrobbantása következtében a keleti és déli oldal megsérült, kb. 16 találat érte az épületet. A múzeum kitelepítése az 1944-es előírások szerint Kaposvárra {591} szólt. A múzeumi gyűjtemény nagy része azonban mégsem ide, hanem a Stefánián álló vármaradványba, 40000 kötet könyv és a képanyag pedig a környék néhány tanyájára került.71

VÁROSI LEVÉLTÁR

A szegedi levéltárnak72 potenciálisan az egyetemi város helytörténeti kutatásának elsőrendű műhelyévé kellett volna válnia. Összefüggő iratanyaga 1717-től van meg. Ezt megelőzőleg 1712-től szórványosan találhatók ügyintézési iratok. Az iratok a városi tanács főbb tevékenységének megfelelően, igazgatási és törvénykezési csoportokra oszlanak. Az utóbbiak jórészt csak 1757-től vannak meg. Előbbi időszakból a törvénykezés a tanácsülési jegyzőkönyvekből kísérhető figyelemmel.

A városnak 1359-től 1526-ig 50 darab oklevele maradt fenn, jórészt királyi adomány és szabadalomlevelek. A török hódoltság időszakából a felszabadulásig közel 100 darab iratot őriztek meg. A jogbiztosító iratok fontossága miatt a tanács 1725-ben úgy rendelkezett, hogy a város kiváltságleveleit egy 3 kulccsal ellátott vasládában kell elhelyezni. A ládát lepecsételték, és a három kulcsot három tanácsnok kapta meg. Ezzel létrejött a város titkos levéltára, melyet később biztonsági okból a Szent Demeter templom tornyába szállítottak. A többi iratot Szeged város széképületében helyezték el. 1771-ben szervezte a város az első levéltárosi állást. 1804-ben az új városháza épületében nagyobb szobát foglalt el a levéltár. Az 1879-es nagy árvíz idején a víz pusztításától a polcokon egyre magasabbra rakva mentették meg az irattárt, a titkos levéltárat pedig páncélszekrényben helyezték el. A levéltári anyag lajstromozását és rendezését Koncz Antal végezte el 1873 — 1877 között, a titkos levéltár anyagát pedig Reizner János főjegyző, a levéltár felügyelője rendezte. 1900-ban kiadott Szeged története c. művének IV. kötetében közreadta a középkori okleveleket, a titkos levéltár egyéb iratait, mint a Kun-pusztákra és a boszorkányperekre vonatkozó iratokat.

A levéltárosi tisztséget 1903-tól Sz. Szigethy Vilmos töltötte be, aki később a Horthy-korszak idején is helyén maradt. A levéltárat egyesítették a közigazgatási irattárral és a kiadóhivatallal. Felügyeletét a levéltárosra bízták. Ezért a levéltár nem tudta betölteni azokat a feladatokat, amelyek különösen 1920 után, az egyetemnek Szegedre költöztetésétől, a helytörténeti kutatás elősegítése érdekében rá hárultak.

 {592} Ezt a helyzetet tárja fel Sz. Szigethy Vilmos 1938-ban a város polgármesteréhez írt jelentésében: „A mai helyzetünkben nem tudunk megfelelni annak az igénynek sem, amely az egyetem részéről nyilvánul meg velünk szemben, amikor a tanár urak olyan témákat adnak a hallgatóknak, amelyekhez a levéltárban találhatnak forrást. Egy felesleges székre való helyünk nincs. Néha egyetemi tanárok is keresnek valamit, kínosan vergődnek ablakközökben, kitéve a rájuk zuhanó aktacsomagok veszedelmének (...) Ember kellene, aki a kívánt anyagot előhozza (...), de mindenki az irattári dolgokkal van elfoglalva. A kutató pedig, mint a neve is mondja, nem meghatározott szándékkal jön, hanem keres valamit..."73

Hogy a levéltár hogyan szolgálta a helytörténeti kutatás ügyét, arra maga Sz. Szigethy Vilmos adott példát a Délmagyarország 1930-as éveiben megjelent „Krónikás" és „Régi Krónikás" aláírású cikkeiben.

ALFÖLDI MEZŐGAZDASÁGI KÍSÉRLETI INTÉZET

1924-ben kezdte meg működését. A már régebben fennállott budapesti Kender- és Lentermelési Szakintézetből („kender-akadémia") és a Szegedi Mezőgazdasági Vegykísérleti Állomásból jött létre. Működése kétirányú volt: 1. Egzakt kísérletügyi szempontból az intézeten belül végzett tevékenység bizonyult értékesebbnek, mert 54 holdas kísérleti gazdasággal rendelkezett, saját szakembereivel dolgozhatott. Párhuzamos kísérletek végzésére rendelkezésére állott a Növényvédelmi Iroda 32 holdas szegedi, és 70 holdas kalocsai kísérleti telep is. A három kísérleti telep igen alkalmas volt a különböző feltételek mellett végzett összehasonlító vizsgálatokra. 2. Külső tevékenységként megszervezték azokat a gazdaságokat, amelyek az állomás külső kísérleti tevékenységének színterei lesznek. Az iskolán kívüli népművelési bizottság 1924-ben küldött felhívása lehetőséget teremtett a népművelés munkájába való bekapcsolódásra, szakelőadások tartására, a tanító tevékenység megindítására.

Az intézet keretében önállóan működő állomások voltak a 30-as években:

1. M. kir. Kender- és Lentermelési Kísérleti Állomás. Vezetője: dr. Csókás Gyula kir. fővegyész.
2. M. kir. Növénytermelési Kísérleti Állomás. Vezetője: Obermayer Ernő fővegyész.
3. M. kir. Talajtani és Agrochemiai Kísérleti Állomás. Vezetője: Herke Sándor fővegyész. {593}
4. M. kir. Mezőgazdasági Vegykísérleti és Paprikakísérleti Állomás. Vezetője: Obermayer Ernő fővegyész, helyettese: Szanyi István fővegyész.

Az intézet könyvtárának állománya 2261 mű volt. Az intézet maga széles körű hazai és nemzetközi tudományos kapcsolatot épített ki. A mind eredményesebben kibontakozó egyetemi tudományos munka mellett kutató tevékenység és gyakorlati eredményei sajnálatosan nem mentek át a köztudatba, s csak 1941-ben, a minisztériumnak a mezőgazdasági kar létesítésével összefüggő tervével kapcsolatban ismerték el, hogy ezt a kitűnő vezetők keze alatt dolgozó, igen jó felszereltségű intézetet be lehet kapcsolni a létesítendő egyetemi kar elméleti stúdiumaiba.74

ISKOLÁN KÍVÜLI NÉPMŰVELÉS

Az I. világháború alatt működött Szabadoktatási Tanács elsősorban a falusi, tanyai tanítók bekapcsolódására épített, munkája csak a városban volt valóban iskolán kívüli. A tanyák világában és a falvakban nagyon is hozzá volt kötve az iskolához. Az előadásoknak, összejöveteleknek hajlékot a népiskola tanterme adott, a rendező, a vezető, az előadó, oktató pedig a népiskola tanítója volt. Minthogy a „nép" fogalma egybeesett a falu fogalmával, végeredményben az iskolán kívüli népművelés nagyobb része a falusi munkát jelentette. Munkaterületük az analfabéták oktatása, népművelési előadások, tanfolyamok, „népies" ismeretterjesztő, szépirodalmi, műkedvelő előadások, mesedélutánok szervezése, a népházak, kultúrházak, népkönyvtárak működtetése, a népdal, népzene ápolása volt.75

A kultuszminiszter rendeletére 1920. szeptember 12-én megalakult a szegedi törvényhatósági Szabadoktatási Bizottság. Az új szerv elsősorban Szeged belterületén kívánta magasabb szintre emelni a népművelési munka színvonalát. Az 1920/21. tanévben 76 előadást tartottak, a következőben már 183-at, majd 300-at. Új munkaterületként háziipari tanfolyamok szervezésével is foglalkozott a bizottság. Munkájának tetszetős eredménye volt a „népfőiskolai" beindítása. 1920. november 10-én az országban először Szegeden megalakult a népfőiskola intézőbizottság, és a kir. tanítóképzőben megnyílt 16 kisgazda és 12 továbbszolgáló katona hallgatóval a népfőiskola. Ugyanakkor megnyílt a Jókai utcai iskolában az ipari népfőiskola is. A szegedi honvédkerületi {594} parancsnokság katonák részére szervezett népfőiskolai tanfolyamot. A népfőiskola az alsóvárosi gazdák részére éveken át tartott tanfolyamra épült, téli négy hónapos tanulmányi idővel. Az előadások főleg gazdasági kérdésekről szóltak. Első igazgatója Gombkötő Antal tanfelügyelő volt, majd dr. Becker Vendel, a tanítóképző igazgatója. Az előadók a szegedi középiskolák tanárai voltak, de egyetemi tanárok is tartottak előadásokat. A rövid tanfolyam kissé hangzatosan kapta a népfőiskola elnevezést. A gyakorlati célt sem váltotta be kellően, mert főleg elméleti ismereteket adott.76

1922-ben a Szabadoktatási Bizottság helyett két népművelési irányító szerv jött létre Szegeden. A Csongrád Vármegye Törvényhatósági Iskolánkívüli Népművelési Bizottság, melynek elnöke dr. Csergő Károly, ügyvezető alelnöke Kiss Károly, előadója Hübner József volt, és a Szeged szab. kir. város Törvényhatósági Iskolánkívüli Népművelési Bizottsága, melynek elnöke dr. Somogyi Szilveszter, ügyvezető elnöke Kiss Károly és előadója Hübner József.

A népművelési munka jelentősen javult a háború előtti időszakhoz képest. Hübner Józsefet 1926-ban, mint népművelési titkárt a tanfelügyelőséghez osztották be, így egy csapásra hivatalos formát kapott a pedagógusok népművelő tevékenysége. A tanfelügyelőség felszólította a tanítóságot; határidőn belül írásban jelentse, hogy a tanév folyamán ki, miről, hány népművelési előadást fog tartani.77

A szegedi népművelési munka jelentős fejlődését mutatják az 1931. évi Statisztikai Évkönyv adatai:

Az 1920-as évek közepén számos tényező közrejátszása eredményeként megélénkült a munkás kulturális mozgalom is. A szakszervezetek könyvtárak alapításához és fejlesztéséhez, a szervezett oktatáshoz, műkedvelő előadások tartásához nyújtottak anyagi támogatást és szervezeti keretet, nem utolsósorban a munkásotthonok, így a két szegedi munkásotthon fenntartásával. Az országban, vidéken 1927-ben 23 szakszervezeti könyvtárnak 42804 kötete volt, {595} a leggazdagabbak: Pécs (6719), Szeged (5070), Debrecen (484L) és Miskolc (4657) voltak.78

1924. március l-jétől a Tanügyi Lapok és a Tanügy késői folytatásaként a Csongrád Vármegyei Alt. Tanítóegyesület Alföldi Népművelés címmel lapot indított, amelyben folyamatosan figyelemmel kísérhető a szegedi tanyavilágban folyó népművelési munka. Igen sok módszertani cikk, beszámoló foglalkozik ezzel a csaknem kizárólag a tanítóságra épülő munkaterülettel. 1939-ben Veress József lett Szeged népművelési titkára.79

A jobbra tolódó politika mindinkább behatolt a népművelés területére is. Kiss Károly kir. tanfelügyelő 1938-ban „kívánatosnak tartja a népművelésnek a leventemozgalom érdekében való szolgálatba állítását... népművelési előadások keretében... az intézmény céljait, nemzetvédelmi feladatait (...)" ismertetni.80 A hagyományos népművelési témák háttérbe szorultak, és a militarista nevelést szolgáló leventeintézmény támogatása került előtérbe. Kultúrházak, népkönyvtárak létesítése helyett leventeotthonok, lőterek létesítése a cél. 1943. október 30-án ,,a közgyűlés elhatározta, hogy Kedvesszéken, Vagon, Lengyelkápolnán, Külsődomaszéken, Kőrösércn, Gátsoron leventeotthont építtet és berendez 360000 P költséggel, lőterek kiépítésével."81

Messze magasabb színvonalú népművelési tevékenységet képviseltek az Egyetembarátok Egyesületének szabadművelődési előadás-sorozatai és az 1942-ben 30 parasztfiatal részvételével szervezett Egyetemi Népfőiskola programjai.

A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának széles körű közművelődési tevékenységéről a kötet egyetemmel foglalkozó részében szóltunk, másrészt szó esik erről a kötet Szeged irodalmi életét tárgyaló fejezetében is.

FILMSZÍNHÁZAK

Az 1900-ban létesült Uránia filmszínház igényes ismeretterjesztő filmjeivel még egy szűk, értelmiségi-polgári réteghez szólt, a nyugati filmipar azonban már a 20-as évek előtt is tömegével ontotta a szórakoztató filmtörténeteket, {596} amelyek szélesebb tömegek érdeklődését keltették fel. Létrejöttek a város különböző részein az időszakos és kávéházi mozik a kispolgári rétegek részére, valamint olcsó helyárakkal a sátras vándormozik a kisemberek részére.

Ezek az állandó vagy időszakos mozik a háború alatt vagy megszűntek, vagy közönségüket vesztették a három belvárosi korszerű mozi (126. fénykép) (Korzó, Széchenyi, Belvárosi mozi) létesítésével. Különösen a 30-as években, a magyar játékfilmgyártás fellendülésével vonzotta a mozi Szeged társadalmának minden rétegét, híradókkal, kísérő filmjeikkel a szórakozás mellett kiszélesítve a közönség látókörét.82

A színházi és zenei művelődéssel külön fejezet foglalkozik kötetünkben. Itt is utalunk arra, hogy a legkülönbözőbb egyesületek, egyházközségek, klubok iparos- és gazdakörök kis könyvtáraival, öntevékeny kultúrcsoportjaikkal (énekkar, zenekar, szavalók, népi táncosok, színjátszók) kisebb közösségükben kulturális, népművelési feladatokat is elláttak.

1. Magyar Paedagógia 1919. XXVIII. 102.
2. VKM 4507/1919. eln. sz. rendelete. VKM Hivatalos Közlöny, 1919. 33.. 284.
3. Néptanítók lapja, 1919. 31-32., 1-2.
4. CsmL Közig. Biz. ir. 1921-1922-542.
5. Szabolcs Ottó: Köztisztviselők az ellenforradalmi rendszer társadalmi bázisában. 1920— 1926. Bp. 1965. 25., 96., 181.
6. Néptanítók Lapja, 1924. 35-36.
7. Délmagyarország, 1930. március 19.
8. CsmL Szeged V. Községi Iskolaszék ir. 1926, szám nélküli irat.
9. CsmL Szeged V. Közgy. jkv. 1937 — 19. A szabályrendelet a jkv. 1—20. S-ában.
10. Magyar Statisztikai Évkönyv. Bp., 1931. 233.
11. CsmL Szeged V. Közgy. jkv. 1930-22. 190., 1938-2334.
12. Sárközi István: Az ellenforradalmi rendszer népiskolapolitikája Magyarországon 1919 augusztusától 1944 végéig. Szeged, 1972. Kandidátusi értekezés. Kézira
13. CsmL Közig. Biz. ir. 1921-1922-970.
14. CsmL Községi Iskolaszék ir. 1923. október 3. jkv. 540.
15. Klebelsberg Kunó: Neonacionalizmus. Néptanítók Lapja, 1928. 8. 1.
16. Sárközi István: Klebelsberg Kunó kultúrpolitikája és annak szegedi aspektusai. Tanulmányok Csongrád megye történetéből. Szeged, 1979. 189—215.
17. Statisztikai Évkönyv az 1925—26. évekről. Bp., 1926. 216., 219., 234.
18. Czibula Antal 1927., 97.
19. CsmL Szeged V. Községi Iskolaszék ir. jkv. 1921. november 18., 1926. november 5.
20. Czibula Antal 1927. 160-161.
21. CsmL Szeged V. Községi Iskolaszék ir. jkv. 1925. április 28., augusztus 31.
22. Uo. 1921. október 11., 1925. november 4.
23. Uo. 1926. február 20.
24. Magyar Népoktatás. Az iskolaépítési akció programja. Bp., 1928. 124.
25. Magyar Statisztikai Évkönyv 1919-1922. Bp.. 1922. 160., 1931. 251-253.
26. CsmL Szeged V. Közig. Biz. ir. 1929-1931-772.
27. Magyar Statisztikai Évkönyv, Bp., 1931. 233., 236.
28. CsmL Szegedi Tankerületi Főigazgatóság ir. 1936—9002.
29. CsmL Szeged V. Közig. Biz. ir. 1937-899-2.
30. CsmL Községi Iskolaszék ir. 1929-31-772-779.
31. Délmagyarország. 1930. november 14.
32. Szász Gyula: A Szeged-felsővárosi Szentgyörgyi községi elemi népiskola története 1914. július 24-étől kezdve 1931. június 30-áig. Kézirat. 231.
33. CsmL Szeged V. Községi Iskolaszék ir. 1943-298; 1944-160, 377.
34. CsmL Szeged V. Községi Iskolaszék ir. 1943-298; 1944-371.
35. Uo. 1944. 253., 456.
36. Szegedi Napló, 1919. november 19.
37. Magyar Statisztikai Évkönyv. 1926. 219.
38. CsmL Szeged V. Községi Iskolaszék ir. 1926. szám nélküli irat.
39. CsmLFőig. ir. 1936-1162.
40. Rendtartás a polgári iskolák számára. Bp., 1940. 7.
41. A szegedi Madách Imre Altalános Iskola Jubileumi Évkönyve. Szeged, 1973.
42. Géczy Mária Immaculata: A Miasszonyunkról nevezett szegény iskolanővérek rendjének története és nevelési rendszere. Szeged, 1941.
43. Beszámoló a szegedi M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem 1924—25. tanévi működéséről. Szeged, 1925.
44. Kornis Gyula: Magyarország közoktatásügye a világháború óta. Bp., 1927. 141.
45. Földes Ferenc: Munkásság és parasztság kulturális helyzete Magyarországon. Bp., 1941. 20.
46. Csikós Mihály Dr.-Geréb György Dr.-Bereczki Sándor: A szegedi gimnáziumok növendékei 1930—1940. között. Szeged, 1955. Csongrád megyei Füzetek 10. sz. 10—11.
47. Diósi Géza Dr.: A Horváth Cyrill önképzőkör (Olvasó Társaság) története 1840—1940. Szeged, 1940.
48. Az iskola történetének további adataival Péter László: A szegedi főreáliskola elődei és utódai. Szeged, 1989. c. — tanulmányunk lezárása után megjelent — műve szolgál.
49. Lévai Béi.a: A szegedi Radnóti Miklós gyakorló általános gimnázium története. A szegedi állami Radnóti Miklós általános gimnázium Jubileumi Évkönyve az 1957—58. tanévről. Szeged, 1958.
50. Délmagyarország, 1940. április 28. és május 19.
51. Kiss László: Iskolánk története. A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Szakközép iskola Jubileumi Évkönyve. Szeged, 1972. 5—38.
52. CsmL. Szegedi Tankerületi Főigazgatóság iratai 1937 — 151.
53. Jubileumi Évkönyv a Déri Miksa Általános Gépipari és Erősáramú Villamosipari Technikum 75 éves fennállásának alkalmából. Iskolánk története 1894 — 1969. Szeged, 1970.
54. Országos Polgári Iskola Tanáregyesületi Közlöny. 1925—26. 558.
55. Dr. Sághelyi Lajos: Néhány gondolat a tanárképzésről. Idézi: Simon Gyula: A polgári iskolai tanárképzés az ellenforradalom első évtizedében. Pedagógiai Szemle, 1973. 7—8., 741 — 746.
56. Bereczki Sándor: A pedagógia tantervének története a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolán (1873 — 1947). Acta Academiae Paedagogicae Szegediensis 1965. 1, 305—352.
57. Az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola hallgatóinak és a Tanítóképzőintézeti Tanárjelöltek Apponyi-Kollégiuma tagjainak névjegyzéke az 1942—43. tanévben. Szeged, 1943.
58. CsmL. Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatala. Tanácsülési jegyzőkönyvének 1936-37-702. ETsz. 1937. január 27.
59. Uo. 1939. március 29-i jkv.
60. Uo. 1941—890. etsz. irat. A Tanárképző Főiskoláról, tanárainak tudományos munkásságáról lásd: Dr. Bereczki Sándor: Szeged és a Főiskola I. és II. A Szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei 1969. 201—218. és 1970. 101—207.; Dr. Bereczki Sándor: A Tanárképző Főiskola 100 éves története — A Szegedi Tanárképző Főiskola évkönyve. (1873 — 1937). Szeged, 1973. 5-78.
61. Márki Sándor: A M. kir. Ferenc József Tudományegyetem története 1872 — 1922. Szeged, 1922. 128-129.
62. CsmL. Szeged Közgy. Jkv. 1924. június 30.
63. CsmL Uo. 1933. június 27.
64. Az egyetem tanárairól részletes adatok: Szegedi Egyetemi Almanach. Szerk.: Lisztes László—Zallár Andor. Szeged, 1971.
65. Magyar Statisztikai Évkönyv. Bp., 1927. 229.
66. CsmL Horthy Miklós Tudományegyetem Rektori Hivatal iratai. 1944. november 11. szám nélküli irat.
67. Csaplár Ferenc: A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma. A haladó egyetemi ifjúság mozgalmai Magyarországon 1918—1945. Bp., 1978.
68. Csanád egyházmegye Jubileumi Évkönyve. Szeged, 1980.
69. CsmL Szegedi Jezsuita Rend iratai. Az Academia naplója.
70. Tonrlli Sándor: A szegedi múzeum sorsa. Délmagyarország, 1935. január 11.
71. A Somogyi-könyvtárról és a múzeumról részletesen lásd: A Somogyi-könyvtár száz éve. Szerk.: Péter László. Szeged. 1984.
72. Oltvai Ferenc: Szeged múltja írott emlékekben 1922-1945. Szeged. 1968. 7-9.
73. CsmL Szeged Város Levéltári Tisztségének iratai 1878 — 1944. szám nélküli irat.
74. CsmL Mezőgazdasági Kísérleti Intézet iratai 1932—284. 1. sz.; Délmagyarország, 1941. május 18.
75. Az iskolánkívüli népművelés. Összeállította Hübner József népművelési titkár, Szeged, 1931. 31.
76. Szeged c. lap 1920. december 15. Látogatás a szegedi népfőiskolán.
77. SzAsz Gyula I. m. 231.
78. Szakszervezeti Értesítő. 1929. szeptember 4.
79. Ertsey Péter: A Somogyi-könyvtár szegedi folyóirat- és hírlapanyagának bibliográfiája. Szeged. 1954.
80. CsmL Cs —A. T. K. e. e. Vm. Törvényhat. Biz. Iskolánkívüli Népművelési Bizottság iratai. 1938—3055. alisp. sz. irat.
81. CsmL Közgy. Jk. 1934-258. és 1943-1037.
82. Giday Kálmán: A szegedi mozik története 1900—1920. Csongrád Megyei Honismereti Híradó. Szeged, 1983. 57-70.