|
|
{691} A szegedi színház — a hasonló méretű más vidéki városok színházaival együtt — a két világháború között igen kemény harcot vívott a fennmaradásért, a színjátszás folytonosságának megőrzéséért. E küzdelem és a sikerek felidézésében főként a helyi sajtó híradásaira, kritikáira támaszkodtunk. Szegeden a Délmagyarország színikritikái bizonyultak megfelelő forrásnak, mivel ezek napról napra részletesen tudósítottak az előadásokról. A színjátszás helyi történetének áttekintésekor a színház tevékenységét vettük alapul, hiszen a többi színielőadás is jórészt a színházhoz kapcsolódott. A korszakbeosztás alapját a színházban bekövetkezett változások képezték; a színház működésének jellege szerinti felosztáson belül a különböző színigazgatók korszakait vettük egy egységnek.
A színház kapcsán röviden említést tettünk azokról a nem konkrétan színházi tevékenységi formákról is, amelyek színvonalukat, jelentőségüket tekintve túlmutattak a város színházi életének határain: Juhász Gyula színházi bevezető előadásai és kritikái, a Hont Ferenc kezdeményezésére létrejött Színházbarátok Társasága és az ehhez kapcsolódó előadások, valamint a szabadtéri kísérletezések már az országos irodalmi és színházi közéletben is fontos helyet foglaltak el. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg azokról a nehézségekről, problémákról sem, amelyek a színház működését és az ott folyó munkát szinte folyamatosan jellemezték. Ezek között elsőként a szinte állandó financiális nehézségeket, továbbá a műsorpolitika hiányosságait, a színészi összmunka és a szakértő rendezés hiányát, a díszletek elhanyagoltságát emeljük ki.
Almássy Endre színigazgató utolsó szegedi évada: 1919—20.
Az I. világháború idején mélyre süllyedt szegedi színjátszásban csak rövid időre állt be változás 1919 tavaszán. A Tanácsköztársaság kultúrpolitikáját ekkor háromtagú direktórium (tagjai: Juhász Gyula, Ocskay Kornél és Baróti {692} József) érvényesítette a színház élén. A „kultúrát a népnek" program keretében Shakespeare, Puccini, Heyermans és Tömörkény művek kerültek színre. E direktórium működése azonban nagyon rövid életű volt, és a színház visszatért a korábbi operettkultuszhoz. Ez még a máskor színházi holtszezonként számontartott nyári hónapokban is folyt, hiszen az idegen és magyar katonák, az ellenforradalmi kormány és hívei, valamint az összezsugorodott határokon túlról Szegedre menekült polgári lakosság potenciális színházlátogató volt.
Az 1919 —20-as évadban töretlenül folytatódott a háború előtti és alatti színházpolitika. Évadonként általában mintegy száz vagy még ennél is több művet mutattak be, és az előadások száma meghaladta a háromszázötvenet. Ezek közül a legtöbb operett volt, továbbá vígjátékok, néhány népszínmű, klasszikus darab és operabemutató. Az operett bemutatók komoly közönségsikernek örvendtek, a közreműködő színészek a közönség kedvencei voltak. Ezekre az előadásokra a színházvezetés is nagylelkűbben áldozott (pl. díszlet és jelmez tekintetében), hiszen komoly bevételekhez jutottak révükön. Sokkal több kedvezőtlen jelenség volt észlelhető viszont a klasszikus darabok, illetve operák esetében. 1919 októberében például a Rómeó és Júlia volt műsoron három előadásban. A művet azonban alaposan átszerkesztették, lerövidítették, sőt az egykori kritikus szavaival élve „színszerűsítették" is Shakespeare drámáját. Az operaelőadások elé is sokszor hiába tekintett várakozással a város műkedvelő közönsége. Műsoron volt többek között a Carmen, a Bohémélet és A trubadúr. Az élmény azonban nem lehetett teljes, mivel csak kevés énekes volt a társulatban, és ezek gyakran nem a hanganyaguknak megfelelő szerepben léptek fel.
A színház a társadalmi megnyilvánulások egyik közege is volt. A trianoni béke aláírását követő háromnapos országos gyász keretében mutatták be Herczeg Ferenc A fekete lovas c. drámáját, amely a Bánát-vidék 1849-es elszakítását idézte fel. A mű egyik, úgynevezett délvidéki propagandaelőadásán a szerző maga is jelen volt, és bevezető előadást tartott. A hivatalos gyászünnepélyen a Bánk bán volt műsoron. A színvonal hiányát nem pusztán a kritika kifogásolta, hanem a város kulturális irányítói is megkísérelték — igaz, hasztalanul — a színház vezetését olyan irányban befolyásolni, hogy a harmadrendű operettek helyett igényes prózai darabokat tűzzenek műsorra, amivel egyrészt jobban foglalkoztatnák a prózai színészeket, másrészt a kultúrának is több szolgálatot tennének.1
A színvonal emelkedésétől a napi bevétel növekedését is várták, de a színház nehezen tudott kilépni az ördögi körből.
Almássy Endre színigazgatói tevékenységéről (feltehetően Juhász Gyula {693} tollából) hű képet nyújt a Délmagyarország cikke: „...kilenc esztendeje igazgatója a szegedi színháznak és ez idő alatt bebizonyította, hogy igen messzi áll attól, amit művészi értelemben vett színigazgatásnak nevezünk... nemhogy a nívót emelte, de egyre alacsonyabb fokra szállította le... Szeme előtt a színház üzleti része és nem a művészi tartalmassága lebeg. Szomorúbb és sivárabb szezont, mint volt eddig az idei, elképzelni is bajos"2. Ezek után hiába ígért Almássy változást, a tanács pályázatot írt ki a színház tízéves bérletére. Ezt Palágyi Lajos nyerte el, aki korábban évekig színészkedett Szegeden, majd több, mint egy évtizeden át a miskolci színházat igazgatta.
Palágyi Lajos színigazgatói korszaka: 1920 — 23.
Palágyi Lajos kinevezése Szegeden olyan vizeket is felkavart, amelyek a felszínen már-már nyugodtnak tűntek. A Színművészeti Tanács amiatt aggá-lyoskodott, hogy a forradalmi időkben Palágyi magatartása „nem volt kifogástalan", s emiatt „nemzeti szempontból" nem tartották teljesen megbízhatónak. Kinevezését feltételekhez kötötték: a műsorról jelentést kellett készítenie a hónap végén, és a következő havi műsort is előre jóvá kellett hagyatnia. Ezenfelül kikötötték, hogy „ha működése nem olyan szellemű, aminőt a nemzet érdeke megkövetel", évad közben is leválthatják.3
Az első évad előrehaladtával azonban más jellegű problémák kerültek előtérbe. Palágyi műsorpolitikája cseppet sem volt jobb elődjénél, és az ígért színvonalemelkedés sem teljesült. Ellentétben a szerződésben ígért harminc operaelőadással, 1920—21-ben mindössze két operát adtak hat előadásban, de még ezeken sem biztosították az elemi feltételeket (pl. több hangszer hiányzott a zenekarból, kezdő énekesek kaptak főszerepeket). Az operett és prózai előadásokkal kapcsolatban szintén sok kifogás hangzott el a darabok értéktelensége és a gyenge előadás miatt. Nemegyszer csak azért vettek fel egyes műveket a műsorra, mert akadt bennük egy-egy hatásos szerep, amelyet általában Palágyi vagy a felesége, Greguss Margit játszott el. A rendező hiánya és a színészek felkészületlensége leginkább a klasszikus darabok előadásain ütközött ki. A Csongor és Tünde bemutatója után a kritikus a következő két szóban értékelte a látottakat: „Megbuktatták Vörösmartyt". Az általános színvonaltalanságból pusztán a Kísértetek és A velencei kalmár bemutatója emelkedett ki.
Az első szezon végének közeledtével éles sajtóháború folyt a kritika és a színigazgató között. Noha a vita anyagának jó részét az akkor még igen aktívan működő cenzúra törölte, az álláspontok főbb vonalaikban a következők voltak:
{694} a kritikusok sérelmezték az alacsony színvonalat, és gyökeres változásokat, teljes rendcsinálást követeltek. A színigazgató viszont az állandóan jelenlévő, a munkát akadályozó anyagi gondokat tette felelőssé. Azt követelte, hogy a többi vidéki városhoz hasonlóan Szeged is részesítse a színházat kedvezményekben és juttatásokban. Ezek után a város nem akarta meghosszabbítani Palágyi szerződését, hanem háromféle megoldást fontolgattak:
Noha a fentiek közül egyik változat sem valósult meg, érdemes röviden megemlíteni, miként is kívánta a MOVE a színház ügyeit intézni. Terveikben az állt, hogy a színház vezetését egy „abszolút értékű művészemberre" bízzák, és a MOVE „csak a műsor összeállításába folyna bele". Elképzeléseiknek az adott különös nyomatékot, hogy a MOVE „egyik legerősebb, nemzeti alapon nyugvó szervezete Csonka-Magyarországnak, ezért nemzeti szempontból kívánatos lehet, hogy Szegeden, a mai Magyarország egyik végvárában egy olyan kultúrintézmény, mint a színház a MOVE kezében legyen."4 A hónapokon át tartó huzavonát követően Palágyit feltételesen újra kinevezték igazgatónak, és jóváhagyták azt is, hogy a helyárakat emelje. Minthogy azonban a színház sorsát illetően csak az évad kezdetekor született döntés — és a bizonytalanság elől a színészek jó része elszerződött —, az új évad sem biztathatott sok reménnyel. Igaz, a kultuszminiszter és Aigner főispán egyaránt helyeselte, hogy Szegeden nemzeti színház legyen, az előkészítetlen szezonkezdés mellett nehezen kérhetők számon művészi produkciók.
A nehézségek ellenére néhány előadás kapcsán sikerekről is olvashatunk. Az évadnyitó Bánk bán előadásán a társulat egésze felkészülten mutatkozott be — egyénileg Tóvölgyi Margit (Gertrúd) és Palágyi Lajos (Biberach) alakítása emelkedett ki. A színigazgató igen jól játszotta Moor Ferencet is Schiller Haramiákjában, noha a társulat egésze nem nőtt fel ehhez.
Palágyi Lajos második évadában igyekezett az előző időszak operahiányosságait feledtetni. Az első operabemutatók (Rigoletto, Álarcosbál) még csak szándékukkal arattak elismerést, viszont a megfelelő énekes színészek és a választott darab egymásra találása meghozta a sikert is A sevillai borbély előadásán. Ezt követően a Pillangókisasszony kimagaslóan jó bemutatása örvendeztette meg az operakedvelő nézőket.
A prózai műfajban is színpadra került jó néhány értékes darab (Maeterlinck {695} Monna Vanná}a, a Cyrano de Bergerac, Molnár Ferenc Színháza, és a Doktor úr, Herczeg Ferenctől a Bizánc stb.), de e művek kapcsán még jobban kiütközött a szakértő drámai rendező hiánya. A helyi hiányosságokért pedig a vendégszereplők sem kárpótolhatták a nézőket. A kedvező tünetek ellenére az 1921—22-es évadban sem sikerült a színháznak kilábalni a válságból. Ezért a színház vezetésén kívül a városi hatóságok is okolhatók, hiszen nem tettek meg mindent a színház megsegítésére: figyelmük fókuszában az egyetem megnyitása állott. Azt csak kevesen mérték fel, hogy az egyetem miatt — és mellett — még inkább szükség lett volna jó színházra.
Az 1922—23-as évad nehéz körülmények között kezdődött. A problémák egy részének megoldását Palágyi Lajos abban látta, hogy a vidéki nagyvárosok: Szeged, Debrecen, Miskolc és Pécs közösen állítsanak ki egy-egy drámai, vígjáték, opera és operett társulatot és kéthavonként székhelyet változtatva járják végig minden évadban az említett városokat. Ez a terv a későbbiekben többször is előkerült, megvalósítására az 1939—40-es évadban került sor.
Az évad bemutatói közül kiemelkedett a Hamlet előadása Ódry Árpáddal, mint vendéggel a címszerepben, továbbá a Hunyadi László, a főszerepekben Kruswyk Anniéval, m. v. és Székelyhídi Ferenccel, m. v. A szegedi társulat A bajádénál — címszereplő Viola Margit — és D'Albert Hegyek alján című operájával ért el nagy sikert.
A munka azonban ebben az évben sem folyhatott zavartalanul: 1923 tavaszán a színházi cenzúra kapcsán számos támadás érte Palágyit. Balogh Károly városatya azt indítványozta, csak olyan mű előadását engedélyezzék, amelynek íróját és tartalmát „legalább egy tag ismeri és jótáll érte, hogy annak semmiféle őszirózsás vagy megbotránkoztatóan erkölcstelen tendenciája nincsen, mert ...az mindegy, hogy rossz-e a darab, vagy jó-e, csak a tendencia körül ne legyen hiba"5. A nyár jó része azzal telt el, hogy tárgyalások folytak Palágyi, valamint a színház új igénylői között. A színigazgatói állást Andor Zsigmond kapta meg.
Andor Zsigmond színigazgatásának évei: 1923—26.
Szegedi színigazgatása előtt Andor Zsigmond néhány éven át egy német városkában volt operakarmester, majd Újpesten és Vásárhelyen színtársulat igazgatóként működött. Szegeden munkáját csak késéssel kezdhette meg, mivel a színügyi bizottság és a tanács heteken át fellebbezte és vétózta egymás határozatait. Az évadkezdésre igen szigorú anyagi feltételek mellett került sor. Mindezek ellenére a társulat majd egy hónapig közös előkészületeket folytatott, s ennek nyoma volt a bemutatókon is.
{696} Andor színigazgatásának éveit operai fénykornak tarthatjuk: a korábbi évadoknál kétszer több operát mutatott be. Az ezt megelőző színiévadban — amikor pedig Palágyi is igyekezett operákat műsorra tűzni — összesen 7 opera, illetve dalmű ment 26 előadásban, 54 próza darab 140 előadásban, 8 népszínmű 18 előadásban, 38 operett 184 előadásban, továbbá 1 gyermekdarab: összesen 108 mű 369 előadásban. Andor Zsigmond irányításának első évében ezzel szemben 14 opera ment 44 előadásban, 42 próza darab 92 előadásban, 41 operett 200 előadásban, 3 népszínmű 5 előadásban és 1 mesejáték 2 előadásban: azaz összesen 101 mű 343 előadásban.6 A műfaji megoszlásban történt változások mellett újdonságként szolgált az az igyekezet, hogy az egyes darabok kiállítására is figyelmet fordítottak, hajlandóak voltak pénzt áldozni megfelelő díszletekre, jelmezekre. A korábbi évadokhoz képest változást jelentett, hogy szakértő rendező is részt vett a művek színreállításában.
A színházi élmény felidézésében igen nagy segítséget jelent az utókor számára az, hogy a Szeged, majd a Délmagyarország hasábjain értő elemzések és értékelések láttak napvilágot — a prózai műfajok esetén Vér György és Kézai Simon (Pásztor József) tollából, a zenés darabokról, operákról pedig Lengyel Vilma munkájaként jelentek meg ismertetések.
A sikeres operabemutatók közül Gounod Faustjának műsorra tűzését emeljük ki először: már a műsorválasztás is elismerést aratott. Szép előadásban ment ezentúl a Carmen, a Rigoletto, A bűvös vadász, a Hoffmann meséi. A húszas évek közepének szegedi operacsillaga Szász Edit volt, aki a Bánk bán Melinda szerepében aratta egyik nagy sikerét. Partnere Ocskay Kornél, m. v. volt. Andor Zsigmond a szegedi színigazgatók között elsőként mutatta be Erkel operáját.
A dráma klasszikusai közül Ibsen (Östraati Inger asszony, John Gábriel Borkman), Schiller (Stuart Mária), Moliére (Tartuffe) és Shakespeare (Július Caesar) ment. E téren a szezonkezdet néhány bizonytalanságától eltekintve fokozatos javulás volt. E pár hónap eredményeit és problémáit a sajtó a következőképpen összegezte: „A színház új periódusba jutott, és most már nem a közönség közönyével kell megküzdenie, de azoknak a nincstelenségével, akik a múltban támogatói voltak a színpadi irodalom legtetejének."7
Szeged határain túl is nagy érdeklődés, majd elismerés követte Mascagni A kis Marat című operájának magyarországi ősbemutatóját Szegeden. Erre három hónapon át készült a színház. Azt tervezték, hogy az olasz zeneszerző is részt vesz a május 17-i bemutató előadáson, noha erre végül is nem került sor.
{697} A nyugodt munka és a szép sikerek sorozatát 1924 április végén botrány szakította meg. Miután a fővárosban már ötvenszer ment Capek R. U. R. (Rossum's Universal Robots) című darabja, Szegeden is műsorra tűzték. A Szeged kritikusa szerint még ha „ellenséges" is a Kosztolányi által fordított mű szerzője, a darab valódi irodalmi értékei vitathatatlanok. Gaál Endre kultúrszenátor azonban „kommunista tendenciát" fedezett fel benne, és az Ébredők által támogatott Új Nemzedék című lap valóságos tüntető akciót készített elő a bemutatás napjára. („...logikus-e ...éppen május elseje előtt színre hozni egy olyan darabot, melynek egyes kitételei, egyes kiszólásai forradalmi és lázító tendenciájúak?")8 A zavargásokba főleg az egyetemi fiatalok kapcsolódtak be, a karhatalmat is igénybe kellett venni. A későbbi előadások azonban már rendben folytak le.
A hivatásos színházi bemutatókon túl műkedvelő csoportok is adtak elő műveket. Az ilyen előadások egy részét a munkás színházi bemutatók alkották, a másik típust pedig & jótékony előadások jelentették. Ez utóbbihoz példa — és a kor szellemének illusztrációja is — a Turáni Szövetség színházi estéjén bemutatott Őskirályfi című darab (szerzője Csehétfalvi Albert Istvánná). Az előadás kapcsán írt, meglehetősen lesújtó kritikában j. gy. aláírással Juhász Gyula az álturáni dilettantizmus helyett a régi magyar és népi költészet, valamint a rokon népek költészetének műsorra tűzését tanácsolta.
A színház — Andor Zsigmond irányításával — következő évadjában is folytatta az igen nívós opera- és zenés bemutatók sorát. A prózai tagozat munkájának színvonalasabbá tételéhez ideszerződtette Baróti Józsefet, a fővárosi Unió Színházak főrendezőjét. Ennek első eredménye Lengyel Menyhért Tájfun című darabjának bemutatója volt. „Az előadás legfőbb erényei a fegyelmezett összjáték és a mintaszerű, a Szegeden eddig tapasztalt legjobbat is messze meghaladó hangulatos rendezés voltak."9 Baróti József nemcsak színvonalas rendezőként működött Szegeden, hanem szerepeket is vállalt — például ő alakította Shylockot A velencei kalmárban, majd a címszerepet a Grieg zenéjével kísért Peer Gynt előadáson. Andor Zsigmond szegedi színigazgatásának második évada az előző évad operakultusza mellett a prózában a két háború közötti időszak fénykorát jelentette.
A magas színvonal azonban nem mentesítette a színházat az anyagi gondoktól: ilyen okok miatt volt kénytelen a színigazgató a szezon során jó teljesítményt nyújtó színészek közül többet elbocsátani. A távozó színészek búcsúestjükön Móra Ferenc Csőszfogadás és Juhász Gyula Szegedi interieur című darabját játszották nagy sikerrel. A megmaradt színészekkel Baróti {698} József igyekezett folytatni az igényes előadásokat; műsorukon többek között A vihar, a Hedda Gabler, A szerelem és halál órája, A botcsinálta doktor. Hauptmann Téli balladája, O. Wilde Firenzei tragédia című darabja szerepelt, valamint — röviddel a magyar ősbemutató után — Pirandellótól a Hat szerep keres egy szerzőt. Műsorra tűzték dr. Szalay József és Cserzy Mihály Ugarimádás című népszínművét. A k. s. monogrammal aláírt cikkben Pásztor József szerint „az egyetlen magyar népdráma, amelyben szóhoz jut az agrárszocializmus".10 Az operarepertoáron a Faust, a Tosca a Carmen, a Bajazzók, A zsidónő és a Hoffmann meséi szerepeltek.
A mindvégig színvonalas előadásokat felmutató szezonban azonban nem oldódtak meg az anyagi gondok: Andor Zsigmond nem tudta fizetni a színészegyesület nyugdíjalapjába járó összeget, sőt néha a színészek gázsiját sem. A város egyes körei nem titkolták ellenszenvüket a színigazgatóval szemben — ezt főként a szegedi Új Nemzedékben hozták nyilvánosságra. Andor Zsigmondot végül is eltávolították a színház éléről, ami egyben egy hároméves, színvonalas műsorpolitika és igényes előadások korszakának végét jelentette. Ezt követően éveken át nem beszélhetünk stabilitásról a színház kapcsán.
A nyári hónapokban Alapi Nándor stagione társulata, az Országos Kamaraszínház mutatott be magyar és külföldi darabokat. Előadásaikról számos kritikát írt Juhász Gyula is.
Faragó Ödön színigazgatása: 1926. szeptember—1927. február.
Az 1926—27-es évadban három szezonkezdet volt: egy vendégegyüttessel, egy színészkonzorciummal és egy az új igazgatóval, Faragó Ödönnel, aki színigazgatóként csak egy fél évadot irányított — két és fél hónap elteltével lemondott, koncesszióját visszaadta, a színház pedig a város házikezelésébe került.
Faragó Ödön igazgatói kinevezése előtt operaházi vendégelőadások folytak, Alapi Nándor és társulata tartott bemutatókat, majd engedélyezték a színészkonzorcium vezetése alatt beinduló előadásokat, jobbára vígjátékokat és operetteket. Ezek egyikében, a Leányvásárban lépett először fel a szegedi színpadon Páger Antal „táncos komikus" 1926. október végén.
A rövid szezonban több regényátiratot játszottak — például a Hevesi Sándor által átdolgozott Egy magyar nábobot. A próza- és operaműsoron egyaránt több olyan mű szerepelt, amelyek évek óta mentek — a kritika is szóvá tette, hogy így még a legjobb darabokra is rá lehet unni. Ezután történt némi javulás — színre került például Smetana műve Az eladott menyasszony, Rostandtól A sasfiók Baróti József rendezésében — a főbb szerepekben {699} Pártos Klári, Faragó Ödön és Baróti József léptek fel — és Molnár Ferenc új műve, a Játék a kastélyban.
A színház házikezelésbe vételével véget ért a színigazgatók kora. Ennek megtörténtéhez igen sok hátrányos külső körülménynek kellett egybeesnie, amelyek közül a legfontosabb az anyagi csőd volt, de nem elhanyagolható a városi vezetés alkalmankénti tehetetlensége és a színigazgatók üzleti ismereteinek hiányossága sem. A házikezelés bevezetése egy új forma kipróbálását jelentette, s az ilyen értelmű kísérletezés — amint majd látni fogjuk — nem feltétlenül vált a színházi művészet hasznára Szegeden.
A házikezelés időszaka alatt a színházzal kapcsolatos adminisztratív teendőket a város által megbízott hivatalnok látta el, a művészi vezetést pedig fixfizetéses művezető igazgatóra bízták. Ezt a feladatot eleinte Faragó Ödön, majd Tarnay Ernő látta el. Az irányításban bekövetkezett változást a társulat létszámának radikális csökkentése kísérte. Az egyre szaporodó anyagi problémák miatt a társulat huszonöt tagjától kéthavi bér végkielégítéssel megváltak — közöttük voltak a legjobbak is, mint Járay Sándor, Szász Edit, Arany József, Bihari Sándor, Torday Aliz. Helyettük kezdő színészeket szerződtettek alacsony gázsival, néhány régi tag pedig elfogadta a gázsicsökkentést.
Ilyen körülmények között művészi színvonalat nem lehetett elvárni a színháztól, és e holtpontról igen nehéz volt kimozdulni. Igaz a nézőcsalogató operettdömpinget ugyan követte néhány jobb előadás is. Ezek egy része Baróti József rendezői tudását dicséri, más részük pedig a fővárosiak szívesen látogatott vendégjátéka volt.
1927 májusában ismét politikai csaták színtere is lett a színház abból az alkalomból, hogy bemutatták Mészöly Gedeon egyetemi nyelvészprofeszszor Tótágas című szatíráját. A darabban rejlő politikai tendencia miatt a kisgazda képviselők az előadás betiltását követelték a legfelső kormányköröktől a parlamentben. Az eset újból felvetette az előzetes cenzúra igényét, valamint azt a kérdést is, mennyiben szólhatnak külső erők bele a színház műsorpolitikájába.
1927 tavaszától a színházzal kapcsolatban egy más jellegű jelenség is figyelmet érdemel: ekkor kezdtek a Délmagyarország hasábjain megjelenni Hont Ferenc írásai. Egyrészt színházi újdonságokról tudósított, másrészt szülővárosa színházának problémáit és lehetőségeit taglalta. A házikezelés beindulása után a kérdést Gémier-vel, a Színházi Világszövetség elnökével is megvitatta, aki ezt egyfajta kísérleti színház beindításához megfelelő formának tartotta.
{700} Gémier továbbá szabadtéri előadások tartását, a tömegszínjátszás lehetőségének kihasználását javasolta. Hasonló gondolatokat vetett fel a színház épületének negyvenéves fennállására írt „Kultúrtörekvések a szegedi homokon" című írásában Magyar László is.11
A házikezelésben lévő színházban havi három-négy operabemutatót és felújítást ígértek. Az 1927 —28-as évad során azonban csak egyetlen eredeti bemutató volt. Az előadások színvonala középszerű, ritkán emelkedett ki néhány alakítás (ekkor játszott Szegeden Páger Antal, Jávor Pál, Pártos Klári), és a kritikus szavaival élve „a házikezeléses színház sokkal kevesebbet ad, mint amennyit a város bármelyik magánvállalkozótól megkívánt".12 Művészi élményben csak a fővárosi társulatok vendégszereplése révén részesült a szegedi színház közönsége.
A második házikezeléses évadban tehát volt min javítani: gyökeres változtatásra volt szükség mind a prózaműsor, mind az operabemutatók terén. Az előrelépésben komoly része volt annak, hogy 1928-tól kezdve már nemcsak megfigyelőként folyt bele a színház életébe Hont Ferenc. Elsőként — négy évvel a magyar ősbemutató után — G. B. Shaw Johannáját rendezte, a fő szerepekben Peéry Piri, Főidényi László és Páger Antal lépett fel. A bemutató tapasztalatairól és a vidéki színjátszásban rejlő lehetőségekről vallott elképzeléseit a Széphalom hasábjain fejtette ki.13 Itt rámutatott, hogy a vidéki színházaknak — a fővárosi sikerek utánzása helyett — új játékstílust kellene kidolgozniuk. Ehhez a folyamathoz kapcsolódott Kacsóh Pongrác Dorottya című daljátékának posthumus ősbemutatója is, Sziklai Jenő rendezésében, Harmath Hilda, Patkós Irma, Hont Erzsébet, Szórád Ferenc és Dajka Margit játékával. Üde színfolt volt — ugyancsak Sziklay rendezésében — Móra Ferenc és Kulinyi Ernő daljátéka, az Aranyszőrű bárány. (146. sz. fénykép.)
Az évad egészét azonban az igénytelen műsorválasztás, a középszerűség és a gazdasági gondok jelenléte jellemezte. Az okokat tekintve jellemző a korra Tarnay Ernő magyarázkodása: „A bajokat természetesen, mint minden bajt, az ország régi határainak visszaállításával lehetne gyökeresen orvosolni. Addig teljesen tökéletes gyógyulás nincs". Az ilyen okfejtést az interjút készítő Lengyel Vilma a következőkkel kommentálta: „Tévedés szerintünk, mintha a régi országhatárok visszaállítása és az állítólagos színházi bajok között szoros összefüggés lenne... minden hibáért, bajért és ballépésért mégsem lehet vele mentegetőzni"14.
{701} Az 1929 —30-as évadban Szegedre szerződött Könyves Tóth Erzsi, aki sok prózai szerepet alakított sikeresen. A színház működésében ekkor sem történt ugyan gyökeres változás — főleg az operák előadása hagyott sok kívánnivalót maga után —, de elvétve akadtak jó előadások is, mint például Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabjának a bemutatója, valamint Goldmark Sába királynője Szász Edit fellépésével. A színház művészi munkájára rendeltetett energia azonban a színház sorsának ügyére tékozolódott: több hónapos csatározás folyt a házikezelés eltörlése, majd az új vezető kinevezése körül, végül is Kürthy Györgyöt bízták meg. Szegeden tíz évadon belül ő volt az ötödik színházvezető, míg más vidéki városokban, például Miskolcon és Debrecenben, mindvégig ugyanaz a személy irányította a színházat.
A házikezelés utolsó évada (147. fénykép) az 1930—31-es, jórészt a bizonytalanság jegyében telt. Műsoron főként bohózatok, operettek szerepeltek, amelyek ürességükkel tűntek ki. A társulat játékával is csak ritkán volt elégedett a kritika, a szezon túlnyomó részében tehetségtelen dilettánsok benyomását keltették. Nemcsak a nézők és a kritikusok, hanem a színügyi bizottság is rosszallta mindezt, számos beadvány született a színház házikezelésének megszüntetését javasolva. Több előadást a nézők hiányában nem lehetett megtartani, az évad végének közeledtével pedig határozatban kellett megtiltani Kürthy Györgynek az eredeti bemutatók tartását, mivel a közönség „irtózott tőlük".15
Meghirdették a színházigazgatói tisztség betöltésére szóló pályázatot, amelyre a vártnál kevesebben jelentkeztek, és a szükséges óvadék összegével sem rendelkeztek. A polgármester Görög Sándort bízta meg egy évre.
Görög Sándor színigazgatása: 1931—33.
A formában bekövetkezett változás a színház munkájában nem eredményezett lényeges eltérést, az első évad két számadata meggyőzően bizonyíthatja e megállapítást: az egész évad 407 előadásából 4 volt operabemutató, viszont 40 operettet játszottak 253 előadásban. Szegeden ekkor operatársulat nem működött, így az említett négy előadás vendégjáték volt. A szegedi és az országos színházi élet vonatkozásában is ígéretes volt viszont Hont Ferenc rendezői sorozatának beindulása. Először G. B. Shaw Tanner John házassága című darabját állította színre, a főszerepben Táray Ferenccel. Hont a szegedi deszkákon újdonságként ható eszközökkel dolgozott: friss díszleteket alkalmazott, {702} vetített képeket is felhasznált. Szegeden ez időben a hazai avantgárdé színjátszás történetének fontos eseményei zajlottak. Hont Ferenc rendezte egy helyi szerző, Berezeli A. Károly A lángész című darabját is. E mű előkészületei során alakult ki Buday György grafikussal, nemcsak mint a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának vezetőjével, hanem mint díszlettervezővel is, az a szoros együttműködés, amelynek számos művészi előadás volt a gyümölcse, és betetőzése az 1933-as Az ember tragédiája szabadtéri előadásán volt látható.
Hont Ferenc az 1932—33-as évadban is folytatta rendezői tevékenységét. Pirandello IV. Henrikjének nagy elismerést aratott bemutatója után felhívással fordult mindazokhoz, akik a szegedi színház sorsát szívükön viselték: alapítsák meg a Színházbarátok Társaságát. Ennek keretében érdekes, igényes műveket tűztek műsorra (Hasenclever Talpig úriember című szatíráját, Calderóntól Az élet álom és G. B. Shaw Nagy Katalin című művét, Karinthy Frigyes Vakorgia című darabját), külön figyelmet szenteltek a kifejező díszletekre, amelyeknek egy részét Buday György tervezte. Tevékenységüket a kortárs kritikus a következő szavakkal értékelte: „korszerű játék és korszerű színpad a sivatagban"16. A legnagyobb vállalkozás azonban a Hamlet színrevitele volt Beregi Oszkárral a címszerepben, akinek szuggesztív alakítása és Hont tiszta darabértelmezése, az előadás pergő tempója különösen nagy elismerést aratott. Hasonlóan sikeres volt Hauptmann Naplemente előtt című művének bemutatója is — ez idő tájt Hauptmann műveit hazájában Hitler már máglyára hajította.
Hont Ferenc színvonalas rendezései megsemmisítették a színház vezetésének mentegetőző magyarázkodását. Bebizonyosodott, hogy a színház általános helyzetétől (gazdasági válság, anyagi gondok, átmeneti állapotok a vezetésben) függetlenül lehet nívós és komoly előadásokat bemutatni. Megdőlt az a tévhit is, hogy a közönség csak operetteket tud „elfogyasztani", továbbá, hogy az adott személyi feltételek mellett csak színvonaltalan bemutatók lehetségesek. Hont Ferenc kőszínházban készített rendezései egyúttal előgyakorlatot jelentettek a szabadtéri előadásokhoz is.
Görög Sándor helyzete a színház élén egyre gyengült, engedélyét visszavonták és március l-jétől a szezon befejezéséig színészkonzorcium vezetésével folytak az előadások, az új szezont pedig már Sziklai Jenő irányította.
Sziklai Jenő színigazgatása: 1933—39.
Sziklai Jenő igazgatásának időszakára az operett dominálása volt jellemző — a korábbi éveknél magasabb színvonalon. Az első jelentős esemény Kálmán Imre Ördöglovas című darabjának szegedi ősbemutatója volt a zeneszerző jelenlétében. A főbb szerepeket Patkós Irma, Jurik Ica és Könyves Tóth Erzsi {703} alakította, a sikeres előadást Sziklai Jenő rendezte. A kettős premieren Török Emil, majd Kálmán Imre maga vezényelt.
Sziklai tevékenységének eredményeképpen stabilizálódott a szegedi színház helyzete; a bemutatók egységesebbek és magasabb színvonalúak voltak a korábbi évad előadásainál. Elővettek olyan magyar darabokat is, amelyek Szegeden csak ritkán mentek, például Bródy Sándor A tanítónő című drámáját, és műsorra tűzték Móra Ferenc Ének a búzamezőkről című darabját. Az operaelőadások száma ugyanezekben az évadokban sem volt túl magas, de vendégszereplőkkel jó színvonalat értek el. Több operett premierje a szegedi társulattal történt. Berlini ősbemutatója után itt adták elő első ízben Lehár Szép világ című operettjét, majd Kálmán Imre A montmartrei ibolya című művét. Az előadások külsőségei, a díszletek és jelmezek éppúgy elismerést váltottak ki, mint az alakítások (Patkós Irma, Major Kató, Rátkay Márton).
Sziklai a szezont már április közepén befejezte, és társulatával az ország nagyobb városait (Kecskemét, Debrecen), sőt a fővárost is felkereste. Szegeden ezalatt Bánky Róbert társulata, a Komédia Kamaraszínház játszott, főleg drámákat — a Hedda Gabién, Molnár Ferenc Olympiáját, Strindbergtől Az apát, Shawtól a Pygmaliont, Lengyel Menyhérttől az Antóniát —, mintegy ellensúlyozva a szegedi társulat e téren jelentkező elmaradását.
A vidéki operaelőadások biztosítására ez idő tájt Teleki Sándor vezetésével opera-stagione alakult, amely évadonként három-négy operával kívánt javítani a nagyobb városok „operaellátásán". Karmesterük Vaszy Viktor volt. Játékukra Szeged is joggal tartott igényt, hiszen az itteni társulatnál az operatagozat megszűnt.
A prózaműsor és a prózai tagozat játéka fejlődést mutatott. Egyre igényesebb darabok mentek színvonalas játékkal (A néma levente, Bánk bán, Jederman, Egy pohár víz). Bevált az a rendszer is, hogy helyi színészanyag híján továbbra is vendégelőadásokban kerültek színre az operák. Az 1936— 37-es évadban a gyakran volt látható a Carmen és Traviata mellett Flotow Mártája, az Álarcosbál, a Szöktetés a szerájból és a Don Pasquale. Az operettek továbbra is színvonalas bemutatókat jelentettek. A társulat új primadonnája Mészáros Agi lett. Puck szerepét is ő játszotta a Szentivánéji álom előadásán, amelyet Forgács Sándor rendezett és Mendelssohn kísérőzenéje is felhangzott. A tündéri könnyedséget azonban nem sugározhatta az előadás, aminek oka a kortárs bíráló szerint abban rejlett, hogy a viszonyok „költészetre nem voltak alkalmasak"17. Nem sokkal korábban a bécsi Staatso-per, illetve Volksoper művészei például nem tudtak vendégszereplési ígéretüknek eleget tenni az Anschluss miatt. A színház műsorán pedig egyre több {704} mű szerepelt az elcsatolt területeken élő szerzőktől, illetve e területek témájából.
Lényegesnek tartjuk, hogy a színház és a színjátszás történetét megszakítva rövid kitérőt tegyünk. A korábbiakban is említést tettünk a műsoron lévő darabok számadatairól, műfaji megoszlásáról. Itt mindvégig az operettek és bohózatok dominanciája tűnt fel. A színház vezetői ezt azzal magyarázták, hogy a közönség ezeket igényli, és tekinti meg a legnagyobb számban. A teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy a hétvégeken javarészt olcsó szórakozást nyújtó bohózatok, vígjátékok, operettek voltak műsoron, a hét első napjaiban pedig drámák. Így olykor a potenciális nézők egy része nem tudta megtekinteni az előadásokat, a színház vezetése pedig az alacsony nézőszámra való hivatkozással még kevesebb drámát tűzött műsorra. 1937-ben hozta létre a Szegedről eltávozott Hont Ferenc Budapesten a Független Színpadot. Híres előadásukat, Csokonai Méla Tempefőijét Szegeden is be akarták mutatni, de a város megtagadta az előadási engedélyt.
Sziklai Jenő hat évadon át tartó szegedi színigazgatói tevékenységének általános mérlege pozitív volt. A korábbi évtizedek szétzilált színházat stabillá tette, lehetőséget biztosított a folyamatos kiegyensúlyozott munkára. A műfajok közül az operettet részesítette előnyben, de elődeivel szemben e téren is igényesebb műveket adtak elő, színvonalas előadásokon és számos mű eredeti bemutatójára került sor Szegeden. A felkészülés és a színészi játék színvonala magas volt, több kiemelkedő egyéni siker is született. Az operaelőadások főszerepeit vendégművészekre bízták, így a helyi közönség ismert fővárosi és külföldi énekesekkel is megismerkedhetett. Az operaelőadások magas színvonala így kárpótlást nyújtott az előadások alacsony számáért is. Ez alatt a hat év alatt a színház anyagilag is stabilizálódott, amiben kétségkívül nagy szerepe volt a szakértő és határozott színházvezetésnek. (148. fénykép.)
A kultuszminisztérium elképzelésének megfelelően a nagyobb vidéki városok színházi életét stagione együttesekkel kívánták biztosítani. Ez következett Szegeden is, noha a város megpróbált ragaszkodni az önálló társulathoz. Négy együttes járta a nagyobb vidéki városokat, kéthavonta váltva egymást. Szegeden vitéz Bánky Róbert, Ihász Aladár, Kardoss Géza és Tolnay Andor társulata játszott. Ez azt eredményezte, hogy igen nagy mértékű arányeltolódás volt a műfajok terén, az opera szinte teljesen kiszorult. A város közönsége nem érezte magáénak a színházat. A társulatok is másként álltak az előadásokhoz annak tudatában, hogy pár hét múlva már másutt lépnek fel. {705}
Kardoss Géza színigazgatása: 1940—42.
Minthogy a stagione rendszer kudarcához semmi kétség nem fért, a városi vezetés is elfogadta azt a minisztériumi javaslatot, hogy a színházat ismét vállalkozó igazgató gondjaira kell bízni. A pályázók közül Kardoss Gézára esett a választás, akinek nevéhez fűződött a stagione rendszer egyik fejezete is.
A négyévados időszak során a korábbiaknál is nagyobb mértékben jelen volt a történelem a színház tevékenységében. Az amatőr színjátszó társulatok is csatlakoztak ezekhez az elképzelésekhez. Az alsóvárosi Katolikus Legényegylet például az Erdély visszacsatolását ünneplő esemény- és előadássorozat keretében állt ki egy operettbemutatóval. A színház az Elnémult harangokat adta Kiss Ferenc m. v. főszereplésével, majd a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége kezdeményezésére újabb műkedvelő előadás folytatta a sort.
A színház műsorán ez idő tájt is jobbára operettek voltak, de a korábbi időszakkal ellentétben bemutattak néhány operát is közöttük a Pillangókisasszonyt, a Toscát, a Szöktetés a szerájbóh. Ez utóbbiban a fő szerepeket Gyurkovics Mária, Tamás Ilonka és Sárdy János énekelte. A klasszikus darabok közül az első évadban a Szentivánéji álom és a Cyrano de Bergerac ment. Az előadások színvonala megfelelő volt, többször ismert budapesti vendégművészek is felléptek.
1941-ben az egyetem hallgatóiból álló színjátszó csoporthoz is jeles előadás fűződött. Horváth István I. éves bölcsészhallgató rendezésében a Hamletet mutatták be. Az április 1-jei előadás nemcsak átütő sikert, hanem a vártnál sokkal nagyobb elismerést is aratott nemcsak a helyi, de az országos sajtóban is.18 Ez az előadás a hivatásos társulat munkájával szemben is mércéül szolgált. A húsvéti ünnepek alkalmából színre vitt Akárki előadása kapcsán így írt a kritikus: „Az egyetemi ifjúság Hamletjének áhítata és rajongó költészet-szolgálata hiányzott a színtársulat prózai együtteséből.19 Végül 1942 márciusában Bulla Elma, Somogyvári Rudolf és Horváth Tivadar fellépésével Losonczy-Újházy Szent Margit legendája került színre. (149. fénykép.)
A következő, 1941—42-es évad során a színvonal csökkent. Ennek egyik oka a gyenge színészanyag volt, másrészt a műsorpolitika sem felelt meg az elvárásoknak. Az opera területén nemegyszer botrányba fulladtak az előadások, sőt több el is maradt a vendégszereplők visszalépése miatt. Emellett gondok voltak a karmesteri poszt betöltésével is.
{706} Az általánosan gyenge színvonalból kiemelkedett Illés Endre Törtetők című vígjátékának pergő bemutatója Somogyvári Rudolf szép alakítása révén. E sort folytatta Márai Sándor Kaland című műve Tőkés Anna m. v. fellépésével, majd Horváth Jenő IV. Henrik rendezése.
E néhány bemutató azonban már nem tudta megmenteni Kardoss Gézát, aki nem ment bele a művészi színvonal emelését és a társulat kiegészítését célzó követelések teljesítésébe. Szerződését felbontották és a színigazgatói szék betöltésére vitéz Bánky Róbertet hívták meg.
Vitéz Bánky Róbert színigazgatása: 1942—44.
Bánky társulata igényesen kezdett — első előadásukon a Bizáncot játszották, klasszikus drámai ciklust indított (Ahogy tetszik, Tartuffe, Két úr szolgája, Henschel fuvaros, Nóra), ismert fővárosi színészeket hívott meg, és igyekezett kielégíteni az operára vonatkozó igényeket is. A sikeres előadások között volt a Tosca, a Bohémélet, az Aida és a Denevér. A rendezésen túl figyelmet fordítottak a díszletezésre is (ez ugyan természetesnek tűnik, de nem mindig történt meg). Az első hónapok mérlege igen kedvező volt: „Több jelét láttuk eddig is, hogy a Bánky-rezsim a legjobb értelemben vett művészi program megvalósítására törekszik... és képes is törekvését valóra váltani"20. A szezon közben a színház vezetését pár hónapra Bánky Elemér vett át, mivel bátyját a tábori színház vezetésével bízták meg, és így a frontra ment.
Az 1943—44-es évadot Az ember tragédiája bemutatásával kezdték. Both Béla rendező vezetésével a dráma teljes szövege került színre nívós előadásban. A drámaműsorból ezentúl Niccodemi Tacskó című vígjátéka, a Danáin György, a Szentivánéji álom, a Peer Gynt, a Kék róka előadásai emelkedtek ki. Ebben az évadban ismét volt önálló operatársulat is Szegeden. A Bohéméletei, az Álarcosbált, a Pillangókisasszonyt és a Cigánybárót játszották. Az operettrepertoár sikeres bemutatói A víg özvegy, a Gül baba, A diadalmas asszony voltak.
A szezon során sorozatban mutattak be darabokat munkásközönségnek, mérsékelt helyárak mellett; ezzel a társulat műsorán lévő igényes és színvonalas előadások hozzáférhetővé váltak a kiskeresetűek számára.
1944 márciusában az ország történelmében beállt változások kihatással voltak a színházak életére is. A hónap végén kitiltották a zsidókat a színészkamarából. A későbbi eseményekről kevesebbet tudunk: április közepén rendeletileg betiltották a Délmagyarországot és a Szegedi Naplót is. {707}
A két háború közötti szegedi színházi élet sajátos, ismert és elismert — de távolról sem tipikus — színfoltja volt a szabadtéri játékok évenként rendezett sorozata. A kezdeményezés Hont Ferenc érdeme volt, aki a húszas években Párizsban tanult rendezést, és hazatérve hasznosítani kívánta külföldi elméleti és gyakorlati tapasztalatait. Az első előadást megelőzően éveken át publicisztikai előkészítést folytatott, jórészt a Délmagyarország és a Széphalom hasábjain. A játékokról és az előadások kapcsán felmerült észrevételekről számos tanulmány található A színpad számaiban is, amely a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának Szemléje volt és Hont Ferenc szerkesztésében jelent meg 1935 — 1937 között. Hont Ferenc a kezdetektől fogva tudatában volt annak, hogy a szabad téren más jellegű színjátszásra van szükség, ott a tömegművészet érvényesül, és a műsorra csak leginkább moralitások, misztériumok alkalmasak. Az új formától egy új magyar népszínjáték megszületését is remélték. Az ember tragédiája bemutatásának ötlete első ízben 1929-ben került nyilvánosságra.21
A Fogadalmi templom elkészültével kerülhetett sor az előtte lévő téren az első szabadtéri előadásra 1931. június 13-án József főherceg és Klebelsberg Kunó jelenlétében. Voinovich Géza Magyar Passió (150—151. fénykép) című drámáját Hevesi Sándor rendezte. Az előadást a Nemzeti Színház száznegyven fős együttese vállalta, a főbb szerepekben Cs. Aczél Ilona, Tőkés Anna, Gömöri Vilma, Palágyi Lajos és Bartos Gyula lépett fel. A téren háromezer ülőhelyet alakítottak ki, és már a kezdetektől fogva felkészültek a más városokból érkező nézők érdeklődésére is, emiatt különvonatok indultak. Az első előadás bizonyította a szabadtéri játékok gondolatának helyességét. A továbblépéshez vezető utat Lengyel Vilma így fogalmazta meg: „nemcsak rendezésileg és színészileg, hanem irodalmilag is eseménnyé kell tenni a jövő évi szabadtéri játékokat", a figyelmet a magyar dráma- és zeneirodalom klasszikusai felé irányította22.
Lugosi Döme szavaival élve 1932 „a nyomorúságos tengődés éve"23 volt, de az azt követő évben, a mű színrevitelének ötvenedik évfordulója alkalmából Az ember tragédiája bemutatójára készült Hont Ferenc. Választása helyességében Reinhardt is megerősítette — Salzburg példája természetesen ott volt a szabadtéri gondolat megformálásakor —, mondván, hogy „Ez a misztérium egyenesen szabadtéri előadásra készült"24. Hont Ferenc színreállításában sikerésen {708} egyesült a költői forma és a festői képek. A díszleteket Buday György készítette. Kiváló alakítások születtek: Ádám szerepében Lehotay Árpád, Luciferként Táray Ferenc (152. fénykép) és Évaként Tőkés Anna lépett fel. Az előadás rendkívüli sikerét nemcsak az bizonyította, hogy estéről estére több ezer néző zarándokolt a templom térre, hanem az igen komoly és elismerő országos és nemzetközi sajtóvisszhang is. Az előadásokhoz kapcsolódóan számos kulturális rendezvény zajlott Szegeden: szabadtéri hangversenyek Dohnányi Ernő és Kodály Zoltán vezényletével, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának kiállítása néprajzi, színházi, képzőművészeti és szociofotó témákban, továbbá a Magyar Színháztudományi Társaság alakuló gyűlése. Jellemző adalék, hogy a rendezvények és előadások egyikét sem nézte meg a város polgármestere, mivel szabadságát Felső-Magyarországon töltötte.
Az 1934-es műsoron szintén a Tragédia szerepelt, de Hont Ferenc helyett gróf Bánffy Miklós kapta a rendezés jogát. Ádám Somlay Artúr, Lucifer Csortos Gyula, Éva ismét Tőkés Anna volt. Ez évben vált a szabadtéri „hivatalossá". Megalakult a Szegedi Szabadtéri Játékok Barátainak Társasága József főherceg, Gömbös Gyula és Glattfelder Gyula csanádi püspök védnökségével, a díszelnökök között volt Kállay Miklós és Herczeg Ferenc is.
Az előző év rendező bizottságának irányításával készültek az 1935-ös játékokra is. A már hagyományosnak számító Az ember tragédiája bemutatók mellett (főrendező gróf Bánffy Miklós, Éva Tőkés Anna, Lucifer Csortos Gyula, Ádám Beregi Oszkár volt) első ízben 1935-ben terveztek operaelőadást is. A Római Királyi Operaház művészeinek fellépésével mutatták be a Parasztbecsületet, amelyet Mascagni (154. fénykép) maga vezényelt. Az este másik műsorszáma A cremonai hegedűs volt. Mindkét mű színvonalas előadásban ment, és a siker fergeteges volt.
Ezt követően tovább bővült a szabadtéri műsora, 1936-ban a város házikezelésben rendezett. Az ember tragédiáját Janovics Jenő rendezte, bemutatták ezentúl Herczeg Ferenc Bizánc című darabját, valamint a János vitézt (Palló Imrével, Gózon Gyulával a főszerepben). A Tragédia előadásában hiányzott a díszletek és a koncepció összhangja, sikeres volt viszont a Bizánc. Ez évben látogatott el a szabadtéri játékokra első ízben Horthy Miklós.
Az ötödik alkalommal a szabadtéri előadások műsorán szereplő Tragédia rendezője Hont Ferenc volt, aki ez alkalommal főleg a vizuális hatások kihasználására törekedett. A vetített hátterek és a díszletek Varga Mátyás tervei nyomán készültek. Az előadás látványosan szép volt, felejthetetlen alakítások születtek, főként a Luciferként színre lépő Törzs Jenő részéről, de jól játszott Tőkés Anna (Éva), Kiss Ferenc (Ádám), Mezey Mária, Hont Erzsébet és Básti Lajos is. A szabadtéri műsorán ezen túl a János vitéz, a Bizánc és Berezeli A. Károly helyi legendán alapuló Fekete Mária című darabja szerepelt.
{709} Az 1938-as szabadtéri előadás-sorozat műsorán Az ember tragédiája (153. fénykép), a Háry János, a Bizánc, a Turandot és az István király népe című történelmi színmű szerepelt. A Tragédiát Kiss Ferenc rendezte, de a telezsúfolt színpadon a mű elveszítette grandiozitását. Átütő sikert aratott viszont a Háry János — a fő szerepekben Palló Imre, Budanovits Mária és Nagy Izabella lépett fel.
A második világháború előtti utolsó szabadtéri előadásokon Az ember tragédiája a korábbi évek első helyéről visszaszorult. Megelőzte „a magyar feltámadás nagy misztériuma", Voinovich Géza Magyar Passióin, amelynek bemutatóját Horthy Miklós is megtekintette az ellenforradalom huszadik évfordulója alkalmából. A műsoron a fentieken kívül a Bizánc, az Aida és a Turandot szerepelt. Legnagyobb sikere az operabemutatóknak volt.
A harmincas évek elején bontakozott ki a szabadtéri játékok tartására irányuló törekvés, amelynek kidolgozásában és számos előadás sikerében döntő szerepe volt Hont Ferenc színházi és publicisztikai tevékenységének, szakértelmének. Az évek során kialakult az előadás-sorozat ma is érvényes rendje: magyar klasszikus és kortárs darabok mellett operák is megszólaltak a Dóm téren. A szabadtéri révén Szeged vált az ország színjátszásának központjává a nyári időszakban, s egyúttal itt volt arra lehetőség, hogy az országosan — sőt olykor nemzetközileg is — ismert művészek játékát, a klasszikus értékű műveket többezres tömeg tekinthesse meg. Így tehát — noha a szabadtéri szervezetileg nem a szegedi színház tevékenységének része — a városban zajló színjátszás országos figyelemre is számot tarthatott.
|
|