|
|
{710} A magyar királyi 9. honvéd gyalogezred zenekara e korszak egyetlen katonai zenekara volt Szegeden. Jelentősége főleg abban állt, hogy tagjai a későbbi filharmonikus zenekar alapítói lettek. Karnagyuk Fichtner Sándor volt, aki a budapesti Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát, és 1903-ban került a szegedi honvédzenekar élére. A zenekar létszáma harminc körül mozgott, a zenészek mindegyike legalább két hangszeren játszott. A színházi évad alatt ellátták a színházi zenét, azonkívül a nagy bálák zenéjét is gyakran ők szolgáltatták. Hetenként kétszer a Széchenyi téren, nyaranta pedig Újszegeden rendeztek sétahangversenyeket.1
A város zenei életét hosszú időn át meghatározó filharmonikus zenekar 1918 őszén alakult meg Szegedi Filharmóniai Egyesület néven dr. Kun Izidor és Fichtner Sándor kezdeményezéseként. A gazdasági és politikai hátteret tekintve a megalakulás bátor lépés volt. A körülmények miatt működése során sok megpróbáltatás érte a zenekart. Ezért különösen értékes az a szolgálat, melyet kifejtett a város zenekultúrájának felvirágoztatása érdekében. A filharmonikusok célja az volt, hogy a szétszórtan működő hivatásos és amatőr muzsikusokat egy táborba tömörítse. A megalakult zenekarnak mintegy hatvan tagja volt, részben a kamarazenekarokból, részben pedig a hivatásos mozizenészekből, illetve amatőr muzsikusokból és katonazenészekből kerültek ki. Az együttes hangversenymestere dr. Belle Ferenc lett, elnökkarnagya Fichtner Sándor.
Fichtner Sándor kitartóan törekedett arra, hogy rászoktassa a szegedi közönséget a komolyzenére. 1904-ben már szimfonikus műveket dirigált zenekarának. A háború alatt egy időre elhagyta a várost, de visszatérése után tovább folytatta megkezdett működését.
A megalakult filharmonikus zenekar 1919 elején mutatkozott be a szegedi közönségnek, s ezt követően megindult a támogatók toborzása is. Alapító és örökös tagokat toboroztak az induláshoz szükséges tőke megszerzése érdekében. {711} A jövedelemből számottevő kotta- és könyvtárat szereztek be. A kezdeti sikerek nyomán létszámuk is növekedett. Az 1919/20-as évadban már hét hangversenyt rendeztek, a Szegedi Dalárdával együtt bemutatták Mozart Requiemjét is.
1921 tavaszán Szegedi Zenészek Egyesületében tömörültek a város hivatásos zenészei, a volt katona- és a mozizenészek. Az egyik mozi ugyanis átmenetileg szünetelt, a másik kettő redukálta zenekarát. A kenyér nélkül maradt muzsikusokból alakult új zenekar veszélyeztette a Filharmóniai Egyesület létét, létszámuk is csökkent. Ennek ellenére változatlan lelkesedéssel dolgoztak tovább. Technikájuk tökéletesedett, s már országos hírű szólisták fogadására is képesek voltak. Néhány név ezek közül: Basilides Mária operaénekesnő, Telmányi Emil hegedűművész, Dohnányi Ernő és Szántó Tivadar zongora- és Zsámboki Miklós gordonkaművész. A zenekar színvonaláról e művészek is elismerőleg nyilatkoztak. Repertoárjuk egyre gazdagodott. Más művek között felcsendült előadásukban Haydn Üstdob szimfóniája, Liszt Esz-dúr zongoraversenye, Mendelssohn Hegedűversenye.
Huszonötödik hangversenyük alkalmával, 1922-ben az egyesület 5000 koronás pályadíjat tűzött ki egy egytételes magyar stílusú zenekari mű megírására. A pályadíjat Bodon Pál kecskeméti zeneiskolai igazgató nyerte el Capriccio című művével, melyet az 1922—23. évad első hangversenyén be is mutattak. Az 1923—24. évad folyamán díszelőadás keretében ünnepelték 50. hangversenyüket. Ezen elhangzott Fichtner Sándor saját szerzeménye, a Magyar szvit, valamint Molnár Antal budapesti zeneművészeti főiskolai tanár Marche grotesque című műve is.
Lassan bekerültek a környező városok zenei vérkeringésébe, 1923-tól kezdve rendszeresen hangversenyeztek vidéken. Ám az infláció itt is éreztette hatását, a hangversenyek gyér látogatottsága óriási deficitet eredményezett. A városi és állami szubvenció kevésnek mutatkozott, és utánpótlásgondjaik voltak. Ilyen körülmények közt érkeztek el 1926-ban a 100. koncertig, de anyagilag — művészi eredményeik ellenére — továbbra sem tudtak megerősödni.2
Az infláció megszűnte után anyagi helyzetük rendezése érdekében átszervezték a bérleti rendszert. Bérletet csak az kaphatott, aki havi egy, illetve két pengő tagsági díjjal a tagok sorába lépett. Első felhívásukra 665 tagot sikerült toborozniuk, s így megteremtették az anyagi feltételt a zenészek díjazásához. Az addig bizonytalan jutalék helyett állandó próbadíjat és hangversenyilletményt fizettek. A rendezettebb körülmények kedvező hatást gyakoroltak a művészi színvonalra is. Az 1927. februári hangversenyükről a neves zenekritikus, {712} Lányi Vilma mint „hosszú idő óta először értékes" műsorról ír. Ezen Mendelssohn Ruy Blas nyitánya, Haydn G-dúr szimfóniája, Glazunov Elégiája, Goldmark Sába királynőjének bevonulási indulója szerepelt.3
 |
| 134. fénykép. Juhász Gyula, 1926 |
 |
| 755. fénykép. Juhász Gyula: Testamentum, 1925 |
 |
| 7J6. fénykép. Juhász Gyula kézírása, 1912 |
 |
| 137. fénykép. Írók, költők, szegediek és vendégeik a múzeum lépcsőjén, 1923 |
 |
| 138. fénykép. Móra Ferenc az 1930-as évek elején |
 |
| 159. fénykép. Juhász és Móra barátaikkal Makón, 1924 |
 |
| 140. fénykép. Móra Ferenc kézírása, 1925 — 1930 között |
 |
| 141. a-b. fénykép. Irodalmi és kulturális folyóiratok címlapjai |
 |
| 141. c-d. fénykép. Irodalmi és kulturális folyóiratok címlapjai |
 |
| 142. fénykép. A Bethlen Gábor-kör kiadványa, 1935 |
 |
| 143. fénykép. A Kalendárium-sorozat 1936-os címlapja |
 |
| 144. fénykép. A fiatal Radnóti Miklós |
 |
| 145. fénykép. Sík Sándor, 1930 körül |
 |
| 146. fénykép. Az aranyszőrű bárány plakátja, 1929 |
 |
| 147. fénykép. Évadnyitó operaelőadás a színházban, 1930 |
 |
| 148. fénykép. Szent-Györgyi neves színésznők társaságában, 1938 |
 |
| 149. fénykép. Jelenet a színház Szent Margit legendája c. előadásából, 1942 |
 |
| 150. fénykép. Az első szabadtéri előadás, 1931 |
 |
| 757. fénykép. Jelenet Voinovich Géza Magyar Passiójából, 1931 |
 |
| 752. fénykép. Készülődés Az ember tragédiájára, 1933 |
 |
| 153. fénykép. Az ember tragédiája előadásának főszereplői, 1938 |
 |
| Í54. fénykép. Mascagni Szegeden, 1935 |
 |
| 155. fénykép. Szegedi Filharmonikusok a Közművelődési palota előtt, 1928 |
 |
| 156. fénykép. Fricsay Ferenc karnagy és Gyenge Anna operaénekesnő, 1937 |
Sajnálatos módon a fellendülést válság követte. Ennek oka az volt, hogy a színházi zenekar felállítása ügyében Fichtner Sándor és a katonaság tudta nélkül meghívták a filharmonikusok néhány tagját. Ekkor Fichtner lemond, egyben bejelenti a katonazenekar filharmóniából való kilépését, és csak teljes elégtétel fejében volt hajlandó megmásítani szándékát.
Tízéves fennállásuk egyben Fichtner Sándor 25 éves karnagyi jubileuma is. Az ünnepi hangversenyt 1928. március 27-én tartották. (155. fénykép.) Köszöntő beszédet Klebelsberg Kunó mondott népes közönség, a város vezetőinek jelenlétében. A műsor — tekintettel a jubiláló karnagyra — kizárólag Fichtner-művekből állt. A szegedi kórusokból alakult egyesített énekkar König Péter vezényletével előadta a Diadaléneket, s ekkor hangzott fel először az ünnepelt dirigens I. szimfóniája. Az egyesület a jubileum alkalmából nyomtatásban is megjelentette karnagyának Magyar-szvit című alkotását és az egyesület ünnepi évkönyvét. Ehhez a város és a kultuszminisztérium 1000—1000 pengővel járult hozzá.
Tízévi fennállásuk alatt 113 önálló hangversenyen és 20 egyéb rendezvényen szerepeltek. 21 alkalommal a környező városokban léptek fel. Összesen 209 művet játszottak, ebből 62 magyar szerző munkája volt. Bodon Pál egy, Fichtner Sándor hét, Kőnig Péter négy, Molnár Antal egy művét játszották ősbemutatóként. Vendégszólistáik közül a teljesség igénye nélkül Báré Emil, Dohnányi Ernő, Daubrawszky Viktor, Vecsey Ferenc, Hubay Jenő, Telmányi Emil, Szántó Tivadar érdemel említést. Az évforduló idején harminchét örökös és hatvannégy alapító tagot számláltak. Tiszteletbeli tagjai sorában ott találjuk Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Geyer Stefi, Hubay Jenő, Koessler János, König Péter, Siklós Albert és Szendy Árpád nevét is.4
Repertoárjuk a tíz év alatt sokat gazdagodott. Néhány mű még az évtized műsorából: Erkel Ferenc: Ünnepi nyitány, Hunyadi László nyitány, Weiner Leó: F-moll szerenád, Richárd Strauss: Ünnepi nyitány, Berlioz: Rákóczi induló, Debussy: Kis szvit, Franck, César: D-moll szimfónia, Bartók: A falu tánca, Beethoven: IX. szimfónia, Beethoven: Hegedűverseny (Báré Emil, Lincz Márta), Liszt: Esz-dúr zongoraverseny (Szántó Tivadar), Mendelssohn: Hegedűverseny (Daubrawszky Viktor), Wieniawsky: Hegedűverseny (Telmányi Emil) stb.
Műsoraikat a főzeneigazgató előterjesztésére a választmány állapította meg. Egy-egy hangversenyre nyolc-tíz próbával készültek fel. Próbáikat igen {713} kényelmetlen körülmények között, a zeneiskolában tartották, ahol csak a fűtést kellett fizetniük. Hiányzó kottaanyagukat a budapesti Filharmóniai Társaságtól kölcsönözték.
Az 1930-as évek elejének romló gazdasági viszonyai miatt a közönség száma egyre csökkent. Előfordult, hogy az előadások a gyér érdeklődés miatt elmaradtak. A kiadások ugyanakkor megnövekedtek. A hivatásos zenészek próba- és hangversenydíja kétszeresére emelkedett. A belépődíjat nem lehetett emelni, mert az eltért volna az egyesület eredeti céljától. A pártoló tagok tagdíjbefizetése hátralékos volt. Kottákat, hangszereket nem tudtak vásárolni. Az anyagi gondok és a közönség érdektelensége természetesen befolyásolta munkájukat is. Nagy erőfeszítéssel dolgoztak, romló művészi színvonallal. Kiemelkedő művészi vállalkozásra nem volt erejük, csak régi műsoraikat tartották felszínen. A zenekari tagok létszáma egyre fogyott. 1931-ben odáig jutottak, hogy működésüket is szüneteltetni kényszerültek. A zenekar életre keltésére végül is kétévi szünet után, 1933-ban került sor dr. Shvoy Kálmán altábornagy védnöksége alatt.
Tizenöt éves jubileumi hangversenyük alkalmával 1933-ban ismerkedett meg a szegedi közönség a fiatal Ferencsik Jánossal, aki a koncert egy részét vendégként vezényelte. Dirigensi pálcája alatt hangzott fel Weber Oberon nyitánya, Beethoven VII. szimfóniája, Berlioz Rákóczi indulója. A közönségsiker hatására a későbbiekben Ferencsik Jánost több ízben is meghívták a zenekar élére.
1934 tavaszán a filharmonikusok kénytelenek megválni Fichtner Sándortól, mert harmincéves szegedi működés után Budapestre távozott. Helyébe a fiatal Fricsay Ferenc lépett (156. fénykép), aki friss diplomával került Szegedre, és többféle minőségben is szerepet vállalt. Karmestere lett a magyar királyi 9. Hunyadi János honvéd gyalogezred zenekarának, vezette a Szegedi Városi Színház Zenekarát, és átvette a Szegedi Filharmóniai Egyesület irányítását is. 1935-ben megalapította a Városi Énekkari Egyesületet, majd 1937-ben a Szegedi Kamarazenekart. Ez utóbbival régi hiányt pótolt, létrejöttével a város zenei életében új szakasz nyílt meg. Rövidesen mint zeneszerző is bemutatkozott. 1936-ban komponálta a Szegedi mise c. művét, majd Madách szabadtéri játékokon előadott Az ember tragédiájához írt kísérőzenét.
Fricsay szakmailag nagy tudású ember volt. Tudását Budapesten is elismerték. Ennek jeléül már 1936-ban meghívták a Magyar Zenekar egy hangversenyének dirigálására. Tóth Aladár elismerő kritikájában a „diadalmasan előretörő komoly vidéki zenekultúra ifjú harcosa"-ként jellemezte.5 Tudását külföldi sikerek is fémjelzik. 1937-ben Bécsben dirigálta az ottani filharmonikus {714} zenekart. Műsorán a magyar szerzők közül Bartók, Kodály, Liszt és Weiner művei szerepeltek.6 Szegedi működése alatt a Filharmóniai Egyesület zenekarának műsorán felcsendültek a kritika által olyan, régóta hiányolt alkotások, mint pl. Kodály: Galántai táncok, Háry-szvit, Bartók: Zongora szvit (a szerző közreműködésével), Liszt: Les preludes, Hunok csatája stb. Keze alatt a zenekar a fővárosi zenekarok színvonalára emelkedett.7 A színvonalbeli emelkedés annál is inkább méltánylandó, mert a harmincas évek második felében, mint már annyiszor, az anyagi gondok igen szorongatták a zenekart. A távolmaradó közönséget kiváló vendégkarmesterek és szólisták meghívásával igyekeztek visszahódítani. (157. fénykép.)
A város zenei életében új színt jelentettek a szabadtéri játékok zenés programjai. 1933-ban mutatták be Liszt Szent Erzsébet című oratóriumát, majd 1935-ben Mascagni Parasztbecsületét, melyet maga a szerző vezényelt. 1938 nyarának jelentős eseménye volt a Dóm téri Kodály-hangverseny, melyet maga a szerző dirigált. Felcsendült a műsorban a Psalmus Hungaricus, a Jézus és a kufárok, valamint a Budavári Te Deum. Az előadásban a szegedi filharmonikusokon kívül a budapesti filharmonikusok és az Operaház vegyeskara vettek részt.
A fiatal Fricsay közvetlen feladatain túl szívén viselte a város zenei életének gondjait is. A város művészeti életének fellendítésére tervezetet dolgozott ki. Ennek alapját egy állandó hivatásos zenekar létrehozása képezte. Az állandó jelleg lehetővé tette volna a széles rétegek zenei művelését. Az együttes költségvetésének nagyobb hányadát állami, kisebb részét városi támogatásból kívánta Fricsay előteremteni. Ehhez csatlakozott volna azután a bérleti rendszer bázisán alapuló hangversenybevétel. A továbbiakban szaporodó jövedelemből autóbuszt kívánt vásárolni a vidéki vendégszereplésekhez.8
Fricsay 1941 tavaszán a budapesti Székesfővárosi Zenekar vezényletére kapott meghívást. Sikeres szereplése alapján szakmai körökben fölmerült a gondolat, hogy egyszer Budapesten mutassa be saját zenekarát is. A Szegedi Filharmóniai Egyesület feltehetően ennek alapján kapott meghívást 1942 őszén a vidéki zenekarok versenyére. A „Legjobb vidéki zenekar" címért tizenöt város zenekara versengett. A szezon végén történt eredményhirdetés alkalmával a szegediek 2000 pengős pályadíjat nyertek a városok versenyében. Hasonló összeget kapott Újvidék is. Tata és Diósgyőr zenekarát 1000—1000 P pályadíjjal jutalmazták.9
{715} 1943 kora tavaszán Kodály Zoltán hatvanadik születésnapjának ünneplésére készültek a szegedi filharmonikusok. A műsoron szerepelt a Budavári Te Deum, valamint a Jézus és a kufárok is. Az énnekkari művek bemutatására a Budapesti Kórus érkezett Szegedre. A tervek szerint a Kodály-művek dirigense Bárdos Lajos lett volna, de betegsége miatt Péter József helyettesítette.10
Ugyanezen év őszén indult a jubileumi évad. Az egyesület negyedszázados működését ünnepelve ősbemutatóra került sor. Ekkor hangzott fel Kozáky István: Bálint-szvit című műve, mely Bakfark Bálint tabulaturákon fennmaradt lantfantáziáinak feldolgozása. A hangversenyen többek közt felhangzott Mozart: Koronázási versenye Dohnányi Ernő előadásában és Bartók Két arckép című alkotása.11
Az 1944. év jelentős eseménye a zenekar budapesti szereplése a Vigadóban. Egy fővárosi kritikus szerint: „Ezen a héten Szeged jött, játszott és győzött".12
Az 1944. március 19-i német megszállást követően Fricsay minden tisztségéről lemondott. A Filharmóniai Egyesület árván maradt, a város elvesztette egyik legjelentősebb egyéniségét. Fricsay antifasiszta volta miatt bujkálni kényszerült. A felszabadulás után már nem tért vissza Szegedre, hanem Bécsben, majd Németországban működött, világszerte hangversenyezett, 1963-ban bekövetkezett haláláig. A filharmonikusok további hangversenyeinek dirigense Figedy Fichtner Sándor nyugalmazott honvédkarnagy, illetve Antos Kálmán lett.
A város zenei életét színesítette és gazdagította az egyházi zene. Kiemelkedett ezen a téren a Fogadalmi templom, melynek harminctagú énekkara és változó létszámú zenekara volt. Mindkettőt a város által megszavazott évi segélyből és az egyházközség hozzájárulásából tartották fenn. A Belvárosi Egyházi Énekkar — árvaházi növendékekből — még a század elején alakult, de a háborús körülmények miatt felbomlott, s csak 1920-ban alakult újra. Karnagyai Geyer Béla, Mayer Antal és Csornák Elemér voltak. A kántori állás karnagyi képesítéshez volt kötve. A kántort a város kegyúri bizottsága nevezte ki. A kórus évente közel harminc zenés istentiszteleten működött közre. A szegedi Fogadalmi templom felszentelésén előadandó misére 1929-ben pályázatot hirdettek. {716} Ezen csak magyar szerzők vehettek részt. A bírálóbizottság legnevesebb tagjai Bárdos Lajos, Harmath Artúr, Kapossy Gyula, Kodály Zoltán és König Péter voltak. A pályázatra tizenhét mű érkezett. Ezek közül az első helyre Dohnányi Ernő „Cantate Dominó canticum nóvum" jeligéjű miséjét sorolták. A másik díjazott mű szerzője Demény Dezső volt.13 Dohnányi miséje a dóm avatásán — 1930. október 24-én — a szerző vezényletével hangzott el.
A város templomainak mindegyikében működött kórus. Az énekkarok tagjai amatőrök voltak, szemben a Fogadalmi templom, illetve a zsinagóga kórusával, díjazást nem kaptak. Az egyházkarnagyi állás betöltéséhez kántortanítói képesítés volt a feltétel. A karnagy egyszemélyben orgonista is volt, s mint ilyen ellátta az istentiszteletek zenei feladatát.
A Fogadalmi templom orgonájának építésére 1924-ben írtak ki pályázatot. Az Angster orgonagyár Geyer József orgonológust bízta meg a tervek elkészítésével. A másik pályázó a budapesti Rieger orgonagyár volt. A bizottság az Angster—Geyer pályázatot fogadta el. Angster Emil orgonaépítő mérnök ezután németországi tanulmányúton vizsgálta a legújabb szerkezeti megoldásokat. 1930 nyarán már az orgona összeszerelésénél tartottak, s ez év szeptember 14-én először szólalt meg a hangszeróriás. Ekkor 101 regisztere és 7500 db sípja volt az orgonának. A későbbiek során Klebelsberg Kunó kultuszminiszter tanulmányútra küldte Geyer Józsefet, s az így szerzett tapasztalatok alapján tovább bővítették az orgonát. A szentélyben megépült a karorgona, melynek kétmanuálos játszóasztalát a főhajó első jobboldali oszlopa elé építették. Ennek használatbavételére 1931. november 14-én került sor. Tervezték a továbbiakban egy kriptaorgona építését is. Ennek hangját négy méter átmérőjű kerek nyíláson juttatták volna fel a templomba. Anyagi fedezet híján azonban erről le kellett mondani.14
Az orgonának végső formájában 139 regisztere és 10 L80 sípja van. A legnagyobb sípja 5 m, a legkisebb 20 cm hosszú. Elektropneumatikus, ötmanuálos játszóasztallal. (158. fénykép.)
A negyedszázad alatt több vonósnégyes is működött a városban. Már 1919-ben olvashatunk a Szegedi Vonósnégyes Társaságról, melynek tagjai Gábor Arnoldné (1. hegedű), König Péter (2. hegedű), Rainner József (mélyhegedű) {717} és dr. Kun Izidor (gordonka) voltak. Alkalmi zongoraötössé alakulásukhoz Fehér Gizella, illetve Sauerwald Géza társult. 1920 tavaszán Rainner József helyett Szepes Lászlóval egészültek ki, vonósötössé alakulásuk esetén dr. Böhm József társult hozzájuk, aki később Königtől végleg átvette a mélyhegedű szólamát. Műsorukat főleg klasszikus művek alkották.15
1925-ben újabb vonósnégyes alakult dr. Belle Ferenc, Perényi Pál, Fiedler Walter és Wecchert Anna részvételével.16
A zongoraötös tagjai a Városi Zenede tanárai közül kerültek ki. Az együttest dr. Belle Ferenc (1. hegedű) vezette, tagjai: Erdélyi János (2. hegedű), Perényi Pál (brácsa), Biedl Ede (gordonka) és Kollár Pál (zongora) voltak. Az ötös 1928 őszén mutatkozott be. Első hangversenyüket nagy elismeréssel fogadta a kritika. Törzsközönségüket a kamarazene rajongói alkották. Műsoruk főként klasszikus és romantikus művekből állt. Működésük 1930 elején szűnt meg.
A Szegedi Kamarazene Kör a város amatőr muzsikusaiból alakult 1933 őszén. Tagjai között találjuk a zeneiskola tanárait is. Rendszeresen hangversenyeztek, s ilyenkor zenei ismeretterjesztésre is módot találtak. Olykor más kamaraegyüttes is fellépett rendezvényeiken. Gyakori szereplőik voltak Kertész Lajos (ének) és Kertészné Kain Kató (zongora). König Péter nyugdíjba vonulásakor saját szerzeményeiből összeállított műsorral köszöntötték a mestert. Külön Dohnányi-hangversenyt is rendeztek.17 A kezdetben amatőrök bevonására alakult társaság egyre inkább hivatásos muzsikusok társulásává vált. Szívesen vállalkoztak új művek bemutatására, elsősorban szegedi szerzők ősbemutatóit vállalták. Így König: Szonáta brácsára és zongorára (Perényi Pál és Schill Fülöp), Fricsay Ferenc: Két dal (Cholnoky Margit) című alkotása a Kamarazene Kör rendezvényén csendült fel először.18 Ugyancsak itt mutatta be 1936-ban Antos Kálmán Liszt Ferenc Revive Szegedin! (Újhodj meg Szeged) című, hosszú időre feledésbe merült művét. Az eredeti kéziratot dr. Csekey István egyetemi tanár kutatta és találta meg. A mű Massenet Marche Heroique de Szabadi című művének zongoraátirata. Massenet a Berkes Lajos cigánybandájától hallott Szabadi Frank Ignác Török magyar indulója alapján írta a művet, mely a Liszt-átirat alapjául szolgált. Az átirat 1879-ben készült az árvíz következtében elpusztult város újjáéledésére. Antos Kálmán nemcsak a Liszt-, hanem a Szabadi Frank-indulót is bemutatta. Az előadást dr. Csekey professzor ismertetése vezette be.19
{718} Repertoárjuk egyre gazdagodott. Műsorukban klasszikus műveken kívül Debussy, Respighi, Richárd Strauss műveit is megtaláljuk. Közönségük, melynek nagy része zeneértő volt, lassan törzsközönséggé alakult, olyannyira, hogy már bérleti hangversenyeket is rendezhettek.
1940-ben teremgondok miatt szüneteltették működésüket, de a zeneiskola újjáépítésével újra munkához láttak. A zeneestéken a fiatal magyar zenészgeneráció országosan elismert kiválóságainak igyekeztek fellépési lehetőséget biztosítani, így szerepelt hangversenyeik egyikén Anda Géza és Orosz Júlia is.20
A Szegedi Kamarazenekar a Filharmóniai Egyesület lelkes muzsikusaiból alakult Fricsay Ferenc szervezésében 1936-ban. A megalakulás régi hiányt pótolt. Bemutatkozó hangversenyük 1937 januárjában volt. A műsoron Bach V. Brandenburgi verseny, Mozart D-dúr divertimento és Weiner Régi magyar táncok című műve szerepelt Fricsay vezényletével.21 Működésüket 1944-ig követhetjük. Fellépéseik mindig lelkes zeneszeretetről tettek tanúbizonyságot, műsoraik változatosak voltak. Repertoárjukból álljon itt néhány mű: Bach: H-moll szvit, Beethoven: D-dúr zongoraverseny (Sebők György), Mozart: Kis éji zene, Csajkovszkij: Vonósszerenád, Kodály: Nyári este, Volkmann: F-dúr szerenád.
A Filharmóniai Egyesület zenekarán és a változatos kamarazenei együtteseken kívül a város zenei életét a színház opera-előadásai is gazdagították. Ezekről a színházi életet tárgyaló fejezetben olvashatunk.
A városban a két háború közt gazdag kórusélet folyt, nagy volt az éneklő kedv. A legjelentősebb énekkarok a Szegedi Dalárda és Oratórium Egyesület, a Szegedi Polgári Dalárda, az Egyetemi Énekkar, a Vasutasok Hazánk Dalköre, a Szegedi Munkásdalkör, a Szegedi Énekkari Egyesület, valamint a Főiskolai Kamarakórus voltak.
A város legnagyobb múltú kórusa a Szegedi Dalárda volt, mely később a Szegedi Dalárda és Oratórium Egyesület nevet vette fel. Működése 1872-ig nyúlik vissza. A háború után az addigi férfikar mellett vegyeskart is létesítettek. Később csatlakozott hozzájuk a Fogadalmi templom Egyházi Énekkara.22 Karnagyuk König Péter volt, őt követte 1924-ben Csornák Elemér. 1930-tól Antos Kálmán lett a kórus vezetője, aki egyben a Fogadalmi templom zeneigazgatói {719} feladatait is ellátta. A Szegedi Dalárda és Oratórium Egyesület működése nemcsak azért volt jelentős a város zenei életében, mert a század első felének fontosabb dalosversenyein győztesként szerepeltek, hanem azért is, mert nevükhöz fűződik a zeneirodalom nagy oratorikus műveinek szegedi előadása. Évente kétszer egyházzenei hangversenyt rendeztek, ezenkívül gyakorta léptek fel a város ünnepélyes rendezvényein. A város hangversenyt látogató közönsége az ő előadásukban hallhatta a következő műveket: Mozart: Requiem (1920), Handel: Jephta (1924), Schubert: Asz-dúr mise, (1928), Liszt: Szent Erzsébet legenda (1932, szabadtéri játékokon), Esztergomi mise (1938), Haydn: Évszakok (1922, 1933). Ezenkívül Kodály Huszt, Bordal, Mátrai képek című művei is megszólaltak a kórus előadásában. Említésre méltó, hogy Kodály Bordala alighanem a mű országos bemutatója volt. König Péter Missa solemnis (1924), König—Juhász Gyula Madách-kardal (1925), illetve Antos Kálmán—Ady Endre Értől az óceánig című művének bemutatása (1938) fűződik még a kórus nevéhez. Az oratorikus művek előadásában közreműködött a város Filharmóniai Egyesületének zenekara is.
Az országos versenyeken elnyert díjak azt bizonyítják, hogy a kórus magas színvonalon dolgozott. Eredményeik: Debreceni XXII. Országos Dalosverseny (1929) „Király-díjas" csoportjában második helyezés. Országos Dalosverseny (1935) vegyeskari első díj. Szombathelyi Országos Dalosverseny (1936) „Király-díj" második helyezés. Székesfehérvári Országos Dalosverseny (1938) „Király-díj" első helyezés. Antos Kálmán karnagy 1935-ben az Országos Dalosszövetség elismeréseként átvehette a Mikó Ernő által alapított négy Liszt-érem egyikét.
A Szegedi Polgári Dalárda (159. fénykép) is régi múltra visszatekintő férfikar volt. 1921-ben ünnepelték ötvenéves fennállásukat, ez alkalomból vidéki kórusok részvételével dalosversenyt rendeztek. Tagjai iparosok, kereskedők, kispolgárok voltak. Karnagyuk Fichtner Sándor, majd 1932-től Antos Kálmán, 1938-tól Magyar Rezső volt. A kórus tagja volt az Országos Dalosszövetségnek.
Az Egyetemi Énekkar 1924-ben férfihallgatókból alakult, később, 1943-ban lett vegyeskar. Első karnagyuk Csornák Elemér volt. 1929-ben vette át vezetését Kertész Lajos, aki harminc éven keresztül — 1959-ben történt fölmentéséig — dirigálta a kórust. Karvezetői ténykedése alatt az Egyetemi Énekkar Szeged számottevő együttesévé fejlődött. 1936-ban először tűzött műsorára Szegeden Kodály-művet, a Karádi nótákat. 1938-ban lengyelországi turnéra készülve itthon is bemutatták műsorukat, melyben felcsendült Kodály: Fölszállott a páva című műve. 1944 tavaszán Kolozsvárra készültek. Ezen alkalomra összeállított műsorukból kiemelésre kívánkozik Kodály: Székelyekhez című kórusműve, mellyel Kolozsvárott kiemelkedő sikert arattak.23 {720} Kertész Lajos 1944-ben katonai szolgálata miatt megvált a kórustól, majd hadifogságból való visszatérése után vette át újra a vezetést.
1889-től működő férfikar volt a Vasutasok Hazánk Dalköre. Tagságát MÁV-tisztviselők és munkások alkották. A kórus tagja volt az Országos Dalosszövetségnek.
Igen jelentős szerepet játszott a városban a Szegedi Általános Munkásdalegylet (160. fénykép), mely 1908-ban alakult, és viszontagságos körülmények között működött. 1927-ig férfikarként énekeltek, ekkor alakultak vegyeskarrá. Az 1919 utáni helyzet nehezítette működésüket, de szervezeti formájukat így is fenntartották. Karnagyi gondok is zavarták a kórus munkáját. Karnagyuk, Schwach Imre 1923-ban megvált a kórustól. Tisztét Hoffmann Endre vette át, aki tíz évig állt a kórus élén. 1926 májusában a munkásdalosok országos dalosversenyét Szegeden rendezték. Az erről szóló tudósításban arról értesülünk, hogy a kultúrmissziót teljesítő munkásdalosok sokakat meghódítottak az énekkultúrának, a kóruséneklésnek. A találkozón megjelent húsz kórus teljesítményéről azok is elismerőleg nyilatkoztak, akik a politika szemszögéből figyelték a nagyméretű megmozdulást. A találkozón Móra Ferenc mondott ünnepi beszédet.24 1927 márciusában Beethoven-ünnepséget rendeztek, melynek ünnepi bevezetőjét Juhász Gyula tartotta. A munkásdalkör rendszeresen és sikerrel vett részt az országos munkás dalosünnepeken, hangversenyeken.
Hoffmann Endre 1933-ban bekövetkezett halála után dr. Endrődi (Ernszt) Ferenc vette át az együttes élén a karmesteri pálcát. A nehéz korszak ellenére működésük töretlen maradt, több országos jellegű munkásdalos találkozón vettek részt. 1935-ben jubiláns ünnepségükön zászlót avattak. Az avatáson Dani János ismertette a kórus addigi tevékenységét, az ünnepi beszédet Kéthly Anna tartotta. A kritika elismerőleg emlékezett meg a jubiláló kórusról és karnagyairól is. {721} megszervezésére és vezetésére. Már 1930-ban egyházi énekkart és népdalegyüt-test szervezett a hallgatókból. A kamarakórus feltehetően Kodály 1933. augusztus 30-i látogatásának a hatására alakult. A gyorsan fellendülő együttes műsorán reneszánsz, barokk és klasszikus művek mellett népdalfeldolgozások is szerepeltek. 1935 tavaszán a főiskola vegyeskarával közösen Kodály Jézus és a kufárok, valamint a Mátrai képek című művét szólaltatták meg. A Jézus és a kufárok bemutatójának emlékére Kodály megajándékozta Szeghyt az „Öregek" kéziratával, a következő ajánlással: „Szögi Endrének a magyar kóruséneklés úttörőjének. 1935. évi ápr. 11-ike emlékére. Kodály Zoltán". A kamarakórus évente nívós hangversennyel örvendeztette meg a kóruskedvelő közönséget, s ilyenkor mindig valamilyen új vagy a városban addig ismeretlen művet is műsorukra tűztek. Több ízben szerepeltek a Zeneakadémián.
1940-ben elhallgat a kamarakórus. Szeghy lemondott a vezetésről. A város zenekedvelő közönsége és közvéleménye hiányolta az együttest, szorgalmazta feltámasztását. 1942 őszén, Kodály hatvanadik születésnapját ünnepelve hallatta újra hangját a kórus. Szeghynek az egyetemen „A hatvanéves Kodály és a magyar kórusművészet"25 címmel tartott szabadegyetemi előadását a kórus éneke illusztrálta. Ezután, 1944 tavaszáig ismét nyomon követhetjük az együttes sikeres működését. Ekkor ünnepelte a kórus tízéves fennállását.
Szeghy Endre tevékenységével kapcsolatban feltétlenül szólnunk kell az Éneklő Ifjúság mozgalomról is. 1935. május 12-én ő szervezte meg először Szegeden az első ilyen hangversenyt a színházban. A hangversenyen tizenkét iskolából nyolcszáz kis dalos lépett fel. Műsorukon reneszánsz, Kodály, Ádám Jenő, Vásárhelyi Zoltán művek szólaltak meg. Az Éneklő Ifjúság missziójában Cholnoky Margit, Fábián M. Gonzága, Firbás Nándorné, Inczédy Kálmán, Kapossy Gyula, Magyar Rezső, Passovszky Gyula, Sey Margit, Török Mihály és Weller Károly karvezető tanárok vettek részt. Az „Éneklő Ifjúság" a továbbiakban virágzó mozgalommá terebélyesedett a városban.
A két háború közötti időben ismertebb iskolai kórusok a következők: Polgári Tanárképző Főiskola gyakorló iskolája, a Dugonics utcai polgári leányiskola, az állami reálgimnázium, a belvárosi elemi, a Margit utcai polgári leányiskola, a piarista gimnázium, az állami leánygimnázium és a római katolikus zárdaiskola énekkara.
A Szegedi Énekkari Egyesület férfikar volt, melyet Fricsay Ferenc hozott létre 1935-ben. Külön hangsúlyozták magukról, hogy énekkari egyesület és nem dalárda, ezzel is aláhúzták, hogy célkitűzésük a dal ápolása, a karéneklés és a férfi karirodalom fejlesztése. A korabeli kritika szerint jellemzőjük volt a pompás hanganyag és a csiszolt stílus.
{722} A fent említett kórusokon kívül hosszabb-rövidebb ideig a következő énekkarok gazdagították a város zenei életét: Szegedi Postatisztviselők Ének és Zeneegyesületének férfikara, Szegedi Visszhang Dalkör férfikar, a Szegedi Református Énekkar, a Honszeretet Dalkör, a Kendergyári Énekkar, a Tabáni Dalkör.
A két világháború közötti időben két országos jelentőségű dalosversenynek adott otthont Szeged városa.
A XXI. országos dalosversenyt 1927 nyarán rendezték Szegeden. A rendezvényre többszáz dalos érkezett az ország minden tájáról. A Délmagyarország hatvan dalárda részvételéről ír. A háromnapos ünnepségsorozatra érkező kórusokat virágos díszkapuval várták a pályaudvaron, és lovasbandérium kísérte őket a város szívébe. Az ünnepi napokat zenés ébresztők, színpompás felvonulások, szerenádok, újszegedi kerti ünnepély tették emlékezetessé. A résztvevők megkoszorúzták Dankó Pista, Dugonics András, Kossuth Lajos szobrát és a Szőregi csata emlékoszlopát. Pusztaszeren Árpád fejedelem szobrára helyeztek koszorút. A hangversenyközönség soraiban püspökök, polgármesterek foglaltak helyet. Megjelent feleségével József Ferenc főherceg is.
A versenyek négy helyen folytak különböző kategóriákban. A „Király-díjért" versenyzett a Debreceni Városi Dalárda, az Egri Dalkör és a Veszprémi Dalegyesület, s az utóbbi nyerte el.
Szeged város közönsége negyven díjat ajánlott fel a szereplő együtteseknek. Sajnálatos, hogy a Szeged város által adományozott bronzplakettet — melyet a Kecskeméti Dalárda kapott volna — nem adhatták ki a rajta lévő sok helyesírási hiba miatt.26
1935 nyarán ismét dalosverseny vendéglátója volt a város. A résztvevők a délmagyarországi városok dalárdái voltak. Több kategóriában folyt a verseny. „Nehéz népdal" kategóriában a szegedi Református Énekkar, a „Nehéz vegyeskar" csoportban a szegedi Honszeretet Dalkör nyert első helyezést Papp Ferenc, illetve Kertész Lajos vezényletével.
A közös éneklés emberformáló hatását más városok, sőt országok kórusai is hirdették Szeged közönségének. Hangversenyzett városunkban a Budai Dalárda (1926), a vakok Homeros Kórusa (1931) és a Kolozsvári Egyetemi Énekkar is (1943). Határon túlról idelátogató kórusok közül említésre méltó a Sixtus kápolna kórusa, a Wiener Sángerknaben, a Regensburgi Dómkórus, a Finn Férfikar és a többször is visszatérő Doni kozák férfikar. {723
A város hangversenyélete több szálból fonódott össze. A Filharmóniai Egyesület, a Szegedi Kamarazenekar, a különböző együttesek és a „Harmónia" hangversenyiroda rendezvényei alkották gerincét. A Szegeden működő kórusok is rendszeresen koncerteztek.
A vizsgált időszakban legszámottevőbb hangversenyiroda a „Harmónia" volt. Olvashatunk a „Friss Hírek", illetve a „Bárd" irodák létezéséről is, feltehetően azonban a „Harmónia" igen aktív és eredményes működése ezeket kiszorította a porondról. A „Harmónia" alapítója dr. Kun Izidor volt. Vállalkozását 1913-ban kezdte, s működését mindig a szegedi zenei élet nagyvárosi jellegének érdekébe állította. Szervezése elsősorban szólóművészekre terjedt ki, és sokszor anyagi áldozatok árán is hozott Szegedre világnagyságokat. Műsor-összeállítása mindig magas művészi igényről tanúskodott. A „Harmónia" hangversenyein felléptek Jeanne-Marie Darré, Dohnányi Ernő, E. d' Albert, Geyer Stefi, Szigeti József, Telmányi Emil, Vecsey Ferenc, Wald-bauer Imre és mások. Külön kell említést tenni Bartók Béláról, aki Budapest és Pozsony után nálunk fordult meg leggyakrabban. Első alkalommal — a Waldbauer—Kerpely—Bartók trió tagjaként — 1910 novemberében lépett Szeged közönsége elé. Első önálló koncertjére 1926. november 26-án került sor. Erről a hangversenyről Juhász Gyula így írt: „Fejedelem jön ma Szegedre..." Nemcsak önálló koncerteken lépett fel, ahol elsősorban saját műveit játszotta, hanem Basilides Mária és Zathureczky Ede társaságában is.
Kun Izidor a modern zenei élet megalapítója volt Szegeden, s keze alatt a „Harmónia" európai hírű vállalkozássá fejlődött. Hangversenyei olykor a színház látogatottságát is veszélyeztették, ezért olykor időpont-egyeztetés vált szükségessé.
A szegedi zenei események sajtóvisszhangja többirányú volt. A napilapok általában számot adtak a lezajlott hangversenyekről. Rendszeres zenekritikai sorozata volt a Délmagyarországnak és a Szegedi Naplónak. A Délvidéki Szemle című folyóirat szintén rendszeresen beszámolt a számottevő zenei eseményekről.
A kritikusok közül elsősorban Csányi Piroska, Erdélyi Jenőné Lengyel Vilma, dr. Kozáky István és Makláry Lajos nevét kell megemlíteni.
Csányi Piroska (cs. p.) újságíró 1938—1946-ig volt a Délmagyarország munkatársa.
Erdélyi Jenőné Lengyel Vilma (1. v.) 1923-tól a Szeged, 1925-től a Délmagyarország, 1936—1938 között a Szegedi Napló munkatársaként dolgozott. Bartókról, Kodályról, Dohnányiról és az új magyar zenéről elsőként írt lelkes elismerő hangon. A Szegedi Filharmóniai Egyesület munkáját tárgyilagos {724} szigorúsággal bírálta. Műsor-összeállításából gyakorta hiányolta a kortárs zenét.
Dr. Kozáky István (K. I.) kegyesrendi szerzetes írásai elsősorban a Délvidéki Szemle hasábjain jelentek meg. Eletét a haláltáncok története vizsgálatának szentelte, mely három kötetben „Haláltánctörténet" címmel a Nemzeti Múzeum kiadványaként meg is jelent. Szerzeményei a Magyar Kórus kiadványai között kaptak helyet.27 „Régi magyar úri muzsika" címmel könyve is jelent meg. Kritikán kívül szívesen foglalkozott akkoriban a város zenei életével.
Ugyancsak a Délvidéki Szemle hasábjain voltak olvashatók Makláry Lajos piarista tanár írásai is, gyakran Musicus álnéven.
A város nagyszabású zenei megmozdulásainak a Belvárosi mozi, illetve a színház adott otthont. A szóló és kamarahangversenyeket a Tisza szálló hangversenytermében tartották. Már a század elején felmerült egy zenepalota felépítésének igénye. Ez lett volna hajléka a város fejlődő zenekultúrájának. A palota terveit Spiegel Frigyes és Márkus Géza építészek már a háború előtt kidolgozták. Az építés gondolata 1925-ben vetődött fel újra. Eredetileg az Oroszlán utcában — a mai zálogház helyére — épült volna. König Péter 1926 tavaszán azzal a javaslattal élt, miszerint a leendő zenepalotát ki kellene bővíteni, hogy az minden művészet számára otthont adjon. Ez az elgondolás a már szűknek bizonyuló zeneiskola elhelyezési gondját is megoldotta volna.28 Sajnálatos módon a gazdasági helyzet romlása egyre inkább háttérbe szorította az építkezés gondolatát, a második világháború szele sem kedvezett az építkezési terveknek.
A város zeneoktatása az 1920-as évektől kezdve háromféle módon folyt. Elsőként kell megemlíteni a Városi Zeneiskolát (161. fénykép) Király König Péter, majd dr. Belle Ferenc igazgatása alatt. Ezenkívül igen jelentős volt dr. Bárányi János magán zeneiskolája, amely 1925-ben nyitotta meg kapuit. A házaknál folyó magánoktatási forma is igen elterjedt volt.
A Városi Zenede alapítási éve 1881. Első igazgatója Langer Viktor, őt követte az iskola élén Szögedi Endre. 1903-ban vette át az igazgatást Király König Péter (1870—1940), s vezette az iskolát 1935-ig, nyugdíjba vonulásáig. (162. fénykép.) Az intézet fejlődését mutatja, hogy az induló növendéklétszám: 65-ről tíz év alatt 178-ra emelkedett.
A háborús helyzet egyre jobban nehezítette működésüket. Sokan bevonultak, de az itthon maradottak Pfeiffer Vilmos, majd Domingó János karnagy vezetésével tovább dolgoztak. Tevékenységük azonban egyre korlátozottabbá vált, végül rendszeres munkájuk sajnálatosan megszűnt, s csak 1945 januárjában indult újra.
Kiemelkedő szerepet töltött be a város életében a dr. Szeghy (1944-ig Szögi) Endre (163. fénykép) által alapított és vezetett Főiskolai Kamarakórus, amely 1933-ban kezdte meg működését. Szeghy Endre 1928-ban kapott megbízást a szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola ének-zene tanszékének
{725} Király König Péter stájerországi születésű. A zeneakadémián Koessler János tanítványa volt. Életművében összefonódik az eredményekben gazdag muzsikusi, pedagógusi tevékenység, és a város zenei életének felvirágoztatásáért végzett munkássága. Szeged város zenei életének kiemelkedő egyénisége volt, tiszteletbeli tagja a Dugonics Társaságnak, a Szegedi Filharmóniai Egyesület örökös tiszteletbeli tagja, karnagya a Szegedi Dalárdának. A zeneiskola gyermekkarának vezetőjeként is jelentős kultúrmissziós tevékenységet folytatott. 1927-ben Kodály Gergely-járás című gyerekkari művét elsőként mutatta be Szegeden.
1932-ben elnyerte a Signum Laudis kitüntetést. Erre, valamint zeneszerzői érdemeire való hivatkozással fordult kérelemmel névváltoztatása érdekében, melyet elnyerve nevét Királyra változtatta. 1935-ben történő nyugdíjba vonulásakor a város zenebizottsága jegyzőkönyvileg örökítette meg érdemeit.
A Városi Zenedében folyó oktatás színvonala König Péter keze alatt sokat emelkedett. Kitartóan harcolt a szakszerű zenepedagógiai szemlélet megvalósításáért.
Az első világháború után a zeneiskola növendékeinek száma jelentősen megnőtt, emiatt az intézmény tanárhiánnyal küzdött. A pályázatok eredménytelenek maradtak, mert az alacsony díjazást senki sem fogadta el. A zeneiskola szép fejlődés után sorvadni kezdett, a tanári kar létszáma csökkent, az intézménynek évekig betöltetlen állásai voltak.291928-ban a növendékek száma már 370, az iskolának az igazgatójával együtt tizenöt tanára volt. Legismertebb tanárai: dr. Belle Ferenc, Bárányi Ilona, Kollár Pál, Körffy Endre, Perényi Pál. A következő tanszakok működtek: zongora, hegedű, gordonka, magánének. Kötelező tantárgyak a zeneelmélet, zenetörténet, kamarazene.30 A tanárok tanári oklevéllel vagy zeneakadémiai végbizonyítvánnyal taníthattak. Heti kötelező óraszámuk tizennyolc volt, egy órában maximum öt növendékkel foglalkoztak, ez a növendéklétszám 1930-tól háromóránként tízre csökkent. A zeneiskolában gyermek és női énekkar, valamint növendékzenekar is működött. A tandíj 1925-től 60 pengőről 80 pengőre emelkedett.31
König Péter 1935 májusában történt nyugdíjba vonulása után az igazgatói állás betöltésére pályázatot hirdettek. Pályázott többek között dr. Belle Ferenc igazgatóhelyettes, Vásárhelyi Zoltán kecskeméti zeneiskolai tanár és Antos Kálmán orgonaművész is. Figyelemre méltó, hogy Vásárhelyi Zoltán pályázatát Bartók Béla is pártfogolta Pálfy József polgármesterhez írt ajánló levelében.
{726} Az igazgatói széket végül dr. Belle Ferenc nyerte el, aki előzőleg az igazgatóhelyettesi teendőket látta el.32
Belle igazgatói ténykedését a minél szakszerűbb tanítási szempontok vezették. Bevezette a zeneóvodát, az előképző osztály számát kettőre emelte. Fokozott figyelmet fordított a zeneelméleti tárgyakra, szorgalmazta a zenetanárok továbbképzését is.
1937 májusában a városi közgyűlés hozzájárulásával vette föl az iskola Liszt Ferenc nevét.33
Igen jelentős volt dr. Bárányi János államilag engedélyezett zeneiskolája. Bárányi Dohnányi Ernő mesteriskolájában tanult, ott szerzett diplomát. Az 1925-ben megnyílt intézmény a vidék egyik legjobb zeneiskolája lett, amelyben a következő tanszakok működtek: zongora, gordonka, hegedű, magánének, zeneelmélet, szolfézs, összhangzattan, zeneszerzés, zenetörténet, ritmikus tánc és hallásképzés. A tanárok heti óraszáma maximum húsz volt, egy órán belül négy növendékkel. A lemorzsolódás a Városi Zeneiskola harminc százalékával szemben csak tíz százalékot tett ki. A legalacsonyabb tandíj évente 140 P volt. A szegénysorsú tehetséges növendékek teljes, illetve fél tandíjmentességet élveztek. A zeneiskola 1934-ben, amikor Bárányi János a debreceni városi zeneiskola igazgatója lett, megszűnt.34
A városi, illetve a Baranyi-féle zeneiskolán kívül sok lehetőség nyílt a házaknál történő magánoktatásra is. A magánórákat adó tanárok főleg á zeneiskola tanárai közül kerültek ki. A zenét tanulók kedvelték ezt a lehetőséget, mivel a magánoktatás intenzívebb volt, mint az iskolai, hiszen az egy tanulóval való tanításra több idő jutott. Különösen hegedű-, zongora- és magánének-oktatással foglalkoztak többen. Néhány a sok név közül: Naszádyné Miksa Ilona, Mátrai Ernő operarendező, dr. Ocskay Kornél, Ocskayné Hilbert Janka, Cholnoky Margit magánéneket, Fuchs Ervin, Sándor György zongorát, Szommer Endre, Daubrawszky Viktor hegedűt, Fichtner Sándor zeneelméletet és zeneszerzést tanított.
A fenti zenetanulási lehetőségeken kívül szervezett zeneoktatás folyt a kegyesrendi gimnáziumban, a szegény iskolanővérek által vezetett alsóvárosi tanítónőképzőben és az újszegedi tanítóképzőben is.35
Énektanárokat képeztek továbbá a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola ének-zene tanszakán.
A két háború közötti időszakban — a számos gátló körülmény ellenére — jelentős színvonalú, színes zenei élet alakult ki Szegeden. Tovább élt gyökereivel {727} a messze múltba nyúló egyházzenei kultúra. Váltakozó számú, de rendkívül figyelemre méltó opera-előadásokat tartottak a város színházában. Ezek kíséretéhez és az önálló koncertekhez mind jelentősebb feladatok megoldására képes zenekar állt rendelkezésre. Új színfoltja volt a zenei életnek a kamaraegyüttesek megalakulása, a hangversenyeket szervező irodák létrejötte, az országos hírű előadóművészek mind gyakoribb szereplése a városban. Értékes nevelés folyt a zeneiskolákban, tovább fejlődött Szeged nagy hagyományokra épülő kóruskultúrája. Új vonása a korszaknak a Szabadtéri Játékok megindulása, és a játékok zenei programjainak megszervezése. Figyelemre méltó eredmény továbbá a kortárs magyar zene — különösen Bartók és Kodály törekvéseinek — fölkarolása. A legjelentősebb eredmények — dicséretesen — alapjában véve társadalmi erőfeszítésekre épültek, állami támogatás nélkül születtek. Ez külön is növeli értéküket. Együttesen: a város zenei élete 1919—1944 között sokat gazdagodott, megalapozta a következő évtizedek zenei kultúráját.
 |
 |
| 157. fénykép. Sokszínű zenei élet a 30-as években | |
 |
|
| 158. fénykép. Antos Kálmán kántor és karnagy a dóm orgonájánál, 1930 | |
 |
|
| 159. fénykép. A Szegedi Polgári Dalárda budapesti szereplésén, 1921 | |
 |
|
| 160. fénykép. Az Általános Munkásdalegylet énekeseinek egy csoportja, 1935 | |
 |
|
| 161. fénykép. A Városi Zeneiskola tanári kara, 1923 | |
 |
|
| 162. fénykép. Király-König Péter idős korában, 1938 | |
 |
|
| 163. fénykép. Szeghy Endre főiskolai tanár, 1944 | |
|
|