Előző fejezet Következő fejezet

KÖZTÖRTÉNET

 

{111} II. A RÁKOSI-DIKTATÚRA ÉVEI

 

1. BEVEZETÉS

1948. június 12–14-én tartották Budapesten a SZDP és a MKP egyesülési kongresszusát, ezután az új párt, a Magyar Dolgozók Pártja felszámolta Magyarország 1945 után kialakult demokratikus rendszerét, és hazánk társadalmi, gazdasági, kulturális életét totális ellenőrzés alá vonta.

Az átalakulási folyamat keretében létrejöttek szovjet minták alapján a Rákosi-rendszer létének jogi keretei, kiépült a pártállami igények teljesítésére alkalmas állami közigazgatási, rendvédelmi (államvédelmi) és gazdaságirányítási intézményrendszer. Kialakult egy strukturált, a pártvezetés igényeinek teljesítésére kész pártapparátus, amely szovjet módszerek alapján képes lett a társadalom ellenőrzésére. Ezzel párhuzamosan folytatódott a nem kommunista, demokratikus pártok szervezeteinek kommunista szempontok szerinti átalakítása, majd a pártok „temetőjébe” az újjáalakított Függetlenségi Népfrontba tömörítése, végül a tevékenységük megszüntetése.

A kommunista hatalom 1948-ban fogalmazta meg nyíltan politikai akaratát a külpolitikában, a gazdaság- és társadalompolitikában. A külpolitika prioritásai jelentősen változtak, a Kommunista Pártok Tájékoztató Irodájának (Kominform) igényeihez igazodás a nyugat-európai államokkal és Jugoszláviával folytatott kapcsolatainkat behatárolták.

Sok vonatkozásban kiegészültek a kommunista politikai hatalom belpolitikai prioritásai. Az MDP vezetése gyakorlatilag átvette az államtól az államvédelem felügyeletét, az 1949. december 27-én megalakult Államvédelmi Hatóság kikerülve a Belügyminisztérium gyámkodása alól kizárólag a szűkebb pártvezetésnek tartozott felelősséggel. Az ÁVH eszközrendszerét kiegészítették. A kommunista rendszerben gyakorlatilag minden párt- és szatellit szervezeteken kívüli politikai tevékenység illegitimmé vált, sőt bizonyos párton belüli tevékenységeket is megtoroltak. A hatalom által meghatározott ellenséges csoportok köre bővült, 1950-től kezdve szinte valamennyi volt szociáldemokrata, és a két világháború között a hazai kommunista mozgalomban részt vevő pártmunkás is retteghetett, az ÁVH figyelme rájuk is kiterjedt.

Jelentősen változtak a rendszer gazdaságpolitikai elképzelései. 1949 végén a tíz munkásnál több alkalmazottal működő üzemek köztulajdonba vételével befejeződött az államosítási folyamat, és az ekkor induló első ötéves {112} terv az iparosítás, főleg a nehézipar fejlesztését tűzte ki célul. Ennek végrehajtása az életszínvonal meredek zuhanásához vezetett. A hatalom Magyarország gazdaságát elszakította a világpiactól, emiatt a gazdaság technikai fejlesztése attól függetlenül, elavult eszközökkel, szovjet hagyományok alapján valósult meg.

A mezőgazdaságban megindult a szövetkezetesítés, amelyet, mint ahogy Rákosi Mátyás az MDP Központi Vezetőségének 1948. november 27-i ülésén hangsúlyozta, 3-4 év alatt kívántak teljesíteni. Bár csak 1949 végétől tudták felgyorsítani a folyamatot, a mezőgazdasági struktúra bizonyos mértékben átalakult. Az átalakulás kedvezőtlen társadalmi és gazdasági hatásokkal járt: az árutermelő magánparaszti gazdaságok ellehetetlenítése, majd részleges felszámolása élelmiszerhiányhoz vezetett már 1950-ben.107

 

2. A VÁROS A KOMMUNISTA RENDSZERBEN

Szeged helyzete a magyar településstruktúrában jelentősen változott. A magyar tanyarendszer felszámolásának keretében a szegedi külterületi tanyákat önálló községekbe szervezték a mezőgazdaság kommunista átalakításával összefüggésben, szükségesnek látták a tanyákon élő árutermelő parasztság korlátozását és a szövetkezeteknek szánt földekről való elköltöztetését. A folyamat 1949 elejétől gyorsult fel, az 1949. január 20-án felállított Tanyai Tanács az elkövetkező hónapokban több határozatot hozott a tanyakérdés ren-dezésére.108 1949 tavaszától már megfogalmazódtak bizonyos tervek az egyes tanyaközpontok községesítésére is.

Ezek az elképzelések nagymértékben érintették Szegedet. A belügyminiszter 1949. május 11-én elrendelte a város külterületéhez tartozó „lakotthelyek” községgé alakítását.109 A döntést követően a város külterületét lakossági és gazdasági szempontból átvilágították. A községesítés után bizonyos szerepet hagytak a városnak, mert a tanyaközpontokban még nem létezett olyan infrastruktúra, amely lehetővé tette volna a községek működését. Az események 1949 végén gyorsultak fel, 1949 decemberében a belügyminiszter 1950. január 1-i hatállyal nyilvánította önálló községeknek ezeket a tanyaközpontokat. A községek megalakításával a város területének több mint 80%-át elvesztette, az 1949. évi 816 km2-ről 161 km2-re csökkent. 1952. {113} január 1-én Domaszék (Feketeszél) községgé alakításával a város területe tovább csökkent 109,4 km2-re.110

Más tényező is rontotta a település helyzetét. A Kominform Jugoszláv Kommunista Pártot bíráló 1948. június 27-i határozata után Magyarország és déli szomszédja között gyorsan romlottak a kapcsolatok, ezért a beruházásokat kezdték elvonni a déli határokról. Így 1949 tavaszán ugyan az MDP Titkársága engedélyezte, hogy fonoda épüljön Szegeden, de olyan határozatot hozott, hogy az ezek után következő könnyűipari beruházásokat a Vas-Zala-Somogy megyék alkotta területekre kell koncentrálni.111 A két állam közötti külpolitikai feszültséget a Rajk-per csak tovább fokozta. Rákosi Mátyás szemlélete, miszerint „nekünk tudomásul kell vennünk, hogy déli határainkon egy mindenre elszánt kalandor banda áll ugrásra készen”, alapvetően meghatározta a város jövőjét. Ezután a szegedi pártszervek gyakorlatilag minden ellenzéki tevékenységet titoizmussal azonosítottak. A Nagyszegedi Pártbizottság 1949 őszén felülvizsgálta politikai területének déli határok melletti részeit. A vizsgálat során felmérték a térségben élő ellenséges elemeket (kulákokat, Horthy-tiszteket, stb.), a délszlávokat, és a határszéli lakosság rétegződését. A pártbizottság 1949 decemberében kérte az illetékes állami és pártvezetőket (Farkas Mihály, Péter Gábor, Kádár János), hogy „a határ közeléből az ország távolabbi részére telepítsék át azokat az elemeket, akik erősen feltételezhetőleg [sic FCs] a titoista ügynökök munkáját támogatják”.112

A konkrét lépésekre nem sokáig kellett várni. 1950. január 3-án tisztázatlan körülmények között meggyilkolták Kiss Imre, bizonyos fokig aberrált, szeged-lengyelkápolnai volt párttitkárt. A gyilkossággal a politikai hatalom egy kulákcsoportot vádolt meg, és egy statáriális bírósági eljárás során két embert kivégeztetett.113 Az MDP Titkársága Ács Lajos politikai bizottsági tagot küldte ki a helyzet vizsgálatára, aki a térség politikai helyzetét is felmérte. A vizsgálat részben megdöbbentő eredményeket hozott. Kiderült, hogy még a Kiskundorozsmai Járási Pártbizottság titkára sem hitte az ügyet politikai természetűnek, és a kisparasztok „támaszt nyújtanak lényegében a gyilkosnak”. A vizsgálat alapján az MDP Titkársága 1950. január 18-i ülésén határozatot hozott mindazon 14 ember azonnali kitelepítéséről, akik tudtak a gyilkosságról. Elrendelte, hogy 20 kulákot azonnal internáljanak a családjaikkal együtt. A határozatot néhány napon belül végrehajtották.

Az MDP Titkársága döntött arról is, hogy a nyugati és déli határok mentén egy 15 km széles határsávot létesít. Ebben az övezetben megszigorították a lakosság életfeltételeit, különleges igazolványhoz kötötték az ott {114} tartózkodást, és bizonyos gazdasági tevékenységeket korlátoztak. Az egyszeri beutazásokat a rendőrség különleges engedélyéhez kötötték. A szovjet kívánságokkal összhangban a testület elrendelte, hogy a határsávból a legveszélyesebb 1500 személyt 3 hónapon belül, a többieket fokozatosan ki kell telepíteni, s a határsávban tartózkodó apácák és szerzetesek eltávolításáról is határo-zott.114 A kitelepítésre kijelölt 1500 fő névsora 1950. május közepére elké-szült.115 1950. június 23-án a Szeged környéki határsávból 456 személyt telepítettek ki a Hortobágyra.116

36. A kialakított határsáv, 1950

A határsáv vonalát úgy kellett meghúzni, hogy abba 50 000-nél nagyobb lélekszámú település ne essen bele. Emiatt Szeged ugyan kimaradt a határsávból, mindazonáltal a lakosság szabad mozgása nehezebb lett. Az a különleges helyzet állt elő, hogy a várostól északabbra fekvő Tápé (a Tápéirét miatt) valamint Kiskundorozsma is a különleges övezetbe került. Sokkal {115} súlyosabb képet mutatott a határsáv bevezetésének gazdasági hatása, a korlátozások miatt a parasztság csak nehezen tudta megtartani pozícióit a városi piacokon. Biztonsági okokból a szegedi gyárak termelésének egy részét az ország belsejébe helyezték át, főleg hadiipari megrendelések esetében. Az ország egyetlen speciális nehéz és műszaki textíliákat gyártó üzeme, az Új-szegedi Kender- és Lenszövő Vállalat nehézáru kapacitásának mintegy a felét áttelepítették a gépparkkal együtt.117

A határsáv közelsége miatt 1950 tavaszán a megyei struktúra átalakításakor Szeged elvesztette esélyét a megyeszékhely elnyerésére. A közigazgatási központot Hódmezővásárhelyen hozták létre. Az új megyeszékhely feladatai elvégzésére nem rendelkezett megfelelő infrastruktúrával, ezért az oda csoportosított állami beruházások Szegedtől is vontak el lehetőségeket. A közigazgatási átrendezés az állami és társadalmi szervek mobilizációját vonta maga után. Az Államvédelmi Hatóság Szegedi Osztályának elhelyezése viszont nem változott, a politikai hatalom fontosabbnak tartotta jelentős rendvédelmi erő állomásoztatását a városban.

Az államhatalmi intézkedések a szegedi pártszervek helyzetére is hatottak. 1950 májusában a Nagyszegedi Pártbizottságot megszüntették, a helyére szervezett Szegedi Városi Pártbizottság a Csongrád Megyei Pártbizottság alárendeltségébe került. A szervezet politikai területe kisebb lett a város közigazgatási területénél, ugyanis Szentmihályteleket, Domaszéket és Feketeszélt, amelyek ekkor még a város részei voltak, a Szegedi Járási Pártbizottság felügyelte. Ez még 1951-ben is több ellentétet okozott.

Végül a déli határ mentén zajló folyamatok a város katonai megerősítéséhez vezettek. A határok mentén, amint ez az ország nyugati határán is lejátszódott, az 1949 után telepített műszaki zár létesítésével összefüggésben a térségben erős védelmi bunkerrendszert építettek ki, amelynek több eleme a város belterületére esett.118 Szeged déli határában ezek a műszaki telepítési munkák 1950. júliustól szeptemberig folytak.

 

3. AZ ÚJ POLITIKAI INTÉZMÉNYRENDSZER KIÉPÍTÉSE ÉS AZ 1949-ES VÁLASZTÁSOK

A két munkáspárt városi szervezeteinek 1948. május 9-én tartott egyesülési konferenciája megválasztotta a pártbizottság választmányának 41 tagját és 11 póttagját, valamint az egyesülési kongresszus küldötteit. Ezzel a lépéssel létrejött a Magyar Dolgozók Pártja Nagyszegedi Bizottsága, amely a {116} következő időszakban a politikai élet egyedüli tényezője lett. A városi pártszervezet 1950-ig egyenrangú volt a Csongrád megyei Pártbizottsággal, kiemelt pártbizottságként ellenőrizhette a Kiskundorozsmai Járási Pártbizottságot, valamint a Tiszamelléki Járási Pártbizottságot.119 A pártválasztmány május 12-én, a pártbizottság végrehajtó bizottsága általános titkárává Zöld Sándort választotta meg. Az általános titkár munkáját szaktitkárok segítették: pl. Kövi Béla, ifj. Komócsin Mihály.

A munkáspártok egyesülése után fontosabb helyi funkcionáriusok felfelé (központi testületekbe, végrehajtó szervekbe) áramlása megindult, Komócsin Zoltán 1948 júniusától az MDP KV Titkárságának munkatársa lett.120 Zöld Sándor sem maradt sokáig a helyén, miután a párt I. kongresszusán az MDP KV póttagjává választották, 1948. október 30-án kinevezték a Belügyminisztérium adminisztratív államtitkárává.121 (Az 1948. november 1-i helyi pártbizottsági ülésen még részt vett). Zöld helyére ifj. Komócsin Mihály került (hivatalosan 1949. január 1-től). A tendencia a párt tömegszervezeteit sem kerülte el. A folyamat 1950-ben is folytatódott. A budapesti KV Titkárság 1950. június 7-én rendelte fel a fővárosba ifj. Komócsin Mihályt, aki a KV Agitációs és Propaganda Osztálya helyettes vezetője lett.122 (ifj. Komócsin június közepén költözött fel a fővárosba.) A fontosabb funkcionáriusok kiemelése után a helyi kommunista pártszervezet már nem tudott tekintélyesebb pártvezetőt kiállítani, ezért 1950. június 7-én az átszervezett Szegedi Városi Pártbizottság élére a fővárosból Zombori Jánost helyezték vissza.123

A két munkáspárt egyesülésekor került be a Nagyszegedi Pártszervezet végrehajtó bizottságába a BM Államvédelmi Osztályának szegedi vezetője, Janikovszky Béla, akinek pártvezetői tisztsége egyben jelképezte az {117} államvédelem nyílt pártirányítását.124 Az államvédelmi szervezetben történt változások (BM Államvédelmi Hatóságának megalakulása) miatt Tatai István államvédelmi őrnagy lett a párt végrehajtó bizottságának a tagja. A párszervezet 1950-es átszervezése után az államvédelem helyi vezetője már nem vett részt a városi pártbizottság munkájában (a megyeiben igen).

37. Szegedi párt és állami vezetők a Lenin-Sztálin szobor előtt, 1951 Reszta Miklós, Kása Andrásné, Dénes Leó, Lengyel Mária, Zombori János, Bite Vince, ifj. Simon Béla, Nagy Géza, Makra Mihály, Csíkos Istvánné

A helyi pártszervezetben a két párt egyesülése után 1948 őszén meg-kezdődött a párttagság felülvizsgálata, 1949. február végéig 21 388 tagból 4334-et javasoltak az eljáró bizottságok kizárni, 2468-at pedig tagjelöltté visszaminősíteni. Ezen javaslatokat általában elfogadták a párt alapszervezetek, így a szegedi pártszervezet létszáma mintegy 1/3-ával csökkent. A felülvizsgálat tulajdonképpen az MDP szociáldemokrata szárnya ellen irányult, amit jól mutat az a tény, hogy a 6329 volt szociáldemokrata MDP tag közül 1710-et kizárni, 866-ot visszaminősíteni javasoltak (41%). A felülvizsgálatok során a párttag önálló kereskedők és kisiparosok több mint 57%-ának, a párttag értelmiségiek közel 47%-ának szűnt meg a tagsága.125

A párt számára nélkülözhetetlen államvédelmi apparátus egyre inkább önállósodott. A szervezet funkciói a két munkáspárt egyesülése után jelentősen bővültek, amikor Kádár János a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságává fejlesztette őket. 1950. január 1-i hatállyal a szervezet Államvédelmi Hatóság néven önállóvá vált, és közvetlenül a központi pártvezetők {118} ellenőrzése alá került. Az ÁVH Szegedi Osztályának az élén az önállósodás után is változatlanul Tatai István államvédelmi őrnagy állt. A Szegedi Osztály komoly erőket állomásoztatott a városban, az operatív nyomozó állományon kívül 1951-től kezdve jelentős karhatalmi személyzetet is telepítettek, amelynek elhelyezésére egy laktanyát építettek.126 Ebben a laktanyában helyezték el az ÁVH tiszthelyettes képző iskoláját, amely egyben karhatalmi zászlóaljként is működött. Az állomány rendszeresített létszáma 680 fő volt.127 Az operatív politikai nyomozói létszám 100 fő körül alakult, ezek nagy része a megyei központban (1953-ban 79 fő), kisebb része a városokban és járásokban (1953-ban 16 fő) dolgozott.128

A szegedi államvédelmi apparátus fontos eleme lett a szegedi határőr zászlóalj, miután a Határőrség szervezetét az ÁVH-ba integrálták. A zászlóalj egy századot Mórahalmon állomásoztatott. A határőr zászlóalj állománya és az ÁVH operatív és karhatalmi állománya között több esetben támadt ellentét.

Az államvédelem a társadalom ellenőrzését ügynöki hálózata által végezte. Az ügynöki hálózat viszonylag nagy létszámú volt, egy megyei összesítés szerint 1954-ben a megyében az államvédelemnek 236 ügynök, 44 rezidens, 585 informátor dolgozott. A korábbi időszakokban még ennél is nagyobb volt a hálózat, 1953-ban 1763 személyt zártak ki belőle (ezek egy része a honvédségi elhárításból került ki).129 Ez jelzi, hogy a beszervezett emberek jelentős részét az államvédelmi rendszer nem tudta felhasználni, mindig nagy volt a fluktuáció.

Az államvédelmi rendszer hatékonyságát csökkentették a társadalom egyes rétegei elleni repressziók, amelyek által egyes értékes informátorok számára az információszerző lehetőségek megszűntek, és az emberek közötti kapcsolatok megszakadtak. Nem véletlenül szörnyülködött az egyik szegedi parancsnok 1958-ban, „van olyan (emberünk), aki az összes kisgazdát ismeri, közben egy félreeső tanyán tehénápoló…”.130 A hatékonyságra tulajdonképpen nem is volt szükség, hiszen a rendszer a totális megfélemlítésre épült. Az államvédelmi rendszer totalitásra törekedett az ellenségesnek tartott rétegek ellenőrzésében. 1954-ben a megyében nyilvántartottak és ellenőriztek 753 csendőrt, 3500 kulákot, 700 volt katonatisztet, 390 volt horthysta rendőrt és csendőrt, 60 volt leventetoktatót, több mint 100 volt tőkést és több tízezer szektást és jobboldali párttagot.131

Az állami szervek közül különösen fontosnak bizonyult a jogszolgáltatás kommunista igények szerinti átalakítása. A két munkáspárt egyesülése {119} után a politikai ügyekben eljáró népbíróságokban immár többségbe kerültek az MDP népbírái, és már nem volt akadálya annak, hogy a népbíróságok a politikai ellenfelek megfélemlítésének, likvidálásának eszközévé váljanak.132 A köztörvényes ügyekben eljáró törvényszékeket szintén átszervezték, 1949. december 27-től a Szegedi Törvényszék Szegedi Megyei Bíróság néven folytatta az ítélkezést. Az országban utolsóként 1950. április 1-én megszűnt Szegedi Népbíróság politikai peres ügyeit is ez a bíróság vette át, amelynek illetékessége az ilyen jellegű ügyekben 1951-ig Bács-Kiskun és Békés megyék egyes járásaira is kiterjedt. A intézményrendszer kialakulását a Szegedi Városi Tanács és végrehajtó szerveinek megszervezése zárta le. (L. a közigazgatásról szóló fejezetet.)

A két munkáspárt egyesülése lehetőséget teremtett arra, hogy a konkurens politikai erőket hatalmi eszközökkel véglegesen kiszorítsák a politikai életből. Kezdetben az MDP arra törekedett, hogy ezeket a pártokat még jobban ellenőrzése alá vonja, és engedelmes kiszolgálóivá tegye. E célból 1948 nyarától kezdve szorgalmazták a Magyar Függetlenségi Népfront megalakítását, amelyről Rákosi nyíltan fogalmazott az 1948. november 27-i KV ülésen: „Szövetségben vagyunk, és ugyanakkor a szövetségesek likvidálására is irányt kell venni”. A szövetségesek felszámolását szinte azonnal megkezdték, még a Népfront hivatalos létrejötte előtt az MDP felügyelete alatt több tízezer embert zárattak ki a kisgazdapártból, és a Nemzeti Parasztpártból. A megmaradt tagság már készségesen kiszolgálta a kommunisták igényeit.133

Szegeden a kisgazdapárt volt az a politikai erő, amely miatt a kommunisták joggal aggodalmaskodhattak: a kisgazdák egyre aktívabban kapcsolódtak be a város közéletébe, szervezeti tevékenységüket ismét felújították. Ráadásul a vezetőségüket nem választották újra (mindössze néhány funkcióváltozás történt), jóllehet a régi vezetőségben a kommunisták nem bíztak.134 Ezért az államvédelmi szervek bevonásával intenzív kampányt kezdtek az FKGP helyi vezetői ellen. Szegeden az első lépcsőben három kisgazda vezetővel Tóth László elnökkel, Török Ferenc alelnökkel, és Szabó László pártigazgatóval bántak el különböző módon.135 A második lépcsőben a párt közigazgatási szakemberei ellen léptek fel. A kisgazdapárt megfélemlített helyi vezetősége erre meghátrált, és elnöki tanácsuk szeptember 13-án Pálfy György és Donászy Kálmán nyugdíjaztatását kezdeményezte a párt országos vezetőségénél.136 Az MDP politikai hadjárata a kisgazdapárt vezetésének teljes átalakulásához vezetett. A párt 1948. október 9-én gyűlést tartott, ahol {120} megújították a pártszervezet tisztikarát.137 Ezt a vezetőséget az MDP már befolyásolhatónak tartotta. Az elképzelésük nemsokára igazolódott, a kisgazdapárt szegedi vezérkara a tagság revíziójába beleegyezett. A felülvizsgálatot Németh László, a helyi szervezet titkára irányította, aki a kommunisták hű szövetségese volt. A tagság sorsát a szegedi kisgazda szervezet központjában egy központi szűrőbizottság (ennek kommunista tagja is volt) döntötte el véglegesen, a megmaradókat az MDP vezetőivel jóváhagyatták.138 Sokan teljesen reménytelennek érezték a pártszervezet működését, és 1949. március elején egy olyan nyilatkozatot adtak ki, hogy a párt március 5-ével minden tevékenységét beszünteti. A nyilatkozatot az MDP és az országos vezetőség nyomására visszavonták.

Némileg hasonló folyamat zajlott le a Nemzeti Parasztpártban is. Mivel a helyi szervezet vezetősége már korábban is együttműködött a kommunistákkal, az MDP itt már nem követelt a vezetőségben jelentősebb személyi változást. A párt helyi szervezetének vezetője Báthori Lajos volt, akit a kommunisták titkos párttagként kezeltek, mert egy régi büntető ügye miatt zsarolni tudták. A tagrevíziót azonban ők sem kerülhették el. 1948 november-decemberében főleg a párt értelmiségi tagjait szűrték meg. A felülvizsgálat során a tagság mintegy 15-20%-át zárták ki.

A pártok megtisztítása után immár létrejöhetett 1949. február 13-án a Magyar Függetlenségi Népfront Nagyszegedi Bizottsága, amelynek elnöke ifj. Komócsin Mihály az MDP Nagyszegedi Pártbizottságának titkára lett. A Népfront 1949. február 25-én a Radikális Demokrata Pártszövetség helyi szervezetével bővült.139

A Népfronton kívül rekedt pártok közül 1948. második felében már csak a Demokrata Néppárt Délkerületi Központja fejtett ki politikai tevékenységet, őket azonban a Mindszenty-ügy idején szoros államvédelmi el-lenőrzés alá helyezték.140 Bálint Sándor visszavonulása pedig megpecsételte a helyi csoport sorsát, a szervezet ezután teljesen beszüntette a tevékenységét. 1949. február 4-én a párt országos hálózata hivatalosan is megszűnt, amikor vezető testületük kimondta az önfeloszlatást.

A koalíciós pártok alávetése és az ellenzéki pártok megszüntetése után immár nem volt kérdés, hogy ki nyeri a választást. Miután csak a Népfront jelöltjére lehetett szavazni, nem maradt vitatni való. Mindazonáltal az MDP {121} Nagyszegedi Pártbizottsága nagyon komolyan vette a választást. Világosan látták a célokat és ezek elérésére minden lehetséges eszközt bevetettek. Első lépéseként feltérképezték a lakosság politikai szerkezetét. A korábbi választások tapasztalataiból kiindulva különösen a város tanyavilágára koncentráltak. Tanyaközpontonként részletesen összeírták a számukra ellenségesnek tű-nő elemeket, és közülük a legtekintélyesebbeket jellemezték, és véleményezték megnyerésük lehetőségét. A BM Államvédelmi Hatóságától beszerezték az ellenségesnek tekintett személyekre vonatkozó adatokat. Ezután a területi munka következett. Az akció lebonyolítása érdekében két háromtagú bizottságot hoztak létre, mindkét bizottság a hatalom tekintélyeiből állt: egy párttitkárból, egy közigazgatási vezetőből és egy rendőrtisztből.141 Azokat, akik egy közösségen belül bizonyos befolyással rendelkeztek — őket „hangadóknak” nevezték —, a bizottságok beidézték, vagy meglátogatták. Közülük egyeseket rábeszéltek a Népfront melletti agitációra. Ezt néha zsarolással és megfélemlítéssel igyekeztek elérni. Azokat, akiket nem sikerült maguk mellé állítani, megfélemlítették, amelyet „leállításnak” neveztek.

Nagy gondot fordítottak az egyházi személyek megnyerésére, a kommunista hatalom velük kívánta sulykolni az emberekbe, hogy a Népfront programja nem kommunista program, hanem egy nagy nemzeti összefogásról van szó. A papokat behívatták a város kegyúri jogait birtokló polgármesterhez, és igyekeztek meggyőzni őket. Mivel az állam a papi fizetéseket 1949. január óta visszatartotta, Dénes Leó polgármester kilátásba helyezte, hogy az együttműködőknek biztosítják a fizetést. Mindazokat a plébánosokat, akik az együttműködésbe beleegyeztek (9 r. k. és 1 görögkeleti atya), felléptették a népgyűléseken annak ellenére, hogy Hamvas püspök megtiltotta papjainak, hogy a gyűléseken vagy a sajtóban megnyilatkozzanak. A hatalom megfélemlítésül Hamvas püspök bizalmasai tudomására hozta: ha a püspök megfenyíti a felszólaló papokat, akkor a párt nem akadályozza meg, hogy a népi kollégisták elfoglalják a papi szemináriumot.142

Végül az MDP Nagyszegedi Pártbizottsága a választás eredményessége érdekében egyes ellenséges elemeket előre felelősnek tett meg a választási eredményekért. Mintegy túszoknak tekintette őket arra az esetre, ha a választás nem a kedvük szerint alakul. Szatymazon a helyi kántorral közölték, hogy „ha nem fogja be a száját, és passzívak lesznek a szavazók”, őt teszik felelőssé.143 Ez egyben azt is jelentette, hogy ha ezeknek az embereknek nem akarnak rosszat, akkor a Népfrontra szavaznak.

{122} Az agitációra az MDP igen nagy erőket mozgósított, minden agitátorra, ún. népnevelőre 20 választó jutott. A hatezer aktivista végigjárta a város lakosságát, és bíztatták az embereket: szavazzanak a Népfront jelöltjére, beszélgetéseik közben kikérdezték az embereket a politikai hangulatról, és figyelték az ellenséges megnyilvánulásokat.144

A politikai hatalom igen erős nyomása összességében meghozta az eredményét, a szavazók több mint 97%-a (a szavazásra jogosultak 89,4%-a) a Népfront jelöltjére szavazott. A részletes eredmény a következő volt:145

Névjegyzékbe felvett szavazásra jogosultak száma 95 910  
Szavazók száma 88 162 92,0%
Népfrontra szavazottak száma 85 772 97,4%
Ellenszavazat 1 741 1,9%
Érvénytelen szavazat 644 0,7%

A választási részeredmények azonban már nem mutattak egyértelmű képet. A belterületi választókörzetek, különösen a munkásság által lakott részek a kommunistáknak megfelelő eredményt hoztak, egyes körzetekben a tényleges szavazók mindegyike a Népfront jelöltjére adta a voksát. Az itt lakók közül feltehetően azok, akik nem a hatalom jelöltjeire voksoltak volna, nem mentek el szavazni.146 A tanyavilág eredményei azonban sokkal gyengébbek lettek a hatalom szempontjából, a leggyengébb eredmény a 84-es szavazókörzetben született, ahol a Népfront jelöltje a szavazatoknak alig több mint 60%-át kapta meg.147 Ebben a körzetben a 813 választásra jogosultból mindössze 482-en szavaztak a hatalom jelöltjére.

Szeged kommunistaellenes politizáló csoportjai illegalitásba vonultak. A titkos politikai szervezkedés azonban veszélyeket hordozott az egyre jobban kiépülő államvédelmi rendszerben. Ennek ellenére 1949-ben jelentős titkos tevékenység indult meg. Egyes, korábban a határozottan kommunistaellenes Magyar Szabadság Párt Délvidéki Szervezetében politizáló személyek 1949. március 15-én megalakítottak egy illegális szövetséget, amelynek a „Kereszt és Kard, úgyis mint Keresztény Demokrata Párt” elnevezést adták. A mozgalom programja keresztény-konzervatív szellemiségű volt, bár egyes pontjai bizonyos irrealitást tükröztek (pl. Trianoni Nagy-Magyarország követelése). A szervezet külön Ellenállási Híradót készített, amelyet {123} röpiratszerűen terjesztettek. Külföldi kapcsolatokat is igyekeztek kiépíteni, titkos leveleket próbáltak több személynek postázni. Az Államvédelmi Hatóság végül az illegális szervezet nyomára bukkant. A „Kereszt és Kard Szövetség” tagjait letartóztatták, a házkutatások során sokuknál megtalálták a szervezet dokumentumait. A vizsgálat során a szervezkedők ellen az ÁVH kegyetlenül járt el, többször kínozták őket, a vizsgálók a saját érdekeik és igényeik szerint alakították a nyomozást. Az eljárás végén a politikai hatalom véresen leszámolt a szervezkedőkkel, a mozgalom 27 tagját bíróság elé állították, a legaktívabb szervezőket: Halápi Józsefet és Nyilassy Sándort halálra ítélték és kivégezték. Három vádlott életfogytiglani, a többiek súlyos börtönbüntetéseket kaptak. Egyes személyeket külön perekben ítéltek el. Az illegális szövetség kevésbé fontos tagjait (83 fő) internálták, a tagok egyes rokonait kitelepítették. Az internáltak közül egyeseket (Tánczos Lászlót és társait) 1953-ban az internálótáborok megszüntetésekor szabadulásuk megakadályozására bíróság elé állították és elítélték.148 A szervezkedés felgöngyölítése után a város társadalma számára világos lett a szervezett ellenállás lehetetlensége.

 

4. AZ ÚJ GAZDASÁGI SZERKEZET KIALAKÍTÁSA

Az 1948-as pártfúzió felgyorsította a szegedi gazdaság kommunista átalakulását. Az 1948. márciusi államosítások után Szeged 35 nagyobb ipari üzeme közül 33-at birtokolt az állam, kettő pedig a külföldi érdekeltség miatt (Angol-Magyar Jutafonó Rt. és a svéd tulajdonú Gyufagyár) még magánkézben volt. Nagy ütemben zajlott a kereskedelem Nemzeti Vállalatokba tömörítése, 1949 nyarán már 30-35 kereskedelmi Nemzeti Vállalat működött.

A magánkézben levő kisüzemek sorsát az 1949. december végi államosítás pecsételte meg. Az 1949. évi 20. tvr. alapján ekkor a következő tíz főnél (öntödéknél öt főnél) többet foglalkoztató szegedi üzemek, valamint 100 m2-nél nagyobb autójavító műhelyek kerültek állami kezelésbe. Ekkor államosították a még magántulajdonban levő két külföldi érdekeltségű üzemet.149 A régi tulajdonosokat kitiltották, ugyanakkor a politikai hatalom rákényszerült, hogy a szakemberhiány miatt egyes régi tulajdonosok foglalkoztatását engedélyezze.

A változások miatt égetően szükség lett nagyobb fejlesztésekre. A gazdaság működését ugyan elősegítette a Tisza-híd üzembe helyezése (1948. november 21-én Gerő Ernő avatta fel, Rákosi Mátyásról nevezték el), de új munkahelyeket nem teremtett. Pedig a munkanélküliek száma jelentősen {124} emelkedett, 1949 tavaszán 6000 ipari és 3000 mezőgazdasági munkanélkülit tartottak nyilván.150 Az MDP Nagyszegedi Pártbizottsága ezért 1949. február 8-án egy rendkívül panaszos levelet küldött Rákosi Mátyásnak, amelyben kérte a segítséget a probléma megoldásához.151 A levél meglehetősen jó pillanatban született, mert 1948-ban Magyarország a Szovjetuniótól 30 270 nagy fonóorsót vásárolt, és a központi testületekben ekkor vált időszerűvé ennek az elhelyezése. Szegednek szerencséje volt, mert az előterjesztések szerint a fonóorsók elhelyezése csak új épületben tűnt igazán gazdaságosnak, ezért a pártvezetés a fonoda szegedi elhelyezése mellett döntött.152 A Szegedi Textilkombinát építésén kívül jelentősebb állami iparfejlesztés nem történt a városban. Sőt 1950 őszén megszüntették a Dohánygyárat. A munkásokat fokozatosan átvette a Dohánygyár helyére költöző Ruházati Ipari Nemzeti Vállalat (Ruhagyár). A helyi iparban történtek kisebb fejlesztések. Létrejött a Szegedi Finommechanikai Nemzeti Vállalat, és 1950. december 21-én avatták a Szegedi Villamosvasút Vállalat dorozsmai vonalát.

38. Első gyalogosok az újjáépült hídon, 1948

A politikai hatalom gazdasági intézkedései a dolgozók számára is tartogattak kedvezőtlen fordulatokat. Rákosi Mátyás 1949. augusztus 20-án feladatként jelölte meg a „szocialista” elosztás elvének fokozottabb érvényesítését. Ennek értelmében 1950-ben számos változás történt a munkásság bérezésében. Első lépcsőben 1950. május 15-től négy szegedi (Szegedi Kender, Pamutipari NV, Szegedi Magasépítési NV és Gyárépítő NV) gyárban darabbérezést vezettek be. A változtatás a Magasépítési Nemzeti Vállalatnál komoly visszaesést okozott, az egyik legnagyobb, 560 munkást foglalkoztató {125} munkáján a bércsökkenés a dolgozók túlnyomó többségénél 30-40%, egyeseknél 50-60%-ra rúgott. A fentiek miatt igen rossz hangulat alakult ki a vállalatnál. Egy jelentés szerint „a dolgozók a fizetésük kézhezvétele után szentségeltek, káromkodtak, volt olyan, aki földhöz vágta a kapott munkabért, és hangosan kijelentették, hogy ezért a pénzért itt nem érdemes dolgozni, inkább elmennek kapálni”. Ennek ellenére a darabbér bevezetése folyta-tódott.153

1950. július 31-én általános normarendezés történt, amely egyes gazdálkodó szerveknél feszült hangulathoz vezetett.154 Sztrájkveszély a Keramit Műtéglagyárnál és a Kertész Téglagyárnál alakult ki, ahol a munkások le akartak állni. A sztrájk erőteljes szakszervezeti és párt közbelépésre nem valósult meg, azonban a dolgozók egy küldöttséget menesztettek a városházára, és kérték, hogy náluk ne vezessék be az új normákat.155 A Kertész Téglagyárban néhány munkás ledöntött 30 ezer, oszlopba rakott téglát.156 A politikai hatalom a darabbér, valamint a normák emelése elleni elégedetlenséget keményen megtorolta. A változások ellen felszólalókat súlyosabb esetekben elbocsátották az üzemekből. A hatalom a saját embereit sem kímélte, ha az illető kételkedett a bér és teljesítményrendezés helyességében.157

A kommunista rendszer gazdaságpolitikája legjellegzetesebben a mezőgazdaságban mutatkozott meg. A mezőgazdaság szocialista átszervezése 1948 őszén indult meg, de nagy akadályokba ütközött, Szeged parasztsága ugyanis ellenséges, vagy legalább is közömbös érzülettel viseltetett a szövetkezetesítés iránt. A mezőgazdaság szocialista átalakítása 1950-ig nem változtatta meg alapjaiban a város mezőgazdasági struktúráját, 1950 végén csupán a termőföldek 8,8%-a volt a tszcs-ék kezén. (L. a mezőgazdasági fejezetet.)

 

5. TÁRSADALOMELLENES INTÉZKEDÉSEK

A két munkáspárt egyesülése után a kommunista párt társadalompolitikai elképzelései érvényesültek, melyeknek a célja volt, hogy korlátozza az ellenséges társadalmi rétegeket, akadályozza, sőt megszüntesse azok {126} kapcsolatait a kommunista hatalom által preferált csoportokkal. Ezen társadalompolitika által a kommunista állam a működésének zavarait, hiányait és tévedéseit ezen ellenségesnek tartott rétegek tevékenységeként magyarázhatta.

Az MDP a megalakulása időszakában szigorította az egyházellenes tevékenységét. 1948 júniusában került sor a felekezeti iskolák állami tulajdonba vételére. Június 8-án berendelték a főispáni hivatalba a város összes belterületi plébánosát, és közölték velük, hogy bármilyen ellenséges jelenségért őket teszik felelőssé.158 A 13 általános és négy középfokú felekezeti iskola átvételére június 11. és 17-e között került sor. A hatalom a fenyegetéseinek érvényt szerzett, és minden államosítás elleni fellépést megtorolt. Népíróság elé állították Csák Boldizsár jezsuita atyát, Pongrácz Lórántot, a Klauzál Gábor Gimnázium hitoktatóját, mert az iskolaállamosítások ellen szólaltak fel, első fokon 4 év valamint 3 és fél év börtönre ítélték őket.159 1948 őszén tovább folytatódott az egyházak elleni hajsza. Szeptemberben vizsgálat indult Szeged–Somogyitelep a népkonyhát vezető Szent Vince missziós nővérek ellen. A vizsgálat után 1948. október 22-én azonnali hatállyal felbontották azt a szerződést, amelyet még 1932-ben kötött a város a népkonyhák kezelésére vonatkozóan a renddel. Fehér Katalin főnöknőt és Mezei Veronika szerzetes nővért munkásbíróság elé állították, és egy erősen koncepciógyanús, politikai színezetű eljárás során 4 és félévi illetve 4 évi börtönre ítélték őket.160

Az egyházak tevékenységét tervezetten támadták, ezekben az akciókban az iskolák tanulóit használták fel. Rendszeresen megtörtént, hogy diákokat készítettek fel, akik a hittanórákon provokálták a paptanárokat, előre megbeszélt kérdésekkel igyekeztek ezeket az oktatókat a diáktársaik előtt nevetségessé tenni.161 Az MDP Nagyszegedi Pártbizottsága 1948. október végén határozta el, hogy felszámolja az iskolákban a tanulók csoportos miselátogatását. Kiválasztottak minden iskolában néhány olyan diákot, akik vallásosságukról voltak ismertek, és különféle módszerekkel rávették őket arra, hogy az ebből az alkalomból szervezett iskolagyűléseken felszólaljanak, és a kommunista érdekek szerint érveljenek. A javaslatokat hat iskolában ellenvetés nélkül elfogadták, azonban az államosított leánygimnáziumban felszólalt két nyolcadikos diáklány, akik ezt a tervet élesen ellenezték. Sikerült is a gimnázium tanulóifjúságát maguk mellé állítaniuk, az igazgatónak kellett elfogadtatnia a javaslatot. Mivel a leányok a „legjobboldalibbnak ismert {127} családokból” származtak, az iskola tanácsa azonnal kicsapta őket.162 Az intézkedéssel a hatalom elérte a misékre járó diákság számának bizonyos csökkenését.

Egyes akciók kicsúsztak a hatalom ellenőrzése alól. Az 1949-es választások májusi finisében egy éjszaka ismeretlen tettes behatolt a Kálvária utcán levő kápolnába, ott az oltárterítőt összegyűrte, a szentképeket leköpdöste, és az egyik kehelytartó üreget kifeszítette. A vizsgálat során a jezsuita rendház egy részében elhelyezett tanoncotthon igazgatója kénytelen volt elismerni, hogy az egyik tanonc tette. A rend nem tett komolyabb lépéseket.163

A Mindszenty József elleni államvédelmi eljárás idején minden iskolában rendkívüli szülői és nevelőtestületi értekezleteket szerveztek, amelyek elítélték a hercegprímás tevékenységét, és szigorú megbüntetését követelték. Az államvédelmi szervek a lakosság hangulatát többször is megszondázták. A kialakult kép nem volt éppen kedvező, a társadalom véleményét mi sem bizonyította jobban, mint hogy Mindszenty őrizetbe vétele után nőtt a belvárosi templomok látogatottsága.164 A politikai hatalom fokozta nyomását, az egyháziak fizetését visszatartotta, elkezdte igénybe venni az egyházi épületeket. Így került a jezsuita rendház épületének első emeletére a Petőfi Sándor tanoncotthon, amely állandó feszültségek forrása lett. 1949 tavaszán megszigorították a plébániák és gyülekezetek mellett működő kongregációk figyelését, a pártaktivisták beléptek ezekbe. A begyűjtött adatokat intézkedés céljából átadták az államvédelmi szerveknek. Az egyházak karitatív tevékenységét sem nézték jó szemmel. A Madách utcai apácák 1949 elején gyűjtésbe kezdtek, tanyai parasztcsaládokat kértek fel élelmiszerek adományozására, és abból ellátták a szegényebb sorsú gyerekeket és anyákat. A kommunisták kezdeményezték a csoport feloszlatását.

A fakultatív hitoktatás 1949 őszi bevezetése növelte a feszültséget, Hamvas Endre püspök körlevélben figyelmeztette híveit, hogy szeptember 15-ig írassák be gyermekeiket hitoktatásra. Lépését a politikai hatalom erősen kifogásolta. A püspök akciója viszonylag sikerrel járt, hiszen a város egyes belterületi és külterületi iskoláiban már jóval a határidő lejárta előtt 70-80%-os (a református hittannál még nagyobb) volt a jelentkezési arány. A jelentkezési határidő lejárta után a középiskolákban kb. 60%-os, a belterületi általános iskolákban 80%-os, a tanyai iskolákban viszont 95%-os (néhol 100%-os) jelentkezési arányt tapasztaltak. A fakultatív hitoktatást a hatalom különféle trükkökkel igyekezett akadályozni. A hittanórákat a rendes tanítási idő helyett délutánra tették, és rászerveztek valami egyéb programot. Tanyákon kísérleteztek azzal, hogy a hittanoktatást az esti órákra tették, {128} remélve azt, hogy a gyerekek nem maradnak ott a sötétség miatt. Keserűen tapasztalhatták viszont, hogy a gyerekek mindezek ellenére a hittanórákra sok helyen szülői kísérettel is elmentek.165

Az egyházak üldözése ellen a vallásos társadalom, főleg a fiatalság többször fejezte ki tiltakozását. Különösen kemény ellenállást mutatott a kommunista intézkedésekkel szemben az államosított Szent Erzsébet Leánygimnázium diáksága. 1949 októberében két első osztályos tanuló a gimnáziumban elhelyezett vörös csillagot leszakította, és a faliújság közleményeit is letépték. A tanulókat azonnal kizárták az iskolából.166

Az egyházellenes támadások 1950-ben érték el csúcspontjukat, a politikai támadások egyre inkább adminisztratív jelleget öltöttek. Folytatódtak a szerzetesrendek ingatlanainak igénybevételi eljárásai, ennek keretében 1950 februárjától egyes rendek házait elvették, s a szerzeteseket más épületekbe kívánták költöztetni.167 A kórházakban ápolónővérként dolgozó apácákat 1950 májusában megfosztották állásuktól. Szegeden az ügy zökkenőmentes lebonyolítása érdekében több pártbizottsági aktivista betegként befeküdt a Városi Kórházba, és az apácák leváltásában segédkeztek.168

39. Az elnökség az alkotmányunk ünnepén rendezett nagygyűlésen, 1950. aug. 20.

Az MDP Titkárságának 1950. április 12-i határozata alapján 1950. június 9-10-én került sor a szerzetesek kitelepítésére.169 Az akció során több száz apácát és szerzetest (Csongrád megyéből 345-öt) szállítottak el az {129} ország egyes kijelölt rendházaiba: A Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek három szegedi zárdájából például 143 (a Szentháromság utcai rendházból 122) apácát, a jezsuita rendházból 21 szerzetest, a Soroni Szent Orsolya-rend szegedi apácáitól 15 személyt, a minorita rendházból 12 személyt. A kitelepítéskor a jezsuitákat Mezőkövesdre vitték, a többi említett szerzetes Egerbe és Vácra, valamint Ludány községbe került. A ferencesek kényszerlakhelyének Debrecent jelölték ki. A piarista rendházból kitelepített szerzeteseket a váci püspöki palotában helyezték el.170 A szerzetesek személyes tulajdonait később küldték utánuk. A hatóságok azokat a dolgokat, amelyeket a rendek tulajdonának tekintettek nem adták ki.171 A szerzetesrendek ingatlanait és vagyonát a város hasznosította iskolák, kollégiumok és más intézmények céljára.172 A hatalom eközben az egyházi személyiségeket egyre erőszakosabban próbálta bevonni olyan akciókba, amelyek a saját céljaiknak kedveztek. 1950. április végén zajlott a „Megvédjük a békét” mozgalom alá-írásgyűjtő kampánya. Április 28-án este fél tíz tájban a püspököt az Aradi vértanúk terén 20-30 pártaktivista körülfogta, és felszólította, hogy írja alá a békeívet. Miután erre nem volt hajlandó, április 30-án este a püspöki rezidenciánál tüntetést rendeztek, ahol jelszavakat kiáltoztak.173

A hatalom társadalompolitikájának fontos elemét képezte a gazdagparasztság, a kulákság elleni politikai támadássorozat. Az eljárások különösen az 1948–1950 közötti időszakban voltak szigorúak, mert ezeket a kialakuló kommunista hatalom a parasztság elrettentésére használta. 1948 nyarán például egy cséplőgép tulajdonost és alkalmazottait, valamint 12 szegedi gazdát állítottak uzsorabíróság elé azzal a váddal, hogy a cséplés adminisztrálásakor nem megfelelő adatokat vezettek be a nyilvántartásokba. Az eljárás során Papdi Antal cséplőgép tulajdonost 9 évi, alkalmazottját Csízik Mihály napszámost 8 évi, a többi gazdát 2 hónaptól 3 évig terjedő börtönre ítélték.174

Az 1949. március 4-én tartott pártbizottsági ülésen a budapesti pártközpont megbízottjaként jelen levő Komócsin Zoltán a következőképpen jellemezte az MDP kulákság elleni eszközeit és céljait: „…A kulákságnak össze kell törni a gerincét, meg kell törni az öntudatát, bátorságát (kiemelés tőlem). Ha falun történik valami provokáció, akkor a kulákságot be kell vinni a rendőrségre, összeverni (kiemelés tőlem), és a falunak is tudnia kell arról, hogy a kulákot jól elverték…”. A pártbizottsági ülésen Komócsin Zoltán {130} felvetésére Tatai István a BM Államvédelmi Hatósága Szegedi Osztályának vezetője válaszolt: „…a reakció tevékenysége megmutatkozott…amikor egyes községekben nyílt támadásba mentek át. Itt alkalmaztuk azokat a módszereket, amelyekről Komócsin elvtárs beszélt (kiemelés tőlem). Összeszedtünk 10-15 kulákot…”.175

A kulákság elleni akciók 1950-ben tetőztek, amikor a lengyelkápolnai MDP titkár meggyilkolása ürügyén húsz kulákcsaládot kitelepítettek. Vagyonuk nagy része a államra szállt.

Készpénz és boreladásból befolyt összeg 54 359,57 Ft

Ékszer, arany becsült értéke 40 000,00 Ft

Élelmiszerek értéke 10 000,00 Ft

Szálloda és Vendéglátó az áruért 31 389,00 Ft

Összesen 136 048,57 Ft.

A befolyt pénzösszeget, és az áruba nem bocsátott kisebb ingóságokat (ruha, bútorok, stb.) a termelőszövetkezetek között osztották fel, a Dózsa tszcs 13 200 Ft-ot és ruhaneműket, a Kecskéstelepi tszcs 10 000 Ft-ot, ruha-neműket és bútorokat, a baktói Alkotmány tszcs 11 500 Ft-ot, az újszegedi Haladás tszcs 4500 Ft-ot és ruhaneműket kapott, a többit a tanyavilágban le-vő tszcs-ék rendelkezésére bocsátották.176

 

6. A RÁKOSI-RENDSZER VÁLSÁGÁNAK KEZDETEI, A VÁROS 1951-TŐL 1953-IG

Magyarországon 1950 végéig lényegében befejeződött az intézményrendszer kialakulása, a szerkezetben ezután már csak kisebb változások történtek. A rendszer tartalékai erre az időszakra már kimerültek, a politikaigazdasági struktúra finanszírozási hiányait egyre kevésbé tudta pótolni. Tetézték a bajokat, az MDP 1951 februárjában tartott II. kongresszusa által elfogadott gazdaságpolitikai határozatok, amelyek a lakossági életszínvonal és ellátás egyre drasztikusabb csökkenéséhez vezettek.

A vallásos tevékenység és az egyházak elleni hatalmi fellépések továbbra is folytatódtak. Ugyanakkor egyre inkább arra törekedtek, hogy a Grősz-perrel megfélemlített papság hatalommal együttműködni hajlandó csoportjait szervezetten léptessék fel. Erre szolgált az. ún. békepapok mozgalma.177 A békepapi mozgalomhoz nem csatlakozott papságot fokozottan ellenőrizték, kapcsolataikat, templomon kívüli tevékenységüket korlátozták, és főleg azok ellen léptek fel, akik a fiatalsággal komolyabban foglalkoztak. Különösen {131} szálka volt a szemükben Lakos Endre személye. Az atya ellen, akit egyébként az ÁVH már régóta figyelt, eljárás indult, amelynek során a Bulányi György és társai ellen indított perben jogerősen 10 évi börtönbüntetésre ítélték.178 A politikai hatalom fokozta erőfeszítéseit a vallásoktatás ellen is. 1952-ben törekvései már nagyobb sikerrel jártak, a katolikus társadalom ellenállása kezdett megtörni. A katolikus egyház vallásgyakorlatát is akadályozták. Adminisztratív intézkedéseket hoztak a körmenetek korlátozására, s még az egyébként szokásos húsvéti körmeneteket sem mindig engedték megtartani. Így történt 1952 húsvétján is, amikor Inczédi László móravárosi plébános körmenetét nem engedélyezték, ennek ellenére mintegy 500-an össze-gyűltek, de Inczédi 20 perces beszéde után békésen szétszéledtek, összetűzésre nem került sor.179

A reformátusok — akik imaközösségeket szerveztek — állami ellenőrzése valamennyivel enyhébb volt. Szegeden, mivel viszonylag kevés református élt, egy imaközösség működött Bakó László és Seres Zoltán lelkészek, valamint Török Imre nyugdíjas tanár vezetésével. A politikai hatalom természetesen figyelte tevékenységüket, különösen azért, mert információkat szerzett arról, hogy a református egyházon belül létezett egy „Délvidéki ébredés” nevű hitbuzgalmi csoport, amelynek Csongrád megyében Bakó László volt a vezetője. A lelkészt nemsokára el is mozdították Szegedről.180 Az egyházi szektákat sem hagyták felügyelet nélkül. A Szegeden tevékenykedő kisegyházak (metodista, adventista, baptista, nazarénus, és Jehova tanúi) tagjait nyilvántartották. Különösen a nazarénus és a Jehova tanúi szektát tartották ellenőrizendőnek, és térítő tevékenységüket korlátozták azok vallásos pacifizmusa miatt.181

Nem változott a gazdagparasztság ellenes politika sem, mezőgazdasági tevékenységüket továbbra is fokozottan ellenőrizték, és sokszor indítottak eljárást ellenük. 1951-ben 45 kuláknak minősített gazdát jelentettek fel a vetés be nem fejezése miatt, őket a tanácsi büntetőbíró (szabálysértési előadó) 1000 Forint feletti pénzbüntetésre ítélte. 1952 őszén 10 kulákot az őszi vetés, 13 kulákot a trágyázás elszabotálása miatt jelentettek fel, Király János kulákot pedig az ügyészség kezére adták.182 Különös szigorúsággal járt el a hatalom a terménybeszolgáltatással kapcsolatos visszaélések esetén. Az egyéni gazdák termésének pontos megállapítása céljából elszámoltató {132} bizottságokat szerveztek, és ezek főleg a kulákgazdáknál számba vették a termés adatait.183

1951 és 1953 között keményedtek a hatósági fellépések a városi polgárság, a volt tőkés vállalkozói réteg és a Horthy-rendszer tisztviselői ellen. 1951 júniusában 23 családot telepítettek ki a Hortobágyra és Tiszaszentimrére. A legnagyobb kitelepítésre 1952-ben került sor, amikor több mint 100 polgárcsaládot vittek el a városból, lakásaikat elvették és a szegedi lakásínség enyhítésére használták fel. Bútoraikat, és holmijukat a Bizományi Vállalat értékesítette.184

A gazdaságpolitika torzulásai miatt 1953-ra az üzemi struktúra az országos nagyvállalatok helyi kirendeltségén kívül alig több mint 40 üzemben koncentrálódott.185 A szegedi vállalatok közül mindössze 8 érte el az exportképesség szintjét.186 A minőségi termelés hiánya nagy gondokat okozott néhány üzemnél.187

1951 és 1953 között tovább romlottak a munkásság munkakörülményei. Az ellátási nehézségek, a munkaszervezési hiányosságok, a normarendezések több esetben váltották ki a dolgozók elégedetlenségét. A legtöbb gondot a kaotikus munkaszervezésből és az anyaghiányból adódó leállások okozták, 1951 januárjában például 160 munkást küldtek el az üzemekből fagyszabad-ságra.188 A beruházások hiánya miatt több gyárban, pl. a Szegedi Jutagyárban balesetveszélyes körülmények között dolgoztak. A politikai hatalom szovjet módszerekkel próbálta meg az ipari termelést növelni, munkaversenyeket hirdettek. 1951–1952-ben kiépültek az üzemekben a szovjet eredetű termelési mozgalmak. A politikai hatalom különösen szorgalmazta a magyar termelési mozgalmakat, amelyek sok gyárban kerültek bevezetésre.189

A válság leginkább a közellátási gondok elterjedésében jelentkezett, bizonyos területeken állandó lett az áruhiány. A rendszer első nagy közellátási válsága 1950 őszén okozott nagy gondokat, mert az állam az 1949-re tervezett takarmánynak (szálas illetve szemes) csak mintegy 2/3-át tudta begyűj-teni.190 Az első problémákat már 1950 májusában észlelték a helyi {133} pártszervek, akik felfigyeltek arra, hogy a lakosság lisztigénylése nagymértékben megnőtt. Ugyancsak jelentették, hogy a barna kenyér felvásárlása komoly méreteket öltött. Egy jelentés szerint a munkások is kenyeret etettek a disz-nókkal.191 A hatalom megpróbált intézkedéseket hozni az élelmiszerhiány leküzdésére, csökkentette az exportot, megbízható embereket, sőt államvédelmi nyomozókat rendelt ki a sorbaállásokhoz, kevés sikerrel. Politikai módszerekkel kísérelték meg a helyzetet rendezni, az ellenséges csoportokra fogták a problémákat. Az MDP Titkársága elrendelte, hogy korlátozzák az egy főnek kiadható élelmiszermennyiséget, és utasították a hatóságokat a beszolgáltatások szigorú betartatására.192 Sajátos és egyben riasztó módon enyhült a húshiány: elszaporodott a malacok levágása, a tenyésztők 8-12 kilósan adták el őket, mert nem jutottak takarmányhoz.193 A közellátás nehézségei miatt a kormányzat 1951 elejétől kénytelen volt bevezetni a jegyrendszert több élelmiszerre és iparcikkre.

Az ellátást több adminisztratív tényező rontotta. Mivel Szegedet agrár-jellegű városnak tekintette a hatalom, a közellátást zömében saját erőből kellett megoldania. A város kb. 14 ezer kat. hold termőfölddel rendelkezett (szemben pl. Hódmezővásárhellyel, amelynek területén kb. 60 ezer kat. hold termőföld volt), és ezen a birtokállományon nem lehetett megfelelő mennyiségű növényt termeszteni. A város fő élelembeszerző forrásai, a város régi tanyavilágában fekvő falvak elapadtak, mert elsősorban a saját ellátási gondjaik miatt a Szeged felé irányuló élelmiszerszállításokat különféle rendelkezésekre való hivatkozással akadályozták és megnehezítették. Ráadásul a rossz közellátás ellenére Szegednek Budapest ellátásában is szerepet kellett vállalnia, naponta 4 ezer liter tejet szállítottak a fővárosba.

1951 tavaszán ezért a tejellátás terén alakultak ki gondok, a város napi ellátmánya ekkoriban 6 ezer liter volt a 85 ezres belterületi lakosságra. A hiány miatt csak az öregek, betegek és a szoptatós anyák ellátását biztosították (tejutalványokra), míg a lakosság többi részét figyelmen kívül hagyták. 1951 márciusában ugyan emelték a kontingenst 8400 literre, de ez sem segített sokat. Még ennél is súlyosabb nehézségek alakultak ki a húsáruk területén. 1951 februárjában a kiutalt havi húsmennyiség mindössze 140 q volt, amely a lakosság összlétszámát tekintve havi 20 dkg hús biztosítását sem tette lehetővé. Sokszor 200-300 ember állt sorba az árudák előtt, és ezt a tömeget a kirendelt aktivisták a legnagyobb erőfeszítésük ellenére sem tudták szétoszlatni. Az ellátás javítása érdekében a városi pártbizottság levelet intézett Nagy Imre élelmezésügyi miniszterhez, és kérte segítségét a helyzet {134} megoldásához. Kevés sikerrel, a közélelmezés nehézségei, főleg a tejellátás terén, egész évben fennálltak.194 A jegyrendszer decemberi megszüntetése sem javított lényegesen a helyzeten.

A pártállam legnagyobb közellátási válsága 1953 tavaszán alakult ki. A helytelen mezőgazdasági politika, a padláslesöprések és a kegyetlenül szigorú beszolgáltatási rendszer, valamint a tél 1952-ben a mezőgazdasági termelés jelentős csökkenéséhez vezettek. 1953 februárjában a városban ugrásszerűen megnőtt a kenyérvásárlások száma. (Feltehetően ekkorra elfogyott a gazdáknál a gabona.) A hatalom a korábban alkalmazott módszerekkel próbálta a gondokat orvosolni. Hatósági jogkörrel felruházott aktivistákat (ún. népnevelőket) küldtek a boltokhoz, akik az agitáción túlmenően jogosultak voltak ellenőrizni a vásárolt áru mennyiségét, sőt még a lakosok lakásában is tarthattak ellenőrzést. Egy ember csak egy kenyeret kaphatott, és nem szegedi lakosoknak nem adtak ki semmit. A rendelkezések megszegőit, az „áruhalmozókat” átadták a rendőrségnek. Másokat kiállítottak a sorokból és a többiek előtt megszégyenítették. Egyes árudákban az elégedetlenkedő tömeg beverte az ablakokat (pl. a felsővárosi 27. sz. áruda).195 A kenyérellátás zavarai később sem szűntek meg, sőt 1953 májusában még a februárinál is nagyobb méreteket öltöttek. A hatóságok nem egyszer úgy próbálták meg a gondokat orvosolni, hogy háromnapos kenyereket süttettek át újra és szállíttattak ki a boltokba. A tumultuózus sorban állások sűrűsödtek, az emberek egyre több boltablakot törtek be (Alsóvárosban, Kárász utcán).196

 

7. A KÖZÉLET 1953 ÉS 1956 KÖZÖTT

Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halála után megkezdődött a személyi kultusz bírálata, és az SZKP bizonyos gazdasági, társadalmi és külpolitikai korrekciók végrehajtására szánta el magát. Ezzel a politikai folyamattal összefüggésben 1953. május végén Moszkvába invitálták Rákosi Mátyást, és felhívták a figyelmét bizonyos reformok szükségességére. Az MDP Titkársága ennek hatására június elején hozott határozatot néhány gazdasági és politikai intézkedésről, ezeket a lépéseket a szovjet vezetők kevesellték, és egy általuk név szerint meghatározott párt- és állami vezetőkből álló küldöttséget rendeltek Moszkvába, ahol ismét nyomatékosan követelték a reformok megindítását.

{135} Az SZKP igénye elől az MDP immár nem térhetett ki. Az MDP KV 1953. június 27–28-i ülésén határoztak a gazdaságpolitika és a társadalompolitika módosításáról. A júniusi határozat alkalmasnak tűnt arra, hogy az országot a válságból kivezesse, azonban Rákosi javaslatára nem hozták nyilvánosságra, csak egy rövidített változatát ismertették a párt középszintű szer-vezeteivel.197 A lakosság és a párttagság nem értesült a pártdöntésről, éppen ezért az 1953. július 3–4-i országgyűlésen történtek váratlanul érték a társadalmat. A törvényhozó testület, amely 1953. május 17-i választások után az első ülését tartotta, a júniusi határozat párt és állami vezetői funkciók szétválasztására vonatkozó előírása alapján a leköszönő Rákosi Mátyás helyett Nagy Imrét választotta meg miniszterelnöknek.198

Szeged lakosságát meglepetésként érte Nagy Imre programbeszéde. A beszéd hatását fokozta, hogy a pártapparátus nem tudott csoportos rádióhallgatásokat szervezni, ezért az emberek otthonukban (ellenőrizetlen közegben) rádiót hallgatva, vagy a másnapi sajtóból értesültek az eseményről. A beszédet kedvezően fogadta a szegedi lakosság minden rétege. A kormányfő beszéde nem maradt hatás nélkül a pártaktivistákra sem, akik közül sokan rádöbbentek az eddigi tevékenységük folytatásának lehetetlenségére. Több üzemben például az addig népnevelői munkával megbízott aktivisták megtagadták a pártmunkát, mondván: „a népnevelő munkára nincs szükség”.199 A pártállam erőszakszervezeteinek alkalmazottai elbizonytalanodtak, egy rendőrségi jelentés szerint „a kormányprogram megjelenése után a rendőr elvtársak egy helyben topogtak, elnéztek a szabálytalanságok felett”.200 A parasztság hangulatát ugyancsak jelentősen befolyásolta a beszéd, s hatására a termelőszövetkezeti tagság nagy része jelezte kilépési szándékát, az Új Élet tszcs tagságának például 99%-a. A kuláknak tartott gazdák örültek a kormányfő szavainak, és várták a folytatást. Közülük többen felkeresték korábbi tanyáikat, jelezve, hogy igényt tartanak korábbi tulajdonaikra. Hasonlóképpen jártak el az államosított lakások tulajdonosai, sőt még olyanok rokonsága is jelezte igényét, akiket korábban a városból kitelepítettek és lakásukat elvették.

Rákosi Mátyás a július 11-i pártaktíván elmondott felszólalása a pártapparátust megnyugtatta. Az aktivisták július közepétől számtalan helyen tartottak röpgyűléseket, s agitáltak a párt (főleg Rákosi) irányvonala mellett. A lakosság felismerte a pártvezető beszédének lényegét, sokan jelezték, hogy „nincs semmi változás, mert amit Nagy elvtárs elmondott, azt Rákosi elvtárs {136} visszavonta”. Sok szegedi munkás ezt hintapolitikának nevezte rosszalló értelemben.

A változások kedvező hatást gyakoroltak a település fejlődésére. Az 1954. évi X. törvény (a tanácsokról) négy várost (köztük Szegedet) kiemelt az országos igazgatási hálózatból és közvetlenül a központi szervek irányítása alá vonta, teljes megyei joggal ruházta fel őket. A város területét három közigazgatási kerületre osztották, amelyeket 1971-ig a kerületi tanácsok irá-nyítottak.201

A város mezőgazdasági struktúrája bizonyos mértékben módosult. Két szövetkezetben merült fel komolyan a megszűnés lehetősége, de végül csak az Újvilág szövetkezeti csoport 17 tagja választotta az egyéni gazdálko-dást.202 A gazdaságpolitikai változások az egyéni termelők munkakedvét is megnövelték, több speciális növénytermesztési ágban jelentősen nőtt az egyéni gazdaságok száma. A szegedi mezőgazdaság legjövedelmezőbb ágazatát jelentő paprikatermesztésben az aktív tevékenységet folytató (tehát termelési szerződést kötő) egyéni gazdaságok száma két év alatt (1953–1955) mintegy 20%-kal nőtt kb. 7500-ról 8925-re.203 Az egyéni gazdaságok helyzetének javulása a szövetkezeti mozgalomtól még jobban elidegenítette a parasztságot.204

Az iparpolitika változásai kedvezően érintették Szegedet. A könnyűipar és élelmezési ipar fejlesztési lehetőségeinek növekedése a helyi vállalatok mozgásterét megnövelte, a kormányprogram utáni hetekben két szegedi üzem is kapott azonnal pótlólagos beruházási összegeket.205 A kormányprogram a magánkisipar jelentős fejlődéséhez vezetett, a kisiparosok száma 1952 és 1954 között több mint másfélszeresére (172,3%-ra) növekedett, míg 1952-ben 885 kisiparos tevékenykedett (főleg a textilruházati, valamint bőr-és szőrmeiparban), addig 1954-ben 1525 volt a számuk.206 A szolgáltatási ágazatokban ugyancsak javultak a lehetőségek. A kormányprogram alapján az Országos Tervhivatal 200 lakás építését ütemezte be a városban, amely a település lakáshelyzetét némileg javította volna.

Nem történt jelentős változás a pártállam társadalompolitikájában, a párt továbbra is ellenségként kezelt bizonyos társadalmi rétegeket. Csak az ellenük folytatott gyakorlat módszerein változtattak. Bizonyos kényszerítő intézkedéseket (az internálást és a kitelepítést) megszűntettek. A megyei és járási ügyészségek létrehozásával az erőszakszervezetek és a hatóságok {137} önkényességeit igyekeztek kordában tartani. Ezen lépések hatékonysága azonban alacsony volt, például az 1951–1952-ben kitelepítettek ugyan visszatérhettek Szegedre, de számos ok miatt kénytelek voltak többen ismét elköl-tözni.207 Egyes szervezetek, mint például a Belügyminisztériumba beolvasztott ÁVH továbbra is érinthetetlenek maradtak.208

Az egyházak tevékenysége, a vallásos élet kedvezően alakult. Az Állami Egyházügyi Hivatal helyi megbízottjának jelentése szerint a városi lakosság körében újraéledt a vallásos élet iránti igény, a misék látogatottsága megnőtt (különösen Alsóvároson).209 1954-ben megsokasodtak az egyházi személyek és objektumok elleni sajtó és egyéb támadások. Ezeket már a politikai hatalom sem tudta kordában tartani.210 1954. május 8-ára virradó éjjel egy honvédtiszt, Polyák György hadnagy a laktanyában borozgatás után egy honvéddel a városba ment. A rókusi templomban orgonálni akartak, mivel oda nem sikerült bejutni, a hadnagy dühében letörte a templom oldalán levő szent szobrok kezének egy darabját. Nem sokkal ezután a Kálvária téren is akciózni kezdtek, ahol egy velük levő létrát a stációkhoz állítva fel akartak azokra mászni, de a keresztek ledőltek. 14 stációból 12-őt döntöttek le ilyen módon. Az eset óriási felháborodást keltett, akkora hullámokat vert, hogy külföldi rádiók is megemlítették kommentárjaikban.211 A hatalom engedményekre kényszerült. A stációkat a tanács költségén egy hét múlva helyreállították, a tettesek ellen pedig büntetőeljárás indult.212

1953. július 4-e után megerősödött a társadalom ellenállása és kritikája a hatalommal szemben, és ez egyre inkább szervezett formában jelentkezett. 1953 szeptemberében a békekölcsönjegyzés ellen tiltakozó röplapok árasztották el az üzemeket (Textilkombinát, Kenderfonó), amelyek a rendszer gazdasági sikertelenségét emelték ki. A röplapok nyugtalanságot keltettek, ezért szigorították a nyomást a békekölcsön befizetésére.213

A júniusi párthatározat alapján a szegedi pártszervek felső utasításra bizonyos politikai és szervezeti módosításokat hajtottak végre, intézkedéseket hoztak a kollektív vezetés helyreállítására. Ugyancsak intézkedtek a pártválasztmány, amelyet eddig csak rendszertelenül hívtak össze, szerepének növelésére. A párttitkárt kötelezték arra, hogy a pártválasztmány minden {138} ülésén számoljon be a pártbizottság végzett munkájáról.214 A pártbizottság apparátusa 1953 után nem cserélődött ki jelentősen, változások egyéb okokból történtek (pl. beiskolázás). 1954-ben egy kisebb kádermozgás zajlott le a Csongrád Megyei Pártbizottságon, egyes szegedi apparátusi alkalmazottak átkerültek a megyei pártbizottsághoz, többek között Zombori János is, akinek helyére az MDP KV Titkársága 1954. április 20-án Ladányi Benedeket nevezte ki.215 A pártállam 1953 utáni társadalompolitikájának legnagyobb módosulását jelezte a Népfront mozgalom helyreállítása. A Hazafias Népfront Szegedi Városi Bizottsága 1954 őszén alakult ujjá az MDP III. kongresszusának határozatai nyomán.

Az MDP vezetői (Rákosi Mátyás, Nagy Imre) közötti ellentétek, a frakcióharcok és a kétségtelenül létező gazdasági nehézségek Nagy Imre miniszterelnök bukásához vezettek. A párt Központi Vezetősége 1955. március 2 és 4 között tartott ülésén határozta el a visszahívását (a lemondatás április 14-én történt), és az országgyűlés négy nappal később, április 18-án Hegedűs Andrást választotta meg kormányfőnek. A politikai fordulat egyes 1953 előtti nézetek és módszerek megerősödését jelentette, főleg a gazdaságpolitikában. Ismét előtérbe került a nehézipar fejlesztésének szükségessége, a fogyasztás mértékének csökkentése és a termelőszövetkezetek szervezése.

Az áprilisi politikai fordulat a város gazdasági életét jelentősen befolyásolta. A fokozott adóztatás miatt a magánkisiparosok száma csökkent, pl. az 1954. évi 1525-ről 1406-ra.216 Ez a szám 1956-ban tovább csökkent 1367-re.217 Az agrárpolitika módosulását a szegedi mezőgazdaság is tükrözte. 1955-ben nagyfokú szövetkezeti bővítési kampányba kezdtek, ennek következtében jelentősen bővült a szövetkezetek taglétszáma és földterülete. Új termelőszövetkezet is alakult (Szabadság).218 1956 elején folytatódott a szövetkezeti kampány, februárban két új szövetkezeti csoport alakult (Búzakalász, Rózsa Ferenc).219

A SZKP XX. kongresszusának történései elbizonytalanították a politikai hatalmat, amit a társadalom érzékelt, és felerősödött a kritikai tevékenység. A parasztság magatartása a szövetkezetek iránt egyre elutasítóbb lett, a szövetkezeti mozgalom fejlesztésére vonatkozó hatalmi törekvéseknek ellenállt. A legjelentősebb kritikát az értelmiség fogalmazta meg, amely az addig meglevő intézményes kereteket használta fel a vitákra és nézetei terjesztésére. Érdemes megemlíteni az Írószövetség megyei és városi szervezeteinek tevékenységét. A városban alkotó írók 1956-ban már tekintélyes, az addigi {139} irányvonallal ellentétes véleményeket is hangoztattak. Szegeden a legjelentősebb vita a Vajda László, Vajtai István irodalmárok, főiskolai tanszékvezető és munkatársa rehabilitálásáért folyt, akiket nézeteik miatt 1955–56-ban eltávolítottak a főiskoláról.220 Szeptember 16-án tartották vitaestjüket a Történettudományi Társulat szegedi szervezetének tagjai. A történész vitán 300 résztvevő előtt a vitaindító előadásokat Karácsonyi Béla és Mérei Gyula egyetemi oktatók tartották.221 A régi szervezeti keretek mellett új fórumok is keletkeztek. A budapesti Petőfi Kör mintájára az MDP Szeged Városi Bizottsága 1956 júliusában létrehozta Szegeden a József Attila Kört, amely októberig érdemi tevékenységet nem fejtett ki.222

Az MDP kénytelen volt alkalmazkodni a körülményekhez. 1956 közepétől javultak a kapcsolatok Jugoszláviával, így szegedi pártszervek 1956 tavaszától felvehették a kapcsolatot a határon túli szerb kommunistákkal. A városi pártéletben csupán kevés változás történt, 1956. szeptember 1-én a beiskolázott Ladányi Benedek helyett Vereska Andrást választották a városi pártbizottság titkárává. A hatalom bizonytalanságát jelezte, hogy már nem tudta az időt tovább húzni, engedményekre kényszerült. Az eddig elszabotált József Attila Kör vezetősége szeptember 29-én október 19-re tűzte ki az első vita időpontját a szegedi értelmiség helyzetéről és az értelmiségi politikáról szóló párthatározatról.223

40. A Szent Johanna próbáján, 1956 Károlyi István, Papp Teri, Kovács János, Káló Flórián és Horváth Jenő rendező

A város művelődési és közélete felpezsdült, a Szegedi Nemzeti Színház 1956 őszi repertoárjába több nyugati darabot is felvettek, például Pirandello és Anouilh műveit. Október 6-án adták elő G. B. Shaw: Szent Johanna című drámáját, amelyet a helyi szervek később úgy értékeltek, hogy szánt szándékkal időzítették azt Rajk László és társai temetésének napjára. A dráma utolsó képét, Johanna rehabilitálását állítólag erősen aktualizálva adták elő a szí-nészek.224

41. Diákgyűlés meghívója, 1956. okt. 16.

  1. A korszakra vonatkozó legjelentősebb összefoglaló irodalom: Izsák Lajos 1995.; Romsics Ignác 1999.; Gyarmati György 2001. 557–640.; Gergely J.–Izsák L. 2000. 304–450.
  2. A tanyarendszer felszámolására l. Belényi Gyula 1996. 97–102.; Orbán Sándor 1980.
  3. Magyar Közlöny. Hivatalos lap. 1949. 99. sz. máj. 11. A községek a következők: Lengyelkápolna (Zákányszék) (5203-13-8/1949. sz. BM. rend.), Várostanya (Ásotthalom) (5203-16-8/1949.), Szatymaz (5203-12-8/1949.), Röszke (5203-15-8/1949.), Felsőközpont (Balástya) (5203-18-8/1949.), Alsóközpont (Mórahalom) (5203-14-8/1949.), Csengele (5203-17-8/1949.), Ruzsajárás (Csorva) (5203-19- 8/1949.), Királyhalom (Mórahalom) (5203-13-8/1949.). A továbbiakra l. a Közigazgatás című fejezetet.
  4. Szeged statisztika 1952–1955. 5.
  5. MOL-MDP54. ir. 31. őe. 1949. febr. 24-i ülés jkv.
  6. MSZMP45. ir. 2. fcs. 94. őe. Fegyveres testületekre vonatkozó iratok. 1949. dec. 28.
  7. SZMB bünt. ir. B. 801/1950. A perben fellépőtetett tanúkat a B. 6688/1950. sz. perben elítélték.
  8. MOL-MDP54. ir. 94. őe. 1950. ápr. 12-i ülés jkv. A déli határsáv létesítésének körülményeiről a szegedi összefüggéseket is tárgyalva részletesen ír Orgovány István 2001. A szovjet kívánságok a következők voltak: a hazánkban levő egyre hatalmasabb orosz technikai erőforrás védelme érdekében a déli és nyugati határok hermetikus lezárása, és úgynevezett védőövezetek kialakítása ahol csak rendszerhű emberek lehetnek stratégiai foglalkozásokban (erdőőr, vendéglős, szállodaigazgató, stb.) l. erre Okváth Imre 1998. 106.
  9. MOL-MDP54. ir. 1950. jún. 7-i ülés jkv. A szovjet kívánságok a következők voltak: a hazánkban levő egyre hatalmasabb orosz technikai erőforrás védelme érdekében a déli és nyugati határok hermetikus lezárása, és úgynevezett védőövezetek kialakítása ahol csak rendszerhű emberek lehetnek stratégiai foglalkozásokban (erdőőr, vendéglős, szállodaigazgató, stb.) l. erre Okváth Imre 1998. 106.
  10. MSZMP31. ir. 1. fcs. 27. őe. Titkári jelentések. 1950. jún. 26.
  11. MSZMP49. ir. 2. fcs. 94. őe. Iparfejlesztéssel, ipartelepítéssel kapcsolatos iratok. OTH 1950. márc. 5-i levele.
  12. A műszaki zár telepítésére l. Balló István 1999. 818–822. A műszaki zárba 1 500 000 harckocsi aknát, 2 500 000 gyalogsági aknát terveztek beépíteni.
  13. A Kiskundorozsmai Járási Pártbizottság alá tartoztak Algyő, Árpád, Kiskundorozsma és tanyai központjai, Öttömös, Pusztamérges, Pusztaszer, Sándorfalva, Tápé községek és Szeged felsőtanyai részeinek pártszervei, a Tiszamelléki Járási Bizottság alá Baks, Deszk, Ószentiván, Gyálarét, Kübekháza,Röszke, Szőreg és Újszentiván községek, valamint Szeged alsótanyai részeinek pártszervei.
  14. Segédkönyv 1989. 200–201. Komócsin Zoltán később 1948. dec. 14-től 1949. június közepéiga Vas megyei Pártbizottság titkára, 1949. június közepétől a MDP KV Agitációs és Propaganda Osztályának helyettes vezetője lett 1950 októberig, amikor Sztálin engedélyével beiskolázták a SZKP hároméves pártfőiskolájára. 1953 januárban, miután visszahívták, visszakerült korábbi funkciójába, majd 1954elejétől átvette az osztály irányítását. 1955 decemberben leváltották, s a Hajdú-Bihar megyei Pártbizottságtitkára lett.
  15. Életrajzi lexikon 1987. 462–463. Zöld Sándor 1950 márciusában az MDP Politikai Bizottságának tagja lett, majd júniusban belügyminiszterré nevezték ki. Az ÁVH várható letartóztatása elől 1951.ápr. 20-án az öngyilkosságba menekült, miután családját lemészárolta.
  16. Uo. ifj. Komócsin kb. egy éven át dolgozott ebben a beosztásban. Miután azonban Horváth Mártonnal konfliktusai támadtak, a MDP KV Titkárság 1951. márc. 16-án a budapesti XII. kerület pártbizottság titkárának nevezte ki. L. erre MOL-MDP54. ir. 144. őe. 1951. máj. 16-i jkv.
  17. MOL-MDP54. ir. 103. őe. 1950. jún. 7-i ülés jkv. A Titkárság az ülésen először elutasította a kinevezést azzal, hogy Zombori Jánossal Kádár János még beszéljen. A beszélgetés valószínűsíthetően megtörtént, és Zombori még júniusban megkezdte Szegeden a munkáját. Zomborit 1948-ban helyezték szegedi szakszervezeti pozícióból Budapestre.
  18. Janikovszky szegedi tevékenységére l. Bálint László 2004/c.
  19. MSZMP45. ir. 2. fcs. 101. őe. Tagfelülvizsgálattal kapcsolatos iratok. Részletes adatok l. Farkas Csaba 2009/a. 29.
  20. SZVT Mg. ir. 2. d. 8130-73/1950. sz.
  21. Kajári Erzsébet 2001. I. k. 136.
  22. Uo. 92. és 94.
  23. Kajári Erzsébet 2005. II. k. 109–129.
  24. Belügymin. Koll. ir. 1958. aug. 6-i ülés jkv. 10-140/10-1958. sz. jelentése.
  25. Kajári Erzsébet 2005. II. k. 109–129.
  26. A Rákosi-rendszer igazságszolgáltatásának jó összefoglalóját adja Kahler Frigyes 1993.
  27. Az ellenzéki pártok hatalomból való kiszorításáról jó összefoglalót ad Izsák Lajos 2000.
  28. Főisp. biz. ir. 1/1949. res. sz. Szeged város polgármesterének 1948. máj. havi jelentése.
  29. Eltávolításuk részleteire l. Farkas Csaba 2009/b. 10.
  30. Tudománypolitikai Intézet Kisgazda Levéltára. Kisgazdapárt ir. 30. d. 38. őe. Csongrád megyei levelezés. 1948. szept. 13.; SZH, 1948. szept. 14.
  31. SZH, 1948. okt. 10. Elnök Dobó Gyula, ügyvezető alelnök Eperjessy Kálmán, alelnök Szabó Antal, Madarász János, Radványi Sándor, Tóth Antal, Török János, Baróti Dezső, Pakó Sándor, Gár-gyán Antal, Papp István, Ördögh Imre, pártigazgató Sulyok Mihály, titkár pedig Németh László lett.
  32. Tudománypolitikai Intézet Kisgazda Levéltára. Kisgazdapárt ir. 38. őe. Csongrád megyei levelezés. Németh László beszámolója és 1949. márciusi fellebbezések.
  33. Főisp. biz. ir. 1/1949. res. sz. A főispán 1948. decemberi, 1949. februári és márciusi jelentése. A Radikális Pártszövetség a Supka Géza vezette Polgári Demokrata Párt és a Magyar Radikális Párt együttműködéseként jött létre 1948 tavaszán.
  34. L. erről Csapody Miklós 2004. 226–227., 232–234., 240.
  35. MSZMP45. ir. 2. fcs. 98. őe. Választásokkal kapcsolatos iratok.
  36. MSZMP45. ir. 2. fcs. 61. őe. Klerikális reakció iratai. Jelentés és összefoglalás a klérussal kapcsolatos választási munkáról.
  37. MSZMP45. ir. 2. fcs. 97. őe. Választásokkal kapcsolatos iratok. Hármas bizottság felsőtanyai jelentése.
  38. Az ellenséges megnyilvánulások listái MSZMP45. ir. 2. fcs. 96. őe. Választásokkal kapcsolatos ir.
  39. Főisp. biz. ir. 1/1949. res. sz. A főispán 1949. ápr. 1–máj. 25-i jelentése.
  40. MSZMP45. ir. 2. fcs. 97. őe. Választásokkal kapcsolatos iratok. Kimutatás a szegedi választókörzetek választási eredményeiről. Szeged képviseletében Császár Balázs, ifj. Komócsin Mihály, Kurlik Imréné, Révai József, Tóth Antal, Vígh Istvánné és Zöld Sándor került az országgyűlésbe. L. erre Péter László 1971. 106.
  41. Főisp. biz. ir. 1/1949. res. sz. A főispán 1949. ápr. 15–máj. 25-i jelentése.
  42. Bálint László 2005. 121–156.; SZMB bünt. ir. B. 5132/1950. sz. Halápi József és társai.
  43. MSZMP31. ir. 2. fcs. 161. őe. Az ipari üzemek államosításával kapcsolatos iratok. Az államosított vállalatok névsorára l. Farkas Csaba 2009/b. 13.
  44. Fűisp. biz. ir. 1/1949. res. sz. A fűispán 1949. márc. 15-31-i jelentése.
  45. MSZMP45. ir. 2. fcs. 13. űe. Párttitkárok levelezése a KV titkáraival és osztályaival.
  46. MOL-MDP54. ir. 31. űe. 1949. febr. 24-i ülés jkv.
  47. MSZMP45. ir. 1. fcs. 9. őe. 1950. máj. 27-i pártbizottsági ülés jkv. Jelentés az üzemeinkben most bevezetésre került darabbérezés jelenlegi állásáról.
  48. MSZMP45. ir. 2. fcs. 163. őe. Alapbéremeléssel és normarendezéssel kapcsolatos iratok. 1950. aug. 5.
  49. MSZMP31. ir. 2. fcs. 163. őe. Alapbéremeléssel és normarendezéssel kapcsolatos iratok. 1950. aug. 25.
  50. MSZMP49. ir. 2. fcs. 49. őe. Aktivák jelentései a népnevelő munkáról. 1950. jún. 27.
  51. MSZMP31. ir. 2. fcs. 163. őe. Alapbéremeléssel és normarendezéssel kapcsolatos iratok. A szervezési osztály 1950. aug. 25-i jelentése. A jelentés szerint „el kellett távolítani a szegedi Téglagyárak vállalatvezető helyettesét, aki opportunista magatartásával a Minisztertanács határozatát nem tette magáévá”.
  52. Főisp. biz. ir. 8/1948. res. sz.
  53. NB. ir. NB. 1217/1948. sz., NB. 1294/1948. sz.
  54. Főisp. biz. ir. 2/1948. res. sz. A főispán 1948. okt. jelentése. A Szent Vince missziós nővérek elleni vizsgálat és per anyagát nem leltem fel, ezért a háttérről objektív tényeket nem tudok szolgáltatni. [FCs]
  55. MSZMP45. ir. 1. fcs. 3. őe. 1949. pártbizottsági ülés jkv.
  56. Főisp. biz. ir. 2/1948. res. sz. A főispán 1948 októberi jelentése, MSZMP45. ir. 2. fcs. 13. őe. Párttitkárok levelezése a KV titkáraival és osztályaival. 1948. nov. 3.
  57. MSZMP45. ir. 2. fcs. 61. őe. Klerikális reakcióra vonatkozó iratok. 1949. máj. 12-i választási hangulatjelentés. A Kálvária utca ma Kálvária sugárút.
  58. Főisp. biz. ir. 1/1949. res. sz. A főispán 1949. januári jelentése. A jelentés kispolgári reakciós elemeknek nevezi őket.
  59. MSZMP45. ir. 2. fcs. 61. őe. Klerikális reakció tevékenységére vonatkozó iratok. 1949. márc. 16-i, szept. 15-i és 1950. januári jelentések.
  60. MSZMP45. ir. 2. fcs. 40. őe. Hangulatjelentések. 1949. nov. 26.
  61. A rendházak igénybevételét a piaristákéval kezdték, l. erre Böszörményi Géza 2007. 28–29.
  62. MOL-MDP65. ir. Összesítő jelentés a kórházakban május hónapban lezajlott apácaleváltásról.
  63. A szerzetesrendek feloszlatására a kitelepítésük történetére l. Borsodi Csaba 2000. 183–210.
  64. MOL-MDP65. ir. 353. őe. Egyházakra vonatkozó iratok. 1950. júl. 3-i és júl. 27-i jelentés. A Miasszonyunk Szegény Iskolanővérek kitelepítésére l. SZCSPL I. 1. a. 1326/1950. sz. A ferencesek kite lepítésére: Kálmán Peregrin 2000. A piaristákéra: Böszörményi Géza 2007. 51–54. A többi kisebb szerzetesi csoport kitelepített tagjainak számáról nincs pontos adat.
  65. SZCSPL I. 1. a. 1327/1950. sz.
  66. A hasznosításra l. Farkas Csaba 2009/c. 38.
  67. MOL-MDP65. ir. 353. őe. Egyházakra vonatkozó iratok. 1950. máj. 2.
  68. MOL-MDP65. ir. 324. őe. Igazságszolgáltatásra vonatkozó iratok. Kimutatás a cséplési és terménybeszolgáltatási ügyekben hozott uzsorabírósági ítéletekről. 1948. júl. 26.
  69. MSZMP45. ir. 1. fcs. 3. őe. Az 1949. márc. 4-i rendkívüli ülés jkv.
  70. Belügymin. Tanácsok főo. ir. Bizalmas ir. 8. d. 00102/1950. sz.
  71. MSZMP31. ir. 2. fcs. 149. őe. Az egyházakra, klerikális reakció tevékenységére vonatkozó iratok. A papi békemozgalom történetére l. Pál József 1995.
  72. Lakos Endre sorsáról l. Bálint László 2000/b.
  73. MSZMP31. ir. 2. fcs. 150. őe. A klerikális reakció tevékenységére vonatkozó iratok. 1952. aug. 1.
  74. MSZMP31. ir. 2. fcs. 149. őe. Egyházak, klerikális reakció tevékenységére vonatkozó iratok. 1951. ápr. 9.
  75. MSZMP49. ir. 2. fcs. 87. őe. Klerikális reakció tevékenységére vonatkozó iratok. 1951. jan. 22.
  76. SZVT Mg. ir. 5200-85-6/1951. sz.
  77. MSZMP49. ir. 2. fcs. 51. őe. Aktívák jelentései a népnevelő munkáról. 1950. okt. 19.
  78. Az 1951-es és 1952-es kitelepítésekre l. Hantó Zsuzsanna 2006.; Hantó Zsuzsanna 2009. 165.
  79. MSZMP49. ir. 2. fcs. Ipartelepítéssel, iparfejlesztéssel kapcsolatos iratok. Kimutatás a vállalatokról.
  80. MSZMP49. ir. 2. fcs. 100. őe. Termelési, pénzügyi tervezéssel kapcsolatos iratok. 1951. jún. 8.
  81. A gondokra l. Farkas Csaba 2009/c. 39–40.
  82. PSZL-SZOT15. ir. 58. őe. Jelentés az SZMT 1951. jan. havi munkájáról.
  83. A mozgalmakra l. PSZL-SZOT15. ir. 65. őe. Közgazdasági anyagok. Jelentés a Gazda-mozgalom tapasztalatairól., 79. őe. Szakmaközi bizottságok. Jelentés a Rákosi Mátyás 60. születésnapjára indított munkaversenyekről., 88. őe. Munkaversenyek, felajánlások. Ruhagyár és Kendergyár 1952. febr. 27-i jelentése, valamint MSZMP49. ir. 2. fcs. 30. őe. Vállalati szakszervezeti bizottságok jelentései. 1953. okt. 15. és 99. őe. Munkaversenyekkel, újítómozgalmakkal kapcsolatos iratok. 1953. jan. 19.
  84. MOL-MDP54. ir. 413/I. őe. Titkárság 1950. szept. 14-i ülésének jkv.
  85. MSZMP45. ir. 2. fcs. 13. őe. Párttitkárok levelezése a KV titkáraival és osztályaival.
  86. MOL-MDP54. ir MOL M-KS-276. f. MDP ir. 54. őe. Titkársági ülések jkvei. 413/I. őe. Titkárság 1950. szept. 14-i ülésének jkv.
  87. MSZMP49. ir. 2. fcs. 102. őe. A kereskedelem munkaerőviszonyaira, áruellátásra vonatkozó jelentések. 1950. szept. 19.
  88. MSZMP49. ir. 2. fcs. 103. őe. A kereskedelem munkaerőviszonyaira, áruellátásra vonatkozó jelentések. 1951. márc. 10.
  89. MSZMP49. ir. 2. fcs. 103. őe. A kereskedelem munkaerőviszonyaira, áruellátásra vonatkozó jelentések. 1953. februári jelentések.
  90. MSZMP49. ir. 2. fcs. 103. őe. A kereskedelem munkaerőviszonyaira, áruellátásra vonatkozó jelentések. 1953. májusi jelentések. A megye más városaiban még súlyosabb esetek is történtek, Csongrádon egy terhes nőt halálra tapostak.
  91. Izsák Lajos 1995. 218–219.
  92. Izsák Lajos 1995. 218–219. Nagy Imréről és első kormányának tevékenységéről a legrészletesebb összefoglalást adja Rainer M. János 1996. és Rainer M. János 1999.
  93. MSZMP49. ir. 1. fcs. 28. őe. 1953. júl. 15-i pártbizottsági ülés jkv.
  94. MSZMP49. ir. 1. fcs. 29. őe. 1953. szept. 16-i pártbizottsági ülés jkv.
  95. Blazovich László 2005. 209–211. L. a Közigazgatás című fejezetet.
  96. A feloszlást kérő csoportokra l. MOL-MDP65. ir. 308. őe. Termelőszövetkezeti mozgalomra vonatkozó iratok. Kimutatás a feloszlatásukat kérő szövetkezetekről. A mezőgazdasági változásokról l. a monográfia mezőgazdasági fejezetét.
  97. Szeged statisztika 1952–1955. 98.
  98. SZVT Mg. ir. 14.d. 62-8-3/1956. sz.
  99. MSZMP49. ir. 1. fcs. 29. őe. 1953. aug. 26-i pártbizottsági ülés jkv.
  100. Szeged statisztika 1952–1955. 88.
  101. MSZMP49. ir. 1. fcs. 29. őe. 1953. szept. 16-i pártbizottsági ülés jkv.
  102. MSZMP49. ir. 1. fcs. 29. őe. 1953. aug. 26. és 28-i pártbizottsági ülés jkv.
  103. MSZMP49. ir. 2. fcs. 86. őe. Egyházak, egyházi személyek munkájával kapcsolatos levelek, jelentések. 1953. dec. 9.
  104. MSZMP31. ir. 2. fcs. 150. őe. Egyházak, egyházi vezető személyek munkájával kapcsolatosiratok, jelentések. 1954. máj. 19.
  105. MOL-MDP65. ir. 326. őe. 1954. máj. 31.
  106. MSZMP31. ir. 2. fcs. 150. őe. Egyházak, egyházi vezető személyek munkájával kapcsolatos iratok, jelentések. 1954. jún. 1.
  107. MSZMP31. ir. 2. fcs. 44. őe. Tömeg- és társadalmi szervezetek jelentései. SZOT 1953. szept. 30. A röplap szövegére l. Farkas Csaba 2009/d. 46.
  108. MSZMP49. ir. 1. fcs. 29. őe. 1953. aug. 26-i pártbizottsági ülés jkv.
  109. MOL-MDP54. ir. 1954. ápr. 20-i ülés jkv.
  110. Szeged statisztika 1952–1955. 88.
  111. Szeged statisztika 1956. 60.
  112. SZVT Mg. ir. 14. d. 62-8-3/1956. sz.
  113. SZVT Mg. ir. 14. d. 62-8/1956., 62-22/1956., 62-25/1956. sz.
  114. A vitára l. Vajtai István 1995. 50–56.
  115. CSML Adattár. 1956-os gyűjtemény. Eseménynaptár.
  116. A József Attila Kör megszervezéséről szóló határozatot 1956. júl. 6-án hozták nyilvánosságra. L. erre Hegyi András 1987. 490.
  117. DM, 1956. okt. 10.
  118. SZVT VB jkv. 1957. júl. 2-i ülés jkv. Jelentés a színház elmúlt évi munkájáról.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet