A társadalom alrendszerei

II. AZ ALSÓFOKÚ ÉS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS

1. A KOALÍCIÓS IDŐSZAK OKTATÁSPOLITIKÁJA

{303} Szeged a monarchia idején, majd a két világháború között fejlett régiós jelentőségű iskolavárossá fejlődött. Valóra vált a millenniumi álom, az óvodától az egyetemig minden iskolatípus létrejött.

1945-től az újjászerveződő közoktatást a VKM 56000/1945. rendelete alapján irányították.1 Továbbra is nyolc tankerületi főigazgatóság, élükön a tankerületi főigazgatóval szervezte és vezette az oktatást, hogy az a lehető leggyorsabban folytatódjon. A VKM-nek alárendelt főigazgató a területi tanügyigazgatásnak vezetője, az oktatási-nevelési tevékenység irányítója és egyben általános tanügyigazgatósági hatóság volt. Eljár azon ügyekben, amelyek intézését a tanfelügyelő, a közigazgatási bizottság népoktatási albizottsága végzett. Közvetlenül hatáskörébe tartozott a középfokú oktatási és nevelési intézmények irányítása. 1944-ben Becker Vendel, majd Janson Vilmos és Páti Ferenc lett a tankerületi főigazgató a szervezet 1950-es megszűnéséig.

Az alsó fokú népoktatás irányítását (népiskola, polgári iskola, majd az általános iskola) a tanfelügyelőség végezte, amelyet az 1876. évi XXVIII. tc. állított fel. Az első tanfelügyelő Csongrád megyében és Szegeden Vadász Manó, az utolsó pedig Sörös Jenő volt.

Szegeden 1945 januárjában csak néhány iskolában indult meg a tanítás. Közvetlen háborús kárt csak kevés iskola szenvedett (pl. a Baross Gábor gimnázium tetőzete leégett). 1942-től kezdődően több iskolát katonai célokra igénybe vettek (raktár, hadikórház, katonai parancsnokság, stb.). Jelentős pusztulás érte az iskolai felszereléseket, könyvtárakat, bútorokat.

A legtöbb iskolában a fűtőanyag hiányában nem tudták a tanítást megkezdeni. A kórházként használt iskolákban a padokkal fűtöttek. Így a Csongrádi sugárúti községi iskola tantermeiben a padok 50%-át eltüzelték. 1947-ben a 12 tanteremből még csak 9-et használtak. Nem tudták pótolni a hiányzó felszerelést.2 Talán jobb volt a helyzet a szegedi külterületi iskolákban. A személyi feltételek szintén akadályozták az oktatás megindítását. Több tanító még nem tért vissza a frontról és a hadifogságból.

{304} 1945 februárjában Gr. Teleki Géza, vallás- és közoktatási miniszter VKM rendeletben szabályozta a rendkívüli 1944/45-ös tanévet. Ebben lehetővé tette, hogy az a tanuló, aki legalább három hónapon keresztül rendszeresen járt iskolába, bizonyítványt kaphasson. A VKM tanácsadó szerveként az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. április 19-én létrehozta az Országos Köznevelési Tanácsot. Elnöke a Nobel-díjas tudós Szent-Györgyi Albert, ügyvezető alelnöke Sík Sándor lett. Tagjai a tudomány, a kultúra jeles képviselői: Baranyai Lipót, Bay Zoltán, Ferenczy Béni, Illyés Gyula, Karácsony Sándor, Kodály Zoltán, Ortutay Gyula, Szekfű Gyula, Veres Péter, a szociáldemokrata Kéthly Anna és a kommunista Szabó Piroska, valamint Kállai Gyula lettek. A tanács legfontosabb feladatának tartotta az új, demokratikus szellemű nevelés alapelveinek a kidolgozását. Ennek alapján 1945. augusztus 16-án kelt rendeletében az Ideiglenes Nemzeti Kormány életre hívta az általános iskolát. Nem volt ez teljesen új gondolat a magyar oktatásügyben. 1940-ben részlegesen bevezették a nyolc osztályos alapiskolát. A kormány rövid rendelete (6650/1945. M. E. sz.) kimondta, hogy „a népiskola 1-8. és a gimnázium, illetőleg a polgári iskola 1-4. osztályai helyett <általános iskola> elnevezéssel új iskolát kell szervezni.” Az ugyanakkor kelt 37000/1945. VKM sz. rendelet ezt már az 1945/46. tanévre konkretizálta, és kötelezően előírta az általános iskola 5. osztályának megnyitását minden gimnázium és polgári iskola 1. osztálya helyett, valamint a népiskolákban, ahol az érintett tanulók száma a 40 főt meghaladta. A rendelet egyben kimondta, hogy a mindenki számára kötelező általános iskola majd lehetővé teszi, hogy az alsó négy osztályban elsajátított írás, olvasás, számolás után a felső tagozatban a tanulók szélesebb körű társadalom-és természettudományi műveltséget szerezzenek.3

69. NPP plakát a nyolcosztályos iskoláért

Megvalósítására az 1945/46-os tanévben nem került sor Szegeden. Magát a rendeletet későn kapták meg a tanfelügyelőségen, nem volt tanterv, és nem voltak tankönyvek sem. A tantestületek alakuló értekezletein hiányos volt a tanítói és tanári létszám. A férfiak közül még sokan nem érkeztek vissza a hadifogságból. Viszont több menekült pedagógus jött Bácskából, {305} Erdélyből, és jelentkeztek munkára a tanfelügyelőségen.4 Az oktatás az alsó-és középfokú iskolákban is a régi formák között indult. Az első osztályosok az elemi iskolai tanterv szerint kezdték meg a tanulást. Egy-két kivételtől eltekintve minden iskolában megindult a tanév, ha nem a régi iskolában, akkor máshol, albérletben, rövidített órákkal, és összevont tanulócsoportokkal. Ezt az óvodákról nem lehet elmondani. Nem voltak meg a működéshez szükséges feltételek, és a szülők sem engedték szívesen a kisgyermekeket a piszkos óvodákba és a nem kötelező foglalkozásokra.

Szegeden az 1945/46-os tanévben a következő iskolákban indult meg részlegesen a tanítás:

Állami iskolák: Rókusi, II. Kerületi leányiskola, III. Kerületi fiúiskola.

III. Kerületi leányiskola, Somogyitelepi iskola, Kisegítő iskola.

Községi iskolák: Alsóvárosi iskola, Klebelsberg-telepi iskola, Belvárosi fiúiskola, Belvárosi leányiskola, Aigner-telepi iskola, Kecskéstelepi iskola, Csongrádi sugárúti iskola, Móravárosi iskola, Szent György téri iskola, Szilléri sugárúti iskola, Somogyitelepi községi iskola, Újszegedi községi iskola, József-telepi iskola.

70. Népiskolai értesítő, 1946/47.

Egyházi iskolák: Szent Gellért rk. Iskola, Tanítóképző gyakorló rk. iskola, Tanítónőképző gyakorló rk. iskola, Alsóvárosi rk. zárda, Somogyitelepi rk. zárda, Református iskola, Evangélikus iskola. Az Izraelita iskola csak a következő tanévben nyílt meg.

Szegedhez tartozó külterületi iskolák: Csengelei Körzeti, Szatymazi, Felsőköz-ponti, Szentmihályteleki, Röszkei, Nagyszéksósi, Alsóközponti, Várostanyai, Rúzsajárási iskolák.5

A reform ebben a tanévben még névcserét sem jelentett, a népiskolai tanterv egyelőre érvényben maradt. Az óraterv heti 30 órát tartalmazott, ebből 5 volt szabadon választható, ún. szabad foglalkozás. A választható tantárgyak két teljesen különnemű csoportot alkottak. Ez egyben lehetőséget adott az általános iskolák elit, illetve tömegoktatás szerinti differenciálásához. Különféle gyakorlati ismeretek egyfelől mezőgazdasági ismeretek, háztartási ismeretek, kézimunka, stb., másfelől latin nyelv, élő idegen nyelv és zene. Minden iskolatípusban, {306} köztük az általános iskolában bevezetésre került a „mindennapi kérdések” c. tantárgy, amely a gyermekek életével összefüggő társadalmi kérdések szabad és demokratikus szellemű megbeszélését tűzte ki célul.6 Valójában a nevelők nem tudták, hogy mit tanítsanak.

Minden iskolatípus megkapta az 1945/46-os tanévben az Országos Köznevelési Tanács ún. kiegészítő utasításait. Ez elsősorban a világnézeti szempontból fontos tantárgyak (magyar irodalom, történelem, társadalmi ismeretek, föld- és néprajz) nemzeti és demokratikus átalakítására tett javaslatot.7

Szeged középfokú iskoláiban szintén csak részlegesen indult meg 1945 szeptemberében a tanítás.

Gimnáziumok: Dugonics András r. k. Kegyesrendi Gimnázium, Baross Gábor Gyakorló Gimnázium, Klauzál Gábor Főgimnázium, Árpádházi Szent Erzsébet Leánygimnázium és Szegedi Árpádházi Szent Margit Leánygimnázium;

Tanítóképzők: Szegedi r. k. Tanítóképző Intézet, Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek Szegedi r. k. Tanítónőképző Intézete;

Szakiskolák: Szegedi Felső Kereskedelmi Fiúiskola, Kereskedelmi Leányiskola, Állami Felső Ipariskola, Vegyipari Középiskola;

A Baross gimnázium tetőszerkezete leégett, javítása idején az oktatást részlegesen elkezdték. Az Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium épületében a háború alatt német parancsnokság volt, falakat bontottak, átépítették, majd kivonulásukkor kifosztották. A szülők és a tanárok megkezdték a helyreállítást. A Kereskedelmi Leányiskola úgy tudta megmenteni bútorait és felszerelését, hogy azt a Fogadalmi templom pincéjében őrizték. A szülők, illetve a tanulók segítségével megkezdődött a visszaköltözés. A középiskolákban jelentős számú vidéki diák tanult. A vonatközlekedés bizonytalan volt, a kollégiumok pedig még nem működtek. Ténylegesen 1945 decemberében, illetve a második félévben indult meg az oktatás.

Az igazoló bizottságok meginduló tevékenysége a pedagógusok között félelmet és létbizonytalanságot teremtett. Kiemelt kérdésként szerepelt, hogy az igazolandó személy tagja volt-e fasiszta pártnak vagy szervezetnek, voltak-e antiszemita, soviniszta, irredenta nézetei, illetve ennek megnyilvánulásai? A kérdések között szerepelt, hogy volt-e leventeoktató, amely a pedagógusok számára 1944 előtt kötelező tevékenységet jelentett.8 A későbbi évek során több alkalommal található utalás kérdőíveken egy-egy feljebbsorolásnál, új kinevezésnél, hogy volt-e büntetése vagy visszasorolása, amivel az igazolóbizottság büntette.

{307} Nehéz körülmények között folyt a tanítás. Tüzelőanyag, meleg ruha, cipő és élelem a tanulók és a nevelők számára hiánycikket jelentett.9 Ebben a nehéz időben már egy pislákoló fény is felvillant. A Pedagógusok Szabad Szakszervezete újjászervezte a pedagógusok énekkarát Bánhídi Ödön gimnáziumi zenetanár, karnagy vezetésével.

Az iskolákban általános volt a tanulók alultápláltsága. A tanfelügyelők látogatásaik során tapasztalták, hogy a gyermekek szédelegtek az éhségtől. Felhívták a Tankerületi Főigazgatót, hogy a tej és uzsonna akciót minél több iskolában vezesse be. Ugyancsak foglalkozott ezzel a kérdéssel Szeged Város Közigazgatási Bizottsága.10

Az 1946/47-es tanév konszolidáltabb körülmények között indult. A régi keretek között még tovább működött a gimnáziumok alsó négy osztálya, a polgári iskola és népiskola, de ezekben már beindultak az általános iskola 1-2. osztályai és több helyen az 5. és 6. osztályok. 1946 nyarán tartották a VKM-ben az általános iskola továbbfejlesztését (a 6. osztály kiépítését) elő-író rendelet vitáját. Ekkor jelent meg az új iskolatípus első teljes tanterve. A június 1-én kiadott rendelet (70000/1946. VKM) kimondja, hogy az általános iskolákat szervezetileg el kell különíteni az eddigi kereteket alkotó népiskoláktól, polgári iskoláktól és gimnáziumoktól, illetve szükség esetén egyesíteni kell a különböző iskolatípusokban kialakult általános iskolákat.11 Ezt a feladatot oldották meg ideiglenesen a Szegedhez tartozó néhány tanyai iskolánál a körzeti iskolák rendszerével. Nem a teljes iskola, csak a felső tagozat körzetesítését valósították meg (Felsőközpont, Alsóközpont), ez történt néhány telepi iskolánál is.

Vita tárgyát képezte országosan a koalíciós pártok körében az a kérdés, hogy kik tanítsanak a felső tagozatban, és milyen módon oldják meg a tanítók átképzését, illetve a tanárképzést. Az iskolák, különösen az állami és községi iskolák már a tanév megkezdésére helyileg igyekeztek megoldani a gondot.

A somogyitelepi állami és községi iskolák egy önálló általános iskolává alakultak. A székhelyük a községi iskola lett. Kivéve a kézimunka, rajz és ének tantárgyakat, amelyeket az alsó 4 osztályban tanítók tanítottak. A felső tagozatban szakrendszerű oktatás folyt.12

Somogyitelepen létezett egy leányiskola, amelyet a római katolikus egyház tartott fenn. Az 1946/47-es és az 1947/48-as tanévben önálló iskolaként működött, és nem csatlakozott a másik két iskolához. Az egyházi vezetés ehhez nem járult hozzá.

{308} Az 1947 áprilisában készült tanfelügyelői jelentés alapján Szeged város belterületén 27, külterületén 10 általános iskolában tanítottak.13 Az újonnan létrejött általános iskolákban 1946 decemberéig (a VKM 70 000/1946 sz. rendelet 3. pontja alapján) a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete helyi csoportja és a tantestületek javaslata alapján választották meg az igazgatókat, akiket azután a tankerületi főigazgató nevezett ki. Eddig ezt a feladatot megbízott igazgatók látták el. Gyakori változtatás és a hadifogságból hazatértek beállítása volt a jellemző. Az új igazgatók jelölése és választása demokratikus módon zajlott le. Több iskolában kettő, három jelöltet állítottak.

Lassabban haladt az általános iskolák megszervezése az egyházi iskolákban, illetve a gimnáziumok alsó osztályaiban. Problémát jelentett az egyes iskolák közötti létszámbeli aránytalanság. Ezt próbálták kiküszöbölni azzal, hogy az iskolaköteleseket a lakóhelyen lévő általános iskolák látogatására kötelezték, illetve párhuzamos osztályok nyitását a tankerületi főigazgató engedélyéhez kötötték. Az intézkedést azért rendelték el, mert a polgári iskolai és gimnáziumi keretben működő általános iskolák vonzereje érthetően nagyobb volt, mint a népiskoláké. Ez az egyik helyen zsúfoltságot, a másik helyen érdektelenséget váltott ki. Hasonló helyzet alakult ki az egyházi iskoláknál, nagyobb vonzerővel rendelkeztek az általános iskolákkal szemben.14 A tanfelügyelőség szinte állandóan kérte a jelentéseket az iskoláktól a tanulók és pedagógusok létszámáról. Mind a tanulók, mind a tanerők tekintetében átirányítással próbált segíteni a tanügyi vezetés. Polgári iskolai és gimnáziumi tanárokat óraadóként irányítottak át az általános iskolákba, hogy a felső tagozatban a szaktanári oktatás biztosított legyen. Különösen nyelv- és matematika szakos tanárokból mutatkozott hiány. Közben az átirányított tanulók szüleitől kérvények sokasága öntötte el a tanfelügyelőséget, a legkülönbözőbb indokokkal.

Az új iskolatípus kiépítése rögtön felvetette a nevelőképzés reformjának kérdését. Átmeneti megoldásként nyíltak meg 1947. július 21-én az első szaktanítói tanfolyamok Szegeden, Debrecenben, Keszthelyen és Budapesten mintegy 1100 hallgatóval. Azzal a céllal, hogy tanítókat képezzenek át szak-rendszerű tanításra képes szaktanítókká. Ez egy kétszer hat hetes nyári tanfolyamot és 10 hónapos egyéni tanulást követelt a szorgalmi időszakban, amit a második év végén záróvizsga követett. Szegedről 78 tanító vett részt ezen a képzésen. Az egyéni tanulás alatt konzultációkon vettek részt, amelyet egyetemi, gimnáziumi és tanítóképzős tanárok vezettek. Pl. Bálint Sándor, Halassy Nagy József egyetemi tanárok, Szeghy Endre főiskolai tanár, Szabó Lóránt iskolaszéki elnök, Katona Miklós tanítóképző igazgató, Kratofil Dezső polgári iskolai igazgató, Berky Imre középiskolai igazgató, {309} Vajtay István gimnáziumi tanár, Dorogi Imre gimnáziumi tanár és Vicsay Lajos polgári iskolai tanár, stb.15

Az 1946–47-es tanévben több iskolában beindult a dolgozók iskolája. Ennek két nagyobb központot létesítettek a városban, a Margit utcai Általános Iskolában (volt polgári leányiskola) és a Madách utcai Általános Iskolában (volt polgári fiúiskola). A tantestület, igazgatója Csoma Gyula lett, aki egyben a Margit utcai Általános Iskolát is vezette.16 A Szegedhez tartozó falvakban és tanyaközpontokban szintén megszervezték a dolgozók általános iskoláit és emellett a parasztdolgozók polgári iskolára előkészítő tanfolyamait. A tanulók életkora a 17-től 35 évesig terjedt.17 A gimnáziumokban ugyancsak beindultak dolgozó iskolai osztályok és 1948-tól a szakérettségis tanfolyamok.

Az iskolák látogatását megkezdték a tankerületi főigazgatói szakelő-adók.18 A meglátogatott iskolákban arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen az oktatás és nevelés minősége. Milyen a fegyelmi helyzet? Két szegedi gimnáziumban folyt átfogó látogatás. A Klauzál Gábor Gimnáziumban 1946. március 23-án Dombi Béla főigazgatói szakelőadó zárta és értékelte a két hónapos látogatása tapasztalatait.

Érdekes megjegyzése van Dombi Bélának, amely az iskola jövője szempontjából fontosnak tartható.19„A tanulókról egy rövid szociográfiát lehet adni. Régen ez az iskola a külterület iskolája volt. A tanulók nagy része most is többé-kevésbé külterületi. A múlthoz képest azonban az a lényeges különbség mutatkozik, hogy a társadalmi különbségek az elmúlt hét esztendő folyamán csaknem eltűntek, hogy az a kicsiny réteg, amely azelőtt a középosztályhoz tartozónak volt minősíthető, ma már nem látszik jobb külsejűnek, jobban tápláltnak a többségnél.”

A tanári testület létszáma: 1 fő igazgató, 21 működő rendes tanár, 5 nem működő tanár, 1 bejáró óraadó, 2 önálló hitoktató, 4 óraadó hitoktató, 1 orvostanár. A tanári karban jelentős változás következett be. A gimnáziumok (Dugonics, Baross és Klauzál) az 1944/45-ös évben, mint városi fiúgimnázium egy épületben, közös tanári karral működtek. A visszarendeződés után a tantestületek megváltoztak. A Klauzál gimnáziumban beindult általános iskolai osztályokkal kapcsolatos feladatokkal Bakonyi László igazgató-helyettest bízta meg Gallé László.20

{310} 1946. május 2-án zárták a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskola-nővérek Szegedi Római Katolikus Árpádházi Szent Margit Leánygimnázium felügyelői vizsgálatát. A látogatáshoz az egyházi fennhatóság engedélyére volt szükség. A látogatásról készült feljegyzésben olvasható, hogy az iskolaépület a háború pusztításai között épségben maradt. A gimnázium nem rendelkezik önálló épülettel, hanem az iskolafenntartó szerzetestársulat többi szegedi intézményével (tanítónő-, óvónőképző, ipari leányiskola, gyakorlóiskola és általános iskola) együtt létezik. Az általános iskola bevezetésével, a sok jelentkező miatt párhuzamos 5. osztályt nyitottak. A tanári testület 20 tagú, ebből 16 szerzetes és 4 világi tanár. A szakos ellátottság megfelelő, csak az általános iskola 5. osztályában a magyart és a latint tanítja nem szakos tanár. Az iskola mélyen vallásos szellemben neveli növendékeit. Az állampolgári nevelés, a tanulók magyarság tudatának kialakítása, a demokratikus gondolkodás és magatartás megteremtése egyik fő törekvése a tanári testület-nek.21

Az Állami Szent Erzsébet Leánygimnázium nehéz körülmények között vészelte át a háborús éveket, hiszen a megszálló csapatok használták az épületét. „Vendégként” több iskolaépületben tanítottak. A létszám így jelentősen visszaesett. Tanulói a tisztviselő, illetve az iparos polgárság köreiből származtak. Az iskola vezetésével 1945-ben Dobos Lászlót, az iskola régi tanárát bízta meg a tankerületi főigazgató. Az 1945/46-os tanévben itt is beindult az általános iskola 5. osztálya. 1947-ben ünnepelte a gimnázium fennállásának 50. évfordulóját. Ekkor költöztek vissza a félig rendbe hozott épületükbe, amelynek helyreállítása csak 1948-ra fejeződött be. Az újjáépítésben a tanári kar, a tanulók és a szülők is kivették a részüket. A VKM miniszter az iskola új igazgatójának Berky Imrét nevezte ki.22

A Baross Gábor Gyakorló Gimnáziumban az 1945/46-os tanévet már a háborús károkat szenvedett épületben kezdték. Az iskola Fírbás Oszkár igazgatása alatt érte el legjobb színvonalát és vált Szeged egyik legjobb elitiskolájává. Nagy hozzáértéssel kereste meg, és válogatta ki a gyakorló gimnázium tanárait az ország egész területéről, de nem kímélte a többi szegedi középiskolát sem. Így kerültek az iskolához olyan kiváló tanárok, mint Vajtai István, Visi József, Krammel Jenő, Bakos Tibor, Madácsy László, Palásti László, Rakonczai János. Minden nehézség ellenére a tanítás a legmagasabb szinten folytatódott.23

Az oktatási intézmények struktúrájának átalakításával párhuzamosan folyt az oktatás tartalmának módosítása, a tantervek felülvizsgálata, új tankönyvek kiadása és a pedagógusok ideológiai átnevelése. Mindezt sokan ellenezték, sőt a tankönyvek revíziója, a kiadás államosítása, és 1947 tavaszán {311} a hitoktatás fakultatívvá tételének felvetése politikai összetűzésekhez vezetett. A VKM miniszter, Ortutay Gyula vállalta a vallásoktatás fakultatívvá tételét. Mindez olyan ellenállásba ütközött az iskolák (és nemcsak az egyházi iskolák), a szülők és a történelmi egyházak, mindenekelőtt Mindszenty József hercegprímás részéről, hogy a miniszter kénytelen volt leállítani a folyamatot. Ennek helyi vonatkozású története országos politikai eseménnyé emelkedett.

Szegeden, amint az országban, téma volt az iskolákban az ifjúsági politikai szervezetek között a hitoktatás fakultatívvá tételének híre. A Mária kongregáció, a Szívgárda, az Actio Catholica egyik oldalról, a SZIM, Független Ifjúság és a MADISZ a másik oldalról néztek szembe egymással. 1947. március 11-én a nemzetgyűlésben Losonczy Géza előadói beszédében az egyház és a demokratikus állam viszonyának rendezéséről beszélt. Ennek megerősítéseként Nagy Ferenc miniszterelnök bejelentette a fakultatív hitoktatás bevezetését. Éles vita alakult ki a nemzetgyűlésben, diáktüntetés Szegeden, amely a tankerületi főigazgató leváltását eredményezte. (A tüntetés leírását lásd a köztörténetről szóló részben.)

Nem független ettől a témakörtől az általános iskolákban a latin nyelv tanítása körül kialakult vita, az ún. „latin háború”. Erre a gimnáziumokból és polgári iskolákból kialakított általános iskolákban adódott lehetőség, hiszen latin szakos nevelők csak itt tanítottak. Az 1947. augusztus 21-én kiadott 6300/1947. sz. VKM rendelet a latin nyelvet törölte az általános iskolában választható tantárgyak köréből. Az egyházi gimnáziumok alá kiépített általános iskolák egy részében a rendelet ellenére tanították a latin nyelvet. Ez tovább növelte ezen iskolák vonzerejét, és hozzájárult az egyház és állam közötti már meglévő feszültség éleződéséhez.24

A VKM új, az átalakítás iránt elkötelezettebb tankerületi főigazgatót nevez ki Janson Vilmos helyére már 1947. április 25-én Páti Ferenc személyében.

A tankerületi főigazgató előbb Szegeden, majd 1950-től a megyeszékhelyre, Hódmezővásárhelyre költözésével egészen a tanácsok létrejöttéig látta el a feladatot. Sörös Jenő tanfelügyelővel közösen vezényelték le az iskolák államosítását, az oktatás és nevelés átalakítását.25

AZ ISKOLÁK ÁLLAMOSÍTÁSÁNAK ELŐKÉSZÍTÉSE ÉS LEBONYOLÍTÁSA

{312} Az 1947/48-as tanévet a katolikus egyház „Boldogasszonyunk évének” nyilvánította. A nagyszabású rendezvénysorozat Mária tiszteletén túl az ateizmus, a materialista világnézet, és az ezt valló kommunista ideológia elutasítását demonstrálta. Elvi, gyakorlati és propagandisztikus jelentőségét külön kiemeli, hogy a baloldali pártok 1948-at a szabadságharc emlékét idéző centenáriumi évnek tekintették. 1947 őszétől országgyűlési felszólalások és sajtócikkek révén újult támadás indult az egyházi iskolák ellen. 1947. december 20-án Debrecenben Ortutay Gyula miniszter a tanügyigazgatási vezetők részére tartott értekezleten a következő lépésekben határozta meg az egyházi iskolák elleni fellépést: – Főiskolát — a teológiai akadémia kivételével — csak az állam tarthasson fenn. Ha egy felekezet mégis főiskolát állít fel, vagy tart fenn, nem részesülhet állami támogatásban, és nem adhat ki „államérvényes” oklevelet. – Az állam minden rendelkezésére álló pénzügyi eszközzel fejlessze az általános iskoláit, ugyanakkor az egyházak nem kapnak állami hozzájárulást új iskolák, állások létesítésére. – Mindazokat a felekezeti tanítókat és tanárokat, akik kérik állami állományba való átvételüket, át kell venni, de lehetőleg addigi szolgálati helyükön hagyva őket.

Ezek a határozatok és lépések azt célozták, hogy az állami és egyházi iskolák között folyó versenyben az állami iskolák győzedelmeskedjenek, lehetetlenné tegyék az egyházi iskolák létét.26 Az egész tanévet az állam és az egyházak közötti éles harc jellemezte, és ebbe a kiélezett helyzetbe robbant be a pócspetri esemény ürügyként szolgálva a végső leszámolásra. Mindezek helyi vonatkozásai az 1947/48-as tanévben Szegeden végigvezethetők.

Még az 1946/47-es tanév véget sem ért, amikor Pétery József váci püspök részletes tájékoztatót küldött valamennyi római katolikus iskolaszéknek és igazgatóságnak az állami főfelügyelet hatásköréről. Felhívja a figyelmet, hogy a tankerületi főigazgatóság, illetve tanfelügyelőség minden adatszolgáltatást csak az egyházi főhatóságok útján kérhet az iskoláktól. Csak a halasztást nem tűrő sürgős esetekben fordulhattak közvetlenül az iskolához, azonban ezt a körülményt egyidejűleg jelenteniük kellett az illetékes egyházi iskolai hatóságoknak. Ha az iskolaszék, iskolaigazgatóság nem az egyházi hatóságtól kap rendelkezést, azt nem hajthatja végre, hanem azt fel kell terjeszteni az egyházi főhatósághoz és a további utasítást onnan bevárni.27

Az új tankerületi főigazgató, Páti Ferenc nagy lendülettel kapcsolódott be az iskolák demokratizálásáért indított harcba

{313} 1947 őszén mozgalom indult az alsó- és középfokú iskolákban az ún. párfogói testület megszervezésére. Az iskolákban ezen a szülői munkaközösségek megszervezését értették, de a pártfogói testület ennél többet jelentett. A Klauzál Gábor Általános Iskola igazgatója a VKM-hez írt jelentésében szólt arról, hogy üzemek, vállalatok, testületek, iparosok felé keresnek kapcsolatot. Azt remélik, hogy apránként segítségükkel a legszükségesebb felszerelést, anyagokat megszerezhetik az iskolának. A VKM biztos bázist kívánt teremteni a pártfogói testületekkel, akik a nehéz feladatok megoldásánál is támogatják a tanügyigazgatást, illetve az igazgatót és a nevelő testületet.

Az 1947/48-as tanév a Tankerületi Főigazgatóság és a Tanfelügyelői Hivatal számára az egyik legnehezebb évnek bizonyult. Emberpróbáló szervezési, ellenőrzési és elemzési feladatok sokaságát hajtották végre. Igyekeztek megfelelni, illetve néha túlteljesíteni a VKM elvárásait. Ennek szellemében szervezte meg Szegeden 1947. június 21-én Sörös Jenő vármegyei tanfelügyelő a szomszéd megyékkel közösen azt az értekezletet, amelyen értékelték az eddigi tapasztalatokat, és megvitatták az elkövetkezendő feladato-kat.28 Ebbe a sorozatba illeszkedett a három vármegye tanügyi irányítói számára november 20-án tartott értekezlet, amelyen Páti Ferenc tankerületi fő-igazgató tartott referátumot a közigazgatási reformról. Leszögezte, hogy a demokráciának át kell menni mindannyiunk vérkeringésébe. A régi közigazgatás „nyegle szelleme” helyett előtérbe kell nyomulni a közigazgatás új szellemének. Feltétlen egyszerűsíteni, racionalizálni kell a tanügyigazgatást. Úgy látja, hogy itt Szegeden túlságosan a tanügyigazgatás a cél, a pedagógia pedig csak eszköz, pedig fordítva kellene lennie. Ez elérhető jól képzett elméleti és gyakorlati pedagógusokkal.29 Úgy tűnik, hogy a két hivatal szinte egymásra licitált.

Hihetetlen munkát jelentett az iskolák, a nevelők számára az 1848-as forradalom és szabadságharc centenáriumára való felkészülés és a megünneplés megszervezése. Tervet kellett kidolgozni az iskoláknak a méltó meg-ünneplésről. Ezt össze kellett kapcsolni a 3 éves terv nyomán a gazdasági életben már beindított munkaversennyel. Ez az iskolában a gyermekeknek a „Tanulj jobban!”, a pedagógusoknak a „Taníts jobban!” mozgalmat jelentette. Erről számol be Kunsági Elemér tanulmányi szakelőadó: „Csongrád vármegye a centenáris munkaversenyben az elsők között van. A szegedi népoktatási kerületből Zámbó Károlyné és Antalffy Erzsébet tanítónők élmunkás kitüntetés kaptak. A munkaversenyt nem szabad abbahagyni, tovább kell folytatni!” Ugyanezen az értekezleten Sörös Jenő az úttörő szervezet fontosságát emelte ki. „A megalakult úttörő mozgalomnak kovásznak kell lenni. Az úttörő és az iskola egy fogalom, a kettőnek össze kell forrnia! Az igazgatók ismerkedjenek meg jobban az úttörő mozgalom célkitűzéseivel.

{314} Általában minden téren járjanak elől az igazgatók, a példaadásban és fáradságot nem ismerve jó demokratákká neveljék a magyar ifjúságot.” Talán egy kicsit több a politikai él, patetizmus a tanügyi vezetők megszólalásaiban, mint kellene, de ez a kor hangulata.30

Az iskolák hasznos dolgokkal pl. rajz-, fogalmazás pályázattal, szavalóversennyel, takarítással, az üresség és az iskola környezetének szépítésével készültek március 15-re. A Pedagógusok Szabad Szakszervezete javasolta, hogy a széteső, külön iskolai ünnepségek helyett egy közös nagyszabású ünnepséget szervezzenek, amelyen óvodától az egyetemig minden iskola közreműködne. Ezt a tanügyi vezetés elfogadta. A centenárium a javaslat szellemében a tanulók felvonulásával és fiatalos szellemű, jó hangulatú méltó ünnepléssel zajlott le a Klauzál téren.

A közvetett előkészítés után konkrétan is megkezdődött az iskolák államosításának lebonyolítása. Sörös Jenő vármegyei tanfelügyelő 1948. június 4-én a Klauzál Gábor Gimnázium dísztermében a nagyszegedi általános iskolák igazgató testületét összehívta. Először a tanév hátralevő feladatairól tájékoztatta Sörös tanfelügyelő az igazgatókat. Az utolsó tanítási nap június 12-én, a bizonyítvány kiosztása június 20-án, a következő tanévre a beiratkozások csak szeptemberben lesznek, mondta. (Nem titkolt cél hamarabb befejezni a tanévet, mint az államosítást az országgyűlés megszavazná.) A néhány nap múlva megrendezésre kerülő ifjúsági napok előkészületei figyelemelterelő manőver lehetett. „Az ifjúság, mint megbonthatatlan egység vonuljon fel, képviselve a demokráciához való töretlen ragaszkodás gondolatát.” Ezek után tért rá a tanfelügyelő a konkrét feladatokra, az államosítás főbb szempontjait és szükségességét tárta az igazgatói testület elé. Javasolta, hogy a nagyszegedi általános iskolák igazgatói testülete csatlakozzon a nagybudapesti általános iskolák igazgatóinak javaslatához, és mondja ki határozatilag, hogy az egyházi iskolák államosítását a legrövidebb időn belül szükségesnek tartják, és erről a VKM miniszter urat táviratilag értesítsék. Ekkor a római katolikus egyházi iskolák vezetői kivonultak a teremből. A jegyző-könyvet vezető Bakonyi László, a Klauzál Gábor Gimnázium keretén belül működő általános iskola igazgatója felszólalt, hogy mint katolikus ember elveivel ellenkezik az egyházi iskolák államosítása, és ő a maga részéről a javaslatot nem fogadja el, és a jegyzőkönyv vezetését sem vállalja tovább. Sörös Jenő Ferenczy István általános iskolai igazgatót kérte fel a jegyző-könyv vezetésének folytatására. A tanfelügyelő fontosnak tartotta, hogy majd az államosítással kapcsolatos szülői értekezleteken a tantestületek egységesen álljanak ki az iskolák államosítása mellett. Kérte, világosítsák fel a szülőket, hogy nem a vallásszabadság ellen történik az államosítás, hiszen továbbra is marad a kötelező hitoktatás. Igaz, akkor azt még nem sejtették, hogy csak egy évig! Bejelentette: már nyomják az új tankönyveket, {315} amelyekkel ellátják valamennyi iskola szegény sorsú tanulóját. A három éves terv keretében újjáépítik, renoválják a volt felekezeti iskolákat.

Hasonló módon zajlott le két nappal később a középfokú iskolák és szakiskolák igazgatóinak felkészítése az iskolák államosítására. Előadója a tankerületi főigazgató volt. Innen a Dugonics András Gimnázium és a Szegény Iskolanővérek iskola komplexumának szerzetes igazgatói hagyták el tiltakozásul a termet. Az idő rövidsége miatt a tanulókat nem tudták a tervezett tiltakozásba bevonni, hiszen befejeződött a tanév.

Még a rendelet tényleges nemzetgyűlési megszavazása előtt a tankerületi főigazgatóságoknak és az állami tanfelügyelőségeknek kész forgatókönyvük volt az általános- és középiskolák (községi és egyházi) leltárainak elkészítésére, a tanárok átminősítésére. Más módon, de készültek az államosításra a megyés püspökök. Már május végén utasították a római katolikus iskolák igazgatóit, hogy semmit erőszak nélkül nem adhat át senki, különben egyházi fenyíték alá esik. Gondoskodjanak az igazgatók és az egész testület az értékek, iratok biztonságba tételéről. A katolikus tanítók és tanárok városokban és falvakban az államosítást követő első nap reggelén a tanulókat hazaküldik azzal, hogy tanítás nem lesz. A tanítást az egyház tanítói és tanárai ilyen körülmények között nem vállalhatják.31 A római katolikus egyház álláspontja az volt, hogy nem szabad semmilyen engedményt tenni. Addig az utolsó pillanatban, az államosítás előestéjén megszületett a református egyház törvényalkotó testületének, az Országos Zsinatnak a már korábban elő-készített megegyezése a VKM-mel. Előrelépés történt az állam és az evangélikus egyház viszonylatában is. Szegeden sem jelentett nehézséget a protestáns, illetve zsidó iskolák államosítása, valamint azoknál a római katolikus iskoláknál, ahol a tantestület többségében polgári pedagógusokból állt.

Az 1948. június 16-i nemzetgyűlés 362 képviselője közül 230-an igenlően, 63-an nemlegesen és 69-en nem szavaztak. Érdekes, hogy ebben a csoportban valamennyi párt képviselőjét megtalálhatjuk.32 A törvény kimondta, hogy a nem állami iskolák, a velük összefüggő kollégiumok, továbbá óvodák fenntartását az állam vette át. Kivételt képezett néhány kizárólag egyházi célokat szolgáló tanintézmény és kollégium. Az átvett intézmények alkalmazottait a rendelkezések szerint állami alkalmazottakká minősítették. Munkával töltött éveiket úgy kellett tekinteni, mintha korábban állami szolgálatban lettek volna. Az intézmények épülete, berendezése és a hozzájuk tartozó egyéb vagyon (tanítói föld, lakás, stb.) az állam tulajdonába ment át. A szegedi tanügyi vezetést táviratilag Budapestre rendelték a nagygyűlésre, majd a következő napon általános eligazítást tartottak a tankerületi főigazgatói és tanfelügyelői hivatal munkatársainak. Itt közölték a legsürgősebb feladatokat: az új igazgatók kinevezéséről, a nevelők és egyéb az iskolákhoz tartozó {316} személyzet állami szolgálatba vételéről. Az új igazgatók kinevezésével kapcsolatosan a közoktatási kormányzat felhívta a figyelmet, hogy a gyakorlati munka folyamatosságát biztosítandó okok miatt, valamint a testület szimpátiájának megnyeréséért is lehetőleg a volt igazgatókat nevezzék ki az új állami iskolák élére.33

Szegeden, mint mindenütt, már június 17-én reggel megkezdték az egyházi iskolák államosítását. Erre már korábban államosító brigádokat hoztak létre a koalíciós pártok tagjaiból, a Pedagógusok Szabad Szakszervezetének képviselőjéből, továbbá bevonták a szülői munkaközösség egy-egy, az államosítással egyetértő tagját. Kijelölésüket a tankerületi főigazgató és a tan-felügyelőség készítették elő. Feladataik közé tartozott az államosított iskolák vagyonának: telek, épület, szertárak, az iskola berendezése és a könyvtár leltár szerinti átvétele. Igen fontos lett volna az iskola dokumentumainak, pl. az anyakönyveknek, jegyzőkönyveknek, kinevezési dokumentumoknak az átvétele is. Ezeket az egyházi főhatóság már hetekkel előbb bekérte az iskoláktól. A Szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumba beengedték az államosító brigádot, de megtagadták a leltár átadását. A Szegény iskolanővérek oktatási komplexumába és kollégiumába be sem engedték az államosítókat, akik a rendőrség segítségét kérték. Így történt meg rendőri segédlettel, dokumentumok nélkül az iskolakomplexum államosítása. Az óvodák (2 római katolikus, 1 református, 1 evangélikus, 1 izraelita) és az általános iskolák államosítása nem okozott különösebb nehézséget.34

Az ún. községi iskolák államosítása elhúzódott, csak az ősz folyamán történt meg a leltározás. Ez is mutatja, hogy csak az egyházi fennhatóságú intézményeknél volt fontos az államosítás. Már július végén ünnepélyes keretek között adta át a tankerületi főigazgató az állami megbízást az új vezetőknek. A gondot az jelentette, hogy a római katolikus iskolák korábbi igazgatói, elsősorban a szerzetesek nem fogadták el az állami megbízást. Szegeden a Dugonics András Piarista Gimnázium igazgatója és szerzetes tanárai, a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek Iskolakomplexum szerzetes igazgatónője és tanárai visszautasították a kinevezést. A nem szerzetes nevelők közül többen arra hivatkoztak, hogy csak egyházi felettes hatóságuktól fogadhatják el szolgálati megbízásukat. A koalíciós pártok és a római katolikus egyház közötti kiéleződött helyzet súlyos lelkiismereti döntés elé állította az egyházi iskolában tanító pedagógusokat. Nemcsak az egyházi fegyelem, hanem egész neveltetésük és világnézetük is azt követelte, hogy elvileg kövessék egyházi feletteseik utasítását. A gyakorlatban a háború és az azt követő nehéz megélhetési gondok miatt a többség a maradás mellett döntött Szegeden. A Dugonics András Piarista Gimnázium 13 szerzetes tanárát a másik két gimnáziumból pótolták, illetőleg még a tavasz folyamán a {317} tankerületi főigazgatóság kimutatást készített az állástalan és az általános iskolákban tanító gimnáziumi tanárokról. A későbbi színvonal csökkenéshez a középiskolákban ez a körülmény is hozzájárult. A tanárhiány a középiskolákban szükségessé tette az óraszám központi felemelését heti 18 óráról 24 órára, de ezt a 6 órát túlóraként elszámolták.35 1948. július 30-án jelent meg a kormány 8250/1948. számú rendelete, amely augusztus 1-től új bérezést léptetett életbe a közszolgálati pedagógusok részére. A Pedagógusok Szabad Szakszervezetének számítása szerint átlagosan a korábbi 450 Ft-ról 540 Ft-ra emelkedtek a bérek. Bizonyítani kellett, hogy az államosítás a nevelők anyagi helyzetének javulását jelenti.36 Még augusztus elején jelentést kértek az államosított iskoláktól: milyen helyreállítást, hiánypótlást kellene elvégezni. A beküldött feljegyzésekből kitűnik, hogy új tanterem építése, ablakok ajtók cseréje és javítása, fűtés, padozat, WC, berendezési és felszerelési tárgyak hiánypótlása szerepelt az iskolák listáján.37 Megvalósítására nem volt elég fedezet. Ezt csak egyéb segítséggel oldhatták meg. A pártfogói testületek és a szülői munkaközösségek újabb feladatokat kaptak.

A volt egyházi és belvárosi iskolákban munkás, illetve paraszt származású tanuló alig járt.38 Ugyanakkor voltak általános iskolák, ahol egy-egy osztály létszáma alig érte el a 15 főt, máshol pedig párhuzamos osztályokat is nyitottak. Ahol több idegen nyelvet, illetve latin nyelvet tanítottak oda még a város másik részé-ről is elvitték a szülők gyermekeiket. Ezért az iskolai körzetek kialakítását és ennek szeptember 1-től való bevezetését határozták el. Ennek alapján ősszel a városban 7 fiú, 6 leány, 3 fiú és leány, 3 koedukált és a főiskola gyakorló iskolájának 1 osztálya; összesen 20 iskolában 23 első osztály nyílt meg. Így 37-38 tanuló jutott volna egy osztályba. Igaz, ezzel nem oldották meg, hogy a munkás és paraszt szülők gyermekei belvárosi iskolába járjanak.39

71. Tanulmányi értesítő, 1947-1954	72. Tanulmányi értesítő, 1950-1958

{318} Augusztus 28-án tartották Csongrád vármegye és Szeged város általános iskola igazgatóinak tanévnyitó értekezletét a Klauzál Gábor Gimnázium dísztermében.

Hasonló módon zajlott le Páti Ferenc tankerületi főigazgató vezetésével a középiskolai igazgatók tájékoztatása az új tanév feladatairól, aktuális államosítások utáni szülői értekezlet megtartásáról. Ezzel befejeződött az iskolák államosításának gyors folyamata.

A PROLETÁRDIKTATÚRA OKTATÁSPOLITIKÁJA

Az iskolák államosítása mellett 1948 augusztusában egy másik aktuális feladat szerepelt: meg kellett gyorsítani az új értelmiség kialakulását. A politikai élet szerkezetének átalakítása azt követelte, hogy a társadalom vezető pozícióiba politikailag megbízható káderek kerüljenek. Ilyen értelmiség azonban nem állt készen. Ezért az új hatalom, részint kétkezi munkások kiemelésével és felsőfokú továbbképzésével, munkás- és parasztszármazású gyermekek tömeges középiskolai beiskolázásával kényszerült az új értelmiség kialakítására. Ugyanakkor a szocialista iparosítás kialakítása jelentős számú képzett ipari munkást igényelt. Ebből következett az általános iskolák létrehozása után a középiskolák és szakiskolák átalakítása.

A szakszervezetek és a szülői munkaközösségek bekapcsolásával az MDP propagandát folytatott, hogy érettségizett munkásszármazású fiatalok egyetemen tanuljanak tovább. Szorgalmazni kellett, hogy még a nem érettségizettek is jelentkezzenek közgazdaságtudományi egyetemre és jogi karra. Az MDP vezetése részéről egy olyan elképzelés alakult ki, hogy meg kell kerülni a középiskolát, hogy közvetlenül menjenek a munkásfiatalok az egyetemre. A középiskolákban a párt kevésbé bízott, hiszen az iskolarendszer egyetlen olyan eleme volt, amely szervezetileg változatlan maradt. Innen kezdődik az a tragikus folyamat, amely a szegedi elitgimnáziumokkal történik a következő években. Az 1948. augusztus 25-én létrejött szervező bizottság hozzákezdett a szakérettségire előkészítő egyéves tanfolyam kidolgozásához. A szeptember 16-án a MÁVAG-ban rendezett munkásgyűlésen Révai József egy szimbolikus gesztussal a munkásosztályhoz fordult a párt kérésével: adjanak orvosokat, tanárokat, mérnököket az országnak! „Új munkásértelmiségre van szükség, amely nemcsak szolgálja a népi demokráciát, hanem harcol is érte.” 40

Először csak Budapesten akarták megkezdeni a szervezést. De több vidéki városban, köztük Szegeden is beindult a Boldogasszony sugárúti kollégiumban 30 fővel a szakérettségis tanfolyam. Igazgatónak Kedves Andrást bízták meg. A 17 és 32 év közötti üzemi dolgozók számára tette lehetővé a {319} jelentkezést az 1948. október 1-től 1949. szeptember 1-ig tartó tanfolyamra. Az oktatás súlyos megpróbáltatásokat okozott a szakérettségis hallgatóknak és az ott tanító tanároknak egyaránt. Anyagi és pedagógiai feltételek hiánya egyaránt veszélyeztette a célkitűzéseket. Jelentős volt a lemorzsolódás. Kezdettől világos lett, hogy ez a gyorsított módszer nem jelenthet hosszú távú megoldást, ám csak 1955-ben szüntették meg a szakérettségis tanfolyamot.

1948 júniusában a tanfelügyelői hivatal jelentésben kérte az 1948/49-es tanévben 8. osztályt végző tanulók származását. A következő kategóriák szerepelnek: ipari munkás, napszámos, paraszt, értelmiség, önálló kisiparos, önálló kiskereskedő, nyugdíjas, hadifogoly, árva és egyéb. A kategorizálás némi változtatással a későbbiekben fennmaradt.

A beiskolázási akciót a párt közvetlenül irányította. Szervezeti formája a megyei iskolai bizottság volt, amelyben a tanügyigazgatás, a párt és tömegszervezetek képviselői vettek részt. Szegeden is megindult az 1949/50-es tanévben az általános iskola 8. osztályába járó tanulók részére a 40 Ft-os ösztöndíj ünnepélyes formában történő kiosztása. A kapott keretet a következő módon kellett felosztani: 65%-át munkás, 25%-át szegényparaszt tanulóknak, akiknek tanulmányi eredménye 5-4-3 volt. Értelmiségi, pedagógus gyermekek a keret 10%-át kaphatták, akiknek tanulmányi eredménye 4 és 5 volt. Osztályidegenek gyermekei (egyéb származás) nem részesülhettek ösztöndíjban. A Dózsa György általános iskolában és a Mérei utcai általános iskolában az ösztöndíjak kiosztását november 7-re időzítették.41

A VKM (1948. október és 1949. január) két fontos összesítőt kért sürgősen a Tankerületi Főigazgatóságtól, valamint a Tanfelügyelőségtől. Egyikben be kellett számolni mindkét intézmény állandó alkalmazottairól, másikban a különböző iskoláknál dolgozó tanulmányi felügyelőkről.

A Szegedi Tanfelügyelőségnek hat munkatársa: a tanfelügyelő és két tanügyi titkár (ebből egy jogász) és három tanügyi előadó végezte a szervező munkát és a látogatásokat. Mellettük igazgatók és tanítók látták el a tanügy különböző felügyeletét. A két testület állandó tagjai közül a legújabb Páti Ferenc tankerületi főigazgató volt, akit 1947 májusában nevezett ki a VKM miniszter. A többiek a háború előtt kerültek a tanügyigazgatásba, és néhányan 1945-ben. Változás személyükben a tanácsok létrejöttéig nincs, de az új testületekben (megyei, városi művelődési osztályok) már egyetlen egy munkatárs sem szerepel. Néhányuk nevével (Bíró János, Ventilla Sándor) az egyetem, a főiskola tanulmányi adminisztrációjában, valamint a Pedagógus Szakszervezet vezetésében és iskolaigazgatóként találkozunk (Kunsági Elemér).42

{320} 1948 tavaszán miniszteri utasításra új alsó és középfokú tanulmányi és szaktárgyi felügyelőkre kértek javaslatot. Ki kellett kérni a különböző társadalmi szervek (Pedagógusok Szabad Szakszervezete, Nemzeti Bizottság, stb.) véleményét, majd a tanfelügyelőség és a tankerületi főigazgatóság készítette el a javaslatot, végül a miniszter nevezte ki az új felügyelőket. Felügyelői megbízásra javasolják: Nyíri Antalt, Fírbás Oszkárt, Barta Istvánt, Gömör Bélánét, Berky Imrét, Gallé Lászlót, Csonka Mihályt, Soós Paulát, Dorogi Imrét, Antal Józsefet és Horpácsi Gézát.43

Fírbás Oszkártól, aki ekkor már két évtizede igen magas színvonalon vezette a Baross Gábor Gyakorló Gimnáziumot, a város baloldali vezetése igyekezett megszabadulni. Úgy vélték, hogy a fakultatív hitoktatás elleni tüntetéstől nem határolódott el kellő módon, illetve a gimnázium túlságos elitképzése sem tetszett a Nemzeti Bizottságnak. Szívesebben látták volna a tanfelügyelők között Niklai Ferencet, aki az MDP tagja volt. A VKM-hez felterjesztett névsorban még ott találjuk Fírbás nevét. Meg kell viszont jegyezni, hogy 1948 októberében indoklás nélkül leváltották és áthelyezték a Dugonics András Gimnáziumba történelem tanárnak. Az új igazgató Niklai Ferenc lett.44 Ez a lépés első lépcsőfoka egy folyamatnak, amelynek a Baross Gábor Gimnázium megszüntetése lesz a vége. A felügyelők és iskolaigazgatók kiválasztásánál a rendszerhez való hűség lett az elsődleges szempont.

A tanfelügyelői hivatalnak 3 napos határidővel kellett elkészíteni a VKM 600/1948. G. M. sz. határozata nyomán az 1949. évi városi oktatás költségvetését.45 Már nyoma sem volt azoknak az ígéreteknek, amelyeket az iskolák államosítása előtt különböző propaganda anyagok hangoztattak. Egyedül a pedagógusok béremelése maradt meg. Az iskolák rendbehozatalára nem maradt keret. Álmodni viszont lehetett. Erre az 5 éves terv Szeged városban történő előkészítésénél láthatunk példát. A tervezetben Sörös Jenő három 8 tantermes új iskolát, 6 nevelői lakást, iskolabővítésként 70 tantermet, 48 szertárt, 26 tornatermet, 10 rajztermet, 1 zenetermet, 27 úttörő otthont, 4 igazgatói irodát, 2 napközi otthont, 4 altiszti lakást és még sok egyebet ígért.46 Megvalósítani az első 5 éves tervben még a töredékét sem sikerült.

1950. január 1-től átszervezték az ország közigazgatását, az addig 25 megye helyett 19-et alakítottak ki. Jugoszlávia közelsége miatt Hódmezővásárhely lett az új megye székhelye. Szegedet néhány évig alig fejlesztették. Átköltöztettek Hódmezővásárhelyre több, a megyét érintő intézményt. {321} Többek között a Tankerületi Főigazgatóságot, amely még egy évig létezett. 1950 júniusától szovjet mintára folyamatosan megalakultak a tanácsok (l. a közigazgatás-történeti részt). Megalakultak a tanácsok, és a régi igazgatási szervezetek helyett újakat hoztak létre. Megszűnt a Tankerületi Főigazgatóság és a Szeged városi Tanfelügyelőség. Feladatukat többé-kevésbé a Csongrád megye Tanácsa VB Oktatási és Népművelési Osztálya, valamint utódai, és alárendelt szerveként a Szeged Városi Tanács VB Oktatási és Népművelési Osztálya, valamint utódai vették át. Az 1948/49 és 1949/50-es tanévekben új szakfelügyeletet és igazgatókat állítottak az iskolák élére. Legfőbb szempont a politikai megbízhatóság volt. Az iskolák vezetői közé bekerültek azok az igen aktívan működő tanítók, akik szaktanítói képesítést szereztek a Pedagógiai Főiskolán. A Tankerületi Főigazgatóság és a Tanfelügyelőség vezetése és munkatársai az ún. „piszkos munkát” (államosítás, egyházi és elitiskolák megszüntetése, új igazgatók és szakfelügyelők kinevezése, fakultatív hitoktatás bevezetése, harc a klerikális reakció ellen, stb.) elvégezték, további munkájukra nem tartottak igényt, mint régi vezetőkben nem bíztak.

Szeged Város Oktatási Osztályának vezetője 1954-ig Korek Józsefné lett. A VB számára írt jelentésében a következőkről számolt be: „az 1951-es év komolyan próbára tette az oktatási osztályt, hiszen ez az év az első éve volt. Átvették az iskolák oktatási-nevelési munkájának irányítását, megkezdték a középiskolák szociális összetételének megjavítását, és felvették a harcot a klerikális reakció ellen. Ezen kívül fontos feladat volt Révai és Darvas elvtársak útmutatása nyomán az iskolai fegyelem megszilárdítása és a tanulmányi színvonal emelése.”47

2. AZ OKTATÁS HELYZETE 1948 ÉS 1990 KÖZÖTT

ÓVODÁK

A háború utolsó éveiben, majd 1944–1946 között fűtőanyag hiánya miatt az óvodák zárva tartottak Szegeden. Először a Szegény Iskolanővérek iskola komplexumának gyakorló óvodája indította el a foglalkozásokat. Majd vele szinte egy időben az üzemi óvodák is megnyíltak, hisz a munkásnők csak úgy dolgozhattak, ha vitték magukkal gyermekeiket. 1948-ban megtörtént az államosítás, de csak, az 1948/49-es tanévre érte el a háború előtti létszámot az óvodába járó gyerekek száma. Tömeges jelentkezés az óvodákba 1950-től figyelhető meg. Az oktatásügy nem sokat foglalkozott az óvodákkal, gazdaságilag azokat inkább szociálpolitikai kérdésnek tekintették. Az óvodákat egy-egy iskolához kapcsolták, a tartalmi munkát pedig egy óvodai {322} felügyelő irányította.48 Később, az 1970–80-as években csak a nagyobb óvodák lettek gazdaságilag teljesen önállóak.

Az állam munkaerő szükséglete, a családok megélhetése, a nők munkába állása szükségessé tette már az 1950-es évek elején minél több óvoda megnyitását. Ekkor még elsődleges szempontnak a gyermekek megőrzését tekintették. A túlzsúfolt óvodai termekben kevés óvónő és dajka foglalkozott a gyerekekkel. Játék alig volt. 1951 nyarán a tanács oktatási osztálya fontosnak tartotta, hogy minél több óvodában nyáron is legyen foglalkozás és ebéd. Egyben kikötötték, hogy a nem dolgozó szülő gyermekét nem kell felvenni. Ekkor kezdte meg munkáját az első központi konyha, ahonnan a gyermekek meleg ételt kaphattak.49

Az 1951-ben megalakult Oktatási és Népművelési Osztályon, hasonlóan a volt tanfelügyelőséghez, egy óvodai előadó végezte 30 óvoda irányítását. Több üzemben bevezették a hetes bölcsődét és óvodát. 1952-ben nyitotta meg kapuit a Szentháromság utcában a Vasutas óvoda 1 óvónővel, 2 dajkával és 36 gyermekkel. (1954-ben már 72 gyermek, 1967-ben 83 gyermek 3 korcsoportban járt ide.) Megnyílt a rendőrségi óvoda és az egyetemi óvoda is. A felügyeleti szerve ezeknek az óvodáknak szintén a városi tanács nép-művelési osztálya volt. Óvodai felügyeletüket Szalai Istvánné a Marx téri óvoda vezető óvónője látta el.

A demográfiai hullám 1954-ben tetőzött. A Ratkó-gyermekek 1958-ban kerültek óvodába (5520 gyermek). 1956-ban a szegedi óvodás korú gyermekek 57,8%-a, 1957-ben már csaknem 80%-a járt óvodába. A demográfiai hullámvölgy 1962-ben érte el a legmélyebb pontját, így 1965-ben már csak 3800 óvodást kellett elhelyezni, aminek következtében jobb lett az óvodai ellátás színvonala. Közben új termek létesítésével lehetőség nyílott a 380 szükségférőhely megszüntetésére.50

Egyre több gyermek járt nyáron is óvodába. A Petőfi Sándor sugárúti óvoda egyik óvónője arról számolt be 1959-ben az Óvodai Nevelés c. folyóiratban, hogyan teszik kellemesebbé a gyermekek nyári napjait az óvodában. A programban van séta a Széchenyi téren, homokozás, növények gondozása a megújult óvoda udvarban, és nem hiányozhat az alkotmány napi ünnepségre való felkészülés sem.51

1951-ben adták ki az óvodai rendtartást, 1953-ban az országgyűlés elfogadta a kisdedóvásról szóló törvényt. Meghatározta az óvodák helyét a közoktatás rendszerében, és kitűzte a feladatokat az itt folyó nevelésben. Az 1954-es rendtartás szabályozta az óvodák munkáját, meghatározta a vezetés, a működési rend, valamint a munka- és gyermekvédelem feladatait. Ez a {323} program 1970-ig volt hatályos. Az 1971/72-es tanévben került sor az új óvodai nevelési program bevezetésére. A gyes következtében 1969-ben számlálták az országban a legtöbb az óvodást. Szeged város és üzemei, valamint az állami testületek (rendőrség, katonaság) mindent megtettek az óvodák gyarapítása érdekében. Több mint 10 szegedi üzem vállalta, hogy az 1968. évi eredményeinek megismerése után a nyereségből hozzájárulnak a tanácsi óvodák ellátásához. Nehezítette a helyzetet, hogy Tarján és Odessza városrész első üteme elkészült, de az óvodák építése késett. A Szegedet övező telepek helyzete hasonlóan alakult, pl. Petőfitelepen 55 fő helyett 85 gyermeket kellett felvenni. Az óvodákhoz kapcsolódó szolgálati lakásokat átalakították foglalkoztató termekké.52

1973-ban nyitotta meg 75 férőhelyes óvodáját a Szegedi Orvostudományi Egyetem. A beindítást óvónő hiány lassította. Várospolitikai érdeknek tekintették, hogy a művelődésügyi osztály segítséget adjon. Tanácsi óvodából irányítottak át óvónőket az egyetemi óvodába. Több nagyüzem, amelyek nem tartottak fenn óvodát, mint a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat Szegedi Üzeme, patronálással segítették a bölcsődéket és óvodá-kat.53 Az 1970-es évek elejétől új gondként jelentkezett az óvónő hiány, amelyet ideiglenesen nagyszámú képesítés nélküli óvónő alkalmazásával oldották meg. Ezen kérdésre válaszként indították be a Tisza-parti Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskolában a középfokú óvónőképzést nappali és levelező tagozaton.

Az 1980-as években az Északi és Rókus városrész felépítése nyomán az új lakótelepeken a korábbi eset megismétlődött: nem készültek el idejében az óvodákkal és iskolákkal.

Az 1986/87-es tanévben mondhatta el a város vezetése, hogy minden gyermek óvodába került, aki jelentkezett, 10 év után először ebben az évben senkit sem utasítottak el. Szegeden 76 óvoda (63 tanácsi és 13 üzemi) tevékenykedett. Ebben 7299 óvodás gyermek nevelését 582 óvónő és 507 dajka látta el. Segítette az óvónők munkáját a Széchenyi gimnázium óvónőképző tagozatának több mint 60 tanulója, akik gyakorlatukat a szegedi óvodákban töltötték. A 1980-as években számos új óvodát nyitottak és a barakk-épületekben megszüntették a foglalkozásokat. A Szegedhez tartozó településeken mindenütt új óvodák épültek. Jelentősen javultak az óvodák belső körülményei. Több pénz jutott játékra és fejlesztő eszközökre. Az óvónők közül sokan végezték el a felsőfokú óvónőképzőt. Fiatalodott a gárda, de ez azzal járt, hogy általában 60-80 óvónő vette igénybe a gyest és gyedet. Ezt a kiesést nyugdíjas óvónők alkalmazásával oldották meg.54

{324} Az 1980-as években a közoktatásban bevezetett új tantervek az óvodákban változásokat eredményeztek. A nem óvodás korú gyermekek életkori sajátosságainak megfelelő, szigorú óvoda helyett a játékkal fejlesztő tanterv bevezetésére került sor. Sokkal több rajz, ének-zene, játék jellemezte a 80-as évek óvodáját. Ennek a folyamatnak az előkészítésében jelentős szerep jutott az óvodai felügyelőknek: Fejős Arabellának, Szalai Istvánnénak, Daróczi Istvánnénak és Szögi Bélánénak.55

ÁLTALÁNOS ISKOLÁK

Az 1956 és 1990 közötti iskolarendszer tartalmi és formai szempontból egyaránt az 1945 és 1950 között bevezetett oktatásügyi reformon alapult. Az alapképzés nyolc osztályossá tételét, az iskolák államosítását és a vallásoktatás felváltását a marxizmus-leninizmussal, továbbá a nappali képzés kiegészítését az esti és levelező oktatással a Kádár-korszak oktatáspolitikája magától értetődően vállalta, és ezek fenntartásához mindvégig ragaszkodott. Kisebb nagyobb módosításra — olykor indokolt, olykor indokolatlan vagy egyenesen hibás — toldozgatására, foltozgatására azonban minden évtizedben sor került. Ezek közül kiemelkedett az 1961-es oktatási törvény (III. tc.), az MSZMP KB 19/2-es oktatáspolitikai határozata és az 1985-ös oktatási törvény (I. tc.). Ezek alapján végrehajtott részben strukturális, részben tartalmi korrekciók, valamint a társadalmigazdasági modernizáció következményeihez való alkalmazkodás következtében az iskolarendszer egyes szintjeinek jelentősége és egymáshoz való viszonyuk, valamint az oktatás szerkezete az évek folyamán jelentős változáson ment át.

73. Részlet egy 1. osztályos írás füzetből, 1950

A közoktatásban az 1950-ben bevezetett új általános- és középiskolai tantervek és tantervi utasítások gondoskodtak a vallásos világnézet és a koalíciós időkre jellemző demokratikus — humanista — nemzeti műveltségeszménynek a marxizmus-leninizmussal történő felváltásáról.56

Az erőltetett növekedés közoktatás-politikája már 1952-ben az elbizonytalanodás jeleit mutatta. A szakképzés centrikussága után ismét az alapozás, az általános iskola került a {325} fejlesztési tervek középpontjába. Kevés volt a felső tagozatban a szakos ne-velő, bár ez Szeged vonatkozásában kisebb gondot okozott. A nagyobbat a pedagógusok ideológiai felkészületlensége jelentette. Arra kellett felkészíteni az általános iskolában és a középiskolában tanító nevelőket, hogyan alkalmazzák a tantárgyaikban a marxizmus-leninizmus ideológiáját. A tanfelügyelőség szétverése után a tanácsok oktatási osztályai — köztük a szegedi — nem készültek fel igazán az irányításra. Kevés régi szakember maradt, az új szakfelügyelők még gyakorlatlanságuk és egyéb okok miatt sem bizonyultak alkalmasnak a pedagógusok egészét átfogó továbbképzésekre. Igen jellemző, és jól mutatta az oktatási osztályok egész gyakorlatát a Városi Oktatási Bizottság megalakulása és tevékenysége Szegeden.

Az általános iskolákban az Úttörő egyedüli gyermekszervezetként létezett. Az iskolai szünidőben a csapatvezetőknek kötelező jelleggel foglalkozásokat kellett szervezni. Az igazgatóknak feladatul adták, hogy a nevelők közül minél többen jelentkezzenek a nyári táborozásokra. Újszegeden, a Bertalan emlékműnél, a helyreállított táborban 3-3 csoportban nyílott lehetőség iskolán kívül a gyermekek nyári táboroztatására.

74. Hófehérke előadás a Dugonics Általános Iskolában, 1956. jún. 14.

Azokkal a tanulókkal, akiket a tanév végén javítóvizsgára küldtek, tanulópárként egy-egy jó tanuló foglalkozott. Az úttörőben számon is kérték azt, hogyan haladtak

az anyaggal. Augusztusban a végzett 8. osztályosok részére találkozót szervezett a csapatvezető, amelyen a további életükről, továbbtanulásukról és a DISZ mozgalomban való részvételükről tájékoztatták a gyermekeket. Hasonló feladatot kaptak a középiskolai nevelők is. Azokat a tanulókat, akik kollégiumba kerültek, a tanárok levélben keresték meg. A helybelieket családlátogatás keretében tájékoztatták a középiskolai életről. Lényegében nyugodt nyári pihenő alig jutott a tanároknak.

Hitoktatásra az 1951/52-es tanévben 374 tanuló jelentkezett. A „felvilágosító munka” eredményeként az év végére 234 tanuló morzsolódott le, különösen kiemelhető a Juhász Gyula utcai Általános Iskola. Az 1952/53-as tanévre a hitoktatásra a 818 tanulóból 143-an jelentkeztek. Kiemeli az osztályvezető, hogy az a törvényes előírásnak megfelelően történt. Többen jelentkeztek az ún. „parasztlakta” területeken, pl. Alsóvároson és Szentmihályteleken, míg 10 iskolában egyáltalán nem volt jelentkező. A gimnáziumokban, technikumokban és szakmunkásképzőben jelentkező hiányában {326} megszűnt a hitoktatás. Illegális hittanórát az újszegedi templomban folytattak, amelyen 10 tanuló vett részt, írta jelentésében az osztályvezetőnő. Nagyobb hibának inkább azt tartotta, hogy a pedagógusok közül még sokan jártak templomba, amelyen úgy próbáltak változtatni, hogy vasárnap délelőtt az iskolában természettudományos előadásokat rendeztek, ahol kötelező volt részvétel.57

Az 1948/49-ben kinevezett igazgatókat fokozatosan kicserélték a párt számára megbízható vezetőkre. Így távoznia kellett a Dózsa György Általános Iskola igazgatójának, aki „a nevelők között a szocialista munkafegyelmet nem tudja biztosítani”. „A Földműves utcai iskola igazgatóját más szegedi általános iskolához kívánom áthelyezni. A klerikális reakció elleni harc eredményesebb viteléhez ehhez az iskolához egy politikailag fejlettebb és aktívabb igazgató idehelyezésére van szükség” — magyarázza személyzeti politikáját az osztályvezetőnő. Nyéki Ferenc lett az új igazgató, aki addig is ebben az iskolában volt tanító.58

A közoktatás-politika felülvizsgálatával a Politikai Bizottság 1954. évi határozatában foglalkozott. A határozat a fordulat éve óta elért eredményekről szólt, elsősorban a mennyiségi növekedés számadatait emelte ki. Egyértelmű fejlődést jelentett az általános iskolákban a napközi otthonok létesítése. 1954-ben, 4 iskolában működött: Petőfitelep I., Földműves utcai, Margit utcai és Móravárosi iskolákban. Szegeden 15 éve új iskolaépület nem épült, toldozgatás, a háborús sebek helyrehozása valósult meg, a tanulók létszáma viszont megduplázódott.59

1956 októberében a forradalomban az általános iskolák egyáltalán nem, a középiskolák csak mérsékelten kapcsolódtak be. Az általános iskolásokat a nevelő testületek nem engedték a tüntetésekre. A városi tanács oktatási osztályának vezetői testülete néhány hétre megváltozott. Új vezető került rövid időre az osztály élére, de különösebb változásra nem adatott idő. Néhány iskola élén szintén igazgatóváltás történt. Egyetlen dolog változott, és ez minden iskolára vonatkozott, az orosz nyelv tanítását megszüntették (1957. február 1-től a félév végéig). Az iskola szakos ellátottságától függően lehetett a német, angol és francia nyelv közül választani. A tanítás az általános iskolákban néhány hét szünet után már november közepétől folytatódott. Az 1957 tavaszán felröppenő jelszavakhoz a szegedi pedagógus társadalom nem csatlakozott, vagy csak nagyon kevesen, így a diák megmozdulások sem voltak tömegesek. Velük szemben 1957. március 21-én megindult a KISZ szer-vezése.60

{327} Az első új általános iskola Móravárosban épült a Kolozsvári téren 1962-ben. Később a Gagarin Általános Iskola nevet kapta. Szinte vele egy időben épült fel Felsővároson, még a lakótelep felépülése előtt a Gedói Általános Iskola. Mind a kettő még viszonylag kisebb méretű (8 tantermes, zsibongóval, szertárakkal és tornateremmel) modern iskolának számított. Később a lakótelepeken egymás után épültek a panel lakóházak felépítésével együtt a paneliskolák nagy tantermekkel, tornatermekkel és zsibongókkal együtt. A nagyobb melegek beköszöntésével, májusban, júniusban és szeptemberben ezekben szinte lehetetlen volt a hőség miatt a tanítás. Újszegeden három új általános iskola épült: a Rózsa Ferenc sugárúti Általános Iskola, a Mező Imre Általános Iskola (Tisza-parti) és az Odessza II. sz. Általános Iskola. Tarjánban négy általános iskolát adtak át 16 tanteremmel, tornateremmel, úszómedencével, szertárakkal és hatalmas zsibongókkal: Tarján I. (Záporkerti Általános Iskola), Tarján II. (Csongor téri Általános Iskola), Tarján III. Ált. Iskola, Tarján IV. (Weöres Sándor Általános Iskola). Az 1980-as években épültek fel az Északi városrész és Újrókus iskolái: a Rókus II. sz. Általános Iskola, a felsővárosi, Németh Imre Általános Iskola és a Kodály téri Általános Iskola, mint általános iskolák megszűntek és középiskolák vannak a helyükön.

Az 1970-es években épültek fel a környező telepeken és községekben az új iskolák: Ságváritelepi Általános Iskola, Algyői Általános Iskola, Béketelepi Általános Iskola, Kiskundorozsmán a Jerney János Általános Iskola és a tápéi Bálint Sándor Általános Iskola.

Az általános iskolai oktatás ténylegesen a 1960-as évektől lett általános (míg 1955-ben 37%, addig az 1980-as években 5% azoknak a gyermekeknek a száma, akik 16 éves korukig nem fejezték be a 8 osztályt). Az 1961-es oktatási törvény 16 évre emelte a tankötelezettek életkorát. A szakrendszerű oktatás Szegeden az 1960-as évektől nem jelentett gondot, hiszen az itt lévő felsőoktatási intézményekből bőségesen került ki bármilyen szakos nevelő. Jól alakult a szakos ellátottság a környező községekben is. A 60-as évek közepétől több általános iskolában bevezették a kabinetrendszerű oktatást, amely egyben a jobb teremkihasználást szolgálta. A 60-as évek végétől általános lett az iskolákban a napközi otthon. A jelentős gyermeklétszám miatt több helyen csak az alsó tagozatosokat tudták felvenni, de aki kért, az ebédet kapott. A telepi iskolák saját konyhával rendelkeztek, a szegedi iskolákat pedig két központi konyha látta el.

Az 1960-as évekre oldódott az oktatás tartalmának sematizmusa, figyelembe vették a tanulók életkori sajátosságait, növelték a természettudományos tantárgyak szerepét, a testi nevelést, lehetővé tették a tagozatos oktatást, és megengedték a második idegen nyelv tanítását. Ezzel növekedhetett a pedagógusok száma. Bizonyos tantárgyakból csoportbontást tették lehetővé. Így lett az 1960-as évek közepén a Madách utcai Általános Iskola testnevelés tagozatos. Az általános iskolai történelem tankönyvekből kimaradtak a {328} gyakori szovjet és más vezetőktől idézett szövegek. A tankönyvekben még mindig sok és nehéz leírt mondanivaló maradt, kép pedig alig volt. Ezen próbáltak segíteni a tananyagcsökkentéssel. A tanár bizonyos részeket kihagyhatott a tantervből, illetve a tankönyvekből. A következmény az lett, hogy ugyan kevesebb maradt a megtanulandó anyag, de az egyes részek nem kapcsolódtak egymáshoz. A tananyagcsökkentés „ablakossá tette” a megtanulandó anyagot. A helyes megoldáshoz a szakfelügyelői gárda próbált segítséget adni.

75. Kodály énekkari verseny Újszegeden. Vezényel Török Mihály, 1960-as évek

A tartalmi kérdésekben az 1972-es oktatáspolitikai párthatározat alapján 1978-ra kidolgozott új tanterv, tankönyvek és tankönyvcsaládok további javulást hoztak. Ez időtől vált lehetővé a törzsanyag és kiegészítő anyag elkülönítése. Alternatív tankönyvek születtek fizikából, történelemből, irodalomból és munkafüzetek sokasága, amelyekben az órán dolgoztak a gyermekek. A nyugati nyelvek tért hódítottak az általános iskolában. Először történt meg a magyar közoktatásban, hogy 4 év kísérlet után vezették be minden iskolában a tanterveket. 1978-tól 1982-ig próbálták ki, az 1-4. és 5-8. osztályokban felmenő rendszerben. E munkában több szegedi iskola részt vett. Egy-egy tantárgy új tantervének kiértékelése, bemutató tanításon, felügyelői megbeszélésen, tankönyv- és tantervszerzőkkel való megbeszéléseken történt. 1982-ben az általános iskolák 1. és 5. osztályában, a középiskolák 1. osztályaiban felmenő rendszerben vezették be az új tanterveket. Eddig nem látott szép, színes tankönyvekkel és munkafüzetekkel dolgoztak a tanulók. Még a következő évben sem látszott különösebb nehézség. A pénz azonban az 1984/85-ös tanévre elfogyott. Elmaradtak a további alternatív tankönyvek, a színes nyomást a fekete-fehér váltotta fel. Minden iskola központi keretből kapott a tantermekhez szemléltető eszközöket, de csak az első két évben.

A tantervi irányelvek keretei között az iskolák és a tantestületek maguk választották meg a feldolgozandó tananyagot és a módszereket.61

KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS

{329} A középfokú oktatás sokkal több vargabetűt írt le a tárgyalt időszakban. A háború után a felső-, ipar- és kereskedelmi iskolákban szinte változatlan formában és tananyaggal folyt az oktatás. 1948 után a feszült ütemű iparosítási terv új feladatokat adott a középfokú oktatás számára is. Az ipari termelés célkitűzéseit csak nagy tömegű, szakképzett munkaerővel tudták megvalósítani. Egyszerre szakmunkások, középkáderek és értelmiségiek nagy tömegeit igényelték, amelynek a bázisát csak az általános iskola jelenthette. Az első, 1948/1949-es tanévben végzett 8. osztályosok ehhez a tervhez kevésnek bizonyultak.

1949. február 15-én tárgyalta az MDP Agitáció és Propaganda Bizottsága a középfokú oktatás kérdését.62 A reform egyik alapelve a hagyományos humán gimnázium hegemóniáját kívánta megtörni. A közvetlen célként pedig a tradicionális humán műveltség kiszorítását, és a jelentősebbnek tartott gyakorlati tudás előtérbe állítását tekintették.

Ennek alapján az általános gimnázium reál és humán tagozatra oszlott, a döntő súly természetesen a reálra esett. Humán osztályt csak ott indíthattak, ahol reált már létesítettek. A szakgimnáziumok: ipari, mezőgazdasági, közgazdasági és pedagógiai gimnáziumokból álltak. Az ipari gimnáziumokra az elképzelések szerint egy éves technikum épült, amely a közvetlen termelési feladatokra készített volna elő. A közgazdasági gimnázium a korábbi kereskedelmi középiskolák örökébe lépett, de elsősorban az állami vállalatok és az új közigazgatás részére képzett azonnal alkalmazható kádereket. Ez jelentette a középiskolák 1949. évi strukturális reformját. A politikai vezetésnek természetesen már egy év múlva mindez nem felelt meg, 1950 márciusában átfogó pártvizsgálat folyt a VKM-ben. Egyre növekedett a munka-erőhiány, amely felerősítette a mennyiségi szempontot. Véleményük szerint a szakgimnáziumok nem adnak megfelelő szintű szakképzést. Bár az eredeti elképzelések szerint az ipari gimnáziumokra egy éves technikum épült volna, de erre három évet kellett volna várni.

1950. május 25-én a Politikai Bizottság határozata értelmében az ipari és közgazdasági gimnáziumokat technikummá szervezték át. A képzés legfontosabb eltérése a szaktárgyak arányának lényeges emelése az általános tárgyak rovására. A technikus képzés az érettségivel befejeződik. Az 1950– 1951. évi beiskolázás az ipari technikumok létszámának erőteljes növekedését mutatta, különösen a vasipari és az építőipari szakmákban.

Az 1960-as évek közepétől bebizonyosodott, hogy a középvezetői igényeknek az itt végzett tanulók nem tudnak eleget tenni, a szakmunkás feladatokat pedig a szakmunkásképzőkben végzettek látják el jobban. A technikus képzésben ezért fokozatosan visszatérnek ahhoz a modellhez, hogy {330} kiegészítéssel lehessen technikusi képesítést szerezni. Először 2 éves levelező képzéssel, majd egy 5. évfolyammal oldották meg a képzést. Az új iskolatípus neve: szakközépiskola. Valamelyest megnövelték a humán tantárgyak szerepét, ami lehetővé tette ezen iskolákból a több irányú továbbtanulást.63 Az oktatási vezetés egyik legfontosabb célkitűzése már 1948-ban a középiskola általánossá tétele, azaz a tankötelezettség 18 éves korig való kiterjesztése lett. Lényegében ez a célkitűzés csak 25 év múlva valósult meg. 1950 és 1960 között a gimnáziumi tanulók számát — különösen az első 5 évben — csökkentették, és a technikumokba irányították a középiskolásokat. Pl. Szegeden 2 gimnázium maradt, míg a technikumok száma és válfaja emelkedett. Az 1961-es oktatási törvény a középiskolát általánossá kívánta tenni, ennek ellenére országosan a középiskolák és tanulóik létszáma csökkent. Szegedre ez sem mondható el. Hiszen rövid időn belül 3 új gimnáziumot hoztak létre: 1954-ben a Ságvári Gimnáziumot, 1958-ban a Rózsa Ferenc Gimnáziumot és 1964-ben a Tisza-parti Gimnáziumot. Új szakközépiskolák is alakultak. Hosszú huzavona után 1955-ben Szegedre helyezték az Erdészeti Technikumot. Az 5+1-es gimnáziumi rendszer tévedés volt. Megvalósítása az iskolán belül a primitív és gyenge műhelyek és a választott szakmák (könyv-kötő és üvegtechnika pl. a Radnóti Gimnáziumban) sem voltak a legalkalmasabbak. Iskolán kívül, az üzemekben nem szívesen fogadták a tanulókat, nem engedték a gépek közé, nem alakult ki igazi munkára nevelés. Így szinte semmilyen szakmai előképzettséggel nem rendelkeztek az érettségi után az itt végzett tanulók. 1965-ben az 5+1-et megszüntették.

A 70-es évekre gimnáziumokon belül bizonyos szakosodás indult meg: a Radnóti Gimnáziumban fizika-kémia-biológia, a Ságvári Gimnáziumban francia-angol-matematika, a Tömörkény Gimnáziumban zene-, képző- és iparművészeti oktatást erősítették, valamint egészségügyi szakközépiskolát hoztak létre. A Rózsa Ferenc Gimnázium is a szakközépiskola felé indult, a Tisza-parti gimnázium testnevelési tagozattal, később vízügyi és óvónőképző szakközépiskolai tagozattal bővült. Az 1978-as tantervek bevezetése után jött létre a középiskolákban a fakultáció. A feltételek javultak. Verseny alakult ki az iskolák között, amelynek mércéjeként leginkább az egyetemi felvételek számát tekintették. Egy jó ideig a Radnóti Gimnázium vezetett, majd beérte és megelőzte a Ságvári Gimnázium. Az egyikben a régi hagyományokhoz visszanyúló fegyelem, míg a másikban a liberális szemlélet eredményezte a versenyben a jó eredményeket. A szakközépiskolák közül a Déri Szakközépiskola is csatlakozott ehhez a versenyhez. Igen jelentős lett a továbbtanulók száma nemcsak a műszaki egyetemeken, hanem humán területeken is.

A legtöbb szakközépiskola szakmunkásképzést is folytatott a 1970-es évektől. Az 1980-as évektől kezdődően szervezték meg a szakközépiskolákban az ún. 5. évfolyamot, amely lehetővé tette a technikusi vizsgát. Emellett {331} tovább élt az a forma is, hogy munka mellett két éves tanfolyamon készítik fel a technikusi vizsgára a jelentkezőket. Szeged szinte minden szakközépiskolájában bevezették ezt az oktatási rendszert. Először a Dériben, később a Rózsában, a Vedresben ugyancsak jelentős volt ez a tanfolyami felkészítési forma. A közismereti tárgyak tanításában jelentős változást hozott az 1978-as tantervek bevezetése, hiszen addig kevesebb óraszámban, illetve egy idegen nyelvet tanítottak, mégpedig orosz nyelvet. A matematika pedig más és erősebb volt, mint néhány gimnáziumban.

Az 1980-as években jelentősen fejlődött a két szegedi közgazdasági szakközépiskola. Túljelentkező tanulókból válogathattak, illetve idegen nyelvoktatásuk jelentősen fejlődött. Itt szintén emelkedett az esti és levelező hallhatók száma. Az iskolai felnőttoktatás feladatai a három évtized alatt jelentősen megváltoztak. Míg kezdetben az idősebb dolgozók vették igénybe, akik társadalmi helyzetük és anyagi lehetőségeik miatt a középiskolában nem tanulhattak, addig az 1970-es évektől az általános iskolát vagy szakmunkás-képzőt végzett fiatalok pályaorientációját szolgálta.

Az 1950-es évek közepéig stagnáló szakmunkásképző iskolák 1956 után jelentős fejlődésnek indultak. Igen szembetűnő ez szegedi vonatkozásokban. Még a 60-as években, szétszórtan, igen mostoha körülmények között tevékenykedtek a szakmunkásképző intézetek. Az 1970-es évektől nemcsak a tanulók száma emelkedett, hanem minden szakmunkásképző számára új, modern épületet építettek. Műhelyeikben a szakma legújabb eredményeit tanították a szakoktatók. Az 1969. évi VI. tv. szabályozta a szakmunkásképzést. Az itt tanuló diákok, bizonyos elvek alapján, differenciáltan ösztöndíjban részesültek, ez a rendszer más középfokú oktatásban nem létezett. A képzési időt a szakmák nagy többségében 8 osztályra épülő 3 évben határozták meg. Néhány elit szakmában, pl. fogtechnikus, orvosi műszerész, kozmetikus, stb. érettségi után vették fel a tanulókat. A foglalkozásokon 3-4 napon szakmai oktatás folyt, 1-2 napon pedig a közismereti tárgyakat tanították. Ezért alapműveltségük alacsony maradt. Idegen nyelvet egyáltalán nem tanultak.

A közismereti tárgyak oktatásának feltételei igen sok kívánni valót hagytak maguk után. Egy tanteremben még a 80-as évek közepén is 50-60 tanulónak tartottak órát. Az 1978-ban bevezetett új tantervek valamit javítottak a közismereti tárgyak helyzetén. A szakmunkásvizsgán nemcsak szakmából, hanem magyarból, történelemből és matematikából is vizsgázni kellett, ezért nem volt mindegy ezeknek a tantárgyaknak az eredménye. Inspirálta a tanulókat, hogy a szakmunkástanuló versenyeken a szakmai tárgyak mellett közismereti tantárgyakból szintén indulhattak. Ennek ellenére a szak-munkásképző iskolák zsákutcát jelentettek, hiszen tovább tanulni igen körülményesen lehetett. Bár a 1970-es években egy rövid ideig ezt úgy próbálták áthidalni, hogy kampányt indítottak néhány száz jó eredményeket {332} felmutató szakmunkás évenkénti leérettségiztetése és felsőfokú beiskolázása érdekében. Néhány év alatt ennek az akciónak vége lett

Az 1980-as években a szakmunkásképzőkben létrehozták a szakmunkások 3 éves szakközépiskoláját (szakmunkásképző + 3 év levelező tagozat). Szegeden először a Móra Ferenc Szakmunkásképzőben tettek érettségit 3 év után a szakmunkások. A többi szakmunkásképzőben fokozatosan szintén bevezették ezt a formációt.64

A VÁROS KÖZÉPISKOLÁI

1948 nyarán a kegyesrendiek vezetése alatt álló Szegedi Római Katolikus Dugonics András Gimnázium nevelőtestülete az iskola államosítása után — a 13 szerzetes tanár — nem fogadta el az állami átminősítést. Öten maradtak a régi tantestületből: Dorogi Imre, Pesti Lajos, Harkay Vilmosné, Papp János és Lévay Béla, aki néhány hónapig az iskola megbízott igazgatója volt. Szeptemberre többé-kevésbé összeállt az új tantestület. A tanügyi vezetés mindent megtett, hogy az odakerülő tanárokkal színvonalcsökkenés ne történjen. Ezt más városokban nem valósíthatták meg, de Szegeden több jól képzett tanár akadt. A későbbiekben az itt töltött egy év után ezeket a tanárokat ott találjuk Szeged legjobb iskoláiban. A tanügyi vezetés az iskola igazgatásával Zsámbéki Lászlót, a Klauzál gimnázium tanárát bízta meg, aki egyben a Gyermeklélektani Intézetet vezette.

Az Állami Dugonics András Gimnázium a piarista rendház épületében maradt, amelyet 1948. július 30-án a VKM által delegált miniszteri bizottság osztott meg a gimnázium, a piarista rendház és a tanulóotthon között. A tantermek elegendőnek bizonyultak a 276 tanuló számára. Az új tantestületet 19 tanár alkotta. Ám ennek ellenére 1949-ben az iskolát megszüntették.

A 8. osztályosok még rendben leérettségiztek. Július elején pedig minden indok nélkül megszüntették a gimnáziumot. A tanulók többsége a Klauzál gimnáziumban, illetve a Baross Gábor gimnáziumban folytatta tanulmányait.

Az 1949/50-es tanévben már itt működött az Építőipari Gimnázium (1950-től építőipari technikum).

A másik államosított gimnázium a szegény iskolanővérek Szent Margit Leánygimnáziuma lett. Az államosításkor igazgatói megbízásáról lemondó Gömörné Szerafin Margit után Iványi Jánost, a Klauzál gimnázium tanárát bízták meg az igazgatói feladatok ellátásával. A főként szerzetes tanári karból 2 világi tanár fogadta el az átminősítést. Az új 12 tanárt több tantestületből, sőt az ország más részéből verbuválták. A gimnázium még 1 évig létezett. Az 1950/51-es tanévet nem kezdték meg, tanulói átkerültek az Állami {333} Árpádházi Szent Erzsébet Leánygimnáziumba a testület egy részével együtt, illetve maradtak az itt alakult és létszámában bővülő általános iskolában.65

„Annak, hogy a Baross Gábor Gyakorló Gimnázium az átlagot messze meghaladó színvonalú szellemi műhellyé vált a maga korában, titka abban rejlett, hogy a testületben tökéletes harmónia uralkodott, és mind az iskolai, mind az iskolán kívül tevékenységükben.”66 Fírbás Oszkár igazgató a legkiválóbb tanárokat gyűjtötte össze iskolájának. Erre módja volt, mint tanulmányi felügyelőnek, másrészt a tanárjelöltek közül a legjobbak a Barossba kerültek.

Fírbást 1948. november 21-én minden indok nélkül felmentették. Bűne: hogy elit iskolát hozott létre, amire ekkor már nem tartottak igényt. Régi címét (tanügyi főtanácsos) megtartva a Dugonics András Gimnáziumba osztották be, majd annak 1949-es megszűnése után nyugdíjazásáig a gépipari technikumban tanított. A Barossban a tanárok többsége inkább a szakmára, mint a politikai pártokra figyelt. A tanári karból két tanár: Niklai Ferenc és Berky Imre lépett be az MKP-ba. Berky az Állami Szent Erzsébet Gimnázium igazgatója lett az 1946/47-es tanévtől. Niklai 1948. december 1-től kinevezett igazgatója a Barossnak. Amint Péter László írja: „Szép volt tőle, hogy legalább egy mondattal elbúcsúztatta elődjét.”67 Niklai igazgatása alatt az iskola „éltanulóvá” vált Szegeden. A kitűnő tanári testület „viszonylag” nyugodt körülmények között dolgozhatott. Mindenütt igyekezett az iskola hírnevét öregbíteni, 2 évet töltött a Baross élén, majd a Debreceni Egyetemhez „emelik ki”. 1949-ben megváltoztatták a gimnázium nevét, Móra Ferenc Általános Gimnáziumra. 1950-ben került az igazgatói székbe 2 éves tanári gyakorlattal Jakab István egy évre. Az 1950/51-es tanévben az iskola fennállásának centenáriumára készült a testület a tanulókkal együtt. Még a három párhuzamos 4. osztály leérettségizett, majd július 31-gyel minden indoklás nélkül megszüntették a gimnáziumot. Osztályait, tanárainak egy részét a Radnóti gimnáziumba irányították. Augusztus 15-ével az építőipari technikum kerül a helyére.

„Szinte már közhely, hogy a 40-es évek Baross Gábor Gyakorló Gimnáziuma elitintézet volt, olyan tanári gárdával, melynek szinte kivétel nélkül minden tagja a szétszóródás után ragyogó pályát futott be. Egyetemi és főiskolai tanárokként mentek nyugdíjba, megbecsüléstől övezve vonultak vissza. Kevés olyan középiskolája volt ennek az országnak az utóbbi száz esztendőben, amelynek tanárai olyan magasra ívelő pályát futottak volna be, mint éppen a szegedi Baross Gábor Gyakorló Gimnázium. A történelem céltalan forgószelének kellett jönnie, hogy egymás után fölkapja, és a szélrózsa minden irányába szétszórja őket. Egyetlen volt Baross tanár sem hagyta el az {334} országot. Mindenki vállalta, amit a sors rá kimért, de a határon belül. Senki sem vette kezébe a vándorbotot, hogy új hazát keressen.” — írja Rakonczai János a gimnázium volt tanára.68

Az eddig bemutatott gimnáziumok közül, a tanulói létszám tekintetében a Klauzál Gimnázium volt a legkisebb. Az 1949-es évben — mint említettük — itt is átfogó tanfelügyelői látogatás volt, amelyet Kiss László tanfelügyelő végzett. Az 1949. március 7-én leírt jegyzőkönyv igen sok kritikát tartalmazott, nem mondvacsináltakat: A tanításhoz szükséges feltételek adottak, bár a háborús károk hibáit még nem teljesen javították ki. A szertár állapota sem változott a legutóbbi látogatás óta. Jelentős kifogások vannak. A tanári adminisztrációban szintén talált hiányosságokat. Az eddigi iskoláknál erre nem volt példa!

A tanári karból Fűr Istvánt a Dugonics Gimnáziumba, Gömör Bélát, Moldvai Klárát és Rácz Rozáliát a Szent Margit Gimnáziumba helyezték át. Ez az intézet jó hírnevét öregbítette, de gyengítette a testületet.

A gimnáziumban az 1948/49-es tanévtől bevezették a humán tagozat mellé a reál tagozatot. A tanulói létszám 169 fő, a megszüntetett gimnáziumokban mind magasabb létszámú diák járt. Az iskola vezetése 1945-től azt hangoztatta, hogy a Klauzál gimnázium a szegényparasztok és a külvárosi dolgozók iskolája. A diákszövetség az 1947/48-as tanévben szerveződött. Az iskolában 6 önképzőköri csoport tevékenykedett.69

A gimnázium 1947-ben ünnepelte fennállásának 50 éves jubileumát. Ez kapcsolódott az 1848-as centenáriumhoz. Az iskola meghirdette a „Tanulj jobban!” mozgalmat, és versenyre hívta a többi szegedi középiskolát, amit nem ők nyertek meg, hanem a versenytárs Baross Gábor Gimnázium. Megindult a verseny a két gimnázium között a tanulókért, illetve a vezető szerepért a mozgalmi munkában. Az 1949/50-es tanévben a megszüntetett Dugonics Gimnázium tanulóit és tanárait elosztották a Klauzál és Baross gimnáziumok között. A tanárok egy része követte a tanulóit, valamint más iskolában kaptak helyet. A gimnáziumhoz kapcsolt általános iskolai osztályokban, amelyeket szintén ebben a tanévben szüntettek meg, helyet és lehetőséget találtak a szeptemberi induláskor.

1950-től új nevet adtak az iskolának, a Klauzálból Radnóti Miklós Gimnázium lett. A Barosstól megörökölte a gyakorló gimnáziumi feladatokat, 1956-tól pedig kisérleti gimnázium lett. Feladatául kapta a bevezetésre kerülő politechnikai oktatás kipróbálását. 1958-ban tanulói létszáma 478 főt tett ki, ami állandóan emelkedett, és a 1980-as években meghaladta az 1000 főt. Az 1960/61-es tanévtől koedukált lett a gimnázium. Létrejön az 5+1-es oktatás: autószerelő, üvegtechnikus és a gépíró osztályokat szerveztek. {335} Hamarosan észrevehető hiányosságai miatt 4 év után beszüntették az ilyen jellegű képzést. Az 1964/65. tanévtől a megemelkedett létszám miatt a tanítás két műszakos lett. Országos beiskolázással megindították a tagozatos osztályokat. Először a francia, majd a francia-orosz tagozat indult meg. Az igazi sikert a matematika-fizika és a biológia-kémia tagozatok hozták meg, amely együtt járt egy igen kiváló természettudományos tanári csapat kialakulásával. Ezért szükséges lett a természettudományos laboratóriumok korszerűsítése. Az első nyelvi laboratóriumot is itt hozták létre a városban, és bevezették a nyelvi tagozaton a programozott oktatást. Az iskola tanulói sikereket értek el a TV Ki miben tudós? vetélkedőiben, a Szőkefalvi matematikai versenyben és az országos tanulmányi versenyeken. Az 1970-es évektől verseny indul a Radnóti és Ságvári gimnázium között, később a 1990-es években ehhez csatlakozott a Deák Ferenc Gimnázium. A verseny tárgya, hogy az érettségizett tanulóik közül melyik iskolából kerülnek be többen az egyetemekre.70

76. Bánfalvi József

Az Állami Árpádházi Szent Erzsébet Leánygimnáziumban az 1949-es tavaszi látogatást maga a tankerületi főigazgató, Páti Ferenc végezte. A középiskolák közül az egyetlen, amely a VKM előterjesztésére az Építésügyi Minisztériumtól 100 000 Ft segélyt kapott, amelyet tanulóotthona helyrehozatalára és üzemképessé tételére kellett fordítani, de megoldották belőle a víz- és áramvezeték cseréjét is. A szülői munkaközösség közreműködésével tisztasági festést végeztek. Az emeleti részt csak korlátozással tudták használni, mert villany nem volt. Ennek a megoldása már az 1949/50-es tanévre jutott, amikor a Szent Margit Gimnázium megszüntetésével összevonták a két iskola növendékeit a Szent Erzsébet Gimnáziumba. Az iskola 208 tanulós létszáma, az összevonás után 399 főre emelkedett. A leánygimnázium tanári kara bekapcsolódott a „Nevelj jobban mozgalomba”, és részt vettek az 1949. március 1-től május 31-ig tartó „Első nevelés munkaversenyben”. Az 1949/50-es tanévben megszűnt az Árpádházi Szent Erzsébet elnevezés, de csak az 1952/53-as tanévben vette fel a Tömörkény István nevet. A gimnáziumban humán és reáltagozatba járhattak a diáklányok, és mivel csak egy leánygimnázium volt a városban, diákjainak létszáma egyre nagyobb lett.71

1950-ben Békéstarhoson megszüntették a népi kollégiumokhoz közel álló Zenegimnáziumot. Ezt az űrt próbálták kitölteni azzal, hogy Szeged régi zenei kultúrája révén egy középfokú zenegimnáziumot hozzanak létre. Erre az új iskolaszervezésre az 1952/53-as tanévben került sor. A Népművelési Minisztérium a Szegedi Zenekonzervatórium keretében létrehozta a {336} zenegimnáziumot az ország déli részére terjedő beiskolázási körzettel. A zenei oktatás a zenekonzervatóriumban folyt, míg a közismereti tárgyakat a Tömörkény Gimnáziumban tanulták a diákok. Az iskola fő gondját jelentette ezekben az években, hogy kevés munkásszármazású tanuló jelentkezett, és közülük sok volt a kimaradó.

1956. október 23-i tüntetésen és a későbbi forradalmi eseményekben az iskola vezetése, tanári kara és tanulói nem vettek részt. A kollégistákat november 4-ig a kollégiumban felügyelet alatt tartották, és a városba nem mehettek ki. November 20-ig a Városi Tanács Művelődésügyi Osztálya felfüggesztette a tanítást. Majd a karácsonyi szünetig zavartalanul folyt az oktatás.

1954-ben az Új Gimnázium (Ságvári), majd az 1957/58-as tanévtől az Újszegedi Gimnázium (később Rózsa Ferenc Gimnázium) megszervezése a tanári karban több változást idézett elő. Az iskola vezetése a megmaradt tanári kar segítségével hamar megteremtette az új tanári kar egységét. Az 1959/60-as tanévben beindult a politechnikai képzés, majd a következő évtől az 5 +1-es képzés a Szegedi Konzervgyárban, a Szegedi Jutagyárban és a Szegedi Cipőgyárban. A szegedi iskolák közül kevesen választották azt a formát, hogy kivitték a tanulókat az üzemekbe, ám ezzel osztálytermet takarítottak meg. Az iskola egyre túlzsúfoltabb lett. A 8 osztály számára épített iskolában 21 osztályt tanítottak, és ebből 6 osztály délután tanult. Az új Tisza-parti Gimnázium (Széchenyi) felépülése ezen részben segített, ide 1964-ben 4 osztályt áttelepítettek. Az 1965/66-os tanévben az iskola egészségügyi szakközépiskolai tagozattal bővült.

A művészeti szakközépiskolákról rendelkező 1967. évi 108/1967. MM. sz. utasítás szerint az addigi ipari szakközépiskolát és zenegimnáziumot művészeti szakközépiskolává szervezték át a gimnáziummal közös igazgatásban. Az iskolában szinte általános lett a 700 fő körüli tanulói létszám és a 100 fős tantestület. Ebből a testületből került ki több kiváló szakfelügyelő, pl. Kovács Miklósné magyar nyelv- és irodalom, Lang Jánosné fizika.72

Az Újszegedi Tanítóképző Intézetben a tanítást elég későn, csak az 1945/46-os tanév második felében kezdték meg a vidéki tanulók nagy száma miatt. Csak az intézet kollégiumának újra indulása után nyílt rá lehetőség. Az intézmény igazgatását 1944-ig Becker Vendel látta el, aki átmeneti időre a tankerületi főigazgatói feladatokat is viselte. 1944 novemberétől az igazgatói feladatokkal Katona Miklós intézeti tanárt bízták meg. A régi tantestület jelentős része Szegeden maradt. Tanárai és az intézethez tartozó elemi, illetve általános iskolai tanítói híresen magas színvonalú testületet alkottak.

1945 után az általános iskola kiépülésének megindulása azonnal felvetette a tanító és tanárképzés megváltoztatását. A tanítók körében népszerűségnek örvendett az elképzelés, hogy a tanítóképzést a felsőoktatás körébe utalják. Míg az oktatást irányító intézményekben (VKM, OKT és a {337} Pedagógusok Szabad Szakszervezete) folyt a vita a tanító és tanárképzés távlatairól, amelyben véleményüket nem hallgatták meg a tanítóképző intézeteknek és közvetlen felügyeleti szerveiknek. Az első nehézséget az általános iskola felső tagozatos tanulóinak tanítása jelentette. Ennek gyors megoldására hozták létre 1947-ben a szaktanítói tanfolyamokat Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Keszthelyen.

32. Kisdobosavatás a Zrínyi Ilona Általános Iskolában, 1978

33. Úttörőavatás a Zrínyi Ilona Általános Iskolában, 1978

34. Széchenyi István Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskola, 1964

35. Deák Ferenc Gimnázium, 1987

A tanítóképzők jelentős részét az egyházak tartották fenn. Ennek ellenére az iskolák államosítása után az itt tanító tanárok - kivételt a szerzetesek képeztek - helyükön maradtak. A tanító/nű/képzőkben tanító tanárok 30-40%-a Apponyi-kollégiumban végzett, akikben az előretörő, majd győztes kommunista vezetés szerint az ellenforradalmi rendszer ideológiája rögzűdött.73

A tanítóképzők 1949-től mint pedagógiai gimnáziumok szerepeltek. Tananyaguk szinte változatlan, illetve a humán és pedagógiai tárgyak anyagába bekerült a vulgár materialista és marxista ideológia. Bizó Gyula egyik jelentésében a következőt írja: „A tanítóképző tantestületek egységének kialakulásában még sok a polgári szemléletmód... A tanulók hivatástudata igen jó... de erkölcsi arculatukban még kevés a kommunista vonás.”74 1951-től a kisebb, nem megyei központok tanítóképzőit összevonták, illetve korlátozták a tanulói létszámot. 1951-től ugyan a pedagógiai gimnázium elnevezés eltűnt, maradt a 4 év után tett érettségi vizsga, ezt követte egy év tanítási gyakorlat és utána pedagógiai tárgyakból a képesítő vizsga.

A Politikai Bizottság 1956. július 20-án határozott arról, hogy „az óvónő- és tanítóképzést gimnáziumi érettségire kell felépíteni, szakiskolai jellegű, két évfolyamú nevelőképző intézmények létrehozásával”. Az új intézmények első évfolyamát az 1958/59-es vagy 1959/60-as tanévben kell megindítani.75 Ezzel a vezetés megoldottnak vélte a tanítóképzős testületek szétszórását, megszüntetését és az új tanulók marxista-leninista szellemű nevelését.

A Tanítónőképző a Szegény Iskolanővérek komplexumának egyik iskolájaként állt fenn egészen 1948-ig, az iskolák államosításáig. A tanítást szerzetes nővérek látták el. Kivételt képezett a testnevelés és az egészségtan oktatása. Az iskolakomplexumhoz gyakorló iskolaként elemi iskola is tartozott. Az 1945/46-os tanévben a tanítónőképzőben és a líceumban, mivel ide kevesebb vidéki tanuló járt, megkezdődött a tanítás.

A következő 15 évben a tanítóképzés igen rögös utat járt be. Az utolsó középiskolás évfolyam 1956/57-ben indult. A tanügyi vezetés - mint említettük - már 1946-tól azt tervezte, hogy egységes tanárképzést hoz létre, és ebbe a tanítóképzés is beletartozik majd, amely szerint a középiskolai {338} tanárokat az egyetemek, az általános iskolai nevelőket pedig a fűiskolák képzik. Erre azonban nem volt kapacitás, és maradtak a középiskolás tanítóképzők. Ideiglenességükre utalt, hogy a gyakorló iskolákban csak az alsó 4 osztályokat oktatták. A tanítónőképzőben az 1947/48-as tanévtől dolgozók Óvónőképző Iskoláját is beindították. Nem a szokásos iskolaév szerint kezdődött meg a tanítás, pl. a tanévet 1947. március 16-án kezdték, és augusztus 10-én fejezték be, majd évenként vizsgát tettek.

Az iskolák államosításakor a tanítónőképzőben a szerzetes tanárnők és igazgatónőjük nem vállalták a tanítást. Új igazgatói megbízást Fodor János magyar-történelem szakos tanítóképző intézeti tanár kapott. A tanári karban egyetlen nevelő sem maradt. A Tankerületi Fűigazgatóság más szegedi középiskolából 7 tanárt irányított át, a minisztérium pedig 8 tanárt keresett a tanítónőképző számára.

A fenyegetés az iskola megszűnéséről állandóan ott lebegett a tanítóképző feje felett. Bizonyossá az 1956/57-es tanévben vált.

Az 1958/59-es tanévben a Tanítóképző Újszegedről átköltözött, illetve a megszűnő Szarvasi Tanítónőképzőből is Szegedre jött egy osztály. A közös iskolának igazgatója Túri Géza lett. Közben 2 éves, érettségire épülő tanítóképzős osztályok nyíltak, de ezzel már befejeződött a középiskolás tanítóképzés. Még megalakult az 1959/60-as tanévben az érettségit követű 2 éves tanítóképzés, ami 1962-től 3 éves fűiskolává alakult, 1968-ban pedig megszüntették Szegeden a tanítóképzést. Az intézmény jogutódja a bajai iskola lett.

A Magyar Királyi Állami Felső Ipariskola újraindítása a két világháború közötti rendszer szerint történt. A vidéki tanulók (a létszám 50%-a) nem tudtak visszajönni Szegedre. A lakhelyükön iparosoknál a szakmában dolgoztak. Az iskola épületét, mind a németek, mind az orosz csapatok, kórház céljára vették igénybe. A tanítás a háború alatt és befejezése után a Klauzál és a Dugonics gimnáziumokban, az Iparos Tanonciskolában (Eötvös utca), valamint a vegyipari középiskolában folyt. A felső ipariskola tanműhelyét az orosz hadsereg részére, gépkocsik javítására foglalták le. Ebben a munkában a szakoktatóknak és a tanulóknak részt kellett venni. Ugyanakkor szakmájuknak megfelelő gyakorlatra a városban lévő kisiparosokhoz és a már üzemben álló gyárakba osztották be őket. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 5800/1945. sz. ME rendelete értelmében 1945. szeptember 1-től az iskola a Magyar Iparügyi Minisztérium fűhatósága alá került.

A háború után megnőtt az igény a szakmunkások és a középvezetők iránt. A felső ipariskolák összekötő kapcsot képeztek az ipari munkások és a fűiskolát végzett technikusok között. Szegeden szakmunkások és középvezetők képzése folyt három éves időtartamban. 1949-től az új középiskolai rendelet alapján egy évig ipari gimnáziumként működött, majd megalakult a 17-es sz. Gép- és Villamosipari Technikum erőgépgyártó, általános gépész, villamosgépgyártó és általános villamos tagozattal. 1950-ben az iskolában 19 {339} osztályt oktattak. A gépipari technikum a városban és országosan egyaránt igen nagy tekintélyre tett szert. Több száz jelentkező közül választották ki a felvételi vizsgákon az arra érdemeseket. A beiskolázásban 4-5 megye tanulóiból válogathattak. Érettségi után a tanulók 70-80%-a tovább tanult, és mérnöki diplomát szerzett.

Az iskola 1963-ban felvette a Déri Miksa Szakközépiskola nevet. Híresen jó tanári karral, mérnöktanárokkal és közismereti tanárokkal rendelkezett. 1954-ben álltak munkába az első technikusok.

1977-tól a JATE Pedagógiai Tanszékének irányításával egy kísérletben vett részt az iskola („Kísérleti tanterv a gimnáziumi és szakközépiskolai képzés átalakítására egységes középiskolai képzés differenciált ágazataivá”). A kísérletben a Radnóti gimnáziummal és a Széchenyi gimnázium és szakközépiskolával együtt vettek részt. Ilyen módon a szakközépiskolai képzés új 2+2+1 rendszere alakult ki. 1983-ban engedélyezték az 5. évfolyamok megszervezését a technikus minősítő vizsgára való felkészítés céljából. Az iskolában párhuzamosan folyt az esti és levelező oktatás a nappali mellett. Híres, kiemelkedő tanárai: Győri Emil, Huhn Lajos, Fírbás Oszkár, Csöme Lajos és Német Zoltán, aki a középiskolák történelem szakfelügyelője feladatát látta el.76

Szegeden egy fiú és egy leány közgazdasági jellegű felső kereskedelmi iskolába járhattak a diákok a két világháború között, amelyek a háború éveiben 4 éves érettségivel végződő középiskolává alakultak. A korszak végére mind a két iskolába 200-nál több diák járt. A Szegedi m. királyi állami Szent István Fiú Felső Kereskedelmi Iskola a Tisza-part és a Kazinczy utca végén található ma is hasonló jellegű iskolaként. Az 1944/45-ös tanévben 164, az 1945/46-os tanévben 283 tanuló látogatta. Szeged kispolgársága különösen kedvelte az iskolát. Az 1946/47-es évtől, bár a régi tantárgyakat tanították, azokat kiegészítették egy vulgár marxista közgazdaságtannal. Az iskolában bevezették a tanulói önkormányzatot. Az intézmény 1949-től közgazdasági gimnázium, majd 1952-től közgazdasági technikum statisztikai tagozat lett, irányítását a Központi Statisztikai Hivatal látta el. Koedukált iskola lett, 1961/62-ben már csak a felvett tanulók 1/3 volt fiú. Voltak olyan évfolyamok, amelyek létszámának több mint fele tovább tanult, főként a közgazdasági egyetemen.

Országos statisztikai versenyeken szép eredményeket értek el az iskola tanulói. 1954-ől az iskola épületében helyet kapott a Gép- és Gyorsíró Iskola. 1955/56-ban vette fel a Kőrösy Józsefnek, a 19. század haladó polgári statisztikusának a nevét. 1966-tól a Kőrösy József Szakközépiskola egyre bővülő ágazatokkal (általános, gép- és gyorsíró, idegen nyelvi, külkereskedelmi ügyintéző, ügyvitel gépesítési és szervezési) tette vonzóvá magát a diákok számára. 1979-től átvette a Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolát {340} a kereskedelmi szakot. A gyakorlati oktatáshoz nélkülözhetetlen géppark alapját még 1972-ben a KSH biztosította. A modern technikával igyekezett lépést tartani, ezért teremtettek kapcsolatot a JATE Kibernetikai Laboratóriumával. Tanári kara igen erős, jól képzett oktatókból állt.77

A két világháború között a Női Felsőkereskedelmi Iskola négy évfolyammal és érettségivel, gyakorlati és emellett humán képzésével nagy népszerűségre tett szert a szegedi iparos, kereskedő és kispolgári réteg leányai között. Mérey utcában levő épületét 1942-ben a honvédség hadikórház céljára vette igénybe. Ezt követte a szovjet hadsereg 1945 nyaráig. A tanítás a háború alatt a leánygimnáziumban, az 1944/45-ös tanévben több helyen, elemi iskolákban, délután és csökkentett óraszámban folyt. 1945 augusztusában szülői, tanári és a tanulói segítséggel visszaköltöztek a Mérey utcába.

1948-tól Állami Kereskedelmi Leányközépiskola, 1949-től Közgazdasági Gimnázium, 1952-től Közgazdasági Technikum. 1948-tól pártoló kapcsolatot alakított ki a Szegedi Konzervgyárral, amely annak megszűnéséig fennállt. 1964-től Közgazdasági Szakközépiskola, ahol 2 párhuzamos általános irányú képzésben folyt az oktatás. Az 1960-as évektől a tanulói létszám 300 fő körül mozgott. A levelező és esti tagozat létszáma szinte azonos volt a nappali tagozatéval. 1968. szeptember 1-vel költözött az iskola a Gutenberg utcai épületbe. Tanulóit az állandó túljelentkezés miatt megválogatta, ezért számosan sikeresen jelentkezhettek felsőfokú intézményekbe, nemcsak a Közgazdaságtudományi Egyetemre. 1988-ban névváltoztatás történt, ekkor vette fel a Vasvári Pál Szakközépiskola nevet.78

1946-ban indult Szegeden az Építőipari Fiú Középiskola. Csak a következő tanévben alakult ki fokozatosan műszaki és közismereti tanárokból álló oktató testülete. Mérnök tanárai a műszaki egyetemről és itt Szegeden dolgozó mérnökökből verbuválódtak. Közismereti tanárai a szegedi gimnáziumokból, 1949 után a Dugonics András Gimnázium nevelőiből kerültek ki, akik már addig is „áttanítottak” az építőipari gimnáziummá alakult iskolába. 1950-től Építőipari Technikum, majd Vedres István Szakközépiskola lett. Tanulói a nyári gyakorlatot a beindult újjáépítéseknél töltötték. Az oktatás két (25, majd 40 fős) párhuzamos osztályban folyt. Az első érettségizők 1950-ben végeztek. 1949-től megindult az esti és levelező oktatás, amely az 1960-as évekre, a nagy építkezések beindulása miatt, elérte a nappali tagozat létszámát. 1948-tól önálló kollégiummal is rendelkezett (Sztálin krt. 6. Belvedere).

1951. augusztus 15-vel kapta meg az iskola, „szinte meleg váltással” a Móra Ferenc Gimnázium (Baross Gábor Gimnázium) épületét. A Baross tanárai közül az Építőipari Technikumban is maradtak néhányan, és nem minden osztály ment át a Radnóti épületébe. Állandó és jól összeszokott {341} tantestület jött létre. Érdekes módon az erős szakmai képzés mellett színvonalas lett a közismereti tárgyak oktatása. A végzett tanulók általában 40%-a tanult tovább a műszaki egyetemen, illetve főiskolákon.79

Szeged jelentős textilipari központ maradt a háború után. A szegedi kender- és jutagyárak, fonó- és szövőipari vállalatok jelentős számú közép-vezetőt igényeltek. A beiskolázást már 1951-ben megkezdték, és 1952. szeptember 1-vel a Vásárhelyi sugárúton, a szocreál stílusú épületben 2 párhuzamos osztállyal létrejött a Szegedi Textilipari Technikum. A tanulók beiskolázása szinte állandóan nehézséget jelentett a hagyomány nélküli iskolában, amelyben a város iskolái közül elsőként valósították meg a koedukált oktatást. A tanulók az iskola tanműhelyei mellett gyakorlatra a város szövő-és fonógyáraiba jártak, ahol szívesen fogadták őket. 1956-ban érettségiztek az első technikusok. Az iskolából kevesen tanultak tovább. Megindult az esti tagozatú oktatás, ahol a gyárakban eddig betanított munkásként dolgozó mű-vezetők, segédművezetők szerezték meg szakmai képesítésüket. 1967-től Textilipari Szakközépiskola lett. A fonó- és szövő tagozat mellett a ruhaiparit is beindították. Az iskolától függetlenül önálló szakmunkásképzőként megindult a Szegedi Textilművekben a 640. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, ahol vidéki leányokból képeztek fonó- és szövőipari szakmunkásnőket.80

Már 3 évvel a Baross Gimnázium bezárása után a tanügyi vezetés rájött arra, hogy Szeged város két gimnáziuma nem tudja felvenni az ide jelentkezőket. A Szegedi Egyetem is szükségét érezte gyakorlóiskola megnyitásának. 1955-ben az oktatási minisztérium rendelete nyomán a városi tanács egy új gimnázium létrehozását határozta el. 1955. szeptember 1-én az Április 4. útja 1. sz. alatti épületben, a megszűnt szakérettségi kollégium helyén, megalakult az ekkor még Új Gimnázium néven emlegetett iskola 5 leány és 4 fiú osztállyal. A szervezőmunkát Bokor István végezte, és ő kapta az igazgatói megbízást. Az oktatási minisztérium 1956 januárjában jóváhagyta, hogy a gimnáziumot Ságvári Endréről nevezzék el, amelyhez a tanulók és a tanári kar később is hűséges maradt. A tanári kar több gimnáziumból, szakközépiskolából, fiatal egyetemi oktatókból verbuválódott. Csak évek múlva lett igazán testület. A tanítás 4 helyen folyt, ami a tanári karnak nem kis nehézséget jelentett. Osztályokat helyeztek el a Vegyipari Technikumban a Marx téren, a Tanítónőképző épületében a Szentháromság utcában, és az egyetem Bólyai épületében. A testnevelési órákat a fiúk részére a MÁV Ne-velőotthonban, a lányok részére az Ady téren tartották. 1957-től kezdték meg az egyetemisták a gyakorló tanítást a gimnáziumban.

A város állampárti vezetése a nagy túljelentkezés miatt még egy gimnáziumot szervezett, ezért egyidejűleg megalapították a Rózsa Ferenc Gimnáziumot. A Ságvárinak 14 osztályt és a hozzá tartozó tanárokat át kellett adnia {342} az újonnan alapított iskolának. 1958-tól a tanítás már csak két helyen folyik, az Április 4. úti A épületben és a Bólyaiban, a B épületben. A politechnikai oktatás számára 4 tanműhelyt alakítottak ki: fémiparit, faiparit, elektromost és könyvkötőt. 1962-től átalakították az osztályok profilját. Megindult a francia, matematika-fizika és angol tagozat az eddigi orosz mellett. 1976-ban megépült a „Kis Ságvári” tornaterme, amit a gimnáziummal közösen használtak. 1986-ban új épületszárnyat kapott az iskola a Szentháromság utca és a Tisza Lajos körút sarkán, ezzel megszűnt a széttagoltság. A gimnázium tanulói általában a szegedi egyetem oktatóinak, és a környező községek mezőgazdasági és értelmiségi családjainak gyermekei közül toborzódtak. A 80-as évek közepétől a határon túli magyarság gyermekei is szívesen jöttek a Ságvári gimnáziumba tanulni, akik többségükben a MÁV kollégiumban laktak. Az egyetemi felvételik, valamint az OKTV eredményei alapján a gimnázium az ország legjobb 10 iskolája közé került, a megyében pedig az első a vetélytársak közül. Az évtizedek során tanulói jeles képviselői lettek az értelmiségi és művészvilágnak. A tanárok nagy része szakvezető tanár, de a megyei szakfelügyeletben is képviselték iskolájukat.81

1958-ban alakult meg Szeged város akkori negyedik gimnáziumaként a megszűnt újszegedi tanítóképző helyén a Rózsa Ferenc Gimnázium. Más középiskolákból verbuválódott a tantestület, főleg a megszűnő félben lévő tanítóképzőből. Az 1958/59-es tanévben érettségiztek először. A nevelő testület a kezdetektől részt vállalt az ún. munkaiskola kialakításában. 1960-tól az 5+1-es oktatási forma üzemi változatának kimunkálását tűzték ki célul. Az iskola létrehozása után kezdetben csaknem minden tekintetben hátrányos helyzetet élt át. A személyi, tárgyi és szakos ellátottsága sok kívánni valót hagyott maga után. Ezen az 1961-től megindult szakközépiskolai képzés segített. Először a villanyszerelő, majd a mezőgazdasági elektromos berendezés-szerelő szakközépiskolai oktatást vezették be. Jobbára saját erőből hozták létre a lakatosipari műhelyt. 1966-ban 12 tanteremmel új iskolaszárny épült. 1972-től a gimnáziumi, valamint a régi típusú autószerelő és mezőgazdasági berendezés-szerelő szakközépiskolai tagozat szűnt meg. Felvette a Rózsa Ferenc Erősáramú, Kereskedelmi, Közlekedésgépészeti és Közlekedési Szakközépiskola nevet (ma: Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola). Tanfolyami keretben szervezték a szakközépiskolát végzett dolgozók részére a technikusi vizsgára a felkészítést, majd 1985-től iskolai keretben az érettségi után egy éves technikusi tagozat indult, amely alapvizsgával végződött. Igen képzett mérnöktanári és szakoktatói gárdát alakítottak ki.82

Az Első Magyar Királyi Állami Vegyipari Középiskola országosan első-ként az 1940–1941-es tanévtől a Mars téren lévő épületében hozták létre. Mivel országos beiskolázásúként a tanítás csak az 1945/46-os tanév második {343} félévében indult újra, több iskola vendégeskedett a vegyipari középiskola épületében. 1946 januártól 1949 júniusáig a Szegedi Állami Vegyipari Középiskola nevet viselte, majd Általános Állami Műszaki Középiskola lett, az 1950/51-es tanévtől pedig Vegyipari Technikum. Az ipar igényeinek változása miatt 1959-ben Szegeden megszűnt a vegyipari képzés. Az 1950-es években városunkban előtérbe került az élelmiszeripar fejlesztése. Az oktatási miniszter rendeletére 1956 szeptemberében a Vegyipari Technikum épületében megkezdte működését a Tartósító és Húsipari Technikum. A technikus képzés mellett dolgozók esti és levelező tanítása folyt. 1962-től 1992-ig konzervipari szakmunkásokat is tanítottak. 1964-től lett Élelmiszeripari Szakközépiskola baromfiipari tagozattal. Az intézet szakmunkásképző része a 7. számú Élelmiszeripari Tanulóiskola néven szerepelt. 1967. szeptember 1-én az iskola felvette a jeles közegészségügyi szakember, az országos járványok ellen nagy sikerrel küzdő Fodor József nevét. Ettől kezdve az iskola neve Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet lett. Még ebben az évben a Marx tér 7. sz. alatti épületben kapott helyet az újonnan alapított Élelmiszeripari Főiskola. A két iskolának helyt adó épület egyre kevésbé felelt meg a korszerű oktatási követelményeknek, ezért a MÉM határozata értelmében a szakközépiskola új épületet kapott. 1978-ra készült el az új, korszerű épület a Szabadkai úton. 1987-től tovább bővült a képzési profil: élelmiszeripari technológus és élelmiszeripari gépésztechnikus képzéssel. Különösen kiemelkedtek mérnöktanárai és szakoktatói. Segítségükkel a tanulók több szakmai vetélkedőt, országos tanulmányi versenyt nyertek meg.83

Egy kicsit megkésve az „Arccal a vasút felé!” jelszó kiadásától az MDP Központi Bizottságának határozata alapján az 1950. évi 40. sz. rendeletével a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium I. Vasúti Főosztálya létesítette a Vasútforgalmi Technikumot. A MÁV hivatalos lapja (10953. 23. sz.) közli, hogy a szegedi MÁV Fiúnevelő Intézetben szeptember 1-én megnyílik az ország első vasutas középiskolája, a Vasútforgalmi Technikum. A MÁV Fiúnevelő Intézet 4 földszinti termében kezdődött el a tanítás. Hiányoztak a tárgyi és személyi feltételek, az iskola tantestülettel nem rendelkezett. Igazgatónak Olasz István MÁV főfelügyelőt nevezték ki, akire sok más mellett az iskola szervezését bízták, a MÁV Szegedi Igazgatósága Politikai Osztályán dolgozott.

Az első évfolyamra 179 tanulót (4 párhuzamos osztály) vettek fel, a tanárokat több szegedi iskolából toborozták, a gyakorlati tárgyakat a MÁV Igazgatóság szakelőadói oktatták. A tanulók többsége vasutas gyermek volt. A nappali tagozattal szinte egy időben megindult a levelező oktatás. A vezető és irányító munkaköröket betöltő vasutas káderek itt szerezték meg szakmai képzettségüket

{344} 1954 és 1956 között ideiglenes épületben helyezték el az iskolát a Londoni körút 13. sz. alatt. A fiúk szerte a városban: Sárkány Szálló, JATE Bólyai épülete, gépipari kollégium, a lányok pedig Textilipari Technikum kollégiumában a Vásárhelyi sugárúton kaptak szállást.

Végül 1956-ban a Marx téri Petőfi laktanyában leltek otthonra. Az 1957/58-as tanév az első, amely minden zavaró körülmény nélkül, szabály-szerűen kezdődött. Az iskolának 4 évfolyama és 5-5 párhuzamos osztálya volt. Ekkor alakult ki tantestülete főleg fiatal, az egyetemről kikerült tanárokból. Az ország egész területéről ide került tanulók szülei részére az 1957/58-as tanévtől egyedi szülői értekezleteket tartottak. A tanárok utaztak Záhonyba, Budapestre és Debrecenbe. 1972-től vette fel a Bebrits Lajos Szakközépiskola nevet. Az 1974/75-ös tanévtől a szaktárcától átvette a felügyeletet az oktatási minisztérium. A nagy létszám miatt kabinet rendszerű oktatást vezettek be. Az 1975/76-os tanévben, mivel Szeged város nem támogatta a felsőfokú, egyetemi szintű oktatás bevezetését, az iskola kettévált, felsőfokú része Győrbe költözött és a későbbi egyetem alapozója lett. Az iskolát a mérnök- és közismereti tanárok közül többen követték. Szegeden megmaradt a szakközépiskolai vasutas képzés, jóval kisebb létszámmal.

1981 és 1987 között egy érdekes színfoltként líbiai tanulókat képeztek nappali tagozaton. A líbiai Tripoli és a tuniszi Halifax között felépítendő vasútvonalat üzemeltető szakembereket képeztek. A vasút máig nem épült meg, így az itt tanuló diákok ismereteiket nem tudták hazájukban hasznosítani. Jelentős nyelvi nehézségek, illetve előképzettségük rendkívül alacsony színvonala sok nehézséget jelentett az őket tanító tanároknak. Végül 95 líbiai diák végzett.84

Az ápolónőképzés szervezett formájának igénye először 1947-ben fogalmazódott meg Szegeden a NÉKOSZ kezdeményezésére. Kezdetben az utászlaktanya (Hattyas sor 6.) épületében helyezték el. Simoncsics Pálné népi kollégista kapta meg a megbízást az ápolónőképző iskola megszervezésére és beindítására. 1948 novemberében új helyük a Kálvária sugárút 1. sz. ekkor még a jezsuita rend tulajdonát képezte. 1948 őszén 68 hallgató kezdte meg a tanulást. Az iskola neve Kossuth Zsuzsanna Állami Ápolóképző Intézet. A képzés 2 éves, az alsó korhatár 17-18 év és 8 osztályos általános iskolai végzettség. Az iskolai és a kollégiumi fegyelem igen szigorú volt. A hallgatók többsége fizikai dolgozók gyermeke vidékről a környező városokból és falvakból jött. A Szülészeti Klinikán belül szervezték meg 1948-tól a 2 éves szülésznői, illetve bábaképzést. 1954-től a Kossuth Zsuzsanna egyik tagozata lett. 1973-ban az Egészségügyi Minisztérium megszüntette a bábaképzést. 1978-ban vetődött fel egyesítése az addig a Tömörkény István Gimnáziumban működő Egészségügyi Szakközépiskolával. A Kálvária sugárúti épületet át kellett alakítani (ez már 1949-ben is felvetődött), hogy {345} megfeleljen az oktatás követelményeinek. Az 1980/1981-es tanévben 6 szakiskolai és 4 szakközépiskolai osztály 370 tanulóval kezdte meg a tanulást. Az 1950-es évek végén 17, 1983-ban 33 kinevezett tanára és szakoktatója volt az iskolának. Állandóan 60-70 fő óraadó orvos, tanár, egészségügyi szakember tanított a nappali és levelező tagozaton. 1983-tól a Budapesti Egészségügyi Főiskola szakoktató-képző szak gyakorlóiskolájának kérték fel a szegedi intézményt.

A középfokú erdészképzés Szegedre kerüléséig meglehetősen rögös utat járt be. A Földművelésügyi Minisztérium 1948 augusztusában hozta létre Esztergomban az Erdőgazdasági Középiskolát. Majd 1950-ben Sopronban az Erdészeti Technikumot, Debrecenben pedig a Mezőgazdasági Technikum Erdészeti Tagozatát. A tanulmányi időt 3 évben határozták meg, tekintettel a nagy középkáder hiányra. Az 1953/54-es tanévtől emelték fel 4 évre. A végzett technikusokat országszerte várták a nagyüzemi erdőgazdaságok. A minisztérium végül az erdészképzést Szegeden az 1955/1956-os tanévben indította el a volt Tunyogi-Csapó Gimnázium épületében. Ebben az időben itt már mezőgazdászokat, kertészeket képeztek 4 éves technikusi formában, de volt itt „Téli Gazdasági Iskola” is. Így az erdészeti és a mezőgazdasági oktatás közös tantestülettel, közös irányítással folyt. A tantestület létszáma ekkor 21 tanár: 5 erdőmérnök jött Debrecenből, a gazdászokat 3, a kertészeket 1, a közismereti tárgyakat 12 tanár oktatta. Ugyancsak 1955-ben kapta meg az iskola a Munkácsy u. 9. szám alatti Ady Endre Népi Kollégium épületét, a korábbi minorita rendházat. Az erdészek Szegedre kerülésével szinte megduplázódott mind az osztályok, mind a tanulók száma. Az iskola állandó gyakorló helyhez jutott az ásotthalmi, szakiskolai tanulmányi erdőben. Mivel sem iskolai, sem kollégiumi célra az intézmény új épületekkel nem rendelkezett, a meglévőket fejlesztették, bővítették és korszerűsítették a költségvetésből. 1960-ban vette fel az iskola Kiss Ferenc, a magyar Alföld fásításának, a „Szegedi erdők atyjának” a nevét. 1972-ben végzett az utolsó technikumi osztály. 1979-től a mezőgazdasági osztályok fokozatosan meg-szűntek. 1986-tól Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola nevet vette fel. Bevezették az új tanterveket, az 5. évfolyam pedig a technikus vizsgára készített fel.85

A Radnóti, a Tömörkény, majd a Ságvári és a Rózsa Ferenc Gimnáziumok után az 1960-as években a gimnáziumi magas tanulói létszámok követelték meg egy újabb, modern gimnázium létrehozását. 1964. szeptember 1-jével 511 tanulóval megindult az akkor Tisza-parti Gimnáziumnak nevezett iskola, gimnáziumi és vízügyi szakközépiskolai tagozattal. Az általános tan-tervű gimnáziumi osztály mellett egy testnevelési tagozatot is szerveztek. Innen testnevelési főiskolára készültek az érettségizett tanulók. Az 1970-es évektől jelentősen megemelkedett a gyermeklétszám az óvodákban. Ezért az {346} 1974–1975-ös tanévtől a Tisza-parti Gimnáziumban megindult az óvónői szakközépiskolai képzés nappali és levelező tagozaton.

Az iskola 19. évében került sor a névadásra. Széchenyi Istvánról, a magyar testkultúra és versenysport egyik hazai kezdeményezőjéről nevezték el. 1983. szeptember 21-én került sor a névadó szoboravatására.86

A SZAKMUNKÁSKÉPZÉS

Az általános iskola 8. osztályát a tárgyalt korszak elején 1949 és 1954 között a 14 éves korosztály 62%-a végezte el, a végére ez 78%-ra emelkedett. Az általános iskolának kiemelt feladatát képezte, hogy minél több tanuló eredményesen és kellő időre fejezze be tanulmányait. A diákok egy része szakmunkásképzőben tanult tovább.

A középfokú szakképzés reformját szükségessé tette a gyorsított iparosítás elindítása. Új és szakképzett ipari munkásokat igényelt az ipar és a mezőgazdaság szinte minden ágazata. 1948-ban az iparostanoncok közül igen kevesen tanultak gyáripari szakmát, a többségük kisiparit sajátított el. Ez az elmaradott szerkezet semmiképpen nem felelt meg a kor szükségleteinek. Az MDP Titkárság 1948. szeptember 15-én foglalkozott a szakoktatás kérdéseivel, és határozatot hozott a gyáripari tanoncok létszámának erőteljes növeléséről. Meghatározták a végrehajtás mikéntjét is. A képzési idő tekintetében fent kívánták tartani a korábbi 3 éves időtartamot. Az eddig hosszabb időtartamúakat az egységes képzési rendszer érdekében 3 évre szállították le.

77. Honvédelmi gyakorlat szakmunkástanulók részére, 1950-es évek

Az áttérést akadályozta, hogy a nagyüzemek nem szívesen szerződtettek iparostanoncokat. Szegeden egyébként nem léteztek olyan nagyságú nehézipari üzemek, amelyek egyáltalán vállalkozhattak volna erre a feladatra. Kollégium az iparostanoncok számára kevés, vagy egyáltalán nem létezett. További nehézséget okozott, hogy az iparostanuló iskolák jelentős részének általános jellege miatt, a különböző szakmákat együtt képezték. Ennek hátránya megmutatkozott, pl. a tanműhelyek hiányos és korszerűtlen {347} felszerelésében.87 A szakoktatás egységes irányítása az Országos Munkaerő-gazdálkodási Hivatalhoz került. A gyáripar munkáslétszámának növekedési üteme jóval felülmúlta az előzetes tervezetet. Megfelelő, képzett munkaerő hiányában megkezdődött a nők és a falvakban felszabaduló munkaerőnek a gyáriparba irányítása. Ez a körülmény a szándék ellenére gyökeresen átalakította a szakmunkásképzést. A legfontosabb változásként 1952-től a képzési időt 3 évről 2 évre, illetve 1,5-re csökkentették le. Így ugyan gyorsabban képeztek több szakmunkást, de a minőség a változtatást megsínylette. A propaganda ezt az oktatásügy újabb diadalaként üdvözölte: „Népi Demokráciánk arra törekszik, hogy az ipari tanulóifjúságunk mielőbb elsajátítsa szakmáját, és szocializmust építő társadalmunknak minél hamarabb váljék építő tagjává.”88

Szegeden az iparostanoncok oktatása az 1930-ban az Eötvös utcában felépített, akkor igen modern iskolának számító intézetben folyt. Szakmai és közismereti tárgyakat tanítottak itt, de valójában a szakmát a város kisiparosai tanították. Az iskola szervezte meg a tanoncok vizsgáit. 1942-ben hadikórház céljára foglalták le az épületet, amely egészen 1945 decemberéig ezt a célt szolgálta. 1944-ben a szakipari képzés újra indult olyan módon, hogy a kisiparosokat és inasaikat közmunkára rendelték ki. Az elméleti oktatásukat szétszórtan, különböző iskolákban, összevont csoportokban próbálták megoldani. Az 1946/47-es tanév az Eötvös utcai épületben indult meg siralmasak állapotok között: a felszerelést és a bútorokat elvitték vagy eltüzelték. Üresen álltak a tantermek és a műhelyek.

Az 1948/49-es tanévig a régi keretek között folyt a szakképzés. Kezdetben az 5 elemi, majd a 8 általános lett az alap a bejutáshoz, amit nem vettek túl szigorúan. Az iskola igazgatója, László Nándor mellett néhány tanító és az egységes tárgyakat oktató szakoktató (szakrajz asztalosoknak, vasasoknak és szabóknak) képezte a tantestületet. Az 1949. IV. törvény lendületbe hozta a szakmunkásképzést Szegeden is, bár a nagyipari központokhoz viszonyítva, valamint Jugoszlávia közelsége miatt kisebb fejlődési ütemmel. A tanulók számának emelkedése miatt szűknek bizonyult az Eötvös utcai iskola. A 7 tanteremben és 3 műhelyben 1860 tanoncot oktattak több mű-szakban.89 A Szeged Városi Művelődési Osztály, a Munkaerő Tartalékok Hivatala és a Szegedi Tudományegyetem több épület kérdésében tárgyalt. Az Eötvös utcai épület helyett a Kálvária sugárúti jezsuita rendházban oktattak, 1953-tól pedig a jelenlegi Móra Ferenc Szakmunkásképző régi épületét kapták meg. Az eddigi egységes képzést differenciált váltotta fel. Szétvált a nehézipari, a könnyűipari, a helyi ipari, valamint a kereskedelmi és vendéglátó ipari tanulók képzése.

{348} 1963. július 15-én vált szét az intézmény. Létrejött a 600. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, illetve a helyi ipari szakmákat (cipész, szabó, fodrász, stb.) képző 624. sz. Szakmunkásképző Intézet 2íl egykori pénzügyigazgatóság (fináncia), ma Belvedere épületében. Az 1980-as évek igazi fejlődést hoztak. A szegedi öt szakmunkásképző új épületet kapott. Ezek az iskolák minden tárgyi és személyi feltételt kielégítettek: modern tantermek, jól felszerelt műhelyek, tornatermek álltak a tanulók rendelkezésére. Jelentűsen nőtt a tanulók és a tanárok száma. 1980-tól mind a két szakmunkásképzőben elindult esti tagozaton a szakmunkások 3 éves szakközépiskolája, ami érettségivel zárult.

78. A MÜM 600-as Szakmunkásképző Intézet. Végzős férfiszabó osztály, 1961

1954-ben a Gutenberg utcai Általános Iskola épületében indította el a MÉM a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskolát. Először csak néhány osztállyal és szakmával, majd az 1970-es évektől egyre bűvülű tanulói és tanári gárdával rendelkeztek. 1981-ben új épületet kaptak a József Attila sugárúton. Cukrász, szakács és felszolgáló hallgatói a tanulásban és országos versenyeken egyre jelentősebb sikereket értek el. Szegeden divat lett fogadásokra, hivatalos ünnepekre az iskola szolgáltatásait igénybe venni.

79. Ipari Szakmunkásképző Intézet (Kálvária sugárút), 1963

Az 1950-es években Szegednek igen jelentős lett a textilipara. Az Új-szegedi Kendergyár, a Szegedi Kendergyár, a Szegedi Jutagyár és az 1950-ben felépült Textilművek igényelték a textilipari szakmunkásnők képzését. A Szegedi Textilművek területén építették fel a 640-es Textil- és Szövőipari Szakmunkásképző Intézetet kollégiummal együtt. Szegedi leányok, de főleg a környező falvakból érkező leányok tanultak itt szövő- és fonóipari szakmunkásoknak. Sajátos hangulatot adtak az iskolának az 1970-es évek végén az itt {349} tanuló kubai szakmunkástanulók. A textilipar válságával a szakmunkásképzés visszafejlődött, majd megszűnt.

Az iskolákhoz közvetlenül kapcsolódtak mint háttérintézmények a Szegedi Pedagógus Továbbképző Kabinet és a Csongrád megyei Pedagógus Továbbképző Intézet. Az előbbit 1964-ben hozták létre az új Béke utcai Általános Iskolában. Céljául tűzték ki továbbképző tanfolyamok szervezését, a szaktárgyi munkaközösségek működtetését, összefogását, valamint az ehhez szükséges irodalom összegyűjtését. Első vezetője Szabó G. Mária volt.

1968-ban létrejött a megyei Pedagógus Továbbképző Intézet a Deák Ferenc utcában Miklós Sándor vezetésével. Jelentős konfliktust okozott a megyei és városi művelődésügyi osztályok között, hogy a városi kabinetet beolvasztották a megyei továbbképzési intézetbe. Ez az oktatási minisztérium által létrehozott rendelet alapján történt. Hivatalosan megszűnt ugyan a szegedi kabinet, de a beolvadás ténylegesen soha nem jött létre. 1972-től az intézmény neve: Csongrád megyei Közművelődési és Pedagógus Továbbképzési Intézet. Az intézménynek fontos szerep jutott, a megyei és városi szakfelügyelettel közösen, az 1978-as tantervek bevezetésében és a pedagógusok új tantervekre való felkészítésében.

Ezen kívül feladatául tűzték ki a megyében és Szeged városában az évenként meghirdetett alkotó pedagógus pályázatok lebonyolítását, amelyek népszerűségét mutatta, hogy évente több száz pedagógus vett ebben részt.

Az 1980-as évek közepére igen jelentős szakfelügyeleti rendszer jött létre. Külön felügyelete volt Szeged város általános iskoláinak. A városi és megyei szakfelügyelőket a tantárgyak vezető szakfelügyelői irányították. Egységes szemléletet próbáltak kialakítani az óralátogatásokban és a továbbképzések megszervezésében. A szakfelügyelet tagjainak színvonalas szakmai munkáját tükrözi, hogy több sikeres tankönyv és munkafüzet megírása fűződik nevükhöz.

3. SZEGEDI KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ÉS IGAZGATÓK 1945 ÉS 1989 KÖZÖTT

{350} Gimnáziumok

{351} Tanítóképzők

Felsőkereskedelmi, ipari iskolák, technikumok, szakközépiskolák és szakmunkásképző iskolák

1. Blazovich László 2005. 177.
2. Tanfel. ir. 4094/1947. sz.
3. Dancs Istvánné 1979. 220-221.
4. Tanfel. ir. 281/1946. sz.
5. Tanfel. ir. 2941/1946. sz.
6. Knausz Imre 1998. 21.
7. Kiegészítő utasítások az 1945/46. iskolai évre. OKT. Bp., 1945.
8. Tanfel. ir. 2720/1945. sz.
9. Tanfel. ir. 503/1947. sz.
10. Tanfel. ir. 4331/1947. sz.
11. Knausz Imre 1998. 14–18.
12. Tanfel. ir. 2510/1946., 2616/1946. sz.
13. Tanfel. ir. 2941/1946. sz.
14. Knausz Imre 1998. 17–18.
15. Köznevelés, 1947. aug. 1. 332. A tanfolyamok felállításáról a 8930/1947. sz. kormányrendeletintézkedett.
16. Tanker. Főig. ir. 401, 501/1947/48. sz.
17. Tanker. Főig. ir. 3778-5/1947. sz.
18. Egy másik iskola tekintélyes tanára a tankerületből, akit a tankerületi főigazgató bízott meg az iskola látogatásával.
19. Tanker. Főig. ir. 501-3954/1945/46. sz.
20. Tanker. Főig. ir. 501-3954/1945/46. sz.
21. Tanker. Főig. ir. 3956/1945/46. sz.
22. Tömörkény I. Gimn. Évk. 1897–1997.
23. Péter László 1989.
24. Knausz Imre 1998. 29.
25. Tanfel. ir. 198/1948. sz.
26. Knausz Imre 1998. 31.
27. Tanfel. ir. 2487/1/1947. sz.
28. Tanfel. ir. 1582/1947. sz.
29. Tanfel. ir. 4354/1947. sz.
30. Tanfel. ir. 189/1948. sz.
31. Knausz Imre 1998. 61.
32. Knausz Imre 1998. 64–65.
33. VKM 3166/1948. sz., 94815/1948. IV. 2. sz. rendelete.
34. Tanfel. ir. 1948. 198. jkv.
35. Tanfel. ir. 3730/1948. sz.
36. Szabad Nép, 1948. aug. 15. Kende Péter cikke.
37. Tanfel. ir. 2127-1/1948. sz.
38. Tanfel. ir. 3752/1948. sz.
39. Tanfel. ir. 198/1848. sz.
40. Knausz Tamás 1998. 76.
41. SZVT Népműv. Oszt. ir. 1075-1/1950. sz.
42. CSML Kimutatások a Tankerületi Főigazgatói Hivatal és Tanfelügyelőség munkatársairól 475/1948., 6217/1949. sz.
43. Uo.
44. CSML Kimutatások a Tankerületi Főigazgatói Hivatal és Tanfelügyelőség munkatársairól 475/1948. sz.
45. Tanker. Főig. ir. 3151/1948/49. sz.
46. Tanfel. ir. 3157/1948. sz.
47. SZVT jkv. 70/1951. sz.; Csm. tanácsi tisztségviselő 2007. 16., 37.
48. Romsics Ignác 1999. 454.
49. SZVT Okt. és Népműv. Oszt. ir. 51/1950. sz.
50. DM, 1968. okt. 23.
51. Óvodai Nevelés, XII. évf. 8. sz. 1959. aug.
52. Kondorosi János 1969.
53. SZVT Műv. Oszt. ir. 10323/1973. sz.
54. DM, 1980. szept. 14.
55. DM, 1986. szept. 5.
56. Gergely J.–Izsák L. 2000. 436–438.
57. SZVT Okt. és Népműv. Oszt. jelentése a VB-nek 53/1952. sz.
58. SZVT Okt. és Népműv. Oszt. ir. 1210-183/1951. sz.
59. SZVT Műv. Oszt. jelentése a VB-nek 13/1953/54. sz.
60. Tömörkény I. Gimn. Évk. 1897–1997.
61. Kardos József 2008.
62. Knausz Imre 1998. 93–96.
63. Knausz Imre 1998. 140–143.
64. Börcsök László szóbeli közlése.
65. Tanker. Főig. ir. 17940/1949. sz.
66. Molnár I.–Hajász B. 2006. 35.
67. Péter László 1989.
68. Molnár I.–Hajász B. 2006. 57. Rakonczai János írta Palásti Lászlóról. Rakonczai János 2000. 296.
69. Tanker. Főig. ir. 7940/1949. sz.
70. Radnóti M. Gimn. Évk. 1957/58.
71. Tömörkény I. Gimn. Évk. 1897–1997. 29.
72. Tömörkény I. Gimn. Évk. 1897–1997.
73. Donáth Péter 2008. 456. Bizó Gyula, a tanítóképzők minisztériumi osztályvezetőjének véleménye.
74. Donáth Péter 2008. 458.
75. Minderre l. Donáth Péter 2008. 440–472.
76. Déri Miksa Ip. Szakközépisk. Emlékk. 1894–1994.
77. Kirösy J. Szakközépisk. Évk. 1885–1985.
78. Vasvári P. Közgazd. Szakközépisk. Évk. 1997/1998.
79. Vedres I. Építiip. Szakközépisk. 1999.
80. www.kossuthzs-szeged.sulinet.hu
81. Ságvári E. Gimn. Évk. 1955–2005.
82. SZVT Műv. Oszt. ir. 341/1973. sz.
83. Minderre l. Fodor J. Szakközépisk. Emlékk. 1956–2006.
84. Minderre l. Gábor D. Gimn. és Szakközépisk. Évk. 1953–2003.
85. Kiss F. Erd. Szakközépisk. Évk. 1955–2005.
86. Széchenyi I. Gimn. és Szakközépisk. Évk. 1988/89.
87. Knausz Imre 1998. 96–99.
88. Szabad Nép, 1950. jan. 12.
89. SZVT Művelődésügyi Oszt. ir. 4521/1953. sz.