|
|
A TERÜLET ORSZÁGOS ÉS HELYI IRÁNYÍTÁSA, TÖRVÉNYI HÁTTÉR
{451} A második világháború befejezése után a közművelődési terület országos felügyeleti szerve, a Művelődésügyi Minisztérium oktatási és kulturális ügyekkel egyaránt foglalkozott. A klasszikus közművelődési feladatokat — az iskolán kívüli nevelés, a kultúraközvetítés feladatait, a szakemberek szakmai továbbképzését, minősítő versenyek, országos találkozók szervezését, valamint az amatőr mozgalom — az énekkarok, zenei együttesek, versmondók, irodalmi színpadok, képzőművész-körök, népművészeti alkotókörök, néptánc-csoportok — irányítását a Népművelési Intézet látta el.
A centralizáció jegyében alakultak újjá az országos kulturális szervezetek és tudományos társaságok. Ilyen az Országos Filharmónia, amely Szegeden, a Klauzál téren — ahol ma is található — hozta létre kirendeltségét, valamint az 1841-ben alakult Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (megyei és városi szervezete a Kárász utca 11. szám alatt tevékenykedik). Az országos szervezetek megyei és városi kirendeltségei ügybuzgón segítették a város közművelődését. A városi tanács minden évben a költségvetésébe betervezett összegekkel támogatta helyi működésüket. A filharmónia jóvoltából számos neves külföldi és magyar muzsikus mutatkozott be a szegedi hangversenyközönségnek, a TIT pedig a művelődési házak ismeretterjesztő sorozatain kívül a 60-as évek közepén indította az országos beiskolázású Pedagógiai Nyári Egyetemét, 1972-ben pedig a szintén országos Művelődéselméleti Nyári Egyetemet. A TIT keretein belül jött létre 1984-ben az Irodalmi Kávéház, amely később a város egyik fórumát alkotó Közéleti Kávéházzá alakult.1
A városi és községi tanácsoknál létrejöttek az oktatás-irányítás mellett a közművelődés szervezésével foglalkozó népművelési csoportok.
Szegeden a Városi Tanács Művelődésügyi Osztálya irányító, koordináló munkája mellett hagyományosan rendezvényszervezéssel is foglalkozott. Tevékenysége hozzájárult a város hagyományos, igényes rendezvénystruktúrájának kialakításához. Az osztály egyik feladataként az 1959-ben újrainduló Szegedi Szabadtéri Játékok köré csoportosított országos és nemzetközi rendezvények szervezését, a Szegedi Ünnepi Hetek programjainak koordinálását {452} látta el. 1961-ben kezdeményezésére és szervezésében indult útjára például a Szegedi Nyári Tárlat, mint a Szegedi Ünnepi Hetek rangos képzőművészeti eseménye, amely három műfajú (festészet, szobrászat, grafika) országos tárlat volt. 1983-ban azután a Művelődésügyi Minisztérium úgy döntött, hogy a Budapesten, részben a Műcsarnokban, részben a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett műfaji biennálékat — egy-egy képzőművészeti mű-faj két évenkénti legrangosabb seregszemléit — decentralizálja, és egy-egy vidéki nagyvárost kért fel a megrendezésükre. Így „kapta meg” Pécs a kis-plasztikai biennále, Szombathely a textil-biennále, Miskolc pedig a grafikai biennále rendezési jogát. Szeged nagy megtiszteltetésnek tartotta, hogy az egyik legnépszerűbb műfaj, a táblaképfestészet országos seregszemléjét rendezhette meg kétévenként. Ezért a saját kezdeményezésű nyári tárlat megrendezését ritkították, tehát egyik évben táblaképfestészeti biennálét, másik évben három műfajú nyári tárlatot rendeztek. A megnyitót természetesen a Szegedi Szabadtéri Játékokéhoz igazították.
A művelődésügyi osztály szervezett egy sor zenei rendezvényt, mint pl. az Éneklő Ifjúság városi iskolai kórus-hangverseny sorozatot, a Szegedi Kamarazenekari Napokat, a Mai Magyar Zene Hete, valamint a Vaszy Viktor által 1970-ben kezdeményezett Muzsikáló udvar hangversenysorozatot, ahol a kitűnő kamara-muzsikusok produkciói mellett a Szegedi Kisopera vígoperái arattak sikereket. Szintén az osztály munkatársai gondozták az országos és a városi évfordulókhoz kapcsolódó „központi, városi ünnepségeket” (pl. a Juhász Gyula, József Attila és Dankó Pista évfordulókat), a nemzeti ünnepeink rendezvényeit, valamint a város karácsonyi ünnepségeit.
A művelődésügyi osztályon kívül 1957 után a Szeged Városi KISZ-Bizottság, valamint a Szakszervezetek Megyei Tanácsa kulturális csoportjának tevékenysége is hatással volt a város kulturális életére. A Szeged Városi KISZ-Bizottság Végrehajtó Bizottsága 1966-os határozatával hozta létre a Szegedi Ifjúsági Házat a mai Stefánia 7. szám alatti épületben, amelynek első igazgatója Rózsa Gáborné lett, aki Debrecenben, népművelés szakon végzett, és így a város első okleveles népművelője volt.
Miután a totalitárius rendszer megszüntette a rétegműveltség szervezeteit, törekedett a művelődés egységesítésére, amelyet elsősorban a nagy tömegrendezvények jellemeztek. A városi KISZ-bizottság a városi tanáccsal és az Expressz Ifjúsági Utazási Irodával együtt évente nagysikerű Szegedi Ifjúsági Napokat rendezett, teltházas koncertekkel, karnevállal, utcabállal és a Szegedi Szabadtéri Játékok egy-egy előadásának megtekintésével. Az Expressz Ifjúsági Utazási Iroda jóvoltából több tízezer fiatal látogatott ilyenkor városunkba.
Az Ifjúsági Ház adott otthont a vidéken elsőként alakult Ifjúsági Szimfonikus Zenekarnak is, amelyet Joó Ete karnagy, zeneszerző vezetett.
A szakszervezetek megyei tanácsának kulturális csoportja a szakszervezeti könyvtár, a Juhász Gyula Művelődési Központ, az ÉDOSZ Szeged {453} Táncegyüttes, valamint a Szakszervezeti Néptáncfesztivál felügyeletével foglalkozott.
A Szakszervezeti Néptáncfesztiválnak 1966 óta adott otthont városunk. A SZOT döntése alapján Pécsről került át Szegedre a rendezvény. A néptáncosok bemutatóikat az újszegedi szabadtéri színpadon tartották. A sikeres rendezvény 1972-ben már nemzetközi néptáncfesztivállá bővült, s a fesztivál gálaestjét, Novák Ferenc „Hegyen-völgyön lakodalom” c. koreográfiáját a Dóm téren mutatták be. Ekkor a Dóm téren a világon szinte egyedülálló néptáncos produkció jött létre: a nemzeti együttesek táncaiból egységes szer-kezetű, „táncos történet” alakult ki. 1973 után kétévente nemzetközi néptáncfesztivált rendeztek, a közbeeső években a hazai együttesek mutatkozhattak be a városban. 1978 óta Simoncsics János a néptáncfesztivál igazgatója. Ő vezette be a megnyitó ünnepség előtti színpompás menettáncot, a város különböző részein megtartott bemutatókat, megalapította a Közönségdíjat, valamint az „Arany papucs”-díjat is.
 |
| 113. Nemzetközi Néptáncfesztivál, 1983 (Roosevelt tér) |
A központosítás révén a művelődésügyi osztályra futott be minden lényeges információ, így 1970-ben Laczó Katalin indította útjára a város havonta megjelenő kulturális programfüzetét, a Szegedi Műsort, amely 1992-ig a művelődésügyi osztály kiadásában tájékoztatta a város közönségét Szeged összes kulturális rendezvényéről.
Az új típusú kultúrotthonok szervezetét a kormány 1949-ben határozta meg. Később több rendeletével2 szabályozta a művelődési házak helyzetét.
{454} A rendeletek és utasítások különbséget tettek klubkönyvtár, művelődési otthon és művelődési központ között, és általában intézkedtek az intézmények létrehozásának céljáról, az intézmény vezetőjének kinevezéséről, valamint a helyiségek igénybevételének módjáról,3 továbbá a megyei művelődési központok hálózati irányító szerepéről. A minisztérium a közvetlen kapcsolatot a megyei szervekkel, művelődési házak esetében a megyei művelődési központokkal tartotta.
Csongrád megyének azonban nem volt megyei művelődési központja (mint pl. Hajdú-Biharnak Debrecenben a híres Kölcsey vagy Bács-Kiskunnak Kecskeméten az Erdei Ferenc Művelődési Központ, stb.), csak a megyei jogú város egyik — előfeltételekkel nem rendelkező — művelődési házát, a November 7. Művelődési Otthont minősítették 1968-ban művelődési központtá, noha már jóval korábban, 1959-ben megbízták a városhoz tartozó külterületi hálózat irányításával.
A megyei művelődési központok az utasítás értelmében4 módszertani feladatokat is elláttak. Szegeden azonban ez másként alakult. Itt a megyei népművelői munka szakmai segítésével, bizonyos fokú szellemi irányításával — ám felügyeleti jog nélkül — a Csongrád Megyei Továbbképzési és Módszertani Központ, tehát külön intézmény foglalkozott.
Az intézet létrehozásával kettévált a gyakorlati és az elméleti-módszertani munka. A szegedi intézmény leképezte a budapesti Népművelési Intézet struktúráját, és néhány irodából szervezte a közművelődésben dolgozó munkatársak továbbképzését, a tanulmányutakat, az irodalmi színpadok, szavalók, táncosok, néptánccsoportok, énekesek, hangszeres muzsikusok, képző-művészek, képzőművész-fotós körök felmenő rendszerű minősítő versenyeit, kiállításait és bemutatkozási lehetőségeit. (Az intézet munkatársainak szakmai és emberi felkészültségén múlott, hogy nem maradtunk el túlságosan a jobb feltételekkel rendelkező megyéktől.)
A törvényi szabályozást tekintve kissé megkésve, 1976-ban látott napvilágot a korszakos jelentőségű I. törvény a közművelődésről, amely szabályozta a művelődési házak típusait, meghatározta közművelődés anyagi, tárgyi, személyi, a vezetők és szakemberek alkalmazási feltételeit, a tevékenységek körét, valamint az öntevékeny csoportok kategorizálását (művészeti csoportok, tanfolyamok, klubok, szakkörök).
Az 1960-as évek közepén országszerte megindult a felsőfokú szakemberképzés. Az egyetemeken, főiskolákon népművelés, majd művelődésszervezés tanszékek alakultak: Szombathelyen, a tanítóképző főiskolán, majd Debrecenben, ahol Durkó Mátyás országos hírű andragógia, azaz {455}felnőttképzési tanszéket hozott létre, később az ELTE-n és Szegeden is, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Ezzel óriási lépést tettek előre: szakképzett vezetők vették át a művelődési otthonok irányítását.5
A korszak közművelődése fontosnak tartotta, és tudatosan fejlesztette a ma már összefoglaló néven csak „amatőr mozgalom”-nak nevezett nem hivatásos művészeti mozgalmat, amely elsősorban a művelődési ház hálózathoz kapcsolódott. Országos, sőt nemzetközi hírnévre tett szert nem egy kórus, társas- vagy néptánc-együttes, irodalmi színpad. (A mozgalomból nemegyszer világhírű művészek emelkedtek ki: pl. a Honvéd Művészegyüttesből a balettos koreográfus Seregi László, vagy a néptáncos koreográfus Novák Ferenc. A művészegyüttes énekkarában kezdett énekelni pl. Gregor József operaénekes is.)6
A siker oka egyrészt a művészeti vezetők képzésében, továbbképzésében, másrészt a csoportoknak biztosított bemutatkozási lehetőségekben és a felmenő rendszerű minősítő versenyek rendszerességében, színvonalában keresendő.
Szeged legkiválóbb amatőr együttesei nemcsak Európában, de sokszor az egész világon ismertséget szereztek és öregbítették a város hírnevét. Az együttesek történetét általában a fenntartó intézményük történeténél említjük meg.
A KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYHÁLÓZAT KIALAKULÁSA
A kimutatások szerint 1950-ben a városban kultúrotthon nem működött. A város szívesen igénybe vette volna erre a célra a volt „Katolikus Népházat” a Móravárosban, amely eredetileg a KALOT részére épült, ám a terv nem valósult meg.
Az 1951-es kimutatás szerint azonban már 27 üzemi és 7 területi feladatot ellátó kultúrotthont számlált a népművelési osztály.7 Valójában ezek nem kultúrotthonok voltak, hanem a gyárakban, intézményekben lévő nagyobb helyiségek, amelyeket alkalmanként kulturális célokra használtak.
A fogalmak tisztázatlanok: kultúrház, kultúrotthon, kultúrterem, egyre megy ebben az időben. Nem világos, hogy a művelődési házaknak mi a feladatuk, hova tartoznak a kultúrcsoportok, kik és milyen módszerekkel irányítják azokat. Ilyen körülmények között egységes irányításról nem lehetett beszélni. Például a népművelési csoport 1952. évi első negyedévi {457} munkatervében a kultúrotthoni-munkát a „Művészeti munka” címszó alá vonta és teljesen homályban hagyta annak feladatait.8
Ebben a reménytelennek tűnő helyzetben kezdenek megalakulni az első művelődési otthonok. A város művelődési házainak többsége nem erre a célra épült. 1953. május 2-án nyitotta meg kapuit a Közalkalmazottak Szakszervezete által fenntartott Juhász Gyula Művelődési Otthon a Vörösmarty utca 5. szám alatt. Ekkor működött már a Vasutas Művelődési Otthon (Rákóczi utca 1.) és a Postások Művelődési Otthona (József Attila sugárút 43.), amely a régi „Postásotthonból” alakult ki.9 A két utóbbi szakszervezeti intézmény területi elhelyezése és épület adottságaik viszonylag jobbak voltak, mint a kialakulóban levő tanácsi művelődési otthonoké.
1953-ban az újszegedi Szent Vince Egyesület művelődési háza helyén jött létre a November 7. Művelődési ház, 1969-ben az Orvostudományi Egyetem Jancsó Kollégiumának épületében megnyitották a Bartók Béla Művelődési Központot.10
1973-ban Szegedhez csatolták Algyő, Kiskundorozsma, Szőreg és Tápé nagyközségeket, valamint Gyálarét községet. A Szegedhez csatolt községek művelődési házaiból jött létre a November 7. Művelődési Központ hálóza-ta.11 A már említett községeken kívül a hálózat tagja maradt a már korábban ide tartozó Szentmihálytelek, Ságváritelep és Petőfitelep is.
A hálózat kialakításával célul tűzték ki, hogy az „egyszemélyes” művelődési házak vezetőiből igazgatói munkaközösség alakuljon ki, és a központ nyújtson módszertani segítséget a hálózati házaknak, továbbá a több ezer embert megmozgató „nagyrendezvényeket”, pl. a Tápai búcsút, közösen szervezzék a munkaközösség tagjai.
1977 fontos állomás a közművelődési intézményhálózat kialakulása szempontjából. 1945 után ekkor épült fel — bár csak redukált változatban — az első közművelődési intézmény a városban, igaz, a művelődési házak legkisebb változata: a Petőfitelepi Klubkönyvtár.12 1979. január 1. hatállyal a kultúra „tömbösítésének” jegyében újabb szervezeti változás történt a város közművelődési életében: összevonták a Bartók Béla és a November 7. Művelődési Központokat, így egységes művelődési ház-hálózat alakult ki. Az összevonás sok szakember életét és pályafutását érintette nem mindig szerencsésen.
Újabb jelentős időpont: 1979. március 21. A Tisza-parton átadták rendeltetésének a Szegedi Ifjúsági Házat.13 Nagy volt az öröm, végre lett a fiataloknak otthona a városban. Ekkor még nem, csak használat közben derültek ki az épület hibái.
1987-ben a Magyar Televízió városok közötti vetélkedőt hirdetett egy-egy állatkert létesítéséért, így a vetélkedő díjából és a város támogatásából alapították meg Szegedi Vadasparkot, amely 1989 májusában nyitotta meg kapuit. Az Úttörőház, később Balázs Béla Úttörőház — amelynek helyén az Úttörő téren 1976-ban létrejött a Szegedi Körzeti TV stúdió —, előbb a Kis-körútra, majd a Kálvin térre költözött, és 1990-től Százszorszép Gyermekház néven folytatta tevékenységét.
A nehezen kialakult intézményi struktúrát az alábbiak jellemezték. A híres és nagy múltú „hagyományos” kultúraközvetítő intézmények (Móra Ferenc Múzeum, Somogyi-könyvtár, Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok) (l. a megfelelő helyeken) mellett Szegeden — Debrecennel, Pécscsel, Győrrel, Szombathellyel, Sárospatakkal, Szolnokkal, Kecskeméttel és más városokkal szemben — nem épültek fel a korszerű, csak ezt a célt szolgáló közművelődési intézmények.
Az intézményhálózat (kivéve egy-egy településrész egyetlen művelődési házát) csak a Belvárosra koncentrálódott. Ezért „fehér foltok” alakultak ki a város közművelődési rendszerében, különösen a lakótelepek lettek ellátatlanok. A többfunkciós (iskola és művelődési ház) lakótelepi általános művelődési központok nem épültek fel a városban. Kivétel a Novák István által tervezett Deák Ferenc Gimnázium, amely az iskolai feladatok mellett alkalmas számos közművelődési feladat ellátására is.
A korszerűtlen művelődési házak felszereltsége elavult volt. Nem találtak például Szegeden olyan épületet, amely megfelelt volna a művelődési központ funkcióinak. Az újszegedi November 7. Művelődési Központ kiscsoportjait bérelt helyiségekben foglalkoztatta (pl. Zászló utca – Balettiskola, Tábor utca – Képzőművész-Kör, stb.). Így hálózati funkcióit is ebben a helyhiányos állapotban tudta megoldani. Több — ebben az időben készült — vizsgálati jegyzőkönyv bizonyítja,14 hogy a tartalmi munka elkezdése előtt a különösen leromlott házakat tataroztatni kellett, és új berendezések beszerzése is szükséges volt. 1975-ben meg is kezdődött a kiskundorozsmai és a régi szőregi művelődési ház felújítása. A tápéi és algyői épületek kisebb tatarozáson kívül átépítésre nem szorultak. 1975-ben a KÖJÁL vizsgálatot tartott a hálózat épületeiben, és jegyzőkönyvben rögzítette a hiányosságokat. Kifogásolta pl. több művelődési ház mellékhelyiségeinek állapotát, a közművelődési munkához nem megfelelő körülményeket.15 Ekkor bontották le a Zászló utca 2. szám alatti épületet, ami azt eredményezte, hogy terem nélkül maradt az egyik legvirágzóbb csoport, a balettiskola. Az épületekhez hasonló képet mutatott a személyi állomány helyzete. Az 1973-as döntés kapcsán a hálózat {459} kialakulásakor a főfoglalkozású munkatársak száma mindössze 5 fővel növekedett, ezt a csekély létszámot ellensúlyozta a sok tiszteletdíjas és részfoglalkozású dolgozó és csoportvezető. Számuk 1972-ben 68, 1973-ban 82 főt tett ki.16
A II. világháború befejezése után megkezdődött a mozik államosítása. A filmforgalmazás monopóliumát országos szinten a MOKÉP vette át. Hód-mezővásárhelyen, az akkori megyeszékhelyen hamarosan létrejött a Csongrád Megyei Moziüzemi Vállalat, és a szegedi mozik — a Belvárosi Szabadság, a Korzó Vörös Csillag és a Széchenyi Fáklya néven — megnyitották kapuikat. Ezen kívül a legtöbb művelődési ház is rendszeresen vetített filmeket. A filmtörténet nagy alkotásait bemutató Filmmúzeum már a 60-as évek közepétől megkezdte előadásait a városban Gruber László szervezésében. Vasárnap reggelenként mind a Vörös Csillag, mind a Szabadság mozi telt házakkal vetítette a filmművészet nagy alkotásait a némafilmektől a kortárs filmekig.17
Nem kifejezetten kulturális célokat szolgált, inkább az egyházi szertartások kulturált világiakkal való helyettesítését tűzte ki célul a Családi és Társadalmi Rendezvényeket Szervező Iroda. Az ilyen irodák szinte minden nagyobb magyarországi településen megalakultak, és országos hálózatot létesítettek. Az iroda Szegeden a 70-es évek elején nyílt meg, elsősorban névadó ünnepségek, esküvők és világi temetések rendezésével foglalkozott. Kapcsolódása a közművelődéshez elsősorban értékes művészeti csoportok fenntartása révén valósult meg. (Pl. Canticum kamarakórus) Az iroda vezetésével Kerek Attilát, a Hazafias Népfront kulturális feladataival foglalkozó munkatársát bízták meg.18
TANÁCSI FENNTARTÁSÚ EGYSÉGEK (MŰVELŐDÉSI KÖZPONTOK ÉS HÁLÓZATI INTÉZMÉNYEIK)
November 7. Művelődési Központ, 1989-től Bálint Sándor Művelődési Ráz (Temesvári krt. 42.)
Az intézmény - eredetileg „kultúrház és napköziotthon” - alapítója és építtetője az újszegedi Szent Vince Egyesület, amelyet 1923 októberében alapított meg Karácsonyi Guidó újszegedi lekész. Az ünnepélyes alapkőletételre 1928 júniusában került sor, a kultúrház 1929 tavaszán, az óvoda 1930-ban kezdte meg tevékenységét.
A kultúrházat 1949-ig a Szent Vince Egyesület, illetve az itt otthont kapott egyletek üzemeltették meglehetősen szűkös körülmények között. Az óvoda vezetésére gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter már 1929-ben felkérte a kalocsai Miasszonyunk Iskolanővéreket.
Az 1930-as években virágzó élet folyt mindkét intézményben, bár Karácsonyi Guidót 1933-ban nem nevezték ki plébánosnak, utóda, Ugi Géza megteremtette a fejlődés lehetőségeit.
A háború során az átvonuló seregek teljesen feldúlták és kirabolták az épületeket, így 1945/46-ban lényegében mindkét épületet újra fel kellett építeni. Az óvoda állami és önkormányzati támogatásból épült újjá, a kultúrházat az újszegedi, főként kisgazdapárti fiatalok saját erőből állították helyre.
1948 után a kommunista halatom egyre nagyobb nyomást gyakorolt a Szent Vince Egyesületre, és 1949 decemberében — mint minden civil szervezetet — fel is oszlatták.19 A kultúrház különféle ifjúsági szervezetek kezelésébe került, és az ötvenes évek közepére teljesen tönkrement.
1953-ban az intézmény nevet változtatott, a kor szellemének megfelelő-en November 7. Művelődési Otthon lett, amelyet szinte teljesen újjá kellett építeni — e munkát Bányász Ilona, akkori igazgató, színművésznő, majd 1957 nyarától Halmai Béláné igazgatónő vezette, aki 1958-ban teljesen átépíttette az intézményt, ekkor nyerte el 1996-ig fennálló formáját. Lelkes munkálkodásuk kapcsán egyre inkább ez az intézmény lett a város művelődési központja.
A ságváritelepi, a szentmihályi, a petőfitelepi művelődési ház, valamint az egykori Zászló utcai Balettiskola, a Tábor utcai Képzőművész-Kör, valamint a Kövér Béla vezette Bábszínház tartozott az intézményhez. Később a Zenebarátok Kórusa, 1964-től a Roosevelt téri nyugdíjas ház klubja és a Móra Ferenc Művelődési Ház kapcsolódott a hálózati intézmények sorába. Halmai Béláné az egész város számára szervezett programokat: ifjúsági színházat és meseszínházat hozott létre, valamint kabaré-esteket szervezett a kamaraszínházban. 1963-ban elkészültek a nagyszabású bővítési tervek, ezt azonban az akkori vezetés meghiúsította.
Az intézmény 1968-tól hivatalosan is művelődési központ, 1973-tól pedig négy csatolt község — Algyő, Tápé, Szőreg, Kiskundorozsma — művelődési házainak felettes szerve lett. Ebben az időben élte 1945 utáni első virágkorát. Halmai Béláné munkatársa, Kovács Ágnes középiskolai tanár volt. A kertbarát-körtől, a szabás-varrás tanfolyamig szinte minden kiscsoport megtalálható volt a házban. Ebben az időben alapozódott meg Viszt Józsefné és Halmai Béláné munkájának eredményeként az a társastánc-kultúra, amelynek nyomán a 80-as évek végétől a szegedi táncosok szinte minden bajnokságot megnyertek a szombathelyi Savaria táncversenyen, mind a standard, mind a latin táncok versenyén. A November 7. sokat tett a {460} képzőművészet terjesztéséért. Az ország legjobb képzőművészeit és a szegedi művészeket bemutató kiállítás-sorozatokat rendeztek. A képzőművészeti programok sorából kiemelkedett a Moldován Domokos által jegyzett „Magyar Naiv Festők” sorozat. Nem kevésbé látogatták a „Színházi esték Újszegeden” előadásait, valamint „A budai Korona cukrászda estjei Szegeden” című irodalmi pódium-sorozatot.
1975-ben Halmai Béláné nyugdíjba vonult, utódjául a bordányi művelődési ház fiatal igazgatóját, Kiss Tamást nevezték ki igazgatónak, aki megerősítette a hálózatot, és országosan ismertté tette az intézményt, amely hosszú évekig helyet adott az egyetemi filmklubnak. Keretében a környező, újszegedi kollégiumokban lakó több száz egyetemista ismerkedhetett meg a művészfilm történetével a némafilmektől a kortárs filmművészetig.
1979. január 1-jétől összevonták a Bartók Béla és November 7. Művelődési Központot, az utóbbi újra művelődési ház lett. Egy a hálózati intézmények közül. A tetszhalál állapotából az 1979. július 16-án kinevezett új igazgató, Kiss Ernő ébresztette fel.
Az ő tevékenysége a ház 1945 utáni harmadik fénykorának tekinthető. Művészeti területen is sokat tett az újszegediekért: megalakította az Újszegedi Kamarazenekart, és folytatta elődei kiváló képzőművészeti, zenei és irodalmi sorozatait. Az új programstruktúra erőssége a „mindennapok kultúrájához” való közelítés volt (építészeti sorozatok, jubileumi estek).20
1989-ben az intézmény felvette Bálint Sándor néprajztudós nevét. Az alsóvárosi Bálint Sándort egykor a munkahelye kötötte Újszegedhez, mint az újszegedi tanítóképző intézet megbecsült tanárát. Az újszegedi ház — civil holdudvarával — a város legdemokratikusabban működő közösségi háza lett, és aktívan bekapcsolódott a városi nagyrendezvények szervezésébe is.
A November 7. Művelődési Központ (később Bálint Sándor Művelődési Ház) igazgatói
| Az intézmény neve | Igazgató | Évszám |
| Szent Vince Egyesület Kultúrháza | - | 1929-1949 |
| Új szegedi Művelődési Otthon | - | 1949-1953 |
| November 7. Művelődési Otthon | Bányász Ilona | 1953-1957 |
| Szegedi Művelődési Házak Igazgatósága -November 7. Művelődési Otthon | Halmai Béláné | 1957-1968 |
| November 7. Művelődési Központ | Halmai Béláné | 1968-1975 |
| November 7. Művelődési Központ | Kiss Tamás | 1975-1978 |
| Bartók Béla Művelődési Központ November 7. Művelődési Háza | Trabalka István | 1979 |
| Bartók Béla Művelődési Központ November 7. Művelődési Háza | Kiss Ernő | 1979-1989 |
| Bartók Béla Művelődési Központ Bálint Sándor Művelődési Háza | Kiss Ernő | 1989-1992 |
| Bálint Sándor Művelődési Ház | Kiss Ernő | 1992- |
Bartók Béla Művelődési Központ (Vörösmarty u. 3.)
{461} A művelődési központ épülete 1896-ban a helyi Kereskedelmi- és Iparkamara székházaként épült meg, majd az orvostudományi egyetem Jancsó Kollégiumát helyezték el benne. 1969-ben nyílt meg az épületben a Bartók Béla Művelődési Központ. Első igazgatói: Tóthpál József és Simoncsics Pál-né középiskolai tanárok voltak.
A művelődési központ tevékenységének egyik fő vonulatát: a „szegediség” felmutatása, a másik az ország kulturális értékeinek szerepeltetése adta. Hiányokat pótolt olyan műfajok terén, amelyek addig tabuként szerepeltek. (Pl. Az én világom sorozat - akkor „ellenzékinek” számító művészekkel vagy a Néprajzi sorozat - Erdély kultúrájának bemutatásával, stb.)
Az 1969-1979 közötti időszak legjelentősebb művészeti csoportjai: a Minerva Színpad 1969-1974-ig működött a művelődési központban. A művészeti csoport évente 4-5 bemutatót tartott. Az együttest Csaplár Ferenc, majd Konter László, Újlaky Károly, később Pálfy Katalin, a Szegedi Nemzeti Színház segédrendezője vezette. A színpad 1974-től a Kiszöv Klubban folytatta tevékenységét. A Bartók Béla Kamarakórus a ház indulásakor, 1969-ben költözött az intézménybe. A 40 tagú vegyeskar főiskolai és egyetemi hallgatókból alakult meg 1967-ben. Kardos Pál, országos hírű szakember alapította, majd vezetését Rozgonyi Éva vette át. A Csongrád Megyei Továbbképzési és Módszertani Központ (a későbbi Megyei Művelődési Központ) szervezésében működő Karnagyi Klub keretein belül a város énekkarainak karnagyai gyűltek össze havonként a zeneszobában a kórusok aktuális problémáinak megbeszélésére.
A művelődési központot - mint említettük - 1979-ben összevonták a November 7. Művelődési Központtal, így a kilenc művelődési házból álló hálózat most már a Bartók Béla Művelődési Központhoz tartozott.
Az öntevékenység, az alkotókészség kibontakoztatása jegyében számos kiscsoportot tartottak fenn (Jóga Klub, Bartók Kórus, Ifjú Zenebarátok Kórusa, Szegedi Kisopera, Molnár Dixieland Zenekar, Fotóklub, Szó-Kincs Társulat, Kertbarátok-Köre, Gyermektánc Tanfolyam, Társastánc Tanfolyam). Kiemelkedő a zenei rendezvények aránya és minősége. (Hagyományosak voltak a kóruspódiumok, a kórustalálkozók, a kamarakoncertek, a zenei portré-estek, és a Zenei Világnap koncertjei.)
A képzőművészetek és vizuális művészetek szintén központi helyet foglaltak el a művelődési központ életében. A Szegedi Fotóklub 1958-ban alakult, Kovács István, majd 1975-től Lajos Sándor vezetésével, és a művelődési központ megnyitása után azonnal itt kapott helyet. A fotóklub szervezésében 1964-től 1982-ig itt rendezték meg a Fotóklubok Szegedi Szalonját, amely a magyar fotóművészet reprezentatív kiállítása lett, a magyar progresszív fényképezés hazai seregszemléjének szerepét töltötte be. A klub keretében alakult a „Kör ’68”, majd a „Solar” és Kontakt” alkotócsoport, amelyek sokszor külön kiállításokat is rendeztek. A „B Galéria” elsősorban {462} a városban élű és alkotó művészeknek teremtett bemutatkozási lehetőséget. Jelentűs kortárs kiállítóhely lett.
Az irodalmi rendezvények választéka szintén széles kört ölelt fel. A Bartók Pódium a Szegeden kedvelt pódium-műfajnak adott otthont, valamint a határainkon túl élű magyarok művészetét mutatta be. A mozgáskultúra is előkelő helyet foglalt el a ház tevékenységében. A gyermektánccsoportok igen népes látogatói körrel rendelkeztek. A művelődési központhoz tartozott a Kettőshatári Alkotóház.21
A Bartók Béla Művelődési Központ igazgatói
| Igazgató | Évszám |
| Tóthpál József | 1969-1971 |
| Simoncsics Pálné | 1971-1977 |
| Rózsa Gáborné mb. | 1977-1978 |
| Tóth Attila | 1979-1981 |
| Szabó Béla | 1981-1991 |
Móricz Zsigmond Művelődési Ház (Szeged-Szentmihály, Felszabadulás <ma Kapisztrán> u. 56.)
 |
| 114. Az első Szegedi Paprikamúzeum Szentmihályteleken, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban |
A régi malom-épület lehetőségeit messzemenőkig kihasználva és azt felújítva az 1960-as évek végén olyan művelődési házat hoztak létre, amelyben a falu minden lakosa megtalálhatta a lehetőségeket a művelődéshez. Az épületben továbbá sikerült korszerűen berendezett fiókkönyvtárat kialakítani. Kertbarát-kört, ifjúsági és nyugdíjas klubot és társastánc tanfolyamot szerveztek. Az igazgatónőnek az 1970-es évek elejétől Kasza Juliannát, a helyi iskola tanárát nevezték ki, aki jól ismerte a helyi emberek életmódját, törekvéseit. Fű célkitűzésének a szentmihályteleki mezőgazdasági kultúra megörökítését és a közösségi művelődési formák kialakítását tekintette. Nevéhez fűződik a város első paprikamúzeumának létrehozása. Az 1978-ban megnyíló Paprikamúzeum gazdag anyaga a fűszerpaprika termesztésének tárgyi emlékeit és {463} dokumentumait mutatta be, a paprikamalom modelljétől az évszázados eszközökön át a termelési adatokig.
Nyugdíjba vonulása után, 1982-től Csicsai Antal lett az intézmény igazgatója. Vezetésével 1985-ben alakult meg az Ifjúsági Színpad, amely MAG/MÁS Színház, majd PRÓBATÁRSULAT néven hozott létre sikeres előadásokat. A Kazincbarcikán, Balassagyarmaton, majd a békéscsabai Dél-Alföldi Színjátszó Napokon kiváló eredményeket elérű, arany minűsítéseket szerző társulat országos hírnévre tett szert. Előadásaik még a határainkon túli területekre is eljutottak. Nyaranként a Kettőshatári Alkotóházban színvonalas színjátszó táborokban ismerkedhettek meg a fiatalok a színjátszás alapjaival.22
Móra Ferenc Művelődési Otthon (Festő u. 6.)
A korábban egyházi tulajdonú épületet 1963-ban átvették a KISZÖV kezeléséből és felújították. A November 7. Művelődési Központ ide költöztette tánctanfolyamainak nagy részét. E tevékenységen kívül a fiatalok szórakozó- és találkahelye lett. Ez az épület lett az 1969-ben megalakuló Szegedi Szimfonikus Zenekar Székháza.23
Tömörkény István Művelődési Otthon - 1977-től Petőfitelepi Klubkönyvtár (Petőfitelep, Szántó Kovács János u. 28.)
A roskatag épületet 1968-ban, mivel a közeli tápéi és algyői olajmezű feltárása alapjaiban ingatta meg, életveszélyesnek nyilvánították, és meg kellett szüntetni.24 A petűfitelepiek azonban nagyon hiányolták a közművelődési intézményt, ezért a városi tanács úgy döntött, hogy kisebb, de könyvtárnak és művelődési háznak egyaránt alkalmas, modern intézményt épít a telepre. 1977 nyarán adták át az esztétikus tégla borítású, modern Petőfitelepi Klubkönyvtárat, amelyet könyvtárként és művelődési házként egyaránt használtak.
Az első tervekben még szerepelt nagyterem is, amit végül nem építettek meg. Akkoriban vetette el a közművelődés elmélete azt a szemléletet, hogy a művelődési ház „egyetlen nagyteremből” álljon, mert a hangsúlyt az öntevékenységre, az intimebb összejövetelekre fektették. Ezért a klubkönyvtárban több, öntevékeny csoport számára is alkalmas kisebb termet építettek. Az intézmény első igazgatói: Eszik Zoltán és T. Molnár Gizella voltak.25
{464} Ságvári Endre Művelődési Ház - Ságváritelep (Szeged, Újvidéki u. 4.) Az épület felújítására 1964-ben, majd 1970-ban került sor. Tevékenysége fő területének a ságváritelepi kertkultúra hagyományainak megőrzését, a helyi kiscsoportok fenntartását,26 valamint az iskolai közművelődés segítését, gyermekprogramok, iskolai ünnepélyek szervezését tekintette. A tiszteletdíjas igazgatók után az intézmény vezetője Tóth Mihályné lett.
Petőfi Sándor Művelődési Ház - Kiskundorozsma (Kossuth u. 7. később Negyvennyolcas u. 14.)
 |
| 115. Cigányklub a Kettőshatári Alkotóházban, 1984 |
A ház tevékenységében fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapott a szőregi kert- és rózsatermesztési kultúra, hiszen a városrész szorgalmas lakóinak munkája nyomán Szőreg egész Európa egyik legnagyobb összefüggő rózsatőtermő vidékévé nőtte ki magát.28
A művelődési ház helyzete a városhoz csatlakozás évében (1973) nem volt rózsás. A helyiségek egy része használhatatlan elhanyagolt képet mutatott. A művelődési ház a hetvenes években az egy kori nagyközségi tanács egyik épületszárnyába költözött, és megindult a sokrétű tevékenység, amelyben fontos szerepet kapott a cigány-közművelődés.
A 70-es évek közepén indult a dorozsmai műemlék szélmalomnál megrendezett népzenei találkozók sora, amely a szegedi nyár egyik jellegzetes rendezvénye lett.27 A tiszteletdíjas igazgatókat 1974-től Goldschmied József követte, majd a JATE Klub vezetőjévé történt kinevezése után Barát Pált, 1979-ben Hajdú Gézát bízták meg az intézmény vezetésével, aki — a művelődési ház magas színvonalú működtetése mellett — az évek során elméleti és gyakorlati felkészültsége révén országos hírű cigány kultúra-szakértő lett.
Tömörkény István Művelődési Ház - Szőreg (Magyar u. 14.) A művelődési ház 1973-ban egy nagyteremből (színpaddal), két kisebb helyiségből és mellékhelyiségekből állt. Az intézményben egy fűhivatású igazgató, egy mellékfoglalkozású gondnok és ifjúsági klubvezető dolgozott. Az intézmény tevékenysége elsősorban kiscsoportos foglalkozásokból állt, de ismeretterjesztő előadásokat kiállításokat is gyakran rendeztek {465} lakóinak munkája nyomán Szőreg egész Európa egyik legnagyobb összefüggő rózsatőtermő vidékévé nőtte ki magát.28
Ady Endre Művelődési Ház - Algyő (Kastélykert u. 16.)
A művelődési ház 1932-ben épült. 1970-ben egy klubszobával, amely ifjúsági klub lett, valamint raktárral, öltözővel és egy kisebb szakköri szobával bővítették.
Mivel a községben egyetlen nagyterem volt, így az összes tömegszervezet a művelődési házban tartotta rendezvényeit (lakodalmakat, társadalmi és politikai ünnepeket, véradást, tüdőszűrést, stb.). Az intézmény épületét 1982-ben életveszélyessé nyilvánították, és csak 1994-ben épült meg az új, korszerű Algyői Faluház (Búvár u. 5.).
A művelődési ház igazgatója, Eke József több évtizedes, lelkiismeretes munkával vezette az intézményt és irányította az Algyői Pávakört. A hagyományőrző népi együttes többször kapott „Kiváló Együttes” címet a Népművelési Intézettől, végül az „Örökös Kiváló Együttes” címet is megszerezte. A falu nagyrendezvénye a július végi Anna-napi búcsú, amely találkozóhelye lett a hagyományőrző együtteseknek.29
Juhász Gyula Művelődési Ház, Heller Ödön Művelődési Ház (Tápé, Budai Nagy Antal u. 18/20.
 |
| 116. A Tápai Hagyományőrző Együttes fellépése, 1984 |
A művelődési házat 1958-ban adták át a köznek, Szeged járás segítségével és helyi erűből, sok társadalmi munkával épült föl. Egy 260 ülűhelyes nagyteremmel, 2 kisebb klubteremmel rendelkezett, és épületében kapott elhelyezést a könyvtár is. A 70-es évek elejétől Kerekes András volt az intézmény igazgatója, őt a 80-as években Kerekes Péter követte.
{466} A népi kultúra újrafelfedezése idején, 1934-ben alakult meg Tápén a „Gyöngyösbokréta”. Azóta a hagyományőrző együttesben nemzedékek adták egymásnak a stafétabotot, hogy Tápé nevét az országban és a világon híressé tegyék.
A Tápai Népi Együttes többszörös „Kiváló Együttes”, elnyerte az „Örökös Kiváló Együttes” címet, sokszor szerepelt a Magyar Televízióban, a Röpülj Páva műsorsorozatban. Az együttres képviselte Magyarországot az 195l-es berlini VIT-en, és nemzetközi hírnevüknek köszönhetően a Szegedi Szabadtéri Játékokon 1967-ben fellépő világhírű Mojszejev együttes is látogatást tett a tápaiaknál. 1973-ban már az ország első együttesei közé tartoztak. Létszámuk hozzávetőlegesen 70 fű körül alakult. Ezekben az években került előtérbe az ősi szokások gyűjtése és színpadra állítása, megőrizve az eredeti mozgás, viselet és játékosság gazdag színeit. Az együttes legnevesebb vezetői: Waldmann József és Török József, aki 40 éven keresztül irányította az együttest, őt felesége, Török Józsefné követte.
A tápai Honismereti szakkör 1973-ban már jelentős néprajzi gyűjteménnyel rendelkezett. Rendszeres foglalkozások, gyűjtések, múzeumlátogatások jellemezték munkájukat. A Kézimunka szakkör a népi hímzések gyűjtésével és kiállítások szervezésével járult hozzá a népi kultúra megőrzéséhez. Vezetői: Molnár Imre és Molnár Imréné pedagógus-házaspár voltak.
Az ország egyik legkiválóbb hagyományőrző együttese ihlette a közművelődés szakembereit arra, hogy a hagyományos, Szent Mihály-napi búcsút - az 1970-es évek végén és 80-as évek elején - a szentendrei búcsúhoz hasonlóan országos néprajzi rendezvénnyé fejlesszék. A hagyományőrző együttesek menettáncát és gálaestjét kibővítették országos népművészeti vásárral, a Vásártéren vásári komédiák és Kemény Henrik szórakoztatta a gyermekeket egyszemélyes bábszínházával. Este az egész napos vigasságokat a művelődési házban zenés mulatság, a csodálatos műemlék templomban komolyzenei koncert zárta. A Tápai Búcsú így bekerült az országos néprajzi rendezvények sorába, e búcsúkat - a tápaiak legnagyobb örömére - több tízezren látogatták.30
Balázs Béla Úttörőház - Százszorszép Gyermekház (Szeged, Kálvária tér, később Úttörő tér, jelenleg Kálvin tér 6.)
Az országos úttörőházi hálózatba illeszkedve a szegedi intézményt a Magyar Úttörők Országos Szövetségének megyei és városi szervezete hozta létre, és elsődleges célja az úttörők mozgalmi munkájának szervezése, valamint a központi feladatok helyi megvalósítása volt.31 Az intézményt 1951. {467} június 3-án nyitották a Kálvária téren. Az úttörőház 1976-tól 1983-ig a Tisza Lajos körúton (a mai Belvedere palotában), 1983-tól 1984-ig a Szilléri sugárúton működött. 1984-ben költöztek a Kálvin térre, s ekkor vették fel Balázs Béla nevét. Az intézmény 1990 óta Százszorszép Gyermekház, és az iskolákkal karöltve elsősorban az általános iskolás korú gyermekek szabadidős és szünidei kulturális programjait szervezi.32 A Százszorszép Gyermekház a gyermekek művelődés központjává, az ország egyik legjobb intézményévé vált.
Szegedi Ifjúsági Ház (Szeged, Felső Tisza-part 2.)
A Szegedi Ifjúsági Ház Szeged város művelődési rétegintézménye, amely elsősorban a fiatalok közművelődési igényeit hivatott kielégíteni. Az intézmény 1979. március 21-én nyitotta meg kapuit. Az ifjúsági ház jog-elődje a városi KISZ-bizottság által, 1966-tól működtetett ifjúsági ház, (Stefánia 7.), amelynek néhány, hagyományos rendezvényét, az új, Tisza-parti intézmény átvette. Ilyen volt pl. Jazz Klub, vagy a Molnár Gyula kezdeményezésére 1971-ben először megrendezett Szegedi Jazz Napok, amely ekkor még elsősorban a kitűnő szegedi jazz-együtteseknek biztosított bemutatkozási lehetőséget (pl. Hulin Együttes, Molnár Dixieland, stb.) vagy a Városi Középiskolás Diákklub, illetve a Balázs Béla Ifjúsági Színpad.
Az új épület adottságai látszólag korszerűnek tűntek. Közel 600 fős nagyterme jazz-beat koncertek rendezésére ideálisnak látszott. Mobil falakkal rendelkezett, a termek nagyságát így a rendezvénystruktúrához igazodva átalakíthatták. Használat közben derült ki azonban, hogy a hang- és hőszigetelés hiánya miatt nem lehet egymás mellett több, egymástól eltérő, hangos rendezvényt tartani.
Az ifjúsági házat közösen irányította Szeged város művelődésügyi osztálya és a városi KISZ-bizottság. Az intézmény első igazgatója, Goldschmied József, előzőleg a JATE Klubot vezette. A ház gyorsan bekapcsolódott a fiatalok művészeti életének országos vérkeringésébe, elsősorban a képzőművészet, irodalom és zene tekintetében. Pl. a budapesti székhelyű Fiatal Művészek Stúdiója rendszeresen rendezett kiállításokat Szegeden, országosan is kiváló fiatal képzőművészek alkotásaiból.
Az ifjúsági ház munkatársai kitűnő gyermek-, valamint színvonalas könnyűzenei- és jazz-koncerteket rendeztek. Ebben az időben a 14-18 éves, középiskolás korosztályra koncentrált az intézmény: Tini Discoját az egész város tinédzser korú fiataljai látogatták.
A 80-as években a fiatalos újítások, új programtípusok megjelenése jellemezte a ház munkáját, pl. ún. szimultán programokat, Családi Hétvégéket {468} rendeztek, ahol a család minden tagja egy helyen, de különböző termekben találhatta meg a neki megfelelő program-típusokat.
Ilyen újítás volt még az ún. komplex programok megjelenése, amelyek keretében időben és térben utaztatták közönségüket, pl. a Japán Hétvége, vagy az Indiai Hétvége rendezvényein nemcsak az egzotikus művészetekkel ismerkedhetett meg a közönség, hanem egy-egy távoli táj öltözködési, étkezési, viselkedési kultúrájával is. Ugyanígy a távoli korok bemutatásakor — a Honfoglalás kori, vagy a Reneszánsz Hétvége esetében — ezen időszakok öltözködése, étkezési kultúrájuk megismerése révén vált a korszak átélhetővé elsősorban a fiatalok számára. Az ifjúsági ház ebben az időszakban hagyományteremtő szándékkal kezdte el a Szegedi Jazz Napok szervezését, amelyet országos, sőt nemzetközi szintre kívánt fejleszteni.
A Szegedi Ifjúsági Ház igazgatói
| Igazgató | Évszám |
| Goldschmied József Havasi Zoltán Nemes Nagy Antal | 1979-1982 1982-1986 1986-1991 |
Szegedi Vadaspark (Szeged, Cserepes sor)
Mint említettük, 1987-ben nagyszabású televíziós vetélkedő indította el a Szegedi Vadaspark létesítését. A Vadaspark első igazgatója egy megszállott biológia tanár, Egyházi István lett, aki alaposan megváltoztatta az anyagi nehézségek miatt szűkre szabott elképzelést: pénz hiányában ugyanis a DélAlföld élővilágát kívánták bemutatni az intézményben. A „nyereményként”, illetve ajándékba kapott egzotikus állatok, valamint a sikeres bekapcsolódás a nemzetközi fajmentő programokba (pl. a selyemmajmocskák esetében) megalapozták a későbbi páratlan gyűjtemény alapjait, és a Vadaspark fejlesztésének későbbi programját.33
SZAKSZERVEZETI FENNTARTÁSÚ MŰVELŐDÉSI HÁZAK
Juhász Gyula Művelődési Központ (Szeged, Vörösmarty u. 5.) A reprezentatív eklektikus épület mindig művelődési célokat szolgált. 1891-ben építették, október 24-én avatták, mint a Belvárosi Kaszinó épületét. Később MADISZ székházként állt fenn, ebben az időben a Belváros egyetlen művelődési házaként. 1953. május 2-án, mint a Közalkalmazottak Szakszervezetének Juhász Gyula Művelődési Otthona nyitotta meg kapuit.
{469} A szakszervezetek már az 50-es évek kezdetétől nagy gondot fordítottak arra, hogy tagjaik művelődjenek. A SZOT 1952-ben szabályzatokat dolgozott ki a közművelődésre és kiscsoportos művelődési formákra — elsősorban a klubokra — vonatkozóan. Ezen elvek alapján kezdte meg munkáját a Juhász Gyula Művelődési Otthon.
Rendkívül színvonalasak voltak a ház gyermekprogramjai. Itt kezdődött el az iskolás korú gyermekek nyári foglalkoztatása, és a vasárnapi mesedélelöttök szervezése. A nyár — a közalkalmazott szülők nagy örömére — kirándulásokkal, kézműves foglalkozásokkal, zenés, bábos, irodalmi foglalkozások közepette, maradandó élményekkel telt. Az intézmény épületében működött 15 éven keresztül — 1954-től 1969-ig — a Somogyi-könyvtár gyermekkönyvtára, melybe havonta 750–800 ifjú olvasó látogatott el.
Sikereket arattak az intézmény művészeti csoportjai is. 1953–54-ben alakult a színjátszó csoport, 1954-től 1960-ig szimfonikus zenekart tartott fenn az intézmény, amelyet Markó Leó karnagy vezetett. Szép eredményeket ért el a Bartók Béla Énekkar, amely 1954-től 1964-ig állt fenn Kertész Lajos vezetésével.
Ebben az időben a város egyik jeles balettiskolájának ez a ház adott otthont, 1953-tól 1974-ig. Évzáró vizsgájukat a színházban tartották. Az iskolát vezette: Markóné Kádár Andrea kiváló balettművész és táncpedagógus. A balettiskola később a Postás Művelődési Házba költözött.
A ház szakkörei (Fotó, Ezermester, Könyvkötő, Báb) és tanfolyamaik (Játékkészítő, Szabás-varrás, Társastánc) nemcsak a Belváros közönségének igényeit elégítették ki.
1974. január 1-től július 30-ig az intézményt felújították.
A Szakszervezetek Szegedi Általános Munkáskórusát Mihálka György vezette. Az Amatőrfilmesek Klubja (mintegy 50 fős csoport) a híres magyar dokumentumfilmes iskola legjobb hagyományait folytatta. Létezett még az intézményben Gyűjtőklub, Rejtvényfejtők Klubja és Munkásszínjátszó csoport. A munkások művelődését szolgálta továbbá a Kultúrfelelősök, a Szocialista Brigádvezetők, valamint a Nőfelelősök Klubja.
Bár nem tartozott a Juhász Gyula Művelődési Központ felügyelete alá, mégis hosszú ideig a ház adott helyet a város határait messze túllépő jelentőségű ÉDOSZ Szeged Táncegyüttesnek. E házban alakították ki számukra a próbatermet, és a Folklór Klub munkájához szorosan kapcsolódott a tevékenységük. Országos hírű, világjáró együttessé fejlődtek az évek folyamán Nagy Albert vezetésével.34
{470} A Juhász Gyula Művelődési Otthon (Központ) igazgatói
| Igazgató | Évszám |
| Markó Leó és Drégely József | 1953-1954 |
| Hegedűs László | 1954-1955 |
| Halmai Béláné | 1956-1957 |
| Sarkadi József | 1958-1965 |
| Mihály József | 1966-1971 |
| Vida Józsefné | 1972-1975 |
| Lajkó Lajos | 1975-1977 |
| Madurka Györgyné | 1977-1990 |
 |
| 117. ÉDOSZ táncegyüttes |
Nyugdíjas Művelődési Ház (Eszperantó u. 1.)
Néhány évig külön tartották nyilván az egykori rókusi művelődési otthon épületében elhelyezett nyugdíjasok művelődési házát, azonban mindig valamelyik intézményhez tartozott. 1975-ben végleg beleolvadt a Juhász Gyula Művelődési Központ szervezetébe. A szakszerű vezetésű intézmény a nyugdíjasok szabadidejét értékes programokkal töltötte ki az ismeretterjesztő sorozatoktól az alkotó-körökön át a kötetlen kártya, sakk, stb. játékokig.35 Itt működött a Dugonics mozi is.
{471} Szegedi Postás Művelődési Ház (József Attila sgt. 43.)
Az intézményt 1936-ban létesítették, mint a postatiszti egyesület székházát, és ilyen minőségben létezett 1945-ig, amikor a Postás Szakszervezet Székháza lett. Szakszervezeti székházként 1950-ig üzemelt, ekkor központi támogatással művelődési házzá alakították. Az épület felújítása - anyagi okok miatt - 1951-től 1954-ig húzódott el. Létrehoztak benne egy, 300 fős nézőteret magában foglaló színháztermet, korszerű színpaddal és oldalszínpaddal, zsinórpadlással, valamint süllyesztett zenekari árokkal, a színpad alatt öltözőkkel és raktárakkal. A nagyterem színházi előadások tartására kitűnően alkalmasnak bizonyult, olyannyira, hogy 1954 decemberétől az 1956-os évad végéig az épület adott helyet a Szegedi Nemzeti Színház Kamaraszínházának.
A felújított intézményt 1954. november 13-án, ünnepélyes keretek között adták át. 1954-től 1968-ig Postás Kultúrotthonnak hívták, majd 1968-ban36 a Postás Művelődési Ház nevet kapta.
Az intézményben ismeretterjesztő sorozatokat tartottak, egészségügyi, tudományos, művészeti és földrajzi témakörben. A filmvetítések népszerűségére utalt, hogy az épületet sokan csak postás moziként ismerték.
Ebben a házban tartotta próbáit 1954-től 1957-ig a 30 tagú Postás Szimfonikus Zenekar Korny Kálmán, majd Markó Leó vezetésével. Szécsi József 40 tagú vegyeskart vezetett 1953-tól 1957-ig. Hosszú ideig, 1948-tól 1970-ig tartottak fenn színjátszó csoportot Csonka István, Horváth József, majd Horváth Anna (utóbbi kettő operaénekes) vezetésével. A csoport mindig kitűnően szerepelt a versmondó- és színjátszó-versenyeken. Az épület adott helyet a természetjáróknak, a Postás Nyugdíjas Klub és a Játék-, valamint a Szabás-varrás tanfolyam, továbbá a Barkács-szakkör tagjainak. A művelődési ház élén 13 tagú választott vezetőség állt. Negyedévenként üléseztek, a költségvetés és a munkaterv elfogadásáról szavazással döntöttek. Ebben az időben Vámos László vezette az intézményt, s bár csak részfoglalkozású igazgató volt (főállásban a Postaigazgatóságon dolgozott), magas színvonalú programokkal várta a közönséget.
A Postás Művelődési Házat a ’80-as évek végén teljesen átépítették, lényegében új épületet hoztak létre a régi helyén, a város egyik legszebb, legkorszerűbb művelődési háza lett. A posta és a távközlés szétválása során a MATÁV kapta meg az épület tulajdonjogát, a rendszerváltás előtt Tantusz Művelődési Ház néven működött, Rácz Erzsébet szakszerű igazgatása alatt.37
{472} Vasutasok Szakszervezete - Petőfi Sándor Művelődési Ház (Szeged, Rákóczi u. 1.)
Az épületet egyházi forrásokból és közadakozásból építették. 1933. szeptember 17-én szentelte fel Glattfelder Gyula megyéspüspök, mint az Alsóvárosi Egyházközség kultúrházát. 1933-tól a háború végéig egyházi intézményként, a KALOT székházaként, a háború után pedig a Vasutas Szakszervezet művelődési házaként állt fenn. A vasutas dolgozók kulturális mozgalma 1948 és 1950 között kezdett kibontakozni. A Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszervezete kezdte toborozni a művészeti csoportok tagjait. Kiemelkedő munkát végeztek e tekintetben Csamangó Henrik titkár, országgyűlési képviselő, később vezérigazgató-helyettes, Laki Kálmán Szeged állomásfőnöke, valamint Kompi József területi titkár.
A művelődési tevékenység folytatásához hely kellett, ezért 1950-ben megállapodást kötöttek az alsóvárosi plébániával, és az épületet szerződéssel 50 évre vette át a vasutas szakszervezet, az akkori politikai viszonyoknak megfelelően néhány zsák sóért, lisztért és egyéb élelmiszerért. Egyébként a ház ajtó, ablak nélkül siralmas állapotot mutatott. Az átvétel után a Vasutas Szakszervezet Szeged Állomás Üzemi Bizottsága tartotta fenn.
A régi csoportok új lendülettel kezdhették a munkát. Egyikük, a MÁV Hazánk Munkáskórus, 1889-ben alakult a Szeged-Rókus Vasúti Műhely dolgozóiból. Taglétszáma: 80-90 főt számlált, 1957 óta a kórust Erdős János karnagy vezette. A másik kiemelkedő csoport a MÁV Fúvószenekar volt. Tevékenysége régi hagyományokra nyúlik vissza. A zenekar 1917-ben alakult. Létszámuk hosszú ideig 50 fű körül mozgott. A fúvószenekar 1948-ban kiegészült egy vonós részleggel, ez jelentette a Szegedi MÁV Szimfonikus Zenekar megalapozását. Első karnagyként Simor Jánost tisztelhették. A több, mint fél évszázadot megért Vasutas Képzőművész Kör a Széchenyi tér 2/a. szám alatt bérelt helyiségben alkotott, Szőke Győző, majd Pataki Ferenc festőművész irányításával.
A ház munkája egy időben aláhanyatlott a rendszeres sorozások és a házban üzemelő büfé miatt, amely talponálló kocsma jelleget kezdett ölteni. A legfőbb szórakozás az „össztánc” volt a laktanyákból kirajzott katonák részvételével, valamint az akkoriban divatba jövő Disco-k. Közönségük miatt nem véletlenül adta a kultúrháznak a nép a tréfásan lekicsinylű, csúfondáros „kapca” nevet.
A 70-es évektől kezdve igyekeztek ezeket a rendezvényeket megszüntetni és rendet teremteni. Ebben az időben indult az évenként megrendezett „Munka és Műveltség” vetélkedű, erre készítették fel a vasutas dolgozókat előadásokkal és a szegedi művészeti rendezvények látogatásával. A ház Szabó Zoltánné, később Benkő Andrásné Ürmös Ilona vezetése alatt lassanként Alsóváros lakóterületi igényeket kielégítő intézménye lett.38 1979 és 1982 {473}között nagyszabású átépítésen esett át a művelődési ház épülete, ekkor végképp megszűnt a kocsma, helyére a Vasutas-könyvtár került.
VÁLLALATI FENNTARTÁSÚ INTÉZMÉNYEK ÉS KLUBOK
A szegedi nagyvállalatok a korszak második felében, a 60-as évek végén, a 70–80-as években sorra nyitották meg klubjaikat. Legtöbbször Szeged belvárosában, ahol először zenés-táncos összejöveteleket, Disco-kat, később kiállításokat, irodalmi esteket és hangversenyeket rendeztek. A „klasszikusnak” számító ilyen jellegű intézmény a Felső Tisza-parti PICK Klub volt, amely nemcsak a PICK Szalámigyárban dolgozókat, hanem a város szórakozni vágyó közönségét is fogadta. (Ezen kívül a legjelentősebbek közé tartozott a KISZÖV, a DÉLÉP, a VOLÁN és az SZKT Klub.)
A következő lépésként függetlenített népművelőket, „klubvezetőket” alkalmaztak. Például a KISZÖV Klubban Marik István volt a klubvezető, aki a Bartókból „áttelepült” MINERVA színpadot éltette tovább. A Volán Klubot Szeri István, a későbbi Volán vezérigazgató vezette. A nagyvállalatok a korszak végén jelentős mecénási szerepet vállaltak. A Volán Klub által fenntartott társastánc-csapat pl. kiváló országos és nemzetközi eredményeket ért el, továbbá a DÉLÉP támogatta egy időben a Zenebarátok Kórusát, amely a 80-as évek végén DÉLÉP Zenebarátok Kórusa-Szeged néven koncertezett. A DÉLÉP, mely külön oktatási-kulturális igazgatóságot is létrehozott, színvonalas klubot tartott fenn a Vár utcában, a Belvárosban; a klub vezetője Bakó István volt. A vállalati klubok jelentősen gazdagították a város közművelődési kínálatát.39
EGYETEMI KÖZMŰVELŐDÉS
Az egyetemek e korszakban nemcsak arra törekedtek, hogy hallgatóik bekapcsolódjanak a város gazdag közművelődési életébe, hanem klubjaik, művészeti csoportjaik folytán színesítették azt. A klasszikusnak számító JATE Klub és SZOTE Klub mellett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Tamási Áron Klubját az Április 4. útja 6. szám alatt nyitotta meg. Ezek a klubok nemcsak egyetemistákat fogadtak, hanem az értelmiség találkozóhelyei lettek, és közéleti szerepet is betöltöttek.
Az egyetem művészeti csoportjai ugyancsak kitűntek, pl. az Egyetemi Énekkar országos, sőt nemzetközi szinten is méltón képviselte a várost.
{474} A 60-as évek közepén alakult ki a budapesti Universitas jelentőségéhez fogható egyetemi kezdeményezés: a Szegedi Egyetemi Színpad, a másodéves egyetemista Paál István vezetésével, aki 1965-ben átvette a csoport irányítását. Kezdetben Mrožeket, Dürrenmattot játszottak, majd következett a nagy áttörés: Déry Tibor: Óriáscsecsemő c. darabjának bemutatása. (A főszerepet a később híressé vált Dunai Tamás és Temesi Ferenc alakította) Az előadáson megjelent az idős mester: Déry Tibor is. A csoport a Petőfi-rock című darabbal, amellyel még Lengyelországban is felléptek, a Kőmíves Kelemennel és az Örök Elektrával a rendszer tűrőképességét feszegette. Paál István 1974-ig vezette a színpadot, majd kőszínházakban kezdett el dolgozni. Sikeres rendezéseiért 1980-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki. A 70-es évek végén, a 80-as években Balog József, Samu Attila és Kormos Tibor vitte tovább az egyetemi színjátszás ügyét: a 8’15’’-ös Csoport és a JATE Klubszínpad előadásai országos jelentőségűek voltak.40 (L. még A tudomány és felsőoktatás c. fejezetet.)
ÍROTT SAJTÓ (NAPILAPOK, HELYTÖRTÉNETI ÉS IRODALMI LAPOK)
A napilapok a korszakban az 1910-ben alapított Délmagyarország, és megyei változata, a Csongrád Megyei Hírlap, majd ennek „Délvilág” néven megjelenű változata voltak. Terjesztésükkel a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat foglalkozott. Hegemón szerepük miatt igen magas példányszámmal dolgoztak. A lapok a híradások mellett jelentős közművelődési, művészeti funkciót vállaltak, irodalmi igényű tárcákat, novellákat is közöltek, sőt jó színvonalú könyv, színházi, képzőművészeti és hangverseny-kritikákat jelentettek meg. Több neves író és Költő dolgozott a szerkesztűségekben.41
A Kincskereső országos gyermek-irodalmi folyóirat volt. A lap egész történetét végigkíséri az a makacs célkitűzés, hogy nemes, értékes irodalom kézbeadása révén már gyermekkorban kialakuljon az olvasás, az irodalom szeretete. Kitűnő tudósok, írók és Költők egész sora vigyázott arra, hogy a lap fennmaradjon alapításának székhelyén, Móra Ferenc városában, Szegeden.
A tragikusan korán elhunyt Hegedűs András 1974-ben alapította a Kincskereső c. gyermekirodalmi folyóiratot. Halála után Deme László, majd Grezsa Ferenc szerkesztettek, őket Simai Mihály követte. A lap szerkesztűségében dolgozott hosszú évekig Baka István Költő. A Kincskereső a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Fűiskolán jött létre, majd országos lapként a {475} kiadói teendőket a Móra Könyvkiadó vette át. A folyóirat mellé állt a magyartanárok szakmai szervezete, a magyartanítás kézikönyveként is használták. A lap eljutott Erdélybe, a Felvidékre és a Vajdaságba egyaránt.42 (L. még az irodalomról szóló fejezetet.)
A Páholy folyóirat 1980-ban indult, először „kétheti lapként” a Szegedi Nemzeti Színház kiadásában. Első főszerkesztője: Horváth Kálmán újságíró volt. A lap színházi műsorfüzetként szolgált, hiszen hasznos információkat tartalmazott a bemutatott darabokról, a korról, a szerzőről, a rendezőről, az előadás előkészületeiről, az egykori előadások fogadtatásáról. 1986-ban a lap megszűnt. Majd 10 éves szünet után Nikolényi István indította újra.43
A Szeged folyóiratot 1988-ban Tandi Lajos kezdeményezésére, az akkori városi tanács hozta létre a város folyóirataként, amely a mai napig szerepel a címlapon. A Szeged folyóirat a város helytörténeti, művészeti, köz-művelődési életével foglalkozó, politika-mentes, havonta megjelenő folyóirata, amely azóta is mozgósítja a helyi értelmiséget, és igazi értékeket tár fel a város múltjából.
ELEKTRONIKUS MÉDIARendkívül előremutató módon, három megye: Csongrád, Békés és Bács-Kiskun összefogásával jött létre 1976. november 24-én a körzeti tv stúdió, a régi Úttörőház helyén, az Úttörő (ma Kálvária) téren. A körzeti televízió stúdiót elsőként Regős Sándor irányította.
Jóval később, 1987. július 1-jén nyitotta meg kapuit a körzeti rádió stúdiója a Stefánia 7. szám alatti gyönyörű eklektikus palotában 30 fős stábbal, a magyar mellett román és szlovák nyelvű adásokkal. A körzeti rádió stúdiójának első vezetője Várkonyi Balázs újságíró volt, majd 1988 szeptemberétől egészen 1999-ig Vágási Kálmán igazgatta az intézményt.
Az alapítók úgy gondolták, hogy a körzeti rádiós és televíziós stúdiók hírforrás jellegük mellett művészeti műhelyek lehetnek. Helyt adhatnak művész-portrék, kritikai elemzések, színházi és művészeti események bemutatásának, vagy akár önálló műalkotások: rádiójátékok, tv-filmek, film-etűdök létrehozásának is. Talán anyagi okokkal, talán mással magyarázható, hogy sajnos nem így történt. A 80-as évek végéig virágzott a regionális forma, sőt Szegeden elsősorban a rádiózás területén bizonyos eurorégiós törekvések is sikert arattak. (Az Eurorégió — a Dél-Alföld megyéi mellett a Vajdaság egy részét és az egykori Bánátot foglalta magában.)
Az 1980-as években a globalizáció-lokalizáció jegyében a regionális stúdiók mellett az egész országban gomba módra szaporodtak a helyi rádió {476} és televízió-stúdiók. Szegeden a városi tanács 1986-os alapító határozatával jött létre a Városi Televízió Stúdió, amelynek első vezetője: Pavlovits Miklós lett. A helyi televíziók legfontosabb feladatuknak a legfrissebb hírek sugárzását, a napi VTV Híradó szerkesztését tartották, de tematikus műsor-rendjükkel a közéleti funkció mellett természetesen ismeretterjesztő, egészségnevelési, közművelődési és szórakoztató feladatokat láttak el.
Az 1945-től 1990-ig terjedő időszak közművelődése négy, egymástól jól elkülöníthető korszakra tagolható. Az 1945–1948-ig tartó időszak a Szabad Művelődési Tanácsok megalakulásának, valamint a háború előtti civil szerveződések és művészeti csoportok továbbélésének időszaka. Az 1948-tól 1957-ig tartó időszakot a központosítás, az ideológia uralma, az 1958-től 1976-ig terjedő korszakot a közművelődés új intézményrendszerének kiépítése, a felsőfokú szakemberképzés megindulása és az első átfogó közművelődési törvény megjelenése (1976 ) jellemezte.
Az 1976-tól 1990-ig tartó időszak a közművelődés fokozatos szabadabbá válásának, a három T közül a „Tiltott” kategória csökkenésének, a „Tűrt” és „Támogatott” kategória növekedésének, a munkásművelődés országos mozgalma kiteljesedésének az időszaka. Az 1980-as évek pedig egyre inkább a kultúra és a piac összekapcsolódásának jegyében teltek el.
A korszakban az egészséges társadalmi mozgások felgyorsulása, az értelmiség számának jelentős növekedése, az igényes közművelődés állami szabályozása és támogatása, a művelődési ház-hálózat létrehozása, a felső-fokú szakemberképzés megindulása jelentettek előrelépést a korábbihoz képest.
Az ideológiai megkötöttségek miatt sokszor értékes nyugati szellemi áramlatok figyelmen kívül hagyása, a piaci hatások kizárása a kultúra területéről, (pl. műkereskedelem, szórakoztatás) a kultúra „maradék elvű” finanszírozása a kibontakozás akadályait jelentették.
Megállapítható, hogy az 1945-től 1990-ig tartó időszak a kortárs magyar irodalom, a zene, a képzőművészet, valamint különösen a kortárs magyar film nagy korszakai közé tartozik. A „vasfüggöny”, a szellemi bezártság ellenére ezek az értékek Európában, sőt az egész világon elterjedtek. (A film esetében pl. Szabó István, Rófusz Ferenc a 80-as években kapott Oscar-díjat.) Ilyen szempontból tehát a közművelődés a kultúraközvetítő, értékköz-vetítő funkcióját a körülményekhez képest jól betöltötte. Sőt, az egyik legfontosabb érték, az öntevékenység, az alkotókészség kibontakozása révén a korszak utolsó éveiben a közművelődés a társadalmi párbeszéd, a civil szerveződések alakulása és a közélet egyik központja lett. 1989–90-ben valós értékekkel, tervekkel és reményekkel várták a rendszerváltást a közművelődés területén dolgozó szakemberek.
|
|