Előző fejezet Következő fejezet

Eklektika és szecesszió

 

A kiegyezés után következő években jelentékeny középületek és nagyszabású bérpaloták építésére kerül sor. Ezeket már az eklektika jellemzi.1

Az új renaissance vagy eklekticizmus a XIX. század derekától terjedő, régi idők építkezését utánzó, utánköltő történelmi stílusoknak egyik, különösen középületeken, bérpalotákon mutatkozó irányzata. Jellemző vonása a nyugodt, vízszintes tagoltság, szigorú arányosság, koncentrált homlokzati kiképzés, az oszlopok és pár-kányzatok dekoratív szerepe, a plasztikai (antikizáló, allegorikus szobrok és domborművek) és festészeti díszítőelemek fokozott alkalmazása: a lépcsőházakban és homlokzatokon egyaránt. A sgraffito újjászületik. Ez a stílus az anyagban nem válogatós, a kő és márvány helyett sokszor gipsz jut a szerényebb alkotásokon szóhoz.

Szeged hazai nagyvárossá az eklekticizmus jegyében és korában fejlődik. A Széchenyi tér mai képe ebben a stíluskorszakban bontakozik ki. Így a városháza mellett a régi, még a török világot idéző, hatalmas nyílt tornácokat is magában foglaló, négyszögletes alaprajzú, udvarán pecsenye-, gesztenye-, lepénysütögető kofákkal és lézengőkkel telt lacikonyha, helyén Wegman Gyula és Scherrer József Adolf pesti építészek tervei szerint épült (1870) a ma is álló Bérház-1 Ez ugyanis a városz-szerte ismert megkülönböztető neve. Földszintjén modern üzletek, emeletein bérlakások nyíltak. Csak az árvíz után kerültek bele városi hivatalok.

Szintén a Széchenyi téren több modern kétemeletes üzletház épült. Ehhez tudni kell azt, hogy a hetvenes évek elején a tér délre egészen a mai Klauzál tér déli vonaláig, a Kárász-házig terjedt. Hozzátehetjük még, hogy a várbeli katonai parancsnokságnak hadászati érdekekre való hivatkozása miatt a tér hosszú évtizedeken át üres és sivár volt. Csak az ötvenes évek vége felé kezdik fásítani. Az aránytalanul nagy térből ekkor szakították ki azt a telektömböt, amelyre a Széchenyi és Klauzál tér között elterülő, ma is álló bérpaloták épültek. Mint már mondottuk, a Széchenyi tér és Kárász utca tájéka a múlt század derekától Szeged üzleti és társadalmi életének súlypontjává fejlődik, ami ezt a beépítést is magyarázza (75. kép).

 

75. A Klauzál tér 1880 táján

 

Sajnos egy kivételével a legnagyobb utánjárással sem sikerült ennek a házcsoportnak kitűnő mestereit felkutatni. Ezek az épületek: a Kis Dávid-ház (állítólag bécsi mester tervezte), Aigner-ház, Zsótér-ház (Széchenyi tér 15-17), továbbá az egykori Kereskedelmi és Iparbank (Klauzál tér 2, tervezte Weber Antal és Ney Béla,2 építette Hoffer Károly) igen kedvező fényt vetnek a város akkori építészeti kultúrájára, artisztikus, a legutolsó kilincsre is kiterjeszkedő stílusigényére. Ezek a házak - nem feledkezve meg az egykorú pesti építkezések hatásáról sem - jelentős mértékben ihlették később a királybiztosság várostervét is. Elég csak a Híd, Aradi (ma Victor Hugo), Bástya utca (ma Móra Ferenc sétány [Stefánia]) házegyütteseire gondolnunk. A kora eklektikának ezekben a szegedi éveiben a Dugonics téren épül a reáliskola (ma egyetem), amelyet Skalnitzky Károly tervezett4 és Arleth Ferenc épített föl (1872). Megjelenésében, térhatásában Szegednek máig egyik legkiemelkedőbb épülete. Tökéletes stílusharmóniában állott vele az előtte álló, 1876-ban felavatott Dugonics-szobor (Izsó Miklós—Huszár Adolf), amelyet az árvíz után egy állami főtisztviselő felekezeti elfogultsága miatt helyeztek át mai rossz helyére. Visszaállítása a városrendezésnek komoly eredménye lenne.

 

76. Somogyi utca, rajz a 70-es évekből

 

77. Árvízkép (vár)

 

A szegedi városkép fejlődésében, sorsában a török óta nem volt akkora esemény, mint az 1879. március 12-én, Gergely napján betört árvíz, amely felbecsülhetetlen anyagi károkat okozott ugyan, és döntő csapást mért a város ősi életformájára, sajátos egyéniségére, de ugyanakkor a modern fejlődés páratlan lehetőségeit is megnyitotta előtte.5 Ezt a poláris kettősséget megkapó művészettel fejezi ki Pásztor Jánosnak a tanácsháza előtt látható, összetartozó két emlékszobra: az építő és pusztító víz szimbolikus alakja (1932).

A csapás már régóta fenyegetett, és a század folyamán egyenetlenül végrehajtott Tisza-szabályozás okozta. A Tisza felső szakaszán, a híres nemesi vármegyék területén, az itt élő gentry anyagi boldogulásának érdekében átmetszésekkel és töltésekkel meggyorsították a víz lefolyását. Ennek azután az lett a szükségszerű következménye, hogy a még szabályozatlan dél-alföldi szakaszon — ahol nem feudális, hanem polgáriasodó, kevéssé befolyásos társadalmi rétegek éltek - nem bírt lefolyni, és így sűrűn idézett elő komoly árvizeket. Tetézte a komor helyzetet Szeged esetében a Maros is. Többször fölmerült az a gondolat, hogy a vízi biztonság érdekében a szabályozott Marost délre vezessék a Tiszába. Erre azonban gazdasági megfontolások miatt nem került sor.

 

78. Árvízkép (Széchenyi tér)

 

1876-ban már komoly árvízveszedelem fenyegette a várost, ezt azonban okos intézkedésekkel sikerült megakadályozni. 1878 karácsonyától kezdve Szeged népe újabb rettegésben élt. A végzetet ezúttal nem lehetett elhárítani.

A katasztrófa közvetlen oka - mint Lechner Lajos, az akkori idők egyik legilletékesebb szakértője leírja6 - az volt, hogy a Tisza árja, a partokkal párhuzamosan haladó töltéseket Szegedtől északra, mintegy 20 km távolságra, Petresnél átszakította, és a várost valósággal hátba támadta, és északnyugatról, Rókus felől nyomult be. Hiába erősítették az ún. alföldi (Szeged-Nagyvárad közötti) vasút töltését, a víz - a föltámadt szélvihartól is támogatva - mindent elsöpört. Csak a város legősibb, legkiemelkedőbb része, a Palánk (Dömötör-templom és Oskola utca környéke) maradt szárazon. A város többi részét elnyelte az ár, belső és külső területén 36 200 holdnyi terület került víz alá, és 146, más számítás szerint 151 emberéletet követelt a 75 ezernyi lakosból áldozatul. A víz három hónap múlva, szivattyúzások következtében kezdett csak apadni. Miután a házak legnagyobb része nem tartós anyagból épült, 5458 ház összeomlott, és csak 265 maradt épségben. Leginkább a Belváros kőépületei voltak ezek (79. kép). Mintegy 60 ezer ember vált hajléktalanná. Műemléki épületeink úsztak ugyan a vízben, de nem pusztultak el. Az alsóvárosi templomon, a zsinagógán és még a város néhány megmaradt házán egykorú jel őrzi a víz magasságát.7 A pusztulást két nagy szemtanú: Mikszáth Kálmán és Jókai Mór8 a költők találó realizmusával örökítette meg az utókor számára. Mintha a szegedi Dózsa-szimbólumból sarjadt volna az a régi jóslat, amelyről Jókai emlékezik meg: „Akkor épül fel Szeged olyan naggyá és széppé, mint hajdan volt, mikor a halottak visszatérnek a városba. A nagy katasztrófa napján a dúló vízár felszaggatta az alsóváros temetőjében a sírhalmokat, s egyszerre csak azt látta a töltésekre menekült népség, hogy a halottak jönnek vissza koporsóikban az elhagyott utcákra." A katasztrófa színterén megjelent király különös támogatását helyezte kilátásba. A Várat pedig, amelynek tulajdonjogán Szeged és az államkincstár már régóta vitatkozott, a város közönségének ajándékozta. A magyarság és Európa, sőt a világ részvéte páratlan mértékben nyilatkozott meg a város iránt. Liszt Ferenc9 zenei kompozícióval (Revive Szegedin, Szegedi Csárdás), Zichy Mihály pedig plakett-tervezettel10 is lerója részvétét. Majd 3 millió akkori forint adomány folyt be a lakosság fölsegítésére, illetőleg hajlékának újjáépítésére.

 

79. Alaprajz az árvíz után megmaradt házakról

 

A város újjáépítését a nemzeti törvényhozás veszi kezébe. Az 1879. évi XIX. tc. kisajátításokról, a XX. tc. pedig teljhatalmú királyi biztosság szervezéséről intézkedik. Élére a széles műszaki látókörű, európai műveltségű Tisza Lajos kerül. Székhelye a Klauzál téri Új Zsótér-ház volt.

Az árvíz nemcsak a várost döntötte romokba, ennél sokkal többről volt szó: az állami, törvénnyel szentesített beavatkozás egy századokon át bontakozó, fejlődő és építő magatartást: a városi autonómia polgári készségét is áldozatul kívánta. A történelmi, társadalmi és gazdasági körülmények a centralizációnak, az új főváros, Budapest vezérszerepének, az államhatalom modern apparátusának kedveztek. A szegedi városkép hagyományos alakító tényezői: a polgárság és egyház mellé most lép oda a folyószabályozással, vasútépítéssel, végül az újjáépítés szuverén irányításával a magyar nemzetállam, amely fiatalos lendületével a nyugati polgárosultabb országokhoz méltó, modern várost akar itt felépíteni. A szándék, de megvalósítása is kétségtelenül nagyvonalú volt, bár az adott társadalmi és gazdasági valósággal nem számolt eléggé, és így az illuzionizmus kísértéseinek sem tudott ellenállani. Ennek a polgári korszaknak azonban világszerte éppen ez volt egyik legjellemzőbb vonása.

Tisza Lajos a kor legjobb műszaki és városrendezési elveit próbálja megvalósítani. Magát az újjáépítési tervet Lechner Lajos készítette, aki már előtte a Budapest általános szabályozására kiírt nemzetközi pályázaton az első díjat nyerte. Az ő nevéhez fűződik a pesti Andrássy út tervezése is. Lechner európai példaképe Haus-mann párizsi városrendezése volt, amely számot vet a modern nagyváros megnövekedett közlekedésével, a lakás, illetőleg munkahely megközelítésének mind súlyosodé problémaival, a városlakók egészségügyi szükségleteivel. Éppen ezért széles utcákat, sugárutakat és körutakat létesít, terekről és nyilvános parkokról, kényelmi berendezésekről, így a vízvezeték, csatornázás, modern világítás általánossá tételéről gondoskodik.

A feudális időkből származó városmagot, amelynek reprezentáns alkotása a vár és templom, a nemesi palota és a céhbe tartozó kisipari műhely, most körülveszi a burzsoázia övezete a maga üzleteivel, bankjaival, bérpalotáival, a modern városi élet színhelyeivel: közhivatalokkal, iskolákkal, kórházakkal és szórakozóhelyekkel. A külső övezetre, a modern városi proletariátusnak a perifériákon elhelyezett bérkaszárnyáira, tömeglakásaira és gyártelepeire azonban nincsen kellő gondja. Ez a polgári önelégültség és egyoldalúság Lechner szegedi tervezetén is tükröződik.

Maga a terv különben kifejezi korának akadémikus művészeti felfogását is, amely nem tud a festészet egykorú impresszionista stílusához fogható modern építészeti szemléletet, alkotásokat teremteni, és így régebbi korok stílusát költi inkább mérnöki okossággal, mint alkotói ihletettséggel újjá. Mint mondottuk, főleg a renaissance művészet világos áttekinthetősége, antikizáló hajlama jut a kor jellegzetesen válogató, eklektikus építészeti stílusában túlsúlyra. A polgári-individualista XIX. század az építészetben nem tud önálló és eredeti lenni.

Manapság sokszor kifogásolják a szegedi terv horizontalizmusát, túlméretezett alaprajza irányait. Kétségtelen, hogy egyrészt visszatükröződik benne a múlt század polgári optimizmusa, a zavartalan fejlődésben és kiterjedésben való lelkes hit, amely biztosítani akarta a jövendő számára egy európai igényű nagyváros kereteit. Ezt azonban sem a gazdasági, sem a társadalmi fejlődés nem igazolta, mert egyebek között közbeszóltak a XX. század véres háborúi és gazdasági válságai.

Mai szemmel nézve a kor akadémikus felfogása az új alaprajz geometrizált jellegében, szabályosságában majdnem túlzottan jelentkezik. Ezzel szemben azonban a sugárutak, körutak, de maguk a kisebb utcák is szélesek, tehát mind a közlekedés, mind pedig a napsütés és hatásos átszellőzés modern követelményeinek megfelelnek.

Mindettől az utólagos bírálattól függetlenül Lechner Lajos terve11 az adott helyi körülmények és a városrendezés akkori látóköre szerint kiváló alkotás.

A munka alapvető feltétele volt a város újból való vízszintes és magassági fölmérése, a háromszögelés munkája, talajtérkép készítése, amelyre az eszményi szintvonal megállapítása végett volt szükség. Ugyanis a folyton megújuló árvízveszedelemtől való rettegés miatt a királyi biztosság alapvetésül a város feltöltése mellett dönt (80. kép).

A felkért külföldi szakértők egyik tervükben az egész városnak a legmagasabb vízálláson fölül 16 cm-rel való feltöltését ajánlották. Ezt a tervet azonban alapos megfontolás után a királyi biztosság elvetette, és a külföldi szakemberek másik javaslatát fogadta el: a város területének mérsékelt, következetes, fokozatos feltöltését.12 Miután a Tisza nemcsak a part vonalán veszélyezteti a várost, hanem nyugatról is, a szakértők azt ajánlották, hogy a várost övező körtöltést kell létesíteni, és legalább néhány főútvonalat kellő magasra emelni. Az így adódó magasság volt az eszményi szint, amelyre az egész belterületet majd fokozatosan föl kell tölteni.

 

80. Az eszményi szint térképe

 

A körtöltés koronája, a Tisza 0 pontja fölött 10 m. A belső körút 30 m széles, 8,22 m magas, a külső nagykörút 38 m széles, 7 m magas, és közöttük hét, befelé fokozatosan emelkedő sugárút foglal helyet. A királyi biztosságot ezzel az a megfontolás vezette, hogy egyrészt újabb vész esetén az általuk közrefogott alacsonyabb szintű területet is könnyen lehet védelmezni, másfelől pedig ez a hálózat maga után vonja a bekerített területek megfelelő és rendszeres magasítását is. Mai szemmel megítélve az eszményi szint követelményét elhibázottnak, kellően át nem gondoknak kell minősítenünk.13 Ugyanis a települési területnek nem a pangó vizű részei: a tankák, csöpörkék kerültek rendszeres feltöltésre, hanem az utak és utcák, így aztán területén megnövekedett a lecsapolhatatlan foltok száma. A feltöltés megdrágította a lakásépítést, emelte a lakbéreket, amellett azonban a nedves, egészségtelen pince- és alagsori lakások ezrei burjánzottak fel a nyomában. Az egyenetlen talajszínt megnehezíti a város egyetemes csatornázását, és így nem tudja biztosítani a modern városi élet egyik legfontosabb műszaki és egészségügyi követelményét. A mai műszaki városrendezés más utakon keresi a probléma megoldását. A telekrendezés, birtokjogi kérdések tisztázásával egyidejűleg a királyi biztosság megállapította a segélyezés és kártérítés arányait, továbbá a város újjáépítésének övezeti beosztását. A kárbecslő bizottság ingatlanokban 7 749 205, ingóságokban pedig 4 061 810 akkori forint kárát állapította meg 14 236 károsult félnek. Ami a segélyezést illeti, a következő eljárás alakult ki: a testületek és társulatok nem segélyezhetők. Akinek 10 ezer forintnál többet érő vagyona maradt, nem kaphat segélyt. Akiknek a kára nem több, mint vagyonuk tizedrésze, nem jogosultak segélyre. Akiknek legalább 2 ezer forint fizetésük van, csak az ingatlanban szenvedett kár után segélyezhetők. Általános szabályként még a következőket állapították meg: senki sem részesülhet több segélyben, mint amennyi megmaradt vagyonának 10 ezer forintig való kiegészítésére szükséges. Elveszett ingóságok után 3 ezer forintnál nagyobb segély nem adható.

 

81. Rauscher rekonstrukciós vázlata

 

A háztulajdonosok segélyezése három kategória szerint történt. A szenvedett kár 31%-ának megtérítését kapta az a háztulajdonos, aki az árvíz révén annyira tönkrement, hogy megmaradt vagyonának értéke a 2 ezer forintot nem haladta meg. A kár 26%-os megtérítése járt annak, akinek megmaradt vagyona 2 ezer forintnál több, de 5 ezer forintnál kevesebb volt. Csak 19% kártérítés járt annak, akinek megmaradt vagyona 5-10 ezer forint között mozgott.

Senki sem követelhette az egész segélyt készpénzben. A királyi biztosságnak joga volt a segély egy részét építőanyagokban kiutalni, azonban igen mérsékelt egységárak szerint.

Mindezek az intézkedések méltányos szellemükkel általában közmegnyugvásra szolgáltak. Ami a város újjáépítésének költségeit illeti, utalhatunk az ország és külföld már említett adományaira, továbbá az állami építkezésekre és az építkezőknek folyósított államkölcsönökre („ötvenéves pénz"), de különösen a város hatalmas befektetéseire, amelyeknek összegét részben új adónemekből, de főleg legelőinek, járásainak szántóföldül való bérbeadásából födözte. A szegedi tanyavilág külső része ennek a nyomán települt be.

E szükséges jogi és szociális előkészületek után a királybiztosság a várost három építési övezetre osztotta. Az első a kiskörúton belül terül el, amelyet eszményi szintre töltöttek föl. Csak emeletes, zártsoros téglaépületeket szabad emelni, de már itt is számot kellett vetni a körülményekkel, főleg a pénzügyi nehézségekkel, és bele kellett egyezni földszintes házak építésébe azzal a kikötéssel, hogy olyan alapot kellett vetni nekik, amely idővel az emeletet is elbírja. Itt a modern közművekkel való ellátás teljesen megtörtént. A második övezet a két körút között terül el. Ennek feltöltése csak az utcák, de főleg a sugárutak szintvonalán következett be. Bár elvileg itt is ragaszkodtak a zártsoros beépítéshez, mégis a földszintes házak, foghíjas utcasorok, továbbá a vegyes (tégla-vályog) építőanyag javára engedményeket kellett tenni. A nagykörúton kívüli, tehát a külvárosi övezet ebben az időben még általában megőrzi a szegedi parasztház hagyományos formáját. Itt feltöltésre, közművekre csak szórványosan kerül sor. Gyakorlati kényszerűségből azonban az ún. ideiglenes, vagyis nem az utcavonalra, hanem a telek belsejére épült igénytelen, melléképületnek ható, népiesen féltetejű házak javára itt megint engedni kellett. Ilyenek máig nagy számmal találhatók főleg Rókuson és a Móravárosban.14

Hogy a városon bizonyos stílusegység uralkodjék - amint Lechner írja - „a királyi biztosság húszféle mintatervet rajzolt, mégpedig a legegyszerűbb igényeknek is megfelelőket, melyek az építkezésben megengedhető egyszerűsítés határán belül, a régtől elfogadott beosztás, sőt még az általánosan használt külső díszítés megtartásával mind a legigénytelenebb, mind a tehetősebb nép igényeivel és szokásaival is számoltak. Ezeknél jobbat mindenkinek, de egyszerűbbet senkinek nem volt szabad építeni... A tervekhez pontos építésleírások, anyag- és munkakimutatások, költségvetések, sőt folyamodványminták készültek".

A királybiztosság nagy gondot fordított a város kertészeti képére, növényi övezetek kialakítására, és ezzel elősegítette a mai városkép egyik legvonzóbb ékességének kibontakozását. A Széchenyi tér és Újszeged mellett végrehajtotta - a két körút és hat sugárút befásításán kívül - hat sétány betelepítését is. Ezek a Mátyás király tér, Dugonics tér, Korcsolyázó tó (ma Ady tér), Kálvária tér, Lechner tér, Stefánia.15

A legjelentősebb, tervezői szempontból kétségtelenül legizgalmasabb feladat a városháza16 mestereinek, Lechner Ödönnek és Pártos Gyulának jutott. Az úri vármegye hagyományain nevelkedett Tisza Lajos személyes kívánságára a pályázat ugyanis előírta, hogy a régi városháza homlokzatának körvonalaihoz, méreteihez és részletarányaihoz, patinásnak érzett hangulatához ragaszkodni kell. A régi, Vedres-tervezte városházán a valamikor játékszínül is szolgáló tanácsterem és lépcsőház az épület hátsó részén helyezkedett el, a torony pedig az épület Széchenyi téri copf ízlésű főhomlokzatára telepedett. A homlokzaton egyébként még a Mária Terézia korabeli barokkot idéző manzardos tetőtömegek uralkodtak.

Lechner, aki ebben az időben a francia renaissance építészeti eszményeiért lelkesedett, csak kényszerűségből tette magáévá ezt a barokkos megoldást. Először is az egész épületet egy emelettel fölemelte, a zárt négyszögű alaprajz mindegyik oldalát középrizalittal hangsúlyozta, a tanácstermet előre, a tornyot meg a főhomlokzat hátterébe helyezte. Így a Lechner festői készségére annyira jellemző torony kissé elvesztette ugyan az épülettel való szerves kapcsolatát, viszont a homlokzat a maga barokkos, régi főúri kastélyokat idéző eleganciájában zavartalanul érvényesül. Ehhez a derűs hatáshoz még a tetősíkok színes cserepeinek ragyogása is hozzájárul. Több mint valószínű, hogy Lechnernek köze van a városháza művészi berendezésének stílusharmóniájához is (82. kép).

Lechner Ödön építette a hídfőnél levő Milkó-palotát is (1883), amely a francia renaissance szellemes könnyedségét idézi, de sokat elárul már a későbbi Lechner dekoratív, anyagszerűséggel kevéssé törődő hajlamaiból is, amely különben a palota iparművészeti alkotásain is meglátszik. A sajátos falkiképzés, a sarkok bástyaszerű kiemelése, az ablakok ritmikus játéka később a kecskeméti városházán érettebb formában, magyaros stílusigénnyel ismét előtűnik (83. kép).

A másik jelentős, megoldásra váró feladat az árvíz után (1880) tett vallásos fogadalom beváltására szánt monumentális templom. Sajnosnak kell mondanunk, hogy már ebben az eklektikus korban nem jutott el a megvalósulásig. Vitkovszky Lőrincnek, továbbá Molnár Pál szegedi mérnöknek - ő restaurálta a maga korában szokatlan tisztelettudással az alsóvárosi és Dömötör-templomot - ránk maradt derekas tervei ebben az ízlésben fogantak. Így ugyanis jobban belesimult volna Szeged új városképébe, mint Foerk Ernőnek a történelmi stílusok végvonaglásában fogant rikító neoromán alkotása.

A városi színházat két nemzetközileg is elismert bécsi színháztervező: Fellner Ferdinánd és Helmer Hermann tervezte barokk ízlésben. Hatásos rutinmunka, amely azonban hivatásának máig megfelel. Érdemes megemlítenünk, hogy az 1883-ban megnyílt színház 1885 tavaszán leégett, de a bécsi tervezők irányításával hamarosan újjáépítették. A következő év őszén már újra meg is nyílt (85. kép).

Lechner alkotásai mellett kiemelkedik a Schulek Frigyes-tervezte református templom (1883), amely a mester elmélyedő, mégsem utánzó történeti érzékének igen szép példája. A korában szokatlanul anyagszerű, tiszta téglaarchitektúra az észak-német gótika komoly világát, ünnepélyes egyszerűségét idézi föl bennünk. A kétkaréjos szentélykiképzés meglepő ugyan, de megfelel a protestáns liturgia puritán szellemének. Sajátos műszaki megoldásként a torony nem a talajban gyökerezik, hanem a csillagbordás szentély boltozatára huszártoronyként telepedik rá.

Porzsolt Ernő és Halmay Andor alkotása a román ízlésű kis evangélikus templom (1882). Mindkét templomnál mai szemléletünkkel már természetesen vitatható, hogy a protestantizmus szelleme a középkori román és gótika eszközeivel kifejezhető-e. Ebben a finom, de fölszínes esztéticizmusban, építészeti formalizmusban itt Szegeden, de szerte mindenütt a kor uralkodó polgári közönyössége jut kifejezésre, amely a vallásban már nem lát életformáló elvet, legföljebb csak kegyeletes hagyományt. Ennek a szemléletnek a gyümölcse a Fogadalmi Templom történelmi stílusa is.

Az újjáépítés többi szegedi alkotásának mesterei a kor jó átlagát képviselik." Nekünk már keveset mondanak, de általában a kitűnő iskolázottság, mértéktartás, jó ízlés tagadhatatlan bélyegét viselik magukon: ezzel is kifejezvén a kor önelégült, konformista világnézetét. Hangulatukkal kétségtelenül beleillenek Szeged klasszikus nyugalmat, harmóniát kereső és kifejező városegyéniségébe.

 

82. A városháza

 

83. Milkó-palota

 

84. Victor Hugo utcai házegyüttes

 

85. A színház és Dózsa György utca

 

Mindent összefoglalva, a rekonstrukció eklektikus építészeti szelleme számos városképi jelentőségű házsort és teret hívott életre, amelyekről később még szó esik. Abból, hogy ez a stíluskorszak máris a történelemé, következik, hogy a szegedi városkép eklektikus világa már műemlék jellegűvé érett, és a maga gazdag egységében hazánkban egyedül áll. Fölfedezése és egyetemes, széleskörű városesztétikai élménnyé válása bizonyára már nem is sokáig várat magára.18

 

A rekonstrukciós korszak építkezéseiben természetesen a műipar is szóhoz jutott. Sajnos forrásaink szegényesek, és így csak igen hiányosan ismerjük azokat a mestereket, akik sokszor igen szép, iparművészeti igényű alkotásokat hagytak az utókorra.

Feltűnően szépek a vasmunkák.19 Jó részüket szegedi lakatosok készítették.

A városháza asztalosmunkáit a szegedi Rainer Károly, a színházét a szintén helybeli Seifmann Mór készítette. A színes üvegablakok (városháza, református templom, posta, törvényszék) a budapesti Kratzmann Ede alkotásai. Az épületplasztika, homlokzatdíszítés mesterei közül csak a budapesti Vögerl Ignác nevét ismerjük, aki a Honvéd-laktanya fegyvergúláit, a honvédtiszti pavilon trófeáit, a törvényszék és fináncia címercsoportját faragta.

A belső festészeti díszítés emlékeiként említhetjük a lépcsőházak renaissance ornamentikáját és mitológiai jeleneteket ábrázoló mennyezeti képeit (érdekesebbek Széchenyi tér 5, 7, 15, Lenin [Tisza Lajos] körút 23, Kígyó utca 2, stb.). Mindezek azonban művészileg jelentéktelenek. Jellemző azonban, hogy ezeknek egykorú, elnépiesedett, külvárosi szobafestőktől készített változataival alsó- és felsővárosi parasztházak mennyezetein még találkozunk. Már komolyabb figyelmet érdemelnek a városháza és színház mennyezetfreskói, Vajda Zsigmond (1859-1931) akadémikus ízű alkotásai. A korszak helyhez kötött festészeti teljesítményei közül még megemlíthető a Szent Dömötör-templom kifestése, amelyet Jakobey Károly (1825— 1891) végzett.

A rekonstrukció hatalmas erőfeszítései után két évtizedes pangás következik. Az újabb építkezések - akár középületekről, akár magánépítkezésekről van szó — még az eklekticizmus jegyében fogantak.20 Városképi jelentőségük kétségtelen, művészi értékük nincs (84. kép).

Mindezek az épületek a modern közműveltség és közigazgatás szolgálatában állanak és mutatják a városnak az urbanizáció terén kifejtett erőfeszítéseit. Ezt az ambíciót egyébkért azok a legtöbbször akadémikus jellegű szobrok is kifejezik, amelyek Szeged köztereit rendre benépesítik. Ebből a stíluskorszakból való többek közt Dugonics Andrásnak (1876, Izsó Miklós-Huszár Adolf), a Szentháromságnak (a Dóm előtt, 1896, Köllő Miklós), Tisza Lajosnak (1905, Fadrusz János-Szécsi Ede), Kossuth Lajosnak (1903, Róna József), Klauzál Gábornak (1905, Vastagh György), Vásárhelyi Pálnak (1906, Mátrai Lajos-Pásztor János), a későbbi időszakból Rákóczi Ferencnek (1912, Vastagh György), Dankó Pistának (1912, Margó Ede), Deák Ferencnek (1913, Zala György), Széchenyi Istvánnak (1914, Stróbl Alajos) szobra. Elhelyezésük nem mindig szerencsés. A legmagasabb művészi színvonala kétségkívül Dugonics, Tisza Lajos (86. kép) és Rákóczi szobrának van.

 

Ismerve Szegednek hatalmas népi múltját, sort kell itt kerítenünk a városkép egyik terjedelmes elemének, a parasztház21 sajátos történeti fejlődésének, helyi vonásainak rövid jellemzésére is.

A szegedi parasztház XVIII. század előtti múltjáról egyelőre semmi biztos ismeretünk nincs. Lehetséges, hogy a szegedi és általában alföldi egysoros alaprajzú (vagyis hosszában, egy sorban, és nem egymás mellett párhuzamosan elhelyezett helyiségekből álló) házak egy régebbi építési hagyományt is őriznek. Erre még hivatkozni fogunk. A XVIII. században épült barokk, polgári családi házakról van egykorú ábrázolásunk, sőt egy-két emlékünk is (Roosevelt tér 11, 12, Árpád tér 4-6 belső udvari maradványai, Révai utca 7), amelyeknek szerkezete meglepő hasonlóságot mutat Szeged vidékének parasztháztípusával. Cs. Sebestyén Károly kutatásai szerint ezek a barokk házak a bevándorolt céhes polgárság ízlését és igényeit, szülőföldi hagyományait tükrözik. Hasonló stílusban épültek a szomszédos délvidéki faluk is, amelyeknek alaprajzát és háztípusát a XVIII. század folyamán bécsi mérnöki hatóságok állapították meg. A házforma szerkezetére nézve egysoros, háromosztatú. Középen szabadtűzhelyes konyhája van, innen fűthetők az első és hátulsó szobában elhelyezett kemencék is. A konyha egyébként vékony, diadalívszerű füstfogó falazattal két részre tagozódik, előterének pitar a népi neve. A ház udvar felőli részén tornác, szegediesen ereszet, másként színalja is látható. Ez a házbeosztás egészen a legújabb időkig bizonyos változatokkal, illetőleg módosításokkal általános a szegedi nép körében. Ezt a házformát mindig céhbe tartozó, illetőleg később képesített kőművesek vályogból, téglából vagy vegyesen építették, és cseréppel, zsindellyel födték be.

 

86. Fadrusz János: Tisza Lajos szobor

 

Vannak adataink a magas szakmai képesítéshez ragaszkodó, erősen német jellegű kőmíves céh és a hagyományok alapján építő törzsökös faragók, barkácsolók közti huzavonákról, harcokról. A város tanácsának az eléje kerülő ügyekben nehéz a helyzete: a város csinosodása, az európai ízlésformákba való beleilleszkedése és az olcsóbb, igénytelenebb házak építésével kielégített szociális szempont, röviden a korszerű haladás követelménye és az elöregedett hagyomány kényszerítő méltánylása áll itt egymással szemben. A kérdést úgy sikerült átmenetileg megoldani, hogy a jelentősebb, földszintesnél magasabb házak építését csak céhes mesterre szabad bízni. A többire nézve minden marad a régiben, de ezeknél is megkövetelik, hogy a gyakori tűzveszélyek miatt bizonyos biztonsági előírásoknak megfeleljenek. Így az 1819. évben kiadott és már említett Tűzi Rendszabások, amelyek Vedres István sugallatára születtek meg, úgy intézkednek, hogy az utcák szélesek legyenek, a házhelyek ne apróztassanak fel. Új házakat csak a hatósággal és a szomszédokkal folytatott tanácskozások után szabad építeni. A kémények kőből legyenek, a „tutajos fakémények" pedig elrontandők. A ház elé, udvarba fát kell ültetni. Tilos a nádkerítés.

A német mesterektől meghonosított barokkos házformával egyidejűleg és párhuzamosan él tehát egy olyan parasztháztípus is, amely ősibb, igénytelenebb építőanyagokból: sárból, vert falból, nádból, esetleg már zsindelyből készül, és ezermesterek, barkácsolók kezéből kerül ki. A ház maga szobából és konyhából áll. Ilyen alacsony házak a külvárosokban még itt-ott máig láthatók, hasonlóan Tápén is a legszegényebb, legegyszerűbb rétegek körében. Az első tanyai telepesek is ilyen hajlékot építettek maguknak, amelynek laciház (= nyári ház, hajlék) neve is hallható. Ez a szó arra utal, hogy eredetileg csak nyári lakóhelyül szolgált. A folyamatot még tovább is tudnánk részletezni. Itt azonban elég annyi, hogy az újabb, városias parasztházakat utánzó tanyaépület mellett mellékhelyiségként sok helyen ma is áll.

A XIX. században bontakozó mezőgazdasági konjunktúra, továbbá a Lechner Lajos-féle újjáépítési terv vonatkozó előírásai tették lehetővé, hogy a Szeged vidéki parasztház magába olvassza, illetőleg átvegye a barokkos polgári lakóház szerkezeti sajátságait és méreteit, továbbá építőanyagát és díszítéseit is. Így aztán a hagyományos népi és az asszimilált polgári barokk elemek ötvöződéséből született meg az a forma, amely 1900 táján állott virágzásának, és a tanyavilágra, továbbá a messze környék falusi építkezésére gyakorolt hatásának tetőpontján.

Lechner típusterve a parasztházaknak előírja a Tiszához viszonyított padozati magasságát, az építkezési anyagot (különös tekintettel a tűzbiztonságra), a helyiségek és ablakok méreteit, a háznak a telken való elhelyezkedését. A megadott tervrajzok alkalmazkodnak a szegedi polgáriasodó parasztház beosztásához, kemencés és szabadkéményes fűtőberendezéséhez, napsugaras oromdíszítéséhez. Ezek az árvíz után épült, főleg alsó- és felsővárosi parasztházak az utcaképbe fegyelmezett, de a színek és fák révén mégis derűs ritmust visznek bele. A közös mintakép, előírás ellenére is egyéni alkotásként hatnak. Homlokzatuknak építészeti stílusa, tagolása, de a famunkák is váltakozva tükrözik vissza a szegedi klasszicizmus, romantika és eklektika hatását. A nagy stílusok sajátos népi megfogalmazása most még töretlen formáló ihletről tanúskodik. Századunk szecessziós, kőporos korszakában, építészeti anarchiájában azonban sokszor már csak szánalmas, külvárosi utánzatokra telik tőle. Sajnos a szegedi városképnek ezt az artisztikus, minden gondozásunkra érdemes paraszti elemét napjainkra egy nyárspolgári pallérmodernség már szinte teljesen tönkretette, csak torzók maradtak meg belőle.

 

87. Kőből faragott régi hajóorr az Oskola utca 8. számú ház sarkán

 

A már többször emlegetett „napsugaras" oromdíszítés22 anyaga fa, deszka, amely egyrészt utal Szegednek a tiszai közlekedés révén kibontakozó, munkánk más helyén már méltatott fakultúrájára, másrészt azonban azt is jelzi, hogy a gazdasági haladás és erősödés útján a szegedi parasztház már legalább másfél százada kilépett a környezet anyagi kötöttségeiből, az alkotás kezdetleges helyi adottságaiból (88. kép).

A nagy történelmi stílusokból leszivárgó díszítő elemek közé tartozik még a házvégeknek, kapuknak szalamandra motívuma is, amely ma már csak funkcióját vesztett dekorációként él. Mint ismeretes, a középkor művészeti szimbolikájában a szalamandra-ábrázolásnak tűzelhárító erőt tulajdonítottak.

Máshol is említettük már, hogy a Tisza után élő szegedi hajósok, vízimolnárok, hajóácsok háza előtt címerként még a századfordulón is ott állott a földbe ásott, fából díszesen kifaragott hajóorr.23 Ennek ma már csak egy kőváltozata maradt meg hírmondóul az Oskola és Tömörkény utca sarkán (87. kép).

A parasztházakat hosszú időkön át kívül-belül meszelte a gazdasszony. A múlt században terjedő polgáriasodás következtében azonban a piktor (szobafestő) is osztozni kezd a munkájában. A belvárosi nagy paloták lépcsőházának renaissance ornamentikája, mennyezetdíszítései szabad kézzel, tehát sablon nélkül odafestett dekorációi az ő közvetítésükkel megjelennek a tisztaszobák mennyezetén is. Máig számos szép maradványuk látható Alsó- és Felsőváros egykorú parasztházaiban. Alsóvároson ma is emlegetik Makai piktor nevét. A „virágozó" parasztasszonyok már csak hírükben élnek.

 

88. Napsugárdíszes parasztház

 

Ez a díszítő hajlam páratlanul érdekes módon nyilatkozik meg a Kistisza utca 7. szám alatti földszintes ház kapualjában, amely a múlt század végén Bitó Ferenc halászé volt. Egy Újhegyi nevű, virágos bútorokat készítő asztalos olajfestékkel „freskókat" pingált (1896) a falra a bibliai halászélet köréből.

A „palotás" várossá fejlődő Szeged tünedező hagyományait, sajátos, népből lelkezett emberségét elsősorban íróink veszik észre, és páratlan hűséggel fejezik ki.

Kálmány Lajos (1852-1919) a szegedi népköltészet halhatatlan gyűjtője. Mikszáth Kálmán szegedi ihletésre teremti meg a magyar novellának jellegzetes stílusát, amelynek két legnagyobb mestere, klasszikusa Tömörkény István és utána Móra Ferenc. A szegedi regionalizmus ebben az életképszerű műfajban egyetemes irodalmi értékünkké vált.

A barokk iskolai színjáték népies kezdeményezései Palotás Fausztin, Balassa Ármin, Dankó Pista népszínműveiben, Dankó dalaiban és Huszka Jenő operettmuzsikájában élnek tovább.

Ezt a szellemi atmoszférát képzőművészetünk is tükrözi. Az impresszionizmus sajátos szegedi változatai - sokszor komoly szociális mondanivalóval - tűnnek föl Nyilasy Sándor, Heller Ödön, Szöri József, Dinny Ferenc és Joachim Ferenc és mások képein.

Már a szecesszió öncélú szépségkultusza, új útkeresése: archaikus népinek és modern egyéninek szegedi kísérlete jellemzi Juhász Gyula, Balázs Béla, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, a festő Károlyi Lajos itteni pályakezdését. A Holnap hét költőjéből három szegedi. Juhász Gyula egyéniségében és alkotásaiban emelkedik a szegedi szellemiség modern európai rangra. Kortársuk századunk egyik kiemelkedő szobrásztehetsége, a fiatalságától Párizsban élő Csáky József. Szimbolikus véletlen, hogy Kodály Zoltán először Szegeden kezdett parasztnótákat gyűjteni, mintha tehát Szeged méhében fogant volna meg a modern magyar muzsika. Bartók Béla is sokszor megfordult ebben a nemes aszúként forrongó szegedi világban: A kékszakállú herceg vára és A fából faragott királyfi librettóját szegedi költő írta a számára.

A szegedi tradíció és magatartás, a városnak és népének személyisége rajtuk keresztül már egyetemes magyar élménnyé és értékké vált. Összekötik az öreg Szegedet a modern Várossal.

 

Az építészeti eklektikát, egyáltalán a művészet akadémikus stílusát, mintegy a polgári biztonság tükröződését a század elején a szecesszió váltja föl,24 amely a növényi eredetű ornamentika, öncélú díszítés, dekadens anyagszerűtlenség igényével keres új formákat. Ezekben azonban több a feltűnni vágyás, mint a komoly, időálló művészet. Kétségtelen, hogy a régi stílusformák már nem feleltek meg az új anyagoknak, főleg a vasbetonnak, de a születő új társadalomnak sem. Az építőművészet egyik legnagyobb forradalma kezdődik a szecesszióval, amely azonban a probléma fölvetésénél alig jutott tovább. A szecesszió hadüzenet a történelmi stílusoknak, a XX. század megfelelő stílusformájának keresése. Úgy hisszük, hazánkban két irányvonala van. Egyrészt Nyugat-Európának, főleg Bécsnek túlérett, ideges, kozmopolita modernségét utánozza. Másfelől lehetőségeket nyit hazai stílustörekvések felé is. A szecessziónak ezt a magyar hangsúlyozását, népművészeti elemek anyagszerűtlen alkalmazását Lechner Ödön képviseli. Kibontakozását és átmeneti népszerűségét a közjogi küzdelem, az Ausztriától való függetlenség vágya élteti, éppúgy mint az akkoriban divatozó „tulipánmozgalmat".

A szecesszió Szeged fokozódó városiasodásának társadalomtörténeti szempontból jelentős szakasza. A rekonstrukciót követő mintegy két évtized építészeti pangása után a kereskedelemben és közszolgálatban dolgozó, többnyire bevándorló polgárréteg számban és igényben annyira megnövekszik, az eklektikus Szegedet már annyira benépesíti, hogy nagyvárosi jellegű otthonokra, lakásokra van jelentős számmal szüksége. A kor kapitalista vállalkozó kedve - fölhasználva az erdélyi, főleg nagyszebeni szász bankok kedvező kölcsöneit - egész utcasorokat (Berzsenyi, Attila, Bajcsy-Zsilinszky [Feketesas] utca) emel, új parvenü módon hivalkodó házakat ékel a régiek harmonikus rendjébe, és ezzel a városkép számos helyén gyógyíthatatlan sebeket ejt.

 

89. A Móra-kert a Múzeum felől

 

Szegeden a szecesszió építi a modern nagypolgári lakásokat, de a bérkaszárnyákat is. Kétségtelen, hogy a bennük bontakozó új társadalom el akar szakadni a város parasztinak érzett, csakugyan kissé konzervatív közízlésétől, és műveltebb, korszerűbb életforma után sóvárog. Azt hisszük, a szegedi szecesszió ebből a nosztalgiából is táplálkozik. Közismert érdeme, hogy fölfedezi a népművészetet, Tápé archaikus parasztéletét.

Ez az eszményeiben annyira elfogult, kegyetlen korszak ítéli oktalanul halálra a város három értékes építészeti emlékét. Lebontásra kerül a tornyos iskola, amelyet a Szent György-templomból Arleth Ferenc alakított át klasszicizáló jelleggel (1859), hogy a mostani jelentéktelen iskolaépületet emeljék a helyére. Az Árpád-kori templom alapjai azonban még mindig az iskolaudvar földjében rejtőznek (90. kép).

Lebontják a szintén klasszicizáló rókusi templomot, Vedres István alkotását. Falai az árvíz következtében nedvesek voltak ugyan, továbbá a városrész népe is felszaporodott, de senkinek eszébe nem jutott, hogy az új templomot máshová is fel lehetett volna építeni. A mai neogótikus templom (1910, Aigner Sándor-Rainer Károly)25 a hasonló újszegedi templommal (1910, Wihart Ferenc) egyetemben jellegzetes példája a kor egyházművészeti hanyatlásának, a polgári korszak ízlésre törekvő, lényegében azonban tartalmatlan formavilágának.

A Fogadalmi Templom helyéül hosszas keresés és vitatkozás után a Dömötör templomot választották. Ennek legalább valami eredménye mégis lett: az Árpád-kori torony kifejtése.

Bármennyire is fáj már minekünk ez a pusztítás, nagyon ne vádoljuk szegedi elődeinket. Koruk gyermekei voltak. Azé a koré, amely szerte hazánkban és Európában annyi épületet, patinás utcaképet áldozott föl egy rosszul értelmezett korszerűség nevében.

 

90. A lebontott Szent György iskola

 

Az építészeti szecesszió legmonumentálisabb szegedi megnyilatkozása Baumhorn Lipótnak mór-arab-mediterrán elemekkel vegyített új zsinagógája (1903).26 Az ornamentika és üvegablakok (Róth Miksa) az Ószövetség és zsidó liturgia világából, szimbólumkincséből merítenek, amelyek a híres szegedi rabbinak, Löw Immánuelnek a botanikában és héber archeológiában való kivételes jártasságát is mutatják. Iparművészeti kiképzését leginkább szegedi mesterek végezték. Baumhorn tervezte még a zsinagóga stílusában a zsidó hitközség székházát (Gutenberg utca 20) is. A modern vasbetontechnika alkalmazásával építi a volt Csongrádi Takarékpénztár széképületét (Széchenyi tér 7) és több bérházat. Baumhorn házterveitől elvitathatatlan bizonyos sivár nagyvonalúság, anyagszerűség, modern kényelem, azonban esztétikai élményt nem ébresztenek bennünk.27

A század elejének nagyszabású szecessziós, vasbetont is alkalmazó építménye a víztorony (1904). Zielinsky Szilárd alkotása: 12 emeletes, 1000 m3 vizet fogad be.

A szecesszió legtöbbet foglalkoztatott szegedi építésze az autodidakta Magyar Ede (†1912).28 Épületeit a szecesszió szélsőségesen dekoratív hajlama jellemzi,29 amelyet azonban mi már eltévelyedésnek, az építészet igazi szelleméhez méltatlan, üres külsőségnek érzünk. Magyar művészeti törekvéseit Sós Aladár mérnök és hírlapíró népszerűsítette, aki gazdag szegedi családokkal állott rokonságban. Magyar Ede tervezőirodájában, illetőleg munkaközösségében dolgozott Sebestyén Endre, Takács János, Koszta Antal építész, Maroscher Sámuel, Winkler Imre, a budapesti Gárdos Aladár szobrász, Nagy Pál, Tardos Tauszig Ármin díszítőművész, Kertész Izidor lakatos.

Az építészeti szecesszió alkotásai között legsikerültebb az a hat összefüggő épületből álló háztömb, amelyet az Arany János, Dózsa György és Kazinczy utca fog közre, domináns homlokzatával pedig a Sztálin sétányra [Stefánia] néz. A Prinz-palotát (az Arany János utca és a sétány sarkán), továbbá a Vajda-palotát (mai pártházat) a budapesti Spiegel Frigyes (1866-1933) tervezte. Az elsőt a szegedi Erdélyi István, a másikat Ligeti Béla építette. A mellette levő Müller-palota (a sétány és a Kazinczy utca sarkán) Müller Miksa alkotása (Regdon Sándor építette).30 A három épület azonos párkánymagasságával, a szecessziós anyagelemek és díszítések mértéktartó alkalmazásával, hangulatos színösszetételével, könnyed vonalaival, a falsíkok és ablaksorok intim hullámzásával a szecessziót rokonszenvesen tartózkodó oldaláról mutatja be.

A Lechner Ödön nyomán bontakozó magyaros szecesszió is gyökeret vert, de kibontakozni az első világháború miatt már nem tud. Itt elsősorban arra a házra (Dózsa György utca 16) kell rámutatnunk, amelyet Erdélyi Mihály tervezett, homlokzatát azonban maga Lechner Ödön képezte ki. Ehhez a magyaros irányzathoz tartoznak még többek között Raich J. Ferenc szabadkai építész alkotásai.31 Ebben a modorban, de nagyobb mértéktartással dolgozik még Kótay Pál ipariskolai tanár.32

E magyarosnak érzett szecesszió kései iparművészeti megnyilatkozása a Fogadalmi Templom belső festészeti kiképzése, Beszédes Ottó és László munkája. Különös említést érdemel a húszas évek elején Geguss és Fenyő szegedi asztalosok lehiggadt, Kozma Lajos legjobb törekvéseivel rokon, dekoratív bútorművészeti tevékenysége.

 


Jegyzetek:

  1. Az eklekticizmusról Gero László: Az építészet koraeklektikus stílusa. Művészettörténeti Értesítő. 1952.
  2. Szegedi Híradó 1870: 83.
  3. Sebestyén Endre szíves közlése.
  4. Reizner III: 329. Vö. még Szegedi Híradó 1871: 88.
  5. Az árvíz és újjáépítés történetének egész kis irodalma van. Alapvetők Kulinyi Zsigmond: Szeged új kora. Szeged, 1901. Lázár György: Visszaemlékezések a nagy árvíz napjaira. Szeged, 1909. Szabó László: Szeged halála és feltámadása. I—III. Szeged, 1929.
  6. Lechner Lajos: Szeged újjáépítése. Budapest, 1891. Vö. még Lechner Lajos: A Szeged sz. kir. város újjáalakítására készített terv magyarázata. Szeged, 1879.
  7. A víz magasságát több megmatadt épületen jel, illetőleg emléktábla őrzi. Ezek a következőit: 1. Az alsóvárosi templom belső oldalajtóira vésett vízszintes nyilak. 2. A régi zsinagóga külső' oldalfalába illesztett rövid magyar és hosszabb héber szöveg (magyar fordítása: A nagy víz áradásának emlékére, amely rátört városunkra és egész környékére Adar hó 17-ének éjszakáján a hét ötödik napján, az 5639. esztendőben. A vizek a frigyláda aljáig értek. Eddig jöjj és tovább ne menj. Jób 38. 11.). Emléktábla látható még a Bajcsy-Zsilinszky utca 9., a Mérey utca 18., a Szent Miklós utca 15. és Kormányos utca 18. számú egykorú házakon.
  8. Mikszáth Kálmán (Kákái Aranyos Nro 3): Szeged pusztulása. Szeged, 1879. Jókai Mór: Magyar hon szépségei. Budapest, 1956: 158.
  9. Csekey István: Liszt Fetenc Szegedért. Napkelet, 1937-
  10. Valkó Arisztid: Zichy Mihály éremterve. Numizmatikai Közlöny 1955/56.
  11. Lechner irányításával Halácsy Sándor végezte az úthálózat kitűzését, Juracskó Jakab pedig a telekrendezés és útépítés, Kuklay Béla a feltöltés és fásítás, Puhala Adolf a csatornaépítés, Wein Aurél a rakpart tervezés, Grahn a vízvezeték munkáját. Az építkezéseket Müller Béla ellenőrizte. A munkaközösség tagjai voltak még Bartsch Róbert, Feigelstock Gyula, Bayer Béla.
  12. A két altetnatívát a következő ritka térképvázlat ábrázolja: Szeged szab. kir. városának átnézeti vázlatrajza másolva és kiegészítve a Királyi Biztosság műszaki osztálya által. Szegeden, 1879. évi július havában. Lépték 1: 7200. Ebből a térképből való a Belváros megmaradt házait feltüntető szemelvény. Egyébként a bizottság külföldi tagjai ezek voltak: Barilari, Gros, Jacquet, Waldorf és Kozlowsky.
  13. Malina Lajos: Az eszményi nívó hátrányairól. Szeged, 1914. Legújabban Páífy-Budínszky Endre: Szeged város rendezésének súlyponti kérdései. 1957. Kézirat.
  14. Mindezekre a már idézett munkákon kívül főleg A Szegedi Állami Levéltár, továbbá a szegedi városi mérnökség irattára szolgált forrásanyagul. Vö. még e. i.: Szegedi munkák. Az Építési Ipar 1883 évf. Kacziány Ödön: Az épülő Szeged. Vasárnapi Újság 1882: 50. sz. Szeged újjáépítésének története. Szegedi Képes Naptár 1884. Rövid modern összefoglalás Pálfy-Budinszky Endre: Szeged árvíz utáni fejlődése műszaki szempontból. Városok Lapja 1940. A rekonstrukció nyomán kibontakozó városkép részletes jellemzése és bírálata Pálfy-Budinszky Endre-Hergár Viktor: Szeged városépítési problémái. Szeged, 1934. Vö. még Aldobolyi Nagy Miklós: Szeged földrajzi energiái és a város hatásterülete. Szeged, 1957. A királybiztossági műszaki osztályában működő mérnöki munkaközösség számos középületet tervezett. Ezek: A 46-os gyalogsági kaszárnya, a leányiskola (ma jogi kar), szeretetház, népiskolák, óvodák, vámházak. Nyilván olyan igényesebb megjelenésű belvárosi magánházaknak tervét is e közösségnek kell tulajdonítanunk, amelyeknek mesterét nem ismerjük.
  15. A rekonstrukció legismertebb építészeti vállalkozójának, a Jitaszek és Krausz cégnek munkájaként került fölépítésre tudtunkra Madár Mihály (Kárász utca 8.), Popper M. S. (Széchenyi tér 2/a), Rósa Izsó ügyvéd (Bástya utca 6.), az Európa szálló (Klauzál tér 9. Eredetileg a Lausevics és Sztojkovics fűszeres cég építkezése volt), Tóth Péter fűszeres (Roosevelt tér 5.), Szivessy László (Nagy Jenő utca 4.) háza. Többek között Jiraszek és Krausz vállalkozásában épült még a színház és a fináncia is. Jiraszek Nándot építész volt. Életéről, megelőző és későbbi munkásságáról semmit sem tudunk.
  16. Egy építész: A városházi pályatervek. Szegedi Hítadó 1882: 54. sz. Vö. még Vámos Ferenc: Lechner Ödön. Budapest, 1.927.1:20.
  17. Meixnet Károly és Ney Béla német renaissance stílusban tervezte a posta épületét. Hasonlóan az ő nevükhöz fűződik az egykori honvédtiszti pavilon (Lenin [Tisza Lajos] körút 97.), továbbá a törvényszék épülete. Bachó Viktor tervei szerint épült föl a honvédlaktanya (Honvéd tér), a Jerney-ház (Széchenyi tér 8), a piarista gimnázium és rendház, a pénzügyi palota (népiesen fináncia, Lenin [Tisza Lajos] körút 2). Valószínűleg ő a mestere a Burger-háznak is (Sztálin sétány [Stefánia] 1). Petsch Elek alkotása a leányiskola (ma az egyetem jogi kara). Wagner Gyula tervezte a Csillag börtön épületét, amely csillag alakú alaprajzától kapta a nevét. Halmay Andor műve az újszegedi Vigadó és a barokkos Kálvária-kápolna. Ez utóbbit Streng és Herdtner építette föl. Schweighardt G. tervezte Gál Ferenc házát (Kátász utca 6). Schíckedanz Albert (1846-1915) a közúti híd építészeti részének mestere. Megemlíthetjük, hogy a híd a párizsi Eiffel-cég vállalkozásában, de a magyar Feketeházy János tervei szerint készült. Vö. Lósy-Schmidt Ede: Magyar vagy francia alkotás-e a szegedi közúti Tiszahíd? Budapest, 1933. Nendtvich Gusztáv terve a barokkizáló Rozália-kápolna, amelynek elődjét az árvíz romba döntötte. A Szent Dömötör-templom előtt állott, majd ennek lebontásával a Lechnet térre telepítették át. Építését a királyi biztosság vállalta magáta. Felner és Helmer műve a Lengyel-palota (Klauzál tér 8). Hoffer Károly alkotása a Molnát-ház (Lenin [Tisza Lajos] körút 29), a Bruckner-ház (Lenin [Tisza Lajos] körút 39).
  18. Geró' László: Az építészet koraeklektikus stílusa. Művészettörténeti Értesítő. 1952. Vö. még Gerő László: Magyat városképek. Budapest, 1953.
  19. A színház és a fináncia vasmunkáit Nigrényi Pál, a postáét Pillich Mihály. Tudunk azonban Újhelyi, Hattyasi, Tóbiás, Kiss János helybeli mesterek működéséről is, de sajnos már alig állapítható meg, hogy egyenként mi származik tőlük (szép vasmunkák Széchenyi tér 5, Lenin [Tisza Lajos] körút 22, Deák Ferenc utca 23, Híd utca 6). Annyit azonban tudunk, hogy a Kossuth. Lajos sugárút 25 és a Hajnóczy (régebben Korona) utca 4. sz. ház vaskapui Kiss János feltűnő készségét dicsérik. A városháza vasmunkáit Árkai Sándor (Budapest) kovácsolta.
  20. A korszak tervezői közül megemlíthető Steinhardt Antal (1856-1928) és Láng Adolf (1848-1913), akik a görög stílusban klasszicizáló múzeumot és Somogyi-könyvtárt magában foglaló kultúrpalotát (1896), a városi fürdőt (1896) építették. A Kass-vigadót, a mai Hungária-szállót (1897) Siein-hardt egyedül tervezte. A kereskedelmi és iparkamara (1897), továbbá a kórház Kossuth Lajos sugárúti és az árvaház nagykörúti homlokzata Víg Albert, az ügyvédi kamara (1896) az építészként is tevékenykedő Zombory Lajos (1867-1933) festőművész, a vasúti üzletvezetőség német renaissance stílusú palotája Pfaff Ferenc (1851-1913) tervei szerint épült. Hasonlóképpen ő a mestere a Szeged-állomás épületének is (1902). Baumgartner Sándor több iskolaépületet tervezett (állami gimnázium, felsőkereskedelmi iskola, felső leányiskola, a Boldogasszony sugárúti polgári iskola), számunkra már érthetetlen opportunizmussal valamennyi más-más stílusban.
  21. Cs. Sebestyén Károly: A szeged-vidéki parasztház és az alföldi magyar háztípus. Népünk és Nyelvünk. 1933. Cs. Sebestyén Károly: Új háztípus a magyar Alföldön. Vö. még Tóth János: Néhány adat a szegedkörnyéki magyar házról. Az Alföldi Tudományos Intézet Evkönyve. I. Szeged, 1946. Mindezekhez még a magunk megfigyelései és kutatásai is hozzájárultak.
  22. Cs. Sebestyén Károly: A szegedi napsugaras házvégek. Néprajzi Múzeum Értesítője 1904.
  23. Csefkó Gyula: Orrtőkék a lakóház előtt. Néprajzi Múzeum Értesítője 1928.
  24. A szecesszió társadalmi hátteréről: Hálás?. Gábor: Vázlat a szecesszióról. Nyugat 1939. Vö. még Ybl Ervin: A szecesszió jelentősége, Lyka Károly Emlékkönyv. Bp. 1944.
  25. Sz[entiványi] Gy{ula\: A rókusi templom. Szegedi Híradó 1911: 1. sz.
  26. hőw Immánuel: A szegedi új zsinagóga. Szeged, 1903.
  27. A szecesszió szegedi építkezéseinek jellemzésében a mérnöki irattár adatai és az alább idézendő újságcikkek mellett legtöbbet köszönhetünk a kortárs Sebestyén Endre, de különösen Takáts János értékes baráti felvilágosításainak.
  28. Magyar Edéről Szegedi Napló 1912: 109, 110.
  29. A legmodernebb szegedi palota. Szegedi Napló 1911: 83. sz.
  30. Cavallero: Szépülő Szeged. Egy darab városesztétika. Délmagyarország 1911: 104. sz. Sós Aladár: Szeged új épületei. Szegedi Napló 1911: 83. sz. A szecesszió helybeli tervezői közül említhető Tóbiás László és Pick Móric (Márer-ház, Lenin [Tisza Lajos] körút 99), Ottovay István (Keletipalota, Kígyó utca 1, Leszámoló-palota, Táncsics utca 2), Sós Aladár (Schwarz Emmánuel-ház, Korányi rakpart 4). Magyar Ede alkotásai az Ungárpalota (Kárász utca 16), Reök-palota (Lenin [Tisza Lajos] körút 52), a református palota (Lenin [Tisza Lajos] körút 37), a Herczeg-ház (Jósika utca 14) és számos más.
  31. Raichl alkotásai: Szentháromság utca 2, Somogyi utca 12, Ságvári Endre utca 4, Lenin körút 22 és még bizonyára néhány más.
  32. Többek között ő tervezte a Deák Ferenc utca 20 és az Attila utca 9 számú házakat, továbbá a DMKE azóta átdolgozott épületét (Lenin [Tisza Lajos] körút 95).

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet