| |
Ahogy jár fölöttem az idő, egyre inkább azon kapom magam, hogy legszebb hónapom a május helyett az advent koszorúzta december. A gyerekkori emlékek, élmények egyre jobban megelevenednek képzetemben. Az első igazi nagy csalódás sem szerelmi ügyekben ért, hanem kicsi gyerekként, alig hatéves koromban. Én ugyanis addig azt hittem, hogy a Mikulás tömi tele a kitisztított cipőmet, hogy a Jézuska hozza a karácsonyfát, és hogy a nyuszi hozza a húsvéti hímestojást.
Némelyik „felvilágosult" pajtásom hiába bizonygatta ennek ellenkezőjét, én szentül meg voltam győződve, hogy ők azért nem a Jézuskától kapják az ajándékot, mert nem voltak jók.
A csalódás akkor ért, amikor pontosan édesanyám világosított fel, hogy az élet nem ilyen egyszerű, hogy nincs Mikulás, csak egy jószívű püspök emlékére ajándékoznak az emberek. Hogy nem a Jézuska hozza a karácsonyfát. Első kétségbeesésemben ezt úgy fogtam fel, hogy akkor hát nincs is.
A nyulat még valahogy megbocsátottam, hisz amúgy is a tyúkokhoz illőbb foglalkozásnak tekintettem a tojásrakást. Hiába tudtuk a nagy titkot, egy év múlva ugyanúgy nem díszítettük testvéremmel a karácsonyfát, mint annak előtte, s karácsony vigiliáján vártuk a csodát. A csoda ha nem is jött, de meglepetés az igen, hol egy kisautó, hol egy villanyvasút tárgyiasult valóságában. Mindenesetre visszagondolva, már tudom, nekem e csalódással ért véget a gyermekkor.
E lelki megrázkódtatás azonban nem gátolt meg abban, hogy az elkövetkezendő években kotyolni, hogy nálunk mondták „kotyúnyi" járjak Luca napján. Önfeledten kántáltam a „Luca Luca kity-koty gele-gonya kettő / Nekem is van kettő..." rituális szöveget. Nem tudtam én akkor, hogy termékenységi varázsolást folytatok, ezért nem értettem, hogy a szomszéd néni miért szórja szakajtóból rám a kukoricaszemeket. Csak azt tudtam, hogy jövedelmező volt a kiruccanás. A javak alma, körte, aszaltszilva forrmájában áradtak szatyromba. Megvallom még pénzt is kaptam. Abban az időben 20-25 Ft is összejött. Keresetnek sem volt utolsó.
Máig bánom, hogy betlehemező csoportba valahogy nem kerültem be. Ugyanis nálunk akkoriban nagyobb legények jártak. Aztán sokkal később fiaim és unokatestvéreik részvételével szerveztem meg egy 8 fős betlehemes lársaságot. Katonával, angyalokkal, pásztorokkal, korhű jelmezben. Igaz, hogy a betlehemben gyertya helyett tűzvédelmi szempontból - minő áldása a technikának - kis villanyégő világított, nagy sikerrel jártuk az ismerősöket a városban. Emlékszem egy barátom kutyája odafeküdt egy báránybőrbe bújt alvó „pásztorok" mellé. Elevenen illusztrálta a karácsonyi ének ama sorát: „emberek, állatok álmélkodnak..."
Örömmel és autóval jártuk a várost, mígnem az egyik lakótelepen a betlehemesekhez hasonló korú gyerekek csodálkozva kiabálták: nézzétek cigányok! Hát ettől úgy elment az én kis csapatom kedve az angyaljárástól, hogy többé már nem mentünk sehova. Azóta csak fénykép és az emlék őrzi a családi vállalkozás sikerét.
Emlékszem, az éjféli misék hangulatára. Utána csillagszóró hegyű nyílvesszőt lőttünk fel az égbe. Hogy fényének kévéje mutassa az utat az újkori pásztoroknak, akik kolompot lóbálva, karikásostort durrogtatva vonultak végig a falun, jelezvén, hogy őseiknek is volt némi közük a Megváltó eljöveteléhez. A karácsony másnapi István köszöntés szövege itt motoz bennem:
„István napja ma vagyon
elballagtunk a fagyon...
Adjanak vagy hat garast
Mellé kolbászt hat araszt...
Amikor is a kedvezményezett a sógor bácsi volt, kolbász helyett a fejemre nyomott barackkal nyugtázta a jókívánatot.
Aprószentek napján, december 28-án bizony elmentem korbácsolni. A szomszéd Idust oly gyengéden ütöttem, hogy simogatásnak tűnt. Nyilván e gesztusban a játszópajtásnak kijáró tisztelet akadályozott meg a brutális fellépéstől. Nagy Juliska néni bőszoknyáját viszont jól meghupogtattam Herodes király despotikus hatalmi őrületének áldozatul esett aprószentek emlékére.
Szilveszterkor is együtt volt a család, kártyázva, rádiót hallgatva vártuk az óév múlását, hogy másnap önfeledten és bizakodva énekeljük:
„ Ó szép Jézus ez új esztendőben
Légy híveidben."
Varga Róbert
| |